Semmiképpen se poénkodjunk bikicsunájjal
2010. május 16. írta: pelikán*

Semmiképpen se poénkodjunk bikicsunájjal

  Az elején azt hittem, a dolog eltűnik magától, de aggasztó jelek vannak, hogy mégse. Ezért most itt is, még egyszer elmondjuk, hogy mindenki hallja: a bikicsunáj nem vicces, már tegnap sem volt az, sőt, keletkezésének pillanatától kezdve kimondottan ócska, áljópofi. Amúgy nem sorolnám munkaköri kötelességeim közé, hogy a magyar internet kevésbé szerethető hatása következtében terjedő szar vicceket értékeljem, viszont az aktuális Helyi Téma címlapja láttán elgurult a gyógyszer:

  Persze a Helyi Témában hétről hétre olvasható címek, mondatszerkezetek és hírszerkesztési (khm-khm) trükkök külön bejegyzést is megérnének, mert elvileg ugye ez lenne a jobboldali bulvár, melyre nagyjából akkora szükség volt, mint a jobboldali ÉS-re; viszont az is biztos – és itt most Oli bácsira nézek – hogy sokan annyira várták, mint a katolikus (oh, a fenéket: református!) pornót.

  Ám figyeljünk inkább a bikicsunájra, melynek terjedését érzékelve például Feösthy kollégát is már-mát inkvizíciós hevület kerülgeti a Vámosmátén. Ugye ezzel a poénnal a baj leginkább az, hogy a szerencsétlenkedő, angolul nem tudó polgár képében inkluzíve még minimum néhány százezer honfitársunkon is röhögcsélünk (már aki röhögcsél). Tehát van annak humortartalma, ha 2010-ben Magyarországon valaki nem tud angolul? Nincs.

  Most jöhetne valami médiaszakos hozzáértő azzal a szöveggel, hogy de hát a közösségteremtő internetes folklór, meg a negatív hősök. Az a bökkenő, hogy válogatás nélkül nem lehet minden szart folklórnak hívni. Kézenfekvő hasonlat a néhány évvel ezelőtt keletkezett „ne fürgyé’ le” poénkodás, mely szintén elég alacsony röptű humor, gyakorlatilag egyetlen érdeme volt, hogy a fesztiválokon keresztül közel hozta egymáshoz társadalmunk legalját és a leendő értelmiséget. Néhány sikeres példa (Szalacsi bácsi, Dzsínó majális stb.) után viszont nagyon felbátorodott az internetes közönség, és egyből lett póló, meg egyből lett fanclub, meg photoshopos túlkapások. (Itt jegyzem meg, hogy Szalacsiban – túl azon, hogy a vidéki alkoholizmus nem túl szívderítő példája – legalább annyi kraft volt, hogy megemlítette a Malvin nevet, továbbá Dzsínóban sem az infláció szó jelentését nem ismerő, buta cigány a maradandó, hanem az olyan mondatok, mint: „Jók a programok, csak sok köcsög van.”)

  Egy ideje automatizmusként lép be a poéngyártó turbó minden szerencsétlenkedés láttán, ennek az eredménye a bikicsunájozás, mely ráadásul kilépett a szubkultúrából, már a trendiséget erőltető ingyenes hetilap is címlapon hozza.

  Oké, végülis ezt még lenyelem, nem gond. De könyörgöm, nagyon szépen kérem: kólát meg ne próbáljanak eladni vele, mert akkor valahogy bosszút állok. 

*a szerző tanú, gátőr

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr202006980

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A "bikicsunáj" jelenségről 2010.05.17. 17:33:31

Nem fogom ide linkelni a Bikicsunájra (sic!) mutató linkek egyikét sem, mégpedig azért, mert nem szeretném, ha az egyfecske részt venne ebben a folyamatban, holott szó nélkül nem tudok elmenni a jelnség mellett. Aki nem tudja, mi fán terem a "biki...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabbesz 2010.05.17. 14:44:03

A Helyi Témának nagyon szépen kigondolt helye van a jobboldani médiabirodalomban. VAnnak, akik nem olvasnak olyan magasröptű újságokat, mint a Magyar Nemzet, vagy nem nézik a HírTv-t, csak a bulvár érdekli őket. (Vö. Blikk és Népszabi példányszám)
Na hát nekik is el kell mondani, hogy a komcsik mennyi kárt tettek. Különben honnan tudnák???

Pikk 2010.05.17. 14:44:19

Ugye emlékeztek még Uhrin Benedekre, ő is az internetes média terméke volt. Enélkül még talán a saját falujában is ismeretlenűl éldegélne.
Az internet alkalmas a globális környezetszennyezésre is és egy ideje egyesek arra is használják.

Pikk 2010.05.17. 14:47:03

A Helyi Théma a fidesz "helyi" bulvár-lapja amiben adja a mintát osztja az észt, azaz tematizálja a közhangulatot.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.05.17. 15:01:17

Az utóbbi időben a mandiner színvonala is drasztikusan esett, de ez a poszt elég jól sikerült...

belga6 2010.05.17. 15:02:18

@Gabbesz: Egyetértek, szépen kigondolt helye van. De attól még, hogy bulvár, lehetne szerkeszteni, érdekesebb témákat belerakni. Lásd: Blikk, Bors

Lordius 2010.05.17. 15:09:18

Ha bajotok van a bulvárral, akkor minek van bulvár rovat a mandiner.hu-n?

.Nitro. 2010.05.17. 15:09:59

Nem a programok jók, hanem a "pogramok" :)

laptop_betyárnő 2010.05.17. 15:14:28

@jan: Pontosan én is ezen húztam fel a szemöldököm, hogy mi a frász köze van a két dolognak egymáshoz? Amúgy az egész újságot úgy, ahogy van nem értem. Olyan, mintha lenne egy ingyenes sztori magazin, elképesztő. Például benne voltak ilyen fene érdekes hírek, hogy az a bandzsa, szőke színésznő Prágában járt és ott látott bábokat. Én mondom, elképesztő.

A bikicsunájon amúgy én szórakozom, de nem az előadáson vagy a fickón, azt tán egyszer láttam, de ez a szó annyira vicces hangzású, hogy mosolyra késztet. Jó kimondva hallani.

WonderCsabo 2010.05.17. 15:19:31

Egy jobboldali újságot fikáztok (jogosan), azt máris jön az index címlap. :)

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2010.05.17. 15:29:07

Az élet nem habostorta, Pelikán.

Spanish VVax 2010.05.17. 15:29:30

Engem sokkal jobban kiboritott ugyanezen a cimlapon az un. karikatúra, (balra, a bikicsunájos kép alatt) ami egyszerre komcsizik , buzizik és fikázza az élettársi kapcsolatot, mint olyat Épp ma hivtam fel őket, hogy irni akarok a főszerk.nek mert ez már kiverte a biztositékot nálam, akkora tahóság.
Aki megirná a fszerknek a véleményét az az alábbi email cimen megteheti (Gál Gyula) : galgyula@helyithema.hu

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.05.17. 15:41:29

Tegyük hozzá, hogy a Mandiner blog is ugyan úgy ráugrik a slágertémákra, mint tyúk a takonyra, úgyhogy ebben a kontextusban nézve ez a cikk most elég "más szemében a szálkát"-ra sikerült...

seahawk 2010.05.17. 15:43:19

Aki ilyen szennyet olvas menjen a viz alá napozni.Aki meg leáll napirendi kérdést csinálni az ilyen bikicsunáj dolgokból,az egy birka. A poszt irója hiába játsza az über alles-t attól még egy big ass:)

fogatlan_provokátor 2010.05.17. 15:50:33

Érdekes, hogy a Mandiner szerzőjének most, a választás megnyerése után tűnik fel, hogy mennyire gyenge a Helyi Téma.
Eddig hasznos volt, most pedig már ciki? :)))
Szinte nincs politikával foglalkozó független sajtó, média. Az újságíró társadalom szégyene is, hogy ennyire pártossá vált minden, és ebből sajnos az UFI, Reakció, és a Mandiner is kivette a részét.

Leonard Zelig 2010.05.17. 16:03:32

@Spanish Vax: Írjon neki a Del Medico. Az még él?

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.05.17. 16:05:02

A szexualitást hagyjuk meg a nyugat ópiumának!

marion 2010.05.17. 16:05:45

a TV2-t be kell tiltani. nincs mese. ez a Megasztár mindennek a legalja. és akkor még azt mondják, hogy nem lehet olyan műsort csinálni, ami érdekli a nézőket, és nem büntet érte az ORTT.
dehogynem.
csak nem így.
felháborító.

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2010.05.17. 16:08:44

Az UFI-t, a Reakciót és a Mandinert ugyanazok a személyek írják: egytől-egyig azonosak csak más-és más álneveken nyomják a liberó-fidesz igét. Ezért egyforma az összes lap. A Helyi Théma ettől függetlenül szarabb, sőt kimondottan káros, annak ugyanis butasága égbekiáltó. Na mindegy. Lófaszt estig

Rocky 2010.05.17. 16:10:12

IGEN-IGEN:

a helyi téma, ugyan olyan primitív és alpári, mint Fábry!

Ellentétben a 168 órával, meg a hetihetessel, mert ott olyan kulturáltak az elvtársak, akarom mondani az Urak!
Én itt lakom a 13. kerületben és nagyon elégedett vagyok a párt munkájával, főleg Tóth úréval, mert itt olyan jól mennek a dolgok és van fejlődés, ami elég jó! És Szanyi Tibor is igen rendes ember!

Menjekajókurvaanyámba Istvánné
született Kun Judit
angyalföldi nyugdíjas tanítónő

Hümüzhümümüz 2010.05.17. 16:16:45

Jesszum pepi! Ez az "újság" tényleg így néz ki, vagy photoshop?
Mondjuk sosem hallottam róla, de a hozzászólásokból ítélve nem maradtam le semmiről. :S

Bikicsunáj meg ultragáz. Elsőre sem volt vicces, azóta meg herótom van tőle, mint Stohl Andrástól. :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.17. 16:25:00

Az a baj ezzel, hogy a Szalacsi, Polgárjenő, stb. magukban is viccesek voltak, és a Photoshop-huszárok is vicces dolgokat csináltak belőlük. Alapból is visítva röhögtem rajtuk.

A bikicsunáj meg 99% hogy előre megrendezett, és amúgy is erőltetett, ahogy az egész MegaSzar/Tsillagszületik, akármi.

Csumpitáz Alfréd 2010.05.17. 16:39:23

Máshol már elmondtam, de ide is illik: a bikicsunáj kifejez mindent a mi provincialitásunkból. Aki bikicsunájozik, az azt is elismeri, hogy a magyar egy lábszagú kis légypiszok az európai kultúrában és többet nem is érdemelünk, röhögünk a saját nyomorunkon. Kapja be az a bikicsunájozó fasz! Jobb lett volna, ha meg sem születik.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2010.05.17. 16:41:19

Index címlapon:

cím: A Helyi Témánál tényleg nincs lejjebb

szöveg: A bikicsunáj nem vicces, már tegnap sem volt az, sőt, keletkezésének pillanatától kezdve kimondottan ócska, áljópofi.

Mindkét megállapítással tökéletesen egyetértek :)
(pedig ez általában egy szar blog)

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.05.17. 16:41:53

Az a baj, hogy a Szalacsin sokáig vinnyogva röhögtünk, meg azon is, amikó a menyezet repedezett, mert az kizárt dolog mer nem tudom, a bikicsunájon már csak heherésztünk, de te itt a mandíneren akár hogy erőlködsz, nem fogsz maradandót alkotni.
Hacsak nem írsz valami nagyon brutális baromságot, amelyet az értelmiség hajlandó vasvillára hányni.

pelikán* 2010.05.17. 16:42:08

Indexcímlapos átcímzés. Nézem, keresem, de nem látom leírva sehol,hogy "A Helyi Témánál tényleg nincs lejjebb".

Ebben az egészben mondjuk két egység ócskaszleng cipőzés, és egy egység helyitéma ekézés volt elrejtve. Ilyen arányban tessék tárgyalni is alant.

köszöntem.

csárli hárper 2010.05.17. 16:45:42

ez a helyi téma nevezetű valami nagyon gáz, a bikicsunáj vagy mifasz ez a ken lee magyarul? kicsit lemaradtam a megaszarról....

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.17. 16:55:40

Szerintem a Helyi Téma jó bulvár. A bulvárra lehet fintorogni, de nagyon nehéz műfaj (a politikai bulvár) és azt olvassák az emberek, na. A Téma pedig nem is olyan undorító, mint általában a bulvár. Ez a bikicsunáj kicsit kilóg, de miért ne?

sidney young 2010.05.17. 16:59:15

A bikicsunáj csak a posztírónak nem vicces.

polom13 2010.05.17. 17:09:44

A Youtube-on a Bikicsunáj veri a Guano Apes-verziót,és hamarosan beéri az Alphaville Official-t is.
Elég durva.

E128 2010.05.17. 17:12:30

Valóban nincs humortartalma annak, ha valaki nem tud angolul. De akkor miért egy angol számot ad elő egy országos nézettségű tehetségkutatón?
Szerintem a médiát hamarabb lehetne felelősségre vonni mint az olvasót aki ezt viccesnek tartja.

Fittipaldi 2010.05.17. 17:14:46

ja, a bikicsunáj viccesnek gondolása legalább annyira szánalmas, mint maga a bikicsunáj.

VonGage 2010.05.17. 17:19:37

Iszonyat álszent és humortalan ez a poszt.

A címlap: szar és ciki

A bikicsunáj: egyszerűen vicces és kész.

Ki nem fossa le, hogy tud-e angolul vagy sem. Nem azon röhögök, hogy mekkora műveletlen balfék a csávó, hanem azon, hogy VICCESEN HANGZIK a nóta.

Szerintetek ez vicces? Röhögünk egy jót vagy elkezdünk elmélkedni azon a fertőn, ami napjaink fesztiválozós mocskából árad?

www.youtube.com/watch?v=P88HwIXbGMs&feature=related

hidroponi 2010.05.17. 17:32:30

bazzeg a mandiner is csak a bikicsunajjal akar cimlapos lenni, ez a GAZ..

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.05.17. 17:38:01

@E128:

Na igen. Sajnos a bulvármédiából áradnak a tehetségtelen celebgyártók által nyomott celebek. Már jó ideje felmerült bennem, hogy nem a tudás, a tehetség a lényeg ezeknél, hanem az, hogy tele van pénzzel és eldöntötte Ő maga, hogy SZTÁR. Sajnos a műsorgyártók rég leszoktak a valódi értékrenddel mérhető műsorok gyártásáról, s ezeket a Maunika sókat meg Győzike valóvilágot próbálják eladni tévéműsornak. Sajnos akad rá vevő is. A trendiség a lényeg nem az értékrend. A bulvár (mit is jelent ez valójában?) és annak gyártója vajon miből gondolja, hogy érdekel pl. az, hogy Hajdú "rokkantparkoló" Péter kivel dug és mit rakott a hálószobájába tegnap? :))

belga6 2010.05.17. 17:42:21

@lelkylola: A Helyi Téma mitől, miért jó bulvár?

jan 2010.05.17. 18:03:56

ismét kérdem, hátha valaki tudja: szerintetek mi lehet a kapcsolat a bikicsunáj és a romák és/vagy a közigazgatás között? egyszerűen nem értem, miért ezzel a szóval illusztrálta a Helyi Téma a cikkét...

kyanzes (törölt) 2010.05.17. 18:28:05

Szerintem király duma. Pont olyan, mint a "nefürggyéle" :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 18:31:47

@lelkylola:

A helyi téma rettenetesen ócska bulvár. Nem arról van szó, hogy milyen a témaválasztásuk, az olyan, amilyen.
De helyesírási hibáktól hemzsegő, primitív mondatszerkezetek sértik az ember szemét, ha csak belepillant.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 18:38:57

@belga6:
Attól, bazmeg, hogy a Fideszes Vitézy család lapja.

"Can't Stop The Signal..." 2010.05.17. 18:39:40

@jan: gondolom a szerencsétlenkedés szinonímájaként gondolt a bikicsunájra a szerkesztő......mindenesetre szánalmas.....a bikicsunáj is és az említett lap is........

prometheus_X 2010.05.17. 18:39:57

Én fenntartom a jogomat rá, hogy röhögjek ezen a szerencsétlenen. Amikor szerencsétlen vagyok, magamat is kiröhögöm. Most akkor prosztó vagyok és kérjek bocsánatot?

Nem lenne célszerűbb, ha a poszt írója kihúzná magából a karót, amit lenyelt?

pelikán* 2010.05.17. 18:49:03

@jan: olvastam a cikket, konkrét kapcsolat nincs. A szerző gondolom csak közvetett poénnak gondolta (sikertelen romaképzés - továbbra is leszakadó rétegek - egyre több buta ember - a butasághoz idegennyelvi elmaradottság is társul - bikicsunáj).

@lelkylola: a helyzet az, hogy a HT sok területen tényleg normálisabb, mint más bulvárlapok. Nem hoz nagyon alpári témákat, nem lovagol a Daróczi-Győzike-Zámbó bulvárszentháromságon és néha hoz értékes tartalmat (pl. doni vereség évfordulójára emlékezett). DE újságírásnak valami borzalom, amit nyomnak. Szarvashibákat követnek el (legutóbb úgy írtak egy most létrejött honlapról, hogy elfelejtették leírni az elérhetőségét), néha olvashatatlanul szarul írnak és rosszak a poénjaik (részletek fent). És ha már a jobboldali bulvár a cél, azt lehetne úgy is összeállítani, hogy ne csontig történő benyalás legyen az egész belpol rész, demokratába oltott magyarhírlapos tempóban. Annyi a kérésem feléjük, hogy a jobboldaliság általam szeretve tisztelt fogalmát vessék össze más olyan nem kevésbé fontos fogalmakkal, mint: minőség, önuralom.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 18:49:13

@Mr Falafel:

Attól még éppen alkalmazhatnának újságírókat, akik le tudnak írni egy épkézláb mondatot.

Bell & Sebastian 2010.05.17. 19:03:54

@mavo:
Jó post, jó arcok írtak rá! (kalapot emel)
Hogy mennyit sikerült felejtenem ... év óta! :( Kösz!

belga6 2010.05.17. 19:04:45

@Mr Falafel: ??? A kérdésem és a válaszod között nem látok összefüggést, illetve a válaszodban intelligenciát.

Bell & Sebastian 2010.05.17. 19:07:32

@Alfőmérnök:
Máskor a számra nem veszem a Floydot! :) Ez csak afféle spétreakció volt a Metallicára, akik eddig se nagyon érdekeltek.

belga6 2010.05.17. 19:11:11

@Bell & Sebastian: Megrepültél...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 19:13:36

@El Topo (Sgt. Elias):
Összesen tíz ilyen újságíró él Magyarországon. Szerinted jutott belőlük a Helyi Thémának?

golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2010.05.17. 19:18:20

Mindig azt mondjátok, hogy nincs lejjeb és ezt általában be is szopjuk.
Aztán rövidesen kiderül, hogy de.
Pedig egy ősi kínai közmondás szerint:
"az igénytelenség lefelé nyitott skáláján nincs az a pont, amit ne lehetne alulmúlni."
Persze lehet, hogy ez dakota közmondás, már nem emlékszem.
BTW ma került kezembe a lap és döbbenettel láttam a címlapot, nem is értettem hogy jön oda az idézet.
Engem inkább elszomorít.

Alfőmérnök 2010.05.17. 19:20:57

@bbjnick: Igazad van, csak olyan kölyökkutya képe volt még Gilmournak is. Egyébként Barrettel jobban játsszák. A legjobb verzió szerintem az Ummagumma albumon van.

@mavo: kösz

lakógyűlés 2010.05.17. 19:21:53

a bikicsunáj pedig vicces, de azért hallgatni talán inkább ezt:
egyzene.blog.hu/

Alfőmérnök 2010.05.17. 19:24:27

Még jó, hogy fogalmam sem volt eddig, hogy miről beszéltetek, meg mi ez a bikicsunáj. Gugliznom kellett.

Fényezett Rézlábos 2010.05.17. 19:27:16

@Thulsa Doom: Az Ford Fairlane volt... csak a történeti hűség kedvéért. :)
Csak hogy ne legyek teljesen offtopic, szerintem meg mindenki azzal poénkodjon és azon röhögjön, ami neki vicces, azt olvassa, ami neki tetszik. Teljesen szánalmasnak gondolom a "Nemteccik! -> Tilcsákbe!" gondolatmenetet, ami itt jópár esetben megnyilvánult.

Spanish VVax 2010.05.17. 19:33:53

@VonGage: "fesztiválozó mocsok"...hagyjad már, ezt a "kulturálisan beágyazott " és legális korcsmákban minden hétvégén eljátssza a közönség nagyobbik fele. van aki még iszik is egy jót belőle. Ne álszenteskedjünk már...

Nge Swazili Mbeko 2010.05.17. 19:54:33

Hehe. A tisztelt kommentelők egy dolgot felejtenek el: a bikicsunáj az a pont AHOL MOST VAGYUNK. Fogjátok fel úgy, mint egy kortünetet. Mindjárt könnyebb lesz.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.05.17. 20:01:06

@Mr Falafel: most majd lesz pénzük valami jó tollú bér írnokot fogadni :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 20:05:00

@halál megdöglesz kinyirunk:
Ááá, az ki van zárva! A Fidesz nem olyan, hogy teletömi megrendelésekkel az őt éltető médiákat.

wega 2010.05.17. 20:05:32

@Bell & Sebastian:
Eljutottam idáig, köszönöm a linket. A jutubon belefutottam a dal egy másik (szerintem zseniális) feldolgozásába is. Ajánlom (mindenki) figyelm(é)edbe :

www.youtube.com/watch?v=94TM6JFcNxU&feature=related

Az eredeti témához, nekem zsigeri és reumatikus végtagfájdalmat okoz, amikor alázzák a szerencsétlen tehetségteleneket a megasztár válogatón. (Fel kell tennem a fejhallgatót, hogy egyáltalán ne is halljam, borzasztó a terror itthon)
@VonGage: Számomra elkülönül a humor és az alpári gúny.

Mi aza Helyi Téma? Félek, soha is nem fogom megtudni.

A szerelő 2010.05.17. 20:10:45

a bikucsunaj is olyan, mint a többi. ha nem tetszik, nem nézed, nem hallgatod, a helyi témát nem meg olvasod.

ja és a tokaji borgazdaság bora még mindíg szar :)

aliglajos 2010.05.17. 20:11:01

a heti téma mentségként mondjuk el, hogy fideszes újságírók (vagyis mandinerék kollégái) készítik, fideszes önkormányzatok által pénzelve. ilyen konstellációban ezt az ötletességet méltányolni kell.

csendesbob 2010.05.17. 20:28:52

„Jók a programok, csak sok köcsög van.” posztoló ha idézőjel közé tesz valamit, akkor idézzen pontosan, pláne klasszikust: "Persze, jók a pogramok, minden jó, csak sok köcsög van"
pogramok, ember, pogramok!!!

KenSentMe 2010.05.17. 20:33:19

Érdekes amúgy.. a bikicsunát elsőre hallgatva nagyon utáltam, pont azért, mert ha az ember tanul angolul, ki kell kapcsolnia az agyában ezt a "halandzsadaráló" modult.. és az elég fárasztó meg persze reménytelen is az elején. Viszont mióta a csapból is ez folyik, egészen megszerettem:).

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.05.17. 20:36:01

Azért vicces hogy egyesek szerint ez valami internetes izé. Na én nem nézek tv-t, csak netezek, így csak azt vettem észre, hogy egyszer csak a sok barom mindenhová azt írja, hogy bikicsunáj, én meg azt se tudtam mi az. Aztán megkérdeztem anyámat, és mondta hogy a megasztárban ejtett ki/énekelt valamit rosszul valaki. De akkor miért internetes izé, ha a tv-ből indult? Szalacsi Sándor is talán a megasztárban kezdte vagy a bigbránerben?

stalien 2010.05.17. 20:56:26

Uhaim, Uhaim !

Így jutunk el a bikicsunájtól
a néha folytogató @Grift:tériás
GriftElektüelizmusig !-)
Jöjjön hát stalienné vona'la :
www.youtube.com/watch?v=8aeQ8D_IW20

Duáááááá

szellőláb 2010.05.17. 20:57:34

Életem első kommentje alkalmából köszöntelek benneteket: Sziasztok!
Nem csengett le a bikicsunáj láz, ezért gondoltam, elmesélem, hogy ilyesmi már régebben is létezett:
Volt egy katonatársam, aki elejétől végig tudta a Golden Earring egy számát (bikicsunájosan) és egy kissé mámoros estén elő is adta. Teljes átéléssel, hótt komolyan. Ahogy bele kezdett elakadt a szavam, kitágult a pupillám, azután (máig szégyellem) kirobbant belőlem a fékezhetetlen röhögés. És nem hagyta abba, csak fújta és fújta. A könnyem folyt és görcsölt a hasam és még mindig nem hagyta abba.
A legszörnyűbb az volt, hogy hosszas töprengés után azért adta ezt nekem elő, mert tudta, hogy nekem volt angol vizsgám, és szerette volna velem lefordíttatni a szöveget :-)
Na de bocsánatot kérek, van ennek megoldása:
"LÚZ MENSZEN KISSZIMSZON"
Aki tudja, ihat egyet a kontómra a kedvenc kocsmámban:-)

Gál Gyula 2010.05.17. 20:59:14

@Pelikán József *: Egy cikk szerzőjének a nyomtatott sajtóban nincs felelőssége a címlapra kerülő szövegekkel kapcsolatban. A címet, a kifogásolt blikkfangot én adtam, és a lap minőségéért is én felelek. Az észosztásra nem reagálnék, mert a posztoló blogger és a kommentelők többsége is arctalan, névtelen. A bulvár ócsárlása divattá vált, és általában önálló műfajként beszélnek róla, holott csak egy stílus. Az e-mail címem helyesen: galgyula@helyitema.hu

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 21:06:14

@stalien:
A folytogatóba egy "T"-vel többet írtál.
Ha már griftelektüelizmus.

stalien 2010.05.17. 21:12:56

@Mr Falafel:

Bochánat, bochánat, ha tényleg így vagyon.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.17. 21:15:59

@stalien:
Folyogatónak értelmes volna, de fojtogatónak jobban mutat pontos "j"-vel.;-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.17. 21:20:20

@stalien: ez nem jó zene.
ilyet kérlek többet ne linkelj

ez jó

most találtam , ma

www.youtube.com/watch?v=5jykTtv7QVc&feature=related

stalien 2010.05.17. 21:21:59

Na lyó, dugába dőltem /-)
Ez így megy ? Ez ilyen ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.17. 21:24:41

@El Topo (Sgt. Elias): te ne szólj hozzám

fogalmamsincs amúgy miért vagyok hülye, de te rohadj meg

itt nem lehet kitiltani? vagy szűrni?

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.05.17. 21:26:19

Én meg azért "könyörgöm", hogy tanulj meg magyarul és írd szépen, hogy KÖNYÖRGÖK!! Nem, nem ikes ige, nem kell modoroskodni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 21:33:51

@tesz-vesz:

De lehet. Próbáld meg beíri a parancssorba, hogy format C: és akkor nem kell olvasnod a hozzászólásaimat, faszfej!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.17. 21:34:44

én a bikicsunájt nem tetszik :)

és az ilyen videókat is utálom
de ezen az egyen mikor meglátom,
órákat nevetek, de csak ezen az egyen

www.youtube.com/watch?v=Odlo3PHtQo0

nem tudom miért

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 21:37:19

@tesz-vesz:

Hörr, hörrrr!
Verd a segged a földhöz, modorfalvi büdösparaszt!:)

szellőláb 2010.05.17. 21:52:26

@tesz-vesz: nem igazán :-)
"... newsman sang his same song"
Vizsga ide, vizsga oda, az eredetit sem így értettem, de a "kis szimszon" végképp odabaszott.

SEO Expert · http://seo-expert.hu 2010.05.17. 22:03:45

ez a bikicsunáj hatalmas hatalmas nagy marketing lehetőséget hordoz magában

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 22:08:20

@tesz-vesz:

Látod, mekkora farok vagy? Azért, mert neked bejön az ilyesmi, még ne ajánlgasd olyanoknak, mint én, mert csak pojácát csinálsz magadból. Igaz, ez nem jelent különösebb változást eddigi megitélésedhez képest. Faszparaszt!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.17. 22:30:53

@El Topo (Sgt. Elias): jól van csecsília, csak a te érdekedben próbáltam ajánlgatni, hátha ellazulsz, és a frusztrációd csökken

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.17. 22:31:43

@tesz-vesz:

Az én frusztrációm, te szoporc?:D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.17. 22:47:55

@El Topo (Sgt. Elias): hát, nem én szóltam hozzád most se, nem engem szűrt ki a fél vastagbőr, mert ostobaságokat beszélek,éjjel-nappal

de jól van csecsília, elég, kopj le

picur3ka 2010.05.17. 22:49:46

Hah, orulok, hogy vannak meg masok is, akik nem tudtak, mijacsuda ez.

Gondolom, ok se jarnak mekkdonaczba.

picur3ka 2010.05.17. 23:31:25

@Alfőmérnök:

Biztos jo a kiszolgalas. Nem fogom kiprobalni azert.

Alfőmérnök 2010.05.18. 00:10:15

@Mr Falafel: Hát ha még látnád, hogy a Békán Aliza Bin-Noun-t dicsértem. .)

stalien 2010.05.18. 04:54:45

Váháúúú !
Kezdjünk dinamikusan! Tennap schokkolást kaptam, mer' csúnya volt a szám :
www.youtube.com/watch?v=jMxYmukzo2U
csunáj, csunáj van-van-van

Bozdurgán 2010.05.18. 09:25:34

Most először értek veled egyet gyermekem.

Babinéni

agyserkentő 2010.05.19. 18:25:09

HA bármilyen egészségügyi gondod van, vagy csak plusz energia kell, plusz vitalitás, felszeretnél töltödni? Jó közérzetre vágysz látogas el www.webstar.biz/?id=INTE-C894-4E48
a regisztrálás ingyenes semmilyen kötelezetséggel nem jár.
süti beállítások módosítása