Hisztizik a cinikus Jobbik
2010. május 15. írta: dobray

Hisztizik a cinikus Jobbik

  A Jobbik programjában szerepel a mentelmi jog eltörlése. Vona Gábor egy betiltott cuccban tette le az esküt az Országgyűlés alakuló ülésén, szépen az éppen beálló mentelmi joga mögé bújva. Sólyom olyan keményen lecseszte, mint még senkit.

  „Minden országgyűlési képviselőnek be kell tartani a jogszabályokat, akármit is gondol e szabályokról vagy alkotmányosságukról. A parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki az Országgyűlés alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg, tudva, hogy a hatályos rendelkezések nem adnak módot ennek fizikai megakadályozására. Ez a méltatlanság azonban visszahull őrá, s mindenestől a múlthoz sorolja őt. Ha a Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben. Ha a jogszabályok értelmezésére és kiskapuira hivatkozik, olyan magatartás megtestesítője lesz a parlamentben, amelyet hatalmas választói többség elvetett, mikor a rendet, a normák betartatását és az ügyeskedés végét követelte.”

  Vona erre közölte: Sólyom 850 ezer embert sértett meg, továbbá „Sólyom véleménye, hogy jogsértő volt a Magyar Gárda mellényében esküt tenni. Amennyiben kiderül, hogy valóban jogsértő módon járt el, akkor vállalja ennek következményeit - mondta. Vona hozzátette, egyfajta állampolgári engedetlenségnek tekinti a lépést, amivel a jobbikos választók akaratát és véleményét szerette volna képviselni.”

  Hogyne, amilyen sunyi módon csak az eskünél vette le a zakót, nehogy idő előtt kipenderítsék a parlamentből. Vona Gábor nagyon megtanult nyilatkozni. Amennyiben jogsértő módon járt el, vállalja a követkeményeket. Vona azzal nem számolt talán, hogy a Fidesz akkor függeszti fel a mentelmi jogát, amikor akarja, és Vona még csak nem is hivatkozhat semmire, hiszen ezzel csak Vona saját programját kényszerítenék rá Vonára.

  Az, hogy egy friss parlamenti párt frakcióvezetője a parlamentben, mentelmi joggal állampolgári engedetlenkedik, egyenesen nevetséges. Ezzel ugyanis implicite elismerte a jogsértést, az állampolgári engedetlenség ugyanis az. Éppen ezért csak legvégső esetben nyúlnak hozzá. Vona most semmibe vett mindenféle polgári engedetlenséget ezzel a marhasággal.

  Sólyom senkit nem sértett meg, Vona viszont megsértődött, és látványosan hisztizni kezdett. Szép lesz, ha a következő négy évben állandóan a Jobbik és az MSZP hisztijétől lesz hangos az Országgyűlés.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr512003202

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A pénteki nap tanulságai 2010.05.17. 10:25:06

A parlamenti nyitónapon a jobboldal mérsékeltebb fele remekül demonstrálta, hogy legalább két lényeges dolgot nem tanult meg az elmúlt nyolc év történéseiből. Mi is ez a két dolog?Az egyik, hogy önmagunk megszopatásán kívűl a jogfetisiszta szemléletmód...

Trackback: Békés egymás arcába ordibálás (fotó, videó) 2010.05.15. 14:01:13

Kiscsoportos foglalkozásra emlékeztetett a Civilek a Szélsőjobb Ellen mozgalom és a Jobbik? Nem! rendezvénye a Vértanúk terén. Egyrészt azért, mert bár több százan jelezték részvételüket, a többség nem jött el (az ellendrukkerek örülhetnek), másrészt a...

Trackback: Nem csak jogsértő, sunyi is 2010.05.15. 14:01:05

Nem mindig értek egyet Sólyom Lászlóval, de most mindenképp: Minden országgyűlési képviselőnek be kell tartani a jogszabályokat, akármit is gondol e szabályokról vagy alkotmányosságukról. A parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki az Országgy...

Trackback: A gárdaruha-bohózat 2010.05.15. 12:19:13

Az index.hu felvétele az alakuló ülésről. Vona Gáboron "gárdamellény". És igen, elkezdődött. Tegnap, azaz május tizennegyedikén tartotta alakuló ülését az Országgyűlés, de természetesen a magyar politikához híven ez sem maradhatott botrányok ...

Trackback: Függő játszmák 2010.05.15. 07:25:48

Az igazságügy-miniszter a kormány nevében feljelentést tesz, amiért Vona Gábor gárdamellényben tett képviselői esküt a parlament alakuló ülésen. Csak helyeselni tudom a döntést. De azért arra majd kíváncsi leszek, hogy hogyan szavaz a T. Ház, amikor ez...

Trackback: Függő játszmák 2010.05.15. 07:25:44

Az igazságügy-miniszter a kormány nevében feljelentést tesz, amiért Vona Gábor gárdamellényben tett képviselői esküt a parlament alakuló ülésen. Csak helyeselni tudom a döntést. De azért arra majd kíváncsi leszek, hogy hogyan szavaz a T. Ház, amikor ez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.05.15. 07:28:37

a gyerekek játszanak a homokozóban, az óvóbácsi meg kormányoz - ennyi nagyjából a felállás perpill.

ucsacsu 2010.05.15. 07:35:02

Sólyom Lászlón nagy a nyomás, láthatóan,hallhatóan nem, bírja,el kell menni pihenőre.

martonx 2010.05.15. 07:36:21

Jé, már itt is megy a szűkölés? Az az igazság, hogy bárhogy próbálok, nem találok kivetni valót Vona mellényében.

Azok hivatkoznak jogállamiságra most, akik 56-ban tömegeket ölettek meg a jogállamiságra hivatkozva. És ezt a kormányrendeletet bizony a posztkomcsik hozták, azaz a szememben illegitim, az utolsó 4 évük minden tettével együtt.

Másrészt azok hivatkoznak most a jogállamiságra, akik az utolsó 6 évet, de főleg az utolsó 4-et illegitimnek tekintették. A Fidesz akkoriban tudta a kormány lemondását követelni, meg kordont bontani, most meg egy mellény miatt hirtelen legitim lett a posztkomcsik bandája?

Még jó, hogy ott van a Jobbik a parlamentben. Őrült nagy szükség van rájuk. Ha nem csinálnak semmit, csak minden nap gárda mellényben beülnek ezzel emlékeztetve a Fityisz - Posztkomcsi bagázst a népre, mert bizony 850.000-ren rájuk szavaztak, már megérte.

Amúgy meg vigyék el a rendőrök az összes képviselőt, akik "Gárdista" fehér ingben, fekete nadrágban tettek esküt. :-P

ucsacsu 2010.05.15. 07:38:57

Sólyom Lászlón nagy a nyomás,láthatóan,hallhatóan nem bírja a tempót,elfáradt el kell menni pihetőre.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.05.15. 07:52:39

@martonx:

csak arra válaszolj lécci, miért nem volt olyan tökös gyerek vona, hogy még a mentelmi joga előtt besétált volna a mellényében?
a jobbik végig a mentelmi jog megszüntetésével kampányolt és erre az új ogy megalakulásakor rögtön a jobbik elnöke az első, aki bebújik a mentelmi jog mögé, amikor írott jogot sért. (a jogszabály milyenségét ne firtassuk)
szerintem, vona felköpött és aláállt, sólyom meglepően keresetlen szavakkal, brutálisan és durván (ráadásul halál jogosan) lebaszta, orbán meg negligálta. ez van.

ucsacsu 2010.05.15. 07:53:53

@triumphator:
A mentelmi jog felfüggeszthető.

betyár (törölt) 2010.05.15. 07:55:57

Vona ugyanazt teszi, amit a fidesz tett a kordonbontáskor. Helyes. Időnként szükség van a polgári engedetlenségre. Sólyom állításából egyébként az következik, hogy a márciusi forradalom és 56 is szemétre való. A jobbik polgárt pukkaszt, radikális. Ha jól látom,a korai fidesz szerepét igyekszik átvenni, csak sajnos humortalanul.

nyg 2010.05.15. 07:57:53

A jogsértés az jogsértés,a Gárda pedig egy betiltott szervezet.Ily módon (operett)egyenruhájukat sem lehet viselni, mert ilyen alapon SS vagy vörösgárdista ruhákban is lehetne pózolni a parlamentben.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.05.15. 07:58:38

@ucsacsu:
ez nem válasz a kérdésre. miért kellett ilyen gerinctelenül csinálni ezt a médiahack-et? egyenesen, magyar ember módjára - úgy igen. de ez a mód, ahogy a posz toló is írta, sunyi volt. olyan gyurcsányosan gerinces.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.15. 08:01:27

"Vona Gábor egy betiltott cuccban tette le az esküt..."
Hogy ti fideszesek mennyire szánalmasak vagytok. Már az egész Népszava szerkesztősége átöltözött narancssárgába? Vagy ti vettétek át az szdsz ledobott gúnyáját? Na, további jó vinnyogást.

Alfőmérnök 2010.05.15. 08:13:17

@betyár: Egyetértek. De nem csak a humor hiányzik (az még hagyján), hanem a valódi kockázat is. Mármint a korai fideszhez képest.
Nem szimpatikus nekem ez a Vona. (Mondjuk Sólyom se túlzottan.)

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 08:14:11

senki nem mondja, de

a legnevetségesebb az, hogy

létezhet olyan törvény, ami egy ruhadarabot - sőt még az arra emlékeztetőt is - betilt

persze volt már betiltva hangszer is ...

ucsacsu 2010.05.15. 08:15:16

Mért volt sunyi, hányan súgtak össze a háta mögött,hogy " nagy volt a szája,de nem merte felvenni,aztán jött a pofára esés. Én magam is így csináltam volna pedig nem is vagyok jobbikos.Sunyiság volt elvenni tőlük a bizottsági helyett, olyan smiddess. smidd pál rossz döntés később ráfog jönni a Fidesz.Bár kitudja mi vele a Fidesz célja.

Bummer 2010.05.15. 08:15:16

Azért egy ruhát betiltani elég beteg dolog. És ha a jobb oldalra rakja a pajzsot, akkor már nem szabálysértő?

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 08:15:22

senki nem mondja, de

a legnevetségesebb az, hogy

létezhet olyan törvény, ami egy ruhadarabot - sőt az arra emlékeztetőt is - betilt

persze volt már betiltva hangszer is ...

ucsacsu 2010.05.15. 08:18:15

@Ezt a népet sajnáljam?:
Ha ezt a nevetséges törvényt eltörlik nincs is miről beszélni. De hát a ......
Egy csomó törvény csak a maszop aktuális érdekeit szolgálta sorra ki kell vezetni a törvény tárból.

betyár (törölt) 2010.05.15. 08:22:16

@Alfőmérnök:

Azért '88-ban már annál többet ők sem nagyon kockáztattak, mint hogy elviszik őket, neaggyúristen nem kapnak kutatói állást. 90 után meg tényleg semmit nem kockáztattak a "térdre, imára"-val, a "hazudik a kormány"-nyal és a trianonos kivonulással.

-d(-_-)b- 2010.05.15. 08:26:51

@betyár: egyetértek, én is pont a kordonosdit akartam írni.

Alfőmérnök 2010.05.15. 08:30:01

@betyár: "elviszik őket" De hova? :)
Amúgy lehet, hogy igazad van.
Ettől függetlenül ez nekem műmájerkedésnek tűnik, az meg nem tűnt annak...

==T== 2010.05.15. 08:30:50

Sólyom bunkó vpolt, VG pedig nem sértett meg semmiylen jogazsblyt, mivel nem a teljes egyenrha volt rajta, ráadásul nem nyilvános rendezvényen viselte (ezt tiltja a vélhetően alkotmányellenes rendelet), mivel az Alakulóülés nem minősül nyilvános rendezvénynek.

martonx 2010.05.15. 08:45:54

@triumphator: Sajnos a jelenlegi beteg (alkotmánysértő) jogi szabályozások nem teszik lehetővé, hogy nyilvánosan viselhette volna a mellényét az eskü előtt.
Szerintem a tettével egyúttal azt is demonstrálta, hogy milyen betegek már ezek a törvények, beleértve a mentelmi jogot is, alkotmányt is.
Ráadásul nem hinném, hogy Vona ne lenne azzal tisztában, hogy kapásból felfüggesztik majd a mentelmi jogát. Garantálom, hogy meg sem fog próbálni a mentelmi jog mögé bújni, kivéve ezt a polgárpukkasztó, figyelemfelkeltő percet. Úgyhogy szerintem pont azt cselekedte, amit ígért, amit vártak tőle a hívei, és ezt csak így tudta megtenni.

betyár (törölt) 2010.05.15. 08:49:21

@Alfőmérnök:

Hát Recsk már nem fenyegetett:)). Egy kis fogda.

harcsabajuszos 2010.05.15. 08:51:22

Könyvet és boszorkányt mikor kezdetek égetni? Vagy már elfelejtettétek hogyan kell?
Van egy olyan kifejezés, hogy tökös legény. Szembemegy a meghunyászkodott vagy épp opportunista kondával, vállalja a konfrontációt az elveiért, s betartja a szavát.
Az első politikus a parlamentben az elmúlt 2o évben, aki betartotta a szavát, minden ajvékolás ellenére.
Már megérte bejuttatni.

cutcopy 2010.05.15. 08:55:28

Nem Vona mellényével hanem inkább mellénye miértjével van a gond. Miért is vette fel? Fogadásból, brahiból? Mert viselkedése ezekről árulkodott, tehát elsősorban ő sértette meg 850 ezer szavazóját. Nevetséges és gyáva volt ahogy zakója alatt "becsempészte" "nagy" mellényét majd esküje előtt előrukkolt vele. Legalább viselte volna büszke arccal kihúzott derékkal.. Ehelyett hátradőlve begörnyedve próbált sunyítva vigyorogva meghúzódni a többiek közt ami teljesen hiteltelenné tette tettét.
Ha Vona nem komolyodik meg feltehetően nem lesz belőle más négy év múlva mint a parlament huligánjának emléke..
Amúgy meg részemről lényegtelen a mellény ügy és nem csak azért mert a tehetetlen MSZP "törvényét" sértette elsősorban, hanem mert az érdemi munka helyett hasonló formai megnyilvánulások várhatók a párt némely tagjaitól ami talán a tapasztaltabb és mértékletesebb Balczó miatt előbb-utóbb szakadásukat is eredményezheti..

BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!! 2010.05.15. 08:58:37

én

fideszszavazóként

Vonát támogatom ebebn az ügyben

röhejes blődség a mellénytörvény

a fidesz meg egy merev pöcsnek tűnik e kérdésben

BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!! 2010.05.15. 09:01:54

ugyanolyan

ostobaság a ruhatörvény

mint a holokauszttörvény

tevevanegypupu 2010.05.15. 09:02:01

Erdekes, engem az zavart az elmult negy evben mikor a fidesz cirkuszolt es vonult ki a Parlamentbol minden Gyurcsany felszolalasnal. Es peldaul szivesen vettem volna neha egy jo kis Orban valaszt Gyurcsany egy-egy eszement javaslatara vagy vadaskodasara. Persze kenyelmesebb volt Navracsicsra bizni ezt.

A mellenycirkusz akkora baromsag, hogy parjat ritkitja, jelentektelen hulyeseg
ahhoz kepest, hogy Gyurcsany es veres Janos meg mindig ott lapul a Parlamentben. Na persze ok kemenyebb falat mint Vona..nem is ostorozta olyan sokaig Solyom oket mint a mellenyt.(-:

magyar-magyar szótár 2010.05.15. 09:05:02

Cinikusan hisztizni a száraz tó hullámverte partján szokott kuruttyolás köben a szomszéd tehene.

Bell & Sebastian 2010.05.15. 09:09:49

Bakancs, lajbi megvolt. Székely himnusz megvolt. Vona tematizál.

- És mi újság a csíkos gatya fronton?
- Stabil 2/3 -on áll. :)

Laci bá' és az ő alkotmánya. :)
Elröppent a', most! El lehet sunnyogni a Feri után.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 09:16:00

vajon a fidesz

elkezd gyurcsányosodni

és pozícióféltésre meg hatalomkapaszkodásra vált

vagy tud ép ésszel gondolkodni, és ruhák helyett az elmebeteg, csak a felesleges provokáció lehetőségét megteremtő "jog"szabályokat gyomlálja ki

tölgy1 2010.05.15. 09:16:55

@Bell & Sebastian: a Gárdán kívül nincs is más témája most Vonának. Ezt a vasat fogja ütni.

Bell & Sebastian 2010.05.15. 09:30:18

@tölgy1:
Hosszabb távra beválik, mindenkinek. (Mondjuk eurót most kicsit ne vegyünk.)

tölgy1 2010.05.15. 09:34:18

@Bell & Sebastian: a Gárda ügy lefutott. A fidox egy csomó ügyben kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából.
A Jobbik hosszabb távon azt teheti, hogy ráül OVi - szerintem nem végig gondolt - forradalom retorikájára, és követeli a forradalmat: Ferkót és a többieket lecsukni, multikat a helyükre zavarni, stb.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 09:36:56

@Bell & Sebastian:

amíg olyan struktúrájú és méretű a gazdaságunk amilyen (NEM a hiányunk és adósságunk)
addig ne is legyen eurónk,

mert mégjobban csak a német és francia gazdaság (az euróövezetben a globális pénzpiac képviselői) bábjai leszünk

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.05.15. 09:38:09

Ha már tiszteletlenség, az ülés alatt nyegle, pimasz, cinikus viselkedést tanúsító Gyurcsány Ferencről se felejtkezzünk el. Vona kishal, de Feri - Feri egy komplett akvárium és egy doboz haltáp.

tölgy1 2010.05.15. 09:39:49

@Ezt a népet sajnáljam?: van más választásunk?

@elGabor: mit csinált az a szépember?

isla 2010.05.15. 09:42:30

Engem Vona mellényénél jobban irritál, hogy szkinhedek ülhetnek a parlamentben. Vonát felelősségre kell vonni (mentelmi jogra ő nem hivatkozhat).

Tündér_Lala 2010.05.15. 09:42:54

@tölgy1:
A Gárda ügy ne egyedi. Ezeket a törekvéseket egyszer és mindenkorra elvi okokből ki kell zárni minden oldalnak a palettájáról.
Egy tegnapi kommentemből:

A gárda eröltetése - az alakítás jószándékát kétségbe nem vonva - tévedés. Egy jogállamban a rend- és honvédelem pártfüggetlen állami monopólium kell hogy legyen. Pontosan ezért felháborító, hogy az mszp pártpolitikai célokra használta a rendőrséget, manipulálta annak embereit. Ezért tűrhetetlen az In-kal embereinek polic feliratú autóban grasszálása, közterületen történő intézkedése és fegyver viselése, stb. Tessék megérteni, hogy ezt senkinek nem lehet !
Ezen a területen is rendet kell tenni. Sólyom viselkedésében is az áttételes kettős mérce a probléma.
Maga a ruházat körüli hiszti közröhej.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 09:45:34

@betyár:
teljesen igaza van.
ez a takony sólyom szánalmasabb volt mint valaha. jó lesz ha elmegy a picsába már.

tevevanegypupu 2010.05.15. 09:48:40

Feri nagyon nagy hal, azt egy Solyom nem birja el, akarmilyen eles is a csore.Ferivel nem fog semmi tortenni - ahogy eddig sem tortent azon kivul, hogy egy idore nyugalomba kellett vonulnia. Ezt pedig nem a fidesz erte el, sem pedig a koztarsasagi elnok, hanem nyilvan a hatterbol valaki, akinek nyilvan nagyobb tekintelye es szava lehet a vilagpolitikaban es Magyarorszag sorsanak iranyitasaban is.
Feri vissza fog jonni egy-ket ev mulva,
ugy tunik ellen meg Vona mellenye sem lesz hatasos.

Frick László Emlékzenekar 2010.05.15. 09:59:02

@elGabor: Mééért? Irigy vagy? Feri pompásan szórakozott ám, amikor kipukkadt volna belőle a röhögés, azt illedelmesen a könyökhajlatába fojtottta és ezért kellet tehénkednie az asztalon. Hogy szenvedett szegény, lila volt már a feje.

Frick László Emlékzenekar 2010.05.15. 10:00:06

@tevevanegypupu: A kardszárnyú delfin nem hal. És milyen cuki, amikor a kis fókucikkal játszik!

Frick László Emlékzenekar 2010.05.15. 10:01:29

@BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!!: Úgy hallottam tökös jobbikoscsajoktól, hogy a fidesz impotens a kérdésben vagyis puha fütyike.

Frick László Emlékzenekar 2010.05.15. 10:02:27

@Grift: Takony Sólyom?? -akkor mennyi fika lett volna rajta, ha ignorálja az egész mellény-kaját és oda se nézve.

==T== 2010.05.15. 10:05:00

@cutcopy: gondolom így fejezte ki a szolidaritását a Gárdával, akik sokat tettek hozzá a Jobbik sikeréhez.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 10:06:57

@Frick László Emlékzenekar:
undorító. kíváncsi vagyok ráborította e a demokratikus levest a megyei párttitkár apósára, mikor vasárnap húslevet meg kirántotthúst ubisalival ebédeztek.

egogegó 2010.05.15. 10:14:21

Szerintem el kéne fenekelni Vonát, vagy legalább is felpofozni!Én is kaptam a hosszú hajért, no meg a farmerért.Ó, régi szép idők!Vissza tértetek?!Fasza kis társaság!Bezzeg az el síbolt lóvénk, az rá ér később is kideríteni hova lett.Bár sejtjük.De, hát egy mellény megrengeti a demokráciát!Vissza-vissza drazsét!

Bell & Sebastian 2010.05.15. 10:14:56

@Tündér_Lala: @tölgy1:
Félreértik. Nem magánhadseregről van szó, hanem területvédelemről, erődemonstrációról, határzárásról, rendfenntartásról, katasztrófa elhárításról, fegyveres kiképzésről, tartalékosokról, polgári lövészegyletről, és a többi.

De akár rinyálhatunk tovább, legfeljebb óránként rúgnak belénk ANTANT -ék, úgy, mint eddig. Vagy azt képzelik, a béke- és nyugalom szigete lesz itt?

A meteurológus-békák és pészach-nyulak helyett? Na neee!

Bell & Sebastian 2010.05.15. 10:19:02

@Ezt a népet sajnáljam?:
Tőlem! Legfeljebb nem veszünk olasz síbérletet a magyar csúcsfizetésünkből.

Az MTZ is elhúz a szántóföldön 14db nyugdijast, plusz egy teljes óvodát bálamadzagon.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 10:28:48

@Bell & Sebastian:

a nominálértéken euróra váltott fizetésed

csak arra lenne jó, hogy ha olaszig mtz-zel a pereputtyal a mekiben egyetek valamit

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.15. 10:32:25

Öltözött volna bohócnak, na az lett volna parlamentpukkasztó performansz...

Haloperidol 2010.05.15. 10:35:07

@cutcopy:
te a 850k szavazó közé tartozol? Hadd döntsék el már ők, hogy megsértette-e őket az a mód, ahogyan letette mellényben az esküt.

Vona nyilvánosan nyilatkozta, hogy vállalja a jogi felelősséget a tettéért és nem bújik a mentelmi joga mögé.
barikad.hu/node/53126

Szóval ti fidesznyikek sírtok és nosztalgiáztok, hogy bezzeg OV-éket 89-ben bevitték a rendőrök március 15-én. Vonát is bevitték a rendőrök a gárdatüntetésről, bilincsben hurcolták el, 2009-ben, 20 évvel az ún. demokratikus rendszerváltás után.

Tündér_Lala 2010.05.15. 10:36:19

@Bell & Sebastian: Lehet nemzeti gárdát felállítani, támogatnám. Annak azonban állami, pártfüggetlen vezetés alatt kell állnia. Ez elvi kérdés !

Ha nem így van, soha nem tudható, hogy egy ilyen szervezetnek a vezetése kiknek, milyen érdekköröknek a kezébe kerül. Továbbá a zavaros viszonyok között olyan senki által nem jóváhagyott, bitorolt jogosítványokkal lépnek fel, amely semmiképpen nem legitím. ( Milyen jogon zár le az In-Kal közterületet és terel el onnan polgárokat? A röhej, hogy az mszp tiltakozik a gárda ellen, miközben használja saját céljaira az In-Kal-t, amely még inlegitímebb: fegyveresen hatóságként lép fel.)

A jogállamnak ez alapelve. Ahol nem tartják be ott szélsőséges viszonyok keletkeznek. (Kolumbia, a drogbárok magánhadseregei intézkednek az emberekkel, háborúznak egymással, ha gondolják kivégeznek nekik nem tetszőket. A jelen helyzet ennek a csiráit tartalmazza, meggyőződésem, hogy vissza kell szorítani, minden oldalon.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.05.15. 10:37:03

A tegnapi események pontosan mutatták, mi várható a Jobbikkal kapcsolatosan az elkövetkező évek során. 1. Elvi elhatárolódás a Fidesz-maghoz nem tartozó polgári értelmiség részéről 2. Amiért lehet, följelenti őket valaki, akire rá tudják nyomni ezt a feladatot. 3. Orbán elnéz a fejük fölött.
Nem tényező a Jobbik, ez a nagy helyzet. Minden csoda három napig tart.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 10:39:29

@Elpet:
szóljon kérem erről a mandineres srácoknak is, mert elakadt a lemezük, és kurvára unalmas már! köszönöm!

loláb 2010.05.15. 10:40:55

Azt mondja már meg nekem valaki, hogy mitől ennyire biztos Vona abban, hogy a 850 ezer jobbikos szavazó mindegyike a Gárda, a trianon emléknap, nomeg a Szent Korona tan miatt szavazott rájuk? Mert nekem úgy rémlik, hogy azokban a körzetekben, aholrendkívül jól szerepelt a jobbik, ott azért korábban nem volt jellemző ez a fajta nagy magyarság tudat.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.05.15. 10:42:47

Tényleg ez a legnagyobb problémája ennek az országnak,csináljunk még hatszáz hasonló bejegyzést és határolódjunk el a jobbiktól az elempével emeszpével közösen ,igazi demokraták módjára.Kontraproduktív cseppet.

loláb 2010.05.15. 10:44:08

@Elpet: Így van. A parlementi jelenlétük gyakorlatilag semmire nem elég,ők ÖNMAGUKBAN semminek nem lehetnek a kerékkötői. Egy fegyverük van, a nyilvánosság, az viszont csak addig foglalkozik velük, amig lehet arra számítani, hogy megint valami szaftos botrányt keltenek.

Én nem lennék Vonáék helyében: 4 éven keresztül kreatívan, hétről hétre új municiót szolgáltatni a sajtónak, úgy, hogy közben mégsem viszik el őket bilincsben, illetve nem vállnak unalmassá néhány hónap alatt, ez kurva nehéz feladat lesz.

Bell & Sebastian 2010.05.15. 10:44:29

@Ezt a népet sajnáljam?:
Ahol szoktunk, azt az érdeklődés teljes hiányára való tekintettel már jól bezárták.
Vissza is fordultunk keresztben a barázdákon. Utána műfogsor keresés, hempergő óvodások szétválogatása.
Burgonyás, félbarna, barna, rozsos. Meg egy kínai.

Vagy japán, kicit hasonlít.

Bell & Sebastian 2010.05.15. 10:51:32

@Tündér_Lala:
A civilkontroll nagy lélektani fékernyő. Főként harmincezer gépkarabéllyal megtámogatva. De ezek után már a köztársaság elnöke alá sem rendelném őket.

Hozzácsapnám a Duna TV -hez, az idáig még bejött! Mármint ideológiailag.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 10:55:42

@Bell & Sebastian:

kicit haszonlít
meg
kicit drágább

Bell & Sebastian 2010.05.15. 10:58:52

@loláb:
Buta vagy te ehhez. Bedőltél a tuti 850 ezernek. Tegnaptól tégy elé egy egyest is.

Aztán meglátjuk. Urbanista @Elpet vágyálmai a valóságtól egyenlőre még elég messze állnak.

:)

Tündér_Lala 2010.05.15. 11:02:44

@loláb: Vonáéknak van egy fontos feladata. A politikai közbeszéd szinjén átvinni azokat a kérdésköröket, amelyek eddig egyáltalában nem (sajtóban sem) jelentek meg. (Napirend elötti) Az tarthatatlan - eddigi tevékenységük pozitívuma - hogy valós problémákról egyszerűen nem vesz tudomást, szőnyeg alá söpri, a politikai réteg és így megoldást sem keresnek azokra. Ha ezt megoldják, használható stílusban, amely nem teszi lehetővé a problémakör lesöprését az asztalról, akkor sokat használhatnak a nemzetnek.

tevevanegypupu 2010.05.15. 11:03:01

@Frick László Emlékzenekar:

Nekem mindegy, polgari kormanyt szerettem volna es egy kis takaritast a megfelelo helyeken. Nem kepzeltem, hogy
a ruhasszekrenybe bujnak eloszor, es a bokaig ero szemetet ott hagyjak a szekreny elott. Csinaljanak amit akarnak, mas a kampany es mas a kormanyzas. Solyom, Semjen es Schmitt meglehetos csalodast okozott rogton az elso napon, de mindenkinek megvan a maga fontossagi sorrendje. Ha a melleny akkor a melleny.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.05.15. 11:05:46

@Grift:

Lecseng majd ez.

Csak a magam nevében tudok nyilatkozni, de annyit mondhatok, a következő bejegyzésem még érintőlegesen sem foglalkozik a Jobbikkal. És a tervbe vettek sem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.05.15. 11:09:02

@tevevanegypupu:

Kedves Teve, Hagyó Miklóst 3 perccel az Országgyűlés megalakulása után gyűjtötték be a rendőrök.

Alfőmérnök 2010.05.15. 11:12:12

@Grift: @Elpet: Már nekik is föltűnt. :)
mandiner.blog.hu/2010/05/14/zagyva_kiralysaga/fullcommentlist/1#c9838031
"Egyébként miért van az, hogy az utolsó négy poszt mind a Jobbikról szól, ez nekem csak most tűnt föl... :D"

tevevanegypupu 2010.05.15. 11:16:13

@Elpet:
Igen, igaza van, a Hagyo fele letartoztatasert minden elismeresem, ezt el is felejtettem tenyleg. De olyan termeszetesnek tunt, hogy szora sem erdemes.(-:

tevevanegypupu 2010.05.15. 11:18:45

@Elpet:
Igen, igaza van, ezt meg kellett volna emlitenem, ez nagyon helyes. De olyan termeszetesnek tunt, hogy ugy gondoltam szora sem erdemes.(-:

tevevanegypupu 2010.05.15. 11:20:07

@tevevanegypupu:

Bocsanat, azt hittem az elso eltunt, de jobb ketszer mint egyszer sem, ugyis annyit mergelodtem a fidesz es Solyom miatt, legalabb egy kis dicseret legyen dupla.(-:

caralho voador 2010.05.15. 11:21:34

Észveszejtő, ami itt folyik. Sólyomnak büdös a jobbik, de nem büdös gyurcsány, a ki tudja honnan jött lmp-t körbenyalja, ti pedig, faszok, itt a mandineren, észrevettétek, hogy az utolsó négy posztotok a Jobbikkal foglalkozik?! Még szerencse, hogy nem tényező. Akkor vajh mire föl? Egyszerűen röhejesek vagytok. Már látom előre a magyarázatokat: a Fidesz Vona mellénye miatt nem tudott élni a kétharmaddal.

caralho voador 2010.05.15. 11:26:15

@Alfőmérnök: na, feltűnt még ennek szerencsétlen, bigott marha dobraynak is. Remek. Az pedig egy abszurdum, hogy a nemzetbiztonsági bizottság posztját nem kaphatja Jobbikos. Szimbolikus jelentősége van ennek is: kapja meg a maszop! A párt, amely az elmúlt 20 (60) évben bizonyította, magyarellenes, hazaáruló alakulat. A Jobbikról még keveset tudunk, de eddig legalább retorikájában nemzeti. Eszem megáll, tényleg. Sólyom is elmehet a picsába, öt év alatt legalább tisztességesen gesztikulálni megtanult volna.

Google 2010.05.15. 11:27:06

Lesz még zakó is abból a mellényből.

A legérdekesebb az, hogy híveiknek az MSZP a hivatkozási pont. Azok még csúnyább bácsik, nénik, és tényleg.
Szélsőség a szélsőséggel, guba a gubával.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 11:27:30

a

Sólyom tökét

valamivel megcsavarták.

a holokausztörvényt is aláfirkantotta,

most meg

szinte még az msz-szdsznek is benyalt.

TAKARODJON A KARVALY!

Google 2010.05.15. 11:29:32

@caralho voador:

Nem egy olyan nagy poszt az, ne higgye.
Torgyán felesége töltötte be 1998-2002 között.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.15. 11:31:27

@Google: Mitha a fideszes fiúk vették volna át szóról-szóra az mszps mantrát...

stratez 2010.05.15. 11:34:24

Vona tegnapi ostoba demonstrációjának még beláthatatlan következményei lehetnek a Jobbikra nézve. Ha bíróság elé kerül és elítélik, már pedig erre jó esély van, akkor ez gyorsan a Jobbik széteséséhez vezethet. Ami egyébként enélkül sincs kizárva, látva a káderanyaguk, a frakciójuk emberi, politikusi minőségét.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 11:35:57

@TaTa86.:

erre az estre hivatkozva sugalmaznod azt amit szeretnél nagy hülyeség,

ugyanis bárki is akarna a jobbikkal szembehelyezkedni (amire azért ad más okot bőven), akor az rögtön mszpés ugye

ezért vagytok ti elborult agyú barmok ott a jobbiktáborban

==T== 2010.05.15. 11:38:21

@stratez:

1 - a vonatkozó rendelet szerint a betiltott szervezet egyenruhájának viselése nem bűncselekmény, hanemszabálysértés, pénzbírsággal büntetendő

2 - a rendelet nyilvános rendezvényekre vonatkozik

3 - Vona nem gárda egyenruhát viselt, csak mellényt

4 - az alakuló ülés nem nyilvános rendezvény

Összegezve: semmiképp nem követett el bűncselekményt, mivel ilyen bűncselekmény nincs, csak szabálysértés.

Szabálysértést akkor sem követett volna el, ha talpig Gárda egyenruhában van, mivel nem nyilvános rendezvényen viselte...

tevevanegypupu 2010.05.15. 11:59:57

A fidesz a kezdesnel eppen ilyen ugrabugra es nekivadult volt mint a jobbik, az emberanyag is hasonlo. Gyuloltek akkoriban meg a kommunistakat, ugy kepzeltek nem alkudnak meg soha veluk - ezt valamelyest betartottak, bar ki tudja a szinfalak mogott mi zajlik - es nem lesz beloluk kispolgar, megvaltjak a vilagot. Ahhoz kepest beletanultak a rendszerbe, konszolidalt, oltonyos, jol szitualt polgarok lettek. Persze leszamitva azt a kis kordonbontasi akciot meg a kivonulgatasokat a Parlamentbol. Szoval ne siessuk el, nem kell a jobbikot meg leirni. A problema veluk leginkabb az, hogy a fidesz vetelytarsainak tekintik oket (es talan ok is sajat magukat), szoval nehez lesz veluk, talan nehezebb is mint az mszp-vel. Ott a 70-30 mar bejaratott megallapodas.((-:

Bell & Sebastian 2010.05.15. 12:06:42

No, ha mindenki elment ebédelni, akkor zenét! (és táncot)

Jarocho együttes, Mexikó - Zapateado
www.youtube.com/watch?v=K5DOHBOf__Y&feature=related

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.05.15. 12:11:35

@tevevanegypupu: azért ennyi tahó nem volt a korai Fideszben. Némelyikük még egy atillát sem képes úri módon viselni.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:13:35

@tevevanegypupu:

sem a fidesz emberanyaga

sem az akkori helyzet

nem volt a mostanihoz hasonló

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 12:14:38

@Gasper:
elnéztem ezt a jobbik frakciót, hát egy két kivétellel olyanok mint mikor az uszodában belefutok egy szakmunkásképzős csoportba. azt maga el sem tudja képzelni. nem is tudom, azoknak jár e a vasárnap. :)

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:16:22

@Bell & Sebastian:

két dolgot nem értek

miért kell buzimacsó átlátszó ingben nyomni

de ha már,

akkor meg miért van a nőkön melltartó

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:19:04

@Bell & Sebastian:

ebédhez ez való

az IAGZI cigánymuszika, nem a köcsögverés

www.youtube.com/watch?v=E0uJJVla4kc

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.05.15. 12:21:37

@Grift: á, tegnap kész voltam a látványtól. De igazán akkor kezdtem fetrengeni a röhögéstől, amikor az egyik frissen megválasztott jegyzőjük valami újatlan atillában kezdett el feszengve hajlongani.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.15. 12:23:19

Vona mellénye pontosan az a kategória, mint a kordonbontás.

Én mindkettőt támogatom, mert mindkettő egy ostoba, antidemokrata szabály elleni engedetlenségi "mozgalom". Sztem nem is törvény, hiszen kormányrendelet az egyik, a másik meg rendőri intézkedés.

A mai napig nem értem, h lehet jogilag helyes és alkotmányos ez az öltözetekre kiterjesztett tiltás.
Sajna a Fidesz nehéz helyzetben van, mert ő ugyan nem csinált volna ilyen ostoba szabályt, de ha megsemmisíti, akkor meg rögtön nácikokettáns lesz, ezrével sújt le rá majd a ballib rettegők és rettegtetők zord hada.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.15. 12:25:30

@Gasper:

Rosszul emlékszel, vagy talán nem is éltél még akkor. A maga módján a Jobbik semmivel sem volt rosszabbik, mint a hajdani Fidesz

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.15. 12:31:02

@Ezt a népet sajnáljam?: Nem. Itt egy free for all játék van. Eldöntendő kérdésnél nyilvánvalóan valakik egy platformra fognak kerülni.

De az nem jelenti azt, hogy a fidesznyikeknek pont azzal az ostobasággal kell a jobbiknak esni, mint amivel a maszop ütötte őket.

Bayer nyilasházmesterezik, dobray itt nyüstöli a "törvénysértő" Vonát(, ld Orbán kordonbontó Viktor), máskor a HTM miatt aggódnak, mert a szélsőségesek ártanak nekik, pont mint ahogyan a maszop szokta a hazaárulását fedezni.

Ez már csak azért is kínos, mert így a fidesznyikek legitimálják a maszop viselkedését.

Pedig olvastam ám itt már jó és jogos jobbikfikázást is.

tevevanegypupu 2010.05.15. 12:35:32

@malacz69【ツ】rettegés elemző:

Igy igaz, a jobbik olyasmi a hajdani fidesz is volt, szelsoseges, kiabalos, es a tekintelytisztelet abszolut tagadasa is jellemezte oket. Abban kulonboztek, hogy Orbanek akkor az szdsz fiatal ertelmisegi retegevel (bocsanat, de zsido ertelmiseggel) voltak joban, es meglehetosen hadilabon alltak az Egyhazzal. Az szdsz aztan dobta oket, sot odaig mentek, hogy nem atallottak Orbanekat egy idoben meg fasisztazni is. Nem jott be. Most hasonlo a helyzet a jobbikkal. Csak ok "oszintebbek" es rogton tamadnak. De nem az Egyhazat.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.05.15. 12:39:12

@malacz69【ツ】rettegés elemző: bőven éltem akkor és jól emlékszem. Példának okáért Orbán focibuzeráns szoftos tahósága messze elmaradt a mostani arcokétól.

tevevanegypupu 2010.05.15. 12:40:36

@Gasper:

Meg Orban Viktor is taho volt sokszor akkoriban, most nem azert..(-:

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:42:39

@TaTa86.:

nem érzem hasonló fajsúlyúnak egymás minősítését,

de akkor te meg nyald ki :)

tevevanegypupu 2010.05.15. 12:43:27

@Ezt a népet sajnáljam?:

Ugy erti, hogy kulturaltabb es kepzettebb tarsasag volt? Nem is tudom. Nem ismerem mindegyik jobbikos kepviselot - ahogy a fideszesek kozul is sokat nem ismertem - szoval ezt nem tudom.A helyzet viszont sok szempontbol hasonlit az akkorira, ebben Orban nem tevedett, kenytelenek lesznek rendet (vagy ahogy mondta) forradalmat csinalni. Ezt kesztyus kezzel nehez.
Kellenek hozza brutalis fickok is, a jobbikban vannak nem igaz? Majd megosztoznak a szerepkoron.(:

Oblomov 2010.05.15. 12:44:45

@Grift: "elnéztem ezt a jobbik frakciót, hát egy két kivétellel olyanok mint mikor az uszodában belefutok egy szakmunkásképzős csoportba."

A nap kommentje. Irígylem.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.05.15. 12:50:07

@tevevanegypupu: persze hogy tahó volt akkoriban, ezt mondom én is. Csak jóval szoftosabb változatban nyomta, mint ezek az arcok.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:50:19

@tevevanegypupu:

az mszp majd megpróbálja egymásnak ugrasztani a jobbikot meg a fideszt, főleg szimbolikus kérdésekben, amikre könnyen harap az egyszerű agyú/érzelgős választó is

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 12:51:26

@tevevanegypupu:
tudja, rémületes különbség van a korai fidesz pukkasztó, libeális értelmisi arca, és a jobbik tahó, bunkó pofája között.
a korai fidesz életkori volt, a jobbik meg túlnyomóan büdös tahó. persze szükség van rájuk, ahogy csatornamunkásra is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 12:53:26

@Gasper:
tahó? ezt nem mondanám. volt benne vidékiség az biztos. mindamellett ordított róla a tehetség és a kiválasztottság.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 12:54:50

@Gasper: @tevevanegypupu:

iskolázott emberek voltak a fideszfiúk

a jobbikban meg épphogy akad ilyen

rengeteg középvégzettségű meg világot sose látott ilyen-olyan főiskolát végzett vagy isklapadból épphogy kikerült ember

nulla élettapasztalattal a község határán túlról, nulla műveltséggel
de annál nagyobb akarással

egyszerűen silány a jobbik emberanyaga

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.05.15. 12:54:58

@Gasper:

Azért a ricsés-nagyferós módon nyakban hordott árpádsávos kendő sem akármilyen posztmodern hökkenet, ha jól belegondolunk.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.15. 13:00:19

@Gasper: Amiket mondott az viszont sokkal súlyosabb volt.
Vona néha tényleg olyan, mint egy duzzogó kamaszgyerek, de ő legalább nem kiröhögi az ország legégetőbb problémáit, mint OV tette, mikor még nem jött meg az esze, hanem beszél róla, sokszor minősíthetetlen stílusban.

Vagy kinövi, vagy megy ő is a szemétdombra. Injekciós nemzeti radikálisokból nem jön össze az 5%.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.15. 13:02:53

@TaTa86.: "Dobray te mekkora szar vagy...."

Au. :S

tevevanegypupu 2010.05.15. 13:04:14

@Grift: @Ezt a népet sajnáljam?:

Na jo, majd meglatjuk, jo kis cirkusz.
Nekem mindegy kikbol all a jobbik, szora sem erdemes lett volna az egesz, ha Solyomek nem szorakoznak Vona mellenyevel.Egy-ket arc van kulonben a jobbikban is akik figyelemre meltoak, es vannak a fideszben is tahok, a tobbi pedig majd a kesobbiekben kiderul.

tevevanegypupu 2010.05.15. 13:05:47

@Grift:

Egyebkent meg mi ez a sznoberia a szakmunkasokkal???((-:

vizipipa 2010.05.15. 13:14:26

@tevevanegypupu:
"Gyuloltek akkoriban meg a kommunistakat, ugy kepzeltek nem alkudnak meg soha veluk - ezt valamelyest betartottak, bar ki tudja a szinfalak mogott mi zajlik"

Mondjuk 2/3-os titoktörvény, de könnyen össze tudsz szedni sok egyebet is. Pedig kár volt, most már önállóan is megtehetik.

@stratez:
Bár kaptál már választ, azért megkérdezem: volt már arra eset, hogy utánanéztél valaminek és tudod miről van szó? Sólyom legalább jogsértésről beszélt, a hülye Bajnai törvényről. Pedig ő írta alá!

Olyan rettenetes feladat 20 sort elolvasni?

kozlony.magyarorszag.hu/pdf/1646

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.05.15. 13:15:42

@Grift: oké, a tahóság tényleg túlzás. A fideszesek valamiféle plebejus vonalat képviseltek és többnyire az alkotó tenniakarásban voltak érdekeltek.
Én egyébként akkor kezdtem őket komolyan venni, amikor kategorikusan elzárkóztak a demokratikus chartától.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.15. 13:17:03

@mefisto: Bocs, nem szeretem a jellemtelen pártdroidokat, legyenek akármelyik párt droidjai.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 13:18:45

@Grift:

az ország házába vidéki emberek kellenek

nem az 1/5 prolipesti képviselői

Alfőmérnök 2010.05.15. 13:26:02

@caralho voador: Sólyom nekem sem szimpatikus (pedig kezdetben az volt), a Jobbik meg éppenséggel jelölhetett volna egy normálisabb embert is a nemzetbiztonsági bizottság élére.

Épp azon gondokoztam, hogy lehet, hogy igaza van Szöőr Annának abban, hogy nem véletlenül válogatott össze a Jobbik ilyen gyenge emberanyagot. Nem olyan hülye picsa az, mint aminek a Jobbikos sajtó beállította.

Bell & Sebastian 2010.05.15. 13:26:30

@Ezt a népet sajnáljam?:
Poén akart lenni. A címe akár lehetett volna:

Amire 10 év után is jól emlékszem Michael Flatley előadásából -különös tekintettel a zenéjére és koreográfiájára- minimális tánctudással kínai felsőruházatban

Google 2010.05.15. 13:30:06

@==T==:

Hahaha, ezt széles körben ne terjeszd, hogy a Parlament alakuló ülése nem egy nyilvános rendezvény, mert úgy maradsz.

Jellemző, hogy a jobbikosok fejében a jót is, a rosszat is, a mindenséget az MSZP testesíti meg. Hozzájuk hasonlítják magukat - és miért hasonlítaná magát valaki a rosszal össze? -, sőt, a többieket is.
Azt tudják csak mondani, hogy ők jobbak, mint az emeszpések, és itt mindenki emeszpés - rajtuk kívül.
Bravó!
Megint felfedezték a szittyaviaszt.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 13:56:23

@Bell & Sebastian:

:)

vannak rokon vonásai a gitanoknak meg az íreknek

Bell & Sebastian 2010.05.15. 13:56:34

@Alfőmérnök:
Egy picinykét mintha karrierista volna itt-ott szőrös Annácska.
Azt elismerem, hogy a csetepaté-gomnyomi beosztás nem igényel túl sok intellektuális muníciót.
(Miképpen a TV tornás Houspresidenté sem.)

Arra fel a kétségbeesés, hogy nem tudni hogyan fognak velük a diplomácia nyelvén sok pénzről kommunikálni, ha mindent át kell nekik előtte számolni gurigára, holott eddig a talicska volt az alapegység. Mármint ezen a szinten.

Fennáll a veszélye, hogy az arabokat megverik, a négerekkel cipőt pucoltatnak, az izraelitáknak Miatyánkot tanítanak a diplomáciai fogadásokon. Obamának meg feldobnak egy fürt banánt az áramszedőre, hátha...

Alfőmérnök 2010.05.15. 14:03:45

@Bell & Sebastian:
Már egy ideje nem foglalkozom vele, hogy kihámozzam az értelmét a kommentjeidnek. Nem éri meg.

Karrierista. És? Morvai nem az? Vona nem az? Orbán nem az? stb.
Nem buta nő, ebben biztos vagyok. Nem elég jó nő, ez a hibája, ezért kicsit máshogy nyomulós, mint Krisztina.

==T== 2010.05.15. 14:06:21

@Google: nem nyilvános, hiszen nem látogathatja bárki...

Bell & Sebastian 2010.05.15. 14:14:02

@Alfőmérnök:
Azért csak sikerült. :)
Ahogyan elkanyarodunk a büdös komcsik toposztól, előtűnnek a finomabb árnyalatok. Ha van rá igény és segít, bazmegolhatok is, de előbb villantsanak valamit a versenyzők, aztán lehet körbehugyozni őket, választóstól. Addig is kár erőlködni, mert beszarás a vége.

Ez most stílusosabb? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 14:17:34

@Ezt a népet sajnáljam?:
azt a vidékizést pont úgy értettem, ahogy a pesti proli szokta. de iróniából. többre becsülöm általában a vidéki mentalitást mint a "fővárosi" proliét.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.15. 14:24:46

@Grift:

rólad feltételeztem, hogy nem a vidékieket szólod le, a reakciómat egyetértőleg írtam illetve rá akarta világítani, hogy miért is videkiekre van szükség a nagyfaluban: ők az ország 4/5e

Google 2010.05.15. 14:39:01

@==T==:

Nézni viszont bárki nézheti.
TV van. Sajtó van. Feltalálták azt is.

Bell & Sebastian 2010.05.15. 14:48:27

Bárkiben jogosan vetődhet fel a kérdés, hogyan lehet ennyi ésszel ennyi pénzért ott ülni, illetve egyáltalán bekerülni.

Elég kézenfekvő a magyarázat, az utcai harcosok vigaszágán. Csúnya és hosszú folyamat volt, eleget gondolkodhatott rajta bárki és akárki.

Ja, hogy neki nem ez jött ki? Akkor eddig hol élt? Ne húzgálja az orrát, kanalat elő és megenni! Mind! Az úgynevezett elárult, megcsalatott, megszomorított, leszart vidék kedvéért!

Majd legközelebb nem büféznek végig négy évet, a többi meg nem hordja haza az egész spájzt, Gyurcsányt szépen lesittelik közös akarattal, Sólyom meg repüljön, hóna alatt az alkotmányával. Akkor elkezdhetnek végre valami mást is a vérszíváson kívül!

Például szolgálni, ha már egyszer felesküdtek!

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.05.15. 14:51:13

vonaban nem a mellenye volt a leggazabb a "magyar" oroszlannal, hanem ahogy ult a szekeben, mint egy gornyedt torpe, aki sunyizik, s nagyon nagyon izgul elete nagy tette elott, gyava volt, tobbszorosen is. Azt hottem, mellenybe vonul be, s ott virit, erre csak akkor vetkozott, mikor mar kivezetni se lehetett...utana meg ugye az altaluk szidott mentelmi joga...

Alfőmérnök 2010.05.15. 14:58:49

@Bell & Sebastian: Ezt most értettem.

Bloodscalp 2010.05.15. 14:59:13

szétröhögöm magam:))) vona így vona úgy...aztán szép lesz ha hisztiznek 4 évig:) csak nehogy a fidesz legyen a példa:)

zsögödbenő 2010.05.15. 15:17:45

Mint azt már valaki fentebb is kifejtette, Vona tegnapi cselekedetének szabálysértéssé minősítése elég problematikus.
Ugyanis:
1. a vonatkozó kormányrendelet szerint a betiltott szervezet egyenruhájának vagy formaruhájának viselete szabálysértés, ha azt NYILVÁNOS RENDEZVÉNYEN teszik. Az Országgyűlés alakuló ülése nehezen tekinthető nyilvános rendezvénynek, ráadául erősen véleményes az is, hogy a Vona által viselt mellény megfelel-e az egyenruha illetve a formaruha kritériumainak...
2. Sokkal problematikusabb az a hiheetlen tájékozatlanságról tanúskodó okoskodás, amit már Giró-Szász is elejtett tegnap, miszerint Vona azért vette le zakóját közvetlenül az eskütétel előtt, mert így már nem lehetett "kipenderíteni", az eskü letételével pedig már védte a mentelmi jog.
NOS EZ SAJNOS OSTOBASÁG, ugyanis
a) ezen szabálysértési tényállás megvalósítója ötvenezer forintos pénzbírsággal fenyegetett, mely eleve kizárja bármilyen kényszerintézkedés alkalmazását
b) ráadásul a vonatkozó jogi környezet értelmében a képviselőket a mentelmi jog megválasztásuktól megilleti, így szóü nincs arról, hogy Vona még a mentelmi jog védelme nélkül lépett volna be az ülésterembe.

Amúgy meg az egész ügy gumicsont, annak sem túl ízletes...

==T== 2010.05.15. 15:22:16

@Google: de a jogszerint nem nyilvános rendezvény.

zsögödbenő 2010.05.15. 15:22:41

És a Jobbik-féel "hisztiről":
azért az igen érdekes, hogy a nemzet egységét megtestesítő elnök teljes szereptévesztésről tanúbizonyságot téve először egyes pártok bejutását sajnálatosnak, míg másokét örvendetesnek minősíti, de az már végképp szegénységi bizonyítvány, hogy a Vona-affér után rögtön sajtóközleményben reagál egy jelentéktelen, ráadásul jogi megítélését tekintve nem egészen tiszta történésre. Ez sokkal inkább tűnik hisztinek...

==T== 2010.05.15. 15:23:57

@kolompar.sara: az oroszlán Imre király címeréről van okoska. Az aggodalma jogos volt, nem tudhatta mit lépnek ellene, Budaházít is vádemelés nélkül tartják fogva már több mintegy éve...

loláb 2010.05.15. 15:30:57

@Bell & Sebastian:
"Buta vagy te ehhez. Bedőltél a tuti 850 ezernek. Tegnaptól tégy elé egy egyest is."

Szerintem inkább le kell belóle vonni valamennyit, nem hinnám, hogy a Borsodi zsákfalvakban azért szavaztak rájuk, hogy a parlamentben csinálják a fesztivált.

Google 2010.05.15. 15:41:54

@loláb:

Holnaputántól az egyesből kettes lesz, és lassan a miénk lesz az egész világ, ahogy a művelt internacionalista mondja.

Csak nehogy a mellényből egy nagy zakó legyen!

S.P.Q.R. 2010.05.15. 16:27:50

@Frick László Emlékzenekar:
Csatlakozom. Csak annyit tennék hozzá, hogy Feri arca sajna totál szétesett a mögöttes tartalom nehéz súlya alatt. Iszonyú lehetett neki a tegnapi napot elviselni úgy, hogy fenntartsa magáról a politikai józanság látszatát, legalábbis még az első ülésnapon. Holott már régóta pszihopata szegény, mindenki meglássa. Önfeledt sétálgatása a székely himusz alatt talán már egy másik dimenzió volt, egy másik helyszínen, mondjuk a diliház tágas kertjében.
"Történelmi ülés volt, Klára!"

pxpxpx 2010.05.15. 17:07:34

@zsögödbenő: az államszervezet demokratikus működése felett is őrködik, ugyebár. Nem azt mondta, hogy sajnálatos, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, hanem figyelmeztetett a demokratikus keretek megőrzésére, hivatkozva a külföldi sajtóra, ami már náciuralmat lát Magyarországon. Meg megkérte a kedves radikálisokat, hogy ne valósítsanak meg bűncselekményt.

A másik, a mellény témája. Az is a demokrácia arconköpése, hogy 1. szabálysértési tényállást valósít meg (még ha nem is egyértelműen - ez kb. olyan, mintha hugyozott volna egy jót a parlamentben, és most azon menne a jogértelmezése vita, hogy a parlament közterület-e), 2. még ha nem is valósít meg semmilyen jogszabálysértést, akkor is a bíróság által jogerősen feloszlatott. egyesülési joggal visszaélve alapított pártmilícia mellett tüntet. Miközben elvileg az Alkotmányra meg a jogszabályokra esküszik. És bár Vona valóban egy jelentéktelen, féltudású hökhuszár, mégiscsak az egyik parlamenti párt frakcióvezetője.

És a "polgári engedetlenségét", hogy mentelmi joggal bíró képviselőként felveszi a Mucsai-Panelproli Sturmábtájlung mellényét na hasonlítsuk már a valódi polgári engedetlenséghez, netalán az 56-os forradalomhoz, de még a szintén szánalmas kordonbontáshoz sem (a kordonbontás ugyanis az alkotmányosság talaján állt, Vona meg az alkotmányellenességén).

Mindenesetre a Jobbiknak gratulálni lehet: elérték, hogy ismét a szocik antifasiszta ellennállásáról szólhasson a politika 24/7. Biztos ezért szavaztak rájuk a BAZ-megyei szerencsétlen emberek.

Viszont Roy meg Zagyva menő arcok, sose gondoltam, hogy ilyenek lesznek a parlamentben. Ezért, meg a komcsik mikrofrakciójáért cserébe simán belefér a Jobbik bejutása. :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.15. 17:12:31

@Grift:

"egy két kivétellel olyanok mint mikor az uszodában belefutok egy szakmunkásképzős csoportba"

Baszod, lecigányoztad a Jobbikot, tudod-e?
Ma a szakmunkásképzőbe járok majd fele cigány. Tudod-e?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 17:25:43

@malacz69【ツ】rettegés elemző:
nem tudom, mert akikbe bele szoktam néha futni az uszodában, azok között nincs. mondjuk lopás sincs. :)

zsögödbenő 2010.05.15. 17:37:49

@pxpxpx: nos, azzal, amit Sólyom mondott, gyakorlatilag megelőlegezte a Jobbik jog- és alkotmánysértő magatartását, azaz prejudikált ugyebár. Továbbá negatívumnak nevezte bejutásukat, míg az LMP bejutását pozitívumnak...
Szöveghűen:
"Minden párt létének megvannak az alkotmányos feltételei, valamint működésének világos alkotmányos határai. A véleménynyilvánítás szabadságát a gyakorlatban is a legfontosabb emberi és politikai jogok egyikének tartjuk, és ezért sokat kell elviselnünk. Ám pontos határa van annak is, hogy az Alkotmány alapértékeivel, az emberi méltósággal és az egyenlőséggel szemben álló, erkölcsileg elfogadhatatlan nézetek hangoztatása mikor lesz tűrhetetlen büntetőjogilag is. Nem engedhető meg például, hogy gyűlöletre uszítás elhangozzék az Országgyűlésben, vagy az Országgyűlés tagjának a szájából. A mentelmi jog nem védheti azt a képviselőt, aki ezt a bűncselekményt elköveti. A mentelmi jog feladata, hogy a képviselőt megvédje a munkáját akadályozó zaklatástól és támadásoktól, de nem lehet menlevél a tudatos jogsértőknek.

Továbbá, amit jogilag el kell viselni, vagyis nem lehet betiltani és büntetni, azt nem kell elviselni sem emberileg, sem a politikában. Sőt, nem is szabad. Biztos vagyok benne, hogy ennek az Országgyűlésnek a túlnyomó többsége minden alkalommal kiáll az Alkotmány és civilizációnk alapértékei mellett, és visszautasítja ezen értékek megsértését.

Téves és félrevezető, sőt rosszakaratú lenne a magyar Országgyűlést vagy a magyar politikai életet azzal jellemezni, vagy annak alapján megítélni, hogy radikális jobboldali párt is bejutott az Országgyűlésbe. A számos régi európai demokráciát, ahol szélsőséges párt is van a parlamentben, nem eszerint, hanem az egész demokratikus rendszer szilárdsága és alkotmányos működése alapján ítélik meg. Az alkotmányos demokrácia egyértelműsége és szilárdsága Magyarország és a most megalakuló Országgyűlés tekintetében sem kérdőjelezhető meg.

A médiában mégis megjelenő kétségeket pedig - táplálkozzanak akár tájékozatlanságból, akár más motivációból - úgysem lehet cáfolatokkal semlegesíteni, és ez nem is lenne kívánatos. Kizárólag a tettek számítanak. Azzal foglalja el Magyarország megkérdőjelezhetetlen helyét a demokráciák sorában, ha megfékezi a szélsőségesek erőszakosságát és propagandáját. Tisztelt Országgyűlés!

Van más újdonságunk is. Magyarországon megalakult, és rögtön a parlamentbe jutott az a párt, amely a környezetvédelmet, a jövő nemzedékek iránti felelősséget, a fenntartható fejlődést tartja egyik fő, és jellegadó feladatának. Ezzel az európai törvényhozásoknak nemcsak egy negatív, hanem egy pozitív megfelelőjével is rendelkezik ez az új Országgyűlés."

Sajnos nincs igazad a hugyozós párhuzammal, ugyanis nem pusztán az a kérdés, hogy nyilvánso rendezvény-e az Országgyűlés ülése (nem az), hanem hogy a Vona által vislet mellény megfelel-e a szabálysértési tényállásban mefogalmazott egyenruha vagy formaruha kitételnek.

Egyébként Sólyom sírása nem lenne ennyire visszatetsző, ha a parlamenti padsorokban ülő, sokszázmiliárd közpént ellopó hölgyek-urak tekintetében is lett volna némi megjegyzése, de úgy látszik, erre kevésbé érzékeny...

A posztról meg csak annyit, hogy stílusa és tartalma tekintetében egyaránt nagyjából a 168 óra - Index - Galamus csoport tengelyen mozog...

Bell & Sebastian 2010.05.15. 17:41:25

@loláb:
Arra gondolj, hogy 15 milliónak megy itt a bábszínház. Persze ami könnyen jön, az...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.15. 17:57:35

@zsögödbenő:
a poszt szerzője keresztény cionista.

pxpxpx 2010.05.15. 18:05:59

@zsögödbenő: Nos, továbbra is teljesen korrekt beszéd, a szélsőséges (itt: kimondottan a zsidók/cigányok ellen uszító) propagandát a Jobbik képviselőinek is meg kell akadályozniuk Sólyom szerint, mivel ők is az Országgyűlés teljes jogú tagjai. Nem prejudikált, csak a veszélyre hívta fel a figyelmet, teljes joggal, empirikus alapon. BTW kapott az MSZP is keményen, és Viktort is kioktatta Sólyom. A nemzet egységét meg nem azzal fejezi ki, hogy "polkorrekt"/semmitmondó módon nyilatkozik mindenről, ezt pont a jobbikosok nem értenék? És az is teljesen belefér, hogy pozitívumként nyilatkozik arról, hogy egy, a környezetvédelmet fő toposzának választó párt bejutásának örvendezik.

Akkor behozhatjuk még az elemzésbe azt a kérdést is, hogy ha nagyon sok tiszta vizet ivott előtte, meg amúgy is, előtte méregtelenítő kúrán volt, így a hugy az szinte teljesen vízformában jön ki, az bepiszkítás-e, vagy tulajdonképpen tisztítás.

Mint mondtam, ítt nem egy kormányrendeleti szabálysértési tényállás megállapíthatósága a cél, hanem az, hogy egy frakcióvezető az Alkotmányt leköpve esküszik az Alkotmányra.

Az említettek közül egyedül az indexet olvasom rendszeresen, a többi igen távol áll tőlem. De majd olvasgatok egy kis Barikádot is, hátha ragad rám a kultúrából.

zsögödbenő 2010.05.15. 18:20:03

@pxpxpx: az utolsó bekezdést azt hiszem, félreértetted, nem a te hozzászólásodat helyeztem el az említett tengelyen, hanem a dobray nevű szerző véleményét.
Szerintem meg továbbra sem fér bele, hogy a köztársasági elnök hivatalosan is kifejezi szimpátiáját egy politikai párttal kapcsolatban - az sem, hogy negatívumként értékelje egy másik parlamentbe jutását.
A szabálysértési mizériának pusztán azért zsenteltem nagyobb figyelmet, hogy kimeljem, hogy a Giró-Szász, majd mások (így dobray) által is emlegetett tétel, miszerint a gyáva Vona csak a mentelmi jog védelmének keletkezésekor tette láthatóvá az inkriminált mellényét - hiszen mentelmi joga már megválasztásától védi (sőt, már jelöltként is védte). Ezt nem tudni politikai szakértőként súlyos ostobaság, tudva ilyet állítani pedig gyerekes manipuláció...
Egyébiránt el vagy tévedve a jelek szerint, egyáltalán nem vagyok Jobbik-fan, sőt Barikádot nem is olvasok. De az, ami a mellényügy kapcsán megy, enyhén szólva is szánalmas, ez a poszt illetve az ehhez hasonlók nem különbek Lendvai Ildi néni és társai demokráciát féltő sikongatásainál...Nem értem, miért van a Fidesz (vagy az őt támogató média egy része) ilyen mértékben beszarva a Jobbiktól, hogy folyamatosan ekézi...
Egyébként meg vessen meg bárki, de egy szimbolikus szabálysértési tényállás megvalósítása a Parlamentben (ami egyébként nem más, mint polgárpukkasztás, persze ez is óvodás módon) valahogy engem kevésbé zavar, mint az, hogy a maszop frakcióban nyugodtan ültek azok, akik 8 év alatt szarba vitték az országot, eközben milliárdokat tettek zsebre a közpénzből ésatöbbi...

zsögödbenő 2010.05.15. 18:23:18

@zsögödbenő: helyesen:
hogy kimeljem, hogy a Giró-Szász, majd mások (így dobray) által is emlegetett tétel [...] tévedésen alapszik.

borsikm 2010.05.15. 18:24:02

A legnagyobb sajnálatomra az egyre inkább a népszavásodás tüneteit mutató fideszes droidok a fenti írással való nagy egyetértés tükrében akkor mennyire értelmezik cinikusnak, netán sunyinak azokat az orbáni mondatokat, melyek az első forduló után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón hangzottak el Vona várható Gárda-mellénnyes szereplésével kapcsolatban? ("nem értek a divathoz")

pxpxpx 2010.05.15. 18:37:59

@zsögödbenő: Alapesetben egyetértenék veled, de a Jobbik maximálisan rászolgált a feddő szavakra.

A mentemlmi jogos téméban teljesen igazad van, sőt, elvileg a Budaházy ügy kapcsán már azt is illett volna tudni, hogy jelöltként is él már a mentelmi jog. Vona egyébként mindettől függetlenül sunnyogott. :) Viszont én csak a Sólyom féle közlemény jogosságával kapcsolatban vitatkoztam veled.

Annak felmutatása, hogy Vona kisstílű volt a mellényével, azért minőségileg más, mint a szocik által szokásosan produkált barnaeső-pánik.

A Mandinernek és elődjeinek sztem mindig ilyesmi volt a stílusa, a blog.hu blogok meg általában követik az indexes stílust valamennyire. De bocs, hogy félreértettelek.

Abban is egyetértek veled, hogy inkább legyen öt bomberdzsekis skinheadvezér a parlamentben, mint Gyurcsány.

pxpxpx 2010.05.15. 18:45:09

@borsikm: Amennyire fel tudom idézni, kifejezetten jó nyilatkozat volt, a poénosnak szánt megjegyzésével bagatelliálni próbált, tompítani a nemzetközi sajtó pánikhangulatát, utána meg hozzátette, hogy a jogszabályokat még a képviselőknek is be kell tartani.

zsögödbenő 2010.05.15. 18:47:57

@pxpxpx: fene tudja, hogy a Jobbik rászolgált-e. Én alapvetően azt gondolom, hogy a magyar köztársasági elnök ne minősítsen politikai erőket, sem negatíve sem pozitíve. Az az alkotmányos kitétel, hogy az államszervezet demokratikus működése felett kell őrködnie, még nem jelenti azt, hogy radikális véleményt hangoztatók parlamenti képviseletét negatívumnak minősítse. Ha valóban fenyegetik majd a dmokratikus működést, akkor szólaljon meg és tegye meg, amit szűk mozgástere megtenni enged, de jelenleg nem hiszem, hogy ilyen veszély állna fenn. Ráadásul a közpénzek maszop- és szadi-féle rutinná vált elsajátítása esetleg szintén felvethetné a veszlyhelyzetet a demokratikus működés kapcsán, mégsem ostorozta ilyen elánnal. De ugyanilyen problémának érzem azt is, hogy az LMP bejutása felett örvendezett a beszédben.
A Mandínernek és elődjeinek éppenhogy a politikai szimpátia ellenére is távolságtartó jellege volt érzékelésem szerint minden olyan ügyben, amit gáznak éreztek - épp ezért tartom furcsának, hogy enniyre lakájszerűen állnak be a Jobbikot ostorozók egyébként nem túl díszes csapatába...
Tehát: amit Vona csinált, az gyerekes volt, a mellényvillantás bejelentésével és kivitelezésével egyaránt, az erre adott reakciók többsége azonban sajnos ugyanezen a szinten maradtak.

emzperx 2010.05.15. 19:07:26

Sólyom is meg a mandiner is bekaphatja.

Italo Balbo 2010.05.15. 19:17:07

"Szép lesz, ha a következő négy évben állandóan a Jobbik és az MSZP hisztijétől lesz hangos az Országgyűlés."

Mekkora királyság már, hogy az előző parlamentben egy hisztizős párt sem volt...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.15. 19:21:08

Hogy bohóckodás-e gárga.mellényt viselni, székely himnuszt énekelni? Nem tudom.
Bohóckodás "Gyurcsány Takarodj!" pólóban a parlamentbe menni, kordont bontani? - Ezt sem tudom.
Utóbbi akkor lesz bohózattá, ha később hatalmon egykori ellenzéki performanszainkat megtagadjuk, csak azért, hogy a másik hasonló produkcióját aztán törvényellenesnek, megmifaszomnak nevezhessük.

Továbbra sem értem viszont, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt kormánymegbízásokra, politikai ellenfelek meghurcolására használó MSZP, amelynek egyes prominenesei ellen éppen a nemzetbiztonsági szolgálatok élén elkövetett bűncselekményei miatt folyik eljárás, miként juthatott egy jogállamban a nemzetbiztonsági szakbizottság elnöki posztjához. Van-e erre értelmes fideszdroid válaszpanel?

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.15. 20:33:56

Az bezzeg milyen kiforrott, kiváló ellenzéki húzás volt, mikor a Felülmúlhatatlan Képességű Államférfi kinyilatkoztatta, hogy mindenki hozzon magával egy vekkert, oszt a csörgésre majd lemond a kormány! Igaz, baromarcú dobraykám? Az volt ám az igazi...
Már azt hittem, szocik seggnyalói felülmúlhatatlanok. De most mintha úgy tenyésznének a fidesz körül a hasonló hulladékok, mint eső után a gomba.

tölgy1 2010.05.15. 20:42:51

@Mr Falafel: válaszpanelt nem ismerem.
Azonban a szocik már jó előre elkezdték a külföldi nyilvánosságot beizzítani a fidox ellen. Ezt az elnöki tisztséget felfújták, és mivel a jobbik a költségvetési bizottságra is hajtott, így döntött a fidox.
Amúgy igaza van, a szocikat el kéne tiltani még a levegővételtől is, de tudja, navigare necesse est. ÉS sokféle szél és áramlat van.

pxpxpx 2010.05.15. 20:47:29

Srácok, érezni kellene a különbséget az utcai tüntetések/kordonbontós performanszok és aközött, hogy egy parlamenti párt frakcióvezetője éppen felesküszik az Alkotmányra egy jogerős bírói ítélettel felszámolt pártmilícia ruhájában. Bugyutaság terén lehet közéjük egyenlőségjelet tenni, csak az egyik alkotmányos módszer, a másik nem annyira.

@Mr Falafel: ez pofeonegyszerű, a magyar választók a legnagyobb ellenzéki párttá a Szilvásyt foglalkoztató MSZP-t tették. Mivel nem tudtak az ellenzékiek meggegyezni a bizottsági helyeken, úgy illett, hogy a legnagyobb kapja azt, amit a leginkább nem akart a másiknak adni. Ezt nem is nagyon kell mérlegelni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.15. 20:51:31

@tölgy1:
Elég szarul navigál az, aki a haza legfőbb ellenségeinek vitorlájába hajtja a szelet.
Nyilvánvaló volt, hogy lesz valamilyen nemzetközi közvélemyénes magyarázat, miért is teszik ,amit tesznek. Kár, hogy a választások előtt Orbán úgy pózolt, hogy a nemzetközi közvélemény gigáján tiport. Volt pár kijelentése, amiből arra következtethettünk, hogy a külföld véleménye másodlagos, első, hogy mit gondolnak az itt élő magyarok.
Ugyan kitart-e az önkormányzati választásokig ez a stratégia, vagy bünti lesz?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.15. 20:53:14

@pxpxpx:
Neked nem mondhatom, hogy inkább hallgattál volna, bölcsebb maradtál volna.

tölgy1 2010.05.15. 21:39:53

@Mr Falafel: ezért vagy azért mindhárom ellenzéki párt problémás.
Azt 2002-ben megtanulhatta OVi, hogy széllel szemben nem lehet. Szövetségesek kelleneke külföldön is. És a jobbik szavazók zöme a büdös életben nem szavazna egy jobbos-konzervatív pártra. A Jobbik szerintem balos. Velük a fidesz sokat nem veszít.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.15. 21:50:45

Mindenesetre az sokat elárul a kétharmados fideszről, hogy rögtön behódolt a szánalmas szociknak az esküszöveg olvasásával és a bizottsági elnökjelöléssel kapcsolatban. De bizonyára én értelmezem rosszul és ez is Viktorviktor nagyszerű éleslátását bizonyítja. Hiszen meghatotta lendvai és mesterházi picsogása és nagylelkűen beleélte magát sanyarú helyzetükbe, elvevén a lehetőséget a gaz mellényesektől.
Remélem a szocik majd gyurcsányt jelölik a nemzetbiztonsági bizottság elnökének. Bár tudom, ezért is a barna esőtől áztatott fekete mellényesek lennének a hibásak...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.15. 22:06:45

Döbbenten néztem a parlamenti közvetítést. Sólyom „Zengőből Tubest” László a mazsitörvény után ezzel a beszédjével végképp leírta nálam magát.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.15. 22:33:55

@LION_heart:

"Szóval ti fidesznyikek sírtok és nosztalgiáztok, hogy bezzeg OV-éket 89-ben bevitték a rendőrök március 15-én. Vonát is bevitték a rendőrök a gárdatüntetésről, bilincsben hurcolták el, 2009-ben, 20 évvel az ún. demokratikus rendszerváltás után."

nos, ha valaki itt nem "fidesznyik", az azt hiszem én vagyok. de orbán letartóztatását összemosni vona balhéjával, az azért igencsak durva.

mi jön legközelebb? az 56 utáni megtorlás áldozataival lesz azonos súlyú vona bohócletartóztatása, aztán majd az aradi vértanúkkal lesz egy piedesztálon?

van határ?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.15. 22:40:40

@Thulsa Doom:

"most mintha úgy tenyésznének a fidesz körül a hasonló hulladékok, mint eső után a gomba"

kérhetnéd felvételedet a gyors reagálású hadtestbe.

évek óta elvoltál pl. az ufi, majd reakció, majd mandiner törzsközönséggel, és nem tűnt fel, hogy a nem kis hányaduk konkrétan a fidesz seggnyalója? hogy a magyar nemzet és a magyar hírlap olvasótáborának, a hírtv nézőinek nem kis hányada a fidesz seggnyalója, hiszen ezek a médiimok maguk is a fidesz seggnyalói.

na mindegy.

ha esetleg arra akarsz rájönni, hogy a maszopnak is maradt elég seggnyalója, akkor irány a népszaga és csatolt intézményei.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.15. 23:20:22

@mavo: Más dolog, ha vaki kiáll egy párt mellett és más dolog az ordenáré seggnyalás. Az ufi-reakció-mandiner köztudomásúan fidesznyik volt mindig. Nekem ezzel semmi bajom se volt. Megvolt a véleményük, el is mondták. De ez ami egy jó hónapja megy már tömény gusztustalanság. Mintha a sajtóklubbot, kedvesbolgárurat vagy Gréczit hallanám. Elszomorító.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.15. 23:50:10

@Thulsa Doom:

egyetértünk, hogy elszomorító.

mert tudod, egy magyar nemzet, magyar hírlap: hát istenkém, azok olyannak születtek.

Faluzsaru 2010.05.16. 05:23:37

@mavo: És maradtak is olyanok...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 06:51:32

@tölgy1:
Egyetértek, a Jobbikkal a Fidesz nem sokra megy. Ennek ellenére a hűvös távolságtartást elegendőnek tartom, ha a külhoni szövetségesek fontosabbak neki, mint... Az egészpályás letámadást,a fölösleges megalázást, az MSZP-vel való kompromisszumot, mint kevésbé rosszat már nem tudom, és nem is akarom elfogadni. Nem jó üzenet. A lezüllött és velejéig korrupt közigazgatás csinyovnyikjai már kezdenek megnyugodni, mert ez a stratégia nekik kedvez, és négy év hosszú idő. Majd meglátjátok, mennyire!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 07:01:12

@mavo:
89-ben viszonylag kevés embernek lőtték ki a szemét. Te nem emlékezhetsz rá, de én igen, mert a BM hivatásos állományának kötelékében összetartásban voltam. Az összetartás azt jelentette, hogy minden rendőr szolgálatban volt, csak a betegállományúak nem. Az állományi eligazításokon szigorú parancsba adták, hogy korrekt intézkedéseket lehet csak foganatosítani. Nem voltak gumibotozások, pofonok, stb. Ez aztán okt. 23-ra addiog fajult, hogy a rendőrök egyenruhában, de a szolgálati felszerelésük nélkül mehettek csak az utcára. Vagyis a kényszerítőeszközök nélkül. Az értetlenkedő kérdésekre a felősvezetők azt a választ adták, "ha leköpnek, akkor sem csinálhatsz semmit". Ézrt, tehát, aki most úgy emlékszik vissza, hogy kibaszott nagy hős volt 89-ben, az egy hazug kis buzi.

artur_ 2010.05.16. 10:44:18

@Mr Falafel:
Szerintem pont fordítva van. Annak nincs jó üzenete, ha egy 15%-os párt, akinek nem sok mondanivalója maradt a zsidózáson és cigányozáson kívül, a joggal való visszaélésre használja a parlament nyitóülését. A tényleg züllött rendszer ellen nem lehet hitelesen küzdeni ha azt a sunyi "mellénytrükk" elsikálásával kezdik. Én nagyon helyesnek tartom Sólyom nyilatkozatát, remélem sikerül árkot húzni a Jobbik köré.
Talán Szíjgyártó nyilatkozata ellenére az országgyűlés kiadja Vonát és példás büntetést kap (ígérete szerint vállalja a következményeket). Én pl. elképzelem, ha felfüggesztett börtönt kapna és eltiltanák állampolgári jogai gyakorlásától, akkor kereshetne új vezetőt a frakciója.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.16. 11:18:09

@artur_: Maga vagy Fidesz-hitkomisszár vagy túl sok középszerű újságot olvas, és keveset gondolkozik.

Sólyom beszéde otromba és nevetséges volt, alig hittem a fülemnek. Így nem lehet beszélni egymillió nemzeti radikális emberhez, de még húszhoz sem. Így (poszt)kommunista vagy opportunista mindenkori nagyhatalom-talpnyaló söpredékhez lehet beszélni, de hazájukért tenni akaró, nemzetükért lelkesedő emberekhez nem.

Még félrevezetettekhez sem lehet így beszélni, különösen akkor nem, ha egyáltalán nem biztosított, hogy az általa felkért Fidesz-vezető és pártja nem maga is félrevezető.

A köztársasági elnöknek még e szégyenletes demokrácia rendszerében sem pártpolitikeri funkcinak kellene lennie. Különösen nem LMP-s szócsőnek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.16. 11:36:14

@Loxon:
igaza van. mindig is mondtam, hogy sólyom egy rongy. aki szereti az is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 11:53:51

@Loxon:
Köszönöm, hogy megkímélt a válszadástól!

tevevanegypupu 2010.05.16. 12:49:25

Solyom nehanyszor jol reagalt az elnoksege idejen, az utobbi idoben viszont teljesen elveszett a talaj a laba alol. Egyszeruen erthetetlenne valt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.16. 13:01:32

No, akkor hisztizek én is egyet!

magyarido.blog.hu/2010/05/16/de_vajon_erno_e_az_orban_a_vagy_a_kotcse_a_forradalom_a_nemzeti_egyuttmukodes_rendszere_es_a_burkina

(Tegnap,iszogattunk, beszélgettünk egy katolikus pappal. Bizony, kemény dolgokat mondott!)

ü
bbjnick

Iustizmord 2010.05.16. 13:04:58

istenem, osztják egymást a fidesz és jobbik hívők, kabaré a köbön.

btw, a Szövettség a Nemzetért c. polgári kör még szokott ülésezni? vagy már ott is durcimurci van? tegezheti-e vona orbánt? még mindig őt tartja-e a jobboldal természetes vezérének? vagy vona öntudatára ébredt, mint a terminátorban a skynet? küld-e vki viktornak egy john connort?

ezek a fontos kérdések, feleim.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.16. 13:11:56

@Gasper:

No, majd ha egyszer összejöttök Csutakaszürkelóval feltétlenül kérd meg, hogy meséljen neked Deutsch Tomival folytatott mélyértelmű Körös-parti eszmecseréiről.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2010.05.16. 13:21:13

A fidesz meg a jobbik nyugodtan oszthatjak egymast, ugyanis ket kulonbozo partrol van szo: egy mersekelten jobboldali polgarirol es egy radikalis jobboldalrol.

De. Egy dolog a biztos: forradalmat vagy ellenforradalmat csak akkor hajtott volna vegre a fidesz, ha a mostani mszp-t megszuntette volna. Amig ok leteznek, addig nincs forradalom. Amig a Parlamentben vannak es egyes bizottsagok dolgaban meg mindig donto szavuk van, addig minden marad a regiben. Olyan most is a hatalmuk, hogy a fidesz, a hazelnok es a kdnp elnoke megrettenve toluk intezkedik az o kivansagaik szerint.

Biztos, hogy ok is demokratikus uton megvalasztott part, kicsit tobben vannak mint a jobbik. De meg a demokracia neveben is elgondolkodtato, hogy egy olyan partnak, ami lerombolta az orszagot gazdasagilag, moralisan, tonkretette nemzetkozi hirnevet, tagjai egymas utan vonulnak bortonbe, es meg mindig egyfajta inernacionalizmust tartanak fontosabbnak magyar erdekeknel, szoval van-e joguk barmihez is, illetve mihez van joguk egyaltalan?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.16. 13:36:45

@tevevanegypupu:
"Solyom nehanyszor jol reagalt az elnoksege idejen..."

valóban. nem szarta össze magát. időben kiment a wc-be, ha érezte, hogy ürítési ingere van. ez is valami.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.16. 13:39:48

@tevevanegypupu:
az mszp-t mint bűnszervezetet fel kéne oszlatni.persze megfoghatók egy megkésett kommunista ellenes törvénnyel is, hiszen gazdaságilag az mszp utódai. kis erőszakot kéne csak venni a jogon.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.16. 13:40:40

@Grift:
ha a gárdát fel lehetett oszlatni félelemkeltés miatt, akkor ezeket aztán végképp.

tevevanegypupu 2010.05.16. 14:32:29

@Grift:

Mindenesetre amig ok ott lesznek a Parlamentben nincs forradalom, nincs rendszervaltas. Jo, tudom kicsivel tobb demokracia letezik mint volt regen, de ez nem az amire vagytunk.

Nekem Solyom alapbol nem volt szimpatikus (rideg), de Szili Katalinnal megiscsak jobb valasztas volt. 2006 oktobere utan volt nehany fellepese ami megfelelt az akkor adott lehetosegeknek (a lehetosegeket egyebkent ok szabtak meg, meg mikor alkotmanybiro volt, ezzel sem lopta be magat az ember szivebe), de aztan..Ezzel a holocauszttal meg a nyito beszedevel nagyon betett mindennek. Most mar tenyleg remelem, hogy a fidesz nem ot akarja. Na persze a fidesz sem ugy indult, ahogy gondoltam volna. Felnek es megint meg akarnak felelni a ...szoval mindenkinek.(:

thetriggerhappy 2010.05.16. 14:44:11

@Mr Falafel:

bazdmeg, nem hittem volna, hogy még tudod fokozni!!!!
volt szoci szavazó, most nép-nemzeti, öngyűlölő zsidó, aki rendőr is volt? ha ezt a tv-ben látom, elkapcsolok mert a groteszk ilyen fokán már röhögni sem lehet, erre tessék.

a coming outod mikor következik?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 15:03:26

@thetriggerhappy:
coming out:
25 éve meghágtam egy kecskét.

...

Igen, Happy, kicsi fiam, az apád vagyok!

thetriggerhappy 2010.05.16. 15:20:10

@Mr Falafel:

hát, ha 25 éve tetted, akkor nehezen lehetnél az apám, de azért gondolom most már könnyebb a lelked, hogy ezt a kis titkodat is megosztottad velünk. ne aggódj, ez nem feltétlenül undorítóbb mint pld volt szoci szavazóként és antiszemita zsidóként osztani itt az észt.

egyébként tizenévesként (25 éve ugyanis annyi voltam) szívesen végignéztem volna a kis akciódat. jót röhöghettem volna, ahogyan rendőrjelmezben, pajeszodat pödörgetve, árpádsávos kaftánban tömöd a kecskét.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 16:10:14

@thetriggerhappy:
Visszaküldtek az időben, mint Kyle Reese-t, mert szükség volt 2016-ban egy beszélő kecskére. Tíz év múlva a te létezésed miatt kapok Nobel-díjat. Hej, ha ezt szegény anyád megélhette volna!

thetriggerhappy 2010.05.16. 16:16:12

@Mr Falafel:

erre a szánalmas erőlködésre most kellene válaszolnom? egészen színvonaltalan ez, még hozzád képest is, pedig ez nagyon nagy szó.

artur_ 2010.05.16. 17:33:05

@Loxon: @Grift: @Mr Falafel:
Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy nem értjük egymást, de én ezt egyáltalán nem bánom, mert véletlenül sem szeretnék osztozni Mr Falafel kultúrájában. Természetesen annyit csúsztathatnak egymásnak amennyit jólesik, de Sólyom László nem 800 ezer Jobbik szavazóhoz szólt, hanem egy tudatosan törvényt sértő képviselőjükhöz. Aki büszke Vona mellényezésére, hát vigye. Egészségükre váljék.

thetriggerhappy 2010.05.16. 17:39:34

@artur_:

falafel pontosan melyik kultúrájában nem szeretnél osztozni? a holokauszt túlélők leszármazottjának, a rendőrnek, a volt szoci szavazónak vagy az antiszemita árpád sávosnak a kultúrájában?
mr falafel maga a megtestesült multikulti egy személyben.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.16. 17:40:45

@artur_: „Sólyom László nem 800 ezer Jobbik szavazóhoz szólt, hanem egy tudatosan törvényt sértő képviselőjükhöz”

Sajnálhatja, hogy nem látta a parlamenti közvetítést. Akkor most tudná, miről van szó.

tölgy1 2010.05.16. 17:46:41

@Loxon: mióta számítanak magánál a számok?
Ott téved, hogy mást lát a Jobbikba, mint ami. Nem, ők nem Guenon, Evola és a kedvencek megtestesítői. Sőt!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.16. 17:50:01

@tölgy1: Mint írtam, nem számítanak a számok. (Olvassa vissza.) Bár akkor a Fidesz győzelme sem számít.

Nem a kedvencek megtestesítői, de nem is sőt. A „sőt”-re vannak más ötleteim.

artur_ 2010.05.16. 17:51:33

@thetriggerhappy:

Nekem a felsoroltak közül egyikkel sincs elvi gondom. Ismerek nagyon rendes embereket valamennyiből. A fontos, hogy hiteles emberek legyenek. Ez ez illető úr itt szerintem egyik kultürához sem tartozik. Feltehetőleg ő egy droid, aki küldi a zagyvaságait.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.05.16. 18:55:25

@bbjnick: na most akkor mit kezdjek én a Deutsch Tomival? Annak idején, minisztersége idején egyszer én is ittam vele a budai Ráckertben. Kábé ennyi.
És hát tudjuk hogy aranyos fiú meg minden, de az egyik leggyengébb láncszem a Fideszben.

ps. mondjuk a Ráckert jó hely volt, amíg fel nem higult a közönsége.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.16. 19:39:18

@Gasper:

Miért, lehet valamit kezdeni Deutsch Tomival?:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.16. 19:58:43

@Gasper:

Bele se merek gondolni :-D

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 20:06:28

@thetriggerhappy:
Ne fanyalogj, hülyegyerek. Te jársz a nyomomban hetek óta. Most, hogy végre szólok hozzád, ahelyett, hogy csóválnád a farkad, elégedetlenkedsz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.16. 20:08:53

@Mr Falafel:

Üldöznek, biboldó? Szólok Puskás Csabinak, aztán jövünk a Curtis Bírósággal!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 20:12:41

@El Topo (Sgt. Elias):
Szándékosan nem reagálok hetek óta ennek a vadbaromnak az őrültségeire, mert kibaszott fárasztó. Végül csak próbálok a kedvére tenni, és tessék, méltatlankodik. A végén feljelentem az összesrendőrségen, és szólok Ernoménak, hogy bannolja seggbe a hostját.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.16. 20:13:59

@artur_:
Na, bazmeg, az én kultúrámban egészen biztosan nem oszotozol velem, mert én magyar vagyok, te meg ír vállalkozó.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.16. 20:24:05

@Mr Falafel:

Meg kell az ilyet mocerálni. By Helikópter

thetriggerhappy 2010.05.16. 20:43:49

@Mr Falafel:

tudod, egyik héten állatkert, másik héten mr falafel.

thetriggerhappy 2010.05.16. 20:46:28

@Mr Falafel:
a nem akarok reagálni mire vonatkozik? a common law problematikára? a zsidó őseidre? a szoci szavazó vagy rendőr múltadra?
csak beledörgölöd az orrod a saját szarodba.

Shulc 2010.05.17. 10:47:31

A cikk írójának teljesen igaza van.

Vona Gábort mint taknyos hülyegyereket be kéne baszni a fogdába, aztán ott masírozhat szabadjára.

Tartozunk annyival az européer, polgári értékrendnek, hogy kiseperjük ezt a hulladékot az ajtón.

Egyedül Sólyom Lászlóban volt meg az államférfiúi bátorság, (Bajnai Gordon és néhány egyéb demokrata mellett), hogy helyre rakja ezt a szomorú jelenséget, a jogállamiság szégyenét.

Nemcsak a rosszról akarok írni, egy dolognak nagyon örültem: hogy pozitívan nyilatkozott az LMP-ről. A liberális gondolkodás és a zöld életforma letéteményesei ők, a jövő nemzedékek iránti felelősség, és a fenntartható fejlődés hívei. Bár több lenne belőlük ebben a balkáni sötétségben.

Mindenki sokat tanulhat Sólyom Lászlótól.

Még a tisztelt kommentelők is.

kill004 2010.05.17. 11:42:03

@Shulc: Kicsit gyakorolj. Nem az igazi.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.17. 11:59:45

„Vona azzal nem számolt talán, hogy a Fidesz akkor függeszti fel a mentelmi jogát, amikor akarja, és Vona még csak nem is hivatkozhat semmire, hiszen ezzel csak Vona saját programját kényszerítenék rá Vonára.”

Ezt a posztot újra és újra el kell olvasnom, annyira rossz.

www.youtube.com/watch?v=f8ExZ78R5XM

4:23—

OftF 2010.05.17. 16:16:19

Én le mertem volna előre fogadni, hogy bemasírozik gárdaegyenruhában. Hát na, azt hittem tökösebb, hisz olyan kis szigorúan néz a plakátokrúl :D

ÁrPi 2010.05.17. 18:14:10

Milyen a Sólyomi lecseszés?

Sólyom László egészséges férfiember : nem stirölte Horváth Csabát meg azt a másik maszopost,
mi látható öltönyükön felül a szivük felett:
( Gondolom az eskütétel idején is így mutatkoztak, ámde cáfoljanak engem akik
pontosabban tudják a dolgok részleteit.)

:Bal oldalon, a szívük felett egy közelkeleti atomhatalom nemzeti lobogója (apró kitüzö formájában),
ama állam alapításának aznapi 62. évfordulója alkalmából.

( Ugyanis lehet, hogy Horváth"van egy jó hírem, a majálison elmondom"Csaba részéről
egyáltalán nem zárható ki egy-egy szimbolikus szimbolikai baklövés.)

Sólyom László figyelmének fókuszát viszont hetek-hónapok óta felhívták arra hogy
sérelmezhető, szimbolikus dologként szemlélhető dolgokat fedezhet majd fel
az eskütételre gyűlők részéről a paramenti alakuló ülésen:

Nézze (t.i. KE Úr) figyelmesen Vona Gábor öltözékének

szimbolumait.

Nézte nézte, aztán habár nem "főmüsoridőben", de a parlamenti folyosói-nyilatkozatok
során hamiseskü tételéről beszélt ezügyben.

Hüjje pucsitó oroszlán :-)

"Sólyom László szerint a parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki a Ház alakuló
ülését jogszabálysértéssel zavarja meg. Az államfő szerint ha a Jobbik frakcióvezetője
a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével
"a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben"."

Sólyom László eme kritikájával alighanem jogszolgáltatók prominens elnökeként
(Sőt ne feledjük alkotmány-jog-alkotóként is!)
értelmez és foglalhat állást a betiltott Gárdának egyenruhája vonatkozásában.

Arról pedig nincs jogszabályi állásfoglalás, hogy paramenti eskütételen egyéb képviselők
hordozhatnak-é a szívük felett HorváthCsaba-i példával más kitűzőket,
komoly szimbolumokat.

Szóval: NINCS. Nincs ilyen, tehát Horváth Csaba nevü eskütevő nem kérkedett semmivel,
nem tett jogszabály szerint hamis esküt.

Tehát Sólyom László irányított figyelmetlenségéből fakadóan így tudhatnánk immár:

Vona Gábor (a gárdamellényes csávó) HAMIS, ezzel szemben Horváth "Jó híres" Csaba
NEM HAMIS eskütevő.

Ám ha jogszabályilag, jogszolgáltatásilag így van, így lenne, akkor is megkérdezhetik:

Hol az a magyar igazság? (Meg az Élet, meg a Pártja :-)
süti beállítások módosítása