Hogyan ocsúdott a 168Óra az első Orbán-kormányra? Mekkora esernyőt nyitott az ÉS a ’98-as barna eső ellen? – bár tök nyilvánvaló, hogy más volt a helyzet, hiszen nem kellett olyan állam- és életellenes fogalmakat megjegyeznünk, minthogy kordonbontás, és még nem is vetette fel senki, hogy majd kibaszott jó könyveket ír a magyar baloldalról, ám mégiscsak 12 évvel ezelőtt is Orbán Viktor nyert választást, ráadásul radijobbra szédült ellenzékkel súlyosbítva, tehát az 1998-as és 2010-es események közti párhuzamkeresésre minden ok megvan. Nézzük, miket írtak össze baloldali lapok az első Orbán-győzelem után közvetlenül. (Akkor az első forduló május 10-én, a második május 24-én volt.)

  A Népszabadság 1998. május 25-i számának (itt teszem hozzá: 54 Ft!) címlapján Orbán Viktor autósmozis (forgalmi vizsgás?) pózban feszít. A dodzsemes kompozíció felett tárgyilagos cím, a vezércikkben pedig az azóta is elnyűhetetlen Miklós Gábor köszönti a Fidesz győzelmét (rögtön a harmadik oldalon), „Új műsor, új férfiak” címet viselő, meglehetősen rosszul megírt, tőmondatos-unalmas publicisztikájával. Persze hoz néhány örökbecsű megállapítást, melyek közül néhányat ma is fontolóra vehetnek a kollégák, például röviden annyival magyarázza a szoci vereséget, hogy „túl sok volt a tisztázatlan ügy”. Az pedig már-már félelmetes, hogy 12 éve is azt kellett központi megállapításként olvasni, hogy „A választásnak két nagy vesztese van: az MDF és az SZDSZ.” Van még emellett az intelmes résznél cuki baloldali retroszöveg: „Kevesebb figyelem a bankokra, több a szakszervezetekre” – próbálná ezt leírni most egy szerző! (TGM nem ér) Aztán van még: „látjuk, hogy a magyar jobboldali politikai szóhasználata, fogalomrendszere csak a baloldal, a liberális értékek felé zárt.”

  Az Élet és Irodalom mindhárom választási számát megnéztük (első forduló utáni, két forduló közti, második forduló utáni), itt többnyire személyeskedésig fajuló csurkázás megy Váncsa István tollából (aki mellékszálon azzal emberkedik, hogy egy hajdani laza beszélgetés alatt három üveg viszkit küldtek be Csurkával, közben fel is szedtek két csajt, de ő egyiket sem dugta meg, mert magatehetetlenre itta magát), viszont a május 15-i lapban Megyesi Gusztáv rendesen rátesz az ívre „Kukacok” (= fideszesek, ki mások) című vezércikkében. Ebben a gondolatban vajon melyik lehet az élet, és melyik az irodalom: „A fiúk felnőttek, ám ahogyan korosodnak, úgy válnak egyre szemtelenebbé, s mint kukac bújnak ki a földből, bárhová fordul is az ember.”

(első forduló után)

(a teljes győzelem után)

  A 98 forintos 168Óra szimpatikus Orbán-képekkel durrantott a választásokra. Rettentő mérsékelt hangnemű vezércikkben Schöpflin György (most amúgy fideszes EU parlamenti képviselő) elemez. 1998-as tételmondatai: „Mindenkinek olyan az ellenzéke, amilyet kialakít magának.” Valamint: „Nemzetállamok Európája nincs és nem is lesz.”

  Amikor kézbevettem a Népszava vonatkozó számait, először úgy tűnt, nincs semmi érdekes (ez itt a második forduló utáni hétfő):

  Majd bent megtaláltam ez a szalagcímet.

Öblös Jobbik-szekértolás, biztos páros lábbal rúgták ki az aznapi szerkesztőt ezért.

  Ugyanezen az oldalon fellelhető a rendszerváltás óta megélt napilap-újságírás legnagyobb választási riportos kísérőfotója (hibátlan kép, hibátlan aláírás):

*a szerző tanú, gátőr