Nagy a csend így két forduló között az Új Erő háza táján. Ez valahol érthető is, hiszen nem sikerült megelőzni az MSZP-t, a Fidesz úgy megakadályozta a kétharmadukat, hogy már a saját túlhatalmának kiépítésével van elfoglalva, sőt: állítólag valamiféle „külhoni elhatárolódás-hullám” is betett a Jobbiknak. Utóbbi kapcsán még interjút is rendelt a sasfészek a kuruc.info is elbeszélgetett Szegedi Csanáddal.

 „Az ideiglenesen elszakított nemzetrészeken működő magyar pártok beteges megfelelési kényszerrel simulnak a Fideszhez. Nyilván azt várják, hogy majd az ő alapítványaikat fogják előtérbe helyezni az illetékes fideszes politikusok a pénzek elosztásánál. Az RMDSZ-ben és a VMSZ-ben többségében az elnyomó hatalommal kollaboráló politikusok vannak vezető tisztségben, ezektől nem is vártam mást. Az MKP megnyilatkozása meg kifejezetten vicces, hiszen a Magyar Koalíció Pártja a „regionális párt” mintapéldánya. A Jobbik a számára leggyengébb megyékben is 10% körüli eredményt ért el. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a most következő felvidéki választásokon az MKP hány százalékot fog kapni Trencsén, Zsolna, Eperjes, Lőcse térségében.”

  Ebből a néhány sorból máris megtudjuk, hogy újabban savanyú a nemzeti radikalizmus Marat-jának szőlője, hiszen az elnyomókkal kollaborálók elárulták az Ügyet és ezt bizony a világ tudtára is hozták. Másrészt Csanád vezér (nem ér röhögni: ez is Szegedi Csanád domainje) is tudja, hogy a legszebb öröm a káröröm és jól belerúg a Felvidéken tevékenykedő Csákyékba. Halkan jegyzem meg: a szlovák mainstream politika felé nyitó, Bugár-féle Híd-Mostról egy árva szava sincs.

  A Jobbik 10 százalék körüli eredményével való hencegésnél viszont már hangosan szisszentem fel: Pörzse Sándor  6,95%; Balczó Zoltán 7,03%; Hegedűs Lorántné 6,36%;  Dúró Dóra  6,55%; Szabó Gábor 7,86%; Martinez Gábor 6,14%. Árnyaljunk: ugyan elég relatív fogalom ez a „10 százalék körüli”, a kozmopolita Budapest pedig valóban nem hazai pálya, de jegyezzük azért meg: mégiscsak a párt erős embereiről, plakátarcairól beszélünk. (Arról pedig már volt szó a Jobbklikken, hogy vajon mit szólnak majd ehhez a „zongoracipelők”.)

  Kedves az is, amikor jól lesajnálja Tőkés Lászlót. Ugye az interjú címét is innen hasította ki a névtelenségbe burkolózó szerző.

 

Ezen már túl vagyunk, az idő túlhaladt rajta. Engem már nem érdekel se Tőkés László, se Markó Béla, se az RMDSZ, se az MKP. Ezek az emberek és pártok eljátszották azokat a lehetőségeket, amit a történelem nekik szánt. Kívánom nekik, hogy minél hamarabb találjanak vissza a helyes útra és harcoljanak azért, amivel az emberek megbízták őket.

  Annak fényében, hogy Tőkés a jelek szerint elérte, hogy Székelyföldre, vagy ahogy ő egyértelműsít: Románia Tibetjébe látogat a Dalai Láma, azért én meggondolnám, hogy kin is haladt túl az idő, és hogy ki játszotta el a történelem adta lehetőségeket.

  A durciból és epéből gyúrt verbális kartács mellett persze van itt öndícséret is: 

„Mindenki tudja, hogy a Jobbik egy teljesen szalonképes, nemzetközi színtéren is elfogadott, hatékony nemzeti párt. Változnak az idők, a Jobbik folyamatosan bizonyítja rátermettségét.”

  Abba most ne menjünk bele, hogy valószínűleg más szalonba járunk, mint Szegedi vezérék. De nézzük a Jobbik-féle nemzetközi színteret, ahol elfogadják őket: emberünk az EU-Kazahsztán, EU-Kirgizisztán, EU-Üzbegisztán Parlamenti Együttműködési Bizottság tagja, plusz a Tádzsikisztánnal, Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség rendes tagja. Hát fene tudja.

  Kazahsztánban ugye elmaradt a 20 évet a 20 évért elnevezésű társasjáték, pedig valószínű, hogy igény, az lett volna rá. Kirgizisztán most épp nagyon durva posztőszödi hangulatban van, a főváros utcáin szinte még hallani a „Bakijev, takarodj” kórust. Üzbegisztán EU-nagykövetét Szegedi személyesen biztosította arról, hogy figyelemmel kísérte az országban lezajlott választásokat és „meggyőződött azok demokratikus mivoltáról”. Türkmenisztán pedig már annyira demokratikus, hogy ha minden jól megy, még idén megszabadulnak annak a Türkmenbasinak a szobrától, aki családtagjairól nevezte el a hónapokat. És a Jobbik orosz-vonaláról, meg a „baráti Iránról”, külügyminiszter-jelöltjük Kína-politikájáról még nem is szóltunk.

  Mindezeket vessük össze a valódi vezér, Vona Gábor szintén szerdai, Duna tévés interjújával. „A radikalizmusnak van szakmai arca is” - mondja a gyöngyösi szoftverguru, és egy „egyfajta szokásjogra” hivatkozik, miszerint vannak bizottságok, ahol ellenzéki elnököt szoktak választani, be is jelentkezett pártja nevében a  külügyi és határon túli magyarok bizottság vezető posztjára. Egy „külhoni elhatárolódás-hullám” után pontosan erre van szükségünk.

  Teljesen logikus és szakmai elgondolás, ahogyan egy gúnyhatárokon átívelő, úgynevezett turáni tengely létrehozása is az lenne. Hiszen nyilvánvaló, hogy a „magyar-kazah szövetség lesz Európa és Belső-Ázsia szövetségének az új alapja”.