Lassan őrölnek az Alkotmánybíróság malmai, de a végén szerencsére a jogállamiság és a józan ész győzedelmeskedtek: Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közgyűlés egy 2006. októberi rendeletét, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a Magosz Kossuth térre hirdetett nagygyűlését.
2006. október 26-ára a Magosz mintegy ötezer ember és hatszáz mezőgazdasági jármű részvételével nagygyűlést hirdetett a budapesti Kossuth térre, mert az agrártárca szerintük nem tartotta be a magyar gazdáknak tett ígéreteit. A rendezvényt bejelentették a rendőrségnél is. A Fővárosi Közgyűlés azonban a demonstráció előtt hozott egy rendeletet, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a nagygyűlést. E rendelet ugyanis arról szólt, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken színpad, hangosítás és parkolás céljából elhelyezett járművekre közterület-foglalási engedélyt kell kérni, amelyet az illetékes szakbizottság ad ki.
Az Ab határozatában az áll, hogy a Fővárosi Közgyűlés említett rendelete ellentétes az alkotmány azon meghatározásával, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, ezt pedig más nem korlátozhatja. A gyülekezési jog esetében ez a jogszabály a gyülekezési törvény. Az alkotmány azt is kimondja, hogy a helyi képviselő-testület feladatkörében rendeletet alkothat, ez azonban nem lehet ellentétes magasabb rendű jogszabállyal.
Ezt egyébként Schiffer András (a TASZ nevében) már akkor világosan elmagyarázta, de az akkoriban még jóval aktívabb Demszky Gábor (nyilván a tüntetésektől és a vidéki Magyarország méretes munkagépeitől való félelmében) keresztülverte a közgyűlésen a traktorok kitiltását és a gyülekezési jog illetékes szakbizottságok általi korlátozását.
Emlékezetes, Demszky Gábor 2006 őszi indexes interjújában elmondta: a traktorok félelmet keltenek a budapestiekben, bár azt a kérdést nem volt hajlandó megválaszolni, hogy ő személyesen fél-e a traktoroktól. A főpolgármester mindenesetre 2006 őszén 100-150 „Mezőgazdasági járművel behajtani tilos” KRESZ-táblát helyeztetett el a belvárosban és a főváros több nagy forgalmú főútján, bár azt sokan megállapították, hogy a táblán ábrázolt zárt tetejű traktor nem szerepel a KRESZ-ben, tehát hibásak a táblák.
A traktortiltó táblák azóta is kint vannak Budapest főútjain, mindennap emlékeztetve a józan parasztokat egy fékezhetetlen agyvelejű városvezető uralmának legszebb napjaira.