Hajnali részegség
2010. április 13. írta: Redakció

Hajnali részegség

  Vasárnapról hétfőre virradóan, immár egy vadiúj országban (bár az átmenet az OVB bénázása miatt kissé nyúlósra sikeredett), hajnali négy felé szembejött velünk a körúton Rákosi Mátyás. Nem lehetett sokkal józanabb, mint mi, mert a felkínált borosflaskába a következőket dünnyögte:

   MSZP-korty: Pártunk igen komoly eredményeket és sikereket ért el. A mi pártunk vezette az újjáépítést, és a mi pártunk vitte győzelemre a harcot a régi rend, a tőkések és nagybirtokosok ellen, s a mi pártunk vezetésével kezdte meg dolgozó népünk lerakni jobb, szocialista jövőjének alapjait a városban és a falun egyaránt. S ami az eredményekben a legfontosabb: a dolgozók életszínvonala, munkásoké és parasztoké egyaránt olyan fokot ért el, amilyenre soha a Horthy Orbán-időben még megközelítőleg sem volt példa. Minden párttagunk, minden elvtársunk, az egész dolgozó magyar nép joggal büszke azokra az eredményekre, amelyeket ezekben a nehéz időkben elértünk. S hozzátehetem, elértük őket azért, mert segített, támogatott bennünket minden téren felszabadítónk és barátunk, a hatalmas Szovjetunió.(Hosszantartó, lelkes taps.) Központi Vezetőségünk azonban megállapította, hogy pártunk és különösen pártvezetésünk munkája közben súlyos hibákat is követett el. E hibák egy része pártvezetésünk helytelen módszereiből folyt. Központi Vezetőségünk ülése kidolgozta a rendszabályokat, amelyek a jövőben biztosítják a valóban kollektív vezetést, érvényre juttatják a vezetésben a pártdemokráciát, egészséges fejlődésünknek az elengedhetetlen biztosítékát, valamint a kommunista kritika és önkritika szellemét. Most gondoskodnunk kell róla, hogy a pártdemokrácia, az egészséges kritika és önkritika érvényesüljön az egész pártéletben, a központi vezetéstől le egészen az alapszervezetekig, és segítse megerősíteni, megszilárdítani pártunk kapcsolatait a dolgozó tömegekkel. A pártmunka megjavítására kidolgozott rendszabályokat azóta már pártunk tagsága elé vittük, s ezekből az elvtársak meggyőződhettek róla, hogy el vagyunk szánva a hibák gyors kijavítására és kiküszöbölésére.

   Fidesz-korty:  Az eddiginél sokkal jelentősebb súlyt kell fektetni az értelmiségiek megnyerésére. Pártunkban van a munkásosztály és a parasztság legaktívabb, legelőrehaladottabb része. Ezt, sajnos, nem mondhatjuk el a haladó intelligenciáról. Pártunkban aránylag nagyon kevés a haladó intelligenciának igazán jellemző, igazán reprezentatív része. Ezen a téren új lendületet kell venni, hogy megnyerjük azokat az intelligens elemeket, a haladó értelmiségnek azt a részét, amelyre Pártunknak feltétlenül szüksége van. Ezen túlmenőleg gondoskodni kell arról, hogy az intelligencia, amelynek jelentékeny része jelenleg irányt vesztett, nem tudja, hova forduljon, végre meginduljon a demokrácia felé és teljes erővel bekapcsolódjék az újjáépítés munkájába. A Párt értesse meg velük, hogy ez az újjáépítés nemcsak a nemzet, de az intelligencia legsajátabb érdeke is és a Párt ragadjon meg minden eszközt arra, hogy ennek az értelmiségi rétegnek útját a demokrácia felé egyengesse és megkönnyítse. Meg kell értetni velük, hogy csak a demokratikus Magyarországban foglalhatják el azt a helyet, amely őket műveltségüknél és szaktudásuknál fogva joggal megilleti és hogy milyen óriási szerepet fognak kapni a nemzet újjáépítésének munkájában.

   Jobbik-korty: Mi ezt a veszélyt, hogy a mennyiségi növekedés a minőség rovására megy, nem ismertük fel teljes egészében. Megtévesztett bennünket az a körülmény, hogy pártunk felduzzadtsága ellenére is, nagyban és egészében meg tudta oldani a ráháruló feladatokat, a népi demokrácia létrehozását és megerősítését. Ugyanakkor azonban jelentkeztek nálunk is sorban az olyan tünetek, melyek arra mutattak, hogy a pártba beözönlött, kommunista nevelésben nem részesült tömegek jelenléte kezdi meggátolni azt, hogy az élcsapat szerepét tudjuk játszani. Tovább megyek. Egy sor tünet, köztük nem egy olyan, amely az utóbbi időben jelentkezett, arra mutat, hogy párttagságunk egy része kritikus helyzetben a pártonkívüliek, sőt a demokrácia ellenségeinek befolyása alá került. A veszély, hogy pártunk a gyors növés következtében szervezetében, fegyelmében meglazul, színvonalában csökken, egyre komolyabb. És ez a veszély nőni fog, különösen azokban a hónapokban, amikor a szociáldemokrata elvtársakkal még nem teljes a szerves asszimiláció.

   LMP-korty: Az új, demokratikus élet melegétől életre kaptak azok a szervezetek is, amelyekről azt hittük, hogy többé nem találkozunk velük. Gombamódra látjuk napról-napra, hogy új pártok és pártocskák keletkeznek, amelyek mind odabiggyesztik nevük elé a demokratikus jelzőt. Találkoztunk már olyan csodabogarakkal is, mint a "pártonkívüliek pártja".  Mindezeknek az új "demokratikus" alakulatoknak az első teendője rendszerint az, hogy részt kérnek a hatalomból. Természetesen, mi jól tudjuk, hogy kit és mit képviselnek ezek, de maga az a körülmény, hogy e paraziták is életre keltek, mutatja azt, hogy milyen hatalmas munkát végzett a demokrácia, melynek életet sugárzó melegétől, csak úgy mellékesen, ezek is újra elkezdtek nyüzsögni.

   Rákosi elvtárs merengve nézte a kiürült üveget.

   - Fiaim, ti csak énekeljetek - simogatta meg buksinkat, majd „A Combino is aluszik” refrént dudorászva továbbment. Hátán Nagy-Magyarország matrica.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr891916470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Téglagyári Megálló 2010.04.13. 10:31:52

Ez szép, bár szerintem nem Rákosi elvtárs, hanem ti voltatok berúgva.

Dirky 2010.04.13. 10:54:13

Két napja jutott be az LMP és máris terjed a gonzó? Ajjaj...

Bell & Sebastian 2010.04.13. 12:29:06

Szép hosszú, jól felépített, másfél óra alatt összehozott hozzászólás szállt el!

Лучший Молодой Преподаватель =/= Legnagyobb Mihaszna Pejoratívok

Rosenfeld 1.
www.rau.su/observer/N25_93/25_16.HTM

Rosenfeld 2.
ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9A%D0%B0%D0%BC%D0%B5%D0%BD%D0%B5%D0%B2,_%D0%9B%D0%B5%D0%B2_%D0%91%D0%BE%D1%80%D0%B8%D1%81%D0%BE%D0%B2%D0%B8%D1%87

Bell & Sebastian 2010.04.13. 12:33:26

ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9F%D1%83%D1%82%D0%B8%D0%BB%D0%BE%D0%B2,_%D0%9D%D0%B8%D0%BA%D0%BE%D0%BB%D0%B0%D0%B9_%D0%98%D0%B2%D0%B0%D0%BD%D0%BE%D0%B2%D0%B8%D1%87

hu.wikipedia.org/wiki/T%E2%80%9328

Putyilov szállóigék:

Kétféle vélemény van: Az enyém és a helytelen.

- Tábornok Úr, felakaszthatom a kabátját?
- Tőlem akár agyon is lőheti!

(az összekötő szöveget meg nem írom újra)

Bell & Sebastian 2010.04.13. 12:36:08

"Лучший Молодой Преподаватель"

www.kstu-kai.ru/departments/smus/mi_uchastni/lmp_kgtu_2/

Valahogy ezek jobban tetszenek!

Tehetetlen Dodó 2010.04.13. 13:16:56

Egy apró hiba a cikkben: a jóságos Matyi bácsi mindig úgy mondta: szocálizmus, szociálisták...

Tehetetlen Dodó 2010.04.13. 13:18:03

@Tehetetlen Dodó: Egy apró hiba a hozzászólásban is: a jóságos Matyi bácsi mindig úgy mondta: szociálizmus, szociálisták...

Téglagyári Megálló 2010.04.13. 14:28:22

@Tehetetlen Dodó:

Régebben a konzervatív sajtó pedig úgy: veszélyes szociálista.

kanpalisoda 2010.04.13. 14:39:41

Csak a leendő külügyérünk csináljon a fejével valamit,mer tiszta Matyibácsi

drkovax 2010.04.13. 16:02:53

@Pável:
off
viszont egy másik személy ;-)
on

Bell & Sebastian 2010.04.13. 16:27:11

@Pável: @drkovax:

Remélem nem olvastak bele, íme az ítélet:

Borzasztó,
orrot földre
horgasztó!

Bloodscalp 2010.04.14. 10:16:09

@arlequin: igen?:)

szerintem ti ilyen írásokból nem élnétek meg:)
süti beállítások módosítása