Amerikai nagykövet: csak a Fidesz, az LMP és az MSZP
2010. április 13. írta: bukovics

Amerikai nagykövet: csak a Fidesz, az LMP és az MSZP

  Az LMP Obamáék új kedvence - írja címlapján a mai Magyar Hírlap, majd bővebben is kifejtik, miért: „a választások első fordulójának győzteséhez nem látogatott el, a tíz százalék alatt teljesítő Lehet Más a Politika választási rendezvényén azonban megjelent az Egyesült Államok nagykövete”. Rengeteg blogban és itt, a mandineres kommentekben is rengeteg találgatás, magyarázat, komplett összeesküvés-elmélet jelent meg arról, vajon miért éppen az LMP-t látogatta meg Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony.

  De hogy is volt ez valójában?

  Először a Jobbik szóvivőjét, Dúró Dórát hívtuk fel, aki kérdésünkre elmondta, nemhogy az amerikai, semmilyen nagykövetség munkatársa nem vett részt a Jobbik eredményváró rendezvényén. Az MDF sajtóosztályán sem tudnak ilyen esetről, egy ország diplomatája sem volt kíváncsi Bokros Lajosra és Dávid Ibolyára. Az MSZP sajtóosztálya még nem válaszolt kérdéseinkre. Az LMP-nél információink szerint az amerikaiakon kívül tiszteletüket tették még a belga, dán, holland, kanadai, német, osztrák és svéd nagykövetségről is.

  Az amerikai nagykövetség sajtóosztályán azt a választ kaptuk, hogy Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony a parlamentbe bekerülő demokratikus pártok, tehát a Fidesz, az MSZP és az LMP eredményváró rendezvényeire látogatott el. Kérdésünkre, hogy a Jobbik demokratikus párt-e szerintük, nemmel válaszoltak.

  A Fidesz sajtófőnöke, Havasi Bertalan a Mandiner megkeresésére ezt írta e-mailben: 

Csaknem félszáz ország nagykövetsége képviseltette magát a Fidesz eredményvárójában. Az amerikai nagykövetségről maga a nagykövet asszony tette tiszteletét, és rövid megbeszélést folytatott a Fidesz elnökével.

  Mindez a fenti képen is látható - a fotó ma délután került fel Orbán Viktor Facebook-profiljára. Ehhez képest Magyar Hírlap ma címlapon hozza, hogy csak az LMP. Az online verzióról egyébként már levették a cikket:

  Fideszes külügyes forrásaink szerint egyébként az a szokás, hogy a nagyobb követségek minden, az országgyűlésbe bejutó pártnál tiszteletüket teszik, így a Fideszhez 2002-ben és 2006-ban is ellátogatott az amerikai nagykövet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr261917876

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Még pártlapnak is rossz? 2010.04.15. 10:16:21

A Magyar Hírlaptól már kevesen várnak komoly újságírói normákat. Nemrég azonban bizonyították, hogy még pártlapnak se igazán jók. A választás után lehoztak egy cikket, hogy "Az LMP Obamáék kedvence", mert az amerikai nagykövet az LMP-nél tett...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fideszman 2010.04.13. 23:19:34

@mokas_gizi: Kocsmanáci most nem tudok aludni emiatt, ne izgass fel ennyire. Érted kocsmanáci.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.13. 23:20:27

@Shulc:

"Most meg mi a bajod? Mindenki tudja, hogy A csehek ma a Benes politikája miatt élnek olyan jól."

Ahogy mondod. Vaclav Klaus is az ő vonalát viszi, szintén sikerrel. De te majd beöltözteted SvejkGárdistának, csinálsz neki Krusovice.info oldalt, Szvetlana helyett Seherezádé imádatára oktatod és betiltatod az idegenszívű dájcs konyhaimport knédli receptet is. Mert csakis radikális változással valósul meg újra a nagymorva birodalom!

mokas_gizi 2010.04.13. 23:22:13

@marosy:

Elég jól összefoglaltad a lényeget, köszönjük...Ezeken meg lehet vitatkozni természetesen ,de attól még igazak...

Fideszman 2010.04.13. 23:22:20

@mokas_gizi: Ja igazad van, most látom, bocs. Te is hallottad hogy Izrael el akarja tiporni a szegény, békés demokratikus Iránt? Eddig ezt nem tudtam, most néztem meg egy jutubos videót erről. Elnézést kérek.

mokas_gizi 2010.04.13. 23:23:03

@Novák Előd:

Ha nem tudsz aludni Kedvesem akkor tanulmányozd a Holokamu legendát...

fraki 2010.04.13. 23:24:13

@freehckr: "A "szalonképes" megítélése szubjektív."

Ez tévedés.

Fideszman 2010.04.13. 23:24:28

@mokas_gizi: Ezt jegyzetelem várjál, egyszerre ne adj ennyi infót. Mindjárt utánanézek.

mokas_gizi 2010.04.13. 23:26:22

@Novák Előd:

Azt hiszem most nem az a lényeg, hogy demokratikus-e van nem, itt inkább arról van szó, hogy sok olaj tartalék van ott is az kell az USA-nak és Izráelnek...

Lásd Irakot és a nem létező vegyi fegyvereket...

USA és Izráel azok az országok akik a világon a legjobban SEMMIBE veszik az emberi jogokat... ezután nem igen kell csodálkozni ha sok az "antiszemita" a világon...

Az első terroristák sem az arabok voltak...egy kicsit nem ártana olvasgatnod Kedvesem hátha nem minden úgy volt ahogy a hozzád hasonlók állítják...

mokas_gizi 2010.04.13. 23:28:11

@Novák Előd:

OK elköszönök Kedvesem, mert egy egyszerű provokátor vagy ezzel nincs is probléma választások előtt zsindex tele volt ilyenekkel amilyen te vagy...

Ha már csinálod/csináljátok akkor legalább jól csináld/csináljátok...ne ilyen amatőr és primitív módon...

Fideszman 2010.04.13. 23:30:16

Basszameg ezt nem tudtam, az olajra nem is gondoltam. Most már értem.

Fideszman 2010.04.13. 23:31:18

@mokas_gizi: Próbálok tanulni tőled, olyan okos vagy, nincs valami kitűző az arcképeddel? Feltenném magamra.

Shulc 2010.04.13. 23:32:09

@Herr SturmLiberator: Ahogy mondod.

Szerencsére ma már az EU is fel tudta fogni végre, hogy a Benes-dekrétunok Európa kulturális-jogi örökségének szerves részei.

Valami, amire mindannyian büszkék lehetünk.

Természetesen azért volt Klaus bácsinak ez olyan sürgős, mivel a volt szudétanémetek, cirka 3 millióan már kezdték benyújtani a kártérítési igényeiket a cseh államnak, ami az európai jog szerint megilleti őket. De szerencsére a csehek kibasztak a sok nácival.

Sikerült elhárítani a náci veszélyt.
Szemét németek.

marosy 2010.04.13. 23:33:06

@Shulc: Ember, te hülye vagy?

marosy 2010.04.13. 23:34:07

Na megyek innen, mert ez a hely olyan mint egy tébolyda...

Fideszman 2010.04.13. 23:37:02

@marosy: vigyázz gizi elküldi a leveleid a zindexnek meg a csendőr haveroknak aztán megtalálnak, meneküljünk innen. Én is megyek. Eldönthetné, hogy most náci vagy egyszerű komcsi besúgó, de lehet hogy ő egy nácikomcsi, ki tudja.

mg007 2010.04.13. 23:38:39

@Novák Előd: Csak egy ostoba troll vagy.
De ezt te is tudod :D

Martian (törölt) 2010.04.13. 23:39:28

Jó dolog a szabad választás - addig amíg az eredmény tetszik a nagyhatalmi helytartóknak.

is 2010.04.13. 23:46:38

@Shulc: "Figyelj, mi itt független értelmiségiek vagyunk, arról írunk, amiről akarunk."

a figyeljt elhiszem, a többit a blogmotor őrzi, archiválja, nem úgy mint a FIDESZ kormányüléseket, jegyzőkönyv nélkül.

is 2010.04.13. 23:51:57

@Grace Park: "Alkotmányos garanciák és jogszabályok vannak arra, hogy ne történhessen semmi olyan, mint Németországban annak idején."

Nohát 1927-ben ott se gondolta senki, hogy ezek a vonulgatós fekete ruhások valami komoly dolog lennének. Javaslom a Cabaret című filmet. 1933-ban már nehéz lesz megállítani. de mondjuk egy Tarka Magyart, meg annak az itteni tálalását ki lehetne a mostani történések fényében keresni, hadd lássuk, ki látta ezt a jövőt az ott posztolók és kommentelők között.

Jó dolog ez a blogmotor, ha már az ember maga igyekszik még egy aranyhalénál is rövidebb memóriát magának és másoknak is beültetni.

Shulc 2010.04.13. 23:56:05

@is: "a figyeljt elhiszem, a többit a blogmotor őrzi, archiválja, nem úgy mint a FIDESZ kormányüléseket, jegyzőkönyv nélkül. "

minek oda jegyzőkönyv, ahol mindenki az ország érdekéért -ésszel, nem pedig radijobbos hőzöngéssel- dolgozó, becsületes ember?

Pszt! 2010.04.13. 23:56:24

Indul a viki féle hazugsággyár!

valójábannemberci 2010.04.14. 00:00:39

A többi helyen Asgard technológiával odavetített holografikus nagykövet volt csak.

opotep! · http://opotep.blogspot.com/ 2010.04.14. 00:01:19

Izrael atombomba nélkül már nem létezne. Iránt nem fenyegeti semmi. Ő az aki fenyeget. Ez óriási különbség, amit figyelembe kell venni.

dorkoka 2010.04.14. 00:10:30

Örülök hogy a jobbikot nem látogatták meg, ez is azt jelzi hogy a jobbik jó úton halad és nem, kell kompromisszumot kötni. Magyarokat képviselje és ne a dánokat meg hollandokat.

opotep! · http://opotep.blogspot.com/ 2010.04.14. 00:14:48

@levi009: ezt a baromságot. Mi az, hogy fizikai képtelenség? Majd 40% volt a bizonytalan szavazók száma! Ebből ne lehetett volna + 2-3%? Mekkora rosszindulat van ebben Beszédesnében, te jó ég. Ez már paranoia...

_John_Doe_ 2010.04.14. 00:32:25

Az amcsik az SZDSZ-t is nagy-nagy szeretettel látogatták. Most az LMP a favorit.

Arról pedig, hogy nem mennek a jobbikhoz... Tetszik tudni, ez a demokrácia csak addig tetszik nekik, amíg a nép úgy választ, ahogy ők szeretnék.

A nagykövetek szerint, minden 6-dik választó bekaphatja.

A sok nácizó pedig inkább elgondolkodhatna, miért lett ennyi embernek a Jobbik a jobb választás.

Hefe 2010.04.14. 00:39:56

Ez a Dúró Dóra melyik Dúrók kozul valo? A gatyás vagy a fingos Dúrók kozul?

Krapulax_ 2010.04.14. 00:39:56

@Shulc: azt a fene nagy becsületességet majd meglátjuk, akkor nem lesz négy év múlva kuka, mint anno, és maradhatsz azon a magas lovon, amin most ülsz.

A hozzászólásaidból süt a gyűlölet, a kirekesztés, és a félelemkeltés, külön grat a 800 ezer ember lefasisztázásához, kemény vagy.

Ezzel a kussolj és dolgozz, meg vesztesz szarok vagyunk duma se semmi, de a "Kósát méltatlan helyzetbe hozták" volt a nap üde színfoltja.

További jó gyülölködést és fröcsögést!

gabesz7004 2010.04.14. 00:53:44

@Shulc: Ja, annyira nem tárgyalt velük senki, hogy a Müncheni egyezmény nem is született meg, ugye? Olvass,mielőtt hülyeséget írsz!

Rókakígyó 2010.04.14. 00:56:28

Nem értem mi a probléma az LMP-ével. A szadesz kihalásával szerencsére nem haltak ki a rájuk szavazók. Nem kellett hónapokig a netet bújni annak, aki régi szadeszes gondolkodással (lássuk be, h a szavazó nem a lopásra szavazott) új pártot akart találni a nagyok helyett. Az LMP-ét a választók jutatták a parlamnetbe és nem Kóka, a zsidók vagy a nagytőke. Ez szerintem simán elfogadható.

borzzz 2010.04.14. 00:57:15

@tevevanegypupu: Úriemberhez méltó a mea culpád, de ez nem a te bűnöd. És nem is az LMP-é, amelyik kezdő pártként újdonságként élte meg a nagyköveti látogatást.
A szégyen a Magyar Hírlap újságíróié és szerkesztőié, akiknek illett volna tudniuk, hogy működik ez 1990 óta. Dilettáns egy társaság lehet, hogy senki nem tudta, mi a szokás és senkinek meg sem fordult a fejében, hogy utána nézzen, pedig egy ilyen cikk számos ember kezén megy át megjelenés előtt.

gabesz7004 2010.04.14. 00:57:38

@Shulc: Nem is tudom te vagy benes a nagyobb s.ggfej?! ROHADJ MEG!

emzperx 2010.04.14. 00:58:40

@rajcsányi.gellért (ergé):

"mutass már pár példát, hogy April Foley mikor antiszemitázott, holokausztozott, szegénycigányozott.

plíz."

hirextra.hu/2009/03/31/mohacsi-viktoria-kapta-a-bator-nok-nemzetkozi-dijat/?sc=1

Mohácsi Viktória kapta a Bátor Nők Nemzetközi Díját
... az Egyesült Államok nagykövetségének elismerését April H. Foley nagykövet adta át a roma származású liberális politikusnak kedden Budapesten.

Az elismerést, melyet 2007-ben Condoleezza Rice, az akkori amerikai külügyminiszter alapított, minden év márciusában, a nemzetközi nőnap közelében, az amerikai női történelem hónapja alkalmából ítéli oda az adott ország nagykövete annak a nőnek, aki a szabadság, az igazságosság és a társadalmi béke megteremtésén maradandót alkotott, jelentős eredményt ért el. ...

A budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) rendezett ünnepségen ...
...
Yehuda Elkana, a CEU igazgató rektora arról beszélt, ...

Blabla, blabla, blabla.....

Ha esetleg Mohácsi Viktória konkrét érdemeire kíváncsi lennél, javaslom átugorni a Vastagbőrre.

gabesz7004 2010.04.14. 00:58:47

@Rókakígyó: Talán annyiban, hogy Kóka és a nagytőke pénzelték, a zsidók szavaztak.

Bell & Sebastian 2010.04.14. 00:59:18

Puff neki, hát nem belebrekegett?
Ilyenek ezek (az amcsi nagykövetek) mind! (nőstény-sovén)

Engedd be a görögöt és kiver a házadból!
Puff neki, ráadásnak ez még görög is.
Kár, hogy nem perzsa vagy örmény.

Jut eszembe, kit is kértek fel közvetítőnek a görögök az IMF -kapcsolathoz?
A Kapcsolat.hu -t, igenyöst a kénköves pokolba.

- Barna eső lesz! Brekeke! Brekk.

emzperx 2010.04.14. 01:00:37

@emzperx:

Természetesen "profi" politikus soha nem antiszemitázik, holokausztozik, szegénycigányozik direktbe. Ezt meghagyja a politikai percemberek számára. Áprilisi Fólia díjak osztásával juttatja kifejezésre hovatartozását.

Rókakígyó 2010.04.14. 01:04:27

@gabesz7004: nyugodt lehetsz, hogy nem csak zsidók. De a pénzelés önmagában nem segít, mint láthattuk a maszopon is.

gabesz7004 2010.04.14. 01:05:41

@Rókakígyó: Ja, igen még a naiv emberek is! :) Sokan vannak!

elhinchaviola 2010.04.14. 01:06:35

@WonderCsabo: Azért ment oda elsőnek, mert
1.
300 méterre van az LMP pártiroda a nagykövetségtől drága barátaim.
2. András mondta nekik, hogy az Instantban már hűtjük a pezsgőt, úgyhogy igyekezzennek

Rókakígyó 2010.04.14. 01:06:41

@gabesz7004: Az eredményből jó látszik.

gabesz7004 2010.04.14. 01:09:07

@Rókakígyó: :) Igen! Lesz itt pofáraesés, de még mekkora!

emzperx 2010.04.14. 01:10:22

@is:
Filmből tájékozódni történelmi kérdésben: No comment.

Egyébként ha nagyon jönnek a gárdistákos bakancsok akkor itt e szép tágas EU, útlevél nélkül bármikor átmenekülhetsz párkányba Slota demokratikus országába.

Rókakígyó 2010.04.14. 01:11:32

@gabesz7004: de csak azért mert a népnemzeti irány nem elég erős.

emzperx 2010.04.14. 01:12:30

@Shulc: Tetszik amikor az irónia mar mint a királyvíz.)

Rókakígyó 2010.04.14. 01:15:14

@gabesz7004: fincsi kis 2/3-os többség.

Rókakígyó 2010.04.14. 01:16:17

@gabesz7004: az kevés az alkotmánymódosításhoz.

elhinchaviola 2010.04.14. 01:21:26

@Rókakígyó: a kevéssé szadeszes zuglói kismamák is ránkszavaztak, mert
1, szeretnék ha lenne hova játszótérre és sportolni vinni a gyereküket 10 év múlva, mielőtt a Weinek- Bárándy _ Papcsák félék mindent eladnak. Hozzátenném : egyik sem lakik a kerületben. A Rózsadombról, meg Szentmihályról járnak be lopni.
2, A Civilzugló Egyesület - az LMP-s Várnaival az élen - aluljárót fest saját kezűleg, meg majálist szervez stb...

szőke nő 2010.04.14. 01:38:39

Novák Elődnek: a Jobbik néhány gondolata rokonszenves és fontolgattam,hogy rájuk adom a voksomat.DE ! az alpári stílus,a bárdolatlanság,a mocskos kocsmai stílus elriasztott.Ki kell mondani: NEM SZALONKÉPES a Jobbik jó néhány képviselője,Morvay Krisztinát is értem ezalatt.

zsenyaf 2010.04.14. 01:39:12

Ma a repülőn BUD-MUC oda-vissza olvastam az angol nyelvű napilapokat. Hát mindegyik azzal volt elfoglalva, hogy a Jobbik mennyire nem demokratikus és a Fidezs (tényleg így írták bakker) hogy meg fogja állítani. Ennyire lóf.sz az itteni amerikai tudósítói állomány avagy valakinek kib... érdeke a Jobbik lejáratása?

english grandma in use 2010.04.14. 02:56:52

fas*om jobbikosok...a görög nevű ott volt a Pecsában a csángó bálon, az nem volt elég?...menjetek ti a pecsába

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.14. 05:49:42

@Shulc: látja-látja, cseh szemszögből bizony jól is jártak, hisz már Pável Ulica méri a Pilsner Urquellt. Míg nálunk egyoldalúan vagy hasra esnek, vagy fújonak az EU-val és a nyugattal kapcsolatban, addig a Prahai Polgárok kiaknázzák az előnyöket és kivédik a hátrányokat.

kpityu2 2010.04.14. 06:07:08

"Kérdésünkre, hogy a Jobbik demokratikus párt-e szerintük, nemmel válaszoltak."
Ezt bírom az amcsi politikusok nyilatkozataiban: nem sokat maszatolnak. Egy magyar biztos nekiállt volna filozofálni, hogy hát izé... tulajdonképpen... bizonyos szemszögből... :D

tictac 2010.04.14. 06:37:58

Azt tudja valaki, hívták-e őket a jobbikosok? Illetve, ha hívás nélkül mennek, beengedték volna őket?

ohrana 2010.04.14. 07:04:27

@mokas_gizi: /Izráel USA-ból lopta az atomtitkokat, ez is egy agy poén.../
Én úgy tudom, hogy nem usa a forrás. A franciák (tán pont a kommunisták) elévülhetetlen érdemeket szereztek ebben.

hááááát 2010.04.14. 07:32:30

A JOBBIK mindig azzal jön nem érdekli más nemzetek.Akkor kedves szimpatizánsok miért sírnak.100 évvel ezelött még belefért volna a világ politikai életébe.Ma már nem.Ezen kéne elgondolkozni.Ha változtatnak a viselkedésükön akár több választást is megérhetnek egy értelmes nacionalizmussal.Igy viszont ennyi volt.

pápá

Joe84 2010.04.14. 07:39:12

Minden bejutóhoz elmennek, kivéve, aki nem tetszik nekik.

A Jobbik nem tetszik se a fidesznek, se az mszpnek, se az amerikai nagykövetnek, se a cigányoknak...

Na, nekem meg éppen ezért tetszik!

EMU 2010.04.14. 07:46:49

@mg007: Ezt mondta, pontosan, csak körültekintőbben cizellált. Semmi hazudozás nem volt ebben az esetben.

shamir 2010.04.14. 07:57:39

Ki a faszt érdekel ki obama kedvence? Söprögessen a saját háza táján...

reKorrekt 2010.04.14. 08:11:35

@mg007: Egy külföldi újságnak még csak-csak megbocsátható egy náci-jobbik cikk lehozatala, hisz náluk - ha erőltetetten is, de - foghatjuk akár a hozzánemértésre, félrevezetettségre is a dolgot.
Viszont azt senki nem magyarázza meg nekem hogy az USA kormánya (aka. nagykövete) ne ismerné a valós (valós!) belpolitikai helyzetünket, a jobbik valódi elképzeléseit és valóját, a liberális média festette torz képük hamisságát; leginkább a helyi hírszerzésük által ismerhetnék ezt persze (CIA). De ahelyett hogy levonnák a reális következtetéseket, vagy legalább ne avatkoznának be, ők egy ilyen gesztussal szégyenítenek meg és kiáltanak ki antidemokratikussá majd 1 millió magyar embert. Mindezt csak azért hogy saját ultraliberális politikájukat hirdessék a világnak, mint követendő és egyetlen opciót. Mi ez ha nem közvetlen külpolitikai beavatkozás a belügyeinkbe?

Mondjuk innentől kezdve az lmp is elmehet a búsba. milyen liberális párt az amelyik hagyja ezt a fajta megkülönböztetést? (nem kérdeztem komolyan)

Nzoltan 2010.04.14. 08:23:43

Ez nem tudom számit valamit?
Tulajdonképpen az USÁ-nak fogalma sincs arról, hogy mi van keletmagyarországon. De a keletmagyarországi v álasztóknak sincs fogalmuk, mit írnak róluk az USÁ-ban.

Nyílván a nagykövetasszonynak vannak elvei ezért nem megy arra. De hosszútávon ez mindenképp rossz lehet, mert a félreinformáltság rossz döntéseket szül. Más hallani valamit a médiából és más az közvetlenül az érintettektől.

Nzoltan 2010.04.14. 08:29:18

Ja, és az nem megoldás, hogy leszarjuk a radikális oldalt. Azért erősödnek európában a "széljobb" pártok,mert akiknek tenni kéne a dolgukat a homokba dugják a fejüket.

A nyugateurópai szélsőséges pártok túlnyomó része egyáltalán nem náci, csak a bevándorlási politkájuk más, és az igazi problémákat hangoztatják.

hirhacker 2010.04.14. 08:29:21

Haggyadmá',ismerősöm a reptéren dolgozik,tele volt Ferihegy a választásra érkező kipással a hétvégén...Hazafele meg ott imádkoztak a váróban.LMP...

Karlitosz 2010.04.14. 08:31:43

mit követett el eddig a jobbik amiért így nekünk támadt a fél világ?
Hazudtunk? - nem.
Loptunk? - nem.
Bántottunk valakit? - nem.
ez mind nem mondható el az mszp-ről és gyurcsányiékról.
ők demokratikusak? egy demokráciában lehet rendőrattakot vezényelni a járókelők ellen? lehet lopni az állami pénzeket? lehet hazudozni büntetlenül?
ez az amerikai típusú demokrácia? ebből nem kérünk köszönjük.
ha a fidesz is ezt fogja folytatni, forradalom lesz. nem a jobbikosok fogják kirobbantani, hanem a csalódott fideszesek.

Nzoltan 2010.04.14. 08:34:22

@Martian:

Ez mekkora igazság. Ezt is igazolja a nagykövetasszony.

Karlitosz 2010.04.14. 08:38:37

mi lenne ha felszabdalnák az országot aztán minden párt szavazóját összeterelni egy külön régióba ahol azok kormányoznának akikre az ott élők szavaztak.
az mszp-sek néhány éven belül kihalnának, a maradék cigány kifosztaná és agyonverné őket. a lomposok nem igazán szeretnek dolgozni ezért teljesen tönkremennének és éhen halnának. a jobbikos és fideszes rész pedig egész jól élne, aztán ha a többiek kipusztultak visszavenné az országot.
a lompos és mszp szavazók paraziták, kihasználják a többséget de önmagukban életképtelenek.

Nzoltan 2010.04.14. 08:40:54

@Karlitosz: Ezt te nem értheted.:-)
A Jobbikot - mint ahogy azt már sokan itthon és külföldön éppúgy elismerték,- a problémák hozták életre. Az emberek kvázi védekező reakciója bizonyos devianciák ellen. Ám míg Magyarországon az emberek nem védhetik meg magukat, addig az USA akár Irakban is megteheti.

Kun András 2010.04.14. 08:49:13

A profilja sok mindent elárul.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2010.04.14. 08:52:49

A Jobbiknak kb. annyit kell válaszolni az USA-nak, hogy amikor afganisztáni csapaterősítésért osztják a Béke Nobel díjat, akkor a Jobbik erősödése csak a magyarországi társadalom által a Nobel bizottság által ajánlott amerikai elnöki szintű példa követése kicsiben.

gabesz7004 2010.04.14. 09:09:13

@Nzoltan: Szerinted a Jobbik milyen "nem igazi problémával" foglalkozik? Talán a multik annyi százalék adót fizetnek mint a hazai KKV szektor? Vagy a cigányok áldozatai és nem elkövetői a falvak szétrablásának? Esetleg nem reális hogy 2011-től a gazdag külföldi (és még csak nemis zsidóznak!) befektetők felvásárolhatják a Magyar termőföldet? Az edigi politikai pártok nem lopták el az Állami vagyon jó részét privatizáció címén? Hogy a zsíros kormányzati megrendelésekről már ne is tegyek említést! Ezek közül mi nem érinti a Magyar embereket?

tevevanegypupu 2010.04.14. 09:15:06

El kellett volna menniuk a Jobbikhoz is. Vagy nyolcszazezren rajuk szavaztak, ezeket az embereket nemletezonek kell tekinteni? Ott van harom kepviselojuk az Europai parlamentben is. Amerikaban hanyszor nyolcszazezer szelsojobboldali van?

gabesz7004 2010.04.14. 09:21:43

Azt hiszik, hogy a kibebaszottnagy politikai korrektségbe nem tartozik bele, hogy meghallgassák a nekik nemtetsző véleményt! Kérdezzék meg a Kanadaiakat, hogy mi a véleméányük az ott garázdálkodó többszáz "magyar" cigányról? Lehet, hogy ott elfogadják a Jobbikot, mert már ők is érzik a bőrükön "honfitársaink" áldásos tevékenységét!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.14. 09:31:50

@tevevanegypupu: Létezőknek tekintik őket:
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6395

Ők a „gyűlöletre szavazó emberek”. Ez azt jelenti, hogy a többiek a szeretetre szavaztak.

Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy ez nem logikai ellentmondás-e a demokrácia önmeghatározásának:
konzervativok.blogspot.com/2010/04/demokratikus-part-e-jobbik.html

Cionista Pista 2010.04.14. 10:01:45

"Izrael atombomba nélkül már nem létezne. Iránt nem fenyegeti semmi. Ő az aki fenyeget. Ez óriási különbség, amit figyelembe kell venni."

te hülye elmebeteg zsidónáci...

1.izraelnek nem is lenne szba dléteznie
2.iránt nem fenyegeti senki? :D ő az aki fenyeget? te melyik műsort nézed hülye? irán az, akit állandóan fenyegetnek a mocskos zsidók.

Cionista Pista 2010.04.14. 10:04:36

ez az undorító zsidónáci össztűz Magyarországra igazol mindent, amit a Jobbik mond.

Nzoltan 2010.04.14. 10:13:36

@gabesz7004:
A Jobbik igazi problémával foglalkozik, lehet hogy nem fogalmaztam jól. Akik a fejüket a homokba dugják, azok meg a nagy "demokraták".

tevevanegypupu 2010.04.14. 10:13:42

@Loxon:
Nem tudtam kezdetektol vegigkovetni ezt a hiszteriat, ami eloszor halknak indult, ma mar tulharsog minden jozan hangot: antiszemita-rasszista-fasiszta az, aki nem feltetlenul ugy latja a vilagot, ahogy azt valahonnet valakik diktaljak es szeretnek lattatni. Ma mar az is nemkivanatos antidemokratanak szamit, aki ciganybunozesrol, a kulfoldi toke tul nagy ternyereserol, a magyar kisvallalkozok hatterbe szoritasarol, stb.. mereszel szolni.
Mintha ezek nem leteznenek..

A Jobbik ketsegtelenul nagyon erelyesen, sokszor eroszakosan probal ezekrol nyolc ev alatt felhalmozodott es meglevo, valos problemakrol beszelni, de semmikeppen nem olyan eszkozoket keres a megoldasukra, amivel naciknak lehetne oket nevezni.

Hogy nyolcszazezren erre a "gyuloletkelto" partra szavaztak az nagyon elgondolkodtato. Ezeket az embereket nem lehet ilyen olcso es hatasvadasz jelzokkel periferiara lokni es kirekeszteni.A Jobbik parlamenti es ezaltal demokratikus partta valt. Meg kell oket hallgatni es eszszeru megoldasaikat tamogatni kell. Ha a fidesz megfeleloen kormanyoz, a szelsosegesebb csoportok egy ido utan amugyis maguktol eltunnek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.14. 10:36:12

@tevevanegypupu:

Pontosan. Ki kell fogni a szelet jogállami keretek közt labancz módra, másképp nem megy. Az üldözősdi Drazsé módra kontraproduktív, ezt már láttuk, ezt kár újra erőltetni rosszul értelmezett megfelelési kényszer miatt.

Vigyázó szemeinket Bécsre vessük, ott 2 gyorsan egymást követő választás közt 10%-al tudtak lefaragni a raditáborból a normál demokrata erők - járőröző katonaság van ott a gázos terepen, így nem kell senkinek se gárdát alapítani stb stb...

tevevanegypupu 2010.04.14. 10:51:47

@Herr SturmLiberator:
Annakidejen ha nem nevetik ki a valoban naci-fasiszta Hitlert (a Jobbik termeszetesen nem az), hanem figyeltek volna arra az elegedetlensegre ami aztan hatalomra segitette, akkor talan el lehetett volna kerulni a II. vilaghaborut.Mindig oda kell figyelni es komolyan kell venni meg a legszelsosegesebb csoportokat is. Merthogy emberekbol all az is.Targyalni, megbeszelni, odafigyelni.

Shulc 2010.04.14. 11:20:30

@Herr SturmLiberator:
Persze hogy jól jártak, ezt mondtam én is. Hát hogyne járnának jól, amikor a sok német megszívta a faszt.

Különben is: a dekrétumok és a potsdami nyilatkozat kimondja, hogy minden német kollektívan felelős a nácizmus bűntetteiért.

Szerintem is így van, ergo minden német befoghatja a pofáját, köztük te is.
Szerencsétek, hogy kitelepítettek titeket, nem pedig német módra haláltáborokba zsúfoltak, és ott gázkamrákban kivégeztek.

Minden német felelős a nácizmusért.

Tündér_Lala 2010.04.14. 12:10:43

@Herr SturmLiberator: Egyet értek veled.
Magyarország, méreténél és erejénél fogva hatalmi tényező volt Európában és mint ilyen szövetségeket kötött. Ez a helyzet megszűnt, a világ is megváltozott, ezért tudomásul kellene vennünk, hogy az aktuális világtrendeket meglovagolva probáljuk meg érvényesíteni érdekeinket. A külpolitikában nincs helye elvi állásfoglalásnak (bizonyos határokon túl), hanem az alkalmazkodásnak, ügyes hinta politikának van jövője.
Ezt a régóta kisállmi életet élők kitűnően és hasznukra művelik, ezért tanulnunk kell tőlük.
(Elismerem, hogy mentalitásunktól távol áll, de mindenki más így politizál, még a középhatalmak is. Ostobaság nem alkalmazkodni a körülményekhez.)

A belpolitika más kérdés. Ott szilárd elvek alapján intézkedésekkel kell szolgálni a nemzet és a lakosság MINDEN rétegének felemelkedését, legfeljebb a PC-nek kevéssé megfelelő lépéseket nem kell hangsúlyozni. (Ehhez fel kellismerni, hogy a PC elvei a szándéka szerint kedvezményezett rétegeknek sokkal többet árt mint amennyit használ.)
Másrészt minden eszközzel eröltetni kell a valódi termelő szektor (csereképes árúk előállításának) telepítését, a meglévők erősödését, kapacitás bővítését. Ez adhat ugyanis csak anyagi alapot, az emberek, az állam és a nagy ellátórendszerek létezéséhez.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.14. 12:35:35

@Shulc: Mit mondhatnék erre kamuflázos kuruc uram? Zicke-Zacke! Sieg auf der ganzen Linie, kifogytál a municióból, hát jobb híján mutterozol :)

Shulc 2010.04.14. 12:51:54

@Herr SturmLiberator:

Most mit érzékenykedsz? :)

Egyébként meg akkor anyáztam volna, ha azt mondanám, hogy szakadtál volna anyádba, te rohadt söpredéke a világnak.
:)

@Tündér_Lala: Én is egyetértek.
Hintapolitika kell.

Szerencsére Martonyi meg Németh urak megbízható káderek, taktikájukról és eredményeikről híresek.

gabesz7004 2010.04.14. 15:16:48

@Nzoltan: Oké, közben elolvastam a többi kommented is, s láttam, hogy érted a lényeget!

Bell & Sebastian 2010.04.14. 17:13:39

@Shulc:

A tegnapi magánszám jobb volt. Fáradunk?

lüke 2010.05.13. 07:38:38

hmmm
Amerikában nők az ambassadorok:)
de mibe szólhatnak bele?
legfeljebb szimpátiát nyilváníthatnak...........
az 1. fordulóban
tudtommal csak az LMP-nél volt
vajon Mark Palmers anno kinél volt?

2014.10.18. 01:30:31

@Lion K: Nem küldtek senkit csak egy fasz Goodfriedet.

Hülye Obama. Hülye Biden. Hülye ami demokraták :D

2014.11.01. 05:14:14

Goodfriend úr, ideje lenne végleg eltakarodnia, nem?

De.

mrZ (törölt) 2014.11.01. 09:50:21

@Lion K:
Az aipac blokkolja az új követ kinevezését, ez a helytartó pedig az ő támogatásukkal van itt.
Reméljük az expozíció miatt elküldik, mondjuk a következő is valami hasonló szarkavaró lesz. Valamit nagyon akarnak az amik.

önéletrajza:

"2009 augusztusától Damaszkuszban, Szíriában főkonzulként szolgált az Amerikai Nagykövetségen, míg annak működését 2012 februárjában fel nem függesztették. ."

Mi is történt akkor szíriában? Hoppá, csak nem a polgárháború?

Hol tanult az ürge?
"mesterfokozatot szerzett kommunikáció szakon a jeruzsálemi Héber Egyetemen"

Van még tisztázatlan kérdés?

2014.11.02. 02:13:01

@mrZ: Másfél éve nem képesekObamáék egy igazi ami nagykövetet küldeni Budapestre. Vicc alakok.

(Goodfriend egy ócska ügynök, takarodjon innen.)

2014.11.15. 05:46:05

Hol az új igazi ami nagykövetünk? Ez itt a kérdés.

2014.12.28. 06:59:33

Tisztelt Bell nagykövet asszony, McCain egy idióta de Magyarország nem egy Homeland sorozat. Jó munkát!

www.origo.hu/nagyvilag/20141226-januarban-erkezik-budapestre-colleen-bell.html