Nyolc évet a nyolc évért
2010. március 31. írta: dobray

Nyolc évet a nyolc évért

  Nyolc év hat hónap börtönre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerda reggeli ítélethirdetésén Zuschlag János szocialista politikust. (Zuschlag János pályafutásának összefoglalója itt).

  Első pillantásra megelégedve nyalja meg ujjait, bontja fel sörét és süpped a fotelbe az ember: na végre, végre valaki megkapta, amit érdemelt. Meg, csak fene tudja, nem sok-e egy kicsit a nyolc év, egy személyre, és a 33 év 8 hónap az összes többi elítéltre 75 millió forintért? Persze, mondhatjuk, hogy példás a szigor. Csak mintha túlságosan egyvalakire összpontosítana. Mennyi ideig fognak akkor mások börtönkosztot kajálni itt pár éven belül?

  Az előző nyolc évben megszokhattuk, hogy minden bakiért, hibáért, bűnért valami alsó szinten találnak felelőst. Emlékezetes a 2006-os augusztus huszadikai vihar, csak hogy egy példát említsek, de sorolhatnánk a továbbiakat. Ráadásul felettébb fura, hogy a kézivezérléssel kormányzó Gyurcsány Ferenc ennyire nem tudott a dolgokról, holott ifjúsági miniszterként heti rendszerességgel egyeztetett az MSZP ifjúsági munkacsoportjával, melynek tagja volt Zuschlag is, továbbá úgy rendelkezett, hogy a képviselőkkel a kapcsolattartás a miniszter (azaz az ő), a kabinetfőnök (akkor Keszthelyi András) vagy a politikai államtitkár (akkor Mesterházy Attila) dolga.

  Nem, Gyurcsány nem tudott semmit, pedig épp azért találta ki mindezt, hogy a mutyizós világgal leszámoljon. Nem, a politikai államtitkár nem tudott semmit, őt a sport érdekelte.  Itt volt is egy kis affér, az a féreg Szilvásy (ahogy Lados István szerint Cusi fogalmazott, amiért nem szóltak neki időben, hogy lehallgatják) finoman Mesterházyra tolta az ügyet, mondván, ő foglalkozott ifjúsági ügyekkel, mégse csak a szobabringán tolta álló nap.

  Itt baj van, ha egy ilyen minisztériumban ilyen közvetlen kapcsolattartások mellett senkivel nem beszél meg semmit Cusi, de még csak fel sem tűnik senkinek semmi, az azért gáz. Persze biztos Orbán volt a szemét, amiért a kormánya megtiltotta, hogy politikai szervezetek egyébként civil mozgalmak számára kiírt pályázatokon indulhassanak.

  Szép, szép az a nyolc év meg a hat hónap, mintha kissé Zuschlagra mérték volna ki mások büntijét is. Van egy bűnbak, fel lehet kiáltani, hogy nem velünk van, nem ismerjük, a bíróság is megmondta, mi ártatlanok vagyunk, tessék leereszteni a dühöt és kárörvendést Jánoson. Budai Bernadett most látta elérkezettnek az időt, hogy kijelentse: Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, így a bírósági döntést követően automatikusan megkezdődik a pártból való kizárása. Mesterházy szerint például csak az MSZP nézett szembe a korrupcióval.

  A Család végleg elengedte a fiú kezét. Most már ő fázik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr961883964

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cusi nem tudta elintézni 2010.04.07. 22:25:02

Zuschlag nem értette, hogy egy büntetőügyben mások a szabályok, mint a politikában. Ő úgy viselkedett, ahogy a politikában kell: a legkényesebb témákban egyszerűen megtagadta a vallomást. Ez elég buta taktika, amikor minden bizonyíték ellene...

Trackback: Elkobozhatják Zuschlag anyjának lakását is 2010.04.02. 10:00:03

Elsőfokon vagyonelkobzást rendelt el az ítélet Zuschlag János esetében, amiért bűnszervezeti tényállást állapították meg a szerdai ítéletben.

Trackback: A Zuschlag-ítélet elé 2010.03.31. 15:46:12

Ma minden valószínűség szerint el fogják ítélni Zuschlag Jánost. Nem sajnálom, mivel minden valószínűség szerint megérdemli, hogy elítéljék. Én a kihagyott lehetőséget sajnálom. Azt, hogy az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megerősításe helyett egy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yo Sar Ian (törölt) · http://faking.blog.hu/ 2010.03.31. 15:07:59

Elkúrta a Cuslág. Nem kicsit. Nagyon.
Merakkó mit kapott vón'
ha Rajmundnak híjják vajon?

Agyonverés másfél év főfüggesztve,
Cusi max húsz botér hasalna a deresre.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.31. 15:13:58

"minden bakiért, hibáért, bűnért valami alsó szinten találnak felelőst. Emlékezetes a 2006-os augusztus huszadikai vihar"

ja, hát mondjuk lemondathatták vóna a jóistent is :)

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2010.03.31. 15:16:18

GYURCSÁNY(I)

MESTERHÁZY

ÚJHELYI

szarházi kurafik

tevevanegypupu 2010.03.31. 15:21:23

"ja, hát mondjuk lemondathatták vóna a jóistent is :)"

A szocialistak nagyon szivesen megtennek. Sokkal tobbet perlekednek Vele, mint sajat bunos partjukkal.

k|M · reakcio.blog.hu 2010.03.31. 15:29:33

Hagyó Miklóst megszólaltatta a Figyelő a múlt heti számban, aki elmondta, hogy senkivel nem beszél és mások sem kezdeményezik vele a trécselést, egyedül az ügyvédje és Lelovics, akivel tárgyal.

Villámcsapásként jöhetett a magány Hagyónak is.

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.31. 15:40:10

Nekem az is tetszik ebben a dologban, hogy meg sem várják, hogy jogerős legyen az ítélet, "máris" megkezdik a kizárását". Ja! Hogy a jogerő már a választások után teljesül, úgy meg nincs kellő visszhangja....
De jót röhögnék, ha most, amikor elő kell állni a farbával az összes havernek, mutyitársnak, + tudja azt is, hogy mire számíthat, elővenne a páncélból néhány hangfelvételt, és rájuk borítaná az egész mocskot.
Csak hát ez a János gyerek nem volt ennyire (sem) okos.

eN 2010.03.31. 15:41:19

Azért tegyük hozzá, hogy elsősorban azért lett ő vádlott mert éppen nem volt mentelmi joga, amit a belinkelt videóban elhangzottak miatti lemondása során vesztett el. Ha nem így történik, most ő is vigyorogna Újhelyivel és Mesterházival hogy micsoda szemét népség ezek a Ladosék, fúj-fúj.

Arp1 2010.03.31. 15:48:27

Nem sok neki amit kapott. Ha vallott volna felfelé, akkor megérdemelt volna engedményt, de így nem.

greybull 2010.03.31. 15:50:57

Hánynom kell az MSZP-től. Ezt előrebocsátom. Ugyanakkor - jogászként, kizárólag szakmai szempontból - iszonyatosan eltúlzottan súlyosnak tartom ezt az ítéletet. Emberként, mondom emberként, és Jézus gondolataival és tanításaival maximálisan egyetértő emberként pedig - sajnálom és szánom ezt a fiatalembert, hülyegyereket. Ez az ítélet sajnos nagyon hajaz az 50-es évek koncepciós, példastatuáló ítéleteire.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.31. 15:58:13

@Grift:

Mondjuk leválthatták volna a projektvezetőt is elégtelen kockázatkezelési stratégia okán.

Egy kültéri tömegrendezvénynél, ahol emberek ezrei vesznek részt a programban, a legevidensebb kockázat az időjárás. Minden projektmenedzsment tréningen ezt hozzák fel példának, hogyha kocertet szervezel akkor gondolj az esőre.

Itt olvashatsz a témában egy összefoglalót:

en.wikipedia.org/wiki/Risk_management#Potential_risk_treatments

bz249 2010.03.31. 16:02:31

@Egyenlítő TV: Amint az ugyeszseg megvadolja es a birosag eliteli. Vagy mikent kellene egy jogallamban ezt az ugyet intezni? Partalapon egyet-egyet?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.03.31. 16:08:10

a kulcsszó a "fázik".
lóvélenyúlás bűnszövetkezetben előzetes holokauszttagadással halmazatban, amely jelentős súlyosbító körülménnyé vált. a mellékelt ábra és a cikk tanulsága szerint is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.31. 16:11:06

Azért én ezt egy kicsit túlzásnak érzem. Szó se róla, megérdemel 1-2 évet, de ennyit?

Egy kicsit utánanéztem a gugliban, hogy miért osztogattak 8 éveket korábban:

Háborús bűnökért:
www.origo.hu/nagyvilag/20050131nyolc.html

Halált okozó ittas vezetésért:
automenedzser.hu/hirek/20080325_ittas_vezetes_borton.aspx

Sokmilliárdos sikkasztásért:
napiaszonline.hu/bunugy/nyolc_evet_kapott_sikkasztasert_kulcsar_attila_rej_6464

Milliárdos csalásért:
kapos.hu/hirek/kek_hirek/2010-02-17/nyolc_ev_bortont_kaphat_a_pecsi_szamlagyaros.html

Na állítólag ezekkel egyenértékű Zuschlag 75 milliója, amiből ráadásul már 50-et meg is térített....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.31. 16:17:28

Ja igen: Nekem már az is magas, hogy mit keres ez a hír a Kultúrparton, de azt meg aztán végkép fel nem foghatom, hogy miért pont a "gyermek" rovatba tették?

www.kulturpart.hu/gyermek/19315/85_ev_bortonre_iteltek_zuschlag_janost

Azért talán, mert ifjúsági szervezetekről volt szó? :-)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.31. 16:18:53

@Egyenlítő TV: miért is kéne Szijjártót leültetni?

dr. Sigmund Fraud 2010.03.31. 16:19:06

@Fedor: Igaz. Persze el kell majd olvasni az írott indoklást, megindokolja-e a T. Bíróság a gyakorlathoz képest igen súlyos büntetést. Ha nem, akkor tényleg boszorkányüldözés szaga van. Esélyes, hogy a másodfok vélhetőleg visszaveszi.

kk_kk 2010.03.31. 16:22:01

@greybull:

Aki korpa közé keveredik... kis szánalom bennem is volt. Aztán ittam egy kávét a szabad levegőn, elszívtam egy cigit a szabad ég alatt... és huss!!!! Mintha elfújták volna.
Majd sajnálom a következő haverját.

kk_kk 2010.03.31. 16:26:10

Most nézem, az ütő megállt bennem:
"A bíróság Katus Ferenc harmadrendű vádlottat... "

Anyám, Katus is??!?!

greybull 2010.03.31. 16:27:31

@kk_kk: oké, persze, bűnös a srác, szó se róla, de a jogállami igazságszolgáltatáshoz hozzátatozik a kiegyensúlyozott ítélkezési, büntetéskiszabási gyakorlat is. Ennek most ez az ítélet nem felel meg. Persze az ügyvédei majd teszik a dolgukat. Meg a fellebbviteli bíróságok is. Szerintem enyhítenek valamit.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.31. 16:31:33

@Fedor:
Nekem is az ugrott be, hogy szándékos emberölésért sem mindig osztanak ennél többet...

Arp1 2010.03.31. 16:35:03

@Fedor: Többek között az eddigi enyhe büntetések miatt pofátlanodtak el ennyire. Ha mondjuk az elmúlt 10 évben Cusi lenne az egyetlen ilyen ügy, akkor legyen enyhe az ítélet, ok. De pont az a baj, hogy *megéri* nekik korruptnak lenni. Egy-két év börtönben, utána építik a villát az eldugott pénzből. Cusi meg még panaszkodik, hogy nem lesz jövője ilyen ítélet után. Ne is legyen.

Szerintem nem az összeg miatt kapott ennyit, hanem mert kapcsolatait kihasználva befolyásolni akarta a nyomozást.

Shulc 2010.03.31. 16:35:13

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Zuschlag amiatt bukott le, hogy a Holokausztot relativizálta. Valami olyasmit mondott a patkány, "hogy nekik már úgyis melegük volt".

Utánamentünk, felszínre hoztuk néhány dolgát, így járt.

Ebben az országban senki nem tehet keresztbe nekünk.

update: ja, ott van a videó, most látom.
Ez a lényeg.

Google 2010.03.31. 17:02:56

Fázik, mert a Családra vallani nem mert.
Hát akkor ülje le!

Naumov 2010.03.31. 17:10:17

@Shulc: "Á, nekik már nem volt hideg", hogy egész pontosan idézzük

Egyébként a szomorú az egészben az, hogy ennek a kiszólásnak valószínűleg tényleg jelentős szerepe lehetett abban, hogy a párt nagyon sürgősen levette a kezét Cusiról. Ha mondjuk a Gulag aldozatain kezd el viccelődni, valószínűleg elintézik az egészet egy sajtótájékoztatóval, amin elmondják hogy az egésszel csak a Fidesz akarja elterelni a figyelmet a fszm se tudja miről, Cusi ma meg már valószínűleg miniszter lenne vagy legalábbis államtitkár. Mert hogy nem ő az egyetlen politikus az országban, akinek a kezén át közpénzek folytak el, azt nem nagy merészség kijelenteni.

kk_kk 2010.03.31. 17:35:05

@Naumov:

Szerintem kár mindenben lehetőséget látni egy jóízű zsidózásra. (ezt Shulcnak szánom).

Nem ilyen bonyolult ez...megbukott, fenyegetéssel és lével betömték az arcát, aztán jó napot kívánok, nála fogyott el a szék, mégis ülni fog. (Hehe.)

flippant 2010.03.31. 17:53:20

@Shulc: Jól szólsz! A csóka ha nem poénkodik a pirézes viccével a mai napig mutyizhatna ezerrel. Az a pár milla semmi amit elsíbolt. Ahhoz képest, hogy egy átlag komcsi maszopos ha levegőt vesz - már alapból több millát lop el. Ez figyelmeztetés volt a gój rabszolgáknak, hogy ne nagyon viccelődjenek uraikon.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.31. 17:53:32

@TuRuL_2k2: A jelszó a generális prevenció. Minden társadalmi csoportban legyen meg a kellő visszatartó erő, hogy ne kövessenek el bűncselekményt. Reméljük, most meglesz. :)))

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.31. 17:59:21

@Egyenlítő TV: Látom öreg Te is megtaláltad az optimális keverési arányt a bolsevik provokáció és a goebbelsi hazugságok között. :)

riksafighter 2010.03.31. 17:59:35

"Whiskys kilenc éve raboskodik a sátoraljaújhelyi fegyházban. A börtönbüntetést azért szabták ki rá, mert 1993 és 1999 között harminc intézményt rabolt ki: bankfiókokat, postát, utazási irodát. 1997-ben megszökött az előzetes letartóztatásból, a Gyorskocsi utcai fogdából. 1999-ben újra elfogták, és 2000-ben a Fővárosi Bíróság első fokon 15 év fegyházra ítélte, a büntetést pedig később 17 évre súlyosbították másodfokon."

akkor ? ő legalább felvállalta hogy rabol... lelövik pl azért a 100 vagy hány milláért ... kapott 17 évet

ez a nyakkendős hülyegyerek meg ? a 75 millájával kapjon másfelet mi , mert az ugye nem pénz , meg hát nem banktól lopta hanem a hülye adózóktól azoktól meg lehet ..elvégre a bank is azt csinálja

ülje csak le a suttyó , viselkedjen rendesen 5 évet meg kibír ha meg nem dögöljön bele ...kit érdekel ?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.31. 18:05:55

@riksafighter: A whiskyst FEGYVERES rablásért ültették le, és ráadásul egyszer még meg is szökött, ez súlyosbító tényező. Zuschlag meg megtérítette a kár kétharmadát már rég. Szerintem egyáltalán nem ugyanaz a kategória...

sorokinV 2010.03.31. 18:24:30

@Fedor:

Bűnszervezetben folytatólagosan sikkasztani az ennyi. A többiek kaptak keveset!

Higany 2010.03.31. 18:28:58

@flippant: A 75 milla amit rá tudtak húzni. Rongyos 75 milkáért nem éri meg "bűnszervezetet" működtetni...

m.logic 2010.03.31. 18:30:05

Reméljük megjön Cúslág esze és elkezd csicseregni Fletóról. Minden egyes bemártott bűnözőért leírhat fél évet a büntetéséből.

Higany 2010.03.31. 18:30:28

@Fedor: Meg ne sajnáld már szegény Janit. Az esetleg nem lehet, hogy a Whiskys büntetése volt túl enyhe?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.31. 18:42:58

@m.logic: Rossz ötlet. 17 lesittelt szoci jelentéktelen veszteség lenne az elvtársi bűnöző populációnak.

riksafighter 2010.03.31. 18:55:00

@Fedor:

megtérítette ... ah miből ? ja tisztességes munkából szerzett jövedelemből összespórolta hirtelen ... eljárt fát metszeni kertet művelni és úgy összeszalad

mondjuk hogy visszaadta amit előtte ellopott vagy ellopattak vele ...

aztán el kéne dönteni hogy a bankrablók tevékenysége jelenti e az országra az államra a nagyobb veszélyt , pl miattuk jutottunk e adósságláncra , csődhelyzetbe vagy esetleg a hatalmi bűnözők, a korrupt szarok akik ugyan nem rántanak fegyvert de lazán elbasznak pár mittomén mennyi milliárdot ... és akkor kik ellen kell fellépni kőkeményen ? mert már agyonig el vannak pofátlanodva a mentelmi jogok mögé bujnak stb ? a bankrablók ?
az ambrus félék ? akik odaállnak céltáblának és üldözendő vadnak
és minden kockázatát viselik a bűnnek

..vagy ezek a jól öltözött nyakkendős gennyes hazudozók akik úgy utalgatnak 100 millát hogy az csak egy bkv végkielégítés ...semmi több 500 milliárdos metró , túlárazott autópálya ...az a 10 millió hülye az meg majd fizeti az adósságot, a jogászok , adóelkerülő tanácsadók közben kavarják a szart és jó vastagon megélnek

max a mezei pógár beledöglik ha kórházba kerül, vagy ha megkéselik de az nem gond, az nem áldozat..csak a szokásos veszteség ha egy család vállalna de nem képes eltartani egy gyereket ,,, mert ilyen a gazdaság és a többi ...

szubjektiv 2010.03.31. 19:10:02

@Higany: 17 év fegyház az azért elég kemény büntetés.
off
Volt a múltkorjában egy report a viszkissel, kimondottan szimpatikus volt az ürge és egyáltalán nem sajnáltatta magát.

Zuschlagot egy dolog miatt sajnálom egy cseppet: így szocializálódott a manus elvtársi berkekben, ha tudja, hogy ez kőkemény bűncselekmény, amiért börtönbe jutnak normális esetben az emberek, akkor lehet, hogy százszor is meggondolja mielőtt belemászik.
De ilyen példát nem nagyon láthatott, látta ellenben, hogy ez normálisan így megy.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.03.31. 19:11:34

A bűnszövetséget a bíró nem állapította meg. Mondjuk leginkább ebből látszott az ügyészség politikai koncepciója. Abban az országban, ahol Tasnádi jogerősen nem maffiózó, nehogy már Zuschlag & Co. az legyen. Az üzletszerűség megállt.

Ezzel együtt is szerintem túlzott az ítélet, azon meg az látszik, hogy a bíró a közvéleménynek akar megfelelni.

Mindegy, nem köll lopni és akkor nincs miért fosni.

Vagy fideszesnek kell lenni, de ahhoz meg gyomor kell. :)

greybull 2010.03.31. 19:13:18

@m.logic: ha csicsergett volna, lehet, hogy kevesebbel megússza, és hamarabb kijön, tán akár már most is - és eljut maximum a következő utcasarokig, ahol puszta véletlenből elüti egy autó. Így meg a rácsok között pár évig életben és relatív biztonságban van. Különben is harmadolás is, meg jó magaviseletért kegyelem is van a világon...

greybull 2010.03.31. 19:16:57

@Kettes: egyébként, ahogy mondani szokás: lányomnak mondom, menyem is értsen belőle, azaz: jó lesz, ha a fidesznyikok is átgondolják, hogy érdemes-e erre az útra lépni... Mert most 04.11.-én a jelek szerint széles út tárul eléjek. Nagyon ráfér - pártszínezettől függetlenül - hogy ráncba legyen szedve a politikus banda és az összes slepp! KÖzpénz - attól nektek kuss, a kurva édesanyátokat!

Paranoid Android2 2010.03.31. 19:18:22

Na nehogy már sokaljuk a 20 éves fizetésem megbugázásáért a 8,5 évet.
Én speciel keveslem.
Nem megsajnálni őket.
Az ÁVH-ás kínvallató is meghatóan sírdogált a falnál, amikor 56-ban a forradalmárok voltak szívesek kivégző osztag elé állítani.
Az előző ítéletek voltak felháborítóan enyhék.
Nem bedőlni a liberális sumákolásnak, a szigor igenis fékezi a bűnt.

sorokinV 2010.03.31. 19:19:09

@Kettes:

"Első fokon 8,5 év börtönbüntetésre ítélték bűnszervezetben elkövetett csalás miatt."

Nem tom' ki terjeszti nálatok, hogy a bűnszervezet nem szerepel az ítéletben. Mindenesetre benézted ezt is! ;)

Billy Cole 2010.03.31. 19:20:11

@Fedor: lassan mondom: Bűn-szer-ve-zet-ben

Majhogynem az alsó határt kapta, amit valószínűleg meg is kap másodfokon!

sorokinV 2010.03.31. 19:21:13

@greybull:

Én nem vagyok jogász, de úgy tudom, hogy bűnszervezet esetén nincs harmadolás, azt le kell ülni.
Tévednék?

szubjektiv 2010.03.31. 19:28:02

@sorokinV: Hogy mekkora hányad engedhető el a büntetésből azt a büntetési fokozat dönti el tudtommal. fegyház, börtön, fogház.
Semmi köze nincs a minősítő körülményekhez, miért is lenne?

riksafighter 2010.03.31. 19:28:24

van aki 2/3 olásra játszik hogy aztán bűnszerkezetben e? :)

reality 2010.03.31. 19:51:42

@sorokinV: Nem tévedsz. Bár nem vagyok jogász én sem, de az ítéletben benne volt, hogy nincs engedmény, le kell ülnie. Egyelőre.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.31. 19:56:37

nincs mit sajnálni rajta ...
aki a maszop-pal kezd, az így jár ...

a memoárjai se érdekelnek majd, ha írni fog, mert azt is tollba fogják neki mondani ...

eyeofodin85 2010.03.31. 20:03:16

2-3 évvel simán megúszta volna abban az esetben, ha pár magasabb személyt is magával húz. A BKV ügyben látszik már rutinosak az emberek, már mindent bevallanak, kicsit többet is a drámai hatás fokozásáért. Azért sajnálom Cusit.

Tehetetlen Dodó 2010.03.31. 20:16:36

@eyeofodin85: Vagy már az előzetesben leesett volna véletlenül az emeletes ágyról.

bz249 2010.03.31. 20:18:49

@Tehetetlen Dodó: azért 8.5 év a hűvösön az sem móka és kacagás. Ki tudja, lehet jobb az előzetesben leesni az emeletes ágyról.

gazduram 2010.03.31. 20:21:25

ma a Böszörményi tézisek néven elhíresűlő gondolatok szerint :különböző hőmérsékletű és nagyságú cellák várják a teljes szoci pártot , minek nyavalyogtok van még kint belőlük több száz , el ne kezd már sajnálkozni tán a te pénzedből nem vittek csak az enyémből?

Bloodscalp 2010.03.31. 20:22:00

Első pillantásra megelégedve nyalja meg ujjait, bontja fel sörét és süpped a fotelbe az ember: na végre, végre valaki megkapta, amit érdemelt.

erre csak azt lehet mondani KURVA SZÁNALMAS, hogy szerinted vannak emberek-igaz sajnos vannak...-akiket az az életük fókusza, hogyhogy mi történik a politikában...az általa utált párttal mi történik

bz249 2010.03.31. 20:25:27

@Bloodscalp: hát igen idejönni a mandiner.blog.hu-ra és jól beszólni a szánalmas világnak, az olyan művelt európér dolog.

virtual landscape (törölt) 2010.03.31. 20:35:11

Azért ez a Fidesz bűne is, minthogy szépen, csöndesen kollaborálva a hallgatásával lehetővé tette mindezt. Ha egy szalmaszálat keresztbe tettek volna 8 év alatt, de nem, az történt, amit 2002-ben a Dísz téren mondtak: kényelmesen hátradőltek.

És tkp. most is pihiznek.

Higany 2010.03.31. 20:36:12

@szubjektiv: Igazad van, benéztem, valamiért 9 évre emlékeztem.
Mindegy, szerintem Cusi azt kapta amit megérdemelt, remélhetőleg a jogerős ítélet sem lesz enyhébb és a régi cimborákkal is inkább az ebédlőben találkozik majd és nem a beszélőn...

hiba 2010.03.31. 20:49:15

Kicsit azért azt is gondolom, hogy a Zuschlag féléknek nem elég kicsit bukni, mert különben visszajönnek. Nem sok az a 8 év szerintem, ha figyelembe vesszük, hogy a 75 milla csak az a pénz amit Ő maga a mutyis pályázatok útján segített saját és pártzsebbe. NINCS benne viszont az a pénz és kártékony tevékenység, amikor vállalkozókat kerestek meg, hogy egyengetik a pályázataikat X% fejében. Ez a vonal nem tudom, hogy belekerült e az ítéletbe, mert itt nagyságrendekkel többet kaszáltak mint 75 milla.

Bloodscalp 2010.03.31. 20:55:23

@bz249: ezt most hogyan sütötted ki?vagy magadra ismertél?

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.31. 21:03:32

Cuslág egy huszadrangú senki. Beáldozható bukóember.

bz249 2010.03.31. 21:14:46

@Bloodscalp: épp támogatlak bazze, te meg nekem támadsz? Csak megdicsértelek, hogy végre itt egy nem szánalmas ember, akinél ott a bölcsek köve.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.31. 21:26:10

@Kettes: "A bűnszövetséget a bíró nem állapította meg."

Valóban. Mivel a súlyosabb bűnszervezetet állapította meg, és ilyenkor a bűnszövetség megállapításának nincs helye.

"Mondjuk leginkább ebből látszott az ügyészség politikai koncepciója. "

Mondjuk ebből inkább az látszik, hogy az ügyészségnek veled ellentétben van fogalma a csoportos elkövetés megállapításának szabályairól.

Persze ettól te még továbbra is hiheted azt, hogy a fideszes polip, az orbánista ügyészség, az imperialista békaemberek, vagy akár maga Xenu áll az ügy hátterében, engem nem zavar. :)))

Bloodscalp 2010.03.31. 21:27:24

@bz249: köszi, én nem tudtam róla...-ha támogatni akarst vmit/vkit adok egy számlaszámot

bz249 2010.03.31. 21:37:39

@Bloodscalp: tényleg csodálom, ahogy magánéleti és szakmai sikereid mellett még arra is van erőd, hogy leereszkedj a plebs közé és felsőbbrendű intellektusodat latba vetve a képükbe vágod milyen szánalmasak.

Bloodscalp 2010.03.31. 21:48:58

@Bloodscalp: mert mintha nem is nekem írnál...

bz249 2010.03.31. 21:50:33

@Bloodscalp: tökéletesen, a kommented új megvilágításba helyezte az életemet. Most már tudom, hogy az igazi európai értelemben vett értelmiségi, hogy áll hozzá a politikusok lecsukásán örömködő plebshez. Eddig azt hittem szánalmas viselkedés a sok fogyinak beszólni, de most már tudom, hogy ez az egyetlen út.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.31. 22:02:48

@bz249: :DDDD

amúgy meg a ez a cuschy ilyen törvényhozó vagy miafasz volt annak idejébe', igya meg a levét ...

Bloodscalp 2010.03.31. 22:10:28

@bz249: nemigazán értem mi ez az ejrópér szöveged, és hjonnan szedted...

hogy vkiknek az tegye ki az életét hogy
0-24 órában egy pártot szid, és ez élteti, ez a hobbyja -legyen neked ez a normális

elfelejtette 2010.03.31. 22:22:15

@Bloodscalp: Szerintem csak savanyu a szolo, ennyi. Borgazdasag szocibarat modon.

bz249 2010.03.31. 22:35:23

@Bloodscalp: nézd mivel láthatóan igényed van arra, hogy különbnek érezd magad, mint a sok droid, ezért most igyekeztem a kedvedben járni.

Nem tudom milyen frusztráció késztet arra, hogy olyan helyeken olvass/írj, ahol neked nem szimpi emberek vannak. Tulajdonképpen nem is érdekel, de szerintem ez kb. három nagyságrenddel szánalmasabb, mint Cusi röhögni. Mondjuk ez csak magánvélemény.

Bloodscalp 2010.03.31. 22:37:52

@elfelejtette: szárazzsadányban?

jó, ok, neked ez a normális...

Bloodscalp 2010.03.31. 22:40:22

@bz249: ahogy már egyszer elmondtam-sokszor elég vicces írások/hozzászolások vannak:)))

viszont ez nem az....ennyi

elfelejtette 2010.03.31. 22:43:30

@Bloodscalp: Elnezest, de mi nem normalis ebben? Elkaptak, bizonyitottak, hogy bunos, most meg eliteltek. Egy olyan orszagban, ahol ez a politikai elittel szokoevenkent sem fordul elo, igenis dicseretes, sot, tamogatando dolog. Sokat kapott? Sokat. Peldat akartak vele statualni? Igen, nagyon helyesen tettek. Orulok neki? Mi az hogy!

Asszem epp Tolgyessy nyilatkozta, hogy a Fidesz ha elszamoltatosdiba kezd, rossz precedenst teremthet, mert akkor majd az o ugyeiket is kimeletlenul feltarjak az elkovetkezendo ki tudja, milyen kormanyzatok. Rossz precedenst??????? Eppen hogy jo precenedenst teremthet ezzel! Mit erdekel engem, hogy ennek akar fideszes politikus is karvallotja lehet? Legyen!

heima (törölt) 2010.03.31. 22:49:54

egyértelmű hogy az ügyészségre és a bíróságra beszivárgott fidesz maffia csinálta ki a Jánost, csodálkozom hogy a Szakértő nem vállalta be kimondani direktbe!!!

heima (törölt) 2010.03.31. 22:52:22

@bz249: Barcson a kiskocsmába mindig megleli a tutit

Bloodscalp 2010.03.31. 22:55:59

@elfelejtette: eddig ok is lenne, de ahogy én tapasztalom,főleg az idösebb, 50 körüli generációnál -csalodottságból, keserüségböl vagy nem tudom miért, ez a gyűlölködés, acsarkodás teszi ki a hétköznapjaikat(is)
ok, korrupció>börtön, de mit kell ezen pezsgöt bontani?

abandi 2010.03.31. 22:56:57

Még az M1-en is komoly szervezeti hálót villogtattak!
Tehát szervezett volt!
A 8.5 évvel, csak az a gond, hogy nem életfogytiglan és a mentelmi jogos főnökei megúszhatják!
Végezetül:
Nem a takony- Cusi mázsája a kevés, hanem az eddig hozott bírói ítéletek voltak elfogultak!

jardel 2010.03.31. 23:02:40

Azért nem tetszik, ami cuslággal történt, mert amit ő csinált, az egy össznépi társasjáték minden oldalon, köz- és magánszférában egyaránt és ezt mindenki tudja. Ráadásul magának még relatív keveset rakott el. 75 millió forint? Szerintem számos helyen ennyiért nem is veszik a fáradtságot, hogy megmozduljanak. Szerintem akkor érdemelte volna meg ezt a büntetést, ha tényleg ő lenne az egyetlen és kirívó dolgot művelt volna. Így az egész politikai osztály álszent játéka volt, förtelmesen visszataszító. Abban egyetértek egy hozzászólóval, hogy kipakolhatott volna, de akkor szerintem nem a fél parlamentet kellene kiüríteni. A bíróságokról és a "nyomozó" hatóságokról meg ennyit.

Hustler 2010.03.31. 23:06:33

Aki sajnálja a csókát, az miért? Nem egy szerencsétlen, akit fegyverrel kényszerítettek lopni.

Lopott mint gép, 75 milát tudtak rávarrni, biztosan akadna még ott. Végül is valakik 50-et rögtön visszadobtak, ahogy bedőlt - gondolom nem a lenyúlt lóvét tartogatták évekig, hátha vissza kell adni.

Ráadásul élvezte, jutott magának is, vagánykodás, pénzszórás.

Az a szokatlan, hogy most őt ezért leültetik! Jó lenne, ha ez sokkal gyakrabban történne meg. Nem vele, másokkal, akik ugyanezt csinálják.

Amiről sokan sokáig beszéltek, a következmények nélküli ország, az dőlt össze János szeme láttára, és még nem érti.

Bloodscalp 2010.03.31. 23:08:26

@jardel: na igen, a nagy ujjongásban erröl nincs szó...

Hustler 2010.03.31. 23:09:25

A másik opció, hogy senkit nem ltetünk le soha - na ez nem működött az utóbbi évtized(ek)ben, idáig fajultak a dolgok, hogy most már nyakló nélkül lop mindenki, amit ér, nem is nagyon erőlködnek álcázni.

Valahol el kell kezdeni, így nem lehet folytatni. Lopni lehet, csak mértékkel, és értelmes dolgok mentén.

János húzta a rövid pálcát, ő esett ki elsőnek. Ha ugan kiesik, mert van itt még másodfok, amnesztia, miegyéb. És a börtönök sem egyformák!

stalien 2010.04.01. 00:05:23

@jardel:

Hagyni kéne már ezt az 'annak legyen veseköve, aki nem piszkálta az orrát'dumát
Pökhendi görény volt, lopott, leültetik ez így helyes. (pont) Ha dalolt volna, mint a fába szorult féreg, lehet, hogy kevesebbet kap. Csak nehogy már még HERO is legyen a csávó !-)

@Bloodscalp:

"a nagy ujjongás"a taps a lopoákok méltó megbüntetése okán valószínűsíthető. .

stalien 2010.04.01. 00:10:17

HéLó !-((
Most akkor eldugult a dűzni, vagy mi a f...sz ?

bryan 2010.04.01. 01:53:27

Nyolc és fél év az pont jó. Másféllel ugyanúgy tönkrevágták volna az életét, mint ezzel az ítélettel, de így van még egy kellemes példastatuálás íze is.
A két és fél éves előzetes letartóztatás és a kampány finisére időzített ítélethirdetés viszont nagyon gáz. Ilyen hosszú előzetes letartóztatásoknak amúgy sem szabadna előfordulnia, legyen szó Budaházyról, Zuschlagról, vagy akár egy utolsó drogcsempészről.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.01. 02:53:02

@sorokinV: Hát én a Heti Válaszban olvastam még délelőtt, eszerint tényleg benéztem.

"Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten; a bíróság nem minősítette bűnszervezetben elkövetett bűncselekménynek a vádlottak tevékenységét."

hetivalasz.hu/uzlet/lelepett-a-zuschlag-per-vadlottja-28267

Gyanakodnom kellett volna, hogy megint részegek, mert a címmel ellentétben a cikkből nem derült ki, hogy ki lépett le és honnan...

@mefisto: Fenntartom, hogy a bűnszervezet megítélése a Zuschlag-ügyben nevetséges. De elfogadom, hogy mostantól legyen minden bűnszervezet, amit háromnál több ember összehangoltan és üzletszerűen követ el az élelmiszerhamisítástól a parkolóőr-megvesztegetésig. Elvégre ki is lehetne végezni embereket elcseszett valutareformért, ehhez képest nem is állunk rosszul.

Hattory Hanzo 2010.04.01. 07:29:48

Az ítéletet hallva Princz Gábor hátradőlt, elmosolyodott, és ismét pezsgőt bontott.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.01. 09:52:46

@Hattory Hanzo: Meg Kulcsár Attila, meg Tasnádi Péter, meg Várhegyi Attila, meg Szabadi Béla, meg Simicsk... de mit is beszélek.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.01. 11:45:35

@Kettes:

"Btk. 137. § 8. bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése."

Melyik tényálásselem NEM valósul meg ezek közül?

Ha jól tévedek, a hatályos törvényi definíciót a 2001. évi CXXI. törvény határozta meg, ez ugye az Orbán kormány alatt volt, és innentől kezdve feltételezhető, hogy a törvényhely valódi célja a békés, jogkövető, teljesen ártalmatlan baloldali értelmiségi körök deportálásának előkészítése...

Csak azt nem értem, hogy ha ez ennyire gáz, akkor két szoci kormány alatt miért is maradt hatályban?

...

Pszt! Ugye nem sértem meg az antiviktoriánus hitedet, hogy ilyen kérdéseket teszek fel?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.01. 13:53:50

@mefisto: Utoljára ismételem meg magam, csak neked:

Fenntartom, hogy a bűnszervezet megítélése a Zuschlag-ügyben nevetséges. De elfogadom, hogy mostantól legyen minden bűnszervezet, amit háromnál több ember összehangoltan és üzletszerűen követ el az élelmiszerhamisítástól a parkolóőr-megvesztegetésig. Elvégre ki is lehetne végezni embereket elcseszett valutareformért, ehhez képest nem is állunk rosszul.

Kulcsár és Rejtő-e és P. Hajnalka, és Taxis Gyuszi az miért nem volt bűnszervezet?

bz249 2010.04.01. 14:07:03

@Kettes: a parkoloor megteveszteset ot evet meghaladoan szokas buntetni? A parkoloor megtevesztesere hosszabb idore szerveznek osszehangoltan mukodo csoportot?

Ha ez a ketto fennall (valamint a legalabb harom fo), akkor a parkoloor megtevesztese bizony bunszervezetben elkovetett buncselekmeny.

heima (törölt) 2010.04.01. 14:24:20

@bz249: de hát ennek a Jánosnak olyan ártatlan jógyerek feje van, hát hogy vehetett volna részt, sőt hogy szervezhetett volna bűnszervezetet, ez nevetséges! hát mindenkit megbolondított már a fideszes propaganda, nem veszitek észre hogy a Fidesz irányítja az igazságszolgáltatást? hát hol van itt a jogállam, ez tiszta északkorea!!

bz249 2010.04.01. 15:21:29

@heima: amugy Szilvasyhoz vagy Molnar Csabahoz kepest tenyleg egeszen aranyos feje van.

bryan 2010.04.01. 16:07:24

@heima:
Minden normális ember tudja, hogy az ítélethirdetés csak véletlenül esett a kampányfinisbe, a bírókat, nem befolyásolták, az ügyész sem tett meg mindent az ítélet időzítéséért. A hatalmi ágak szétválasztása kiválóan működik, még maga Montesquieu sem tudna ebbe belekötni. :DDD

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.01. 18:23:08

@Kettes: Ismételgesd nyugodtan, másodszorra is ugyanazt a baromságot mondod, mint elsőre. Négy konjunktív tényálláseleme van a bűnszervezetnek, ezeknek egyszerre kell fennállnia az összes alany tekintetében. Ha egy is hiányzik, nincs bűnszervezet.

Teddypompom 2010.04.01. 18:28:39

Tudom ,hogy a nagyérdemű itten lábrázást kap az önjelölt költőktől, ezért elnézést kérek de nem tudom megállni,hogy a friss eseményk hatására ide citáljam a lelkemből leledzett (bal)ladát.
Tehát.:

Cúslág János balladája

Szentül már a nap is Szeged városában,
Szegény Cúslág Jánost marasztják a fogságban.
Kezeit megkötik, elveszik csizmáját
övét is megoldják, végbelét vizsgálják.

Lendvainé Édesanyám! Ne hagyjon engemet.
Talpig vasba verik gyönge termetemet!
Ne félj fiam, ne félj, nemes Cúslág János
Erõm, befolyásom az éggel határos!
Megírtam levelem királynak ,császárnak,
királynak , császárnak, Központi Bizottságnak,
Küldik a sereget, megmentenek téged, ezer
újságíró tisztázza nevedet.

Lendvainé édesanyám ne hagyjon el engem!
Számlálják vagyonom, készítik a priccsem!
Ne félj fiam, ne félj, kedves Cúslág János!
Erõm és hatalmam az éggel határos!
Megírtam levelem királynak császárnak,
királynak császárnak, Nagyhegyi Gyurcsánynak.
Küldi a sereget, nem kell nagyon fo*ni,
ezer neves ember fog tisztára mosni.

Készen van a verdikt Kecskemét városban
Szegény Cúslág János nyolc évig fogságba
Oda a sok kincse ,aranyos tallérja
És még a pártja is magasról leszarja……..

stalien 2010.04.02. 01:48:15

Még ,hogy én nem vagyok százas ?!

Bloodscalp 2010.04.02. 09:56:56

@elfelejtette: jól van, ha meg a pártod esetleg támogatást kér tőled, tudod mi a dolgod...

elfelejtette 2010.04.02. 11:07:54

@Bloodscalp: Engem gyikka valtoztatott. De mar elmult. Mi van?

Sólyom Bátor 2010.04.04. 11:13:27

@bryan: Az, ami nálunk van bíróság néven, ijesztő. Alkotmánybíróságunk átenged egy olyan népszavazást, hogy mindenki kapjon egy üveg sört ingyen a közértben?! (Ld. kórházi napidíj, stb). Hol élünk? Zuschlagot 8 évre ítélik, aki majdnem ezred annyi pénzt tüntetett el, mint ami eltűnt a Kopaszi gát eladásakor, amiről senki nem beszél, mert sikerült megállapodnia a Fidesznek és Molnár Gyulának a következő négy évre is (fideszes alpolgármestereket hirdetett ki megválasztása esetére). Ennyi. Nehogy már ujjongjunk, hogy egy kiscserkészt elkaptak iizenmillióval, amikor a gátnál 10 milliárd csúszkált, pontosabban eladta az önkormányzat a területet kb. 3 milliárdért, majd a z új tulaj két hét múlva ugyanezt 13 milliárdért adta tovább. Legális, mert az. Ennyit a Zuschlagról. Amolyan kirakatper: lám, megbüntetjük mi a rossz, tolvaj politikusokat.

Sólyom Bátor 2010.04.11. 11:38:06

@Teddypompom: Kurva jó!!!!! :-)
Le a kalappal!
süti beállítások módosítása