A festőművész sógorom telefonon hívott hétvégén: „Ezt látnotok kell! Mi véletlenül bringáztunk erre, de nagyon jó.” Persze nem az ugrott be, hogy Kóka János, beteljesítve 2006-os kampányígéretét, rendezte a Moszkvást és most éppen Niki de Saint Phalle műveket leplez le, de éreztem érdemes csúsztatni egy kicsit az ebédet. Pár perc múlva már a Szabadság tér új szenzációját próbálgattuk: a mozgásérzékelős szökőkutat. Ott állva éreztem, hogy mennyire el vagyunk hanyagolva mi, kitartó belvárosi-pestiek (értsd: Hungária körút-Duna félkörön belüli adófizetők). Egy ízléses ötlet igényes megvalósítása már szenzáció lehet. Pedig sajnos az.
„Slumosodik” (sic!), írta kegyetlen tényszerűséggel a neves építész a polgári napilap hétvégi számában néhány hete. A Terézvárosra gondolt. Én pedig a lakóhelyemre (Verók úr munkahelyére). Pestet nem lehet kerületekre osztani, mert itt az életét senki nem térképen létező közigazgatási határok mentén éli. Pest egy és oszthatatlan, függetlenül attól, hogy huszonhárom kerületre tagolják Budapestet vagy majd csak nyolcra. (Álljon itt azért a német példa. Münchenben 42-ről 25-re csökkentették a kerületek számát a kilencvenes években. Berlinben 2001-ben szinte megismételték ezt és megfelezték a városon belüli helyhatóságok számát. A helyiek meg amúgy is a szoros lakókörnyezetükkel foglalkoznak és civil alapon szerveződve azt tekintik a saját lakóhelyüknek.)
Pesten vannak, akik megpróbálnak elzárkózni a város más részeitől és öntudatosan hirdetik, hogy például Lipócia önellátó. Konformista provincializmus? Nem tudom. (Olvastam, milyen sokk érheti az embert, ha a szokásosnál hosszabb sétát tesz.) De az ő nevükben is vádolom a polgárokat és a polgikat (na meg az Államot, sérelmi politizálás rulez). Hogy a nyugati téri aluljáróba a babakocsit még akadálymentesen tolhatjuk le az Újlipótból, de a Teréz körütra már egy rámpa sem vezet fel. Hogy a Lövölde téren felállított Koestler-szobor - Varga Imre jobb sorsra érdemes alkotása - kutyawcként üzemel. (Apropó! a házunkban lassan kétszer annyi a kutya mint a gyerek. Első lépcsőben önkéntes kutyadó, vagy valami?) Hogy a Király utca forgalomcsökkentett része úgy van elszabva, ahogy. Hogy bármelyik pesti utca egy szombat reggel simán kenterbe veri Satuék 2006-os, Kossuth téri köztisztasági állapotait. Hogy az egészségre káros szállóporral telített levegőjű napok száma már februárban meghaladta a uniós normatívát. Hogy a kerékpáros társadalom inkább maga hegeszti az utcai bringatárolókat. Hogy nem épültek meg a mélygarázsok (nemcsak a parlamenti hiányzik). Hogy az már gyanús, ha egy boltot, traffikot vagy patikát még egyszer sem próbáltak meg kirabolni fényes nappal. Hogy egy, az európai ízlést idéző szökőkút megjelenése a Szabadság téren esemény lehet...
A Belváros (értsd V.ker) hamarosan átadandó új főutcájának északi végén üzemelő új szökőkutat szombat délelőtt sikerült a családdal megszemlélni. Az első polgár, aki feltűnt a vízfüggöny túloldalán, a kerületi polgármester volt. Truman-showszerű kampányakcióra gondoltunk, de kiderült, ő is csak játszóterezik a családdal. Tóóóni (elnézést, ez a vox populi) szerint a szenzorok még kicsit érzékenyek, mert egy-egy erősebb széllökésre is reagálnak és az installáció fényjáték része sem készült el, de mindenre egyszerre nem futja. Fontolva haladunk, gondoltam. Zárt cipő és váltózokni a gyereknek, mert amíg szét nem rohad a cső, vagy nem zárják el a csapot, addig a víz az úr.
A Gödörben volt egy kis szökőkút a lépcső tetején. Néhány éve még üzemelt...