Létezik valódi konfliktus románok és magyarok között Romániában? – adta fel a labdát négyünknek március 15-e előtt a Transindex magyar és a Hotnews román hírportál közös, kétnyelvű körkérdésben, a felkérés logikája szerint én lettem volna a magyar vadnacionalista (román megfelelőm Adrian Moisoiu a Nagy-Románia Párt képviseletében, a józan eszet Ádám Gábor és Smaranda Enache osztotta). Nem ismételném meg a válaszomat, csak a végét idézem:
...Traian Băsescu jól kivehető stratégia alapján nemzetállamot épít, és ezzel szemben a magyar kisebbségi nacionalizmusnak is bővül az argumentációs készlete, közös tanítónk Európa.
Ebből adódhat konfliktus, aminek a lényege: hajlandó-e a román állam az adófizetők pénzéből – tehát a mi pénzünkből is – részarányunkon felül költeni a kulturális jogaink és magyar identitásunk megmaradása és kiteljesítése érdekében? Továbbá: engedi-e Bukarest, hogy erdélyiként kitaláljuk közös nagyrégiónkat?
Ha nem, akkor szülőföldem Székelyföld, otthonom Nagyvárad, fővárosom pedig Budapest.
Zîs și bozgor.
Külön posztban lenne érdemes elemezgetni a magyar és román kommenteket, most ettől eltekintenék, röviden: az erdélyi magyarok túlnyomó része etnikai konfliktusként értelmezi a romániai folyamatokat, míg a románok többsége szerint erről szó sincs. A román sztereotípiák kaleidószkopszerűen: politikusok kreálják a problémát, egyébként az ucca fiai komálják egymást, kivéve a székely bótban a kenyérárust, mer' az nem hajlandó a román ajkúakat kiszolgálni, pedig a mi kenyerünket eszik; egyébként meg – mondja az, aki gyarmatosító szemüvege alól kipislogva látott már magyart, Siculus en sich – alapjáraton nincs velünk baj, csak nehezen tanulunk románul (román anyanyelvűek számára írt tankönyvekből, ezt elfelejtik hozzátenni).
Mi több, Gabriel Andreescu Marosvásárhelyen a Fekete Március húszéves évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Pro Europa Liga által szervezett konferencián igyenöst kijelentette: a magyaroknak és a románoknak ugyanaz az érdekük (nagyobb gond a romákkal van, de ez most félrevinne), és ebből vezette le a romániai magyarok számára valamilyenfajta autonómia szükségességét.
Hogy Andreescu – és Smaranda Enache – mennyire marslakóknak érezhetik magukat Romániában, jól mutatják a bő egy hét alatt egymásra következő események: a március 12-i Székely Önkormányzati Nagygyűlésre ellenpontként Maroshévízen a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma román nagygyűlést szervezett, amelyen a magyar többségű megyékben élő románok „elnyomására”, „elüldözésére” és „elmagyarosítására” kívánták felhívni a figyelmet. Vadim Tudor magánszámát kihagyva érdemes a dátumra figyelni: március 20-án habzott Victor Ponta legújabb szoci üdvöske szája ezen a gyűlésen, hogy "Székelyföld nem létezik", amikor a már fentebb említett konferencia mellett A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat részeként előző nap fáklyásmenettel, illetve zárásképp kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozóval emlékeztek magyarok és románok a két évtizede történt pogromkísérletre. (A magyarok megosztva, ahogy illik, külön az RMDSZ, külön az EMNT, a magyar összefogást lokális frusztrációk írják felül, Borbély László jelenlegi környezetvédelmi miniszter valami olyasmit mondott, ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, és még csodálkozik, hogy elbukja a marosvásárhelyi polgármesteri választásokat, erőst szűk a horizont.)
Nos, azóta is erről dallik a romániai belpolitika, a kormánypárt legerősebb embere, Vasile Blaga belügyminiszter Nagyváradon leszögezte: „A román a hivatalos nyelv az egységes román nemzetállamban!", Markó tromfolt, Bukarestben sajtótájékoztatón kinyilatkozta: „Amikor egy közösség bizonyos jogokat kér vagy követel magának, azok az illető közösség lehetőségeinek kiszélesítésére vonatkoznak, de mindez nem sérti és nem is sértheti más közösségek jogait"; Markó főnöke, Emil Boc miniszterelnök az alkotmányra hivatkozva zárta ki startból a magyar nyelv hivatalossá válásának lehetőségét; az RMDSZ képviselői és szenátorai közös nyilatkozatot ismertettek, amelyben emlékeztetik Victor Pontát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, hogy „a valóság az ő akarata nélkül is létezik”, és ahogy létezik a Barcaság, a Hátszeg, a Mócvidék és más román történelmi régiók, úgy létezik a Székelyföld is. Legutóbb 22-én futottak még egy kört a témában, Markó tisztázta, senki sem azt szorgalmazza, hogy az ország egész területén váljék hivatalos nyelvvé a magyar, hanem csak azokban a régiókban, ahol számottevő létszámban van jelen a közösség; Ioan Selejan, a két székely megye ortodox érseke meg tagadta, hogy a rendezvény a magyarok ellen irányult volna, szerinte mindössze arra kívánták felhívni a bukaresti hatóságok figyelmét, hogy a régiónak hatékony, koherens gazdaságfejlesztési elképzelésre, közigazgatási-törvényhozási stratégiára van szüksége, „mivel a leggyakoribb esetekben az elszegényedés vezet az etnikai jellegű konfliktusokhoz”.
Ezek után Iliescu elvtárs csak azért nem kért egy kávét, mert az Adevărul előszedte annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyvét, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés egyértelmű bizonyíték arra, írja a lap, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben hajlandók engedélyezni.
Hát, megpróbálták. A Szeretet Márciusa rendezvénysorozat résztvevői ezt a következőképpen fogalmazták meg: „A Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt."
Jó hír viszont, hogy március 15-re hazahozták Bukarestből Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját Kézdivásárhelyre. Nem mintha lőni szeretnénk, de a bukaresti politikai krém argumentációjának szintjét elnézve nem árthat, ha itthon van.
És én hülye, az etnikai konfliktusra vonatkozó kérdés kapcsán a Kellék filozófiai folyóirat nacionalizmusról szóló számát kaptam elő.
