Morvai álomóvodája: Kislány leszbikus mamákkal
2010. március 23. írta: TuRuL_2k2

Morvai álomóvodája: Kislány leszbikus mamákkal

  Alfőmérnök hívta fel figyelmünket Morvai Krisztina erősen pikáns szereplésére, még a nemzeti radikális ébredése előtti időkből. 2000-ben Morvai a Közép-Európai Egyetem (CEU) színeiben adott elő a Közgáz Társadalomelméleti Kollégiumában (TEK), a (szélső)baloldali-antiglobalista gondolkodás hazai fellegvában, az előadást a TEK egyik kiadványa örökítette meg.

  A szó Morvai Krisztináé (kiemelések tőlünk):

Az ELTE büntetőjogi tanszékén tanító büntetőjogász vagyok. Főleg női jogokkal foglalkozom és a Női- és Gyermekjogi Oktató és Kutató Központnál is dolgozom.

Egyik kedvenc képem az életemből a következő. Tanítottam egy évet az Egyesült Államokban, ahol az akkor óvodás korú Lili lányom is velem volt. Azt az óvodát festeném le, ahova Lili akkor járt. Amikor az óvodába bement az ember, először egy nagy közös térbe jutott, amelyből nyíltak a csoportok. Volt egy amerikai konyha is, ahol tolókocsiban ülő, nagyon súlyosan fogyatékos emberek voltak, többféle fogyatékossággal. Őket a helyi önkormányzat egy héten háromszor rendszeresen odaszállította ebbe az óvodába azzal, hogy nekik ott feladatuk van. Segítettek az edények lemosásában, az étel elkészítésében, játszottak a gyerekekkel. Amikor először ezt megláttam, rémülten ránéztem az óvónőre, és megkérdeztem, nem félnek-e a gyerekek ezektől az emberektől. Erre az óvónő rám mosolygott, és mondta, hogy nem, nem félnek. Ugyanis pont erről szól az egész: a gyerekek megtanulják, hogy mi szavakkal kommunikálunk, ezek a barátaink meg, akikkel nap mint nap együtt vagyunk, máshogy kommunikálnak, mert ők mások. Ők így fejezik ki az érzéseiket, a gyerekek pedig nem félnek tőle.

Természetesen színes bőrű gyerekekkel is együtt volt Lili. Számomra sokkoló volt, hogy amikor már átköltöztünk Franciaországba, Lili a színes bőrű Barbie-babáját behajította a sarokba. Azt mondta: „nem szeretem” – pontosabban mivel akkor még angolul beszélt: „she's black all over”. Majd Strassbourgban dolgoztam az Emberi Jogi Bizottságnál. Ott strassbourgi óvodában voltak olyan hatással a gyerekre, hogy mindazt, amit Amerikában sikerült „beleszocializálni” az elfogadással és a másság szeretetével kapcsolatban, ott abba hirtelen belezavarodott. És ami még ebben az oviban fantasztikus volt: a lányom Grace nevű barátnője egyszercsak fölugrott az asztalra, és büszkén kijelentette a csoportnak: "nekem két mamám van!". Kérdőn néztem az óvónénire, aki azt mondta: „mi szeretjük a másságot”. Grace mamái történetesen leszbikusok voltak, tehát őt valóban két anya nevelte. Erre viszont az én lányom nem tudott mit lépni, és olyan féltékeny lett, hogy ő is felugrott az asztalra, ahol azt mondta: „nekem pedig három anyukám van, kettőt otthagytam Budapesten, azért találkoztok csak eggyel.” Ez az óvoda, az álmom.

Ha arról a perről kérdeznek, amiben legszívesebben részt vennék, akkor egy olyan pert szeretnék, amelyben végre bepereljük a magyar rendőrséget azért, mert a bántalmazott nőknek nem nyújt segítséget. Pontosabban: egyszerűen nem teljesíti törvényben előírt kötelezettségeit azokkal az asszonyokkal szemben, akiket otthon a házastársuk bántalmaz. Mindenki hallotta már azt a kifejezést a rendőröktől, hogy „amíg vér nem folyik, nem megyünk ki.”

Milyen is a családon belüli erőszak emberi jogi és alkotmányjogi struktúrája? Egy kis feminista kritikával élve, alapvetően ez emberi jogokat arra találták ki, hogy tipikusan olyan problémákat orvosoljanak, amilyenekkel férfiak találkoznak az életükben. Nagyon fontos például a kínzás tilalma. Mit értünk ezalatt? Azt, hogy a rendőr ne bántalmazhassa az állampolgárt az utcán; a fogdában ne lehessen kínozni a rabot, satöbbi. A fogva tartottak, és általában a büntetés-végrehajtással valamint a rendőrséggel kapcsolatba kerülők mintegy 95 százaléka férfi. Mit jelent a véleménynyilvánítás szabadsága egy olyan nőnek, aki ha kinyitja a száját, és rosszkor szólal meg, akkor a férje szájon vágja?

A probléma fontos eleme, hogy a nők, a női állampolgárok nem az állammal kerülnek kontaktusba, és nem az állam, vagy az állam képviselője sérti az ő alapvető állampolgári jogaikat – nem a rendőr veri meg őt, mint az állam képviselője –, hanem egy magánszemély. Nagyon érdekes elméleti kérdés, mennyiben felel az állam egy magánszemély tevékenységéért. A strassbourgi joggyakorlattól kezdve számos jogrendszer Perspektívák egy tágra zárt társadalomban 120 egyre inkább abba az irányba megy el, hogy az állam a nem-tevésével – azzal, hogy nem avatkozik be egy magánszemély cselekményébe, aki egy másik magánszemélyt, egy állampolgárt bántalmaz, vagy más módon sérti az emberi jogait – is felelős adott esetben.

Azt gondolom, hogy az állam a családon belüli bántalmazásért abban a pillanatban is felelős, amikor azt mondja, hogy ez magánügy, ebbe nem avatkozom bele, és a rendőr nem megy ki a jog érvényesítésének érdekében. Egész sorozat per volt már az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa különböző országaiban, ahol ezen az elméleti alapvetésen elindulva beperelték a rendőrséget olyan nők hozzátartozói, akik belehaltak a bántalmazásba. Nagyon érdekes volt a per szerkezete. Azt mondták, hogy több ízben próbálta a rendőrséget hívni, ám nem jöttek ki. Ez a mulasztás viszont a nemek közötti diszkriminációt is megvalósítja. Ha ugyanis megnézzük a statisztikákat, láthatjuk, hogy a családon belüli erőszak és a nem családon belüli erőszak áldozatai között diszkriminál a rendőrség. Ha kocsmában van verekedés, oda kimegy; ha családon belül van verekedés, oda nem megy ki.

Erre lehet azt mondani, hogy nincs is itt nemek közötti diszkrimináció: ha az asszony ütiveri, bántalmazza, félelemben tartja a férjét, akkor se mennek ki; ha pedig férfi üti-veri, bántalmazza, tartja félelemben a feleségét, akkor sem. Igen ám, csakhogy az esetek 90 százalékában a nő a sértett és a férfi az elkövető, így végül közvetve a nemek közti diszkrimináció mulasztásos formáját valósítja meg az állam azzal, hogy nem avatkozik bele a családon belüli erőszakos bűncselekményekbe.

Nem szeretném, ha egy halott nő képviseletében kellene fellépni a rendőrséggel szemben, de sajnos rengeteg az olyan ügy, amikor például maradandó fogyatékosságot szenved a nő, amely megelőzhető lett volna azzal, ha a rendőrség időben beavatkozik. Strassbourgban is már volt egy ügy, ahol effektív kimondta az Emberi Jogi Bíróság, hogy az állam köteles hatékony védelmi lehetőséget biztosítani az állampolgárnak a másik állampolgárral szemben.

(...)

Csakhogy a férjek között elég kevés van, aki meleg. Ha minden férj mellett ott lenne a homoszexuális partnere, egy ilyen homofób országban kimenne a rendőr, hogy a feleséget megvédelmezze. 

  Nekünk nincs különösebb bajunk Morvai korábbi nézeteivel, toleranciájával (bár ezek fényében ritkán látott neofita teljesítményt nyújt mostanában a köztársasági elnök-jelölt asszony), de kíváncsiak vagyunk, a magyarság- és jobboldaliság-teljesítményt oly' szigorú mércével mérő Jobbik mennyire vevő a feminista, antirasszista, a homoszexuálisokkal szemben kifejezetten megértő gondolatokra. 

  Király Andrásnak mennie kellett. Maradhat-e Morvai Krisztina a Jobbik európai parlamenti képviselője?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr401862653

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nehéz lehet ilyenkor jobbikosnak lenni 2010.03.23. 23:19:21

A nemzettudat hanyatlóban van. Egyre kevésbé fontosak a hagyományok, a történelem, a nemzeti szimbólumok. Ezek nem csak a hétköznapokból, hanem az oktatásból, médiából, közéletből is kikopófélben vannak. Ha nem akarjuk, hogy a hazafiasság végleg eltűn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.23. 16:26:24

CEU-TEK-Jobbik: össze nő, ami összetartozik.
A SzuperMILF II. meg egy megélhetési rendszerkritikus.

vizipipa 2010.03.23. 16:26:31

Tovább folyik a szalámizás. Morvai a célkeresztben.
Mikor is volt ez az időszak? A Gripen szerződés idején? Vagy a ne mi nyerjük a legtöbbet időszakban?

Fúj! Független sajtó...

gyz 2010.03.23. 16:27:03

tudom, mindjárt jön a felmentőcsapat, és különben is, miért nem a tolvaj mocsok komcsizsidesszel foglalkoztok, de ez akkor is baromi vicces :)

gyz 2010.03.23. 16:28:00

@vizipipa: :)))

a barikádon is függetlenséget kérsz számon?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.23. 16:28:19

Karaktergyilkosság Reakció-módra.

Turul: Téged különben mi különböztet meg balos kollégáidtól illetve a kurucoktól?
(Azon kívül, hogy neked jövőre is lesz munkád. XD)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 16:29:50

@TaTa86.:
Alfőmérnök talált nekünk egy igazi politikai ínyencséget, mi meg írtunk belőle egy posztot. Szerinted mit kellett volna tennünk?

667 - A Sátán szomszédja 2010.03.23. 16:30:14

B@zd+! Nem tudom, hogy a többi kommentelő, hogy lesz vele, de nekem nem az derül ki ebből, hogy Morvai álomovija leszbikus szülők gyermekével zsúfolt hely. Itt a toleranciáról, az elfogadásról van szó. Ezt leszbikus propaganda anyag bemutatni...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 16:31:39

Morvai Krisztina vitatható kijelentéseit természetesen nem kell komolyan venni. Azok csak viccek. Nem értik a konzervatívok a humort?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 16:32:03

(Egyébként, ahogy írtam is, sem Morvai 10 évvel ezelőtti, sem mai véleményeivel nem lenne gond önmagában - legfeljebb nem értek velük egyet. De ahogy tolja a radikáljobb metéltfarkincás-magukfajtázós kontentot az ő múltjával... Legalábbis sajátos.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 16:32:59

@667 - A Sátán szomszédja:
Így van, a toleranciáról, az elfogadásról, melynek a Morvai mögött álló Jobbik ma is élharcosa. ;]

Alfőmérnök 2010.03.23. 16:33:40

Héló! Nem akartam én Morvai ellen kampányolni. Elhatárolódom! :)

teknős 2010.03.23. 16:35:34

@tölgy: Úgy gondolom, hogy Balóné asszony eredetileg a Fideszt célozta be, de így előnyösebben tudják kibekkelni a vészkorszakot.

A nő olyan átverés, mint egy ház.

Nekem egyébként az affektálása tetszik a legjobban. Azt hittem, nincs élő ember, akit komolyan vesznek ilyen beszéddel. Aki így beszél, az biztosan kábítani akar.

Meglepve tapasztalom, hogy ez rajtam kívül senkinek sem tűnik föl.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 16:36:42

@Alfőmérnök:
Bocsánat, de az érdem akkor is a tiéd. Nélküled talán sosem ismerhette volna meg az ország a köztársasági elnök-asszony álomóvodáját.

ucsacsu 2010.03.23. 16:37:28

Még valami?Ez elég kevés,a karaktergyilkossághoz, kell még valami,ne várjatok elő a farbával,nem főz,nem mos?Biztos tartott még több előadást máshol is

teknős 2010.03.23. 16:40:18

@ucsacsu: nincs semmi gond Balóné asszony beszédével, de kérdem én, miért nem vagytok ilyen toleránsak a cigányokkal? Itt a probléma, hogy alantas rasszista ösztönt szólít meg a Jobbikés ha most nem a pártkatona szólalna meg belőled, akkor minimum hallgatnál...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 16:43:58

@ucsacsu:
Nem karaktergyilkosság ez, csak jelenlegi szereplése fényében meglehetősen szórakoztató Morvai korábbi turbótoleranciája.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.23. 16:44:49

@teknős: édeleg, nőknél bevett módszer kan közönség számára.

Nekem a konferencia előadói is tetszenek, kikkel evezett egy csónakban a néni, és most miket mond ugyanezekre. De hát, valahogy kijutott New Yorkba és most Brüsszelbe is.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.03.23. 16:45:12

@teknős:
Na végre valaki! Teljesen egyetértek. Ezt a kenetteljes anyakönyvvezető-stílust iszonyat nehéz elviselni, akármennyire becsültem is a kiállásáért 2006-2007-ben, de egy büntetőjog-szeminárium ezzel a hangszínnel és intonációval VALÓBAN büntet.

Ergé vallj! Ugye, hogy ezeket ellógtad vagy a dekoltázsát lested, he?!

jan 2010.03.23. 16:46:10

Amúgy a Jobbik hivatalosan mennyire homofób? A programjukban írnak erről valamit?

Taktikai Atompingvin 2010.03.23. 16:46:11

Szerintem is vicces amit Morvay küld, de egyszer már elmondta, hogy régen igazi világpolgár volt, csak az az ENSZ-konfliktus ne lett volna......
Azóta utálja a zs..., az SZDSZ-t.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.23. 16:46:27

@TuRuL_2k2: egy hasonlót írhatna, csak az egyensúly kedvéért, Bayerről és Csintalanról is.

vizipipa 2010.03.23. 16:48:39

@TuRuL_2k2:
A számonkérés szempontjából is érdekesen szórakoztató - nem karaktergyilkosság - az Ezüsthajó, Kaya Ibrahim vagy a hosszú bájtok éjszakája.
Persze van frissebb is: Kocsis István, Grupo Milton - Kovács Bence János, Mervó József.

segabor 2010.03.23. 16:48:47

@vizipipa: nehéz egy közszereplő élete. De ő választotta.

gyz 2010.03.23. 16:50:49

@teknős: igen, csak neked tűnt fel. felettünk állsz, na.

Diocles 2010.03.23. 16:51:30

Akkor lenne igazad, ha Morvai a melegeket fikázná a Jobbikban.

Őt azonban nem a melegfóbia, vagy a cigányfóbia vitte oda (ha jól megnézed, az egyetlen Jobbikos, akinél az efféle kirohanások nem lelhetők fel), hanem a karriervágy, a bosszú (kirúgták az ENSZ-től), és október 23-a.

Mondom ezt úgy, hogy nem a Jobbikra fogok voksolni, és meg is értem, hogy ez a feladat van kiosztva.
(Tényleg nem engedhető meg, hogy kiénekeljék a sajtot az utsó pillanatban.)
De ez a mószerolás olyan, mint amikor a hvg toleráns és húdeliberális szerkesztői azt rótták föl Deutsch-nak, hogy mit keres egy zsidó a Fideszben...
Miért ne lehetne Morvai a Jobbikban attól még, hogy nem homofób?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 16:52:59

Hmmm, és Morvai Krisztina még mindig szép!:-) Ha másért nem, hát azért nem kellene már annyira ekézni M. K.-t, mert azokat is szolidárissá teszi vele (ez az ekézés), akiket o'an nagyon nem is érdekli ez az egész politikai cirkusz. Szerintem. Szép néni, szerintem!:-)

Ez az óvoda-ügy pedig, hát...
Eszembe jutott, hogy a templomunkban időnként megjelenik egy fekete fickó. Volt már, hogy abba a padsorba ült, ahol én is ültem. Ha ő a kezét nyújtja nekem misén ("Legyen békesség közöttünk") és én kezet fogok vele, akkor én már elkötelezett híve lettem a "másság"- & "idegen"-kultusznak. Megtisztelt, megtiszteltem, katolikusok vagyunk, emberek vagyunk, ennyi.

ü
bbjnick

==T== 2010.03.23. 16:53:14

Viktortól, Kövértől meg a többiektől is lenne mit idézni az elmúlt 20 év életművéből...

ucsacsu 2010.03.23. 16:53:29

@ucsacsu: @TuRuL_2k2:
Tudjátok a jó bornak idő kell,még fejlődnötök kell.Miből gondoljátok,hogy jobbikos vagyok,én még élő jobbikost nem láttam,de Fideszest se,hát a tv-az más,az nem igaz,szerintem a féleszű nérót is csak kitalálták.Mert ugye Pinocchio sincs,na ugye.

Steppenwolf 2010.03.23. 16:55:06

Ohh, azok a régi szép idők, amikor Morvai Kriszti még nem megélhetési operettnáci, hanem liberális jogvédő volt... Ebben az időben még Dávid Ibolya is hármat köpött a Bokros-csomag, vagy az SZDSZ hallatán.
Mintha minden 180 fokot fordult volna.

ucsacsu 2010.03.23. 16:55:17

@Taktikai Atompingvin:
Belenyúltak a zsebébe,érthető,te se örülnél ha ellöknének a húsosfazéktól.

teknős 2010.03.23. 16:55:37

@vizipipa: Jobbik=MSZP

Egyre nyíltabban használjátok az emeszpés kommunikációs technikákat.

Egyébként mesélhetne valaki a hosszú bájtok éjszakájáról. Jelentem egy ilyen súlyú bűncselekménynek több az elévülési ideje, mint négy év, tehát nagyon nyugalmasan lehetett volna nyomozni az ügyben. Ráadásul akkortájt az APEH még bőven papíralapú volt...

Alfőmérnök 2010.03.23. 16:55:37

@TuRuL_2k2: Végül is a posztról el lehet jutni a kommentemhez, ahol a véleményem olvasható, amit vállalok.
Nem akarom reklámozni a saját írásomat, de a lehetséges negatív hatást ellensúlyozandó belinkelek egy régebben készített kis posztot, a szöveg nem annyira érdekes, de alul van két hangfelvétel, amiből sztem elég világosan kiderül, hogy Morvai mit gondol a zsidó- és cigánykérdésről, ill. a toleranciáról.
kkbk.blog.hu/2009/10/12/morvai_krisztina_esete_a_zsidokkal_es_a_ciganyokkal

gyz 2010.03.23. 16:55:59

@vizipipa: ezzel ügyesen beállsz a szoci és fideszes zombik agymosott sorába.

védhetetlenül ciki anyag kerül ki a kedvencünkről? gyorsan támadjunk vissza egy másikkal.

gyűlik a jobbik mögött is a szarhegy, és kérni sem kell, máris özönlenek a lelke és önkéntes szarból kimosdatók.

ucsacsu 2010.03.23. 16:58:17

@==T==:
A húsz évből,a múlt hónapból fijjuggg!!!!

zoli29 2010.03.23. 16:58:24

@Diocles:

Morvai nem fikázza a melegeket, de a párt, amelyiknek ő a köztársasági elnök-jelöltje, igen. Ezért pikáns a dolog.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 17:03:35

@zoli29:

Akkor a Katolikus Egyház is szélsőradikáljobbosfasisztanáci..., mert nem ért egyet a homoszexuálisok egyenjogúsításával???

ü
bbjnick

Diocles 2010.03.23. 17:05:06

@zoli29:

Gyűjtőpárt, na bumm.
Egy tíz százalék fölötti pártban mindenféle sértett embert találsz, asszem még gárdista is van olyan, aki zsidó, Reiner Péter.
(Őt anno a Magyar Nemzet népszerűsítette égen-földön gárdistaként, amikor még nem állt be a mosolyszünet...)

Szóval ez a mószerolós irány szerintem rossz út, ilyen alapon minden pártot le lehet fikázni, pl. a Fidesz miért vannak exkomcsik, miért vannak zsidók, miért vannak liberálisok, stb.
Már miért ne lennének, kérdeztem én mindig is vissza?

A legszánalmasabb karaktergyilkossági kísérlet ez, "jujj, Morvai nem utálja a buzikat", na bumm, kit érdekel ez, most őszintén?!

Turul, légy büszke magadra!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 17:08:51

@Diocles:
Hé, ez elég igazságtalan, egyáltalán nem vetem Morvai szemére, hogy 'nem utálja a buzikat' (ez legfeljebb mostani támogatói szemében lesz esetleg probléma). Csak böki a csőröm a neofita tempója...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 17:09:08

@tölgy:

Gondolkodtam, és rájöttem, mire is emlékeztetnek engem ezek a rövid és lényegretörő megállapításai: az Updike-regényekben beszélnek így a WASP egyetemi lelkészek!teológustanárok:-)

ü
bbjnick:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 17:10:23

@bbjnick:

egyetemi lelkészek!teológustanárok=egyetemi lelkészek/teológustanárok

Refuse/Resist! 2010.03.23. 17:10:53

@tölgy: Váltósúlyú arcok.
Morvai ellenében illene valami nehézsúlyú versenyzőt rakni a libikókára.
Pl. Pintér Sándor már szart ér?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 17:11:28

@tölgy:
A CEU szellemisége más kérdés, de örülnék, ha a Közgázon olyan színvonalú lenne a gazdasági oktatás, mint ott. :/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 17:11:51

@TuRuL_2k2:

A magyar politikai garnitúra 90%-a neofita volt/van/lesz:-(

ü
bbjnick

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 17:12:33

@tölgy:
Ha kapunk valami tőlük származó, korábban a nagyközönség számára ismeretlen finomságot, boldogan.

caralho voador 2010.03.23. 17:18:03

Már alig várom, hogy felálljon az új parlament. Gyerekek, ha ezt akkor is folytatni fogjátok, vagyis a mai ballib média mintájára az ellenzék (Jobbik) ellenzékének a szerepét fogjátok játszani, nagyon kiröhögtetitek magatokat.
Amúgy, ha erre a felvetésre a Népszava szintjén szeretnék válaszolni, akkor megkérdezném, hogyan is volt az 90-94 között, hogy az Orbán vezette Fidesz kivonult a Trianon-emléknapon, satöbbi-satöbbi. Ha x változtathat a nézetein, y-nak is engedtessék meg. Majd a pógárok eldöntik, ki mennyire hiteles.

freehckr 2010.03.23. 17:20:47

Kitaláltátok a posztkommunisták és kapzsi liberális lakájaikkal közösen, hogy a Jobbik üldözi a cigányokat, majd amikor nem így tesznek, esetleg ennek az ellenkezője derül ki róluk, elkezdtek ujjal mutogatni rájuk. Ugyancsak így közösen a "szabadoselvűekkel" kitaláltátok, hogy a Jobbik és tagjai egytől egyig homofóbok, majd amikor kiderül hogy nem így van, ugyancsak jön a kretén viháncolás és az ujjal mutogatás... ugyanígy kitaláltátok hogy el akarják üldözni a multikat, holott a Jobbik hivatalos programja és propagandája csak a "közös közteherviselésről" szól.

Találjátok ki még azt is, hogy a Jobbik nemzetiszínűre fogja festeni az eget április 11-én, aztán ha nem így lesz, megint kezdjetek röhögcsélni rajtuk... marad a gyerek ha játszik. :)

Ha már ott tartunk hogy a megbélyegzés, a beskatulyázás és az ilyesmi mind negatív dolog, akkor lassan elkezdhetnétek szégyellni magatokat, mert iparszerűen űzitek mindkettőt...

caralho voador 2010.03.23. 17:20:57

@bbjnick: "magyar politikai garnitúra 90%-a neofita volt/van/lesz:-("
Így van. Csak a szurkerhadak interpretációjától függ, hogy valaki "megvilágosodik", "ügyesen betör egy >>piaci résbe<<" vagy gusztustalan köpönyegforgató. Persze vannak ebben fokozatok.

Diocles 2010.03.23. 17:21:05

@TuRuL_2k2:

Egy gyűjtőpártnál nem probléma az ilyen, ha megfigyeled, akkor a Jobbiknak is kialakultak már a szerepei

- a Csanád-gyerek cigányozik éjjel-nappal, neki ez a témája
- Vona politikusbűnözőzik, egykutyázik
- Morvai pedig az "emberjogi" vonalat viszi, némi antiszemitizmussal.

Tehát Morvait azzal nem tudod megfogni, ha ezzel mószerolod (ennyiben nem igaz, hogy pálfordult volna, az emberjogi múltját nem tagadta meg soha, "csak" antiszemita lett), szerintem hívd, hívjátok fel, le sem fogja tagadni, attól még megmaradnak a Jobbiknál a cigányfób és homofób szavazók, rájuk nem Morvai van ráállítva.

gyz 2010.03.23. 17:21:41

@caralho voador: nem tudom, észrevetted-e, hogy a fidesz gyerektagozatának a blogján vagy. Miért ne csinálnák ezt?

amit te számon akarsz itt kérni, azt a közszolgálaton kell.

Bell & Sebastian 2010.03.23. 17:22:26

@Alfőmérnök:

Árokpart a kocsma előtt asszonyokkal:
...
- Nem az uram!
- A postás sem lehet!
- Biztos nem falubeli!
- Még csak nem is magyar!

(kinek mennyi az (élet)tapasztalata, úgy találja ki egy _kis_ részletből a nagy egészet)

Vagy hazudik. Mármint a tippmester!

zoli29 2010.03.23. 17:25:06

@bbjnick:

A nácizmust meg a fasizmust te hoztad be a vitába, én ilyesmikről nem írtam.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.23. 17:25:08

Az a helyzet, jobbikosok, nem mi kezdünk el pölyhösködni, meg magunkat illegetni azzal, hogy nincs közünk az előző húsz évben összegyűlt fostengerhez.

caralho voador 2010.03.23. 17:26:03

@gyz: világos, nem is várok el semmi álszent rizsát a függetlenségről, csak van egy határ, amin túl már röhejes ez a kényszeres fogáskeresés. Én is bízom a Fidesz kétharmadában, de azért ami túlzás, az túlzás.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 17:29:14

@gyz: ez nem a Fidesz "gyerektagozatának" a blogja, és a fenti szöveget egy kommentelőnk linkelte, ahogy azt jeleztük is. Nincs ehhez köze semmilyen pártnak.

gyz 2010.03.23. 17:29:28

@caralho voador: erre csak az a mondás jut eszembe, hogy aki kurvának áll...

vagy hogy "pofonokat adunk, és pofonokat kapunk"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 17:30:09

@zoli29:

OK. Pontosítok:

Akkor a Katolikus Egyház is szélsőradikáljobbos..., mert nem ért egyet a homoszexuálisok egyenjogúsításával???

ü
bbjnick

gyz 2010.03.23. 17:33:18

@rajcsányi.gellért (ergé): jól van, jól van

nem ez volt a lényeg, meg hát nem is ez volt az első jobbikos cikk itt az elmúlt napokban. És nem mindet olvasó küldte be. Azt a vak is látja, hogy van itten egy tendencia, az más kérdés, hogy engem pl. nem zavar, sőt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.03.23. 17:34:37

@rajcsányi.gellért (ergé):

„ez nem a Fidesz "gyerektagozatának" a blogja”

jogos, nem gyerek, hanem ifjúsági. főleg, hogy már lolácska bébi is megtért

amivel egyébként alapvetően nem tudom, mi a baj, azt meg pláne nem értem, a fenéért kell védekezni, hogy de nem is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.03.23. 17:36:22

@gyz:

"nem ez volt a lényeg, meg hát nem is ez volt az első jobbikos cikk itt az elmúlt napokban"

a jobbik pedig nem is tehet róla, hogy faszok gyülekezete, amely folyton témát ad ... ilyen alapon korábban jöhettek volna a maszop-fanok is (talán jöttek is), hogy mér folyton a maszop

gentry 2010.03.23. 17:37:06

Már csak az kellene, hogy a Jobbik retorikában is azt képviselje, mint amilyenek igazából a politikusaik és mindjárt szimpatikusak lesznek.

Google 2010.03.23. 17:37:41

@teknős:

Dehogy nem tűnik fel, dehogynem (hogy mekkora átverés ez a nő). Gyurcsánnyal is így voltunk, feltűnt nekünk, de a többieknek kellett az az idő. Jelen esetben is ez áll. Vagy pénz a házhoz.

Mit gondol, a férje miért sietett nyilvánosan is elhatárolódni tőle?
Hogy mindketten szabadon futhassanak egy-egy úton; mikor mi hoz a konyhára, ők oda sietnek. Büntetnek; a férfi nem is annyira (jogász), mint a nő.
Jó lenne, ha a köztelevízióban azokra a kérdésekre válaszolna, amelyeket éppen feltesznek neki. Tudnia kellene -legalábbis illene tudnia -, hogy nem nyerte el még minden néző szimpátiáját, és ők ezeket a kérdéseket (is) tennék fel. Erőszakot is fog alkalmazni, hogy szeressék?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 17:38:46

@Elpet:

Hadd el, @Elpet:, májustól úgyis minden kiderül:-) Szerintem, épp ezért nem kellene már itt sebeket ütögetni egymáson, ezzel már mindenki többet veszít, mint nyer. Értelmes szakpolitikai vitákat (vagy legalábbis olyasvalamiket, amik úgy néznek ki:-)) kellene folytatnia a pártoknak, arra még én is kíváncsi volnék:-)

ü
bbjnick

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.23. 17:46:24

@Google: Egy enyhe különbség, amit úgy látszik sokan nem fogtak fel: ha a Jobbik májustól megőrül a Fidesz akármikor feloszlathatja az országgyűlést, és besöpörheti az így keletkezett ingyenszavazatokat.

k|M · reakcio.blog.hu 2010.03.23. 17:47:15

@bbjnick: nem. De a katolikus egyház egyszer sem szólította fel híveit, hogy a melegfelvonulást verjék szét és játsszák meg ott az izgágát.

Google 2010.03.23. 17:50:11

Az új erő hirtelen milyen mimózák gyülekezete lett! Ha beállt a táncba, hát táncoljon, nem?
A valósággal való szembesülést pedig vállalja fel nyugodtan, hát csak nincs mit takargasson, ugye.
Egyébként már nem él a teória, hogy plusz egy százalékot hoz minden velük való foglalkozás?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 17:50:22

@gyz: van itten egy tendencia? :) hát igen, van itt egy tizenegy éve létező közösség, annak van egy világnézete, amely alapján elmondják véleményüket a világ dolgairól. Mindig is koherensen viszonyultunk a széljobbhoz, a baloldalhoz, és a mérsékelt jobboldalhoz is, így a tendenciózusságot dicséretnek vesszük :)

borsikm 2010.03.23. 17:50:48

Talán, ha 2006-ban a Fidesz is a valósággal szinkronban viszonyul az őszi eseményekhez, és a tőle minimálisan elvárható módon, nem pedig azt messze alulmúlva cselekszik (áldozatok ingyenes segítése, nemzetközi visszhang, felelősségre vonás követelése 72 órán túl is), talán, ha Balsai/Simicskó/Navracsics ugyanolyan energikusan lép fel, mint ahogyan Morvai tette, ha a fidesz jogászai ugyanolyan segítőkészek, mint Gaudiék, akkor ma nem tartanánk ott, hogy elvileg jobboldali szerzők hivatásszerűen, napi rendszerességgel ekézik a kedvencebb pártjuk fenti hiányosságaiból profitáló szereplőt. És talán nem lengené be áporodott izzadságszag ezt a blogot.

Morvai irányváltása pontosan ugyanannyira, sem kevésbé, sem jobban nem támadható, mint Orbáné. Ezen jó lenne elgondolkozni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 17:51:55

@k|M:

A Jobbik ilyet tett? Nem tudom, azért kérdezem. Van erről valami dokumentum: mármint a felszólításról?

ü
bbjnick

Google 2010.03.23. 17:52:19

@TaTa86.:

Ezt most nem értettem. Bővebben is lehetne?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.03.23. 17:54:30

@borsikm: de hát minek gondolkodni, itt van nekünk magácska.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 17:54:44

@borsikm: a Fidesz MAGA volt az, amely párt nemzetközi szinten verte az asztalt a jogsértések miatt, pl. Szájer, Balog vagy épp Gál Kinga is ezt tette.

Ja, és ez ügyben folyamatosan utaztatták a világban Morvai Krisztinát, aki azóta elfelejtette a fideszes segítséget ;)

Google 2010.03.23. 17:56:02

@borsikm:

Ékes Ilona, Balog Zoltán neve mond valamit?
Morvai, még inkább Gaudi csak utánuk léptek.

k|M · reakcio.blog.hu 2010.03.23. 17:57:45

@bbjnick: én úgy emlékszem a kurucinfón hetekig ment a felhívás, hogy igazi magyar keménytökű férfi nem tűrheti a buziparádét a homárokkal, és ideje megmutatni ezeknek, hol a helyük.

Most erre írhatod, hogy Jobbik =/= kurucinfó, de inkább ne áltassuk magunkat meg egymást, a kettő egymás nélkül nem létezne.

k|M · reakcio.blog.hu 2010.03.23. 17:59:20

@Oli bácsi: az ilyen bonyolult megfogalmazásokból látszik igazán, hogy milyen magasan hordja az orrát a mocskos zsideszes! :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.23. 18:00:03

@Google: A lényeg, hogy ha a Jobbik nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, amint kedvező lesz a helyzet, a Fidesz feloszlathatja a parlamentet, és kiírathatják az új választásokat. Pl Vona elkezd zsidókat lövöldözni a Dunába, Szegedi Csanád 10éveseket toboroz, akivel lóháton megtámadják Romániát, akkor a Jobbik népszerűsége lemegy 4.9%-ra...

Ez az amit Gyurcsánynál nem lehetett megcsinálni. Hiába jött rá már a szocik nagy része is, hogy 2006 áprilisában bizony rossz helyre szavaztak, nem tehettek semmit.

borsikm 2010.03.23. 18:00:35

@Google: rajcsányi.gellért (ergé)

Igen, rémlenek ezek a nevek. Elsősorban a "puhapöcs" szóra asszociálnék, de ez legyen az én szubjektív véleményem. De kössünk egy fogadást: menjetek el random jobboldali gyűlésre, akár fidesz, akár jobbik, vagy csak simán menjetek ki az utcára, és kérdezzétek meg az emberektől, kinek a neve ugrik be nekik, ha a 2006-os jogsértések elleni küzdelemre gondolnak. Ha valahol, akkor itt meglesz a jobbiknak a kétharmad :)

irrelevant 2010.03.23. 18:02:02

Drágáim, szörnyű dolgot fogok nektek elmondani: igen, jól látjátok, ezek a fiúk itt a blogon fideszesek. És akkor mi van? Nektek is van kurucotok meg barikádotok, menjetek oda független médiát követelni, amikor megjelenik valami fideszgyalázó cikkecske. A következetesség a hazaffy legfőbb erénye, nem-e?

borsikm 2010.03.23. 18:02:10

@Oli bácsi: pedig nem ártana, mivan ha én nem vagyok elég jó magácskának?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.03.23. 18:04:48

@borsikm: Ne reszkessen szvíthart. Én rajongok a volt radnótisokért, kérdezze meg a sárdobálós haverokat.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 18:10:16

@bbjnick:
A kuruc.info szerinted független a Jobbiktól? Csak véletlenül intézi a hirdetési dolgaikat a hírek szerint Novák Előd cége? Csak véletlenül hirdet ott a Barikád, amit Vona Gábor és Novák Előd közös vállalkozása ad ki?

Rockyforever 2010.03.23. 18:10:47

Miért nem lepődik meg ezen az ember?! Mert mindenki tudja, hogy Morvai Krisztina ilyen. A jobbik csak felhasználja.
Persze emiatt nem is konzekvensek az "elveiket" tekintve.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.23. 18:12:23

@otvospeter: Jómagam is azon az állásponton vagyok, hogy a Barikád fórumain kellene inkább észt osztani. :)

borsikm 2010.03.23. 18:16:11

@rajcsányi.gellért (ergé): erre a levélre amúgy válaszolt Morvai, a két feltett kérdése pedig továbbra is aktuális, illetve rámutat, hogy mit is várna el az ember, amikor hatékony (vagyis legalább az amúgy sajnos igen magas nemzetközi ingerküszöböt elérő) nemzetközi fellépésre gondol. Persze kérdezhetném azt is, hogy a szocialista EP-frakció azóta bekövetkezett meggyengülését vajon sikerült-e ebből a szempontból az előnyükre fordítani a kinti fideszes kollégáknak?

Bell & Sebastian 2010.03.23. 18:20:37

A felkent csepűrágók rendjébe laikusok nem léphetnek be csak úúúgy!

A politikus hivatása/foglalkozása inkább a színészekéhez hasonlítható, így a kritikus kritikája akár a díva promiszkuitásáról is szólhatna!

Ha már a darab nem érdekli.
A kedvenc színésszel szar előadás, az mégiscsak más! Máshová meg csak a hülyék járnak!

Ez az attitűd a vakhit és előítéletesség ismérve.

Fonográf : Műkritika

Mondták, a kék túl merész
és a felszín izgató
Mert a tájékozatlan csillagokat lát
nemdebár, nemdebár

Mondták, a zöld feltűnő
és a méreg nem kívánt
Kissé mértékletesebb elképzelhető
nemdebár, nemdebár

Kissé halvány lett a kiállított mű
és ez már- már több mint csalódás
mintha tért nyerne a bizonytalanság
szóval nem túl jó az összhatás

Mondták, a zöld- sárga folt
Inkább elkent zűrzavar
Olykor hasznos lenne tán az egyértelműség
nemdebár- nemdebár

Mondták, a szép rózsaszín
sötétbarnán nem süt át
És a barna egyébként elkerülhető
nemdebár, nemdebár

Kissé halvány lett a kiállított mű
néhol gyöngécske a megoldás
Mintha eltűnne a megszokott fölény
nem túl meggyőző az alkotás

Ha nem - nem! Nem kell megvenni, azt' nem kell bámulni! De ettől az ebédlőben még jól mutathat, ha nem is harmonizál a szalon tapétájával!

Kérek még 106 cm könyvet!

borsikm 2010.03.23. 18:22:23

Ja meg még egy, mert az EU-s fellépés az csak harmadrangú, elsősorban a hazai pályán lett volna nagyobb mozgástere (verbális téren és a tettek mezején is) a fidesznek. Hogy egy személyes példával illusztráljam: amikor a Clark Ádám téren jogtalanul körülzártak kb 300 embert, akkor nem Ékes Ilona és nem Balog Zoltán erélyes fellépésének köszönhettem, hogy velem együtt az emberek fele végül megúszta a letartóztatást.

Smits41 2010.03.23. 18:24:19

@vizipipa: Bocs, ha Kaya Ibrahim akkor semmi gond, ennek fényében szerintem a szerzők is leveszik a cikket. :)

Smits41 2010.03.23. 18:25:25

@Smits41: Sőt mivel hosszú bájtok éjszakája, valószínüleg az egész meg sem történt.

LACEK 2010.03.23. 18:27:20

Ha megnézzük, Morvai tulajdonképpen egyáltalán nem megy szembe a régi elveivel, sőt, megkockáztatom, hogy nagyjából még ma is vallja azokat.
Soha nem hallottam tőle, hogy becsmérelte volna akár a melegeket, vagy a cigányokat.
Morvai szinte egész pályafutása alatt jogvédelemmel foglalatoskodott, és amennyire én ismerem a munkásságát, mindig 120% erőbedobással harcolt az "ÜGY" érdekében.
Joghátrányban lévő homoszexuálisok, családon belüli erőszak áldozatai, 2006. okt. 23-án bántalmazott emberek, izraeli terror áldozatai, a multikkal szemben hátrányban lévő kisvállalkozók - neki teljesen mindegy, ő oda áll az elnyomottak mellé és körömszakadtával védi őket. Megszállott. Amellett persze lehet karrierista is, a kettő nem zárja ki egymást.
Őszintén szólva, bár nem vagyok jobbikos egyéb okokból, számomra ez sokkal szimpatikusabb, mint az SZDSZ-féle "ha tojással dobálják a homokosokat, akkor liberálisok vagyunk", ha meg verik a Fidesz naggyűlés résztvevőit (meg mindenkit aki éppen szembejött), akkor meg tetszettek volna otthon maradni"

Gandalf Garaboncias 2010.03.23. 18:28:56

Király András lemondott - A jobbikosok dicsérték érte

Morvai Krisztina nem mond le - A jobbikosok dicsérik érte

A kuruc.info a mandinerről lop plakátot - A jobbikosok felháborodnak és védelmükbe veszik a kurucot

A mandiner a kuruc.infora hivatkozik a melegek jobbikos megítélése kapcsán - A jobbikosok felháborodnak a Jobbik és a kuruc.info összemosása miatt.

Lassan elvesztem a fonalat, most akkor a melegek tolerálása jó vagy rossz, a kuruc.info Jobbik-közeli vagy sem?

Vagy ez éppen attól függ?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 18:31:01

@elGabor:
Isten ments! Rohadt unalmas hely lenne a Mandiner, ha mindenki egyetértene mindenkivel. Minket nem zavar az ellenvélemény, nem vagyunk mi jobbikosok. ;]

k|M · reakcio.blog.hu 2010.03.23. 18:32:52

@Pisti, az aragorn: fantasztikus dolog a kognitív disszonancia, csuda dolgokra képes.

m.logic 2010.03.23. 18:32:59

Míg a Fityesz és a Fityelitasz és a ballibek is a Jobbikot fikázzák reggeltől estig, nehogy beslisszanjon az LMP és elvegye a Fidesz elől a 2/3-ot, hogy aztán Szdsz 2.0-val kelljen egyezkedni, aminek következtében a Fityesz veszít 20%-ot.

LACEK 2010.03.23. 18:33:40

@==T==: Persze, tőlük is lehetne, mint ahogyan azt meg is teszik amaz oldalon. De hát ez itt meg az emez oldal. Így megy ez...
De hogy te is örülj, egy kis ajándék:
www.youtube.com/watch?v=N62E6gjxUXw

GaZe 2010.03.23. 18:37:07

"Mindenki mindenki ellen,
Mindegy, csak dolgozni ne kelljen."

GaZe 2010.03.23. 18:38:26

@Pisti, az aragorn: "az más"
ez mindenre jó :)

Bell & Sebastian 2010.03.23. 18:41:25

@m.logic:

ráérő kőművesek vs. szabadkőművesek

Falazás. Téglák. De fal egy négyzetméter se! Szabadság, elvtársak! Nem szabad.

reality 2010.03.23. 18:43:00

@LACEK: A lényeg lemaradt: Morvai melyik pártnak milyen jelöltje? Vagy MK egy entitás és lóg a levegőben?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 18:43:35

@borsikm: csak szólok, hogy Tőkés Lászlót puhapöcsözted le, te nagy nemzetvédő.

m.logic 2010.03.23. 18:50:48

Senki ne puhapöcsözzön senkit. Azt a címet már Sólyom megkapta végleg.

Bell & Sebastian 2010.03.23. 18:55:36

@m.logic:

Álmomban találtam rá logikus magyarázatot.
De mire felébredtem, elfelejtettem! Pedig szerettem volna megosztani mindenkivel, de nem sikerült. Későn ébredtem.

LACEK 2010.03.23. 18:59:40

@reality: Na és ? Valószínűleg azért állt a Jobbik mellé, mert így látott maximális esélyt a jogvédő tevékenysége kibontakozására.
Miért, ha valaki belép egy pártba, akkor kötelező mindennel 100%-ig egyetértenie ?
Konkrétan ismerek egy olyan autószerelő vállalkozót, aki azért lépett be a Jobbikba, mert úgy VÉLI, ők képviselik a legjobban a kkv-k érdekeit. De ettől ő még nem lett neonyilas meg 1 bites zsidózó zombi. Sőt, valószínűleg abszolút nem érdeklik sem a zsidók sem a nyilasok, hanem sokkal inkább a saját problémái.
Mint ahogyan olyan helyi Jobbik alelnökről is tudok, aki egy ügyvédi irodát visz egy kollegájával, aki khm.. származását tekintve, ha Morvai magunk/magukfajta definícióját úgy értelmezzük ahogyan őszerinte helytelen értelmezni, akkor nem kifejezetten a "jobbik" oldalra soroltatik, ha tetszik érteni... :))

davkedav 2010.03.23. 19:00:54

Volt már egy ilyen meccs tavaly Bencsik és Morvai között. Nem hiszem, hogy Morvait meg lehetne ezzel fogni.

barikad.hu/node/29925

(Ja, és örülnék, ha imitt-amott elejtett megjegyzéseimbe nem magyarázna bele senki többet, mint amit én beleértettem. Úgyhogy, ha egy (történetesen a katolikus egyházról szóló) igen gyenge posztot, igen gyengének merészelek minősíteni, attól még nem kell másnap megsértődni. Kösz.

Ja, és korántsem csak azokat blogokat olvasom, ahol kommentelek.)

SA45528 2010.03.23. 19:23:09

@jan: Csak annyira, mint iráni barátaik!

Plumper 2010.03.23. 19:40:04

@jan: a programjukban írnak olyat, hogy ki akarják rekeszteni a zsidókat, jobb esetben, esetleg deportálni őket?
csak arról van szó, hogy jók a jogászaik a hungaristáinknak.

Google 2010.03.23. 19:48:27

@LACEK:

Földesi-Szabó és a Mehmet Karcsika ügyét se felejtse ki. Morvai ott is vitte a prímet. És tudjuk, ki ez a Földesi Szabó, és, hogy milyen ügyesen összegyűjtötte a kopogtatócédulákat. Azta!

Google 2010.03.23. 19:50:22

@TaTa86.:

Nem hiszem, hogy a jelen gazdasági helyzetben a Fidesz a Parlamentet akarná feloszlatni...

vizipipa 2010.03.23. 19:58:35

Nem önmagában az a bajom, hogy a Mandiner faragja Morvait.
A Bar!kád címlapján az van: az új erő lapja (valami hasonló). Nem állítja, hogy független.
A Mandiner nem egyszer állítja ezt magáról. Ha felteszitek a címsorba, hogy a Fidesz pártiak internetes blogja, nem írok ilyeneket.
Tudom, hogy minek.

A személyeskedés egyébként sem a vitakultúra csúcsa. Nem most tűnt fel mennyire más ez a Mandiner, mint amilyen a Reakció volt. Ami persze szubjektív.
Épp ezért megkérdem a másik oldalt, mondjuk mavot és Fedort. Nektek mi a véleményetek?

@mavo:

Google 2010.03.23. 20:20:23

@vizipipa:

A Barikád egy pártújság, a Mandiner pedig egy blog, egy internetes újság. Itt az ország-világ dolgairól váltanánk szót, nem a pártjainkat fújnánk föl. Hogy ki kire szavaz, teljesen mellékes, a fontos az együttgondolkodás. Nem öntömjénezők, kinyilatkoztatók, hanem egymás véleményére vagyunk kíváncsiak. Például Morvairól is. Egy kis reklám még neki sem árthat, nem?
A véleményt egyébként az oldal(hoz tartozás) határozza meg?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 20:21:00

@vizipipa: ki állítja, h. függetlenek vagyunk? S mitől, egyébként?

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.23. 20:30:09

@TuRuL_2k2: "Minket nem zavar az ellenvélemény, nem vagyunk mi jobbikosok. ;] "- ez de szutyok volt. Én Jobbikos vagyok, de bármikor meghallgatom a kulturált ellenvéleményt.

@TaTa86.: de ezt nem értik meg kedves fideszes honfitársaink! A Jobbiknak mi EGY esélyt adunk! Nem lesz Fidesz 2, akik ismételten hosszú évekig mást sem csinálnak, csak tökölnek.

Jó lenne már abbahagyni a radikálisok mocskolását, meg is kellene hallgatni őket. Ne csak a vérebek verekedjenek itt a "büdöszsidózó" trollokkal (amiből egyre kevesebbet látni, de mindig szeretnek rájuk hivatkozni, ha minket szidni akarnak).

Le lehet itt köpni minden Jobbik szimpatizánst, meg lehet minket bolsevikozni is, csak azt ne felejtsétek el, hogy tegnap sokan még mögöttetek álltunk. Nem szúrtunk hátba titeket, csak más utat választottunk.

Egyre elkeseredettebb vagyok, amikor itt a hozzászólásokat olvasom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 20:31:55

@tölgy:

Nem volt szándékomban, csak megosztottam magával egy impressziómat:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 20:35:04

@k|M: & @TuRuL_2k2:

Én sem kurucot sem barikádot nemigen olvasok, úgyhogy ezekről nagyon sekélyesek az ismereteim. Én hírportált ha olvasok, leginkább még a mandinert olvasom:-D

ü
bbjnick

Sólyom Bátor 2010.03.23. 20:39:18

@Google: Ne legyünk naivak! Tök mindegy, mi a párt neve (bár ne volnának), a vélemény vélemény. Ez az volt. Az egész jobbik egy rakat beteg, félrecsúszott, bután, magyartalanul náci hülyegyerek, akik azt sem tudják, mit beszélnek. A magyarok zömök, büdös kis emberkék voltak, fekete varkoccsal, nem szőke, félig-meddig nemük szerinti elmegyenge. Ahogy a Fidesz a másik fele mindennek. Hazug, beteg, hataloméhes törpe és csapata. Orbán megtérhetett, de hogyan térhet meg egész egész párt?! Röhej az egész. Nagyon fontos a választás. Ha most nem lesz erős közepünk, akkor sok-sok tíz évig nem lesz. Ha lesz, akkor kb. másfél évig tarthat majd a rémálom. Ami nem sokkal fog különbözni minden eddigitől, csak most haza, család, szeretet és információstop lesznek a jelszavak.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.03.23. 20:41:33

@Bemmbemm: nem a hibás érvelésért, hanem a melodramatikus hangütésért cserében fogadja szeretettel:

"akik elmentek közülünk
nem voltak közülünk valók
mert ha közülünk valók lettek volna
nem mentek volna el"

Kányádi Sándor: Krónikás ének (1988)

hiba 2010.03.23. 20:43:30

Morvai tudtommal még soha nem buzizott vagy négerezett jobbikos karrierje során. Nem hiszem, hogy a mandinernek le kéne menni kutyába és sunyiságban ráverni a magyarhírlapra azzal, hogy olyannal támad jobbikos arcokra, amik egyáltalán nem róhatók fel nekik.

Ezzel a nickkel huncutkodok! :) 2010.03.23. 20:50:25

Idézet a TEK vendégkönyvéből, 2000. máj. 12.

"Szívből örülök, hogy egy színes, érdekes és inspiráló délutánt tölthettem Önökkel. Gratulálok a kezdeményezéshez és kívánok minden jót a TEK-nek.

Szeretettel:
Morvai Krisztina"

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.23. 20:57:47

@Oli bácsi:

Mi is volt hibás érvelés?

Nem voltam önök közül való? Meglepődne, hogy mennyire az voltam. Persze, most "hazaáruló" vagyok éppen, de lehet holnap ismét barát leszek. Ilyen az emberi természet.

Nem értem, ha anyázunk az a baj, ha kulturáltan próbálunk beszélgetni az a baj. Nem vagyok én nyuszika és sapkám sincs, mégis úgy kezelnek.

leveller333 2010.03.23. 21:06:01

@Diocles:
Nem rúgták ki, lejárt a mandátuma.
Ezzel a dumával azért nem lehetne a Jobbikban, mert a Jobbik homofób,ilyen pofonegyszerű az egész.

La Serenissima 2010.03.23. 21:08:25

szerintem ez a CEU elírás lesz. sehol a neten nem találtam arra utalást hogy Morvai valaha a CEU-n lett volna. van valakinek infója ezzel kapcs?

Rókakígyó 2010.03.23. 21:18:24

Krisztina asszony nem neofita, hanem paranoiás.

FiedlerK 2010.03.23. 21:22:45

@La Serenissima:

Én konkrétan együtt dolgoztam Morvai Krisztinával, nem a CEU-ban, hanem az OSI-ban, ami a Nyílt Társadalom Alapítvány, magyarul a Soros budapesti irodája. Krisztina akkor még női jogi aktivista, jogvédő volt, és a Baló György felesége, még el is hozta egyszer egy karácsonyi vacsorára, szemmel láthatóan borzasztóan bele volt esve.

Arról nem is beszélve, hogy iszonyú jó fizetések voltak akkor is ott, különösen a szakembereknek, én csak egy kis asszisztens voltam, ez 98 előtt volt, én akkor jöttem el,Morvai 1-2 évig dolgozott ebben az irodában:

www.soros.org/initiatives/justice

Akkor még nem így hívták, hanem Constitutional and Legal Policy Institute-nak. A pesti Soros a CEU-nak gyakorlailag a testvérintézménye, tehát nyugodtan adhatott elő a CEU-n.

Akkor még tök jó fej volt. Először el sem akartam hinni, amikor a Jobbik színeiben fellépett.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.03.23. 21:32:23

Mikor jön poszt a "térdre, csuhások"-ból? Vagy a Fidesznek szabad átmenni liberálisból konzervatívba?

hellhole 2010.03.23. 21:32:34

hülye volt már ez szegény akkor is.
most még hülyébb.

Austin (törölt) 2010.03.23. 21:34:46

nem értitek ti ezt: Krisztinának azóta fejlődött a személyisége

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.03.23. 21:35:29

Mennyivel szimpatikusabb volt akkor..

soproni1 2010.03.23. 21:38:02

@bbjnick:
Akkor a Katolikus Egyház is szélsőradikáljobbosfasisztanáci..., mert nem ért egyet a homoszexuálisok egyenjogúsításával???"

Pedig minden pap egyenlő...

rockjano 2010.03.23. 21:42:08

ugyan már gyerekek...megy itt a nagy vita hogy most változtatja a véleményét..naná hogy igen persze megesett ez már másokkal is...nem ez a lényeg

MILF a csaj vagy nem??? (magyarul sunáznátok vagy sem) ez a kérdés...

Nem tudom nekem kicsit meredek a nő de ki tudja.

Azért egy leendő köztársasági elnökkel kefélni az már valami nem??? :-)

igazi hős 2010.03.23. 21:47:27

Minden apróságon fennakadni, borasztóak vagytok! Ha nekem kínálnának egy arabügyi államtitkári posztot havi 2-3 millával, egyből olyan önéletrajzom lenne, hogy ihaj, Minimum Mohamedig visszavezetném a családfámat. Aki nem így tenne, az vegye elő a jobbik eszét.
Amikor a fentieket írta épp egy ENSZ bizottságba készült, meg is kapta. Aztán a következő (mármint Orbán után következő) kormány visszahívta, erre kitúrta onnan az utódját, inkább senki ne képviselje a magyarokat, ha ő nem teheti. (Mondhatjuk pitiáner hozzáállásnak, de nem egyedi, inkább "nagyon magyar".)
Aztán talált magában piacképesebb értékeket, láthatóan megérte. Aki hülyékből legálisan, munka nélkül meg tud élni, az tegye meg. Ennyi!

soproni1 2010.03.23. 21:53:14

@rockjano:

Pont amiatt zakkant meg a csaj, hogy rég nem sunázták !

Egyébként, ha lehalkítom a tv-t tényleg jó nő. Szerintem szalvétával fogja meg, nem tudom elképzelni, hogy négykézláb áll és azt búgja:

Gyereeee, teeee dévaj démon !

2010.03.23. 21:54:44

@Bemmbemm: nyugi, elég sokan észrevették, hogy vörösödik a narancs. A fidesz átveszi az mszp szerepét, konzervatív nemzeti pártnak pedig ott lesz a Jobbik, egyre növekvő támogatottsággal.

hellhole 2010.03.23. 21:59:27

@rockjano: az
popiba lazán
spanyol már necces azzal a rozoga dendóval

rockjano 2010.03.23. 22:01:40

@soproni1: Nemtudom az ilyen kicsit túlmozgásosak nagyon erősek tudnak lenni az ágyban, csak együtt élni ne kelljen vele.

Egyébként a világlátás változást az is jelképezi hogy a Baló felesége volt aki a mostani állapotában nem vette volna el.

Nők hajlamosak megőrülni néha döbbenet gyorsan. Egyébként normális ember 20-25 év felett már nem változtat a világnézetén ezért nem hiszem el Orbán egy szavát sem már régen (no meg másokét sem)

Lehet hogy úgy tud búgni mint senki más, vagy úgy szeretne csak senki nem ejti meg hátulról :-))))

(na rusnya macsók vagyunk :-)

Iustizmord 2010.03.23. 22:02:02

az üléspont meghatározza az álláspontot.

továbbá az is erősen befolyásolja, honnan jön a fizu.

Gaius_ 2010.03.23. 22:03:16

hehe
asszem a Jobbik egyszerűen túl gyorsan akar túl nagyra nőni.
Vonáék stratégiai hibát követtek el azzal, hogy az ep választás után nem a korábban megcélzott - falusi közbiztonságra, cigányellenes retorikára, s az új, szókimondó hangra vevő - célközönség megtartására, s célzott kommunikációval esetleges bővítésére koncentráltak...
számomra úgy tűnik, hogy a korai, túlpörgetett, de sikeres terepmunka révén egy kommunikációs "zárt tér" alakult kis,s a kuruczos hevület térhódításával elszaladt a ló....

1. egy "toleráncs" Hisztinától a nettónáci képviselőjelöltekig elég széles a tér, nem lesz könnyű egybentartani

2. aki azt hiszi, hogy az ellenzéki években egyben maradt fidesz tábor szétrobbantható a a kitartó zsideszezésssel, s társaival, az nincs tisztában a realitásokkal....persze, egy réteget leválaszthat, de új, vastagabb héj képződését segíti elő

3. a politikai ring adok-kapok....az elmúlt hetekig el voltak kényeztetve a kuruczék, mert csak a hiteltelen maszopszadeszantifa front árnyékboxolását kellett elviselniük, de most már kezdenek jönni a pofonok. Hisztike jogvédő múltja eddig is ismert volt, igaz. Csak szar lehet a tiszta jobbikos lelkülettel feldolgozni a dolgot. Pláne úgy, hogy csepegtetve szépen jönnek a dolgok, amikre a tiszta lelkű jobbikosok első reakciója az "igen,de"....amikor ők nem az "iegn, de"-kre akarják építeni a politikát. S most tényleg a naív, hólelkű jobbikosokről, s nem a csürhéről beszélek. Nem kizárt, hogy Vonáék fehér zászlót fognak lengetni a közeljövőben "Likudviktorék" felé

Pipas 2010.03.23. 22:04:29

Groteszknek tartom, ahogy a sok laikus az alapján próbálja megítélni a Jobbikot, amit az MSzP meg a Fidesz állít róluk. Amikor persze kiderül, hogy a festett képből szinte semmi sem igaz akkor mit tesznek? Hát persze, hogy a Jobbikot gyalázzák.

Olyan ez, mintha látens homofóbok, fasiszták és rasszisták követelnék, hogy a Jobbik legyen helyettük homofób, fasiszta és rasszista. ;)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.03.23. 22:05:01

Nem is képmutató a muff, ááááá dehogy. Kicsit rosszabb mint az utolsó útszéli kurva, de mondjuk rá, hogy nagyasszony, meg egyebek. Aki meg nem ért egyet ezzel, az rohadt kommunista. Nagy a sötétség itt is, nem csak a cociknál. Az Isten mentsen meg ezektől a modern pogányoktól!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.03.23. 22:05:16

@libbancs: aha, konzervatív. Nyöhehe.
@Bemmbemm: oh, én nagy és lelkes olvasója vagyok nagyságod blogjának, a benne foglalt picsogásoknak: azért küldtem, amit küldtem, keresztyéni szeretettel.

Google 2010.03.23. 22:05:20

@Sólyom Bátor:

Azért ennyire pesszimista nem lennék. A magyarok nem voltak jobbak sem, de rosszabbak sem, mint mások - a körülmények voltak nehezebbek. Minden népnek vannak rosszabb és jobb periódusai, köszönthet jobb idő is ránk. Embertársaimat nem sajnálom le, a gonosz és/vagy korrupt politikusokat pedig rá kell venni, hogy lemondjanak, oszt' jó napot!

Rézműves Latoya Benett (törölt) 2010.03.23. 22:06:18

Ejnye Krisztina! A pénzért még a nézeteid is feladod, és egy homoszexuálisokat megvető ember pártját támogatod? Elárulod a közösséget, ami mellett kiálltál, és elárulod önmagad. És mindezt miért?

soproni1 2010.03.23. 22:09:10

@rockjano:

Van az a Lévai Katalin nevű képviselő, aki magát ilyen szerelmes, szenvedélyes nőnek tartja, de Őt sem tudom elképzelni feldobva a kredencre ! Ezek a tipikus " dugás előtt vacsorázni kell vinni" nő tipusok.

2010.03.23. 22:09:39

@Gaius_: érdekes, hogy miket képzeltek ti pofonnak az elmúlt 20 év - vagy akár csak az elmúlt 8 év - történései után.

VIII. Nagyapó 2010.03.23. 22:12:54

@LACEK: Ez eddig rendben, de ha ma is ez a véleménye a melegekről, akkor miért nem büdös neki a társaság, amibe belépett?

Megvédeni a jogtalanul megvert radikálisokat nagyon nem ugyanaz, mint egyetérteni velük...

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.03.23. 22:14:10

A harcsafejű Baló György képtelen volt kielégíteni az egyre akaratosabb Krisztit, így lett Krisztiből egy dühöngő, kielégítetlen leszbikus, aki a zsidókat okolja azért, mert évekig nem lett rendesen megtöltve kolbásszal a bukszája. Eldöntendő kérdés, vajon felválalja-e nyilvánosan is másságát, vagy megmarad a privát női pornó magazin gyűjteménye heves lapozgatásánál az EU parlament mellékhelyiségeiben.

rockjano 2010.03.23. 22:19:26

@soproni1: Barátom 40 felett az ember elkezdi értékelni az érett nőket. Ilyen anyukás-apukás bulin voltam múltkor, olyan volt mint régen csak időközben a lányok megtanultak főzni és olyan terülj asztalkám volt hogy az nem igaz.

És az én koromban ezt már nagyon tudja értékelni az ember :-)

sivatagi n. 2010.03.23. 22:20:31

@Pipas: nyomják ezt a Jobbik ellenes netkampányt, közben a Jobbik teltházas fórumokat tart és lassan, de fokozatosan nő a támogatottsága. Szar lehet széllel szemben blogolni, főleg hogy a kossuth téri milliók helyett csak néhány tucat libsi és fideszfan csápol hozzá :)

Pipas 2010.03.23. 22:22:26

@sivatagi n.: Még az ilyen Jobbik ellenes blogokon is több a Jobbik szavazó mint amennyit a közvéleménykutatásokban be mernek vallani. ;)

blueby 2010.03.23. 22:24:13

Ennyi barmot egy helyen. Szegény Magyarország.

soproni1 2010.03.23. 22:26:05

@rockjano:

Az óvodás anyukák jobbak, mint az iskolás-gyerekesek !

Az elvált 45 éves, az tud főzni igazán !
Hány éves a Morvai K. ? :D

dr kíváncsivagyok 2010.03.23. 22:27:30

@LACEK:
Az, hogy Ő is karrierista ? OK !
Szívvel, lélekkel harcol a sértettek jogaiért ? OK !
De minden sérelmet szenvedett jogáért kiáll ?
Én ,mint Magyar ember óriási presztizsveszteséget szenvedtem az EP-ben történt bekiabálásai által !
Ez ellen ki véd meg ?
Nem hallottam hangosan követelni tavaly a melegfelvonuláson sértett emberek igazát sem !
Viszont hallottam és sajnos láttam az MTV -ben leordítani , demagógiával ámulatba kergetni 3 kérdezőjét !
Egyébként vérbeli politikus , 95 % - ban Ő beszélt, de 1 kérdésre sem válaszolt !

Google 2010.03.23. 22:27:52

Nem arról van szó, hogy "gyalázzák" a Jobbikot, vagy Morvait, hisz azok vállalták, ha már egyszer beálltak a ringbe!
Inkább arról, hogy egy népet, egy országot vágtak taccsra a szocik, nem húsz, de inkább hatvan év alatt. És nem csak az anyagiakról beszélek. Ezért kellene a jobbikosoknak könnyeket ejteniük, nem egyik-másik előljárójuk miatt.
Magyar Guantanamo-ról beszél a nagyságos asszony, ezek szerint nem tudja, mi zajlik ott sok éve, és nem egy-két emberrel. Vagy nagyon is jól tudja, de bízik benne, a nem túlságosan tájékozott emberek többen vannak. És ebben nagyon hasonlít ahhoz a hölgyhöz - Göncz Kingához -, akivel összekülönbözött.
Kimúlt az MSZP, éljen a jobbik MSZP!

Google 2010.03.23. 22:34:45

@sivatagi n.:

Látszik, hogy nemrég blogolnak, ha eddig nem kellett széllel szembe ...
Vagy tán eddig más tábort erősítettek?

Pipas 2010.03.23. 22:35:09

@Google: "Inkább arról, hogy egy népet, egy országot vágtak taccsra a szocik... Ezért kellene a jobbikosoknak könnyeket ejteniük...": Ecsém te aztán nem vagy valami nagyon tájékozott mi? Javaslom menj fel a youtube-ra, azt nézz meg egy-két jobbikos videót. Ha egy kicsit utánanézel ki fog derülni, hogy te is jobbikos vagy csak még nem tudsz róla. ;)

@kíváncsivagyok: "Én ,mint Magyar ember óriási presztizsveszteséget szenvedtem az EP-ben történt bekiabálásai által !": Mert te vagy az európa parlamentben elterjedt viselkedésformák szakértője mi? Te tudod, hogy egy eu képviselőnek mikor hogyan kell viselkednie ugye?

Hát mondjuk abban igazad van, hogy az mszp és a fidesz képviselők nem is fognak a nevedben kikelni akkor se, ha meggebedsz baszki!

Gaius_ 2010.03.23. 22:40:34

@imperial:
1. mi ez e "ti"? én a magam véleményét képviselem, nem netkommandó-tag vagyok

2. 20 év? miről beszélsz? ez Fletó és a szoci elmosási technika alkalmazása....ide figyelj, "kis barátom"....én a 98-02 közötti időszakban szürke átlagpolgárként egzisztenciális szempontból fokról fokra előreléptem, s pozitív perspektívát kaptam

3 ez a pozitív perspektíva a társadalom nagy része számára érzékelhető volt,még Megyó is aszonta akkor, hogy "jó állapotban" vették át a gazdaságot. Ráadásul nemtom, Te mit csináltál anno, de jobboldali érzelműként jó volt magyarnak lenni....nem húdekibebaszottnagyleszarjukafricceket, de büszke lehettél arra, hogy magyar vagy....külföldön is..... a szocik ezta helyzetet fejelték meg a szociális demagógiájukkal a 2002-es kampányban...beszoptuk, mármint nem én, hanem a társadalom egésze

3. a pofont meg értsd úgy, hogy nem gyomrost, vagy KO-t kapnak a jobbikosok....
ezek még csak jóindulatú, orientáló szöszmötölések. Anno OV-ék a diktatúra utolsó éveiben keményebb körülmények között szocializálódtak, s a nagy párttá válás egy hosszú tanulási folyamat része volt.... a Jobbik a gyors áttörésnek hála túl gyorsan növekszik, tele van/lesz konjunktúralovagokkal, ergo botrányokkal....a rózsaszín köd előbb-utóbb itt is lehull

rockjano 2010.03.23. 22:40:43

@soproni1: Óvodás anyukás-apukás buli volt

Morvai szerintem 40-50 közt valahol nem???

Szerintem MILF simán, csak ne beszéljen sokat közben, bár az ilyen nem tudja megállni.

cuclili 2010.03.23. 22:53:07

Csak egyszer legyen már vége ennek a hajcihőnek. Aki duhajkodni akar az menjen egy lakatlan szigetre és cincálják szét egymást ott.
Morvait jobb korszakában zseniálisnak tartottam. 2006-ban is zseniálisnak tartottam (no nem a mélymagyarsága miatt). Az EP választásoknál megmutatta a foga fehérjét, neki is csak egy brüsszeli szék kellett. Tudom milyen ott lakni, én is próbáltam, átkozottul jó és menő. Megértem valahol.
Tényleg soha nem hallottam még a melegeket ócsárolni, de zsidózni annál inkább. Pedig ha azonosulna az évekkel ezelőtti önmagával, felképelné azt akinek zsidózni van pofája.
Ő egész eddigi életében próbált segíteni a rossz helyzetű embereken, most pedig olyan emberek szavazatába kapaszkodik, akiknek érezhetően világfájdalmuk van, valamit elveszítettek, elveszítenek és kell nekik valami kapaszkodó. Mindig is táplálékot adott azoknak, akik valamilyen kárt szenvedtek.
Érdekes, hogy akiket én ismerek - és gyűlölettől és fájdalomtól mentes boldog életet élnek, vagy nem mennek szavazni, vagy kidekorálják a lapot, vagy máshova szavaznak.

La Serenissima 2010.03.23. 22:57:04

@Aniko71: nagyon köszönöm válaszod, így már érthető!

amúgy annyi (kis) félreértés volt, hogy nem az volt feltüntetve Morvairól a doksiban (meg itt a blogposztban), hogy a CEU-n adott elő, hanem hogy CEUsként adott elő (máshol persze eltésként szerepel).

ezért kérdeztem, hogy tényleg CEU-s tanár volt-e vmikor.

de az OSI már tényleg majdnem ugyanaz.

-JzK- 2010.03.23. 22:59:45

B*sszátok meg, de komolyan! Szerintetek nem lehet megtérni?! Mert valami senkiház mindig jön utána gúnyos vigyorral, de az előbb mást mondtál. Argumentum ad hominem érvelési hiba „Tu quoque” verziója.

cotti 2010.03.23. 23:12:13

Srácok!

Én csak azt nem értem, mit foglalkoztok állandóan egy 10-15 százalékos pártocskával?!

A FIDESZ a kétharmad környékén van, biztos befutó, miért nem az ő elképzeléseit, programpontjait hirdetitek, elemezgetitek?

Komolyan nem értelek benneteket!

jan 2010.03.23. 23:13:12

Namost: miért ne lehetne valaki nemzeti radikális és nem homofób egyszerre? Sőt: nyilván van rengeteg meleg nemzeti radikális ember is.

Vagyis: Morvai melegekkel toleráns nézetei nem lógnak ki a nemzeti radikalizmusból, csak a Jobbik által képviselt, homofóbiával megspékelt nemzeti radikalizmusból. Csak hogy tisztán lássunk.

Kalmár 2010.03.23. 23:14:53

@sivatagi n.: Azért a legtöbben nem széllel szemben blogolunk.
Lehet mellet döngetni, de azért még a felénél sem jártok a Fidesznek.
Ha sok ilyen lufi pukkan ki, akkor előbb-utóbb kiderül a Jobbikról, hogy szedett-vetett kulcsemberei vannak akikről semmit sem lehet tudni.
Véletlenszerűen összetrombitált emberek a fene sem tudja milyen valóságos nézetekkel.

jeangabin 2010.03.23. 23:24:02

@LACEK: Oké, hogy ő nem mondja, hogy halál a MÁSSÁGRA, nade csak egy olyan pártnak a címer-arca teljes mellszélességgel, amelyik gárdázik a cigányok (tehát mások) ellen, dobálják és inzultálják az aktivistái a melegeket...
Miért nem hőzöngött akkor is, hogy hát ilyet nem szabad?
Álszentség és ostobaság 2x2 sávon...

Akvyr 2010.03.23. 23:28:51

Rájött ez, hogy racionális eszmékkel sosem tud maga mögé hergelni tömegeket, és a vérhabos zsidózás még kevésbé bonyolult szerepkör mint a szofisztikált leszbivédő. Jól játsza a kártyáit na.

Roa 2010.03.23. 23:33:04

Hehe. A Fidesznek a Jobbik olyan, mint az ördögnek a tömjénfüst. Mint az MSZP-nek a Fidesz. Bármit tesz a Fidesz, azzal a Jobbik szavazótáborát növeli, és távolabb kerül a 2/3-tól. Nagyon vicces látni ezt a szánalmas kapálódzást, mert ezzel csak azt lehet elérni, hogy a Jobbik sokkal EMBERIBBnek tűnjön, mint a Fidesz. Őszinte gratulációm.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.23. 23:35:40

@Oli bácsi:
Igen, én csak picsogok. Nem vagyok akadémikus, csak véleményt írok, de nem gyűlöletből! Ez is egy vélemény. Köszönöm!

Azt azért árulja már el kérem, hogy ITT mi folyik? Csupa felkészült értelmiségi párbeszéde, ami előremozdítja hazánk fellendülését? Ugyan már!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.03.23. 23:41:27

@Bemmbemm: "Azt azért árulja már el kérem, hogy ITT mi folyik?"

Nagyon úgy néz ki ,hogy az ami húsz éve...
szánalmas és elkeserítő.

kuwert 2010.03.23. 23:45:14

JzK tanár úr:
tessék mondani, hányszor lehet "megtérni"?
Akkor most számítsunk arra, hogy a fidesz, minekutána kiürült a baloldal, áttáncol oda?
És akkor a köpönyegforgatás, mint olyan, nem is létezik?
És lesz még szdsz-es a morvai? Tényleg?
Vagy hogy? Merakkor kva izgalmas a politika!
És akkor a hajdani kommunistákra ma ne is haragudjunk?
Szeressük szúröst, meg pozsgayt?
Nem lehet, hogy ennél azért bonyolultabb a világ, drága tanár úr?

Alfőmérnök 2010.03.23. 23:47:32

@-JzK-: "B*sszátok meg, de komolyan! Szerintetek nem lehet megtérni?! Mert valami senkiház mindig jön utána gúnyos vigyorral, de az előbb mást mondtál."

Akkor is ezt gondolod, ha mondjuk Bayer, vagy Orbán korábbi nézeteivel, véleményével "érvelnek" a Fidesz ellen?
Csak egy példa (szándékosan nem a kurucról, mert az nem a jobbik portálja):
barikad.hu/node/48054

KenSentMe 2010.03.23. 23:53:42

Jó, hát az más, ha egy gyereknek két anyukája van, akik nyalják-falják egymást, gondolom, ilyesmi az űbermensch fajtamagyarok sátraiban is megtörtént néha, amikor a férjek hosszabb időre indultak csatába, meg kalandozni.. viszont amikor két buzi pasi szopatja egymást és néha betolják a gyereknek is, az gusztustalan.. nyilván a magyar férfiak buzulása ellen vannak az ilyen idilli ősállapotot visszaállítani kívánó turbómozgalmak.

"Csakhogy a férjek között elég kevés van, aki meleg. Ha minden férj mellett ott lenne a homoszexuális partnere, egy ilyen homofób országban kimenne a rendőr, hogy a feleséget megvédelmezze."

Az kétségtelen előnye a buziférfiak együttélésének, hogy a rendőrség kimegy, ha verik egymást.. innen már csak egy lépés, hogy el is viszi őket, esetleg gázkamrában megsemmisíti. Nem, szerintem ez MK asszony számára nem vállalhatatlan, én csupán az eszmei továbbfejlődését, a szellemi kiteljesedését érzem azóta.

Alfőmérnök 2010.03.24. 00:00:27

@rajcsányi.gellért (ergé): Igazad van, csőretölcs miatt inkább azt kellett volna. :)

Abrash1965 2010.03.24. 00:05:58

Jelentsük fel Morvait, és rúgassuk ki Európa nénivel, mert pozitvan nyilatkozott a leszbikről? Nórmális?? Konzervatív(?) pártelnök ment már, amikor fejére idézték a csuhások-imáhozt? Liberális rúgtak ki, mert pszeudo-maoista volt kölyökkorában? Kisgazdát, mert nem gazda volt hanem válóperes ügyvéd?

Következménye ebben az országban egyvalaminek van: a blogolásnak. Jön egy hülye, mint én, és beír valamit..

tbb 2010.03.24. 00:13:31

Turulka, túllihegted. Ma már hatástalan. Sőt, kontraproduktív. Ma már nem azon kéne agyalni, hogyan miképp lehetne a jobbikot hatástalanítani, hanem, hogy hogyan lehetne együttmüködésre bírni.

Zigi 2010.03.24. 00:25:11

Én csak annyit mondok erre: "Térdre, csuhások, imához!"
Ki is mondta ezt, emlékeztek még rá?
Az övé se volt kisebb pálfordulás, mint Morvaié.

levi009 2010.03.24. 00:36:21

Csak szidjátok, ti csőcselék!
A körme alján lévő piszok is többet ér, mint egy konténerrel belőletek!

kukikaa1986 2010.03.24. 00:43:59

Ha ezt valaki hiteles formában is (eredetiben) is megmutatja nekem, nem szavazok a Jobbikra.

Veder1 2010.03.24. 00:49:55

Nem ez a gond Morvaival, még csak az sem, hogy most másképp gondolkozik. A gond vele az, hogy buta, szorgalmas, és emellett gonosz. Ezek közül már kettő is sok lenne:

buta és gonosz: Hagyó
buta és szorgalmas: Gyurcsány
gonosz és szorgalmas: Pintér a leendő belügyminiszterünk...

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 00:50:46

@kukikaa1986: Ne szavazz!:) Ha neked ennyi elég hozzá, hogy elveszítsék a bizalmadat.

Ez a hír csak itt a Mandineren újdonság. Köztudott volt, hogy Morvai a Jobbik előtt is jogvédőként dolgozott és teljes mellszélességgel kiállt a homokosok mellett is. Bár szerintem azóta sem változtatta meg az álláspontját. Csak sokak szeretnek sablonokban gondolkodni: Ha Morvai jobbikos, akkor már biztosan utálja a buzikat, ergo köpönyegforgató.

Bell & Sebastian 2010.03.24. 00:52:13

@Abrash1965:

Szerintem Te teljesen normális vagy.

@Zigi:

www.hetek.hu/belfold/200702/orban_hite

Pálfordulás? Melyik volt keresztényüldöző?
Esetleg "római" katona (ügynök)? Sem ez - sem az.

Drang 2010.03.24. 01:01:17

Valami Orbán nevű faszi mintha nagyobb metamorfózison esett volna át. Bár a csillagok szerencsés állása folytán vele együtt egy egész párt is megvilágosodott, néhány renitenst kivéve. Ez a blog egyre szánalmasabb.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 01:05:19

@Drang: "Ez a blog egyre szánalmasabb. "-azt kell mondanom, hogy nem verem én sem a fejem a falba, hogy 2 hónapja még nem ismertem. :)

levi009 2010.03.24. 01:20:31

Nos, akkor kedves Blogíró! Itt az ideje megkeresned ezzel magát Morvai Krisztinát! Ha vállalja, hogy ez az idézet tőle származik, akkor joggal teheted majd fel neki azokat a kérdéseket, amelyeket itt most feltettél.
Bár jól ismerve Morvai ellenfeleit és visszaemlékezve a Teller Ede féle hamisításokra, továbbá elhallgatva a Benkő-féle Budaházy sztorit, megértheted, hogy kissé gyanakvó vagyok az efféle bizonyítékokkal!
Viszont ha mégis igaz mindez, majd Krisztina asszony válaszolni fog ezekre a kérdésekre, de csak a választásokat követően!!!
Ha majdani válasza elfogadható és keresztény értékrendeknek nem mond ellent, miért ne maradhatna. Viszont, ha nem, akkor neki is mennie kell, mint a múlt héten a fartúró matyikának!
Addig pedig talán nem kellene messziremenő konklúziókat levonnod, csak azért, hogy a Jobbikot mocskolhasd!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.03.24. 01:22:13

Hegyezitek a zabot, mi?
Titeket a Morvai izgat, nem az MSZP hagyómiklósai, vagy az MDF csapodyjai?
Ti tudjátok...

U.i.
További kellemes köldöknézést!

levi009 2010.03.24. 01:34:22

Egyébként sokkal egyszerűbb lenne beszerezni a Jobbiknak egy professzionális hazugságvizsgáló készüléket, amelynél minden tagnak válaszolnia kellene a buzievagy kérdésre.
Utána elmehetnének a pikcs@ba az ilyen lejárató kampányocskák. :D

levi009 2010.03.24. 01:57:27

Kár itt össze-vissza hörögnötök édes drágaszágaim. Úgy tesztek, mintha nem tudnátok, hogy Kriszta asszony Baló felesége volt és mivel szült is neki 2 gyereket, feltételezhetően kellően intim viszony állhatott fenn közöttük! :D
Na most az SZDSZ mogul Baló mellett, nem lehetett kétséges, hogy az aberráltakkal, s hasonló undormányokkal kellett foglalkoznia.
Kriszta asszony közben megundorodott Balótól, megundorodott az SZDSZ-től és az összes mocsoktól, ami ebből az ördögi képződményből a magyarságra ömölhetett. Annak örüljünk inkább, hogy egy ilyen komoly tettekre képes asszony, megpróbál tenni valamit ezért az elqrvitott országért, nemzetért!
Akkor most miről is beszélünk?

bloggerman77 2010.03.24. 02:11:09

@levi009:

Most őszintén, szerinted Morvai kényszerből volt az SZDSZ (!!!) esélyegyenlőségi miniszter-jelöltje a maszopos Lévai Katalinnal szemben?

Másik kedvencem, a Móricka lapkiadója.A "Tücskös" képregénnyel igen népszerűvé vált Falk Alfréd 2001-002-ben a Szabad Szabadságért Párt elnöke volt, elnökhelyettes: Terry Black. :))

A Szabad Szabadságért legfőbb célkitűzései a szabad droghasználat legalizálása, a melegházasság engedélyezése, a prostitúció legalizálása voltak.

A "Tücskös" képregény óta Falk úr mintha más irányt követne, mint 2002-ben, amikor pártja miniszterelnök-jelöltje volt...

kukikaa1986 2010.03.24. 02:25:14

@Bemmbemm:
Ha ilyen a múltja, akkor kb annyira hiszem el neki, hogy "megtért", mint pl Csintalannak.

Sgt. Hitman 2010.03.24. 03:30:01

@hiba: Ja, de egy kiadós zsidózás sosincs ellenére.

borzzz 2010.03.24. 03:51:44

@Bemmbemm:
"ezt nem értik meg kedves fideszes honfitársaink! A Jobbiknak mi EGY esélyt adunk! Nem lesz Fidesz 2, akik ismételten hosszú évekig mást sem csinálnak, csak tökölnek."

Ezzel csak egy gáz van, de az nagy: az un. tökölés az maga a per. def. demokrácia. Aki azért állt be (át) a Jobbikhoz, mert elege van a pöcsölésből, az az erőből politizálást, magyarán a diktatúra valamilyen formáját preferálja a nehézkes, lassú és nem elég hatékony demokráciával szemben.
Engedtessék meg, hogy ez sokunknak nagyon nem teccik. A Fidesz mostani toronymagas vezetését is inkább ennek tudom be, és nem annak, hogy mindenki beleszeretett OV-ba.

azallamenvagyok 2010.03.24. 05:54:31

most tényleg ennyire fontos egy kis kommentvadászat?

kétlem, hogy az író olyan hülye lenne, hogy ne venné észre: Morvai Krisztikéről az elejétől fogva mondva vagyon, hogy emberjogi aktivista, libsi múlttal... KA ellenben születésétől fogva makulátlan kereszténynek tűntette fel magát, van egy kis eltérés.

és tessék, a poszt sikeres, én is kommenteltem.

Samuzia 2010.03.24. 06:18:32

@soproni1:
Ide vágó értelmes hozzászólás?! Grat...
Nagyon képben vagy...

Samuzia 2010.03.24. 06:20:37

Mi indexünk ki vagy az éterben, mindennapi jobbik fikázó cikkünket ad meg nekünk ma...

kit válaszunk helyetük? LMP-t? Na ne...

Csore60 2010.03.24. 07:07:50

Sajnálom, hogy a Jobbiknak olyan képviselő jelöltre futotta csak, akit a körzetemben indítottak. Feljövő párt, új karrier lehetőség azoknak, akiknek eddig sikerült magukat politikailag nem lejáratni. Úgy tűnik, itt is igaz lesz a fizika törvénye, a xar felbukkan a felszínre. És ezt nagyon sajnálom, mert a magyar politikai életnek talán soha nem volt ekkora szüksége hiteles új arcokra.

Pipas 2010.03.24. 07:19:19

@Csore60: Aztán mitől szar ez? Lopott, adót csalt, kisemmizte a gazdákat, hazudott az egész világnak, felesküdött az ország érdekeinek védelmére és semmit sem csinált évekig? Esetleg a tömegbe lövetett? Vagy netán vízágyút vetetett a határvédelemre kapott pénből, vagy hamis bizonyítékokat mutatott be ország világ előtt?

Nem baszki jogvédő létére emberek jogait próbálta megvédeni. Remélem, hogy vastagon bejut a Jobbik és az én érdekeimet fogják védeni. Ezt igérik és eddig még nem kellett csalódnom bennük...

Bell & Sebastian 2010.03.24. 08:07:04

@bloggerman77:

A Mórickát (főszerkesztőstől) meg kell hogy védjem. Nem a két-három jó poén/lapszámért, inkább azért, mert hű tükre a magyar népléleknek, ha úgy tetszik ellenfele a szintén humorosnak gondolt, de sokkal aljasabb és mérgezőbb Hócipőnek.

Az utóbbi az alkalmazott kamarilla-humor talpnyalás kategóriájának feltétlen második helyezettje, emez klónja és verbális változata, a Heti hetes mögött.

hááááát 2010.03.24. 08:08:44

Szóval 10 évvel ezelött Morvai liberális elvű volt.Lehet meg volt az oka, hogy megváltozott a gondolkodása.Jött egy párt aki bejutatta az eu parlamentbe, ahol nagyon sok pénzt, hírnevet szerezhet.Mindennek meg van az ára.:)

invalid 2010.03.24. 08:09:04

Végre egy párt, amelyik képviseli a másságot. A Jobbikra fogok szavazni, éljen Morvai!
(Köszönet a cikkírónak!)

Alfőmérnök 2010.03.24. 08:11:01

@levi009: Mikor Orbán, Bayer, vagy mondjuk Hegedűs (Zsuzsa) liberális múltjával rukkol elő a kurucinfó, akkor is ilyen ideges vagy, troll?

jobbra 2010.03.24. 08:12:19

cotti 2010.03.23. 23:12:13
Srácok!

Én csak azt nem értem, mit foglalkoztok állandóan egy 10-15 százalékos pártocskával?!

A FIDESZ a kétharmad környékén van, biztos befutó, miért nem az ő elképzeléseit, programpontjait hirdetitek, elemezgetitek?

Komolyan nem értelek benneteket!

HEHE ,majd meglepődsz kispajtás .Segítek , de készits egy borogatást??/nyugtatót magadnak.
Tudod,vagyis remélem hogy tudod léteznek közvélemény kutató cégek, nem sorolnám fel ...x-y.
Na ,ezeknél le kell adni a % arányt hogy állnak a pártok.
Ott dolgozó csak jobban látja/tudja talán,ebben ugye egyetértesz?
Kérlek szépen őrjöngés van február vége óta a "közv.kut. fönökségnél mit adjanak ki hivatalosan.
Segítek,a februári végi adat 30% -ot mutat a JOBBIK-nak.
Hivatalosan 17% "adtak ki",mert többet nem szabad T. elvtárs .Teccik érteni?
Na, nyugtató bekészít ,borogatás és figyel ! :)

Tisztelettel

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 08:19:35

@jobbra:
Imádom az efféle a Jobbiknak-90%-ot-mértek-csak-elhazudják arcokat. :)

igazi hős 2010.03.24. 08:24:32

@Vödör: "Pintér a leendő belügyminiszterünk" Az Eclipse ügy biznyítja, hogy nem lesz ő már semmmi. (Számára) Szerencsés esetben csak az érdekeltségeit tépik szét votl elvbarátai és üzlettársai, szerencsétlenebb esetben őt magát is.

Rob67 2010.03.24. 08:26:32

Kimaradtam a dologból?
Ki ez a Morvai?
Ez a cikk most komoly? Olyan jót röhögtem.

Rob67 2010.03.24. 08:29:03

@jobbra: Azért pihenj még, a ketyegőd nagyon fel van pörögve :)
Mindenki hazudik aki nem hord turulos alsót?

eszkep 2010.03.24. 08:34:31

Kétszer is végigolvastam a cíkket, de SEMMI kivetnivalót nem találtam az idézetben. Morvai jogvédő, ezt eddig is tudtuk.
Sajnálatos, hogy a választások közeledtével a Mandiner blog is teljesen leépült, átment szánalmas kategóriába.

Melchi Zadok 2010.03.24. 08:35:03

"Akkor a Katolikus Egyház is szélsőradikáljobbosfasisztanáci..., mert nem ért egyet a homoszexuálisok egyenjogúsításával???"

nos vegyük sorba:
"szélsőradikál"?
az
"jobbos"?
miért balos?
"fasiszta"?
azt azért nem mondanám.

"homoszexuálisok egyenjogúsítása"?

törvény előtt eddig is egyenjogúak voltak, nem igazán értem a felvetést.

másfelől pont a katolikus egyház foghatná be legjobban a pofáját ha már szexuális eltévelyedésről esik szó.

Melchi Zadok 2010.03.24. 08:36:06

@eszkep: neked meg további békés szundikálást...

jajj már megint bánccsák a szegény jobbikot jaj jajajaj!

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.24. 08:47:39

Csinos és okos csaj ez a Krisztike és nem tudják kikezdeni mert jogász.Ha nem lene az,akkor ott ülne ahol a Budaházy gyerek.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.24. 08:48:25

Nem is volna már rossz egy női miniszter ebben a szutyadék országban.

pnegyesi 2010.03.24. 09:02:18

Ez vicces és teljesen kontraproduktív. Nem tudom ki és mit akar elérni ezekkel a Jobikkosok ilyen álszentek, olyan álszentek stb. de tutira nem éri el a kívánt hatást.

A Jobbik célközönsége nem olvas blogot és messze másként vélekedik ezekről a dolgokról, mint mi "libsi értelmiségiek". Menjetek el egy kicsi vidéki kocsmába (nekem könnyű, itt van egy a sarkon :)) és hallgassátok meg, hogyan, miről beszélnek az emberek. Na az a mai magyar általános rögvalóság. A Jobbik, mint közel 100 évvel ezelőtt Hitlerék ráéreztek arra aztóriási morális és gazdasági válságra amiben egy ország fetreng. Persze most nem elveszített világháború van, de azt látni kell, hogy a felsőfokú tanulmányokig, sőt a középiskoláig sem eljutó magyar emberek, akik szintén válaszópolgárok és jelentős erőt képviselnek teljesen kiábrándultak, kilátástalan a jövőjük és frusztráltak.
Ebben a helyzetben ha jön egy ember, aki az ő nyelvükön szól, az problémáikra az ő szintjükön kínál megoldást, akkor az az ember nekik szimpatikus lesz.
E jelenség ellen ilyen blogbejegyzésekkel harcolni bit-pocsékolás és a net-használó Jobbikos tábort erősíti.

jobbra 2010.03.24. 09:16:04

@TuRuL_2k2:

Hol olvastad hogy 90% írtam volna?

Nyugalom :)

jobbra 2010.03.24. 09:17:41

@Rob67:

Hehe,ne légy frusztrált :) Ideje leadnod a vörös pártkönyvedet,hidd el semmire nem jó már,még a bolhapiacon sem adnak érte semmit pedig ott minden eladható :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 09:18:45

@jobbra:
A 90% nyilván költői túlzás, a jobbikosok csak 30-50-60%-okról beszélnek. :]
De NINCS olyan mérés (se publikált, se publikálatlan), ami országosan 30%-ra tenné a Jobbikot. Legfeljebb néhány válságövezetben van esélye a pártnak ilyen eredményre.

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.03.24. 09:24:34

Ez is csak egy prostituált, mint a többi, csak másképpen adja pénzért oda a testét. Sajnálom ezt a sok agyhalott politikust, de még jobban az embereket, akiket ezek a pénz és karrieréhes zombik fognak irányítani...

Ajtony 2010.03.24. 09:28:07

@Ленина:
elvtars, savankas a szolo

Karcsi75 2010.03.24. 09:28:22

Tetszik ez az USA mintaóvoda. Kezdjük ott,hogy a gyermekemnek ne 35-fős csoportban kelljen lennie. Ne csak tízórait kapjon első étkezésnek "Mert egyen otthon a gyerek!". Legyen tornaterme az ovinak fizessék meg az óvodapedagógusokat. A sérült emberek támogatásának megvonását és a paralimpiakonjaink megalázását is a jobboldal csinálta ezek szerint?

teknős 2010.03.24. 09:29:32

@igazi hős: Csak a pontosítás kedvéért. Balóné asszonyt nem a fidesz küldte ki, mint állította, hanem Kovács László külügyminiszter.

Morvai interpretálásában ez úgy néz ki, hogy őt a Fidesz küldte ki, de Kovács László írta alá a kiküldetési okmányt.

Anikó71 hozzászólásából jól látszik, hogy Morvai Krisztina mindig jó fej ott, ahol jól megfizetik a munkáját.

Nem véletlenül elsőosztályú jogász. kiválóan meg tudja győzni az embereket.

SZDSZPistike 2010.03.24. 09:30:44

Már csak az hiányzott volna az "álomóvodájából", hogy a kisfiúk csendes pihenő gyanánt az ovóbácsi farkát szopkodják.

Micsoda szép új világ!

Vandál Mikulás 2010.03.24. 09:36:08

Kurva jó, hogy megtaláltad ezt az "anyagot"...

Komolyan mondom, a Jobbik szimpatizánsai végre elgondolkodhatnának azon, hogyan lehet az, hogy MK megjelenésével egy alig ismert társasághoz elkezdett áramlani a pénz és a médianyilvánosság. (Amely itt még mindig parlamenti pártokat tud kreálni fél év alatt - példa rá az LMP. Ha holnap én alapítanék egy pártot, előállnék bármilyen hülyeséggel, de mindennap meghívnának beszélgetni az RTL-be meg a TV2-be, akkor előbb-utóbb bőven meg volna az 5% bármilyen választáson.)

Mindegy, megvan az új kisgazdapárt: buta és demagóg emberek szövetsége, akiknek egyetlen feladata, hogy a Fityesz pozícóját gyengítsék.

Remélem, egyszer mindenki el lesz számoltatva. Azok is, akik jót akartak, de hülyék voltak felismerni a valóságot.

F173 2010.03.24. 09:41:20

@eszkep: Morvai jogvédő! Semmi kivetni valót nem találsz az anyagban? Akkor hol volt a Morvai mint jogvédő, amikor a jobbikosok megdobálták a melegfelvonulást? Miért nem állt ki a melegek jogaiért?

Akár lobbizhatna is, hogy a Jobbik programjában bekerüljön a Gyereket minden meleg párnak! :-)

reichenberg kenéz 2010.03.24. 09:41:33

@pnegyesi: Abszolut egyetértek! Az internet egyáltalán nem fedi valósan az ország jelenlegi hangulatát. És én is járok vidékre. Az emberek be vannak pörgetve. Még akkor is ha éppen jól élnek. Tömegpszihozist látok kialakulni sajnos.

antitaxis 2010.03.24. 09:50:36

Ki lepődik ezen meg?
Morvai egyik első ultrajobbos tüntetésen bátyatag tempóban, papírból olvasta föl a magunkfajta szöveget. A fölolvasás közben még lasabban – hogy a törzsközönség is értse –, tagolva olvasta: nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát és a lekvár tegye el a Nagymamát. Majd büszke arccal körbenézett, és learatta a késve kezdődő gyér tapsot.
Na mára már belejött. Ha netán Ő lesz az államelnök én visszasírom majd Sólyom (veréb) Lászlót. De csak akkor...

Kotkodus 2010.03.24. 09:55:26

most magyarázza el nekem egy jobbik szimpatizáns, mert tényleg nem értem:
a melegek nem vonulhatnak az utcán, de adoptáljanak nyugodtan gyerekeket?

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 10:01:19

@borzzz: "Aki azért állt be (át) a Jobbikhoz, mert elege van a pöcsölésből, az az erőből politizálást, magyarán a diktatúra valamilyen formáját preferálja a nehézkes, lassú és nem elég hatékony demokráciával szemben."

Ez hülyeség. A tökös politizálás miért jelentene egyenesen diktatúrát? A cseh politikusok tökösen kiállnak a nemzetük érdekeiért( Lásd Lisszaboni szerződés aláírásának feltételei). Ott diktatúra van?

" nehézkes, lassú és nem elég hatékony demokráciával " Na ez a lényeg, te írtad, nem én.

@Alfőmérnök: Bayernél és Hegedűsnél az a problémás, amit most mondanak.

This_is_Sparta (törölt) 2010.03.24. 10:03:34

A Selmeczi Tibor féle Parabolában volt egy rovat még pár éve a "Politikus is volt EMBER" címmel. Ez most nagyon illik ide!

ThufirHawat 2010.03.24. 10:07:56

Ez a nő egy jellemtelen senki.

harcsabajuszos 2010.03.24. 10:13:19

Szent együgyűség.
A klasszikus politikai játszmát láthatjuk.
A "ha rosszat nem tudunk írni, akkor inkább semmit sem", a totális elhallgatás stratégiája nem jött be, túlzottan megerősödött a Jobbik a teljes médiösszezárás ellenére.
Most jön a szennyes kis ügyek kikeresése a múltból, s azok lágy csúsztatásokkal való tálalása. Ezek az ügyek természetesen csak a Jobbik szavazóbázisában kelthetnek zavart, mert a buzeránsok nyalogatása az mszpszdszfidesznél a mindent vivő aduász a poltikai karrierben.
Ettől a Jobbik programja továbbra is érvényes, s retteghetnek a megélhetési politikusbűnözők.
Szebb jövőt!

Kun András 2010.03.24. 10:21:18

Kár volt egy zsidót, Morvait bevenni a Jobbikba. Schön Péter, gazdasági igazgató is mehetne tőlem az LMP-be.
Ezt a bandzsa zsideszmandinertől függetlenül mondom.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 10:21:31

@Oreg: "A "ha rosszat nem tudunk írni, akkor inkább semmit sem", a totális elhallgatás stratégiája nem jött be, túlzottan megerősödött a Jobbik a teljes médiösszezárás ellenére.
Most jön a szennyes kis ügyek kikeresése a múltból, s azok lágy csúsztatásokkal való tálalása."

Pontosan így van, jól látod!

Kun András 2010.03.24. 10:23:20

@Kádár Alíz: mi van, Kádár elvtársnő?
:)))

levi009 2010.03.24. 10:27:03

@Alfőmérnök: Tudod, nagyon nem mindegy, mi is volt az a múlt? Nem mindegy, hogy buzi volt-é, avagy buzikat védett! Az elsőből állítólag nem lehet gyógyulni a másodikból igen.
Az általad felemlített személyeknél pedig nem az a baj, hogy egy rossz irányból jó felé fordultak, hanem az, hogy egy rossz irányból, egy még rosszabb felé.
Forgathatjuk itt a szavakat kedvünkre, de a Jobbik 30+ %-os eredményei helyettünk is elmesélik, mennyire elegük van már abból, hogy szabadon gyilkolászhatják országában a magyart (Borsod egyes körzeteiben 70+ % !!!).
A többi csak duma! Mert meg lehet magyarázni, hogy miért ilyen jól kormányozták eddig hazánkat, de azt már aligha, hogy miért ölték meg a szomszéd 92 éves nénit a 15 forintjáért!?
Mellesleg mondja már el valaki, mi ez a nagy hazudozás, kendőzgetés a Tényői gyilkossággal kapcsolatban??? Mert a patológus szerint sem lehetett az apa a mészárlást követően úgy öngyilkos, ahogy a rendőrök megállapították! Mire föl ez az aljas hazudozás? Csak nem a kampány miatt?
Bocs, de elegünk van már ebből! El lehetne ezen gondolkodni mindenkinek!

nas 2010.03.24. 10:27:26

kár a nőért. szimplán begolyózott.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.24. 10:45:47

@Google: "Nem hiszem, hogy a jelen gazdasági helyzetben a Fidesz a Parlamentet akarná feloszlatni... "

Most miért? Hitler is megtette sokkal szarabb helyzetben... XD

(Egyébként a csehek példája megmutatta, hogy nem feltétlenül kell működő parlament az élethez.)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.24. 10:54:06

(kommenteket nem volt időm elolvasni, így csak a post-ra reagálok)

Az, hogy meghibbant a csaj nem kérdés, hiszen kirúgták alóla a széket, amikor nemzetközi körökben esett ki pár szaftos zsidózás a száján.

Ami nekem kicsit érdekesebb, hogy mennyi időt töltött külföldön.
Egy ilyen picsa akarja megmondani, hogy mit kéne csinálni ebben az országban, mikor csak kényszerből politizál itthon?

Megélhetési magyarkodó ez!

(Kár, hogy sok sötét bedől a kamunemzeti és gyűlölködő szövegeinek...)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.24. 11:05:54

És egy ilyen köpönyegforgató a "legtisztábbak pártjának" a legnépszerűbb embere...

Bocsánat, nem köpönyegforgató: megvilágosodott :-)

This_is_Sparta (törölt) 2010.03.24. 11:07:31

@Kun András: Parancsolj, Kun elvtárs! Béla bátyánk hogy van!?

Jobbik 4ever! 2010.03.24. 11:11:23

@Oreg: Teljesen igazgad van, de elszámították magukat a rohadt zsidó-cigány komcsik, mert sem a szeplőtlen-fogantatású-hazamegmentő Jobbikot, sem Szűzanya-reinkarnáció Morvait nem tudja lejáratni, hiszen mi, az igaz magyar jobbikosok nem olvassuk el ezeket a köcsögök írta förmedvényeket, és gondolkodás nélkül tudjuk, hogy mindez csak összeesküvés ellenünk, mert rettegnek tőlünk! Egyébként is igazi jobbikos csak kurucinfot olvas, és csak az Igazi Vezetők szavára hallgat!
Szebb jövőt!
Hajra Jobbik, hajrá zsidó, cigány és buzi és hazaárulómentes Magyarország!

G_P 2010.03.24. 11:16:07

Elképesztő az elmúlt másfél hónap erőltetett, Jobbik-ellenes kampánya az Index részéről. Napi szinten 2-3 szarkasztikus cikket válogatnak be a blog címlapra, csak hogy szugerálják a népet. Én is tudom, hogy a Jobbik nem szentek gyülekezete, csak nem értem, mi ez a "pártatlanság". Ekkora probléma, hogy nem hazudnak az arcunkba a megélhetési bűnözéssel kapcsolatban? Kérdezem ezt annak tudatában, hogy Vona, Pörzse, vagy Morvai a szememben korántsem hiteles személyek.

tevevanegypupu 2010.03.24. 11:20:54

Mostanaban mondott valamit Morvai a leszbikusok, feketek es a sulyosan fogyatekos emberek ellen? Teny, hogy a Jobbik nagyon ellenzi az azonos nemuek kapcsolatat, de Morvairol nem keszultek olyan kepek mint Kiralyrol, amit barki aki kicsit is rosszindulatu, felremagyarazhat.Es ha jol tudom nem hangsulyozta soha melyseges kereszteny elkotelezettseget sem, hogy aztan kinos lehessen ra - es a jobbikra nezve - egy ilyen fotosorozat megjelenese transzvesztitakkal es homoszexualisokkal baratkozva, mint ami Kiralyrol keszult.Morvai kulonben tokeletesen kepviseli a Jobbik ellentmondasos es gyakran eleg zavaros elveit.

NEmáááá 2010.03.24. 11:50:13

Én mindet megbasznám : óvódás anyukát,
óvónőt, elvált 40-es pókhálosat,
morvay krisztit, anyám húgát :)
(anyámat nem, mielőtt még javaslat érkezik erre nézve :)

NEmáááá 2010.03.24. 11:51:06

jajjajjjaj !! "LESZBIKUS pár" kimaradt!
elnézést :)

teknős 2010.03.24. 12:04:17

@Bemmbemm: Tökös politizálás? Hát nem tudom...

Vagy én nem értem, hogy mit jelent a tökös szó, vagy ti nem tudjátok mi az politizálni és keveritek a fecsegéssel...

ora et labora 2010.03.24. 12:15:35

Morvai-n kívül melyik magyar politikus kérdezte meg, hogy mi a faszt kerestek zsidó gépek Magyarország légterében?

Miért nem lőtték le őket rögtön?

Hol a faszban vannak a grippenek?

Miért nem tartóztatta le valamelyik titkosszolgálat azonnal a honvédelmi és a külügyminisztert, meg a többi buzit aki beengedte ide a zsidrákokat?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 12:28:03

@ora et labora:
Ohhh, buzik & zsidrákok. De biztos sok mindent kikérnél magadnak. :]

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.24. 12:32:14

@ora et labora:
Szerinted bárki észreveszi őket, ha nem akarják? Legalább ne csinálj nagyobb hülyét a Jobbikból, mint amilyen.

Google 2010.03.24. 12:53:58

@maxt:

Nana, a Jobbiknak hála éppen itt bukott meg a nagy tudományuk! Ezt kellett megérniük.
Naivan ide jönnek - nyilván először életükben-, s nem tudták, kivel állnak szembe.
The show must go on - ahogy a művelt s más brit mondja.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.24. 12:58:49

@tevevanegypupu:

"nem hangsulyozta soha melyseges kereszteny elkotelezettseget sem"

Mint egy hajdúsámsoni görög katolikus pap leszármazottja.

tevevanegypupu 2010.03.24. 13:05:11

@Jobb híján MDF-es:
"Mint egy hajdúsámsoni görög katolikus pap leszármazottja."

Mondom: nem hansulyozta soha, sehol olyan nyiltan es lehengerloen melyseges kereszteny elkotelezettseget mint Kiraly Andras. Es teljesen mindegy kinek a leszarmazottja.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.24. 13:09:26

@tevevanegypupu:

Igazad van, nagyon nem egy kategória Királlyal.

Király egy szabad szemmel is látható suttyó, Morvai pálfordulásait meg hosszasan kell magyarázni, mert a felületes szemlélő számára nem egyértelmű. Tehát inkább hajlamos a saját benyomásainak hinni.

jobbra 2010.03.24. 13:10:52

Eszembe se volt a jobbik-al szimpatizálni.DE 2006októberén T vezérünk O.Viktor,odacsőditett több ezer ember, hogy majd most ,forradalom, a komunistákat elküldjük ,meg az anyám pi...ja .
..szomat ,megtartotta a beszédét és azt mondta,mindenki menjen haza és elkullogott.Szép hazafi,szép ember!!

Az összes ismerős/barát aki kint volt,kibaszott dühös lett.Azóta mindegyik jobbikos lett!

Na erre jön tavaly juliusi, Erzsébet téren az avh akció, ugye felhívták Vonát hogy visznek minden jobbikost a térről.Bazz, azonnal odament és leült közéjük!!! különbség nem? nem elsunnyogta bassza meg ,odament a sajátjaihoz ,persze Őt is bilincsbe vitték ,utólag kiderült jogtalanul.

Na ezért nőtt sok ember szemében VonaG.
Nem mert turulos,meg kurucos, faszomtudja. Nem basszátok meg ,mert az az ember aki kiáll a sajátjaiért azt az embert követni kell!!

Most meg már én is
Szebb jövőt !

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.24. 13:20:39

@Google:
Jobbiknak hála? Megbukott?
Maaargit....
Ezek a gépek a határ túloldaláról lefülelnek bármit az országban. Ha eljöttek Pestig, akkor rajtunk túl volt a célpont.
Apropo: Talán a honvédelem is észrevette volna őket, ha lenne egy "olyan nátóizé" valamelyik hegy tetején.
Tudod ami jobban árt a védett virágoknak, meg a szent magyar földünknek, mint egy esetleges támadáskor a bomba...

@jobbra: Vona ment mártírkodni, mikor már közvatítette a tv. Hülye politikai cirkusz, semmi több...

jobbra 2010.03.24. 13:40:17

@maxt:

Nézőpont kérdése, te így látod mások másképpen.Számodra tök mindegy, elvakult Kövér L kitüződ van .:D

jobbra 2010.03.24. 13:46:24

Ismeritek a kiscicás történetet nem?

3 kiscicával találkozik OV.Azok csak nyávognak,fideszes vagyok,fideszes vagyok.
OV mosolyogva elmegy.

3 nap múlva megint arra ,a 3 kiscica meg nyávogja, Jobbikos vagyok,Jobbikos vagyok!

OV ledöbben ,odamegy és kérdezi: kiscicák 3napja még fideszesek voltatok,mi történt?
Kiscicák....igen de 3 napja még nem volt nyitva a szemünk !

Majd kinyílik a szeme remélem ,jó pár mostani fideszes szimpatizánsnak .

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.24. 13:47:19

@jobbra:
Szinte vártam, hogy egy hasonló orbitális ökörséggel gyere.
Ha valaki a ti privát elmebajotokban nincs benne, nem jelenti azt, hogy máséban igen.

Legalább ennyit gondolj végig, mielőtt tovább rombolod a szeretett pártodról kialakult képet a profeszsionális érveléstechnikáddal.

cserenkov 2010.03.24. 13:49:18

Egyszerű! Egyik kábulatból belesett egy másikba.

játccótér 2010.03.24. 13:52:05

@Ленина: nyugi, úgyis odaadja..csak tanult ember, a bárcája mélyebb nerítésű...:)

ladislaus 2010.03.24. 13:57:22

@Kotkodus: nem vagyok jobbik szimpatizans, de mas vonaglani es uvoltozni hogy buzi/homar/leszbikus valaki es mas ezt ugy megelni hogy sajat maguk kozott ezt elintezik es esetleg nem orditjak vilagga buszkeseguk.
En igy ertelmezem.

jobbra 2010.03.24. 13:57:53

@maxt:

És miért vagy ideges? :DD
Fogy az előny? vagy mi?

Baj van Houston :D
Whehehehe :D

igazi hős 2010.03.24. 14:03:55

@teknős: Igazad van, megint elhittem amit egy jogász vagy politikus (M.K. ugye mindkettő) írt le. :-)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.24. 15:00:24

@jobbra:
Ideges? Előny? Miről beszélsz?
Ne vetíts...

jobbra 2010.03.24. 15:03:32

@maxt:

Lehet rosszul itéltelek meg?
Kommenyista vagye? :DD

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.24. 15:08:06

@jobbra:
Kikérem magamnak a feltételezést is...
És előre lezongorázhatod a többi pártot is, egyikkel sem tudok azonosulni...

tevevanegypupu 2010.03.24. 15:20:51

@Jobb híján MDF-es:
Morvai egy kicsit olyan noi TGM. Mindig arrafele megy, amerre a korulmenyek viszik.Altalaban egy-egy igazsagtalansag vagy kevesbe tamogatott tarsadalmi reteg mellett kotelezodik el, hogy szep magyarsaggal mondjam. Nem jelenti azt, hogy nincs igazuk..per pillanat.

tevevanegypupu 2010.03.24. 15:22:13

"..igazsagtalansag ellen.." (-:

jobbra 2010.03.24. 15:24:19

Akkor a fenének ugatsz bele :DD

Pedig még lett volna egy tippem, Fleto fan :D

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.24. 15:28:01

@tevevanegypupu:

TGM az igazi vesztesek mellett van, MK meg azok mellé áll akik a piacgazdaságban a helyükre kerültek, de ezt a helyet nem érzik reálisan a magukénak. Ezek többen is vannak, sokkal jobb helyzetben és ezek képviselete anyagilag is kifizetődőbb.
MK fényesen megél a jobbikoskodásból, valószínűleg bebiztosította magát egész hátralévő életére az ausztráliai nyilas emigrációnál.

tevevanegypupu 2010.03.24. 15:41:11

@Jobb híján MDF-es:
A kanadai-amerikai zsidosagnal viszont jocskan elkaszalta magat..Hogy mit orjongtek, mikor Morvai kiement Torontoba eloadast tartani 2006.szeptember-oktobererol..Es hogy mennyire gyoztesek akik melle allt, az hamarosan kiderul. Nagyobbreszt valoszinuleg a fidesztol fugg.Ezert is tart a jobbik es lett ellenseges a fideszszel szemben, mert erzik, ha Orbanek jol kormanyoznak, sok eselyuk nem lesz az eletben maradasra. A Jobbik nagyon nagy "koszonottel" tartozik a balliberalisoknak az biztos.
Morvai valoszinuleg folytathatja nemzetkozi karrierjet. Na persze az EU-ban, ahol eleg sok a 68-as liberalbolsevik-maoista, es ahol a vilag proletarjainak egy resze meg egyesulhet, nem rajonganak erte tulzottan.(-:

Alfőmérnök 2010.03.24. 15:43:49

@levi009: "Az általad felemlített személyeknél pedig nem az a baj, hogy egy rossz irányból jó felé fordultak, hanem az, hogy egy rossz irányból, egy még rosszabb felé."
Eztet most nem értem. Liberálisból lettek nemzeti-konzervatívok. (Sajnos tettekben nem eléggé.)
Ami a cigánykérdést illeti, a Fidesz volt az egyetlen ami érdemleges lépéseket tett (a családi pótlákot iskolalátogatáshoz kötötte). És akkor még nem is durvult el ennyire a helyzet.

Alfőmérnök 2010.03.24. 15:46:18

@levi009: "Tudod, nagyon nem mindegy, mi is volt az a múlt? Nem mindegy, hogy buzi volt-é, avagy buzikat védett! Az elsőből állítólag nem lehet gyógyulni a másodikból igen."

Mellesleg nem biztos, hogy nem lehet gyógyulni belőle,lehet, hogy van pszichés eredetű "válfaja" is. De ha te betegségnek tekinted, amiből nem lehet kigyógyulni, akkor meg elég nehéz egyben bűnnek is tekinteni.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.24. 15:47:49

@jobbra:
Talán azért "ugatok bele", mert attól, hogy nem vagyok egyik politikai formáció elkötelezett híve sem, a veszélyesen hülyék ellen fel kell szólalni. Bocs, de a Jobbik ez a kategória, karöltve a Fidesz nevű szülőanyjával, és az MSzP-vel.
(halottakat meg nem rúgdosok...)

Alfőmérnök 2010.03.24. 16:14:07

@tevevanegypupu: Nem mondott szerintem sem olyat mostanában, én egy viszonylag következetes jogvédőnek tartom. Ugyanakkor emberként - amellett, hogy nem tartom rossz nőnek - meglehetősen unszimpatikus ez a karrierizmus. Elég talán csak arra utalnom, hogy az idézett beszélgetésben is nem csak a melegek jogai mellett agitált, hanem a homofóbia ELLEN is. Ami valljuk be, a Jobbiknál és holdudvaránál még fokozottabban jelen van, mint - korábbi állítása szerint - a magyar társadalomban. Na, hova lett ez a korábbi lendület?
Én két mentséget tudok felhozni a számára.
1.) most nagyon nem ez a legfőbb probléma Magyarországon
2.) a politikusok nem azért vannak, hogy emberileg szeressük őket

Várkonyi 2010.03.24. 16:26:28

@Alfőmérnök: "meglehetősen unszimpatikus ez a karrierizmus."

nem unszimpatikus, hanem antipatikus.
egyébként meg:

www.youtube.com/watch?v=k9wYAaMf_MM&feature=player_embedded

Várkonyi 2010.03.24. 16:28:58

A fenti videóból mindenki eldöntheti, hogy mi számára a rokon- vagy ellenszenves.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 16:39:46

@jobbra: Teljesen igazat adok neked! :) Ezek mást nem értenek meg, csak az ilyen beszédet. Kár velük vesződni ;).

@maxt: Szerintem lehetne vitatkozni, hogy kik a veszélyesen hülyék!

Alfőmérnök 2010.03.24. 16:53:27

@Várkonyi: Nekem unszimpatikus. De el tudom fogadni, hogy valakinek még csak nem is antipatikus.
A linkelt video többek között azért manipulatív, mert Vonával nem Bayert kéne párhuzamba állítani, hanem Orbánt. A Bayer-Pörzse szájkaratéban meg Pörzse ugyanolyan alpári volt, mint Bayer.

A multik megadóztatása egyébként vezethet oda, hogy munkahelyek szűnnek meg, ebben Zsocsának igaza van. Ezeket a dolgokat okosan kell csinálni, a Jobbikra meg nem éppen a megfontoltság a jellemző, és kevés embernek van közülük aktívan politizáló múltja (tkp Morvai is kezdő politikus). Ezért én jelenlegi formájában nem szívesen bíznám a Jobbikra az ország sorsát. A semmitmondó Fidesz-program óta azonban azt tartanám a legszerencsésebbnek, ha a Fidesznek csak a Jobbikkal együtt lenne meg a 2/3 (szerintem egyébként ez is lesz a végeredmény).

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 17:05:40

@Alfőmérnök: "A multik megadóztatása egyébként vezethet oda, hogy munkahelyek szűnnek meg,"

(Amit most írok, ne vedd magadra, nem ellened irányul, csak elegem van ebből az érvből.)

Ne haragudj de ez a világ baromsága. Ettől falra tudok mászni. A multik (és itt a Jobbik egyértelműen a Tescora és hasonló cégekre gondol, nem pedig a bivalybasznádi gumigyárra vagy autó-összeszerelő üzemre) 3-szor annyi munkahelyet szüntettek meg, mint amennyit létrehoztak. Szerinted hány kis közért ment csődbe egyetlen madaras teszkó megépülésekor? Hány ember veszítette el a munkahelyét és mehetett szaros 70 ezer forintért banánt pakolni a nagy áruházba 12 órás műszakba?

Abba kellene már hagyni ezeknek a kurva multiknak a sajnáltatását. Egy nagy lószart hoztak ők létre munkahelyet.
A szaros kis fizetésünk felét leadózzuk, ezek meg teherautóval viszik ki innen a pénzt adózás nélkül. ÉS NE UGASSUNK, MERT MUNKAHELYET TEREMTENEK!!!

MEG EGY NAGY LÓFASZT!

Na, most már lehet "alpári, bunkó jobbikosozni"! Adtam rá okot is!

Nem a PhD-vel kellene jönni, hanem a tetves józan paraszti ésszel!

4-ből 4-en dolgozunk a családban, mindannyian adózunk, mint a barom és alig tudunk megélni. MULTIKAT! Azt, a nagy lófaszt!

Alfőmérnök 2010.03.24. 17:14:32

@Bemmbemm: Két kérdést érdemes elkülöníteni.
- ha eleve jobban megadóztattuk volna a multikat (szerintem ez lett volna a helyes), akkor mi lett volna? Ezen lehet filózni, de nem nagyon érdemes, mert ez a hajó már elment.
- ha most jobban megadóztatjuk, mi lesz? Nyilvánvalóan a rabszolgáikon fogják leverni a kiesett profitot. Mert elég mohók ahhoz, hogy ne elégedjenek meg kevesebb bevétellel. Emellett lehet(sőt, valószínű), hogy ezzel párhuzamosan piaci előnyhöz jutnak kis- és középvállalkozások, amik munkahelyet teremtenek, de azért ez egy hosszabb folyamat, és nyilvánvalóan sok ember meg fogja szívni. Ez is hozzátartozik az igazsághoz.

Várkonyi 2010.03.24. 17:25:27

@Alfőmérnök: Amíg a kis & középvállalkozások meg nem erősödnek, addig közmunkákkal is fel lehet szívni ideiglenesen a munkaerőt.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 17:30:08

@Alfőmérnök: Olyan törvényeket kellene hozni, ami a munkavállalókat védi.

Ne csak a BKV-nak és a MÁV-nak legyen joga sztrájkolni! Mert jelenleg a multis dolgozókat minimum kibasszák az utcára, ha szólni mernek, hogy miért vonnak le 10 ezer forintot a 70 ezres fizetésből hiány címén, miközben naponta százmilliókat keres egy áruházlánc az országban.

Mi lenne ha megadóztatnák? Akkor kérlek az lenne , hogy talán nem adóznék le 80 ezret a 180 ezres fizetésemből és talán 28-án nem kellene azon gondolkodni, hogy miből veszek egy kurva kiló kenyeret, mert igazságosabb lenne a KÖZteherviselés.

Ennyi az egész. Nem kell itt doktori disszertációt írni a gazdaságról. KÖZTEHERVISELÉS legyen, mert jelenleg NINCS.

Ez nem hosszú folyamat. Annyi az egész, hogy a mocskos kormányok ne asszisztáljanak a szabad rabszolgatartáshoz és a kizsákmányoláshoz. Ha gyökeresen más lenne a hozzáállás, akkor 4-5 éven belül nem vinnyognánk mi sem ennyit. De jelenleg csak a pofánkat jártathatjuk.

Nyerje meg a választást a Fidesz és mutassa meg nekünk, hogy lehet így is csinálni. Akkor még el is gondolkozok rajta, hogy érdemes e rájuk szavazni!

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 17:32:51

@Várkonyi: Főleg, hogy közmunkásokkal sok mindent lehetne végeztetni, mert jelenleg az ország nagyja egy lepusztult szemétdombra hasonlít. Tessék ellátogatni Hídvégardóba (például), Borsod megyébe, milyen gyönyörűen rendbe tették a falut a közmunkások. Pedig nagy a szegénység arrafelé, nincs is más munkalehetőségük.

Várkonyi 2010.03.24. 17:44:59

@Bemmbemm: például fák ültetése, a mocsok akácerdők kivágása, parkosítás, parlagfű-irtás.

Alfőmérnök 2010.03.24. 17:45:43

@Bemmbemm: Te is belátod, hogy simán kibasszák az utcára a zembereket, ha hiányt érzékelnek. Na, ha több adót kell fizetniük, akkor még több hiányt fognak érzékelni. Mivel minimálbér alá nagyon nem fognak menni, ezért létszámcsökkentés, leépítés, kibaszás. Ha meg olyan törvényeket hoznak, ami munkavállalókat védi, akkor egy részük lehet, hogy megszelidül, más részük meg elmegy és még több ember kerül az utcára.

Én egyébként ezt nem bánnám, mert nem multinál dolgozom. Felőlem lerombolhatnak mindent, én biztos túlélem, nincsenek nagy igényeim, plusz még kíváncsi típus is vagyok, érdeklődéssel figyelem, mikor a semmiből valami új keletkezik. De hogy mennyi idő lenne a talpraállás, azt nem tom. Lehet h négy év. Én benne vagyok.
Csak sztem a Jobbik nem alkalmas az ország újraépítésére. Szvsz.

teknős 2010.03.24. 17:54:30

@Alfőmérnök: Ezen nem agyalogni kell, hanem számolni, A multi addig marad itt, amíg megéri neki. Ha nem, akkor csomagol és elmegy. Ha valami nagyon konkrét, akkor ez az.

teknős 2010.03.24. 17:57:40

@Bemmbemm: És akkor most hogyan tovább? Majd rendez a Jobbik egy bulit, aminek keretében szétvernek mindent, hogy holnap is lehessen dolgoztatni, a mi adóforintjainkból?

Ez a közmunkaprogram meg nem egyéb, mint egy pofon a sz@rnak. Nem hiába, hogy a Jobbik és az emeszpé ilyen fennen és egyetértésben hangoztatja.

Jól mutatja, hogy mennyire nem látnak tovább a béka hátsójánál!

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 18:02:03

@Alfőmérnök: Minek van kormányunk? VÉDJÉK MEG A MUNKAVÁLLALÓKAT! Más országokban kurva érdekes módon működik. Ha nem akar adót fizetni, nem kell: TAKARODJON INNEN A PICSÁBA! Ennyi. Nem fog ez miatt senki éhen halni. Lesz munka, nem kell beszarni. Ha megszűnne a teszkó, akkor szerinted 2 hónapon belül hány kisbolt nyílna meg ismételten, akik befogadnák a munkaerőt? Azért hozom ezt a példát, mert édesanyám 25 éve pénztáros kis boltokban, amik közül sok már tönkre is ment, mert nem tudott a nagyokkal versenyezni. A 6000 fős településünkön volt 20+ élelmiszerbolt, ami vígan ellátta a környéket, épült egy CBA (szigorúan munkahelyteremtés céljából), maradt 3 kisbolt. Szerinted ezzel hány munkahely lett a településen mínuszba?

"Na, ha több adót kell fizetniük, akkor még több hiányt fognak érzékelni. "- ja ez olyan mint a "válság". Nekik az volt a válság is, hogy mondjuk 2 milliárd helyett csak 1,5 milliárd volt a tiszta haszon. Ne gyűjtsünk nekik kenyérre? Nem volt ezeknek soha hiányuk. Szarrá keresték magukat, míg mi leszegényedtünk.

Azért ezt a kapitalista szabad rablást sem kellene annyira támogatni. Ugyan olyan veszélyes és szar, mint a kommunizmus volt.

"Csak sztem a Jobbik nem alkalmas az ország újraépítésére. Szvsz. "
Majd bizonyítanak a parlamentben, ha meg nem, akkor 4 év múlva mennek a picsába, ahogy már mondtam. Ha a Fidesz annyira a szívén viselte volna a helyzetünket, nem veszített volna el 2 kibaszott választást. Mert akár hogy kozmetikázzák, ők voltak a fő ludasok, ezért nem érdemelnek tőlem már bizalmat. De ebbe ne is menjünk bele, lényegtelen már.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 18:06:47

@teknős: te meg húzz már el a picsába bazdmeg, nem tudsz mást csak szemétkedni az emberrel?! Fizetnek érte? Ki a fasz kíváncsi rá, hogy itt baszod a rezet egész nap és csak abba tudsz belekötni, hogy JOBBIKOS vagyok?!

Értetted, amit írtam vagy csak vicsorogsz?! Beszélgess mamika, ne egyesek seggét nyald, vagy másokat baszogass!

"Jól mutatja, hogy mennyire nem látnak tovább a béka hátsójánál! "- még jó, hogy te ennyire agyoniskolázott vagy.

Bell & Sebastian 2010.03.24. 19:47:21

@Bemmbemm:

Oldjuk már fel finoman.
(csak azért írtam, hogy legalább ne csúfoskodjon tovább oldalt)

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.03.24. 19:52:07

@Bemmbemm:
Kiscsillag, itt asszem átléptél egy határt. Pláne, hogy a hozzászólásodból is kitűnik, tudod ki teknős, tehát szándékkal és személyre szólóan sértegeted ocsmányul. Ráadásul ő nem rád mondott rosszat, hanem a Jobbikra. Az "nem lát tovább a béka hátsójánál". Ha ezt elégnek érzed ehhez a hanghoz, akkor a szocializációd körül nagyon komoly bajok vannak.

Ezt már korábban is akartam mondani neked, hogy alapvetően tévedésben vagy, amikor "most nem vagyunk barátok, holnap majd azok leszünk"-vonulattal jössz a mostani helyzet kapcsán. A közélet nem barátság, az egy pártra szavazás sem, az nem vagyon- és életközösség, maximum érték-. Arra céloztam az apokaliptikus Kányádi-idézettel, hogy valószinűleg eleve olyat láttál bele a Fideszbe és a politikába, ami a dolog szerkezeténél fogva nincsen benne, és az értékvilágos meg eleve a szélsőjobbra húz. Ezzel semmi baj nincs, csak ne csapd be magad.

És most lehet elnézést kérni Teknőstől.

Ha meg tovább tart ez a most már sokadik hozzászólásban megjelenő Akadémia-, Phd-, egyetem-fóbiád, bátran keress fel a magánrendelésemen.

Bell & Sebastian 2010.03.24. 19:58:20

@Oli bácsi:

Nem akarom terelni, csak utalt korábban a s.dobálóra. Egy évig forogtam, de csak körbe.
Ilyen bikkfafejűeket még nem láttam!
Nincs receptje? Kipróbálnám...

Bell & Sebastian 2010.03.24. 20:03:06

@Oli bácsi:

Azért az igazsághoz tartozik, hogy csak nick váltással állna helyre az eredeti rend, ez így nem túl sportos, ha érti, mire gondolok és csak a tárgyilagosság végett.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.03.24. 20:06:06

@Bell & Sebastian:
Őőőőő, mármint mire?
ha a gandzsa-hivő szociológussrácokra, akkor a Kövér László feat. Bornemissza Gergely-takitkát javaslom: irogatunk a kis kockás füzetbe, aztán néha rájuk basszuk a tűzkereket.

Bell & Sebastian 2010.03.24. 20:09:44

@Bell & Sebastian:

Sajnálom, de nem bírom abbahagyni a röhögést! Tűzkerék, az jó! :)))))

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 20:25:10

@Oli bácsi: igen átléptem egy határt.
Nem, nem tudom ki Teknős, csupán egyszer említették nekem, hogy egy 50 év körüli hölgy. Igen alpári módon küldtem el a búsba, de nem kifejezetten az itt lévő kommentje miatt. A hangnemért elnézést kérek, a tartalomért nem! Ha érdemben szeretett volna beszélgetni, nem kötözködöm, de nem ezt tette, sokadjára!

Nincs semmiféle fóbiám, egyszerűen unom, hogy egyesek lekezelik az embert minden adandó alkalommal. Elismerem és TISZTELEM a nálam okosabb embereket, de itt túl sokan hiszik magukat annak, mint ahogy az egész országban. És ez zavar. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy elég szégyenletes a közvélemény-kutatásotok eredményét tekintve az itteni színvonal. (persze most én sem emeltem ezen, de valljuk be sokan sárosak az ügyben)

A szaros kis picsogós blogomon megörökítettem ezt az indulatos beszélgetést mindenféle kozmetika nélkül. Bizony, néha tud az ember bunkó lenni! De legalább most van is miért belém kötni. Eddig nem adtam rá okot, mégis kaptam rendesen sokaktól. És igen! Én ezt a lelkemre veszem, sajnos!

Pontosan azt láttam bele a Fidesz politikájába ami, sokáig ez meg is felelt nekem, de mára tarthatatlannak érzem a helyzetet. Én konkrétan minimum 100 Fidesz taggal tartottam nap, mint nap a kapcsolatot és segítettem a munkájukat és igen, sokakat barátomnak tartok a mai napig. A korábbi mondataimat ezért írtam. Nem baj, ha nem értetted a szándékát, nem fejtettem ki rendesen a gondolatomat.

@Bell & Sebastian: Például ön egy olyan ember, akinek a hozzászólásait érdemes olvasni, amiért megéri végigrágni magam ezer kommenten, de felsorolhatnék még néhány nevet.

Nem vagyok álszent, tudok büdös-paraszt lenni, ha kihozzák belőlem! Vállalom!
Na de mindegy is, nem rondítom tovább az oldalt. Persze semmit nem veszítenek ezzel, csupán egyel kevesebb jobbikos barmot.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 20:28:02

Remélem kielégítő volt a válaszom!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.24. 20:47:13

@Bemmbemm:

A helyi kisbolt-Tesco viszonylat ismeretében nem biztos, hogy mindent láttál a magyar gazdaságból, ezért ne is tegyél túl átfogó megállapításokat.

Az általános kép az, hogy a munkát keresők általában külföldi tulajdonú cégeknél szeretnének elhelyezkedni, mert itt érhető el a legmagasabb kereset, 2008 végi adat szerint átlagosan 213 eFt.

www.euroastra.info/node/20515

A külföldi cégeknél ráadásul az alkalmazottakat mindig teljes összegre jelentik be, és általában a munkakörülmények is jobbak, mint a hazai kkv-k esetében.

A külföldi cégek elkergetése esetén a náluk dolgozó nagyjából több százezer embert és családját nem biztos, hogy boldoggá tenné az a perspektíva, hogy árkokat takaríthat vagy cukorrépát kapálhat addig, amíg a hazai kkv-k képesek lesznek piacképes, jó árbevételi szinten értékesíthető terméket gyártani. A társadalom egy részének sikertelenségére, mint problémára nem az a jó megoldás, hogy amit a többiek elértek, azt is lehúzzuk a sárga földig.

Bell & Sebastian 2010.03.24. 20:58:45

@Bemmbemm:

Ugyan nem én vagyok a Főnök, de szívesen elmondom, mit gondolok.

első hiba: személytelenség feloldása
második: marad a nick
harmadik: újabb poszt
negyedik: marad a nick
ötödik: bíráló híján fokozott magabiztosság
hatodik: alaposan elkapta az indulat, de nemcsak magát

Hatodikak vagyunk a sorban, ha ez segít.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.24. 21:45:20

@Bemmbemm:

Jó hír a külföldi cégek sokak által vitatott adókedvezményét megszüntetni óhajtóknak: az EU rendelkezése szerint ezeket a kedvezményeket 2011 végéig meg kell szüntetni. Még jobbikos kormány sem kell hozzá, a bírálatok kereszttüzében álló kedvezményt elsöpri az Unió szele.

www.vallalkozoinegyed.hu/20080729/multinacionalis_vallalat_adokedvezmeny_kkv-k_csodkozelben

tevevanegypupu 2010.03.24. 21:46:40

@Alfőmérnök:
Nekem Morvai hol szimpatikus, hol nem. Bator volt mikor mindenkivel szemben vedte azokat akiket a rendorok felholtra vertek. Ezenkivul azt is ertekeltem, mikor Goncz Kingaval szembeszallt, bar talan nem tul szerencses volt a "magunkfajta-magukfajta" megnevezes. Viszont nagy valoszinuseggel itt nem csak a zsidosag egy reszenek eleg ellenszenves, csorteto-torteto viselkedesere gondolt azokkal szemben akik magunkfajtak(-:, hanem valoban igazsagtalansag erte.
Ez a Budahazy-dolog most nem tudom mi,
mindenesetre nem hiszem el tulsagosan ezt a terroristazast, amit a rendorseg
probal bizonyitani. A Jobbikkal kapcsolatos ugyekben pedig az az erzesem, hogy csak segiteni akart nekik, mert egy idoben a Jobbik sok olyan dolgot tett, amit helyeselni is lehet..Majd meglatjuk. Osszehasonlitva a sok ocska megelhetesi k...epviselonovel,akik sajat erdekukben elarulnak mindent es mindenkit, Morvai kulonb ember.

abandi 2010.03.24. 21:47:10

@Bell & Sebastian:
A 7-ik, meg: Te magad légy!

abandi 2010.03.24. 21:53:52

@tevevanegypupu:
Bár engem az ékezetek hiánya továbbra is zavar, de mintha magam írtam volna "lefinomodva".
Egyébként a kerékbilincses históriánál:
Remélen elküldte a hiénákat a bósbüdöskibaszottkurvaanyjukba...is!

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 22:01:43

@Bell & Sebastian: Tudja mit? Igaza van!

Elkapott az indulat, ezért eszembe sem jutott, hogy más nicken írjak. Sőt! Eleve patkánykodásnak tartom, ha más nicken ír valaki provokáció miatt! Eddig sem tettem, eztán sem fogom.

A posztot töröltem, felesleges volt, tovább hergeltem magam és önöket.

@Elpet: Valóban nem láttam mindent, nem is állítottam. Azon szerintem ne vitatkozzunk, hogy a multiknál átlagosan mennyit keresnek az emberek. Az az adat nevetséges, kíváncsi vagyok kiket vettek számításba. Tudja olyan ez, mint a GDP. A nagy átlag pitiáner összegekért dolgozik. Higgye el nekem, hogy rengeteg magyar cég versenyképes a fizetéseket tekintve a multikkal. Isten őrizz, hogy minden külföldi céget elzavarjanak, ilyet sem írtam sehol. De vannak mocskos, inkorrekt nagyvállalatok, akik szinte rabszolgaként dolgoztatják az embereket. Ez tény, ezen kár vitázni.

Nem állítottam, hogy mindenki legyen közmunkás, de az is egy lehetséges alternatíva (részben).

A több százezer multiknál dolgozó ember nagy részét az boldogítaná, ha végre rendes körülmények közt dolgozhatnának, tisztességes jövedelemért.

Engem pedig az boldogítana, ha a tisztességgel megkeresett jövedelmemet nem úgy kurtítanák meg, hogy mások közben röhögve számolnák a milliárdokat egy fillér adó kifizetése nélkül.

@teknős: ezúton kérek ELNÉZÉST a hangnemért. Nem akartalak megsérteni méltóságodban. Nem akartam személyeskedni, elkapott a hév. Arra kérnélek, hogy ne állj mindenhez hozzá rosszindulattal, mert nem vezet semmire. Mivel nem tartom magam egy semmirekellő, patkány embernek, ezt le kellett írnom.

tevevanegypupu 2010.03.24. 22:04:45

@abandi:
Ja az ékezetek, azt mindig elfelejtem.
(-:

Alfőmérnök 2010.03.24. 22:06:00

@tevevanegypupu: A magunkfajtázás egyértelműen az identitásra utal, nem a származásra. Akik ezt nem értik, azoknak súlyos szövegértési problémáik vannak. Más kérdés, hogy identitás-problémáik Magyarországon leginkább zsidóknak és cigányoknak vannak (szándékosan nem írtam ki az "a" betűt.). Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a magunkfajtázást zsidózásnak tartják.

abandi 2010.03.24. 22:10:44

@Alfőmérnök:
Megtoldanám egy csöppnyi "idegenszívűzéssel", és hopp: Máris ántisémi-róóómatázássá fajul a jogos önvédelem!

abandi 2010.03.24. 22:15:28

@Bemmbemm:
Ez szép volt!

Vannak itt sokkal nagyobb gusztustalan férgek, akiken köszörülheted halálfaszáskaszád!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.24. 22:21:26

@Bemmbemm:

"A több százezer multiknál dolgozó ember nagy részét az boldogítaná, ha végre rendes körülmények közt dolgozhatnának, tisztességes jövedelemért."

Megosztaná velünk forrásait, adatait, tapasztalatait, melyek alapján azt állítja, hogy ebben nincs részük?

tevevanegypupu 2010.03.24. 22:32:47

@Alfőmérnök:
Orulok, hogy igy gondolja. Ez a "magunkfajta-magukfajta" nem olyasfajta megjeloles, ahogy a sajto magyarazta, hanem valoban
egyfajta "minoseg megjeloles", emberi magatartasra utal..aminek semmi koze ahhoz, hogy ki milyen felekezetben toporog. Ettol fuggetlenul ezt jobban korvonalazhatta volna, hogy ne lehessen belemagyarazni azt, amit aztan belemagyaraztak. Viszont a lenyeg valoszinuleg megiscsak az lehet, amit Morvai mereszelt kimondani: elvettek tole az allast, mert egyes csoportoknak nem tetszett, hogy a palesztin nokkel foglalkozott.Es kineveztek volna helyette valakit, aki ezt a kerdest egeszen mas szempontbol latja.

gyz 2010.03.24. 22:46:18

@tevevanegypupu: maradjunk annyiban, hogy ez a magungfajta-magukfajtáűzás a politikai közbeszéd egyik legmocskosabb, legaljasabb primitív újítása volt, mégpedig azért, mert úgy rakosgat embereket ide vagy oda, hogy közben fingja sincs a másikról. Csak egy eszköz arra, hogy egy szóval/jelzővel intézzen el embereket.

én pl. nem zsidózásnak tartom a magukfajtázást, hiszen katolikus létemre mindig határozottan a morvaival ellentétes csoportba sorolom magam. Nem pragmatikus, hanem erkölcsi alapon

abandi 2010.03.24. 23:01:05

@gyz:
Érthető az álláspontja, hiszen idegenszívű!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.24. 23:15:45

@Elpet: Helló
Beszéltem egy magyar ismerősömmel.
1 éve rakták ki a munkahelyéről a válságra hivatkozva.
Most őrző-védő cégnél dolgozik kb fél éve. 24/48 stílusban. Azaz 24 óra meló, 48 pihenés.
A munkát úgy hirdették, hogy "bejelentett", mintha az valami extra lenne.
Természetesen NINCS bejelentve mert a cég kettő havonta átnevezi saját magát. Jó kis módszer, nem?
Felesége abban a multiban (gyár) dolgozik, amit ő őriz és véd.
Szabadság mint olyan default el van felejtve, ugyanis abban a pillanatban az illető ki van rúgva,
Úgy lehet csak elmenni "szabadságra" hogy szerez az ember valakit, aki vállalja hogy lenyom egy nap 16 órát (a sajátját + azét akit pótol) persze majd vissza is kell adni ezt.
Mindezt minimálbér-közeli fizetésért.
Jó példa?

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 23:25:29

@Elpet: "Megosztaná velünk forrásait, adatait, tapasztalatait, melyek alapján azt állítja, hogy ebben nincs részük?"

Az ilyen kéréseken olyan jót tudok mindig mosolyogni. Mondjuk 8-10 olyan személyes ismerősöm, barátom van, akik nagy multiknál (nem egy, több egymástól különálló) dolgoznak és szinte kivétel nélkül csak panaszkodnak. Én nem dolgozom multinál, soha nem is dolgoztam, nem személyes tapasztalatok, de amiket tőlük hallottam megdöbbentőek. Ezért is bátorkodtam leírni az ön által idézett mondatot. Miért írjak példákat? Ha leírom, akkor hisz nekem? Akár találhatok is ki történetet nem? Mivel támasszam alá, hogy igaz, amit mondok?

Tudja az jutott még eszembe ezekről a statisztikákról, hogy nekünk az MSZP-re kellene szavaznunk! Olyan szép, kerek statisztikáik vannak a jólétről! És attól, mert papíron bizonyított, így is van? Engem nem érdekelnek a statisztikák, a világot szemlélem, az pedig egyre elkeserítőbb. Az, hogy Magyarországon a multiknál dolgozó emberek nagy része 200 ezer forint felett keres, minimum a hét vicce. Bizonyosan vannak olyanok, akik nagyon jól keresnek egyes cégeknél, de nem ez az általános. Sajnos.

@abandi: nem akarok én senkin semmit köszörülni, egyszerűen elborult az agyam. Hiba volt, ember vagyok, nem az első és nem az utolsó hibám.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.24. 23:26:49

@Talon Karrde:

Az őrző-védő cég az ilyen konstrukcióban tipikusan magyar tulajdonú vállalkozás, ahol az általában nyugdíjas rendőr vagy katonatiszt tulajdonos szívatja szénné a magyar alkalmazottakat.

Úgyhogy a példa éppenhogy nagyon szar.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.24. 23:31:13

@Elpet: Lehet hogy én nem voltam eléggé konkrét, vagy félreérthető de a komment második fele a feleségre vonatkozik, aki koreai kistigris gyárban dolgozik váltásban napi 8 órát, ellenben nem mehet szabadságra mert kirúgják, többit lásd fent.
Állítólag ez a szabdaságra mész > kirúgnak dolog eléggé általános melósok esetén.

abandi 2010.03.24. 23:34:02

@Bemmbemm:
No, azért!
Akkor marad nekem a libsi-bibsi kurvanyázás!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.24. 23:36:06

@Bemmbemm:

Nekem meg egy csomó ismerősöm van, akik külföldi cégnél dolgoznak, és meg vannak elégedve.

Egyébként pedig a dolognak van egy olyan megfejtése is, hogy az élet nehéz, és a világban általában küzdeni kell. Panaszt pedig mindig lehet hallani, ha okvetlenül azt keresi az ember.

abandi 2010.03.24. 23:43:47

@Talon Karrde:
Hogy a picsába van az, hogy Ká-ajrópa második legnagyobb állama (rumánia után), -a geopolgazdasági jelentőségét is tudva-
ilyen szarba huppanjon?!
Csak is direkt, kiszámolva!

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 23:43:58

@Elpet: Akkor mondok konkrét példát:

Egy külföldi tulajdonú (szándékosan nem írok nevet) áruház kirúgta egy kamionsofőrjét és egy árupakolóját, mert azok munkaidőben megettek egy-egy szem banánt a teherautóról. Kis érdekesség: mázsaszám selejtezik le a gyümölcsöket, zöldségeket válogatás nélkül, ha hibát találnak rajta.

Semmilyen előzménye nem volt a kirúgásuknak, nem loptak soha, nem lógták el a munkát, nem is tudták volna a rengeteg kamera miatt ( itt is a kamera miatt buktak le).

Ezt az áruház egyik középvezetői (!) beosztásában dolgozó ismerősöm mesélte, akinek nem mellékesen 90 ezer forint a nettó jövedelme és alig várja, hogy más munkahelyet találjon.

tevevanegypupu 2010.03.24. 23:47:02

@gyz:
No nezd csak, katolikus letedre milyen kategorikusan elitelsz valakit anelkul, hogy vegiggondolnad a szempontjait.
Ha valakit megalaznak mint ahogy Morvait megalaztak, akkor ertheto, hogy indulatos lesz es magyarazhato ha goromba. Foleg ha ELOSZOR vele voltak aljasok. Innettol kezdve aztan jon az ugy kezdodott, hogy visszautott..

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 23:50:11

@Elpet: Megint csak azt tudom kérdezni: hol írtam, hogy minden multi ilyen?

"Panaszt pedig mindig lehet hallani, ha okvetlenül azt keresi az ember. "-mondom, szavazzunk az MSZP-re. Minek panaszkodunk? Flottul megy itt minden.

Alfőmérnök 2010.03.24. 23:56:38

@Bemmbemm: Ne próbáld meggyőzni, lehetetlen. Nyilván vezető pozícióban dolgozik egy multinál. Ő a győztese a küzdelemnek, a többiek meg csak panaszkodni tudnak.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.25. 00:03:30

@Alfőmérnök: Én nem állítom, hogy vezető pozícióban dolgozik, de hogy nem egy olyan társadalmi rétegben él, mint az ország nagy része, az biztos. Nincs ezzel baj, csak nem képes megérteni ezeket a problémákat és ki akar okosítani különböző linkekkel, statisztikákkal stb.

Olyan ez, mikor valaki bambán néz, hogy miért szidják egyesek "szegény, ártatlan romákat". Nem értik, mert a mesekönyvön kívül nem láttak cigányt.

@Elpet: Többek között te vagy az, akinek a véleményére érdemes itt adni, de ebben a kérdésben cseppet sem adok igazat neked.

Bell & Sebastian 2010.03.25. 00:06:16

A magyar anyáktól a magyar anyán keresztül ismét sikerült eljutni az anyázásig.

Ami igazán tárgyszerű reakció _egy_ valós probléma nem felvetésére.

Ha már hetedik és nem József Attila, akkor Radnóti:

"... Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt,-
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrű homályba bukót, a csodákat. ...)

A nagy pártos hevületben azért nem haszontalan újraolvasni Arisztotelész Politikáját:

mek.oszk.hu/04900/04966/

Aki nem kíváncsi rá, annak is legalább ezt a mondatát ismernie kell:

"A földművelő nép után a legjobb az, amely pásztorkodásból és állattenyésztésből él; ez az életmód sokban hasonlít a földműveléshez; a háború viszontagságaival szemben is leginkább ezek vannak edzve, az ő testi alkatuk a legalkalmasabb a katonáskodásra, s ők bírják legjobban a szabad ég alatti éjjelezést. A köznép többi fajtája azután, amely az egyéb demokráciákat alkotja, ezeknél sokkal alábbvaló, életmódjuk is hitványabb, és mindannak a munkának, amit a kézművesek, a piaci árusok és a napszámosok végeznek, semmi köze sincs az erényhez, mivel pedig örökké a piacon és a várban ténferegnek, az ilyen népség könnyen kapható a gyülekezésre; a földművesek ellenben, mivel a vidéken szétszórva élnek, nemigen találkoznak és nem is törik magukat az ilyen összejövetelek után. S valóban, ahol a szántóföldeknek olyan fekvésük van, hogy messzire esnek a városállamtól, ott könnyű is egy becsületes demokráciát vagy politeiát megteremteni, a tömeg kénytelen a szántóföldeken mintegy gyarmaton lakni, úgyhogy még ha akad is piaci csőcselék, a vidéki tömegek távolléte folytán nem lebzselhet örökösen a demokratikus népgyűléseken."

Amikor a választási statisztikák mennek majd a TV -ben, tessenek majd erre gondolni és újragondolni az itteni karakán véleményeket.
Meglátjuk, hová húz a csőcselék és hol lakik.
Mármint azt látjuk majd meg, amit ez az Arisz...izé leírt.

Lehetne is rá fogadásokat kötni! Eddig is így volt, most is így lesz.

abandi 2010.03.25. 00:08:27

@Alfőmérnök:
Vki, -egy másik blogon- felhívta a szíves figyelmünket a rendőrség honlapján található megyei vezetök fényképére...
Egyébként a zsidó beröppenést magyarázó kormánydelegáltakat is profilból mutatták...

gyz 2010.03.25. 00:09:29

@tevevanegypupu: kategorikusan elítélem?
ugyan. a katolikusságomra meg nem szoktam hivatkozni, itt is csak technikai okokból tettem, az érthetőség kedvéért.

ja, ő csak visszaüt? értem. Ha először engem bántanak meg, utána minden hazugságom, igazságtalanságom, csúsztatásom, stb, jogos és indokolt.

ráadásul bárkit megbélyegezhetek, nem csak azt, aki kiszúrt velem.

sajátos nézőpont, meggyőződésem, hogy sziklaszilárd értékrenden alapul.

két pólust állít fel: vagy az ő oldalán állok vagy mondjuk oroszjózsién.
én maradnék távol mindkettőtől. És így is egy hazám van.

abandi 2010.03.25. 00:14:14

@Bell & Sebastian:
A csőcselék szerinted, a tisztagondolkodású, egyszerű tisztességes kétlábonjáró parasztmagyar?
Vagy, a melós? Esetleg a mérnök, orvos?
A humánprostikat nem sorolom ide.

Bell & Sebastian 2010.03.25. 00:33:52

@abandi:

Szerintem a gyökértelen, erkölcstelen, kívülről vezérelt szolgalétre kárhoztatott alember, az a csőcselék tagja.

Aztán vagy szegény vagy nem, vagy okos, vagy nem, vagy városi, vagy nem.

Ténfereg, nem dolgozik, összefog, gyűlésezik, chartázik, bekiabál a karzatról és fingja sincs az egészről, amiről sokat dumál.

Látom, nem látja. Meg a számokkal sincs nagy barátságban. Nem ért egyet Aristotelésszel? Cáfoljon!

tevevanegypupu 2010.03.25. 00:46:40

@gyz:
Termeszetesen elfogadom a velemenyet, csak nem ertek egyet vele.(-:

abandi 2010.03.25. 00:48:29

@Bell & Sebastian:
A lusta-listája szedett-vetett.
A számok a gyorsuló világ/világűr tágulásában játék elméletek.
Az istenített görög-zsidó kulturával tényleg nem értek egyet!
Egyszerű, lopáson alapuló csalással egybekötött,legaljasabb megerőszakolása a becsületnek....történő megerőszakolása.
Akibaszottpicsába!

bloggerman77 2010.03.25. 03:39:39

@Bemmbemm:

Victor Hugo: Nyomorultak c. regényében Jean Valjeant azért ítélték életfogytiglani kényszermunkára, mert ellopott egy cipót.

Ez a kapitalizmus: a tőkés védi a tulajdonát. Lehet helyette szocializmust csinálni, ahol lehet lopni az állami vagyont, mert az mindenkié, tehát senkié.

(Anyám tanár volt, és mesélte, hogy az iskolájukban csak azért kirúgták a konyhásokat, mert az igazgatóhelyettes észrevette, hogy a "malacos embernek" járó (eladott), felesleges mennyiségű, ki nem osztott, tehát moslékba kerülő, amúgy teljesen fogyasztható ételekből rendszeresen hazavittek egy-egy ételhordóval...

Bell & Sebastian 2010.03.25. 06:40:28

@abandi:

Anarcho-szindikalista tán? Csak úgy ne maradjon, mert nehéz lesz örök érvényű sírverset találnia!

teknős 2010.03.25. 11:47:49

@Bemmbemm: Munkaügyi per? És most tekintsünk el attól, hogy erkölcsileg megint relativizálunk, de abban feltétlenül igaza van Elpetnek, hogy a multi szemétkedései mögött bizony nagyon sokszor nagyon is konkrét MAGYAR HR-s van.

Én szorgalmaznám a multik esetében a kettős büntetést. Jól megvágni pénzre a multit és börtönnel fenyegetni a nagyon is magyar középvezetőt. Akkor majd jogosan kérhetjük számon az ellopott banánt.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.25. 11:55:28

@teknős: Az a lényeg tkp. hogy a legalsó szinten dolgozó emberek nagyon ki vannak használva, jogaikkal nem élhetnek, velük szemben BÁRMIT megtehet büntetlenül a cég (gyár), hogy ez mennyire a magyar középvezető sara vagy a külföldi multi belső cégpolitikája az gyakorlatilag tökmindegy a végeredmény szempontjából: az egyszerű melóssal ki van ba..brálva.

Alfőmérnök 2010.03.25. 12:23:42

@Talon Karrde: A probléma gyökere szeintem az, hogy a multik jogilag a természetes személyek felett állnak.
Ahogy Korten írja:
"A tőkés társaságok teste az alapítólevél, egy jogi dokumentum, vérük pedig a pénz. Ez még akkor is így van, ha egyébként csupa becsületes embert alkalmaznak, és a propagandaosztályok is csak szépet és jót terjesztenek róluk. Leglényegét tekintve a a tőkés társaság idegen test, amelynek csak egy célja van: pénzt termelni, hogy táplálja és megsokszorozza önmagát. Az embert nem tiszteli, ő csupán fogyóeszköz. Csak egyvalakinek tartozik feltétlen hűséggel: a pénzpiacnak, ami még inkább tisztán a pénz szüleménye, mint a tőkés társaságok.
A probléma a társaságok működését szabályozó rendszer mélyén rejlik. A tőkés társaság, mint társadalmi találmány „csodája” éppen az, hogy képes emberek ezreit egyetlen rendszeren belül összehozni és arra kényszeríteni, hogy egységesen szolgálják a társaság érdekeit, még ha ez nem is feltétlenül esik egybe személyes érdekükkel. Akik pedig erre nem hajlandók, azoktól megszabadul és helyükre szófogadóbbak kerülnek. (…) Az emberi társadalmak ősi kérdése, hogy a hatalom a gazdagok vagy a szegények kezében legyen-e. Mi most egy másik, még nyugatlanítóbb kérdéssel nézünk szembe. Egy olyan kérdéssel, amely – ha következményeit felmérjük – gazdagokat és szegényeket egy zászló alatt kellene, hogy egyesítsen. Ez pedig a következő: emberek kezében lesz-e a hatalom, pénzügyi helyzetüktől függetlenül, vagy annak a mesterséges teremtménynek a kezében, amit úgy hívunk, hogy tőkés társaság (korporáció, multi)?”

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.25. 12:37:17

@teknős:
@Talon Karrde:

Meg kell kérdezni Kovács András jobbikos képviselőjelöltet, miként oldja fel a nemzeti érdekeket képviselő radikális politikus és a külföldi tulajdonos érdekeiben a dolgozók felé eljáró középvezető szerepe között feszülő ellentmondást.

"Szabolcs-Szatmár-Bereg 10. OEVK - Központja: Fehérgyarmat
Kovács András szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, saját diplomáját is ezen a területen szerezte. A vágóhíd bezárásáig kereskedelmi vezetőként dolgozott, ma a FrieslandCampina Hungária Zrt. mátészalkai üzemének termeléstervezője."

www.frieslandcampina.com/english/

www.milli.hu/

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.25. 12:42:31

@Elpet: Cini KUSS! Ennél értelmesebb válaszokat szoktam meg öntől, de ha már csak erre fussa...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.25. 12:47:43

@Elpet:

A képviselőjelölt bemutatása megtalálható itt:

www.valasztas2010.jobbik.hu/

Tündér_Lala 2010.03.25. 13:03:36

@Alfőmérnök: Ez tökéletes megfogalmazása a helyzetnek.
A lehetretlen munkahelyi körülmények akkor váloznak majd meg, ha lesz elég munkahely és rákényszerülnek tisztességesen bánni a munkaerővel, mert különben mindenki elmenekül tőlük.

@Bemmbemm: Tessék tudomásul venni, hogy a cég tulajdonához nem lehet nyúlni. Egy banán erejéig sem. (A kirúgás túlzás, de egy figyelmeztetést megér a dolog.) Ha a cég kidobja a szemétbe, akkor onnan bármi elvihető. Ez szemléleti kérdés.
A baj az, hogy nincsennek tiszta szabályozott viszonyok. Ha a cég fizetetlen túlórát vár el, akkor az emberek sem lesznek szigorúak magukhoz. (ingyentelfon, banán, stb)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.25. 13:15:19

@Elpet: Most ettől nem fogok meghatódni. Mégis mivel bántottam meg Önt? (A "Cini KUSS!" szójáték volt, remélem nem a szájának a befogására felszólító sértésnek vette.)
Konkrétan én egy feltett kérdésre egy semmilyen választ kaptam Öntől, ami nem megszokott. Ha konkrétan nincs kedve, ideje vagy motivációja egyáltalán szóba állni velem akkor azt kell mondani, nem pedig átirányítani a Jobbik képviselőjelöltjéhez, akihez semmi közöm, még csak nem is szimpatikus.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.25. 13:25:48

@Talon Karrde:
na, megint "vitapartnerként" igyekszik pozicionálni magát? aranyos! :)

Alfőmérnök 2010.03.25. 14:42:57

@Grift: Pedig ez már tényleg a Napkelte színvonala volt. Ott jöttek ezzel a "hitelességgel". Ha engem kérdeznének, a szememben hitelesebb, akinek nem csak amerikai szerzők közgáz-tankönyvéből van tapasztalata a kereskedelem világáról. Hogy egyezteti össze? Hát nyilván el kell tartani a gyerekeit valahogy. De legalább nem hazudik magának.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.03.25. 15:10:41

@vizipipa:

ha nem haragszol, ebből a menetből én inkább kimaradok, legfeljebb annyi a véleményem, hogy a reakció és a mandiner közt igazából a kampányidőszak a differencia

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.03.25. 15:29:48

@melchi zadok:

"törvény előtt eddig is egyenjogúak voltak"

nem, a buzik most _sem_ egyenjogúak.

vagy netán házasodhatnak?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.03.25. 15:48:47

@Talon Karrde:

a dolgozó a KKV-nál hajszálpontosan ugyanúgy ki van szolgáltatva, csak még be sincs jelentve, max. minimálbérig.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.25. 15:52:14

@mavo: Biztos így van. Én csak 1 családdal beszéltem nemrég erről.

Sólyom Bátor 2010.03.25. 16:00:18

Olyan furcsa, hogy értelmes emberek hisznek olyan szólamoknak, amit a Jobbik és a Fidesz is mond. Nyilván, a Fidesz próbál konszolidálódni, mivel azért Orbán nagyon senki egy Berlusconihoz képest. Vagyis, amit az olaszoknak megengedett Nyugat, azt egy senki fiának nem fogják. Senki fia itt azt jelenti, hogy egy üres zsebbel indult, és legfeljebb magyar szinten elképesztő családi- és egyéb vagyont összegyűjtő szorgos emberről van szó, akinél nem is a vagyon a mérce, hanem a beteges hatalomvágy. Tehát, ha Orbán és a Fidesz nem vett volna vissza, akkor nem lenne esélye néhány hónapnál többet focizni nemzetköziben, mivel egyetlen fillért nem kapnánk sehonnan. Akkor pedig, annyi.
Ezek ellenére semmiféle különbséget nem látok a két megalapozatlan, ideologizáló semmitmondás, és veszett erkölcsi düh között.

Alfőmérnök 2010.03.25. 16:05:03

@Sólyom Bátor: Mennyit szoktál fogyasztani a reggeli vizeletedből?
(Ha valaki nem érti, ajánlom SB blogját.)

Sólyom Bátor 2010.03.25. 16:55:37

@Alfőmérnök: :-) Egyszer kiskoromban megkóstoltam, de nagyon gáz volt: meleg és elképesztően sós.
Csak azért említettem, hogy a húgy gyógyszer, mert tényleg az, és mert olyan sokan azt hisszük, hogy a büdös-piszkos dolgainkat nem is illik élvezni. No, nem a húgyívás az, amit lehet, de maga a hugyozás csodálatos, és semmihez nem igen hasonlítható jó érzés. (Na, jó, az orgazmushoz és a tüsszentéshez kicsit, és még kevésbé a szaráshoz.

Sólyom Bátor 2010.03.25. 16:56:48

De rossz, hogy nem tudom szerkeszteni a saját elírásaimat :-)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.25. 17:08:24

@Sólyom Bátor:
maga egy igazi alember! nahát, és milyen leplezetlenül. már-már dicséretes! :)

Gandalf Garaboncias 2010.03.25. 17:49:57

V. Gábor: "Homoszexuális vagyok, de hányingerem van a Bibliát gyalázó felvonulóktól"

kuruc.info/r/20/57228/

teknős 2010.03.25. 18:04:36

@mavo: Azért a kkv sem homogén egység. Van ilyen is, meg olyan is. Sajnos a többség nem rendelkezik megfelelő válalkozási szemlélettel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.25. 18:24:20

@Talon Karrde:

Nagyjából két éve jártam elég sokat arra maguk felé, csak épp a határon innen. Partnercég a Nyírségben, színmagyar tulajdonosok, EU támogatásból épített új üzemcsarnok, színvonalas munka. Elmondták, hogy nem nagyon tudnak létszámot bővíteni, mert nem jelentkezik senki ( mondjuk kifejezetten szaktudás igényes munkahelyekről van szó ).
A kevéssé iparosodott környékeken azért nagyon nehéz munkahelyeket létrehozni, mert az embereknek sajátos életstratégiájuk alakult ki, ami a háztáji termelésre és mezőgazdasági napszámos idénymunkára épül, amelyet nagyon nehéz a fix munkaidős foglalkoztatással egyeztetni. Ezért nem telepít oda szívesen se külföldi, se hazai cég üzemeket, ami kevés van, ott valóban eléggé kiszolgáltatott a munkavállaló. Ez azonban bonyolultabb kérdés annál, mint hogy a gonoszmulti magyarázattal megoldást találhatnánk rá.

Egész másképp néz ki ugyanez Kecskemét, Székesfehérvár, Mór környékén például, ahol nagyon kulturált, új üzemeket tartanak fönn külföldi cégek, ahol sokkal jobb körülmények közt lehet dolgozni, mint a hazai kkv-k nál általában, és ahogy @mavo: is írta, fullra bejelentett állásokban dolgoznak, szemben a magyar cégekkel, ahol a legritkább esetben kapnak hivatalosan minimálbérnél többet.

A külföldi cégekre fogni a magyar foglalkoztatási problémákat faék egyszerűségű magyarázat, amivel, akárcsak a faékkel, viszonylag kevés feladat oldaható meg sikeresen.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.25. 19:59:32

@Elpet: "A külföldi cégekre fogni a magyar foglalkoztatási problémákat faék egyszerűségű magyarázat, amivel, akárcsak a faékkel, viszonylag kevés feladat oldaható meg sikeresen."
Már biztos hogy teljesen félre voltam értve.
Én NEM külföldi cégre fogtam bármit is, nem vagyok én a Jobbik anti-multi turbó-szekerének a tolója, ezt most azonnal kikérném magamnak.
Én azt emeltem ki, hogy a munkaadók erősen leszarják a munkavállalók jogait és ilyen kaliberű dolgokkal mint amit a még véletlenül sem környékem-béli, hanem éppen hogy Budapest melletti gyárról meséltek nekem, még abban a román gyárban sem tapasztaltam, ahol személyesen én dolgozom. Magyarországon ki képviseli azokat az embereket, akik szó szerint hülyére dolgozzák magukat (16 óráznak, hogy ne rúgják ki őket), jogaik semmibe vannak véve (függetlenűl attól hogy magyar KKV vagy magyar- vagy külföldi-multi a munkaadója). Bármilyen panasz megreked nagyon alsó szinten. A munkaADÓ miért ennyire érinthetetlen (a szó egyáltalán nem indiai értelmezésében) a munkaVÁLLALÓ miért van ennyire kiszolgáltatva a munkaADÓ kényének-kedvének? Nem pont az aktuális kormánypárt, az MSZP kellene védje ezeknek az embereknek a jogait?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.25. 20:39:25

ez könnyű kérdés

igen, maradhat

király meg nem ue, helófiták

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.25. 20:55:12

@Talon Karrde:

Nézze, nem vagyok az alkalmazotti jogvédelem szakértője. Én mindig inkább a játszma munkaadói oldalán álltam. Sok törvény védi a munkavállalókat, és a bíróságok is általában a munkavállalók javára döntenek. Vannak az érdekérvényesítésnek intézményei, használni kell őket. De nem értek nagyon hozzá, a konkrét esetet meg pláne nem ismerem.

Két dolgot viszont nagyon jól tudok.

1. A világ sehol sem a szalagon dolgozó munkavállalók érdekei, hanem elsősorban a gazdaságos fenntartás körül forog. Egy főnök hercigeskedhet a dolgozókkal, de ha a cég tönkremegy, akkor senkinek sem lesz fizetése. Ezt nagyon gyorsan megtanulja bárki, aki vezetői beosztásba kerül, különben két napig nem marad a helyén. Igaz ez bárhol, bármilyen tulajdonos esetén.

2. Normális munkát végeztetni elégedett, rendezett körülmények között élő dolgozókkal lehet. Ez annál inkább így van, minél inkább minőségi munkát végeznek valahol. Egy minőségi munkát végző ember jobb alkupozícióban van a munkaadójával szemben, akinek jól felfogott érdeke, hogy az alkalmazottja anyagi és egyéb dolgai rendben legyenek. Egy alacsony szintű munkát végző ember soha, semmikor, semmilyen rendszerben nem diktál feltételeket. Aki a magyar emberek érdekeit és méltóságát akarja védeni, annak a munka és termelés általános igényességének és színvonalának emelésére kell törekednie.

Tündér_Lala 2010.03.25. 21:19:14

@Elpet: A 2. pont ezen részét szeretik elfelejteni.

2. Normális munkát végeztetni elégedett, rendezett körülmények között élő dolgozókkal lehet.

Hozzátenném, hogy ha már pénzt nem tud adni, emberséges bánásmódot és erkölcsi elismerést adhat a teljesítményért.(Aki azt mondja, hogy bassza azt meg, az téved.)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.25. 21:52:44

@Elpet: Köszönöm a választ.
Őszintén remélem hogy nem volt benne valamiféle burkolt kritika a magyar munkaerő minőségére vonatkozóan.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.25. 22:13:54

@Talon Karrde:

Ezt nem értem. A magyar munkaerőt nem illetheti kritika?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.25. 22:15:38

Egyébként nem a magyar munkaerő kritikáját fogalmaztam meg, egészen másról írtam.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.25. 22:20:06

@Elpet: Dehogynem, sőt a kritika kell, csak a maga helyén.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.25. 23:01:57

OFF: újabb fordulat Morvai asszonyság parkolási ügyében:

www.gondola.hu/cikkek/70424

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.25. 23:10:17

@Elpet:
én meg nap mint nap találkozom az eü minisztériumtól elvett parkolórészben azokkal a csókosokkal akik rogán külön engedélyével parkolnak ottan, jogosulatlanul. persze ettől még a balóné köcsög, ha sajnálja a pénzt parkolásra.

Alfőmérnök 2010.03.26. 00:06:47

@Elpet: @Grift: Érdekes eset. Morvai azt mondja, nem hivatkozott mentelmi jogára("Az Index híre hazugság, az ellenem március 24-én kiszabott parkolási bírságot a helyszínen kifizettem s a mentelmi jogomra nem hivatkoztam." kuruc.info/r/2/57239/ ), Rogán meg azt, hogy igen.
Na most akkor ki mond igazat? Hát, megmondom őszintén, én kevésnek érzem magam ahhoz, hogy ezt eldöntsem. ;)

Leskelődő 2010.03.26. 00:13:53

@Elpet:
Híííj, kedves Elpet, muszáj volt a Galamusról idéznie? :)
(Az eredeti az Országos Sajtószolgálatnál:
ots.mti.hu/news.asp?view=2&newsid=61389 )

Ja, és és az előzményt is érdemes megnézni. Nagyon Morvais :)
barikad.hu/node/49756

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.26. 07:35:07

@Alfőmérnök:
amióta a balónéék pofátlan biztosítási csalását végig nézem, tudja,, mikor a tv-nél felgyújtatták az autójukat, azóta mindet el tudok képzelni krisztina asszonyról.
persze az emberi rommá vált, egyébként nem tehetség nélkül való polgármesteremről is. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.26. 07:38:16

@Leskelődő:

gondola = galamus?

Ezt én nem tudom.

Én Rogánt idéztem.

Téglagyári Megálló 2010.03.26. 08:15:31

@Elpet:

"The requested URL /cikkek/70424 was not found on this server."

Leskelődő 2010.03.26. 09:12:31

@Elpet: Elnézést kérek, igaza van. Jól elkavarodtam a híroldalak között :(

Tehetetlen Dodó 2010.03.26. 09:36:11

@Alfőmérnök: Reggel 8 előtt Morvai és Süveges szórakoztatta az esettel a nagyérdeműt.
Bár alig hagyták szóhoz jutni egymást, annyi nagyjából kiviláglott a beszélgetésből, hogy Morvai szerint provokáció történt és ő természetesen a legtörvényesebben járt el, mindössze azért röstelli magát kissé, hogy gyermekei előtt keresetlen stílusban utasította el a provokátor ajánlatát.
Nehéz igazságot tenni.

Bell & Sebastian 2010.03.26. 09:53:59

@Grift:

Afgán mákonyos parizer tán? Tényleg szomorú.

Alfőmérnök 2010.03.26. 18:13:41

A jegyzőkönyv:

kep.index.hu/1/0/138/1384/13848/1384829_4b92d71e3b8f7dc4286e2b9116f73107_o.jpg

Ez persze nem tuti bizonyíték arra, hogy nem Morvainak van igaza. Bár megjegyzem, ez a csípőből provokátorozás nekem kicsit paranoia-gyanús.

magamhoz ny. 2010.03.27. 05:22:56

@Alfőmérnök: Igen, kiderült. Sírósan rettegő, meghunyászkodó cigányokat és túlkompenzáló zsidókat kész elfogadni, ahogy a többi véresszájú is, akik arra sem voltak képesek, hogy megtisztelő módon leálljanak a sutyorgással a cigányasszony felszólalása alatt. Gyönyörű, tiszta képlet. El ne sírjam magam a nagylelkűségükön.

Alfőmérnök 2010.03.27. 09:37:31

@magamhoz ny.: MK zsidókhoz még akár feleségül is megy, a Jobbiknak meg van cigány szavazóbázisa. Ezek tények. A Dzsobbik eléggé heterogén képződmény ebből a szempontból is. Az, hogy a "Jobbik egy szélsőségesen rasszista, cigányellenes, homofób, antiszemita párt", nem igaz. Kérdés persze, hogy kinek mi a szélsőséges.

Alfőmérnök 2014.03.18. 20:26:06

Krisztike, hiányzol az idei kampányból!

hoplita 2014.03.19. 08:17:28

@Alfőmérnök:
Én is hiányzok anyádnak, de már meguntam, mert szarul oboázik.:D

Alfőmérnök 2014.03.19. 11:04:06

@hoplita: Látom, megint humorodnál vagy, értelmi fogyi.
Menjél Krisztikéhez, mindig is bírta a metszett farkakat.
süti beállítások módosítása