Izrael szándékai hazánkban
2010. március 23. írta: AgentUngur

Izrael szándékai hazánkban

  Az utóbbi napokban ez a kedves kis közel-keleti állam a magyar és nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjába került (ha ugyan nem volt mindig ott). Persze nem ugyanazért. Minket elsősorban az érdekelne, mit és mióta csinálnak légterünkben egy nem szövetséges állam csúcstechnológiát képviselő felderítőgépei, a nemzetközi sajtó pedig azon filozófál, hogyan alázta meg Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai alelnököt, Joe Bident.

  Általánosságban mindkét ügy kapcsán elmondható (bár a török nagykövet megalázása a legdurvább), hogy az izraeli szemtelenség és arrogancia elért egy olyan szintet, ami már nem produktív a számukra sem. A felderítőgép projektnek aligha lesznek következményei a zsidó államra nézve, Biden megalázása azonban hosszabb távon azért rongálhatja az amerikai-izraeli viszonyt. Ha amerikai polgár lennék, egy ilyen ügy után elgondolkodnék, vajon az Izrael melletti tántoríthatatlan kiállás-e a nemzeti érdeke az USA-nak?

  Ami a mi szemétdombunkat illeti, egy rövid vélemény a Gulfstreamekről: lehet, hogy betrükközték a gépeket, de az is lehet, hogy jogilag minden rendben volt. Egy biztos: ha nem felderítő repülésre kértek engedélyt, és mégis használták elektronikai eszközeiket, akkor bizony jogos lett volna földre kényszeríteni őket, mert az kémkedés.

  De visszatérve a fő kérdésre: mit akar Izrael Magyarországon?

  1. Izrael szeretné, ha prosperálna a magyar zsidó közösség, nem érné bántódás, kirekesztés a szülőföldjén. Ez teljesen legitim dolog, mi is ezt szeretnénk az erdélyi, felvidéki magyarok kapcsán.

  2. Izrael szeretné, ha apró kis vitájában az arabokkal Magyarország az ő oldalán állna. Ez érthető, de szuverén magyar döntés, hogyan látjuk a kérdést. Szerény véleményem szerint itt inkább Izrael a probléma. Amit a palesztinokkal művelnek, azért Hágába szoktak kerülni politikusok és katonák: a nemzetközi bíróság elé. Ettől függetlenül magyar hazafiként egy büdös paraszthajszálat sem mozdítanék meg a kérdésben, nem érdemes frontokat nyitni ott, ahol nincs magyar érdek, befolyásunk nulla közeli, a másik oldaltól meg semmit sem kaphatunk. (Ha egy pártot valaki guruló petrodollárokkal támogat, az még nem nemzeti érdek.)

  3. Izrael szeretné, hogyha állampolgárai cégei prosperálnának. Ez alapvetően rendben lenne, de amit az izraeli cégek az utóbbi időben Magyarországon műveltek, az azért problematikus. Számos olyan ügy van, ami azt mutatja, hogy úgy járnak-kelnek a magyar jogban és államigazgatásban, mintha otthon lennének. Kenőpénz itt, kenőpénz ott, de olyan vadkeleti nokiadobozos-fenyegetőzős-gumikiszúrós módszerekkel is élnek, amelyeket a nyugat-európai cégek nem engednének meg maguknak. Döbbenet, de olyan is előfordult, hogy az igazát kereső magyar átlagpolgárt azért küld el egy ügyvéd, mert úgymond az adott izraeli óriáscég ellen nem mer lépni. Ez ellen az agresszív „üzletpolitika” ellen tenni kell, de csak a jog eszközeivel.

  Mit nem akar Izrael?

  1. Nem akarja Magyarországot gyarmatosítani. Vannak, akik folyamatosan vízionálják a zsidó inváziót, szerintük a zsidók olyanok, mint az Alien – mindig visszajönnek. Ráadásul makacsul Magyarországot akarják, merthogy vízkészlet meg vátdöfákk. A tény ezzel szemben az, hogy az izraeli cégek által épített kétségtelenül sok lakás nagy részét magyarok veszik meg, de még az ír vevők száma is jóval nagyobb, mint az izraelieké. A zsidóság demográfiailag még Izraelt sem tudja belakni, és az állam fő célja az, hogy megőrizze az izraeli többséget a területén belül, nem az, hogy újra diaszpórákat kreáljon. A betelepülés az egyén szintjén is valószínűtlen nagyobb számban. Elég nehéz elképzelni, hogy ha egy izraeli mehetne Miamiba is, ahol lakhat a Rabin sugárúton, akkor miért akar idejönni, ahol annyian és annyira szeretik. Nem fütyülgetik azt Eilat örök nyarában, hogy lesz, lesz, lesz, csakazértis lesz, Budapestből megint zsidóváros lesz, lesz, lesz. Azért nem, mert erre nincs vágy és nincs képesség sem.

  2. Nem akarja, hogy Magyarország gazdaságilag tönkremenjen. Ahhoz, hogy az izraeli befektetések megtérüljenek, nem ártana egy prosperáló magyar állam. Az, hogy valaki kiviszi befektetése hasznát, nem bűn, hanem természetes dolog. Ezt csinálja a MOL és az OTP is a szomszédos országokban. Az persze más kérdés, hogy előtte megfizette-e azt az adót, ami jár a magyar államnak – forrásaink szerint az izraeli cégek élen járnak a sunnyogásban a külföldiek közül, de a magyarokhoz képest már nem kirívóak.

  3. Nem akarja, hogy Magyarországon antiszemita párt kerüljön kormányra. Ez addig, amíg nem befolyásolják nyíltan a választási eredményeket, rendben is van. A magyar kormány sem szeretné, hogy Vojiszlav Seselj, Vadim Tudor, van Jan Slota legyen Szerbia, Románia vagy Szlovákia vezetője. 

  Agent mondja: Izrael lehet, hogy egy arrogáns, méretéhez képest nagyhatalmú ország, de kezeljük helyiértékén: lakossága 7,5 millió, nemzeti összterméke csupán a magyar kétszerese, nem egy világbirodalomról van itt szó. Magyarországnak ez az ország nem barátja, de nem is ellensége. Kétoldalú kapcsolatainkban csak egyvalami kell, hogy számítson: a magyar nemzeti érdek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr861862004

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Izrael végső megoldása - Európa teljes megsemmisítése 2010.03.25. 22:47:12

Storico israeliano: 'Israele si potrebbe trovare costretto ad annientare l'Europa' Scritto il 2010-03-12 in News Izraeli történész: "Izrael rákényszerülhet Európa megsemmisítésére" Al-Quds (Gerusalemme) - Pic. Lo storico militare israeliano ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.24. 15:01:55

@efhábé:

mikor kértek bocsánatot 19-ért, az ÁVH-ért, a négyesfogatért, a szadiért, a holóiparért? És még sorolhatnám.
Anélkül nem lesz bűnbocsánat...

Embertárs alatt természetesen zsidótársakat érttek, a goj nem ember, tehát rá mindaz nem vonatkozik, ami az embertársakra.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.24. 15:06:18

@Arma Gedeon2:

"19-ért"

Ha az ateista kommunistákat azért zsidózod, mert a nagyszüleik zsidók voltak, ezzel az erővel te meg tót vagy!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.24. 15:11:38

@Arma Gedeon2:

"goj nem ember"

Erről valami bővebbet!

A Google-n van

"goj nem ember" 7 030
(Ezek is emelkedett színtű hozzászólásokban)

Szemben pl. a "tót nem ember" 13 100 magyar nyelvű találattal.

Pistákom 2010.03.24. 15:36:48

@efhábé: A szeresd felebarátodat Újszövetség, de mindegy.

Nyilván totál marhaság amit Arma Gedeon2 mond ezügyben (pedig egyéb ügyekben vannak jó meglátásai). Egy vallást en bloc gonosznak beállítani elég primitív próbálkozás.

tanarseged ur 2010.03.24. 15:45:35

@Jobb híján MDF-es:

Érdekes adatok. :-)

További rögtönzött keresés:

"cigány nem ember" 30200 találat
"zsidó nem ember" 32900 találat
"magyar nem ember" 61400 találat (!)

ámde

"német nem ember" 10 találat
"oláh nem ember" 7 találat + "román nem ember" 1 találat (!)
"orosz nem ember" 3 találat
"angol nem ember" nincs találat!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.24. 15:58:46

@tanarseged ur:

Érdekes dolgokat hoz ki a google:

Masaryk szerint a kizsákmányoló nem ember:

„Aki kizsákmányol, nem cseh, nem szlovák, nem ember.” „Kdo vykořisťuje, není Čech, není Slovák, není člověk.”

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.24. 16:00:28

@tanarseged ur:

"61400 találat (!)"

A végén felháborodott kérdőjellel!

AgentUngur 2010.03.24. 16:25:22

@efhábé: Én tárgyaltam nem kevéssel, a korrektség, a szó betartása erősen problematikusnak bizonyultak. Megkenési kísérlet, fenyegetőzés, ha nem megy valami, stb.

efhábé 2010.03.24. 19:09:32

@Pistákom: Dehogy újszövetség :)

Mózes 3. 19:18

Mózes 5 könyvének, azaz a tórának a legközepén.

Erre utal vissza az ÚSZ több helyen is:
Mt 5,43; 19,19; 22,39; Mk 12,31; Lk 10,27; Róm 13,9; Gal 5,14; Jak 2,8

www.parokia.hu/bible/
Itt találsz egy nagyon jó, kereszthivatkozott Bibliát, én is innen vettem az ÚSZ előfordulásokat.

efhábé 2010.03.24. 19:10:52

@Arma Gedeon2: Ez gyönyörű, a divergens érvelés mintapéldája. Tanítani kéne elrettentő példaként :)

efhábé 2010.03.24. 19:14:07

@AgentUngur: Mint mondtam is, az ingatlanszektorból vannak ismereteim, ott egyértelműen az általam írtak a jellemzőek, máshol előfordulhatnak simlisek is, persze.
Gondolom, az ingatlanszektorban mozgó pénz jó szűrő, ott tényleg csak komoly üzletemberek rúgnak labdába.

Pistákom 2010.03.24. 19:34:04

@efhábé: De komoly! Meg voltam győződve róla, hogy ez újszövetségi újdonság. Köszönöm a kiigazítást!

abandi 2010.03.24. 23:07:49

@efhábé:
Grepik László dokit vissza az államizgatásba!
Majd ő eldönti -visszamenőlegesen is-, hogy merre az arra a zsidóknak!

abandi 2010.03.24. 23:19:15

B+!
Kimaradt egy S!
Meg még egy ...a rettegőknek.

Cypriánus 2010.03.25. 18:47:16

Kedves FHB!
orvos lévén sohasem tárgyaltam, de egy üzleti ügyekben sokat tárgyaló ismerősöm mesélgetett-igaz, amúgy Ő is elmondta, hogy sok magyar üzletember már jobban átveri őket, mint ők minket. Amúgy egy Jeruzsálemben 7 évig élő zsidó ismerősöm is belátta, Ő túl Közép-európai ahhoz az országhoz, eccerűen nem bírja idegekkel.
De azt nem mondanám, hogy a Közel-keleti civiláció rosszabb, pláne nem hogy embertelenebb, csak egyszerűen más.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.25. 18:48:36

@Cypriánus:
és azok a magyar üzletemberek, magyarok? :)

kackia 2010.03.25. 22:52:20

@efhábé:" Jaja, ez pont így van, az imakönyvet is csak amiatt állították össze, hogy megzavarják a kivülállókat."

Látom jártál a szarvasi yeshivába. Szilárd hitedért Slomó úr bizonyosan meg fogja simizni a buksidat.
Gyehenna amelyet hitetek úgy fél és oly oly fontosnak tart, az a völgy volt Jeruzsálem mellett ahol a Molokot imádták,zsidó papjaitok, kik gyermekáldozatokat mutattak be egy ősi 9x9 es osztású tűzoltáron. És ez Kr e. a 6. században volt, akkor amikor a világ jobb részein a szeretet vallások terjedtek már az élet tiszteletének nevében, s ezek a vallások mindenféle élő áldozatot tiltottak.
Mózes 5 könyve : törvény ,tiltás és bosszú. Hogyan mutyizzam a választott törzsi démon istennel és hogyan kúrjam át a fejét az idegeneknek.Ti választottátok őt és nem az isten választotta népeteket, ez nagy különbség ám. Ez az isten volt az ki Ábrahámot arra kérte tegye a pengét a gyermeke nyakára.Szeretni való isten, nekem ezt tanították a judeo-saulisták mikor gyermek voltam , erre emlékszem a bibliából, meg egyébre is pl. miként vertétek át a vendéglátó törzset, kik a testvériség nevében még az Ábrahámi szövetséget is megkötötte veletek és testvér néppé lett ez általa, és a testvért ismét nem kíméltétek,istenetek kívánsága szerint, kardélre hánytátok a seblázban fekvő férfiakat, majd a szeretet nevében az asszonyaikat meghágtátok, s ezzel máig kérkedtek.
Szóval nekem te ne papolj hitről, istenről, lelki gyakorlatról, te törpe eszű tóra bolond. Tudod a kabalában, még van egykét jól összeszedett bölcsesség, de semmi olyan, amit tőletek keletebbre ne írtak volna le ezer évvel korábban már. Rátok oly jellemző plagizáló módon azt is úgy adjátok elő,--természetesen el is hiszitek---hogy saját kútfő.
Szóval, törvény, engedelmesség, félelem és rettegés. Jellemzésül idézek némely idevonatkozó részletet: „Ha pedig hallgatsz az Úrnak szavára, akkor a földnek minden népénél feljebb valóvá tesz a te Istened. Megszalasztja előtted ellenségeidet és megérti majd a földnek minden népe, (feltűnő ez a szorongásos, állandó ellenségképet gyártó gondolkodása ennek a népnek ) hogy az Úrnak nevéről neveztetel és félnek tőled. És bővelkedővé tesz az Úr minden jóban. (micsoda anyagias, már akkor fogyasztói szemlélet)Kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszel kölcsönt és fejjé tesz téged az Úr és nem farkká… Ha pedig nem hallgatsz Istennek szavára, átkozott leszel a városban és a mezőn. Átkozott lesz a te méhednek és a te földednek gyümölcse. Bocsát az Úr rád romlást mindenben, amit cselekszel. Hozzád ragasztja az Úr a döghalált, mígnem elemészt. Megver téged az Úr szárazbetegséggel, hidegleléssel, gyullasztó és izzasztó betegséggel, aszállyal és ragyával. Eged a fejed fölött rézzé, a föld pedig lábad alatt vassá válik. Megver az Úr tébolyodással, vaksággal és elmezavarral. Feleséget jegyzel magadnak, de más férfi hál azzal. Házat építesz, de nem lakol benne; szőlőt ültetsz, de nem veszed hasznát. A jövevény, aki közötted van, feljebb emelkedik , te pedig alább szállsz. Ő fog néked kölcsönt adni és nem te kölcsönzöl neki; ő fej lesz, te pedig fark. (Ebből is látszik, hogy a jövevény és felebarát közt mily mélyreható különbséget tesz.) Vad tekintetű népet hoz rád, amely nem tiszteli a vénembert és a gyermeknek, nem kedvez. „(Kedves kis isten és ezen az istenen alakult ki a személyisége, lelkülete e népnek. )

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.26. 08:02:00

@Cypriánus:

"hogy sok magyar üzletember már jobban átveri őket"

Ezt kétséggel elhiszem, tapasztalatom szerint a magyar vállalkozok közül a nyíltan antiszemita, sokat zsidózó magyar vállalkozók, zsidóbbak a zsidóknál. :-(

kackia 2010.03.26. 11:49:30

@efhábé:Még annyival kiegészíteném, hogy nem vagyok antiszemita.
Hiszem, hogy minden lény, (ha úgy tetszik minden lélek) fentről lett leküldve és feladata van itt lenn a földön.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.26. 12:35:31

@kackia:
maga meg ha másnap, összefosott lábszárral, remegő szájszéllel mentegeti a tegnapi mondandóját, akkor minek írta le? mit rinyál itten? maga egy tisztességes, becsületes antiszemita. és ez így a jó. viselkedjen ehhez méltón! :)

efhábé 2010.03.26. 13:42:03

@Cypriánus: Ez így van, Izrael nem Európa. Abszolút közel-keleti hely, annak minden előnyével és hátrányával.

efhábé 2010.03.26. 13:51:21

@kackia: miféle szarvasi jesiva, te jól képzett?

A gyehenna valóban egy jeruzsálem melletti völgy, konkrétan a Gnei Hinom (amint azt már akkor leírtam, amikor először szóba került:
"A gyehenna ötlete sem a zsidó vallásból származik, csak véletlen egybeesés, hogy annyira hasonlít a szó a Gnei Hinom nevű jeruzsálemi völgy nevére."), de ott nem a zsidók áldoztak gyerekeket, hiszen épp magad mondod, az ott Moloknak szentelt hely volt. Mivel nyilvánvalóan nem vagy vele tisztában, szólok, hogy Jeruzsálem sokáig nem zsidó város volt, azt csak Dávid hódította meg.

Mesélj azokról a szeretetvallásokról, amik már az ie. 6 században terjedtek Európában vagy a Közel-keleten. De tudod mit, nézzük az egész Földön. Buddha vmikor az ie.6. és 4.század között élt.
Tovább, igen? Hallgatlak...

Vendéglátó törzs? Te most konkrétan a filiszteusokra gondolsz? Azokra a filiszteusokra, akik Föníciából telepedtek át és csak a tengerparti sávban, ott is csak néhány településen telepedtek le? Vendéglátó nép, höhöhö...

efhábé 2010.03.26. 14:01:25

@Grift: +1 :)

Én nem értem, hogy aki antiszemita, miért nem veri vállalni? Nem kötelező szeretni senkit, a zsidókat sem. Sokkal egyenesebb kiállni és azt mondani, hogy én nem szeretem a zsidókat, rohadjon meg mindegyik ott, ahol van, mint jönni ezekkel a szar dumákkal, hogy így jesiva meg úgy Slomo, de én nem vagyok ám antiszemita.
Dehogynem és ezzel nincs semmi baj az égvilágon.

kackia 2010.03.26. 15:38:03

@Grift: @efhábé:
Értsétek már meg bennem nincs gyűlölet, nem tudok gyűlölni,csupán fenntartásaim vannak a zsidó hitélettel és annak istenről szóló tanításaival.Grift szerintem mi csak a Herctivadarosokat nem szeretjük.
A kabala tanításokat hallgatva arra jöttem rá, hogy az egy tagja csavart brahmanizmus, melyből a karmatant ügyesen kihagyták, vagy másként értelmezik, szerintem egy teremtő istenképpel hidalják át,de nem úgy, hogy nincs az egyénnek felelőssége, szabad akarata. Azt tanítják, hogy minden rossz a világban az egy istentől jön,ki ezek szerint poláris, de egy személyben. Ezért is tekinthetők a zsidók a szó valós értelmében monoteistának,istenük egyben jó és rossz, ellentétben a keresztényekkel, hol két különálló erő működteti a világot a jó és a luceferi gonosz. A zsidók esetében a rossz mögötti isteni szándék is jó célzattal történik, szóval érdekes tanítás a kabala.
Az öt elem tanára vonatkozó tanítások --- mely elengedhetetlen a szellemi transzmutációhoz--léteznek e a kabalában nem tudom, még utána nézek. Ha találok az elemekre utaló alapos tanításokat, még az is lehet, hogy egyszer betérek. efhábé a brahmanizmus még amire gondoltam a kr. e. 6.századi célzásommal és természetesen a buddhista tanítások, de ez utóbbit lelőtted.

Grift , miért feltételezi rólam , hogy lefosom a lábam szárát a félelemtől, csak azért mert kimertem fejteni álláspontomat.:)

efhábé 2010.03.26. 16:12:04

@kackia: És hogy találkozott a középkori zsidóság a brahmanizmussal? Nagyjából sehogy. A kabala egy misztikus tanítás, ráadásul egyáltalán nem szerves része a zsidó vallásnak. Misztikus dolgokat fogalmaz meg, amilyeneket mások is megfogalmaznak. Nem gondolom, hogy feltétlenül plágiumot kellene emögött keresni, sokkal inkább az emberi elme hasonlóságát.

Vallásról meg nehéz úgy vitatkozni, hogy veszed a Biblia szövegét és azt primer értelmezed és eldöntöd, hogy mi a zsidó vallás tanítása istenről ez alapján.
Ehhez ismerni kellene a hagyományos kommentárokat, a rabbinikus irodalmat stb-stb.
Az alapján lehet ugyanis teljes képet alkotni, tekintve, hogy a Biblia csak a fele a vallás alapjainak, a másik fele a szóbeli tan, avagy azóta már leírva a rabbinikus irodalom.

kackia 2010.03.26. 21:10:46

"És hogy találkozott a középkori zsidóság a brahmanizmussal? Nagyjából sehogy."

Tanítások jöttek mentek, adták vették ezekben az időkben.
Jövedelmező üzletág voltak már akkor is a hit, s istent tanítani.
Jóval korábban is üzleteltek selyemmel,mirhával, s jófajta kis-ázsiai irhával.
Gondoljál csak a Nagy makedónra ki Júdeát és Indiát a birodalomba olvasztotta.
Ezenkívül, a szomszédban éltek a pártusok és a szkíták, kik jól ismerték a buddhista tanítást.:)

efhábé 2010.03.26. 23:04:33

@kackia: Pártusok és szkíták a középkorban? Te konkrétan jól vagy?
A zohar a 13. században jelent meg. Uszkve ezer évvel a pártus birodalom bukása után, ráadásul Spanyolországban.

efhábé 2010.03.26. 23:11:13

@kackia: Pártusok és szkíták a középkorban? Neked elgurult a gyógyszered? A Zohart a 13. században adták ki, Spanyolországban. Uszkve ezer évvel a pártus birodalom eltűnése után és onnan kb. 3-3,5 ezer kilométernyire.

efhábé 2010.03.26. 23:42:23

a blogmotor monnyon le!

kackia 2010.03.27. 09:40:54

Egyébként ki a farkam utalt és beszélt a középkorról, rajtad kívül senki, te csavarintottad abba az irányba a történetünket,mit akarsz ezzel az ócska trükkel. Ne adj a számba olyan gondolatokat melyek nem tőlem származnak.Így ember nem beszélget, ez ócska módszer, tartsd meg a közösséged keretei között.
Én csak általánosságban beszéltem a kabaláról és nem horgonyoztam azt le egy időszakhoz, sőt azt hiszem én csak kitágítottam megjelenésének és keletkezésének határait,ellenben te minden áron be akarod azt tuszkolni egy szűk kis skatulyába, hogy kitehessétek a vitrinbe,egy a címkével, hogy ezt is mi találtuk ki.
Már majdnem azt hittem te egy Hokhem vagy.
Az senki előtt sem kérdés, hogy a kabala keletkezését a 11. és a 12 századra teszitek, de ez nem jelenti azt , hogy annak tanításai is akkor jelentek volna meg először és csak nálatok.Szóval kicsit másformában, máshol korábban is megvolt, ezt hidd el nekem.
Nem hiheted azt, hogy minden előzmény nélkül, egyik pillanatról a másikra, isteni kinyilatkoztatásként csak úgy kipattant valamely bölcs rabi fejéből 1200 ban. Ezzel máris tagadnád a szellemtudományok, kultuszok kialakulásának, a szellem az elme belső öntörvényéből történő fejlődését. Ahogyan a kultúrák, úgy a szellem vívmányai is egymásra rakódnak, ugyanígy, különböző rétegek is átfedik egymást, térben és időben akár ezer kilométerekre és évekre kiterjedően is. Ha valamely tantétel megjelenése a középkorra datálható az csak azt jelentheti számomra, hogy akkortól foglalták egységes rendszerbe, vagy inkább azt, hogy akkortól kezdett terjedni, egészen napjainkig, lásd a kabala hollywoodi sikertörténetét. Viszont azt nem jelenti,hogy akár ezer évvel korában ne lehetett volna nyomaira bukkanni a tanításoknak,vagy akár 4 ezer évvel korábban, Indiába betörő árják,--a brahmanista hagyományokat készítették elő--szellemi örökségében ne lehetne nyomait megtalálni. Gondolom ez az árja (nemes ember) történet most kiveri nálad a biztosítékot.:))
Egyébként meg lazulj le nem szabad túl görcsösen kezelni ezt a témát.
Nincsenek dogmák, nincsenek tabuk, a világ az elme játéka csupán.

picur3ka 2010.03.27. 10:28:24

Mar ha szandekok. Ez ugy totalisan be fog csodoltetni bennunket, nem?

mti.hu/cikk/468385/

efhábé 2010.03.27. 12:43:00

@kackia: "Egyébként ki a farkam utalt és beszélt a középkorról, rajtad kívül senki, te csavarintottad abba az irányba a történetünket,mit akarsz ezzel az ócska trükkel. Ne adj a számba olyan gondolatokat melyek nem tőlem származnak.Így ember nem beszélget, ez ócska módszer, tartsd meg a közösséged keretei között."

No most,

1. Ez nem stílus.

2. Mégis melyik korról kéne beszélnünk a kabalával kapcsolatban, a mezolitikumról? A Kabala alapműve, a Zohar a XII. században íródott. Tehát a középkor előtt nem beszélhetünk Kabaláról.

"Az senki előtt sem kérdés, hogy a kabala keletkezését a 11. és a 12 századra teszitek"

Mi ez a fejedelmi többes a megszólításban?
Nem kell azt tenni, lévén pontosan ismert a Zohar keletkezésének időpontja.

"Viszont azt nem jelenti,hogy akár ezer évvel korában ne lehetett volna nyomaira bukkanni a tanításoknak,vagy akár 4 ezer évvel korábban, Indiába betörő árják,--a brahmanista hagyományokat készítették elő--szellemi örökségében ne lehetne nyomait megtalálni."

Ó hogyne, 4 ezer évvel korábban, többezer kilométerrel arrább volt valami hasonló, tehát más ugyanerre nem jöhetett rá többezer év és többezer kilométer különbséggel.
Gondolom, az is csak szemfényvesztés, hogy Egyiptomban és Amerikában is épültek piramisok. Nyilván az ufók tanították mindkét helyen, nem?
Teljesen természetes dolog, hogy adott dologra akár egymástól függetlenül több ember is rájöjjön.
Természetes, hogy a rádió feltalálását egymástól függetlenül 2 embernek tulajdonítjuk, de pusztán szellemi munkával megalkotható dolgoknál ez kizárt szerinted? Ráadásul úgy, hogy a kettő csak nyomokban hasonlít egymásra?

"Ha valamely tantétel megjelenése a középkorra datálható az csak azt jelentheti számomra, hogy akkortól foglalták egységes rendszerbe, vagy inkább azt, hogy akkortól kezdett terjedni, egészen napjainkig, lásd a kabala hollywoodi sikertörténetét."

Persze-persze, a kabala is pont olyan lineárisan terjedt, ahogy te mondod. Vagy talán mégsem.
A kabala egészen a mostani időkig nem volt "terjedőben". Csak zsidó férfiak tanulhatták 40 éves koruk után. Közülük sem mindenki tanulta, sőt, a többség nem. Egy elszigetelt irányzat volt.
A középkortól egészen a XX. század végéig. A XX. sz. végén vált el a kabala a zsidó vallástól, akkor lett divat Hollywoodban meg egy csomó más helyen a világban, akkor kezdett terjedni, nem pedig a középkortól mostanáig.

efhábé 2010.03.27. 12:45:14

@efhábé: XIII. században, lemaradt egy I.

Alfőmérnök 2010.03.27. 13:02:43

@efhábé: "A kabala egészen a mostani időkig nem volt "terjedőben". Csak zsidó férfiak tanulhatták 40 éves koruk után. Közülük sem mindenki tanulta, sőt, a többség nem. Egy elszigetelt irányzat volt."

A reneszánsz idején elég nagy hatással volt némely európai gondolkodóra (Pico della Mirandola, Agrippa von Nettesheim).

tewton 2010.03.27. 13:52:47

@Alfőmérnök:
azért ezek a gondolkodók utánajártak a dolognak, talán még héberül is megtanultak, egyszóval a tipikus humanista zakkantak voltak, akik beverekedték magukat a nyelvi-kulturális gettóba, a gettón belül a gettótemplomba, ott is a szentek szentjébe. a kabalával foglalkozás sokáig efféle elitbölcsész felhőhámozás volt.

Sólyom Bátor 2010.03.27. 15:07:56

Amerika megsértése? Amerikát ahogy van, érdemes lenne szemen köpni. Egyetlen dolgot adtak a világnak, a dzsessz zenét (bár, azt is a feketék csinálták meg), és mindent elvettek. A legszemétrevalóbb ország az egész világon. Az Izrael fitymátlan makkjának nyalogatása is gusztustalan, mert az önérdeken kívül semmi sem vezérli. Vannak dolgok, nevek, amiket nem illő kiejteni, az Amerikai Egyesült Államok kifejezés igen.
Egyébként meg mi a szart kémkedhettek itt nálunk, ahol egyetlen harcba vethető alakulatunk a víztisztítók?! (Na, jó, ez vicc volt)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.29. 09:00:46

@Grift:

Nem, az antiszemita olyasmi, mint az ateista: fanatikus hivő.

Normális ember nem ilyen. Lehet nem szeretni a zsidókat, sőt még durván is lehet élcelődni rajtuk, ez még nem antiszemitizmus, az már több annál, az egy életprogram.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.29. 11:27:05

@Jobb híján MDF-es:
maga megint butus. az is antiszemita aki a vasárnapi ebédnél felemlegeti a zsidók újabb csínytevéseit, a sivatagba küldené őket, stb. ezek a hétköznapok tisztánlátói.
aztán vannak a hősök, akik olyasmik mint ahogy maga azt elképzeli. küzdenek a zsidó túlhatalom ellen, kitartóan, tevőlegesen, kockáztatva az egzisztenciájukat mondjuk. olyanok ők mint a hős antikommunisták, és más nagyszerű emberek akik valamiféle elnyomás ellen küzdenek. :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.29. 11:43:50

@Grift:

Abban igazad van, hogy a vasárnapi ebéd mellett zsidózókat is leantiszemitázzák, de ők csak egyszerű bugrisok, ezek tuti, hogy beengednének a fáskamrájukba egy üldözött zsidó családot, ha a helyzet úgy kívánná, persze azért a szemükre vetné, hogy nem megmondtam, hogy egy kicsit szerényebben kellett volna viselkedni!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.29. 11:48:09

@Jobb híján MDF-es:
és ez miért bugrisság? és miért lenne bugris a magyar úri középosztály maradványa? nem maga a bugris? :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.29. 11:53:21

@Grift:

magyar úri középosztály = MegaBugrisizmus

Remélem nem kell magyarázni.

Ezért ilyen ez az ország, mert ilyen volt a történelmi középosztályunk, erre volt a válasz az elbaszott, torz történelmünk. Nem hiszem, hogy védeni kellene ezeket.
Mondjuk személy szerint nem nagyon tehetnek semmiről, beleszülettek egy torz társadalomba, teszik ami ami tellik tőlük. Otthoni kedélyes zsidózás.

tevevanegypupu 2010.03.29. 12:02:05

@Jobb híján MDF-es:

Ha ez megnyugtatja, akkor kozolhetem, hogy a kozeposztaly otthonaiban manapsag sokkal tobbet mdf-eznek mint zsidoznak.(-:

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.29. 12:22:39

@Grift:

Nincs mit tennem meghajlok e lehengerlő érv előtt. :-)

tevevanegypupu 2010.03.29. 13:18:19

@Jobb híján MDF-es:
Hat ahogy vegignezunk a vezetosegen mit tagadjuk. Miert, mi kifogasa van ellene, maga antiszemita?

expansiv 2010.03.29. 13:20:45

Az illusztráció a bejegyzéshez NEMZETGYALÁZÁS és identitáshiányos libsi mocsok!!!

expansiv 2010.03.29. 13:29:49

"Ez teljesen legitim dolog, mi is ezt szeretnénk az erdélyi, felvidéki magyarok kapcsán."

NA, TE HÜLYE TAHÓ!!

A határon túli magyarok ŐSHONOSAK A SAJÁT FÖLDJÜKÖN,

az itteni - jórészt pesti- ZSIDÓK AZONBAN 130-140 éve jöttek és VADIDEGENEK EBBEN AZ ORSZÁGBAN!

Eszed az nincs.

Igen, én antiszemita vagyok és AZT AKAROM, hogy ezt a patkány diaszpórát TÁVOZÁSRA KÉNYSZERÍTSÜK a beszivárgás utján feltöltött galutjukból, ebből a
M A G Y A R hazából!

expansiv 2010.03.29. 13:55:39

@picur3ka/beleallos kampany:

Tele van az alvilági és származékosan a pesti proli/kocsmanyelv JIDDIS szavakkak!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.29. 14:47:48

@Jobb híján MDF-es: "Ezért ilyen ez az ország, mert ilyen volt a történelmi középosztályunk, erre volt a válasz az elbaszott, torz történelmünk."

Hűha! Mintha egy huszonöt évvel ezelőtti gimis törikönyvből olvasnál fel, némileg expresszív stílusban.

Kifejtenéd kicsit cizelláltabban?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.29. 16:31:37

@Gasper:

"egy huszonöt évvel ezelőtti gimis törikönyvből olvasnál fel"

Pedig amit 25 éve a gimis könyvekben írtak, azoknak az ellenkezője az igaz. Egy szó igazság sincs bennük! :-)

Sólyom Bátor 2010.03.29. 17:36:44

@expansiv: No, ilyen hülye embert sem olvastam még, mint te vagy barátom az Úrban. Azt sem tudod, mi mit jelent. Még a zsidót sem tudod, te őstulok, miközben a tízparancsolatot tanulod a hülye fejedbe, és Jézus zsidó volt, ami nem igen kérdés még a te bágyatag, lottyadt eszű szinteden sem, gondolom. Vagy talán szőke volt és másfél mázsa? :-)
Ha nem jöttek volna ide a zsidók 140-150 éve, akkor a Deák tér helyén még mocsár lenne. A te nagy magyar középosztályod a legfaragatlanabb tuskók az egész környéken. Valaghülye budai ficsúrok, akiknek fingjuk sincs semmiről. Miért nem mész Erdélybe? Miért nem jönnek ide az Erdélyiek? Megmondom: mert ott jobb nekik, mint itt, ahol hozzád hasonló vadbarmok ökörségeket beszélnek, miközben a fonnyadt cerkájukat cigánykurvákba verik, a diszkóban angol nyálakat hallgatnak, és Mc Donald!s-ot zabálnak a nagy magyarok. Te szarjancsi vagy, nem magyar, és honnan veszed a bátorságot, hogy intelligensen vitázó emberek disputájába (az is vitát jelent, te ökör!) beleszólj a mocskos szád mocskos szavaival.

Sólyom Bátor 2010.03.29. 17:40:52

@expansiv: Távozz sántán! :-) Teccik?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.29. 18:32:37

@Jobb híján MDF-es: na brávó! Frankó, hogy még tudatában is vagy annak, hogy sületlenségeket írsz. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.29. 18:37:59

@Sólyom Bátor: "Ha nem jöttek volna ide a zsidók 140-150 éve, akkor a Deák tér helyén még mocsár lenne."

LOL!

140-150 évvvel ezelőtt már bő fél évszázada állt az evangélikus templom a mai Deák téren.

tewton 2010.03.29. 19:33:27

@Sólyom Bátor:
aha. összegezve: a bunkó magyarok a szarban volnának a zsidók nélkül. még Jézus is zsidó. és tkp. a magyarok most is bunkók, hogy itt vannak a zsidók.

húha. valaki futtasson le gyorsan egy jordán-tesztet a reformkori országgyűléseken, mert kellett, hogy legyen valami kis izé ... spiritusz bennük, hogy valamit itt létre tudott hozni a böszméknek!

és jobb, ha tudjátok, Széchenyi Kohn-ról magyarosította a nevét, Deák meg Rosenbergről
:)

tevevanegypupu 2010.03.29. 20:28:02

@tewton:
Na azert ne legyunk igazsagtalanok, Szechenyi ota fejlodott a vilag! Rakosi peldaul zsido volt, es a most nyolc eve uralkodo kormanypartokban is szep szammal akadt izraelita. Tevekenysegukkel beirtak magukat a magyar tortenelembe, ezt nem tagadhatjuk.(-:

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.30. 07:46:54

@Gasper:

"140-150 évvvel ezelőtt már bő fél évszázada állt az evangélikus templom a mai Deák téren."

Amelynek Ján Kollár volt a lelkésze. 1819 és 1849 között

hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1n_Koll%C3%A1r

Mondjuk emléktáblája az nincs.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.03.30. 08:58:59

@Sólyom Bátor:

"Ha nem jöttek volna ide a zsidók 140-150 éve, akkor a Deák tér helyén még mocsár lenne. "

De persze ti lecsapoltátok a mocsarunkat és szokás szerint nem kérdeztétek meg a magyar békákat, hogy nem vagyunk-e elégedettebbek a bő gatyánkkal és a fütyülős barackunkkal, mint a ti kamatkapitalizmusotokkal...

Ha nem jösztök, most meglenne a magyar nemzeti vagyon.

tewton 2010.03.30. 10:47:18

@Jobb híján MDF-es:
na ja, tót lutheránus felebarátainknak tót papjuk volt. Gondolom, a magyaroknak meg magyar.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.30. 10:59:32

@tewton:

Akkor még nem nagyon voltak magyarok, csak később asszimilálódtak németből, szlovákból! :-)

Legalábbis Pesten, a Deák téren

tevevanegypupu 2010.03.30. 11:52:21

Szechenyi jott es nehany lelkes magyar fo es koznemes. Meg a felesegeik, a magyar honleanyok.(-: Iparosok, akik kozott sok volt a svab de magyar is.Es persze zsidok, szatocsok, szormekereskedok, szucsok.De akkoriban meg hire-hamva nem volt a zsido kulturanak, nagy uzleti befekteteseknek.Mindez csak azutan kovetkezett be miutan megengedtek nekik a terjeszkedest, betelepulest..

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.03.30. 15:25:49

@Jobb híján MDF-es: tudod, a tótoknak tót lelkészük volt, a németeknek német, a magyaroknak pedig magyar. A magyar lelkészt pedig Molnár Jánosnak hívták a kezdetek kezdetén. De magának a templomnak a felépítését többek között bizonyos Telekiek és Beleznayak támogatták. És hát egyikük sem volt tót, okostojás. :)

Csak szólok. A Dunántúlon számtalan lutheránus köznemesi család élt a reformáció óta, akik sem nem voltak tótok, sem nem voltak németek, hanem bizony magyarok voltak. Lásd pl. a Berzsenyi családot.

palostrend · http://palostrend.hu 2010.04.01. 09:26:31

A Bilderberg farok lemetszése: MAGYAR NEMZETI ÉRDEK!!!

Szavazás azaz KERESZTVETÉS előtt (2010.04.11-én!) ez mindenkinek kötelező: vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=61820262

Amint arról a földgolyót behálózó KÉNBŰZÖS! médiacsatornákból értesülhettek és jól fel is háborodhattak; - az az ősellenség elmúlt hetekben planetahírré dagadt cionista provokációja, amit a BILDERBERG CSOPORT alantas, sátán fattyjai kürtöltek világgá a VILÁG KÖZEPÉT URALÓ MAGYARORSZÁG ŐSLAKOSAI ELLEN, hogy azt mocsokba döngölve, megalázottan erőszakolják meg...- ÉLŐBEN és EGYENESBEN, ahogyan azt 90 évvel ezelőtt is TRIANONBAN tették!!!
...de, hogy miért is kellett ezt a NEMZETI ERŐSZAKOT megint elkövetni?!
KIKNEK ÁLLHAT ÉRDEKÉBEN MAGYARORSZÁG MEGKAPARINTÁSA?!

... piti cionrabszolgák a MÁV-on és az OTP-n keresztüli megzsarolásunkkal keltették MAGYARORSZÁG rossz hírét, hogy ránk süttethessék az antiszemitizmus és a nácisodás oly mértékű "skarlát betűjét", amitől terrorizmusra hivatkozva megakadályozhatják áprilisban MAGYARORSZÁGON a "SZABAD VÁLASZTÁSOKAT"!
A századik zsarolás...Választáskor...
Bajnai Gordonka mint a BILDERBERG csürhe magyarországi fullajtára az utolsó "parlamentális" napon, magyarírtó haverjaival az mszpszdsz - a fidesz tartózkodásával-megszavazta, hogy akár 3 évet is kaphatunk, ha nyilvánosan tagadjuk az ún. holokausztot.
A "nemzetközi nagytőke" vagyis a VILÁGFAROK!!! által kirobbantott Nagy Háborúban (1914-1945) elesett kb. 1,4 millió magyar persze nem számít.
...meg az utána következő judeobolsevista mészárlások tízmilliós hullahegyei sem számítanak tételként.
...meg TRIANON sem, amit szintén ez a hírhedt és titkolódzós BILDERBERG CSÜRHE szervezett és vezényelt le magyargyűlölő véglényeivel.

Érdekesség, hogy ha "érzéseiben bántunk" majd meg egy ilyen SORSTALAN őspatkányt, akkor is bíróság elé kerülhetünk...
ŐSPATKÁNY BÍRÓSÁG elé persze - mert MAGYARORSZÁGON még nincs másik!!!

Az őspatkány ennek örömére folyamatosan és büntetlenül tagadhatja a JÓISTENÜNKET!; - KÖROSZTÁSÚ JELZÉST azaz JÉZUS KRISZTUST, akinek maga a TEREMTŐ ISTEN küldette ANGYALI SZENT KORONÁNKAT!!!
Nem véletlenül vetette rá dülledt szemeit a SÁTÁN és annak gyülevész klónjai, hiszen a VILÁGURALOMHOZ koronára van szüksége...

ISTEN KORONÁJÁRA!!!
...az meg, akárhogy is szemlélem: NÁLUNK VAN!
...a MAGUNKFAJTÁNÁL!
...a JÓISTEN BEVÁLASZTOTT NÉPÉNÉL!
MINDÖRÖKRE!!!

...és, hogy 1 JOBBIK VILÁGRA SZAVAZHASSANAK.

Szíves örömest tudatjuk, hogy a Rise Against - Prayer of the Refugee számát feldolgoztuk és, hogy ezentúl a Pálos Trend formációtól ez a szám a zsidó terror hangoskönyveként, Ördögűző címmel fog futni a video megosztókon.
Ja!
...ha netalántán szinkronicitást vélnének felfedezni a zsidók palesztín mészárlása és a magyarországi zsidók és zsidóbérencek magyar népességírtása között, akkor az még "véletlenül" sem a "véletlen" műve...
Mintsem inkább a SÁTÁN NÉPÉNEK ISTEN és SZŰZLEÁNYGYILKOS MIBENLÉTE, hiszen GYILKOLNI "SZÜLETTEK" és feláldozni...MÁSOKAT.

Szeretettel: a magyar Pálos Trend

Sólyom Bátor 2010.04.01. 12:26:10

@Arma Gedeon2: Félreértettél. Én bizonyosan nem vagyok zsidó, mivel egyik ágon tótok és magyar parasztok, a másikon erdélyiek a felmenőim. Márcsak azért sem lehetek nem nemzetben is gondolkodó, meret akkor leszarnám, hogy össze-vissza beszélnek magyar emberek magyar emberekről, sőt, az értéktelenebbje az értékesebbekről, ahogy Te teszed ezt.
Nyugtass meg, hogy azt azért nem vitatod, hogy Jézus zsidó volt?

Sólyom Bátor 2010.04.01. 12:28:26

@tevevanegypupu: Ahogy a Fidesz is rogyásig van velük, ha már itt tartunk ?. Például Orbán roma és zsidó származású. Ha ezt nem látod, akkor nagyon nagy a gáz veled. Ha pedig zsidó-roma, akkor most mi van a zsidókkal és a romákkal?

Sólyom Bátor 2010.04.01. 12:34:42

@palostrend: És Isten barmai is megszólaltak. Hol olvastátok, maRHAPÉNISZEK, HOGY iSTEN A MAGYAR NÉPET VÁLASZTOTTA KI BÁRMIRE IS? Mert más nemzetekről olvastam már hasonlókat, például a keresztény iratok is egészen más népet emlegetnek.
Ez kíváncsi kamera? Ennyi hülyeség egy helyen hogy fér el?!

tevevanegypupu 2010.04.01. 12:36:20

@Sólyom Bátor:
Tenyleg, Orban roma es zsido? Akkor ne is legyen miniszterelnok, kesz passz, vegeztunk. Eljen...ize..ki nem is roma, cigany es zsido a vezetoink kozul? Utmutatast kerek.

tewton 2010.04.01. 12:48:50

@tevevanegypupu:
jaj, leáll egy militáns származású filosémi fajvédővel? időmilliomos!

Sólyom Bátor 2010.04.01. 12:56:32

@tewton: Militáns származás? A magyar paraszt az, vagy az erdélyi kisnemes? :-)

Sólyom Bátor 2010.04.01. 12:58:01

@tevevanegypupu: :-) A kérdésemre, szeretném, ha válaszolnál? Szerinted Orbán Viktor (Orbán!!!!!) nem roma származású, és nincsen benne egy komoly rakat héber gyök is? Komolyan kérdezem.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.01. 13:00:19

Agyaúristen! Már megint Orbán származása a téma!
Mi jön még? A testmagassága, a kora, a nyelvtudása? Megannyi gumicsont. :-(

tevevanegypupu 2010.04.01. 13:09:44

@Sólyom Bátor:
Komolyan valaszolok, gozom sincs rola. De ha van akkor csak bizonyitek ra, hogy egy ciganybol is lehet barmi, ha tanul. Hogy heber azt sem tudom, szerintem errol a zsido torvenyek koruli igazolasoknal lehetne utananezni, ha tenyleg erdekli.

@tewton:
Olyan kivancsi volt a velemenyre, megtiszteltetes, hogy kozolhetem vele..(-:

tewton 2010.04.01. 13:11:01

@Sólyom Bátor:
kezelje metaforaként, mint a "független értelmiségű származásút" :)

Ezzel az orbánozással meg jobb vigyázni. Valami szabadelvű nagyember már leégett azzal, hogy Gábor Áron gáborcigány volt :)

a zsidómentes deák-téri mocsár továbbra is magyarázatra szorul ám! :)

Sólyom Bátor 2010.04.01. 14:58:11

@tewton: A tótóokra azért nem szerencsés hivatkozni, mert őket sem szerettük sokkal jobban - ahogy a magyar emberek valahogy senki mást nem szerettek sosem -, így nem mond ellent a Deák tér életre keltése zsidó elméletének az, hogy a mocsári terület határán állt egy tót templom.

Tewton úgy érzem a reakciódból, hogy te még mindig kételkedsz abban, hogy Orbán cigány (és vélhetően zsidó is)?
Az egyetlen, ami elviselhetővé teszi a látványát az, hogy legalább valami cigány szépség maradt benne, noha elfertelmesedett hatalomvágya eléggé összeugrasztotta szépségének e kietlen vidékét. :-)

tewton 2010.04.01. 15:56:43

@Sólyom Bátor:
nem igazán izgat a dolog annyira, hogy vegyem a fáradságot a kételkedésre. se. Izgassa csak a sémiket meg az antisémiket, a cigányokat meg az anticigányokat -- szóval a faji alapon "gondolkodókat".

A tót templom ... ehhehe. Kicsit benézted a dolgot. Igazi multikulti volt az a hely.

"A további istentiszteletek rendjét úgy állapították meg, hogy minden vasárnap délelőtt német, délután szlovák nyelvű szolgálat legyen, míg a magyar nyelvű istentiszteletek számát – tekintettel az akkori kisebbségükre - alkalomszerűen szabták meg."

deakter.lutheran.hu/kiadvanyok/elso_kovek/hu/03.html

A zsidó oldalt akkoriban mintha egy lerohadt nagy putriszerű épülettömb jelentette volna az út túloldalán. Már amennyire helytörténetből emlékszem.

Sólyom Bátor 2010.04.02. 15:52:19

@tewton: Az a baj, hogy én nagyon gyök vagyok netezéshez, de érdekelne egy fénykép az akkori Deák térről. Az infóimat a Dob utcai zsinagóga túravezetőjétől szereztem, aki nem magukat futtatta ezzel, de rémlenek is egészen elképesztő fotók arról a korról. De az tény, hogy a szidókat akkoriban nem engedték a városfalon belülre, vagyis ez a terület nem volt része a városnak, és kicsit közelebb a Dunához még látható is a városfal, és talán egy városkapu is.

aszekelyek 2010.04.02. 16:31:56

@tevevanegypupu: a rákosi nevűnek meg is háláltuk.A sok jót, amit tett a magyar néépel, amíg bitorolták a hatalmat. Még emlékszem, köptek a jóérzésűek, ha nem látta idegen, mikor kimondták a nevét.Van még egy pár bolsevik, akiére szintén. Gazember meg van sok mindenféle népekben.

aszekelyek 2010.04.02. 16:51:34

@Pistákom: @efhábé: @Cypriánus:Igen, más kultúra. Kulturális különbségeink eléggé komolyak. Ami nem jelenti, hogy egy közép-európai kultúrának, Magyarországnak kellene mindenképpen az ő szokásjogaikhoz alkalmazkodnia. Nagyon nem jelenti. A mi természeti kincseink pedig mindig nagyon érdekelték a martalócokat, pld. Erdély. Ami maragt a szégyenletes trianon után, az is kéne sokaknak. Ez is tény. Elég sokan jöttek ide olyan szándékokkal. Nekünk meg a saját jogrendszerünk érdekeink védelme az elidegenírhetetlen jogunk. Pont. A szándékaik felől meg nem lehetünk nagyon biztosak. amik történtek eddig és elhangzottak, aggályosak, hogy PC legyek.

tevevanegypupu 2010.04.02. 17:02:35

@aszekelyek:

Ez a vicc mar Rakosi utan, Fock Jenoek idejeben szuletett:

A palesztin felszabadito front (akkoriban meg veluk baratkoztunk) egyik repulogepe landol Pesten, Arafat jott barati latogatasra. A gep ajtaja kinyilik, Arafat kilep rajta, vegignez az ot fogado kormany-bizottsagon, majd szelsebesen megfordul es odakialt a pilotafulkebe:

Azonnal zarjak be az ajtot, arulas tortent! A gepet elteritettek, Izraelben szalltunk le.

aszekelyek 2010.04.02. 18:00:17

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska: Erre autentikus válasz csak peresz úr kijelentés üzletmbereknek, miszerint fel kell vásárolni Magyarországot és LLengyelországot. Engem az is érdekel, hogy miből? Mert ugye a világháborúban szegényeket kirabolták. Egy szál semmivel mentek ugye palesztínába az államalapítás előtt. Mert érdemes lenne utánuk csinálni. Minket is kiraboltak ugyanis. Nem is egy oldalról de annál alaposabban. Tanulnunk kéne tőlük. Hogy kell olyan hatalmas befektetnivaló tőkére szert tenni

aszekelyek 2010.04.02. 18:03:36

@Pistákom: @tevevanegypupu: Nem tudom mitől ijedt meg az a terrorista Arafat....D

aszekelyek 2010.04.02. 18:07:32

@Gasper: valami igazság azért vn a dologban. Voltak azon a részen ingatlanspekulációk azért.... Mocsár? Az nem lágymányos a túlparton? Úgy tudom, hogy közgázig vörösfenyőcölöpök vannak, feltöltött rakpart. A vámházakat is akkor építették, amit demszkíjék meg eldőzeroltattak. Valami baromironda ormótlanságnak kellett a hely. Funkcionális rakás --nak.

aszekelyek 2010.04.02. 18:29:57

@Gasper: csak szólok, apai nagyanyám ilyen családból való:)

aszekelyek 2010.04.02. 18:34:50

@Sólyom Bátor: Lehet, hogy én nem értem de ez az írás nem véletlenóül Izrael szándékairól szól itt fenn? Nem arról, hogy a FIDESZ-ben ki kicsoda? Származási alapon. félremnetek a dogok. Inkább arról kéne beszélni, milyen szándékok ,utatkoztak eddig ugye részükről felénk. Meg azt se feledjük, nem volt egységes a szándék a múlt században sem, európai és amerikai izraelitaákat illetően. Sőt. Úgyhogy maradjunk a tárgynál.

Sólyom Bátor 2010.04.04. 10:55:51

@aszekelyek: Onnan van a sok pénz, hogy világéletükben ők intézték Európa pénzügyeit. A középkorban minden nemesember mellett volt egy zsidó származású üzletember. Azért ők, mert a történelem szétszórta őket, így mindenütt voltak kapcsolataik, és genetikusan ügyes, okos emberek.
A magyaroknak is van tőkéjük, ők lobbiból, adócsalásból, kurvák futtatásából és védelmi pénzekből szerezték (és sokan annyira legálisan, amennyire sok pénzhez lehet jutni (és e megjegyzés, természetesen, a zsidó származású tőkére is igaz), csak most a magyar ember a pénzét megy az olcsóbb munkaerővel rendelkező helyeken befektetni. Ahogy az a karvalytőke sajátja. A magyarok ezt csinálják, illetve, akik itthon fektetnek be, jó magyar szokáshoz híven egy évre, egy idényre gondolnak. Nézd meg a Balatoni szezont. Ott nincsenek zsidó üzlettulajdonosok, mert egy normális üzletember nem tervez 10 éves periódusnál rövidebbre. Balatonon a háromhavi tervezőmérnökök magyarok, és kínaiak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 14:29:41

Nem akarja Magyarországot gyarmatosítani."

akkor miért mondja a miniszterelnök bácsi?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 14:46:45

@rajcsányi.gellért (ergé): érdekes hogy rajcsányi és combi tip. jobbikosnak titulálja azt aki pereszt megemlíti ilyenkor.

kb ez a véleményük gondolom:
"-Szerintem Peresznek az itteni izraeli ingatlanbefektetésekről beszélve volt egy szerencsétlenül megfogalmazott mondata, amit önök felfújtak."

csakhogy ezt miklósi gábor mondta, aki neolib idegenszívű zsidó.

ez a tip. fideszes?
közelebb az idegenhez, mint a magyarhoz?

én először el se hittem, h ilyet mondott perez, tip. szélsőjobb maszlagnak gondoltam, mert annyira durva, hogy ilyet nem mondhat. és tegyétek a szívetekre a kezeteket, ti mit gondoltatok, mikor még nem erősítették meg, csak pletyka szinten terjedt ez?
de kiderült mégis ezt mondta.

most akkor lennénk a mandineren szalonképes, ha uú legyintenék rá, mint ti?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 15:47:35

@TaTa86.: ez az tata,
jólvan.

vannak dolgok amik állandóak, biztosak, sziklaszilárdak, és meg lehet kapaszkodni bennünk.

így van ez jól.

Sólyom Bátor 2010.04.04. 16:50:34

@tesz-vesz: Hóhó, valaki mást mondott, mint a csorda?! Akkor bizonyosan neolib, zsid, cig.
:-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 16:58:47

@bbjnick: vannak dolgok amik nem változnak,
biztosak, mint a szikla....

ez az,

ez az én népem

éljen a magyar erő :)
éljen Magyarország

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 17:01:17

@Bougheau Tschichka: visszacserélné?

tényleg? ez új
szerintem itthon is csak egyet lobogtatna

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 17:04:34

@rajcsányi.gellért (ergé): hiteles forrás

legközelebb a mazsihisz történelemkönyvét linkeld be

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 17:22:36

@TaTa86.: az nem elég érv, h csak a "jobbikosok emlegetik"

há nekik már nem lehet
há hogyan?

2012.07.18. 16:13:25

Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!

Nem hiszem L, hogy a környezetéből csak ennyire futja...
Plagizálók, megfelelési kényszerben szenvedő gerinctelenek, másodjára is templomban esküdő kikeresztelkedettek... és a havi 47 ezer forintból is megélni képes politikusbűnözők...
Őszintén; - ezekután hány ot remél egykori szavazóitól az elkövetkezendő választásokon?! Alant a csatolt cikk az eddigi, emberileg legócskább "köztársasági" elnök által elmondottakat foglalja össze.
Mi lenne ha alkalmasint a tanácsadói, sajtósai egyszer végre valahára olyan könyvekből és szerzőktől ollóznának össze ennek a közteher elnöknek, amelyek tényleg magyar emberektől származnak és valóban a hazájukat szerető emberek tollából vetettek papírra? Tényleg. Mi lenne?!
Ja, hogy akkor valóban 1 szabad MAGYARORSZÁG lennénk?!
Embere olyan történelmi tettet volt képes végrehajtani ami még Göncz Árpádnak sem sikerült. (L)á(u)der János: zsidóbb lett a zsidónál.
Ezért aztán jó lenne, ha "hazaérkezése" után számonkérné párttársát a magyargyűlölő, alázkodó, a magyarokat ócsárló nyilatkozatai miatt; - lehetőleg a magyar emberek előtt mert, hogy ezt nem sokáig teheti ezekután, afelől nincs kétségem. 1 becsületgól meg talán szépíthetne is ezen az "Izrael" - Magyarország eredményen...- így a vége előtt még békében!...:)

"A magyar állam csak "szemlélte a vérzivatart"

Áder magyar nyelvű beszédében azt hazudta, hogy a magyar állam a "holokauszt" idején "nem tett semmit a zsidók megmentése érdekében, csak szemlélte a vérzivatart". – "A magyar állam nem védte meg a magyar zsidókat a holokauszt idején (a Horthy alatti Koszorús-akció eszerint meg sem történt, a Szálasi alatt működő védett pesti gettó pedig nem is létezett - a szerk.). Tétlenül nézte, ahogy deportálják és elpusztítják őket – fogalmazott a köztársasági elnök. Ezután két, Auschwitzból szökött rab világszerte ismertté lett soraiból olvasott fel részleteket, és arra kérte az egybegyűlteket, hogy pár másodperces néma csenddel adózzanak...
süti beállítások módosítása