Hogyan lehetne Morvai mellett szóhoz jutni?
2010. március 23. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Hogyan lehetne Morvai mellett szóhoz jutni?

  Nagyon érdekes kommunikációs feladat kitalálni, hogyan lehetne Morvai Krisztina mellett szóhoz jutni a stúdióban? Hogyan lehetne elérni, hogy ne ő vezesse a műsort? Megpróbálok kielemezni egy tegnapi beszélgetést, aztán közösen kidolgozhatnánk, hogyan lehetne a leghatékonyabban kommunikálni vele. Továbbá arra is keresem a választ, hogy egy átlag néző mit érthet ezekből a hadarásokból.

  Betlen János pikírt megjegyzéssel indít a felvezetésben (a köztársasági elnök-jelölt, bár az a választás nem most van), majd az első kérdésben tipikus Morvai-trükköt használ: erős képekben kommunikál, mint lakásba belövés, gyújtópalack dobás, félholtra verés. Ez Morvai egyik fő fegyvere, ő a kilőtt szemekkel, megkínzott emberekkel érvel - és ezeket a jól érezhető képeket szinte minden mondatában elismétli. A probléma csak az, hogy Betlen általánosan mondja, belövés és nem konkrétan fogalmaz, ahogy Morvai szokta, hogy 14 embernek kilőtték a szemét.

  A válasz is szokásos Morvai-trükk - kérdés helyett arra válaszol, amiről beszélni akar, a Budaházy-ügy tárgyalása helyett azt mondja, hogy az elmúlt 20 év politikai és gazdasági bűnözőinek a cselekményeit sorolnánk ilyen lelkesedéssel.

  Betlen szabadkozik - én nem voltam lelkes - ezt kétszer elismétli, mint amikor a tanítónéni korholja a diákot, ő pedig magában motyogja, hogy de nem csináltam semmit, nem csináltam semmit. Tehát Morvai felállít egy pozíciót, ahol ő mondja az igazságot, a többiek pedig a gonosz másik oldal.

  Aztán ügyesen visszakanyarodik Betlen, konkrét kérdéssel - Ön megkérdezte Budaházyt, hogy elkövette ezeket a dolgokat? Morvai megint nem erre válaszol, hanem magyarázza, hogy Budaházyékat nem hagyják nyilatkozni. Megint egy erős kép: negyven-ötven kommandós lerohanja az otthon egyedül lévő feleséget.

  Megint konkrét kérdés, adott-e utasítást Budaházy, hogy verjék meg Csintalan Sándort? Ez az első alkalom, amikor Morvai a kérdésre válaszol. A következő kérdés is behúzós, miszerint Morvai helyesli-e, ha valakinek belőnek az ablakán. Krisztina újra nem válaszol, hanem a magyar gazdákról kezdene beszélni.

  Betlen most azonban mond egy nagy hülyeséget, miszerint az embereket azért érdekli Morvai válasza, mert a választások után olyan helyzetben lesznek (gondolom a Jobbik), hogyha robbantgatni akarnak, akkor robbantgathatnak. Morvai rámutat a kérdés abszurditására, három gyerekes anyukaként és büntetójogász docensként nyilván nem fog robbantgatni.

  Betlen most egy képviselőjelölttel jön, aki benzines palackkal mászkált - szerintem ez a sztori nem érthető és nem is elég erős, akkor már inkább azt a jelöltet kellett volna felhozni, akit jogerősen elítéltek azért, mert felgyújtotta a vízágyút.

  Morvai újra elemében van, arra a terepre tévedtek, ami neki igazán hazai pálya, a 2006-os őszi események kérdésére. Szerkesztő úréknak pedig van egy olyan kormányuk, aki ezt követően 14 embert lőtt szemen - mondja Morvai. (A kormányuk kifejezés ügyes trükk, a riportereket olyan helyzetbe hozza, mintha ők elégedettek lennének a kormánnyal.) Betlen próbál a kronológián vitatkozni, hogy mi, mikor történt, de tulajdonképpen nem jut szóhoz, miközben Morvai sorolja a rendőri brutalitás részleteit - kvázi Betlent téve felelőssé, akinek a kormánya tette ezt.

  Érdekes módon Morvai válaszol a kronológia kérdésre, miszerint szeptember 17-én a Hibbant Nérónak megjelent a hazugság beszéde és újra sorolja a szörnyűségeket. Mindeközben Betlen metakommunikációja - pofákat vág - ismét a kisfiú és a tanárnéni felállást tükrözi.

  Benzineskannával nem kell odamenni akkor sem - viszi fel a hangsúlyt Betlen, kicsit szabadkozva, kicsit magában beszélve, de tanárnéni, nem én kezdtem hangsúllyal.

  Azemberekről kezd el beszélni Morvai, előbb egy kérdésben már Betlen is hivatkozott azemberekre, de ez Orbán Viktor levédett kommunikációja, az is lehet, hogy szerzői jogot sért a használata.

  Betlen újra erőre kap és rákényszeríti Morvait, hogy immár másodszor válaszoljon egy kérdésre, miszerint helyesli-e a fegyvereket. Morvai azt mondja, hogy nem helyesli. Ezekben a válaszaiban Morvai ügyesen mindig felsorolja az összes szimpatikus funkcióját: három gyermekes édesanya, docens, büntetőjogász, képviselő.

  Az első meccs lefutott, most Pindroch Tamás száll a ringbe egy jól megfogalmazott kérdéssel, miszerint egy multiellenes pártnak mennyire hiteles a gazdasági miniszter jelöltje, aki eddig multiknak dolgozott,  SZDSZ-tag volt és hitgyülis.

  Itt Morvai azt mondja, hogy ez a módszerük, hogy egy-egy embert próbálnak megtámadni, de vegyék tudomásul, hogy most már olyan népmozgalomról van szó, amelyik megállíthatatlan. Ez azért nagyon ügyes, mert a néző egy megtámadott asszonyt lát, akit mindenféle dolgokkal bántanak, amiről a néző azt se tudja, hogy kicsoda, micsoda. Krisztina lett az áldozat, akivel jobban együtt lehet érezni, mint a kötözködő riporterekkel. Közben Pindroch pofákat vág és próbál valamit mondani, de nem tud.

  Morvai egy komoly Jobbik-reklámszöveget nyom le, amiből kiderül, hogy rengeteg ember vesz részt a rendezvényeiken. Elmondja a Jobbik honlapjának a címét és, hogy mindenki jöjjön a rendezvényekre, személyesen tájékozódni.

  Amikor éppen Morvai megjegyzést tesz, miszerint a közszolgálati tévében úgyse kapnak lehetőséget, úgyhogy menjenek el személyesen, akkor Betlen siránkozó hangon közbeszól: Miért mondja, hát itt volt a program főszerkesztője és elmondta nekem, 15 percig (sic) keresztül mondta...

  Már majdnem válaszol Pindroch kérdésére ha nem lenne tapasztalata, akkor az lenne a baj, neki ezek szerint nagy tapasztalata van a multi cégekkel.

  Ezek szerint antiglobalista lett néhány hónap alatt - jegyzi meg Pindroch, ez jó szöveg lenne, csak nem lehet hallani. Pindroch megint pofákat vág, mintha eléggé unná a banánt. Pont a Hitgyülekezete a legnagyobb ellenfél, meg az SZDSZ, meg a globális - mondja Pindroch, de ez is valahogy eltűnik a szófolyamban. Szinkronban beszélnek, de Morvai már nem reagál. Jobbik az egyetlen párt, amelyik kimondja -kezd el egy mondatot Morvai. A mondatot ugyan nem fejezi be, de az üzenet átjön, vannak olyan dolgok, amiket csak a Jobbik mond ki.

 Ön szidja az SZDSZ-t kedves szerkesztő úr?

 Én nem szidom az SZDSZ-t.

  Morvai átmegy műsorvezetőbe. Ja igen, Ön a Magyar Hirlaptól van, mikor kezdünk végre az Ikarus privatizációjáról beszélgetni? (Sajnos közben nem mutatják Pindroch arcát, úgyhogy nem tudjuk, milyen képet vág hozzá.) Morvai szépen áttematizálja a beszélgetést, mostmár a szétesik alattunk a busz témánál tartunk. Próbálkozik Pindroch, hogy a Jobbikról van szó, de ettől még megyünk tovább Ikarus ügyben. Világhírű volt a magyar buszgyártás, most pedig szétesik alattunk, az történt az Ikarusszal, ami az egész országgal - magyarázza Morvai. Betlen azt magyarázza, hogy gyönge helyekre tudtuk eladni a buszainkat, igaz tízezer darabot - ezt nem értem. Az érvelés végül visszakanyarodik oda, hogy lehet, ha a Volvo megvette volna, akkor jobban működne, tehát lehet jó dolog a privatizáció.

  Morvai megunta a témát, úgyhogy tovább tematizál, most épp az elszámoltatásról beszél. Úgy tűnik, eszébe jutott, hogy eddig kihagyta a beszélgetésből a Jobbik legfontosabb üzenetét, az elszámoltatást, úgyhogy azon frissiben a témától függetlenül elmonja háromszor az elszámoltatás szót.

  Pindroch próbálkozik az alapkérdéssel, de Morvai egy másodpercen belül eljut ahhoz a toposzhoz miszerint a Fidesz megszavazta, hogy titkosítsák az elszámoltatáshoz szükséges adatokat. (Ez egyébként nem tudom, hogy igaz-e.) Betlentől se tudjuk meg, hogy mit titkosítottak, csak azt, hogy a privatizációs adatokat nem titkosították.

  Ekkor hívja Betlen Jóskát - ez a Jóskázás annyira nevetséges egyébként -, mert kiderül, hogy a harmadik riporter eddig nem jutott szóhoz. Jóska azzal próbálkozik, hogy az egyik rendezvényre nem engedtek be cigányokat, a másikra igen. Pontosabban roma embereket (brrr, mennyire mesterséges kifejezés). Ezt nem teljesen értem, minket Mesterházy Attila nem engedett be a lakossági fórumára és nem háborodott rajta fel senki. Mi se.

  A lényeg az, hogy rengeteg példát lehetne felhozni a Jobbik cigányellenességére, de az, hogy egy fórumra nem engedtek be pár cigányt, nem olyan érv, amiért ciccegnénk, hogy mik vannak.

  Betlen - gondolom - egy kis zsidózásra szeretné rávenni Morvait, amikor azt a kérdést teszi fel, hogy mit ért az alatt, hogy külföldön születnek a döntések, nincs is magyar kormány? Ezt a kérdést egyébként megismétli a műsorvezető, immár dühösen.

  Morvai az olvasás nélkül megszavazott liszaboni szerződésről beszél - ismét egy Fidesz-ellenes Jobbik toposz, Betlen azzal próbálkozik, hogy senki sem kényszerítette őket a megszavazásra. Megint előkerülnek azemberek, akiknek üresen cseng, nemtudom mi. Morvai szerint nem cseng üresen. Fáradnak, szinkronban beszélnek. Betlen azt kérdezi: hogy más nincs? Gondolom azt várja, hogy Morvai kimondja Izraelt, de nem mondja.

  Na, szegény Betlen kénytelen megkérdezni, hogy milyen döntést hoztak Tel-Avivban? Morvai pedig az izraeli repülőgépekkel válaszol, ami jó válasz, mert azt nyilván Tel-Avivban döntötték el, mégsincs zsidózás a válaszban.

  Most Betlen egy olyan összeesküvés-elmélettel áll elő, amit hallgatva még Csurka is megnyalná a szája szélét - miszerint Izrael, vagy Izraelben egy csoport azt akarja, hogy megerősödjön a Jobbik és ezért ideküldték azt a két repülőt. Morvai erre azt válaszolja, ami tényleg nagyon vicces, hogy természetesen ezért is a Jobbik felelős és Vona Gábor volt a pilóta, ő pedig a másodpilóta.

  Pindroch megpróbálkozik azzal, hogy Morvai valahol dicsérte a lisszaboni szerződést és akkor ezt most hogy? Morvai nagyon hosszan magyaráz mezőgazdaságról, közben Betlen azt kiabálja, hogy idő, idő.

  És vége.

  Tehát azt kimondhatjuk, hogy húsz perc alatt kétszer sikerült rávenni Morvai Krisztinát, hogy válaszoljon a kérdésekre. Nem tudom, hogy a politiailag nem túl tájékozott, bizonytalan választó mit gondol a szereplőkről, szerintem örül neki, hogy végre nem olyan unalmas ez a néni, mint a többi. Az elszántság is látszik Morvain - ez hitelessé teszi. Már nem kiabál annyira és kevesebbet is mosolyog, de ennek ellenére még mindig agresszív nő benyomását kelti, ami sokakban ellenérzést szülhet. Szerintem elég követhetetlen, hogy mi volt a beszélgetés tárgya. Volt benne benzines kanna és elszámoltatás. A női nézők talán azt is gondolják, hogy végre egy nő, aki simán a sarokba dumálja a férfiakat.

  Morvai egyébként nagyon szép arcú, sok nő örülne, ha az ő korában úgy nézne ki, mint ő. Ezt is gondolják a nézők.

 Most eljutottunk az alapkérdésig, hogy lehetne Morvai alól kihúzni a verbális szőnyeget?

 Szerintem hiba volt támadással, pikirt megjegyzéssel kezdeni, egy kis dicséret mindig megakaszt egy nőt és pár másodpercig képtelen támadni. Másrészt addig kell közbevágni, amíg nem válaszol a feltett kérdésre. Nem idegesen, nem diákosan, hanem nyugodtan és határozottan. Lehet, hogy jobb lenne, ha női kérdező tenné ezt. Ugyanolyan érzékletesen kell beszélni, mint ő. Nem sajnálja azt a kislányt, aki abban a házban aludhatott volna, ahova dobták a molotov koktélt éjszaka? Ön becsületes, magyar embernek tartja azt, aki éjszaka, többedmagával, csukjában megtámad az utcán egy magányos öregembert? stb.

  Most ezek jutottak eszembe, mert elzsibbadt az agyam.

  Szerintetek milyen technikákat lehet még alkalmazni?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr851859504

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszfigyelő - 12 ügy, amivel a Fidesz darálja a Jobbikot 2010.03.23. 13:06:29

Most látszik igazán mennyivel keményebben léphett volna fel a Fidesz a „még nemzetibb” jobbal szemben. Ugyanis az erősen kézben tartott Fidesz -s ajtó az utóbbi hetekben úgy neki tudott menni a Jobbiknak, mintha azt maga Gyurcsány &bdquo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kamasuka 2010.03.23. 08:27:53

Öt percet kibírhatnak vele. Ja, hogy ez több volt? Ez van. Amúgy meg ezek következnek majd:

-"Mindenki nekiesett a Jobbiknak, még a Fidesz is, de miért?"
-“Fidesz-MSZP nagykoalíció ...”
-"Az ember aki sosem hazudott ..."
-“Ez ismét +5(+10+15+100) % a Jobbiknak!”
-"XY ismét hozta a formáját."
-"Az agymosott Fideszesek/Zsideszesek meg elhiszik …"
-"Ti megint nyaltok az XY-nak?"
-"Már megint egy Bayer szintü fika, amit az Orbán diktált ..."
-"Ki fizet nektek ezért?"
-"Amit mondott, az baromság, bezzeg Vona, ő érvel!"
-“Vona csak ironizált.”
-"Ez a kampány egyre szánalmasabb."
-"Hú bakker, micsoda leleplezés!"
-"Ez már nagyon erőlködés szagú."
-"A Jobbiknak azért van akkora sikere, mert hitelesen képviselik ... (bla, bla)"
-"Napi Jobbik-fikázó poszt. U N A L M A S !"
-"Én csak azt nem értem, miért féltek ennyire a Jobbiktól?"
-"És ez Magyarország! 2010-ben!"

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.23. 08:29:24

Ha nekem kéne vele interjút csinálnom, az első kérdés előtt a szeme közé basznék egy gereblyenyéllel. Ettől ő tudná, hol a helye, és az én hangulatomnak is jót tenne.

ucsacsu 2010.03.23. 08:30:45

Kedves Lola,gyorsabban,hangosabban,értelmesebben,nem olyan bonyolult dolog ez csak nincs mindenki hozzá szokva hogy valaki önállóan gondolkodik,még az is belefér,hogy lehet,hogy nincs igaza. Ilyen "pedigrével mint ön rendelkezik,kell magyarázni?

ucsacsu 2010.03.23. 08:35:33

A felkészültség nem hátrány, "hard thalk"

spájdernecc 2010.03.23. 08:38:23

@kamasuka:
:)
ez a nőszemély, elismerve a jogvédős melóját, rém idegesítő tud lenni.
szurkál, piszkál, mellédumál.
igazi Jogász
/ kezdem megérteni Balót. Nem lassú, csal otthon nem jutott szóhoz /

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 08:43:11

"Hogyan lehetne elérni, hogy ne ő vezesse a műsort?"

Szakmai kérdés.

Torgyánnal is ez volt a probléma.

De a német, brit hasonszőrűek is ezt a módszert követik: a nyílvánosságot arra használják, hogy propagálják a nézeteiket, azt mondják el amit el akarnak mondani és úgy ahogy ők akarják.

zoli29 2010.03.23. 08:52:43

Lola: Tudom, hogy te szimpatizálsz Morvaival, talán ezért is látsz bele a kommunikációjába valamifajta rendszert, amivel mindig ügyesen ki tudja magát vágni a szorult helyzetekből, és a maga oldalára tudja állítani a nézőket.
Ezzel szemben én egy elszabadult hajóágyút látok, ami koordinálatlanul lődöz, amerre éppen áll. Biztos, hogy van, akinek ez bejön, de én azt mondom: Isten óvja Magyarországot attól, hogy egy ilyen labilis személyiség valaha kormányzati pozícióba tudjon kerülni. Egy ilyennel már ráfáztunk.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 08:56:53

@zoli29:

"ami koordinálatlanul lődöz"

Szerintem nagyon is van benne rendszer, ha értenéd a mögöttes értékrendet, akkor számodra is világos lenne.

Monduk én csak örülök neki, hogy ez nem annyira egyértelmű! :-)

m.logic 2010.03.23. 09:01:40

A kérdésre válaszolva - korrekt, objektív kérdezést kell alkalmazni.

...

Azt tudom mondani, bassza meg az összes rohadt médiageci, hogy nem szorult beléjük egy csepp objektivitás sem.

Budaházynak semmi köze a Jobbikhoz és minden műsorban erre a szarra megy el 5 perc. Ezek után kiemelnek Jobbikos emberkéket és ezekkel baszogatják a riportalanyt. Az nem gond, hogy már 30-szor válaszoltak esetleg, az nem gond, hogy bűncselekményt sem követett el, az nem gond, hogy pl. alpári hamisított iwiw-adatlapokkal jönnek néha. Pachmann tetű a fő példa, de az MTV is mehet a fenébe.

Amint a Jobbik bekerül az MTV-kuratóriumba, remélem berakatnak egy barikádost, vagy kuruc.infost kérdezni ebbe a lószar műsorba.

Mikor kérdezik Orbánt Meggyes minden egyes balhéjáról? Mikor kérdezik arról, hogy miért adtak a Miépnek ajánlószelvényeket? Mikor kérdezik Balogh Szartúrról, szadeszelvű Hegedűs Zsuzsáról, Pintér maffiózóról, Bayer mocskolódásáról...

Az Mszp-t reggeltől estig lehetne kérdezni a balhékról, anélkül, hogy bármi mást elmondhatnának.

...

zoli29 2010.03.23. 09:06:13

@Jobb híján MDF-es:

Persze, vannak állandó elemek a kommunikációjában, és nyilván gondol is valamit a világról, de most nem erre gondolok.
Pl. Lola szerint ügyes Morvai-trükk, hogy amikor feltesznek neki egy kellemetlen kérdést, akkor egész egyszerűen másról kezd beszélni. Én ebben nem látok semmi ügyeset vagy kreatívat, inkább csak egy embert, akivel képtelenség párbeszédet folytatni. Persze a Jobbik-szimpatizánsok szerint Morvai "felmosta a padlót" a kérdezőkkel, szerintem viszont az ilyen hozzáállással minden egyes tv-s performanszával egyre jobban lejáratja magát, és szerintem a nézők többsége hasonlóan látja.

Szori 2010.03.23. 09:07:14

csináljatok vele egy interjút ;)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 09:09:50

@zoli29: most félre tettem a szimpátiámat éstényleg szakmai kérdésként próbáltam kitalálni, hogy miként lehet eredményesen kommunikálni Krisztinával. Ő egyébként mindenféle olyan eszközt használ, amit olvashatsz, vagy tanulhatsz különböző kommunikációs tréningeken. Engem tényleg az érdekel, hogyan lehet egy ilyen interjúalanyt kezelni. Nem tudom, hogy a nézőnek szimpatikus-e egy ilyen nyilatkozat, de a Jobbik népszerűségét látva azt gondolnám, hogy a többség nem úgy gondolkodik róla, ahogy Te.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 09:11:40

@m.logic: igen, ez is igaz - nem volt rendesen kielemezve, hogy a műsorvezetőknek pedig ez vol a taktikája - egyenként levadászós, szalámizós technika. Ezt ügyesen védte Morvai.

Zetek 2010.03.23. 09:12:38

Lola te magad vagy a válasz műkérdésedre. Ha a riporterek ennyire felkészületlenek - te sem tudod, hogy mit szavazott meg a Fidesz - akkor egy valóban tehetséges szónok pillanatok alatt hülyét csinál belőlük. Mivel ugyanazt a szöveget nyomják három-négy visszatérő szövegbetéttel, csak ebből kellene felkészülni.

tevevanegypupu 2010.03.23. 09:14:52

Morvai tenyleg felmossa a padlot a kerdezokkel, de ez egyaltalan nem jo. Az biztos, hogy nalunk a riporterek kepzelik sztarnak magukat, es a riportalany csak annyiban szukseges mellettuk, hogy lehengereljek es kinos helyzetbe hozzak..Morvai megforditotta a dolgot. Viszont egyik sincs rendjen. Rovid kerdesek kellenenek es aztan uccu, beszeljen..Amit mond az erdekes es sokszor igaza van, ha elfogultsag nelkul hallgatjuk. Viszont az ideges-kapkodo stilus nem teszi elfogadhatova, inkabb nyugtalanito, mint valasz a problemakra. Gondolom nem sokszor hagytak szohoz jutni, azert rohan..De egy jo beszedtanar es nehany szeansz egy pszichologusnal segitene. Muszaj, ha valoban hatasos akar lenni, akkor nyugodtan kell beszelnie.

gyz 2010.03.23. 09:15:07

nem kell hallgatni: ha az ember leveszi a hangot, és csak a fejét nézi, onnan is nyilvánvaló, hogy ez a nő beteg.

rögeszmés, monomániás.

zoli29 2010.03.23. 09:15:24

@lelkylola:

"a Jobbik népszerűségét látva azt gondolnám, hogy a többség nem úgy gondolkodik róla, ahogy Te"

A Jobbik a biztos szavazók között 18-20, de ha sok rejtőzködő jobbikossal számolunk, akár 25%-on is állhat. De ez még mindig azt jelenti, hogy a túlnyomó többség (a politikailag aktívak 3/4-e) nem a Jobbikban bízik.

Samott 2010.03.23. 09:16:43

En nagyon egyszeru technikat alkalmaztam, meglattam este a vigyori fejet es rogton tovabbkapcsoltam (napkelte ismetles volt az m2-on). A cool-on pont showderklubb volt, inkabb azt valasztottam. A tokom se fog politikusokat nezegetni este.

gyz 2010.03.23. 09:17:59

hogy kellene kezelni: nem hívom meg

ki a faszt érdekel, hogy ha feltesznek neki egy kérdést, akkor állandóan másról pofázik. Aljas módon inszinuál, azoknak is visszatámad, akik amúgy nem támadták.

Ja, és szerezni kellene neki egy pasit.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 09:18:39

A múltkor Duró Dórától azt kérdezték, volt e már részeg.

HA nagy ritkán jobbikos politikus bekerül a médiába, azonnal basztatni kezdik Budaházyval, meg a keszthelyi jobbikossal, meg a Bicskeivel.

SOHA EGYETLEN NORMÁLIS KÉRDÉS NEM HANGZOTT EL.

Erre TE BAROM POSZTOLÓ Morvait baszogatod?

Miért nem kérdezed meg, hogy Bethlen mi a lófaszt keres még a köztévében?

Érdekes Lendvai Ildikó kb 600 reggeli műsoros interjújában ÖSSZESEN nem tettek fel annyi szemét kérdést mint Duró Dórának minap.

Csodálkoztok hogy Vona le akarja "rombolni" a kertévéket? Aztán miért, nem gondolkodik el rajta valaki?

Lehet hogy igény van rá?

MEnjetek a picsába Ti szemét médiagecik, a posztolóval egyetemben.

zoli29 2010.03.23. 09:20:15

@anti_troll:

"Erre TE BAROM POSZTOLÓ Morvait baszogatod?"

Elolvastad te egyáltalán a post-ot?

gyz 2010.03.23. 09:22:21

@anti_troll: hát tényleg nagy basztatás, hogy fel mernek tenni neki egy kérdést a paraszt Budaházyról, aki körül a jobbik rendezett cirkuszt.

Duró: milyen épkézláb kérdést lehet feltenni egy félművelt kiscsajtól, aki élete kiteljesedését abban látla, hogy cenzúrázza a magyar irodalmat?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 09:24:53

@m.logic:
Budaházynak semmi köze a Jobbikhoz??? Akkor miért jobbikos politikusok gyűjtötték az ajánlószelvényeit, miért ment el Morvai Budaházy börtönéhez és miért nevezi Morvai Budaházyt mindig politikai fogolynak?

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 09:25:55

@zoli29:
Elolvastam a posztot, és láttam az interjút is.

Ezzel ellentétben Te nem olvastad végig az én hozzászólásomat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.23. 09:26:11

Morva ellen nincs taktika ... szerintem nincs olyan szerkesztő-műsorvezető az országban, aki képes lenne vele egy "normális" interjút csinálni ...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 09:26:30

@Szori:
Nem olyan nagy öröm interjút készíteni jobbikos politikusokkal - ami érdekeset mondanak, azt rendszeresen letiltatják. Közben meg sírnak, hogy elhallgatják őket, pffff...

zoli29 2010.03.23. 09:27:50

@zero:

De elolvastam a hsz-ed, te viszont nem olvashattad el elég figyelmesen a post-ot, ugyanis az nem b*szogatja Morvait.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 09:28:18

@gyz:

Normálisakat kérdezni BÁRKITŐL lehet.

Félműveltnek meg az esetleges válaszok alapján lehetne minősíteni ( vagy az alapján sem)

Ha visszakérdezett volna, hogy a szerkesztő úr maszturbált e már életében, akkor ő lett volna a bunkó ugye?

caralho voador 2010.03.23. 09:28:22

@anti_troll: nana, nyugalom.
@lelkylola: "a Jobbik népszerűségét látva azt gondolnám, hogy a többség nem úgy gondolkodik róla, ahogy Te." Szerintem sincs ebben igazad, Lola. Én a környezetemben (...) úgy látom, hogy a nem elvakult Jobbik-szimpatizánsok kivételével a legtöbb ember iszonyat idegesítőnek tartja Morvai stílusát. Én már a hanghordozásától, a hangsúlyaitól frászt kapok, pedig sokszor egyetértek a mondandójával.
Az pedig, hogy a mai médiaviszonyok között valaki nem a kérdésekre válaszol, szerintem teljesen normális reakció. Mutasson valaki nekem egy darab független újságírót - olyat, aki szerepet kap a mainstream médiában - és nem valamilyen pártdroidként a "kötelező" kérdéseket teszi fel. Na ugye. Ettől még az ilyen szitu valóban festhet komikusan, főleg, hogy ha valaki a pártprogramot olvassa fel egy állítólagos beszélgetésben.

zoli29 2010.03.23. 09:29:46

@zero:

Ha a riporter a legnagyobb jóindulattal áll is hozzá, és feltesz egy kellemetlen, de teljesen jogos kérdést, személyes támadásnak veszi, és azonnal ellentámadásba lendül.

ILLED 2010.03.23. 09:34:15

Amikor Gyurcsány mellébeszélt a CNN riporternél, akkor ő jött ki a beszélgetésből hülyén, mert mindenkinek világos volt, hogy nem a kérdésre válaszolt. A riporter teljesen higgadtan mondta: "Ön hazudott, igaz?" "Miért hazudott?" "A valóság az, hogy hazudott." És akármit mondhat Gyurcsány, mivel nem igazodott hozzá a műsorvezető, mégis Gyurcsányt nézi rossz szemmel a néző, mert egy interjúalanynak válaszolni kell a kérdésre. Szerintem Morvaival is ennyit kellett volna tenni.

Nem tudom mennyire vagyok átlagos választópolgár, de engem felidegesít, ha nem a kérdésre válaszolnak, és hatalmas tahóságnak tartom.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 09:34:29

@zoli29:

A zérónak írt válasz gondolom nekem szólt.

Légy szíves értsd már meg:

Ha valamiről írni kellene az nem MORVAI, hanem a televíziós műsorok részrehajlása, és kettős mércéje.

Persze igaz amit Morvairól ír a poszt ( ok nem baszogatja), de nem ezzel kellene foglalkozni.

Ok és okozat. Szerintem lehetne Morvaival, és másokkal is normális hangvételű interjút készíteni, ha nem lenne a kérdező közeg kimondottan ellenséges,és részre hajló.

A lényeget kéne megfogni, a poszt tolójával ez a bajom.

Ide jön még a TV2 interjúja Duró Dórával. NEm lehet elválasztani a kettőt.

Nem ismerősöm, nem rokonom, de ha mint párt szóvivőjét hívjaé meg, ne kérdezzék már meg hogy volt e részeg, meg hogy füvezett e.

Főleg úgy hogy a kedves szdsz mszp prominensekkel nem geciznek ilyen szinten soha (mernék megtenni)

gyz 2010.03.23. 09:35:34

@anti_troll: aha, és te döntöd el, mi a normális. Szabadítsák ki Budaházy-t! Gyűjtsünk neki cédulát!

És utána nem lehet szerinted - meg Hisztike - szerint erről kérdezni.

El lehet dönteni: bemegyek, és vállalom, hogy esetleg kellemetlent kérdeznek, vagy lehet megjelenni a jútyúbon, ott legalább senki nem ugathat vissza.

Semmi olyan nem volt Bethlen kérdésében, ami ilyen agresszíív paraszt reakciót kellett volna, hogy kiváltson.

Ugyanezt csinálta Pörzse is: szembesítették egy pár ellentmondással, hazugsággal, erre gyorsan átváltott valami más témára, és támadott, személyeskedett.

Kurva gyorsan eltanulták a "profi" pártok taktikáját, csak ezt még megfejelték egy jó adag neveletlenséggel is, ami egy fiataltól akár még lázadásnak is tűnhet, de 30 felett visszataszító jellemhiba.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.23. 09:36:53

@gyz:

Enyhén szólva. Az a csaj olyan hülye, mint a picsa.

gyz 2010.03.23. 09:38:42

@El Topo (Sgt. Elias): jó, de fiatal. Pörzsénél már semmi remény, ő megmarad a kerecsen Jézuska tudományos tételénél, de ő még fejlődhet.

tevevanegypupu 2010.03.23. 09:40:40

Hozza kellene szokni, hogy vannak olyanok akik maskeppen - de tenyleg maskeppen - gondolkodnak mint az atlag. Egy riporternek nincs joga oket biralni, egyedul kerdezhet toluk, ezert fizetik.

zoli29 2010.03.23. 09:46:54

@anti_troll:

Szerintem pedig a saját blogjában mindenki írjon arról, amit ő érdekesnek/fontosnak gondol. Látom, neked is van blogod, abban írhatsz a szemét újságírókról, akik nem azt kérdezik a jobbikos politikusoktól, amiről ők beszélni szeretnének.

zoli29 2010.03.23. 09:48:10

@tevevanegypupu:

Miért, Morvait bírálta valamelyik riporter?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.23. 09:49:33

@gyz:

Pörzse is szép forma.:D Olyan buta az a pali, mint egy láda krumpli. A felesége nélkül egy poharat nem tudna a szájához emelni szerintem.

gyz 2010.03.23. 09:49:49

@tevevanegypupu:
a másság tiszteletére intesz?

nemes eszme

gyz 2010.03.23. 09:53:17

"van egy képviselőjük, aki büszkén vallja, hogy benzines palackkal ment az utcára, még mielőtt a rendőrök bármit tettek volna"

válasz:

"maguknak meg van egy kormánya, aki stb, stb"

1. Egy bűnt próbál semmissé tenni egy másik felemítésével.

2. Bethlen meg olyan fatökű, hogy ki sem tér a "maguk kormánya" aljaskodásra

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 09:55:12

Lehetne itt vitatkozni, de nem teszem.
Hiába írok érveket, azok elmennek a fülek mellett. Csak a csúsztatás, mellébeszélés, hazudozás megy.

Lenn belinkeltem egy blogot.

Gondolom a kettő közt az az alapvető különbség, hogy ez már megtalálta a szponzorát.

Gratulálok.

kosersrac.blog.hu/2010/03/19/szunet_301

gyz 2010.03.23. 09:57:52

@anti_troll: "Lehetne itt vitatkozni, de nem teszem.
Hiába írok érveket, azok elmennek a fülek mellett. Csak a csúsztatás, mellébeszélés, hazudozás megy."

pedig te Hisztike példáját követke nem csúsztatsz, érvelsz, és igazat mondasz, ugye?

eeepunk 2010.03.23. 10:00:05

@zoli29: Szerintem egyszerű a dolog, alkalmazni kell a módszert, szerintem volt már ilyen régen :) olyat kell kérdezni tőle, amiről beszélni szeretne. Azzal szenvedni, hogy megválaszoljon valamit, amit nem akar akár körüljárva, akár kikerülve elég esélytelennek látszik fentiek alapján vagy tényleg ne hívjanak be műsorvezetőt vagy az menjen ki a szónoklat közben és akkor rájön.

Tehát normális kérdést csak Morvai tud magának feltenni?! :)

zoli29 2010.03.23. 10:09:19

OFF:

Melyik topic az aktuális "Hyde Park"?
Csak mert "Választási együttműködést köt az MDF és a Kolompár vezette MCF"
atv.hu/cikk/20100323_valasztasi_egyuttmukodest_kot_az_mdf_es_a_kolompar_vezette_mcf

ON

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 10:10:22

@anti_troll: én egyébként tökre örülök, ha normális interjúkat készítenek, pörgőseket és az lenne jó, ha Orbántól is ilyen keményen kérdeznének.

tevevanegypupu 2010.03.23. 10:10:42

@gyz:
Mindenkit meg kell hallgatni. Aztan ha mar nem csak beszel, hanem helytelenul vagy birosagi uton felelossegre vonhatoan cselekszik, akkor lehet intezkedni. De Morvai nem bantott senkit.Es eppen, hogy nem hazudik, nagyon is azt mondja, amit gondol. Kepvisel egy elvet, amit rajta kivul eleg sokan masok is.

zoli29 2010.03.23. 10:11:39

@lelkylola:

Tény, hogy Morvai sok jobboldali szavazó szemében szimpatikus (sok szemében nem), de 100-ból 32 pontot elérni továbbra sem jelenti azt, hogy a többség morvaista lenne, sőt...

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 10:11:43

@lelkylola:

"miként lehet eredményesen kommunikálni Krisztinával."

Kommunikálni? Sehogy!

Adni kell neki hetente négyszer négy-öt órát, hogy fejtse ki a nézeteit.

Minden diktátor imádja ezt a műfajt.

Ha megszünne a tv2 és a retekklub, lenne rá frekvencia! :-)

dz02 2010.03.23. 10:11:50

gyenguszra sikeredett.
ezt bármelyik oldal bármelyik szereplőjéről is le lehetett volna írni.

várhattál volna amíg elmúlik a zsibbadás:-)

Bozdurgán 2010.03.23. 10:11:51

Az első kérdés legyen rögtön az, hogy MIT KERES BETLEN a KÖZ!TELEVÍZIÓBAN.

Bocs a kiabálásért, de arról az emberről konkrétan az alkalmatlanság mellszobrát lehetne megformázni.

Javaslom mindenkinek megtekintésre a mai Gaudi Nagy Tamás szereplését a mtv regeli műsorában, ahol az látszott, hogy Süveges Gergő valóban arra volt kíváncsi amiért behívták a riportalanyt, látszott, hogy semmiben sem érternek egyet, de mégis normális medreben mondhatta el a mondandóját Gaudi.

Normális kérdéseket kell feltenni, és akkor válaszolni fog MorvaiBetlen az ominózus fenyegető mutogatás óta nem partner.levele.

zoli29 2010.03.23. 10:14:04

@tevevanegypupu:

Morvai Budaházy mellett kampányol, kopogtatót gyűjt neki, minden létező fórumon politikai fogolynak nevezi, majd amikor behívják a tévébe, és Budaházyról kérdezik, akkor felrója a kérdezőnek, hogy miért erről kérdezi, miért nem másról. :)

bolá 2010.03.23. 10:19:12

Az kérdés lehet, hogyan kell interjút készíteni Morvaival!
Ha magától nem megy, meg kell tanulni angolul, franciául, németül, és meg kell nézni, hogyan készítenek interjút, nem Morvaival, hanem Blairrel, Sarkozyval, Schröderrel! Ennyi!

gyz 2010.03.23. 10:19:50

@tevevanegypupu: azt mondja, amit gondol, de ez nem egyenlő azzal, hogy nem hazudik. A csúsztatás, az inszinuálás és a rágalom is a hazugság kategóriája, ebből meg van egy zsáknyi ebben a szövegben. Ha te ezt nem látod, akkor szavazz rá.

zoli29 2010.03.23. 10:20:27

@Bozdurgán:

Gaudi-Nagy nem kezeli eleve ellenségként az őt kérdező riportert, pedig neki is tettek fel kellemetlen kérdéseket. Ezért tudott normális mederben maradni a beszélgetés.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.03.23. 10:21:53

@anti_troll: Duró et.-nőnek nincs szüksége alkoholra, így is már fődbuta.

caralho voador 2010.03.23. 10:22:24

@lelkylola: érdekes adat.
@Jobb híján MDF-es: alakul a "pártod". lásd zoli hírét feljebb.
@Bozdurgán: jogos felvetés. Jani nagy túlélő, mindig időben vált segget.
Visszatérve a témához, számomra sokkal szórakoztatóbb, amikor már ún. rutinos politikusok kapnak valami picit kellemetlen kérdést. Bámulatos képesség, hogy 3-4 percig tudnak beszélni a semmiről, magyar mondatokat és szavakat egymás után fűzve, mindenfajta értelem nélkül. Nem olyan látványos, mint Morvai performansza, nyilván a kevésbé lehengerlő előadásmód miatt, de egészen dermesztő élmény. A közelmúltból hirtelen Lamperth Mónika, Tóbiás József és Budai Dettike teljesítményei jutnak eszembe.

m.logic 2010.03.23. 10:23:05

@TuRuL_2k2: Jobbikos politikusok nem gyűjtöttek neki ajánlószelvényeket. Morvai nem Jobbik-tag. És azt se lehet mondani, hogy ő egy db ajánlószelvényt is gyűjtött volna.

Morvai jogvédő, Lendvai Ildikó emberi jogait is védené, persze annak a komcsinak nem Morvai lenne az egyetlen mentsvára.

Budaházy akkor is politikai fogoly, ha egy idióta. Ha el is követték azokat a bűncselekményeket, akkor sem jár rongálásért, Csintalan-verésért... 9+ hónap börtön. Főleg mikor gyilkosok kapnak felfüggesztettet.

Akár bűnösök, akár nem, van egy törvényileg szabályozott eljárási rend, amit nem tartanak be a zsaruk, ügyészek.

...

Ha szerinted a jobbikosok gyűjtöttek Budaházynak ajánlószelvényt, akkor kérlek reagálj a Fidesz ajánlószelvényei mit kerestek a Miépnél?
Esetleg korrekt módon vedd elő az összes párt balhéit, ahelyett, hogy reggeltől estig a Jobbikot baszogatjátok. És, mint Fidelitaszosok, reagálhatnátok, Balogh Artúr tényleg köreitekben van-e és mit keres ott, ha igen?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 10:24:27

@bolá:

"nem Morvaival, hanem Blairrel, Sarkozyval, Schröderrel!"

Kikhez hasonlítod Morvait?

A brit és a német média sem igazán tudja kezelni Nick Griffin és Udo Voigt megnyilvánulásait. Ők az ottani morvaiak.

tanarseged ur 2010.03.23. 10:25:52

@lelkylola:
Kedves Lola: lehet, hogy ott rontod el, hogy feltételezed: az interjúalannyal folytatott kommunikáció sikeressége csakis a riporter felelőssége. Pedig a kommunikációhoz két ember kell. (Most félve fölnéztem, nem szakad-e le a plafon ekkora közhelytől. Nem. :-)) Most csak ennyit, mert nem volt időm megnézni a videót...

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 10:27:00

@Bozdurgán:

"látszott, hogy semmiben sem érternek egyet,"

Nem úgy látszott, kedélyesen elidétlenkedtek.

zoli29 2010.03.23. 10:27:46

@m.logic:

Morvai nem tagja a pártnak, de a Jobbik színeiben lett EP-képviselő, és ő a Jobbik államfő-jelöltje is. Ez nálam elég komoly kötődést jelent.
Zagyva Gyula a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje, ugyancsak gyűjtött kopogtatót Budaházynak, és tudtommal Novák Előd is kiállt mellette.

egy_vélemény 2010.03.23. 10:29:25

Nekem egyértelmű, h nyomják a csajt. Ez a fölfutása valami mesterséges izé. Ez nem a valóságot tükrözi. Vidéken úgy hívják az ilyen adottságúakat, h "kacsapicsa szájú, különben rendes". A budipesti affektálása, lihegése elintézi eleve a népszerűségét. Az ilyentől sosem kérdeznek. Lélegzetvételnyi szünetekben nekiszegeznek egy-egy szúrósszemű kijelentést. Kérdezzen ő. Improvizáljon ő ott helyben egy tematikus kiselőadást. Legalább érdemében dolgozik az agya, nemcsak sémákban forog. Kreativitásra ösztökölném, beletenném a bogarat a fülibe. Ja, a vezérfonalat azé' nem neki kéne összeállítania. Meg a konklúziót sem kéne ráhagyni, vonja le ő. Viszont magasan képzett újságíróinknak sem ártana néha a nép között is forogniuk, nemcsak azok között, akiket jegyeznek a pr-ban. Más világ, úgy tűnik. nagyon egyszerű módszerek vannak, hogy megmutassa igazi arcát. Attól pedig nem fog nőni az ázsiója, akármilyen igazat mond. Budán is csak egyszer volt kutyavásár. Ez a felfutás is olyan.
Minél többet kell beszéltetni, aztán majdcsak szembeköszön neki előbb, vagy utóbb a saját korábbi kijelentése.
Ennyi idő alatt, amíg beszél, nincs ideje arra, hogy következetesen logikus, megalapozottan előre- s hátratekintő is legyen. Beszéltetni köll, no. Az erőszakossága tényleg lendvais, intő példa, hová fajulhat. Még egy lendvai s végleg oda a haza, hogy kellően drámai is legyek.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.03.23. 10:29:44

Lola, csak nem kezdesz kibrándulni a néniből?!

reality 2010.03.23. 10:30:53

@Jobb híján MDF-es: Jól rátapintottál a lényegre. Tehát az ilyen típussal szemben nem működik az ilyen többkérdezős "tűzharc", mivel maga az alany is szétszedi a műsorfolyamot, így a kérdezők még rátesznek egy lapáttal.
Csak egy "Hard Talk" típusú kérdezős-felelős műsor lehet hasznos ilyen esetekkel szemben. Jól felkészülni, mederben tartani a beszélgetést stb.

vizipipa 2010.03.23. 10:33:50

Ennek a műsornak, és aljasságainak, sok éves előzménye van. Van egy sztereotípia vele kapcsolatban, úgy a riportalanyokban, mint a nézőkben. Ki így reagál, ki úgy.
Ideje lenne észrevenni az MTV-ben, hogy ez így egyre kevésbé megy, sok okból, és hanyagolni szépen.
A műsor így ugyanis nem tudja betölteni az eredetileg tervezett funkcióját.

Várkonyi 2010.03.23. 10:35:29

Kedves kicsi Lola arany szívecském!

A kommunikáció arról szól (a Grice-i értelemben, a kanti elvek alapján) hogy egy közös cél felé eveznek a résztvevők.

Namost ez teljesen téves, lásd pl. alkudozás, illetve egyéb tevékenységek.

Te nem fogsz együttműködő lenni egy olyan helyzetben, amikor - kommunikációs szaknyelven szólva - szét akarják szívatni az agyadat.

Verstanden?

Egyébként meg kérdeztem tőled valamit, kicsi lány:

Miért szavaztál az EP-választáson a Jobbikra, most miért nem, és akkor mire fogsz szavazni?

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.23. 10:36:18

@m.logic: mindenben igazat adok neked, de szerintem ne törd magad. Az itteni vezérkommentelők nem fognak megérteni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 10:37:01

@m.logic: Morvai gyűjtött személyesen kopogtatót Budaházy-nak, egy egész nap kint standolt és több Budaházy kampány eseménynek volt a szónoka. Csak a történelmi hűség kedvéért, ha akarod linkelek is hozzá szentkoronarádiós linkeket, ahol meghirdették ezeket az eseményeket. De ha érdekel te is megkeresheted.

Abban egyetértek veled, hogy Budaházy-t ugyanolyan jogok illetnék meg, mint bármelyik állampolgárt és szerintem Morvai következetes ebben a történetben. Viszont a Jobbik nem következetes, mert egyrészt ők is politikai foglyoknak tartják Budaházyékat, másrészt nem álltak ki mellette, mert, ha nem indítanak Budaházy körzetében jelöltet, vagy Budaházyt indították volna, akkor Gyurinak meg lett volna a kellő mennyiségű kopogtatója. Kvázi jelen pillanatban a Jobbiknak is van abban szerepe, hogy Budaházy még börtönben van.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 10:40:15

@Várkonyi: kicsi várkonyitöpöröntyü, amíg így kommunikálsz, én nem válaszolok a bugyuta, kis kérdésecskéidre. oximomoxi? :)

tevevanegypupu 2010.03.23. 10:41:33

@gyz:
Fisze szavazo vagyok, szerintem sokkal regebben mint te.(-:
Amit Morvai a fideszrol mond az nem erdekel.

@zoli29:
Budahazyval kapcsolatban egyelore ketelyeim vannak nekem is, nem lehet tudni mi az igazsag. Morvainal pedig kitartassal(-: lehetne gyozi, ujra es ujra fel kell neki tenni a kerdest. Ha ugy erzi tevedett Budahazival kapcsolatban, akkor mondja meg - mindenki tevedhet - ha pedig meg mindig artatlannak tartja, akkor mondja azt.Csak nem kellene ellensegesen kerdezni vagy a kerdessel azt ereztetni, hogy bolondnak tartjak, mindjart jobban valaszolna.

f.m.j. 2010.03.23. 10:41:54

olyan érdekes, hogy mindenkinek fáj, hogy a Budaházynak gyűjtöttek kopogtató cédulát, ellenben mindenkinek lecsúszik a torkán, hogy előzetesben csücsülő, vagy azt érdemlő embereknek meg összejött, és a rendszer megvédi a seggüket, pl. Kolompár Orbán, tényleg érdekes...
jó ez így, ahogy van, minek is változtatnánk

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 10:43:52

@szamárfül: ez összetett. Nekem Morvai hiteles ember, örülnék, ha egyszer én is olyan következetesen és eredményesen kiállnék egy fontos ügyért, ahogy ő tette. Néha vannak hülye nyilatkozatai, nem szavaznék már rá, de emberileg komálom.

m.logic 2010.03.23. 10:43:55

@lelkylola: Azt is megírták, hogy Novák Előd visszalép Budaházy javára. Nem volt igaz. Valaki látta Morvait standolni? Mert az, hogy megírták, hogy Morvai standol neki, az lehet jó kampányfogás. Vona mindenesetre nem tudott róla, hogy Morvai ilyet tenne. Kérdezték egy interjúban.

Budaházyt meg fölösleges indítani, úgysem engednék ki. Hogy ne legyen feltűnő a dolog, néhány más esetben is kérte az ügyészség a mentelmi jog felfüggesztését. Pont Szigeti elvtárs ne vonná meg Budaházytól.

tevevanegypupu 2010.03.23. 10:44:51

@tevevanegypupu:
azt irtam, hogy fidesz szavazo vagyok, szerintem direkt felreirva jelent meg!!!((-:

zoli29 2010.03.23. 10:46:14

@lelkylola:

"Budaházy-t ugyanolyan jogok illetnék meg, mint bármelyik állampolgárt"

Őszintén szólva ebben a történetben én nem látok tisztán. Azt tudom, hogy Morvai szerint Budaházyt jogtalanul tartják fogva, de a nyomozás még folyik, és amíg le nem zárul, addig a védelem nem is ismerheti meg a bizonyítékokat, ami alapján megtörtént a gyanúsítás és a letartóztatás. Tehát Morvai annak ellenére fogalmaz meg sommás véleményeket, hogy nem is ismeri a tényállást.
A másik, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem dönthet az előzetesről, csak a bíróság. Tehát az, hogy Budaházy előzetesben van, azt jelenti, hogy az ügyészség mellett a bíróság szerint is megalapozott a gyanú.

papika 2010.03.23. 10:47:47

@lelkylola:
Viccces ez a népszerűségi lista.
A Fidesz-KDNP-ből négy politikust tettek fel, köztük Semjént és Kövért, akik nem a legnépszeűbbek, hogy finoman szóljunk, az MDF-SZDSZ-ből pedig hatot, szociból meg nyolcat + két jobbikos meg a Sólyom bá.
Így nem nehéz hatodiknak lenni.
Azt meg, hogy az emberek 11%-a nem tudja, ki a tököm az a Feri, 10%-a meg a Viktorról sem hallott, no azt meg végképp nem hiszem el (hacsak nem kérdeztek ovisokat is).

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 10:48:35

@m.logic: akkor a kedvedért. Ez Budaházy hivatalos kampányoldala budahazy.org .
Cím: Morvai Krisztina kopogtatócédula gyűjtése
budahazy.org/hu/hirek/2010/marcius/274-dr-morvai-krisztina-kopogtatocedula-gyujtese

m.logic 2010.03.23. 10:52:11

@zoli29: Az előzetesbe helyezést meg kell indokolni. Az nem elég, hogy az ügyész azt mondja, ez az ember rossz, menjen előzetesbe. Le kell tenni valamit az asztalra bizonyítékként. És mit nyomoznak? Mindenkit kihallgattak, minden lakást feldúltak, átnéztek...

No meg, az enyingi cigánymaffia persze mehet haza.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 10:54:45

@zoli29: végignéztem a Magyar Guantanamo-t, Morvaiék meghallgatásának filmjét Budaházy ügyben és tényleg rengeteg eljárási hiba volt benne - a házkutatástól, a fogvatartáson át, a jogaikig.
www.youtube.com/watch?v=uDYoCOb2eJY

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.23. 10:57:03

szerintem csacska és hamis a kérdés, vagy legalábbis félremegy. ezekből a szituációkból nem ez a kérdés fakad, hanem az, hogy mikor és hogyan kell letörölni a képernyőről bettelheimet és az egész napkeltés bandát. ez a fontos.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 10:58:51

@Grift: napkelte már rég belement a levesbe, ok Betlen itt maradt, nagy ügy.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.23. 11:02:17

@lelkylola:
maga csacsi, ez a napkelte álruhában. amíg az ilyen bettelheimek maradnak s az magának bliktri, adig vannak itten bajok. maga szerint a balóné hadarása a gond, vagy az, hogy a médiageci marad, a médiageci marad? :)

m.logic 2010.03.23. 11:02:56

@lelkylola: Hát ez gáz, remélem Vona jól lecseszte. Mindenesetre kétlem, hogy a Jobbikot megkérdezte volna erről.

...

(95%-ig biztos vagyok, hogy az a vöröshajú nő, egy vérkomcsi ribi, aki 2002-ben vitte az összes vén szomszédját az Mszp-re szavazni)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.23. 11:03:25

Én is ezen az állásponton voltam, amíg be nem ment a stúdióba Balczó.
Na ő nem olyan mint Morvai. Tényleg szeretett volna mindenre korrektül válaszolni, meg is lett az eredménye:
-Ön náci?
-Nem.
-Szóval ön és a pártja náci?
-Nem.
-Tehát ön és a pártja nácik, és holokausztolni akarnak?...

És ez így ment fél órán keresztül.

Én mindig utáltam az alákérdezést, és mindig amondó voltam, hogy a riporter legyen geci, de ez nem geciség hanem obstrukció.

Ahogy m.logic is mondta, Orbánnal is meg lehet csinálni, hogy csak Molnár Oszkárról, Bayerről, Kövér MSZMPs múltjáról, Meggyesről, kayaimbrahimezüsthajószőlőbányáról, kérdezik, és arról, hogy vajon tényleg nem hazudott-e még soha.
Más kérdés, hogy ezt mégis ki tenné meg a 2/3ados miniszterelnök-jelölttel?

ucsacsu 2010.03.23. 11:09:37

Ha valaki pariba van vele az tudja kezelni szerintem a hölgyet,főleg ha egyforma a hozzá állása a riporternek minden alanyához,de ehhez kell,hogy legyen előélet.Jó példa a Gaudi úr egy joviális csendes hangú ember volt,és most reggel le mosta az egész tv2-t. Úgy látszik a hölgy kommunikációs órákat ad a többieknek,ami nagyon helyes.

kovacssteve 2010.03.23. 11:11:11

Morvai már profi abban, hogy mivel lehet terelni, egyik kérdésre sem adott egyenes választ! A mellébeszélés nagymestere!

zoli29 2010.03.23. 11:13:07

@lelkylola:

Ha tényleg történtek törvénysértések a hatóságok részéről, az remélem, ki fog derülni. De ez a videó azért sok mindent nem bizonyít, csak bemutatja a védelem álláspontját az üggyel kapcsolatban.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.23. 11:15:47

@TaTa86.: Neked is teljesen igazad van!

Érdekes világban élünk. Ahogy mindenkinek egyértelmű lett, hogy az MSZP-SZDSZ kormány elbukott, az ÖSSZES kereskedelmi televízió és a közszolgálati csatornák is látványosan a Fidesz felé fordultak. Meglepő? Dehogy.

Csak az a gusztustalan, hogy eddig ugyan ezt művelték a fideszes politikusokkal, mint jelenleg a jobbikosokkal. Ja hogy akkor probléma volt a stílus, de most nem?

Morvainak igaza van. Pörzsének és Vonának is. Minden feléjük intézett kérdésben csak rosszindulat fedezhető fel. Ezek után miért tartanák be ők a szabályokat? Kérdem én: egyáltalán komolyan kell e venni egy olyan vitaműsort, ahol a Bors nevezetű napilap szerkesztője akar akadékoskodni? Ne vicceljünk már emberek.

Ha egy Fidesz politikus bemenne a köztévébe és ugyanolyan gusztustalan, áskálódó módon készítenének vele riportot, mint akármelyik jobbikossal, ugyan ezt mondanám.

A Napkelte sem tűnt el csak átalakult.

gossage 2010.03.23. 11:19:31

Érdekes cikket lehetne írni a magyar politikai újságírásról... volt szerencsém látni az interjút.
Bethlen János kérdéseinek tükrében...nagy utat járt be.A faszi ettől a beszélgtéstől függetlenül is hihetetlen rossz indulatú,gyűlölködő sértett ,valami miatt...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 11:20:14

@m.logic:
Ne hülyéskedj már!
Több jobbikos képviselő-jelölt gyűjtött Budaházynak, mások mellett Gaudi-Nagy és Zagyva is. Itt van két interjú velük:
mandiner.blog.hu/2010/03/20/gaudi_a_budahazy_ugyrol_mandiner_tv
mandiner.blog.hu/2010/03/20/zagyvanak_rossz_volt_velunk_beszelgetni_mandiner_tv

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 11:20:57

@zoli29: én sem tudok tisztán látni, de Gaudiék azt állítják, hogy a Benkő felvétel összevágott hamisítvány - ezügyben benyújtottak szakértői véleményt is. Mindenesetre a terror vád nagyon durva, akkor is, ha elkövették azokat, amikkel vádolják őket.
De nem vagyok jogász és nem ismerem az ügy minden részletét, mindenesetre szerintem el van túlozva az ő szerepük és ez a hoszzú előzetes, a furcsa bizonyítékok és az eljárás durvaságai némi gondolkodásra int.

vérlázító 2010.03.23. 11:22:00

Eltudjátok képzelni, h pont Morvai ne tudna arról, h Budaházyt nem lehet választással kihozni az előzetesből... vicc!

Nem védeni akarom, de szerintem Budaházy egy (őrült) hülye, aki még azt sem veszi észre h felhasználják...

mindig kellenek olyanok, akik elvégzik a piszkos-munkát, majd amikor már nincs szükség rájuk mehetnek a süllyesztőbe...

teknős 2010.03.23. 11:22:07

@egy_vélemény: Maradjunk a tényeknél. Morvai bár ígérte, nem vált el Balótól tudomásom szeritn. Bejelentette, hogy külön háztartásban élnek, de egy fedél alatt.

A csaj nem ostoba, csak gerinctelen. Biztosították Balóval a család megélhetését. A külvilág szemében ellenségek, most még, otthon pedig együtt nevetnek az idiótákon, hogy még meg is finanszírozzák a Baló család jövőjét.

Persze kapnak érte a jobbikosok valamit. Igazságot. Az egyetlen dolgot, amit valóban akarnak. Teljes krafttal, affektálva, szempilla rebegtetve megkápják az igazságukat. Mindenki egyetértésben. Balóék a pénzüket, az idióták pedig az igazságot. Teljes összhang.

gyz 2010.03.23. 11:24:23

@tevevanegypupu: ebben biztos lehetsz. és így is fog maradni még egy ideig.

de nem ez volt a lényege annak, amit írtam

gossage 2010.03.23. 11:28:38

egy példa.

-ön szomszédja lopott?
-nem tudom ki a szomszédom
-de a másik szomszéd azt mondta hogy a maga szomszédja lopós
-beszeljünk rólam
-egyetért azzal.hogy a szomszédja lop?
-miért nem rólam beszélunk,rendes embernek ismerem a szomszedom
-szoval ön rendes dolognak tartja a lopást!
Köszönöm az interjut
(lehet ezt ragozni)

emzperx 2010.03.23. 11:30:44

Az interjú alatt lelőhetetlenül nyilatkozó faszkalap politikus már Morvai előtt is ismeretes volt.
Értem én a Mandínert, hogy ez csak most okoz lelki traumát, pedig régebben pl. Dr. Illés Zoltán és maszopos riválisa között volt egy olyan tévévita ahol folyamatosan lökte mindkettő a sódert megszakítás nélkül.

A megoldás:

Kell egy sakkóra szerű készülék ami ad X-X időt mindkét félnek. Amikor elmondtad a mondandód lenyomsz egy gombot és a partner jön, amíg nem nyomja meg a sajátját vagy el nem fogy az ideje addig a te mikrofonod ki van kapcsolva.

Voalá!

zoli29 2010.03.23. 11:30:47

@TaTa86.:

"-Ön náci?
-Nem.
-Szóval ön és a pártja náci?
-Nem.
-Tehát ön és a pártja nácik, és holokausztolni akarnak?..."

Mikor volt ez a beszélgetés Balczóval? Belinkelnéd? Én olyanra emlékszem, hogy Betlen előre szabadkozott a kérdése miatt, mondván, hogy ő még soha nem hallott Balczótól semmilyen rasszista vagy antiszemita megjegyzést, de mivel ő a vendég, tőle kell megkérdeznie, stb.

Várkonyi 2010.03.23. 11:32:07

@lelkylola: Hát persze hogy nem válaszolsz, kicsi lány, mert lövésed sincs arról, hogy mit tudnál válaszolni.

A másik posztban "normálisan" kérdeztem. Ennyit erről.

@teknős: tombol a színvonal, látom.

kb. ez a reakció-mandíner fideszes törzsközönségének szellemi színvonala.

Elismerésem.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 11:41:28

@lelkylola:
Nalátod!
Itt van a KÉRDÉS!

Orbántól, Lendvaitól, Mesterházytól, Demszkytől MIÉRT NEM ÍGY KÉRDEZNEK?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 11:42:46

@Várkonyi: végülis kedves, hogy ennyire érdekel, hogy már harmadszor kérdezed.
Erről egyébként majd akarok írni egy bejegyzést is.
A lényeg az, hogy Morvaival személyesen találkoztam, sőt segítettem is neki, 2006. októbere után. Rettenetesen ocsmány dolognak tartottam és tartom a rendőri brutalitást - az áldozatok közt volt több ismerősöm/barátom is. Tetszett/tetszik Morvai következetessége és elhatároztam, hogy az EP választáson rá szavazok.
De:
A Jobbik az nekem nem hiteles párt, azért mert bár sok igazságot kimond, nem tűnik úgy, hogy a válaszokat is tudná. Elég megnézni a miniszter jelöltjeik bemutatását. Egyik szánalémasabb, mint a másik. Olyan, mint amikor fiatalok politikásat játszanak. Szóval hiányolom a tudást.
A másik probléma, hogy Vona mostanában komcsi dumákat nyom, mert az, hogy bezáratjuk az RTL-t és TV"-t, meg hogy Morvai majd pecsétel, hogy ki a magunkfajta, ki a magukfajta - az nem vicces, mert 50 évig a kommunisták zárattak be kényükre-kedvükre mindent és pecsételgettek, ítéltek el mindenkit kedvük szerint. Szóval én ebből, köszi, de nem kérek. Nem félek tőlük, szerintem ezek csak nagy dumák, de ennél azért értelmesebb nyilatkozatokat várnék azoktól, akikre bíznám az ország vezetését.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 11:45:34

@anti_troll: igen, ez probléma, pedig szerintem a Fidesznek is jobbat tenne, ha nem mindig alákérdezős interjúkban kellene szerepelniük.

Várkonyi 2010.03.23. 11:45:38

Egyszerűen odavagyok attól, hogy nőkkel vitatkozzam.

Van bennük valami, ami légies könnyedséggel fittyet hány a tényeknek, és ontja a megszállott hülyeséget.

na de most pihenek egy kicsit, még mielőtt kezdeném azt hinni, hogy igaza volt Otto Weiningernek a "Nem és jellem" című művében...

egy_vélemény 2010.03.23. 11:50:03

@teknős:
épp, a tényekkel van a gond. Fortélyos fecsegő stílus, ami rugalmasan képes a tényeket az aktuális igényeknek megfelelően átkonfigurálni. Ez nem nagy észbeli képességre vall. Inkább arra, hogy tökéletesen képes lesz kiszolgálni a mozgatóerőket. Hosszútávon. Azok pedig a birkanépre fókuszálnak. Eleitől fogva képtelen vagyok egy levelét, vagy egy megnyilatkozását végigolvasni, hiába lenne egyes dolgokban igaza. Kampányolásra...örökké kampányolásra (mint a lendvais örökös célkitűzések, programolások) kíválóan használható a csaj. Meg volt faggyúzva mindig is az útja.
Márpedig most gőzerővel szeretnének fölfuttatni egy 'ütőképes' formációt. Nézd, mennyi kárörvendő, tehetetlen meszepes kibicel a Fidesz elléneben, a fórumokon is. Már most ütőkártyának használják ők is a csajt. Elkapkodják a fölfuttatást, mint mindig.
Morvai akkor használható, ha föl vannak izzítva a kedélyek. Ez a jövőre nézve fontos. Nyugalmi állapotban legyintünk s hátatfordítunk egy ilyen ingyenélő szószaporítónak. Tehát, mi következik abból, hogy ő lett az ütős a csapatban? Nem lesz nyugalmi helyzet :-(

zoli29 2010.03.23. 11:51:11

@anti_troll:

Ha összehasonlítod Süveges Gergő legutóbbi interjúját Orbánnal és a mait Gaudi-Naggyal, a kettő között semmi különbség nem volt. Egyikkel szemben sem volt sem rossz-, sem túlságosan jóindulatú. Mindkettőnek feltett kemény kérdéseket, de egyikkel szemben sem volt ellenséges. A probléma nem önmagában a Jobbikkal, hanem Morvai személyével van. A vele készült interjúk többsége (itt most nem beszélek az ominózus Bánó-féle Kereszttűzről, az más tészta) azért lesz olyan, amilyen, mert Morvai képtelen uralkodni magán: ha egyszer feltesznek neki egy kérdést, ami neki nem tetszik, onnantól kezdve leszáll a lila köd, és képtelenség vele két értelmes szót váltani (kis túlzással).

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 11:54:14

@zoli29:
Budaházy:

Csak hogy segítsem a tisztán látásod:

Tény, hogy lecsukták, és majd egy éve ül előzetesben.

Tény, hogy úgy gyanusítják
terrorcselekménnyel, hogy nem történt terrorcselekmény.

Tény, hogy mindenki terroristának titulálja Budaházyt. Esetében elfeledkeznek a megmondóember arról a mentelmi jogról, melyet oly szívesen emlegetnek Hunvald, Zuslag és sok más esetben.

Tény, hogy ugatnak Budaházyra mert a mentelmi jog mögé bújik, érdekes müdon pl. Hagyónál, MEggyesnél, Kolompárnál stb ez természetes mindenkinek.

Szóval a tények azok olyan makacs dolgok....

teknős 2010.03.23. 11:55:51

@Várkonyi: Nem is neked írtam. Ti hívők vagytok, de egyre többel találkozni olyannal, aki elkezd gondolkodni azon, hogy hogyan lett egy szélsőségesen liberális homoszexuális jogokat védő jogászból a nemzet megmentő nagyassszonya.

És azt a tényt se felejtsétek el, a jövőre nézvést, hogy ti ott a széljobbon egyet akartok. Az igazságotokat hallani, semmi mást. Arra, hogy miért nem cselekedtek ( a Magyar Gárda masírozgatása nem cselekvés, legfeljebb annak imitálása, amelyet oly bőszen dicsérgetett a nagyasszony) mindig van legalább egy nagyon jó indokotok.

Ha nem érnék el sikereket abban, hogy a fidesz jobbszélére rángassak át kicsit gondolkodni lusta embereket, akkor nyilván nem csinálnám.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 11:59:43

@zoli29:

"Ha összehasonlítod Süveges Gergő legutóbbi interjúját Orbánnal és a mait Gaudi-Naggyal, a kettő között semmi különbség nem volt."

Két nemzeti érzelmű, mérsékelten szélsőjobbos jogász.

Csak konkurensek, nem ellenségek.

zoli29 2010.03.23. 12:08:42

@anti_troll:

"Tény, hogy úgy gyanusítják
terrorcselekménnyel, hogy nem történt terrorcselekmény."

Tudtommal néhány politikus háza elleni molotov-koktélos támadással azt akarták elérni - legalábbis a hatóság ezt állítja - hogy ne szavazzák meg a TB-reformot, vagyis politikai döntéseket akartak befolyásolni, emiatt (vagy emiatt is) minősíttték terrorcselekménynek.

"Tény, hogy mindenki terroristának titulálja Budaházyt."

Sokan annak titulálják, és a média egy része is ezt próbálja erősíteni, de hogy ezt mindenki elhinné, azt erősen kétlem. Én sem tartom terroristának, hanem elismerem, hogy nem látok tisztán az ügyben, nem tudhatom, mi az igazság.

"a mentelmi jogról, melyet oly szívesen emlegetnek Hunvald, Zuslag és sok más esetben"

Hunvaldnak nem is volt mentelmi joga, mivel nem volt OGY-képviselő, Zuschlagnak pedig régebben volt, de már jó ideje nincs, ezért is van börtönben.

"Tény, hogy ugatnak Budaházyra mert a mentelmi jog mögé bújik, érdekes müdon pl. Hagyónál, MEggyesnél, Kolompárnál stb ez természetes mindenkinek."

Meggyest tudtommal nem gyanúsítják semmilyen bűncselekménnyel. Hagyót sem, de neki néhány hét múlva megszűnik, mivel nem marad a Parlamentben. Egyébként pedig tegnap az összes híradás együtt említette Budaházyt, Kolompárt, Szoboszlai Barnát, Földesi-Szabót és Leinemannt, mint olyanokat, akiket bűncselekményekkel gyanúsítanak, és a mentelmi jog mögé akarnak bújni. Nem tettek különbséget köztük.

zoli29 2010.03.23. 12:10:11

@Jobb híján MDF-es:

És most azt hiszed, hogy valami nagyon okosat mondtál, ugye?

teknős 2010.03.23. 12:13:55

@anti_troll: Nem Budaházy fontos ebben a történetben, hanem a Jobbik. Mert megint a kint is vagyok, bent is vagyok módszerrel dolgozik.

Következetesen az az alapvetés, hogy a jobbikosok csak jók lehetnek.

Ha a jogokról van szó, akkor demokratikus jogokat kértek számon az ellenfeleiteken. Ha arról van szó, hogy benneteket ér hátrány, akkor meg kurucok vagytok, akik a rendszert akarják megdönteni.
Ez van Budaházynál is. Róla magáról ne nagyon beszéljünk, mert felesleges, ostoba módon besétált egy külön neki ásott csapdába. Az arca nagyobb, mint az esze. A 2006-os bujkálása pedig gyávaságot sugároz. Nem ikon ő, hanem egy szerencsétlen ostoba.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 12:19:27

@zoli29:

Ha valakinek molotov koktélt (?) dobnak a lábtörlőjére, az miért is terrorcselekmény?

Ne viccelj már.

Terrorcselekményekkel valóban politikai döntést akarnak befolyásolni, de ez itt vicc! Gondolkodj már!
Az IRA megpörkölt egy terszajtót :DD

A terrorcselekmény, mint olyan mindig ártatlan civilek TÖMEGEI ellen elkövetett bűncselekmény.

Ha te bármit is elhiszel Draskovicsnak, akkor vagy nagy baj van fejben nálad, vagy érdekelt fél vagy valamilyen szinten.

tevevanegypupu 2010.03.23. 12:22:49

Mindenesetre amig a kozvelemeny es a hatosagok ugy gondoljak, hogy Gyurcsany nem tudott Zuschlag ugyeirol es Demszky sem a BKV-rol, amig hagyjak Hagyot szep csendben, mentelmi joga moge bujva menteni a vagyonat, addig masnak is joga van Budahazyt artatlannak hinni. Egyebkent pedig senki ne kepzelje, hogy Morvai es Orban ellensegek..Ugyan mar..

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 12:23:35

@teknős:
:DD A Jobbikkal kapcsolatban mégis kik jönnek Budaházyval azonnal?

Nem a Jobbik jön Budaházyval, hanem a lejárató kampány.

Nem akarok én védeni senkit, szerintem persze hogy nem szent a Jobbik se, Budaházy se.

Az viszont nagyon csípi a szemem, hogy az Indexen napi szinten van 3-4 cikk ami a Jobbikon csámcsog, az helyett, hogy tényfeltáró cikkeket közölnének MÁV, BKV, GYógyfürdők, Stabag, stb ügyekben.

Bozdurgán 2010.03.23. 12:26:40

@zoli29:

Szerintem Süveges Gergő reggeli riportja azért volt informatív mert a riporter nem a saját vélt vagy valós vélményét própálja provokatív kérdésekkel kirángatni a riportalanyból, hanem csak meghallgatta azt amiért jött, és a közérthetőség kedvéért néhol visszakérdezett.

Egy köztelevízió riporterének szeritem pont ez a dolga, mert a köztv riporterének a fizetését a jobbik szavazói is ugyanúgy fizetik mint az SZDSZ szavazói.
Gaudi mondaniovalóját nem a riporternek kell értékelni hanem a nézőknek.

Nyilván Morvainak és Gaudinak alapvetően más a habitusa de normalis riporterekkel lehetne vele normalis riportot csinálni , csak lehet, hogy egyszer meg kellene hallgatni amit mondani akar és nem közbevágni.

zoli29 2010.03.23. 12:28:12

@anti_troll:

Ha te arra ébrednél éjszaka, hogy a házadban füst és a gázolajszag terjeng, akkor is így beszélnél róla?

zoli29 2010.03.23. 12:30:30

@anti_troll:

Kicsit csőlátású vagy. Az Index mindegyik párt ügyeiről szokott csámcsogni, attól függően, hogy éppen mi az aktuális. Járj nyitottabb szemmel.

zoli29 2010.03.23. 12:31:59

@Bozdurgán:

Nem rég Morvai is vendége volt Süvegesnek, és vele valamiért nem tudtak ugyanilyen informatív beszélgetést lefolytatni, pedig a riporter láthatóan erre törekedett.

zoli29 2010.03.23. 12:33:26

@tevevanegypupu:

Nem az a kérdés, hogy Orbán és Morvai "ellenségek"-e, hanem hogy a Jobbik és a Fidesz potenciális szövetségesek-e. A válasz egyértelmű: nem.

tevevanegypupu 2010.03.23. 12:43:43

@gyz:
Persze tudom, van hazugsag.

@zoli29:
Most nem szovetsegesek. Ha a fidesznek ketharmada lesz, valoszinuleg akkor sem lesznek azok. Ha ez nem sikerul, nehany kerdesben minden bizonnyal egyezkedniuk kell, mert mas partokkal nem lehet.

zoli29 2010.03.23. 12:45:57

@tevevanegypupu:

A Jobbikkal ugyanakkora az esély az egyezkedésre, mint az MSZP-vel. Nem igaz, hogy ezt nem látod. :)

tevevanegypupu 2010.03.23. 12:57:34

@zoli29:
Nem akarom latni. Ugy gondolom az mszp-nek nincs koze a jobbikhoz. Ha tevedtem, majd beismerem.(-:

zoli29 2010.03.23. 13:05:07

@tevevanegypupu:

A Jobbik potenciális szövetséges volt, amíg el nem ment a magyar gárdázós, palesztinázós, salamonozós irányba. Ráadásul már a Jobbik sem tesz különbséget MSZP és Fidesz között, sőt Pörzse szerint a Fidesz még veszélyesebb is, mert magyarnak akar látszani, pedig nem az.
hetivalasz.hu/itthon/porzse-a-fidesz-sokkal-veszelyesebb-mint-az-mszp-26905

Sikerült létrehozni egy radikális pártot, ami jobboldali szavazatokat söpör be, de a Fidesz számára lehetetlenné teszi a vele való együttműködést. Hajrá!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 13:05:13

@zoli29:

Igen, rögtön arra gondolnék:

Húbazmeg, itt valami terrorista járt....

Ha annyit nem vagy képes átgondolni sem, vajon miért terrorista cselekmény összekormolni egy ajtófélfát, akkor nálad:

1. Nagy baj van a dobozban

2. Jó pénzért terjeszted a kitartóid által diktált probagandát.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 13:09:02

@zoli29:

A Fidesz eredetileg nem volt jobboldali párt.
Elszipkázta a jobbos szavazókat, de most lett egy igazi, a magyar értelmezés szerinti jobboldali párt a JMM.

A Fidesz visszaszorul a liberálisabb jobbközépre, mert nem tud hiteles radikális széljobbos lenni.

Most még pózol a széljobbos szavazóknak, de hosszabb távon nem lehet kétarcoskodni.

zoli29 2010.03.23. 13:14:28

@anti_troll:

"összekormolni egy ajtófélfát"

Ismétlem: ha te arra ébrednél, hogy a házad megtelt füsttel és gázolajszagot érzel, akkor is elintéznéd annyival, hogy csak összekormolták az ajtófélfádat? Azt pedig, hogy terrorcselekmény történt, nem az érintett politikusok állítják, hanem az ügyészség, azt pedig sem te, sem én nem tudhatjuk, hogy milyen egyéb bizonyítékok vannak a kezükben (ha vannak), ugyanis a nyomozati szakaszban nem is kötelesek nyilvánosságra hozni.

zoli29 2010.03.23. 13:15:22

@Jobb híján MDF-es:

Most megint azt hiszed, hogy írtál valami nagyon ütőset, ugye? :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 13:16:59

Azért az vicces, hogy a jobbik és a kucug beszél pl. cigányterrorról és közben csak a londoni áruház robbantást tartják terrorcselekménynek.
Hogy is van ez?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.23. 13:18:10

@zoli29:

Szerintem inkább próbálkozzál Te is ütősöket írni. :-)

tevevanegypupu 2010.03.23. 13:27:26

@zoli29:
Mindenesetre a mostani Marcius 15-i Vona beszed es az egesz gyules kifejezetten megijesztett.Ennek a beszednek hala fiatalabb, jobbikra szavazni akaro rokonaim azonnal visszakoztak. Szoval Vona szerzett ket fideszes szavazot.
Viszont ha bekerulnek a Parlamentbe, akkor demokratikus uton kerulnek be.
Minden galadsaguk ellenere is ugy kepzelem, torvenymodositasokban, felelossegrevonasokban, stb..inkabb lehet kelletlen egyuttmukodesukre szamitani mint az mszp-szdsz-mdf-re. Esetleg segithetne meg az lmp, ha bekerul. Ha valaszthatnek, hogy ki segitsen a kovetkezo negy evben, az nyilvanvalo, hogy az lmp lenne..

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.23. 13:27:54

@zoli29:

Ha az én ajtómat kormolnák össze, akkor is azt mondanám, hogy nem terrorcselekmény.

Ügyészek mondják, nem politikusok:

Nevetséges vagy.

Meg egy utolsó troll bértollnok.

zoli29 2010.03.23. 13:37:10

@tevevanegypupu:

"ha bekerulnek a Parlamentbe, akkor demokratikus uton kerulnek be"

Ez egyértelmű, én sem vitatom.

Mentelmi ügyekben pl. nincs mit egyezkedni. A Parlament elé kerül, és aki megszavazza, megszavazza, aki nem, nem.
Egyéb ügyekben (Alkotmány, pártfinanszírozás, önkormányzati törvény, állampolgárság) majd meglátjuk. De számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a Jobbik csak annyira potenciális szövetséges, amennyire az MSZP is.

zoli29 2010.03.23. 13:39:04

@anti_troll:

Mi a nevetséges? Az, hogy az ügyészség gyanúsítja terrorcselekménnyel? Elvesztettem a fonalat.

zoli29 2010.03.23. 13:41:22

@tevevanegypupu:

Nekem is visszakozott erősen a Jobbik felé húzó rokonom, miután Vona meg Pörzse elkezdtek orbánozni.

naugyehogy 2010.03.23. 13:54:04

@zero: dettó mint Lendvai, azért úgy megnézném, hogy a két vehemens megmondóasszony mit kezd egymással egy stúdióbeszélgetésen :-DDD

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.23. 13:54:18

"A másik probléma, hogy Vona mostanában komcsi dumákat nyom, mert az, hogy bezáratjuk az RTL-t és TV"-t, meg hogy Morvai majd pecsétel, hogy ki a magunkfajta, ki a magukfajta - az nem vicces, mert 50 évig a kommunisták zárattak be kényükre-kedvükre mindent és pecsételgettek, ítéltek el mindenkit kedvük szerint."

lolácska, ha magát rosszul szerelmeskedik meg, akkor soha többet nem szerelmeskedik? akkor a szerelmeskedés úgy egyáltalán szörnyű?
van jó tévé bezárás és pecsételés, és van rossz. :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 14:01:36

@Grift: a Napkelte a jó tévé bezárás? Tőlem bezárhatják a tv2-öt is, jogi eszközökkel, és pöcsételhetnek is, csak ne önkényesen, ha kérhetném. Ez a finnyám tárgya.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.23. 14:05:40

@lelkylola:
a komcsik és csatolmányaik ellen nem kellenek jogi eszközök. az taknyolás.

Gandalf Garaboncias 2010.03.23. 14:10:53

"Szerkesztő úréknak pedig van egy olyan kormányuk, aki ezt követően 14 embert lőtt szemen"

Nohát, mégiscsak mély benyomást tehetett Morvaira Baló György, ő használta annak idején "az Önök kormánya" kifejezést mindig, amikor Orbán-interjúkat készített.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 14:14:33

@Grift: én a komcsikat is szépen végigvezetném a demokratikus bírósági eljárások lelki nyúzókamráján. Végül csattanhatna a megváltó bilincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 14:54:55

Morvai Krisztina szép!:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.03.23. 15:34:04

Én bírom Morvait, szerintem csak így lehet a ballib véleményterror ellen védekezni. Erőszakosan. Szerintem Morvai ismeri a műsorkészítés műhelytitkait (hadd ne mondjam el honnan, annyira lerágott csont már), tulajdonképpen ez ellen lázad föl. Az alákérdezések, a tematizálások ellen (ne csináljunk már úgy, mintha nem tudnánk, hogy általában a kérdések is előfeltevéseket tartalmaznak!).
Megjegyzem Betlent sajnálom, már abból a szempontból, hogy tehetséges embernek tartottam, a Fidesz-kormány idején egész korrekten vezette az Aktuálist (ha jól emlékszem így hívták a műsort), csak azt megszüntették, maradt a Napkelte, mint kereseti forrás. Magyarán szvsz eladta magát.

No, de hogy Morvaival (pontosabban a széljobbos rajongóival) is gonoszkodjak egy kicsit, találtam egy konferenciaanyagot, ahol még egész kellemesen elbeszélgetett ballib emberkékkel.
tek.bke.hu/perspektivak/persp_kiadv.pdf

Kedvenc részeim:
"Természetesen színes bőrű gyerekekkel is együtt volt Lili. Számomra sokkoló volt,
hogy amikor már átköltöztünk Franciaországba, Lili a színes bőrű Barbie-babáját behajította
a sarokba. Azt mondta: „nem szeretem” – pontosabban mivel akkor még angolul beszélt:
„she's black all over”. Majd Strassbourgban dolgoztam az Emberi Jogi Bizottságnál. Ott
strassbourgi óvodában voltak olyan hatással a gyerekre, hogy mindazt, amit Amerikában
sikerült „beleszocializálni” az elfogadással és a másság szeretetével kapcsolatban, ott abba
hirtelen belezavarodott. És ami még ebben az oviban fantasztikus volt: a lányom Grace nevű
barátnője egyszercsak fölugrott az asztalra, és büszkén kijelentette a csoportnak: "nekem két
mamám van!". Kérdőn néztem az óvónénire, aki azt mondta: „mi szeretjük a másságot”.
Grace mamái történetesen leszbikusok voltak, tehát őt valóban két anya nevelte. Erre viszont
az én lányom nem tudott mit lépni, és olyan féltékeny lett, hogy ő is felugrott az asztalra,
ahol azt mondta: „nekem pedig három anyukám van, kettőt otthagytam Budapesten, azért
találkoztok csak eggyel.” Ez az óvoda, az álmom."

"Csakhogy a férjek között elég kevés van, aki meleg. Ha minden
férj mellett ott lenne a homoszexuális partnere, egy ilyen homofób országban kimenne a
rendőr, hogy a feleséget megvédelmezze."

:D :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.23. 15:48:02

@Alfőmérnök:

Morvai Krisztina még mindig szép!:-)

ü
bbjnick

greybull 2010.03.23. 15:55:29

Morvai mellett hogy lehet szóhoz jutni? Sehogy. De nem is érdemes.

tevevanegypupu 2010.03.23. 16:16:05

@zoli29:
Mindenesetre meglepo, hogy a Jobbik ennyire kinotte magat es ennyire szuksegesnek talaljak. Valoszinu ebben van egy csomo szavazo aki alapbol ilyen (kar tagadni), de vannak meg tobben, akiknek annyira eleguk lett, es talan komolyan veszelyeztetve is elnek ott Eszak-Magyarorszagon, hogy remelik, a Jobbik majd intezkedik. Es azt sem banjak ha drasztikusan, erobol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.23. 16:16:55

Felbe kell szakitani es ujra feltenni a kerdest.
Itt mondjuk nem kellett az interjualanyt felbeszakitani, de Jeremy Paxman vagy fel tucatszor feltette ugyanazt a kerdest.
www.youtube.com/watch?v=Uwlsd8RAoqI

Ezt persze egy Betlen-fele jofiut jatszo riporter nem tudja megcsinalni.

teknős 2010.03.23. 16:23:22

@zoli29: Halkan jegyzem meg, Pörzse az én gondolataimmal haknizik: jobbik.net/index.php?q=node/4998

Csak úgy a történeti hűség kedvéért!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.23. 17:13:01

@Doomhammer: ezt már valaki fentebb belinkelte, tényleg jó és a műsorvezető csávó tök nyugodt, ritmusos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.23. 17:20:19

@lelkylola:
10 evvel kesobb Paxman elmondta, miert szivatta a politikust. Jeleztek neki, hogy kimarad egy bevagas az interjuja utan, huzza az idot. Igy sikerult neki. :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.03.23. 17:24:57

"Én bírom Morvait, szerintem csak így lehet a ballib véleményterror ellen védekezni."

A Magyar Hírlap, mint a "ballib médiaterror része", muhaha.

Alfőmérnök 2010.03.23. 18:07:17

@mavo: : Tény, hogy nem csak ballib újságírók cikkei jelennek meg benne. De Pindroch pont úgy viselkedett, mint egy puhapöcsű liberális. Morvai legyőzte.

Ganger 2010.03.23. 18:37:34

OFF
bocs, de nagyon bánt:
nem "csukjában" hanem "csuklyában"

pakesz (törölt) 2010.03.23. 21:53:11

ezentul ha morvai krisztike hisztis picsat meghivjak valahova akkor kell egy gomb amivel lehalkitjak a hangjat
ennyi

Higany 2010.03.23. 22:00:12

Khmm, igaz ez így nem hangzott el, de van benne valami, hogy jelenleg olyan az ország, mint az a BKV-s, szakadt, 280-as csuklós Ikarus, amivel minden hétköznap munkába és haza járok.

pakesz (törölt) 2010.03.23. 22:16:58

" Pindroch megpróbálkozik azzal, hogy Morvai valahol dicsérte a lisszaboni szerződést és akkor ezt most hogy?"

pedig ott volt a lehetoseg...
hogy morvai krisztie is elolvasta a lisszaboni szerzodest tehat az elozo allitasa hamis volt

meg az Ikarusszal kapcsolatban is lehetett volna erelyesebben fellepni, hogyha a csunya nagy multi a volvo megvette volna, akkor most magyar buszok lennenek
talan egy kicsit osszeszedettebbeknek kellett volna lenni, es jol ramondani hogy hazudott

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.03.23. 22:29:17

Ez tipikus retardnáci-retorikai fogás,

1. mellébeszélés, kérdésre nem válaszolás
2. terelés, új téma behozása
3. mindezt agresszív, erőszakos, nagypofájú stílusban

Innen ismerni meg a büdösszájú nácikat.
Egyébként nem csoda, hogy egy ilyen agresszív MILF mellett szerencsétlen harcsafejű Baló kókadtan aludt el inkább a nappaliban a kanapén, mint sem hogy ezt a dugatlan dumát kelljen hallgatnia.

Alfőmérnök 2010.03.23. 23:30:19

@Doomhammer: Jól sejtem, hogy maga nem kedveli különösebben Morvai Krisztinát?
Pedig nem csak a stílusával kéne foglalkozni, hanem azzal is, amit mond. Amit az Ön által linkelt videón mond, az például tökéletesen igaz.
süti beállítások módosítása