Ballada az izraeli kémrepülőkről
2010. március 20. írta: bukovics

Ballada az izraeli kémrepülőkről

  „Ne nagyon kérdezgess az ügyben senkit, mert gyanús leszel. Mindenhol betonfalakba fogsz ütközni. Senki nem tud semmit, és ha tudnának is valamit, se fogják elmondani” – mondta a Mandinernek egy kormányzati forrás. Mi mégis elmentünk a falakig, hogy összefoglaljuk, mit is tudhatunk erről a balladai homályba vesző ügyről.

  A sztori röviden: a csütörtöki Magyar Nemzet megírta, hogy az izraeli légierő két felderítőgépe átrepült szerdán Magyarország fölött. Kétszer megközelítették a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távoztak. A Népszabadság informácói szerint Ferihegyen két, izraeli oldal-lajstromszámú, feltehetően Gulfstream G550-es, Eitam kódnevű, többcélú, elektronikai felderitő, célkövető, elhárító feladatokat ellátó repülőgép egy touch and go”, tehát a kifutópályát kerékkel érintő, majd ismét felemelkedő manővert hajtott végre nappal. A gépek, amelyek Izrael felől, Törökország, Bulgária, Románia érintésével léptek be Magyarország légterébe, az illetékes magyar légügyi hatóság engedélyével jártak itt, akik szerint az izraeliek mindent a jogszabályoknak megfelelően csináltak. A kormány kommunikációjában viszont azóta is teljes a káosz.

  Vágjunk bele: 

  A Magyarország légterét szerdán használó 4X679 és 4X676 polgári lajstromjelű, illetve Israeli Air Force 005 és Israeli Air Force 006 hívójelű gépek védett járat megjelöléssel szerepelnek az európai légiirányításban. A Légierő blog szerint (képeink is tőlük vannak) az a közel-keleti államnak három ilyen Gulfstream V típusú, speciális kialakítású, elektronikai felderítési feladatokra használatos, Nahson Sávit (Úttörő Üstökös) kódnevű gépe van jelenleg. A blog információi szerint Törökországot, Bulgáriát és Romániát érintve repült be Magyarország fölé szerdán a háromból két gép. Azt, hogy merre távoztak a gépek, nem tudni. Az elektronikus porszívónak is nevezett, egy tankolással több mint tízezer kilométer megtételére képes, különleges felderítő gépek több száz kilométeres távolságból képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Ha párban repülnek, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz problémát.

  Nem szövetségesünk, de nem is ellenünk

  Kormányzati forrásunk nagyon érdekes történetként jellemezte az izraeli kémrepülők körül kialakult botrányt, leginkább azért, mert Izrael nem szövetségese Magyarországnak. A közel-keleti állam nem tagja ugyanis sem a NATO-nak, sem a légtérhasználatot szabályzó Nyitott Égbolt egyezménynek. Forrásunk szerint két oka lehetett annak, hogy az izraeli repülők Magyarországra jöttek: vagy megfigyeltek valamit, vagy gyakorlatoztak. Akár az első, akár a második változat igaz: a két ország titkosszolgálatainak mindenképpen meg kellett állapodniuk az ügyben.

  Forrásunk elmondta, már két kémrepülővel le lehet hallgatni mobiltelefonokat, de a legjobb eredményt akkor érik el, ha háromszöget alkotva repülnek. Volt már egyébként példa arra, hogy nem szövetséges ország megfigyelést hajtott végre magyar területről. Az Egyesült Államok a kilencvenes évek közepén, még hazánk NATO-ba történő belépése előtt Magyarország déli területeiről figyelte meg a délszláv államokat. Ilyenkor a légtérhasználatért cserébe a magyar titkosszolgálat megkapta a megszerzett adatokat. „Ami biztos: a szokatlan repülés nem Magyarország ellen irányult, és nagyon valószínű, hogy kapunk cserébe valamit érte Izraeltől.” Ez a valami politikai vagy gazdasági ügylet lehet.

  Gyakorlat teszi

  Valószínűbb az, hogy gyakorlatozás történt, talán két fiatalabb pilóta ismerkedett a kémrepülőkkel - mondja forrásunk. A Népszabadság cikke szerint azért jöhettek el Ferihegyig az izraeliek, mert az ugyanakkora távolságra van tőlük, mint Irán legtávolabbi pontja. Kormányzati forrásunk szerint azonban ez nevetséges: „ennyi erővel a Földközi-tenger fölött is röpködhettek volna”. Hallottunk olyan pletykákat is, hogy Irán nem tudja lelőni ezeket az izraeli repülőgépeket, de forrásunk szerint ez nettó baromság . „Mindent le lehet lőni. Ha Irán észrevesz egy izraeli kémrepülőt, ráküld egy vadászgépet és leszedi. A délszláv háború idején a szerbek is lőttek le amerikai lopakodókat.”

  Megkérdeztünk egy gyakorló pilótát is az ügyről: szerinte is gyakorlatozás történt, amire valahonnan engedélyt kellett szerezniük. „Egy megközelítést csináltak Budapesthez, engedélyszámnak kellett lennie, valakinek tudnia kellett róla” - mondta a pilóta.

  „Az Információs Hivatal, a magyar CIA levajazhatta a Moszadon keresztül” – így kormányzati forrásunk. A kémkedős szál mások szerint sem áll meg: az ATV-nek nyilatkozó Tarján Péter biztonságpolitikai szakértő szerint már csak azért sem történhetett kémkedés, mert azt a NATO egyrészt nem hagyná, másrészt súlyos szaknciókkal sújtaná.

  Nem illetékes elvtársak

  A Mandiner megkereste az összes érintettnek tekinthető kormányzati szervet. A következő kérdéseket tettük fel a különböző hivataloknak:

1. Szövetséges ország-e Izrael? Előfordult-e már korábban hasonló eset más ország repülőgépeivel kapcsolatban? Ha igen, mikor? 
2. Volt-e megállapodás a légtérhasználatról? Ha volt, kitől kapott engedélyt a két izraeli repülőgép a légtér használatára?
3. Ha volt megállapodás, milyen szervek kötötték azt és mikor?
4. Önök tudomása szerint milyen céllal repültek el Ferihegyig a repülőgépek?
5. Ha az izraeli gépek gyakorlatoztak, miért éppen Magyarországon tették ezt?
6. Miért kért választ Bajnai Gordon a honvédelmi, a külügy- és a közlekedési minisztertől az izraeli repülőgépek ügyében? Ha kapott választ, mit kapott? Ha még nem kapott, mikor fog? Nyilvánosak lesznek-e a miniszteri válaszok? Tudta-e előre a kormányfő, hogy Izrael kémrepülőgépeket küld Magyarország légtere fölé? Ha nem, miért nem?

  A Honvédelmi Minisztérium rövid válasza szerint a „külföldi repülőgépek légtérhasználatához szükséges engedélyek kiadása nem a Honvédelmi Minisztérium illetékessége, az ilyen típusú kérések diplomáciai csatornán, a Külügyminisztériumon keresztül a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz érkeznek”. Szerettük volna megkérdezni az ügyről a külügyminisztériumot, ott azonban azt a választ kaptuk a sajtóosztálytól, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban érdeklődjünk tovább. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint azonban Szollár Domokos nem elérhető, így kérdéseink azóta is a szóvivő postaládájában várakoznak. A Nemzeti Közlekedési Hatóságot arról kérdeztük, mikor kereste meg őket a külügyminisztérium az izraeli berepülési engedélykérelemmel – a sajtóosztály visszahívást ígért, cikkünk megjelenéséig nem válaszolt.

  Mit tettek időközben a vezető politikusok? Bajnai Gordont állítása szerint nem tájékoztatták előre, ezért vizsgálatot kért a honvédelmi, a külügy- és a közlekedési minisztertől az izraeli repülőgépek ügyében. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is vizsgálatot indított az ügyben, állítása szerint ugyanis ő semmiről nem tudott. Szekeres a katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot: ha azt ugyanis nem számolták volna fel, akkor nem lenne ennyire zavaros az izraeli kémrepülőgépek körülötti helyzet. A honvédelmi miniszter szerint jogszabályellenes, hogy nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról. 

  Kormányzati forrásunk szerint ha ez igaz, akkor nagyon nagy baj van: a honvédelmi minisztérium nem tudott arról, hogy egy nem szövetséges ország katonai repülőgépei hazánk légterében tartózkodnak. „Ha azonban Szekeres valójában tudott az ügyről, de azt mondja, hogy nem, az szintén nagy baj.”

  Az ügyről a reptéren is próbáltunk érdeklődni: a Budapest Airport sajtóosztálya Mandinernek adott tájékoztatása szerint akkor áll fent jogviszony a reptér és az izraeli légierő között, ha a közel-keleti állam repülőgépei érintették a repülőtér betonját. Szilágyi Károly, a reptér szóvivője szerint a helyi videófelvételek szerint a Népszabadság által megírt és cikkünk elején idézett touch and go nem történt meg. „A repülőgépek eljutottak addig a pontig, hogy a pilóta eldönti: leszáll-e vagy elemelkedik. Az izraeli gépek a második lehetőséget választották, így nekünk nem lettek ügyfeleink” – ellentétben a légi irányítással, amit az ilyenkor szokásos módon a magyar állam fizetett.

  A Novinite szófiai hírügynökség Szíriával hozza összefüggésbe az esetet. Budapesten szerda reggel agyonlőttek egy szír pénzváltót, a bolgárok szerint pedig felmerül a gyanúja annak, hogy a profi módszerrel végrehajtott gyilkosság a Moszad akciója volt.

  Fidesz, Izrael, antiszemita sajtó

  Egy forrásunk szerint a Fidesz legfelső vezetésében is csak találgatnak, hogy mi történt. Erre rákérdeztünk volna a Fidesznél, a pártnál azonban a péntek délutáni sajtótájékoztatóra hivatkoztak, hogy ott ki fog derülni a Fidesz álláspontja. A sajtótájékoztatón végül annyit tudtunk meg: Szijjártó Péter elképesztőnek nevezte, hogy a HM nem vette észre, hogy külföldi kémrepülőgépek tartózkodnak a magyarországi légtérben, hanem azokról egy újságból értesült – ezért lemondásra szólította fel Szekeres Imrét.

  Izrael magyarországi nagykövete a Duna Televíziónak azt mondta, a gépek nem felderítő, hanem katonai gépek voltak, a két repülőgép szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen. Aliza Bin-Noun a tájékoztatáson kívül azonban vissza is kérdezett: „Tisztáznám a kérdést, és megkérdezném, lehet-e hátsó szándéka annak, hogy a gépek berepüléséből a választások előtt a szélsőjobboldali sajtó ekkora ügyet csinál?”

  Megkerestük az izraeli nagykövetséget is, azonban pénteken többszöri hívásunkra sem vették fel a telefont, kérdéseinket ezért e-mailben küldtük el. Többek közt arra vagyunk kíváncsiak, milyen célból jöttek a repülőgépek Magyarország területére, mi az a szokásos rutinfeladat, amit a repülőgépek elláttak, valamint hogy mikor történt korábban ilyen eset. Az üggyel foglalkozott a Népszabadság, az Index, a Magyar Nemzet és még sokan mások, ezért azt is megkérdeztük a nagykövetségtől, hogy vajon melyik médiumra gondolt, amikor szélsőjobboldali sajtót említett?

  Mi a konklúzió eddig? Kormányzati forrásunk szerint otromba dolog az, hogy választási kampány idején, nem megfelelő előkészítés mellett gyakorlatozik Izrael Magyarország területén. Forrásunk azt azonban teljességgel kizárja, hogy a zsidó állam ezzel a Jobbiknak akart volna segíteni.

  Az ügyre visszatérünk, amint megkaptuk a hivatalos válaszokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr981852802

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Izrael végső megoldása - Európa teljes megsemmisítése 2010.03.25. 14:20:14

Storico israeliano: 'Israele si potrebbe trovare costretto ad annientare l'Europa'Scritto il 2010-03-12 in NewsIzraeli történész: "Izrael rákényszerülhet Európa megsemmisítésére"Al-Quds (Gerusalemme) - Pic. Lo storico militare israeliano Mart...

Trackback: Izrael szándékai hazánkban 2010.03.23. 12:01:11

  Az utóbbi napokban ez a kedves kis közel-keleti állam a magyar és nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjába került (ha ugyan nem volt mindig ott). Persze nem ugyanazért. Minket elsősorban az érdekelne, mit és mióta csinálnak légterünkbe...

Trackback: Gyorshírek 2010.03.20. 09:20:30

Bocsánatot kértünk IzraeltőlA Külügyminisztérium közleménye szerint tegnap hivatalosan is bocsánatot kértünk Izraeltől a kémrepülő-botrány miatt.A Külügyminisztérium levelében kéri Izrael Államot, hogy ne tekintse agresszív lépésnek azt a tényt, miszer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.20. 07:07:30

Érdekes sztori.
A románoknak fel sem tűnt, hogy átrepültek fölöttük.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 07:34:53

Amúgy ha már honvédősdi... úgy mégis mekkora röhej, hogy a laktanyákat Szekeres marshall jóvoltából privát cégek őrzik 8 milliárdért, ebből ráadásul 450 milla a Pintér Sándor féle őrzővédőké? (lásd: www.rtlhirek.hu/cikk/308589 )

Ilyen pompás kis színfalak mögötti, összpárti mutyik miatt nincs mit csodálkozni azon, hogy jön föl a Jobbik/LMP. Bármennyi ideológiai bullshittet is tolnak csatolva.

devuscka 2010.03.20. 08:16:28

@Talon Karrde:
Nálunk sem tudnánk semmit róla, ha éppen nincs kint a reptéren az MN újságírója és nem járatos a katonai gépekben. Most nem beszélnénk róla mi sem. (lebuktak)

A szír-szál lehet a valós ok. (?) www.magyarnemzet.hu/portal/701972

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 08:22:27

@devuscka:

A legnagyobb bizonyíték, hogy az izraeli nagykövet asszoncsága reflexből elkezdett szélsőjobbozni a kérdés firtatásakor. Ergo telitalálat. Katonai gépek úgyse puszta véletlenségből, pláne tandemben kószálnak sok ezer kilométerre a saját bázistól.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.20. 08:26:12

@Herr SturmLiberator: Ráadásul nem éppen speckó katonai gépek!
Arra a rutinfeladatra kíváncsi lennék amit Mo-n kell végrehajtani.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.20. 08:27:22

namost

ha eitam volt, akkor az egy CAEW (Conformal Airborne Early Warning Aircraft)

ha shavit, akkor meg SEMA (Special Electronic Missions Aircraft)

nem mindegy. a post szerint elektronikus porszívó, azaz shavit volt.

2010.03.20. 08:40:27

Hazudik mindenki , mint a güzü.Ám, igy is sz@r ügy, mert mosakodik mind a nagykövetség, mind a HM.

Steve the Great 2010.03.20. 08:45:56

Ráadásul az izraeli hadügyminisztérium szerint (hvg.hu/itthon/20100318_izraeli_reagalas_repulo) nem is ilyen, hanem egy Hercules szállítógép járt itt.
Ez egyébként teljesen hihető magyarázat, a két gép olyan, mint két tojás: www.airplane-pictures.net/image11469.html

UrsaMajor 2010.03.20. 08:46:18

"Forrásunk elmondta, már két kémrepülővel le lehet hallgatni mobiltelefonokat, de a legjobb eredményt akkor érik el, ha háromszöget alkotva repülnek"

Ezt a forrást ki kéne dobni. Lehallgatni már egy is elég. A lehallgatott pontos helyzetének meghatározásához kell több.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2010.03.20. 09:00:03

Egy izraeli gép csak erre tud repülni. Kelet felé biztosan nem jutna messzire, az orosz érdekszférában hamar levadásznák, egyiptom azonnal lelőné. Csak a nato tagországok felett tud nem ellenséges légtérben repülni. Nyilván azért nem a tenger fölött repkedett, mert lakott terület felett tesztelte a berendezéseket menet közben és a leszállási manőver is a gyakorlatot támasztja alá. Másfelől szerintem nem kell iderepülni egy méregdrága géppel méregdrágán. Bármelyik korrupt hivataltól bármilyen adatot megvehetnek. Itt fillérekért eladó most minden.

Mr. Acid 2010.03.20. 09:04:32

@Karpo: "...lakott terület felett tesztelte a berendezéseket menet közben."

Tehát kémkedett egy/több NATO ország fölött. Nájsz.

táltos 2010.03.20. 09:16:15

„Tisztáznám a kérdést, és megkérdezném, lehet-e hátsó szándéka annak, hogy a gépek berepüléséből a választások előtt a szélsőjobboldali sajtó ekkora ügyet csinál?”
Valószínűleg pont ez volt a feladat. Csinálni egy kis felfordulást és kavarodást. Felhergelni egy kicsit az antiszemita indulatokat, hogy aztán egy jóízűt lehessen fasisztázni, nácizni.

Higany 2010.03.20. 09:21:52

Valamelyik bennfentes azt hazudta, akarom mondani nyilatkozta, hogy azért jöttek ide, mert beton burkolatú reptéren akarták az átstartolást gyakorolni. Betonburkolatú kifutópálya azért még akad néhány a hozzánk vezető úton, Izraelhez közelebb is...

Domonkos meg azt mondta, hogy tessék tudomásul venni, Ferihegy nem csak polgári, hanem NATO reptér is. Rendben, Izrael mióta tagja a NATO-nak?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 09:32:33

@táltos:

van egy még egyszerűbb magyarázat. Izrael történetesen tényleg hajlamos önmagát mindenki felett álló übermensch nemzetnek tekinteni, ez mostanság abban is megnyilvánult, ahogy magát az USA-t kezelik. Elvileg legfontosabb szövetségesük, túlélésük garanciája, ehhez képest pofátlanul hazudtak nekik a telepbővítés ügyében, magasról leszarják az ENSZ, EU, USA figyelmeztetéseit, kéréseit, határozatait. Ez roppant csúnyán meg fogja magát bosszulni. Csak hát Izraelben is felnőtt a politikusok második generációja, akik már belenőttek abba, hogy nekik mindent szabad a demokrácia, holokausztáldozat stb miatt. Kb mint nálunk a segélyes, aki alapból követeli, hogy érte létezzen mindenki más. Az amerikai zsidók többsége nem véletlenül szidja Liebermannt és a hasonszőrüeket... lásd:

M.J. Rosenberg in the LA Times characterized Lieberman's election campaign as "frankly anti-Arab". Daphna Baram in The Guardian called him an "arch racist". Richard Cohen in the Washington Post noted that while Lieberman a "nationalist" he was also an "anti-Arab demagogue". Eric Yoffie, president of the Union for Reform Judaism called Lieberman's campaign "an outrageous, abominable, hate-filled campaign, brimming with incitement that, if left unchecked, could lead Israel to the gates of hell." .[88] Martin Peretz editor-in-chief of The New Republic, a passionate Zionist and critic of the peace movement, called Lieberman "neo-fascist … a certified gangster … the Israeli equivalent of Jörg Haider" (wikipedia)

No ha egy ilyen "fenegyerek" kezében van Izrael külpolitikája, akkor nem csoda, hogy lendületesen szarik polkorrekt szövetségeseire, akiknek egyre inkább tele a tökük vele és pökhendi bandájával. A soviniszta tahóság nem csak árja kiváltság.

picur3ka 2010.03.20. 09:38:40

@Herr SturmLiberator:

Kaptak oket kemkedesen mar az USA-ban is, szoval nem ujsag.

Hanem itt 4 NATO tagorszag engedi oket be, az ember azt gondolna, a NATO tudja mit csinalnak... Vagy esetleg tolunk informalodnak?

Steve the Great 2010.03.20. 09:40:03

Érdekes módon az összes külföldön megjelent cikk a szír pénzváltó lelövésével együtt emlegeti az átrepülést.
www.reuters.com/article/idUSLDE62I0CW
www.vosizneias.com/51553/2010/03/18/budapest-hungary-mystery-over-israeli-aircraft-causes-political-squall/
www.nypost.com/p/news/international/nd_mystery_hit_9oQse5yfi46JbHUmXrSy2N
www.novinite.com/view_news.php?id=114365

Persze lehet, hogy egy forrásból (pl. a Reuters magyar tudósítójától) terjedt el egyáltalán az ötlet, ami Dubai után azért megmozgatja egyes újságírók fantáziáját.

picur3ka 2010.03.20. 09:42:12

A Bp Airport valaszahoz kepest, mintha lattam volna fotot a touch and go-rol.

A Trackback hire az komoly? Tenyleg bocsanatkerozunk?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 09:45:47

@picur3ka/beleallos kampany:

ebben az egészben az az érdekes, hogy az NBH tudott a dologról, a HM nem... ez vagy magyarosch dilettantizmus, vagy az NBH nem egészen a saját hazának dolgozik. Vagy a kettő együtt, megfűszerezve szerény feltételezésemmel, hogy Izrael eszébe se jutott a lebukás lehetősége a sok buta balkáni előtt. Ugyebár bocsánatkérésnek semmi nyoma, inkább még a nagykövetnek áll feljebb. Kétlem, hogy jóváhagyás nélkül teszi.

Steve the Great 2010.03.20. 09:47:05

@picur3ka/beleallos kampany: Azért szerintem mélyedj el kicsit annak a blognak a tartalmában :)

picur3ka 2010.03.20. 09:51:20

@Herr SturmLiberator:

Jol raalltak mostanaban a HM-ra, lehet annak folytatasa is ez a ceco.

Bulgariaban is kiakadtak nehanyan, ott is ez volt a valasz, hogy teljesen normalis gyakorlat, egy honapja megkertek az engedelyt.

picur3ka 2010.03.20. 09:52:18

@Steve the Great:

Elolvastam mar, kosz. Sajnos, ezt el lehet hinn.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.20. 10:16:17

Várjuk a magyar Gripeneket Jeruzsálem felett. Csak egy sima, szürke "touch and go" , oszt jöhetnek is haza ...

Kalmár 2010.03.20. 10:26:56

Vajon ők nyírták ki a Szír pasit?
Tök jó lenne, ha kiderülne, hogy Magyarország a zsidó-arab konfliktus egyik kihelyezett játszótere.
Azt ki ne találja senki, hogy nem szokás ilyen likvidálásokat csinálni.

tanarseged ur 2010.03.20. 10:28:00

@picur3ka/beleallos kampany:
Az a blogbejegyzés VICC volt. Ahogy elnézem, az egész Havi Fricska blog az.

Gábor mester 2010.03.20. 10:31:16

Herr SturmLiberator for President! Alelnöknek meg zerot javasolnám demokratikusan...
...Aztán pedig jelentkezzen, akinek nem tűnt fel: valszeg évszázadok óta, de különösen az utóbbi évtizedekben itt mindent "a zsidók" irányítanak!

Kalmár 2010.03.20. 10:35:27

A profi Magyar honvédség vezetői nem észlelték, hogy egy katonai gép repült be mert a fejükre szorult egy Nokiás doboz.
Nem mondanak le, de pályázatot írnak ki üvegdoboz project néven, hogy legközelebb kilássanak.

greybull 2010.03.20. 10:37:15

A jövő héten meg, gondolom, a magyar Grippenek (egy 'p', vagy kettő?) fognak a Tel Aviv-i reptér felett gyakorlatozni - a viszonosság elve mentén? Vagy tévednék? Félek: tévedek. Az anyám picsáját fogunk mi ott repkedni - de akkor mi a faszért vagyunk mi ebben a nagy szar NATO-ban benne?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 10:39:18

@Gábor mester:

OFF thx, ámde ácsiácsi, a totális zséparanoia előtt mély levegő... azt irányítják, aki hagyja magát. Azáltal, akit hatalomra juttat/megtűr. Az irányító meg többnyire simán hülye és rosszul értelmeztt megfelelési kényszerből szerencsétlenkedik, noha a jó öreg Churchill megmondta a tutit:

Angliának nem barátai, érdekei vannak.

Nekünk is így kéne és nem mindig valami új tuti papa-pótlót keresni (ebben még a Jobbik is ludas a turáni-tesó fétissel, röhej. Mikor küldött nekünk egy darab segélykonzervet Boratsztán és társai valaha is? Szánalmas. Ők is csak a saját hasznukat lesik, ébresztő...)

greybull 2010.03.20. 10:39:42

Kern Andrással szólva: "Itt mindenki hülye?!"

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.20. 10:48:26

Természetesen ezek a repülők mezőgazdasági permetezőgépek voltak és a tavaszi növényvédelemben nyújtottak internacionalista segítséget a nehéz helyzetben lévő magyar mezőgazdaságnak.

Aki mást állít az összeesküvés-elméletekben hívő, Izrael ellenes antiszemita, nácifasiszta holokauszttagadó.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 10:49:22

@greybull:

"de akkor mi a faszért vagyunk mi ebben a nagy szar NATO-ban benne?"

Kell az ágyútöltelék Afganisztánba, mint ahogy régebben a Don-kanyarba. De inkább bent érdemes maradni, papíron a NATO-val a hátunkban nagyobb az elrettentés, mint tönkretett honvédségünkkel. Persze ha borul a bili, úgyse segítenek, ahogy hagyta veszni a nyugat 1938-ben a cseheket, 1939-ben a lengyeleket, 1956-ben minket, 2008-ban a grúzokat stb... legfeljebb Bécsért törik magukat mint a török háborúknál, az már túl közel van a jóléti idilljükhöz. A maradék az meg úgyis biztonsági zóna, felvevő piac. Ejthető. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa és biza ilyen szempontból lehet tanulni Izraeltől, csináljunk magyar világösszeesküvést, hehe! Ja hogy inkább egymást öljük a kanál vízbe? Akkor meg ne tessék csodálkozni, hogy gyakorlóterep vagyunk másoknak a mai napig...

picur3ka 2010.03.20. 11:04:13

@Herr SturmLiberator:

Vastaps. Es mennyi ilyen megfelelesi kenyszeres van! Agyamosott ismerethianyos a fel orszag. Mindent elhisznek es szidjak magukat meg egymast.

Kalmár 2010.03.20. 11:28:18

Ha berepüléstagadó vagyok az jutalmat érdemel?

Téglagyári Megálló 2010.03.20. 11:37:07

Összefüggésbe hozni egy repülőgépakciót egy földi gyilkossággal azért szerintem erős fantáziára vall. Ehhez minimum Dan Brown-nak kell lenni, szerintem.

@Steve the Great: Mi ez a Dubai amire utalsz?

TD223 2010.03.20. 11:40:29

"...és nagyon valószínű, hogy kapunk cserébe valamit érte Izraeltől.”

HAHA, ez a fickó nagyon naiv.

A korrekt reakció Aliza Bin-Noun antiszemitázására az lenne, hogy feláll mindenki a sajtótájékoztatón és azt mondják, a k...a a.....t antiszemita valaki azért mert zsidót kritizál.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 11:40:29

@Téglagyári Megálló:

kitekinto.hu/iszlam/2010/02/26/kiakadt_az_eu_a_dubai_merenylet_miatt

És a repi sem okvetlenül denbráun, hisz ezek digitális felderítésre képes (pozicionálás, lehallgatás) gépek voltak.

Steve the Great 2010.03.20. 11:45:45

@Téglagyári Megálló: Nem túl rég Dubaiban megölték a Hamasz egyik vezetőjét. Sokan valószínűsítik, hogy a Moszad ügynökei szivárogtak be (izraeli+valamilyen más kettős állampolgárok személyazonosságát ellopva) és tették el láb alól az illetőt.

devuscka 2010.03.20. 11:46:27

@Téglagyári Megálló:
"A legnagyobb izraeli napilap, a Jediót Ahronót által üzemeltetett hírportál szintén úgy fogalmaz, hogy Budapest felett egy kémakció zajlott, amelynek a főváros szír lakossága lehetett a célpontja. A New York Post is azt feltételezi, hogy a dubaji gyilkosságnak köze volt a budapesti szír férfi megöléséhez. Az amerikai lap szerint a Moszad évente több, Európában élő arabbal végez"(www.mno.hu/portal/701972)
A gépek pozicionálhatták merre jár a szír mercedese.

Steve the Great 2010.03.20. 11:48:19

@devuscka: Azért a New York Post így első látásra legalábbis félbulvárlapnak tűnik.

Tassadar 2010.03.20. 11:54:11

"Ha kapott választ, mit kapott?"
Hát nyilván egy nokiás dobozt:)

Dirky 2010.03.20. 11:54:18

@picur3ka/beleallos kampany: Nem komoly. De lassan már az sem lepne meg, ha az lenne.

@devuscka: Azért két Shavitot küldeni (ráadásul nem lopva, hanem repülőtéri láthatósággal) bármilyen szír alak nyomonkövetésére kissé erős lenne.

Téglagyári Megálló 2010.03.20. 11:55:22

@Herr SturmLiberator:

Egy közismert autóval közlekedő közismert fickó megtalálásához azért nem kellenek kémrepülőgépek, szerintem.

tanarseged ur 2010.03.20. 12:00:21

Ez a lelőtt szír nem ugyanaz volt, aki a Kulcsár-ügyben is valamiféle szerepet játszott? Mert akkor ez is eggyel több konteó-lehetőség.

picur3ka 2010.03.20. 12:13:44

@tanarseged ur:

Azt irja az ujsag, hogy az volt.

De tenyleg, ehhez azert nem kellenek draga kemrepulok.

Higany 2010.03.20. 12:14:07

@devuscka: Érdekes, bár nem túl életszerű. Ezzel a cuccal utca szinten be lehet mérni egy mozgó autót több tíz/száz km távolságból? Nem vagyok MOSZAD-ügynök, így nem is értek a nemkívánatos személyek likvidálásához, de nekem egyszerűbbnek tűnik a terepen kifigyelni, hogy merre jár az áldozat, mikor megy el otthonról, stb. és ezek alapján lecsapni.

tanarseged ur 2010.03.20. 12:18:43

@picur3ka/beleallos kampany:
Pont azért kérdeztem. Mert akkor ezt a fickót másoknak is érdekük lehetett eltüntetni, mielőtt a Kulcsár-ügyet esetleg újratárgyalják. Csak hogy a konteók számát gyarapítsam. Persze minél több zűrös ügye volt, annál többen akarhatták megölni.

tanarseged ur 2010.03.20. 12:21:16

@picur3ka/beleallos kampany: Ja, és ezt úgy értettem, hogy a gépeknek semmi közük a szír fazon lelövéséhez, és nem úgy, hogy "Izrael benne van a kulcsár-ügyben". (Bár széljobber konteónak ez utóbbi nem is rossz. :-))

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 12:24:33

@Téglagyári Megálló:

Biztosra mentek és ha közlekedés közben akarnak elkapni valakit, nem árt a pozicionálás. Ugyebár nem a valószínűleg még inkább könnyebben megtalálható lakására mentek lepuffantani a krapekot és elvittek egy táskát is tőle... aki lelőtte a szírt, az nagyon jól tudta, hogy kit keressen, merre halad és mi van nála. Túl sok véletlen egybeesés, hogy holmi sima gengszterek közti leszámolás legyen.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 12:26:01

@Higany: a bárki által hozzáférhető google earth is szépen beméri az űrből a házikódat :)

picur3ka 2010.03.20. 12:40:52

@tanarseged ur:

Ja, hogy a szamukat gyarapitani, az igen. Sokan lehettek.

Nem tudom ugyan, mi volt az irattaskaban, de tulkombinalt egyelore a ket eset kozt kapcsolatot latni szerintem.

@Herr SturmLiberator:

A rendor is azt mondta, nem tipikus leszamolasi esetnek tunik, s tovabbitottak a titkos szolgalatokhoz az ugyet.

bryan 2010.03.20. 12:58:30

@picur3ka/beleallos kampany:
"
An Israeli security source said he found it hard to believe Israel might have been involved. "Gunshots in the middle of a public street in Europe isn't really our style," he said."
Forrás:
www.reuters.com/article/idUSLDE62I0CW

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.20. 12:59:15

OFF:
Reakcijós fijjug, mikor akitváljátok a március 20.-i posztotokat? Gondolom nem feldkeztetek meg a kampányban erről az eseményről, főleg hogy pont 20 éve volt.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.20. 13:07:27

konteo:

nem észlelte a katonai felderítés... csak kell a tubesre az a kurva lokátor, ugye.

Higany 2010.03.20. 13:28:11

@Herr SturmLiberator: De a google earth nem valós idejű és a házam sem ment sehova az elmúlt 50 évben.
A szír a mercijében pedig nagyon is mozgásban volt egy városban. Szerintem egy robogóval egyszerűbb követni, mint két kémrepülővel a mobilját méricskélni. A Fenyő gyilkosságnál sem szaroztak kémrepülőkkel. Bár, ki tudja... ;)

picur3ka 2010.03.20. 13:38:17

@bryan:

Hogy szokott a Moszad kivegezni? En nem tudom, mi a stilusuk.

Kalmár 2010.03.20. 13:38:18

Nem biztos, hogy csak a likvidálás miatt repülnek be. Gondolom azért hallgatóztak egy kicsit a többi arab beszélgetésébe is. Rendszeresek az ilyen repülések. Ha akció van akkor ott segítenek. Nekem ez nem tűnik lehetetlennek.
Mindenképpen elhiszem, hogy adtak cserébe valamit. én a zocskára tippelek, a régi komcsi viccből.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.20. 13:40:14

"nagyon valószínű, hogy kapunk cserébe valamit érte Izraeltől"

Fordítsuk meg:
Mi van, ha ezt kaptuk?
Mert jól jött gumicsontnak + lehet antiszemitázni is.
Szóval mi van, ha ezt kaptuk, mert ezt kértük?
Tehát mit adunk mi cserébe?

gyz 2010.03.20. 13:45:51

nem tudom, miért jöttek, de egyetlen ember likvidálásához irreálisan nagy akció lenne két repcsi, keresztül 4 NATO-országon. Néhány millió forintért bárkivel lelövethetik.

Nem hinném, hogy köze van a két esetnek egymáshoz, vagy ha igen, nem ilyen primer módon.

gyz 2010.03.20. 13:46:34

@laspalmas: na, te már írhatod a következő davincsikódot.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.03.20. 13:58:24

Ez a szovegrész:
"Az elektronikus porszívónak is nevezett, egy tankolással több mint tízezer kilométer megtételére képes, különleges felderítő gépek több száz kilométeres távolságból képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Ha párban repülnek, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz problémát."

mindenhol megjelenik. Tudja valaki mi az elsôdleges forrása?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.20. 14:32:04

A dolog igen izgalmas: senki nem tud semmit, és mindenki másra mutogat. Hovatovább nem lennék meglepve, ha hamarosan az is „kiderülne”, hogy szíriai gyerekek távirányítósrepülőztek épp.

Az is érdekelne továbbá, merre távoztak. Ezek szerint ezt sem tudta senki bemérni?

Miért gyanítom azt, hogy ez a hatalmas ködösítés szándékos? Mert danbrownista-e vagyok?

Hogy a Jobbik erősödését akarták elérni, az meglehetősen merész Bukovics részéről. Ilyen vidám feltételezések bármely irányban megindulhatnának akkor már: a Fidesz, az MSZP megerősödését akarták stb. Mindegyiket meg lehetne magyarázni valahogy.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.20. 15:34:53

@Loxon: Nem csak egy erődemonstráció volt ez? Mint 2007 március 15. elött, amikor az a bizonyos 200 izraeli katona grasszált a fővárosban?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 15:45:20

No mindegy, szír bácsis sztori vagy sem, ámde fölöttébb ciki, hogy a HM tudta nélkül pár ezer kilóméterrel a saját hazájuktól piruettezik az izraeli érforsz... ha ugyanezt Moszva, Washington fölött teszik, vajh mi lenne a reakció?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.20. 15:53:21

@gloire: Egyértelműen erődemonstráció. Minden más csak mellébeszéd.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.20. 15:57:37

@gloire: @Loxon: szerintem meg szarkavarás. Gumicsont a kampányban.
Kinek kéne az erőt demonstrálniuk itt Bp felett?
Van az országban olyan, aki nincs tisztában vele?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.20. 16:04:20

@tölgy: Nem hiszem, hogy egy helyi választási csetepaté miatt Izrael világszerte terjedő hírt generál.

Alfőmérnök 2010.03.20. 16:06:19

@tölgy: A kampányfogás része a dolognak szerintem az, hogy kiszivárogtatták. De ettől függetlenül tényleg érthetetlen, hogy hogyan eshetett ez meg egyáltalán?

picur3ka 2010.03.20. 16:06:51

Szerintem ez egy jo kis plot, amivel beegettek Szekerest. Tudtak rola, egy honapja megkaptak az engedelyt, gondosan titkoltak a HM-tol, gondoskodtak a fenykepekrol, s arrol, hogy az ujsagban megjelenjen. Micsoda hirtelen dramaisaggal - MN hir alapjan!! - Gordon elrendel egy vizsgalatot.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.20. 16:07:07

@Herr SturmLiberator: Ha Moszkva felett lettek volna, akkor lehet, hogy 2 repülővel kevesebb lenne az izraeli légierőnél.

picur3ka 2010.03.20. 16:08:20

@Loxon:

Ugyan, mindenfele helyi csupro-csepro okan vilagszerte hirt general a kommunista network.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.20. 17:48:43

Akárki találta ki hogy izraeli repülők repkedjenek, zseniális ötlet volt!
Azóta másról sincs szó a kampányban, mint hogy a zsidók már a magyar légteret is uralják! :)

Elképesztően jól szórakoznék a teljes magyar médián és közéleten, ha nem én is itt élnék...

expansiv 2010.03.20. 18:12:16

@táltos:

Aliza bin-Noun nagyváradi magyar zsidó - jó pina! - úgy hazudik, mint a vízfolyás:

az én passzív ANTISZEMITIZMUSOM IS ERŐSEN AKTIVIZÁLÓDOTT !!!!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.20. 18:57:13

@Alfőmérnök: egyetértünk.

Szó nincs itt erőfitogtatásról. Mintha a vizslám a tacskómnak akarna erőt fitogtatni.
Nyöhehe

SchA · http://katpol.blog.hu 2010.03.20. 19:02:18

A két gép Bulgáriában is megfordult. A militaryphotos.net-re rakta fel vki bolgár külügy nyilatkozatát az esetről

"Bulgaria

Ministry of Foreign affairs confirmed the information that on 17 March two Israeli aircraft have flown throughout the country .

By note dated March 1, 2010 the Israeli Embassy in Sofia has requested permission for the flight of two Israeli airplanes in order to practice.

In the note describes the characteristics of both aircraft, specifying that their board has no weapons or intelligence photographic equipment.

Authorization to fly on a route Nevatim-Budapest-Varna-Nevatim was issued for March 17, 2010, when they are made and flights.

There has been two low fly-by over Varna airport without landing as part of routine training activities.

Issuance of permits to fly is standard procedure, which in 2009 allowed 3231 flight of foreign aircraft and issued 61 permits for permanent diplomatic route."

Kormányzati kommunikációból azért jobbak, mint mi.

picur3ka 2010.03.20. 19:26:25

@Bemmbemm:

Amennyire ertem ezt, a lenyeg eppen az, hogy nem kell Moszkva folott lenniuk. Tobb szaz km-re dogoznak...

kamasuka 2010.03.20. 19:45:32

Tarján Péter?

Vagy Tálas vagy Tarjáni ...

Bafuti Fon 2010.03.20. 19:59:49

". A Népszabadság cikke szerint azért jöhettek el Ferihegyig az izraeliek, mert az ugyanakkora távolságra van tőlük, mint Irán legtávolabbi pontja"

Ez sima hazugság, le lehet mérni a térképen, hogy a cseh-német határ van annyira Izraeltől mint Irán legtávolabbi pontja....

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.20. 20:09:35

@Bafuti Fon: Ez a kisebbik baj ezzel a közléssel. A nagyobbik, hogy Magyarország nincs sem hadiállapotban, sem olyan rossz viszonyban Iránnal, mint Izrael, és remélhetőleg nem is lesz... hacsak... nem mutatkoznak annak jelei, hogy Mo. légiereje voltaképpen izraeli gépekből áll, ugye...

A kisebbik baj pedig, hogy Irán csak vihogna ezen, mivel van légvédelme, míg Magyarországnak nincs, és engedélyek birtokában, valamint ellenséges erő hiányában nem nagy kunszt átrepülni akár az Atlanti-óceánon sem.

(Egyébként pedig ha ez lett volna a céljuk, mehettek volna Görögország és Olaszország felé is, fenének kell Mo. felett bizonyítaniuk, hogy tökös csávók.)

Szóval a NOL hülye, nem beszélve arról, hogy ez ellentmond a rutinrepülés-verziónak (is).

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.20. 20:14:18

@Loxon: Mellesleg Izrael már hajtott végre harci cselekményt is úgy, hogy egyiptomi légtéren repültek át a gépei. A távolság (Szudán) pedig akár meg is egyezhet. És azok nem kémgépek voltak.

hvg.hu/vilag/20090326_izrael_szudan_gazai_ovezet_fegyver

Bafuti Fon 2010.03.20. 20:25:41

@Loxon: bearjzoltam egy hatósugár kört kíncsiságképp a meggidói katonai bázistól, Irán legtávolabbi pontja annyi mint Nyizsnyij Novgorod, Kalinyingrád, Tulon vagy Etiópia közepe.
Azért azt megnéztem volna, amint Moszkva fölött átrepülve érintek mondjuk Jaroszlavot, majd hazamennek...

Dirky 2010.03.20. 20:30:43

@Loxon: Azért abban nem vagyok biztos, hogy átrepültek egyiptomi légtéren is. Kelet-Szudánhoz cirka az az útvonal a legcélszerűbb, amit az entebbei akcióhoz is használtak, kislisszolni a Vörös-tengeren.

Levi71 2010.03.20. 22:16:18

Kevés ennél szebb példája van, milyen szétesett a magyar kormányzat.Másrészt mulatságosak azok a vélemények, kérdések, amelyek azt firtatják, hogy miért pont Magyarország fölött gyakorlatoztak az izraeli gépek, hiszen a jelek szerint végig kellett repülniük Délkelet-Európa fölött, és kíváncsi vagyok vajon például Romániában csaptak-e ekkora palávert az ügy fölött.Egyébként a reptéri amatőr légtérfigyelőknek jár egy piros pont.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.20. 22:59:28

@picur3ka/beleallos kampany:

Ez se rossz elmélet.
Tehát mindenki tudott mindenről, csak Szekeresnek nem szóltak, hogy beégessék.
Lehet......
Bár sokkal egyszerűbb lett volna pár piálós képét közzétenni :)

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.03.20. 23:20:29

Szánalmas ez az egész.

1. Mint azt nagyon okosan sokan leírják, ez a két gép gyakorlatilag átalakított, fegyvertelen utasszállító (csak az tudja őket megkülönböztetni, aki igazán fel van a témából készülve), így kb. oda repülhetnek, mint az összes többi utasszállító, kb. ugyanolyan engedélyekkel. A magyar légtérben tetemes mennyiségű külföldi katonai gép fordul meg minden nap, az egyik Irakba vagy Afganisztánba visz valamit, a másik meg éppen a Kecskeméti repülőnapra megy, mert oda is valahogy el kell jutni, a harmadik meg valami górét visz. Amíg a gépek fegyverek nélkül repkednek, addig kb. ugyanazon szabályok vonatkoznak rájuk, mint a civil forgalomra, a szabadság ezt is jelenti. Akkor jönnek ide, amikor akarnak.

2. Az izraeliek (a menetrend szerinti) utasszállító gépek védelmére külföldön a megnövekedett terrorfenyegetettségük miatt egy csomó plusz biztonsági intézkedést tesznek a fogadó repülőtereken, Ferihegyen is simán beterelik a teraszról az embereket egy El-Al érkezése előtt, a saját biztonsági embereik meg akcióznak a spotterek ellen. A repülőtéren a gépeiket kafa kis fehér géppuskás páncélautó kíséri egészen a futópályáig, ez nem különösebben titok, mert látni.
Nem meglepő a dolog, a külföldi célállomásokon nagy a kockázat, 2002-ben Mombassában egy gépükre két kézi légvédelmi rakétát indítottak, a szerencsén és a (volt katonai) pilóták ügyességén múlt, hogy nem hagyták ott a fogukat. Nem akkor láttak először légvédelmi rakétát.

3. A védelemnek nyilván van rádióelektronikai komponense is (a bombákat mobiltelefonnal robbantani az alap, nem véletlenül ment el a térerő, amikor Bush Magyarországon járt).

Én azt tippelném, hogy ezen fejlesztettek valamit és ezt tesztelték a levegőből, nyilván, egyszerre minél több helyen (célállomáson). Nyilván nem szívesen hozzák a dolgot nyilvánosságra, nem kötik az ellenfél orrára, hogy hol erősek és hol gyengék. A maguk módján egyébként igazuk van, amikor rutin hadgyakorlatról beszélnek.

picur3ka 2010.03.20. 23:23:44

@Loxon:

Sok okossag van ebben. A Nepszabadsag hatarozottan hulye, azt minden vita nelkul.

@laspalmas:

Ezek tenyek, ugye. Nem elmelet, hogy mindenki mas tudott mindenrol.

Bell & Sebastian 2010.03.20. 23:26:58

@szomorutojas:

Az idézett szövegrész primer forrása a Hír Tv által megszólaltatott katonai-műszaki szakértő.

picur3ka 2010.03.20. 23:29:14

@KGyST:

Ja, a Demszky is csak kalickaban megy ki.

Nem irigylem a statuszukat.

picur3ka 2010.03.20. 23:30:05

@Bell & Sebastian:

Posh.

Bell & Sebastian 2010.03.20. 23:33:18

@KGyST:

Az aktív sugárzó források lehallgatására kifinomultabb módszerek is vannak, a sztratoszférából műholddal elintézhető.

Bell & Sebastian 2010.03.20. 23:37:00

@picur3ka/beleallos kampany:

Pontosítson, a hatféle lehetséges jelentéséből (posh) melyikre gondolt? :)

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.03.20. 23:38:45

@Bell & Sebastian:
A sztratoszférában nincsenek műholdak.

Egyébként én nem lehallgatásról írok, hanem kisugárzásról: a gépek olyan jeleket generáltak, amelyek a védelmi rendszerek számára veszélyforrást kellett, hogy jelezzenek.

Kvázi a Gulfstreamek játszották volna az ellenség szerepét, ezért kellett ilyen közel repülniük, és ezért pont Ferihegyhez.

De ez csak egy lehetséges szkenárió.

Haloperidol 2010.03.20. 23:41:59

Mit hoztak az izraleli kémrepülők Magyarországra? Na mit hoztak?
??
+4%-o a Jobbiknak!!

:DDDD LOL, ROTFL, LMAO, van még valami hasonló rövidítés vayg emotikon??

(c) Bödőcs Tibor 2010.03.19.

Bell & Sebastian 2010.03.20. 23:51:51

@KGyST:

Jogos, ha a minimális keringési magasság 200 km.

Vagy blokkoltak valamit szűk tartományban adott időben. Esetleg átnéztek a szerbek felé is, ha már erre jártak, ott van most anomália, hogy finom legyek.

picur3ka 2010.03.21. 00:10:12

@Bell & Sebastian:

Mindig megnevettet. Sose adjon fel vele!

Jo vot, na...

Solymosi Eszter Tiszaeszlár 2010.03.21. 10:42:17

@Karpo: ma 240 nézz utána hogy vadászott le izrael egy polgári gépet 60 áldozattal a fedélzetén

"egy goj megölése nem több mint egy vadállat elejtése"idézet a zsidó bibliából

Solymosi Eszter Tiszaeszlár 2010.03.21. 10:48:26

@Téglagyári Megálló: mi ez a dubaj te hol élsz egy szatyorban a mosad dubajban likvidált egy magasrangú palesztin szabadságharcost

nem tévedés szabadságharcost

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.21. 11:02:02

@Herr SturmLiberator: nem csupán szövetséges az usa izraelnek, hanem a fő támogatója

az usa izraelnek több pénzt, segélyt ad, mint a Föld összes többi országának együttvéve.

egyes források szerint ez napi 16 millió dollárt kap

a felszín szidja csak izraelt
a mély boldogan hallgat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.21. 11:04:03

infantilisnak tartom azokat a gondolatokat, h a épek kerestek vkit

valószínű h tényleg gyakorlatoztak, az mszp nekik meg mindent megenged

vomit 2010.03.21. 11:04:47

@Herr SturmLiberator:
ez a video alapmu.
It's a Trick, We Always Use It, calling people anti Semitic
www.youtube.com/watch?v=jUGVPBO9_cA

Steve the Great 2010.03.21. 11:51:38

@Solymosi Eszter Tiszaeszlár: Ha kicsit utánanézünk (pl. konteo.blog.hu/2009/04/06/a_ma_240_es_jarat_tragediaja ), akkor lehet, hogy kiderül, hogy az sem faékszerűen egyszerű eset.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.03.21. 15:33:59

Úgy tűnik ez a szír faszi fontos gyerek volt, és olyasvalami lehetett a táskájában ami kellett a moszadnak. Az hogy hogyan hajtották végre az akciót, mellékes (ha nem is lényegtelen).

Gyakorlatozni mindenképpen kell az ilyen kaliberű gépekkel, na és ha összekötik a rutin gyakorlatot egy aktuális leszámolással (szokott rutinfeladat), akkor mi van? Semmi. A gépen lévő katonák max annyit tudtak az egészről hogy követniük kell egy (számukra) ismeretlen sim-kártya pozícióját.

Nekem az az érdekes hogy jön ahhoz izrael vagy bármelyik ország hogy Magyarország felett rendszeresen katonai repülőgépekkel gyakorlatozik? Vajon a touch'n'go művelet Ferihegyen szimbolikus volt? Stipi-stop ez itt mind a miénk? Ilyenkor otthon a kibucokban széles mosolyra húzódnak az aranyprotkók?

Egyébként nem kell csodálkozni azon milyen lekezelő és pökhendi az izraeli nagykövet, vagy bárki aki izrael részéről megszólal az ügyben. Közismert mennyire lenéznek minket. (elég egy pillantás a "Szállító3" című mozgóképes műtermékre, hogyan ábrázolják Budapestet a XXI. század elején. Mint egy koszos csirkepiacot valahol Dél-Amerikában.Pedig a rendező nem is judder. Egészen véletlenül szokott kaftánt húzni, azt is csak sabeszkor.)

Száz szónak is az a vége: le kellett volna szedni a két madárkát, mint agyaggalambokat, légtérsértés miatt. És várni izrael magyarázatát.

greybull 2010.03.21. 17:06:57

Mi most akkor itt is meg vagyunk figyelve moszadilag? Jujj de izzzzgi!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.21. 17:12:39

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:
fenét, mán le kellett volna őket bombázni izraeli támaszponton, nem? :)

Steve the Great 2010.03.21. 17:20:55

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Jó, hát azért azt is vedd figyelembe, hogy nem követtek el légtérsértést, merthogy volt engedélyük ugyanúgy, ahogy a törököktől, bolgároktól és románoktól is.

cserenkov 2010.03.22. 12:09:13

Azért ezt imádom, hogy megint nincs felelős a felelős magyar kormányban! és nem is lesz.

Auris 2010.03.22. 22:11:59

2007-es hír:

Oroszország S-300-as légvédelmi rendszert szállít Iránnak - közölte szerdán az iráni védelmi miniszter

Wikipédia: Szlovák légierő:

# 2. Légvédelmi Rakétacsoport SZ300 PMU komplexummal - Nyitra

Az SZ–300 nagy hatómagasságú légvédelmi rakétarendszer, melyet az 1980-as években fejlesztettek ki a Szovjetunióban, elsősorban a fix telepítésű SZ–200 leváltására. Alkalmas ballisztikus rakéták és nagyon alacsonyan repülő célok elfogására is. Az eredeti SZ–300P rendszert folyamatosan továbbfejlesztik, így jelenleg többféle, méretében, paramétereiben, szállító járművében eltérő rakéta alkotja.

Na a többit tessék önerőből kigondolni!

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.03.23. 07:51:44

@Grift: Nem. :) Engem nem zavar ha a szomszédságomban vakakik hisztiznek. Viszont ha az asztalomra szarnak, az zavar.

Miért van az, hogy az izraeliták állandó hisztériája nélkül egyszerűen nem létezne antiszemitizmus, és a 6.8 milliárd "goy" vastagon le se szarná ezt a félarab népséget?

vomit 2010.07.12. 22:37:31

valami teljesen mas is keszuloben, de ezek a piszkos irek hat nem belekopnek a levesbe

Irish block EU plan to allow data transfer to Israel
www.irishtimes.com/newspaper/world/2010/0708/1224274266971.html
THE GOVERNMENT has moved to block a European Commission initiative to allow the transfer to Israel and storage there of sensitive personal data on European citizens.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 10:29:14

„Ne nagyon kérdezgess az ügyben senkit, mert gyanús leszel. Mindenhol betonfalakba fogsz ütközni. Senki nem tud semmit, és ha tudnának is valamit, se fogják elmondani”

nyilván mert izrael semmiféle hatalommal nem rendelkezik felettünk

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.05. 13:18:26

mi a szent szar ???
mi vaaaaann ??????

EU adatok izraelnek való átadása, szinte 100%-osan lezsírozva ??
és majdnem egy évvel késöbb botlok csak bele egy ilyen hírbe ?

www.irishtimes.com/newspaper/world/2010/0708/1224274266971.html

miért nem hallottam én erről, és nem igaz h nem olvastam híreket, mert olvastam, a nagy testvér és az adatbiztonság amúgy is az egyik kedvenc témaköröm
.........................................................................

f.sz kivan, mik folyhatnak még itt.....
süti beállítások módosítása