Független pofozó - Svéd modellek III.
2010. március 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Független pofozó - Svéd modellek III.

  A választások közeledtével forr a közélet, emelkedik a hangulat: pofozkodás tört ki a kunhegyesi Jobbik-gyűlésen, ahol egy helyi szocialista képviselőt értek el bizonyos tenyerek. Utóbbiak gazdájának, Dienes Attilának politikai hovatartozásáról viszont megoszlottak a vélemények: a fékezhetetlen agyvelejű Török Zsolt szerint ő egy helyi jobbikos politikus, és Orbán Viktor kérjen bocsánatot (sic!); és egyébként is, csak az MSZP tudja megállítani az erőszakot. Novák Elődné Dúró Dóra Jobbik-szóvivő reagálásában viszont azt állította: Dienes fideszes, és több tájékozódást javasolt szocialista kollégájának.

  A Hírszerző végül vette a fáradságot, és megkérdezte Dienestől, hogy ki is ő? Elmondta, fideszesként indult 2006-ban, de már kilépett a Fideszből a párt korrupciós ügyei miatt. Azóta független képviselő, semmilyen más pártba nem lépett be, és nem is indul újra képviselőnek sem. Dienes Attila felesége egyébként a Jobbik kunhegyesi alelnöke.

  Nyakó István és Vona Gábor után a mai eset szereplői joggal érdemlik meg tőlünk kollektíve a harmadik Svéd Modell-díjunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr841847934

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kunhegyesi verekedő nem nyilatkozik a "balliberális index blogoknak" 2010.03.18. 09:32:27

Röviden a hír: március 14-én Szegedi Csanád Kunhegyesen tartott Jobbikos fórumán egy rokkantnyugdíjas, szívbeteg 50 év körüli MSZP szimpatizánst (Létai János) megütött egy fideszes helyi önkormányzati képviselő (Dienes Attila). Létai úr elmondás...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.17. 20:20:29

A csaj dugható, a Török hülye, az esetet meg nem kommentálom.

Bladecatcher 2010.03.17. 20:31:09

Engem nem érdekel ki a Dienes. A Török Zsolttól egy utcára lakom. (Lehet sajnálni)

De ez a csaj, ez kicsoda? Mert az érdekelne. :-D

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.17. 20:48:42

túl jó ez a csajszi a töröknek ...
akkor marad a novákné-nek :DDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.17. 21:59:00

Zsolti az örökös abszolút győztes, Nyakó tizedannyira sem tud rettegni.

Valami különdíjat a sto.hu-nak is javaslok, őszerintük "Kis híján meglincselték a jobbikosok az MSZP-s szívbeteget"
www.stop.hu/articles/article.php?id=629999

Xor (törölt) 2010.03.17. 22:14:54

Már elnézést, de csak Törökzsótinak jár a svéd modell, ő mondott akkora baromságot, hogy egy percre lekapcsolta vele az agyamat. Dóri és a Cser-Palkovics nem mondtak baromságot, csak a saját pártjuk szempontjából kármentést igyekeztek végezni (1/4 igazság + 3/4 elhallgatás mindkettőjük nyilatkozatában!). A Hírszerzőnek piros pont, így már összeállt a kép.

Szerintem balhézni ment oda a maszop helyi okosa és sikerrel is járt... rajtuk már más nem segíthet, csak ha mártírt csinálnak magukból.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.03.17. 22:35:44

biztos vagyok benne, hogy akár egy kacsacsőrű emlőssel is több közös génem lenne, a Zsótihoz képest.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.03.17. 22:37:04

megint nem olvastam el a posztot, de teccik...!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 22:59:41

@szamárfül: ha csak a képek miatt jár erre, akkor tudnia kell, hogy másfele jobbak is vannak.

Bell & Sebastian 2010.03.17. 23:22:22

Johan Henrik Antenor Nydqvist
En Svensk Storindustriens man.

Vi meddela i dagens nummer bilden af en af grundläggarne och skaparen af Nydqvist & Holms verkstäder i Trollhättan, ingeniör Johan Henrik Antenor Nydqvist, som den 31 sistlidne januari ingick i sitt 86:te ĺr. Han föddes i Stockholm nämnda dag 1817 och föräldrarne voro chirurgie magistern Herman Nydqvist, läkare i Botkyrka och Salems församlingar samt vid Tumba pappersbruk och Elisabeth Kristin Nordqvist.

www.historiskt.nu/diverse/visste/arkiv/8_dag_1902_nohab/nohab.htm
www.nohab.se/
www.nohab.se/images/Nohab%20Industri%20AB%20WEB.pdf

Ha valaki nem jött volna még rá, a videó:
www.pajcafe.se/yt.php?v=fp7EY3vvAhI&feature=youtube_gdata

Örök dicsőség és hála ennek a svéd modellnek!

BéKu 2010.03.18. 00:18:54

Németh Gábor sem akart lemaradni, megint összehozott egy jó kis "oknyomozó riportot" a témában :D

EGYENLÍTŐ TV, megint :-))

egyenlito.blog.hu/2010/03/17/a_kunhegyesi_verekedo_nem_nyilatkozik_a_balliberalis_index_blogoknak

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.18. 00:33:54

@BéKa: Nem is tudom, hogy melyik a nagyobb hóplesszlúzer: a piroslapok, vagy az Egyenhülye TV.

Fogós kérdés, nem? XD

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.03.18. 05:55:30

török zsoltit állatkertben fogják nemsokára mutogatni.
az ilyen képviselő,baszki! kit képvisel? a kisegítő iskolát?

marós 2010.03.18. 08:00:33

A szocik, mint a mérgezett egerek rohangálnak a baloldali média képviselői között, és orbitális marhaságokat fröcsögnek, szonte habzik a szájuk a dühtől, meg az egyszerre kimondani akart hazugságoktól. Fiuk magatok alatt fürészelitek a fát, a jobbik már megelőzött benneteket.

pierre bayle 2010.03.18. 10:28:51

A csaj a szerkesztőségben dolgozik? Mer akkor én is konzervatív leszek....

Egyébként nagyon keményöklűek ezek a fidesz és jobbik között ugráló falusi legények, még jó, hogy a vén bolsi ennyivel megúszta.

tudi 2010.03.18. 19:09:34

Na a csajok egyre jobbak lesznek.
süti beállítások módosítása