Átlagkeresetek - Gréczy tényei V.
2010. március 02. írta: politicus

Átlagkeresetek - Gréczy tényei V.

  Mai szentenciánkban visszatérünk a Gréczy Zsolt által kijelölt ösvényre és a következőkben a nemzetgazdasági átlagkeresetek körül kalandozunk egy kicsit. Annál is inkább, mert Gréczy ezúttal is mellényúlt: egy esetben hamis adat idézésén kaptuk, és a számok áttanulmányozása után az is kiderült, hogy az Orbán-kormány mutatói e területen is jobbak, mint utódaié.

Állítás 4.

A bruttó átlagkereset 2001-ben 103 553 forint, 2009-ben 204 800 forint.

  Bizony ez az állítás is olyan, mint Gréczy összes eddig elemzett mondata: az egyik fele igaz, a másik azonban már nem. A bruttó átlagkereset 2001-ben valóban 103 553 Ft volt, azonban 2009-re sehogy sem jön ki a fenti 204 800. A KSH szerint 199 775, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint pedig 198 087 Ft volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete.

  És bár szakmailag sok értelmét nem látom a bruttó átlagkeresetek összehasonlításának (ez kb. olyan mint a 2001-es nominál nyugdíj összegét a 2009-eshez hasonlítani), még a lenti adatsorokból is az tűnik ki, hogy az Orbán-kormány 4 éve alatt jobban nőtt mind a bruttó, mind pedig a nettó nemzetgazdasági átlagkereset mint az azt követő 7(!) esztendőben összesen.

Bruttó és nettó nemzetgazdasági átlagkeresetek 1998-2002 között

 

Teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az Orbán-kormány idején

Változás (1998=100%)

Teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete az Orbán-kormány idején

Változás (1998=100%)

1998

67764

100,00%

45162

100,00%

1999

77187

113,91%

50076

110,88%

2000

87645

129,34%

55785

123,52%

2001

103553

152,81%

64913

143,73%

2002

122482

180,75%

77622

171,87%

 

Bruttó és nettó nemzetgazdasági átlagkeresetek 2002-2009 között

  Teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az MSZP-SZDSZ kormányok idején Változás (2002=100%) Teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete az MSZP-SZDSZ kormányok idején Változás (2002=100%)
2002 122482 100,00% 77622 100,00%
2003 137193 112,01% 88753 114,34%
2004 145520 118,81% 93715 120,73%
2005 158343 129,28% 103149 132,89%
2006 171351 139,90% 110951 142,94%
2007 185017 151,06% 114282 147,23%
2008 198964 162,44% 122267 157,52%
2009 199775 163,11% 124086 159,86%

 

  De hangsúlyozzuk újra, hogy önmagukban sem a bruttó, sem pedig a nettó keresetek nem árulnak el sokat egy adott társadalom jóléti színvonaláról (és ha Gréczy közgazdász lenne, nem is idézgetné őket ilyen serényen). Teljes képet akkor kaphatunk, ha e számsorok mellé odatesszük az infláció éves adatait és kiszámoljuk, hogy a bérek reálértéke miképpen változott az elemzett időszakokban.

  Ez lesz következő részünk tartalma, amiből csak annyit szeretnék elárulni, hogy Gréczyt újabb két hamis adat citálásán kapjuk és az is kiderül, hogy reálbér emelés ügyében melyik kormányzati ciklusnak áll a zászló.

Forrás: KSH, Állami Foglalkoztatási Szolgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr761799663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Héttörpe (törölt) 2010.03.02. 11:16:36

Elnézést, a második táblázatban nem a 2002 a 100 % a változásnál?

Vidéki 2010.03.02. 11:54:09

„A bruttó átlagkereset 2001-ben 103 553 forint, 2009-ben 204 800 forint (Gréczy szerint, a KSH szerint viszont csak 199775 forint).

De az akkori ötvenforintos majdnem annyit ért, mint egy mai százas, hacsak nem egyedül színes televízióban számolunk, mint Mesterházy a kampány szövegeiben.

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.02. 11:55:29

Kellhet ahhoz valami rejtett perverzió, hogy valaki Gréczyt elemezzen.

Bell & Sebastian 2010.03.02. 12:36:04

Csak azt tudnánk (mi itt, a fővárostól úgy 100 km -re) hogy a büdös francba jönnek ki ezek az átlagkeresetek, amikor nálunk (a vásárlóértéküket tekintve), (krumpli, tojás, disznóhús,...) a jövedelmek úgy 1975-78 -nál tartanak.
Jobbik esetben ugye, hehe!

A nettó minimálbért nem kapják meg a még dolgozók! Fel tudjátok ezt fogni egyáltalán?

szmr 2010.03.02. 12:41:37

Érdekes összehasonlítás, talán ott sántít egy picit, hogy a 2002-es őszi 50%-os közalkalmazotti béremelést is az Orbán-kormány alá számoljátok.

Bár, ha úgy vesszük, ők is megszavazták, úgyhogy félig övék az érdem :))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.02. 12:57:15

@szmr:
Ezt én is akartam írni, hogy itt a 2002-es adatok ide- vagy odasorolása fontos és lényegi kérdés, ami erősen torzítja az összeredményt.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.03.02. 13:01:16

@szmr:

Nem sántít. Mindkét időszakba bele van számítva.

sorokinV 2010.03.02. 13:01:27

@TuRuL_2k2:

Amúgy is minden a Bokros csomagnak köszönhető, ami pozitív a 98-02 mérlegben, nemigaz'? :D

gazduram 2010.03.02. 13:26:28

A bokros csomagot ne emlegesd mert frászt kapok tőle , egy nagy vállalat művezetője voltam a bevezetésekor , az akkori kb 90 e ft béremből elvett 25 ezret,hát szeresse ezért őt akinek imre az anyja , más ,a maszop szerint a szuperbruttó miatt több pénz marad a zsebben ,na tegnap megjött a nejem fizuja ,mit ad isten vagy 6 ezerrel kevesebb , szerintem azt is börtönbe kéne zárni aki valaha is rájuk szavazott.

szmr 2010.03.02. 13:29:06

@politicus: az MSZP-SZDSZ-hez pont nincs, mert ott a 2002-es (tehát már az emelést is tartalmazó) átlagot vetted bázisnak, 100%-nak.

Mondjuk elismerem, nehéz ezt módszertanilag megoldani, mert az évközepi, havi adatok meg egyéb okból, szezonális stb torzítanának.

civilkontrol 2010.03.02. 13:29:29

A mester reagált valamit a sorozatra?

Combi a ballibes Ferkófan 2010.03.02. 13:34:15

@sorokinV: Persze, hogy így van, a szocik előszeretettel hivatkoznak a bokros csomagra ilyenkor, bezzeg mikor mdf min.elnök jelöltként kerül szóba bokros neve, akkor egyből ő az ördög, aki nyugdíjasok millióinak akarja tönkretenni az életét :)
Szép dolog a skizofrénia

Combi a ballibes Ferkófan 2010.03.02. 13:35:13

@civilkontrol: Nem fog leereszkedni a plebshez, ne vicceljünk már.

sorokinV 2010.03.02. 13:41:18

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Bokrosnak jó a programja, csak hiányzik belőle az a szeretet, amit az MSZP érez a zemberek iránt! :D

sorokinV 2010.03.02. 13:49:58

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

A mesterben az a laza, mikor kipurgálja a blogjából az őt megcáfoló kommenteket, majd ír egy újabb posztot, amiben büszkén leírja, hogy senki nem tudta "őkegyelmét" megcáfolni!
Szal' a csávó akkora tuskó, hogy a téli olimpián is indulhatott volna, fűtőerő számban!

nádasmargó 2010.03.02. 13:50:45

és szerintetek ez a statisztikai adat valóban leírja a magyar lakosság jólétét? a KSH az APEH-től vette az adatokat? akkor mi értelme van????ennyi erővel bemondás alapján is felmérhetnénk, ki hogy érzi magát....

Combi a ballibes Ferkófan 2010.03.02. 13:54:28

@sorokinV: Sajnos tavaly februárban megszűnt a diósgyőri kohászati üzem, én ott is el tudnám viselni fűtőanyagként :D

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.03.02. 13:55:04

@nádasmargó:

Senki nem mondta, hogy leírja, sőt, ha elolvastad a bejegyzést, ott azt is írtam, hogy "szakmailag sok értelmét nem látom a bruttó átlagkeresetek összehasonlításának".

nádasmargó 2010.03.02. 14:16:26

@politicus: akkor most miről beszélünk?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.03.02. 14:39:10

@nádasmargó:

Hjaj, ez a sorozat egy re-post Gréczy Zsolt egyik bejegyzésére, amelyben bemutatta Magyarország elmúlt 8 éves teljesítményét rendre hamis vagy önmagukban értelmezhetetlen adatokkal.

spawn666 2010.03.02. 17:22:10

Már megint kábítanak minket.Vegyék már külön az igazgatói és melós béreket, bizti más adatok jönnek ki. Az már reálisabban tükrözné mennyi koldus is van ebben az országban. Egy tegnapi adat egy képviselő bére 1440000 e ft. és ő csak a 26. a sorban !!!!!!
süti beállítások módosítása