Popkulturális EPIC FAIL az MSZP kongresszusán, és ezt egy bukott párt politikusától kell megtudnunk: Coldplay-jel szembesíti Mesterházyt a kiábrándult eszdéeszes. Ajánlónkban rendszeresen szemlézzük a szebb múltra visszatekintő, kissé megkopott dicsfényű balliberális értelmiségiekből álló Galamus-csoportot. A szokásos harcba hívó, esetleg barátian kritikus vagy éppen a hülyenépen fintorgó publicisztikák mellett most egy kifejezetten frappáns írásra találtunk. Sándor Klára, az SZDSZ-ből nemrég kilépett országgyűlési képviselő popkulturális vonatkozásokkal teletűzdelt elemzést készített az MSZP hétvégi kongresszusáról.
Az írásból kiderül, hogy a Republic egyik korai, radikálbalos-barikádos szövegű dala (ami csak úgy zengett a kongresszuson) a zenekar engedélye nélkül hangzott el. Cipőék ezt a közleményt adták ki: „Dalhasználat. Jelzéseket kaptunk, hogy több politikai oldal több dalunkat is használja. Szeretnénk panaszolni, hogy senki nem kérte ehhez a zenekar hozzájárulását! (Még ha – sajnos – a jog ezt nem is tiltja.)”
És nem elég, hogy a Republic elhatárolódott a szocialistáktól, a másik kongresszusi himnusznak kiválasztott Viva La Vida című Coldplay-szám szövege is abszolút rossz fényt vet a kényszeredetten hurráoptimista MSZP-re. Sándor Kláráról kiderült, hogy imponáló brit popzenei ismeretekkel rendelkezik, hiszen észrevette: a két évvel ezelőtti világsláger valójában egy bukott, hazug király siránkozásáról szól, ami több ponton is a szocialisták sorsára rímel. Sándor Klára fordításában így hangzik a szöveg (az eredeti itt olvasható).
„A világot uraltam egykoron.
Tengerek vetettek hullámot szavamra.
Most egyedül ér a reggel és egyedül rovom az utcákat,
mi enyém volt, nem másé.
Élet és halál ura voltam
Éreztem a félelmet ellenségeim szemében
Tömegnyi ember zúgta, hogy “Meghalt a király, éljen a király!”.
Pillanatra volt enyém a kulcs váram falához,
mely börtönöm lett azután,
s megláttam, futóhomokra épült királyságom.
Hallom Jeruzsálem harangjait, a római megszállók kórusát zúgják.
Legyenek az én tükröm, az én kardom és az én páncélom, hirdessék szavam idegen földön.
Tudnám az okát, hogy tovatűnt, nem hallatszott egy igaz szó sem.
Így volt, amikor én uraltam a világot.
Gonosz és vad szelek, amelyek jöttömkor ledöntötték az ajtót előttem.
Betört ablakok és dobok zaja kísért.
Hinné-e valaki, mivé lettem?
Rám várnak a felkelők, hogy fejem ezüst tálcán lássák.
Pedig csak egy bábu egy szál zsinegen.
Ó, akar-e bárki is király lenni?
Hallom Jeruzsálem harangjait, a római megszállók kórusát zúgják.
Legyenek az én tükröm, az én kardom és az én páncélom, hirdessék szavam idegen földön.
Tudnám az okát,
hogy Szent Péter beenged majd egyszer,
pedig nem hallatszott egy igaz szó sem.
Mikor én uraltam a világot.”
A nagyon eltalált Igen, igen óta rájár a rúd a dalos kedvű szocialistákra, emlékezzünk csak Bajnai Internacionáléjára...