A szépkorúak hőse - Gyurcsány Ferenc
2010. február 24. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

A szépkorúak hőse - Gyurcsány Ferenc

  Gyurcsány Ferencet az MSZP központi kampánystábja úgy dugdossa a nyilvánosság elől, mint mi szoktuk a féknyomos alsógatyát az asszony elől. Ennek ellenére a volt miniszterelnök elemében van, s underground turnéja egyik állomására Nénike kollegával mi is bejutottunk. Gyurcsány a már többször megénekelt Belvárosi Szabadegyetem vendége volt szerdán az Aranytízben, amely dugig telt rajongókkal. (Az esemény nem volt zártkörű, de csak belső fórumokon hirdették.)

A bejáratnál jobbikosok igyekeztek nagy, nehéz decibelekkel korrigálni rövid 1.0-ás modorban megfogalmazott üzenetüket, ami nagy vonalakban úgy foglalható össze, hogy mindenki fizetett, zsidó, kommunista bűnöző, aki kijön az Aranytíz ajtaján. Mivel nem volt nálunk a követelt jobboldali igazolvány, mi is ki lettünk osztva alaposan.

  Hogy mit is mondott Fletó, azt majd később videón közzétesszük, addig is, a rajongók kedvéért itt van pár fénykép:

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr981787594

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi köti össze a Nokiát az SZKP XX. kongresszusával? 2010.02.26. 11:24:38

Mikor a mai cikk aprópóját képező hülyeség után kutattam a hálón, feltett szándékom volt politikamentes témát keresni, mert akármilyen szórakoztatóak tudnak lenni honatyáink, egy idő után jóból is megárt a sok, és meg kell vallani hogy bohócnak egész j...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2010.02.24. 22:37:15

Atyavilag, itt a testoron kivul Feri messze a legfiatalabb..Ezeknek az oreg holgyeknek es uraknak teljesen elment az eszuk?!??

Készpénz Jancsi 2010.02.24. 22:55:41

Oh! Debreczeni Jóska úgy látom megtagadta Ferit, amióta abban a másik pártban van, már el sem jő. De azért a férfiszerelem búvópatakként bizonyára tovább él...

Viktus 2010.02.24. 23:03:35

Most nézem Feri nyakán milyen jól állna a kötél pont mint a másik Ferin anno ...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.02.24. 23:08:00

@lacalaca: Kísérleteznek Ferivel, hátha valamely testtájékán valami értelmesebb is kigyün belüle, mint a száján...

Ragyás Tóni 2010.02.24. 23:13:25

Kellett volna egy kis beleérzés a kommunizmus áldozatai iránt. aztán sittre mind az összessel. A szavazokat is! Pszichikai bünsegédek....

Pistu 2010.02.24. 23:14:07

@kamasuka: dehogy is, de a mamika csak szexuális ellenszolgáltatásért adja a szavazatát :)

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.24. 23:21:11

Tök jó egy ilyen operabál, de akkor most melyik a Babacool? És melyik az Áprily Lujza?

zoli29 2010.02.24. 23:22:57

Ez a Gyurcsány-Gréczy-Bauer-féle gang kezd egy szektához hasonlítani.

Kíváncsi vagyok, hogy Feri a kampánystáb jóváhagyásával vállalt nyilvános szereplést, vagy önállósodik, és már az sem érdekli, hogy a pártvezetés mit akar.

stratez 2010.02.24. 23:24:38

Hol vannak már azok a daliás idők, amikor Fletó 3D-ben dübörgött a színpadon,de tudjuk vannak, akik nem tudják a csúcson abbahagyni. Gyurcsány láthatóan még a völgyben sem, elnézve a rajongók ábrázatát és átlagéletkorát, ez már nem is völgy, hanem egy kész Mariana-árok...

elfelejtette 2010.02.24. 23:30:04

@zoli29: Gyurcsany bizonyara a visszateresen dolgozik, egyelore lista 4.-ikkent, aztan minden bizonnyal az MSZP frakcio elen, mjad mint az "ellenzek vezere" aka Orban 2.

Eros ketsegeim vannak afelol, hogy ilyen multtal ez lehetseges.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2010.02.24. 23:35:11

arghh, végre.
Egyszer érkezhetnétek negyed órával korábban, és megleshetnétek, hogy milyen füvet, kokkolinót, huma-pronolt vagy stesolidokat szednek be egy ilyen alkalom előtt, hogy utána ilyen állapotba kerülnek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 23:35:46

@elfelejtette: vissza is fog térni, hacsak OViék ki nem csinálják.
Nem látni vele szemben erőt a szociknál.

bz249 2010.02.24. 23:41:47

@tölgy: a jelenlegi tendenciák szerint Páncélvonat Gabi lesz az ellenzék vezére

zoli29 2010.02.24. 23:42:52

@elfelejtette:

"Eros ketsegeim vannak afelol, hogy ilyen multtal ez lehetseges."

Egyetértek.

negeev 2010.02.24. 23:44:54

A franc!

Nekünk éppen akkor volt óránk a helyszínen! Alig tudtam feljutni a legfelső emeletre, mert iszonytatóan lökdösődtek a nyuggerek.

Csak öregek voltak!

negeev 2010.02.24. 23:47:00

Aztán, este fél 9-kor még nagyban ment a mulatós!
Egésszen elképesztő...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.02.24. 23:51:09

magyarországon mért nincs olyan, hogy a fidex győzelmére lehet fogadni ilyen sportfogadó irodákban, he ?
merhogy szlovákba ez műxik ...

Peter252 2010.02.25. 00:22:34

Tetszik, vagy nem,..az ebből az eseményből is látszik, de már jóval korábban is, hogy az egész mszp-ben, sőt az egész baloldalon egyedül Gyurcsány az "erős ember", ő a legnépszerűbb, mozgatni, hipnotizálni tudja a tömeget,..és továbbra is ezerrel pörög.
A Fidesznek bizony továbbra is arra kell készülni, hogy Gyurcsánnyal fog szembenállni a parlamentben és bárhol is...
Most látszik, hogy milyen nagy a kontraszt a szombati Mesterházy teljesítmény és Gyurcsány közt,..előbbi nagyon gyengén muzsikált , erőtlen, szürke, se hús se hal volt és még a csarnokban ülők arcán is látszott , hogy nem igazán hisznek benne, és nem villanyozta fel őket,..ellentétben Gyurcsánnyal.

Szóval szerintem Mesterházy félre lesz téve a választások után és jön vissza Fletó pártvezérnek és frakcióvezetőnek.

drukkker 2010.02.25. 00:23:39

@Pistu: Valami mérhetetlenül aljas és gusztustalan vagy.Ezek az idősebb emberek megtudták ítélni, az elmúlt 20 évben ezen az oldalon nem volt ekkora formátumu politikus, csak hát a pártja... az bizony megkajálta és kiköpte.
Itt és most leírom a következő 4 év menetét: jön Orbán. Hatalmasan kidűllesztett melkassal. Fiúk én mindent megoldok, csak kicsit várnotok kell, mert ezek a mocsok komcsik telerakták a szekrényeket csontvázakka. Előb azokat kel a megfelelő hejyükre tenni. Ez elfog tartani egy évig. Ennyi lesz a lauf. Ezidő alatt lehet visszafele mutogatn, hogy mi csak a romokat rakarítjuk,ezután lesz haway meg messiás, kenyér szaporítás vizenjárás stb. a bibliából. Csak hogy az első év után rájönnek a fanatikus Orbán imádok, hogy meztelen a király, és onnantól kezdev jöbban fogják nem szeretni és visszakövetelik Gyurcsányt. Ennek a csiki csukinak az a baja, sajnos a választó egyedül nem tud elemezni és kalkulálni, aztán amikor pofára ejtették, nagyon mérges tudlenni. Szegény Orbán. Pedig most is kezdi rúdosni az öngólokat, mint az előző két elvesztett váasztáskor.

mr.joshua 2010.02.25. 00:38:15

@drukkker: Na fiam, megvárom az oltásodat, aztán megyek aludni.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.25. 00:54:11

@drukkker: Hát nagyformátumú az biztos, de inkább csak lopásban.

Trejo 2010.02.25. 01:06:35

Hű, de fájnak a nyugdíjasok szavazatai. Nem lesz itt 2/3-ad, aztán lehet picsogni, hogy választási csalás.
Kíváncsi vagyok, hogy amikor vityáék kezdenek el sűrűn hazudozni majd a saját kormányzásuk alatt lesz annyi vér a pucájukban, hogy hónapokra kivonuljanak a parlamentből?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.25. 01:08:50

@Trejo: Nagyon drukkoltok, hogy ne legyen meg a kétharmad, nehogy valami értelmes is történhessen az országban, masszív nyolc év lopás után.

tommygun 2010.02.25. 01:29:24

Kihalhatnának végre ezek az öreg kádárpatkányok.

Trejo 2010.02.25. 01:31:46

@órarugógerincű felpattanó: Ha neked a fityesz kormány ötlete értelmes, akkor csak szánni tudlak. Jól be vagy programozva, gratulálok, csak a szoftver a régi.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.25. 01:55:57

@Trejo: Ezek után a képek után, meg a mesterházy csepeli produkciója után programozásról beszélsz a másik oldalon? Te nem vagy normális.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2010.02.25. 03:12:47

ennyi mocskost egy helyen már régen láttam..

feliguresvagyfeligtele 2010.02.25. 05:07:49

Köszönjük a képeket!Zseniális. Az őrezredes forma arcáról minden leolvasható szerintem.

marós 2010.02.25. 06:02:32

A leghűjébbnek látszó brigantik tettek tönkre egy országot. Emberek ébredjünk fel.

Mitya Ivanov 2010.02.25. 06:39:31

atv.hu/belfold/20100224_gyurcsany

mocskos hazug gyurcsány, és mocskos aljas hazug MSZP.

guga 2010.02.25. 06:42:31

Oszt a járókeretek a parkolóban?

is 2010.02.25. 07:16:52

@órarugógerincű felpattanó: "Nagyon drukkoltok, hogy ne legyen meg a kétharmad, nehogy valami értelmes is történhessen az országban, masszív nyolc év lopás után. "

kedves Béláim, négy évig halgattuk, hogy 50%+1-gyel milyen jól lehet kormányozni, miért nem csinálják, most meg csak nem azt olvasom, hogy csak kétharmaddal lehet értelmes dolgokat csinálni? na akkor vagy most hazudik a FIDESZ, meg a sajtóorgánumai, vagy négy éven át. kérem osszátok meg velem, hogy melyik legyen, mikor volt mocskos, aljas, hazug FIDESZ?

Bobojsza 2010.02.25. 07:18:52

Ezek, az általatok roppant tiszteletlenül nyuggernek nevezett idős emberek, akik tiszteletre méltó nagymamák és nagypapák fiatalossabbak, mint ti. Az elmúlt 6-8 évvel a hátuk mögött pontosan tudják, hogy mit szeretnének. Reformokat, modernizációt. De ti tudjátok-e? Gyurcsány iránti gyűlöletetek elvakulttá tesz benneteket. Mit akartok? Kaya Ibrahimot? Milliárdos köztartozásokat felhalmozott cégeket? Lockheed ügyet? Grippen tendert? Mit? Mondjatok már egyetlen dolgot, ami a ti konzervatív, keresztény felfogásotoknak megfelel, és benne van a Fidesz programjában, vagy valamijében. Szavaztok vakon, csak az MSZP tünjön el. Sikerülni is fog, aztán jön a nagy-nagy pofára esés. Kivánom is nektek, csak az a baj, hogy mi is megszívjuk. Dehát, ez a demokrácia ára.

Mitya Ivanov 2010.02.25. 07:32:23

@Bobojsza: megfogalmazásod szerint a demokrácia árát az elmúlt 8 évben bőven megfizettük.
az MSZP ne tűnjön el, csak Gyurcsány tűnjön el a magyar politikai életből.

nestrot10 2010.02.25. 07:40:26

ÚJ A JELSZÓ MARHÁK! MÁR NE GYURCSÉNNYAL FOGLALKOZZATOK (attól csak a kis gonosz törpe gatyája és a Fityisz banda gatyája van még mindíg tele)
Ez az új jelszó: ORBÁN TAKARODJ!!!!!!!!

pepe02 2010.02.25. 07:41:06

Ez a "drukker" gyerek, meg a "trejo" spanja,nagyon ott vannak!Mintha nem ebben az országban élnének.A gyurcsány nagyformátumu politikus??????????? SAJNOS a pártja, és ő is megkapták azt a lehetőséget, hogy 8 évig kormányozzanak!Amikor elhazudták az újra választásukat, az esti örömmámorukban, egy szavazójuk, narancs lekváros buktát sütött! Azért most megkérdezném tőle, hogy idióta hogy érzed magad mostanába? Függetlenül attól, hogy melyik párttal szimpatizál az ember,ez alatt a két ciklus alatt bebizonyították, hogy tökéletesen ALKALMATLANOK a kormányzásra! Soha többet nem szabadna megengedni, hogy irányítsák az országot!!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 07:50:40

@Bobojsza: "idős emberek, akik tiszteletre méltó nagymamák és nagypapák fiatalossabbak, mint ti. Az elmúlt 6-8 évvel a hátuk mögött pontosan tudják, hogy mit szeretnének. Reformokat, modernizációt." - Maga most viccel. CSak így lehet.

"csak az a baj, hogy mi is megszívjuk." - Téved. Csak maguk szívják meg.

Tasli a blogger (törölt) 2010.02.25. 07:51:59

Gyurcsány a legprofibb szélhámos, akit valaha láttam.

Invictus 2010.02.25. 08:23:21

@drukkker: Még igazad is lehet, egészen addig, hogy a nép majd visszaköveteli Gyurcsányt. Inkább a Jobbik fog profitálni ebből a helyzetből.

Invictus 2010.02.25. 08:24:44

@Bobojsza: Nálad valahol megállt az idő, legkésőbb 2006 nyarán, ugye?

pepe02 2010.02.25. 08:34:38

@Bobojsza: Ez a kiváló kormány,a földbe taposta az országot! Áruld már el légyszi' hogy lehet innen pofára esni??

tevevanegypupu 2010.02.25. 08:38:40

Meglepo, hogy idos emberek - akik azert megiscsak tapasztaltak egyet-mast az eletben es az elmult rendszerben - egy leleplezett csalo szelhamosert rajonganak. Ez nem csak szellemi kepessegeiket kerdojelezi meg, hanem azt is jelentheti, hogy ezek a tiszteletre melto idos emberek helyeslik a csalast, korrupciot, akarmit azert, hogy a hatalmat megtarthassak. Vagy esetleg teljesen tudatlanok, nincsenek tisztaban a magyar belpolitikaval. Es ehhez merten viszont sokan vannak. Ami inkabb szegyenletes mint szomoru.

torró 2010.02.25. 08:45:05

Egy pár kérdést szeretnék feltenni az MSZP imádóknak és FIDESZ rongálóknak. Ki volt Önök közül negyven évvel ezelőtt nagyvállalati KISZ titkár? Kinek volt a sógora nagyvállalati függetlenített párt titkár és országgyűlési küldött? És kinek a vőtársának az unoka testvére Gyurcsány? Nos erre csak én tudok felelni, rólam van szó. És hagy ébresszem rá a csapatot arra a tényre hogy mélységes tévedésben élnek a jelenlegi,Úgymond baloldallal kapcsolatban.És még egy döfés a rokonságban szinte nem találnának MSZP-s szavazót.Én sem vagyok az. Mivel én benne voltam a gépezetben teljesen tisztán láttam a lényeget . Ami nem a népről szól! Na most lehet szörnyűlködni!

azember 2010.02.25. 09:03:44

Nagyon sajnálom a baloldalt abból kifolyóan,hogy amig nem jelent meg egy önjelölt csibész nevezetesen Gyurcsány,semmi baj nem volt?!Úgy szintén a szadeszban is a barátja a Kókadt(bocs)Kóka.Ezek ketten a tönkretették a két pártot. Azon csodálkozom,hogy a párton belül a hozzáértők nem fogták fel ,hogy nemcsak a pártot,de az országot is tönkretették. Kinek volt ez jó?

torró 2010.02.25. 09:04:20

És még gyorsan valamit mert dolgoznom is kellene.Tisztelettel kérdem azoktól akik még nem tudtak Kaya Ibrahimról leszakadni. Tessék már nekem hány FIDESZ vagy közeli ember ellen folyik eljárás gyanús ügyek miatt és hány MSZP és SZDSZ tag ellen alapos gyanúval?Jelenleg! Pedig aztán Keller gondolom alaposan felforgatott mindent.Csak hogy-hogy nem a kollégák estek ki a szekrényből! El kéne gondolkodni!Ügye? Na, majd este megnézem hányan köpték le a kommentemet:D:D.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 09:18:29

@is:

- Mszp a legellenszenvesebb párt...

- Mdfszdsz még a kopoktatócédulákat sem tudja összegyűjteni...

-Fletóra meg 80 éves kor alatt senki sem kíváncsi...

Szar lehet ez neked, mint függetlennek...:D
;)

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 09:21:57

Amúgy "is" melyik lehet a képeken ? :D

lekvárzsibbasztó 2010.02.25. 09:22:00

tényleg elmekórtani eset ez a szerencsétlen Ferenc testvér, állapota súlyosbodott a lelépése óta (lásd: ATV bejátszás)!
de ami még rémísztőbb, milyen figurák veszik körül?!
tényleg kár volt bezárni a Lipótot!

Viktus 2010.02.25. 09:24:22

m.blog.hu/ma/mandiner/image/1002/gyurcsany/DSCF3387.JPG

ez a figura , ha nem jön össze neki jelentkezhet kéjgyilkosnak v.mi filmben tuti megkapja a szerepet

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.25. 09:33:45

@tevevanegypupu:
nem tapasztaltak ezek semmit. estek egyik rajongásból a másikba. jhv, kunbéla, rákosi, kádár, fletó, mindegylófasz ezeknek, csak geci legyen! :))

AK76 2010.02.25. 09:34:48

@Bobojsza:
Te melyik naprendszerben töltötted az elmúlt 8 évet okoska??
Voltak hánytató ügyek vikiék alatt is valóban,meg is szopatták őket 02-ben emiatt (is).
Csak tudod azóta a zemberek' érzékenységi faktora kissé kitolódott,volt közben egy öszödi böszmület',meg kb heti rendszerességgel százmilliós botrányok,óccsó völgyhid,a pusztaság felett,félkész négyes metró csrillió trillió forintér,másfél kilométeres csákk norrisz híd,egy 5 kilométeres áráért,ilyen apróságok tudod?
Kissé csődbe is mentünk azóta,a te jóvágású,kissé karakán feridnek,és szakértői(bruhahahah) kormányának köszönhetően,ezért ma már nem annyira népszerű a TE ferid,és örülhet a szarházi,retardált,ha megússza "némi" népszerűségvesztéssel.
De áruld már el nekem,MIT KÉNE MÉG TENNIE ENNEK A GYÖKÉRNEK,HOGY TE,MEG A FAJTÁD,MEG A SZEGÉNY NYUGGE....BOCSI,AKAROM MONDANI NYUGDÍJASOK NE SZERESSÉTEK ANNYIRA EZT A NACCERŰ'NÉPNYÚZÓ TETVET???

órarugógerincű felpattanó 2010.02.25. 09:35:40

@is: Mert nem csak kormányozni kellene, hanem átalakítani a rendszereket.

dr. Wilbur Swain 2010.02.25. 09:39:51

hejj, de sok idős nénit meg kell puszilni 1-2 szaros százalékért

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.25. 10:01:34

nem loptak eleget. még nem tellett a Steinernek fogászra.

Na de majd a börtönkrházban!

dz02 2010.02.25. 10:08:36

nem kell a vidió, rajta van minden a fotókon!:-)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.25. 10:16:16

a vörös hajú öreglány majdnem lepippantja.

tevevanegypupu 2010.02.25. 10:16:39

@Grift:
Na de meg ha jo lett volna nekik ezekben az idokben! De nagyon keves igazan jo volt akkor is, mondjuk talan, hogy a partbizottsagok bufejeben karacsony fele vehettek mandarint vagy banant, es felaron utazhattak Budosburgozdre..Vagy nem is tudom, a partudulokben szereztek olyan tapasztalatokat, hogy ezeket az embereket - kozottuk Gyurcsanyt is - visszakivanjak? Esetleg az elmult fiatalsaguk emleke szepiti meg azt az idoszakot ennyire, hogy egy csalo gazemberert rajonganak? Felfoghatatlan.
Hiszen rettegtek egymastol is, ugy feltek mint a tuztol, egy kis szaros partitkartol vagy szakszervezetistol, teljhatalmuk volt felettuk. Elfelejtettek biztosan. Nem szocializmus volt, hanem olyan diktatura mint a rosseb.Ez hianyzik, ezt nosztalgiazzak? Sok ven hulye.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.25. 10:18:47

@tevevanegypupu:
nem érti. ezeknek nem kell, hogy jó legyen. elhagyták istenüket, komcsik lettek. az istenük szadista. a volt hívek tudják ezt. várják a szenvedést. :)

Logan Grimnar 2010.02.25. 10:22:30

És én ilyenkkor mindig megdöbbenek, hogy van olyan, aki képes a maszop mellé állni. Vagy nem Magyarországon töltötték az elmúlt 8 évet, vagy fizetett szoci posztolók és küzdenek a bögréért.
A szépkorúak gyourcsányra szavazó része sajnos nagyon súlyos időskori demenciába szenved, sajnálni kell őket és megfosztani a választási jogtól.
Ne döntsenek szellemileg erősen leépült idős emberek az ország jövőjéről!
Legalább egy érettségin és aktív munkaviszony legyen az előfeltétele a szavazati jognak.

tevevanegypupu 2010.02.25. 10:23:50

@Grift:
Hacsak ez nem. Remelem ez a szenvedes soha nem jut osztalyreszukul, a jobboldali gyonyorusegek fogjak oket leteperni, bebetonozni vagy husz evre. Eljenek benne sokaig!(:

Bobojsza 2010.02.25. 10:25:42

Kedveseim, jókat kérdeztek, de nem válaszoltok. Mi van a Fidesz programjában, ha van neki egyáltalán, ami a ti konzervatív keresztény lelketeknek megfelel? Énnél bolsevikebb pártot még Lenin sem tudna gründolni. Az, hogy a szocialista uralom nem tűrte és nem védte meg a korruptjait, mint a Fidesz, szerintem pozitívum. A Fidesz lopósai ma is vidáman röhögnek a markukba a lopott milliárdokon ücsörögve, míg ti itt erkölcsről papoltok. Gyurcsány az egyetlen politikus, aki akart valamit tenni, de nem hagyták neki sem a saját pártja őskövületei, sem a jelenlegi ellenzék, amely nem tudja, hogy mit akar, egyedül csak azt tudja, hogy a hatalom-mániás Orbánt akarja. Megszívni pedig pártállástól függetlenül együtt fogjuk. Nincs két Magyarország.

Logan Grimnar 2010.02.25. 10:40:10

@Bobojsza: miről beszélsz ember??
A szocialista uralom nem tűrte és védte az embereit? Kőkemény bizonyítékok alapján lebukott szoci bűnözőkről van szó, melyek mellé politikai öngyilkosság lenne odaáálni ( ne nem mintha nem lenne politikai hulla a legtöbb aktív szoci politikus ). A Fidesznél pedig gyanú merült csak föl, amivel a Keller "üvegzseb" László semmit sem tudott kezdeni, pedig akkor ők voltak már hatalomban!
Gyurcsány annak ellenére óriási károkat okozott az országnak a reformnak csúfolt agyszüleményeivel, hogy rengeteg politikus ( ellenzékből vagy a saját soraiból ) mindent megtett eme "reformok" meghiúsításához.
Orbán hataommániás sajnos, de a két rossz közül még mindig ő a vállalhatóbb.
Ja: jöttök mindig a fidesz - valóban nem publikált - programjával, míg a tiétek a csőd szélére sodorta az országot!

Amőbandita 2010.02.25. 10:49:12

Ijesztő, hogy Gréczy Zsolt kivételével KIZÁRÓLAG nyuggereket látni a képeken (persze nem zárható ki, hogy KK&TT manipulál). Szegények.

teknős 2010.02.25. 10:51:51

@Bobojsza: Most őszintén. szerinted, ettől amit csináltatok az elmúlt nyolc évben, lehet rosszabbul kormányozni?

Basszus, ennél még a Jobbik a henteslegényeivel is jobbat tudna.

Tündér_Lala 2010.02.25. 10:54:01

@Amőbandita: Ők a haladás és a progresszió erői! :)

AK76 2010.02.25. 10:57:25

@Bobojsza:
Szerintem te egyszerűen HÜLYE VAGY.
Vagy a bögrére/pen drájvra hajtasz...

tevevanegypupu 2010.02.25. 10:59:38

@Bobojsza:
Dehogy papolunk erkolcsrol, csak kerdeznem, hogy es kinel vannak a fidesz lopott milliardjai? Elkepzelheto, hogy vannak, de hol, mikor loptak, kinel vannak, hol vizsgalodott es vizsgal naluk rendorseg, birosag, ugyeszseg, IMF? Amint kiderul hogy tenyleg ugyanolyan tolvaj, csalo gazemberek mint az mszp-ben joparan, maris el lesznek itelve es elhatarolodunk a fidesztol is. Hozzateve azt, hogy meg ha loptak is (megbocsajthatatlan) de az orszag gazdasaga es nemzetkozi tekintelye megiscsak letezett. Ennyival - es ha "csak" ennyivel is - de elfogadhatobbak.

AK76 2010.02.25. 11:01:04

@Bobojsza:
"Az, hogy a szocialista uralom nem tűrte és nem védte meg a korruptjait, mint a Fidesz, szerintem pozitívum"

Két lehetőséget tudok elképzelni...
1.)Te egyszerűen HÜLYE VAGY MINT A TÖK.
2.)A pen drájvra/bögrére/hajtasz.

AK76 2010.02.25. 11:02:27

@AK76:
Nem igazán tudok magamhoz térni...
ilyesmikkel csak a csótány blogján találkoztam eddig..

teknős 2010.02.25. 11:02:54

@Tündér_Lala: :) Ők, a gyerünk húzzunk bele! :)@Bobojsza: Azért álljunk már meg egy polgári szóra.

Mi volt az emeszpé 2006-os választási programja?

1. Költsük el az úniós pénzeket (új magyarország terv)

2. a 14. havi nyugdíj. (Igen tudom, azt a Fidesz ígérte ebben a formában, de ha gyakorlatra lefordítjuk az emeszpé nyugdíjígéreteit, akkor bizony kijön a 14. havi. Csak erre a feledés homálya borult)

Na, ezért kár volt programot adni!

teknős 2010.02.25. 11:09:07

@AK76: Ezek nem hülyék, hanem kollaboránsok. Van, köztük, aki kétmilliárdért, van aki kettőezerért adta el a hazáját. De mind hazaáruló a maga szintjén.

Logan Grimnar 2010.02.25. 11:14:56

@teknős: Remélem, hogy csak szimplán csökkent szellemi képességűek, hiszen a hazaárulásnál aljasabb dolog nem sok létezik, és mint ilyen, a legsúlyosabb büntetést érdemli...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.25. 11:29:32

Ha egyszer pártot alapítok, a mi célcsoportunk a fotómodellek lesznek. A női fotómodellek.
Szegény Fletó miket szenvedhetett el az alzheimeres csontujjak támadása alatt... Szinte már sajnálom.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.02.25. 11:38:15

@Amőbandita: Na jó, bevalljuk, manipuláltunk. A képekről a jóképű, jól szituált, dolgos fiatalembereket és csinos fiatal hölgyeket kiretusáltuk, és helyükre szépkorúakat illesztettünk be.

AK76 2010.02.25. 11:42:03

@teknős:
Tudod mi a legdurvább?
Van nekem is egy-két nyugdíjas rokonom,szomszédom,és ha szóba kerül a választás,az addig békés szeretni való,mézes sütivel traktáló anyókából pillanatok alatt lesz vérben forgó szemű,átkokat szóró,harcias fúria,pláne ha elmondom,sose szavaztam az mszp-re.ha meg megmerem kérdezni miért szeretik gyurcsányt,három féle választ kapok.
1.)megemelte a nyugdíjamat.
2.)ő igaz ember,szép ember,szépen beszél,jóságos az arca,jól néz ki(????)(tök komolyan)
3.)orbán egy diktátor,hataloméhes,elvenné a nyugdíjakat,hazugokat mond,és nem szép ember.(???)(ez sem vicc,szó szerint így)
Tehát inkább kussolok,ha akarom azt a sütit...:)

Logan Grimnar 2010.02.25. 11:45:47

@AK76: élő példa az időskori demenciára :-((((

kovacssteve 2010.02.25. 11:45:54

Hát 70 év alatt nem nagyon maradt szimpatizánsa!

Kottongummi 2010.02.25. 11:57:08

Az aljas dolog, hogy idős szellemileg már erősen korlátozott emberekkel él vissza ez a gazember hazug tolvaj büdös komonista!

Bobojsza 2010.02.25. 11:59:11

Azt értem, hogy miért utáljátok az MSZP-t. De azt nem, mit szerettek a Fideszben. Szerintem azzal, hogy engem hülyéztek, magatokról állítotok ki szegénységi bizonyítványt. Inkább válaszolnátok egy egyszerű kérdésre. Mi van a Fidesz - jó, ne lovagoljunk a titkos programon - kommunikációjában, amit ti, jobboldali konzervatívok fel tudtok vállalni?

Logan Grimnar 2010.02.25. 12:12:29

@Bobojsza: nekem nagyon szimpatikus pl: a "3 csapás" megvalósítására történő törekvés, illetve a családi adózás favorizálása a segílyosztogatással szemben, alapból jóval szimpatikusabb az adókedvezményt adjunk ( fidesz ) beállítottág az "osszunk ki minél több segílyt az inaktívaknak a dolgozók pénzéből" ( maszop ) hozzáállásával szemben.
Ezenkívül a nyugdíjak rendezésének módja a fidesznél: annyit adjunk,amennyit elbír a büdzsé, szociknál: 13,14, sőt 15. havit is, de két kézzel.
Csak a teljesség igénye nélkül néhány kapásból.

caralho voador 2010.02.25. 12:35:30

@AK76: így van. Ámbár ugyanez a jelenség a másik oldalon is megvan. Az még hagyján, hogy a nagyanyám és seszták ágnes szerelmes a vezénylő tábornok úrba, de hogy fityisz-gyűléseken a jobbos jócsajok spontán a bugyijukba élveznek, ha Vitya szólásra emelkedik, az nem semmi. Személyi kultusz, egyenes út a nácirasszizmushoz.
Ez a kép meg szerintem szimbolikus: Gyurcsány megeszi a tulipánt (ami ma máűr inkább persze ibolya, mint tulipán, de azért a logót nem cserélték még le)
m.blog.hu/ma/mandiner/image/1002/gyurcsany/DSCF3413.JPG
Ezt az egész jelenséget amúgy sztem csi foglalta össze legjobban egy múltkori posztban, hogyaszongya: mandiner.blog.hu/2010/02/21/mszp_overground_mandiner_tv/fullcommentlist/1#c8793745

Combi a ballibes Ferkófan 2010.02.25. 12:48:59

@AK76: Így van, amint meglesz a 2/3-os többség újra lesz Monarchia I. Viktor vezetésével, Viktorjugend, koronaúsztatás Kaya Ibrahim yahtján, a baloldaliak meg mennek a szőlőbányába havat lapátolni :D

AK76 2010.02.25. 12:50:24

@caralho voador:
Nem vagyunk képesek kinőni az őskorból,kellenek az ördögök,az istenek...
Én betegállományban vagyok itthon,és ez idő alatt unalmamban figyelgetem ezeket a blogokat,hallgatom a kampányszövegeket,de még mindig megdöbbenek azon mennyire üres életet élhetnek azok a szerencsétlenek,akik bármelyik párt kampány turnéján képesek deliriumba esni,ha a NAGY ember kinyilvánít valami ostoba zöldséget,szinte látható a kéj,az arcokon,megérinthettem ŐT,rám nézett Ő,hozzám szólt,éreztem a parfümjét,olyan közel ment mellettem,stb..
Mi lehet ezeknél otthon???
Vagy biztos bennem van a hiba,találkoztam már egy két fejessel az életben,de annyira futotta csak,mintha valami teszkóban dekkolnék a pénztárnál,előttem,mögöttem emberek,semmi extra...

Logan Grimnar 2010.02.25. 13:01:01

@AK76: tudod, ahhoz, hogy a fejesben is csak az embert lásd meg, és ne egy felsőbbrendű lényként kezeld, szükséges bizonyos fokú intelligencia és élettapasztalat.
Alapból sokkal kritikusabban kell szemlélni őket mint az "egyszerű halandókat" hiszen döntéseiken nagyon sok múlik.

tevevanegypupu 2010.02.25. 13:22:16

@Bobojsza:
Nem logikus, mikor majdnem koldusszegeny emberek ennyire rajonganak egy tolvaj milliardosert es az altala raadasul szinte teljesen tonkretett partert.Gyurcsany a leginkabb bunos abban, hogy Magyarorszagon szitokszo lett a szocialista. Ketsegtelen, hogy Orban korul is vannak eszemnet oreglanyok akik csokolgatjak es fogdozzak((:, de Orbanek programja megiscsak roluk es a gyerekeikrol, unokaikrol szol: egeszsegugy, oktatas, csaladi adozast, kozbiztonsag, adocsokkentes, stb..Ok mar bizonyitottak valamennyire, talan ezert az a toretlen nepszeruseg egyelore, amit valoban koszonhetnek az mszp kegyetlenul elbazilikazott nyolc evenek is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.25. 13:39:13

egyszer írtam már valahol: ismerősházaspár és nagymaáék sorozatosan megkérdezik a gyerekeket (20-on 30 évesek) "kire szavazzunk? a tijövőtök."

ezek itt fenn nem az a csapat.vlsz.

Bobojsza 2010.02.25. 14:52:24

@tevevanegypupu: Lehet, hogy egy olyan milliárdosban jobban bíznak, aki nem miniszterelnökként lett milliárdos, sőt miniszterelnöki fizetését jótékony célokra fordította, mint egy olyanban aki nemtaggyűlésen nem akart a legtöbb állami támogatást nyerni. Csak a második legtöbbet. És nagyon rendesen megmilliárdosodott miniszterelnökként. És majd belehal, semmi sem drága neki, hogy újra a húsosfazék melé kerüljön.
De azért köszönöm, a te válaszod már hasonlít egy válaszra.

Amőbandita 2010.02.25. 16:36:49

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Tudtam én, hogy a haladó baloldal tele van tenniakaró ifjakkal, csak a Fidesz hazugsággépezete akar csípős nyugdíjasszagot csempészni a Gyurcsány Miniszterelnök Úr előadása köré.

Tényleg, Miss Sün nem volt ott?

elfelejtette 2010.02.25. 16:44:16

@Bobojsza: Faraszto ez a modern nyuggertempo nekunk, konzervativoknak.

StavrosMenace 2010.02.25. 17:24:42

Riszpekt annak, aki feláldozta a kameráját. Ekkora partyretardot el sem lehet képzelni.

torró 2010.02.25. 17:26:06

Az MSZP rajongók gyorsan olvassák el az INDEX elején a " majdnem megbukott az MSZP" c Cikket. Csak úgy kutyafuttában a most megjelent pártok programjainak elemzése és értékelése.MDF 3pont Jobbik 2,5 pont MSZP 2 pont! Na! Hajrá húzzatok bele!! Vagy inkább ,el! Hopppá! Hol az a világ rengető kurva jó program ami kihúz bennünket az általuk termelt " ganyéból"? Minden esetre gratulálok!:D:D:D

sensei 2010.02.25. 17:34:25

@drukkker:

Bár át kellene lépni kommentedet, mint flaszteren a kutyaszart, - át is lépem...

Balance Of Power 2010.02.25. 20:13:01

@AK76: @caralho voador: Ezeken a kommenteken hangosan felröhögtem. Jól néz ki :)))) kedves fiú, mindig mosolyog, muhahahahaha
Nagyapám egyszer vérben forgó szemmel üvöltötte, hogy OV-t fel kell akasztani, igaz előtte pálinkáztunk. Az kimondottan félelmetes volt. Ugyanezt Gusányira a legkeményebb jobbos ismerősöktől sem hallottam...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.25. 21:47:57

@Amőbandita: Ms Sün az a hatvanötnek tűnő, saccra százharminckilós fogatlan néni a hatodik képen a három tokával, akinek fürtökben nőtt át a lábszőr a harisnyáján és éppen a protkót próbálja visszatenni a szájába.

Kálmán a fotosoppal kegyetlen dolgokra képes.

Balance Of Power 2010.02.26. 09:04:46

@Balance Of Power: Nyehh. Eszembe jutott reggelre, hogy ez a korosztaly bazmeg tenyleg igy iteli meg az embereket, hogy szep ember meg milyen a haja. Parom nagyanyja is jatssza a durcat vagy epp hisztizik (a mai napig!), ha a 30 fele ballago unokak amugy kurvajo frizuraja epp nem tetszik neki. Es nem punk hajviseletrol beszelunk... Az mar nem erdekli, de legalabbis masodlagos, hogy melyik mire vitte es ez ugyanugy mukodik pozitiv iranyba is mondjuk Gusanyival szemben. Na, ilyenkor magam is azt gondolom, hogy elvenni a szavazojogot basszus...

Balaint 2010.02.26. 09:29:06

Bobojsza
Melyik országban élsz?

Mindegy mit mutat a (a törvénytelenül eltávolított KSH elnök helyett szoci káder által késztett) statisztika gyakorlatilag minden területen visszaestünk az elmúlt 8 évben. Megyo azzal hogy ténylegesen beváltotta kampány igéreteit ért el egy kis fedezetlen növekedést de ennyi.

De tudod mit. Ne higyj se nekem, sem a saját szemednek. Sorold fel légy szíves Fletó valamelyik, bármelyik kormány programjából mi teljesült!
süti beállítások módosítása