A Fidesz koalíciót fog kötni a Jobbikkal - rettegnek a szocialisták meg sokan mások, vagy inkább rettegtetnek a szocialisták sokakat annak ellenére, hogy a Fidesz is számtalanszor leszögezte, hogy ilyen nem lesz, mert a két program összeegyeztethetetlen. Meg Vona Gábor sem akar koalíciót egy olyan párttal, aminek a globálkomprádorkodó Likud a testvérpártja meg lepaktál, és az előző húsz év leváltandó politikai elitjének része.

  Persze nem várt politikai kényszerhelyzetek bármikor születhetnek, ezek miatt vetődik fel időnként a nagykoalíció (vagy esetleg a Fidesz-SZDSZ-együttműködés) ötlete jött-ment, felelőtlen értelmis szabadgondolkodók részéről, nem gondolván bele abba, hogy kényszerhelyzetben (nincs meg az ötven százalékos többség senkinek) a Fidesznek az új választások kiírása is inkább érdeke, mint a teljes hitelvesztéssel járó nagykoalíció, amivel azonnal kiiktatná magát a politikai életből, egy pillanat alatt eljutván oda, ahova az MSZP nyolc év kormányzással tornászta le magát.

  Egyes közvéleménykutatások ugyanakkor rámutatnak, van egy olyan, ámbátor szűk jobboldali választói réteg (elsősorban jobbikos szavazók, másodsorban radi fideszesek), akik abban reménykednek, hogy Fidesz-Jobbik-kormány alakul akkor is, ha a Fidesznek megvan a többség, de nincs meg a kétharmad, viszont a Jobbikkal meglehetne. (Most az olyan köd- és fényevőkről ne is beszéljünk, akik meg vannak győződve arról, Vona Gábor lesz a miniszterelnök, és az egész ország rejtőzködő Jobbik-szavazó.)

  Én elhiszem Orbánnak is, Vonának is, hogy régi polgári körös emlékek meg a baloldal által felemlegetett összekacsintó önkormányzatok (mind a kettő) ide vagy oda, koalíció márpedig nem lesz. (Amúgy ez alapján az MSZP-vel való együttműködéssel is meg lehetne vádolni a Fideszt, hiszen számos önkormányzatban szavaznak rendszeresen együtt a különböző frakciók, a települési politizálás alapvetően más, mint az országos, és többnyire csak néhány, nagy ellentétet szító kirakatügyben szoktak egymásnak esni a különböző pártállású parlamenti képviselők.)

  Most azonban menjünk át Török Gáborba, és mégis játsszunk el a gondolattal, hogy járna a Jobbik, ha Orbán felkérné a közös kormányalakításra, mert mondjuk csak vele lenne meg a kétharmad, rosszabb esetben az egyszerű többség. Ha egyedül is megvan, vagy vele sincs meg bármelyik, akkor ugye felesleges tárgyalni bármiről is, akkor jön a Jobbiknak a MIÉP-féle megoldás, lehet tanulmányozni, miként viselkedtek Csurkáék 1998 és 2002 között a parlamentben (anno a Fidesznek velük se lett volna meg a kétharmad).

  Tehát: Orbán felkéri Vonát a koalícióra. Hogy jobb a Jobbiknak? Ha már bent van a parlamentben, rendszerellenességének és a politikai osztállyal, az elmúlt húsz évvel való szembenállásának hitelessége csak úgy lenne valamelyest megőrizhető, ha ellenzékben maradna. Ha koalíciót kötne a Zsidesszel, akkor rögtön elvesztené szavazóinak egy jelentős részét.

  De mondjuk megállapodnak abban, hogy kapnak egy-két tárcát. Nyilván a tiszta minisztériumok elve alapján, azaz: a miniszter alatt a politikai államtitkárt és az egyéb pártok által jelölt minisztériumi tisztségviselőt is a Jobbik adná. Mire jó ez? Arra, amire 1998-ban is jó volt. Minisztériumi botrány esetén nem lehet a másik pártra mutogatni. Előrelátó módon így volt ez az FKGP-vel kötött koalícióban is, ami úgyszintén kényszerkoalíció volt.

  Ha csak a kétharmad miatt kell a Jobbik, akkor a Fidesz a ciklus elején elintézi a kétharmados teendőket, aztán kidobja  Jobbikot, ha egyáltalán koalíciót köt vele, mert lehet, hogy ezekhez az ügyekhez némi alkudozással meg lehetne szerezni a Jobbik támogatását amúgyis. Vagy esetleg nem kell foglalkozni kétharmados ügyekkel. De biztos lenne jópár olyan kétharmados ügy, amit a Jobbik ellenzékből is kénytelen lenne megszavazni, ellenszolgáltatás nélkül, a választói szemében való hitelessége megőrzése érdekében.

  Ha az egyszerű többséghez kéne a Jobbik, akkor nehezebb lenne az ügy, de a párt sejtésem szerint gyorsan valami Torgyán-féle ügyben találná magát. A Fidesz kiszorítaná a partvonalra, maguk jelentenék be a lemondásukat, a képviselők egy része beállna a Fidesz-kormány mögé szavazni. Nem biztos, hogy olyan politikai hullát csinálnának Vonáékból, mint anno Torgyánból, de egy időre újfent a bejutásért küzdene az egyenruhás alakulat.

  Ha pedig valamilyen ügyes módon végig bent maradnának a koalícióban, akkor is szépen lassan elvesztenék támogatottságukat, merthogy lepaktáltak a puhány, nemzetietlen és liberális Fidesszel, és nem tudták kisebbik koalíciós pártként keresztülvinni programjukat. A Jobbik nem lehetne a Fidesz SZDSZ-e, ami ostorral diktált a MSZP-nek. Inkább úgy járnának, mint Markó RDMSZ-e, akit (joggal) szidnak az autonómia ügyének elmismásolásért, hiába is hivatkozik a költő a kormányon elért kis eredményekre.

  A ballib persze először szidná a Fideszt, mint amikor az FKGP-vel kötött koalíciót, hogy nem ezt ígérte, trallala, trallala. Aztán amikor a Fidesz ledarálja a Jobbikot, mint anno az FKGP-t, akkor álszent módon elkezdenének sajnálkozni, hogy milyen undorító, és hogy lehet ilyet csinálni egy koalíciós társsal. A Fidesz azonban nem szenvedett jelentős népszerűség-vesztést az ügyön.

  Na de ez csak egy gondolatkísérlet volt, a jelenleg igazán reálisnak tűnő forgatókönyv a Jobbik számára szerencsére a Csurka-féle ellenzékiség. Na de mese így vagy mese úgy: pincér, én már csak egy nagyfröccsöt kérek.