Nyúl-e a Jobbik?
2010. február 02. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Nyúl-e a Jobbik?

  Felhívtam Novák Elődöt, a Jobbik sajtófőnökét, hogy érdeklődjek arról: jelölik-e Budaházy Györgyöt képviselőnek? Novák Előd pontosan úgy viselkedett, ahogy bármelyik párt szóvivője viselkedik, ha kínos kérdést tesznek fel neki. Azt mondta, hogy a listáról március végéig döntenek, addig nem tud erre a kérdésre válaszolni.

  Próbáltam Gaudi-Nagy Tamással is beszélni, de ő azt mondta, nem most jött le a falvédőről, és tudja, hogy én csak azért telefonálok, hogy Budaházy ügyén keresztül vitát generáljak a Jobbikban. Aztán megbeszéltük, hogy emailben válaszol a kérdésekre - de nem válaszolt.

  Tehát elérte a Jobbikot is a nagy semmitmondó nyilatkozatok szürke fellege. Elkezdtek úgymond normálisan viselkedni. A gárda most csöndben van, Budaházy ügyét jegelik, és pontosan úgy beszélnek, ahogy egy politikusnak kell diplomatikusan semmitmondani.

  Sajnálom, pedig az EP-választás előtt még épp Morvai Krisztinával és a közvetlenségükkel győztek meg, hogy nyugodtan lehetett kérdezni bármit Vona Gábortól és mindig nyiltan válaszolt. Ha a Jobbik tényleg következetes lenne és kemény, akkor jelölnie kellene Budaházyt.

  Azért kellene jelölniük, mert azt állítják, hogy Budaházy politikai fogoly. Ha szerintük politikai fogoly, akkor nem terrorista és szabadulnia kell. Másrészt Budaházyt harcostársnak tekintik, nyilván a szavazat-maximalizálásnál fontosabb kell legyen egy harcostárs szabadulása. Ha nem merik ezt a fricskát bevállalni, akkor nyulak, és épp olyan csöndben ülnek majd négy évig a Parlamentben, mint ahogy a MIÉP tette anno.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr161722954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.02. 17:48:47

jajistenem. na mindegy, nem mondok semmit. persze ez azért most nagyon odabasz a jobbiknak. :))

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.02.02. 17:53:57

Oda vagyok meg vissza. Lola, kedves, ideje volna tán valami mérethelyes foglalkozás után nézni. Mondjuk szabás-varrás témaköreben, valami kétkezi jellegű, az biztosan menne szépen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.02. 18:11:55

Tizenegynéhány éve volt, hogy a celebvilág Britney Spears akkoriban debütáló énekesnő mindaddig megőrzött szüzességén kérődzött hosszú ideig.

Körülbelül ezidőtájt történt, hogy a karbantartó műhely étkezőjében üldögéltem délután egy szerelő beosztottammal. Az egyik üzemi dolgozó ott kávézott velünk, amikor a kollégámnak eszébe jutott, hogy az egyik általános iskolai osztálytársát úgy hívták, mint a másik embert. Párbeszéd:

-Osztálytársam volt általánosban egy X.Y. nevű lány. Nem rokonod?

- Ó, dehogynem, a nővérem.

-Nagyon szép lány volt.

-Látnád most!

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.02. 18:38:57

Nem most érte el a Jobbikot. Meg kell nézni pát Vona Gáboros videót. Semmire nem válaszol, kínos kérdésekre kiemelten nem. Viszont nagyszerűen tereli a témát és beszél a semmiről.

báhno 2010.02.02. 18:43:13

Azért kicsit abszurd, hogy olyan ember akar a parlamentbe kerülni, aki nem hisz a parlamentarizmusban. Jó tudom, csak a mentelmi jog miatt. De akkor viszont pont ő az, aki feladja az elveit, és hiteltelen lesz, amivel a cikkben a Jobbik van megvádolva.

H.Efraim 2010.02.02. 19:05:47

A fenti "Szabadságot Budaházynak" logóban a "Szabadságot a politikai foglyoknak" szlogen német fordítása nyelvtanilag hibás.

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2010.02.02. 19:07:32

"épp Morvai Krisztinával és a közvetlenségükkel győztek meg" - ezért egy nagy muhahha a jutalmad

Hattory Hanzo 2010.02.02. 19:19:34

Lola, az ugye megvan, hogy az általad beillesztett "Freiheit für Budaházy" logó egy nem túl bonyolult honlapra irányítja a kedves klikkelőket?!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.02. 19:26:23

Aha, a Nemispártról bebizonyosodott, hogy Mégispárt? Hú, na ne már, a végén kiderül, hogy még bizonytalan helyről származó kampányfinanszírozásuk is van. :)

Szabadságot Angela Davisnek!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.02. 19:30:23

Mióta van Budaházy börtönben? Én nem tudom, mit csinált és mit nem - engem nem vont be a dolgaiba, t'án nem tartott elég jó magyarnak -, de ha ennyi idő alatt azon kívül, hogy megrongálta a szovjet hősi emlékművet (ami, ugye, a Szabadság téren önmagában is egy nagyon rossz vicc), mást még nemigen bizonyítottak rá:-( Lehet, hogy tudatosan húzzák-vonják azt az eljárást? Ha Budaházy bűncselekményeket követett el, tessék elítélni, lecsukni, ha nem, akkor tessék hazaküldeni a gyerekeihez. Engem a Jobbik bajainál jobban izgat, aggaszt, hogy mi történik a rendőrség és a bíróság házatáján:-(

ü
bbjnick

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.02. 19:31:56

De: ma bedobtak hozzánk egy egész köteg szórólapot, és amellett, hogy menő a nyomdatechnika, a rácsos háttérre nyomott "20 évet a 20 évért!" szlogen üt. Profi munka.

teknős 2010.02.02. 19:33:41

A legnagyobb bajom a jobbikosokkal: a felelőtlenségük.

A radikalizmusuk nem a bátorságukból fakad, (sőt kifejezetten gyávák) hanem abból, hogy semmi sem számít nekik. Nem akarnak elérni semmit, nincsenek céljaik ezért ragaszkodnak a 100%-os terveikhez.

Vannak a külföldi jobbikosok, akiknek édesmindegy, hogy mi mennyit adózunk, az álmaikat kergetik -felelőtlenek.

Sokan tehetetlenségük és sikertelenségüket leplezik a kompromisszum képtelenségükkel, ezért felelőtlenek.

És vannak akik egyszerűen piaci szegmensnek tekintik a radikalizmust. Na, ők nem felelőtlenek, hanem pitiánerek vagy haszonlesők.

Visszatérve Budaházyra, az a gyávaság, amit 2006 őszén mutatott, na az gyomorforgató. Ostoba és nagyképű. Semmi egyéb.

teknős 2010.02.02. 19:34:52

@elGabor: Miből is? A Jobbik semmilyen állami támogatást nem kap, mondják ők...

elfelejtette 2010.02.02. 19:47:15

"Tehát elérte a Jobbikot is a nagy semmitmondó nyilatkozatok szürke fellege. Elkezdtek úgymond normálisan viselkedni."

Tolgyessy ezen joslata, miszerint a parlament kozeledtevel a Jobbik is konszolidalodni fog, es ez a tamogatoik koreben megosztottsagot fog eredmenyezni piszkosul bejott.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.02. 19:49:17

A gárdát tavaly tavasszal egész egyszerűen elküldte a picsába: és azok el is mentek : ) Így nehezen lehet valaki jobbikkompatibilis.

alkaloida.blogspot.com/2009/04/budahazy-tyukhusleves.html

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.02. 19:49:27

@teknős: Engem nem kifejezetten zavar, nem is feltétlenül érdekel (ismerek Jobbik-közeli nyomdászt, elvileg szállíthatta ő is :) ), csak akkor ettől a ponttól kezdődően nem hiszem el, hogy a pártot pirospozsgás almaarcú nénik és tisztességben megőszült, de egyenes tartású bácsik barkácsolják a szabad idejükben egy lerobbant sufniban, ahol befú a szél a törött üvegeken és madzag tartja a bedőlt ajtót (mint azt valamelyik vérmesebb netes rajongó egyszer kifejtette itt).

Nem, ez egy magyar párt. Bevétel, kiadás, jelöltlista, időnként csúnya kompromisszumok. Isten hozta őket is a mocsárban.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.02. 19:52:44

A képen a Magyarok nyulai nevezetű, igazi terrorszervezet egyik veszedelmes tagja látható.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.02. 20:03:35

Ha nem jelölik Budaházyt, akkor is vesztenek szavazatot, nincs most "jó" megoldásuk. Egyébként szerintem is jelölniük kéne, ha következetesek.

Bladecatcher 2010.02.02. 20:31:09

Majd arra leszek kíváncsi, hogy a lelkes történelemtanárok, akik beülnek majd a T Házba, mikor fognak rájönni, hogy nem lehet más a politika. És mikor kezdenek majd kipakolni.

Nem véletlen, hogy Szegedi Csanád liluló fejjel üvöltötte a 11. kerületi jelöltshow-n, hogy mostantól egység van.

Google 2010.02.02. 20:37:24

@teknős:

Társadalmi munkából, abból.
És ők ugyanilyenek voltak mindig.
Már megint mi vagyunk a hülyék. (Gyurcsánynak ez a taktika nem vált be, Vonának be fog?)
www.kuruc.info/r/34/54538/

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.02. 20:43:26

Lola, elsőre azt histtem, ez vmi jobbiksimogató lesz!

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2010.02.02. 20:48:08

én nem úgy emlékszem, hogy a MIÉP csendben ült volna a parlamentben (Hegedűs és Csurka állandóan felszólalt), de biztos szelektív az emlékezet, kedves Lola.

osborne 2010.02.02. 20:56:19

ez így érdekes lesz:

Budaházy Novák Előd körzetében indul a választásokon

kuruc.info/r/6/54597/

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.02. 21:01:00

Elég hülye helyzet, nem mondom.

@Bladecatcher: Ott a pont.

vizipipa 2010.02.02. 21:17:36

Budaházy az a típusú személy (messiás), aki valós/vélt igazáról szentül meg van győződve és nem köt kompromisszumot.
Vagyis politizálásra alkalmatlan. Tartósan csak az marad mellette aki mindent elfogad tőle, és Budaházy nem is tűr meg mást maga mellett. Nem véletlen, hogy Budaházy és Toroczkai sem egy csapat csak időnként együtt vannak.
A politika ugye a lehetőségek művészete. Az adott helyzetből kell a legtöbbet kihozni. Budaházyval? Abból sok nem jön ki. Budaházy a gárdát is elküldte már melegebb éghajlatra.
Budaházyval nem a radikalizmusa a legnagyobb baj, hanem a kompromisszumképtelensége.
Budaházy és a Jobbik két külön világ.

negeev 2010.02.02. 21:40:29

@szamárfül: Személyesen pont ezért értékelem nagyra, hogy Lola szólalt fel ez ügyben.

Ha szavazatokat veszít a Jobbik az nem baj, de ha azok a szavazók visszatérnek az MSZP-hez, akkor az sem az igazi.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.02. 21:48:36

majd gründolnak budaházynak valami "független" mozgalmat, adnak neki 750 (jól mondom?) kopogtatócédulát és már jelölt is lehet. névleg köze sincs a jobbikhoz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.02. 22:13:30

Minden forradalmi mozgalom előbb-utóbb szembetalálja magát azzal a helyzettel, hogy a tevékenység súlypontja a harcosokról a könyökvédős hivatalnokokra helyeződik át. Ez a helyzet szükségszerűen eljön, mivel az emberi társadalom élete hétköznapokból áll leginkább. Ilyenkor persze felmerül a gond, hogy mit kezdjenek a forradalmárokkal, akik továbbra is forradalmat akarnak.

De hát ez legyen a Jobbik problémája.

Alfőmérnök 2010.02.02. 22:29:40

Ez édi volt.

" Próbáltam Gaudi-Nagy Tamással is beszélni, de ő azt mondta, nem most jött le a falvédőről, és tudja, hogy én csak azért telefonálok, hogy Budaházy ügyén keresztül vitát generáljak a Jobbikban."
Pff. Honnan tudja?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.02. 23:35:49

@Elpet:

Gerry Adams politikai pályafutásának tanulmányozása érdekes olvasmány lehet mondjuk Vona Gábornak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.03. 00:01:30

A Buta-házy vs. Jobbik vitából természetesen Chuck Norris kerül ki győztesen.

Drang 2010.02.03. 00:55:09

Budaházynak sosem volt semmi köze sem a Jobbikkhoz, sem a Gárdához. Ezzel az erővel miért nem a kedvenc fideszetek veszi fel a listájára? Vagy szreintetek ő az új Carlos?

Bloodscalp 2010.02.03. 01:39:47

felhívtad x,y-t és nem álltak veled szóba, ha jobbik nem jelöli budát, akkor nyuszik mert szerintük ártatlan..

én ugyanazt leírtam amit te, csak 3 sorban...szerintem is keress más elfoglatságot "cikkírás" helyett:)

bundás kenyér 2010.02.03. 01:40:14

Mint jobbikos úgy látom hogy a jobbik a mentelmi jogot el akarja törölni,és most ezt köpné szembe ezzel hogy kihozná Budaházit.
Ha csak a szavazatok számítanak mindenképpen rosszul jár.Ezt beszoptáp.De nagyon.

suski 2010.02.03. 03:54:51

én csak arra leszek kíváncsi, hogy a Fidesz mit kezd ezzel a Budaházy és egyéb Guantanamo-szagú ügyekkel.

2010.02.03. 06:35:12

Ha a Jobbik inditja Budahházyt, akkor nagyon sok szavazatot veszit. Mert feladja mindazt az elvet, amit eddig vallott. Amugy meg, --mint ahogy mások is irták, semmi köze a jobbikhoz. Egy betyárcsapat(?) vezetöje, aki nem hisz a parlamentben, akinek csak a saját törvényei az iránymutató. Ezt a jobbik is tudja, Amellett, össze-vissza beszél, összefüggéstelenül--és sokszor azt sem tudja hogy mit. Nem való a jobbikba!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.03. 06:47:32

@jános515:

De hát nem indítja!:-)

@suski:

Erre én is nagyon kíváncsi leszek! Többek között ezekből derül ki, ezeken méretődik meg, hogy a Fidesz túl tud-e lépni az elmúlt húsz év "örökségén".

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.02.03. 07:20:09

@jános515:

A népi anarchizmus népszerű dolog.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.03. 07:39:59

@jános515: TWA nagyon szépen leyrta, hogy az egész Jobbik miét nem való (takarítást leszámítva) a Parlamentbe.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.03. 08:13:16

@Drang:
Ha semmi köze, akkor miért rendez érte tüntetést a párt, miért virít ott a Szabadságot Budaházynak logó jobbikos honlapokon és miért tenné fel őt Morvai Krisztina a listára?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.03. 08:14:17

@Hattory Hanzo:
Nem ő illesztette be, hanem én. A linkeléssel a kép forrását szoktuk megjelölni (ahogy ebben az esetben is).

furfangos nyeszterka 2010.02.03. 08:44:29

A Jobbik ugyanúgy fog járni, mint a MIÉP. Persze nem véletlen, a fele a Miépből jött. Ha meg lesz a "konc" széthullik darabokra, a ki nyúljon többet effektus miatt.

teknős 2010.02.03. 09:13:52

@vizipipa: Elárulom neked, a radikális jobboldal nagytöbbsége ilyen. Azért kompromisszum képtelenek, mert nem is akarnak semmit ezen a világon, csak az igazságukat ordítani a világba.

@Elpet: Hol volt itt a forradalom, amit együtt vívtak. Szájkaratén kívül én más tettet nem láttam tőlük. Vártak a törvényes forradalomra. Magyarországnak jót tett volna egy radikális megoldás, de ezek ahhoz túl gyávák voltak. Egy radikális párt a fiatalok bátorságából és az idősek bölcsességéből él.

De a Jobbik a gyáva idősek és az ostoba fiatalok pártja.

teknős 2010.02.03. 09:19:13

@Drang: Nem, ő az ostobaság mértékegysége. Egyszerűen ráépült a titkosszolgálat és kiviteleztek egy NBH-ban megtervezett "terrorakciót". Nem volt nehéz dolguk, csak leygezni kellett Budaházy egoját és szépen megcsinálták együtt. A beépített ügynök balra el, Budaházyn meg karperec. Az idióta meg ül a semmiért.

(Itt Salgótarjánban az Angyal testvérek a 90-es évek közepén úgy buktak le adócsalásért, hogy a titkosszolgálat megcsinálta nekik az adócsalást, aztán, mint védett ügynököt kiemelték a szellemi kitervelőt)

teknős 2010.02.03. 09:24:11

@füles a szamár: Egy nagy különbség van a Jobbik és a MiÉP között. A MIÉP-nek nem voltak komcsi szavazói a Jobbiknak pedig vannak. Sokkal többen. Szécsényben pl vezető szerepet tölt be az a kertész vállalkozó, aki eddig a városok virágosításán keresztül tolta át a pénzt a mi városunkból is a szécsényi szoci polgármesternek.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.03. 09:33:44

farkam a sok Milne-rajongóba..
éljen Romhányi :)

furfangos nyeszterka 2010.02.03. 11:18:21

@teknős: Remek. Akkor hamarabb lesz vége, mint gondoltam. Egyébként a Miépnek is voltak komcsi szavazói. Bár ezt Te el is ismerted: "Sokkal többen"

furfangos nyeszterka 2010.02.03. 11:19:34

@szamárfül: Igazad van, lehet, hogy nevet változtatok. :)

hiba 2010.02.03. 12:04:51

@Xor: Ha a Budaházy Ügyet megoldották, akkor szerintem a Novák ügy lesz a Jobbik következő problémája. Bár ezt már lehet el is kezdték megoldani azzal, hogy leválasztják Novákot a kuruc.info-ról.
Számomra rejtély, hogy mit tud ez a faszi amitől még mindig ilyen fontos a jobbiknak. Hülyeségeket beszél és ahogy nézem a mezei náciknak puhapöcs, a radikális nagyfiúknak meg idegesítő hülyegyerek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.03. 12:14:31

@teknős: "A MIÉP-nek nem voltak komcsi szavazói a Jobbiknak pedig vannak."

Én azt nem értem, hogy ez neked miért fáj? Mert ha pl. mszp-s lennél, akkor megérteném, nyilván aggódnál, hogy a komcsi szavazók ezúttal nem a szocikra voksolnak, és ezzel még mélyebbre sűlyed "a párt".

De jóideje olvasom a kommentjeidet, és abból az derül ki, hogy te jobboldali, fideszszimpatizáns vagy. Akkor meg miért nem fogod a hasadat a röhögéstől, amikor azt látod, hogy saját pátriádban is faképnél hagyják a szocikat az egyszerűbb emberek, és a jobbikra szavaznak?

gyaloghartur 2010.02.03. 12:24:54

Jó, rab Budaházy György

Ül a setét tömlöcz mélyén,
bátor Budaházy:
őt akarják nemzetvesztők
szolgává alázni!

A két kezén nehéz bilincs,
lánc csörög a lábán:
rácson átszűrődő napfényt
bámulja fél-kábán.

"Haj, de tökös voltam egykor,
kiálltam a hídra:
egy híján száz fejet vesztett
kommunista hydra!"

"Azt az egyet nem vágtam le
és lám kinőtt újra:
feltámadott százféleképp,
rókabőrbe bújva!"

"22 feje a maszop,
66 a fidesz:
a fenn maradó 14
tán a Jobbiké lesz!"

"Megkértem én Vona Gábort,
egyet adjon nékem:
éppen azt mit hídcsatában
megkíméltem régen!"

"De hírdeti róka-lelkű,
minden népek előtt:
Nem illeti mentelmi jog
nemzet-képviselőt!"

"Két reményem maradt csupán:
egyik: szőke asszony,
ki nem hagyja, hogy a rab hős,
tömlöcz mélyén asszon!"

"Más reményem kurucz virtus,
mely most tanyáz blogon:
száműzött lett Labancz-földön,
mint egykor Rodostón!"

" De addig is tart ügyemben,
kufár huzavona:
Tudjátok meg, hogy nem >>echte<<
hazaffy a Vona!"

teknős 2010.02.03. 13:15:18

@gloire: Nem fáj, de éppen ezért kétlem, hogy a MIÉP útjára lépne.

Sokkal inkább tart az emeszpé helyére. Semmi köze ahhoz a radikális nemzeti vonalhoz, amit a MIÉP vitt. Ez éppen olyan átverés, mint az antikommunista SZDSZ volt 1990-ben.

teknős 2010.02.03. 13:25:43

@gloire: Nem csinálok belőle titkot, ha még nem találkoztál a miérttel, akkor neked is elmondom. Hosszú évekig szerkesztettem a Jobbik.NET-et. Anno 2002-ben személyesen tárgyaltunk Vonával, Novák Előddel és Molnár Bazsival. Molnár Balázs kézzel foghatóan veszélyeztette a családom anyagi biztonságát. Tudta, hogy kivel teszi, amit tesz.

Vona pálfordulását sem volt nehéz nyomonkövetni, hogy miként adsta el a lelkét.

Szóval van okom rá bőven, hogy keresztbe tegyek nekik. Meg az egész Apró titkosszolgálatnak. És most nem mondtam el mindent, mert folytathatnám.

Xor (törölt) 2010.02.03. 13:33:43

@hiba: Novákkal talán nem lesz nagy gond, a mai irománya is arra utal, hogy a Jobbikot választja a kuruc.info helyett. A gond maga a kuruc.info lesz, szerintem röviddel a Jobbik parlamentbe kerülése után nyílt kenyértörésre kerül a sor és kikiáltják a pártot árulónak, megalkuvónak és még fene tudja minek. A kurucok valóban szélsőséges gyűlölködők, a Jobbik "csak" nemzeti radikális. Leírták már párszor, hogy a Jobbik nekik "túl puha", "éppen csak vállalható", és hogy ők egy igazi hungarista pártot szeretnének. Mivel a Jobbik nem tud és nem is akar megfelelni az elvárásaiknak, előbb-utóbb "áruló" lesz.

teknős 2010.02.03. 13:37:11

@Xor: Ez azért szép, mert ami igazán ocsmány volt a Kuruc.infon az mind Novák és Molnár termelése volt. Molnár a kezdetektől ott volt a Jobbik mellett, de ezek szerint eljött a hosszú kések éjszakája :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.03. 13:42:04

@teknős:
most már aztán tegyen részletes, feltáró jellegű vallomást! :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.03. 14:01:51

@teknős: Ezt így konkrétan nem tudtam. Az érzelmi kötődésed persze átjött. Nézd, azzal, hogy gerinctelennek ismerted meg valamelyiküket, sokakat nem lepsz meg szerintem, ez távolról is így látszik. A titkosszolgálati szál már érdekesebb . )
Ami viszont a konkrét választási matematikát illeti, azt be kell lásd, hogy minden visszatetsző ügy és háttérmunka ellenére is, a feltűnésük, és megerősödésük a nemzeti oldalnak kedvez. Így elsősorban a Fidesznek. Hogy ez tudatos, vagy csak egyszerűen így törvényszerű, ez egyelőre nem látszik. Kár talán megismételnem, amit fentebb már leírtam.

A félelmeid akkor igazolódnának be, ha konkrét együttműködés, koalíció jönne létre a jobbik és az mszp között. Azt ugye belátod, hogy ez ma lehetetlenségnek, abszurditásnak látszik. Ennek hiányában viszont csak atomizálják a fidesz ellenes erőket, ez kiderült az EP választásokon, tehát nem csak közv. kutatásokra, és megérzésekre lehet itt hivatkozni.

Minél több "suttyó" szavaz rájuk, minél több volt szoci szekértoló áll át hozzájuk, úgy nő a fidesz esélye, olyan választókörzetekben is, ahol ezt senki nem várta volna korábban.

Kenguru 2010.02.03. 14:08:08

@tiboru: Hat, azert a Budhazy sem egy Bobby Sands, vagy egy Brendan Hughes.

Kenguru 2010.02.03. 14:10:03

@gloire: Ha Fidesz elkezd dolgozni a valasztasok utan jo esellyel tamogatoik mai min, 30%-a at fog partolni a Jobbikhoz.

Ugyanis a felelos kormanyzas nem teremteni meg a kanaant azonnal.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.03. 14:23:20

@Kenguru: Biztos, hogy lesz egy ilyen folyamat ez nem kérdés, de 30%-kal nem számolnék. Amit teknős mond, miszerint:

"Sokkal inkább tart az emeszpé helyére."

Azt úgy is szokták mondani, hogy közeleg a varsói gyors! Tehát tényleg átveszik a baloldal szerepét bizonyos értelemben. Persze nem mindegy, ez hogyan valósul meg. Ugyanis, ha túlzottan csak a fideszt támadnák, és fontos kérdésekben a valós nemzeti érdek ellen mennének, akkor meg ők veszítik el a támogatóik 30%-át . )

teknős 2010.02.03. 14:28:08

@Grift: A partizan.info már nincs meg a neten.Ez a partizan az "impresszuma" szerint a kuruc ellenpárja lett volna és a szélsőjobb emblematikus figuráinak egy igen jó reklám. Mi viszont soha sem kivántunk megélni a jobboldaliságunkból.
A partizan.info szerint a férjem szerződést kötött Schimdt Máriával a Jobbik.NET portál üzemeltetésére és nagy pénzekkel támogatta. Elmondták, hogy informatikai céget üzemeltet és nyiltan antiszemita.

Ez ugyan orbitális baromság, de abban az időben tényleg tárgyaltunk egy jobboldali nagyvállakozóval, aki tényleg be kivánt fektetni egy jobboldali internetes sajtóba. Később be is fektetett a kuruc.hu portálba. Erről a tárgyalásról azonban csak néhány embernek volt tudomása.

Megjelentünk teljes elérhetőséggel a partizánon, úgy, ahogy a kuruc.infon a bírók és más galád népek.

Megpróbáltuk kideríteni, ki lehetett az informátor, hogyan ért el a partizánra az elérhetőségünk. Ezért írtunk csalilevelet a partizan.infonak.

Az IP cím megegyezett Molnár Balázséval, aki benne volt abban a néhány emberben, aki tudott a tárgyalásunkról. Jellemzően a Jobbik.NET szerkesztői sem tudtak, annyira titokban kivánt maradni a befektető.

A Kuruc.hu azért szünt meg, mert a befektetőnek nem tetszett, hogy a portálon többet becsmérlik a Fideszt és Orbán Viktort, mint a szocikat.

Én ugyan nem értem, hogy mi volt az az ok, amiért annyira rettegtek a Jobbik.NET-től a kezdetekben ( a későbbiekben tudom miért, de az már egy másik történet), de rettegtek tőle.

teknős 2010.02.03. 14:34:02

@teknős: Az igazsághoz tartozik.hogy az IP cím nem perdöntő, így objektíven és tárgyilagosan nem lehet bizonyítani. Az a szép ebben a magán titkosszolgálatban, hogy üt minket rendesen és mi tudjuk, hogy ütött, de bizonyítani nem tudunk semmit a külvilág felé.

Nyugodtan rám lehet sütni, egy idióta, aki összeesküvés elméleteket gyárt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.03. 14:40:21

@teknős:
én nem sütöm. így működnek a dolgok.

Xor (törölt) 2010.02.03. 14:42:32

@teknős: A Jobbik nem a MIÉP helyére tart, ebben teljesen igazad van. A Jobbik nemzeti radikalizmusa nem csak jobbos, hanem balos elemekből is építkezik. Ezt én is látom.

De: olvastam Csurka írását, miszerint a Jobbik lesz az új SZDSZ, a zsidó terjeszkedés új élharcosa. Mert hát a Jobbikban zsidók vannak, a zsidók pénzelik (meg persze az oroszok is) és egyébként is a titkosszolgálatok hozták létre és futtatták fel. A zsidó világösszeesküvés ellen harcoló Pista bácsi természetesen egy sort sem ír a fideszes zsidókról, biztos azért mert azok jó zsidók és a többi zsidótól akarják védeni Magyarországot (legalábbis Csurka logikája szerint így kell lennie, különben a Fideszt is támadná). Ennyi elég is erről, mert fárasztó. Egyszerűen azért támadta "SZDSZ-párhuzammal" a Jobbikot, mert a MIÉP-nek már csak az 1%-ra van esélye és ezt nem tudja megemészteni.

teknős 2010.02.03. 14:52:58

@gloire: Az érzelmi kötődésem sokkal inkább szól a Jobbik.Netnek és annak az önmagába forduló körnek, amit a cirka hat év alatt átéltem velük. Mély benyomást szereztem a radikális jobboldalról, a külföldön élőkről és a hazai igazságosztóikról.

teknős 2010.02.03. 15:08:26

@Xor: Ez igaz, csak azzal nem számolsz, hogy szépen lassan, de szisztematikusan ki fogják szorítani az emeszpések a pártjukból azokat, akik miatt elfogadható lenne a Jobbik. És ne becsüld le Csurka jövőbelátó képességét. Sokat tud a zsidókról :)

hiba 2010.02.03. 15:14:37

@Xor: Nem hiszem, hogy a jobbiknak sokat kéne foglalkoznia a kuruc.info-val. Ha Novák Előd leválik róla és megcsinálják a saját hírportáljukat a kuruc marad a masszív elmebetegek politikai elfekvője.

Xor (törölt) 2010.02.03. 15:33:06

@hiba: Örülnék ennek a végkifejletnek :)

Xor (törölt) 2010.02.03. 15:46:49

@teknős: Lehetnek olyanok a Jobbikban, akiket "küldtek" és olyanok is, akiket senki sem küldött, de csak ártani fognak. Amíg a következő ciklusban a Fidesz kormányozgat, többet megtudunk majd a Jobbikról. Az elszámoltatás és rendteremtés ügyében pedig nem csak a Jobbik, hanem a Fidesz valódi szándékait is megismerjük. Ez jobban aggaszt, mint a Jobbik feltételezett emeszpésedése.

teknős 2010.02.03. 16:09:52

@Xor: Csak abból főzhetünk, ami van. Jelzem előre, mi preferáltjai voltunk a polgári kormánynak, A szándékaik tiszták, effelől kétségem sincs. Úgy hiszem OV legnagyobb bűne, ami miatt mindenképpen ki kellett ütni a kormányzásból 2002-ben éppen ez volt, enyhítette az ország pénzügyi függését a pénzhatalomtól. Független országot akart. Ezért adósították el olyan mélyen az országot a szocik.

A Jobbik pedig nem jobb és nem rosszabb, mint a társadalom. Az csak ámítás, hogy ők mások, mint bármely más politikai erő. Naivitás azt hinni, hogy ők egészen mást képviselnek.

(képviselhettek volna valóban radikális megoldást, ami elvárható lett volna a retorikájuk alapján. De ahhoz meg gyávák voltak. Nem értem, hogy a Gárda felvonulásokon pl. miért nem látott át az, aki nem látta át, hogy semmi másra nem jó, mint az érzelemvezérelt cigányság felhergelésére. Ez sem tett volt, csupán pótcselekvés. Szerintem nagyon tömören megfogalmazza a Jobbik nonszensz voltát az a mondat, hogy várnak a törvényes forradalomra. És az egész kuruc,info ügy, ha előnyük van belőle, akkor ők nem játszanak a politikai elit játékszabályai szerint, ha pedig abból van előnyük, akkor ők is demokratikus párt. Ez a kettő így együtt nem megy)

thetriggerhappy 2010.02.03. 16:22:05

@teknős:

aztakurvaéletbe! ezt sem gondoltam volna, de teljesen egyet kell, hogy értsek....

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.03. 16:50:18

@teknős: Nem lep meg, ostoba volna az a szolgálat, amelyik nem rakna tele egy hasonló csoportot a maga embereivel. Maga Molnár ha másnak nem, gyenge jellemű és könnyen zsarolható embernek tűnik. Budaházy inkább baleknek.

Kérdés, ki kinek az eszköze és meddig terjed az egész beépített állomány. Ki emlékszik ma már Giczy Györgyre?

abandi 2010.02.03. 17:28:54

Ez az Lola!
Igazi oda-visszaszopatós kérdésbe nyúltál, már megint!
Már az is "jogállami" eredmény lenne, ha egy szocionista tolvajjal helyet cserélne a mi Gyurink...
Én az ostromra szavazok!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.03. 17:30:48

@teknős: A politika is csak olyan mint a foci.
Aki a padon ül cserejátékosként, az valószínűleg gyengébb (tapasztalatlanabb), mint aki játszik.
De 80 perc hajtás után a legnagyobb sztár is kifárad, és jobb lecserélni.
Aztán ki tudja? Lehet, hogy a gyengébb játékos megtáltosodik a lehetőségtő, és az sem árt, ha a favorit játékos is észben tartja: nem árt igyekezni, mert őt is le lehet cserélni.

Ettől függetlenül a Jobbiktól megváltást várni nem túl okos dolog.

abandi 2010.02.03. 17:49:52

Fekete István: Vuk
Na, ott simabőrűnek neveztetett az ellenség.
De az az állatvilág szemszögéből mutatta be a társadalmunkat...

Mi legalább tudjuk, hogy a simabeszédűek a legnagyobb gazemberek!
Legyen az polkorrekt politikus, üzletember, vagy cigány/hollókoszt tanú!
Ne essünk már ebbe a csapdába!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.03. 17:54:28

@teknős: Schmidt Mária úgy tudom, inkább a liberális bizniszben nyomul.

abandi 2010.02.03. 17:58:24

@Loxon:
De csak a "hagyaték" miatt...

Google 2010.02.03. 19:17:03

@teknős:

Valamint az is furcsa, hogy addig, míg az ő érdeküket szolgálja valami,valaki - kurucinfo, sávok, MSZMP-sek, volt MDF-esek és egyebek- addig bevállalják, ha már haszontalanok/terhükre vannak, elegánsan megválnának ezektől. Forradalmat is a Fidesszel akartak csinálni. Inkább csináltatni. Október 23-án sem rajtuk csattant az ostor.
Egy pénzügyi beszámolót nem voltak képesek összedobni már évek óta, és az országot akarják elvezetni? Közadakozásból fogják a hozzávalót összeszedni, társadalmi munkával "virágoztatják" fel majd a hont?
Gárdát azt alapíthattak, és háborítatlanul vonulgathattak, közben beszélhettek hülyeségeket, senki ne mondja nekem, hogy nem a hatalom engedélyével/félrenézésével tették, amit tettek.
És ezt már nem lehet a Fideszre fogni!

És igen, igen, aki csalódott a pártjában - az MSZP-ben - az nem azzal mutatja meg a gerincességét, ha most beszavaz egy másik kakukktojást, a Jobbikot. Százszor becsületesebb ennél az otthonmaradás.

abandi 2010.02.03. 19:24:47

@Google:
Hát, NEM!
A legbecsületesebb a lámpavas és kipicsázás lenne!
Amit te itt felhánytorgatsz, az még igaz is lehet...De, ne felejtsd el: a "nagyok" nagyobb gecik voltak!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.03. 21:32:57

@teknős:

Nem volt forradalom, valóban. Csakhogy ahhoz ahhoz a világképhez, amit ők felvázolnak, forradalom kellene.

Gyakorlatilag azt az alapfeltevést tagadják, amire a Fidesz egész politikája épül: miszerint a jelenlegi európai rendben, a gazdasági és politikai intézményrendszer alapvető átalakítása nélkül lehetséges patrióta politikát folytatni, amely a nemzeti hagyományokat megerősíti, a nemzet egészének és minden tagjának jólétét elfogadható szintre emeli, és stabil, kiszámítható jövőképet ad. A Jobbik ezzel szemben rendszerkritikus párt, és egy rendszer megdöntéséhez bizony forradalom kell, hacsak a régi rend birtokosai a kulcsokat át nem adják. Furcsállom, hogy ezt az ellentmondást a párt támogatói nem látják.

bz249 2010.02.03. 21:41:35

@Elpet: nem feltétlen kell forradalom egy rendszer megdöntéséhez

de.wikipedia.org/wiki/Reichstagswahl_1933

Az eredmény konszolidálásához persze kell némi forradalomszerűség, de jogilag korrektül is le lehet rendezni

de.wikipedia.org/wiki/Erm%C3%A4chtigungsgesetz

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.03. 21:57:16

@bz249:

Ööö, igen. Csakhogy egy ilyen hatalomátvételhez ki kell ám egyezni a gazdasági élet legnagyobb potentátjaival. Ez ott, akkoriban meg is történt. Napjainkban a gazdasági hatalom mellé még a médiahatalom is társul. A Jobbik pedig jól láthatóan velük van talán a legnagyobb ellentétben. Választásokon a politikai hatalmat lehet megszerezni csupán, és azt sem 15 % körüli támogatottsággal. Ennek a rendszernek épp az a jellemzője, hogy a politikai hatalom nem jelenti a teljeskörű hatalmat.

abandi 2010.02.03. 22:01:44

@Elpet:
Szép gondolatmenet.
De:
Mára ott tart a "véleménykülönbség", hogy fél a fidesz nyerni kétharmadosan...
Jöhet a mindent elborító háború!
Mondjatok egy érvet, hogy nem!
(Síró, megerőszakolt anyák, kibelezett csecsemők nem érnek!)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.03. 22:08:37

@abandi:

Egy érvet mondok én, elég lesz az is.

A háborúhoz ember kell, sok. Nem hencegők, szájhősök, internetes felületeken erősfiúk.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.03. 22:12:24

@abandi: Fél! -- Fél! Nyakó úr! Hát ön itt?!

bz249 2010.02.03. 22:24:05

@Elpet: vagy, ahogy a nagy Raimondo Montecuccoli megaszonta: Píz, píz és píz!

@abandi: nem fél nyerni kétharmadosan. Fél megígérni, mert a kétharmad lutri, olyan dolgokon múlik, amikre a fidoxnak nincs befolyása.

abandi 2010.02.03. 22:28:33

@Elpet:
okés
@elGabor:
gyalázol, kisgec?!
@bz249:El van kötelezve...

Samott 2010.02.04. 13:24:21

Ez gyonyoru: index.hu/belfold/2010/valasztas/jobbikbol_lobbik/

Meg ott a tojashej a seggukon, de mar pont ugy mutyiznak mint a nagyok. :)

valójábannemberci 2010.02.04. 18:41:14

@Elpet: nem. csak a parlamenti jelölés azonos. ezért nemegyenlő.
meg egyáltalán nem is akkora volumenű figura, mint Bobby volt.
süti beállítások módosítása