Kommentszűrés
’10 jan
27
17:01

BKV-jegyek féláron az MSZP-től - Ilyen ország pedig nincs CCXII.

Írta: TuRuL_2k2

  Ötvenszázalékos kedvezményt adna a BKV-jegyek árából a nyugdíjasok, a rokkant nyugdíjasok, illetve az öregségi nyugdíjasok számára az MSZP. Steiner Pál, a párt fővárosi frakcióvezetője szerint az intézkedés évi 500 millió forintba kerül, amit a fővárosi költségvetés általános tartalékából fedeznének.

  A 65 év felettiek amúgy is ingyen utazhatnak (Gyula-bérlettel), így az intézkedés elsősorban a rokkantnyugdíjasoknak szól, meg azoknak, akik az öregségi nyugdíjkorhatárt (62 év) betöltötték már, de még nincsenek 65 évesek. Az amúgy is veszteséges, a működésképtelenség határán egyensúlyozó BKV-tól tehát további közvetlen bevételt vonnának el (amit aztán a főváros vagy kompenzálna, vagy nem). Ráadásul ehhez be kéne vezetni egy újabb jegyfajtát is, annak minden költségével - ha a rendes vonaljegyet árulnák féláron, nem kétséges, hogy komoly másodlagos kereskedése alakulna ki a tiketteknek. A zseniális ötletben az a legjobb, hogy Steiner Pál szerint nem kampányintézkedésről van szó, hiszen már tavaly is ezt mondták. (Most látom, hogy zero kolléga is kifejezte örömét és boldogságát e nemkampányintézkedés felett.)

  A fővárosi Fidesz sem akar lemaradni BKV-fronton, ma éppen azt javasolták, hogy az embereknek ne kelljen többet fizetni februártól a közlekedési vállalat szolgáltatásaiért. Értsd: ne csak azok fizessenek az utazásért, akik használják is, hanem minden budapesti/magyar adófizető (mivel a BKV adósságait előbb-utóbb úgyis kénytelen lesz kifizetni valaki).

Címkék: budapest mszp fidesz bkv nyugdíjas választás 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr171706843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.27. 17:25:47

FIDESZ: 23 millió nyugdíjast akar az MSZ(M)P az országra szabadítani.

elfelejtette 2010.01.27. 17:31:08

Felolem tegyek felaruva, bar szerintem csak a teljesarat fizetoket haragitjak magukra. De ha ennyire kellenek nekik a nyugdijasok, hat legyenek veluk boldogok.

táltos 2010.01.27. 17:36:18

Minden ilyen jellegű problémát megoldana, ha csak azok szavazhatnának, akik kitöltene egyfajta intelligencia tesztet vagy valami ilyesmit és akkor nem kellene a hülyék kegyeit keresni.
Vagy vissza kellene hozni a vagyoni cenzust.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.27. 17:50:29

"A fővárosi Fidesz sem akar lemaradni BKV-fronton, ma éppen azt javasolták, hogy az embereknek ne kelljen többet fizetni februártól a közlekedési vállalat szolgáltatásaiért. "

Azért ebben van valami, már így is kétszer drágább, mint lennie kéne.
Inkább a jóelvtársakat kéne kirúgni onnan, és rögtön kevesebb lenne a hiány.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.27. 17:57:38

Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.01.27. 17:58:39

"A kérdésre, hogy mely országokat látja veszélyben, Ukrajnát, Lettországot, Romániát, Magyarországot és Görögországot említette a közgazdász. Írországnak és Portugáliának is vannak problémái - tette hozzá. "Az IMF időt nyert az országoknak. De nem mindegyik fog megbirkózni a kihívással" - vélte."

zipp.hu/belfold/2010/01/27/allamcsod_fenyeget

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.27. 17:58:53

Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

zooborg 2010.01.27. 18:31:05

@Tehetetlen Dodónak, egyetlen hűséges olvasómnak ajánlom !
Az fojtogató fige meséje
-Heltai Gáspár nyomán-

Történt vala kedig, hogy az Szentföldről felszállt három jómadár:az görbeorrú (csőrű) vereskánya, az karvaly-tőkésréce és az szakállas keselyű és beköltözének Pánonániába.
Fészkik volt nékik aznak előtte amaz figefán (Ficus carica), mit is a mi Urunk megátkoza vala, hogy elszáradnék. De ott járt vala a Kísértő, az ki mondá néki: add nekem ez fát, s földönfutóvá teszem én, hogy gyökértelen tekeregjen, mint ama kélgyó az Édennek kertjiben.
S lőn. Megkegyelmeze ezért a mi Urunk az fának, s ráhagyá az Sátán ítéletire.
Az kedig nagy ravaszán, mondá a fának: mostantól egyenes törzsed nem lészen, de tekeregni fogsz az eleven gyimilcsfákra, s elszíjjod nedviket! Neved kedig lészen: fojtogató fige (Ficus sugrumans).Az veres kánya, az karvalytőkés réce, s az szakállas keselyű hordják el a te magodat az átokverte földekre, hol is a megtévelyedett, hitehagyott népeknek legyen vesszeje, s megcsapatója!
Így szóla Belsebub, ki ne feleggyük, igazból az Úr szolgája, s parancsinak poroszolója.
Így jutott hát el az fojtogató fige Magyariföldre s rátelepede hímes kertünk teremlő fáira, lelkes és lelketlen állatira.
Neve kedig ez: vérszipó "vámbér", mit is fizetünk az vereskányának, az karvaly-tőkésrécének, az szakállas keselyűnek!
Más neve kedig ez: "nyugovó öregember"(röv. nyugger), ki is kiszikkasztja lassan az fiatalok vérit, verítékét, velejit...
Az gyimilcsfáknak kedig nincsen lombja s teremése, csak a fojtogató fige virul rajta.
TAHÓSÁG: Ha az öreg inda igen nagyon rátelepszik az fiatal törzsökre, elvészen szép Hunniánk örökre...Az jómadarakat kedig hessentsd más égtájékra!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.27. 18:39:05

A Fidesz néha tényleg érthetetlenül hülye. Öt perc múlva megnyerik a választásokat és most már akkor is megnyerik, ha megígérik, hogy tízszeresére emelik a BKV árait.

Jó buli lesz, amikor Hagyót, Kovácsot meg Demszkyt vasban viszik a Gyorskocsi utcába, de egyszer másnap lesz és másnap üzemeltetni kell azt a foshalmot, amit BKV-nak hívnak az alacsonyabb jegyárakból meg a nemlétező támogatásokból. És nekik kell üzemeltetni.

A visszakövetelt végkielégítésekből, abból, hülye. Majd rájössz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.27. 18:47:03

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a két párt ilyen szinten lenézi az embereket, hogy ennyire retardáltnak tartják az átlag magyar választót.

Sajnos ennél már csak az szomorúbb, hogy jogosan...

sorokinV 2010.01.27. 18:51:48

Szvsz tök jó lenne, ha a naponta oda-vissza megtett 6 megállóért nem kellene 540 viszonylatra bérletet váltani. Aztán felőlem mindenki mehet ingyen, ellenben lehetőséget szeretnék arra, hogy az adómon túl, direkt a bkv-nak csak a saját utazásom ellenértékét kelljen kifizetnem. Tehát 1 buszra 6 megálló/5nap*4=havibérlet.

Téglagyári Megálló 2010.01.27. 18:55:05

Izé, és megin' a Zorbán a populista, mi?

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.27. 18:59:36

A BKV árainak csökkentése indokolható lenne, ha állna mögötte koncepció (mondjuk autómentes belváros :)), azonban jellemző az mszp-re, hogy nem fáradtak ilyesmivel, csak benyögték ezt az ötletet. Egyébként meg azt sem értem, hogy kikre vonatkozik a javaslat. Az olyan 65 évnél fiatalabb nyugdíjasokra, akik ritkán használják a bkv-t? célzott javaslat nagyon.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.27. 19:08:05

@táltos: IQ teszt kevés. Kell valami általános műveltség, társadalom ismeret. Teszt kérdés az induló pártok programjáról.. vagy nem tudom, de valahogy szűrni kellene

suski 2010.01.27. 19:46:50

Hát ezt a posztot meglátva úgy felhúztam magam, hogy végig sem bírtam olvasni...!!!!!
Ezek az "emberek" hogy mernek még elôállni bármivel is, azt a büdös qrva tetves jóédes felmenôikkel szórakozzanak. Nem szégyellnek megjelenni a faszságaikkal a sajtó elôtt a botránysorozatuk után..?? tarifaemelés, nyugdíjasjegy...????????????????????????????????????????????????????
Demszky és az összes szarházi, takarodjatok már el a p.csába, felesleges udvarolni a nyugdíjasoknak, végetek van, koszos destruktív csôcselék!!!!!!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.27. 19:50:19

Pontosan:
mno.hu/portal/691118

A BKV az átlagbérhez képest igen drága,főleg összevetve pl. Prágával

bunko_jobbos 2010.01.27. 19:55:30

Ez is egy komcsi blog lett? Mi a jobb? Hagyom az MSZP szemétkedéseit, és elvesztjük a választást, vagy egy kicsit demagódoskodunk, oszt tavasztól jó lesz?

bunko_jobbos 2010.01.27. 19:58:01

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:

"IQ teszt kevés. Kell valami általános műveltség, társadalom ismeret. Teszt kérdés az induló pártok programjáról.. vagy nem tudom, de valahogy szűrni kellene"

Például helyesírás! :-)))))))))))

Ebben te sem nyernél: társadalomismeret.

suski 2010.01.27. 20:26:04

@Őrnagy Őrnagy: Prágában kb. 5000 ft a havibérlet. A vonaljegy meg 180, az átszállós kicsivel több. És a fizetések magasabbak...és nem állnak csorgónyálú gorillák a metróban.

cutcopy 2010.01.27. 20:53:11

Már csak az a kérdés mi /vagy ki/ szállítja őket féláron..?!

www.youtube.com/watch?v=EQUt27gxQqs&feature=player_embedded

Tehetetlen Dodó 2010.01.27. 20:53:27

@suski: Azt már meg sem érdemes említeni, hogy tiszta, rendes járművek jönnek-mennek, menetrend szerint.

Wurlitzer Ádám 2010.01.27. 21:12:46

Szeretem, hogy a tisztelt írók mindenhez értenek, de:

"A VEKE ezen intézkedés ellen is felemelte már a szavát: a helyközi buszos és vasúti közlekedésben sem indokolt ilyen mértékű áremelés, ez csak utasvesztést, több autót és környezetszennyezést jelent, miközben az ilyen áremelésekről az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a bevételeket nem növelik, az emberek egy része ugyanis minden áremelés után más alternatíva (bliccelés, autózás, stb.) után néz és nem veszi meg a drágább jegyet."
veke.hu/index.php?fc=cikk&par=511

Ergo a jegyáremelés tényleg nettó baromság, by józan paraszti ész.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.27. 21:16:07

@Őrnagy Őrnagy: A BKV nemzetközi összehasonlításban az egyik legjobb ár/érték arányt képviseli a skála alacsony ár/alacsony érték végén. Magyarul szaré-húgyé kapsz szart-húgyt.

Valójában nem a BKV drága, hanem a bér alacsony, mert a bérjárulékok magasak. Ilyen értelemben a benzin is drága, meg a lakás is, meg a hitel is, meg a cigaretta is.

Ja, egyébként a prágai tömegközlekedési vállalat brutális veszteségeket produkál, most jelentették be, hogy ritkítani fogják a járatokat. Pedig nincsenek végkielégítési balhéik.

Nincsenek csodák. Ha egy tömegközlekedési rendszer költségeinek csak a 30%-át állják az utasok, az fejre fog állni. Nincs kifogás.

Bell & Sebastian 2010.01.27. 21:18:39

Várható élettartam Magyarországon:

Nők: 76,8 év
Férfiak: 68,4 év
Átlag: 72,6 év

Nyugdíj bef. : nyugdíj kif. = kb. 5 : 1 (évek száma)
Elvonás első körben: 36,5%
Teljes elvonás (újraeloszás): kb. 55-60% (GDP -re vetített)

Itt valaki/valakik nagyon lop/lopnak!
Rengeteg az ingyenélő, kevesen dolgoznak, alacsonyak a bérek, kiszippantják a termelő-tőkét, túl magas a spekulációs tőke aránya.
- Hol a pénz? (by CsI)

Ingyen repjegy nem lesz?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.27. 21:21:54

@Wurlitzer Ádám: Drága, VEKE, ők mindig megbízhatóan hozzák a bolond logikáját. Ha a bliccelés lenne a célváltozó, akkor ingyen kéne a közlekedést, és akkor senki sem bliccelne.

suski 2010.01.27. 21:37:46

@Kettes: igen , fôleg akkor, ha a tulajdonos fôváros 0 % át állja a költségeknek. Én a magam részérôl befejeztem a BVK-val, bicikli vagy gyalog, ha nagyon muszáj taxi, nem támogatom napi szinten a szervezett bûnözést.

bz249 2010.01.27. 22:03:36

@Kettes: itt a Budapesthez hasonló méretű Marseille

www.rtm.fr/SiteRTM_WEB/tarif/Tarifs_occasionnels.pdf

1 órás átszállójegy (ha a kezeléstől számított egy órán belül egy másik járművön is lekezeled akkor az az út még hozzátartozik) 1.5€~420Ft

5x1 átszállójegy (Carte Liberté) 6.3€ vagyis egy út 1.26€~350Ft

Berlin (egy Bp.-nél kétszer nagyobb város)

www.visitberlin.de/english/berlin-infos/e_bi_stadtinfos_nahverkehr.php

A+B zónás jegy, 2 órás időtartamra 2.1€~580Ft

Csoportos (max. 5 fő) napijegy 15.9€

Stuttgart (kb. fele akkora, mint Bp.)

többféle zónajegy van és létezik rövid utazásra használható jegy valamint gyerekjegy

www.vvs.de/fahrk_fahrkarten_einzelfahr.php

egy két zónás felnőttjegy 2.45€~680Ft

ezen kívül itt is vannak csoportos jegyek

www.vvs.de/fahrk_fahrkarten_gruppentages.php

Max. 5 fő 9.95€~2700Ft.

Ha oda-vissza kell utaznia minimum két embernek már olcsóbb, mint a sima jegy

Ezeket a városokat véletlenszerűen választottam, mert hosszabb-rövidebb ideig volt dolgom. Árban többé-kevésbé versenyképesek a BKV-val (Marseille kifejezetten olcsóbb). Ha több, mint egy alkalommal át kell szállni, akkor már Berlin is olcsóbb és Stuttgart sem lényegesen drágább. Ár/érték arányban meg pláne

heima (törölt) 2010.01.27. 22:05:39

@Kettes: nem írta sehol a VEKE, hogy a bliccelés lenne az egyetlen célváltozó, arról van szó, hogy a lehető legoptimálisabb árat kell megtalálni, azt az árat (olyan jegyrendszer mellett), ami a lehető legtöbb fizető utast és jegyárbevételt hozza a BKVnak. Ehhez nagyon jó arányérzék kell, ez az ami hiányzik általában a jólképzett reformgurukból.

btw a közösségi közlekedésnek a rendfenntartáshoz/igazságszolgáltatáshoz hasonló mértékű pozitív társadalmi hatása van, utóbbinál fel sem merül a fizetés, akár a BKV is mehetne adóból. Még úgy is megérné.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.27. 22:09:57

Az megvan, h a közalkalmazottaknak is betoltak egy nagyobb összeget kárpótlásul a 13. havi elvétele miatt?

Nézzetek utána!
Hasonló, mint ez a strory

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.27. 22:39:57

@heima: Igen, erről van szó. Ezt így kell megfogalmazni és nem olyan sutyerák módon, ahogy a VEKE szokta.

Ingyen BKV: ja, meg a kenyérsütésnek is legalább ekkora pozitív társadalmi hatása van. ;-)

@bz249: Hagy ne kelljen ezen megint végigmennem. :( Ebben a posztban leírtam mit gondolok erről.
orulunkvincent.blog.hu/2009/12/23/draga_dolgos_bkv

vizipipa 2010.01.27. 23:15:39

@Bell & Sebastian:
A születéskori várható élettartam egy bájosan megtévesztő adat, mert ebben mindazok is benne vannak akik nyugdíjas koruk előtt bármely okból meghaltak.
Az aktuális adatok egyébként (KSH, 2008)_férfiak 69,79 év,
- nők 77,76 év.
A mérvadó adat a (mondjuk) 60 éves korban várható hátralévő élettartam, ami férfiaknál ~15 év, nőknél ~20 év.
A nyugdíjasok száma, mint eléggé ismert, valamivel 3 millió felett van, de ebben több százezer olyan van aki nem 55/60 vagy 60/62 felett lett nyugdíjas.

bz249 2010.01.27. 23:40:31

@Kettes: tudtommal a kedvezményes árú bérletek után is a teljes összeget jár a BKV-nak, csak az állami árkiegészítésként (ok, hogy ez is egyfajta állami támogatás, de itt végülis nem a BKV-t támogatják, hanem bizonyos csoportoktól átveszik a bérlet árának egy részét)... kivéve persze a Gyula-bérleteseket.

Egyébként nem lenne megoldás mondjuk a Stadtwerke? A legtöbb német város így működteti a közlekedést, hogy összevonja az összes városi céget egyetlen csoportba. Aztán a vízmű, és az elektromos művek megtámogatja a közlekedést (mondjuk ócsó árammal).

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.28. 00:04:49

@bz249: A finanszírozási technika másodlagos. Nálunk sem a főváros, sem a kerületek nem támogatják a BKV-t.

nyg 2010.01.28. 06:36:23

Ha az MSZP visszafizeti azt a töménytelen pénzt, amit a fővárostól (BKV, metro stb.) ellopott, felőlem mehet. De csak akkor!

nyg 2010.01.28. 06:42:33

@TaTa86.: Fidesz indítvány: "ne kelljen többet fizetni februártól a közlekedési vállalat szolgáltatásaiért."

Amennyiben hihetünk a számításoknak, lehetséges, hogy a jegyáremelés nem is hozna plusz bevételt (többen bliccelnének, vagy kerékpárra, autóra váltanának), úgyhogy Turul pikirt megjegyzése szerintem itt nem jogos.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.28. 08:02:58

Á, most nézem, van link :D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.28. 08:11:34

@mavo:
Link? Az egész utolsó bekezdés erről szól.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.28. 08:14:39

@nyg:
Olvastam a Fidesz érvelését, el is gondolkoztam rajta, de aztán győzött a szkepszisem és ezt a BKV-s megnyilatkozást is a legyen-minden-olcsó kommunikációs vezérfonal termékének tekintettem. Meglehet, igazságtalanul.

Bell & Sebastian 2010.01.28. 08:23:17

@vizipipa:

Arra lennék kíváncsi, a 15 és 20 év, (azaz ennyi ideig élvezi a most 60 éves a nyugdíját), hogyan jött ki? Mese.

Persze tudom, bonyolultabb a probléma, de ha összehasonlítod az összes befizetés vásárlóértékét a kivettel, könnyen belátható, vagy a fele eltűnik a rendszerből, bekerül a nagykalapba.

Arra próbáltam csak rávilágítani, ha mindenkinek folyószámlája lenne, (vagy csak kötelező lenne pl. aranyat venni), lényegesen tisztulna a rendszer, csak hát akkor mi lenne az ingyenélőkkel?
Őket lökném a magán biztosítók elé.

A lényeg még így is a soft-genocídium marad! Meg a hibás kvázi-állam (anti-állam) koncepció.

aaabbbccc 2010.01.28. 09:14:06

emberek, tessék vagy emlékezni vagy guglizni
ősszel leszavazták az áremelést
majd Bajnai a 20 milliárdos állami pénzt áremeléshez kötötte
pár héten belül meglett az áremelés
ha most leviszik az árat, akkor a 20 milliárdnak annyi ???

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.28. 09:27:48

Hát nem bírom ki:

1
Az, hogy 300 vagy éppen 315 forint egy jegy, blicc-nemblicc szempontból szvsz tök8. Az más kérdés, hogy egyéb okokból simán el lehet bukni ilyen minimális emelés jelentette elméleti bevételemelkedést.
2
Persze nehéz összehasonlítani, de összességében az talán megkockáztatható, hogy egész Európában 1Euró (+-30%) a tömegközlekedés egyszeri díja. Amiben óriási különbség van, az az ezért kapott szolgáltatás. Jellemzően ennyi pénzért vagy legalább egy óra vonal- eszköz- és irányfüggetlen jövés-menést, vagy meghatározott, de bőséges átszállási lehetőséget, vagy egy sokvonalas metróhálózatba egyszeri bemenetelt kapunk.
3
Az összvonalas bérlet, pláne a kedvezményes, az kérem ótvar nagy ostobaság. A júzerek jellemzően nem a teljes hálózatot használják, hanem munkába, iskolába, bevásárolni járnak, szokott helyekre, szokott útvonalakon.
(Az kérem nem különösebben fontos, hogy ez a júzer mindig, mindenhova kibaszott nagy kedvezménnyel tömegközlekedjen. És pláne nem az egy tanuló vagy egy nyugger esetében. Tessék ezeket homályos támogatásokat a jövedelmekbe, járandóságokba visszatenni, majd a sok átlagbéla szépen egyenként eldönti, mire költ, mire van szüksége, fölösleges szabadjeggyel megajándékozni mindenkit. Van akinek a jövés-menés a prioritás, van, akinek a mozi, van aki meg inkább házhoz rendeli a kurvát. Vége a szociálizmusnak, amikor a tervtanács megaszonta, hogy nekem mire van szükségem.)
Ha teszem azt a 300 Ft-os jeggyel akár átszállásokkal is eljutna valaki munkába(oskolába), és egy másikkal haza, akkor 22 munkanapra 13200 Ft-ból ki is lenne a havi BKV-je. Ehhez képest mi a tököm értelme is van 10ezres bérletet gyártani, szertelogisztikázni, stb? (A párizsi metrón gyakorlatilag egy kedvezmény van, az 1.25-ös jegy, ha 10-esével veszed, akkor 1.10, oszt' jónapot. Mellesleg nyitáskor lemehetsz egy jeggyel, és amíg ki nem jössz, ad abszurdum akár zárásig is annyit metrózol, amennyi jólesik. Nyilván nem fizet rá erre a nagyvonalúságra a vállalat, a város, az állam, az emberek ti. nem hülyék.)
4
Fene látott olyan vállalatot, amelyik baszik beszedni a szolgáltatás díját. Metróba kapukat, minden egyes villamosra, buszra ellenőrt, indokolt esetekben külön le-és felszállóhelyeket! Sokkal többet hozna, mint amibe kerülne.
5
Az értelmetlen bérletmizéria fölszámolása, a viteldíj elkerülhetetlen beszedése némi népegészségügyi hozadékkal is járna. Egy-két megállóért nem szállna föl senki. Mert minek is? Oktogon-Blaha, ez 3 db megálló, kényelmes 10-15 perc lábon.
6
Mindezek után sokkal egyszerűbb a vállalat pénzügyeit is egyensúlyban tartani, nincs holmi homályos kedvezménykompenzálókiegészítés, meg nyugdíjasajándékkonyakmegváltás, meg mifaszom. Nem tud a politika más pöcsével a csalánosban motozni. Van a bevétel, ehhez nagyjából ugyanennyit a fenntartó önkori és ugyanennyit az állam hozzácsap, oszt' kész. Szinte minden főváros így osztja el. Ami ebbűl kigyün, az van. Mondjuk fölösleges metróra ebből biztos nem fussa, lehet, hogy a nagykörúti mozgójárdát is vissza kellene alakítani villamosvonallá, ahol két megálló között némi nyílt pályaszakasz is előfordulhat, de üzemképes, tiszta, környezetbarát buszparkra, folyton javuló és terjeszkedő villamoshálózatra, modern, belvárosilevegőkímélő trolikra biztosan.

Bummer 2010.01.28. 09:41:24

Már rég be kellett volna vezetni a kedvezményes jegyet, diákoknak, nyugdíjasoknak stb., mindenkinek sokkal jobb lenne.

suski 2010.01.28. 10:18:31

@Bummer: tudod mit Bummer, ezek már ne vezessenek be semmit, mert tuti, hogy csak ôk meg a haverok járnak jól . Húzzanak el a retekbe, gyógykezelésre, börtönbe, ki hová való. Már a BKV szó kiejtése is rángógörcsöt okoz az egyszeri választópolgárban, hogy van még merszük kiállni bármi békávés témával??

bz249 2010.01.28. 10:25:49

@Dr. Zerge: "Az kérem nem különösebben fontos, hogy ez a júzer mindig, mindenhova kibaszott nagy kedvezménnyel tömegközlekedjen. És pláne nem az egy tanuló vagy egy nyugger esetében. Tessék ezeket homályos támogatásokat a jövedelmekbe, járandóságokba visszatenni, majd a sok átlagbéla szépen egyenként eldönti, mire költ, mire van szüksége, fölösleges szabadjeggyel megajándékozni mindenkit. Van akinek a jövés-menés a prioritás, van, akinek a mozi, van aki meg inkább házhoz rendeli a kurvát. Vége a szociálizmusnak, amikor a tervtanács megaszonta, hogy nekem mire van szükségem."

Varj, elmeletben (haha) ennek se a MAV, se a BKV, se a Volan jegybevetelet nem kellene erintenie. Ugyanis minden jegy, amit megvettek az teljesaru... az, hogy az utas es az allam hogy boltolja le egymas kozott az tulajdonkeppen mindegy. Termeszetesen el lehet lamentalni, hogy helyes-e szocialis alapon megtamogatni bizonyos csoportok kozlekedeset*, de ennek tulajdonkeppen nem kellene erintenie a kozlekedesi cegek mukodeset. Meroleges dimenzio.

*egyebkent egy olyan kedvezmenyes nyugdijasberletet, amit csak csucsidon (7-9 es 15-18) kivuli utazasra lehetne hasznalni kifejezetten hasznosnak itelnek, mert megis mi a tokomert kell reggel fel nyolcra a klinikara menni, amikor eleve heringvillamos van. Nyitva lesz az meg fel 10-kor is, amikor kenyelmesen, ulve lehet utazni es meg levego is van a jarmuvon.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.28. 10:37:53

@bz249: Persze, csakhogy egyrészt éppen ezekkel a pénzekkel játszik állambácsi, nem adja oda, fővárosra hagyja a maga ígérgetéseinek finanszírozását, stb, másrészt ne az állam mondja meg, hogy nekem mi fontos.

A tömegközlekedés persze közjószág, közhaszonra, ezért nem kell sehol sem kifizetni a valós árát senkinek. Nálunk sem. A 300 HUF az nem az ára ennek. Az egy kedvezményes térítési díj. De hogy az eleve mindenkinek harmadáron adott szolgáltatást egyeseknek még olcsóbbá tesszük - nyugger, diák, nohdazu 65 év fölött és a honatyáknak ingyenes - és hogy az esztelen használatára buzdítunk - összvonalas bérlet - az nem más, mint a velünk élő cuculizmus.

Hogy teszem azt azokat, akiknek tök8 a pontos idő, ösztönözzük-é a csúcsidőn kívüli nyomulásra, lehet megfontolandó. Bár szvsz elenyésző a kiegyensúlyozó hatás, és aki magától nem a tömegmentes időszakban jön-megy, pedig megteheti, azzal komoly bajok vannak, tán még az Mszp-re is szavaz....

heima (törölt) 2010.01.28. 13:27:21

@Kettes: "ja, meg a kenyérsütésnek is legalább ekkora pozitív társadalmi hatása van. ;-)"

www.freepublictransports.com/Cities

vigyázat, nácik!

StavrosMenace 2010.01.28. 14:56:21

Januári leárazás. Lesz még 70% is. Én még kivárok.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.28. 19:14:57

@heima: A híres ingyenes zágrábi tömegközlekedési rendszer tarifái:

www.zet.hr/tarife.aspx

;-)

heima (törölt) 2010.01.28. 20:51:56

@Kettes: valami európai nyelven íródott oldalt mutass nekem

heima (törölt) 2010.01.28. 20:54:48

@Kettes: és akkor a támogató szervezeteket nem is láttad :)

MÁJklub (törölt) 2010.02.09. 01:05:10

...kis éji matek:

legyen az adó egységes, 22,5%, ez szerintem elfogadható a mai (szar) helyzetben, de ezt mindenki fizesse!

18% az állambácsinak, ebből gazdálkodjon, elárulom, elég, ha szakemberek csinálják...

1%-ot Te ajánlasz fel, aki ezt nem teszi meg, annak a következő évben +1% adó (komolyan mondom, kis felelősségérzetet nekik...)

1% a tömegközlekedésnek - és ezt nem a máv-bkv helyrehozatala miatt, bár ez a megoldás, de sokkal inkább környezetvédelmi okokból mondom

1% oktatás, a középiskolát megreformálni, a felsőoktatásban kevesebb hallgató, de annak marad az ingyenes egyetem és kutatásokra is juthatna belőle - bezony, volt pár Nobel-díjasunk is már...

0,5% az egyházaknak, különben piccsognak, meg ja, nekik is van kiadás, de ennyi, osszák be, vagy adakozzanak a hívők:)

1% kb. 24,5 milliárd Ft. Per év. Persze ehhez kéne, hogy sem a szavazókat a politikusok, sem a politikusokat az érdekelt emberek ne vegyék meg kilóra. De ilyen sosem lesz... (még akkor sem, ha meglesz a Fidesz 2/3-a, pedig a 2/3-ad hatalmas fegyver lenne:)

Válasszatok meg engem miniszterelnöknek!:D

MÁJklub (törölt) 2010.02.09. 01:08:36

@MÁJklub: bocsánat, elrontottam, késő van:) 1% természetesen adókulcstl függően 106-136 milliárd!