MSZP: Egy becsületbeli ügy
2010. január 22. írta: k|M

MSZP: Egy becsületbeli ügy

  Kedves elvtársak, Tisztelt csillogó szemű aktivisták! Ma összegyűltünk, hogy hitet és erőt öntsünk önnön magunkba. Nos, amiért ma összejöttünk, az az, hogy számba vegyük értékeinket. Először is, az MSZP szép, okos és egészen kellemes illat terjeng itt a pártházban. Ezt mindenki jegyezze fel. Olvastam egy ezotéria-blogon, hogy az illatok nagyon fontosak. Hát fontosak nekünk is.

  Másodszor: az MSZP szolidáris. Szolidárisak vagyunk, mert tudjuk, hogy a baloldal alapja a közösség-vállalás. Szeretjük felebarátainkat, testvéreinket, párttagjainkat-, és vezetőségünket. Külön köszöntjük azokat, akik ma sajnos nem lehetnek itt velünk. János, Gyuri, tartsatok ki, a Fideszes főügyészség órái a végéhez közelednek! Tartsatok ki, mi tudjuk, hogy egy olyan becsületes és értékalapú közösség, mint amilyen a miénk, mint amilyen az MSZP, nos mi tudjuk, hogy az ellenetek felhozott vádak koholmányok. János! Gyuri! Lélekben veletek vagyunk, bár nem szívesen lennék a helyetekben.

  Kedves elvtársak!

  Az MSZP tisztességes, becsületes, értékalapú közösség. Kérlek benneteket, ezt minél többször is mondjátok el magatoknak. Segítségképpen a pártközpontból a Budapest TV leghíresebb távszuggerálói fogják ezt a mondatot küldeni az éterbe. Hangolódjatok a becsületesség és az értékalapúság hullámhosszára! Ha már kellően biztosak vagytok magatokban, akkor menjetek le az utcára és mormoljátok magatok elé: „az MSZP tisztességes, becsületes és értékalapú közösség”. Ha netán lincselésre kerülne sor, ne keseredjetek el: a Fidesz, a pártsajtójával és a Legfőbb Ügyészséggel karöltve, mindent megtesz azért, hogy bennünket lopós, hazug, korrupt bandának tüntessenek fel. Ne higgyetek nekik! Hazudnak az embereknek. A Fidesz hazudik.

  Kedves elvtársak, tisztelt aktivisták, drága tagság!

  Nagy-nagy szerencse, hogy Suchmann Tamás, Boldvai László és Puch László a sorainkat erősítik. Nélkülük nem lehetnénk olyan tisztességesek, mint amennyire mi együtt azok vagyunk. Erkölcsi nagyságuk, példamutató tisztességük nélkül ma a Kayaibrahimyosiptot Fidesz úgy tüntetné fel magát, mint az erkölcs bajnokai.

  Szia Laci bácsi, szia Tamás! Ti mutattatok példát a feltörekvő generációnak az értékalapú politizálásból. A fiatalok pedig megtanulták a leckét, sikeresen átvették az értékalapú baloldal erkölcsi mintáit. A jövőnk így biztosítva van. A tisztességes tagság nevében kérlek benneteket, továbbra is legyetek az MSZP erkölcsi mércéi!

  Köszönöm, drága barátaim, köszönöm, hogy itt lehetek Önök között ezen a napon. Öröm volt ennyi tisztességes és jóravaló ember között tölteni ezt a szép délutánt.

  Hajrá MSZP, hajrá Magyarország!

[vastaps, bekapcsolva maradt mikrofon: Laci bá! Majd a terembérleti díjat meg a cateringet ki kéne pengetni az egyesületen keresztül, amibe átpörgettünk egy kis lovettát a napokban, oké? Akkor rendben lesz az úgy?]

(A tisztességes pártnak már rajongói klubja is van a Facebookon. Ha szeretnél e példamutatóan becsületes közösség tagja lenni, csatlakozz itt!)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr301691673

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mesterházyrétes 2010.01.22. 20:20:17

Borotva nyűte szájadat. Ím le hullt a szép szakállad; arcod a ránctalan, babás-csodás törékeny; az vagy: dísz, ki helyett megy a sittre Zuschlag. 

Trackback: Lehet tisztességes a politika? 2010.01.22. 17:02:29

Erre a kérdésre csípőből könnyű rávágni, hogy NEM! Mert példa, mint a fehér holló, és amire nincs tapasztalatunk, azt előbb-utóbb már nem is tartjuk lehetségesnek. Pedig mennyire elvárnánk! Másoktól. Ahogy a közszereplők is min...

Trackback: "Az MSZP egy becsületes párt..." Lehet ezt még fokozni? 2010.01.22. 11:44:30

Nem kellett sokat várni, hogy valaki túlszárnyalja Nyakó Pista fantasztikus, öntömjénező kijelentéseit. Ezúttal Mesterházy köpködött aranyat, mit aranyat ez már platinaköpés: "...az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közösség...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szt. Ahanov 2010.01.22. 10:00:03

:D Szeretem az ilyen posztokat. Megérdemlünk egy kis nevetést.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.01.22. 10:27:42

a képen, az a részeges senkiházi, Ildikónk mögött, az fürdőköpenyben van?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.22. 10:31:20

@szamárfül:
maga vak? nem látja, hogy egy szauna kaftán? :))

fogd a pénz és kuss 2010.01.22. 10:57:17

nemrosz...de inkább erős közepes. nem elég ütős.

teknős 2010.01.22. 11:21:17

@Szt. Ahanov: Nekem ettől lincselhetnékem támad.(Nem a poszttól, hanem Mesterházyéktól)

Hogy elbírjam viselni:

www.youtube.com/watch?v=Nf628ZjJq-g

sensei 2010.01.22. 11:38:31

@fogd a pénz és kuss:

Hát akkor írjon maga ütősebbet, 'sszameg!

homoródkarácsonyfalvi 2010.01.22. 11:40:15

Ha bírjátok, nézzétek Kiss Péter arcát. Ő azért már sejt valamit.

hááááát 2010.01.22. 11:41:53

Szegény Atlasz!Mennyi dolga lesz még áprilisig.:)

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.01.22. 11:43:49

Szerintem nagyon jó, de sajnos szellemességben az eredetivel nem veheti fel a versenyt. Ui. Petőfi Sándor 13. reinkarnációja ma igazán nagyot gurított ezzel a becsületes párt dumával...

old_field 2010.01.22. 11:46:57

inkább Ildikót figyeljétek azt mutatja, hogy
"Jani ! ekkora lesz az unokád, mire kijössz a börtönből...és persze ha elviszed a közös balhét..." :)

Bummer 2010.01.22. 11:47:45

Ezt a Kaya-Josip dolgot nagyon-nagyon elszúrták. Örökké ezt fogják felhozni.

Samuzia 2010.01.22. 12:02:26

mszp becsületes? Emlékeztek még? "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal.."

is 2010.01.22. 12:03:09

@Bummer: hát ennyi jár nekik, meg a szőlőbányák, meg a hosszú bájtok éjszakája, meg az Ezüsthajó, meg a 'ne nyerjünk már annyit'. de hiába, akármilyen hosszú is ez a lista, itt úgyis csak a másik oldal lesz nyomva, és nyomva, és nyomva... (ásít)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.22. 12:07:37

@Bummer: Én ezt egész másképp látom. Ezeket az ügyeket bő tíz évvel ezelőtt rángatták elő első ízben. Ha az eltelt idő alatt nem tudtak újabb ügyeket tenni a terítékre, az nekem a Fidox kapcsán roppantul megnyugtató.

redrick 2010.01.22. 12:08:23

Az elso bekezdes utan meg nekialltam a masodiknak, de azt mar nem birtam. Ez tulsagosan valosagos ahhoz, hogy rohogni tudjak rajta. Azon, hogy "igazsagbeszed" meg el birtam mosolyodni, de amikor ilyeneket mondanak, hogy "becsuletes", meg "szolidaris" ... na emman nem az a kategoria.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.22. 12:14:27

@is:

Hiába, az MSZP annyiszor mondta már, naés, hogy a nép belenyugodott: nem várhat a politikusoktól tiszta közéleti tevékenységet. Saját maguk csorbították ki annak a fegyvernek az élét, amelyikkel most hadonásznak, ettől nevetségesek annyira.

"Ha szarral az kezedben hadakozol, ha megvívod is, szaros lészesz."

moncayo 2010.01.22. 12:22:26

Hát Al Capone hozzájuk képest a tisztesség és a becsületesség példaképe lehetne. Tényleg csak röhögni lehet rajta.
Gyurcsány és a becsület? Veres és a tisztesség? Sorolhatnám a helyi kis (tyúktolvaj) pártpotentátokig. Az egyész Unióban nincs annyi cella, hogy elférnének benne. (U.i: megjegyzem a többi se jobb)

szürke_tag 2010.01.22. 12:23:19

Az a tragikus, hogy a büdös kommunisták még el is hiszik magukról azt a hazugságot, hogy becsületesek.

szürke_tag 2010.01.22. 12:27:02

Az a szomorú, hogy a büdös kommunisták, még el is hiszik magukról, hogy becsületesek, de ez azért van mert nincs erkölcsi érzékük. Eleve elszigetelten kiváltságosan élnek és nem tudják mi van az országban, ha tudják sem érdekli őket.

szürke_tag 2010.01.22. 12:29:02

Ja tetszik a plakátjuk, hogy Budapesten élünk. De azt nem mondják, hogy hamarosan Szegedre költözünk a csillagba.

7esbusz 2010.01.22. 12:33:32

Nem baj, majd nyáron összejönnek Öszödön, aztán Atis előadja az öszödi beszéd 2.0-t, hogy hazudtunk reggel, délben, este...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.22. 12:45:32

"Eddig senkinek nem sikerült azzal a szöveggel megfektetnie egy lányt, hogy rossz családból származik, csal, lop, és igazából impotens is, de azért szívesen ágyba vinné."

Mondotta volt Lendvai Ildikó még ősszel a pártjáról:

fedor.blog.hu/2009/09/17/a_het_bon_mot_ja

És valóban: inkább az ellentkezőjét mondják, hátha bejön :-)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.01.22. 12:47:06

Magunkról mindig könnyű elhinni a szépet és jót. Ezért senki nem hibás :)

ladislaus 2010.01.22. 12:54:34

maszop es a becsulet. Nah jah persze :)))))

Bummer 2010.01.22. 13:09:15

@is:
Nem ugyanaz. A felsoroltak közül csak a Josip Tot-Kaya Ibrahim volt törvénytelen, és elévült.
(Az MSZP-sek meg most konkrétan börtönben vannak, szóval kicsit van asszimetria.)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.01.22. 13:12:21

most röhögünk a maszopon, de fogunk még sírni a fityeszen is...
(az igék felcserélhetők)

BALTAZÁR 2010.01.22. 13:18:26

Nem értek én itt valamit. Mesterházy azt mondja, hogy micsoda szemét általánosítás az, hogy azért mert egy pár MSZP-s sitten várja az ítéletét az egész MSZP gazember.
Eddig ok. Azonban ugyanabban a mondatban "KayaIbrahimmal és Joszip Tot-al üzletelőnek (kvázi csaló gazembernek) titulál mindenkit aki az MSZP sötét ügyeit fel meri hánytorgatni.
Nem normális ez, Csak az vigasztal, hogy akkorát fog bukni amekkorát még életében soha. A nagy öregek meg majd ráverik a választási fiaskót és Gyurcsány meg Lendvai tovább oszthatják az észt.

stratez 2010.01.22. 13:18:40

Hát nem tudom, kik a tanácsadói a jó Mesterházynak, de ez a lejárt szavatosságú kayaibrahimozás, meg mi vagyunk a grállovagok, miközben még Népszabiban is csak két szocikorrupciós ügy között tudnak helyet szorítani jelöltünk szózatának, addig ez még a Jobbikkal vívott élethalál harchoz is kevés lesz...

Google 2010.01.22. 13:19:23

@old_field:

Azt hittem, azt mutatják, meddig ér már a sz*r, amibe a kormányzást szokták fullasztani. Innen már nehezebb lesz visszahozni!

ohrana 2010.01.22. 13:28:21

2002-ben volt egy szórólap, Dr. Lamperth Mónika kampányolt vele. Szövege:
Dr. Lamperth Mónika a Magyar Szocialista Párt ogy képviselőjelöltje felelőségem teljes tudatában garanciát vállalok "A tissztességes boldogulás 12 pontja" című program minden szaváért.
.... A 12 pontot nem másolom be, csak mondjuk egyet: 50%-al emeljük az egészségyi dolgozók bérét. Az áplók négyévente egy egész évi fizetést kapnak húségjutalomént.

A többi is kb. így teljesült, ettől a becsületes és értékalapú közösségtől.

o

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.01.22. 13:30:59

Mesterházynak a mamája nem csuklik még?

ben2 2010.01.22. 13:36:00

@is:

Figyu már! Szerinted miért van, hogy az általad említett ügyekben mind bűncselekmény hiányában szüntették meg az eljárást, míg csak Gyurcsány megmeneküléséhez elévülés és a kulcsár ügy lehallgatási jegyzőkönyveinek soron kívüli bedarálása kellett? Arról nem is beszélve, hogy a fél MSZP vezérkar lassan többet jár bíróságra, mint pártértekezletre.
Az MSZP legnagyobb baja, hogy még mindig a "hazudjunk akkorát, hogy azt higyjék ekkorát senki sem mer kamuzni, és mondjuk jó sokat, talán akkor el is hiszik" stratégiát követi. Ezzel nyerni nem tudnak, legfeljebb néhány százalékot javítani, cserébe jó hosszú távra lejártatják magukat.
Csak így tovább!

Gabo1000 2010.01.22. 13:56:36

@ben2: az nem számít! nincs korrupt társaság, ( MSZP), De van korrupt társaság ( Fidesz). Mesterházy két saját mondata ellentmondásban van...

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2010.01.22. 14:04:59

Na igen, vajon miért az etika volt az egyik legelső tantárgy, amit már 1948-tól száműztek - sajnos ez így maradt a mai napig a mai napig - a középiskolai oktatásból?

De hát mit várunk piti bűnözőktől?

elfelejtette 2010.01.22. 14:30:22

@is: Te aztan igazan tajekozott es felvilagosult lehetsz, ha ennyire vagod a politikat. Ertesz hozza, na, nem vitas.

Szt. Ahanov 2010.01.22. 14:31:44

@tempefoi: Néhány év óta 11. osztályban van heti egy etika óra. Már ahol nem bliccelik el.

Mizantró Pista 2010.01.22. 14:52:58

Gyúrcsótány,Maszop,zsidesz,zsindex,
Holokamu,zsidójárásjelentés,cigó,segily,88,Sieg Heil,Ave Caesar!

Éljen a Societas !

Kérem a wellnes utat!Most!

kispufi 2010.01.22. 14:58:29

Tényleg kemény csapat, ahogy H.G. is megmondta anno már. Amúgy most beszéltem Fajkasházi Tivadajjal, azt mondta, tűnjetek el, ti szerencsétlenek.

kokoro 2010.01.22. 15:03:23

a kép címe:
két DJ és a láthatatlan keverőpult

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.22. 15:10:42

@Antanténusz Szorakaténusz:

"zsidójárásjelentés"

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Te így születtél vagy kemény munkád van fekszik magadban???

ü
bbjnick:-)

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.22. 15:13:10

Én azt szeretném, ha a kampány idején Magyaroszág ilyenné válna:
mek.oszk.hu/00700/00744/00744.htm#4

Vajon mit mondana akkor az MSZP?

zooborg 2010.01.22. 15:14:53

2010 április 11
A NEMSZAVAZÓ BALLADÁJA

Ma reggel felhívott a mutter,
elmennének szavazni,
-Jó, mondtam szórakozottan,
tulajdonképpen AZ MI?

- Hát emlékezzél kisfiam,
mikor még nálunk laktál,
az volt a nap, hogy fagyival,-
bocsi!-szarásig laktál!

-Tudom már: meg is bérmáltak,
évente talán kétszer:
piros nyakkendőt adtál rám...
Én jól tudtam, ez kényszer!

Mert így akarják a papok,
kik akkor dirigáltak...
- Hát, nem egészen pont azok:
mondjuk inkább, elvtársak.

Felvettünk ünneplő ruhát,
mint minden rendes párttag,
megszavaztuk a szebb jövőt,
bár tudtuk kell még pár nap...

Tizennyolc éves lettél pont:
jöttek újra fasiszták,
nem tűrhették ezt a pofont
faterék: a sört itták

ott lent, a "Garázscsárdában"
szidták Pozsgayt, Antallt.
-Nem megyünk többé szavazni:
ütemre vertek asztalt.

Mikor elköltöztél tőlünk
94-ben,kis láng
lobbant prolinak, sötétbe:
visszatért a mi Gyulánk!

Így azt hitted a szavazás
mese csak, mint Jézuska-
ki hála János bácsinak!-
karácsonyfádat hozta.

-Elvittem hát muttert, fatert,
ha heppje ez, szavazni...
Engem többet nem vernek át:
már felnőtt vagyok baszki!

Szerte-széjjel nézelődtem,
míg a kocsiban ültem,
figyeltem a sok vén szivart,
ahogy megy elhülyülten

szavazni..., nem tudom miért-
ahhoz, hogy ni, mit lássak:
ott ülnek mint a kocsikban,
vigyorgó kocsmatársak!

Szt. Ahanov 2010.01.22. 16:02:41

@zoli29: Köszönöm a linket, Zoli, lehengerlő volt. A végén fel is kiáltottam, hogy "Hallelúja", aztán habzó szájjal a földre vetettem magam és ott fetrengtem, amíg ki nem ment belőlem Kaya Ibrahim szelleme. :)

Úgy adja a csávó, mintha a leggagyibb stand up-os ripacs és Németh Sándor közös gyermeke volna.

zoli29 2010.01.22. 16:12:07

@Szt. Ahanov:

Vajon Szigetvári bele sem gondol, hogy egy ilyen éles fordulat az ember előadásmódjában komoly hitelességi problémákat vet fel?

Gyurcsányról el tudom hinni, hogy tényleg akkora bolond, amilyennek előadja magát. Mesterházyról viszont lerí, hogy maga sem hisz abban, amit csinál.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.22. 16:17:06

@zoli29: nagyon kemény ez az arc, meg a vidám vasárnapos fíling!
Bucigyuri kettő, de komolyan.

Szt. Ahanov 2010.01.22. 16:20:01

@zoli29: Szerintem Gyurcsány gesztusairól is lerítt, hogy hazudik, de abban igazad van, hogy az az elmés ripacskodás nála belülről fakadt, míg Mesterházynál ez egy kemény tanulás eredménye. Elég megerőltető lesz neki ezt nyomni három hónapig, őszintén szólva a legkevésbbé sem irigylem.

civilkontrol 2010.01.22. 16:33:34

@zoli29:
"Nem akarok olyan országban élni..."
meg úgy az egész annyira leplezetlenül gyurcsányi retorika!

Én mindvégig az gondoltam, hogy a "háttérből gyurcsány irányit" tana csak a fityiszes boszorkánykonyha terméke, de egyre inkább kezdem elhinni, hogy igaz.

elfelejtette 2010.01.22. 16:44:28

@civilkontrol: "Én mindvégig az gondoltam, hogy a "háttérből gyurcsány irányit" tana csak a fityiszes boszorkánykonyha terméke, de egyre inkább kezdem elhinni, hogy igaz."

Miért gondoltad azt, hogy Fideszes retorika? Ha netán nem is egyedül Gyurcsány az, aki diktál, valószínűleg akkor is ugyanazon érdekcsoport embere.

drkovax 2010.01.22. 16:46:39

@tempefoi: De az egyetemi oktatásban szerepelt a marxista tárgyak között (TTK-n) az etika. Még egységes jegyzet is volt. Benne az örökbecsű Lukács idézettel: "Az ember nem ölheti meg az anyját, csak ha osztályellenség." Most is ezen a szinten tartanak. Minden etikus, ami a Pártnak érdeke.

Szt. Ahanov 2010.01.22. 16:58:00

@drkovax: én inkább úgy veszem észre, azt gondolják, hogy minden etikus, amiért nem tudják őket rács mögé dugni. Akár a mentelmi jog miatt, akár azért, mert nem derül rá fény, akár azért mert szarok a törvények, akár azért mert félretolnak, megvesznek bárkit, aki rács mögé juttathatná őket. :(

drkovax 2010.01.22. 17:01:22

@Szt. Ahanov: Ez a kettő kicsi (de áthidalható - a Párt és szamélyes érdek egymásba csúsztatásával) eltéréssel ugyanaz.

nem nemsiker_s 2010.01.22. 17:07:36

@szamárfül:
" a képen, az a részeges senkiházi, Ildikónk mögött, az fürdőköpenyben van?" :))))

Én azon se csodálkoznék .

Tulajdonképpen röhejes az egész csapat, csak az a baj, hogy nyolc éve ők kormányoznak.

civilkontrol 2010.01.22. 17:08:09

@elfelejtette:
Logikusnak gondoltam. Hatékonyabban lehet vele (a "népszerű" Gyurcsánnyal) ijesztgetni, mint ha Lendvai azzal riogatná a Balatonsound közönségét, hogy elindul a vizespópó versenyen :o)

Gyurcsányt a háttérből irányitó figurának mutatni jó húzás.
Én azt gondoltam, hogy leirta az mszp, ezt a vérbajost hiszen majd' 30%-nyi oka lett volna erre.

De erről a beszédről üvölt, hogy honnan származik!
Biztos van érdekcsoport és miegymás is a háttérben, de nőjön köröm a pöpösömre, ha ez nem gyurcsány alkotása!

szavazzfasszal · http://szavazzfasszal.blog.hu 2010.01.22. 17:27:17

Ha nem értesz egyet egyik párttal sem akkor is menj el szavazni és SZAVAZZ FASSZAL!

civilkontrol 2010.01.22. 17:36:49

@szavazzfasszal:
Látom ezt már megirtad pár helyre (mást nem), de értsd meg, csak egy ember mehet a szavazófülkébe igy nem vihetlek magammal!

zooborg 2010.01.22. 18:00:03

@szavazzfasszal:
Nagyothalló Nyugger: SZAVAZOK TAVASSZAL, SZAVAZOK TAVASSZAL...Az MSzP-vel ugyi?

heima (törölt) 2010.01.22. 21:54:35

@is: gratulálunk! nyereményed egy wellness hétvége gyönyörű környezetben, Csenyétén!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.01.23. 00:30:44

hja meg a zidézet:

"Olyan a csomagtartó, mint egy mozgó rendőrségi narkólabor. Van két zacskó füvünk, hetvenöt pirula meszkalin, öt bélyeg magas hatásfokú LSD, egy sótartó félig tele kokainnal, ezenkívül a szivárvány minden színében játszó élénkítők, nyugtatók, sikíttatók és nevettetők teljes galaxisa... meg még vagy negyed gallon tequila, ugyanennyi rum, egy rekesz Budweiser, fél liter tömény éter és két tucat amyl. "

www.youtube.com/watch?v=-12qAAsnSpM

yo, és meg mindazonáltal a többi ...

senior07 2010.01.23. 01:11:51

@teknős: gyűjtést szervezünk ezeknek mehetnek iráel földjére az idegen szívüekkel. Földön , vizen + levegőben mint a füst

senior07 2010.01.23. 01:12:54

hozzuk vissza a Halálbüntetést ezekért érdemes.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.01.23. 01:25:36

idegenszívű jelentkezik
baszódjál meg azonnali hatállyal ...

www.youtube.com/watch?v=sVtHjOc3l_k

live to win

kamasuka 2010.01.23. 10:24:06

@zooborg:
Nem szavazol?

Az MDFt erősíted! :D

CConstantine · http://www.xenu.net 2010.01.23. 13:14:22

szájába vette a becsületbeli izéjüket

cutcopy 2010.01.23. 20:29:09

Ez a csapat kemény.. vagy fogyatékos..!

Ó...je! 2010.01.24. 01:51:24

A Mesterházy-s kis videóra reflektálnék.

Nézzétek (inkább csak hallgassátok mert nagyon csúnya) meg 1:08-1:30-ig

T. Miniszterel nő kúr!
Vágja már gerincre összes felmenőjét a piros szemű haverjaival együtt! Lehet hogy pont az a baja az embereknek, hogy a cimbik nem értünk, hanem a maszopért dolgoznak!?

Tisztelt blog olvasók!
Bocsánat a kirohanásért, de nem azt hívják korrupciónak ha önös érdekből végzünk bármilyen jellegű haszonszerzést? Kor ez mi?
süti beállítások módosítása