Politikusbűnözés - A Jobbik tiszta kezei
2010. január 18. írta: TuRuL_2k2

Politikusbűnözés - A Jobbik tiszta kezei

  Politikusbűnözés - a Jobbik (és médiaszárnya, a kuruc.info) egyik, kétségtelenül erős hívószava. Megállítjuk, felszámoljuk, számonkérjük - ígérik. A párt a napokban közzétett programjában az elmúlt húsz év politikusi garnitúrájával szemben határozza meg magát, az elmúlt húsz évvel következetesen a Jobbik által biztosított szebb jövőt állítja szembe. Egyik fő érve, hogy új erőként, tiszta kezekkel számolja fel az országot megbénító korrupciót.

  Nem kétséges: komoly igény mutatkozik erre az ajánlatra. Ezért is nehezen érthető, hogyan engedheti meg magának a párt, hogy ügyészségi vizsgálat induljon ellene a pénzügyei miatt. Nem nehéz megjósolni a radikális jobboldal keménymagjának szóló biztonsági kommunikáció fő irányvonalát: ez csak egy újabb, a zsidók/komcsik/likudnarancsosok érdekeit szolgáló ármány a Magyarok ellen. De nehéz lesz elintézni ennyivel a Jobbiknak ezt az affért, hiszen nem a semmiből kipattanó magyarellenes provokációról van szó. A HVG már tavaly júniusban megírta, hogy a 2003-ban párttá alakult Jobbik egyetlen évben sem tett közzé a gazdálkodásáról szóló beszámolót. Ha addig nem is, tavaly nyáron nagyon sürgőssé kellett volna, hogy váljon az elszámolás a Jobbiknak - még mindig jobb elszámolni, mint ha elszámoltatnak. Ennek ellenére az azóta eltelt bő fél évben sem sikerült nyilvánosságra hoznia a pártnak sok-sok év pénzügyi adatait. 

  Mit várhatunk egy olyan párttól, ami 2003 óta nem tesz eleget törvényi kötelezettségeinek, nem számol el a pénzügyeivel? Hiteles-e, amikor átlátható viszonyokat, tiszta kezeket ígért? S végül: megnyugtató választ tud-e adni a párt esetleges orosz, illetve muszlim finanszírozására célozgató (meglehet, rosszindulatú) vádakra?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr921683072

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikusbűnözők és védőik – Ilyen ország pedig nincs CCLXXVII. 2011.06.24. 13:10:10

  „A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.” – fogalmazott napirend előtti felszólalásában Lázár János. A Fidesz büntetőeljárás...

Trackback: Vigyázat netkampány zajlik! 2010.01.21. 12:42:28

" A mi kommunikációnkhoz teremtjük meg a befogadó közeget. Ha minden héten kapnak valamilyen cigánybűnözésről szóló hírt, akkor egyre komolyabbnak látják a problémát” Pier vagyok. 193 cm magas, kék a szemem és szőke a hajam. Szabadidőben spo...

Trackback: Miért utálom a jobbik aktivistáit? 2010.01.19. 11:48:05

Szarkevergető fiúk és lányok a szocikhoz méltó ordenáré, összemosó és hazug stratégiátoknak köszönhetően a fidesz szimpatizánsok pontosan annyira fogják tartani a jobbikot, mint a szocikat.Hogy miért utálom a jobbik aktivistáit? Talán nem is őket utálo...

Trackback: Miért utálom a jobbik aktivistáit? 2010.01.19. 11:48:04

Szarkevergető fiúk és lányok a szocikhoz méltó ordenáré, összemosó és hazug stratégiátoknak köszönhetően a fidesz szimpatizánsok pontosan annyira fogják tartani a jobbikot, mint a szocikat.Hogy miért utálom a jobbik aktivistáit? Talán nem is őket utálo...

Trackback: Miért utálom a jobbik aktivistáit? 2010.01.19. 11:15:14

Szarkevergető fiúk és lányok a szocikhoz méltó ordenáré, összemosó és hazug stratégiátoknak köszönhetően a fidesz szimpatizánsok pontosan annyira fogják tartani a jobbikot, mint a szocikat.Hogy miért utálom a jobbik aktivistáit? Talán nem is őket utálo...

Trackback: Aduász a Jobbik kezében? 2010.01.19. 10:55:33

Ha Niccolò Machiavelli még élne, nagyokat csettintve nyugtázná elégedetten, milyen sokféle lehetőség kínálkozik a jelen politikai életben nevének fényezésére... A Jobbik beindította kampányát, és biza nem is kis lendülettel, nem

Trackback: Plakátháború 2010.01.19. 06:54:51

Kellene a 2/3? Akkor ne csak elhitetni tessenek, hogy megszűnik a korrupció, hanem lássuk a szándékot is. Kérünk szépen egy törvénycsomagot, ahol a közszolgáknál épp úgy, mint a rendőrségnél, súlyozottan büntetik ...

Trackback: Plakátháború 2010.01.19. 06:54:10

Kellene a 2/3? Akkor ne csak elhitetni tessenek, hogy megszűnik a korrupció, hanem lássuk a szándékot is. Kérünk szépen egy törvénycsomagot, ahol a közszolgáknál épp úgy, mint a rendőrségnél, súlyozottan büntetik a hi...

Trackback: Politikusbűnöző a Jobbikban 2010.01.18. 22:41:30

A Jobbik rendet és közéleti tisztaságot ígér. Ebben más politikai erőkkel szemben könnyíti a helyzetét, hogy csak kevés helyen került hatalmi pozícióba. Márpedig a népi bölcsesség szerint a csúnya lányoknak mindig könnyebb szüzen maradni. Azonban most ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emzperx 2010.01.18. 21:23:47

Úristen! A Jobbik 2003 óta nem készített pénzügyi beszámolót!

Eddig csak piti székházügyek, szőlőbányák és josíptotok, ezüsthajókák borzolták kedélyemet (ha ballibber brancstól most a reakciós mandínerek kedvéért eltekintek egy percre), de ez kérem túlmegy minden határon!
Hát nem szavazhatok ilyen kompromittálódott társaságra!

Bence24 (törölt) 2010.01.18. 21:31:28

@emzperx:
a, azért nem készített, mert takargatnivalója van
b, azért nem, mert nem képes egy alapvető, divatos szóval az ún. elszámoltathatóságot biztosító bürokratikus szabálynak minimálisan sem eleget tenni.
Egyik sem jó előjel egy parlamentbe készülő párt esetében. A Jobbik esetében meg vicces is. Nem vagyunk már messze a "jobbikosbűnözés" kifejezés megszületésétől. :D

hiba 2010.01.18. 21:43:16

HVG:"A Pest megyei nemzeti érzelmű fiatalok között egyébként otthonosan forgolódó beadványozó a névtelenséget arra hivatkozva kérte a HVG-től, hogy miután számos internetes fórumon feszegette a Jobbik gazdálkodási ügyeit, komolyan veendő fenyegetéseket kapott."

Csak nem a jó Tomcat nyomta fel őket?
Kíváncsi vagyok mi a jobbikos magyarázat a z el nem készült beszámolóra.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.01.18. 21:49:19

Gyerekcsíny.Vagy :"akkor nem tudták ,hogy ez bűncselekmény." Aztán majd átvesznek egy kitüntetést a "köztársasági úrtól"(by Kárász from Mokka).Ja bocs, ez nem az a film,sikkasztó náczik!Jajajajajajj!Európa segíts!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.18. 21:55:24

Kínos, minden képpen kínos. Meglátjuk mit reagál a "Párt".

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.18. 21:59:13

Kíváncsian várok én is egy autentikus jobbikos magyarázatot, valami olyat, ami nem josziptotozás meg szőlőbányázás. Valami magyarázatot arra nézve, miért nem lehet egy darab papírra tételesen leírni a bevételeket és kiadásokat.

Akkora észosztások mennek itt a másik topikban, hátha jut erre is energia.

zooborg 2010.01.18. 22:09:52

A próféta szakállára!
Mit számít pár rongyos dirhám?
Hon-mentésnek ez az ára,
ezek acsarkodnak mind rám:

Elsősorban Likud Viktor
dobálja rám a narancsot,
mert e szőlővesszős liktor
a Knesszettől kap parancsot.

Másodsorban Apró-Klein klán,
még szabadon futó feje
vesz részt gyalázó kalákán:
ennek kibucban a helye!

Harmadsorban ott a Demszky,
aki elindult Maotól,
ma már barátja a yankee-
s titokban macesszel bótol...

Negyedsorban Szám-fejőszék
kampós orrú főmáchere...
Igaz Magyart elveszejtsék,
ezt akarja a sok here:

gyűlvész hadat állítnának,
melegből, magyar tarkából:
szerencsére mindahánynak,
ki van csípve a f...ullánkjából!

Ghábréál bin Vhona

m.logic 2010.01.18. 22:13:45

"Ennek ellenére az azóta eltelt bő fél évben sem sikerült nyilvánosságra hoznia a pártnak sok-sok év pénzügyi adatait. "

Melyik pártnak sikerült, bmeg?

bandeirante 2010.01.18. 22:19:47

Nyilvánvalóan takargatnivalójuk van, de mire közzéteszik, valószínűleg el fogják sikálni.

EMU 2010.01.18. 22:20:29

Magyar nemzeti pártként elvárható a jobbiktól az átláthatatlan pénzügyi gazdálkodás. Miféle ócska idegenszívű karvalylobbista párt lenne az, amelyik nem tüntet el pénzeket és nem mutyizik? Magyar pártba magyar tolvajokat!

Zoltan895 2010.01.18. 22:23:17

Kurvára leszarom, hogy a 200 forintos tagdíjakról meg a zsebből fizetett benzinpénzről van e elszámolás vagy nem. Meg a pár ezer HUF-os adományokról. Amig nem ez a párt offshorolja ki az országból az adót, addig nem érdekel, hogy az apróval el tud -e szűámolni az utolsó fillérig vagy sem.

is 2010.01.18. 22:24:18

@m.logic: te nyilván okos vagy, csak az m.logic nicket amortizálod :-) hát mindegyik másik beadja. ez egy dokumentum (már nem biztos, hogy papír), és megvan a helye. oda lehet menni megnézni, és meglátod, hogy kié van ott, meg kié nincs. no, a Jobbiké nincs ott, 2003 óta. a többié meg ott van. ilyen egyszerű, örülök, hogy segíthettem.

na persze a hosszú bájtok éjszakája az még erre is rátett egy lapáttal, mert ott a már bejelentett adatokat törölték. 1984? ja, az egy könyv, 1998.

Host 2010.01.18. 22:24:28

Szted, ha akarná az ügyészség nem indíthatna bármely más párt ellen vizsgálatot 5-10 témában?
Folyik a jobbik lejáratása. Láttunk már ilyet.

Thresher 2010.01.18. 22:27:08

"Nem nehéz megjósolni a radikális jobboldal keménymagjának szóló biztonsági kommunikáció fő irányvonalát: ez csak egy újabb, a zsidók/komcsik/likudnarancsosok érdekeit szolgáló ármány a Magyarok ellen"

Ezért is jó ha van egy aktív ellenség, és ezért kell minden második mondatban felhozni. Ha sikerül valami, akkor az énmiattam van, de ha meg elbaszom, akkor meg az ellenség miatt. A kommentisták is ezt csinálták, csak most a nyíl fordult meg.

teknős 2010.01.18. 22:27:46

Baj van Putyin pénzeivel? Melyik rovatban szerepeltessük, ez a késlekedés oka?

Mindig is mondtam, hogy a Jobbik nem igazán döntötte el, hogy apályán belül, vagy kívül játszik.

Az én támogatásomat bírná, ha deklarálná, hogy a pályán kívül. De a Jobbik a törvényes forradalomra vár, ami teljességgel elfogadhatatlan.

Viktus 2010.01.18. 22:28:00

Érdekes én inkább azt vizsgálgatnám, hogy elvileg nincsen kampány mégis a Fidesz-MSZP már annyit költ amennyit tavaly a Jobbik költött az egész kampányra.

Vagy kedves exreakciós mandiner az ország teleplakátolása a több százezres helyi lapokat Viktor imádkozta le az égből?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.18. 22:28:59

Mivel a tisztakezűséget hirdetik, ezért nekik kellene élen járniuk abban, hogy elszámoljanak. Ha csak nemtörődömségből nem tették, az sem vet jó fényt rájuk.

Thresher 2010.01.18. 22:29:09

@Zoltan895: "Amig nem ez a párt offshorolja ki az országból az adót, addig nem érdekel, hogy az apróval el tud -e szűámolni az utolsó fillérig vagy sem."

Ha nincs rálátásod a pénzügyi dolgaira, akkor honnan tudod hogy csak aprópénzről van szó???

gauche caviar 2010.01.18. 22:29:11

azér' a szőlőbányászós meg a "mé', melyik párt tette közzé?" dumák azért nem működnek mert a jobbik pontosan arra pozícionálta magát, hogy ő aztán teljesen más "ezektől".
Oszt kiderül, hogy mégsem annyira... Mert hát ilyen a politika.

Szóval, Lehet Más a Fasizmus? :)))

szkepi 2010.01.18. 22:29:40

és aztán lassan kiderül a már kezdődő cba botrány. az sem fog jót tenni a jobbik renoméjának. egyre gyanusabban muzsikálnak lázárék és már viktor sem rajong olyan odaadással értük, mint 3-4éve. szóval kicsiben, nagyban legalább akkor csibész szarháziak a jobbikosok, mint a többi szadeszfélék. talán annyi a különbség, hogy ők pofátlanul tisztának tartják magukat mindenben és elszámoltatnának.
hááát lenne itt is ott is nagy bukovári.

szkepi 2010.01.18. 22:30:46

amugy a CBA már elég sok helyen van teritéken nyomozói szinten és nem csak a szavtosság lejárta és atragasztása miatt.

teknős 2010.01.18. 22:30:46

@is: Vajon miért nem beszélsz a 2002-es adatmásolásról? Amikor is nem tudni, mit tett az emeszpé egy teljes ország adótitkával?

Egyébként meg honnan tudod, amit tudsz? Milyen adatokat töröltek?

Viktus 2010.01.18. 22:31:11

Egyébként 2003 óta nem nagyon volt miről elszámolniuk elég sokáig ... ma sem nagyon írja össze senki, hogy Józsi bácsi ezt hozta Mari néni azt. Most érik a Jobbik hamarost lesz olyan is az életképes program megírása jelentősebb feladat volt.

Egyébként a Fidesz, MSZP, SZDSZ, MDF beszámolóit bárki is elhiszi?

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:31:42

Jön majd a keszthelyi lebukott szarházi után a többi is.

Tényleg, mi ennyire baromi titkolnivaló feléjük..?

Csak nem szar van a palacsintában?

m.logic 2010.01.18. 22:32:26

@is: De okos vagy. Az nagy valami, hogy mindenki ráírja egy papírra, hogy random(x) bevétel, random(y) kiadás........Egy alulról szerveződő párt nem biztos, hogy minden ilyen ócska papírmunkával foglalkozik, hogy megfeleljen a gépezet formai evárásainak. Ha még sosem adtak le ilyet, akkor miért 2009-ben kezdték el kérni? Az előző 6 évben nem hiányzott nekik?

Trejo 2010.01.18. 22:32:37

Biztos egy elmaszkírozott nemzeti rigmusokat skandáló kommunista-libsi-zsidó-cigány befurakodott a soraikba, bűbájjal elkábította őket és elkezdett panamázni a Jobbik pénzével.
A turul valójában szarka?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.18. 22:32:55

@m.logic:

Például a Fidesznek.

A Számvevőszék is vizsgálta, itt egy jelentés:

www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/aszfidesz20090122.html

"Az önellenőrzéssel helyesbített éves beszámolók megbízható és valós képet adtak a gazdálkodásról, mivel a számvevőszéki ellenőrzés által feltárt bevételi eltérések egyik évben sem minősültek lényegesnek."

teknős 2010.01.18. 22:33:16

@Viktus: Szóval, mert a Fidesz-Mszp csal, ezért a Jobbik is titkolhatja a könyvelését.

Akkor miben is más a Jobbik?

Thresher 2010.01.18. 22:33:43

Amugy szerintem az gyenge érv mellettük, hogy a többi párt sem tud elszámolni, meg a többiek is(!) lopnak. Mert ma nem az bűnös aki ellopja a kocsidat, hanem akire rá tudják bizonyítani.

Ha már a legalapvető papírmunkát sem tudják bevállalni, akkor miért csodálkozik mindenki hogy ezen a banánhéjon a Jobbik elcsúszhat?

Viktus 2010.01.18. 22:34:37

@szkepi:

Tudod mi a bibi szivi a Jobbik a saját aprópénzeivel nem tud elszámolni a nagyok meg a közös kasszából eltünt pénzekkel nem tudnak.
Kevésbbé izgat, hogy a szomszéd mire költi a pénzét az már jobban érdekel, ha hülyére adóztatnak aztán mi lesz a pénzemből ...

szkepi 2010.01.18. 22:34:44

Vona néhai fideszes. volt hol tanulni.
Nyilasbarbi volt liberálbolsi. neki is. miről beszélünk?

gauche caviar 2010.01.18. 22:35:32

@Viktus: nem érted. a Jobbik azért nem tolhat ilyet, hogy "de hát ők is" meg, hogy "azok sem jobbak" mert ő önmagában pont az eddigiektől TELJESEN eltérőséget nevezte meg, mint "termékelőnyt".
érted, mintha egy hibrid autóról kiderülne, hogy ez is annyit szennyez, mint a többi és ezt azzal magyaráznád, hogy de hát a többi autó is szennyez...

Nomeg, már maga a gyanú felmerülése is elegendő fegyvertény, hogy aláássa a Jobbik nagyon magasról hirdetett erkölcsi alapjait, hiszen "ők sem jobbak a Deákné vásznánál".

teknős 2010.01.18. 22:36:23

@Viktus: Szóval, nem nagyon volt elszámolni valójuk. "Nullás bevallás" is meghaladta a képességeiket?
Ezekre akartok országot bízni?

osborne 2010.01.18. 22:36:44

kis segítség a pénzügyeseiknek:

Az MNB legfrissebb hivatalos devizaárfolyamai

RUB orosz rubel 1 6,29

www.mnb.hu/engine.aspx?page=napiarfolyamok

Viktus 2010.01.18. 22:36:49

@teknős:

Jobbiknak könyvelése sem nagyon volt szerintem :P mit könyveltek volna el? az utóbbi időben kezd el igazán valódi pártként funkcionálni most alakul ki minden hamarost meglesz no para.

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:37:03

@gauche caviar:

Mosdatja a szerecsent a nyomoronc, hagyd a francba.

szkepi 2010.01.18. 22:37:31

@Viktus: tizede igaz komám. mint párt kapott zsetont.
mint finanszirozás, adózna amit a lázárék és a széles átad. ez magyarul adócsalás, pénzmosi. széles gabi lenyult ikaruszra 100milliárdot 2000ben. most a jobbik egyik fő támogatója. nagy kavarómosogatókör . egy pillanat alatt elege lehet a csányinak és megnyom egy gombot.

Thresher 2010.01.18. 22:38:21

Még valami: Ugye nem azt akarja valaki nekem (nekünk) bemesélni, hogy azért támadom (támadjuk) a Jobbikot, mert védeni akarom (akarjuk) a többi pártot.

Én személy szerint csak azt mondom, hogy a Jobbik -hasonlan akármelyik(!) párthoz- ugyanolyan értelemben tizenkettő egy tucat. Vagy aki megbaszatja magát pénzért, ne csodálkozzon hogy kurvának nézik...Csak hogy a közhelyeknél maradjunk.

teknős 2010.01.18. 22:38:22

@Viktus: Aprópénz? A tavalyi óriásplakátokat is a madarak hordták össze?

Viktus 2010.01.18. 22:41:22

@teknős:

Meglesz mondom nem kell itt a hiszti érdekes módon kijött a program nem tudtak mibe belekötni fasisztázás stb. ezen kezdődik a rugózás.

HONNAN VAN A FIDESZNEK PÉNZE KIPLAKÁTOLNI AZ ORSZÁGOT MÁR MOST A KAMPÁNYIDŐSZAK ELŐTT???

HONNAN VAN A MSZPNEK PÉNZE KIPLAKÁTOLNI AZ ORSZÁGOT MÁR MOST A KAMPÁNYIDŐSZAK ELŐTT???

ha már pénzügyi kérdések ...

Egyébként ma Magyarországon léteznek izgalmasabb problémakörök is.

Tíz baromfit és pár tojást ért Vili bácsi élete?!

Oroszlány | Vili bácsi hetvenhét évesen is aktív életet élt. Gyilkosai néhány baromfit, húst és tojást vittek el az oroszlányi házikóból. A rendőrség szerint még gyerek is van a tettesek között.

Na meg egy falunak rettegnie kell:
www.youtube.com/watch?v=FSWVXdyajAA erre megoldást nyújt a jobbik.

A piti kis lejáratósdi kampány alapköve pedig hamarost megoldódik közzé teszik.

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:43:04

@teknős:

Nem érted te a gondolkodásmódjukat. Szerintük a cél szentesíti az eszközt, bármi is fog kiderülni, az szerintük rendben lesz. Ilyen a jobbikos takonygerinc.

Tényleg a lebukott keszthelyi lieblingjükkel mi is van?

2010.01.18. 22:43:17

Szerintem, ha jönne a lóvé az oroszoktól, akkor azt megtudnák csinálni úgy, hogy ne mutassa ki semmi..
Szóval nem hiszem, hogy a "titkolódzás" ..
áá hagyjuk..

nyekk 2010.01.18. 22:43:39

Egyik párt sem számolt el.

Na most hamiskártyások között nyílt lapokkal játszani nem túl célszerű.

Ennek ellenére jó lenne ha elszámolna (a többivel együtt)

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:44:28

@Viktus:

Ne próbálj terelni, kibújni látszik a szög a zsákból és ha beszarsz, behugyozol is, nem tudod visszatolni a zsákba.

Viktus 2010.01.18. 22:44:33

@szkepi:

Ne áruld el senkinek Széles Gabesz a Fidesz hűséges fegyverhordozója.
A támogatásból a Jobbik évekig nem látott semmit a Harmadik út kapta Csuri ...

@teknős:

Igen így van a madarak vagyunk pár tízezren szimpatizánsok, tagok ... most
is így megy a párt mindent ad ami ingyen van.
Az orosz nagy milliókról meg annyit nézzen már v.ki el a jobbik központjához ... egy vidéki mszp-@Thresher: fidesz iroda többe fáj.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.18. 22:44:36

Ja, világos az alapvetés.

Egy elnyomó világrend elnyomó hatalmainak nem kell beszámolni, meg a pénzügyi beszámoló fölösleges hülyeség, nagyjából ez jön le az eddigi reagálásokból. Mindenesetre, ha az embernek jószándékúan voltak olyan illúziói, hogy a Jobbik legalább az alapvető játékszabályokat megpróbálja betartani, ezeket jól teszi, ha felülbírálja.

kristofkristofkristof 2010.01.18. 22:45:38

ez elég gáz a jobbiktól
az egyetlen párt, amelyik (törvényi kötelezettség nélkül!) is nyílt kampányszámlán, tisztán elszámol a költségeivel, az az LMP
a többi párt ebből a szempontból (is) erkölcsi hulla

Thresher 2010.01.18. 22:45:50

@Viktus: Igen bazmeg, csak azért kötünk bele a párt balfaszoskodásába, mert hirtelen nem tudunk mit lefasisztázni. Lehet hogy egyeseknek jó műsor a skandálás meg a jelszók kiabalása, de vannak olyanok akik nem ordítanak, hanem csak kérdezenek... És akkor a válasz az, hogy "de hát a szomszéd Sanyi is megbukott kémiából"

Ki nem szarja le a szomszéd Sanyit, ha most nem róla van szó!?

szkepi 2010.01.18. 22:47:32

csak az LMP gyenge és csak zöldségeket beszél.

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:47:46

@Viktus:

Kispajtás, ki nem szarja le Széles Gábort? Megint terelni akarsz?

Itt az a kérdés, hogy NEKTEK honnan volt a lóvé.

Honnan is..?

Viktus 2010.01.18. 22:47:55

@nyekk:

Így van mihelyst elszámolnak azzal, hogy miből telik a Fideszre pl. nálunk két több százezres helyi újságra havonta kampányolni ... miből futja a szociknak-fideszeseknek kitapétázni az országot ...

Itt is megértem a hisztit a beszámoló elkészülésének csúszása miatt, mihelyst vastagon rákélrdeznek mi a tökömből is kampányolnak a kampány előtt. A Jézuska hordta össze?

szkepi 2010.01.18. 22:49:17

@Viktus: már nem a fideszt gyarapitja. arra ott van a csányibácsi.jobbik a közel keletről, pontosabban az islamic bankból kapja a zsugát. tesz is nekik szivességet. egyébként miért is szólna a ringyó mindenhol a szegény elesett terroristákról.

Shore 2010.01.18. 22:49:17

Turul:

A poszt végén a kérdések gondolom költőiek.

@Trejo:

"Biztos egy elmaszkírozott nemzeti rigmusokat skandáló kommunista-libsi-zsidó-cigány befurakodott a soraikba"

Rátapintottál: "Schön Péter gazdasági igazgató":)

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:50:21

@Viktus:

Nem a Fidesz, nem az MSZP, nem más párt itt és most a téma, hanem a Jobbik.

Tehát: honnan van a pénz?

Viktus 2010.01.18. 22:50:55

@Lófasz Hadnagy:

Munkából próbáld ki ... aztán azt beadjuk a közösbe, hogy legyen pöpi plakát, szórólap, reklám, hogy rendezvényt tartsunk ... a munkaerő megvan önkéntesekből pénz még a szavazatszámlálóinknak sem volt max. egy baráti kézfogás.

Egyébként hamarost kiderül, hogy mi újság a beszámolóval most, hogy hiszti van napokon belül várhatóan beadja a vezetés, akkor meg kitaláltok mást amin lehet rugózni.

Saját magatokban a gerendát sem másban a szálkát is meglátjátok.

Shore 2010.01.18. 22:52:37

@Viktus:

"érdekes módon kijött a program nem tudtak mibe belekötni "

Te olvastad a programos poszt kommentjeit?

osborne 2010.01.18. 22:53:07

@Lófasz Hadnagy: Sok Józsi bácsitól és Mari nénitől, lásd a választ feljebb ;D

Thresher 2010.01.18. 22:53:21

@Viktus:
Kérdezzük hol a Jobbik pénze, majd visszakérdezed hol a MSZP-Fideszé... Nagyon gyenge ez, ugyanis mi nem védünk senkit, és kurva hanggal nem mondjuk hogy a többi párt tiszta...ellenben veled a Jobbikkal.

Szóval állításodat nem tudod bizonyítani, csak a többiek romlottságát tudod felhozni.

Ez gyász.

Viktus 2010.01.18. 22:53:32

@szkepi:

A ringyó alatt a hozzád hasonló kultúrember Morvai Krisztinát becézgeti?
Stílusod ez? onnan "kis kötsög" , hogy ez a fixa ideálja ez van nem tudom mit eszik rajtuk. Már anno, mikor még az elit pártfogásában mozgott, akkoriban is ezen rugózott aztán vágták ki a köreikből.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.01.18. 22:54:13

ezt a sok retket. látják h erősödik a jobbik és gyorsan valami lejáratót közzé kell tenni! ki nem szarja le a pénzügyi jelentést bmeg? nézzük már meg mi újság Gyurcsány- hirtelen milliárdoslettemarendszerváltozásidejébenösszeloptammagam-Ferenc cége táján? ja bocs, az indexes érdekeltség. ilyenkor csak még jobban kinyílik az ember zsebében a bicska! ezaz, sok birka, szavazz a lendvaira! idióták.

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:54:32

@Viktus:

Ja, az ügyészség csak viccből vizsgálódik, értem.

A keszthelyi elv... na, nemzettársad hogy van?

Viktus 2010.01.18. 22:54:56

@Thresher:

A jobbiknak pénze sehol max. Józsi bának, Mari néninek, Pistinek meg nekem meg a többi pár ezer aktivistának, szimpatizánsnak van pénze amit betolunk ...

Thresher 2010.01.18. 22:55:29

@Viktus: "Saját magatokban a gerendát sem másban a szálkát is meglátjátok."

Te tényleg nem fogod fel hogy mi itt a gáz?
Hogy senki sem mondja hogy az MSZP-Fidesz tiszta, de még ők maguk sem? Ellenben a Jobbik, mely szerint minden molekulájuk más mint a többi párt?

Viktus 2010.01.18. 22:55:34

@Lófasz Hadnagy:

Igen köztudottan független szerv ez a magyar igazságszolgáltatás :D

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:55:41

@longlife:

"ki nem szarja le a pénzügyi jelentést bmeg?"

Pl. az ügyészség. Nem elég?

alf (törölt) 2010.01.18. 22:56:07

Semmi gond, jó magyaros ez a dolog. Verni otthon az asszonyt, a gyereket, az nem bűn. Lopni a szomszéd kukoricáját..! Na az már,! Akasztás!
Elszámolni? Ugyan már, a többiek székházaznak, ez csak olyan kicsike semmi, ugye? Keszthelyen bűnöző jobbikos, ? Ugyan már! Kizárták, spongya rá!

És négy év múlva (mert azért most még nem) akár sikerrel aspirálhatnak kormányzati pozícióra is.

Nem baj, az a kevés szürke állomány is elmenekül majd, aki még valamiért itt ragadt. De miért is kéne Magyarországnak polgári demokráciának lenni? Hiszen a Horthy féle feudális állapotok a mértékadók, nem?

:(

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:56:55

@Viktus:

Olvasgasd az alkotmányt, aszerint az. Ha meg szerinted az alkotmány leszarni való, akkor ennyit a demokratizmusotokról.

Trejo 2010.01.18. 22:57:00

Mit lehet várni egy olyan párttól amelynek tagjai olyan ruhában mutatkoznak, ami 100-150 éve volt divat? Szerintem még egy ilyen párt Európában nincsen. Ébresztő! 2010-et írunk!

Thresher 2010.01.18. 22:57:12

@Viktus: "A jobbiknak pénze sehol max. Józsi bának, Mari néninek, Pistinek meg nekem meg a többi pár ezer aktivistának, szimpatizánsnak van pénze amit betolunk ..."

Magyarán nektek mindenki ingyen dolgozik, még a sportcsarnokok üzemeltetői, meg a nyomdászok. Ennyire azért nem szeretnek titeket...

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 22:57:52

@Viktus:

Még mindig nem beszéltél a keszthelyi elv... nemzettársadról.

Nos, hogy van?

slaci89 2010.01.18. 22:58:17

Ez a cikk lol. Teljesen olyan benyomásom van, mintha a többi pártot úgy állítaná be, mintha ők a játékszabályok szerint játszanának és soha semmi rosszat nem tettek...na persze :D. Mindegy, ennél jobb ingyenreklám nem kell a pártnak, csak így tovább! Csak sikerül még 5-10%-nyi szavazatot szerezni nekik, ha elegendő mennyiségű szitkozódó indexes cikk jelenik még meg áprilisig.

Milyen érdekes, hogy így választások előtt vált sürgőssé a szőrszálhasogatás, hmm...de biztos csak képzelődöm. :)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.18. 22:58:36

Nem az a gond, hogy a tagdíjbevételekkel nem tudnak elszámolni. Van ugyanis ott állami támogatás is, ami a 2006-os választásokon a MIÉP-pel párban elért eredmény után járt nekik.
Kaptak 70 milliót a közös kasszából, amiről nem tudni hova lett.

Múltkor az indexes videó kommentjeinél sikerült ezzel összezavarni a jobbikos kommentelőket. Az egyikük rávágta, hogy a 70 milkából finanszírozták az EP-választási kampányt.
Tőle függetlenül egy másik troll meg azt, hogy elopta tőlük a Csurka.

Összefoglalva: ellopta a Csurka és a Jobbik választási kampányára költötte.
:)

Viktus 2010.01.18. 22:59:02

@Lófasz Hadnagy:

Keszthelyi eset kb. annyi mintha a horgásztagságát vették volna elő ... a jobbiknak nincsen NBH jogköre a tagság minden tagják megfigyelni. Kiderült a bűncselekmény azonnal reagáltak rá. A Fidesz sem tehetett róla, hogy egy idiótát pl. bevitt a parlamentbe lásd. Lengyel rendőrverő ... mikor elkövette a bűncselekményt búcsút vettek tőle.

Joe84 2010.01.18. 22:59:12

elmaradtak a pénzügyi beszámolóval... na azonnal index főoldal, mintha csak az országot rabolták volna ki (van pár párt amelyik pont ezt teszi).

A többi párt milliárdokat kap az állami pénzekből és jól le is nyúlja azokat, persze beszámoló az van, csak hogy törvényes legyen a lopás.

A Jobbik eddig alig kapott valami állami támogatást, ami kb el is ment az óriás plakátokra (persze kérdezgették, hogy honnan van erre pénz.. hát innen).

Ne csináljunk úgy, mintha a Jobbik sáros lenne, persze tudom, hogy nagy a nyomás és akik nyakig vannak a 20 év sarában azok mindent megtesznek, hogy a Jobbikot belekeverjék, de ez nem fog menni.

Shore 2010.01.18. 22:59:47

@slaci89:

"ennél jobb ingyenreklám nem kell a pártnak, csak így tovább!"

Lopunk, csalunk, hazudunk! Szavazz rám! LOL

Viktus 2010.01.18. 23:00:32

@hüjehalyó:

A pénzt évekig a harmadik út formáció kapta Csurka, és Kovács Dávid ... a tavalyiról meg majd elszámolnak.

Melyikőtöknek van netán cége? kész vagytok a tavalyi mérleggel január közepére ...

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 23:00:39

@Viktus:

Mégis a te akólod melegéből rángattak ki egy köztörvényest. De fura...

szkepi 2010.01.18. 23:00:59

@Viktus: igen!undoritó ringyó köpönyegforgató szuka, aki mosolyogva nézi a család kicsikocsiját égni. mindennek és mindnekinek szó nélkül hátat fordit. ideológiának, családnak, hitnek, gyereknek. mindennek. ez egy pénzéhes lotyó.ez nem ember, nem nő.

Thresher 2010.01.18. 23:01:09

@longlife: Attól hogy ferde szemmel nézünk a Jobbikra, nem fogjuk megöleni Lendvait.

Az tényleg felfoghatatlan egyeseknek, hogy ha nem értek egyet A-val, akkor nem következik ebből automatice hogy B-vel meg igen?

Egyik tizenkilenc, másk egy híján húsz, és nem fogok azon vitázni hogy a tizenkilenc ér többet, vagy a húsz minusz egy.

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 23:01:48

@Viktus:

Teszem hozzá: mennyivel jobb, mint Hunvald? Az is ingatlanokkal játszott, rákúrt. Ugyanaz a szemét, ami a szemétdombra való.

Viktus 2010.01.18. 23:02:35

@Thresher:

Nem fogtad azokat kifizetik azokból amiket összedobnak a szimpatizánsok-aktivisták ... nem Putyin küldi a furgonban. Így lenne nem kellene annyit szopnyi, hogy semmire nincsen pénz pár ezer forintok után kell szaladgálni.

gramercy 2010.01.18. 23:03:04

AKINEK NINCS TAKARGATNIVALÓJA ugyebár mindig ezt a szöveget nyomják a nemzeti cocialisták

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 23:03:06

@Thresher:

"Az tényleg felfoghatatlan egyeseknek, hogy ha nem értek egyet A-val, akkor nem következik ebből automatice hogy B-vel meg igen?"

A valaha volt legnagyobb tévés, Déri János ezt úgy fogalmazta meg, hogy a szar ellenkezője is lehet szar. Igaza volt.

y-com · http://www.youtube.com/watch?v=PjCW8bClPbc 2010.01.18. 23:03:40

@spartacus91: ezért megy paypal-os támogatás az Ökopolitikai Műhely Alapítvány számlájára, mi? :)

(lehetmas.hu->Támogatom->paypal)

Viktus 2010.01.18. 23:04:42

@Lófasz Hadnagy:

Nem fogod a különbséget, akkor a hiba benned van. A keszthelyi emberke, ha jobbik nevében a pártnak visszaosztva pénzt a párt embereit asszonyostul elhelyezve a KÖZPÉNZT lopta volna ki, és ezt a Jobbik helyi szervezete, képviselői elnézték volna, akkor kb. a Jobbik is utolsó szemét banda lenne.

A Jobbiknak viszont ahoz semmi köze, hogy egy ember mit művel a cégében nincsen nyomozati jogkör, megfigyelés stb.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.18. 23:05:43

Hol a 70 millió?
Joe84:
"A Jobbik eddig alig kapott valami állami támogatást, ami kb el is ment az óriás plakátokra".

Viktus:
"A pénzt évekig a harmadik út formáció kapta Csurka, és Kovács Dávid"

szkepi 2010.01.18. 23:06:00

száz szónak is egy a vége:MINDEN KURRUPT, TOLVAJ, CSALÓ SZARHÁZI, LEGYEN MASZOP, FIDESZ, MADEF, JOBBIK, CIGÓ , ZSIDÓ, BUZI, VAGY BÁRKI BÖRTÖNBE!!!!NINCS KIVÉTEL!NE AZÉRT MERT JOBBIKOS, VAGY CIGÁNY, VAGY EZ, VAGY AZ, HANEM MERT LOPOTT AZ ÉN ADÓFORINTOMBÓL.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.01.18. 23:06:17

A Fidesztől már megjött a csekk a megrendelt írásodra?

Különben meg ha már pénzügyek, pont a Jobbik az egyetlen, aki el tud számolni:

www.fn.hu/belfold/20090507/hallgatas_mellebeszeles_partok/

Nem vagyok fideszes 2010.01.18. 23:06:38

Amúgy az a legviccesebb, hogy sem a jelenlegi, sem a tavasztól esedékes hatalom számára nem kívánatosak a neonácik. Most még nyugiban lehetnek, de tavasztól meglesz a két pofon, sőt, még több is.

Részemről ennyi, jó éjt!

Thresher 2010.01.18. 23:06:48

@Viktus: "Nem fogtad azokat kifizetik azokból amiket összedobnak a szimpatizánsok-aktivisták"

És erről tényleg olyan kurva nehéz papírt csinálni?

Tudod, ha rajtakapnak hogy puskázol a Tisztesség és Erkölcsösség c. kurzus ZH-ján, téged meg kibasznak, akkor hiába jösz azzal hogy a másik meg lefizette a dékánt, attól ez még csak vád marad,(attól függetlenül hogy igaz vagy sem) plusz egyáltalán nem mentesít attól hogy te miért puskáztál.

Most már érted mi itt a gond a Jobbikkal etéren?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.18. 23:07:17

Én ma fogadtam egy nagyon magbiztos jobbikossal egy láda sörben, hogy a min. elnököt nem Vona Gábornak fogják hívni. :DDD

slaci89 2010.01.18. 23:07:53

@Shore: Végül is 0 Ft ráfordítással a csapból is ők folynak és a többség talán már rájött arra, hogy Jobbikkal kapcsolatos hiteles információk forrása nem éppen az index.hu főoldalának bármelyik része.

alf (törölt) 2010.01.18. 23:08:05

Óóóóó, az a sok gatyaszegény jobbikos... Akik ott virítanak az emelvényen, ugye? Erkölcsi királyok, de csóringerek....
:)))
Hogy szét ne röhögjem magam. Sztárügyvédek, médiafeleségek, kitömöttek éppúgy, mint a másik oldal.

Mint a goj-motorosok Harley-Davidsonon, ugye? Ilyen meg olyan nemzeti, 15 millás kétkerekűn. Biztosan tisztességesen befizetett adók után a vállalkozásuk nyereségéből vették, ugye?

Viktus 2010.01.18. 23:08:17

@hüjehalyó:

Állami támogatást a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út 2006-os választási eredménye alapján közvetve kapnak, igaz, ezügyben Csurka Istvánnal még vitáik vannak, eddig 26 millióhoz jutottak hozzá. Magánszemélyektől havonta összesen körülbelül egymillió forint pénztámogatást kapnak, nagyobbrészt kisemberek befizetései révén az 500 forinttól a 20 000 forintos támogatásig – írták válaszukban. Felvett hitelük nincs.

Szokol 2010.01.18. 23:09:30

Az Jobbik EU választási kampánya a különböző becslések szerint kb. 100 milla volt. Ugye nem kell most elhinnem, hogy ezt a pénz a tagdíjból meg a pár ezer forintos támogatásokból jött össze?

A "Tiszta kezek"-ről meg annyit: több száz Jobbikos képviselő ücsörög évek óta a magyar korrupció központjaiban, az önkormányzatokban. Valahogy még sem jut eszembe egy olyan hír sem, amikor valamelyikük leleplezett volna bármilyen simlit.
Most akkor nincsenek ott, nem figyelnek oda, vagy pont úgy kaszálnak, mint a többi párt?

Viktus 2010.01.18. 23:10:12

@Lófasz Hadnagy:

Neonácikat majd februárban nézegethetsz , vagy ha tükörbe nézel ...

szkepi 2010.01.18. 23:11:18

jobbik a képmutató hányinger

Thresher 2010.01.18. 23:11:59

@Viktus: "Meglesz a papír."

Hát ha te mondod, akkor készségesen elhiszem. De Vona ezt tudja azért?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.18. 23:12:21

Vicces egyébként, de a Jobbiknak annyi pozitív hatása lehet a magyar politikai életre, hogy megteremti a nemzeti összefogást.

Egyelőre talán furcsán hangzik, de a szalonképtelen szélsőjobb elleni fellépés előbb-utóbb közös nevezőre hozhatja a baloldaliakat, liberálisokat, jobboldaliakat. Talán ez elindíthat egy olyan folyamtot, hogy betemetődik az a híres-neves árok a két oldal között.

Franciaországban már volt ilyenre példa.

Viktus 2010.01.18. 23:13:15

@Szokol:

A Jobbik konkrétabb válaszokkal szolgált. Kampányra összesen 29 és 31 millió forint áll rendelkezésükre, ennek nagy részét már fel is használták. Nagyjából 300 óriásplakátjuk lesz május 15-étől egy hónapig, a tévé- és rádióreklámokat még nem látják tisztán, de körülbelül 5 milliót szánnak rá. Internetes hirdetésre várhatóan nem költenek, „mert elég erősek a neten anélkül is”.

Egymillió szórólapjuk készült el. Tavaszi Hadjárat néven nagyjából 400 helyszínen tartanak fórumot, ezeken nagyságrendileg 30-500 ember vesz részt. Állami támogatást a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út 2006-os választási eredménye alapján közvetve kapnak, igaz, ezügyben Csurka Istvánnal még vitáik vannak, eddig 26 millióhoz jutottak hozzá. Magánszemélyektől havonta összesen körülbelül egymillió forint pénztámogatást kapnak, nagyobbrészt kisemberek befizetései révén az 500 forinttól a 20 000 forintos támogatásig – írták válaszukban. Felvett hitelük nincs.

A Fidesz - MSZP nem költött a kampányra száz milliót ez nem fura ? a becsüsök ilyenkor hol vannak?

Hidvéghi Balázs, a Fidesz "kampányigazgatóságának igazgatóhelyettese" hosszasan részletezi, hogy mennyire ízléstelennek tartanák a drága kampányt válság idején, ezért annak költségvetése nem haladja meg a 100 millió forintot.

Nem válaszolt az MSZP arra a kérdésre, hogy mennyi pénz megy kommunikációs anyagok tervezésére és előállítására, médiafoglalásra és rendezvényszervezésre, s arra sem, hogy mennyi és milyen médiafelületet használnak fel a kampány során.
A válaszokból még annyi kiderült, hogy nagyjából 100 millió forintos a kampányuk költségvetése. A párt alapítványa semmilyen szerepet nem vállal állítólag a kampányban, s 10 fős a kampánystáb, akik a párt alkalmazásában álló dolgozók, s emellett természetesen aktivisták és önkéntesek is segítenek.

-

Ennyi. A Jobbik most is annyit jó, ha kampányra összetud kaparni, amennyit csak az utóbbi hetekben elköltött az MSZP, és a Fidesz nem beszélve amit még fog ...

Viktus 2010.01.18. 23:14:28

@hüjehalyó:

Te biztos ebben az országban élsz? :D

Itt Magyarlandban sokkalta inkább ilyesmitől fosik a jónép:

Tíz baromfit és pár tojást ért Vili bácsi élete?!

Oroszlány | Vili bácsi hetvenhét évesen is aktív életet élt. Gyilkosai néhány baromfit, húst és tojást vittek el az oroszlányi házikóból. A rendőrség szerint még gyerek is van a tettesek között.

Yeto 2010.01.18. 23:14:51

1) Mert ők a nemzet megmentői, és ezért a törvények felett állnak és nem tartoznak senkinek elszámolással.

2) Mert a többiek is lopnak (csak ők költenek könyvelőre).

Nem tudtad?

Közöd?? (törölt) 2010.01.18. 23:15:01

nyjlt titok, hogy a jobbik az orosz titkosszolgálattól ami a kgb utóda kapja a pénzeket, a cél Magyarország destabilizálása, orosz érdekszférába való bekényszerítése. ennyit a jobbik hazafias legendáriumáról.

Trejo 2010.01.18. 23:16:23

@Viktus: Ez valami jobbikos bulvár?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.18. 23:17:25

Elore leszogezem nem vagyok Jobbik szimpatizas, sot lassan semmilyen szimpatizas nem leszek ha igy megy tovabb.

En szerintem arrol van szo, hogy a parlamenti partok probalnak fogast talalni a Jobbikon, mert feltik a husosfazekat.

Ennyi.

Viktus 2010.01.18. 23:17:32

@Közöd??:

:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D Te v.mi kabaré előadó vagy? Ez hatalmas volt ütősebb, mint a Tel-Aviv - New York tengely :D

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.18. 23:18:15

@Viktus: az ilyen demagóg dumákkal, a burkolt cigányozással még el tudtok evicélni egy-két évet, oszt annyi.

A szélsőséges pártok előbb-utóbb eltűnnek a süllyesztőben. A MIÉP is bejutott 98-ban a parlamentbe, és hol vannak most? Sehol.

Viktus 2010.01.18. 23:24:35

@Trejo:

Ez a magyar valóság. Ezért tört fel a Jobbik. A nép nem éppen tőlük fél ...

Egyébként:

index.hu/bulvar/2010/01/18/gyerek_is_lehet_a_kegyetlen_gyilkosok_kozott/

lehet neked vicces...

Ezen pedig egy Tolna megyei falu mindennapjairól készített riport van:

www.youtube.com/watch?v=FSWVXdyajAA

Gondolom a nénin egyenesen fetrengve röhögsz.

Viktus 2010.01.18. 23:25:39

@hüjehalyó:

Más világ volt csurka meg a telavivtengelyei ... a Jobbik most épül-fejlődik rohamosan.

alf (törölt) 2010.01.18. 23:27:58

@hüjehalyó: Sajnos ez nem ilyen eccerű. A Jobbik komoly felmérések alapján ugrott rá arra, amit most marcangol. Cigányozással, zsidózással sokat el lehet érni ebben az országban. Ehhez képest Csurka nagyon "konszolidált" volt.

A Jobbik egyetlen módon tűnhet el, OV kiváló konspirációjának következtében.

De sajnos a nyílt és a látens rasszizmus és antiszemitizmus ettől még nem fog eltűnni.

És ez a szerencsétlen kis ország annyi sok száz év mellényúlásaiból újra és újra ... NEM TANUL. Nem veszik észre a legtöbben, hogy éppen ez a rossz út, hogy a nagy magyarkodás soha még semmi jóra nem vezetett.

elfelejtette 2010.01.18. 23:29:33

En sem vagyok egy nagy Jobbik szimpatizans, de az, hogy pont a kampanynyito utan fedeztek fel ezt a hianyossagot, az szerintem elegge karaktergyilkos probalkozas, es bizonyara nem veletlenul. Mondjuk az teny, hogy a partok nem nagyon kimelik egymast, szoval csodalkozni nem csodalkozok rajta.

alf (törölt) 2010.01.18. 23:30:22

@Viktus: Igen, igen... Újra épül és fejlődik Móricz "Rokonsága"..
Azok ugyanis nem a zsidók és a cigányok...

szkepi 2010.01.18. 23:31:18

@alf: jobbik fogja még lemocskoszsidózni OV gyerekeit!

Trejo 2010.01.18. 23:32:19

@Viktus: Meséld el inkább, mit gondolsz miután elolvastál egy ilyen hírt? Vannak fajgyűlölő gondolataid?

Viktus 2010.01.18. 23:35:00

@alf:

Rasszizmus nincsen ebben az országban semmi bajunk a cigányokkal vannak a Jobbikban is cigányok. A jelentős hányaduk által képviselt életmóddal már annál inkább.

Az pedig édes kevés, hogy Orbán Viktor megvette Farkas Flórit ... ahoz, hogy változást érjenek el a cigánykérdés tekintetében. A Jobbik az egyetlen párt, amelynek a programjában kifejti a cigányság integrációját nem pedig a cigány vezetők felvásárlását tűzte ki célul.

A zsidóság megint más téma a zsidósággal semmi gond, ha pl. a független választott bíróság egy humbuk izraeli cég érdekében nem tesz tönkre egy évtizedek óta működő sikeres középvállalkozást, amely több száz családot tart el.

SnowFighter 2010.01.18. 23:37:52

Mondjuk én egy ilyen cikket nem veszek be így elsőre :-) Miért? Mert semmi konkrétat nem tartalmaz. Tartalmaz egy saját cikkre való hivatkozást, meg egy HVG cikkre valót. Az első jelen esetben nyilván nem hiteles, a HVG-s cikket meg el se tudom olvasni, mert ezért nem fogok oda regisztrálni, kösz :-) De a HVG-t ismerve, ami sorozatosan tele van ferdítésekkel, csúsztatásokkal, féligazságokkal (nem csak a Jobbikkal kapcsolatban), számomra ez a sajtóorgánum nem hiteles. Emiatt számomra ez a cikk is alaptalan.

Félreértés ne essék, nem ismerem a Jobbik elszámolásait, azt se tudom megtette-e őket vagy nem. Ezért számomra ez a cikk kevés információt tartalmaz ahhoz, hogy el is higgyem. Emellett élek azzal a gyanúval, hogy igaz lenne a cikk, akkor ezzel már rég tele lenne az Indextől a Népszabadságon át a Magyar Nemzetig minden.

Nem is igazán tudom mit rejtegethetne a Jobbik, hisz közpénzek közelében eddig nemigen volt. A titkos orosz vagy a Fideszes támogatást?! Na ne nevettessük már egymást... :-)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.18. 23:38:56

Szarul áll ez az ügy, akárhonnan is nézem.

Volt egyszer egy főnököm, annak volt az a mondása, hogy aki papírt ír, az puhára esik.
Na, a Jobbik még ezt az alapvető okosságot is elmulasztotta.

Viktus 2010.01.18. 23:39:06

@Trejo:

A parlamenti pártok tehetetlenség, hogy hagyták az utóbbi évtizedekben ideáig fajulni a helyzetet. Ezek a buckalakóként funkciónáló cigányok, azért tartanak itt, mert az integrációjukra szánt pénzeket a roma vezetőknek hagyták eltapsolni.
Soha senki nem ült le őket oktatni-nevelni nem ismernek más életformát.
A rendőrség rendvédelmi feladatainak megszűnésével pedig az ország egyre több településén ilyen anarchisztikus állapotok uralkodnak míg a rendőrök csak traffipaxozni járnak, vagy éppen őket is elverik.

szkepi 2010.01.18. 23:40:02

@Viktus: és hánynak ad munkát,ment a puffogás sukoróilag. demján ur parancsára megindult a propaganda.akkor éppen ő fizetett a kereplő primitivéknek."nem kell nekünk izraeli casinó!!!" és lőn. demján elkezdi épiteni a szlovák oldalon az ő casinó komplexumát. Félti a bizniszt a nagy kópé. Igaz az izraeli 3700 mhelyet adott volna, de nem. mi magyarok nem alázkodunk meg a tel avivi tőke előtt.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.18. 23:40:06

@alf: "A Jobbik egyetlen módon tűnhet el, OV kiváló konspirációjának következtében."

Nos, igen. Egy-két párt tudna mesélni a Viktor-féle "halálos ölelésről". :)
Szerintem ő jobban utálja a jobbról érkező konkurenseket, mint a baloldaliakat.

Elég csak visszagondolni 98-2002-re. Egy darabig hagyta játszani Torgyánt és Csurkát, aztán szépen lassan kezdtek kiszivárogni hírek a korrupciós ügyeikről, szépen lassan elkezdett bomlani belülről mindkét párt...

Egy biztos, O.V. ebben vérprofi.

Viktus 2010.01.18. 23:41:11

@szkepi:

Lehet meglep , de civilizált országokban pl. nem adnak építési engedélyt lápvidékre, természetvédelmi területre, mégha maga a szent tőke is akar oda építkezni.

szkepi 2010.01.18. 23:41:50

@hüjehalyó: sztem is zseni, de félő , most elkalkulálja magát

SzocsO 2010.01.18. 23:42:15

na, csak van pénz ebben az országban a szegény kifosztott népnél, ahelyett hogy kenyeret venne, betolja a jobbikba. Ha jól értem az egyik kommentelőt, hogy miből finanszíroz a Jobbik.

szkepi 2010.01.18. 23:42:44

@Viktus: ezt a baromságot honnan veszed jóember? amszterdam nem épült volna fel

Viktus 2010.01.18. 23:43:21

@szkepi:

Egyébként köztudomású a casino ipar szokta fellendíteni a nemzetgazdaságokat , és a legtisztább pénzkereset. Monaco-t leszámítva hol is? Így is van elég belőle az uzsoramaffia virágzik is ...

Viktus 2010.01.18. 23:44:32

@szkepi:

Hu, ha te Hollandiában környezetvédelmi területen szerzel építési engedélyt casino címszóval te vagy az Isten. Főleg, úgy hogy fillérekért átjátsza neked a holland kormány te vagy az Isten.

szkepi 2010.01.18. 23:44:34

@Viktus: na ne erénycsőszködjünk már.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.18. 23:45:33

@SnowFighter: "a HVG-t ismerve, ami sorozatosan tele van ferdítésekkel, csúsztatásokkal, féligazságokkal"

Nem olvasod, de tudod? Az jó lehet.

szkepi 2010.01.18. 23:47:11

"Lehet meglep , de civilizált országokban pl. nem adnak építési engedélyt lápvidékre, természetvédelmi területre, mégha maga a szent tőke is akar oda építkezni."NEM MONDTAD HOGY CASINO.
Mi bajod a casinókkal?nem nyertél?

slaci89 2010.01.18. 23:48:27

@hüjehalyó: Népszabit sem kell olvasni ahhoz, hogy tudja az ember, hogy mekkora baromságokkal van tele, nemde?

SnowFighter 2010.01.18. 23:50:33

@hüjehalyó: igen, apám veszi :-) Tudod, ilyen nyomtatott cucc papírból, nem tudom láttál-e már? Újságnak hívják. Máskor kérdezz, mielőtt beszólsz, hidd el, jobban jársz :-)

Na, abból szoktam cikkeket olvasni olykor. No nem mindet, hamarabb kiborulok tőle :-D

Viktus 2010.01.18. 23:51:07

@szkepi:

Lényegtelen volt, hogy casino é nem adnak olyan helyen sőt auchan parkoló sem lehet ...

Semmi baj casinokkal adott keretek között működik most is elég, és így sem tudják megfelelően ellenőrízni őket az illegális szerencsejáték is virágzik. Az embereknek meg nem olyan munkát kell propagálnia egy normális államban, amely családokat tesz tönkre meg elősegíti az uzsoramaffia virágzását, amikor a segélyek beleszállnak a gépekbe.

Trejo 2010.01.18. 23:54:02

@Viktus: Nagyon is elkanyarodtunk a témától. Miért nincs beszámoló 7 éve? Bort iszik, vizet prédikál...

osborne 2010.01.18. 23:55:44

@Elpet: mostmár csak írnak vmi kamut

Viktus 2010.01.18. 23:55:44

@Trejo:

Mert felkellett nőnie hozzá idén lesz no para. Ezt hívják fejlődésnek a semmiből keletkezett v.mi idő kellett hozzá míg ezek kialakulnak ...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.18. 23:57:04

@SnowFighter: konkrétan melyik cikkben olvastál ferdítést, csúsztatást és féligazságot, és mi volt az?

gauche caviar 2010.01.18. 23:57:29

@Viktus: "kijött a program nem tudtak mibe belekötni fasisztázá"

hogy a náthás faszba nem tudnak belekötni abba a kazal humbugba, nagyotmondásba meg közhelygyűjteménybe?
olvasol te más blogot is vagy csak be vagy állítva kommentszolgálatra, hogy ahol feltűnik a jobbik neve, ott tolni kell a mantrát? Kinek? aki eddig nem vette be a jobbik hülyeségét az már nem is fogja, pláne az ilyen ügyek miatt sem. Aki meg bevette, annak már úgyis mindegy, az már azt is elhiszi Vona Gabustól, hogy sajtból vana hold. természetesen pannon sajtból. hiszen a sajtot is a magyarok találták fel. aki mást mond az hazaáruló.

szkepi 2010.01.19. 00:00:01

mindenekelőtt elszámoltatni a szavazatokat az erzsébet hidon!!!

Accordion 2010.01.19. 00:00:14

Ki fizette a sok bakancsot, meg a hangosbemondót, meg miből él 7 éve a sok jobbikos vezetőbácsi és a titkárnőjük?

Ezek olyan komoly kérdések, hogy nem is merem azt gondolni, hogy éppenséggel azok pénzéből éltek, akiknek érdeke, hogy a jobbik erős legyen a fidesz ellenében.

„Kik, kik, kik ezek az emberek?”

gauche caviar 2010.01.19. 00:00:43

@elfelejtette: ahogy a cikkben is szerepel, a HVG már tavaly nyáron hozta, hogy hibádzik az elszámolás. szál sem politikai cselvetés, meg derült égből seggberúgásról van szó, csak szimplán a jobbik sem jobb azoknál akikre minden további nélkül kötelet, meg hazaárulót, meg lámpavasat, meg dunábalövést meg a többi klasszikust szórja - mindezt egy törvényesen betiltott pincéregylet díszlet előtt. Rendpárti. muhahaha. rendparty.

Trejo 2010.01.19. 00:02:20

@Viktus: A jobbikot egyetlen sáv választja el a zászlón a nyilasoktól, ugyanazt a gusztustalan szöveget nyomják. És vannak emberek akiknek erre van igénye.

gauche caviar 2010.01.19. 00:03:46

@SnowFighter: nagyjából annyi van egy bejegyzett politikai párt amelyik cirka 100 miskát plakátolt el tavaly, amiről nem nagyon számolt el a szabályok szerint.
az csak egy grátisz pikantéria, hogy ez a párt közben korrupciós tisztaságot meg becsületet, rendpártiságot hirdet.

Viktus 2010.01.19. 00:03:51

@gauche caviar:

Olvastam pár elvakult hippi rizsázgat , és apróságokból csinál elefántot minden párt programjában van humbuk. Mondjuk a többi párté hol olvasható? :D

@Accordion:

Munkáról hallottál már? titkárnők? :D:D:D:D te sem jártál még jobbikos iroda közelében :D:D:D:D:D fizetett titkárnő ez jó volt.

2010.01.19. 00:04:59

Hú de erőlködik itt pár büdösbolsi...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 00:06:09

@Viktus:

7 év és ügyészségi vizsgálat kellett annak felfogásához, hogy az országban törvények vannak, amiket be kell tartani?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.19. 00:06:37

@Viktus: "te sem jártál még jobbikos iroda közelében"

Ezek szerint te jártál/jársz?

Trejo 2010.01.19. 00:07:00

@imperial: Megjöttél kommunista?

gauche caviar 2010.01.19. 00:07:07

@Viktus: hogy a fenebe ne adnanak ott is ilyeneket isŰ? talan tekints mar kijebb, nincsenek falak a karpatok tetejen. olvass bele kulfoldi lapokba.
mas orszagokban is van ilyen. csak ott mar regebb ota megy ez a jatek, nem tekintik vilagvegenek, apokalipszisnek meg nemzeti sorsatoknak, csak annak ami: tarsadalmi aktivizmusnak.
ehhez nem kell karvalytoket, meg zsidovilagosszeskuveseket krealni, csak megirni a transzparenst, menni es demonstralni es ugyesen taktikazni. cseppet sem konnyu de a hulye maszlagok helyett kreativ otletekkel barmi megoldhato, david legyozi goliatot.

Gandalf Garaboncias 2010.01.19. 00:07:08

@gauche caviar:
Jaja, nem új a téma.

Engem sokkal jobban érdekelne a pártkasszánál a korai évek gazdálkodása, amikor még csak ifjúsági mozgalomként ücsörögtek a HÖK-ökben...

2010.01.19. 00:08:02

@Trejo: magadra ismertél bolsikám? :))))

Viktus 2010.01.19. 00:08:02

@Trejo:

Meg 50 év meg bizonyos ideológiai különbségek, és még sorolhatnánk ... nyilasokat akarsz látni www.kitartas.hu

Thresher 2010.01.19. 00:08:53

@SnowFighter: "De a HVG-t ismerve, ami sorozatosan tele van ferdítésekkel, csúsztatásokkal, féligazságokkal (nem csak a Jobbikkal kapcsolatban), számomra ez a sajtóorgánum nem hiteles. Emiatt számomra ez a cikk is alaptalan."

Szerintem a Buci Maci után ez a legsemlegesebb újság, még értelme se lenne ferdítésnak. De ha neked csúsztatás az, amit a Népszabi/Magyar Nemzet máshogy ír, akkor mea culpa.

gauche caviar 2010.01.19. 00:11:27

@Viktus: nem erted meg mindig. magasrol leszarom, hogy melyik part mekkora troger, mert tuggyuk, hogy trogerek.
de a jobbik pont azzal akar kitunni ebbol a higfosbol, hogy azt harsogja magarol, hogy o aztan nagyon nem.
ehhez viszont illene meg a GYNUJAT is elkerulni az ilyen ugyeknek.
a tenyek elegge magukert beszelnek: nem szamoltak el a loveval. ezt a torveny irja elo, nem gyurcsany ferenc. szoval ha ugyanazt csinaljak, mint akiket fikaznak, akkor nem jobbak naluk.
erted? tok mindegy, hogy most a jobbikosok istenadta jo emberek, csordultig tele hazaszeretettel. ha ilyen egyszeru szabalyokat nem tudnak betartani akkor mitol is masok? szepeket, nagyokat masok is mondanak... hazafijassat...

egy hang 2010.01.19. 00:13:00

Ha az össze parlamenti párt évek óta túllépi a saját kampány és egyéb keretét ami törvény által van szabályozva (sőt több száz millás hiteleket vesz fel,lásd szdsz, remélem ki is hullanak), akkor egy 2003 óta nem parlamenti párttól, ahol egyetlen tiszségviselő sem kap fizetést a párttól nem tudom milyen alapon lehetne ezt elvárni. Amugy ha egy kicsit is korrekt lenne a blog vagy a szerző és nem csak uszitani akarna, akkor legalább 2003 óta idevágó adatokat illeszthetett volna be vagy arra hivatkozó forrásokat jelölhetett volna meg az összes parlamenti pártról és láthatná az is aki nem akar vagy tud utánajárni hogy kamu. Nincs ilyen törvény. Úgy mindenki tudná miről beszélünk. Igy leginkább a nagy semmiről.

Nem vagyok fideszes 2010.01.19. 00:13:28

@gauche caviar:

Ezt kérdeztem én is a kollegától pár órája:

HONNAN A LÓVÉ?

Viktus 2010.01.19. 00:16:41

@gauche caviar:

természetvédelmi területen építkezés nyugaton általános ... :D:D:D:D:D még a szemetet is otthon 3-4 féle kukába gyűjtik ... jártál te már v.ha a kerületeden kívül?

szkepi 2010.01.19. 00:18:26

jobbikos csürhe úgyis felgyujtja aszelektiv szemeteseket - a szemeteknek szemet szúr a szemetes.ez vicces

Viktus 2010.01.19. 00:18:29

@Lófasz Hadnagy:

Már mondtam csak az agyad helyén is a paci nemiszerve lehet.

Van a tavaly megkapott állami forrás meg van amit befizettünk szimpatizánsok- aktivisták. Ebből lett a kampány, infrastruktúra fenntartása. Lesz róla zárás is, ha lenne céged tudhatnád az sehol nincsen kész január közepére.

Viktus 2010.01.19. 00:19:06

@szkepi:

Igen egy ilyen esetet megtudnál jelölni ? :D

Nem vagyok fideszes 2010.01.19. 00:20:13

@Viktus:

Öcsi, ne visszatámadj, hanem válaszolj.

Tehát: honnan a lóvé?

gauche caviar 2010.01.19. 00:22:16

@egy hang: ismetlem akkor: a jobbik alapveto strategiaja arra epul, hogy ok aztan patyolattisztak, meg ok masok, mint a tobbi. namost, ha azzal lehetne egy ilyen helyzetben ervelni, hogy de hat masok is lopnak, akkor hogy is jon ki ennek a vegen az, hogy de megis a jobbik a jofiu? sehogy? kozpenz, nem kozpenz: tok mindegy milyen love, partkent elkoltve el kell rola szamolni. ha a jobbik ezt nem teszi meg, kicsit vicces ha masokon kezdi szamonkerni masokon.

"uszít"
na, ilyet aztan a jobbik soha nem csinalt, ugye? jobbikbűnözés.
biztos szar amikor a sok mocskossagot eppen veled csinaljak... rossz oldalan allni a futykosnek...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 00:23:52

@Viktus:

Tavalyelőtt nem volt még Jobbik?

Mert arról van szó, hogy soha nem készítettek még beszámolót, nem arról, hogy a tavalyi még nincs kész.

szkepi 2010.01.19. 00:26:26

milyen vicces a jobbikos riadólánc.minden blogon ott van egy jobbikos szimpatizáns. ha kicsit megkapargatják őt, azonnal leadja a drótot a "testvér"nek. és hasonnáci jön és védelmére kel.ki van ez találva. arc nagy

stratez 2010.01.19. 00:26:29

A tiszta kezek pártja alighanem egy alapos kézmosással kezdheti a parlamenti szereplését...

Nem vagyok fideszes 2010.01.19. 00:27:32

@Schindler Pistája:

Tehát ha kellemetlen kérdsések merülnek fel, máris elindul a zsidózás.

Igen, ennyit tudtok.

elfelejtette 2010.01.19. 00:27:33

@gauche caviar: Persze, persze, en is olvasom a dolgot, de az idozites az mindenkepp figyelemremelto.

gauche caviar 2010.01.19. 00:27:43

@Viktus: az "altalanos" hol hangzott el? a sajat agyremeidet ne nekem tulajdonitsd. arrol van szo, hogy nyugaton is tortenik ilyesmi (olaszorszag eleg nyugatnak szamit, vagy neked ilyen esetben mindig egy alpesi lejto jelenik meg a fejedben? szoval a derek taljanok aztan rendesen szetkapjak a videkuket ha penzrol van szo...)
a megtortenik es az altalanos kozott te erzel kulonbseget? attol hogy a blikk megirja, hogy a nagymama az unokajaval masztrubal, attol ez meg nem lesz altalanos.

januarrra nincs meg a zaras: de baszki, mar nyaron felmerult, hogy 2003(!!!) ota nincs meg a "zaras".
Igen, az aktivistak dobtak ossze 100 millio hufot, emberi szivjosagbol szorta meg az orszagot az oriasplakatokkal... te elhiszed ezt a hulyeseget? iroda meg telefonkoltseg az ugy jon a az egbol? mennyei manna? te valami nagyon alacsonyan allhatsz a taplaleklancban ha ezeket a hulyesegeket elhiszed. Ilyen jellegu mukodesi koltsegei akkor is vannak egy partnak ha az nem a jobbik hanem mondjuk a Terez Anyag INC

gauche caviar 2010.01.19. 00:29:31

@elfelejtette: (ha jol vagom, a hvg lapzartaja hamarabb volt, mint a program kihirdetese... ettol persze meg lehetne idozitve a dolog, de sztem ezt siman csak be lehet tudni az "aktualitas" erejenek, hiszen a jobbik programja korul nagy volt a hype, hiszen ok aztan teleigertek a csillagos eget. csak az eppen felhos.)

szkepi 2010.01.19. 00:33:09

@Schindler Pistája: szorul a hurok kicsifasiszta.buktok mindannyian. magyarok szégyenei vagytok a nyilasbarbitokkal

OmegA404 (törölt) 2010.01.19. 00:42:46

Megy a kaftános örömködés mi?
Sírva vígad a magyar, vágod tán.

vernyul 2010.01.19. 00:46:45

@Trejo: Értelmi képességei alapján mintaszavazó lehet. Egyébként meg: ne etesd a trollt.

Drang 2010.01.19. 00:59:05

Tipikus, sunyi kommer hazugság az egész felvetés (nem véletlen, hogy a HVG-től származik).
A Jobbik minden évben elkészítette a beszámolóját, azokat az Állami Számvevőszék megvizsgálta és (kisebb hibáktól eltekintve) rendben találta (a jelentés az ÁSZ honlapján elérhető). A közzététel valóban elmaradt, ui. a jóváhagyásra jogosult szerv (Országos Választmány) csak 3 hónapja alakult meg. A 2009-es évről – vagyis az EP-választás évéről, ami tartalmazza az állítólag horribilis kampányköltségeket – eleve csak 2010 áprilisáig kell közzétenni a beszámolót, ergo a Jobbik nemigen nyerhetett azzal, hogy az eddigi beszámolóit nem tette közzé.

Rókakígyó 2010.01.19. 01:05:09

A minden párt számára fontos lesz ezértazért a nagy nemzeti zászlóvívők lejáratása. Ez most elkezdődött. A legkönnyebben saját táborukat lehet majd ilyen módszerekkel megingatni. Dehát a tábor egy része eleve illegitimnek tartja az ország teljes vezetését, míg nem a jobbik lesz az. Én különben láttam ilyen pénzügyi beszámolót. Nevetséges dolog. Szerintem számhúzással is lehet döntenti, hogy hová mit írjanak, a valósághoz semmi köze.
Amúgy meg egy jobbikos sosem hazudik. Igaz jobbikosok?

english grandma in use 2010.01.19. 01:27:36

"Igazam volt, igazam van, mindig és mindenben igazam van. Éltem egy bizonyos módon, s élhettem volna másképp is. Volt, amit megtettem, volt, amit nem. Ezt és ezt sose tettem meg, viszont ezt meg ezt megtettem. No és aztán? Mintha mindig erre a percre vártam volna... s erre a bizonyos hajnalra, amely majd igazolni fog. Semmi, de semmi se fontos, és jól tudtam, hogy miért."

Stiel 2010.01.19. 01:31:58

@Drang: (a jelentés az ÁSZ honlapján elérhető)

Hol? Adj linket.

Én megnéztem az ÁSz honlapját, amit találtam, az így kezdődik:
'A Párt a 2006. és 2007. évi pénzügyi beszámolóit nem készítette el'

Szóval... linket, na.

Drang 2010.01.19. 01:52:08

@Stiel:
Amiről te beszélsz, az nem a Jobbik, hanem a 2006-os választásra létrehozott MIÉP-Jobbik alkalmi választási párt. Ezt a Csurka élettársa irányította, az ő feladata lett volna a számviteli rend betartása is. A Jobbiknak semmi beleszólása sem volt a működésbe, az állami támogatásból sem igen látott semmit.
A Jobbikra ez vonatkozik, ha már linket akarsz:
http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/9087FF4AA1CBDF08C12576650053C03A/$File/0937J000.pdf

mrbrownstone 2010.01.19. 02:06:19

@Viktus:

"...havonta összesen körülbelül egymillió forint pénztámogatást kapak..."

Te vagy tudatosan hazudsz, vagy olyan ostoba vagy, hogy kár rád a szót vesztegetni. A Jobbik lassan már egyetlen nap is többet kaszál egymilliónál. Elég csak a kurucinfón hirdetőktől származó bevételekre gondolni. És persze ezek a bevételek adózatlanok. Az igaz, hogy a többi párt is lop-csal-hazudik, de azért sunyiságban és aljasságban egyik sem éri utol a Jobbikot.

Viktus 2010.01.19. 02:36:14

@mrbrownstone:

Esetleg konkrét bizonyíték, mert ez így lepkefing.
A kurucinfónak semmi köze a Jobbikhoz.
A Jobbik lapja a barikad.hu , és a Barikád hetilap, amelynek a kiadási költsége sem két forint. Legalább tudnád miről beszélsz, amikor csaholsz.
Tényleg egyébként a Népszabadság reklámbevételei az MSZP-hez folynak? :D:D:D:D:D:D

cuko 2010.01.19. 03:34:28

@SnowFighter:
légyszi, tényleg hivatkozzál már, mondjuk ne kérjek sokat: 2 HVG-s cikkre, ami -szerinted- tele van ferdítésekkel, csúsztatásokkal, féligazságokkal. Vagy ne dobálózz ilyenekkel.

mrbrownstone 2010.01.19. 04:49:58

@Viktus:

Mondtam én, vagy tudatosan hazudsz, vagy riasztóan hülye vagy. Novák Előd elég sok konkrét bizonyítékot tudna mesélni, és alighanem mesélne is, ha kilátásba helyeznének neki némi anális érintkezést egy seprűnyéllel.

SnowFighter 2010.01.19. 05:07:07

@hüjehalyó:
Ha mondjuk a Jobbiknál maradunk, elég egyszerű lesz példákat találni: hisz mint olyan sok más országos sajtótermék, ez is gyakran teljesen alaptalanul, a szó jelentését látszólag nem is ismerve használ olyan szavakat, mint pl.: szélsőjobboldali, fasiszta, náci, hungarista, stb. Ezeknek a magukat írónak nevező embereknek én legszívesebben értelmező kéziszótárt ajándékoznék, de erre nincs pénzem :-)

Nyilván nem nehéz rájönni, hogy így akarják az emberekbe sulykolni az asszociációt.

Ja és most biztos kéne egy konkrét példa is, mert kb. el se hinnéd a fentieket a HVG-ről, mi? Legyen mondjuk Jeskó József novemberi cikke, ha jól emlékszem talán "Nyilas vészkorszak, félkatonai szervezetek" címmel. De nem lesz nehéz másikat találnod ugyanerre.

Az mondjuk igaz, hogy ez nem a csúsztatás és féligazságok kategóriája, hanem nyílt hazugság. De majd az előbbiekre is keresek egy példát :-)

SnowFighter 2010.01.19. 05:13:07

@mrbrownstone:
Valószínűleg te is sokat mesélnél az inkriminált seprűnyéllel a seggedben :-D

Amúgy ez a legveszélyesebb: amikor a tájékozatlanság még hülyeséggel is párosul. A kuruc.info bevételeiből vajmi keveset láthat a Jobbik. De a hirdetőket nézve amúgy nem hiszem, hogy a kuruc.infonak túl nagy profitja lenne. Mert nem nagy cégek hirdetnek és tapasztalatból sejtem mekkora lehet egy ekkora oldal fenntartási költsége :-)

*AK47* 2010.01.19. 05:31:16

Azért nem kellene ennyire betojni a Jobbiktól! Zsidók, cigányok mit rinyáltok? Ne lopjatok, dolgoztatok volna amíg volt munka, és akkor most nem heverne romokban az ország! Próbáljatok meg becsületesen élni, és ne sefteljetek kampósorrúak! Ezt az országot úgy hívják elég régen: MAGYARORSZÁG. Aki nem tudja elfogadni, hogy ez az ország Magyar föld az takarodjon az országból! Miért nem beszéltek a komcsik által ellopott milliárdokról, a tönkretett országról, vagy a fidesz stiklijeiről? Memóriazavarban szenvedtek?

jog-ász 2010.01.19. 06:08:27

ez most valami tudatos épitsük a jobbikot poszt?mert látom viktus végigharcolta a kommenteket.

félemelet 2010.01.19. 06:19:09

Az utolsó - igen elképesztő - mondatot leszámítva remek, tömör cikk.

wwolf 2010.01.19. 06:19:33

Nem tudta a konyvelô, hogy melyik sorba kell beírni az iszmlám terroristák meg az orosz/ukrán maffia adományait.

Téglagyári Megálló 2010.01.19. 06:25:11

@m.logic:

"Egy alulról szerveződő párt nem biztos, hogy minden ilyen ócska papírmunkával foglalkozik, hogy megfeleljen a gépezet formai evárásainak."

Oké, ha ilyen hippi-feelingben utaznak, akkor szívjanak füvet, rendezzenek koncerteket, de ne akarjanak kormányozni. A kormányzás az többek között egy bürokrácia üzemeltetését is jelenti, aki ebben nem jártas bété szinten sem, az ne akarjon odaállni.

Kovács I 2010.01.19. 06:33:53

A Jobbik máris vesztett egy szavazót személyemben. Sajnálom...

Várkonyi 2010.01.19. 06:34:31

@Elpet: "A HVG késéssel kapcsolatos kérdéseire Schön Péter gazdasági igazgató azt válaszolta, hogy a napokban biztosan közzéteszik a pártmérlegeket."

Ennyi a válasz. Fogalmam sincs hogy miért kell ezen türelmetlennek lenni, meg számonkéregetni, nyílván most forró a téma, hogy megjelent ez az egyértelműen lejárató cikk a reak... mandíneren, csak sajnos a világ máshogy működik, minthogy egy blog bármit is számonkérjen a Jobbiktól, amire a Jobbik vigyázzba áll, telefon, interjú, nem is úgy gondoltuk, kösz hogy szóltatok, stb, stb.

Türelem. Egyébként meg mégegyszer: a hvg-s cikkben már ott van a válasz a szerintem látszatproblémádra is.

itt reagálok arra is, amit a programhoz írtál: neked egy kissé gyors a Jobbik tempója, a megfontolt haladás híve vagy, gondolom már csak a korod miatt is.

Hát bennünk meg ott van az igazság és a fiatalság lendülete, bár sokan írták itt azt, hogy kellemesen csalódva mennyire megfontoltnak és széleslátókörűnek találták a programot.
Bár gondolom, neked még ez is sok. Jó.

Lényeg: eltérő vérmérsékletűek vagyunk, valamint az ízlések különböznek, így jártunk.
Fogadjuk el egymást, ahogy vagyunk.
Ha már egy nemzetet építünk.

PS:
Gondolom ez a cikk úgy került képernyőre, hogy megjelent a Jobbik programja, hát kenjünk egy kis szart a Jobbikra. Ez még rendben is van, a média ilyen, különösen, ha elfogult.
Csak közlöm: nem fog sikerülni.

Hiszünk a magyarságban, ezért győzni fogunk.

Szebb jövőt!

*AK47* 2010.01.19. 06:35:01

@jog-ász: Amikor egy cikk úgy kezdődik, hogy"Politikusbűnözés-A Jobbik tiszta kezei, akkor ne csodálkozz, ha egyes embereknek kinyílik a bicska a zsebében! Miéert nem úgy kezdődik, hogy "Csalók szélhámosok-Az emeszpés börtönlakók!"

Várkonyi 2010.01.19. 06:37:20

@Kovács I: Így jártál.
Bár eddig se lehetél valami tájékozott, ha egy kibaszott cikket nem tudsz elolvasni. Vagy biztos szövegértési gondjaid vannak.

Manapság állítólag a gyerekek körében egyre gyakoribb a dyslexia.

Várkonyi 2010.01.19. 06:45:42

Egyébként meg függőben lévő ügyészségi vizsgálatról beszélünk, amely TELJESEN TERMÉSZETES, pubikáim.

Várjuk meg, mit határoz a nyílvánvalóan elfogulatlan, és nem 100%-ig teljesen vörösökből álló ügyészség, amely döntés jogszerűségéhez majd természetesen kétség sem férhet.

burgener 2010.01.19. 06:47:54

Aki meg tud nevezni 5-nél több Jobbik-ost (Morvai, Vona, Balczó, Szegedi nem ér), az hozzászólhat.

Dr Kangörény 2010.01.19. 06:48:43

Aki nem örvendez vala a jobbik bármelyik cselekedetének, az zsidócigánykomcsilibber, na. Mindenki más hazudik, ők viszont szűzlányok gyülekezete. Nem tudtátok?

kyncza 2010.01.19. 06:50:32

Mennyi köcsög, metéltfarkú zsidó irogat ide, hihetetlen...

Valamelyik buzi írta, hogy a magyarkodás nem vezetett soha semmi jóra.
Elmondom öcsém, bár nehéz lesz feldolgoznod, hogy Magyarországon vagy!
MAGYARország! Tudod? Nem zsidóország! Ha nem tetszik, kövesd példaképed mondatát:
el lehet menni innen!

Szebb jövőt!

Thresher 2010.01.19. 06:52:25

@burgener: "Aki meg tud nevezni 5-nél több Jobbik-ost (Morvai, Vona, Balczó, Szegedi nem ér), az hozzászólhat."

Aki letudja vezetni a karbonsav-ciklust, az hozzászólhat.

Te jösz.

civilkontrol 2010.01.19. 06:52:48

Ajjajjj Turul, még nem olvastam bele a kommentekbe, de gyanitom, hogy kaptál a lohadt pofádla ;o)
londa zsidó gazembel!

Kovács I 2010.01.19. 06:56:43

@Várkonyi:

Köszönöm. Igyekszem a lehető legtöbb embert az ismeretségi körömből az így jártál oldalra állítani. Tudod ha van egy BT-d és a könyvelőd nem ad be valamit HATÁRIDŐRE az APEH-nak, azért még Te vagy a felelős! Schön Péter nyilatkozata nem pótolja az elszámolást. A szar az szar, akárhogy is próbálod passzírozni. :-))) Valóban szükség van egy szebb jövőre, de azt nem ti fogjátok felépíteni...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.19. 06:58:03

Azt már eddig is láttam, hogy a Fidesz nem akar 2/3-os többséget a Parlamentben, most már az is nyilvánvaló számomra, hogy a JOBBIK sem akarja túlnyerni magát ezen a választáson:-( Ha én JOBBIK-os lennék, frankón nem gyalázkodnék, hanem Keats és Hölderlin idézetekkel támasztanám alá nézeteim igazát. Azzal totálisan padlóra lehetne küldeni az ellenfelet. És tényleg!:-)

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.01.19. 06:58:30

http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/9087FF4AA1CBDF08C12576650053C03A/$File/0937J000.pdf

32. oldal, a beszámoló teljesítéséről

Ezek szerint a Jobbbik 2005-2008-ig nem teljesítette ezt a kötelezettségét.

kyncza 2010.01.19. 07:01:51

A sok Jobbik mocskolónak...

Miért nem a többi pártról kerestek ilyen kimutatásokat? Azoktól, akik éjjel-nappal lopnak az adófizetők kárára? Előre dobáltok egy pártot, légből kapott, 100%-an megbízható forrás alapján?

Megérdemelnétek a maszopot még 20évig, gyökerek!

Thresher 2010.01.19. 07:05:19

@kyncza: Azért mert a többi párt nem állítja magáról hogy szűzlelküek, és hogy elszámolnak mindennel...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.19. 07:09:01

@Thresher:

No, ez elég k*rvásra sikeredett:-(

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.01.19. 07:09:16

Na mi van, már megint nem megy a link felismerése?

Kovács I 2010.01.19. 07:09:55

@kyncza:

Lehet, hogy a többi párt elkészítette az elszámolásokat? :-))) Jó lenne már megérteni a T. Jobbikos közönségnek (is), hogy ha tetteink nincsenek összhangban a kimondott szavainkkal, abból baj van/lesz.

Téglagyári Megálló 2010.01.19. 07:09:56

@kyncza:

Szerencsére van más választás is.

Téglagyári Megálló 2010.01.19. 07:11:48

@Téglagyári Megálló:

Voltak pártok, akik:

"** a beszámolót 2009-ben az ellenőrzési kiértesítést követően tették közzé"

A Jobbik még ez után sem tett eleget a kötelezettségnek...

Téglagyári Megálló 2010.01.19. 07:15:17

@Viktus:

"A kurucinfónak semmi köze a Jobbikhoz"

Plafon vídiából?

*AK47* 2010.01.19. 07:15:33

@kyncza: Végre nem csak komcsik, és cionista zsidók hallatják a hangjukat ezen a fórumon! Igen! Magyarországon élunk, és ideje lenne ezt elfogadni mindenkinek aki itt él, mert nem mi magyarok fogunk allkalmazkodni a zsidókhoz, és a cigányokhoz, és a tobbi "antimagyar" réteghez! Ha már Magyarországon sem mondhatja el a Magyar a véleményét, akkor mi alapon várhatjuk el, hogy a környező országokhoz csatolt magyar földön tiszteletben tartsák a magyar nemzetiséget?

deakmiklos 2010.01.19. 07:15:42

Ennyi összehordott sületlenséget!!! Titkárnő meg 100 millió. Tudod végigcsináltam a Jobbikban az EP kampányt. Saját fénymásolt plakátokkal és szóróanyaggal. Minden csepp benzint magam fizettem. Ja és a kerületben a Jobbik 2.-ként végzett. Ha nem ismered, ne beszélj róla. Ha szeretnéd megismerni, www.jobbik.hu . Olvass a programunkból és bíráld fölül az igazságait. Ha ezt meg tudod tenni keresd meg Orbán Viktort hogy te szeretnéd megírni a programjukat, mert idáig még az övékről hallani sem hallottam.

kyncza 2010.01.19. 07:20:15

Senki nem mondta, hogy a Jobbik hibátlan párt!! Olyan nincs, és nem is lesz!
De hogy megkavarta az állóvizet a politika medrében(sic!), és igyekszik tenni is valamit, azt senki nem vitathatja!!

Kivéve azok, akik úgy kapnak fizetést, mint hunvald haverjainak haverjai.
Meg ami még nem derült ki...

trifid 2010.01.19. 07:31:08

@Drang:
Kedves Drang!
Én most vettem a fáradságot, és elolvastam a megadott linken az ellenőrzött pártok gazdálkodásának értékelését.
Ott bozony tisztán és világosan leírták, hogy nem csak közzé nem tette a pénzügyi beszámolóját a Jobbik, hanem el sem készítette. Nem tudom Te végigolvastad-e a doksit, de a végén pártokra lebontva szerepel kinek milyen hiányos a pénzügyi gazdálkodás, ill elszámolása. Bocsáss meg, de ez így, ebben a formában öngól.
Üdv: Trifid

Nzoltan 2010.01.19. 07:41:23

Erről az jut eszembe, hogy a lendvai azt nyilatkozta a lapokban, hogy papíron nem lépík át a törvényben megszabott egymillió per képviselő kampányösszeget.

Na innentől kezdve mondhat bárki bármit, hol nem szarom le, hogy a parlamentben és költségvetésben jelen nem lévő párt mikor és kinek nem adja be a mérlegét?

Várkonyi 2010.01.19. 07:46:29

@Kovács I: "Tudod ha van egy BT-d és a könyvelőd nem ad be valamit HATÁRIDŐRE az APEH-nak, azért még Te vagy a felelős!"

Természetesen így van. Ettől még a Jobbik ezekben a napokban leadja a nyilatkozatot, és akkor a te érzékeny kedélyállapotod is megnyugszik majd.

Csatlakozom kynczahoz: a 2010-es választás után itt akkora balhék lesznek, több százmilliárdos tételek fognak kiderülni, amihez képest ez a szar amit rágtok, már most is szószerint SEMMI.

De sebaj, mivel azok minket nem érdekelnek, főleg akkor ha a zsidesz is benne van, hát inkább rágjuk ezt a szart, mert mi ilyen kis tökéletesség-ígényesek vagyunk.

Hát akkor rágjátok.

bandeirante 2010.01.19. 07:48:31

@Thresher: Hát, a HVG nagyon nem semleges. Elég csak megnézni a vélemény rovatot hátul. Vagy másfél évtizede olvasom, és még soha nem láttam olyat, hogy ne tisztán ballibsi vélemények lettek volna ott hátul. És a többi cikkében is benne van a pártvonal, finoman, de határozottan.

Ugyanakkor arra ügyelnek, hogy a tényállításaikat alátámasszák. Úgyhogy special ebben a Jobbik sumákolási dologban igazuk van.

Nzoltan 2010.01.19. 07:50:42

@Lófasz Hadnagy:
Olvass utánna és megtudod.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 07:52:14

@Várkonyi:

Valamit félreértesz talán. Nekem nem a tempó gyors. Én a közzéadott programot látom úgy, hogy az egy nagyméretű teoretikus világkép, amelynek sem a megvalósíthatóságára, sem a működőképességére nem látok garanciát.
Garanciaelemként kizárólag a program alapjául szolgáló világképbe vetett hitetek szolgál, ezt én nem tartom elegendőnek.

Jelen témában pedig arról van szó, hogy ebben a politikai játszmában vannak játékszabályok, ezeket be kell tartani. Ha a Jobbik úgy gondolja, rá más szabályok vonatkoznak, mint bárki másra az országban, az ismét egy új indformáció, amit az ember kénytelen figyelembe venni.

warren buffet 2010.01.19. 07:53:50

@Nzoltan:

akkor miben is különbözik az összes többi párttól?:D
semmiben: lop, csal, hazudik.ennyi.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.01.19. 07:55:21

@Thresher: Normális estben ennek evidenciának kellen lenni.Szóval szerinted normális ,hogy meg se probálnak tisztának látszani sem.Ez igen.Demokraszi...
Így húsz évvel a rendszerváltás után jó lenne túllépni ezen a kádári "hagyatékon" ,hogy "ők is lopnak(vezetők) mi is lopjunk(níp)"...
Lop a az mszpéé ,lop a fidesz is hajdejó nekünk...

Thresher 2010.01.19. 08:04:16

@blas: Egy hajlott hanggal se mondtam hogy ez jó... Nem tudom hogy ezt hol olvastad nálam, fuss neki mégegyszer.

ÉS akkor elmondom mégegyszer: Nem a többi pártot védem, nem is akarom, csak azt mondom hogy a Jobbik sem különbb náluk. És ne gyere azzal "ők" többet loptak, meg ők hogy ők mit (nem) csináltak.

Itt kurvára nem beszél senki a többi pártről, csak a Jobbikosok kenegetik itt a maszlagot, azzal takarozva "de hát a többiek". A többi párt is egy szar-szemét-szar alak, rájuk mutogatni már nem divat.

Megsúgom, konkrétan amugy le van fosva a többi párt, itt a Jobbik kettősmércéje a téma, meg az, hogy a nagy számadás közepette egy kurva papírt sem képesek megcsinálni.

kyncza 2010.01.19. 08:04:47

@Jómunkásember: Te olyan böszme vagy, hogy már fáj. Te látsz valamit a tv-ben, újságban, akkor már az úgy van?!?
Érdekes, az, hogy naponta lopják a pénzed kormányszinten, nem érdekel!!

Az ellen szólalj fel, te szerencsétlen, nem azt szidd, aki még esélyt se kapott bizonyítani!

Nzoltan 2010.01.19. 08:09:17

@Jómunkásember:
Egyenlőre még nem az én pénzemet basszák el. Persze ez változhat. De éllovasok a csalásban egyhamar még nem lesznek. Fizikai képtelenség. Soha annyi pénz nem fog átfutni rajtuk, mint az MSZP-SZDSZ-en.

warren buffet 2010.01.19. 08:11:00

@kyncza:

1.
nem szoltam fel senki mellett én épp ezért nem szavazok semelyikre mert mégegyszer LOP és HAZUDIK mind.nem álltam senki ki egyik párt mellett sem szóval ne ferditsd amit irtam.

2. a korrupcio ami most megy ugyanolyan zavaro, de PONT ettől kéne megszabadulni nem?gondolkodj már, ha az egyik párttal kivételezel, akkor a többinek is el kell nézned te fogyatékos.

Thresher 2010.01.19. 08:11:56

@kyncza: "Az ellen szólalj fel, te szerencsétlen, nem azt szidd, aki még esélyt se kapott bizonyítani!"

Nem kicsit röhejes, hogy úgy akartok esélyt kapni, hogy ti azt is a naprendszer szélére küldenétek gondolkodás nélkül, akinek más a bőrszine meg a vallása.

Ezt komédia bazdmeg, egyszer mondjátok hogy a rendszer pusztítani való, máskor meg a lehetőségeivel akarok élni.

Kettősmérce megint.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.19. 08:13:02

@Elpet:

Legyünk igazságosak! Ha olvasol bármit is az 1920-as évek hivatalos megnyilatkozásaiból, szinte felrobbannak a szövegek a "neonacionalizmustól". A Horthy-rendszer létrehozói egy világháború utáni, Trianon utáni, vörösterror utáni, románmegszállás utáni, erősen szétzilálódott országban próbáltak működőképes kereteket biztosítani a nemzetnek. Ennek fontos, elengedhetetlen része volt az "eszme". És te is tudod, hogy 1938-ra jó (nagyon jó!) európai nívóra emelték az országot. Ahhoz, hogy komoly teljesítményeket hozzunk létre, ahhoz motiválttá kell tenni a társadalmat és nem csak gazdaságilag, de lelkileg-szellemileg is!!!

ü
bbjnick

Nzoltan 2010.01.19. 08:14:39

Én nem látom olyan problémának ha egy parlamenten kívüli párt nem karistolja be az excel táblába, hogy Józsi mennyi A4-es lapot rakott be a közösbe. Majd ha lesz komoly költségvetési támogatásuk, akkor már más a helyzet. Vihar a biliben.

Mindenesetre nem jó üzenet a választók felé, az már biztos.

warren buffet 2010.01.19. 08:15:09

@Nzoltan:

oké, de figyelj már, nem a zéró tolerancia lenne a lényeg?mindegyikkel szemben?

saját maga ellen adott a jobbik egy kurvanagy támadási felületet azzal h senkinek elképzelése sincs hogy az elmúlt 6 év gazdálkodását egy jobbik hivő nagyvállalkozó vagy épp 5000 kisnyugdijas adományából fedezték-e...

ezt miért nem tudhatja ország világ, ha annyira tiszta a párt?csak egy kérdés.:)

susmus111 2010.01.19. 08:16:09

T.@Várkonyi:
Örülök, hogy van ilyen megfontoltabb fiatal vélemény is. Nagy bajban lennénk, ha a fiatalok nem lennének idealisták. Hova jutna a világ, ha nem így lenne?

A véleményem röviden:
Aki azt mondja, hogy szélsőséges jobboldali párt a Jobbik, az ugyanlyan túlzásokba, "szélsőségekbe" esik, mint az a néhány túllendülő jobbikos fiatal, aki párttagságára úgy tekint, mint valami újkori inkvizítor állásra.
Sírhat itt bárki, tapasztalatból tudom mondani, hogy kicsi hazánkban a sok probléma ellenére még mindig úriemberek módjára oldjuk meg azokat a problémákat, amilyen súlyúak máshol még nem is léteznek.

Ez nem egy radikalizálódó ország...egyszerűen az emberek unják már a sok hazugságot, az alkalmatlan vezetést és a megélhetéssel zsaroló gazdasági maffiahálózatot.

Pénzügyi beszámolót készíteni kell. Aki páttá alakult ezt is vállalta, nem csak a parlamenti helyeket kell tudni elfoglalni.

Engem igazából elkeserít, hogy míg a saját tagság kreatív módon dolgozik és áldoz a párttra, addig a teljes amatörizmus uralkodik a vezetésben. Nincs komoly arc. A kerületben induló emberük megszólalni sem tud,műveletlen, ráadásul alkoholista.
A Jobbik általad visszafogottnak tartott programjában /a hagyományosan Jobbikos kommunikáció mellett/szinte szó szerint a 10 hónappal ezelőtt megjelent Magyarok Szövetsége programra ismertem rá.

És még egy figyelmeztetés és egy példa pont velük kapcsolatban is /MSZ/. Itt a rendszer tele van hazugsággal. Aki nem vigyáz, az maga is hazuggá válik, s akkor menthetetlenné válik. Az MSZ programot onnan ismertem meg, hogy annyit halottam róluk egy pap ismerősömtől, hogy a kommunisták kreálták őket és a Szili Katalin támogatta pénzzel a rendezvényüket. El is hittem. Pap mondta. Az egyik nagykállói baráti beszélgetésen szóba kerültek. Erre én mint a jól értesült bedodtam, hogy humbug az egész, mert Szili Katalin támogatta őket. Erre egy högy odajött hozzám és bemutatkozott: Szili Katalin vagyok Nyíregyházáról és én támogattam őket 10 000 forinttal. Égés volt. Túl sok a pletyka és lassan az lesz a leghjiteltelenebb , aki ebből sok kacsából egyet is továbbad.
Pénzügyi beszámolót pedig kell készíteni.

stars7726 2010.01.19. 08:18:50

naivitás lenne azt hinni,hogy bármelyik politikai párt,politikus,nem hazudik és nem fog lopni.ez a politika sajátja.aki hatalmon van az oszt,és annak több jut.nem véletlen ez az oriási harc,ami ennek érdekében történik.-Jobbik 2003 őszi párttá alakulása óta egyszer sem közölte mérlegét, holott erre évente lenne köteles.-
azért ez több mint elgondolkodtató.tartok tőle,sok csontváz fog még kiesni a szekrényekből...

Nzoltan 2010.01.19. 08:19:22

@Thresher:
Cseréld fel a nézőpontokat!
Jól láthatóan az üzenet most az, hogy a jobbik is csal. Sajnos a mostani vezetésnek ez maradt vádaskodásul. A nácizás az rég visszaütött, komolyabb gebasz meg még nem volt. Ez nekünk választóknak nagyon rosszul hangzik. A kormánypárt most másra mutogat, holott ők kenték szét a szart.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.01.19. 08:22:54

@Thresher: Mondjuk egy pártot önmagában ,hogy ítélsz meg mihez viszonyítva, ha nem a többi párthoz?Nem mondom ,hogy normális de érthető álláspont,a "visszamutogatás".
Már eddig is derültek ki olyan ügyek amik többszörösöen meghaladhatják ezt az összeget.Btw,senkit nem érdekelne ez az ügy ha jobbik egy 2% pártocska lenne,mint ahogy a monoki polgármestert sem karcolgatnák ,ha nem csinálná azt amit.Ez a gusztustalan.

kyncza 2010.01.19. 08:23:01

@Thresher: ne lódíts te félsátán! Elárulom neked, hogy a Jobbik-, és a Magyar Gárda tagjai között is van cigány, és zsidó származású is! Egy olyan cikket mutass, ahol azt írta akár a Jobbik, akár a Gárda, hogy ki kell írtani akár egyiket, akár a másikat. Cigánybűnözés van, ahogy van politikai bűnözés is! És a cigányok túlnyomó része gyerekgyártásból, és lopásból él! Erre hiába jön bárki olyan szöveggel, hogy de fehérek követik el a gazdasági nagy tételes lopásokat! Igen, valóban!
Vagy a jelenlegi politikai "elit" tagjai, vagy pénzügyi "szakemberek", bankok, akik 95%-ban zsidók!

Kettősmérce? Ezt pont a Jobbikkal kapcsolatban kell kimondani? Ahhoz képest, hoyg közel 500.000 szavazója volt EP választáson, nem sok média biztosít reklám felületet kampánycélra, akármire!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 08:23:41

Nem emléxszem, hogy láttam vagy hallottam volna a többi párt elszámolásáról. Csak elcsalt milliárdokról. Ez valami új, fülénél fogva kirángatott kifogás, amivel a Jobbikot akarják ellehetetleníteni.
Leülhet, egyes.

Nzoltan 2010.01.19. 08:24:17

@Jómunkásember:
Én értem mit akarsz mondani.
Csak a felhajtást nem értem, mert nem közpénzről van szó. A tagok és támogatók pénzeit ki nem szarja le? A törvény nyilván nem, de valójában nem károsítottak meg senkit.

stars7726 2010.01.19. 08:31:45

@kyncza: a kampányfelületet nem biztosítani szokták,hanem megvásárolni...ha esetleg nem akarnak nekik eladni,hát azon már érdemes elgondolkozni,hogy miért nem!

stars7726 2010.01.19. 08:34:03

@Nzoltan: ki nem szarja le?ez lesz a szebb jövő?azért 2003 óta nem készíteni beszámolót,az több,mint hanyagság.próbálnád meg ezt egy vállalkozás esetében,,,

warren buffet 2010.01.19. 08:39:23

@Nzoltan:

én is értem, h a védekezésed alapja az h magánpénzről van szó.

de a vállalatok sem állami pénzből dolgoznak - a cégek döntő része magántulajdonban van, mégis kell beszámolót késziteniuk...érted.

másrészt meg ha nincs semmi titkolnivaló - mert az ártatlanság vélelme mindenkinek jár, akkor miért nem teszik egyszerűen közzé?érted, a "rend pártjánál" ez azért meglehetősen visszás, nem?

harcsabajuszos 2010.01.19. 08:40:01

Nem túl bonyolult a képlet, mint a klasszikus viccben: Gino, csak az első milliómról ne kérdezz...
A parlamentben garázdálkodó gengszterek rég leosztották a pénzeket s egymásnak bármi áron sebezhetetlenséget biztosítanak.
Ha egy outsider kis gengszter szeretne a terített asztalhoz férni, minden létező eszközt bevetnek ellene, hisz az ő territóriumukat veszélyezteti. Agyon még nem lőhetik, mert demokrácia van, vagy mi, de előbb utóbb ez sem kizárt.
Ez az elszámolósdi is enne a szánalmas, enyimavártiedalekvár játéknak a része, így teljességgel komolytalan és érdektelen bármely alapintelligenciával rendelkező embernek.
Évtizedek óta nem szavaztam, mert tiltakoztam a bármely oldal színeibe öltözött, köpönyegforgató tolvajok ellen, de most megyek és a Jobbik lesz a választott, bizonyítsanak, söpörjék el a nagy bűnözők uralmát.

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 08:41:22

Hát ez az egész ügy többszörös hiba a Jobbik részéről. Szarul kommunikálták le az egészet, plusz szarul kezelik az egészet. Az nyilvánvaló a magyar politikai világban, hogy pénz nélkül párt nem fog a parlament közelébe kerülni. Az is nyilvánvaló, hogy akkora pénzösszeg előkerítése a keretek között lehetetlen. Természetesen az összes magyar párt jóval túllépi a megengedett keretét, azonban egy hallgatólagos megegyezés szerint ezen ügyeket nem firtatták különösebben. A Jobbik azonban megfeledkezett arról, hogy őt senki nem engedte be ebbe a "klubba". Ezt kicsit elamatőrködték. C'est la vie, majd tanulnak belőle.

Thresher 2010.01.19. 08:42:56

@kyncza: Tudod, a mocskos cigányozással nekem nem a cigányok egy rétege jut eszembe. Ha ennyire tisztelitek az általatok vélt "jó" cigányokat, akkor miért egy kalap alá veszitek?

He engem lemocskosmagyaroznának, akkor nem hiszem hogy elkezdenék azon agyalni hogy rajtam kívül kire értik...

chillman 2010.01.19. 08:45:13

amatőr húzás a kormánypártok részéről, hogy most ellenőrzik a jobbikot...
mi van a többi párttal?? 386Milla helyet 2Mrd-ből kampányolnak.. vizsgálat sehol sok hülye! az innen-onnan a Ti pénzetek is.. és etetik veletek a szart a kereskedelmi TV-n meg az óriásportré plakátokon! inkább EZ szúrná a szemeteket mint a Jobbik akit a hazáját szerető magyar átlagemberek támogatnak ahogy tudnak
borzalmasan ostobák vagytok!

harcsabajuszos 2010.01.19. 08:45:25

Másrészt emlékeim szerint egyetlen parlamenti párt egyetlen elszámolása sem volt hiteles, számtalan hír olvasható az ismeretlen eredetű összegek felhasználásáról, a képviselőik fekete zsebpénzeiről (költségtérítés) nem is szólva.
Az vesse az első követ, aki maga is bűntelen.
Hiteltelenek ezek a bírák, ezért nincs joguk máson számon kérni azt, amit maguk sem teljesítenek.
A Jobbik nem állami pénzből él.

chillman 2010.01.19. 08:47:49

a kormánypártok vajon mi a faszból költenek 2Mrd-t kampányra?? miért nincs vizsgálat?? ez nem szúrja véletlenül a szemeteket??? a jobbiktól retteg mindenki.. zabszemszindrómának hívják!
véget ér most az elmúlt 20 év rablása, hazaárulása!

harcsabajuszos 2010.01.19. 08:56:48

@Muad\\\'Dib: Könnyű ítéletet mondani, de te mit tennél, hogy kerülnél be tisztán a gengszterek klubjába?
Segítek, sehogy.
Ez a disznókkal birkózás esete, mindenki mocskos lesz, de aki túlél, azé a zsírosbödön.
Remélem sikeres lesz a harca az első kívülről jövő pártnak, s bizonyítanak.
Más remény már nincs, ha ők sem, halott az ország.

chillman 2010.01.19. 09:00:21

gyerekek hamarosan itt a tavasz!!

szebb jövőt mindenkinek!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 09:05:05

@Oreg:

"A Jobbik nem állami pénzből él. "

Külföldi államokra is fennáll ez? :)

"Hiteltelenek ezek a bírák, ezért nincs joguk máson számon kérni azt, amit maguk sem teljesítenek."

Magyarán amíg a Jobbik sem adja le a sok éve késedelmes pénzügyi beszámolót, ő se pofázzon, nemde?

Csak semmi kettős mérce, ez már a szadesznak se jött be ugyebár...

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 09:08:15

Kérdés : miért szoktak tiltakozni a Jobbikosok az ellen ha lenácizzák vagy rasszistázzák őket, amikor a fórumtroll szimpatizánsaik szókincse a zsidesz, kaftános, cionista, megélhetési, stb szavakban merül ki, vagy javarészt ezzekkel operál és aki nem ért egyet velük vagy a Szent Jobbikkal, akkor csak a fentiek közül kerülhet ki?
Miért?

susmus111 2010.01.19. 09:08:42

Nincs min felháborodni...Amatörizmus. Nincs rá emberük. Úgy kell nekik minden ismert arc és szakember, mint egy falat kenyér. Ami engem leginkább elkeserít, hogy újból azt látom, hogy az állítólagos nagy politikai erők annyira csak a médiakommunikációval foglalkoznak, hogy egy épkézláb kreatív ötletük és egy komoly szakembergárdára támaszkodó pártprogramra sem jutott idő. Obama jelszavak és honlap, civil csoportoktól lenyúlt programok, a belső ellenségkép-keresés.
A Fidesz és a Jobbik a Magyarok Szövetsége fél évvel korábban nyilvánosságra hozott nemzeti érdek programját mazsolázta meg, a Jobbik hozzárakta a monoki polgármester vidékprogramját, a Fidesz a Seres Mária féle CMP anyagából "gazdagított". A FIDESZ-KDNP által sugallt, állítólagosan 1200 civil szervezett egyesítő CÖF szintén a Magyarok Szövetsége társadalmi szerződésének korábbi változatával házal, miközben kiderült, hogy nem létező szerveződések százait tünteti fel a honlapján, mint támogatót és tagot, ráadásul a létezőknek is több mint a háromnegyede tagadja a kapcsolatot a CÖF-el. Ettől még Csizmadia és Fritz képviseli a magyar polgárokat a médiában. Ugyan melyik sportcsarnokban választotta őket vezetőnek az a bizonyos 1200 civil szervezet? 89-ben a lengyeleknél több millió embert egyesítő társadalmi csoportok hozták létre a pártjaikat, nálunk néhány száz ember eldöntötte, hogy most már nem a 800 000 "egypárttag", hanem ők fogják az országot kormányozni. Ma sincs néhány ezernél több tagjuk. Bábszínháznak tűnik az egész...alkalmatlan szereplőkkel. Unom őket. Húsz évet elvettek az életemből. Az új szereplők legalább idejében alakítsák meg a válsztmányt és hozzák nyilvánosságra a dolgaikat.A parlamenti székhez dolgozni és kéne, nem pedig csak a lelkes tagságot felhasználni.

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 09:09:56

@Herr SturmLiberator:
Azért azt látni kellene, hogy vagy megelégszünk a Fityesz-Maszop tengellyel a világ végéig, vagy tudomásul vesszük, hogy pénzt kell szereznie minden pártnak a parlamentbe jutáshoz. Ez az egész inkább kommunikációs hiba.

Karlitosz 2010.01.19. 09:12:26

"Az igaz, hogy a többi párt is lop-csal-hazudik, de azért sunyiságban és aljasságban egyik sem éri utol a Jobbikot. "

muhaha. még az mdf-szdsz koalíció sem. de az mszp sem sunyi és aljas.
na talán a fidesz nem aljas, csak sunyi.

amúgy a kampánypénz holokauszt kárpótlásból és hátrányos helyzetűeket felkaroló pályázati pénzekből van, személyesen kolompár orbán és zoltai gusztáv utalta át a líbiai bankszámláinkra ott meg kadhafi csapott hozzá pármilliárdot.
és mostanában várunk még paypalra egyenesen putyintól egy nagyobb összeget.

ebből már könnyen átvesszük a hatalmat májusban és leszámolunk a tényfeltáró blogok és egyéb médiák firkászaival, mint amilyen ez a mandinerblog meg a klub rádió vagy a népszabadság például.

csárli hárper 2010.01.19. 09:13:08

hát bazz,itten megint báncsák a jobbikot! pedig ők a becsület a tisztesség az áldozatvállalás a megtisztulás a jövő, ti tudatlan senkiházik! hogy meritek a szátokra venni ezt a talpig becsületes színmagyar mindenre megoldást találó, a sötétségből minket kivezető isteni turul sugallatra létrejött angyali pártot, he? a pártot??? szebb jövőt!! vagy miafaszt írogatnak az igazak :)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.19. 09:16:12

@Oreg: Találó hasonlat.... Csak hát a birkózás végére semmi nem fogja megkülönböztetni a feleket egymástól.

Mad Mind 2010.01.19. 09:17:16

Mi a fszért kell magyarázkodni, a Jobbik mutassa be azt amit leadott az ÁSZnak. Én késséggel elhiszek mindent, de vicces, hogy a Jobbik is jó magyar magyarázkodással kezd, ahelyett, hogy bemutatná a beszámolót. Ez lenne az igazi bemutatás a "kaftánosok"-nak.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.01.19. 09:18:30

a jobbik híveinek számára összetartó és mozgósító erőt jelent az ügyészségi vizsgálat is...

desertstorm 2010.01.19. 09:18:37

Ne aggódjanak olyan nagyon itt egyesek. Ez Magyarország és el lehet innen menni, mint nagy államférfink mondta vala! :-) Részemről a Jobbikra szavazok, bár eddig FIDESZ szavazó voltam, mert végre lesz valaki, aki megkeveri azt a nagy sz@rt, ami a parlamentnek csúfolt házban van!

Karlitosz 2010.01.19. 09:19:06

tessék:

barikad.hu/node/45227

így legyen ötösöd a lottón.

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 09:19:07

@ezittenkéremmagyarország:
Ez roppant építő jellegű komment volt. Határozottan bizonyítja, hogy mennyivel értelmesebbek azok, akik nem Jobbikosok...

frompearly 2010.01.19. 09:19:08

@Karlitosz: ott a pont:) ,de Német Sanyis hitgyülit kihagytad...

alibaszna de bamba (törölt) 2010.01.19. 09:19:56

Azé az csak jobb ha MAGYAR anya gyermeke lopja meg a MAGYAR anya gyermekét!!!!

Karlitosz 2010.01.19. 09:20:28

most akkor kezdheti a többi párt is a közzétételt.

burgener 2010.01.19. 09:23:40

@Thresher: Eddig még senki se tudott megnevezni 5-nél több Jobbik-ost 6 óra 54 óta, "azt se tudjuk ki az, de rászavazunk"-no, erről ennyit.

:-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 09:28:53

@Muad\\\'Dib:

"Ez az egész inkább kommunikációs hiba. "

Hát nem egészen. Nem vitatom meglévő dicső pártjaink hiányosságait, ámde ha a Jobbik a többiek minden apró tüsszentése miatt is hazaárulást kiált, saját tisztességét és szakmaiságát hangsúlyozva... akkor fölöttébb ciki, hogy a húdebecsületes és hozzáértő Dzsobbik pártvezetés HÉT ÉVE elmulasztja a pénzeivel való elszámolást. Ez bizony vagy rosszhiszeműség, vagy dilettantizmus, de kizárt a puszta véletlen. Szintén kétlem, hogy nem olvasták át a pártokra vonatkozó jogszabályokat, hisz hivatalosan megalakultak anno... és mivel a Jobbik propagandája döntő mértékben a többi párt fikázására épül, nem tudom miért csodálkoznak, hogy ezt a taktikát velük szemben is simán elsütik. Pont most a finishben. Kár lebecsülni az ellenfelet, régi pártjaink jól tudják időzíteni az idegen bili borogatását és SZVSZ a kampány felpörgésével párhuzamosan szellőztetik meg a Jobbik esetleges további bakijait.

Érdekes lesz a választás, az szent.

Rob67 2010.01.19. 09:31:02

@*AK47*: Baromarcú, te még a nickeddel is a fenyegető jobbikos képét vetíted fel.
Csak egy mondat: pontosan azért mert az MSZP/SZDSZ lopott azért kellene a Jobbiknak a látszatra is ügyelni.
Vagy szerintetek már ez sem lényeges, ha már a zsidók loptak?

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 09:34:35

@Herr SturmLiberator:
Ezért mondom, hogy már az elején világossá kellett volna tenni, hogy ma Magyarországon a hatályos törvények szerint egy pártnak lehetetlen bekerülni a parlamentbe a finanszírozás béna szabályozása miatt. Amennyiben ezt folyamatosan sulykolták volna változást követleve, akkor nyugodtan mondhatnák, mi megtettük, amit tudtunk, kénytelenek vagyunk másképp hozzáállni a dologhoz, mivel változásra nincs remény ezzel a garnitúrával.
Igen, én is biztos vagyok benne, hogy lesz még több hiba is, ami ki fog bukni. De a tanulópénzt minden pártnak meg kell fizetni. Mondom ezt, mint Jobbikos.

Viktus 2010.01.19. 09:35:00

@mrbrownstone:

Attól, hogy pletykálnak meg a kuruc.info ír a Jobbikról nem a Jobbik része a kuruc semmi köze hozzá a Jobbiknak. A Népszabi is szimpatizál az MSZP-vel mégsem az MSZP tulajdona. A Magyar Nemzet sem a Fideszé attól, hogy a Fideszről ír nagy szeretettel.

gonosztojás (törölt) 2010.01.19. 09:36:01

A könyvelési és számviteli fegyelemnek semmi köze ahhoz hogy megalakul-e egy választmány vagy nem.
lehet hogy a szebb jövő kivánalma tartalmazza a teljes "leszarom az adózást és a törvényeket" lehetőséget is?
lehet, tekintve hogy egy Schön nevű zsidót alkalmaz adópénzügyi korifeusnak egy zsidógyűlölő szervezet..
hehe..

realcarlos 2010.01.19. 09:36:02

Egy életrevalóbb országban rájuk szabadítanák a titkosszolgálatot, és nem várnának 9 éve egy papírra. Ha tényleg külföldi érdekek vezérlik Zázrivecz-et, akkor az pont az NBH hatásköre...

gonosztojás (törölt) 2010.01.19. 09:38:23

realcarlos
Szerintem ezt már régóta csinálják az NBH-sok.Tuti.

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 09:39:00

@realcarlos:
"Egy életrevalóbb országban rájuk szabadítanák a titkosszolgálatot..."
Lapozzunk, ez már megvolt.

frompearly 2010.01.19. 09:43:22

@realcarlos: te hol éltél az elmúlt 10-20-60-150 évben?
Találóskérdés:Melyik az a párt amelyet külföldi érdekek vezérelnek?
Na?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 09:46:49

@Viktus:

"Attól, hogy pletykálnak meg a kuruc.info ír a Jobbikról nem a Jobbik része a kuruc semmi köze hozzá a Jobbiknak."

ááááááááááá nem, és a Jobbik alelnök Novák Előd is biztosnemszerkeszti, (akinek szintén Jobbik prominens felsége nyíltan vállalja is, hogy írogatott a kurucnak). Tipikus jogi szőrszálhasogatás. A Jobbik-nak a mai napig nem sikerült elhatárolódni a sokszor full nyilas maszlagban nyomuló kurucoktól, sőőőt... ez is aknának bizonyulhat könnyen.

@Muad\\\'Dib: ebben sok igazság van. De jelenleg nem a kampánypénzről van szó (azzal korrekt és dícséretes módon elszámolt a Jobbik,), hanem a pártgazdálkodással. Kitől, mennyit, mire. Hét éve. A korrupció és mutyi ellenes harcot a saját portán illik kezdeni, a "de hát másik is lopott" dumával tele a töke az országnak.

*AK47* 2010.01.19. 09:49:08

@Rob67: "Baromarcú, te még a nickeddel is a fenyegető jobbikos képét vetíted fel." A fenti sértő hozzászólásod téged minősít! Ha nem tudsz érdemben hozzászólni, csak sértegetni a nickem miatt, akkor tényleg jobb, ha kivonulsz izraelbe, az araboktól elrabolt földre. Mert ti csak ehhez értete! Gyalázkodni,lopni, csalni és élősködni!

OftF 2010.01.19. 09:52:31

Na látszik, hogy mit tud az új erő.
Egyik komcsi párttag, a másik valami ingatlannal bukik le, a pénzt meg ugyanúgy nyúlják le, mint a nagytesók.
Szánalmas.

gonosztojás (törölt) 2010.01.19. 09:54:46

AK-47
te tényleg hülye vagy ne haragudj.
Az arab meg a zsidó ugyan az a nációó, csak egykoron szétváltak.Mint a beás meg a lovári cigányok.
Úgy metszettfarkuzol hogy azt sem tudod hogy az arabok is blankolják a csutkát.

alibaszna de bamba (törölt) 2010.01.19. 09:59:00

@*AK47*: Miért is fonto nekün az araboktol "elrabolt"föld??
Miért nem fontos pl a Szovjetek által a kinaiaktól elrabolt föld,vagy kambodzsa által elrabolt vietnámi területekért is téphetnénk a szájunkat,épp annyi közünk van hozzá!
Vagy talán brit tudósok kiderítettek az az arab-magyar rokonságról valami újabbat?

Viktus 2010.01.19. 09:59:59

@Herr SturmLiberator:

Ahm , mert Tomcat agymenésébe behozta Novák Elődöt a képbe az biztos így is van. Gondolod az NBH, rendőrség, ügyészség nem lépett volna ...
Miért kellene foglalkoznia a Jobbiknak a kuruccal? ez szélsőséges bulvár portál, amely van, hogy ír a jobbikról. Ennyi. Az MSZP sem határolódik el a Népszavától.

@gonosztojás:

A Jobbik nem szar le semmit meglesz a beszámoló a jövőben pedig az állami pénzekről elsőként fogja minden évben benyújtani a megkívánt iratokat.
Eddig, azért tisztázzunk v.mit.
A Jobbik nem úgy alakult, mint pl. a Fidesz, hogy ott volt mellette az SZDSZ anyapárt meg Soros Gyuri. A Jobbik nem is úgy alakult, mint az MSZP a volt MSZMP átmentésével.
A Jobbikot a nulláról indították el építőkockák folyamatosan kerültek rá az alapokra. Ráadásul 2006-ban volt egy kisebb vihar ... ami után a párt egy pillanatnyit megtorpant, de új emelkedő pályára állhatott. A Jobbik valódi fejlődéséről innen beszélhetünk viszont bizonyos korlátok szorították végig. Szerencsére a Magyar Gárda médiahiszti megadta az esélyt bekerülni a köztudatban csakhogy a Gárda megszervezése sem Putyin tanácsadóival ment végbe, hanem saját erejükből. A párt maga meg azután kezdett rohamosan fejlődni özönlött a nép. Az EP választások pedig megmutatták, hogy van esély bekerülni, így még több ingadozó csatlakozott na meg különböző területekről szakértők stb. mostanra éri el azt az érettségi szinten, hogy valódi pártként képes megjelenni.
Hamarost készen lesznek a beszámolók.

negeev 2010.01.19. 10:00:20

Erre a cikkre várható volt, hogy egyből ugranak a Jobbik-os trollok. Miközben védhetetlen az egyszerű kérdés, hogy ugyan miért nem tudtak legalább egy papírt beküldeni 2003 óta? Nem is kell most se MSZP-t sem FIDESZ felhozni nekik, hiszen ez 100%-ban a Jobbik sara.

benepani 2010.01.19. 10:00:50

Ettől a trianon-tagadó és hungarofób államtól még a lopás sem bűn. Azzal is közelebb kerülünk a bukásához. Elegünk van a hunvald féle kampósokból...

Rob67 2010.01.19. 10:02:27

@*AK47*: Megismétlem, baromarcú, ezzel a névvel nem lehetsz édibédi. Nyilván nem fenyegető akar lenni, mint mondjuk az Ady Endre...
Na de mindegy, a zsidózáson kívül nem mondtál semmit. Mindösszesen megjegyeztem hogy az eddigi lopások miatt kellene még jobban odafigyelni. Erre lezsidózol gyökér?
Hát igazad van. A viselkedésed is minősít.
A csapatot ahova tartozol.
Mekkora egy barom vagy, vaktában zsidózni, mert ez a program?
Még ha igazad lenne, de sajna ez nem talált.

Rob67 2010.01.19. 10:04:48

@benepani: Húha, meg van engedve minden ha nem vagy komcsi vagy zsidó?
Vicceltél ugye?
Vagy ez a koncepció?
Ez édes.

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 10:04:59

@Herr SturmLiberator:
"...A Jobbik-nak a mai napig nem sikerült elhatárolódni a sokszor full nyilas maszlagban nyomuló kurucoktól, sőőőt... ez is aknának bizonyulhat könnyen..."
Szavazat szerzés. Van egy réteg, akit így lehet elérni. Mint a csegevarás bohóckodás a maszopnál. Mintha bármi közük lenne Che Guevara-hoz. A Jobbik az első olyan nemzeti radikális párt, amelyik felismerte, hogy minél szélesebb rétegből kell mozgósítani, olyan médiumokkal, amiktől bármikor el lehet távolodni, ha az szükséges. Kezd alakulni...

Viktus 2010.01.19. 10:06:58

@alibaszna de bamba:

Engem mondjuk nem érdekelnek a Palesztínok, de mindenkinek szíve joga mi miatt kezd el szívfájdalmat érezni. Bizonyos jobbikos körök palesztínokkal szimpatizálnak a liberálisék meg Tibettel ... A magyar országgyűlés meg pl. Kubát ítélte el az emberi jogok megsértése miatt.
Engem személy szerint egyik sem érdekel amíg ennyi probléma van a magyarság témakörén belül is.

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2010.01.19. 10:08:25

Azért ez valami hihetetlen, hogy mindenki azon lovagol: ki lopott, és ki fog majd lopni, kinek milyen a vallása, vagy bőrszíne. Attól tartok pofozkodás lesz a vége!
Először is leszögezném: Jobbikra fogok szavazni.
Másodszor arra szeretném megkérni a tisztelt jelenlévőket, hogy ha kidühöngték magukat ugyan legyenek már kedvesek építő jellegű javaslatokat is tenni. Fikázni, másokat senkiházinak és szarembernek nevezni mindenki képes. Építő javaslatot tenni, baráti jobbot nyújtani ahhoz már értelmes ember kell.
Tisztelt Jobbikos nemzettársaim és Tisztelt Nemjobbikos barátaim! Az én építő jellegű javaslatom az lenne, hogy ne egymás szidalmazásában veszejtsük el energiáinkat, hanem nemzetünk felemelésében izzadjunk meg vitézül.

*AK47* 2010.01.19. 10:09:05

@Rob67: Te baromarcú köcsög! Ha neked ez a stílus tetszik akkor én is tudok ilyen hangon beszélni! Eddig én nem sértegettem senkit, csak elmondtam a véleményemet! Te bunkó komcsi köcsög!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 10:09:21

@Viktus:

"Az MSZP sem határolódik el a Népszavától. "

Nem is kell, mindkettő (ál)balos, oszt annyi.

A lenácizáson megsértődő Jobbiknak viszont érdeke lenne a gestapót is télapóval azonosító kukluxinfótól elhatárolódni. Mégse teszi. Ahogy a szadesz se fogta fel, hogy a Mohácsi féle "jogvédők" tápolása többet visz, mint hoz, de hát kérem mindenki egye a maga főztjét.

nénike · http://mandiner.hu 2010.01.19. 10:09:49

Az a cég, amelyiknek adótartozása van, nem kaphat hitelt.

Amelyik párt megsértette a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényt, ne indulhasson a választásokon.

(Lenne itt megújulás!)

frompearly 2010.01.19. 10:10:23

@Rob67: Eddig az volt a kritérium ,hogy komcsi vagy zsidó legyél ,ez volt a koncepció ,meg az hogy nekik ingyen van minden és úgy osztogatják a közpénzt ,maguknak mintha az övék volna ,gondolom benepani erre gondolt...

Stay_TRUE 2010.01.19. 10:11:31

Annyira primitív ez a cikk, de tényleg!

Gondoljátok, hogy egy olyan pártot, melyet minden lehetséges platformon próbálnak komolytalanná tenni (pl ez a cikk is erről szól), azt pont ez a jelenlegi koprrupt hatalom, - ami ellen a Jobbik tevékenysége irányul - nem fog minden lehetséges eszközzel megfojtani?? Az ÁSZ és az APEH is a mindenkori hatalom vasmarka, amivel bármit lesöpörhet, ami az útjában áll.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 10:11:32

@Muad\\\'Dib:

"A Jobbik az első olyan nemzeti radikális párt, amelyik felismerte, hogy minél szélesebb rétegből kell mozgósítani, olyan médiumokkal, amiktől bármikor el lehet távolodni, ha az szükséges. Kezd alakulni..."

Azaz a cél érdekében semmi se szent. Nem láttunk már ilyet 20 éve, áááá nem...

gonosztojás (törölt) 2010.01.19. 10:12:04

@Viktus:
Hát..sok adózó, -magam is- ,boldog lettem volna ha az APEH méltányolja azt néhány évig hogy "most tanulom a dolgokat, hagyjatok békén majd később"..:))
De sajnos nem..

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.19. 10:12:48

mindenesetre en is nagyon kivancsi vagyok, hogy mibol finansziroztak zazrivecek a szazmillios nagysagrendu kampanyukat:-))

mert zazrivec elotte hatarozottan allitotta, hogy ok 29-31 milliot szannak ra. ehhez kepest ennek also hangon 4szereset sikerult..;-)

jol fizet a tiszta kezek?:-DDD

benepani 2010.01.19. 10:15:26

@Rob67: Tulajdonképpen az igazi kommunistákkal nincs is baj, azok már csak a tankönyvekben léteznek. Akik megmaradtak azok nemzetvesztők egytől egyig.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.19. 10:15:53

@Viktus: akkor is 7 ev csuszasa van es ez nem igazan toleralhato..

mibol elt 7 evig?

majd most a zugyeszseg jol megnezi..

sosem gondoltam volna, hogy orulni fogok egy fidesz altal kezivezerelt ugyeszsegi nyomozasnak..:-DD

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 10:16:23

@Herr SturmLiberator:
Szerény véleményem szerint két lehetőség van. 1) Forradalom, akasztás, elkergetés. Na most szvsz ez nem az igazi, bár kétség kívül hatásos 2) Be kell jutni a parlamentbe. Muszáj. Ugyanis itt csak annak van szava, aki onnan ordibál.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.19. 10:17:15

@benepani: nem-zet-vesz-tok..

izlelgetem a szot:-))))

megkerdeznem kozben, hogy ti nem nottetek ki 11 eves korotokban a haborusdit, hulyegyerekek?;-)))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.19. 10:18:02

@Muad\\\'Dib: hacsak nem sittko lesz belole..

lassuk be, most nagyon all egy par ev letoltendo vonaeknak:-)

Viktus 2010.01.19. 10:18:59

@Herr SturmLiberator:

Mert nem teheti meg ennyi. Minden szavazat számít a kuruc bulváros alpári stílusára meg vevő az ifjúság. Több forrás áll majd a jobbik rendelkezésére lehet ezen változtatni, ha az ifjúságunk nem a szennyen fog szocializálódni, és nem a szennyen keresztül kell elérni, mint pillanatnyilag. A Fidesz is csinált már mindent a minnél szélesebb réteg megszólításához sajnos ilyen a világ próbálkozni kell. Nem szeretem a kurucot olyasmi, mint a Blikk csak egy zsidócigánycsúnyaszavak generátorral felturbózva, de erre a színvonalra van népi igény, mert a népet szépen leépítették agyilag. Idő kell újra felemelni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 10:22:28

@Muad\\\'Dib: eszedbe jutott, hogy a parlamentbe jutás roppppant könnyen megy BECSÜLETESSÉGGEL, mert erre van kiéhezve a szavazó tömeg? Pont a "tuti" demagógiából, "zseniális" szavazatmaximálásból és egyéb mutyis trükkökből van elege a népnek.

Aki atomra számonkérésben utazik, ne legyen maga is szaros.

benepani 2010.01.19. 10:24:30

@az igazi Sipi: Igen, mi így nevezzük a cigányság felemelőit és a földvagyon kiárusítóit. De ti szavazzatok csak a fideszetekre!!!

arconfosom 2010.01.19. 10:25:10

Azt várjuk az ilyen párttól, hogy az ilyen bértollnok libsik kezére csapjanak és nevethessünk végre egy jót

Neked megvolt már a comingout?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.19. 10:25:16

mondjuk az ügyészek erkölcsi tisztaságát már ott megkérdőjelezem, hogy még egy ovodás is tudja, hogy ügyész csak kapcsolatokon keresztül lehet az ember.. korrupt, nepotista, mutyizós banda.. nyilvánvalóan politikai megrendelésre dolgoznak, az igazi gazemberek felelősségrevonása fel sem merül.

ja amúgy meg tessék néha újra elolvasni a Rokonokat (a film sem rossz), sajnos nemhogy még mindig aktuális, de egyre inkább az..

Viktus 2010.01.19. 10:25:21

@nénike:

Egyik párt sem indulhatna, mert vicc az egész szabályozás amit kialakítottak a nagyok a nagy házban maguknak.

@gonosztojás:

Kijön apeh megbüntiz átnyálazza a cuccaimat igen. Csakhogy az még érdekesebb, hogy a nagyok a több milliárdos kampányukat papírozták le a negyedére, és mindenki elhitte, hogy a magáncégek puszira adnak hírdetőfelületet pár ezer forintért ...

@az igazi Sipi:

A kisemberek támogatásaiból, ahogy ma is a legtöbb idő azzal megy el, hogy egy program előtt keressünk támogatókat vidéki diákok, nyugdíjasok, helyi vállalkozók innen van a pénz. Obama féle nagy újításnak dobtak be a Jobbik legfőbb megélhetési forrása évek óta.
Az ügyészség mozizhat.
Én az ügyészségi vizsgálatokat mégjobban várom a tavasz után, hogy a sok ezer milliárd forint hova lett a befizetett adókból ... meg a felvett hitelekből.

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 10:25:44

@Herr SturmLiberator:
Nem megy. Neked is tudnod kell, hogy még egy internetes kampány is óriási pénzekbe kerülhet. Most gondold el. Hiába találod te ki a légtutibb pártot, hogy fogod tudni eljuttatni az emberekhez. A médiáknak eszébe nincs tájékoztatni róla, mivel nekik nem érdekük az ingyen reklám, amikor remek fizetős "ügyfelek" vannak.

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 10:26:21

Ez a két hozzászólás egymás alatt ez valami csodálatos.:)))

Énbiz' · nemcsalokadot.blogspot.com/ 2010.01.19. 10:08:25
Azért ez valami hihetetlen, hogy mindenki azon lovagol: ki lopott, és ki fog majd lopni, kinek milyen a vallása, vagy bőrszíne. Attól tartok pofozkodás lesz a vége!
Először is leszögezném: Jobbikra fogok szavazni.
Másodszor arra szeretném megkérni a tisztelt jelenlévőket, hogy ha kidühöngték magukat ugyan legyenek már kedvesek építő jellegű javaslatokat is tenni. Fikázni, másokat senkiházinak és szarembernek nevezni mindenki képes. Építő javaslatot tenni, baráti jobbot nyújtani ahhoz már értelmes ember kell.
Tisztelt Jobbikos nemzettársaim és Tisztelt Nemjobbikos barátaim! Az én építő jellegű javaslatom az lenne, hogy ne egymás szidalmazásában veszejtsük el energiáinkat, hanem nemzetünk felemelésében izzadjunk meg vitézül.
Válasz erre

*AK47* 2010.01.19. 10:09:05
@Rob67: Te baromarcú köcsög! Ha neked ez a stílus tetszik akkor én is tudok ilyen hangon beszélni! Eddig én nem sértegettem senkit, csak elmondtam a véleményemet! Te bunkó komcsi köcsög!
Válasz erre

soproni1 2010.01.19. 10:26:25

@Herr SturmLiberator:

Nehéz szüzet találni Magyarországon !

Bár Mi mindig becsületesek vagyunk, Ők meg mindig gonoszak !

Nem hisztek a nemzethalálban, az a bajotok !

Most a Jobbik Romániában toboroz híveket, kiváncsi vagyok, ott melyik kisebbséget fogják utálni !

SZDSZPistike 2010.01.19. 10:26:35

Ez az!
Csak keményen mondjunk oda a fasisztáknak!

Újra dühböhrög a Pannon Puma
Shalom

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 10:27:57

@benepani:

Te valami kiábrádult MSZP szavazó vagy aki Jobbikos lett, vagy ex-FIDESZ szimpatizáns?

Joske 2010.01.19. 10:28:46

Huuu de nagyon számalmas ez a blog. Egy egyszerű mulasztásról van szó, amire úgy ugrik rá a poszt-kommunista blogger mint a véres húsra. Azon hogy nem tett közzé, beszámolót a Jobbik bizony jól el lehet csámcsogni, mert addig sem a BKV, MÁV, sztráda építés, 4-es metró, újpesti hídról és a ki nem fizetett alvállakozók gondjairól; valamint a Zuslag ügy, a Hunvald ügy, a MVM ügy, a Bábolnában átb@szott gazdák gondjai stb. részleteiről beszél a nemzet.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.01.19. 10:29:19

Egy olyan ügyészség indít eljárást a Jobbik ellen amelyik teljesen antidemokratikus úton betiltotta a Magyar Gárdát!

A Jobbik pedig nyilván azért nem fogja nyilvánosságra hozni az őt finanszírozó szervezetek és cégek listáját, mert egyből beindulna az MSZP-s gőzhenger és minden lehetséges eszközzel megpróbálnák bedarálni a pénzelőket.

Csodálom, hogy olyan hülye a blog írója, hogy egy ilyen szimpla választási ellenféllejáratást nem ismer fel. Inkább menjél valamelyik gyárba szalag mellé munkásnak napo 23 órába mint hogy a hülyeségeidet írogasd!

soproni1 2010.01.19. 10:29:24

@SZDSZPistike:

És mi, akik megtapasztaltuk Jézus létezését, kit utáljunk ?

PureSoul89 2010.01.19. 10:30:15

a könyvelés zsidó szakma, ezért a jobbiknak olyat nem kell :)

OftF 2010.01.19. 10:31:51

Na végigolvastam a kommenteket még egyszer, de még mindig nem tudom, hogy miért nem sikerült 6 év alatt egyszer se elszámolni.

tommybravo 2010.01.19. 10:35:16

@Imre Laci: A gárdát a Magyar Köztársaság Bírósága tiltotta be, nem az ügyészség. Az legfeljebb nyomozott és képviselte a vádat, de ítéletet csak a bíróság hozhatott, aki meg is tette.

benepani 2010.01.19. 10:35:23

@Kukettó: Nem ábrándultam ki senkiből, egyből a harcos magyaroknál kezdtem. Bár ezek az őszülő hajú fideszesek tényleg nagyon kiábrándítóak...

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 10:35:32

@OftF:

Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója hétfőn a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy múlt héten kisebb módosításokat még végeztek a beszámolókon, hétfőn azonban már elküldik a dokumentumokat kihirdetésre a Magyar Közlönyhöz, kedden pedig a párt honlapján is megjelennek azok. Hozzátette, hogy a Jobbik 2003 őszén alakult párttá, de 2004 elejétől folytat gazdálkodási tevékenységet, így öt darab beszámolót kellett közzétenniük 2008-ig. A 2009-es év beszámolóját idén áprilisig kell elkészíteni.

Schön Péter ismét azt mondta, hogy a beszámolók korábban azért hiányoztak, mert csak ősszel alakult meg a Jobbik választmánya, és ez a testület döntött a dokumentumok jóváhagyásáról valamint közzétételéről.

Az Állami Számvevőszék tavaly őszi jelentésében már felszólította a Jobbik elnökét, hogy javítsák a könyvvezetési hibákat és tegyék közzé a beszámolókat a törvény előírásai szerint. Schön Péter szerint a mulasztásokat pótolták.

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 10:36:28

@benepani:
Megszülettél és egyből a harcos magyar párt színeit hirdetted, vagy olyan fiatal vagy, hogy még nem is voltál szavazni?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.19. 10:36:29

@Kukettó:
schön? akkor megvan ki lopta el a jobbik lóvéját! :))

frompearly 2010.01.19. 10:37:31

@OftF:szerintem azért , amiért a komcsi haverjaid kiárulták az országot az elmúlt 60 évben ,mert leszarták az erkölcsöt meg a törvényt...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 10:37:41

@OftF: Nem baj, nem számít. Nem sokára annak is tanúi lehetünk majd, hogy az elvtársak hogy számolnak el.
Zárójelben megjegyzem azóta az említett "elszámolás" benyújtásra került, más kérdés mekkora erkölcsi alapja van az MSZP ügyészségének elszámoltatni a magánpénzekből támogatott Jobbikot.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 10:39:26

@Viktus: a kuruc bulváros stílusa mellett a tartalom is sokszor kritikán aluli. A szókimondás (ami nyugodtan jöhet) és a helyenként nyilasmosdató tartalom nem ugyanaz a tészta. Ráadásul erősen kétlem, hogy pont úgy fogod felemelni az ifjúságot, ha szennyen keresztül akarod megfogni, hisz csak még jobban belévered az ész nélküli attackfikát az ifikbe. Erkölcsi megváltás előtt trollképzés? Inverz máuniká só? Szintén beszédes, hogy ilyen hozzáállással mennyire tartja a felemelendő anyagot a dicső nemzetmentő elit...

"A Fidesz is csinált már mindent a minnél szélesebb réteg megszólításához sajnos ilyen a világ próbálkozni kell."

És nem is jött be ez a fidesznek se, lásd 2002/2006. Azóta szárnyal, amióta Fletóék lebőgésével párhuzamban visszakanyarodott a nyugisabb 1998-as imázsához.

soproni1 2010.01.19. 10:40:52

"a komcsi haverjaid kiárulták az országot az elmúlt 60 évben ,mert leszarták az erkölcsöt meg a törvényt.."

Inkább beárulták, mert elosztogatták nekünk, hogy rohadjunk meg.

Erkölcs meg törvény Magyarok közt....., sosem volt, és reméljük sosem lesz, mert akkor végleg lehúzhatjuk a rolót.

PureSoul89 2010.01.19. 10:41:25

én sem értem továbbra sem, hogy ha van egy bármilyen szervezet (akár cég, akár civil szervezet stb.), akkor hogy nem lehet 6 év (!) alatt egy beszámolót sem elkészíteni. lévén, hogy szakmabeli vagy mi a fene lennék, ezt azért durvának tartom :) ha egy pártnak telik 100 milliós kampányra, nehogy már egy könyvelőcéget ne tudjon megbízni. persze ha valami takargatnivaló van, akkor már más a helyzet. egy céget az APEH már ízekre szedett volna ilyen miatt.

azt sem értem, hogy a jobbik és a kuruc.info mióta ekkora muszlim- és oroszbarát. mint keresztény és jobboldali népnemzeti párt...

tommybravo 2010.01.19. 10:41:44

@frompearly: És mivel "a komcsik eladták az országot", a jobbiknak nem volt pénze könyvelőre?

benepani 2010.01.19. 10:45:49

@Kukettó: Az önmagukat fiatalnak tartó "öreg aggastyánok"-ra eddig nem szavaztam. Annál mindig volt még jobbra. A "harcos magyar" ilyen ruházati márka, ami tökre tetszik.

soproni1 2010.01.19. 10:46:37

"jobbik és a kuruc.info mióta ekkora muszlim- és oroszbarát. mint keresztény és jobboldali népnemzeti párt..."

Mert a szüleik abban nőttek fel, hogy ezt a két népcsoportot szeretni kell az izraeli-amerikai imperialista elnyomók ellenében. A gyerek otthon ezt szívta magába, majd jön az államosítás, Tsz-esítés is, csak ki kell várni. Nem kommunistának fogják hívni magukat, hanem Retro fan-nak !

Stay_TRUE 2010.01.19. 10:47:41

@Viktus: a kuruc szinvonala igaz nem szárnyal magaslatokban, azonban érdemes megfigyelni, a párhuzamot a legális népbutítással (RTL Máunika), ugyanis az is van ennyire kirekesztő, és nagyon komoly ellenérzéseket kelt a cigányokkal szemben csak épp burkoltabban teszi, ellenben szélesebb célcsoportnak. Na akkor melyik a rosszabb?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 10:47:52

@Muad\\\'Dib:

"Nem megy. Neked is tudnod kell, hogy még egy internetes kampány is óriási pénzekbe kerülhet."

Mint már mondtam, a választási kampánypénzekkel szépen elszámolt a Jobbik. Nem arról van szó. A pártgazdálkodásról. Ott NINCS az összegre limit, csak be kell mutatni (nem utolsó sorban saját tagságuk érdekében), hogy honnan-mennyit-mire költöttek. Ez 7 éve nem sikerül, amit akárhogy magyaráznak, nagy hiányosság, ciki, önimázsromboló. Persze inkább később, mint soha.

karatekutya 2010.01.19. 10:48:51

@Kukettó: Vajon milyen "kisebb" módosításokat végezhettek a 2004-es beszámolón... Bejött még valami elhatárolt számla?

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 10:49:23

@benepani:

Tudom mi Warrior.
Pár pártot tudnál írni, akikre szavaztál régebben?
Csak úgy kíváncsiságból, nem akarok semmire sem kilyukadni.

Viktus 2010.01.19. 10:49:56

@Herr SturmLiberator:

A Jobbik nem támogatja a kurucot, de nem is szólal fel ellene semleges az álláspont. A nagy elhatárolósdi nem nagyon hozna több szavazatot max. veszteséget az egyenlőre luxus. Lehet itt képmutatósosdi, de a néphez, úgy kell szólni ahogyan lehet. Most hiába tartunk irodalmi esteket nincsen annyi érdeklődő.

A Fidesz "új többsége" a gazdasági csodavárás a 13. havi nyugdíj stb. eltörlése hozta az új többség kb. az első "kiigazitásokig" tart majd.

@PureSoul89:

Olvasni kommentek ...

Muad\\\'Dib 2010.01.19. 10:52:00

@Herr SturmLiberator:
Gondolhatod, hogy a kettő összefügg. Nyilván a pénzek khmmm.... ide-oda mozgolódtak és nagy részük kampányra ment el.

Viktus 2010.01.19. 10:53:02

@Herr SturmLiberator:

Ez miatt nem azoknak kellene inkább izgulnia, akik befizették a pénzt. Ők tudták jó helyre megy, akkor nektek ez miért is fáj?
Egyébként hamarosan megvan a beszámoló pár nap türelem.

Engem sokkalta jobban érdekel, hogy az adómból befizetett költségvetési pénzek merre vándorolnak, és arról ténylegesen számoljon el a Jobbiktól kezdve mind az utolsó fillérig. Az ÁSZ meg ne dőljön be humbuknak, hogy az MSZP-FIDESZ puszira kapja az óriásplakátokat ...

karatekutya 2010.01.19. 10:53:56

@Joske: A negyedikes matek nem megy, vagy csak olvasni nem tudsz?
A 2004-es beszámolót sem adta be a Jobbik, és most 2010 van. De másként is fogalmazhatok: pártként a Jobbik még egyetlen beszámolót sem adott be. Így már érthető, hogy ez azért problémás?

873ujr3rk 2010.01.19. 10:56:31

Érdemes volt átolvasni a kommenteket, derítően primitívek. Talán nem véletlen, hogy a választópolgárok 8 százalékát sem érik el. Ha mónika vagy joshi barat esetleg pako picit komolyabban venné magát simán elérne hasonló támogatottságot. De szerencsére többet ők sem.

tommybravo 2010.01.19. 10:56:51

@Joske: Kettős mércét alkalmazol. A jobbiknak elnézzük a törvénysértést? És az nem egy érv, hogy "de mások...".

benepani 2010.01.19. 10:58:24

@Kukettó: Érzem, hogy nem kedvelsz, de gondolom Te pesti vagyány vagy. Onnan könnyű ítélkezni, de itt a hajdúsági kis falumban nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Teljesen ellepnek minket a lármás-táncos feketék. Zártkertből elviszik a zöldséget, itthonról meg a legszebb kacsát. Nagymamám is mindig pityereg, hogy régen ilyen nem volt. Amúgy én nem vagyok agresszív...inkább csak egyre jobban félek. Hát tudod miép is volt régen.

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 11:02:35

@benepani:

Nem ítélkeztem, csak kérdeztem valamit.
Amúgy arról gondolom hallottál, hogy Pesten is élnek cigányok és vannak gázos városrészek nem?
Sőt, én egy csomó fehér színű, kopasz hegyomlás bűnözőt is láttam már.
Vagy olyan nincs?
Az senkit sem zavar?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.19. 11:03:52

@benepani: hulye vagy, szepocsem..
ebben a fostengerben, amit magyar belpolitikanak hivnak nincs egy szimpatikus szardarab, amire mutogatni lehet...

en annak orulok, ha az ossze spolitikust utik.

ha a jobbikost, akkor kicsit jobban, mert a fasisztaktol, kommunistaktol, egyeb szelsoseges, akasztosgazkamraskivegzos barmok fattyaitol viszketni kezd a tenyerem...

de kulonben az osszeset lehet utni nyugodtan:-)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 11:04:47

@873ujr3rk: Mintha lett volna már olyasmire példa a történelemben, hogy egyes csoportok más csoportokat primitívnek nyilvánítva a saját csoportjuk felsőbbrendűségét hirdették. Hogy is hívják ezt a jelenséget? Segíts kérlek! Én túl primitív vagyok ehhez.

tommybravo 2010.01.19. 11:05:46

@benepani: Nem személyesen rád gondolok, de van egy érdekes statisztikai megfigyelésem: A cigányok csak Jobbikosoktól lopnak? Mert (a saját, szubjektív) megfigyelésem szerint a jobbikosok jönnek elő mindig ezzel a témábal. Vagy mindenki jobbikos lett, akitől a cigányok lopnak? De akkor mégsem lopnak mindenkitől a cigók, hiszen ebben az esetben nem 8-15%-on állna a Párt.

benepani 2010.01.19. 11:06:59

@Kukettó: De hallottam róla és nagyon elkeserít. Egyébként a pesti cigányok nem is sötétbőrüek, ott valahogy sokkal fakóbbak. Szováton korom feketék.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 11:07:37

@tommybravo: "ebben az esetben nem 8-15%-on állna a Párt."
Nem is ott áll, csak álmodsz...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 11:08:43

@Viktus:

még egyszer:

A másik hibája nem mentség a saját hülyeségre. Valahol erről szólna a jelen cikk is.

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 11:09:38

@tommybravo:

Bizonyos cigányok mindenkitől lopnak, pártállástól függetlenül.:)
Egyébként tőlem már lopott cigány és nemcigány is.

Kukettó (törölt) 2010.01.19. 11:11:06

@benepani:

Talán mert Bp-n jobban keverednek, keveredtek.

benepani 2010.01.19. 11:13:50

@tommybravo: A Pestiek a zsidóznak (Judapest), a vidékiek cigóznak. Mindenkinek van jó indoka a Jobbikhoz húzni. 2-3 év múlva természetes lesz ez a radikalizmus.

873ujr3rk 2010.01.19. 11:15:39

@newtehen: lolgyerek. áltiskmatek:
szavazópolgárok száma ~8.000.000
választani készül: ~45%
ebből a jobbiknak adtam 20%-ot ami minden bizonnyal durva túlzás, de ez még így is csupán a választópolgárok 9 százalékát jelenti. ez nem többség. ez nem támogatottság. ez inkább egy nagyon mérges, nagyon frusztrált, de elég komikus törpe.

tommybravo 2010.01.19. 11:16:51

Valaki írta, hogy "a Jobbik legalább nem az adófizetők pénzét herdálja". Ez azonban csak részben igaz: "A párt a 2006. és 2007. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvények alapján 22,1 millió Ft, illetve 37,9 millió Ft állami támogatást kapott. A Párt a 2006. évi országgyűlési képviselő-választásokra 12,4 millió Ft jelöltarányos költségvetési támogatásban részesült, elszámolási kötelezettséggel, amelynek teljesítését nyilatkozatkérésre sem igazolták. Az alapszabály rendelkezése ellenére a közgyűlés nem állapított meg tagdíjfizetést, így ilyen jogcímen bevétele nem volt a Pártnak. "
vg.hu/kozelet/vg_online/kozelet_-_belfold/090604_asz-jobbik_275769

Nzoltan 2010.01.19. 11:18:44

@az igazi Sipi:
Ez hülyeség. Az alulról építkező pártok előnye, hogy sok aktivistájuk van és a tagok jelentősen hozzájárulnak élő munkával a párt tevékenységeihez. Lásd LMP.

A nagyobb formációknál ez nem működik, mert köréjük kiépül egy egész iparág.

benepani 2010.01.19. 11:19:02

@Kukettó: Biztos! Én ismerek olyat is aki tejfehér bőrű, és legalább 190 cm magas. (Balogh Karcsi). A Non-stop boltba volt amikor nem fizetett és fel sem merték jelenteni annyira fosik tőle mindenki.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 11:20:29

@Muad\\\'Dib:

"Gondolhatod, hogy a kettő összefügg. Nyilván a pénzek khmmm.... ide-oda mozgolódtak és nagy részük kampányra ment el. "

oooops... azaz a 20 éve apró trükkök százaival variáló régi pártok helyett egy újabb Politikusbűnöző lenne a megváltás? Skandalum :)

És vajon mennyire hihető az "egyedüli tuti gazdasági program" a Jobbiktól, ha egy pártkönyvelést se sikerül rendesen összehozni 7 év alatt? Ha az ÁSZ is fogást talál rajtuk, hogy babrál ki majd az IMF-el?

Ez bizony öntökönbökés volt. Hibákat számonkérni más is tud. Fog is.

873ujr3rk 2010.01.19. 11:20:43

@tommybravo: ne fáradj. tessék egy átgondolt jobbikkonform válasz hozzászólásodra.

deazmegamikoramultimegadótsemfizetésakommunistákésazsidokmegacigányoknekikperszeszabad ? ésazorbántisasorosmegazmszpésrablóazösszesmert20évelopnakajobbikmegnem.szebbjövőt.

Viktus 2010.01.19. 11:20:50

@tommybravo:

Nem is annyin áll :) lesz megint meglepi , mint tavaly.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 11:22:26

@873ujr3rk: "ebből a jobbiknak adtam 20%-ot" Ja hogy ezt Te osztod el? Akkor bocs, nem szóltam.

Viktus 2010.01.19. 11:24:01

@tommybravo:

A Jobbik tavaly kapott állami pénzt elszámolt vele lásd. EP kampány. Előtte a Harmadik Út formáció kapta ...2006, 2007 nem a Jobbiknak ment pénz, így igen nehéz lenne róla elszámolni.

Tagdíjfizetés mindenhol szabályozta akkor is a helyi SZMSZ.

benepani 2010.01.19. 11:24:42

@az igazi Sipi: a szélsőséges jelzőid alapján te egy radikálisan középszerű pártot szeretnél. Vagy anarchistát...
Vagy olyat amelyik minden értéket tagad. Nihilista párt

georg1945 2010.01.19. 11:24:59

Hát, Uraim, visszatérni a régi formációkhoz, amelyek bőven levizsgáztak,minorizálták a magyarság tudatot, törekedtek az idegen hatalmak kiszolgálásához, elvették a nemzet önbizalmát. szegénységben tartották az országot, a "még egy kicsit tartsatok ki, akkor majd jobb lesz" - már 20 éve!
Nos, ezekből elege van a nemzet többségének. Ezt mindazok, akiknek hátsó szándékaik vannak, véssék az eszükbe! A Jobbik az az új formáció, amelybe kapaszkodhat a kisemmizet, becsapott tömeg. Nem kellenek a régi, sikertelen vezérek hada! Levitézlettek! Akiknek nem tetszik "el lehet menni" !!

Nzoltan 2010.01.19. 11:25:42

@tommybravo:

Ezt én írtam. Abból kindúlva, hogy az előző választásokon nem érték el az 1 százalékot.
ha viszont volt ilyen bevétele, akkor bizony lássuk azt a beszámolót!

Van egy érzésem, hogy az ilyen irányú szar kapargatás nem érdeke egyik pártnak sem.

Viktus 2010.01.19. 11:30:28

@Nzoltan:

Az előző választásokon nem indult a Jobbik az akkori vezetés sokak megrökönyödésére lepaktált Csurkáékkal, és a MIÉP meg a Jobbik létrehozta a Harmadik Út nevű formációt az indult, és az kapta évekig a költségvetési pénzeket.

tommybravo 2010.01.19. 11:34:49

@Viktus: Ha tagja vagy formációnak, ahogy a Jobbik tagja volt a "Harmadik Útnak", akkor te is felelsz az elszámolásért.

@georg1945: "minorizálták a magyarság tudatot" - ez mit jelent? Lehet, hogy csak a magyar helyesírás ismeretének a hozzászólásodban megnyilvánuló hiánya miatt nem értem, amit írtál, ezért kérem, hogy segíts.

benepani 2010.01.19. 11:37:47

@georg1945: A fidesz tényleg a levitézlettek hada. Már a nevük is hazugság:"fiatal". Nem is engednek maguk közé fiatalokat. Mindegyik festett hajú botoxos középkorú politikus, akik lélekben már opportunista öreg aggastyánok. (lásd. templomi esküvő kötelezővé tétele) A leg(zs)fertőzöttebb párt.

Várkonyi 2010.01.19. 11:41:08

@susmus111: Jó gondolatok.

"A Jobbik programjában az MSZ programjár ismertem rá"

Ez természetes. Kis országunk problémái sajnos elég egyszerűek és egyszerűen megoldhatók ahhoz, hogy külön-külön úton, de nemzeti szemmel gondolkodva ugyanahhoz a megoldáshoz jussunk el.

"pénzügyi beszámolót pedig készíteni kell"

Ezután lesz, ígérem.

MINDENKI FIGYELMÉBE:

Amit a Jobbik mulasztott, az nem törvénytelen, mivel folyik még az eljárás. Majd ha kihirdetik, hogy bűncselekmény történt, akkor lesz hivatalosan is törvénytelen a dolog. De mivel még nem hirdették ki, sőt valószínű hogy nem is fogják, ezért nem törvénytelen.

A mulasztás valóban mulasztás, ez igaz.

Ám ha összefüggéseiben, ARÁNYAIBAN nézzük a dolgot, akkor a többi párt olyanokat mulasztott, sőt ez már nem mulasztás, bűnözés, több tízmilliárdos tételben, hogy ehhez képest ezen rágódni szarakodás.

Érthető?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 11:43:39

@tommybravo: Akkor ugye az is természetes, hogy az ex MSZMP -s MSZ tagok is felelősek az átkosban eltűnt pénzekkel, és elszámolnak majd azzal is, ugye?

Viktus 2010.01.19. 11:43:58

@benepani:

Mondjuk a Fidesz zsideszezése vicces számomra ... 2006-ban a Jobbik akkori vezetése lepaktált Csurkáékkal nem nagyon érdekelt az új formáció a Fideszt segítettem évekig. Na 2006-ban voltam Fidelitas kongresszuson na ami zsidózás ott ment a folyosón olyat még mostanság sem hallok jobbik gyűlésen. :D

benepani 2010.01.19. 11:48:04

@Várkonyi: Az arány tényleg fontos tényező tud lenni. sorosgyörgy 1 óra alatt 400 milliós kárt okozott az OTP részvény-árfolyam beszakításával a magyar kisbefektetőknek. Jó kis órabér, illető származását nem firtatom, mert kitiltanak.

tommybravo 2010.01.19. 11:48:14

@newtehen: Remélem, mindenki elszámol mindennel, a Jobbik például kezdhetné a saját háza táján. Vagy legalább a nemzetmentés közben ráállíthatnának 1-2 embert.

Viktus 2010.01.19. 11:52:21

@tommybravo:

Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója hétfőn a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy múlt héten kisebb módosításokat még végeztek a beszámolókon, hétfőn azonban már elküldik a dokumentumokat kihirdetésre a Magyar Közlönyhöz, kedden pedig a párt honlapján is megjelennek azok. Hozzátette, hogy a Jobbik 2003 őszén alakult párttá, de 2004 elejétől folytat gazdálkodási tevékenységet, így öt darab beszámolót kellett közzétenniük 2008-ig. A 2009-es év beszámolóját idén áprilisig kell elkészíteni.

Schön Péter ismét azt mondta, hogy a beszámolók korábban azért hiányoztak, mert csak ősszel alakult meg a Jobbik választmánya, és ez a testület döntött a dokumentumok jóváhagyásáról valamint közzétételéről.

benepani 2010.01.19. 11:55:46

@Viktus: Mivel opportunisták, biztosan megpróbálnak átlépni a Jobbikba. Aztán nem marad más a fideszben csak a csontváz. Kövérelvtárs, Díszdeutsch, Díszrogán, Díszmartonyi...

civilkontrol 2010.01.19. 11:56:34

Boccs srácok, valami rútul becsokizott a trekkbekkjeimnél.
Ki tudjátok szedni a plakátháborút mind (semmi keresnivalója itt) és a jobbik fikázásból is elég lenne egy.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 11:56:49

@tommybravo: Azért ez így kicsit viccesen hangzik: Felszólítják, az erősen visszaélésekkel gyanúsítható kormányt, hogy: uraim, el kéne számolni a közpénzekkel! Mire a válasz: Nem! Majd előbb Ti! Ráadásul még könyvelési hibát is vétettek!

Ez számomra egyenértékű egy beismerő nyilatkozattal, már bocsi. :-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 11:57:37

@Várkonyi:

"Amit a Jobbik mulasztott, az nem törvénytelen, mivel folyik még az eljárás. Majd ha kihirdetik, hogy bűncselekmény történt, akkor lesz hivatalosan is törvénytelen a dolog."

Ezt észbe kéne tartani akkor is, amikor mások politikusbűnözéséről van szó, nem-e? Olyankor mintha reflexből, holmi bírósági ítéletek nélkül is menne a hazaárulóbüdösmocsokciánistafújdögöljmeg. Kettős mérce egy szál se.

Viktus 2010.01.19. 11:59:50

@newtehen:

Jó, de te lenne rá egy nagyobb fogadásom, ha krisztusi tökéletességben jelenne meg a Jobbik ami nehezen megy emberek vagyunk, akkor sem szavaznál a Jobbikra.

Most nyomhatod a Print Screen-t bizonyos gépeken PrtSc, és küldheted a pontokért :D

Viktus 2010.01.19. 12:03:37

@Herr SturmLiberator:

Hibázott a Jobbik ez kétségtelen tanuláshoz idő kell senki sem születik végtelen bölcseséggel megáldva. A Jobbik most válik nagykorúva minden meglesz no para.
Csak az a vicces, hogy ezt a gyakorlatilag apróságot egy szintre akarjátok hozni a nagyok huncutságaival.

Szerintem nem azonos mértékű tett, ha Pistike az alsóban agyontaposott egy bogarat, vagy egy középkorú sorozatgyilkos cselekedeteinek összemosása.

A Jobbik felnőtt voltak hibák , és bizonyára lesznek is még, de ezeket igyekeznek az illetékesek orovosolni.

Várkonyi 2010.01.19. 12:11:54

@benepani:

Firtasd nyugodtan, testvér.

Zsidó volt az ördögadta.

Más:
www.youtube.com/watch?v=y_KCD9tODPA&feature=player_embedded#

KÖTELEZŐ!!!

Kis helyesbítés: trianon 90 évfordulója közeleg, nem a 80.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 12:14:45

@Viktus:

"ezt a gyakorlatilag apróságot "

Egy 7 éves mulasztást nem neveznék apróságnak, pláne, hogy ennél jóval kevesebbért (akár bizonyíték, ítélet nélkül) is lehazaárulóz másokat a Jobbik.

Bizony nem ártana tanulni, mert a jelen lecke tanulsága: a bumeráng egy olyan dolog, ami visszajön és koppanhat a saját fejeden is.

Mondjuk a pártok biliborogatásának a legnagyobb haszonélvezője maga az isten adta nép: turkáljanak csak a hatalomba tartók nyugodtan egymás szennyesében, a szavazók hálásak az információért...

Thresher 2010.01.19. 12:17:41

Hú vazz mennyi komment lett reggel óta...

Még egy kérdés: Ha a Jobbik annyira fel szereten zárkozni a többi párt mellé, akkor miért zavarja, ha támadásoknak van kitéve? Attól hogy az életben nem voltak kampányban, attl még tudhanák hogy ez az időszak egymás baszogatásáról szól. És ha két oldalról kapják a gecit, akkr meg pláne ne lepődjenek meg....

Viktus 2010.01.19. 12:19:36

@Herr SturmLiberator:

Piti kis apróság összegszerűen annyiról nem beszélünk amennyit akármelyik kampányában egyszeri kiadásként elköltött az MSZP, Fidesz, SZDSZ , és nem egy kampányuk volt az utóbbi hét évben.

benepani 2010.01.19. 12:19:57

@Várkonyi: Mondjuk itt tényleg le lehet írni sok mindent. Az origón "Judapesti Értéktőzsde" miatt tiltottak ki. Pedig csak elütöttem egy betűt. :)

Drang 2010.01.19. 12:23:18

@trifid:
Attól tartok, nem elég figyelmesen olvastad. A jelentés külön egyáltalán nem említi, hogy mely pártok készítették el és melyek nem a beszámolójukat; a vonatkozó rész (13-15. o., 2. sz. melléklet) kizárólag a közzétételt vizsgálja (vagyis a szabályszerű elkészítés alatt az elkészítést + a közzétételt érti).
Amiből következik, hogy pl. a Jobbik elkészítette a beszámolókat, az a könyvviteli zárlatokkal kapcsolatos megállapítások köre (a könyvviteli zárlat ui. a beszámolókészítéshez kapcsolódik). A 7. sz. mellékletben van olyan kategória, hogy „szabálytalan könyvviteli zárlat” – a Jobbiknál nem volt ilyen.
Amennyiben viszont végigolvastad a jelentést, nyilván azt is láttad, hogy a Jobbik esetében – más pártokkal összevetve – nem találtak kirívó hiányosságokat (gyakorlatilag az volt a kivételes, ha valamelyik párt egyáltalán közzétette a beszámolóját, ráadásul azok sem voltak alátámasztva). Ügyészségi vizsgálat mégis csak a Jobbik ellen folyik.

sivatagi n. 2010.01.19. 12:23:39

@Thresher: honnan veszed, hogy zavarja őket a baszogatás? A libsibolsikák is hogy pofára estek ezzel a taktikával az EP választáson...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 12:28:59

@Viktus: még mindig nem kampányelszámolásról, hanem pártgazdálkodásról szól a cikk...

Viktus 2010.01.19. 12:30:25

@Herr SturmLiberator:

Aminek az a legfőbb része, mert oda megy el a legtöbb pénz.

Várkonyi 2010.01.19. 12:31:13

@Herr SturmLiberator: Hagyd már ezt a sült faszságot.

A kettős mérce azt is jelenti, hogy ha valakinek van 10 tévéje meg 20 rádiója, akkor úgy rágalmazzák ahogy akarják, a 10 tévéje és 20 rádiója visszaveri simán a támadást.

Amikor valakinek max 1 tévéje van meg 2 honlapja, akkor kénytelen hangosan védelmezni az igazát, ami terljesen természetes, kénytelen egy kicsit harsányabb lenni, hogy fölfigyeljenek rá.

Amellett pedig pl. Zuschlag ügyében sem született még ítélet, mégis mindenki tudja, hogy sáros, mert százmilliókat lopott.

Ti meg itt rágjátok a szart ezen, miközben több tízmilliárdok tűnnek el a semmibe, napi szinten.
Na ez a legdurvább kettős mérce.

Mi lenne, ha egyszer fölfognád végre, hogy ez nem Németország és soha nem is lesz az, akárhogy is próbálod ráhúzni, beleerőltetni?

Thresher 2010.01.19. 12:31:37

@sivatagi n.: Hát, a kommentek egy részének nagyon sír a szája, hogy miért foglalkozunk velük sokat,"bezzeg" az MSZP-Fideszt meg le se szarjuk....

teknős 2010.01.19. 12:33:08

Elolvasva, átfutva a kommentfolyamot újfent megerősödött bennem a nézet, hogy a Jobbik fő baja, hogy a fiatalok ostobasága keveredik az öregek gyávaságával.

Ha a fiatalok bátorsága és az öregek tapasztaltsága dominálna, akkor támogatható lenne a Jobbik.

Thresher 2010.01.19. 12:35:54

@Várkonyi:

Ne csodáld hogy a tv-k leszarja a jobbert, mikor pár kopasz szétbaszta a TV székházat, plusz törvényileg akarják megszüntetni a kertévéket... Ha már a 3 legnézettek csatornával fasírtba vannak, akkor mégis mi az árpádsávos rákot vársz?

Viktus 2010.01.19. 12:37:54

@teknős:

A Fideszben pedig az tetszik, hogy a fiatalok ostobasága keveredik az öregek sunyiságával? :D:D:D:D:D

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 12:38:12

@Várkonyi:

Hagyd már ezt a sült faszságot. :)

Mi lenne, ha egyszer fölfognád végre, hogy itt arról lenne szó, hogy biza nem ártana a Dzsobbiknak először a saját porta körül söprögetni, ha már mindenki más kertjében is áskál valós/valótlan kakihalmok után. A másik pártok hibái soha nem lesznek mentségek a Jobbik hibáira, akárhogy is próbálod ráhúzni, beleerőltetni. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.19. 12:42:09

@Thresher:

B*kker, ez meg fájdalmasan MSZP-s érvelésre sikeredett:-(

ü
bbjnick

Viktus 2010.01.19. 12:42:14

@Herr SturmLiberator:

Nem arról van szó. A Jobbik orvosolja a problémát kapise? ennyi.

A többi párt mikor követi? az ügyészség mikor vizsgálódik, hogy ugyanmár miből van pénz a kampány előtt kitapétázni az országot ...

Viktus 2010.01.19. 12:47:33

@Herr SturmLiberator:

Még mindig leragadsz az apróságoknál, ezért tart itt az ország. A probléma orvoslásra kerül. Ennyi.

Elcsámcsog a buta nép a a bulvár kategórián miközben a nagy halacskák milliárdokat tesznek el.

Egyébként elképzelem szegény gyereked, ahogy kibújik az asszonyból mindjárt csörtetsz oda, hogy mi az ez még nem beszél ... nem tud járni ...

Thresher 2010.01.19. 12:49:12

@bbjnick: Nem annak szántam, de te jobban tudod...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 12:52:02

@Viktus:

"Egyébként elképzelem szegény gyereked, ahogy kibújik az asszonyból mindjárt csörtetsz oda, hogy mi az ez még nem beszél ... nem tud járni ..."

Az esetünknél maradva 7 év után se tud járni az a bizonyos gyerek. Pedig állítólag ő lenne az egyedüli méltó futó a pályán, csak mások botladoznak nem-e?

Ennél vagyok leakadva. Nem tegnap alakult a párt, itt egy héééét éééves mulasztásocskán rágódik a sok gonosz jobbik-bántó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.19. 12:54:57

@Thresher:

Ez az egyik szakmám. Miért, szerinted az rendjén van, ha egy médium csak olyan híreket közvetít, ami neki tetszik???:-)

ü
bbjnick

Várkonyi 2010.01.19. 12:56:40

@Herr SturmLiberator: hogy is van ez? az mszp egy hibája "kiváltja" a Jobbik egy hibáját?

A hülye agyadban.

Ha a Jobbik sikkasztott volna 10 milliárd forintot, akkor nem lenne mentség, hogy az mszp is sikkasztott 10 milliárd forintot. De mivel a Jobbik csupán elmulasztott valamit, ami több mint valószínű még csak nem is bűncselekmény, ezért teljesen értelmetlen azt mondani hogy ez semmi mert az mszp is sikkasztott, mivel a Jobbik nem sikkasztott.

@Thresher: Ezért nem haragszom, ez van.
Egyébként meg nyugi, a "legnézettebb kereskedelmi adóknak" vagy így vagy úgy, de le fog omlani a faluk.

@teknős: aki olyat ír, hogy " A jobbik lesz az új emeszpé" az nyomhatja a süket dumát, csak minek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.19. 13:02:04

@Várkonyi: ezt a szar dumat..:-))))

te figyu..
lehet hogy az egysegsugaru, ostoba luzer jobbikszavazo, akinek a bore 2 sekelt nem er a munkaeropiacon elhiszi ezt a faszsagot, de aki kicsit is okosabb mint az otodikes, az siman latja, hogy a szart pofozod es ugyanazt a bunt akarod bocsanatosnak bemutatni az egyik oldalon, ami fobenjaro a masikon:-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 13:07:01

@Várkonyi:

"hogy is van ez? az mszp egy hibája "kiváltja" a Jobbik egy hibáját?"

Hát ezt te mondod, ergo futtasd át a lükedetektort sajáát agyadon.

"De mivel a Jobbik csupán elmulasztott valamit, ami több mint valószínű még csak nem is bűncselekmény, ezért teljesen értelmetlen azt mondani hogy ez semmi mert az mszp is sikkasztott, mivel a Jobbik nem sikkasztott."

Itt nem sikkasztásokról szól a cikk. Hanem hogy egy olyan dologban, ami miatt másokat már rég ledunaérettez a Jobbik, saját maga sem bizonyult tisztának. Pláne egy HÉT ÉVES mulasztás esetében.

Mivel nem volt hatalmon kedvenc pártod, nem nagy kunszt, hogy nincs maszopos méretű sikkasztási eredménye. De ha már bejutás előtt se sürgős neki saját dolgaival elszámolni... ööö... az mennyire bizalomgerjesztő a jövőre nézve? Majd az állami forrásokkal is újabb 7 év múlva jut eszébe beszámolni? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.19. 13:07:41

Szerintem ez egy totálisan méltatlan vita:-( Nem szándékozom beszállni, de a JOBBIK-osoknak ajánlanék egy cikket megfontolásra. Nem lehet minden kitételével egyetérteni, de jónéhánnyal igen. Ha hosszú távra gondolkoznak, nem árt a figyelmesség és a megfontoltság.

www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2526:lefele-menekuelni&catid=41:hirek&Itemid=63

ü
bbjnick

benepani 2010.01.19. 13:09:54

FIDESZ, hahaha! Vajon mitől olyan fiatal Kövér László (51), vagy Martonyi János (66). A Jobbikosok 40 évesen is gyúrnak, ezért valóban fiatalosak. De a Jobbik nem hívatja magát 66 évesen fiatalnak.

PureSoul89 2010.01.19. 13:10:58

a gond az, hogy a jobbik azt hirdeti, hogy mekkora tisztességes párt, és majd ők elszámoltatnak mindenkit. egy párt ne akarjon már igazságosztót játszani, akinek ilyen "elmaradásai" vannak.

ha valaki nem teszi időben közzé a beszámolót, eleve gyanús. ha valaki 6 év óta nem teszi közzé, akkor az már több mint gyanús. ez nem olyan dolog, amit az ember véletlenül elfelejt. nyilván van valami takargatnivalójuk. ezen nem értem miért kell fennakadni. tipikusan azt látni a kommentelők egy részén, hogy pontosan érzik, hogy ez most a kedvenc pártjukra nézve több mint ciki, így próbálnak kétségbeesetten védekezni.

de valaki magyarázza már el, hogy a muszlimok miért ekkora barátaink. az oroszokról nem is beszélve. miért nyalján Putyin bácsi seggét, aki cirka 30 éve még KGB tiszt volt :) neonaciobolsevizmus :D

tommybravo 2010.01.19. 13:11:36

@benepani: Most akkor ér azon humorizálni, hogy a Jobbik minél jobb? Vagy az nemzetárulás?

picur3ka 2010.01.19. 13:13:17

Ezt idemasolom, hogy ketszer is itt legyen, mert ugy tunik nekem, valami nagyon felrement itt, a cikket is beleertve.

"Attól tartok, nem elég figyelmesen olvastad. A jelentés külön egyáltalán nem említi, hogy mely pártok készítették el és melyek nem a beszámolójukat; a vonatkozó rész (13-15. o., 2. sz. melléklet) kizárólag a közzétételt vizsgálja (vagyis a szabályszerű elkészítés alatt az elkészítést + a közzétételt érti).
Amiből következik, hogy pl. a Jobbik elkészítette a beszámolókat, az a könyvviteli zárlatokkal kapcsolatos megállapítások köre (a könyvviteli zárlat ui. a beszámolókészítéshez kapcsolódik). A 7. sz. mellékletben van olyan kategória, hogy „szabálytalan könyvviteli zárlat” – a Jobbiknál nem volt ilyen.
Amennyiben viszont végigolvastad a jelentést, nyilván azt is láttad, hogy a Jobbik esetében – más pártokkal összevetve – nem találtak kirívó hiányosságokat (gyakorlatilag az volt a kivételes, ha valamelyik párt egyáltalán közzétette a beszámolóját, ráadásul azok sem voltak alátámasztva). Ügyészségi vizsgálat mégis csak a Jobbik ellen folyik."

En nem olvastam a jelentest, de ugy tunik, hogy keverik a nepek a keszitett gazdasagi beszamolot/vezetett konyvelest a kozzetetellel.

Hogy lehet biralni es hianyossagokat/szabalytalansagokat talalni egy el nem keszult konyvelesben/beszamoloban?
Mar pedig ilyenekrol halluttunk korabban is, pl itt:

www.origo.hu/itthon/20091106-allami-szamvevoszek-asz-parlamenten-kivuli-partok-beszamoloi.html

"Jobbik, amelynél szintén megállapított az ÁSZ szabálytalanságokat. A számvevők felszólították például a Jobbikot, hogy javítsa ki könyvvezetési hibáit,"

Hogy nem tettek kozze, vagy miert nem, az egy masik kerdes.

Teljesen mason ragodnak, mint amirol szo van.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.19. 13:13:22

@benepani: "A Jobbikosok 40 évesen is gyúrnak"

akkor mar ertem, mitol ilyen agyatlanok..
a tul sok kox:-DDD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.19. 13:15:32

@az igazi Sipi:

"ezt hívják sajtoszabadsagnak, aranyapam:-)"

Felétek lehet, hogy ezt hívják sajtószabadságnak, aranyapám, mifelénk ezt egyszerűen manipulációnak hívják és minősített eseteit szankcionálják is:-(

ü
bbjnick

benepani 2010.01.19. 13:19:07

@tommybravo: Már a párt neve is folyamatos fejlődésre ösztönzi a tagjait. A fejlődés becsületbeli ügy. Előbb utóbb mindennél jobb lesz a Jobbik.

tommybravo 2010.01.19. 13:20:36

@benepani: De ér viccelődni a Jobbik nevén? Ha a Fideszén ér, akkor nyilván az sem zavar, ha a Jobbikon élcelődik valaki.

Várkonyi 2010.01.19. 13:24:36

@az igazi Sipi: Most lelepleztél. De tényleg. Hú.

Egyéb baromság?

@Herr SturmLiberator: "Itt nem sikkasztásokról szól a cikk. Hanem hogy egy olyan dologban, ami miatt másokat már rég ledunaérettez a Jobbik, saját maga sem bizonyult tisztának. Pláne egy HÉT ÉVES mulasztás esetében."

Hazugság. Ha a fidesz nem tenné közzé, az gyanús lenne, ha az mszp, akkor valószínűleg bűncselekmény. Hogy mi alapján mondjuk ezt, "kettős mércét" alkalmazva, hisz mindenkinek ugyanaz a bánásmód jár?

Titok.

benepani 2010.01.19. 13:25:06

@az igazi Sipi: A cigók sokkal agyatlanabbak. Mégis övék lassan fél Baranya, Borsod. Hajdúhadházon (ami közepes méretű) már nem látsz magyar embert. Szerintem az az agyatlan aki ezt tétlenül tűri.

benepani 2010.01.19. 13:29:41

Ér a viccelődés, de a Jobbikon nem találsz fogást. A fidesz pedig egyre nevetségesebbé válik, ahogy idősödik a garnitúra. Persze átlehetne keresztelni fiatalosra, vagy mittudomén mire, de mindenképpen öngólt rúgnak vele.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 13:37:58

@Várkonyi:

Hiába próbálsz maszatolni... itt a Jobbik britni szpírszes szüziessége a téma és csak úgy mellékesen: a fidox közzétette a maga jelentését hibátlanul, elpet úr le is linkelte (görgess felfelé, hátha abból megtudhatja a radikönyvelőtök, hogyan kell csinálni, ha neki már évek óta nem megy).

"Hogy mi alapján mondjuk ezt, "kettős mércét" alkalmazva, hisz mindenkinek ugyanaz a bánásmód jár?"

Hát úgy, hogy amikor a Jobbik politikusbűnözést kiált, furamód nem ragad le holmi bizonyítékok, ítéletek bevárásának. Bűnös az, akiről mondják. Mindenki a rendszer láncos kutyája! Ha a Jobbikot éri kritika (pölö a jelen HÉT ÉVES) mulasztás miatt, az persze smafu, nem számít, meg úgyistöbbetlopott a másik. Ez is kettős mérce apuskám.

Úgy látom, sokat tanultatok az SZDSZ-től :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 13:39:01

@benepani: "Ér a viccelődés, de a Jobbikon nem találsz fogást. "

Juddik?

Viktus 2010.01.19. 13:41:09

@Herr SturmLiberator:

Nem tudom a csúsztatás a részedről tudatos é, vagy szándékos hülyeség.

Nézzük már a tényeket a Jobbikot megcsinálta pár egyetemista később csatlakoztak hozzájuk egyéb fiatalok a miép it-ből ... nem állt mögöttük senki, mint a Fidesz mögött az SZDSZ anno, vagy az MSZP régö komcsijai. A semmiből kezdtek el v.mit nem nagyon voltak részletremenőkig tisztában, hogyan is működnek a dolgok. Évekig vegetált a párt. Gyakorlatilag a Vona korszakkal kezdődött a valódi pártszervezés, és mára érett valódi párttá a jobbik, és meglesz minden formaság pontosan ami ezzel jár.

@az igazi Sipi:

Számodra azonos kategória mondjuk Pisitike agyontapos egy bogarat isiben meg mondjuk Adolf haláltáborai , akkor a hiba a te fejedben van.

@PureSoul89:

Tudod a gazdaság olyan termelgetsz v.mit annak piac kell oroszok egy ilyen az arabok megint mi pedig gyakorlatilag egy piacon próbálunk érvényesülni, ahol telt ház van.
Kicsit kimozdulsz a kisszobából elnézel a messzi távolba nyugatra a németek nagyban tolják az oroszokkal a bizniszt a dán gazdák az arabokkal ...

tommybravo 2010.01.19. 13:46:44

@Viktus: Én öt éve kezdő munkavállaló voltam, aki semmit nem tudott az adózásról. Akkor most nem kellett volna adóbevallást benyújtanom?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 13:47:46

@Viktus: "A kurucinfónak semmi köze a Jobbikhoz."

Süket duma!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 13:50:25

@Herr SturmLiberator:
Nem haver. Az a baj, hogy a Jobbiknál pörögnek, hogy nincs elszámolás, miközben a TÖBBI PÁRTNAK SINCS. Ez a kettős mérce.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 13:53:36

@benepani: kibuc.info?

Lehet ezzel játszani, de kurvára színvonaltalan.

tommybravo 2010.01.19. 13:54:51

@mefisto: A kluxkluxinfónak nincsenek szerkesztői, ha esetleg nem tudnád, hanem a turul karmolja rovásírással a szentistváni koronázási palástra. És Novák Előd sem volt a kuruc szerkesztője sosem. Aki mást állít, az hazudik.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.19. 14:00:33

annyira mókás, ahogy itt egyesk próbálják elmagyarázni a droidoknak, h mi is a gond ezzel az "apró kis késéssel"

a programjukban az van, hogy

if
x = jobbik
then
x = jó

if
x = else
x = y
y= {gonosz, zsidó, antimagyar}

benepani 2010.01.19. 14:04:16

@tommybravo: Nekem tökre tetszik a kurucinfo. Egyszerűen nem tudják őket levadászni, valahol az usá-ban kapnak tárhelyet maguknak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 14:04:18

@Viktus:

Én nem csúsztatok, cserébe te mentegetőzöl. Ha hát, hogy izé fiatal a párt. HÉT ÉV az bizony hét év, majdnem 2 ciklus. Volt bőven idő rendbe tenni a dolgokat, szépen sikerült a Jobbiknak az EP kampány elszámolása is. Nem lehetetlen ez a pártkasszával se, sőt ez lenne a minimum egy olyan pártnál, aki vérebként esik mindenki más legapróbb hibájára is, példátlan csalás/árulásról fröcsögve. Nem árt néha a tükörbe nézni.

@newtehen:

Mellé, itt a PÁRTGAZDÁLKODÁS a vita témája, nem a kampányelszámolás (amiben viszont valóban simlisek a régiek).

A pártgazdálkodását pölö a fidox szépen elszámolta, elpet úr nyomán íme:

www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/aszfidesz20090122.html

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 14:06:50

@.Pierre Bezuhov.:

if x=!MSZP
call procedure "hazudjunk reggel, este, délben"
else call proceure "harudjunk reggel, este, délben"

NNa, kinek a programja egyszerűbb?

plastik02 2010.01.19. 14:09:37

@newtehen:
http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/E4756134B57548F2C125768800507C08/$File/0950J000.pdf

http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/99656807489D0055C12576880050A732/$File/0951J000.pdf

ezt kb. 5 másodperc alatt találtam, a fideszét most nem látom.
a Jobbiknak még kamuból sincs.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.01.19. 14:11:15

@benepani: ilyen logika mentén akkor neked tetszenek a pedofilok is. ők is itt/ott szereznek tárhelyet és óriási összefogással se lehet őket levadászni. pedig ők is több mint károsak...

Viktus 2010.01.19. 14:14:34

@tommybravo:

A cég benyújtott ahol dolgozol meg ez kicsit összetettebb ...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 14:17:37

@plastik02: http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/68E033A79829E2B5C12575CA0047CB6A/$File/0912J000.pdf

Kár, mert ott van az is..
Kettős-e a mérce?

benepani 2010.01.19. 14:18:54

@úriparaszt: Nem amiatt tetszenek, hanem, mert úgy érzem, fel akarják nyitni az emberek szemét. Az olyanokon, akik kettévágják a barátnőjük fejét macsétával, mindig felkapom a vizet. És már másfél millióan is lehetnek...

tommybravo 2010.01.19. 14:22:06

@Viktus: Szavaid alapján te még nem dolgozol sehol. A gyakorlatban az emberek egy jelentős részének (így nekem is) saját magának kell elkészítenie a bevallást. Ehhez kap az ember hosszú számsorokat a cégtől, meg egy űrlapot az apehtől.

@newtehen: Az mindketten vágjátok, hogy ez nem a hiányolt éves beszámoló, hanem az ÁSZ ellenőrzése, ugye?

plastik02 2010.01.19. 14:27:26

@newtehen: hülye e vagy. miért nem linkelted akkor? én nem találtam, de nyilván van neki.

@tommybravo:lapozz el a végéig légy oly szíves!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 14:30:00

@tommybravo: Azt vágod mi a különbsék aközött, hogy ellopjuk mások befietett adóját, aé aközött, hogy fizetünk adót, csak "elfelejtjük" benyújtani az adóbevallást? (amit az apeh akár megcsinál helyettünk)
A másik dologra:
Igen, vágom. Ezért tartom kettős mércének, mert a többi pártnak ugyanúgy nincs elszámolása.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 14:31:54

Az azért megnyugtató, hogy a komolyabb jobbikos kommentelők azt a narratívát adják elő, hogy a beszámoló még nincs készen, de természetesen el fog készülni. Tehát - legalábbis publikusan - a jogállamba illeszkedni kívánó Jobbik a hivatalos álláspont. Hogy ez egy kettős beszéd egyik fele-e, azt nehéz eldönteni, a tagság és a szimpatizánsok körében bizonyára vadabb változatok forognak. Mindenesetre egy konkrét deklarációval valamelyest enyhíteni lehetne a bizalmatlanságot, ki lehetne jelenteni például, hogy a Jobbik _egy_ pártnak tekinti magát a többi között, nem óhajt különleges státuszt, mint a magyar nemzet érdekeinek egyetlen autentikus képviselője.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 14:32:19

@plastik02: Látom az érvek fogyásával előtérbe szökken a személyeskedés, és a másik személyének szidása.
Ismerős ez a nem tudod megdönteni a vitapartnered érveid, akkor támadd a vitapartnered személyét módszer. Hol is láttam, hol is láttam...

Viktus 2010.01.19. 14:32:57

@tommybravo:

Tévedésben vagy öcsém saját cégem van fizetek könyvelőirodát, és két tucat alkalmazottamnak is a cégem készíti el az adóbevallását.

Viktus 2010.01.19. 14:34:25

@Elpet:

Miért jelentene ki ilyet? csak a Fidesznek van joga a népnemzeti képviselethez meg a helyi jeöltjét a jobboldal jelöltjeként bemutatni?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 14:35:44

@Viktus:

Tanulságos válasz, erre voltam kíváncsi.

tommybravo 2010.01.19. 14:37:40

@newtehen: A felül belinkelt ÁSZ-beszámolók közül a szociékéba lapoztam bele, és aszerint a kommereknek sikerült benyújtania az éves beszámolóját. A mindennél Jobbiknak viszont nem. A Jobbik ráadásul nem "csak" elfelejtette benyújtani a beszámolót, hanem elfelejtett elszámolni a számvevőszék jelentése szerint a kapott állami támogatásokkal is.

@plastik02: Minek a végét kellene elolvasnom? Összefolynak a hozzászólások, ne haragudj.

tommybravo 2010.01.19. 14:41:26

@Viktus: NÁLAD így működik, másnál meg másként. Ezért írtam, hogy jelentős számú embernek magának kell készítenie. Azért már hadd tudjam, én készítettem-e el a bevallást vagy nem.

Nem mintha releváns lenne a kérdésben: ha te (vagy a könyvelőd) el tudtad készíteni a saját cégednek a bevallásait, könyvelését, akkor egy pártnak, aki mindennél jobban hangsúlyozza a tisztaságát és szakértelmét, igazán nem kellene, hogy gondot jelentsen.

Viktus 2010.01.19. 14:41:38

@Elpet:

Ilyen a politika álmodozni meg lehet, amíg az egyik oldal kizárólagosan határozza meg a saját identitását , aki mellette ki akar törni annak is hasonló módszert kell alkalmazni.

Szerinted miként lehetne másképpen produkálni a szavazók előtt? Beállni a sorba a Fideszbe, és megvárni míg Orbán Vitya vagy Kövér megunja a Megyes Tomcsik féle popsinyali csókos brigádot, és előreléphetsz v.mit tenni az országért ...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.19. 14:42:31

@tommybravo: És akkor visszatértünk a kör elejére, mely szerint.... (lásd első kommentek)

Viktus 2010.01.19. 14:44:33

@tommybravo:

Igen írtam is, hogy gyerekes hiba volt a részükről, és leírtam az okát is. Könyvelőkre nem hinném volt pénzük az értelmiség, és vállalkozói réteg meg az utóbbi hónapokban özönlik igazából a jobbikhoz, akik képesek normálisan működtetni pártként.
A helyi jobbiknál is egy anarchia volt most tettük rendbe a dolgokat számviteli fegyelem, iroda stb. most érik valódi párttá a jobbik.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.01.19. 14:46:03

@benepani: a fröcsögéssel körített kirakatgyűlölet nem tűnik jó eszköznek a szemfelnyitásban.
lehetne azt szépen higgadtan, tárgyszerűen is. akkor lenne értelme. persze az nem szól akkorát, sosem olyan népszerű.

Viktus 2010.01.19. 14:50:48

@tommybravo:

Egyébként is a legtöbb emberem max. bambán nézne, ha oda adnám neki a cuccot, hogy vallja be magának. A jobbiknál pont ugyanez volt a probléma nem értett senki ezekhez a számviteli dolgokhoz pénzük sem volt könyvelőkre.

tommybravo 2010.01.19. 14:55:39

@Viktus: Személyes véleményem, hogy sokkal inkább nem törődtek vele, mintsem hogy a pénz hiányzott hozzá. Több 10 millió forintot kaptak állami támogatásból, amiből azért találhattak volna forrást a könyvelés rendbetételére is. De ők (szerintem) tettek rá magasról egészen júniusig, amikor a sajtó megszellőztette. Ez a nem törődömség, a saját kötelezettségeikkel szembeni nagyvonalúság, ami bosszantó kívülállóként.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 14:56:03

@Viktus:

"A helyi jobbiknál is egy anarchia volt most tettük rendbe a dolgokat számviteli fegyelem, iroda stb. most érik valódi párttá a jobbik."

Ühüm, vajon mennyire alkalmas egy gazdasági (világ)válságból kivezetni az országot a Jobbik, ami ezek szerint ippeg a választás előtt érik spontán káoszból valódi párttá, pont gazdasági témában?

Nem ártana visszavenni a nagy arcból, kevesebb több. Torgyánból is bohóc lett, noha voltak jó felvetései is, kerülhet ilyen sorsa a Jobbik is. Mások 24/7 fikázása helyett a saját érdemekre köllene gyúrni.

Persze lehet, hogy én látom rosszul, ergo mentem vissza a zsinagógába Lenint olvasni.

Szpáhi 2010.01.19. 15:00:59

@Herr SturmLiberator: egyetértek. Amúgy ha a jobbik továbbra is ilyen magasról osztja az észt, de még a saját köreiben sem tud rendet tartani, nagy pofáraesés lesz a dolog vége.
Az meg különösen ellenszenves, hogy valaki azzal érvel, "de arányaiban kisebb" a szabálytalanságok mértéke.
Ez nem megújulás, hanem a kádári "kis hazugság, nem hazugság, kis lopás, nem lopás" elvének továbbvitele. Sunyi, balkáni összekacsintás.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 15:03:02

@Viktus:

Talán nem értettél meg pontosan, az lett volna a lényeg, vajon a Jobbik morálisan kötelezőnek érzi-e magára nézve azokat az előírásokat, amelyeket a jogállami működés eredményez, vagy csak kényszerűen tűri - amennyiben tűrni kénytelen. Ennek lenne próbaköve ez a beszámoló-vita, például.
Ha ti nem _egy_ olyan pártnak tekintitek magatokat, amelyikre a teljes társadalom normarendszere és direktívái vonatkoznak, hanem a nemzet egyetlen autentikus képviselőjeként, azon felül álló módon nem a szabályok köteles követőjeként, hanem forrásaként definiáljátok magatokat, az egy másik helyzet a többi politikai erő számára.

Ez a kérdés lényege, én nem akarok rá válaszolni.

Viktus 2010.01.19. 15:05:39

@Herr SturmLiberator:

Megvannak a szakértők, akik kiállnak egy program mellett sokkalta inkább alkalmasak a leszerepelt elitnél, akik 20 év alatt taccsra vágták az országot megsokszorozták az államadósságot, és akik még most is össze-vissza hadoválnak attól függően hol kell hazudozni.

@tommybravo:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom állami támogatást először tavaly kapott előtte a Harmadik útnak utalták a pénzt, azok pedig nem adták tovább a Jobbik részét ebből volt egy jogi hercehurca. A tavalyi kampányhoz használta fel a Jobbik az állami támogatást amit végül tavaly kapott erről meglesz a beszámoló.
A Jobbik nehezen költhetett volna tízmilliókat, amikor filléres dolgokra is úgy dobták össze a spórolt pénzeiket, hogy fenntartsák magukat.

Viktus 2010.01.19. 15:07:47

@Elpet:

Nézd a Jobbik mostanra érett párttá , ha nem lesz beszámoló nem is védem a védhetetlent sőt kivonulok az egészből.
A vezetés lenyilatkozta lesz kész beszámoló , és közzéteszik, akkor bizonyára így is van, ha nem akkor tényleg időpocsékolás.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 15:10:20

@newtehen: nem vitatom a régiek hibáit. De számomra a csöbörből vödörbe sem előrelépés. Majd ha Járai/Varga átigazol a Dzsobbikba, ikszelek, de amíg nemzetmentőink a saját pártkönyveléssel sem boldogulnak, inkább kételkedek. Mondom, biztos én vagyok hülye.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 15:11:26

@Viktus:

"Megvannak a szakértők"

Akik a pártkönyveléssel sem boldogulnak? Zavart érzek az erőben.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.19. 15:16:28

@Viktus:

"A jobbiknál pont ugyanez volt a probléma nem értett senki ezekhez a számviteli dolgokhoz pénzük sem volt könyvelőkre. "

na, én ezt jelölném a nap kommentjének :)))

(bár másik áspektusból logikus a dolog, hisz ez ilyen tudjukkik-es szakma :)

Viktus 2010.01.19. 15:18:15

@Herr SturmLiberator:

Boldogulnak. Zavar max. a fejedben lehet már ne haragudj ... várjuk ki a végét elő kerül-é beszámoló , vagy sem.

Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója hétfőn a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy múlt héten kisebb módosításokat még végeztek a beszámolókon, hétfőn azonban már elküldik a dokumentumokat kihirdetésre a Magyar Közlönyhöz, kedden pedig a párt honlapján is megjelennek azok.

Viktus 2010.01.19. 15:20:28

@.Pierre Bezuhov.:

Na megjött a kedvenc szoci bohóc. Na gyűjtögeted a PrtScr pontokat?

Nem tudom milyen szakma ez v.miféle zsidózás lenne? az is v.mi mszp kampányutasítás?

A könyvelés egy külön szakterület a Jobbikot meg anno jórészt bölcsészek alkották mára már van szakértői gárda lesz beszámoló is.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 15:22:20

@Viktus: lesz beszámoló és megelőlegezem, hogy sacc-per kábé rendben is lesz. Nem ezt kifogásoltam.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.19. 15:22:22

Az iszlám terroristák között feltűnően sok a mérnök, holott más szélsőséges csoportokban nem kiugró a számuk. Mi áll a jelenség hátterében? A mérnöki gondolkodásmód és a frusztráció – állítják társadalomtudósok.

www.metazin.hu/node/2023

tommybravo 2010.01.19. 15:23:54

@Viktus: Azért nekem ez a "még könyvelőre sem volt pénzünk" érv sántít: ha könyvelni kell és a tagság nem tud, akkor dobjanak össze havi 10-20-50 ezer forintot.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.19. 15:27:15

@Viktus:
én libsi vagyok, Te gyökér. nálunk nem pontrendszerre osztják a menórát.

btw. ha megkérdezhetem, te melyik szakértői gárdát erősíted a dzsobbikban?
pusztán érdeklődésből...

tommybravo 2010.01.19. 15:28:26

@.Pierre Bezuhov.: Ez a dzsobbikozás már elsőre sem volt igazából vicces...

Viktus 2010.01.19. 15:29:36

@tommybravo:

Te mondom nem tudod elképzelni miféle szegénység volt a jobbiknál :P a "párt székházában" ami valójában kb. egy lyuk szikszalaggal javított szék van beszögezett ablak, hogy ne essen a fejükre. Örültek, hogy ezt létrehozták a semmiből.
Mára már vannak közgazdászok, könyvelők minden szakterületen magas szintű szakértők lesz beszámoló mindenről. Felkészült a Jobbik elviekben a gyakorlat pedig majd most fog megmutatkozni a beszámoló közzététele az eljövendő parlamenti szereplés.
Na aztán mondhatunk kritikát.

Viktus 2010.01.19. 15:31:52

@Jobb híján MDF-es:

Izé ez hogy is jön ide? Dávid ibiék tényleg elég érdekes "konzervatív szoci" csapat, de ez még egy mdf-es részéről is érdekes gondolatmenet az aktuális témához.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 15:32:04

@Jobb híján MDF-es:

Az édesapjuknak az a rongybacsavart, kóchengeres fasza, az. A társadalomtudósok közt meg feltűnően sok a szociopata, életidegen idióta.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.19. 15:33:28

@Elpet:
tuttam, hogy maga terrorista, csak aggya itten a nyársat! :))))

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.19. 15:35:26

@Viktus:

Nem ártana felmérni a dzsábik-ot, mennyire mérnök? :-)
Az tuti, hogy nem szociológus

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 15:35:27

@Grift:

Jó, jó. Pózolunk itt mindannyian a magunk módján, de ennyire azért nem :)))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.19. 15:35:50

@.Pierre Bezuhov.:

én barom... elsőre nem ugrott be: Propaganda Abteilung!
stimmt?

@tommybravo:
valóban, de legalább az iszlám gyökereket kihangsúlyozza :)

Dr. Zoidberg 2010.01.19. 15:35:53

@hüjehalyó: bár így lenne.. de nem nagyon látom egyelőre sajna a mérsékelt jobboldaliakat, akik a másik topicban bevédenének, ha azt vágják a fejemhez: '...., zsidó!, meg hitler idézetekkel indokolják meg miért nem érdemes vitatkozni zsidókkal'

De azért én is reménykedek, csak félek, hogy az orosz nyomulás, meg a provincializmus erősebb lesz a magyar összefogásnál. De hátha nem!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 15:37:06

@newtehen:

"Igen, Járai jobb könyvelésben.
Ezt mindenki érzi is a bőrén... "

Ezt kifejthetnéd. Lehet, hogy rosszul emléxem, de 1998-2002 közt felfelé ívelt a gazdaság és MNB elnöksége alatt sem szakadt be a forint... maradi ember vagyok, hülyének bizonyult Veres Janik után bizonyítottan hozzáértő embereket szeretek felelős pozícióban látni. Megvannak a hibái a Zördögpatásnak, de nem ő baszarintotta el a gazdaságot. Mondjuk nem is bölcsészekre bízta :)

bz249 2010.01.19. 15:37:32

@Grift: nem vicces dolog am egy arab orszagbol szarmazo mernok... van nalunk egy szudani srac. Epp most dontotte el a fonok, hogy perklosavval (ez a loszerek begyujtoanyaganak az alapja) es metanollal kell elektropoliroznia.

A fiu ugyan nem egy nagy iszlamista, de bator es tehetsegtelen. Az idealis kombinacio tuz- es robbanasveszelyes anyagok kezelesehez.

Viktus 2010.01.19. 15:41:54

@.Pierre Bezuhov.:

Semmilyen gárdát. Van saját cégem. Felkértek így mellette segítek a helyi jobbikban, ahol tudok. Tudod nálunk nem küldenek senkit, nem az anyagi javak megszerzése a vezérelv, mint a liberáliséknál ... nem is a pontok a szoci bögrére, mint a societas-nál.

@Herr SturmLiberator:

Emlékeim szerint bőszen nyomta az igen-t a "jóléti rendszerváltásra" , vagy az felejtős?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 15:45:14

@Dr. Zoidberg:

" de nem nagyon látom egyelőre sajna a mérsékelt jobboldaliakat, akik a másik topicban bevédenének "

Az ilyen baráti összefogásnak nincsenek meg a feltételei. Amíg a baloldali, oppardon független értelmiségi kommentátorok minden alkalmat megragadnak, hogy a nemzeti identitás érzésén meg a keresztény elkötelezettségen gúnyolódjanak, addig biztos nem leszünk spanok. Lehet, hogy utána sem, de addig semmiképp ne csodálkozzon, ha utálkozva húzódik el maguktól mindenki, amikor bizonyos szófordulatokat meg gondolati kliséket fedez föl a hozzászólásaikban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 15:46:54

@Viktus: rosszul emlékszel, Járai 2001-től MNB elnök volt, nem parlamenti képviselő...

Viktus 2010.01.19. 15:49:39

@Herr SturmLiberator:

Te v.mi patást emlegettél, aki jól megtudta választani a gazdasági embereit. A hetihetes népének meg a patás AZORBÁN tudomásom szerint.
Nos a Fidesz lelkesen nyomta az igent a "jóléti rendszerváltásra" meg voltak ilyenek, hogy kellene még 14. havi nyugdíj is ...

PureSoul89 2010.01.19. 15:55:40

@Viktus: persze, gazdaságilag hülyeség bármilyen ideológiáról beszélni, ott egy dolog számít: a PÉNZ. és ezt most nem rossz értelemben mondom, hanem mert így van :) de látszik, hogy mennyire tájékozatlan vagy arról az "egy telített piacról" ahova termelünk. olvass egy kicsit utána az EU irodalmának, és meglátod majd, hogy nem minden fekete meg fehér :)

de a kérdésem nem is ez volt, hanem hogy a budöskomcsizással hogy egyeztethető össze, hogy ugyanazzal az országgal szimpatizál a jobbik és a tőle teljesen független kurucinfo (bár az EP választások idején a kurucinfo a jobbik reklámjával indult), amelyik elődállama két évtizeddel ezelőtt még maga volt a megtestesült "kommunizmus". és akár hiszed akár nem, Oroszország a mai napig sem tekintendő demokratikus államnak, az csak a máz, a lényeg ugyanaz maradt (Putyin hatalmának átmentése újra és újra). ezekkel haverkodtok ti? :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 15:56:56

@Viktus: az hülyeség is volt, rövidlátó népszerűséghajhászás. Szerencsére a kampányduma egy dolog, ellenzéki pozícióból pofázás szintén. Az számít, amit kormányon nyújtottak és biza rendben adták át a gazdaságot. Gazdasági tekintetben 1998-2002 jó referencia.

Viktus 2010.01.19. 16:00:50

@PureSoul89:

Az EU piac nem telített? szerinted, akkor miért vásárolták fel uniós cégek pl. a magyar cukoripart, és robbantották fel szó szerint. Nem lett volna jobb megtartani, és új piacokat keresni a termékeinknek? amely itthon több ezer ember megélhetését biztosította pl.

Magyarország gazdaság meg hosszútávon ebben a félkapitalista formában nehezen tartható. A multik a rabszolga üzemeiket átmenetileg tartják itt, és súlyos milliárdokért. Miközben potenciális nemzetgazdasági ágazatokat számoltak fel az elmúlt 20 évben. Érdekes ami a Dánoknak, Hollandoknak megéri az nekünk nem?

Viktus 2010.01.19. 16:03:09

@Herr SturmLiberator:

Azt aláírom, hogy sokkalta jobb volt, mint amit az elvtársak produkáltak.

@PureSoul89:

+ 1 Ki is volt legutóbb Moszkvában randizni? a nemzetünk leendő nagy vezíre sem véletlenült tárgyalt Putyinékkal csak a hülyék legyintenek az orosz, arab, kínai piacokra ...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 16:04:02

@PureSoul89: a Dzsobbikot asszem nem hajtja meg az oroszok demokratikus deficitje, egyébként engem se, ő dolguk. Történelmük szereplőinek 99%-hoz képest meg egyenest ultraliberális Putyin. Mintha a csudálatos USA is hamis bizonyítékok alapján indított volna háborút Irakban, háborús kalandor támogatott Grúziában nemde? Putyin meg bizony itt van a közelben, atomhatalom, gázhatalom, felvevőpiac, ergo nem túl meglepő módon megéri vele jóban lenni. Nem a nyúl viszi a puskát, ilyen a világ. A széplelkek menjenek leányneveldébe mesélni.

bz249 2010.01.19. 16:04:08

@Viktus: "Az EU piac nem telített? szerinted, akkor miért vásárolták fel uniós cégek pl. a magyar cukoripart"

Mert analisan intervenialta a WTO az Europai Uniot a cukortultermelese es az exporttamogatasi gyakorlata miatt. Azota ossz EU-s szinten csokkent az export. Nemet- es Franciaorszag tovabbra is tultermel... mi konkretan mar nem.

Viktus 2010.01.19. 16:08:05

@bz249:

Új piacot kellett volna keresni nem eladni a konkurenciának, aki azt lepukkantotta.

tommybravo 2010.01.19. 16:09:04

@Herr SturmLiberator: Gazdasági tekintetben 1998-2001 jó referencia. 2002 felejtős, 2001 vége is necces. Jöttek a választások, amitől a gazdasági szakemberek helyett előtérben kerültek a politikusok.

teknős 2010.01.19. 16:11:26

@Várkonyi: Azért kérdezd már meg, hogy miért döntött úgy a Jobbik elnöksége, hogy a kádárista múltat nem kell bolygatni és szépen kussolni kell róla?

Ugyanazt látom a Jobbikban, mint az emdéefben 1989-ben.

Sok jó átigazolt kommunistát/emeszpést.

Vicces, hogy azok, akik kiröhögtek( inkább csakmegpróbálták) 2002 október 23-án, mert tizedmagammal (plusz saját gyerekek) ünnepeltem a forradalmat, most engem zsidóznak és mint magyarok verik a mellüket.

Hülyegyerek, már régen kihúzták alólatok a pártot, csak neked kell még idő, hogy észrevedd!

bz249 2010.01.19. 16:12:26

@tommybravo: meg egy cuki kis vilaggazdasagi visszaeses... de hat a tavolkeleti es az orosz valutavalsag, a dot-com lufi, 9/11 es az eurozona stagnalasa az olyan mellekkorulmeny. Ilyenkor sosem lehet esszeru egy kis koltsegvetesi lazitas.

Egyebkent igen valasztasi ev volt. Csak akkor eppen ez volt az anticiklikus politika, amit altalaban kovetni szokas.

bz249 2010.01.19. 16:15:28

@Viktus: nem en adtam el, ne ram nezz!

Egyebkent a magyar kormanyt leszamitva mindenki ugy jatszott ahogy a nagy konyvben le van irva:

- Brazilia bemoszerolta az EU-t, hogy javitsa a sajat cukoreladasi pozicioit
- Az EU hamar igy alakult, csokkentette a mezogazdasagi kiadasait es visszavette a kvotat
- A nemet es francia cegek hogy-hogynem az otthoni gyarakat tartottak meg a magyarokat meg bezartak... amikor meg kiderult, hogy tultermelnek, akkor sajnalkoznak, de szerencsere el lehet adni a belso piacon pl. a magyaroknak

Téglagyári Megálló 2010.01.19. 16:15:33

Jaj, Viktus fogadóórát tart, mi meg asszisztálunk hozzá? Jobban örülnék, ha Viktor válaszolna kérdéseimre. Vagy lehet, hogy itt is van valami fantáziadús álnéven?

teknős 2010.01.19. 16:16:03

@Viktus: És? Mi következik ebből?
A fideszben nem hiszek és nem szeretem.
Csak rászavazok, mert egyedül kormányképes és többé-kevésbé az érdekeimet képviseli.
Nem érdekel különösebben, hogy hirdeti-e az igazságomat, vagy sem.

Viktus 2010.01.19. 16:20:36

@teknős:

Már a felvételi lapon alapvető kérdés volt e a jelentkezőnek köze a komcsikhoz, ha aláírja, hogy nem volt sokat nem lehet tenni. A jobbik nem NBH nem tud átvilágítást rendezni maximum, ha v.kiről kiderül v.mi azt kizárható.

Egyébként ez a nem kell zaklatni a Kádárista múltat maximum v.mi fantázia szüleménye ilyen a Jobbik nem mondott.

tommybravo 2010.01.19. 16:20:37

@bz249: A dotcom lufi 2000-ben ért véget (és persze folytatódott később is), az orosz válság 1998-ban, a távolkeleti 1997-ben volt.

Költségvetési lazítással pedig Magyarországot csak ideiglenesen lehet kihúzni a kátyúból, ahogy ezt a 100napos programból aztán mindenki megtanulhatta. A magyar gazdaság túlságosan függ a külföldtől (onnan vásárolunk, oda értékesítünk), ezért a belső kereslet mesterséges élénkítése eredményeként csak kiáramlik külföldre a pénz. És ehhez tartotta is magát az Orbán-kormány az első három évben: minimálisan szóltak bele a gazdaságba és nem öntöttek felesleges pénzt a gazdaságba.

PureSoul89 2010.01.19. 16:26:16

félreértés ne essék, én nem vagyok az oroszok ellen. csak nem értem, hogy egyeztethető össze az oroszbarátság a szittya magyar antikommunista népnemzeti ideológiával :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.19. 16:27:41

@tommybravo: nem mondanám felejtősnek 2002-t, noha nem is volt optimális... volt választásévi osztogatás, ezüsthajóka, de leglább nem tarthatatlan mértékű és nem völgyhidakra, fénymásolószámolós szakértőkre, laktanyát milliárdokért őrző haveri cégekre ment. Na meg egyszer se küldtek kozmetikázott adatokat Brüsszelbe, mint Veres Jani a konvergenciaprogram környékén...

bz249 2010.01.19. 16:28:07

Eurostat adatok

epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tsieb020

Eurozona novekedes:

2000: +3.9
2001: +1.9
2002: +0.9

Legfontosabb exportpiacaink

Nemetorszag novekedes:

2000: +3.2
2001: +1.2
2002: +0.0

Olaszorszag novekedes:

2000: +3.7
2001: +1.8
2002: +0.5

Franciaorszag novekedes:

2000: +3.9
2001: +1.9
2002: +1.0

Egyesult Kiralysag novekedes:

2000: +3.9
2001: +2.5
2002: +2.1

USA novekedes

2000: +4.1
2001: +1.1
2002: +1.8

Ausztria novekedes:

2000: +3.7
2001: +0.5
2002: +1.6

Viktus 2010.01.19. 16:29:14

@PureSoul89:

A magyar nemzetgazdaságba pénz kell ilyen egyszerű. Ez nem jelenti a szövetségre lépést a ruszkikkal, vagy csatlakozást az Orosz Föderációhoz, hanem a gazdasági kapcsolatok növelése, ahogyan azt már számtalan EU-s ország meglépte.

Dr. Zoidberg 2010.01.19. 16:31:16

@Elpet: Én mertem remélni, hogy vannak közös értékeink, ha a vallásoság például nem is, az egészséges nemzeti identitáson szerintem sosem gúnyolódtam (bár szeirntem létezik ostorozó hazaszeretet, de mivel erre, nem csak a nemzeti-szocialisták érzékenyek nagyon, igyekszem magamba tartani még a jóindulatú kritikát is, főleg, mert néhány éve, még a fideszesektől is meg-meg kaptam, hogy kampósorrú gyökér vagyok), de merem remélni, hogy az erőszakmentesség, vagy a ráció nevében, esetleg a szabadság szeretetének jegyében, netán a demokrácia iránti elkötelezettségünk okán, közös platformra tudunk helyezkedni. Vagy éppen a nemzet és Európa-féltés miatt, az orosz, vagy iszlám érdekeltségek ellenében.

És akkor ezen az alapon, a Jobbikkal kapcsolatos kifogásaink nagyon hasonlóak szerintem.

bz249 2010.01.19. 16:37:22

@tommybravo: ez is erdekes a GDP aranyos koltsegvetesi hiany

epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tsieb080

98-2003

Csehorszag: -5.0, -3.8, -3.8, -5.6, -6.8, -6.6

ezek a kutyutok megse omlottak ossze

Lengyelorszag: -4.3, -2.3, -3.0, -5.1, -5.0, -6.3

ezek se

Szlovenia: -2.4, -3.0, -3.7, -4.0, -2.5, -2.7

figyeled 2001-ben ezek is lazitottak

es Magyarorszag: -7.8, -5.4, -3.0, -4.0, -8.9, -7.2

mink meg beledoglottunk, ilyen a jatek nem volt szerencsenk

PureSoul89 2010.01.19. 16:39:06

a jobbik meg a kurucinfo nem gazdasági kapcsolatokat épít ki Oroszországgal, hanem egyenesen a seggét nyalja :) a kettő nem ugyanaz.

tewton 2010.01.19. 16:48:58

@Dr. Zoidberg: "ostorozó hazaszeretet"

azért nem mindegy ám, hogy ki ostoroz, meg az se, hogy jobb ezzel csínján bánni.
ugyanaz a mondat nagyon máshogy hangzik egy partiumi kisnemes Ady meg máshogy pl. egy Kertész Imre szájából.
a nembaloldali és nemliberális embereknek igen sokszor tűnik úgy, hogy ez az ostorozás mindig csomagban jön az antiszemitázással és a holokauszttal mint kevéssé burkolt identitásproblémával. Ez a liberálisoknak valamiért nem tűnik fel.

mrbrownstone 2010.01.19. 17:59:24

Egyelőre felszálló ágban van a Jobbik, de szerencsére semmi sem tart örökké. Ha Vona és a többi hazaáruló gazembker majd rács mögé kerül, a még hozzájuk képest is undorítóan sunyi Novák Előd egy vádalku keretében szépen köpni fog, és napvilágra kerül, milyen szoros és jövedelmező volt a kapcsolat a Jobbik és a kuruc.info között. Viktus meg a többi jobbikos internetkomisszár persze talán még akkor is kommentelgetnek majd ezerrel, de akkor már remélhetőleg nem sok vizet fognak zavarni.

Várkonyi 2010.01.19. 18:13:28

@teknős: Jó, kihúzták, ez van. jobbik=mszp
Egyéb baromság?

@Dr. Zoidberg: Szevasz, zsidó!

Hiába jössz a "humanista" dumáddal, mi itt túl elmaradottak vagyunk hozzád, meg az orrunk is kisebb, úgyhogy ezt a "szabadság-egyenlőség-testvériség" című jakobinus szart máshol nyomjad, jó?

Azt meg mondd már meg nekem hogy tudod te a hazádat szeretetből ostorozni, amikor SEMMI közöd hozzá?

Magyarországon születtél?

Van magyar útleveled- "van róla papírod", hogy magyar vagy?

"nehogy már az ilyenek mondják meg", mint én, ugye?

Menjél ki Izraelbe, a szabadság és szeretet földjére, a pálmafák és a tenger országába, minket meg hagyj meg itt a tudatlanság mélységes sötétjében, Magyarországon.

Jó nekünk itt lenni.

Nektek egyre kevésbé.

Agyalap 2010.01.19. 18:31:08

@Várkonyi: Gratulálok...

Egy olyan párt, amelyik nem érti meg, hogy a figyelem középpontjában állva még háromszor annyira kell teljesítenie az adminisztratív- és formai kötöttségeket, életképtelen...
De Tarzan erős, majd csinál másik lyukat...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.19. 18:52:42

A kemény mag simára smirglizett agyának mindegy milyen tények állnak szemben a Jobbik szavával. A Jobbik mond igazat. Kétkedés nélküli, már-már vallási fanatikusok.

@mrbrownstone: Biztos vannak közös ügyei a Jobbiknak es a Kurucnak. A Tomcat azt állítja Morvai szerkeszti.
De, hogy hasznot húzott volna belőle a Jobbik? Nem tudom elképzelni mi módon.

@Várkonyi: Akkor kiderült, sem a Fidesz, sem Palesztin pénzekhez nincs köze a Jobbiknak? Stabil tény, hogy MSZP-hez tartozik?

Trejo 2010.01.19. 19:04:36

@Várkonyi: Te ne magyarkodj, mert te vagy az igazi hazaáruló! Szaros kis alkoholista!

Google 2010.01.19. 19:04:59

@Téglagyári Megálló:

Lehet, hogy Viktus fogadóórát tart - inkább napot, mint órát -, de a mennyiség nála sem csapott át mínőségbe. Az ászokat a párt talonban tartja, hosszú még a kampány.

Ezek a fiúk 2002-ig sehol sem voltak, pedig már '98-ban megalakult a pártjuk. Mozgásuk és aktivitásuk feltűnően egybeesik a Fletóékéval. A hídfoglalás például. Vagy a Balóné beemelése az októberi események kapcsán. Azt a célt szolgálták mindezek, hogy a Fidesz akciójának a méregfogát kihúzzák; hogy olyan ellenféllel rendelkezzen a hatalom, melyet kordában tud tartani, és úgy írányít, ahogyan neki tetszik és jó, elmondathatja velük azokat a dolgokat, melyeket ők, mint demokratikus, modern, progresszív párt- ahogyan magukat nevezni szeretik - nem mondhatnak el, tehetnek meg. Elégszer. Magyarul: közülük verbuválódjanak az elelnfeleik is.
Itt volt a párt képviselőinek a megnevezési ceremóniája, az Indexben 3 cikk+ videó foglakozott az eseménnyel. Ennyit csak Gyurcsánnyal foglalkoztak. Amikor azzal volt érdemes foglalkozni.
Próbálta volna meg a Fidesz hét évig elbliccelni a beszámolási kötelezettségét!
Úgyhogy ne mondja senki, hogy ezekkel a jobbikosokkal, bár színleg támadja, a hatalom nem bánik kesztyűs kézzel.
Minden tönkremegy, minden leépül, de a gárdaruha és kuruc-barikád megmondóipar fellendült. Bár jóval kevesebb pénzzel gazdálkodik, mint egy parlamentbe bekerült párt.
Vannak még véletlenek, a matrac alól előkerült a gempa.

PureSoul89 2010.01.19. 19:06:21

ha egy választási kampány ideje alatt egy honlap nyitólapján és oldalán egy politikai pártra való szavazásra felszólító tartalmat talál az ember, jogosan merül fel a kapcsolat "gyanúja". annál is inkább, hogy ugyanazt fújják, ugyanaz a terminológia jellemzi mindkét "alakulatot"

visszatérve a jobbik "külpolitikájára". Morvai nagyasszony egyik beszédében említette a "baráti Iránt". namost ebben a baráti országban, ha tüntetések vannak, akkor úgy odab*sznak a tüntetőknek, hogy az itteni tömegoszlatás ahhoz képest majális. most akkor hogy is van ez a rendőri erőszakos dolog? :) egyébiránt ha meglátom/hallom Morvai nagyasszonyt, nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. és még őt akarják köztársasági elnöknek? :) jelzem, kb. 10 éve még egy leszbikus szervezet jogait védte az Alkotmánybíróság előtt. ez hogy egyeztethető össze a Jobbik ideológiájával?

továbbra sem kapott szerintem arra választ senki, hogy milyen alapon nem számít bűnnek, ha egy párt a tisztességről papol, miközben egy ALAPVETŐ számadási kötelezettségének sem tesz eleget. egy még jobb kérdés: a Jobbik vajon MIÉRT nem készített beszámolót évek óta? :)

mrbrownstone 2010.01.19. 19:14:39

@Viktus:

Üldözési mániáról a Jobbikot illetően indokolt beszélni. A jobbikosok nyökögik állandóan, hogy egyedül ők képviselik az "igazságot", a liberális médiával, az összes többi párttal, az EU-val, Amerikával és Izraellel szemben, és hogy ezért a Jobbikot mindenki más el akarja hallgattatni.

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:

Kérdezd meg egyszer Novák Elődöt, hajlandó-e poligráfos vizsgálatnak alávetni magát a Jobbik és a kuruc.info közötti pénzügyi összefonódásokkal kapcsolatban.

Viktus 2010.01.19. 19:46:12

@Google:

Hu ezt mind v.ki diktálta, vagy ez a sok értelem onnan ered, mint a telaviv-new york tengely stb. nagyszerű elmebaj?

Viktus 2010.01.19. 19:48:21

@PureSoul89:

Nézd vissza a többi észkombájn elvtárssal ... megtárgyaltuk.

teknős 2010.01.19. 19:49:46

@mrbrownstone: Csalni és hazudni csak akkor szabad, ha a szent cél megköveteli. Ha fel kellene állni, hogy igen mi vagyunk azok, akik szembeszállunk a hatalommal, akkor elbújunk a kamu szerkesztőségi nevek és az USA szerverek mögé.

Ha informálni kell a választókat, akkor verik a mellüket, hogy ők írják az igazat. Éppen mi a Jobbik érdeke.

@Várkonyi: Akkor magyarázd el nekem, az a Molnár Balázs, tudod, aki a Kuruc.info főszerkesztője, vajon miért szerkesztette a Partizan.infot is.

Tudod, azt a szélsőbalos portált, amelyik ugyanazzal a metodológiával dolgozott, mint a kuruc ezen a szélen.

PureSoul89 2010.01.19. 19:50:52

@Viktus: segíts nekem, ismételd el a kedvemért, légy oly szíves :)

Trejo 2010.01.19. 19:52:58

@Viktus: Folyamatosan csak terelsz, egy épkézláb magyarázatot nem hallottunk. Ez a jobbik-féle iGAZSÁG?

Viktus 2010.01.19. 20:48:03

@Trejo:

Nem tehetek róla, ha nem tudsz olvasni görgesd vissza lásd. Liberátor féle eszmecsere ...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.19. 21:05:08

@Várkonyi:

Ezt az alpári és szellemtelen zsidózást tényleg elhagyhatnád. Szerintem én és tewton elég jól összefoglaltuk a reális ellenérzéseket, ha nem tudsz érdemben hozzátenni, nem kell okvetlenül hozzászólnod.

Amúgy tényleg, miért nem csináltok egy jobbikos blogot?

Várkonyi 2010.01.19. 21:21:23

@Trejo: Ja tudom már, te vagy a keménycsávó mexicano a Szemtől szembenből.

Úgy emlékszem agyonvertek. Ja nem, kaptál egy kegyelemlövést.

Lent marad!

@teknős:
Erről az agyament faszságról még nem hallottam, így hát reagálni sem tudok rá. Megint megfogtál...
Én is hallottam egy hasonlót: állítólag a holdraszállás csak egy kamu volt, hogy belehajszolják a szovjeteket a Hold-missziókba, ezzel gyengítve a szovjet gazdaságot. Van benne logika...

"Ha fel kellene állni, hogy igen mi vagyunk azok, akik szembeszállunk a hatalommal, akkor elbújunk a kamu szerkesztőségi nevek és az USA szerverek mögé."

Én úgy tudom, hogy börtönből viszonylag nehéz internetes portált szerkeszteni, bár lehet hogy a kurucosokkal kivételt tesznek, ha már úgyis mszp-sek. Gondolom az amcsikhoz benyújtott jogsegélykérelem, (hogy töröljék őket az amcsi szerverről) is csak egy elterelő akció volt. Ördögien ügyes.

@PureSoul89:
Nem tudom fogod-e az adást, de:
A Saulból lett Pálokat szeretjük (pl. Morvai), viszont utáljuk a báránybőrbe bújt farkasokat (pl. Csintalan).
Ennyit Morvairól.

PureSoul89 2010.01.19. 22:07:19

szerintem Krisztike nem azért lett nemzetvédő, mert ez lenne a meggyőződése, hanem mert sértődött klimaxos boszorka. megsértődött, mert egy zsidó származású nőt akartak helyette küldeni az enszbe. ha valaki emlékszik még az incidensre esetleg...

teknős 2010.01.19. 22:09:16

@Várkonyi: Molnár Balázskának nem okozott gondot, hogy az egzisztenciánkat veszélyeztesse. Pontosan tudta, hogy kivel teszi, amit tesz. Amit rólunk írtak anno a partizan.infon, szűken behatároltó volt, hogy ki lehetett a forrás és kitől származhat az ott megjelent tartalom. Csalilevelet írtunk a partizánnak. Az IP címük egyezett.

A kuruc.hu-ra hívott minket szerkesztőnek, ekkor léptünk kapcsolatba és innen jött neki az egyébként fals infoja.

Inkább a miért érdekes.Saját magát is kirakta, meg a széljobb prominenseit. Nekik ez inkább reklám volt, de velünk miért kezdett? Megjegyzem ehhez még Brádynak sem volt pofája.

A széljobbon rengeteg ügynök van. Molnár Balázs is az. Ezért is hiszem, hogy a Jobbik nem sokáig lesz az, aminek hiszitek.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2010.01.19. 22:43:59

"megsértődött, mert egy zsidó származású nőt akartak helyette küldeni az enszbe. ha valaki emlékszik még az incidensre esetleg..."

én, én, én...

Alfőmérnök 2010.01.19. 22:53:09

@pizarro: 1. Nem akartak, hanem küldtek.
2. Nem zsidó származású, hanem vállaltan zsidó identitású (az Eszter táskája nevű feminista zsidó szervezet egyik tagja).
3. Szakmailag hozzá képest 0.

Csak a tények kedvéért.

PureSoul89 2010.01.19. 22:58:07

Ha jól emlékszem (ami közel sem biztos), végül egy embert sem delegálhatott Mo. az illetékes helyre.

Morvai szakmaiságát pedig inkább ne firtassuk. Mint jogvégzett ember, vannak érdekes megnyilatkozásai. Nem is beszélve a jogerősen feloszlatott gárda továbbéléséről.

Alfőmérnök 2010.01.19. 23:16:14

@PureSoul89: Ami a tények egyik felét illeti, igazad van.

"Az ENSZ-bizottság magyar képviselő nélkül maradt."- írta 2007-ben a NOL.
nol.hu/archivum/archiv-430996

Én még azt is vélelmezem, hogy Morvai "pálfordulásához" karrieizmusa is nagy mértékben hozzájárult. Ettől függetlenül sok dologban igaza van.

Alfőmérnök 2010.01.19. 23:33:43

Különben a Fidesznek lenne mit tanulnia Morvaitól. Bármennyire is meglepő: tökösséget, és - igen, igen - férfiasságot. :)

PureSoul89 2010.01.20. 00:39:18

egyvalamit azonban semmiképp se tanuljon senki a jobbiktól: számvitelt :D

Várkonyi 2010.01.20. 02:47:09

@Elpet: Túl sok fáradtság.

Amellett meg az igazságra kevesebben vevők, mint a botrányokra. Tudod, jaj annak, aki botrányokat kavar...jobb lenne, ha malomkövet kötne az ilyen a nyakára és a tengerbe ugrana.

Ez a két dolog, kb. 50-50% arányban

harcsabajuszos 2010.01.20. 16:23:21

Elég nagy itt a csend.
Ha valaki mégis erre járna, megtisztelne hasonló linkkel a parlamenti pártok éves beszámolóihoz?
Ha már pénzügyi fegyelemről beszélünk, lássunk jó példát is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.20. 16:41:57

@Oreg: Huhh! Így már jobb?

Egyébként én pont erre számítottam. Direkte húzták ezt a dolgot, hogy minél többen követeljék tőlük, így a legnagyobb érdeklődés közepette mutathatják majd be a - vélhetőleg tökéletesen könyvelt - elszámolásukat . )

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.20. 17:08:04

@Oreg:

Minden évben benyújtják, csak nem ünnepeltetik magukat érte.

Talán bizony dicshimnuszokat kellene zengeni azért, mert hét év után végre méltóztatnak betartani az ország törvényeit?

Semmiféle dicséret nem jár ezért, én is minden évben beadom az adóbevallásomat, mint mindenki. Ez az alap, itt szégyellnie nem annak kell magát, aki rákérdezett, hogy is van ez a több év késedelem.

Volt párt, amelyik gazdálkodását a Számvevőszék is vizsgálta már.

nol.hu/belfold/patyolattiszta_fidesz_penzugyek

SnowFighter 2010.01.20. 22:20:08

Na, mint kiderült ez is csak egy a sok, Jobbikot lejáratni kívánó, demagóg, hazug cikkek közül. A Jobbik minden beszámolóját leadta az ÁSZ-nak, csak nem tette saját maga közzé. Na most hűha, tényleg ez a legnagyobb bűn itt. Mert elfelejtették közzétenni.
Bocsánatkérés nem lesz egyesek részéről? Ja bocs, ahhoz emberi "vita"-partner kéne...

Charybdis 2010.01.20. 22:29:07

Najó de hogy volt pénzük az EP kampányra néhány millió forintból???

osborne 2010.01.20. 22:41:02

@Charybdis: a 2009-esen még dolgoznak, azt kicsivel nehezebb összekamuzni ;]

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.20. 22:59:03

@SnowFighter:

Miért kellene bárkinek bocsánatot kérni? 2010 januári 15-i dátummal a 2004-es, 2005-ös és a többi beszámoló a Jobbik honlapján 2010 január 19-én publikálva mit bizonyít ? Honnan derül ki, hogy az ÁSZ-nek be lett nyújtva? Amit dokumentumot találtam, abból nem ez derül ki.

Az ÁSZ 2009 novemberi, 0937-es jelentéséből az derül ki, hogy a vizsgált 2005-2008-as időszakról nem készítettek és nem nyújtottak be beszámolót.

"a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt elnökét
1. Intézkedjen a könyvvezetési hibák kijavítására a számviteli törvény 15. § (2)-(3)
bekezdésben szabályozott teljesség és valódiság elvének érvényesülése érdekében,
különös tekintettel a helyi és területi szervezetek gazdálkodási adatainak
nyilvántartására.
2. Készíttesse el és tegye közzé a 2005-2008. évi beszámolókat a párttörvény 9. §
(1) bekezdésben előírt beszámolási kötelezettség teljesítéséhez."

Dokumentum:

http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/9087FF4AA1CBDF08C12576650053C03A/$File/0937J000.pdf

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 23:07:36

@SnowFighter: úgy mégis miért kéne bocsánatot kérnie kinek? Hiába pótolta uccsó pillanatban, de bizony a cikk fránya és kellemetlen alaptétele marad: a szent Dzsobbik baszott rá HÉT ÉVIG nyilvánosságra hozni a könyvelést.

Az meg a jövő viták tárgya, hogy a kassza röhejes 3 milla alatt van? Roppant hihető. Ilyesmi miatt mit is szokott mondani a kuklux infó?

Büdös-mutyi-komcsi-zsizsik-csalók, POLITIKUSBŰNÖZÉS, tisztíccsuk meg a Zországot, lesz it számonkérés, huarrrrgh és bruarrrgh!

Tipikus esete a Deákné vásznának...

Isten hozta a Jobbikot a politikai mocsárban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.20. 23:37:24

@SnowFighter: Azért gondolom te is vágod, hogy ez így gyenge...

@Herr SturmLiberator: Hát ők legalább nem mondták, hogy Lehet Más a Politika. XD

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.20. 23:39:14

@Charybdis:

Hát ők mondták, részben a MIÉP-Jobbik Harmadik út állami költségvetési pénzéből.

"A Jobbik hitelt nem vett fel. A pénz nagy része a Harmadik Út költségvetési támogatásából a Jobbiknak járó részből származott (26 millió forint), a fennmaradó rész pedig velünk szimpatizáló kis- és közepes vállalkozók adományai, illetve több száz magánszemély a bankszámlánkra való utalása révén jött össze."

Forrás:
www.hirszerzo.hu/cikkprint.112716

Ez az a pénz, amivel kapcsolatosan ügyészségi nyomozás indult, és amiről akkor elmondták, hogy nincs közük hozzá, mert egy külön párt, és az egész amúgy is Csurka Pista bácsi üzlete.

"Mint közölték, a 2006-os országgyűlési választásokon 2,2 százalékos eredményt elérő párt két év alatt több mint hetvenmillió forint állami támogatást kapott, de a pénzzel nem számolt el.
...
Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke a hírre reagálva az MTI-nek azt mondta, „Csurka István közismerten egy nagy szélhámos”, ebben az esetben „egy sokadik lenyúlásáról van szó”. Közölte, a harmadik út mozgalom egy jogilag különálló párt, és mint megjegyezte, Kovács Dávid évek óta nem tagja a Jobbiknak."

Forrás:

www.mno.hu/portal/657008

Világos, egyszerű, átlátható ügy. Remélem, érti.

picur3ka 2010.01.20. 23:55:55

@Elpet:

Persze, hogy az. Kommenistak, erti?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.21. 14:01:06

@Oreg:

"Elég nagy itt a csend."

Valóban! De még mekkora!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 15:30:56

@Elpet:
miért lenne zajongás. imádott és utált pártjaink iszonyú mértékben korrumpálták a magyar életet. a különbség legfeljebb a mértékekben van. a komcsik mondjuk két milliárdot tesznek el autópálykilométerenként, a mieink meg egyet. és számtalan lenyúlási formát lehetne sorolni a fideszes önkormányzatoktól a komcsi kormányig. ehhez képest azon rugózni, hogy a pöcs jobbik nem számolt el, hát több mint nevetséges kísérlet.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.21. 16:06:11

@Grift:

"ehhez képest azon rugózni, hogy a pöcs jobbik nem számolt el, hát több mint nevetséges kísérlet."

Egy elszámolásban utazó bezzegpárt esetében inkább ciki...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 16:54:01

@Herr SturmLiberator:

abban megegyezhetünk, hogy jelenleg tolvajok és potenciális tolvajok rendeznének becsületversenyt. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.21. 17:16:24

@Herr SturmLiberator:
@Grift:

Itt illúziókról van szó.

A mandiner nemblogon le is íratott a szó, hogy megváltás. Sokakban él az a kényelmes illúzió, hogy itt a romlott politikai elit áll szemben a romlatlan társadalommal, uralkodik rajta és kihasználja azt. Erre születik az az ábrándos megoldás, hogy jön az új, tiszta erő, amely mentes a régi elit bűneitől. Na ez az, ami így nem működik. Egy társadalom olyan elitet termel ki magából,amilyet tud, ebben nincs minőségi ugrás.

Ami miatt pedig ez a pénzesdi-elszámolósdi érdekes még, az a háttér kérdése. A Jobbikból ismerünk 4-5 arcot, fogalmunk sincs arról a személyi-befolyásolói hátországról, amelyik a működéshez szükséges szellemi és anyagi támaszt adja. Az MSZP és a Fidesz esetében ezek tudható dolgok, a Jobbik esetében a legelső vonal mögött ködfal. Én ezt a bicikliről szórólapokat osztogató önkéntes aktivistákra bazírozott pártműködést a valós élet valós dolgaival való összevetésben dajkamesének gondolom. Így soha, semmilyen eredményt nem lehet elérni.

A második erő szerepére törekvő párt esetében hadd lehessen már tudni, hogy a háttér milyen szereplőkből és hogyan strukturálódik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 18:31:37

@Elpet:
nézze, szerintem csak annyiról van szó, hogy ezek amatőrök. ha lenne hátterük, igazi ütős, komoly, setétszándékú, akkor nem hagynák belefutni őket elszámolósdi bakikba, különösen, ha most is a szolgálatok, vagy egyenesen vlagyimir vlagyimirovics van mögöttük.
abban biztos vagyok, hogy mikor bimbóztak, építették kapcsolati hálójukat, vastagon benne voltak a szolgálatok. aztán a körülmények, 2006.okt.23 és egyéb ilyen zseniális húzások hirtelen akkorára növelték a táborukat, hogy le tudtak válni a marionett madzagokról és most önálló /többé-kevésbé/ életet élnek.
a tisztakezűségről szóló naiv ábrándjaik, ha van is ilyen, addig élnek, amíg ott nem lesznek hivatalosan is a politikában. bár hatalomban nem lesznek, ez talán megóvja őket a korrupciós ügyektől. legfeljebb majd a szabolcsi-borsodi önkormányzatokban, ahol többségben is lehetnek, majd meg-meg botlik a becsület.
amit a társadalom idióta elvárásairól mond, természetesen igazak. az egész társadalom teljesen, minden szintjén korrupt. elég csak a számlával ennyi, anélkül meg amannyi világra gondolni.
tetejétől a talpáig beteg az egész.

bz249 2010.01.21. 18:39:46

@Grift: a tarsadalom idiota elvarasai szerintem a mostani buszos sztrajk idejen jott fel a legjobban. A magyar emberek TENYLEG elvarjak, hogy egy mindenki oertuk dolgozzon (akar sajat magat tokonszurva). A rohadt buszsofor fogja be a pofajat es vezessen ingyen; a szemetlada orvos ne nyifogjon, hogy mennyire keves a hivatalos bere; a mocskos bank adjon plazmatv-hitelt a nulla jovedelmemre; a tetu parasztja csak ne acsingozzon az allami tamogatasra a huszmillios traktorjaval inkabb dolgozzon; a geci adocsalo vallalkozo meg dogoljon meg ott ahol van; az MNB meg ocsitsa a forintot, hogy a muanyag kerti butort gyarto cegemnek jo legyen (a 80 milliard dollaros adossagot gorgeto orszagnak meg szar, de az kit erdekel)... :(

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 18:44:56

@bz249:
tökéletesen így van. ez a társadalom atomjaira hullott, erkölcsileg végletesen és végleg lezüllött.
azon már lehetne vitatkozni, hogy ebben kiknek mekkora szerepe volt, de a tényen nem változtat.

egy kiút van, jobboldali diktatúra és keresztény kurzus klebelsbergi oktatással, tehetséggondozással, prohászkai szociálizmussal, cigány szegregációval és mellette pasztorációval.

bz249 2010.01.21. 18:50:54

@Grift: oh en ennel mar kevesebbel is beernem, ha az individualista torteto atlagmagyar felerne esszel, hogy bizony a vele szemben allo masik atlagmagyar is eppen olyan individualista torteto, mint sajat maga. Sot valoszinuleg a motivacioi is megegyeznek, es elsosorban sajat maganak akar jot. Aztan, ha igy felfogta, hogy mi a tenyalladek, akkor nem tamasztana huje elvarasokat a masikkal szemben, es nem kepzelne azt, hogy koteles kicseszni sajat magaval, azert, hogy nekem jot tegyen. Mar megoldodna egy csomo gond, mert ez legalabb egy korrekt targyalasi alap. Nem szep, de legalabb kovetkezetes.

Sebastian Knight 2010.01.21. 18:53:48

@Elpet:

Ne erőlködjön, úgyis nyilvánvaló önről, hogy al-Kaida sejtet irányít.
.)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 18:54:34

@bz249:
nincs kevesebb. /itt haiti van. csak még jut valami mindenkinek. de a lelkek ugyanúgy megennék egymást, mint az a szerencsétlen, vudutól sújtott szerecsen rabszolgaivadék halmaz./
vagy gatyába rázza egy okos diktatúra az országot, vagy megszűnik. vagy érdemes lesz a megszűnésre.

bz249 2010.01.21. 19:07:34

@Grift: azert remelem nem lesz doktori cime annak az okos diktatornak. ;)

A lelkek meg a vilag legtobb helyen megennek egymast (na jo vannak olyan helyek, ahol szepen le van osztva a zsakmanyallattol a csucsragadozoig a hierarchia... ott termeszetesen csak egy iranyba megy a taplalkozas). Kiveve, ha van annyi kaja, hogy mind dagattra hizhat (ilyen ket t-vel irt dagattra, szoval igen komoly dologrol beszelunk). Olyankor bekesek lesznek es hajlandoak megturni a tobbiek letezeset. Egyebkent a jelen allapothoz kepest a konstans harc mar elorelepes, mert ott legalabb mindenki ismeri a szabalyokat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 19:09:45

@bz249:
amit leír az igaz. az ateisták pokolvilágára. :)

bz249 2010.01.21. 19:16:41

@Grift: es latja, ezt is elorelepesnek tartanam a jelenlegi helyzethez, amikor ugyan az ateistak pokolvilagaban(TM) ucsorgunk, de nem akarjuk tudomasul venni ;)

Sebastian Knight 2010.01.21. 19:23:01

@Elpet:

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel."

Tündér_Lala 2010.01.21. 20:33:44

Azt gondolom, hogy itt fontos dolgokról beszélgettek.
Ebben a politikai rendszerben (nem csak nálunk, mindenhol) álom, hogy tökéletesen tiszta viszonyokat lehessen teremteni. (A keresztény hozzáállás is csak arra jó a dolog lényegéből fakadóan, hogy törekedjenek a tisztább viszonyokra.)

A politikai rendszer lényege ugyanis, hogy minden politikai erő egyfajta érdekhálozatot működtet pénzügyi és szellemi erőforrások szemponjából egyaránt. Hatalomra kerülése esetén nyilvánvalóan kedvez az őt segítő érdekhálózat tagjainak (a hatalmi váltógazdaságban a saját pozicióit mindenki megerősíteni igyekszik.) Ha ezt nem teszi, a saját kudarcát és ellehetetlenülését készíti elő.

Amit én mint egyszerű polgár elvárok, az az hogy első a társadalom érdeke legyen és csak ennek oldalvizéből elégítsék ki a csókosokat. Más szóval ne az határozza meg a projektet, hogy mekkorát lehet nyerni rajta, hanem a szükséges beruházás megvalósítójának a tisztes haszna legyen az érdekhálózaté.
Ha a dolgok így működtek volna soha nem jutott volna az ország a jelenlegi helyzetébe.

Ennek a működésnek kellene megvalósulnia a jövőben. A tiszta közéletre csak törekedni lehet és aki azt gondolja, hogy azt bárki (ember csoportok) azt megvalósítja az idealista.

Várkonyi 2010.01.21. 21:52:26

@Elpet: "A második erő szerepére törekvő párt esetében hadd lehessen már tudni, hogy a háttér milyen szereplőkből és hogyan strukturálódik."

Ugye milyen furcsa a dolog? Én _esetleg_ elképzelhetőnek gondolom, ha csak ötödannyi tévés-rádiós-újságos megjelenésük lenne mint akármelyik pártnak a jelenlegi parlamentben, akkor minden lényeges infót meg lehetne róluk és a politikai álláspontjukról-kapcsolati tőkéjükről tudni.

Persze gondolom, éjt-nappallá téve olvastad a jobbik.hu-t meg a barikádot, és miután nem tudtál meg a jobbik hátországáról semmit (talán mert nincs is, és egy-két nagyobb, pl. 1-2 milliós támogatástól eltekintve önszerveződő az egész) megvilágosodtál, és most osztod meg velünk magvas gondolataidat a témában.

Gondolkodj.

Várkonyi 2010.01.21. 22:17:42

@bz249: Az hogy elvárjuk a buszsofőrtől, hogy ne sztrájkoljon, kollektivista gondolkozás.

Hogy közben egymás torkát elvágjuk, az individualista.

MO tragédiája, hogy ez a felemás rendszer uralkodik.

A konstans harc viszont tényleg jó lenne, a mostani rothadás helyett.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.21. 22:25:32

@Várkonyi:

Dehogy olvasok én ilyesmit, nincs nekem arra időm.

Az én koromban már meg kell tudni ítélni a dolgokat gyorsabb áttekintéssel is. Nincs új a nap alatt, egy idő után már időről időre ugyanazok a fejek bukkannak fel a habokból.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.23. 00:01:28

@Drang:

tök jó, hogy te magad linkelted, mert a V-3005-152/2009. 2. számú melléklet (32. oldal) feketén-fehéren tartalmazza, hogy a Jobbik (az ebben a dokumentumban vizsgált) 2005. és 2008. közötti időszakban egyetlen egyszer sem teljesítette kötelezettségét.

köszönet, hogy a nagy védekezés közben magad bizonyítod a vádat

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.23. 01:40:34

@Várkonyi: "...Gondolkodj."

Haha, ezt pedig a Sanyi haverja csinálta a sufniban Kistarcsán . )

www.youtube.com/watch?v=8m4YdyJbdjY&feature=player_embedded

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.23. 08:36:34

@Viktus:

Most az egy dolog, hogy 2010-es dátumozással kiraknak egy abszolút nem hivatalos sajtcédulát (10 perc alatt gyártok egy ilyet), de még ha láttamozta is volna valami könyvelő, akkor is viccesen hangzik, hogy a Jobbik 2008-as összbevétele 2 millió HUF volt, a 2006-os _választási_ évben pedig 3 millió.

Gyanúsan sokan dolgoznak a Jobbiknak ingyen ...

Viktus 2010.01.24. 00:46:56

@mavo:

Nem gyanúsan amiről konkrétan tudok az itt Heves megye, ha akarsz lejöhetsz csatlakozhatsz hozzánk "balekokhoz" :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.24. 12:09:33

Én nem Vona vagyok, hogy napi két óra munkából megéljek. De mégha ilyen zseniális lennék, akkor sem állnék hülyék közé.

Shulc 2010.01.24. 19:42:02

@mavo:
Így van! Mind hülyék vagytok, kedves jobbikosok, mind egytől egyig!
Jól megmondtad neki! Úgy kell a tahó paraszt jobbikosnak.

Az ilyenek, mint ti tettétek ki a bumeráng műsorvezetőinek telefonszámát is... hova süllyedt ez az ország...
süti beállítások módosítása