Hangulatposzt következik, búvalbélelt, meg sem akartam írni, ne keserítsem mások életét, tehát kerülgettem a lezárt laptopot, mindenféle pótcselekvésekbe menekültem, már a híradó előtt bekapcsoltam a tévét. És ez volt a baj. Mert így láttam a Duna TV negyven perces összefoglalójában, amint az RMDSZ húszéves születésnapjára szervezett gálán Lendvai Ildikó a Bibliából idéz és Deák Ferencre hivatkozik, továbbá Markó Béla szövetségi elnök, hogy' is fogalmazzak finoman, rosszul emlékszik.

  Pedig felvérteztem magam, emlékeztetőül összeollóztam egy kronológiát a hivatalos történelemből, Sic transit Remember, mondogattam magamnak, bár zord a harc, megérti a világ, ha a zember az marad, ami volt, inkább ne. Mert az még hagyján, hogy az érdekvédelmi szervezet történetét bemutató kisfilm Markó Béláról szólt, ő a Zelnök, enkezűleg írja magát a történelembe, húsz év győztese, teheti.

  Csak a beszédét ne mondta volna el. Csak azt ne mondta volna, hogy „egy akkor már hetven esztendeje, 1919 óta elnyomott, kisebbségi sorsra ítélt közösség az idegeiben, már-már a génjeiben hozta a tudást arról, hogy mit kell tenni, és mit kell elkerülni. Szövetséget kell létrehozni, és el kell kerülni a pártosodást, egységesen kell fellépni, erőt, szolidaritást kell mutatni”, kis magyar genetika, hajh, Romániai Magyar Független Párt, Független Kisgazda Párt, Magyar Demokrata Párt, Polgári Szövetség, Székelyföldi Politikai Csoport, Romániai Magyar Kisgazdapárt, Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, csak így kapásból a genetikai elhajlások a kilencvenes évekből.

  Csak azt ne mondta volna: „Sok vitánk volt azóta, ma is van éles véleménykülönbség köztünk, de Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bizonyította: ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet.” Hogy egészen pontosan értsük: „Mert Temesvár bizonyította be azt, hogy a diktatúrát nem lehet nélkülünk lebontani, és az elkövetkező húsz év parlamenti küzdelmei és kormányzati szerepvállalásai bizonyították be, mi bizonyítottuk be, kedves barátaim, az alapítók, és azok, akik a stafétát átvették egyik-másik alapító társunktól, hogy a demokráciát nem lehet felépíteni nélkülünk.”

  Mit mondjak, ez a demokrácia olyan is lett. Ok, elismerem, nem csak az RMDSZ hibájából, nem is a szervezetet fikázni jöttem, a Szekuritáté és a komcsik voltak az erősebb kutya, visszarendeződés, így nevezik ezt a folyamatot. Azóta is rendezgetjük aktív asszisztenciával, hozzájárulásunk mértékével egyenes arányban csökken a szavazási kedv.

  Néhány példa, hogy honnan léptünk vissza:

  1990. január 2-án „Corneliu Coposu, a Nemzeti Parasztpárt elnöke ismertette pártja nyilatkozatát. A kisebbségi jogegyenlőség programpontról kifejtette, hogy ebbe pártja beleérti a saját anyanyelven történő oktatást, a közigazgatásban a kisebbségek által lakott területeken a tisztviselők a kisebbség soraiból kerüljenek ki, illetve ismerjék annak nyelvét.”

  1990. január 7-én „Megjelent a Nemzeti Megmentési Front jan. 5-i nyilatkozata a romániai nemzeti kisebbségek jogairól. »A Nemzeti Megmentési Front határozottan elítéli az előző diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzeti jogokat és szabadságjogokat.« A Nemzeti Megmentési Front szükségesnek tartja, hogy az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait, ki kell dolgozni a nemzeti kisebbségi törvényt, létre kell hozni a Nemzetiségügyi Minisztériumot.”

  Ugyanezen a napon az RMDSZ megtartotta első országos tanácskozását Kolozsváron. „Többen hangsúlyozták, hogy a magyarság kulturális, közéleti, politikai újjászületésének központjának mindenképpen Erdélyben kell lennie, Bukarestben pedig erős, elnökségi képviselet biztosítsa a kormánnyal való kapcsolattartást.”

  1990. január 10-én „A Közoktatási Minisztérium nemzeti kisebbségi ügyosztályának állásfoglalása javaslatokat tartalmaz a kisebbségi oktatás elősegítésére /nemzetiségi tagozat indítható a szülők kérésére, ismét megalapíthatók a múltban a kisebbségek nyelvén működő iskolák, minden tárgyat a kisebbségen nyelvén lehet tanítani/. Javasolja a Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet újbóli megalakítását.”

  1990. január 11. „Dr. Pálfalvi Attila egyetemi tanár néhány napja miniszterhelyettesi rangban irányítja az Oktatási Minisztérium Nemzeti Kisebbségi Osztályát. Ki kell alakítani a nemzeti kisebbség iskolahálózatát, vissza kell térni az anyanyelvű oktatásra, vázolta fel a feladatokat. Újra kell választani a tanfelügyelőségeket. Ősztől indul a Bolyai Egyetem, az Univerzitás, amely magába foglalja az összes magyar felsőoktatási intézetet, így a kolozsvári Zeneművészeti és a Képzőművészeti Főiskola magyar tagozatát. A kolozsvári Politechnikai Intézetben /a műszaki egyetemen/ is megszervezik a magyar nyelvű műszaki oktatást. Most történt az új kari vezetőség megválasztása, egyetlen magyar nem került be a vezetőségbe. Pálfalvit mélyen felháborította ez az eljárás. Nagyon fontosnak tartja a magyar nyelvű egyetemi oktatást.”

  Volt tehát két jó hetünk, ha szabad ezt így mondani, két hét normalitás. Ezután lépett színre Ion Iliescu elvtárs mint tánctanár, szeparatizmusról regélt, magyarokat vertek Marosvásárhelyen, ezek egyenes folytatásaként megírták a Fekete Március forgatókönyvét, a Har-Kov jelentést, Bukarestbe bányászok jártak vasdoronggal demokráciát védeni, alkotmányt szavaztak a nemzetállamnak, tanügyi törvénybe kódolták a teljeskörű anyanyelvű oktatás ellehetetlenítését stb. – Tőkés László Washingtonban etnikai tisztogatásról beszélt (és később az RMDSZ hivatalos állásfoglalása is erről szólt), mire közellenséget csináltak a nemrég még hősből, és Neptunon lábon vették meg a magyar érdekvédelmet.

  Azt a két hetet nem kéne elfeledni. Azt a két hétnyi jövőt.