Nyugdíjkatasztrófa! Nyugdíjvédelem!
2010. január 15. írta: TuRuL_2k2

Nyugdíjkatasztrófa! Nyugdíjvédelem!

  Az előkészítő manőverek után ma megnyílt a kampány hagyományosan legvéresebb terepe, a nyugdíjasfront. A 2002-ben és 2006-ban megszokott felállás szerint az MSZP és a Fidesz teljes erőbedobással küzd az idősek kegyeiért, akik aztán elmennek s (nagyrészt) leszavaznak a szocialistákra. Meglátjuk, 2010 hoz-e változást a korábbi országgyűlési választásokhoz képest, kinek hisznek, kiben bíznak nyugdíjas és nyugdíjközeli polgártársaink.

  A kommunikációs küzdelem a legszebben a mai Népszabadságban bontakozott ki. Az 5. oldalon ezzel a szofisztikált hirdetéssel kóstolgatják a szocialisták a Fidesz svéd nyugdíjmodellre vonatkozó felvetését:

  Ilyenkor általában el szokott telni egy-két nap, míg megérkezik az ellencsapás. A Népszabadság olvasóinak azonban nem kellett várnia a válaszra, csak továbblapozniuk a 19. oldalig: 

  Az instant reakció kétségkívül tetszetős, de felvet néhány kérdést. Melyik hirdetés volt előbb? Ki szerzett tudomást a rivális akciójáról és hogyan? Csak annyit tudtak a másikról, hogy milyen felületeket foglalt, vagy azt is, hogy mit fog ott megjelentetni? 

  Amúgy az igazi rock'n'roll az lett volna, ha oldalpárra szerkesztik a két, azonos méretű hirdetést.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr31675256

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Népszabadság olvasóihoz 2010.01.21. 13:00:02

Hétfői számunk címlapján hirdetett a Fidesz. Ettől sok olvasónk fölháborodott.

Trackback: Drasztikus nyugdíjcsökkentés készül? 2010.01.15. 21:55:02

Kirakhatnám a 18-as karikát a sarokba, ha poénnak venném a dolgot. Mert ugyan nem "olyan" dolog következik, de ez is eléggé felnőtt téma.Az utóbbi hetekben ugyanis egyre többet hallani arról, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer tarthatatlan, 205...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.15. 19:51:59

A Fidesz 3. pontja a kedvencem, ez az ún. "befagyasztjuk a nyugdíjakat" szebb csomagolásban és extra cukorpöttyekkel. ;) Reméljük, érvényes lesz rá a garancia.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.15. 20:04:18

A Fidesz egyszer kipróbálhatná, hogy embernek nézi a nyugdíjasokat, hátha bejön.
Ha nem akkor meg papírforma.

Vajon néhány ezer forintért tényleg eladnák (nagy)anyáink/(nagy)apáink a jövőnket? Vajon érdemes ezt erőltetni?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.15. 20:13:37

@TaTa86.:
Jó kérdés. Hozzád hasonlóan gondolom, de erős kételyekkel.

Tehetetlen Dodó 2010.01.15. 20:33:25

Azért a posztbolsik nem merték leírni azt a kifejezést, hogy "svéd modell".
Valószínűleg érzik, hogy ez nem riasztó, hanem vonzó alternatíva lenne a nyuggereknek.

Shekeras 2010.01.15. 20:41:21

Fidesz alternativa csak a nyugdilyból el, s a tábornak adni valamit a tobb évi hüségért. Hajrá VIKTOR nem sok uj otleted van.

Vidéki 2010.01.15. 20:48:11

A nyugdíjasok rettegtetése a Fidesz gonoszságával egy évtizedes bejáratott gyakorlat az MSZP részéről. Az Orbán kormány idején és a 2002-es választási kampányban telesírták a világot és a nyugdíjasok fülét, hogy a gonosz Orbán kormány milyen hatalmas összegekkel károsította meg szegény nyugdíjasokat a jóságos Horn Gyulához képest.

Végül, miután megnyerték a választásokat, mindössze 19000 forinttal kárpótolták a nyugdíjasokat a négyévnyi „károkozásért”.

Szerintem ez a kitartó, nagy hangerejű propaganda az egyszerű gondolkodású nyugdíjasokra jelentős hatással volt és hozzájárult a 2002-es választások megnyeréséhez az MSZP-SZDSZ javára.

Most leporolják és újra bevetik ezt a már jól bevált propaganda fegyvert, bízva abban, hogy újra győzelmet hoz.

Ha nem is biztos, hogy győzelmet hoz, de nem is biztos, hogy hatástalan.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.15. 20:48:55

@TaTa86.: Stimmt. Annyit teszek hozzá: ez a fideszes plakát grafikailag kábé konzseniális a szocik szép emlékű "Újult erővel MSZP" kampányanyagával.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.15. 20:51:23

Off:

Lehet, hogy az én képzettársításommal van baj, de nektek erről a szoci plakátról nem egy óvszerreklám jut az eszetekbe? XD

On:

Tehetetlen Dodó 2010.01.15. 20:56:18

@mefisto: Ja, volt az a kétforintos kotonreklám.
Megjegyzem, ezekhez valami szupererős óvszer kellene.

davkedav 2010.01.15. 20:56:56

Iszonyat.

Viszont azt továbbra sem értem, hogy ez a "Figyelem! Figyelem! Végkiárusítás a sarki 100 Ft-os boltban" stílusú, hirdetőoszlopok fénymásolt tacepaóinak látványvilágát idéző fidesz.hu/img/1263548468.jpg fejléc, meg plakát mire jó?

Meglovagolják a retro hullámot, back to the (early) 90's? Viktort a kampány idejére most keletnémet, diszkófrizurás focistának öltöztetik majd?

Ezt leellenőriztették Szijjártóék fókuszcsoportokkal és kijött, hogy egy csicsás, drágának kinéző kampány visszatetszést keltene? Vagy MIÉRT?

Magyarázatot akarok :)

@mefisto: "Lehet, hogy az én képzettársításommal van baj, de nektek erről a szoci plakátról nem egy óvszerreklám jut az eszetekbe? XD"

Nem, nekem kávéreklám: Dauegbertszomnia vagy Neszkáfé, sőt: Csíbó, a legtöbb, mi adható! :)

3.14159265 2010.01.15. 20:57:29

Szórakoztató lesz az elkövetkezendő 90 nap nyugdíjashülyítés témakörben.
Tudva azt, hogy úgyis meg lesznek szivatva miután leszavaztak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 20:58:38

orbán viktor jelenjen meg a tévében egy szőke pinával, és mutassa be: a svéd modell.

peelou75 2010.01.15. 21:00:32

Száni. Mind2. És ki ad egymilliárdot az éhező horgászoknak?

Watchman 2010.01.15. 21:01:33

A legszebb, hogy nem nevezik meg Varga Mihályt, neeem ő csak Orbán Viktor PM-je. Mert ha felidézik a Patást az +1%, Vargát még nem utálják eléggé a prolik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.15. 21:01:48

Nagyon kéne valamiféle cenzus ebbe a magyari választójogba, és igen, kor szerinti is, rohadtul unom, hogy folyvást csak a nyuggerekért megy a brusztolás, azt meg pláne, hogy azok javarészt csak a kibaszott nyugdíjukkal foglalatoskodnak és orbitális ívben szarnak a jövőre. Hát egyiknek sincs kölke, onokája?!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 21:04:19

@Dr. Zerge:
kivételes helyzet! kurvára egyetértek

abandi 2010.01.15. 21:04:56

@Dr. Zerge:
Gondolom a knesszet-félére gondol...
Köszönjük,nem... inkább csomagoljon a magukfajta...féle.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.15. 21:05:58

Mijér báncsátok a szocijalistákat, ők csak tiszteletben tarcsák az embernek a méltó időskórhoz valló jogát, és egyáltalán se hazudnak semmit se nem, mert én még asztat is halottam, hogy minden rákos öregtől megvonják a kezellést, és átveszik Bokros javas latát a 10ezer forintos egészségjárulásról.

Galván_Tivadar 2010.01.15. 21:06:14

@TaTa86.: Mert a többséget ilyen egyszerű dolgokkal lehet megszólítani. Nagyanyám már arra sem emlékszik ki nyírbálta meg legutóbb a nyugdíját, de a fidesznek biztos köze volt hozzá és azon gondolkozik, hogy az MSZP-re szavaz majd, mert "az a rohadék Orbán..." Ha szerencsénk van meggondolja magát és inkább a munkáspártra szavaz (az mszp helyett), mint 2002-ben, azzal a felkiáltással, hogy "az Orbánnak legyen kivel vitatkoznia a parlamentben". ;)

abandi 2010.01.15. 21:06:58

@Grift:
Maga is megválaszthatná a gondolatpajtásait...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 21:07:01

egyébként tök egyszerű. a büdzséről nincs népszavazás. a nyuggerek feszt a büdzséről szavaznának. meg kell vonni a választási jogukat.

negeev 2010.01.15. 21:08:55

@Grift: :D Akkor a férfi nyugdíjasokat máris magához édesgette.

@davkedav: Első ránézésre tényleg szörnyű a plakát. Második ránézésre, azonban kifejezetten ügyes. Tetszik.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.15. 21:10:22

Kicsit unalmas, hogy az elmult es a mostani valasztasokon is a ket nagy part a nyugdijasok paraztatasaval probal meg szavazatokat nyerni.

Sztyepan Asztahov 2010.01.15. 21:14:35

Ez úton is gratulálok a néppártoknak, "tartalmas" és "ésszerű" politikára számíthatunk természetesen.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.15. 21:14:45

@negeev: Ja, ha minden nyugdíjas férfi kap egy svéd modellt, meg - opcionálisan - két szem viagrát, akkor a célcsoportnak akár a 90%-a is hozható. Azt még a maradék 10% szoci szavazónak is csapunk egy görbe éjszakát. :)))

negeev 2010.01.15. 21:17:36

@mefisto: Hm, Viagra... Az MSZP meg óvszer stílusban nyomja a kampányt...
Lassan együtt is indulhatnának a FIDESZ-szel! ;)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.15. 21:19:25

@negeev: Max arra kell vigyázni, ha a Kuncze elkezdi terjeszteni, hogy nem is viagra, hanem ciántabletta...

negeev 2010.01.15. 21:21:16

@mefisto: Áh! Nekik nem hisznek a nyugdijasok! Az SZDSZ az önellátást preferálja.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.15. 21:24:26

@abandi: Jó, mond meg hol vagy éppen, megyek, oszt' összecsomagollak, ecsémhúgom!

üvöltő dervis 2010.01.15. 21:26:08

www.parameter.sk/files/imagecache/large/files/article_image/elin%20nordegren,%20tiger%20woods%20neje.jpg

Ps.: tudjátok ki ez?

Ott van, tiger nője:)
A majom, a csajszi biztos nem vette be elég svédül, ha mellette félrekúrt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.15. 21:26:28

@Grift:

"tudja a faszom"

:-)))) az csak szeretné tudni, baszod!:o))

Asszem Tiger Woods, a világ legjobb golfozójának neje (svéd modell), aki nemrégiben azzal vált címlapossá, h belekúrta az egyik golfütőt a férje autójába, mert megcsalta, aki aztán azzal balesetet szenvedett.

Woods a világ leggazdagabb sportolója, de most, h kiderült, soxor félreszeretkezett, hát valagnyi pénzt bukott mindenféle szponzori szerződések felbontása miatt.

Ennyi volt a kis színes mára.

kuki123 2010.01.15. 21:27:15

Aki most nyugdíjasokért aggódik és nekik akarnak kedvezni az Magyarország csődjét készíti elő.
Ahhoz hogy legyen nyugdíj a fiatalokat, a munkavállalókat kell támogatni, hogy legyen normális bér amiből lehessen befizetni normálisan adót és nyugdíjjárulékokat.

Továbbá a nyuggerek lassan mindent ingyen kapnak, nehogy ne tudjanak már kijönni abból a pénzből...máshol ennyiből még 2 gyereket is nevelnek: ruha bérlet tankönyv írószerek kaja mert nekik nem elég 3 kifli egész napra, gyógyszer is kell nekik legalább annyi mint az öregnek.

Aki meg nem dolgozott csak 10 évet az meg kussoljon és ne nyávogjon.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 21:30:16

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=87):

nyugi! a svéd nők a világ legszarabb szeretői. jó, ha tudja! :)

kuki123 2010.01.15. 21:31:21

FElejtsük már el a 13. havi nyugdíjat az isten szerelmére!!!!

nincs 13. hónap, nincs megtermelt 13.havi vagyon. nincs 13. havi költségvetés

aki 13 havit akar az ábrándokat kerget
jó példa erre a Fidesz-mszp baromsága
mszp is a 70 évvel barom..még a svédeknél is csak 67..LOL
Süllyesztőbe velük

HAJRÁ JOBBIK

abandi 2010.01.15. 21:31:23

@Dr. Zerge:
Meg az anyádpicsáját is, mi???

üvöltő dervis 2010.01.15. 21:32:36

Egyébként a méltán híres sajtóorgánumban a MetRópól újságban is csak pár oldal választotta el egymástól.
Népbutítás.
egyik oldal: Majd jön Szent Orbán Viktor, akit a tó tündére blabla felruházott és ezzel a leglegitimebb miniszterelnök lesz, aki a világon élt.
másik oldal: Óvakodj Viktortól, majd mi megvédünk, csak hát persze tudjuk,nem fog senki ránk szavazni. A bácsinak és a néninek már úgyis mindegy, szavazzon már ránk. Már csak a Viktor miatt is.

És tegyük fel a kérdést, mi jót tettek velünk a rómaiak? :)
Egyébként meg röhej az egész, szerintem ennyi pénzből indítottak volna pár pártlogós telekocsit a városban, több haszna lett volna a sztrájkos héten.

laef

Preskin 2010.01.15. 21:34:11

Nyugger? Pinákok ?
Hoggyün ez össze ?
Várieté ?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.15. 21:34:25

@Galván_Tivadar: "Mert a többséget ilyen egyszerű dolgokkal lehet megszólítani. "
Pont most írtad te is, hogy nem.
A legtöbb idős ember csökönyös és kemény a feje mint a Krupp acél.
Nekem van egy antikomcsi nagymamám, ő tuti hogy a Fidesz/Jobbikra szavaz, és van egy nem antikomcsi nagymamám, aki arra szavaz, amelyik párt kimegy hozzá Tipákbokrétásra és kedvesen köszön. (Legutóbb ez az szdsz volt. Igen, vidéken...)

@mefisto: Hát lehet, hogy elkéne már neked egy svéd modell! XD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.15. 21:52:33

ütős!

Akkor mostantól mindig párosával jelennek meg a hirdetések?

A Magyar Nemzetben is lesz MSZP-s hirdetés?

Rücsök 2010.01.15. 21:55:23

Na, IMÁDLAK BENNETEKET! Régen olvastam ennyi szellemes írást, különösen a nyugger kifejezés teccik :)
Asszem az összes párt oszt majd viagrát a férfi-nyuggereknek, a női-nyuggereknek meg műfütyit. Oszt jól ellesznek - egy darabig, míg meg nem fagynak, a saját házukban, lakásukban, az uccán, mert ugye a "hálás" gyerekek, az utókor.
Kár értük? Igen-is, meg nem-is. Igen, mert élőlények, nem, mert jónéhány igazi csótány, mit csak eltaposni KELL! Mert. Mert benyaltak a balatoni kis telekért, a frigóért, az akármiért az aktuális másik csótánynak. Aztán jött a "rendszerváltás"-nak nevezett akármi, és jónéhány nyugger "rájött", nincs mszmp, ámde van ISTEN. Oszt mostan a templomba járnak a pártgyűlés helyett. Igaz, a templom hidegebb, mint a vörös-drapériás pártterem, de legalább hallják az "igét". Ha hallják, mert olyik süket, mint az ágyú, ámde szavazó "polgár". JAJ!
Csókok, é

is 2010.01.15. 21:57:01

az MSZP meg a gázárat emeli, hol van már az ilyen plakát!!!!!!??? biztos maradt az összes előző kampányból!!!!!!

mondjátok kedves FIDESZesek, azok után, hogy 2006-2007-ben olyan sokat írogattatok a vérszívó, élősködő nyuggerekről, akiket az MSZP a társadalom kárára töm ki, most milyen érzés ezt a FIDESZ választási hirdetést olvasni? olyannal tetézve, hogy 'mindenkinek veszélybe kerül a nyugdíja', ami netto hazugság? ja, persze, ez a 'rosszabbul élünk' sorozat 2010-es változatának első darabja lesz. reméljük az is lesz a hatása.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.15. 21:57:55

Ez a svéd modell lett volna az első értelmes Fidesz-ötlet, amire tudtam volna szavazni... erre nem lefújták? Nabazmeg.

3.14159265 2010.01.15. 21:59:54

@Kettes: Nem az öteltet vetették el, csak azt, hogy ezzel kampányoljanak.

Várkonyi 2010.01.15. 22:01:13

Tényleg, mi a fityesz nyugdíjasprogramja?

Mert ebből a három odahányt mondatból a (plakát alján) nem tudtam meg...

negeev 2010.01.15. 22:02:56

@Rücsök: Ez úgy csak magától jön vagy valaki mondja neked?

Steppenwolf 2010.01.15. 22:03:45

@Várkonyi: Én még kevesebbet tudtam meg az MSZP nyugdíjprogramjáról a fekete plakáton. :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.15. 22:03:47

@TaTa86.: Kurva nagy szerencséd, hogy nem vagyunk egy légtérben b+... XD

Maab 2010.01.15. 22:13:08

Szerintem azért leginkább azt kellene megvizsgálni, hogy a két nagy pártnak
1. a mostani nyugdíjasokkal kapcsolatban milyen tervei vannak,
2. a nyugdíjrendszerrel mit akarnak kezdeni, ami a mai fiatalokat, középkorúakat érinti.
Volánrulz: a helyzet az, hogy ha szerencséd van és megéled, te is megöregszel. Az öreg embereknek nehéz, mert már nem tudnak magukon segíteni, elsősorban arra támaszkodhatnak, amit a munkájukkal (befizetéseikkel) létrehoztak. (Megjegyzem, a mai nyugdíjasok még mindannyian bejelentett munkahelyek és rendszeresen levont nyugdíjjárulék alapján kapják nyugdíjukat.) De szerintem ez az egyszerűbb eset, mert emiatt az államnak garantálnia kell, hogy az ellátást biztosítja.
Sokkal nehezebb a ma dolgozók helyzete, mert sem a folyamatos foglalkoztatás, sem bejelentett munkahely nem fixum. Így könnyen lehet, hogy a tisztán saját számlán gyűjtögetett nyugdíj nem lesz majd elegendő a létezéshez, de az állam szerintem akkor sem mondhat le ezekről a polgárairól. Ami azért már elkezdődött, mert a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése ezt jelzi. Józan ésszel nem is lehet realitása annak, hogy 60-70 éves emberek még mindig dolgozzanak, amikor már ma is látható, hogy a fiataloknak nincs elegendő munka.
A magán-nyugdíjpénztárak szintén ezt a célt szolgálnák, mármint, hogy ne az államnak kelljen gondoskodnia a nyugdíjakról, de az látszik, hogy nem jó gazdák, a tavalyi évben láttam 25 %-os értékvesztést, tehát ha csak simán takarékbetétbe helyezték volna a náluk lévő összegeket, akkor is lett volna pár százalékos haszon. A veszteség visszapótlására pedig semmilyen garancia nincs.

Samott 2010.01.15. 22:19:53

Aztan csak ovatosan a sved modell emlegetesevel... mintha az szja rendszerunk is azt kovetne, es az se nepszeru. :)

worker (törölt) 2010.01.15. 22:38:04

idióták ezek egytől-egyig :) (beleértve az összes többi pártot is)

Rwindx 2010.01.15. 22:39:42

@Maab:
1. Szerintem ne menj el befektetési tanácsadónak.
2. Remélhetőleg a privát befektetések értékvesztését soha nem fogja visszapótolni az állam.
3. Egy átlagos 60 éves embert normális esetben teljesen munkaképes és egyenrangú munkaerőnek kellene kezelni. Ha valaki szándékosan tönkretette saját egészségét (pl.: dohányzás, alkoholizmus) azt annyira nem kellene tolerálni.
4. A mostani nyugdíjasok nagy része nem öregségi nyugdíjjal ment nyugdíjba, hanem sok évvel korábban. Arról nem beszélve hogy régebben a korhatár is csak 55 év volt. Erről nem igazán beszél senki.
5. A cél az lenne hogy a foglalkoztatott nyugdíjbefizetései valamilyen módon hátteret adjanak a későbbi nyugdíjának. Ennek folyományának kell lennie, hogy a kapott nyugdíj mértéke legyen arányos az élet során befizetett nyugdíjárulékkal. Valójában ez lenne a svéd model egyik része és nem a linkelt impozáns szőkeség bal cicije.
6. Nem értem miért kell az öreg embereket lenézni azzal hogy magatehetetlen, öngondoskodásra képtelen egyének tituláljuk őket. Sokan még ebben a korban is segítik a gyerekeiket, unokáikat.
7. Fontos cél lenne elérni egy olyan rendszert amiben a munkavállaló sokkal inkább ösztönözve lenne, a megtakarításokra, hogy ne a szociális rendszeren csüngjön később, mert elvárja hogy az egyén hibáit később az állam anyagilag kompenzálja (vagy jutalmazza)

Tömören: nem értek egyet azzal amit leírtál.

Shore 2010.01.15. 22:40:48

Egyszerűen eszement ami itt folyik.
Jön Varga, mond valami értelmesszerűséget (nem a szokásos védjük meg a zembereket dumát), erre a nemrég még nagy reformátor MSZP átmegy agyatlan demagógba, és láss csodát, másnapra Varga visszakozik és a FIDESZ is elkezdi ugyanazt a baromságot. Ez már mindig így lesz?

Már lassan tényleg úgy vagyok, hogy inkább ne is mondjon semmit a terveiről a FIDESZ, mert mégha véletlenül jót is mond, az MSZP hatására, a tetszési index érdekében visszavonja.

Shore 2010.01.15. 22:51:29

@Rwindx:

"Egy átlagos 60 éves embert normális esetben teljesen munkaképes "

Ez igaz, de ebben a korban 5-7 év már minőségi és nem csupán mennyiségi változás. 65-67 évesen már nagyon-nagyon nehéz piacképesen teljesíteni.

"Fontos cél lenne elérni egy olyan rendszert amiben a munkavállaló sokkal inkább ösztönözve lenne, a megtakarításokra, hogy ne a szociális rendszeren csüngjön később,"

Így van, de még egy másik dolog is érdekes lehet. Aki több gyereket felnevelt, annak az öregkora is biztosabb.
Kevesebb garantált állami nyugdíj -> több gyerek, két legyet egy csapásra. A nyugdíj rendszer nem omlik össze és a fogyikanép dolog sem lesz annyira kritikus.

Hellisfitar 2010.01.15. 22:54:39

Nem hogy oldalpárra, hanem egyenesen a borító 1-re, bár akkor elég hülyén nézett volna ki az mszp-s álló hirdetés fekvőben (így is hülyén néz ki, de ennek más oka van, he-he).

Taurus SMS 2010.01.15. 22:57:09

Nemrég olvastam valami felmérést amely szerint a zország népének 8%-a azt hiszi, hogy a zOrbán meg a Fidesz van kormányon. Szóval ennyit erről. Tényleg valami cenzus kéne. Nagyfater is világ életében maszop szavazó volt. Hónapokig ki sem mozdul a panelből, és csak az ATV, no meg Albán Úr van beállítva. És hangosan szídja a nyikhajokat. (a Senkiházy Attilát meg a Zusit persze nem.) Reménytelen eset.

Taurus SMS 2010.01.15. 22:59:33

Azért nagyon remélem, hogy a nyugdíjasok nagyobb része csak idős de nem hülye.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.15. 23:01:23

Tudom, hogy ez nem szép, de a nyugdíjasok döntik el az ország sorsát. Kíváncsi vagyok, hogy alszanak azok a nyugdíjasok, akik 2002-ben 19 ezer forintért adták el a voksukat.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.15. 23:01:29

Tudományos alapon kijelenthető: jobb, ha inkább időben eliszom az agyam, mielőtt még a nyugdíjas korba érve tapasztalhatom a jelenlegi nyuggerkoncepciók beérését.

Neki is állok iziben, az első sörömet a blogolókra bontom.

Rwindx 2010.01.15. 23:02:58

@Shore:
Nyilván nem lehet igazán azon vitatkozni amit írtál, de én sem egy kidolgozott nyugdíjrendszert "tálaltam" :), csak néhány általam fontosnak tartott sarokpontot. Biztosan sok dologgal ki lehetne még egészíteni.

Utó Pista 2010.01.15. 23:04:28

Ez az a helyzet, amikor a parazita megöli a gazdatestet.

Várkonyi 2010.01.15. 23:06:43

@Taurus SMS: "Nemrég olvastam valami felmérést amely szerint a zország népének 8%-a azt hiszi, hogy a zOrbán meg a Fidesz van kormányon."

Na, ez érdekel. Hol olvastad?

Trig 2010.01.15. 23:10:43

Korlátozni kell a választójogot --> közéleti teszt (műveltségi cenzus) + szavazat értékkülönbség a végzettség alapján (ált. iskola 1, középiskola 2, egyetem 3)

Nem mondom, hogy mindent megoldana, de talán jobb lenne a helyzet mint most.

Shore 2010.01.15. 23:11:15

@Utó Pista:

"Ez az a helyzet, amikor a parazita megöli a gazdatestet. "

Amennyiben a "parazita" a pártokat jelenti, akkor még akár igazad is lehet, ha a nyugdíjasokat, akkor elég gusztustalan volt.

Murok 2010.01.15. 23:22:50

Sajnos az MSZP ezzel a kampánnyal sok szavazót nyerhet. A minap hallottam két nyugdíjast nénit beszélgetni. Azon rettegtek, hogy most EZEK bevezetik a svéd modellt és akkor nekik 20%-kal kevesebb nyugdíjuk lesz. Aztán hangosan tanakodni kezdetek a Zorbánon, hogy sokan azt hiszik ha ő jön, akkor kolbászból lesz majd a kerítés. Különben is ők olyanokra szavaznak, akik becsületesek (ki lehet találni kikre gondoltak).
Végig azon gondolkoztam, hogyan lehetne korlátozni a szavazati jogot, mert az nem megy, hogy néppártjaink az inaktív rétegeket célozzák meg. Talán a regisztrációs rendszer, amiről a Kommentár írt néhány hónapja jó megoldás lenne.

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.15. 23:37:51

Lehet itt gurigázni a szarral, de végtére is arról van szó, hogy a demokrácia megbukott. Itt csak a hülyék, debilek szavazatával lehet nyerni.

Steppenwolf 2010.01.15. 23:38:36

@Murok: Az ilyen sztereotipikus nyuggereket a Fidesz soha nem fogja tudni megszólítani, és ha még éheznek is, akkor is az MSZP-re szavaznak.
Ezek azok, akik még a koporsóból is kinyúlnak, hogy behúzzák az ikszet az MSZP-re.
Talán lassan kihal ez a réteg.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.15. 23:45:02

@mefisto: Sry. Egyszerűen nem lehetett kihagyni. XD

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.01.15. 23:49:15

@Murok: Úgy lehet megoldani a dolgot, hogy szülni kell sok gyereket és akkor 20 év múlva talán nem az inaktív réteg lesz többségben.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.01.15. 23:52:02

Én a mai Borsban láttam ugyanezt az impozáns összeállítást és kontrázást.Ott a fidesz volt előbb és két lapozás után már ott terpeszkedik az emeszpé..

kackia 2010.01.15. 23:55:24

@Grift: nyugi! a svéd nők a világ legszarabb szeretői. jó, ha tudja! :)"

Azért én tudnék egy két stockholmi kalandomról mesélni a 80-as évekből. Az viszont igaz, hogy az észt és finn nőkön nem tesznek túl.

abandi 2010.01.15. 23:55:42

Bajban van anyugdíj-kassza ?
Ki nem szarja le?
Nagyobb bazmeg van itt!!!

Picsasereghajtó 2010.01.16. 00:00:10

"Gyurcsány és Mesterházy arra készül..."

Bajnai nem?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.01.16. 00:08:33

@Sün! balázs: Bajnai ragaszkodik ahhoz,hogy nem akar indulni az idei választásokon (elég volt neki a pótminiszterelnökösködés).fletó meg vissza akar térni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.16. 00:17:21

Mit számít az, hogy mit mond egy politikus arról, hogy mi lesz húsz-harminc-negyven év múlva?! És ki az, akinek ezzel eszébe jut kalkulálni?! Ki kéri ma számon az 1970-ben hatalmon lévőket, hogy mit ígértek annak idején a 2010-ben nyugdíjba menőknek? Ha én most megigérem, hogy 2050-ben mindenkinek fonok kolbászból egy sövényt, akkor mindenki rám fog szavazni? Olyasmiről kellene beszélni, olyan ügyeket kellene napirenden tartani, amik most esedékesek és számonkérhetőek...

ü
bbjnick

Rwindx 2010.01.16. 00:20:57

@abandi: Szerintem nem látod az összefüggéseket.
Ha bajban a nyugdíjkassza (bár annyira most nem erről van szó) akkor bajban a költségvetés, ha bajban a költségvetés bajban az ország => még jobban eladósodik, és az életben nem jövünk ki az adósságból, csak fizetünk vég nélkül.

Másrészt, az egyéni nyugdíjszámla megoldja (megoldhatja) azt hogy a nyugdíjak manipulálásával lehessen választásokat nyerni. Ami azért fontos mert a mostani bandát nem szeretnénk viszontlátni az életben a bársonyszékekben.

Elég nagy "bazmeg" lenne, ha az ország még több adósságot halmozna fel és szintén elég nagy "bazmeg" lenne ha a tetvek 2014-ben visszajönnének. Ezért különösen fontos hogy hogyan kezeljük a nyugdíjkasszát.
Szerintem.

Homeoffice 2010.01.16. 00:23:38

Éppen ezért gondolom, hogy sajnos ez a meccs még nem tuti 100 %.
Szerintem Fidesz nyerni fog ha nem is nagy különbséggel.
2014-ben, (mert Orbánék is el fogják qrni szinte biztos) meg jön a JObbik.

Hallani fogjuk még az Orbán takarodjot a Kossuth téren....

srácz 2010.01.16. 00:24:16

Csak nekem jutott eszembe a FIDESZ plakátról a a néhány hónappal ezelőtti, - azóta hál'Istennek befuccsolt - Sciennet plakát? Ugyanaz a cég csinálta?
Ugyanaz a stílus: pár kulcsszó, és egy rövid, cselekvésre ösztönző felszólítás. Még a narancsos-fututista fíling is egyezik...

m.blog.hu/ho/homar/image/200911/sciennet.jpg
fidesz.hu/img/1263548468.jpg

(Sciennet: kedvezmények, megtakarítás, kedvezmények, törzsvásárlói program, árengedmény, olcsóbb vásárlás => gazdagodjon meg költekezéseiből
FIDESZ: siker, új kezdet, együtt, jövő,
remény, biztonság, változás => Itt az idő!)

abandi 2010.01.16. 00:27:30

@Rwindx:
"Ha bajban a nyugdíjkassza (bár annyira most nem erről van szó) akkor bajban a költségvetés, ha bajban a költségvetés bajban az ország => még jobban eladósodik, és az életben nem jövünk ki az adósságból, csak fizetünk vég nélkül."

Fordítsd meg a gondolatmeneted, -és talán- medérted amit mondtam....

Homeoffice 2010.01.16. 00:27:54

Sokan elfelejtik, hogy Viktorék 8 éve nincsenek hatalmon.
Fel kell tölteni a kasszát + fizetni (megbízásokkal kinevezésekkel) az eddigi támogatóinak.
Ha hülyén csinálják ezt, akkor tényleg ráborítják az asztalt.

Rwindx 2010.01.16. 00:34:39

@abandi:
Akkor az ok-okozatokat is megfordítanám, és vélhetőleg hibás végkövetkeztetésre jutnék a teendőket tekintve, (ha jól sejtem mire gondolsz). Úgy pedig idővel visszalavíroznánk oda ahonnan elindultunk : "ha bajban a nyugdíkassza, akkor..."

A hibás folyamatot kell lezárni és nem tüneti kezelést alkalmazni.

Rwindx 2010.01.16. 00:37:40

@abandi: Az előzőt lenyelte a blogmotor...
Na mégegyszer:

Ha megfordítjuk akkor felcserélem az ok-okozatot és ha jól sejtem mire gondolsz, akkor hibás kovetkeztetésre jutunk a teendőket illetően. Mert azt csak tüneti kezelés lenne, és pár év múlva ugyanez lenne a kérdés. A hibás folyamatot kell lezárni.

Rwindx 2010.01.16. 00:38:32

haljon éhen a blogmotor

abandi 2010.01.16. 00:44:03

@Rwindx:
A hibás folyamat lényege:
Az évtizedek óta tartó uzsorakamatra történő, meddő eladósodás...
Igazad van, a blogmotor is le van szarva!
Meg még a szar is...

Rwindx 2010.01.16. 00:58:28

@abandi:
Egyszer meg lehet tenni, hogy azt mondjuk nem fizetünk, de többször nem. Az meg úgy tűnik szubjektív hogy ki mit nevez uzsorakamatnak.

A folyamat meg alapvetően nem az hogy a rendelkezésünkre álló kerettől függetlenül felvesszük a hitelt aztán keresünk hozzá cimkét.
Felvesszük a hitelt mert, "autópályát akarunk", mert "lopni akarunk", mert választáskor megígértük hogy "...", stb.

Ha azt mondod nem fizetünk, nem fognak örülni a hitelezők, de ez van, lenyelik.
Viszont ha emellett továbbra is az lesz a téma hogy huszonx. havi nyugdíj, meg +tizenx. havi fizetés, meg satöbbi, akkor igen gyorsan ország egyik fele éhen fog dögleni (vagy emigrál), aztán nem sokkal később a másik fele is.

Ezért hibás a te fordított elgondolásod. Én nem szeretnék egy új Albániát Magyarország helyére.

abandi 2010.01.16. 01:27:14

@Rwindx:
Hidd el, nem azért van "fordított" korfánk, mert nem szeret baszni a magor!
Itt most (sem) érvényes az "érem két oldala"...
Egyszerű, ez bazmeg:
60 éve mesterséges nyomorban tartják a lakosság zömét.
Kivéve orsósvendeléket, meg a tudjukkiket...
1X-ű ez, mint a fing! Ti meg ideologiát próbáltok gyártani hozzá.
Na, ezért lesztek "máskéntgondolkodókból" IDEGENSZÍVŰEK...
De, leszarom.

Quarius_ 2010.01.16. 02:32:42

Várkonyi 2010.01.15. 23:06:43
Sztem, ha abcd közól kellett választani nagyon nagyon könnyen összejön ez az arány. Nekem a közgázon volt csoporttársam (mostanra azér kibukott) aki nemtudott felsorolni 4 politikai pártot és nemtudta ki a miniszterelnök. Szal én könnyen eltom képzelni, hogy volt akinek ez csengett ismerősen így ezt választotta.

rockjano 2010.01.16. 02:40:34

Nekem nem jár a Népszabi nem olvasom de a Fidesz hirdetése fekvő tehát csak féloldalas fekvő lehet magyarul fele akkora!!! Ebből is látszik ez kinek fontosabb :-)

Lehet hogy az a bajom hogy grafikus vagyok de az mszp-s hirdetés sem szép de legalább nagyjából rendben van grafikailag, viszont a fidesznek ezek a primitíven 3D-s axonometriás repülő szavai ez valami borzalom. Grafikailag nem lehet ennyire amatőr egy nemsokára hatalomra kerülő párt. Én láttam az arculati kézikönyvüket az sem volt egy nagy szám.

Tartalmilag meg....hmmm ezért hallgat a fidesz mert valamit mond ami érzékeny a szocik természetszerűleg mennek rá mint a véres tetemre (ellenkező helyzetben is ugyanez volna persze) ebben csak az szomorú hogy így végképp nem lehet normálisan vitázni ezekről az elég komplikált szakmai kérdésekről... :-(((

Remélem nem lesz hosszú kampány mert szörnyű demagóg szar lesz, jöjjön aminek jönnie kell majd röhögünk a fidesz kormány balfaszságain is legalább.

rockjano 2010.01.16. 02:43:03

@Gunther: Ha a jobbik veszélyesen megerősödik akkor fognak a szocik és a fidesz minden skrupullus nélkül összeborulni. Talán ma hihetetlennek tűnik de semmi nem az.

Utó Pista 2010.01.16. 06:26:42

@Shore:

Is-is.
A jelenlegi nyugdíjrendszer melegágya a parazita viselkedésnek.
Tudod mennyi a nyugdíjasok átlag szolgálati ideje? 33 év!
Arról nem beszélve, hogy a kirovó-felosztó rendszerben elegendő számú gyerek is kell ehhez.
Nekem 28 olyan nyugdíjas ismerősöm van, akinek aktív korában fontosabb volt a kocsi mint a kicsi.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.16. 07:53:45

@abandi:

"Hidd el, nem azért van "fordított" korfánk, mert nem szeret baszni a magor!"

Majdnem. Az eksönt szeretik honjaink, a szülést kevésbé. Kellemes tendencia a fogyasztói társadalom mentén. Régen az volt szégyen egy nőnek, ha nincs x gyerek. Most az szégyen, ha nincs bömi, buli. Gyerek, nagycsalád az "uncsi". Ha a nyugdíjrendszer meg az emiatt szűkülő-fogyó aktív rétegekre épít, máris ott vagyunk a forráshiánynál, amit (uzsora)hitelből pótolnak ki.

egyenlítő 2010.01.16. 08:05:05

Akkor én most átküldöm ezeket a kommenteket az MSZP központba. Elég jó plakátot tudnak majd szerkeszteni, mondjuk "Mit kívánnak a FIDESZ szimpatizánsok a nyugdíjasoknak" címmel.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.16. 08:08:01

@egyenlítő: és vajon mennyiért közbeszerzik valami fletóközeli cégtől ezeket a plakátokat? Neked mennyit osztanak vissza belőle? A nyugdíjak rovására is? :)

marós 2010.01.16. 08:09:37

A korrupt, hazug szocik tönkretették az országot, majd a megszorításukat a nyugdíjasokon, mint olyan nagy társadalmi csoporton, amelyik nem rendelkezeik azonnali érdekvédelmi potenciállal, kezdték. Elvették a 13. havi nyugdíjat, megszuntették az infláció szerinti korrekciót, a svájci indexáláson alapuló nyugdíjemelést megszüntették, a nyugdíjas-kosárt az infláció számításnál figyelmen kivül hagyták, vagy meghamisították. Mindezek után, mivel közeleg az az időpont, mikor a nyugdíjasok is képesek az érdekeket érvényesíteni, elkezdték nyalni a hátsójukat, és hazug módon fenyegetni őket, ha a fideszt segítik hatalomra, akkor milyen nemulass fog bekövetkezni. A szocik, és tanácsadóik, a közpénzből fizetett csahosaik képtelenek felfogni, hogy végleg lejárt a gyülöletpolitikának az ideje, a választók zöme megundorodott attól amivel nyolc éven keresztül hitegették őket, és az ellenkezője következett be.

cutcopy 2010.01.16. 08:12:58

Mesterházy kijelentette nemrég hogy nem akarnak a Fidesszel foglalkozni a kampányban..
Egyébként az MSZP választási programja 2002 óta nem szól másról mint hogy csak ne a Fidesz nyerjen és aztán már csak úgy kell csinálniuk mint aki kormányoz! Egyszerű recept.

pannonfunk 2010.01.16. 08:23:56

A fidesz hirdet a Népszabadságban? Ez önmagában érdekes...

egyenlítő 2010.01.16. 08:29:13

@Herr SturmLiberator: A plakátokat én készítem, a céget egy Delavare államban bejegyzett offshore cégem tulajdonolja. A pénzügyi részletekkel ők foglalkoznak, fordulj hozzájuk.

egyenlítő 2010.01.16. 08:30:17

@egyenlítő: Ja, bocs, a Delavare állambeli cégem a FIDESZ plakátokat tervezi. A szociknak Cipruson keresztül dolgozom.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.16. 08:35:48

@egyenlítő: ohó, sejtettem... de a pénzt innen utalják oda, szóval mennyit is nyerészkedsz? :)

sHelf 2010.01.16. 09:07:45

Szerintem meg ez mar megint kezd felesleges lenni. Lathatoan minden part csak azert kuzd hogy ne a masikra szavazzanak.

Hat akkor mar:

ebbolsem.tumblr.com/post/336220033/
ebbolsem.tumblr.com/post/336220531/

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.01.16. 09:16:21

A 18-as karika jelen esetben arra vonatkozzon, hogy e kor felett tilos elolvasni.

"Mert hülye azért nem vagyok!"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.16. 09:24:56

Hol egy normális párt, ami a rendesen dolgozó, adózó, családos, fiatal embereknek kíván kedvezni?

Ezek itt elpingpongoznak, mi meg csak labdaszedők vagyunk.

egyenlítő 2010.01.16. 09:26:23

@Herr SturmLiberator: Szavazónként 1000 forintot, a 2009.06.31-i becsléshez képest, de ebből 20 % Szíjjártóé.

PéeSDé 2010.01.16. 09:31:51

@cutcopy: Ez valóban így van, csak azt nem értem miért kell a Fidesz-nek is erre a szintre süllyednie. Ugyanez a két hirdetés benne van a Metró újságban is, éppen erről szerettem volna írni de megelőztek :o).

Elvártam volna a Fidesz részéről, hogy kampányhirdetései konkrétan arról szóljanak mit tudnak csinálni azért, hogy kihúzzák az országot a szarból, és nem arról, hogy az Mszp mit csinált rosszul, ezt úgyis mindenki tudja.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 09:33:40

@Murok: A regisztrációs rendszer pont erre nem megoldás, a nyugger ráér, sőt unatkozik (ezért is néz drágabolgárurat/csintalansanyit), ergo lelkesen fog regisztrálni. Más vonatkozásban el lehetne/kéne rajta gondolkodni, vagy a kötelező részvételen.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 09:41:08

@Trig: Korlátozni, súlyozni kell, de nem okvetlenül így - mármint az iskolai végzettség alapján. Macerás és igazságtalan. Az már inkább megfontolandó, hogy más súllyal essék latba annak a szava, aki eltartja az államot, annak minden jóléti intézményével egyetemben, és annak, aki nettó haszonélvezője. Valamint a szavazólap mellé egy random közéleti tájékozottsági tesz szerintem is beleférne. De leginkább bizonyos életkor fölött egyszerűen ne legyen szavazati jog, ahogy ugyebár bizonyos életkor alatt most sincs.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 09:42:57

@Thulsa Doom: Inkább az egy (18éven felüli) ember egy szavazat elve látszik bukni. Magát a képviseleti demokráciát nem temetném addig, amíg valaki nem mond jobbat.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.16. 09:50:28

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=87):

"www.parameter.sk/files/imagecache/large/files/article_image/elin%20nordegren,%20tiger%20woods%20neje.jpg

Ps.: tudjátok ki ez?"

Igen bazmeg, tudjuk, de ha esetleg nem tudnánk, akkor már egy álti elsős műveltséggel kideríthetnénk, ha elolvassuk a kép címét. LOL.

bz249 2010.01.16. 09:50:31

@Dr. Zerge: "Az már inkább megfontolandó, hogy más súllyal essék latba annak a szava, aki eltartja az államot, annak minden jóléti intézményével egyetemben, és annak, aki nettó haszonélvezője."

Azért ezt is alaposan végig kell gondolni, mert a belgák (közalkalmazottak) hova álljanak? Normális esetben ugyanis iskolára, kórházra, rendőrségre vagy okmányirodára szükség van (hogy a jelenlegi magyar rendszer szarul működik az ebből a szempontból irreleváns). Az csak egy technikai megoldás, hogy ezek állami felügyelet alatt működnek, gyakorlatilag egy tollvonással áttehetőek a privát szektorba (mint pl. a háziorvosi praxis magánosításakor).

PéeSDé 2010.01.16. 09:57:12

@Murok: Az Mszp ezzel valóban nyerhet szavazókat, éppen ezért kéne a FIDESZ-nek világosan és érthetően tudtára adni a választópolgároknak mit és hogyan csinálnának ők jobban, méghozzá annyira érthetően, hogy minden társadalmi réteg fölfogja, a 20 évestől a nyugdíjasig, és az utcaseprőtől az egyetemi tanárig.

Nem szabad magasröptű filozófiai kampányszöveget előadni, ebből kevesen tudnák kibogozni mit is akarnak ezzel mondani.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.16. 09:59:17

@sHelf:

"Lathatoan minden part csak azert kuzd hogy ne a masikra szavazzanak."

Mondjuk sokaknál ezt a célt eléri maga a "másik párt" mindenféle kampány, meg küzdelem nélkül is.
De ha tényleg így van, akkor azt üzenem: mindannyian hagyjátok abba a kampányt baszki, költsétek a pénzt értelmesebb dolgokra (piára, kocsikra, kurvákra, ahogy nem-kampányidőben szoktátok), nyitott ajtókat döngettek, a nem-szavazás megy anélkül is, hogy a hülyeségeiteket kelljen hallgatni. :D

nyg 2010.01.16. 10:03:05

A kutatás a Publicus intézet végezte, 2008. októberében, de sajnos az eredeti forrást nem találtam, csak néhány médiumban (gondola, blikk jelent meg róla valami. Szóval: A választók többsége nem tudja, hogy ma Magyarországon melyik párt van kormányon. Arra a kérdésre, hogy mely párt(ok)ból áll a kormány, a minta 43 százaléka válaszolt helyesen. A válaszadók negyede szerint még mindig MSZP-SZDSZ koalíció van, hat százalékuk pedig úgy gondolja, hogy az országot az MSZP-Fidesz nagykoalíció kormányozza!
A pártok tevékenységét tekintve 35 százalék szerint az SZDSZ kormánypárt, de minden tizedik válaszadó az MDF-et is annak tekinti. Meglepő, hogy 17 százalék a Fideszt is ide sorolta, a KDNP-ről viszont csak 4 százalék vélekedett így.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 10:04:15

@bz249: Jah, bocs félreérthető voltam! Nem az alkalmazás szerint képzelem, az állami, önkormányzati alkalmazott is GDP-t termel. És nagyon is fontos a szava a közös dolgainkat illetően, főleg a kvalifikáltabbjának. (Mondjuk a hivatalnokrétegről lenne egy-két külön gondolat, de az másik vágány, a szükséges mennyiségű és minőségű hivatalnokra ugyanúgy áll minden.) Hanem a segélyen élő, a nyugdíjas, vagyis a nettó eltartott szava nagyon más súllyal szabad csak, hogy érvénysülhessen, különben az van, ami, hogy ti. a lumpenprolik és a kisnyuggerek szaporodnak és lesznek egyre meghatározóbbak, ergo a nagy pártok egyre inkább csak velük foglalkoznak, és véletlenül sem abban az értelemben, hogy kihozzák őket a nyomorból. Szóval
1 valami alapvető tájékozottsági mérést,
2 eltartottaknak kissebb belepofázás, és
3 mittudomén, 70 fölött kuss, ahogy 18 alatt is. (Esetleg Rogán nagyívű ötlete, 18-alattiak szavazata megy a gondviselőkhöz, 70 felettieké megy a leszármazottakhoz.)

Mindehhez szvsz kötelező részvételt, és akkor egy "egyik sem" rublikát a szavazólapokra, mandátumot is osztani ezek után, és ha az "egyik sem frakció" kerül többségbe, akkor új választást, ahol - egyéniben - az így elutasított pofáknak takarodó van.

stratez 2010.01.16. 10:04:16

Ne szépítsük a dolgot, a Fidesz csak hozza a szokott formáját, még el sem kezdődött a kampány, a média már tele van az elbaszott, átgondolatlan ötleteikkel, nyilatkozataikkal, kiszivárogtatásaikkal. Ha nincs Mikola, Kövér, akkor van Varga Misi, aki mikor, ha nem a kampányban reformálja a nyugdíjrendszert, és hol, ha nem a Figyelőben, amiről előre tudható volt, hogyan tálalja majd. Ha meg sem nyikkannak április 11-ig, lehet hogy megvan a kétharmad, így viszont az MSZP-nek felesleges kampányolni, a húzóembereik ott vannak a Fideszben.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.16. 10:04:25

@PéeSDé: OMG, mekkora egy provokatív nick! LOL
Na, olvasom is a blogodat.

nyg 2010.01.16. 10:04:44

@Várkonyi: a kérdésre a fenti bejegyzés a válasz.

PéeSDé 2010.01.16. 10:06:41

@Úlfhéðinn: költsétek a pénzt értelmesebb dolgokra (piára, kocsikra, kurvákra, ahogy nem-kampányidőben szoktátok)

Nem hinném, hogy értelmes dolog ezekre költeni a pénzt, ez még poénnak is rossz.

bz249 2010.01.16. 10:11:30

@stratez: ha meg csendben marad a Fidesz, akkor majd generálnak Fideszes nyilatkozatokat az index újságírói. Az se baj, ha nyúl csak röfögjön alapon.

@Dr. Zerge: így teljes mértékben egyet tudok érteni... talán a kötelező részvételt leszámítva.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 10:17:28

@bz249: Hát vagy a kötelező, vagy a regisztrált szavazók. Az utóbbinak ugyabár az a nagy előnye, hogy nem lehet az utolsó pillanatban igéretcunamival mozgósítani a síkhülyéket. A kötelezőt én azért gondolom jobbnak, főleg ezzel az "egyik sem" opcióval, mert szigorúan rászorítaná a pártokat, hogy a most inaktívok irányába is nyissanak. További mellékhaszon, hogy értelmetleníti az ellentábor elbizonytalanítását és otthonmaradását célzó kampányt, márpedig mára szint csak ebből áll a magyari voksvadászat.

nyg 2010.01.16. 10:17:46

@bz249: Most már nemcsak az MSZP, hanem az MDF is. Herényi jött a 100 ezer kínaival, de forrása helyreigazításra kényszerült. Igaz, addigra már sikerült a fél országot behülyíteni.
www.hirextra.hu/2010/01/15/helyreigazitas/

egyenlítő 2010.01.16. 10:18:53

...és akkor, ha a javaslatotok szerint a FIDESZ nem árulja el a szándékait, miért is szavazzak rá? Mert Orbán Viktor jó ember, jót akar, és különben is, ő a Nemzet Miniszterelnöke? Bajnai meg csak átverésből sanyargatja most a nyugdíjasokat, és ha nyer az MSZP, ismét osztogatni fognak nekik?

stratez 2010.01.16. 10:20:43

@bz249: Azért vedd már észre, hogy pont harmadik választást készülnek totál hazabaszni, nem volt elég úgy látszik a kettő. Ami az Indexet illeti, a Fidesz egy kurva szót sem szólhat, párt még annyi fikázást nem kapott tőlük, mint az MSZP...

egyenlítő 2010.01.16. 10:24:39

@Dr. Zerge: Mégis, hol éltek ti? Formálisan még Hitler és Sztálin is fenntartotta az általános, titkos választás jogát! Üljenek össze a bárók, és válasszanak királyt maguknak? Esetleg az adózás arányában a multik nevezzenek ki helytartót, hiszen ez a logikus végkifejlete a gondolataitoknak?

tevevanegypupu 2010.01.16. 10:25:31

Most nem azert mondom, de a fidesz reklamosai tanulhatnanak az mszp-tol. Igaz vagy nem igaz amit az mszp hirdet, de nagyon hatasos es figyelemfelkelto.
Csak azt nem ertem, ha a fidesz tenyleg a narancs szint hasznalja, akkor miert nem alkalmazza feltunobben minden hirdetesen, sokkal vastagabban? Na mindegy, kampanyban soha nem voltak erosek. Ami pedig az igazat illeti, ha valoban sved modellre keszulnek, akkor jobb lenne ha nem tagadnak, hanem megmondanak elore. Ne utolag deruljon ki, hogy hazudtak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 10:26:09

@nyg: Nu, ez sem akármi, a HELYREIGAZÍTÁS fölirat alá véletlenül sem a hazudós Herényi képe került, vagy legalább a sajtómunkásé, aki volt oly kedves, hanem egy baszomnagy Fidesz-logo, mestermunka!

bz249 2010.01.16. 10:27:40

@Dr. Zerge: "További mellékhaszon, hogy értelmetleníti az ellentábor elbizonytalanítását és otthonmaradását célzó kampányt, márpedig mára szint csak ebből áll a magyari voksvadászat."

Egy bizonyos szintig megérheti a pártoknak, hogy az "egyik se" opcióra szavazzanak az ellenfél szimpatizánsai.

"A kötelezőt én azért gondolom jobbnak, főleg ezzel az "egyik sem" opcióval, mert szigorúan rászorítaná a pártokat, hogy a most inaktívok irányába is nyissanak."

A részvételi adatok alapján kb. a lakosság egyharmada politikailag teljesen inaktívnak tekinthető (ezek legnagyobb része egyébként lumpenproli) szóval nem nagyon látok ott olyan tartalék, amit érdemes lenne bevonni a politikai életbe. Nyilván vannak értelmes emberek is akik dafke nem szavaznak, de ők meg jó eséllyel megintcsak az "egyik se" párt támogatói lennének.

Szóval nekem a regisztrációs rendszer jobban tetszik, de ez már azt hiszem a fingszeletelés nevű művelet. Úgyhogy vissza a 19.000 Ft-os magyar valóságba (ezt soha nem fogom megérteni, ennyi pénzért, ha legalább valami jelentős összegről szólt volna a dolog, de tetves 19.000 Ft-tal befolyásolni a választókat)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 10:35:30

@Úlfhéðinn:

Te miért vagy mérges, kedves kisköcsög?
Van még 85 napod, h örülj a szerelmeid hatalmának, aszt utána még mérgesebb lehetsz. Addig-addig, míg meg nem pukkadsz mérgedben.

tevevanegypupu 2010.01.16. 10:35:50

Na ilyen "helyregigazitas" utan, amit a hirextra is megenged maganak, kellene a fidesznek teljes erovel odarugni, termeszetesen kepletesen de azonnal.
Nem ertenek hozza, vagy nincs sajtofigyelojuk, de szinte mindenre rosszul reagalnak, nem reagalnak vagy kesve reagalnak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 10:36:00

@egyenlítő: Nem, amit te beszélsz, az nem logikus végkifejlet, hanem pitiáner, demagóg, lumpenprolihoz méltó kajabálás, csúsztatás, ostoba hőzöngés.

Nincs, sosem volt, általános választójog. Sokan ki vannak zárva (vannak, akik igencsak helyesen, pölö jogerősen e tekintetben is elítéltek), hogy mást ne mondjak, 18 év alatt ugyebár kuss van. Ja, ezt mondtam már, csak basztál - netán nem vagy képes - elolvasni.

Hát isetenem, így jártunk. Neked Hitler (tudod, a demokratikusan kibaszottul általános választójog közepette megválasztott kancellár) meg Sztálin(nü, ez legalább nem a képviseleti demokrácia selejtje) bejön, nekem nem. Én gondolkodom, te nem. Semmi baj, nem vagyunk egyformák! És isten ments, hogy azok akarjunk lenni, vagy valaki azzá akarjon tenni! De akkor miért is volna szükségszerűen egyforma, velünk született a szavazati jogunk? Mert neked a kapcsolat.hu-n azt mondták? Na, hess!

bz249 2010.01.16. 10:38:10

@stratez: Huszonratezer-kétszáztizenharmadszor

2002 január MSzP 45 SzDSz 5 Fidesz 40 MIÉP 4

median.hu/tablepopup.ivy?artid=21015349-fd0a-4692-96dc-884b0fb62c96

tényleges eredmény: MSzP 42, SzDSz 5.5, Fidesz 41, MIÉP 4.5

A kampány hatása: MSzP -3, SzDSz +0.5, Fidesz +1, MIÉP +0.5

2006 január

MSzP 44, SzDSz 3, MDF 3, Fidesz 47

median.hu/tablepopup.ivy?artid=92048cce-6c83-4a8f-af54-361171f38560

tényleges eredmény: MSzP 43, SzDSz 6.5, MDF 5, Fidesz 42

A kampány hatása: MSzP -1, SzDSz +3.5 MDF +2 Fidesz -5

Ezek azok a kampánnyal őrületesen tönkrebaszott választások 2002: +1, 2006: -5 ennyit ért a kampány

Kiindulóadatok 2009 december:

MSzP: 23, MDF+SzDSz 3, Jobbik 9, Fidesz 61

median.hu/object.463e6624-f1f3-483e-92fd-95674555adef.ivy

Ha a 2006-os kampánynál kétszer bénábbak lesznek, a többiek meg hozzák a szintet

MSzP: 23, MDF+SzDSz: 10, Jobbik 9, Fidesz 51

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 10:41:51

Azért az érdekes, h amikor a Fidesz mond vmi racionálisat, akkor Bokros hallgat, mint székrekedés a bélben, de máskor meg ostorozza a populizmust, mint hetyke kanász a disznait.

cutcopy 2010.01.16. 10:43:22

@PéeSDé: Az egy dolog hogy Fideszék még nem is hirdettek programot és már is rájuk van erőltetve egy démoni program az MSZP által, ám már valóban fontosabb kérdés hogy érdemes e válaszolni /védekezni/ ezekre a szoci támadásokra vagy bízni benne, hogy mindenki tudja már: ez bizony a hazudós párt hirdetése hisz ott van a jobb alsó sarokban az MSZP szignó..! ÉN ez utóbbi csoportba tartozom mint biztos szavazó és egy cseppet sem tántorít el ha a Fidesz védekezik az ilyen és hasonló támadások ellen.

Írtad: "kampányhirdetései konkrétan arról szóljanak mit tudnak csinálni"

Az alsó narancssárga sávban írnak néhány garanciát a tervükről ha figyelmesen olvasod..

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 10:47:21

@bz249: Szvsz veszedelmesen kétélű fegyver volna a kötelező rendszerben az "egyik sem" felé terelni a bizonytalanokat. Afféle pirruszi győzelem volna, a legnagyobb valós frakcióhoz jutni, miközben a saját, valamint az ellen elrettentő kampánya miatt a sok üres szék láttán szépen újra nekifutni, ráadásul egyéniben szigorúan "új műsorhoz új férfi kell" alapon... Nem mellesleg éppen a láthatatlan frakció miatt nagyon előre matekozni sem lehetne - főleg kisebb létszámú önkorikban -, böcsülettel végig kéne csinálni kampányt, szavazást, és csak azután jöhetne az alkudozás, koalíciókötögetés, székosztogatás.

Az inaktívok összetételéről nem sokat tudok, annyit sejtek, hogy nagyon nem jól becsülöd. (Én még arra sem foganék, hogy ez az örökös otthonülő egyharmad mindig , így aztán ennek az egyharmadnak az összetétele szociológiailag tán nem is állandó...) És éppen az értelmesek, akárhányan is lehetnek odarángatása, és eképpen a pártok részéről az ő eltérítésük az "egyik sem" opciótól volna a rendszer értelme.

nyg 2010.01.16. 10:50:46

@bz249: Azért most egy kicsit más a helyzet. Bár az előny nagy, de a most "illegelitásban" levő szoci szavazók miatt kiszámíthatatlan. A korábbi időszak kampányaiban nem volt ilyen magas az arányuk, ezért a hatás is kisebb volt.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.16. 10:52:10

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85):

"Te miért vagy mérges, kedves kisköcsög? Van még 85 napod, h örülj a szerelmeid hatalmának, aszt utána még mérgesebb lehetsz."

Ha jól emlékszem, TE szavaztál rájuk, nem én.
Asszem erről elég ennyi.
Kisköcsög pedig a jó kurva anyád. :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 10:55:22

@bz249: No most ez sem jó, választási eredményt vetsz össze egy közvéleménykutató mérésével, hát ez minden, csak nem releváns, mármint a tekintetben, hogy a kampány mit hozott vagy vitt. A másik baj, hogy a választási százalékokból minálunk nagyon nem egyenesen következik a mandátumarány, márpedig ez utóbbi a döntő. Egy-két százalékot rontó kampánnyal adott esetben sokkal többet lehet veszíteni a T. Házban.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.16. 10:55:49

@PéeSDé:

"Nem hinném, hogy értelmes dolog ezekre költeni a pénzt, ez még poénnak is rossz."

Nem poénnak szántam. Ami most van, annak sincs több értelme.

stratez 2010.01.16. 10:58:36

@nyg: Így van, pontosabban, ha a Fidesz így balfaszkodik, akkor nagyon is kiszámítható, hogy a szoci nyuggerek elfognak menni szavazni, ellentétben az EP-kampánnyal.

bz249 2010.01.16. 10:59:28

@nyg: 25 helyett most 32% a bizonytalanok aranya, de legyen, tehat ez a 7% mind odaszavaz az MSzP-ra (ez a szavazók kb. 11%-a)

MSzP 34, MDF-SzDSz 9, Jobbik 8, Fidesz 46

ez ultragáz Fidesz-kampányt és überjó szoci kampányt jelent... még így is nyer a Fidesz

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 11:05:44

@Úlfhéðinn:

Te hülye vagy, baszod. Én az életemben nem szavaztam a szocikra, kisköcsög!

A szadistákat meg mindig is rühelltem. Te miről beszélgetel? Rakd le a jointot, aszt javulni fog a memóriád, meglásd!

(2006-ban mdf-->súlyos tévedés volt az is.)

Még vmi: látszik, h egy fasz libsi vagyol, mert a konzik tudják, h a családtagokat nem keverjük bele a fórumozásba.
Sosem szidnám édesanyád, hisz van neki épp elég baja abból, h téged a világra hozott, biboldó:o))

egyenlítő 2010.01.16. 11:07:54

@Dr. Zerge:

Kedves Dr. Zerge!

Bölcs javaslataitokat a szavati jogok átrendezésére a világ sajnos nem tolerálná (ezért is hoztam fel példának a fenti két tekintélyes államférfit), akár csak részleges megvalósításuk Magyarország teljes kiközösítését vonná maga után.

Őszinte tisztelettel és megbecsüléssel
Egyenlítő

egyenlítő 2010.01.16. 11:12:08

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85):

"hülye, kisköcsög, fasz libsi, biboldó"

Kávéval kellett volna kezdeni a napot, nem kisüstivel, főleg nem ennyivel.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 11:13:26

@bz249: Azért értelmetlen ez a fajta számolgatás - és ezért hűti folyton O.V. középcsatár is a sokharmados hevületeket, mert egész egyszerűen köszönőviszonyban sincs a közvéleménykutatáskori magatartás a kampányt túlélt szavazáskorival. És azt nagyon nem kéne elfelejteni, hogy itt egy Fidesz - mindenki más meccs zajlik, A Jobbik nem barát, ellenfél. És ezt most kéretik nem érzelmi alapokon vizsgálni, hanem politikai racionalitások mentén. A Jobbik nem fog fideszes kormányba menni, persze a Fidesz nem is hívhatja. Vagyis ellenfél. Az egyetlen, _végszükség_ esetén szóbajöhető partner, az LMP (kéretik mint fönneb), annak módfelett kérdéses a bejutása.

És kétharmados ügyekben lehet akár alkalmi szövetségeket kötni - persze amortizálnak ám veszettül egy középen álló pártot, ha hol a széljobb, hol az utódpárt, hol meg a normális süllyesztő lép be, nyilván nem másért, zsíros haszonért -, de a kormányzás tekintetében nincs mese, vagy van a Fidesznek 50+bővenjónéhány %-a vagy nincs, és akkor nem kormányoz. És nem elég ide valami törékeny többség, tessenek emlékezni a hevesi megyeháza érdekes történéseire!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 11:15:40

@Úlfhéðinn:

Mindketten nem tudhatunk semmit,mert csak én tudok valamit, de te nem tudsz semmit, panellakó:o)

Azt, h te szétittad és/vagy szétfüvezted a memóriád, az a te bajod, de nem kéne róla bizonyságot tenni nap, mint nap.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.16. 11:21:08

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85):

hogy kinyílt a csipája ennek a szarházi komcsinak! nem baj, megtaláljuk! :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 11:21:14

@egyenlítő: Valaha - alig 100 éve, mármint a mi kutlturkörünkben, mert van ahol ma sem - meg azt nem tolerálta a világ, ha valahol a nők szavazhattak. Pár évtizede meg még niggerezték az afroamerikaiakat, (még Elvist is be akarták tiltani, mert nigger zenével fertőz) ma meg egy feka az elnök odaát. Van, ahol még ma is 21 alatt van választójogi kuss, van, ahol erősen pedzegetik, hogy 16 legyen a határ. És van hely Európában, ahol ma is kötelező a részvétel. Buta vagy és sekélyes, fantáziátlan és önnálótlan, szűklátókörű és provinciális; nem kívánok veled tovább értekezni.

bz249 2010.01.16. 11:25:46

@Dr. Zerge: óh a Jobbik persze, hogy ellenfél... egyetlen ügyben számítanék a Jobbik támogatására (a mentelmi szituációk, mert ott az MSzP közös ellenfél, elvégre a Jobbik a helyükre igyekszik). De a 45%-os listás támogatottság az bőven 50% feletti eredményt adna mandátum szempontból.

A közvéleménykutatási magatartás szerintem a módszer hibáján belül elég jól leképezte a tényleges szavazáskori magatartást, szóval nem szidnám alaptalanul a közvéleménykutatókat.

Pl. Medián 2002 (tényleges): Fidesz 42 (41), MSzP 40 (42), SzDSz 7 (5.5), Centrum 4 (4), MIÉP 3 (4.5)

median.hu/object.b3d90060-9dcf-4e27-afd4-1e0c0fe6e558.ivy

Medián 2006: Fidesz 44 (42), MSzP 44 (43), SzDSz 5 (6.5), MDF 3 (5), MIÉP-Jobbik 2 (2)

median.hu/object.68a5a528-5d0e-442c-abcb-22867b440a7c.ivy

Ez szerintem bőven jó becslés... a szoros eredmény miatt persze a kormányalakítás jogát a hibahatáron belüli különbségek döntötték el. Szóval én hajlamos vagyok elhinni az adataikat.

Ha ezt meg elhisszük, akkor az a helyzet, ha az MSZP egymillió szimpatizánst nyer áprilisig, a Fidesz elveszít egymillió szimpatizánst még akkor is megvan a többsége. Ilyen extrém változásokat meg még soha nem okozott egy kampány se.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 11:26:13

@Grift:

Van még 85 napjuk, aszt ahelyett, h búvóhelyet keresnének a Dohány utcában, itt blogolnak, mi meg nem győzzük felírni a sok IP-címet:o))

Ombudsmanyus 2010.01.16. 11:27:59

Attól tartok a nyugdíjas probléma a jövőben is elő fog kerülni, egészen addig, míg össze nem dől az egész rendszer. A kádári kisember soha nem fog kihalni, mert ez a rendszer újratermeli. Addig, amíg az a kérdés, hogy mit eszünk holnap, addig azt a hatalomba kerülni vágyók meg is fogják lovagolni. Addig amíg a félelem a holnaptól vezeti az x-et behúzó kezet, addig sem a populizmus, sem a maszop féle demagógia nem fog eltűnni.

Amíg nincs normális polgárosodás, addig nem lesz normális kommunikáció, sem kampányban, sem azon kívül. A mai helyzetben értelmes programmal hozzá se lehet kezdeni kampányolni. ha valaki bemutatná az ország tényleges helyzetét, és felvázolná a kivezető utat, a szükséges és várható áldozatokkal együtt, az biztos bukásra lenne ítélve.

A kampány már ezerrel dübörög, a Fidesz meg nyugodtan szemlélődik.
- Most a maszop bedobta a nyugdíjtémát, ezzel egyszerre védekezésre kényszerítette a Fideszt.
- Jövő hónapban 5% lesz a távhő ÁFA-ja. Érdekes módon pont a lakótelepi rétegeknél, akik szoci szavazók.
- Elvileg jövő hónaptól a borítékban is több marad, ezt is fel fogják használni a kampányban.

Nem kell ide lejárató kampány, mire a Fidesz észbekap, már csak a szocik hátát nézheti, és kínosnál kínosabb magyarázatokkal jön majd elő. Aztán áprilisban gondolkozhatnak, miért nem sikerült. Legjobb esetben esetleg sikerül ugyan, de a kormányzáshoz lehet, hogy kevés lesz.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 11:31:12

@bz249:

Az én tapasztalatom is az, h a Medián mér legpontosabban, bármennyi is szidják őket jobbos körökben, de azért a többiek jelentősen tudnak tévedni.

Mondjuk a Marketing Centrum-->szdsz
Szonda --->mszp
Political C.--->mdf
Nézőpont Intézet-->Fidesz
Századvég---> Fidesz
Gallup?
Medián?
és még ki van?

Hattory Hanzo 2010.01.16. 11:34:33

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85):

Aha. Tehát a konzik nem kevernek bele családtagot, de zsidóznak ezerrel?! És ez fakultatív, vagy alapkövetelmény?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 11:36:54

@Ombudsmanyus:

Igazad van: nyugdíjas, panelproli, romák. Ez a három a fő szocibázis. Vajon mit ígérnek majd a romáknak? Vagy sima láncszavazással meglesz néhány szorosabb körzet? Brrrrrr....
Ááááá, ez csak egy mende-monda

bz249 2010.01.16. 11:37:41

@bz249: közben megtaláltam 1998-at is

Medián 1998: Fidesz 29 (29.5), MSzP 31 (33), FKGP 14 (13), SzDSz 9 (7.5), MIÉP 4 (5.5), MDF 4 (3), KDNP 4 (2.5), Munkáspárt 3 (4)

www.median.hu/object.a02efc6a-951a-4b61-ae48-2175407c5593.ivy

Ez is hibahatáron belüli

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 11:39:28

@Hattory Hanzo:

Komolyan sosem zsidóznék, ez csak hecc volt, de látom, nem vagy ma vicces kedvedben. Holnap viszont már vidám vasárnap!:o))

Szóval: hecc, érted? Nem komolyan venni, pls!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.16. 11:45:06

@egyenlítő: "Akkor én most átküldöm ezeket a kommenteket az MSZP központba. Elég jó plakátot tudnak majd szerkeszteni, mondjuk "Mit kívánnak a FIDESZ szimpatizánsok a nyugdíjasoknak" címmel."

Tedd azt! Tőletek nem is vár senki ennél többet. Ilyen alacsony értelmi képességek mellett tényleg nem lehet belátni, hogy a kampányban az ellenfél fikázásán kívül bármi mással kellene foglalkozni. XD

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.16. 11:51:42

@egyenlítő: "...és akkor, ha a javaslatotok szerint a FIDESZ nem árulja el a szándékait, miért is szavazzak rá?"

Javaslatom szerint arra szavazol, akire akarsz. Az ún. "demokrácia" nem arról szól, hogy nekiállunk minden hülyét tutujgatni, hogy mit kezdjen az életével. XD

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 11:51:47

@bz249: Persze, bizonyos hibahatárral van értelm a a közvéleménykutatásnak. Én csak arról nem vagyok meggyőződve, hogy valóban ugyanazok az egyedek adják össze a százalékokat a kutatáskor és a választáskor. Vagyis a kampány hatása, pro és kontra szvsz mindebből(főleg a szegényes nyilvános kutatási adatokból) nem tudható. Két-három hónap alatt elképesztő mozgások tudnak történni, köszönhetően az elfajult, riogató kampányoknak. Vagy nem.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.16. 12:07:09

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85):

nézze, lehet hogy maguk felé ez a szokás, de úriember nem viccből zsidózik! :)

stratez 2010.01.16. 12:38:26

@bz249: Te azt nem érted, hogy vagy másfélmilla szoci nyugdíjas maradt otthon az EP-választásokon, ha ezeket az idióta Fidesz-kampány elindítja áprilisban szavazni, akkor annyi, a Fidesz örülhet, ha egyáltalán nyer. Mi a fasznak kell olyan témákat elővenni, amin a Fidesz csak bukhat. Egy kiscsoportos óvodásnak is van annyi esze, hogy ilyen a nyuggerkérdés. Már 98-ban is megégették magukat vele, a nyuggerek azóta is ferde szemmel néznek a Fideszre, most csak ez a fogyatékos Varga-interjú kellett hozzá...

expansiv 2010.01.16. 12:51:21

@Gunther:

Jahh, jahh.....Vidéki tanyám környékén a zemberek, nyugdíjasok MINDENT BEVESZNEK, szlovák nemzetiségiek NEM SZAVAZNAK MEG székelynek, felvidéki magyarnak kettős állampolgárságot,

elhiszik, amit a Félkegyelmű Gyurcsány óbégat...

De szerencsére a választásokat is leszarják..:))

expansiv 2010.01.16. 12:52:53

@Hattory Hanzo:

Azok nem a KONZIK, hanem a nemzeti radikálisok, apa!

hiba 2010.01.16. 12:58:59

Azt hiszem a szlovákoknál volt valami olyan elképzelés, hogy utaljanak ki minden választópolgárnak 10 Eurót a kampánykasszából. Aki elmegy szavazni annak le kell adnia ezt a 10 eurót, akinek meg fontosabb a 10 euro mint a szavazata, az megtarthatja. Egyre kevésbé tűnik hülyeségnek.

bz249 2010.01.16. 13:00:06

@stratez: és másfélmilla maszop nyugdíjas pont kevés... nézd ha szét akarod stresszelni magad, akkor hajrá. Nem szólok bele más hobbijába.

Jelenleg ez az állás: Fidesz 3.500.000 MSzp: 1.100.000, innen indul a játszma. Szerinted van olyan kampány amivel 2.4 millió hátrányt be lehet hozni 90 nap alatt? (segítek soha nem volt ilyen és nem is lesz)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.16. 13:10:17

@hiba: Ezzel csak az a gond, hogy így egy réteg tuti képviselet nélkül marad. Az meg nem okvetlenül jó. No meg aztán nem nagy trükk még így sem urnához kergetni azokat, akiknek efféle filléreskedésre jó egy választás, csak zsebbe vissza kell adni 11 ojrót...

Diocles 2010.01.16. 13:12:58

states-szal értek egyet.

a kérdés az az, hogy Varga Misinek miért a kampányfinisben köll ötletelnie a nyugdíjrendszerről, és miért pont egy olyan szociközeli lapnak, amely alig várja, hogy elvágja a torkát a Fidesznek...
(a figyelő, meg a figyelő.hu tényleg annyira elfogult a Fidesszel szemben, hogy azzal csak max. a Népszava vetekhet. Hogyan lehetett olyan ostoba Varga, hogy azt hitte, hogy majd azokon a hasábokon tényleg megváltja a világot nyugdíjügyben?)

Azt hitte, hogy nem fogják ezt messzemenően kihasználni? Ennyit tanult a húsz év alatt, mióta politikus?

(Kövérnél legalább lehet mondani, hogy csőbe húzták, lehallgatták, aztán kiforgatták, de Varga saját maga dugta a fejét az oroszlán szájába.)

hiba 2010.01.16. 13:15:26

@Dr. Zerge: "Ezzel csak az a gond, hogy így egy réteg tuti képviselet nélkül marad." Ezt a réteget most se képviseli senki, mert nagyon jól tudják, hogy elég a választási időszakban megtéveszteni.

Maab 2010.01.16. 13:25:09

@Rwindx: Nem is mennék befektetési tanácsadónak. A legbiztosabb befektetési alapok is bedőltek a válság alatt. Egyébként a 25 %-os nyugdíjalap veszteség esetében nem arra gondoltam, hogy az állam pótoljon vissza valamit, hanem maga a nyugdíjpénztár, amelyiknél ez megtörtént. Tartok attól, hogy amíg ez megtörtént, a nyugdíjpénztár vezetői, dolgozói ugyanúgy kapták a fizetésüket, juttatásaikat, mintha misem történt volna.
Az idős embereket nem nézem le, biztosan vannak életerős, fitt 60-asok, de tudod, van egy olyan folyamat, amit úgy hívnak klimax, vagy változó kor, ami a nőknél éppen 55 év körül kezdődik el általánosságban, és ami azt jelenti, hogy a természet már el kezd lemondani az emberről, mint aktív lényről, a hormonális változások beindítanak egy csomó élettani folyamatot, a korábbi védőmechanizmusok kiiktatódnak. Tehát itt jön el az ideje annak, hogy aki ezt még megéri, annak legyen még pár jó éve, amikor pihenhet, vagy éppen olyasmivel foglalatoskodjon, amire azelőtt nem jutott ideje, vagy segítse a gyerekeit az unokák nevelésében.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 13:25:31

@bz249:

A 3.500.000 messze nincs annyi!

A pártot választani tudok 40%-a választja a Fideszt, ami 8 millió szavazóra vetítve 3.200.000, de ezek csak kiválasztják a pártot, de nem biztos, h el is mennek.
Én nem hiszem, h ha holnap lenne a választás, akkor 3.000.000-ot meghaladná a Fidesz voksainak száma.

www.median.hu/galeria-popup.ivy?artid=1912a5cc-4880-4ad4-a827-d55c13426d9f&pos=1

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 13:29:32

A Fidesz úgyis érvelhetne, h helyzetbe hozza a a családokat, azokat, akik dolgoznak, s akik nem, azoknak munkahelyet teremt, jövedelemhez juttatja őket. Ne kelljen már még a nyugdíjból is pesztrálni a gyereket, az unokákat, és pláne nem az a dolga a nagyinak, h folyamatosan műben legyen, mint babysitter. A szlogen ez lehetne:

"Levesszük a nyugdíjasok válláról a gyerekeinek és unokáinak terhét"
vagy vmi ilyesmi

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.16. 13:34:13

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85): ezt már megpróbálta 2002 előtt, és meg is utálták érte. A többség ugyanis nem családban él, és esze ágában sincs a gyerekét támogatni (jó eséllyel nincs is neki); és a többség nem dolgozik - nem munkát, hanem jövedelmet akar a "lakosság".

bz249 2010.01.16. 13:37:49

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85): elnezést, a feladat akkor lényegesen könnyebb 1.8 milliós hátrányt kell ledolgozni :D

Diocles 2010.01.16. 13:41:42

@bz249:

gyorsan megy az, a Kéri-tali után félmillió voksot vesztett a Fidesz, Varga figyelő általi megszopatása után lehet tippelni, hogy mennyit, de hasonló számra minimum lehet számítani.

remélem Varga többet már nem akar nyilatkozni a figyelőnek...

bz249 2010.01.16. 13:47:34

@Diocles: mikor volt a Kéri-tali? 2008. május?

jelölje be a grafikon a félmilliós (6%-os) táborvesztést

median.hu/galeria-popup.ivy?artid=1912a5cc-4880-4ad4-a827-d55c13426d9f&pos=3

pannonfunk 2010.01.16. 13:51:24

@tölgy: Jaja, sajnos, ezzel vigyázni kell.
Budapesten mennyi is az egy lakásban lakók száma átlagosan? 1.5, vagy valami ilyesmi? Hány nyugdíjas él úgy, hogy a gyereke/unokája felé sem néz? Tehát, @malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=85): ezzel az a baj, hogy akiknek ez az üzenet szólna, azok többségében pont azok a nyugdíjasok, akik eddig is a fideszre szavaztak...

Pentastar 2010.01.16. 14:03:08

NYUGDÍJHALÁL!!4445

Orbán Viktor 500 évre visszamenőleg minden nyugdíjat eltüzelne, mert kell neki a szőlőbányába fűtőanyagnak!

Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjasokat!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 14:29:48

@Diocles:

"a Kéri-tali után félmillió voksot vesztett a Fidesz"

Ezt honnan lehet tudni? Link?

@tölgy:

Hát szomorú, ha ezzela politikával manapság nem lehet befutni...
És még azt mondják, nincs morális válság.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.01.16. 15:05:54

Nem lehetne beszerezni pár százezer machetét kedvezményes áron és szétosztani a hardcore jobber és a kommancs ultra nyuggerek között, akik jól levágnák egymást és miután az ENSZ segített eltemetni a halottakat, a következő választásoknak sokkal kisebb demagógia faktor es kedvezőbb költségvetési egyensúly mellett futhatnánk neki?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.16. 15:34:16

@Karmadealer: támogatom, feltéve, hogy a 800.000 rokkantnyuggert is betereljük az arénába.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.01.16. 16:38:26

A plakátok a Tisztelet Társasága nevében terjesztett "Jövő pénteken óriási árengedmény a Puskás Stadionban egyes hentesárukra" szórólappal fog indulni és a Kedvezményes Csirkefarhát Akció néven fog bevonulni a történelem sötétebb lapjaira.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.01.16. 16:43:19

Az életben maradt nyugdjasokat pedig egyszerűen befagyasztjuk mint Jabba Han Solót.

polom13 2010.01.16. 17:24:04

Van vagy 800ezer nyugdíjas akit 19ezer forint emlegetése csak felidegesít,mert 2002 után ment nyugdíjba,és ő már nem kapott.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.16. 17:34:33

Tök jó lenne, ha az átlagéletkor felett nem lehetne szavazni, és minél közelebb van annál kevesebbet érne egy szavazat. Aki már nagy valószínűséggel a következő ciklus végét sem éri meg, az milyen alapon szól bele az itt maradók életébe?

Bence24 (törölt) 2010.01.16. 18:04:45

@mefisto: Szerintem a plakát direkt hajaz egyfajta retro életérzésre, az ún. kádári kisember kedvéért. Azt viszont nem értem, miért az aktivistatoborzó plakátnak van ez a stílusa, aktivistának nyilván elkötelezett fideszes, jórészt fiatal megy.

Bence24 (törölt) 2010.01.16. 18:13:18

@Diocles: Szerintem azért kampányfinisben ötletelt a nyugdíjrendszerről ,mert úgy gondolta, a kampány az ideje annak, hogy az olyan fontos kérdésekről, mint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága, kifejtse pártja kidolgozott szakmai álláspontját. És azért a Figyelőnek, mert az kérdezte. Ő pedig válaszol a sajtó elképzeléseit firtató kérdéseire.

Ja, egy pillanat, a Fidesznél ez nem így működik, a Fideszre nem azért kell szavazni, mert ezt meg ezt gondolja, hanem azért, mert ez a Fidesz, és az önmagában érték és program. (Az MSZP-re meg egyébként azért, mert az nem a Fidesz.)

Szomorú, hogy egyesek komolyan felróják ezt a dolgot Vargának. Én személy szerint amikor a cikket olvastam, komolyan elgondolkoztam azon, hogy rájuk szavazzak emiatt. De Szíjjártó és barátai erős ellenérveket hoztak fel.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.16. 18:31:07

Sztem a nap híre!

www.hirszerzo.hu/cikk.soha_nem_latott_hianyt_var_a_penzugyminiszterium_az_elso_negyedevben.136989.html

Az összefoglaló:
Az államháztartás önkormányzatok nélküli pénzforgalmi hiánya a plusz kiadási tételek nélkül a tavalyihoz hasonló arányú, az éves előirányzat 60 százaléka körül lenne az első negyedévben, és bár a korábbi években is meghaladta az első három havi hiány az időarányos mértéket, de egyszer sem érte el a 60 százalékot. Most az első negyedévben 74 százalék lesz a hiány.(MTI)

l60 2010.01.16. 18:39:44

Végre a Fidesz nem értelmiségi pártként viselkedik, hanem jól megmondja a debileknek a tutit.

marós 2010.01.17. 07:18:28

A szocik elővették a nyugdíjas kártyát. Részben meguk mellé akarják állítani őket, mindenféle igérgetés hangzik el, hazug állításokkal a fidesz ellen uszítanak, ezzel a nem nyugdíjas szavazókat is megosztják, mert eltitkolnak alapvető dolgokat: 1, a korengedményes nyugdíjat, a nyugdíjkorhatár eléréséig egy összegben a munkaviszony megszüntetésekor a munkáltatónak be kell fizetni a nyugdíjintézrtnek. 2, az alacsony munkába eltöltött átlag idő a honvédség, a rendőrség, a földalatti munkavégzés körében foglalkoztatottak nyugállományba helyezése /25 év szolg. idő/ miatt alakult ki. 3, 1996 ban, az ujjonnan munkábalépők a járadékuk egy részét kötelezően az akkor létrehozott nyugdíjpénztárakba fízetik be, a 16 év alatt összegyült sok ezer millíárd forint még nem vesz részt a nyugdíjak finanszírozásában. Ezek alapján a nyugdíjasokat szídni, okolni a nyugdíjkassza problémái miatt botorság.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.17. 08:42:01

Komcsi módszer, hogy a társadalom egyes rétegeit egymásnak ugrasztják.

Szégyellheti magát, aki ebbe bármelyik oldalon beáll. Legalább amiatt, hogy beveszi ezt az ócska trükköt.

tevevanegypupu 2010.01.17. 09:28:23

@Elpet:
Viszont ha mar igy alakult, akkor az idosebbeknek kellene, hogy tobb esze, elettapasztalata legyen ahhoz, hogy megertese ezt a trukkozest. Mar csak azert is, mert eltek abban a rendszerben es ismerhetik. Aki hive a szocialdemokracianak, annak is tudnia illenek - es aki nem veszi tudomasul az vagy kepmutato vagy becstelen - hogy ezek a volt komcsik messze allnak attol amit a demokracia, emberseg es tisztesseg jelent. Az az erdekuk, hogy a tarsadalomban minden korosztaly gyanakvassal figyelje a masikat.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.17. 09:35:12

@tevevanegypupu:

Kérem, az egész egyszerűen nem igaz, hogy minden nyugdíjas MSZP szavazó. Honnan veszi bárki az arányokat? Közvélemény-kutatásokból? Ugyan már.
Kicsit higgadtabban kellene ezt a kérdést tárgyalni.

Tehetetlen Dodó 2010.01.17. 10:48:02

@Elpet: Hálistennek nem igaz. (Az én elég kiterjedt és sok időssel büszkélkedő családomban például nagyítóval sem lehet felfedezni ilyeneket, hehe).
De az valós veszély, hogy még mindig van egy széles táborra való kádári-nosztalgiás nyugger-sereg, amelynek tagjait mindenféle ígéretekkel még oda lehet terelni hacsak közben éhen nem halnak.

Tehetetlen Dodó 2010.01.17. 10:49:28

@Tehetetlen Dodó:
...oda lehet terelni az urnákhoz...
(ez kimaradt)

pannonfunk 2010.01.17. 11:15:24

@Tehetetlen Dodó: Az urnákhoz vagy a kriptához, kinek milyen temetkezési szokása van? :-o
(Bocs, csak magaslabda volt...)

Tehetetlen Dodó 2010.01.17. 11:17:53

@pannonfunk: :o)))
Te túl optimista vagy...

tevevanegypupu 2010.01.17. 11:20:30

@Elpet:
Persze hogy nem igaz, sot azt hiszem a legtobbnek esze agaban sincs a szocialistakra szavazni. Van egy reteg, a regi partfunkcionariusok, ok valoszinuleg megmaradtak az mszp-nek, de tobbsegrol szo sincs. Es hat letezik a korosztalyok ellentete is, ezt sem lehet elfelejteni, evezredek problemaja, kis joakarattal rendezheto.
(:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.17. 11:24:51

@Elpet: rosszabb a helyzet. A nyuggerek szocik, csak az a kérdés, melyik párttól remélik megkapni a szocializmust.

bz249 2010.01.17. 11:49:32

@tölgy: van egy szép francia közmondás ami azt mondja, hogy "Szívesebben lennék fiatal, egészséges, gazdag fehér, mint szegény, öreg, beteg fekete". Szerintem nagy igazságot mond ki, sokkal több lehetősége van az előbbi csoportba tartozóknak, mint az utóbbiaknak. És, hát ahogy zuhanó repülőn sincs ateista úgy a megromlott egészségi állapotú idős emberek is felfedezik az állami újraelosztás szépségeit.

tevevanegypupu 2010.01.17. 12:40:29

@tölgy:
Nem a szocializmust akarjak am, hanem a bekes, nyugodt oregseget. Betegseg, halalfelelem, a fiatalabb korosztalyok altali semmibeveves, az, hogy leirtak mar oket, haszontalan tehernek tekintik - hiszen latni a nyilatkozatokbol, mar maga a nyugger szo is megalazo - nyilvan nem teszi oket toleransabba. Ezt majd - ha megerik a fiatalabbak - visszakapjak. Mind visszakapjuk, csak nem akarja senki elhinni, hogy vele is megtortenhet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.17. 12:53:18

@tevevanegypupu: ha gyűjtöttek volna öreg napjaikra, vagy ha szültek és _neveltek_ volna gyerekeket, akkor nem a nagy kollektivista (állami) rendszerektől remélnék mindezt. De mivel tücsök komaként élnek, ezért most a hangyáktól követelik az ellátást.

bz249 2010.01.17. 13:03:54

@tölgy: nézze tölgy az a helyzet, hogy az összes tradicionális modell arra a helyzetre volt kidolgozva, hogy a várható élettartam 50 év és az emberek csak rendkívül olcsó betegségeket kapnak el.

A mostani idősek rendkívül önző módon 70 éves korukig élnek és drága betegségeik vannak. Értem én megoldhatnák ezt öngondoskodással, mint Erdélyben tették, de legalább azt mondja meg nekik merre van a megfelelő kénes barlang.

Egyébként ha több gyereket szülnek, akkor ez a probléma nem mostanra, hanem 1985-re lett volna katasztrofális, ugyanis:

- erőst közelítünk ahhoz a szinthez, amennyit ez a földdarab európai szinten el tud tartani (valszeg túl is vagyunk rajta)
- a szociális ellátórendszernek hordó alakú korfa kell (kevés öreg, kevés fiatal sok dolgozó)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.17. 13:30:06

@bz249: kedves mérnök úr, van egy lehetséges harmadik megoldás: nevelés.
Aki megfelelően nevelte a gyerekeit, arról azok gondoskodnának. A többség azonban nem szült, talán egyet, azt is letojta, nem nevelte. Így maradt az állam.

Erkölcsi kötelességként adják el az öregekről való gondoskodást, amikor az öregek zöme azért szorul rá az államra, mert a gyerekét nem nevelte erkölcsre. Fel akartak szabadulni alóla, és inkább bebújnak helyette az állami szocializmus alá.

A demográfiai problémát pedig nem oldja meg az állami szocializmus, legfeljebb a betelepítés.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.17. 13:33:23

@tölgy: büdösbarlangos megoldásról: az életkor kitolódása nem sokat jelent. A szüleim jóval 60 felett mentek nyugdíja, apósom 73 éves koráig dolgozott, szerintem a 70 nekem is kinéz.
Nem szükséges 50 évesen nyugdíjba menni és még 30-40 évet ott lenni, lehet robizni tovább is. Ez a büdösbarlang alternatívája.

bz249 2010.01.17. 13:39:02

@tölgy: a demográfiai probléma (ami létezik és Magyarországon súlyos is) és az elöregedő társadalom problémája egymásra közel merőleges problémák.

Nem nagyon lehet olyan stabil korfát kitalálni, ami a jelenlegi helyzetben megoldást kínál.

Egyébként egyet értek a nyugdíjat nem a megfelelő célra (önmagukról gondoskodni képtelen idősek tisztességes életkörülményeinek biztosítására) használják. Csakhát mi működik a céljainak megfelelő módon otthon?

tevevanegypupu 2010.01.17. 14:43:23

@tölgy:
Tudja a szocializmusban a ket szoba, negy kerek, ket gyerek volt a csaladmodell. Esetleg egy sufni a varos hataraban kis zoldsegeskerttel. Ha azt kepzeli - gondolom fiatalka tolgyecske meg - hogy abban az idoszakban oyan sokat felre lehetett volna tenni a fizetesbol, akkor teved.
Nem lehetett, ezenkivul a kapitalizmus megbolonditott szinte mindenkit a merhetetlen aruboseggel, csalafinta kolcsonokkel. Es persze a szomszedsag is torok atok: ott Opel Astra meg lapos televizio meg emeletes haz O befizetessel. Magyarazhatta volna, hogy ne bolonduljanak mar meg, megbolondultak es eladosodtak.Aztan jott Gyurcsany (kesobb a valsag) es persze Orban, aki mindigis mindenert hibas.Van egy reteg akikkel nem lehet beszelni fiataltol nyugdijasig.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.18. 10:54:29

Egyik hülyébb, mint a másik. Mivel napilapot nem olvasok, eddig csak a FIDESZ hiperigénytelen plakátjával találkoztam, de úgy látom az MSZP is csuklóból kirázza ugyanazt a színvonalat...

Rwindx 2010.01.18. 20:59:26

@abandi:
Ezért az idegenszívüzésért valaki egyszer kibaszottul pofán fog verni. Nekem ne merj ilyet írni, csak azért mert egyszerű vagy mint a faék.

Rwindx 2010.01.18. 21:10:38

@Maab:
Ha valakinek vissza kell pótolnia a veszteséget, akkor a nyereséget is leszedheti ezzel az erővel nem? Azokban az években amikor 17 százalékos hozamok repkedtek akkor senki nem sírt hogy ez túl sok.
Nos a hosszú távú befektetések mint például a nyugdíjmegtakarítások, másképpen működnek. A világ szerencsésebb felén ez azért működik elég régóta és senki nem esik kétségbe ha a 40-ből 10 év rossz volt, mert a másik 30 év hozama azt bőven kompenzálja.

A kor dologban nem tudok újat írni, max azt hogy érdekes hogy ez csak itt ilyen súlyos probléma, másik 1 milliárd ember esetében ez kevésbé jelentkezik.
Ismerek pár 60 éves nőt, férfit (főleg a családomból) és aki nem tette saját magát tönkre ivászattal vagy mással, az nekem teljesen fittnek tűnik mind szellemileg mind fizikailag. Láttam sok leépült alkeszt is, de az teljesen más kategória.

elfelejtette 2010.01.20. 20:22:58

@Fedor: Nem olyan veszes az a plakat szerintem. Autobol haladva is figyelemfelkelto, es olvashato, celnak megfelel.
süti beállítások módosítása