A nem-dolgozás luxusa
2010. január 13. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A nem-dolgozás luxusa

  Istenuccse, nem vagyok keményvonalas kapitalista, de hiába tuszkolom vissza, csak előbújik a bennem élő Vaslady szelleme: a munkával eltöltött évek számával egyenes arányban kezdem egyre irritálóbbnak tartani a sztrájk intézményét.

  Dickens apó idejében - amikor megannyi Ebenezer Scrooge gyalulta az angol munkásosztályt, 16 órákat dolgoztatva férfiakat, nőket, vagy akár gyerekeket - még volt értelme a sztrájknak. Viszont az egykori nyugati vadkapitalizmus után rendeződött a tulajdonosok és dolgozók viszonya, és számos szociális és jogi védelmet beépítettek a törvénykönyvekbe. Más kérdés, hogy ma a távolabbi keleten kialakult, kommunista bőrbe bújt vaduló kapitalizmus versenyképesebbnek bizonyul az óvilágnál.

  Sajnos nálunk is rengeteg példát lehet hozni a munkajogi szabályok be nem tartására, de főleg a versenyszféra területén. Itt volna mit javulni a már törvénybe foglalt keretek betartásá terén. Éppen ezért tartom pimasz luxusnak az állami-önkormányzati óriáscégek rengeteg biztosítékkal védett munkavállalóinak sztrájkját, éppen akkor, amikor a katasztrofális kormányzati gazdaságpolitika és a nemzetközi válság által egyszerre sújtott hazai munkavállalók a mindennapi megélhetésért és munkahelyért küzdenek.

   Rengeteg példát tudnék hozni saját környezetemből, amikor is komoly egyetemekről (műszaki, jogi karokról) kikerült, nyelveket beszélő fiatalok keresnek hónapokig munkát, sokszor eredmény nélkül. A - remélhetőleg rövid ideig tartó - kilátástalanság miatt sokan bármilyen munkát elvállalnak, csak hogy végre két kezükkel, vagy agyukkal dolgozzanak meg a mindennapi betevőért, önmagukért és szeretteikért.

  Ilyenkor, válság idején tűnik csak igazán irritálónak a sztrájk intézménye. A BKV-s sztrájkolók - akik messze nem képviselik az összes BKV-st -, azt sérelmezik, hogy több, eddig biztosított juttatásuk a BKV tervei szerint kikerülne a kollektív szerződésből, és akkor fizetnék ki nekik, ha a vállalatnak sikerül spórolnia a személyi költségeken.

  A kemény tökű buszsofőrök és jegyellenőrök figyelmét felhívnám arra, hogy az elmúlt egy évben több mint százezerrel nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon, akiknek nagy részét nem hogy kollektív szerződés, hanem legfeljebb csak irányadónak szánt, esetleg egyéb funkcióra is alkalmas papiros védte, a kirúgás után pedig reklamációt a legritkább esetben fogadnak el. És a rendszerváltás óta munkába állt azért pár százezer ember, akik a végképp nem értik a sztrájk intézményét, viszont egyéni szoc. problémáikat sem a kívülállók mindennapi életének megzavarásával akarják megoldani.

  A BKV feje persze felülről bűzlik: a tapasztalt honpolgárok is elcsodálkozhatnak a napról napra kiderülő ügyletek miatt, melyek láttán lelki szemeink előtt plasztikusan jelennek meg tízmilliókat kitalicskázó jóelvtársak. Róluk döntsön az igazságszolgáltatás. De a sztrájkolók nem fognak támogatottságot szerezni a társadalomban, ha miattuk a munkavállalók nem tudnak bemenni munkahelyeikre, vagy ha a diákok nem tudják időben befejezni a vizsgaidőszakot.

  Nem beszélve arról, ha a fenyegetésként már elhangzott több hetes sztrájk miatt maguk a munkáltatók és a nemzetgazdaság egésze kerülnek rosszabb helyzetbe, és a végén ebben az esetben is a keményen dolgozó aktívak húzzák a rövidebbet. A munkát vállaló és munkát kereső tömegekkel szemben arcátlanság, ha mások megakadályozzák őket mindennapi dolgaik elintézésében és kötelezettségeik teljesítésében.

  Én a dolgozó néppel vagyok. A sztrájkolók meg örüljenek, hogy lyuk van a seggükön.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr61667819

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dologtalan demonstrálók – Ilyen ország pedig nincs CCLXXVIII. 2011.06.30. 08:44:41

  Jelentős közéleti sportértékkel bíró közleményt adott ki a Fidesz-frakció, melyben többek között ez áll: „A mi feladatunk az, hogy megnyerjük az ország egyik legnagyobb háborúját, amelyet a munkanélküliség ellen vívunk. Ebben csakis a...

Trackback: Abszurdisztáni érdekvédelem 2010.01.13. 20:10:44

„Ha a sztrájk változtatna valamin, már rég betiltották volna.” No, azért ennyire ne legyünk pesszimisták a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmányával, a sztrájkjoggal. Nyilvánvaló, hogy egy ember mindig kihasználható, megalázható, de

Trackback: Végre sztrájk! 2010.01.13. 12:51:17

Maurice Thorez francia kommunista politikus mondta egykoron, hogy egy sztrájkot nem csak elkezdeni – de abbahagyni is tudni kell. A magyar munkásosztály mindeddig felettébb gyakorlott volt ez utóbbiban: sőt, odáig fejlesztették a sztrájk-abbahagy...

Trackback: Helyi ERROR 2010.01.13. 11:56:39

A múltkor volt valami Tóta hülyeség, de mivel nem olvasok Tótát, ezért eddig nem is foglalkoztam vele, csak most jutott eszembe, hogy véletlenül beleolvastam a szintén index-közeli Terror-blogba. A szakszervezetekről nyökögött valami copy-paste bla-bla...

Trackback: Elmennek a JQA-ba a BKV-s szakszervezetek... 2010.01.13. 11:45:22

Nem, nem érdekel, hogy jogos-e a sztrájk vagy sem. (Amúgy kb. 70%-ban egyetértek Tóta W. Árpád álláspontjával az állami szektorban elkövetett sztrájkügyben, de itt és most nem mennék bele miért vannak fenntartásaim 30%-ban).Az sem érdekel, hogy a folyt...

Trackback: Jár a metró, a hév és a troli 2010.01.13. 09:50:01

Viszont csak öt villamos- és harminchat buszvonalon indult meg a közlekedés. A fő közlekedési utak járhatók, de élénk forgalomra kell számítani.

Trackback: J'accuse 2010.01.13. 08:58:54

Jogi szakértők korábban arról tájékoztattak, hogy az utasok polgári pert indíthatnak az őket ért károk miatt, de valószínűleg csak a bérlet árával arányos kárpótlást kapnának: ha teljes árú bérletük van, akkor egy napért 313 forintot. Arra pedig kicsi ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyg 2010.01.13. 07:24:15

A sztrájk lényege, károkozással kikényszeríteni a saját érdeket. Európában ilyenkor - az utasok is! - szolidárisak, bosszankodnak, de megértik a sztrájkolókat. A magyarok individualizmuisa (Hankiss) nem csak ebben az esetben, máskor is ellene hat a szolidaritásnak. Kivel vagyunk egyáltalán szolidárisak? Semmikor, senkivel. Igaz, ezért a szakszervezetek is sokat munkálkodtak, lejáratták a sztrájk intézményét.

buckafej 2010.01.13. 07:58:02

Szar ügy ha szívatják az embert.
Őket a BKV vezetése, ők pedig minket utasokat.
A világ már csak ilyen.

Zetek 2010.01.13. 08:18:43

Tökéletes Népszabadság publicisztika, bravó.

Tibike15 2010.01.13. 08:20:21

Szolidáris vagyok, de azért azt lássuk tisztán, hogy a BKV sofőrök csak a saját juttatásaikért sztrájkolnak és nagyjából rohadtul nem érdekli őket, hogy egy tanár mennyit keres, akinek persze diplomája van, dehát ő ezek szerint nem végez a nemzetgazdaság számára olyan hasznos munkát, az a buszsofőr, aki vezetgeti a járművet.

Talán ezért is nem szolidárisak annyira az emberek, mert nálunk csak olyanok sztrájkolnak, akik jól ki tudnak bni a többiekkel és nem is feltétlenül azok, akik tényleg megérdemelnének több juttatást, de nincs érdekérvényesítő erejük.

Ott a rengeteg munkanélküli, képezni kellene sofőröket meg vasutasokat, aztán ha sztrájkolnak, akkor mondani nekik, hogy ott áll sorban a helyedért 5 másik ember, mehetsz a pba ha nem vállalod ennyiért, ami egyébként sokkal több, mint amennyit sok diplomás keres.

Wrex 2010.01.13. 08:23:38

Így van! Dögöljön meg a szomszéd tehene is! Rohadt szemét sztájkolók, hogy merészelik védeni a saját érdekeiket, nahát!

Wrex 2010.01.13. 08:25:10

@Tibike15:
Ne vinnyogj, hanem menj akkor buszsofőrnek! Aranyéleted lesz vazze!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.13. 08:27:22

Ezt nem én találtam ki (talán valami rádióban volt), de üzenem a sztrájkolóknak, hogy:
www.youtube.com/watch?v=5P3j3-GjHOg
Rihanna - Shut up and drive

JokerZ 2010.01.13. 08:27:58

@Zetek: csak felhívnám a figyelmet arra, hogy elég nagy káosz uralkodhat a fejedben, ha egy jobber blogot támadsz azzal, hogy nem kellőképpen szolidáris a sztrájk intézményével, ami egyike az utolsó (teljesen fölösleges) ránk maradt 19. századi szocdem intézménnyel.

végre egy cikk, ami teljesen szembemegy az aktuális fityesz politikával, és higgadtan, a tényeket elemezve mutat rá ennek az egészen abszurd helyzetnek a tarthatatlanságára. Egy buszvezető ma nettó 250 ezret keres havonta + 500 ezres éves cafeteria kerete van, miközben a hazai átlagfizetés 171 ezer forint nettó. Valóban ekkora a buszsofőrök hozzáadott értéke? Nem. Valóban annyira embertelen körülmények között dolgoznak? Nem, semmivel sem kevésbé szar a helyzetük, mint egy oktatásban dolgozónak.

A szakszervezet egy borzasztóan elavult, kártékony intézmény, ami kizárólag politikai haszonszerzésre alkalmas. Nem véletlen, hogy az USA-ban tűzzel-vassal irtják őket. Még egy olyan példa, amit átvehetnénk Amerikából.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.13. 08:28:28

hú az index ma (is) tele van sztárjkfikázással
akkor éljen a kizsákmányoló rabszolgatartás!

==T== 2010.01.13. 08:28:30

Ez a poszt nagyszerűen rímel arra a viccre, miszerint a pokolban a magyarok üstje mellett van a legkevesebb dolga az ördögöknek, mert a többi úgyis visszahúzza azt, aki ki akarna jönni onnan...

Cho. 2010.01.13. 08:29:52

@nyg: A baj csak az, hogy a károkozás nem a BKV vezetőségét érinti, hanem a fizető utasokat. A vezetőség nagy ívben sz*rik rá, hogy az emberek nem érnek be rendesen a munkahelyükre.
Régebben ha egy gyárban sztrájk volt, az a tulajdonos kárára ment, mert megállt a munka, nem volt termelés, így érdeke volt, hogy minél hamarabb rend legyen.
A BKV-nak nem érdeke, mert te már úgyis megvetted előre a bérletet...

Pepe135 2010.01.13. 08:30:11

Ami a lényeg, hogy a buszsofőrők (~ kb 3000 ember) csak az eddigi járandóságukat szeretnék megkapni, amit elvontak tőlük 2010-ben.
Ez öszesen 800 millió forint /BKV/év.
Másképpen fogalmazva 8 BKV vezető féllegális végkielégítése és halgatási pénze!!!

==T== 2010.01.13. 08:30:15

@Zlatan: Ekkora, hisz láthatod mit okoz, ha nem dolgoznak. Ráadásul míg egy betanított munkás pár perc alatt pótolható, egy buszvezető nem + nem is mindenki alkalmas arra, hogy elviselje a munkakörrel járól stesszrt.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.13. 08:30:21

@Zlatan: engem ez érdekel

akkor most mi a modern, europérer munkavállalói érdekvédelem, ha a szakszervezet az elavult?

Pepe135 2010.01.13. 08:34:30

Tudjátok 89-ben azért tüntettünk a szocializmus ellen, hogy egy jobb világban élhessün, pl. mint európa nyugati felén.
Ha tudtam volna hogy ilyen délamerikai típusú rabszolgatartó, mindent a tulajdoonosnak szemléletű társadalom lesz, hát én lettem volna az első aki a régi rendet védi!

vizsla74 2010.01.13. 08:39:56

azért azzal is tisztában kll lenni, hogy az állami cégeknél alkalmazottak sem "védtt munkahelyeken" dolgoznak.Simán kib@szna onnan isbárkit, ha úgy alakul a dolg. z meg egy mási rossz logikai összehasonlítás, hogy ha másnak sz@ar, vagy sz@arabb, akkor maradjanak kussban. Ilyen elven a ruandai menekülteknek mindenkinél rosszabb sorsuk van, úgyhogy kuss minenkinek. Egy ilyen cégnél, ahol százmilliókat fizetnek ki semmre, és lopnak e én is sztrájkolnék, nkem csökkentenék káér 1 forinttal is a bléremet, juttatásaimat.A cégvezetés, vagy inkább a poliikusaok a gecók, akik lopnak, és nem a sofőrök. Aki tud a szrájknál jobb ötletet, azszóljon a sofőröknek, biztos megcsinálják.
Ja, és nézzetek szétNYEurópában ...hetente sztrájkol valamelyik alkalmazotti kör, stb...vagy mondjuk a francia gazdák...

komment_komment 2010.01.13. 08:40:00

Szerintem meg teljesen igaza van a cikkírónak.

Az első kommentelők között valaki a szolidaritás hiányát rója fel neki - pedig a cikk pont erről szól: a BKV-sok csak és kizárólag a saját érdekeiket szem előtt tartva, szemellenzővel a fejükön csakazéris harcolnak úgy, hogy közben mindenkinek kárt okoznak. Leginkább azoknak, akiknek semmi közük az ő dolgaikhoz.

BKV sztrájk - nulla szolidaritás - ne használjunk nagy szavakat, nem az országgal - a kisemberekkel.

A szakszervezetekről pedig az a véleményem, hogy amíg kizárólag állami cégeknél mutatnak "aktivitást" ... hááát. De mennyire perverz az a szituáció, hogy a BKV-t szervező szakszervezetet a BKV tartja fent. Tehát most a mi pénzünkön szervezkednek, hogy aztán nekünk ne szolgáltassanak...

Én is azt gondolom, hogy a BKV-soknak súlyosan sérült a realitásérzékük, fogalmuk sincs, hogy mi is a helyzet a való világban, rendes piaci környezetben. Örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön.

dvorcsakl 2010.01.13. 08:40:23

az eddigi jarandosagukat vedik? azt a reszet vedik, kovetelik, amit masokkal ellentetben pluszkent kapnak.

olyanok ezek is, mint a vasutasok: holmi eladott dolgok utan penzt kovetelnek a dolgozok. hahaha, akkor majd a veszteseget is toljak be a sajat fizujukbol.

az egesz sztrajk csak egy nagy visszaeles, visszaeles azzal, hogy artatlan embereket tudnak megszivatni a munkabeszuntetessel, es ezt nyilvan nem fogjak sokaig hagyni, inkabb megegyeznek.
sztrajkolnanak olyan kornyezetben, ahol masnak nem okoznanak kart, szarna rajuk mindenki.

vizsla74 2010.01.13. 08:40:58

és szar ez a posz is, mert kihagy egy csomó karakter, ha gyorsan írok, vagy én vagyok szar, mert gosan írok:-)

dvorcsakl 2010.01.13. 08:41:31

@vizsla74: van jobb otletem: menjen el dolgozni mashova, ha nem tetszik valami.

Sikonya Gyula 2010.01.13. 08:41:34

@Zlatan: Honnan veszed a havi NETTÓ 250e-t?

bkvfigyelo.blog.hu/2008/04/02/interju_egy_metrovezetovel

"Mennyit keresek? Ha jó hónapom van, akkor nettó 90.000 - 100.000 Ft "

Nem hinném, hogy egy buszvezető sokkal többet keresne egy -most nem sztrájkoló- metróvezetőnél, vagy, hogy 2008 óta 2.5x-ösére nőtt volna a fizetésük.
(Mint mérnök elég messze vagyok a rendszeres havi 250e nettótól...)

Van egy olyan érzésem, hogy a médiába bedobott "BRUTTÓ 280e" az már 2010-es szabályok szerint számított szuperbruttó bér.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.13. 08:43:31

@Zlatan:
A 250 ezer és a 171 ezer sem nettó, hanem bruttó fizetés. De a lényegen ez nem változtat: a BKV-s járművezetői fizetések egyáltalán nem rosszak, a tanárokéval vagy az orvosokéval összevetve meg kifejezetten jók.

Kieran Hayes 2010.01.13. 08:44:48

Óriásit csalódtam benned ergé.

[nikk] 2010.01.13. 08:45:06

Az egésszel azt érik el, hogy a BKV megspórolt az el nem pöfögött üzemanyagon sok tíz milliót ( még büszkék is rá), amit majd megint nyúlhat valami fejes. Pedig ebből a megspórolt pénzből máris kijön a sofőrök kért pénze, és vége lehetne ennek az egész szarnak. Az én ügyfeleimet nem érdekli, miért nem értem oda. Nekik megoldás kell a problémáikra, nem kifogás. Szóval ellenzem én is de nagyon...

tevevanegypupu 2010.01.13. 08:46:25

Persze az ember nem probalhatja vegig az osszes munkat, ahol eppen a dolgozok sztrajkolnak, hogy megallapithassa mennyire nehez, mennyire alulfizetett a melo, stb..De van egy olyan sejtesem, hogy az oriasi felelosseg ellenere, amit egy buszsofornek viselnie kell, nincsenek megfizetve. .

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.01.13. 08:46:41

Ergé, tökéletesen egyetértek! Engem is bosszant, hogy orvosok, tanárok keresnek ennyit, illetve ennél jóval kevesebbet, és ők nem sztrájkolhatnak, illetve nincs komoly hatása a sztrájkjuknak.
Ráadásul mindenhol veszik el a különböző juttatásokat és az egzisztenciális biztonságot. Az óvodákban például sokhelyütt gyakorlat 9-10 hónapos szerződéssel felvenni az óvónőket, hogy nyáron ne kelljen nekik bért fizetni. Vannak kerületek, ahol például a családgondozást kiszervezték, így az ott dolgozók már nem közalkalmazottak.
A BKV sztrájkban, és egyáltalán, a legtöbb sztrájkban az irritál, hogy mindig minden a pénz körül forog, hogy "mennyi lesz a borítékban". Ezért hánytam különösen a tavalyi MÁV sztrájktól, amikor konkrét készpénzt akartak a dolgozók a MÁV Cargo eladásából. Nonszensz.
Annak lenne értelme, ha egy működőképes, átgondolt tömegközlekedésért, jegy- és bérletrendszerért, strukturális átalakításokért sztrájkolnának. De ehhez, úgy tűnik nincs agyuk.

hovakerültem???!!! 2010.01.13. 08:47:02

A demokrácia már csak ilyen! kiállhatsz az igazadért. Gondolom az fáj neked hogy ellentétben veled valaki ki is mer állni érte. Te csak szidod a buszsofőröket hogy sztrájkolnak. Végre valakik felemelik a hangjukat azért hogy az elfolyt (ellopott) milliós végkielégítéseket és tanácsadói díjakat ne a sofőrökön és fizikai dolgozókon akarják megspórolni. Valakik kimerik mondani hogy nem sarcolhatják még jobban a lakosságot és a dolgozókat és kiállnak az igazukért. Ők legalább tesznek valamit azért hogy felnyissák az emberek szemét, és rávilágítsanak hogy valami nagyon el van b...va. És nem Ők a szemetek!!! Hanem az a politikai elit (beleértve az összes parlamenti pártot) aki engedi hogy ez a rablógazdálkodás folyhasson az országban. És engedi mert az érdeke hiszen így lehet visszaforgatni a pártkasszákba és a privát zsebekbe az állami pénzeket. Na ezért emeld fel a hangod ne a sztráj
k miatt!!!!

komment_komment 2010.01.13. 08:48:04

@Zlatan: A szakszervezetekkel kapcsolatban kevered a szezont a fazonnal. Csak szólok. A normálisan működő szakszervezetekre szüksége van nyugati tipusú demokráciánknak. Az ő eredményeinek köszönhető, hogy a munkásság sokkal jobb körülmények között volt mindig is nyugaton, mint pl. nálunk. Ha nem lenne az a szervezet, akivel lehet tárgyalni, felrobbant volna a rendszer (ahogy azt régene tévesen a kommunisták hitték).

Persze az más kérdés, hogy Mo.-n nem lehet velük értelmesen tárgyalni, ui. valójában nem a munkavállalókat képviselik, hanem szak.vezetők vagy saját önnön létüket próbálják igazolni (BKV sztrájk), vagy különböző politikai befolyás alatt állnak - lásd MÁV sztrájk.

ged 2010.01.13. 08:50:24

Törvényadta joguk és örülök, hogy élnek vele!

Rám is kellemetlenül hat vissza, hogy nehezebb közlekedni, de nem kell tapló magyarnak lenni; ha nekünk rossz, legyen az másoknak is!

==T== 2010.01.13. 08:51:26

@TuRuL_2k2: Az orvosok azért elég sok mellékeshez jutnak hozzá - amit általában nem kapnak, hanem kérnek/elvárnak, ráadásul a gyakorlat azt mutatja, hogy még hibázhatnak is, mert nem éri őket érdemi retorzió. Egy BKV sofőrnek ha balesetet okoz, akkor nincs ilyen kiváltsága.

Zaga · http://zagaspoint.blog.hu 2010.01.13. 08:52:32

Érdekes, hogy az Index címlapon 2 cikk és 3, a hozzáállásában meglepően hasonló blogbejegyzés található a sztrájkról. Csak én érzem úgy, hogy valakik rám szeretnék erőltetni a váleményüket?

komment_komment 2010.01.13. 08:52:35

@hovakerültem???!!!: Igazad lenne, ha a sztrájk azért a célok eléréséről szólna, amiről Te irsz. De nem erről szól, nem a BKV átszervezéséről, hoyg egy működő és átlátható cég legyen, hogy ne fordulhasson elő olyan szintű lopás, mint korábban.

De nem erről szól, hanem csak és kizárólag arról, hogy milyen plusz juttatásokat kapjanak még a dolgozók és pont.

feliguresvagyfeligtele 2010.01.13. 08:55:27

Nem is nagyon értem, hogy gondolkodó ember hogyan érthet egyet az aluledukált hagyma-kolbász-szalonna trió legjelesebb képviselőivel. Ha már sztrájk, akkor az legyen IGAZI sztrájk, ne járjon SEMMI. Akkor mi is talán megértőbbek vagyunk, mert látunk egyfajta egységet közöttük. De ez a megy is meg nem is, hopp ott egy járat épp elment ez a legundorítóbb. Az meg egy külön tanulmány, hogy a ún. versenyszférában mekkora sz**** volt az elmúlt két év, és milyen vidám lesz az idei.

Kieran Hayes 2010.01.13. 08:56:00

Megmondta Feri is az öszödi retorikai csúcsteljestményben: lesznek tüntetések. Majd megunják és hazamennek.

Ez a hozzáállás jellemző az ország, a főváros, és a bkv vezetésére is. Meg még sokakéra.

Akkor tisztelettel kérdezném, hogy mi a megoldás a jelenlegi helyzetre?

Hogy tudnák a bkv munkavállalói az érdekeiket érvényesíteni egy ilyen cinikus menedzsmenttel szemben anélkül, hogy nem okoznak valamiképp ideiglenesen érdeksérelmet másoknak?

Ezen kívül ugyanis nincs eszköz a kezükben.

És miért várjuk el a bkv sofőröktől, hogy sztrájkoljanak a tanárokért meg az orvosokért?

Nincs pedagógus meg orvos szakszervezet?

Azok nem tudnak sztrájkot szervezni? Sőt akár olyan szakszervezeti szövetséget létrehozni, hogy támogasság egymást?

Ha a bkv sztrájkol akkor sztrájkol a tanár, az orvos, az apehes stb?

Csak mert Olaszországban pl ez kb gy van.

CApa (törölt) 2010.01.13. 08:56:53

@Tibike15: aztán majd a következő körnek már egy marék rizsért kellene melóznia, mert ugye mindig van aki elvállalja kevesebbért is...

A tanári diplomával nem lennék annyira oda, csak segg kell hozzá, nem valódi tudás - ha ELTE-n végeztél, akkor érted, miért. Különben is, miért a sofőröknek kellene a pájdagóguszok helyett sztrájkolni? A gombkötők, a pénztárosok, az ápolók helyett is nekik kellene, vagy hogy???

Hogy én két diplomával, 20 év gyakorlattal kevesebbet keresek mint egy buszsofőr? Az meg az én bajom. Ha én sztrájkolok, azt senki nem veszi észre - ergo eredménye is csak annyi lesz, hogy kirúgnak.

==T== 2010.01.13. 08:56:59

@komment_komment: Az majd kiderül, ki mérte fel reálisan a helyzetet. Ha és amennyiben a buszsofőrök könnyen pótolhatóak másokkal, akik kevesebb pénzért is elvégzik a munkát, akkor a vezetésnek volt igaza. Ha nem, akkor a sztrájkolóknak.

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

Az orvosoknak/tanároknak nem volt kötelező azt a pályát választani, és az sem kötelező, hogy a a saját érdekeik érvényesítésében ilyen töketlenek legyenek.

Kb. egy év alatt megszerezhetik a jogsit és a PÁV-ot is az autóbuszra, és mehetnek BKV-snak vagy Volánosnak, ha annyira tetszik nekik.

Terézágyú 2010.01.13. 08:57:07

Majd ha a fidesz-kormány alatt is lesznek sztrájkok a vasútnál meg a bkvnál, akkor majd a jobberek lesznek a legjobban felháborodva :)

Nádasi Balázs 2010.01.13. 08:57:21

A sztrájk arra való, hogy ha van profit, akkor azt ne a vezetőség nyerje le, hanem arányosan részesüljön belőle a dolgozók tömege. Miről is beszélnek a BKV-dolgozók? Valóban nettó 250 000 a keresetük? Ha csak bruttó annyi, akkor is szégyelljék magukat, hogy ezek mellett mernek pofátlanok lenni és követelőzni. Mert az egyértelmű, teljesen egyértelmű, hogy minden magyar ember az ügyészségnek szurkol, és kaján örömmel hallja a híreket, hogy mostantól dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra valójában Sz. Sz. Eleonóra... de az ügyészségi, rendőrségi ügy, amiatt, hogy a vezetőség lop, egy sofőr nem állhat sztrájkba. A hírek szerint valóban embertelenek a munkába állási körülmények a buszsofőröknél, ha ezért sztrájkolnának, azért szolidáris lennék. De tudomásom szerint nem ezért sztrájkolnak.

Amikor nincs profit, hanem csődbe megy a cég, akkor le kell faragni a felesleges kiadásokat, ez is egyértelmű. Gaskó a MÁV-tól, meg a buszsorőf BKV-sok, hát szégyelljék magukat. Én se és sokan mások se tudnak munkába menni! Egy ismerősöm másfél órát gyalogolt munkába és vissza, mert ő nem egy továbbélő állami mumutcégnél dolgozik, hanem egy nemzetközinél! És az kommentelő IQ-bajnokoknak üzenem, hogy nem rabszolgatartó kizsákmányolás stb., mert örül annak, hogy jól keres.

És a bérletemmel mi lesz, tovább használhatom majd x nappal?

Az egész strájktörvény olyan, hogy az előző rendszerből ittfelejtették. Akkor megírták, de sose alkalmazták, mert ha bárki sztrájkolni mert volna, már vitték is úgy el, hogy nem hozták vissza. Ugyanis akkor papíron minden a népé volt, így aki sztrájkolt volna, nem a tulajdonos, hanem a nép ellen tette volna, a nép meg maga az állam, így államellenes bűnt követett volna el. Nagyon erős sztrájktörvényt alkottak, hogy ki lehessen rakni az ablakba, de soha senki se mert sztrájkolni. Aztán a rendszerváltás után ezen a törvényen nem változtattak, mert kiváló fegyver arra, hogy a mindenkori ellenzék sakkban tartsa a kormányt. Pedig ez -- így -- egy nem járható dolog. A szakszervezetek egyetlen értelmét abban látom, hogy ellássák a dolgozók érdekvédelmi képviseletét és betartassák a kollektív szerződést. Na mindegy. Ajánlom mindenki figyelmébe Efrájim Kishon ez irányú írásait.

feliguresvagyfeligtele 2010.01.13. 08:58:00

@==T==: Te jó ég. Egy orvosnak és egy tanárnak küldetése van, inkább örüljünk hogy vannak még ilyenek.

==T== 2010.01.13. 09:01:19

@feliguresvagyfeligtele: van oylan orvos és tanár, akinek küldetése van, de a tanárok - főleg a fiatalabb tanárok - egy része azért lett tanár/tanító, mert más diploma megszerzéséhez már kevés volt...

Manyizga (törölt) 2010.01.13. 09:03:08

Ha csak a BKV-nak akarnának kárt okozni, akkor csak az ellenőrök sztrájkolnának. BEJELENTVE.

De dolgozni is lusták és szeretik fitogtatni hatalmukat, miközben szívatják az embereket. Mindezek a magyar állami tulajdonban levő tömegközlekedési vállalatnál dolgozók jó részére igazak.

A vasutasok már két éve sztrájkolgatnak (gördülő sztrájk... no comment), és még mindig nem értek el semmit vele. Azon kívül, hogy az utasaikat szívatják vele.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.13. 09:03:11

@Zlatan: Hogy keres-e Átlag Bla bkv sofőr 250-et, vagy sem, nemtom. Hanem a te többi számaid egyrészt nem nettók, hanem brutók, másrészt a 171 legjobb esetben is országos átlag, a budapesti pártízezerrrel több. Konkrétan szvsz most az országos átlag bruttó valami százkilencvenikszezer, míg a fővárosi olyan 220 lehet. De juszt se nézek utána, ha neked a bruttó-nettó ennyire nem okoz fejfájást, akkor nyilván leszarható minden más is...Na, mindenestre ehhez képest a békávésofőri vélelmezett 250 átlagbruttó nem akkora durranás, hogy ne lehetne a megszokkott évi egyebek elvesztése okán érdekvédeni.

==T== 2010.01.13. 09:03:34

@Nádasi Balázs: miért szégyeljék magukat? Hogy ennyi pénzért a nyáron ott döglődnek a szaunává változott munkaeszközükban, télen meg fagyoskodnak benne, mert pl. nincs fűtés?

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:06:38

@==T==: lehetett volna tanulni is például, akkor egy légkondis irodában lennének nyáron.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.13. 09:06:57

@Chosy: Szépen mész, és visszakéred a bérlet időarányos árát. Valamint mindenki szépen kéri a cégtől a keletkezett kára megtérítését. Ha nem adja, pereled. Így lesz a sztrájk a BKV-nak kellemetlen, és nem az utazónak.
-----------------
Itt ma mindenki fogyi?

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:07:35

egyébként könnyű kiszámolni hogy mennyit ér a munkájuk: amennyiért találunk a helyükre másokat

Powerklein 2010.01.13. 09:08:26

Maximálisan a sztárjkolók mellett állok, és meg is értem őket. Nem többet akarnak csak annyit amennyit eddig!! Érdemes megnézni hogy milyen körülmények között kell dolgozni a sofőröknek! Szétesett, szétrohadt, közlekedésre alkalmatlan eszközökkel. Ez nem felelősségteljes munka?? Emberek életével játszanak nap mint nap, és nem a sofőr tehet róla hogy kilopták a pénzt a cégből. A legszánalmasabb hozzáállás az hogy fogd be a pofád és dolgozz, örülj hogy van munkád! Ugyan hívjatok már ide egy nyugati sofőrt aki ilyen körülmények mellett!! és a pénzt nem is említem, hajlandó lenne elindulni... Szánalmas! A munkaadó részéről az rendben van hogy 5 ember áll a helyedre, fogd be pofád, dolgozz, de ha a munkavállalónak van eszköz a kezében az már nincs rendben!???! 89-ben kellett volna rendet vágni, aki kiszolgálta az előző rendszert attól vagyonelkobzás és börtön, illetve soha többet állami cégban való munkalehetőség, illetve szavazati jog megvonás élete végéig. Nem itt tartanánk... de ahogy a sok szánalmas mondja, nem tetszik el lehet menni... aztán majd maradtok 10-en az országban...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.01.13. 09:09:55

Azért pl. szégyellhetik magukat, hogy a mi utazásunk ellehetetlenítésével zsarolják a főnökeiket, hogy a mi pénzünkből többet kapjanak. A BKV állami cég, azért olyan kedvezők a juttatások.

Alapvetően a sztrájk létével egyetértek, de a tescós rabszolgáknak sokkal több okuk lenne sztrájkolni. A szakszervezeti vezetők próbáljanak a multiknál eredményt elérni, és ne az állami csöcsöket facsarják tovább.

Tibike15 2010.01.13. 09:10:28

@CApa: a buszdofőr nem agysebész, jó ha van érettségije. Amíg jóval többet kapnak, mint az átlag, addig ne sztrájkolnak azért, hogy még többet kapjanak, lenen persze jogos cél is, de az őket nem érdekli csak a pénz.

Na ezért nem érdekelnek. Részemről elmehetnek a pba, nem értem sztrájkolnak és rohadtul nem érdekli őket, hogy más ember hogyan él és most mennyit szív az ő pénzkövetelésük miatt.

eN 2010.01.13. 09:10:50

RG ezért TWA és baráti köre (a blogján tobzódó rendszergazdák és hasonló mély társadalom és emberismerettel rendelkezők) biztos befogad az Elitblogra. Ügyes voltál, leülhetsz.

Mikor BKV sztrájk van akkor kisebb a forgalom, jobb a levegő, csendesebb, nyugisabb a város.

A BKV-sok meg sztrájkoljanak nyugodtan, nem örök életet és ingyensört követelnek.

Hypofx 2010.01.13. 09:11:20

@buckafej: azert a 13% os fizuemelesnek a TANAROK is orulnenek, de a soforoknek tobb kell, azert ez pofatlansag, en nem vitatom hogy lehetne tobb de mibol?? meg ha nem is loptak volna szet a bkv-t akkor is veszteseges lenne. Es valljuk be egy busz sofor tobbet keres mint egy tanar szoval szerintem valsag alatt es ilyen gazdsagi helyzetben a koveteleseik poftlanok a sztrajk meg rohej

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:11:39

@Powerklein: pubi te tényleg azt hiszed hogy az állami cégeknél csak a vezetők lopnak?

Hypofx 2010.01.13. 09:12:18

"...Mikor BKV sztrájk van akkor kisebb a forgalom, jobb a levegő, csendesebb, nyugisabb a város..."

Hat igen igzaz ketszer annyi auto megy.....

SantaFe 2010.01.13. 09:12:55

Sziasztok! En sem orulok a sztrajknak, de ugy gondolom mas modjuk/lehetoseguk mar nem maradt a BKV-nal dolgozo jarmuvezetoknek, csak ez!!! Miota sorra derulnek ki a BKV-nal zsiros allasban levo felsovezetok sokszazmillios vegkielegitesei es meg mindig nem ertunk a vegere...Na abbol a penzbol siman ki lehetne kohogni a jarmuvezetok kb. 25.000 Ft-os/ho berkiegesziteseit (ami valljuk be nem egetrengeto) a keves fizetesuket nezve. Nem tudom a Demszky bacsi honnan vette a 250.000 Ft bert?! Ahelyett, hogy a sztrajkolokat saroznank inkabb ossze kene tartanunk! Kivancsi vagyok a "horror aron" levo berletek miert kerulnek ennyibe? A berlet/jegy arakat jol megemeltek az europai viszonyokhoz kepest csak a szinvonal nem is hasonlit azokra! :(

CApa (törölt) 2010.01.13. 09:13:20

@Tibike15: ha valaki nem agysebész, az dögöljön meg?

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.01.13. 09:13:34

@==T==: Az orvos és a tanár nem tud úgy sztrájkolni, mint a BKV-s. Az orvosnak ott az esküje, a tanárral meg ledolgoztatják a kimaradt órákat (volt már erre példa), mert meg kell lennie az adott óraszámnak egy tanévben.
A BKV sztrájkkal az az igazi bajom, hogy a szakszervezet és a vezetés azon vitatkozik, hogy mekkora lapáttal szórják a pénzt egy feneketlen lyukba. Az igazi megoldás az lenne, ha elintéznék, hogy ez a lyuk ne legyen feneketlen.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:15:00

@CApa: nem kell megdöglenie, van neki munkája. ellentétben 100 ezer másik emberrel, akik nemrég vesztették el. nekik tudsz valami megoldást agysebész?

CApa (törölt) 2010.01.13. 09:16:03

Hagyjuk már a tanárokat, én az oktatásban töltött 22 évem alatt jó ha 5 nagybetűs TANÁRRAL találkoztam. Most is csak az megy nettó tanárnak, akinek nincs agya, de kell neki egy diploma.

==T== 2010.01.13. 09:16:15

@Agyalapi: A tescos rabszolgák olyan munkát végeznek, amit szinte bárki más el tud végezni. Azonnal lecserélhetőek + neked sem kötelező ám bkv-val járni.

@Tibike15: ne magysebészek, de most is látszik, hogy mennyit ér a munkájuk, ill. mekkora gubancot okoz, ha nem dolgoznak.

snorbi 2010.01.13. 09:17:18

@nyg: Jól mondod, KELLENE társadalmi elfogadottság. Olvasd el pl. ezt a cikket, és találni fogsz jó pár dolgot, amit én is támogatnék, de a sima pénzért kuncsorgásuktól nehogy már sírva fakadjak: vastagbor.blog.hu/2010/01/11/mi_lesz_holnap_2

==T== 2010.01.13. 09:17:21

@feliguresvagyfeligtele: inkábbb reális.

Van egy olyan mondás, hogy aki tudja csinálja, aki nem tudja, tanítja...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.13. 09:17:32

@Zetek: " Tökéletes Népszabadság publicisztika, bravó."

Rosszabb. ergé az egyik fő Feri-span üzenetét tolja: w.blog.hu/2009/12/14/tord_a_sztrajkot_ne_sirankozz_1

Meg kéne végre tanulni: az, hogy egy sztrájkból az átlagembernek apró-cseprő kellemetlenségei származnak, természetes. És ha a pedagógusok tüntetnek azért mert mondjuk nincs fűtés az iskolákban, akkor is nagy tirpákság egy üveg cserkó mellett a légkalapácsot támasztva arról szájalni, hogy ezek vaze ingyen szívják a munkásosztály vérét vaze.

Ja persze, a Gyurcsány ellen tüntetők meg akadályozták a forgalmat (nem lehetett mercivel és ódival áthajtani az Astorián) és összevérezték a kövezetet, fúj. És sokba kerültek a Lakósságnak, drága egységsugarú Bolgárúr.

eN 2010.01.13. 09:17:44

@Hypofx: ez nem így van, tegnap direkt kimentem délben és a kálvin-fővám-gellért-móricz vonalon alig járt autó, ami normális hétköznap be van dugulva.

==T== 2010.01.13. 09:19:18

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

A fekete lyuk betömése nem a szakszervezet feladata/felelőssége.

CApa (törölt) 2010.01.13. 09:19:37

@balage_81: Már gondolkodom a nagygépes jogsi beszerzésén, mert a mérnöki állás elég bizonytalan és rosszul is fizet. Csak momentán nincs rá 300e Ft-om.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.13. 09:20:36

@eN: "RG ezért TWA és baráti köre (a blogján tobzódó rendszergazdák és hasonló mély társadalom és emberismerettel rendelkezők) biztos befogad az Elitblogra. Ügyes voltál, leülhetsz."

Látom, másoknak is beugrott. :)

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:21:18

@CApa: rosszul fizető mérnöki állás? hát valamit nagyon benéztél. elmehetnél akár békávésnak is...

Tibike15 2010.01.13. 09:21:39

@CApa: igen persze. Te nagyon lekorlátozott agyú vagy.

Majd amikor értelmes célokért sztrájkolnak a sofőrök, például, hogy legyen 1 órájuk átvenni a buszt és tényleg átnézni minden hibát, hogy ne veszélyeztessék az utasokat, akkor azt mondom ez jogos.

Úgyis mindig arról pofáznak hogy micsoda felelősség sofőrnek lenni, persze, de 20 perc alatt átvették eddig a buszokat és jogos a kérdés, hogy akkor most hogyan illeszkedik ez a két dolog? Mármint a felelősség és a busz alapos átnézése, főleg és tekintettel a buszok állapotára. Persze jobb lenne újabb busokkal járni (és például ezért is sztrájkolhatnának) de amig ezek vannak, addig át kellene nézni alaposan az állapotot.

Pierre73 2010.01.13. 09:22:39

ez elég összetett téma, és ebben az ügyben is - mint megannyiban - csak annyit tudunk mi, kívülállók, amit megmutat nekünk a média. És hogy a média mit mutat nekünk...? Hát...
Ez pont olyan, mint a H1N1 oltás mizériája.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:23:02

@CApa: ha már a nagygépes jogsinál tartunk: ezeket a faszkalapokat nem a bkv képezte ki a mi pénzünkön?

CApa (törölt) 2010.01.13. 09:24:50

@balage_81: benéztem bizony, a sógorom egy angol kisvárosban buszvezető-vendégmunkás, csak 3x annyit keres mint én idehaza a tévénél villanyászkodva, úgymond "elit" munkát végezve.

Utó Pista 2010.01.13. 09:25:05

@Zlatan:

"Egy buszvezető ma nettó 250 ezret keres havonta"

Ezt az eszement faszságot honnan veszed?
Bruttó b+, bruttó, és ebben benne van már a cafetéria is.
Az unokatestvérem sofőr. Múltkor mutatta a bérpapírját.
NETTÓ 98 ezer.

BéKu 2010.01.13. 09:25:15

@Powerklein: Fogd már fel, hogy pontosan ez a baj, hogy nem a munkakörülményeik javításáért sztrájkolnak - amivel ugye hosszútávon az utasok is jól járnának - hanem a saját kis járandóságukért.

Ajánlom ezt: vastagbor.blog.hu/2010/01/11/mi_lesz_holnap_2

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:27:35

@CApa: ha viszont valaki otthon marad, akkor ne siránkozzon, hanem tegye zsebre amennyit ér, vagy képezze tovább magát - á lá buszsofőrök

tevevanegypupu 2010.01.13. 09:29:30

A demokracia gyakorlasahoz meg nem vagyunk elegge erettek? Vagy embersegesek? Ha mar sztrajkolni sem lehet, mert a pillanatnyi kellemetlenseg miatt meggyulolik azokat, akik eppen jogosan beszuntetik a munkat, akkor valoban elvesztunk. Es nem is a munkaadok, hanem sajat magunk kiszolgaltatottjaiva valunk.

porthosz 2010.01.13. 09:29:36

Na ebből az országból sem lesz semmi használható még ezer év múlva sem. Amennyi agyatlan irogat ide az elképesztő. Aki szerint az rendben van hogy csak az elmúlt egy évben kb. ~1 milliárd forintot loptak ki a vezetők a bkv-ból, de az már nincs rendben hogy az a nyomorult bkv-s dolgozó sztrájkoljon azért hogy ne vegyenek el tőle ~15 ezer forintot és hogy ne kelljen széteső közveszélyes autobuszokkal közlekedni, az nyugodtan kösse fel magát...

Pénzkereskedő · http://www.nedolgozz.hu 2010.01.13. 09:30:40

Sajnos a sztrájkok legtöbbször sokkal inkább néhány léhűtő szakszervezeti vezető önmegvalósításáról, politikai helyezkedéséről szólnak, mint bármi másról. Biztosan nem a buszvezetőknek jutott eszébe a dolog, őket csak felhasználják.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:31:08

@porthosz: tényleg sok agyatlan írogat ide. de akkor minek gyarapítod a táborukat?

eloszto · http://eloszto.hu 2010.01.13. 09:31:50

Örülök, hogy mindenki jól megtalálta _az_ ellenségképet, mint hülyegyerek a macskát és van min kitölteni a menzafőzelék rémképeit.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.01.13. 09:32:15

Azt hiszem, történelmi a pillanat: először nem értek egyet Ergé kollégával.

Ugyanis onnan kell kiindulni, hogy a sztrájk alkotmányos alapjog. Helyzetükből fakadóan vannak olyan csoportok, amelyeknek nagyobb, vannak amelyeknek kisebb az érdekérvényesítő képességük. A BKV alkalmazottak nyilván az előbbi kasztba tartoznak. Sztrájkolnak, amihez joguk van. Azt is érdemes tisztázni, hogy a sztrájk minden esetben kellemetlenséggel jár vki más/mások számára. Ez a veleje a sztrájknak. Ettől lesz hatékony, és ennek hiányában lesz eredménytelen.

Nem várhatjuk el, hogy a sztrájk mindenkinek jó legyen, senkinek ne fájjon, mert akkor a sztrájk alaptulajdonságát vitatjuk el. Mintha az örömlánytól azt kérnék, hogy a bugyiját hagyja magán.

Félreértés ne legyen: nem arról van szó, hogy egyetértek vagy nem értek egyet a BKV-sok követelésével, én még el sem jutottam odáig, hogy ezt mérlegeljem, mert az interneten keresztül-kasul csak a sztrájkot anyázó írásokat lehet olvasni és azzal kellene küzdenem 2 napja, hogy elmagyarázzam, amit már amúgy is mindenkinek 20 évnyi demokrácia után tudnia kéne: a sztrájk alkotmányos jog és meghalnék azért, hogy ezt bárki alkalmazza...

avalon 2010.01.13. 09:35:24

Van egy olyan érzésem, hogy vannak néhányan, akik nem értik a sztrájk lényegét. Többek között a sztrájkolók.

A sztrájk lényege elvileg az, hogy komoly kárt okozzon annak, aki a fizetésről (ált.) dönt, ezzel kikényszerítve, hogy a sztrájkolók megkapják, amit akarnak.

A sztrájk lényege tehát nem az, hogy jól kics.sszenek mindenkivel, aki Pesten/bárhol a világon utatzni akarna.

Ez a gond a magyarországi sztrájkokkal, hogy ezt a lényeges pontot nem fogták fel a sztrájkolók sem. A jó, eredményes, és akár hosszantartó sztrájk az utasokat korlátozza ugyan, de el tudják érni céljukat, csak alkalmazkodniuk kell a mondjuk felére csökkent (de még mindig elegendő és pontosan közlekezdő) tömegközlekedési eszközök számához.

Mindezt mondom Németországból, ahol a szrájkolókkal szolidarítanak az emberek. DE azok az emberek el tudnak jutni a munkahelyükre, akkor is, ha sztrájk van, mert előre megmondják nekik, hogy mi az, ami járni fog, és az ténylegesen jár is.

Nem az utasokkal kéne kiszúrni, hanem a megvett jegyek számát az adott időszakban radikálisan csökkenteni (tehát bőven elég lenne, ha pl. az ellenőrök, jegyeladók, és a buszok fele sztrájkolna), mert ez kellő kárt okozna, és az utasokat nem hátráltatná...

Nem csak ott kéne elérni Nyugat-Európát, hogy szolidarítunk a sztrájkolókkal, meg hogy lehet sztrájkolni, hanem ott is, hogy hogyan is kell sztrájkolni... szerintem.

KopaszMercis 2010.01.13. 09:35:40

Ennek a sok sztrajukolokkal szolidaritoknak kivanom, hogy csanyi sandor is sztrajkoljon be, ne adja oda a nagyanyjuknak a kisnyugdijat, hogy azok dogoljenek ehen...

Es mikozben ehendogolnek nagyanyaink, bosszankodjunk, de azert legyunk szolidarisak, hogy csanyi kollega milliardjait, es picinyke OTP ceget ne sujtsak mar akkora adokkal...

hulye faszok.

Sztrajkolni, nepszavazni stb.. vegso esetben kell, nem akkor, amikor egy eleve viszonylag jo helyzetben levo embernek kicsit roszabb lesz.

Persze ennek a masik oldala, hogy velhetoleg en is telibeszarnam az etikus elveket egy olyan cegnel, ahol olyan vesz fel 100 forintos vegkielegitest akit igazabol ki sem rugtak egy percre sem...

KopaszMercis 2010.01.13. 09:37:33

@avalon:

ez jol mukodik ez a metodus egy olyan rendszerben, ahol maga a tevekenyseg profitot es nem veszteseget termel. Ahogy ezek a beatles-ek sztrajkolni kezdenek, az rogton jo, hiszen addig sem termel veszteseget a tevekenyseg.. hellyel kozzel legalabbis

KopaszMercis 2010.01.13. 09:38:48

@politicus:

joguk van hozza.. valoban. Azt, hogy illik-e vagy etikus-e.. hat nemtom. Neked is jogod van (kedvenc peldam) anyad halalos ágyán a feje mellé szarni. Hajra!

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:40:05

@politicus: szép kis demagóg-álértelmiségi szöveg. ezek az emberek közalkalmazottak. mi finanszírozzuk a cégük adósságát, és megvettük a jegyet-bérletet amiért JÁR a szolgáltatás. mielőtt ráfognál bármit is a vezetőikre, megismétlem: az állami cégeknél MINDENKI lop vagy lopott. tőlünk.

eN 2010.01.13. 09:40:28

@avalon: mehetsz gyalog, autóval, hajóval. senki sem akadályoz meg benne.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:45:14

@eN: sajnos vannak anyukák, akik a teszkóban dolgoznak, és nem telik nekik autóra. viszont a beteg kisgyereküket mondjuk elvinnék az orvoshoz, vagy legalább a nagyihoz, hogy elmehessenek dolgozni. ha a bkv egy magáncég lenne, nem szólnék egy szót sem. a ciki az, hogy mi nagyon sok adót fizetünk azért, hogy ezek a vérszívók kiálljanak a garázsból minden reggel.

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.01.13. 09:51:36

" Rengeteg példát tudnék hozni saját környezetemből, amikor is komoly egyetemekről (műszaki, jogi karokról) kikerült, nyelveket beszélő fiatalok keresnek hónapokig munkát, sokszor eredmény nélkül."

Ki a faszt érdekel, dögöljenek éhen, mentek volna el vízvezetékszerelőnek, CNC gépkezelőnek, gázszerelőnek, asztalosnak, akkor lenne egyből munkájuk. Ki volt az hülye aki kitalálta, hogy a 10 milliós országban 5 millió semmit sem termelő egyetemet végzett ember kell. Termelni kell, alkotni kell, ahoz meg nem kell egyetem. Évekig a mi pénzünkön nemcsináltak semmit az egyetemen, most meg sírnak.

Guild 2010.01.13. 09:52:39

A magán cégeknél azért nincs annyi sztrájk, mert ott ha túl nagyok a követelések a lehetőségekhez képest, akkor csődbe megy a cég, és mindenki mehet haza. A sztrájk ezért csak akkor célravezető, ha egy nyereséges cégben nagyobb részt akarnak lecsípni a profitből a munkavállalók (ami teljesen rendben van).
Az állami cégeknél ilyen veszély nincs. A BKV vagy a MÁV nem szűnhet meg, ezért a dolgozók kockázat nélkül sztrájkolhatnak. És sztrájkolnak is. A mi zsebünkre.

Ha valaki azt gondolja, hogy itt rabszolgaság van, és minden a munkáltatót védi, akkor egy nagyon elkényeztetett kis puhány lehet. Ha elmenne egy hétre egy kínai gyárba, akkor mindjárt másképp látná a világot.
Nálunk rengeteg jogszabály végi a munkavállalót, és a bíróságok és a javukra szoktak dönteni. A közalkalmazottakat még inkább védik, és a szakszervezeti vezetők meg szinte érinthetetlenek. Ráadásul egy csomó szabadnapot meg munkaidő kedvezményt kapnak, ami nagyon csípi a csőrömet.

balu_a_medve 2010.01.13. 09:54:05

Úgy látom, a "központi irányvonal", ami itt az indexen kötelező (lásd Worluk és bandája) most nem talált akkora követői táborra :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.13. 09:55:18

@balage_81: "vérszívók"

Hatalmas bankós zsákokon üldögélő, cilinderben szivarozó villamosvezetők?

jan 2010.01.13. 09:56:37

Azt magyarázza meg már nekem valaki, miért van az, hogy a metrósok nem sztrájkolnak, a buszosok meg igen? A metrósoknak nem fáj a kollektív szerződés hiánya?

Donor 2010.01.13. 09:56:57

Kapitalizmus van kezit csókolom!
A munkaerő is egy áru, amit pénzért lehet venni.
Kenyeret sem kapod meg a boltba ha 200 forint helyett 180-at akarsz érte fizetni. A munkaerőnek is van egy minimális ára ami alatt azt mondja basszátok meg, ennyiért nem dolgozom.
Ezt nevezik sztrájknak.
Ha nem sztrájkolna senki soha, akkor a bérek a béka segge alá csökkenének és mindenki elmenne segélyre. Egy felelős munkaadó tudja hogy meg KELL fizetni a munkaerőt, na most a BKV nem felelős munkaadó hanem tolvaj. Tökéletesen jogos, demokratikus és kapitalista ez a sztrájk, szerencsére már nem a kommunizmusban élünk hiába szeretné ezt pár begyepesedett barom.

Amúgy meg teljes tudatlanságáról tesz tanubizonyságot a posztíró a témáról. A szakszervezeteknek sem érdeke tönkre tenni a céget, de tisztában vannak a lehetőségeivel, ennek megfelelően követelnek. Namost a végkielégítésekből elég jól látszik, mire képes a BKV.

Ráadásul nem is a fizetés miatt kezdtek sztrájkolni, hanem a kollektív szerződés egyoldalú megszüntetése miatt, ami a dolgozóknak a jogait írja elő, ezt pedig kizárólag sztrájkkal lehet kiharcolni.

A tanárok meg simán hülyék, azért keresnek keveset. Ha rendesen összefognának ahogy a buszsofőrök, nekik is lehetne normális fizetésük.

Én kizárólag az Orvosokat, Tűzoltókat, és Rendőröket sajnálom mivel nem sztrájkolhatnak, ez meg is látszik a körülményeiken. Ide vezet a sztrájk moratórium.

A politikusok pedig pofátlanul sokat kapnak, mivel önmaguknak osztogatják a pénzt. Na ezt kellene megszüntetni, kizárólag népszavazáson szabadna dönteni a politikusok fizetéséről.
Sokkal jobban igyekeznének, jól végezni a dolgukat.

tevevanegypupu 2010.01.13. 09:57:41

@balage_81:
Nem jon ki az orvos a beteg gyerekhez?
Tenyleg be kell vinni a rendelobe? Ez valoban nagyon rossz es megertem, ha ilyenkor arra gondol valaki, hogy mi tortenik az adojaval es duhos, aggodik. De nem a buszsoforok azok, akik zsebre teszik ezt a penzt, ok ugyanolyan aldozatai az allam rossz gazdalkodasnak, mint akik eloadokent vagy kistisztviselokent dolgoznak multicegeknel.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:57:43

@elGabor: nem. csak zavar, hogy kétszer állnak sorba a pénzünkért

porthosz 2010.01.13. 09:57:49

@Gorgiasz:
"Ha valaki azt gondolja, hogy itt rabszolgaság van, és minden a munkáltatót védi, akkor egy nagyon elkényeztetett kis puhány lehet. Ha elmenne egy hétre egy kínai gyárba, akkor mindjárt másképp látná a világot."

Na már megint ruandánál tartunk. Aki egy kicsit is jobban él mint egy ruandai menekült, az fogja be a pofáját és kussoljon nemdebár? wtf...

balu_a_medve 2010.01.13. 09:58:24

@Gorgiasz:
"A magán cégeknél azért nincs annyi sztrájk, mert ott ha túl nagyok a követelések a lehetőségekhez képest, akkor csődbe megy a cég"
Idő kérdése. Az utóbbi 20 évben minden megtettek azért, hogy a dolgozói érdekérvényesítést elnyomják a magánszektorban. Most, hogy TÉNYLEG szar van, és már nincs hova leesni, más lesz a helyzet :) Remélem, az emberek már le fogják szarni, hogy a tulaj csődbe megy, kit érdekel. Fizesse ki őket a vagyonából. Argentínában a dolgozók vettek át több üzemet és szállodát, és azóta is jól üzemeltetik azokat. Az USÁban (!) ugyanez történt egy csődbement gyárral. A dolgozók elfoglalták, és nem hagyták, hogy a tulaj eladja a gépeket stb., amíg nem kapták meg az elmaradt bérüket. Amíg várakoztak, dolgoztak, ezzel is csökkentve a tulaj hátralékát velük szemben.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 09:59:01

@tevevanegypupu: nem ugyanolyan áldozatai, amint a mellékelt ábra is mutatja. egyébént százszor leírom ha kell: az állami cégeknél nem csak a vezetők lopnak

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.01.13. 10:00:44

@KopaszMercis: utolsó bekezdést elolvassa még egyszer, értelmez és édesanyámat nem keveri ide.

Miután mindez megtörtént, elhúzhatsz a búsba.

bz249 2010.01.13. 10:02:27

@elGabor: "Hatalmas bankós zsákokon üldögélő, cilinderben szivarozó villamosvezetők?"

Kifelejtette, hogy koverek is es nem csak cilindert hanem zsakettet is hordanak. Szoval:

Hatalmas bankós zsákokon üldögélő, cilinderben es ZSAKETTBAN szivarozó KÖVÉR villamosvezetők?

Valandil 2010.01.13. 10:03:14

@Zlatan: Az a nettó 250 jó lesz bruttónak is. Mert az. Kis komcsi: csúsztatunk, csúsztatunk?

Alapvető élelmiszer 2010.01.13. 10:05:26

@Powerklein: Azt téveszted szem elől, hogy a műszaki állapotok nem január 3án romlottak el tömegesen. Kb. 1994 óta jelentősen romlottak, folyamatosan. (gyk. az Ikarus haldoklásával együtt), ez addig nem zavarta őket? Évek, sőt, szerintem évtizedek óta nem kevés buszban rossz, nem használják a fűtést, mert rossz, elhanyagolt. Ez január 3-ig senkit nem zavart?!

Egyszerűen jött egy nemes gábor nevű fazon, aki magát Gaskó 2. reinkarnációjának képzeli magát, s sok birka sofőr meg beállt mögé.

tevevanegypupu 2010.01.13. 10:05:32

@balage_81:
Na azt gondolom, hogy sokan hozzanyulnak ehhez-ahhoz, ez sajnos mindig igy volt.Lopas az lopas, de mondjuk az osszeg nagysaga mar nem mindegy. Hat remeljuk azert gyorsan megoldodik ez az egesz. De az azert elgondolkodtato, hogy a sztrajk kezdetekor nem mentek ki a hibas autobuszok es szinte mindnek le kellett allnia. Ezek szerint eddig es maskor kisebb-nagyobb hibakkal indultak el?
Ezt is erdemes lenne megvizsgalni, hogy miert lehetett igy kozlekedniuk?

Kieran Hayes 2010.01.13. 10:06:43

@bz249: Inkább sötétben bújkáló rémhírterjesztő ellenforradalmárok akik a dolgozók munkábajutásának ellehetetlenítésével szabotálják a népgazdaság működését.

Reakciós elemek. Osztályellenség mind.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.01.13. 10:08:03

@balage_81: azt ízlelgetem egy ideje, hogy a BKV-n belüli általános lopásnak mi köze is van a sztrájkhoz?

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:08:37

@tevevanegypupu: a dolognak itt nem az összege, hanem az erkölcsi része az érdekes szerintem. ezek a grál-lovagok folyamatosan a veztést szapulják, csak hát milyen alapon...?

darkmirjam 2010.01.13. 10:08:38

@wmiki: "akkor most mi a modern, europérer munkavállalói érdekvédelem, ha a szakszervezet az elavult? "

Szélsőséges esetekben a munka törvénykönyve és a munkaügyi bíróság.

A szakszervezet azért elavult, mert már csak állami vállalatok melegvizében képes megmaradni. Másnak nem jut. Konzerválja ezeket a monstrumokat azzal, hogy mindenféle fejlesztési, modernizálásnak ellenáll. Ami nem is nehéz, hiszen az államnál közönyösebb tulajdonost nehéz találni. Nem részvényesek köre, akik aggódnának befektetéseik megtérüléséért, hanem kádereké, akik amellett, hogy tök mindegy nekik mennyire jó vagy rossz a cég, van még három hasonló állásuk itt ott. A tulaj nem a saját pénzét fekteti a cégbe, senkiét, a közöst. Érthető, hogy senki nám motivált arra, hogy racionalizáljon, ráadásul egy ennyire erős szakszervezettel szemben. Az érdekérvényesítés tehát egyoldalú és ráadásul agresszív, követelőző. Elgondolkodtatóak azok az érvek, miszerint gyakorlatilag irigyeljük őket. Csakhát olyan cégek esetében mikre őszintén szólva rossz ránézni, mert bárhonnan, bármilyen messziről is ócskák, az ember olyasmit hallana szívesen, hogy fejlesztik, modernizálják, esetleg elbocsátások árán is hatékonyabbá teszik. Furcsa mégis azt hallani, hogy megint kér egy rakás pénzt bérekre. Nem mehtérülő befektetésként.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:10:20

@politicus: mert egyesek itt azzal védik a buszvezetőket, hogy a vezetők lopnak, éshátakkor már ne a szegény sorsú dolgozóktól sajnáljuk azt a béremelést. arról persze kuss van, hogy a 90 milliárdos adósságban azért az ő részük is keményen ott vagyon...

phaidros 2010.01.13. 10:11:14

@balage_81: nagy tévedés, NEM közalkalmazottak.

bz249 2010.01.13. 10:11:25

@Kieran Hayes: viszont ezeket a szabotoroket nehez osszehozni az imperialista ugynokokkel.

A klerikalis reakcioval viszont nem lehetetlen. Vajon vallasos ez a szakszervezeti vezeto?

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:12:41

egyébként azon azért elgondolkodnak a hozzászólók, hogy ez az egész cirkusz az ő adójukból megy? amikor befizetünk 100 forint adót, abban az ilyen cégek fenntartása is kőkeményen benne foglaltatik. pedig költhetnénk akár a családunkra is, csak hát akkor kiderülne hogy ésszerűvé kéne tenni az ilyen pénznyelő automatákat, és szegény buszvezető bácsiknak nem lenne munkahelyük. ld. még: 3200 önkormányzat, máv, volán

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:13:36

@phaidros: közalkalmazott, önkormányzati, állami - tökéletesen mindegy. a köz szolgálatában áll, a köz tartja fenn, fűt neki, fizetést ad, megveszi a jegyet, satöbbi. ne szőrözzünk ha nem muszáj

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.01.13. 10:13:43

@balage_81: egyesek?

Mert én nem erről beszéltem. A vitádat, wenn möglich, nem velem folytasd...

Dinsdale Piranha 2010.01.13. 10:14:04

Őszinte elismerésem, remek poszt!
Kár, hogy a buszsofőrök nem olvasnak...Sztrájkjog? Nos igen...az ország 90%-a elégedetlen, sztrájkoljon mindenki. Kedves sztrájkolók ha nem tetszik a munkahelyem, a bérezésem, a főnököm, a munkakörülmények, akkor váltok. Nem ez a piacgazdaság? Ja, hogy nem olyan könnyű normális állást találni? Akkor meg tessék megbecsülni azt ami van, közben gondolni azokra a szabolcsi, borsodi szegény emberekre, akiknek ennyi sincs.

eN 2010.01.13. 10:14:04

@balage_81: az hogy egyesek lopnak attól még jár a rendes bérezés. a tolvajokat meg jelentsék fel, ez is a cégvezetés feladata lenne.

bz249 2010.01.13. 10:14:29

@balage_81: "a köz tartja fenn, fűt neki, fizetést ad"

mint a megmentett bankokat?

balu_a_medve 2010.01.13. 10:15:35

@balage_81:

"amikor befizetünk 100 forint adót, abban az ilyen cégek fenntartása is kőkeményen benne foglaltatik"

Ja, meg a British Petroleum fenntartása is. Most kaptak 3 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást. További multik kaptak még további 3 milliárdot. Csak nekem tűnt fel?

bz249 2010.01.13. 10:15:39

@Dinsdale Piranha: rem egyszeru. Odamesz a BKV-hoz es kiszoritod a buszsofort az allasabol. Akkor majd nem fognak sztrajkolni.

Azert tehetik meg, mert nincs eleg kepzett buszsofor a munkaeropiacon. Hajra rajta!

tevevanegypupu 2010.01.13. 10:18:36

@balage_81:
Hat alapja van a BKV vezetok szapulasanak, ezt valoban tenyek bizonyitjak.(:

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:18:47

@bz249: ha azokat nem mentik meg, a te megtakarításod sehol sincs, és nem tudsz kenyeret venni a boltban. azért ezt még gondold át
@eN: falaznak egymásnak, és tudod mit? a szocializmusból megmaradt vállalatokat egyébként sem kéne nagyon védeni. ezek az emberek eddig kiharcolták maguknak hogy ne rúgják ki őket. ellene voltak minden ésszerű karcsúsításnak, már ha volt elképzelés. a bányász és a textilipari szakmunkás nem volt ilyen szerencsés. azért ezen gondolkodj el
@politicus: a bkv nyilván az anyagi helyzete miatt nem tud emelést adni. akkor ebben benne van a lopás vagy nincs? mindegy hogy nem te hivatkoztál rá, a dolog önmagában is megállja a helyét

cooper (törölt) 2010.01.13. 10:18:56

"Rengeteg példát tudnék hozni saját környezetemből, amikor is komoly egyetemekről (műszaki, jogi karokról) kikerült, nyelveket beszélő fiatalok keresnek hónapokig munkát, sokszor eredmény nélkül."

gondolom, ezért is a buszvezető a hibás...de lehet, hogy csak tehetségtelenek?

eN 2010.01.13. 10:19:56

@bz249: alakítsuk meg a felelős buszvezetők szövetségét, akik havi nettó 50 ezerért dolgoznak a közjóért és sohasem sztrájkolnak.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:20:26

@balu_a_medve: ha mi nem adunk nekik, majd ad 30 másik ország, és ott teremtenek munkahelyeket és fizetnek adót. de nyilván mindenki hülye és te vagy a legjobb kommunista

Preskin 2010.01.13. 10:21:24

TWÁsi ZsiLükék !

Ha nem vettétek volna észre kitört a nagy büdös kapitalizmus és ott bizony sztrájkolgatnak a büdöslábúak !-)
Вы понимаете это?

eN 2010.01.13. 10:21:40

@balage_81: az is a vezetőség feladata lenne. ja hogy az önvégkielégítéssel voltak elfoglalva? erről miért a buszvezető tehet?

bz249 2010.01.13. 10:22:54

@balage_81: zsir, lam, ha a buszvezetoknek nem adnak eleg penzt, akkor meg nincs tomegkozlekedes.

Egyebkent nem azt mondtam, hogy a bankokat nem kellett volna megmenteni. Hanem hogy a banki dolgozok ket-harom evig ne kapjanak egy filler fizetest se, mert elbasztak... oruljenek, hogy nem a bortonben vannak. A koz penzebol elnek, szerintem jogos igeny. A bankmentes ok, hogy a banki dolgozok fizetest kapnak nem ok.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.13. 10:26:02

@bz249: "Azert tehetik meg, mert nincs eleg kepzett buszsofor a munkaeropiacon. Hajra rajta!"

Az itt kommentelők között kifejezetten sok akad, akit a BKV-szakszervezet mesterkedései miatt nem engedtek villamosvezetőnek, karosszériajavítónak vagy ellenőrnek. Voltak, akiket azzal a szemérmetlen, mondvacsinált ürüggyel utasítottak el, hogy nem volt megfelelő szabású a mellényük, a cilinderükön pedig nem volt belső szivarzseb! Így fanyalodtak kénytelen-kelletlen a rendszergazda, programozó, marketing-menedzser, mercis köcsög és multilevel-marketing-kontroller sanyarú kenyerére.

Bezzeg Dzsibutiban és a demokratikus Felső-Voltában, ott megemlegetik a napi gumibotozást és testüregvizsgálatot a szemtelen sofőrök!

Grafithuszar 2010.01.13. 10:26:43

@Donor:
"..Kenyeret sem kapod meg a boltba ha 200 forint helyett 180-at akarsz érte fizetni...."

Igen de itt most fordított a helyzet. Amikor a kenyér piaci ára 200 Ft akkor te miért fizetnél 250 Ft-ot a kenyérért? Egyszerűen ennyit ér egy buszvezető.

"... A munkaerőnek is van egy minimális ára ami alatt azt mondja basszátok meg, ennyiért nem dolgozom.
Ezt nevezik sztrájknak...."
Ha kevés a pénz mondj fel. Ha tényleg ér annyit a munkád akkor meg fogják adni a pénzt. Én is voltam már úgy keveseltem a pénzt, de a főnök megmondta kerek-perec, hogy ez amunka ennyit ér, nem tud többet adni (igaza is volt, mert simán volt ember aki átvette a munkámat). Nem volt semmi harag, egyszerűen elváltak útjaink és kész.

"...Amúgy meg teljes tudatlanságáról tesz tanubizonyságot a posztíró a témáról. A szakszervezeteknek sem érdeke tönkre tenni a céget...
Nem, de a teljes tudatlanságuknak hála mégis azt tennék. Volt alkalmam elbeszélgetni pár szakszervezetissel, és szentül megvannak győződve, hoyga vezetőség csak ül nagy halom pénzen, és csak nem azért adnak nekik 10x pénzt mert szemetek. Azt sem tudják, hogy mennyi a teljes bérköltségük (a bruttó béren felül fizetett járulékokra gondolok) és a céget érintő egyébb költségek. Persze tiszetlet a kivételnek.

"...Ráadásul nem is a fizetés miatt kezdtek sztrájkolni, hanem a kollektív szerződés egyoldalú megszüntetése miatt, ami a dolgozóknak a jogait írja elő, ezt pedig kizárólag sztrájkkal lehet kiharcolni..."

Ja, de azért nincs új szerződés mert keveslik apénzt. Mndez azért felháborító, mert amikor az ország ekkora szarban van, (mégha ők nem is tehetnek erről) és midnehol csak elvonják a juttatásokat, akkor meg kéne érteni hogy most ez van, nincs mit tenni...

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:26:46

@eN: az nem kérdés hogy a vezetőség feladata lenne. az a kérdés, hogy aki lop és elnézi hogy lopnak a haverjai, az mi a fasznak áll sorba nagyobb lóvéért, mikor az ő keze is benne van az egészben
@bz249: nekem az a gyanúm, hogy nem azért nincs tömegközlekedés, mert nem lehet őket pótolni, hanem azért mert töketlen faszkalapok ülnek ott ahol döntéseket kéne hozni és mondjuk új buszvezetőket felvenni és tartalékolni őket ilyen helyzetekre. vagy akkor már ott vannak a sztrájktörők
a banki dolgozókról meg annyit, hogy nálunk egy darab bank nem kapott egy fillért sem ha jól tudom, a külföld pénze meg ne fájjon már

labi 2010.01.13. 10:29:55

Milyen sztrájkos károkozás?
A bevétel nem csökken, mert a bérletet már kifizettem.
Így meg egy amúgy is veszteséges cégnél a sztrájk csak veszteségcsökkentő hatású.

A sztrájkolók nem a bkv-val baxnak ki, hanem az utasokkal...

Samott 2010.01.13. 10:31:10

@jan: A metrosok - szvsz - azert nem sztrajkolnak mert a szakszervezetek leosztottak egymas kozt a szerepeket... vegulis ha a buszosok kiharcoljak a kollektiv szerzodest azzal a metrosok is jol jarnak. A nep meg kevesebbet szop mintha a metro se menne.

Az elmult ket napban eleg sokat keresgeltem a temakorban mert egymasnak ellentmondo nyilatkozatok voltak, nagyjabol sikerult letisztazni a kepet, azert sztrajkolnak mert a tavalyi fizetesukhoz kepest iden:
- elvesznek toluk 3-3% nyugdij es egeszsegpenztari befizetest (1-1%-ot igertek helyette, azota ez felment ujra 3-3%-ra, de nem hajlando a bkv ezt a kollektiv szerzodesben rogziteni)
- valtozik a cafeteria, eddig 12x6e hidegetel es egyszer 45e ajandekutalvanyt kaptak identol 12x8e melegetelt igernek (-21e forint eves szinten)
- nem kapnak beremelest 2010-ben. (nem tudom ez ugyben mi, hany szazalek a szakszervezet kovetelese)

Ezzel szemben all, a mar emlegetett 13%-os bernoveles, de ez durva csusztatas hiszen ez az szja valtozasok miatt alakul igy (egyebkent mindenkinel, de csak egy bizonyos brutto savban)... hiszen nem a fizetesuk emelkedik, hanem csak kevesebbet vesz el belole az allam. Ami akar mar a nyaron donthet ugy, hogy vissza az egesz.

En nagyon remelem, hogy belekenyszeriti a kormany (mert nem ad tobbet) es sztarjkolok (mert nem erik be kevesebbel) a bkv-t, hogy leepitsen valamennyit az iszonyatos vizfejbol es visszafogja a pazarlast. Mert csokkentett bertomegbol csak ugy lehet ugyanannyit adni, ha kevesebben kapnak belole... marpedig a buszt vezetni kell, de az irodaba, a csokos haveroknak nem feltelenul kell kozpenzbol allommelo.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.01.13. 10:32:21

@balage_81: "a bkv nyilván az anyagi helyzete miatt nem tud emelést adni."

Most azért mosolyogtam egy jót. Mennyivel volt jobb anyagi helyzetben akkor, amikor milliárdos tételben folytak ki pénzek mindenféle jogcímen a cégből? Semmivel. Kifolytak ezek a milliárdok? Igen. Ezzel a legkönnyebb takarózni. Én is ezt tenném, ha nem ismernénk az elmúlt évek mókás történeteit.

Phrascarica 2010.01.13. 10:33:18

@Donor: "A munkaerőnek is van egy minimális ára ami alatt azt mondja basszátok meg, ennyiért nem dolgozom."
Na igen de azért miért is kell sztrájkolni?
Van jobban fizető buszvezetői állás?
Ha igen - menjen oda dolgozni
Ha nem - akkor kussoljon és vezessen buszt, mert ennyit ér a munkája
Más megoldás nincs, főleg hogy más faszával verik a csalánt, mivel adófizetők pénzéből sztájkolnak és a saját vásárlóikkal basznak ki!
Ha rajtam múlna megszáradnának, mivel én megmondanám nekik, -ha az igazgató lennék- hogy OK elmegyek 3 napra wellneszezni, ha utána sem dolgoznak akkor 1 hétre Kubába, ha akkor sem akkor 1 hónapra a Bahamákra, és közben vissza sem nézek. Addig viszont nem kapnak egy büdös petákot sem, sztrájkolják ki magukat. ...ja és majd elfelejtettem, ami veszteséget okoztak, azt levonom a béralapból, mindenkiéből, nem csak a sztrájkolókéból.
Nah, lehet sztrájkolni ;-)

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:35:22

@politicus: erre már válaszoltam fentebb. aki lop, az kussoljon. nehogy már azt mondd nekem hogy pár politikai komisszár össze tud hozni egy 90 milliárdos adósságot egyedül! hallottál már arról hogy a volánnál hogy fizetik az utasok a jegyár felét? úgy, hogy a vezető nem ad nyugtát. nesze baszod, volt utas nincs utas. plusz csak gondolj a régi honvédségi benzinlopásokra és még sorolhatnám. az állami vállalatok az egyetlenek, ahol töménytelen mennyiségben lopott mindenki aki csak tudott. nem véletlen hogy nem is akarták a változásokat. szóval mosolyogj csak nyugodtan, a te adódból is megy. már ha dolgozol...

bz249 2010.01.13. 10:38:03

@balage_81: nem kene valakinel elmenni GDP-t termelni es nem munkaidoben a neten logni?

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:41:14

@bz249: persze én is ugyanezt kérdezhetném tőled. nézd meg a kaput és próbálj fölé célozni ha már öngólt készülsz rúgni

Alapvető élelmiszer 2010.01.13. 10:42:42

@Samott: Nehogy azt hidd, hogy a BKV-s szakszervezetek ennyire összetartók, akkor nem lenne belőlük 24! (tényleg annyi van!)

A metrósok azért nem sztrájkolnak, mert a még a BKV-n belül is állam az államban a metrós. Veszélyes munkakör lévén (állandó földalatti lét) nagyon sok kedvezményt kap, akár van koll. szerz., akár nem. És mivel a sztrájkolók fizetés nélküli szabadságon vannak, a metrósok nem akarnak egy fillért sem bukni hülyeségük miatt.Így ők a megszokottan dolgoznak.

Bummer 2010.01.13. 10:44:20

Felhívnám a figyelmet, hogy a BKV tulajdonosa a budapesti önkormányzat, azaz lényegében az utasok!!!

A sztrájk CÉLJA, hogy a tulajdonosnak, tehát az UTASOKNAK OKOZZON KÁRT!

Hiszen a fizetésüket is az utasoktól kapják!

bz249 2010.01.13. 10:45:39

@balage_81: ne fajjon, hogy a nemet adofizetok mire basszak el a penzuket.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:48:02

@bz249: ezt egy kicsit bővebben is kifejthetnéd, se füle se farka.

Samott 2010.01.13. 10:49:43

@Alapvető élelmiszer: Koszonom, ezt nem tudtam, mindenesetre a lenyegen ez sem valtoztat, a buszos/villamos is eleg hogy kiharcolja amit akarnak.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2010.01.13. 10:49:54

Nem a fizetés nagyságával van az alapvető gond, hanem hogy ilyen szolgáltatást nyújtanak ennyi pénzért.
Évente 70 milliárd állami pénzt kapnak, az 4 millió adófizetővel számolva 17500 forint fejenként. A jegybevételük ennél kevesebb, 60 milliárd.

A BKV gondjaira van megoldás: céget megszüntetni, helyette új céget alapítani és felvenni a 12 ezer semmirekellő helyére 8-9 ezer embert, aki dolgozik. Maradna pénz a járművek cseréjére, elektronikus jegyrendszerre és talán még fizetésemelésre is.

MÁV-ra ugyanez a megoldás. Ott 180 milliárd állami pénzzel szemben szintén 60 milliárdos jegybevétel áll. A vasutasokat évente fejenként 45 ezerrel támogatja minden adózó.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:52:17

@politicus: ha már a sztrájkot mint alapjogot említetted, csak nézd meg a legújabb index-hírt a kollektív szerződésről. tehát ezek a gyökerek nem érik be az általános törvényi előírásokkal, nekik ennél kedvezőbb jogi előnyök kellenek. azért remélem most a te szíved is vérzik értük

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.13. 10:53:57

@elGabor: Hát nem véletlen, hogy TWA friss bejegyzései mindig linkelve vannak a Mandineren . )

A Szollár Domonkosi poén a poszt végén, pedig egészen nagystílűre sikerült . )

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.13. 10:54:04

Az a helyzet, hogy 8 éve nem emelkedett a fizetésem. 13 havi fizetést sosem kaptam, a pulykapénzről azt sem tudom mi az. A jutalmam az, ha néha kapok a repi konyhából egy zacskó pilóta kekszet. Az üdülési csekkről csak hallottam, a cafetéria számomra egy furcsa idegen szó.
Az utazás támogatás az az, hogy bent hagyhatom a laptopom, hogy ne kelljen cipelni.
Mégsem sztrájkolok, mert ha elkezdeném, másnap nem kéne bejönnöm.
Nem azért, mert keveset ér a munkám, hanem mert sokat...

Preskin 2010.01.13. 10:54:51

@Bummer:
Úgy van, úgy van ! A nép Te vagy !
Aczélököl, vasököl
oda csap ahova köll
Gurrááá...
nínónínónínó....

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 10:58:01

kár hogy mennem kell, szívesen olvastam volna még pár hígagyú hozzászólását, akik az ő pénzükön élősködő fattyakat védik. dehát tanulni köll még ezt... bye

Bummer 2010.01.13. 10:58:10

@stalien:
Ne gúnyolódj. Örökre el kéne felejteni azt, hogy az állami vállalat, meg a BKV, meg az egézségügy, az valami hatóság, vagy hatalom vagy ilyesmi. Lószart, mama! A saját pénzemből üzemeltetett szolgáltató szerv. Mint tulajdonos, a menedzsmentet szeretném két lábbal kirúgni egy ilyen sztrájkhelyzetben, de a dolgozóktól elvárom, hogy ne szopassanak.

jan 2010.01.13. 10:58:43

@Samott: hát jó, az én munkáltatóm (versenyszféra) pont ezt csinálja (nyugdíjpénztári kiegészítést csökkenti, cafeteriát csökkenti), mégse sztrájkolunk

válság van, mindenki szív, ezt nem bírják fölfogni?

céerem 2010.01.13. 10:59:08

Teljesen egyetértek poszttal.

Még annyival egészíteném ki, hogy bár valóban nem keresnek jól a buszsofőrök, de rosszul sem, és felelősség ide vagy oda, ők azért nem atomfizikusok, vagy orvosok, akiket valóban meg kell(ene) fizetni a tudásukért.

emzperx 2010.01.13. 11:00:18

Baszki, a sztrájk lényege hogy demonstrálja: fontosabb a munkám mint amennyire azt edig megfizették. Ha a BKV-sok sztrájkja ekkora probléma az országnak, annak csak egy magyarázata lehet: Fontos a munkájuk. A teszkósok hiába sztrájkolnak, átmegyek a CBA-ba vásárolni - az nyilván csak a tulajdonosoknak szívás. Csakhogy a BKV tulajdonosai mi vagyunk és úgy látszik a monopolhelyzete is jó nekünk.
Hozzátenném: Minél magasabb a sofőrök, ilyen-olyan gipszjakabok fizetése, annál magasabb lesz a te versenyszférás fizetésed is lévén mondhatod a munkaadódnak, hogy akkor inkább mész sofőrködni. Ilyen egyszerű, csak a tipikus magyarbirka mentalitás írat ilyen cikkeket.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.13. 11:00:31

Teljes mértékben egyetértek a poszttal, több ilyen gondolkozású ember kellene!

céerem 2010.01.13. 11:00:48

@newtehen:
"Az utazás támogatás az az, hogy bent hagyhatom a laptopom, hogy ne kelljen cipelni."

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

bz249 2010.01.13. 11:00:56

@balage_81: egyreszrol az en altalam elvegzett munka mennyisege es minosege max. a nemet kutatas-fejlesztest erinti. Ha Angeie ugy iteli meg, hogy erdemes penzt adnia nekem (es adofizetok megvalasztjak Angie-t) akkor teljes szabadsagom van a munkakoromben. :)

Masreszrol: nem en kepviselem azt az allaspontot, hogy pofa sulyba es huzni az igat. Namost hacsak nem berkommentelo* vagy, akkor eppen ettol eltero tevekenyseget folytatsz. Jo lenne, ha lenne valami magyarazat erre.

Harmadreszt (ez a 10:52:17-hez): piac es verseny, ha a buszsoforknek nincs igazuk**, akkor a sztrajkkeret elfogy, nem lesz fizetesuk es visszamennek dolgozni. Ha megis igazuk van, akkor a BKV engedni fog.

*nem vagyok meggyozodve, hogy ez a szakma letezik

**vagyis nem er ennyit a munkajuk

eN 2010.01.13. 11:02:04

@nagytibi: napersze. ezt twa-nál olvastad nagyokos? mert a piacon hirtelen lesz annyi munkavállaló, hacsak nem ugyanazokat az embereket veszed vissza, akkor minek megszüntetni?

céerem 2010.01.13. 11:02:50

@emzperx:
"Minél magasabb a sofőrök, ilyen-olyan gipszjakabok fizetése, annál magasabb lesz a te versenyszférás fizetésed is lévén mondhatod a munkaadódnak, hogy akkor inkább mész sofőrködni."

HAHAHAHHAAAAA.
És a versenyszférában majd azt mondja a főnök: menjél, b*meg, menjél. Majd jön helyetted a következő.
Mint ahogy a sofőrök helyett is jönnének az újak, annyi most a munkanélküli. Meg egyébként is.

sidorovich 2010.01.13. 11:03:11

Nem helyes, hogy a BKV dolgozók sztrájkolnak MERT a versenyszférában óriási a munkanélküliség és a mindennapi megélhetés nehéz.

Fantasztikus érveléstechnika!

eN 2010.01.13. 11:04:12

@newtehen: ha 8 éve nem emelkedett a fizud akkor nem lehetsz sikeres, akármennyire is sokat ér a munkád.

yanchi345 2010.01.13. 11:04:37

A feleségem egyetemen tanít, és nem kap havonta annyit, mint egy buszsofőr. Persze, tudom, az ő munkája nem is olyan felelősségteljes, meg mittomén, de leendő építészeket oktat, és rohadtul nem mindegy, hogy tíz év múlva milyen tudással terveznek házakat meg hidakat a mostani diákjai. Viszont ha elmenne egy közeli bútoráruházba szőnyeget pakolni, jóval többet keresne, mint most.
Szóval buszsofőrök, irány a meló.

emzperx 2010.01.13. 11:05:02

@céerem:
"azt mondja a főnök: menjél, b*meg, menjél"

Ja. és mész.

bass.gitár 2010.01.13. 11:05:27

Tanítsd meg a diákjaidnak, a munka nem szégyen! Helyettesítsd a BKV dolgozókat! Kelj hajnalban, dolgozz hidegben, forróságban olyan járművön, amelyik csaknem szétrohad alattad! Vállald a felelősséget! Sok a színvonalon aluli diplomával rendelkező ember, akik rögtön vezetői székre vágynak, milliós fizetésért! Próbálják ki a BKV-nál előbb a sofőri állást, ott is vezethetnek, és naponta százak életéért lennének felelősek! Ez is a tanulás egyik formája!
Felvételt hirdetett a BKV!

karaulu 2010.01.13. 11:06:20

A sztrájk szerintem is alapvető fontosságú jog, ezt vitatni a "dögöljön meg a szomszéd tehene" mentalitás. (Kicsit emlékeztet dec. 5-re). Szerintem jó kollektív szerződésért sztrájkolni helyes, erre máshol is szükség lenne.

Preskin 2010.01.13. 11:06:36

@newtehen:
"Az a helyzet, hogy 8 éve nem emelkedett a fizetésem. 13 havi fizetést sosem kaptam, a pulykapénzről azt sem tudom mi az. A jutalmam az, ha néha kapok a repi konyhából egy zacskó pilóta kekszet. Az üdülési csekkről csak hallottam, a cafetéria számomra egy furcsa idegen szó."
Kedves munkáltatóm ÉN így szeretlek !!!!!!
Te lenni inszeminátor ?

Samott 2010.01.13. 11:07:19

@jan: Magadra ne vedd, de ha te birka vagy kotelezo mindenkinek annak lenni? En is a versenyszferaban dolgozom, itt nem merte meglepni a munkaado, mert tudta hogy nem sztrajkolnank hanem tomegesen elhagynank a ceget, es a piacrol csak dragabban tudna potolni a hianyzo embereket.

Egyebkent a bkv-nal is csak azert sztrajokolhatnak viszonylag batran mert a piacon nincs eleg buszvezteto (nezd meg a honlapon, most is keresnek ilyeneket). Szoval aki ugy gondolja jobb a buszvezeto fizu mint a sajatja, hat szabad a palya... szvsz tanulmanyi szerzodessel meg a bkv ki is tanit, ha szukseges.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.13. 11:08:11

@gloire:

Türelem. Lesz még TWÁ publicisztika a következő Orbán-kormány idején arról, hogy a sztrájkjog a fejlett nyugati világ alapvető letéteménye.

Fogja még a nyugatiértelembenvett teljesítményközpontú elitértelmiség kommentjeiben a sztrájkoló vasutasokat is védeni.

Mindennek eljön a maga ideje.

Levéltetű 2010.01.13. 11:08:13

Poszt tetszik. Gratula.

emzperx 2010.01.13. 11:08:56

Fordítva is lehet érvelni: Ha a BKVnak nem tetszik a sztrájk, kereshet magának másik sofőröket!)

céerem 2010.01.13. 11:09:15

@emzperx: sztem utána már nem marasztal...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.13. 11:09:38

Ha én lennék a BKV dolgozói helyében, SOHA nem fogadnék el olyan ajánlatot, hogy növelik a fizetésemet, ha sikerül spórolni a "személyügyi költségeken".

Ez KIZÁRÓLAG a vezetőségnek lehet BÓNUSZKRITÉRIUMA, nem pedig a sofőrnek ígéret. Mit tehet a sofőr annak érdekében, hogy megkapja a fizetésénem opciós részét? Semmit, ha az nem rajta múlik. Legyen pontos, söpörje fel a buszát, segítsen a nyomorékoknak le-föl szállni, mit tudom én mi - ezek rajta múló dolgok. De az, hogy Kocsis úr úgy dönt-e, hogy vesz egy offshore cégtől szállodát a BKV-nak, és ezen elúszik néhány milliárd - na ezen egyáltalán nem múlhat egy BKV dolgozó fizuja.

emzperx 2010.01.13. 11:11:19

@céerem: Szerintem se, és volt már ilyesmire példa karrierem során.

bz249 2010.01.13. 11:13:18

@yanchi345: es adodik a kerdes miert nem megy el szonyeget pakolni?

jan 2010.01.13. 11:13:36

@Samott: hát, gratula nektek, nálunk kicsit mások az erőviszonyok, meg a szokások

eN 2010.01.13. 11:14:25

@Elpet: mostmér' egy thesisért nem írna meg akármit és annak az ellenkezőjét is?
naugye.

bass.gitár 2010.01.13. 11:18:36

@newtehen: Nem vagy egy kissé málé? 8 éve nem találsz másik munkahelyet magadnak? Átképzésre nem gondoltál? Vagy a tanulást otthon nem engedélyezik? Mindenhol haptákba vágod magad? Te vagy a remek munkaerő! Minden munkáltató ilyenről álmodik! Így tovább!
De azért, mert neked így is jó, azért ne kívánd ezt másoktól is!

Tibike15 2010.01.13. 11:21:04

na a másik agysebész társaság, a Gaskó banda is szolidaritási sztrájkot fontolgat

ez már a besz.rás kategória, mindegy milyen indokkal, csak ne kelljem dolgozni, mert el kell költeni a szakszervezeti alapban összegyült sztrájk pénzt

reality 2010.01.13. 11:23:03

Úgy látom, a cikkíró nem éri a kollektív szerződés intézményét:eltérés a munka törvénykönyvtől, megállapodás mindkét fél megelégedésére. Ez nem egy munkáltatói kegy, ez egy szerződés, hogy mindkét fél jól járjon.
Nagyon is jó lenne, ha nem csak a közszférában, de a magánban is, főleg a multiknál is lenne erős szakszervezet, amely sztrájkolhatna, mert aki egyszer is dolgozott ilyen helyen, tudja hogy a munkáltató bármit megtehet, mert elég erős az érdekérvényesítő képessége.
És itt kérem ne jöjjenek azzal egyesek, hogy fel lehet mondani, mert épp azt hasznélja ki egy régiós multi, hogy nincs hova mennie a munkavállalónak, mert vagy nincs másik munkahely (a kisboltoktól eltekintve), vagy hallgatólagos megegyezés van a hasonló multik között a régióban, így a munkavállaló csöbörből vödörbe jut.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.13. 11:26:40

@bass.gitár: Szinte biztos voltam benne, hogy előkerül majd egy-két autista, aki szerint ez az én hibám. :-)
Amúgy én nem kívánok mástól semmit.
Gondolom az apuci fizette nappali egyetemen lógva más jellegű problémákkal találkozol, mint én, de ez nem a Te hibád, inkább az élettapasztalat hiányának tudom be. :-)
Szerinted miért nem képzik át magukat ebben az országban? Mert az oktatás végzettséget ad, nem képzettséget.
Azzal, hogy elvégzel valamit nehogy azt hidd, hogy tudni fogod.
Amúgy meg elmondhatom magamról, hogy hála istennek azt csinálom, amit szeretek, és hála istennek számítok is valakinek ebben.
Gondolom Te is szívesen csinálnád, amit szeretsz, és amihez értesz, csak a füvezésért és a fikázásért nem sokat fizetnek, ezért kénytelen vagy folyton átképeztetni magad...

Pepe135 2010.01.13. 11:27:14

@Dinsdale Piranha: Ekkora ordas demagógiát!

Mért mindíg arra kellene gondolni, hogy van akinek így se megy, miközben a cégvezetés meg a százmilkákat ossza kifelé!

KopaszMercis 2010.01.13. 11:32:26

@politicus:

akkor ertelmezz...

anyadba meg huzzon aki akar

emzperx 2010.01.13. 11:33:14

@newtehen: Egyébként jogos panasz, hogy az átképzés az nem megy csak úgy hiphopp. Én is egy iparágon belül lavírozok vagy a munkámmal kapcsolatos új szakterületet szoktam megismerni.

HPL 2010.01.13. 11:33:17

Nem teljesen értek egyet a cikkíróval. A sztrájk egy jó érdekérvényesítő eszköz, DE ugyan menjenek már a p*csába a buszvezetők a 13%-os béremelésükkel! Én egy amerikai multinál dolgozom diplomásként. Tavaly nem kaptunk béremelést és idén sem fogunk. Szakszervezet nincs. Ennyi. Úgyhogy kurvára nem vagyok empatikus a sok hőbörgő, tahó busz-/villamosvezetőkkel akiknek max érettségiük meg egy jogsiuk van.

céerem 2010.01.13. 11:33:20

Az érdekvédelmi szervezeteket kik fizetik?

eN 2010.01.13. 11:36:00

@HPL: akkor menj a bkv-hoz, látod mennyivel jobb nekik

céerem 2010.01.13. 11:36:42

@newtehen: én ezt akartam írni, hogy ki mondta, hogy newtehen nem keres jól, vagy nem csinálja, amit szeret, vagy mittudomén. Talán nem kapott fizetésemelést, de lehet, hogy ezzel együtt jó helyen dolgozik.

JokerZ 2010.01.13. 11:36:48

@==T==@Utó Pista@Dr. Zerge@komment_komment: jó, mindenkinek sikerült azt az egy mozzanatot kiragadnia a hozzászólásomból, hogy a bruttó fizetést sikerült nettónak írnom, ami elég nagy baromság, elismerem, de mégiscsak az arányokról szerettem volna szólni (ja és az 500 ezres cafeteria keretet újra csekkoltam - hol van még ilyen a világban?)

ha eddig senkinek nem tűnt volna fel, ebben az országban a többség szarul keres. nem lehet kiragadni a buszsofőröket, hogy bezzeg de nekik milyen szar a helyzetük, csak akkor, ha az országos átlaghoz képest méltánytalanul kezelik őket. ez természetesen nem így van, a hozzáadott érték problémáról pedig csak annyit, hogy bár a BKV-sztrájk nemzetgazdasági kára rövid távon óriásinak tűnik, az emberek középtávon alkalmazkodnának egy ilyen helyzethez (baromi nehezen, de megtörténne), teszem azt, a Volánbusz átvállalna csomó szolgáltatást, tehát igenis vannak helyettesítő termékek (csak nem rövid távon). Ha viszont a tanárok vagy az orvosok kezdenének hosszabb sztrájkba, annak kevesebb rövidtávú kára lenne, azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb jövedelemkiesést okozna hosszú távon. így pedig teljesen egyértelmű, hogy egy buszvezető hozzáadott értéke meg sem közelítheti egy oktatásban vagy eü-ben dolgozó munkás HÉ-jét.

A szakszervezetek pedig továbbra is az egyik legfőbb gátjai az európai versenyképességnek (legalábbis jelenlegi rugalmatlan formájukban). ha megint egy újabb generáció fog bekerülni úgy a munkaerőpiacra, hogy azt hiszi, a munkavállaló diktálhat (egészen abszurd), akkor nem fogjuk soha befogni az USA-t és Kelet-Ázsiát. Nem kell hozzájuk teljesen alkalmazkodni, de a munkaerőpiacot befagyasztó, a mobilitást gátló munkajogi szabályozások európa-szerte borzasztó versenyképességi problémákat okoznak, miközben az életszínvonalat max. rövidtávon emelik, hiszen kevésbé hatékony a vállalatok működése, kevésbé rugalmas a termelésük és a szerkezetük. Európa országai végletesen rövidtávú és elavult gazdaságpolitikai szemléletét sikerül lassanként átvennünk, miközben éppen (végre éltanulóként) kicsit más utat is járhatnánk.

Egyébként erről az útról a mi generációnk fog dönteni. egyelőre nem éppen jó felé haladunk a kommentek alapján.

JokerZ 2010.01.13. 11:38:27

@Elpet: nem lesz ilyen publicisztika. ne magadból indulj ki (mármint a köpönyegforgatásból).

S.V. 2010.01.13. 11:40:15

úgy látom, itt sokan osztják az igét, csak alapvető elméleti gazdasági dolgokkal nincsenek tisztában. :)

egy adott bértömegből nem nagyon lehet többet adni mindenkinek; a fizetés emelése (szinten tartása jelen esetben) elbocsájtáshoz kell hogy vezessen. tehát, ebben a megközelítésben nincs megoldás a helyzetre.

érdekes, hogy a tanárok nem sztrájkolnak, az orvosok se, pedig nem gyengén földhöz vágta őket a válság/államcsőd veszélye/komcsik/bajnai (hívhatjuk, ahogy akarjuk).

dolgozni kéne, nem sztrájkolni, vazze' :)

mafos 2010.01.13. 11:41:04

@balage_81: Te egy deka adót nem fizetsz azért, hogy "kiálljanak a garázsból". Az hogy az állam mennyi segélyt ad nekik(mert fent lenyúlnak mindent), ahhoz semmi köze a sofőröknek. De Te a jegy vagy a bérlet árával fizeted ki az ő munkájukat. Fordítva ülsz a lovon, öreg. Azért fizetsz adót, hogy a sanyarú sorsú kissebbségnek teljen plázmátévére.

céerem 2010.01.13. 11:41:42

@Zlatan: Igen.

Megnéznék egy békávé sofőrt orvossztrájk idején (ami teljesen jogos lenne, de nem tennék meg úgyse) amikor rohan be az intenzívre a balesetes rokonával és csak Gizikével, a takarítónővel találkozik, mert a "Dottorúr ma nincsbenn,me' sztrájkol a fizetésemelésér", a nettó 90e helyett... Biztosan úgy gondolná a békávé vezető kollega, hogy jogosan...

reality 2010.01.13. 11:41:54

@HPL: Basszus, miért nem szervezel szakszervezetet? Mindig egy emberen áll vagy bukik! Ha neked trottyos lesz a gatyád, akkor ne mások sztrájkja miatt fanyalogj, hanem gondolj a magad szerencsétlenségére.
A sztrájk és a szakszervezet elvitathatatlan demokratikus jog.
Ha nem tetszik, el lehet menni Kínába.

sorokinV 2010.01.13. 11:42:14

Alapvetően már rég nem a BKV vezetőség vs. dolgozók meccsétől kellene a megoldást várnunk, hanem az államnak/önkormányzatnak felmondani a szerződését a BKV-val. Aztán kiírni egy pályázatot, hogy a rendelkezésre álló eszközparkkal ki mennyiért szeretné ellátni Budapest tömegközlekedését!
A BKV már hosszú évek óta képtelen tisztességesen ellátni a feladatát, ez a sztrájk - ami a menedzsmentnek éppen olyan jól jött, mint a telhetetlen dolgozóknak - csak a jéghegy csúcsa...

S.V. 2010.01.13. 11:42:52

ja, még annyit, hogy ki kéne rúgni az összes sztrájkoló balfaszt...lenne helyettük más, aki dolgozna ;)

HPL 2010.01.13. 11:43:37

@eN: Menjen a BKV-hoz, akinek IMre az anyja! :D

mafos 2010.01.13. 11:44:10

@Sebastian Valmont: Tanárok nemrég tüntettek, az még nem sztrájk, de már majdnem de még nem. Az orvosok meg szvsz nem tehetik meg. Nembaj. De azért próbáld ki, amikor a mentő egy sztrájkoló ügyeletes orvoshoz visz be.

Samott 2010.01.13. 11:45:26

@HPL: ok se kaptak tobb fizetesemelest mint te. Ha neked brutto 250e korul van a fizud, akkor a te netto fizetesed is pont ennyivel emelkedett. mint mindenki mase ebben az orszagban. (valtoztak az szja szabalyok, ezt probalja fizetesemelesnek beallitani a bkv)

S.V. 2010.01.13. 11:46:20

@mafos: nem értetted, amit írtam. :)

a bkvsok miért tehetik meg? :) szeritnem senki nem teheti meg, aki közfeladatot lát el, maximum szélsőséges esetben. és a jelenlegi nem épp az.

AutosVilli 2010.01.13. 11:46:49

Nyugodtan kibirtak volna még egy évet Sztrájk nélkül,sokba kerül ez nekünk basszátokmeg.

céerem 2010.01.13. 11:48:36

@mafos: A mentősök szóvivője azt mondta, hogy a szerződésükben van egy olyankitétel, miszerint nem sztrájkolhatnak.
@reality: akkor az ő jogaikkal mi van?

Alapvetően beletenném ezt a passzust minden közalkalmazott szerződésébe,Ha nem tetszik, versenyszférázzon.

AZ orvosokat és a mentősöket viszont fizessék már meg végre. Én vizitdíj és napidíj-párti vagyok emiatt.

snapp 2010.01.13. 11:50:55

elolvastam a vitaindítót...szomorú is lettem...ki kellene próbálni a cikk írójának a buszvezetés örömeit,megpróbálni beosztani azt a munkabért ,amit a sofőr kap ezért,vállalni azt a felelősséget ,ami a tömegközlekedésben nap mint nap adódik,...a végkielégítéseket valahogyan nem veszélyeztette a "válság".

vázkulcs 2010.01.13. 11:52:02

Ekkora baromságot mint ez a poszt. Ezért tart itt az ország mert az emberek torkán minden hülyeséget le lehet nyomni.

Ahol nincs erős szakszervezet ott mindent meg lehet tenni a dolgozókkal.

Kicsit durva amikor kb 1 milliárdot már bizonyítottan kiloptak a BKV-ból, mellette gyanítom még sok 100-at, akkor a szerencsétlen, csóró melósokon próbálnak szorítani egyet. és a közvélemény azon háborog, hogy mernek ezek sztrájkolni.

Hihetetlen. :D

Egyébként ha nem lettek volna szakszervezetek a melós még most is rabszolga lenne, sok helyen kb az most is.

sorokinV 2010.01.13. 11:54:37

@snapp:

Te meg próbáld ki a szarszippantást minimálbérért! Akkor lennél igazán szomorú!

Levéltetű 2010.01.13. 11:55:24

@vázkulcs:

Mókuska, a vezetőségi lopásokon ugyanúgy kiakad a jónép, mint a mostani kabbefaszom stílusú sztrájkon.

balu_a_medve 2010.01.13. 11:55:33

@balage_81:
"ha mi nem adunk nekik [ti. British Petroleumnak és más multiknak vissza nem térítendő állami támogatást], majd ad 30 másik ország, és ott teremtenek munkahelyeket és fizetnek adót. de nyilván mindenki hülye és te vagy a legjobb kommunista"

Lehet, hogy jobban járunk úgy. Nettóban számolva a 3 milliárdos (viszonylag RENDSZERES!) támogatást is, bizony lehet, hogy megértné, ha eltűnnének. Ha ezt a pénzt magyar vállalkozások kapnák meg...

A multik munkahelyteremtő, adót generáló stb. hatását mindig is erősen túlbecsülték, a statisztikák és számvevőszéki jelentések mást mutatnak.

Szóval lehet, hogy jó kommunista vagyok, de hülye nem :)

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 11:57:37

@balu_a_medve: Ennyi pénzből rengeteg munkahelyet tudnának teremteni hazai kkv-k is.
A BP meg menjen a fenébe.

céerem 2010.01.13. 11:58:43

@balu_a_medve: Lehet, de lehet, hogy nem, mert a magyar vállalkozások bizonyos része nem életképes, nem hosszú távra tervez, ezért nem biztos, hogy jó ötlet nekik adni a pénzt. Egy multi azért jóval több munkahelyet termet. Azt meg ne higyjük már el, hogy a magyar vállalkozó majd szépen, becsületesen mindent visszaforgat és felhasznál úgy, ahogy kell.

balu_a_medve 2010.01.13. 12:00:11

@Zlatan:

"A szakszervezetek pedig továbbra is az egyik legfőbb gátjai az európai versenyképességnek (legalábbis jelenlegi rugalmatlan formájukban)"

Akkora gátjai, hogy az usa-ban már lényegében leépült az ipar :) Érdekes, hogy pont azok a helyek érzik meg kevésbé a válságot, ahol erősek a szakszervezetek, és megmaradt az ipar (Németo. és különösen Franciao.). A britek tántorognak az államcsőd felé, az USA-ban a bankóprés dolgozik (a Fed frissen nyomott pénzzel vásárol Treasury-ket :) )

sorokinV 2010.01.13. 12:01:23

@Tehetetlen Dodó:

Nem mellesleg, ha többen dolgoznának, akkor lenne vásárlóerő is, ahova a magyar kkv el tudja adni a termékeit.
Mert a legnagyobb baj, hogy roppant pici és fizetésképtelen a magyar piac, ahova termelünk, nemzetközi kereskedelembe meg a kibaszott bürokrácia és az elcseszett adóterhek miatt nehéz versenyképesen bekacsolódni.

balu_a_medve 2010.01.13. 12:03:28

@céerem:

"Egy multi azért jóval több munkahelyet termet"

Ez egész egyszerűen nem igaz. Ismétlem, a statisztikák és a számvevőszék mást mond. A legnagyobb munkahelyteremtő multi egyébként a Tesco, kb. 10e szarul fizetett alkalmazottal.

Az adókról nem is beszélek. A multik rengeteg kedvezményt kaptak-kapnak, és ezek a fent említett támogatások meglepően rendszeresek.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2010.01.13. 12:04:00

@eN: Már azzal is előbbre vagyunk, ha a legrosszabb 20%-tól megszabadulunk, de a jelenlegi félmillió munkanélküliből simán lehet válogatni szerintem. Van jópár ember, aki bármilyen munkát lelkiismeretesen elvégezne bruttó 100 feletti fizetésért.
Egyébként nem olvasok TWA-t, mert az a 2-3 cikke, amit láttam pár éve, megerősítette, hogy nagyon gáz és egysíkú a gondolkodása.

Mondjuk mindez csak álom, először a közpénzek lopását kellene törvényileg szigorúbban büntetni, jobban kivizsgálni, stb. mert amíg van rá lehetőség, előbb-utóbb úgyis megfertőz mindenkit a korrupció és a sikkasztás.

vázkulcs 2010.01.13. 12:04:02

@Levéltetű:

vsz ott kellene kezdeni, hogy ki mennyit keres ennél a cégnél, és, hogyan keletkezhet ennyi veszteség 0 szolgáltatási színvonal mellett. Aztán ha ezek a témák rendbe vannak téve, felelősök teljes vagyonelkobzás mellett a sitten akkor esetleg fel lehet vetni, hogy a dolgozók is hozhatnának némi áldozatot.

céerem 2010.01.13. 12:04:18

Ami a prémiumokat illeti:
A munkám részben egy minisztériumhoz köt és ott párszor már belefutottam azidénnincsjutalomésezfelháborító című beszélgetésekbe.
Amikor bárgyú, boci szemekkel rám néznek, hogy nekem erről mi a véleményem, mindenkinek elmondom, hogy konkrétan az, hogy nem érdemlik meg. A jutalom, az azért jutalom és nem fizetés, mert nem jár automatikusan. Csak annak járna, aki megérdemli, de ezt persze a közalkalmazottak nem értik, mert ez nekik jár, és kap is mindenki. Én pedig népszerűtlen vagyok a véleményemmel, de nem érdekel.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 12:07:16

@céerem: Miért teremtene többet?
A munkavállalók többsége ma is a kkv-szektorban dolgozik.
Az ipari multik alacsony színvonalú, betanított bérrabszolga jellegű munkahelyeket teremtenek és azonnal továbbállnak, ha még olcsóbb rabszolgapiacot találnak.
A kereskedelmi multik meg egyáltalán nem teremtenek új helyeket, csak tönkreteszik a régi kisvállalkozói struktúrákat, per szaldó kevesebb munkahely lesz az ágazatban.
A mezőgazdaság és az élelmiszerfeldolgozó-iparban meg egyenesen katasztrofális a multik hatása.

céerem 2010.01.13. 12:09:10

@balu_a_medve: Persze, aránytalanul magas a multik központi támogatása.
De akkor sem tudom elképzelni, hogy a kkv szektort így támogassuk, mert a táogatottak is bezsebelnék a pénz egy részét magáncélra.

Sokkal kevesebb embernek kellene az állami szektorban dolgoznia, és akkor lenne valódi adófizetés is, nem az, ami most van, hogy egyik zsebből a másikba pakolásszák a közalk-ak járulékait.
2005 környékén volt egy olyan felmérés, hogy 800.000 ember fizet olyan adót, ami effektív "termelt", a versenyszférából. Így nem lehet működtetni egy államot.

bz249 2010.01.13. 12:09:14

@balu_a_medve: namost az az erdekes az europai ipar kitelepuleseben, hogy az elmult cirka kettoszaz evben Europaban kibanyasztak szinte minden gazdasagosan kitermelheto nyersanyagot.

A huje ipar meg ezek utan odatelepul, ahol az ipari forradalom kesese miatt meg van olcso nyersanyag (pl. Kina adja a vilag szentermelesenek a felet). Ennel tobbet nem igazan kellene belelatni a helyzetbe.

Es a hagyomanyos iparagakat akkor sem tudna visszaszerezni Europa, ha fizetnenek a dolgozok, hogy bemehessenek a vasgyarba. Mert nincs szen, nincs vaserc anelkul meg nem megy... vagy legalabbis dragabban. Nagyjabol ugyanezt el lehet mondani a megszunt agazatok 3/4-re.

céerem 2010.01.13. 12:10:16

@Tehetetlen Dodó: "A mezőgazdaság és az élelmiszerfeldolgozó-iparban meg egyenesen katasztrofális a multik hatása."

Azaz?

bz249 2010.01.13. 12:14:09

@céerem: azaz ilyen ipar konkretan nincs Magyarorszagon. (mar ha beleszolhatok)

Pl: a Nordzucker szerinted Magyarorszagon vagy Nemetorszagban epitett le munkahelyeket, annak kapcsan, hogy a WTO lebaszta az EU-t, hogy csokkentse a cukorexportjat?

KopaszMercis 2010.01.13. 12:16:21

@Tehetetlen Dodó:

igen mindenrol a multik tehetnek.. a magyar foci is azert tart ott ahol mert a bezzegmultik...

KopaszMercis 2010.01.13. 12:18:55

@céerem:

azaz... ha nekem mint laikusnak dontenem kene, hogy velhetoleg ki tehet arrol, hogy szarban van a magyar mezodgazdasag

a)
A lamborghinivel tunteto lumpen lusta gazda

vagy

b) a multi cegek intezmenye...

hat nem is tudom.. nehez dontes.

céerem 2010.01.13. 12:19:47

@bz249: Naaa neeeeeeeeeeeeeee általánosítsunk már ennyire. Főleg, ha (ezek szerint) nem értünk hozzá.

céerem 2010.01.13. 12:22:41

@KopaszMercis: vagy a gazda, aki olyat termel, ami nem piacképes...

és persze a téesz-szerűségek hiánya, mert az jól működött.

Elárulom neked, hogy több multi kötött felvásárlási szerződést magyar gazdákkal, akiknek ez kifejezetten jó üzlet és már azt is elérték, hogy amikor pl. a teszkó csomagolja az árut, ki van emelve rajta trikolórral, hogy magyar termék. Csak egy példa.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 12:23:04

@céerem: Azaz: a komplett feldolgozóipar el lett kótyavetyélve, Antall és Horn áldásos működése során. Most szinte nincs is magyar tulajdonú résztvevő, ezért az ágazat alapanyag termelői teljes mértékben ki vannak szolgáltatva az őket erőből lenyomó felvásárlóknak.
Nézz utána, kié mindez és mi zajlik a cukor-, tej- és növényolajiparban, csak hogy a legismertebbeket említsem.
Az idegen tulajdomú lánc végén állnak a nagy áruház-multik, mi meg csodálkozunk, hogy a világ egyik legkedvezőbb adottságú országában ezer kilométerekről idehordott szemetet zabálunk. És még csak nem is olcsóbban, mint másutt a rendes holmit.

Bummer 2010.01.13. 12:23:51

@céerem: . "Egy multi azért jóval több munkahelyet teremt."

Ide azokkal a számokkal! Hány új munkahelyet hoztak létre a multik? Tartok tőle, hogy negatív lenne a mérleg.

sorokinV 2010.01.13. 12:24:40

@KopaszMercis:

"A lamborghinivel tunteto lumpen lusta gazda"

Ebből speciel rengeteg van! Külön szalon létesült a tanyavilágban, hogy kielégíthessék az igényeket. Sőt, a luxusautó gyártást is a magyarországi lustagazdák húzták ki a szarból!

netsrot5 2010.01.13. 12:24:45

Rohadt sztrájkolók----- a válságban!
Jelentsen csődöt a BKW- Mindenkir rugjanak ki. A Főváros csináljon új Közlekedési Vállalatot Budapesten ÚKVB néven.
Új vezetőséget csináljon és vegye fel azokat akik felvették a munkát és nem sztrájkoltak,, s vegyenek fel új munkanélküli dolgozókat, aki szívesen dolgoznának 250 ezerért, de nem igényelnek karácsonyra 45 ezer "kacsa pulyka pénzt".
Az új Vállalt kapja a pénzt majd meg amit Bajnai ígért a BKV nak és fejlessze a Jármű állományt.
...és meg van oldva :D
Ebben a válságban minden dolgozónak és nem dolgozónak kevesebb jut...nekik se legyen követelésük...amíg nem szűnik meg a válság!
Akik most nem jutnak be a munkahelyükre a sztrájk alatt, azok egyesüljenek és vonuljanak a sztrájkolók " garázsa" elé ahol kártyáznak!!!!!! --és osszák meg az anyjukkal kapcsolatos véleményüket!

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 12:25:18

@KopaszMercis: te nem tudod követni az ok-okozati viszonyokat.
A multi csak azt csinálja, amit a természete diktál.
A gazemberek azok, akik lehetővé tették, hogy ilyen mérékben eltorzuljon egy ország gazdasági struktúrája.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 12:26:51

@KopaszMercis: látszik, hogy a te nicked se a véletlen szüleménye.

S.V. 2010.01.13. 12:27:11

a multik nem tehetnek semmiröl. nem ők a hibásak azért, mert a magyar gazdaság elmaradtott volt, és rossz kompromisszumokkal "váltottunk rendszert".

a többszáz éve versenyző országok pedig szinte nem is foglalkoztak azzal, hogy az exkomcsi országok le vannak maradva csöppet, versenytársként kezeltek minket.

szóval, nem a multik vagy a komcsik tehetnek az egészról, hanem az erőltetett, gyors nyugatiasodni akarás és kényszer a nyugatiasodásra. szerintem...de ez még sokkal bonyolultabb.

értelmetlen a vitátok. :)

azé', kapják be a sztrájkolók :D

céerem 2010.01.13. 12:32:25

@Tehetetlen Dodó: Máraki. Én magyar termékeket veszek.
Nem kell semminek utánanéznem, elég jól értesült vagyok etéren.

marta47 2010.01.13. 12:38:00

Több tiz éven keresztül a BKV halmozta a sok tiz milliós hiányt.És ezért minden év végén még jutalmat is kaptak.Gondolom hogy oly aggodó szakszervezetek is ezzel eggyet értettek, és ezen akkor nem háborodtak föl, és nem utasitották vissza, mert ugye jutalom azért ráfizetésből, mégsem fizethető.És nem a buszvezető a hibás, de a szakszervezetek már igen,hogy miért ilyen nagy a vizfej a BKV-nál.Talán a dolgozók jógait úgy is meglehetett volna véddeni,hogy szükségtelen ekkora vizfejet hizlani.A karcsúsitást akár a szakszervezeteken is el lehet kezdeni.Minek is kell 12 független szakszervezet, teljes+ felhizlalt aparátussal eggyüt egy cégnél?Azért mert állami??? DÖRMI m

Preskin 2010.01.13. 12:45:49

@marta47:

"eggyüt"
Hogy ezért Te mit fogsz kapolni ?
Azt azért lásd be, hogy a szakszik nem szólhatnak bele a vezetők kinevezésébe.

Preskin 2010.01.13. 12:49:15

'bédidő ?

Csájnát ide izibe
Egy marék rizst fizibe

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 13:16:20

@céerem: Mint kivétel erősíted a szabályt.

Buzzword 2010.01.13. 13:41:30

@sorokinV: A Lambó gyárt traktorokat is a stricijárgányok mellett:-)
Egyébként ki a fasz tiltotta meg a gazdáknak, hogy önszervező jelleggel szövetkezetbe tömörüljenek? Úgy is lehet téeszt csinálni, hogy nem tűzzük ki a vörös kalászt, hanem csak szépen segítünk egymásnak a termelésben.

cooper (törölt) 2010.01.13. 14:05:00

khmm, nem akarsz írni a párizsi repülőtereseknek, hogy miért sztrájkolnak, amikor az idő is rossz, főleg ha tudnák, hogy magyar kollégáik mennyit keresnek :), meg válság van, mit képzelnek, az utasokkal basznak ki...ha már válság,´(már 20 éve itt, de mindegy) miért is nem fizetős az egyetem? mint pl angliában? akkor nincs válság ;?

"akik a végképp nem értik a sztrájk intézményét"
azért az elég gáz, franciaországban mindenki érti...mit is tanítanak az iskolákban?
posztoló, ha te nem tudsz sztrájkolni, és a kínai típusú rendszert tartod jónak(no tb, no biztosítás, no jogok, no 8 munka, no nő:):) stb), akkor inkább ne irogass semmit -
főleg ilyen baromságokat ne, hogy több nyelven beszélő diplomás nem tud elhelyezkedni

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 14:16:37

@Bummer: elég ha a fórumozók közt körülnézel, hányan mondták már hogy multinál dolgoznak

bz249: még mindig nem világos a banki hasonlatod. mit akarsz vele mondani?
a bkv-sok helyzete különleges, ezzel élnek vissza. ez nem azt jelenti hogy ennyit ér a munkájuk. ez azt jelenti, hogy nincs egy tökös vezetés, mert politika az egész. ez változni fog a közeli jövőben, erre a nyakamat teszem

elpet: ha nem így lesz, azért majd jó hangosan bocsánatot kérsz twá-tól?

reality: azon már gondolkodtál hogy miért nincs elég munkahely? csak nem a magas adók, a versenyképtelen gazdaság miatt? a többit kitalálod, vagy elmondjam?

mafos: ja, az ÁLLAM adja nekik a pénzt, így már értem. és az kiéből van? a többi amit leírtá egyszerűen hülyeség

balu a medve: akkor már csak arra válaszolj, hogy miért akarja őket mindenki a régióban, ja meg nyugaton is

"Akkora gátjai, hogy az usa-ban már lényegében leépült az ipar :)" - szerintem ideje abbahagyni a hülyeségek írását, mert még megárt. ha leépült az iparuk, az eu vezető országai meg ilyen faszák, akkor hogy lehet hogy mi is érezzük a tőlük indult válságot? nem kéne már az eu-nak világelsőnek lennie gdp-ben?

Tehetetlen Dodó. egyenes az út a szocializmusba a mondandód alapján. miért teszik tönkre a kicsiket a nagyok? mert olcsóbbak. ki jár ezzel jól? a fogyasztó. mi történik ha nem jöhetnek ide az olcsó árut adó multik? 1. elmennek máshova 2. drága szart veszünk, ld. magyar mezőgazdaság

ö...mikó? 2010.01.13. 14:20:54

@balu_a_medve 2010.01.13. 12:00:11:

Azért ez durva volt... :) Olvass utána, hogy miért tart ott ma az amerikai autóipar, ahol. Mármint amekkora szarban van. A szakszervezetek miatt, bezony.

bz249 2010.01.13. 14:22:03

@balage_81: a banki hasonlat lenyeg: a bankok tobb veszeteseget termeltek, mint a BKV 1000 ev alatt. Es mivel kaptak allami (adofizetoi) penzt, pofa sulyba es ingyen dolgozni!

www.klikkbank.hu/valsag/20090326-otp-es-fhb-imfhitel-az-allamtol-a-magyar-bankoknak.html

A BKV-dolgozok pedig pontosan azert sztrajkolhatnak, mert nincs eleg buszsofor, akit fel lehetne venni a helyukre. Ki is lephetnenek a cegtol, csak akkor nem harom napig, hanem harom honapig nem lenne tomegkozlekedes. Verseny es Piac. Ok vannak a kedvezobb helyzetben hulyek lennenek nem kihasznalni.

Ugyanis nincs helyettesito termek. Ha lenne, akkor nem venned fel a sztrajkot, marpedig fel vagyol haborodva.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 14:30:29

@bz249: a bankok évekig veszteségeket? ne haragudj, de nagyon el vagy tévedve. ráadásul ezeket a cégeket elvileg több országban átvették az államok, így van beleszólásuk hogy mi hogy legyen. aztán ha talpra állnak, drágábban el lehet adni a részvénypakkokat befektetőknek. de hogy veszteséget termeltek volna évekig, sorry, de nézz utána jobban.
ami a sofőröket illeti, ha felmondanak ők hova mennének dolgozni? na ugye...

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 14:32:18

@bz249: ja és a banki csacsiságodhoz még annyit, hogy ezernyi cég dőlt be az összes létező gazdasági szektorban a válság miatt, miért pont a bankok lettek volna a kivételek? ezek szerint minden létező szektor kapzsi és hülye volt egyszerre? na szóval...

bz249 2010.01.13. 14:35:54

@balage_81: egyelore az van, hogy bele kellett tolni a rendszerbe 10.000 milliard USD-t... banki dolgozoknak kuss! Majd ha nyereseggel eladtak a reszvenyeket szabad lesz pofazniuk. Majd!

A soforok ofa mennek dolgozni, ahova akarnak. Nem erdekel, a jatek a kovetkezo. Van egy monopolhelyzetben levo szolgaltato szervezet (nevezzuk ezt buszvezeto szakszervezetnek), amelyik megprobal visszaelni az erofolenyevel. A kerdes, hogy a buszvezetoknek van nagyobb szuksege a fizetesre vagy a varosnak a buszkozlekedesre. Egy atlag sztrajkalap kb. ket hetre szokott eleg lenni. Annyit kell kibirnod.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 14:44:31

@balage_81: Te csak ne tegyél egyenlőségjelet az "út a szocializmusba" meg az egészséges patrióta gazdaság közé.
Nálunk nem piaci versenyben teszik tönkre a kicsiket a nagyok, legalábbis nehéz piaci versenynek nevezni az erőfölénnyel való visszaélést, ráadásul állami segítséggel, a nemzeti érdekek ellenében.
Amellett a nagyok egyáltalán nem olcsóbbak, hanem olcsóbb áru címén többnyire alacsonyabb kategóriás szemetet árulnak, meglehetősen drágán.
(Nyugodtan hasonlítsd össze a környező országok árszínvonalával a miénket és utána magyarázd el, hogy ugyanazt az árut miért tudják Ausztriában ugyanabban a bolthálózatban olcsóbban vagy ugyanannyiért adni, mint nálunk, miközben ott a bérköltségek az itteninek a hatszorosára rúgnak).
Úgyhogy nem kell ez a neoliberális közgzdasági maszlag, nyugodtan el lehet töprengeni az összefüggéseken.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 14:45:27

@bz249: személyes oka van ennek a gyűlöletnek a banki dolgózokkal szemben? nem kaptál hitelt valahol vagy mi? néhány felelőtlen bankár és még inkább felelőtlen amerikai politikus és jegybank elnök (greenspan) hibája az egész. még ha bush-t hibáztatod is közelebb vagy az igazsághoz. amúgy pedig ismétlem: ahol az államok beszálltak a bankokba, ott megmondhatják mennyi legyen a bónuszok mértéke. ahol meg nem, ott meg nekünk van kuss, mert magáncég, magánpénzből, állami segítség egy fillér sincs benne. látni kéne az összefüggéseket

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 14:47:42

@ö...mikó?: Elsősorban nem a szakszervezetek miatt. Hanem azért, mert technikailag korszerűtlen, elavult gyártmányai vannak, amelyeket eddig is a piaci hitel-lufi révén tudtak megfelelő mennyiségben értékesíteni.
A lufi kipukkadt, a szar kocsik meg a kutyának se kellenek.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 14:48:12

@Tehetetlen Dodó: csak nem azt mondod hogy szart adnak és azt vesszük meg? és hogyan kényszerítik a magyar fogyasztót hogy azt vegye meg? ez nem neoliberális maszlag, ez józan ész. a hiba az ön készükékében van.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 14:50:44

@Tehetetlen Dodó: az amcsik már a kilencvenes, sőt a nyolcvanas években is szart gyártottak a japókhoz képest. egy idő után már a patriotizmus sem volt elég, a köcsög amerikai fogyasztó is inkább a takarékos japán autót vette. hát most mondd meg, ezek a neolibsi amerikaiak....

bz249 2010.01.13. 14:53:04

@balage_81: semmi szemelyes problemam nincs a banki dolgozokkal.

De meg egyszer a kerdes: miert nem hasznalhatjak ki a buszsoforok az erofolenyuket. A ket szep szemed miatt kellene rendesnek lenniuk vagy miert? Van egy csomo lehetoseg a sztrajkot ellenzok kezeben, ugymint:

- konkurrens kozlekedesi ceg inditasa
- D-kategorias jogositvany megszerzese es jelentkezni a BKV-hoz

Ugyanis azert lehet eredmenyesen sztrajkolni, mert mind a BKV, mind a buszsofor szakszervezet monopolhelyzetben van. Aki meg ilyen korulmenyek kozott nem teszi el az extraprofitot az hulye. Miert kellene a buszvezetoknek hulyenek lenni?

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 14:55:09

@balage_81: Lehet, hogy te a rózsadombon laksz és nem kell osánteszkóba járnod, így nem ismered azt az árut, amivel ott nyomják tele a szerencsétlen honpolgárt.
Jobb neked, ha nem tudod, mire van fizetőképes kereslet. Ez a legerősebb kényszer.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 14:57:32

@bz249: Érdekes, az nem zavarja a fiút, ha monopolhelyzetben lévő cégek használják ki az erőfölényüket a hülye fogyasztókkal szemben.

Bummer 2010.01.13. 14:58:28

@Tehetetlen Dodó:
Kereslet sok mindenre van, csak nem fizetőképes, ezért csak a szart veszik meg, amiért viszont a gyártója nem kap pénzt, és ő is csak a szart tudja megvenni.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:02:13

@bz249: megint tévedsz, sokadszor. először is: még a multi cégeknek sem engedik sehol a monopol helyzettel való visszaélést. törvények vannak rá, nem engednek nagy cégeket egyesülni, lásd pl hogy az omv miért nem hagyhatná nyitva a battai finomítót, ha megvenné a molt. tehát ez az erőfölény duma teljesen alaptalan, ilyen nincs!!! monopol helyzet: törvény szabályozza ezt is, vagy rendelet, tököm tudja. ahogy az orange ways nem indulhatott biz. területeken, nehogy a szegény volnánnak konkurense (és idővel legyőzője legyen), úgy hoznak buta politikusok buta döntéseket a bkv-val is. többek között innen a baj. nem lehet csak úgy közlekedési céget indítani, nem engedik ugyanis. amibe belenyomtak több tízmilliárd forintot a mi pénzünkből, ahol mi fizetjük ezeket az embereket, ott nem kéne visszaélni a monopolhelyzettel. és nem is lehetne - de itt már ismétlem önmagam, a töketlen politikusok miatt. persze a bkv-sok is megérik a pénzüket
@Tehetetlen Dodó: pajti, szerintem te nagyon vergődsz. ismétlem: KI kényszeríti őket, hogy azt vegyék? az egész teóriád a multikról meg szokásos jobbos panel. figyu: a Suzuki egy multi. eddig megvan? van x alkalmazottja. ez az amit te említesz az ÁSZ alapján. és azt is számolod, hogy mennyi munkahely teremtődik az itthon beszállítóinál? amik többnyire kis- és közepes vállalkozások. és hogy mennyi m.hely generálódik azáltal hogy ez a sokszáz vagy sokezer ember itthon költi el a pénzét? na. ezért adunk a multinak állami támogatást, nem a kicsi és exportpiacot találni képtelen, technológiai hátrányban szenvedő kkv-nak. szevasz

bz249 2010.01.13. 15:08:23

@balage_81: tehat a buszsoforok dolgozzanak ingyen, mert te azt mondod. Az a helyzet, hogy a buszsofor szakma jelenleg nem kinalati piac, ugyhogy max annyit tudsz elerni, hogy nem lesznek buszsoforok. Ha meggebedsz, akkor sem fog mashogy menni. De mondom a sztrajkalap elobb utobb kimerul, ugyhogy ket het-egy honap mulva vissza kell menniuk dolgozni, csak ennyit kell kibirnod. Csakhat ettol meg nem lesz tobb buszsofor.

A maximum amit elerhetsz az az ami az egeszsegugyben van. Az orvosok nem sztrajkolhatnak. De senki nem kotelezheti oket, hogy itthon maradjanak. Nem is maradnak itthon.

Ez van, az diktal, aki a szuk keresztmetszetet ellenorzi. Ez jelenleg a buszsofor szakszervezet. Ugy tudsz valtoztatni rajta, ha emeled a buszsoforok beret es akkor sok kepzett buszsofor lesz, amitol nem a munkaero lesz a korlatos tenyezo. Akkor majd a munkaadonal lesz az utokartya.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:09:29

@Tehetetlen Dodó: kispofám, mentsük már meg a malévot is. az se állja a versenyt a nagy csúf multikkal. sőt mentettük volna meg az összes szocialista nagyvállalatot, mert sokan biza csúnyán tönkrementek a rendszerváltás után, tudod miért? bingó! a verseny miatt. szerintem te titkon szeretnél a cucializmusban élni:)

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 15:10:21

@balage_81: Te nagyon okos vagy, ezért bízom benne, hogy megérted, hogy más is van a világon, mint a te dogmatikus elméleteid.
Tehát mégegyszer nekifutok: pillanatnyilag - nem utolsósorban pártunk és kormányunk 8 éves áldásos áldásos tevékenysége nyomán - a magyar lakosság egyharmada mélyszegénységben él, további egyharmada pedig gyorsuló tempóban csúszik a létminimum felé.
Nos, ez a hatmilliós tábor az, amely kénytelen az igényeit az anyagi lehetőségeihez illeszteni és mindenféle beszerzését kizárólag a vételár szerint eszközölni. És ezek a szerencsétlenek falják az elébük lökött, nem is olyan olcsó szart.
A másik mantrádat, hogy a multik sok munkahelyet generálnak, légy szíves adatokkal is alátámasztani, mert amíg nem teszed, nem más, mint a szokásos neolib dogmák ész nélküli ismételgetése.

ö...mikó? 2010.01.13. 15:11:05

@Tehetetlen Dodó: Azért csinálnak szart, mert szinte cserélhetetlen és rohadt drága a munkaerő. A GM komplett nyugdíjbiztosítót, egészségügyi ellátást, stb. üzemeltet, mer' a jómunkásembereknek jár az. Igaz, hogy a szomszéd egyetemen tanító profnak, meg amcsiban úgy alapból senkinek, de nekik jár.
Nem azt mondom, hogy ne érvényesítse a jogait a dolgozó, de túlzásokba ne essünk már. Pláne állami cégnél. Én mint tulajdonos - ráadásul olyan tulaj, aki vagy 10 éve nem ült tömközön - ellenzem a sztrájkot. A sztrájkolókat ÉS A MANAGMENTET azonnali hatállyal rúgják ki.

bz249 2010.01.13. 15:14:09

@ö...mikó?: erdekes, a Ford Europe tud jo kocsikat gyartani, a Ford US meg nem. Biztos a gonosz szakszervezet lelovi a tervrajzokat szallito repuloket...

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 15:17:24

@balage_81: Te beteg vagy? Hogy jön ide a malév? Kis bolsi barátaid most akrják 17 milliárdért visszavenni, amit nemrég rongyos párszáz millióért kótyavetyéltek el.
Sajnos, a soraidból kitűnik, hogy nagyon fiatalka vagy nagyon korlátolt vagy, mert eddig egyetlen érvet nem hoztál fel semmire, neolibsi dogmák ismételgetésén kívül.

De most jóságos leszek veled és elárukom, hogy milyen országban szeretnék élni: olyanban,amelyet gazemberek helyett a nemzeti érdekeket szem előtt tartó értelmes emberek irányítanak, akik meg tudják találni az ésszerű kompromisszumokat a nemzeti érdekek és a globális világhatalmi berendezkedés között.
Mert vannak ilyenek, csak nekünk megint a legócskább kompádor banda jutott.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:19:22

@bz249: ott tévedsz, hogy a buszsofőr csak úgy fogja magát és feláll. újra kérdezem: ő akkor HOVA megy dolgozni? értem én amit mondasz a kínálati piacról, de akkor ez úgy lenne teljes, hogy leépítünk 5 ezer fölösleges embert a bkv-tól és hadd szóljon a nagy kapitalizmus. csak az nem úgy megy, hogy ők ezt is ellenzik. na ki? háppersze hogy a szakszervezet. ha eddig jó volt békávésnak lenni, akkor tessen most is jó lenni, különben ne sikítsanak, ha egy tökösebb városvezetés utasítására az egész bandát kib...sszák. és ez lesz, figyeld majd meg.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 15:20:52

@ö...mikó?: Ez nem ilyen egyszerű. Ugyanazok az amerikai Trade Union tagok szerelik össze a Honda Accordot is...
A nagyok bizony baromira lemaradtak a fejlesztésben és ez tette be a kaput, nyilván a gazdaságosságban van szerepe a túl sok juttatásnak is, de nem az a döntő.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:27:57

@Tehetetlen Dodó: kértél linket számokkal. most így hirtelenjében ezt találtam, bár úgysem fogod rendesen elolvasni:
cegvezetes.cegnet.hu/2001/3/globalis-cegek-magyarorszagon

u.i. az mdf-re szavazok idén, malév meg úgy jön ide, hogy te véded a magyar vállalkozókat a csúnya multikkal szemben. hát a malév is elesett, akkor nyilván őt is dotálni kell "nemzeti" alapon, ha pl a mezőgazdaságot is. nem?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.13. 15:29:16

@balage_81:

Elég riasztó dolog téged olvasni. Mindig megdöbbent, amikor szembesülök azzal, hogy vannak emberek, akik úgy gondolják: az index és a w.blog olvasásával a világ megismerhető.

bz249 2010.01.13. 15:30:13

@balage_81: a kerdes, ki fogja vezetni a buszt? Merthogy ez a jatek lenyege. A buszvezeto sziv nagyobbat, mert nincs munkaja, vagy a varoslakok, mert nincs busz?

Egyebkent meg Budapesten ma sem lehet 4-5%-nal magasabb a munkanelkuliseg (2007. december 20-an 2.1% volt a budapesti kistersegben a munkanelkuliek aranya, ebbol 0.95% 180 napnal regebb ota munkanelkuli innen: www.ksh.hu/maps/teratlas/index.html) szoval elmegy a Tecsoba polcot tolteni vagy amit akar.

A buszvezetok ugy gondoljak a lakossag nagyobbat szivna. Szerintem igazuk van, ezert nem nagyon van mas lehetoseg, mint engedni nekik (es gondolkodni, hogy mikent lehet elvenni a kovetkezo sztrajk elet!).

bz249 2010.01.13. 15:31:40

@balage_81: azert a mezogazdasag mas jatek: ehen mar haltak emberek, repuleshiany miatt meg meg nem. A mezogazdasagban az ellatasbiztonsag ezert lehet olyan szempont, ami felulirja a maximalis gazdasagi hatekonysagot.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 15:34:36

@balage_81: Most ezzel mit bizonyítottál, okoska?

(Amúgy írhattad volna előbb is, hogy te is madöfös szavazó vagy, nem strapáltam volna magam annyit fölöslegesen, hogy megvilágítsam elméd sötét homályát).

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:34:42

@Tehetetlen Dodó: nézd, te nem velem vitatkozol, hanem a fogyasztókkal, innentől kezdve nincs értelme

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 15:36:07

@bz249: Az nem tragédia, ha nincs nemzeti repülőtársaság.
Sokkal nagyobb baj, ha a földi kiszolgáló infrastruktúrát kótyavetyélik el, abban van a nagy bevétel.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:37:06

@Elpet: téged sem nagy öröm olvasni. engem meg az szokott megijeszteni, hogy vannak hozzád hasonló emberek, akiknek elég annyi érvként hogy a másik melyik oldalon áll, vagy mit olvas

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 15:37:26

@balage_81: Milyen fogyasztókkal?
Hogy neked szemlátomász gőzöd sincs a mai magyar valóságról, az a te bajod.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:39:18

@bz249: a mezőgazdasággal semmi probléma nincs!!! itt van egy csomó termék, megvesszük, eszünk, nem halunk éhen. épp ezt kéne elfogadnia néhány magyar gazdának hogy ti. a kapitalizmus rájuk is vonatkozik, és ha a külföldi paradicsomot veszem, akkor sorry. az ózdi bányász melóját megmentette valaki a rendszerváltás után? vagy hagytuk őket lecsúszni? na ugyanígy nem jár semmi a gazdának sem, azért mert ő a GAZDA. és a malévnak se. és senkinek, aki versenyképtelen. ez lenne a példáim lényege. bár dodó bácsi ezt nem nagyon akarja érteni

bz249 2010.01.13. 15:45:20

@balage_81: nezd az a helyzet, hogyha beut a krach* (szerinted 1897-ben latszott, hogy be fog utni?) akkor majd itt fogunk pislogni, hogy a Pongo-Pongo szigeteki krumpli miert nem jott meg... Ugyhogy az orszag ellatasara kepes mezogazdasag igen is lehet celkituzes. A tulajdonosi formak, a termelesi modszerek, a termekpaletta ez mind valasztas kerdese, de a maximalis hatekonysaggal szemben lehet ervenyesiteni mas szempontokat is.

*ha nem hiszel a krach beuteseben, akkor maris van 350 milliard forint a koltsegvetesben, amit azonnal masra lehet, sot kell forditani... tehat mit javasolsz, mi legyen a honvedsegi budzsevel

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:49:10

@Tehetetlen Dodó: azokkal, akik megveszik a külföldi paradicsomot a drágán termelt magyarral szemben bazmeg. nem tehetek róla hogy hülye vagy, és csak írsz, de nem olvasol. a linknek meg az volt a lényege hogy ha bejön egy multi akkor hoz magával egy csomó mindent amit a kicsi magyar nem tud felmutatni, és még melóhelyeket is teremt, mert még több jön utána. oda van írva, te se sok számot mondtál szóval hagyjuk ezt. biztos hülyék a szlovákok is, akiket a magad fajta más vitában bezzeg országként nyomat ha gyurcsányt kell szapulni. tudod ők azok akikhez bazi sok autógyár ment, és örültek neki, ugyanígy tesznek a csehek, a lengyelek meg a horvátok meg mindenki. így tettek az írek is, csak hogy a DELL példáját említsem. mindenki szereti a multikat csak te nem, mert hát valljuk be: korlátolt vagy kurvára. és attól hogy azt mondod hogy én nem ismerem a realitásokat, ez még nem lesz igaz, de hagyom hogy leírd ha neked ettől jobb

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 15:55:03

@bz249: én ezt úgy látom hogy ha nincs honvédség akkor beüt, tehát nem jó a példa. sok kicsi slota bújkál mindenfelé. a mezőgazdasággal kapcsolatos felvetés meg nekem kicsit nonszensz. akkor legyen nemzeti célkitűzés minden területen. képezzünk 15 ezer kőművest évente, mert ki tudja mikor kellhet. egyébként meg: ha pl a világban tényleg élelmiszer hiány lesz nemsokára, akkor nosza magyar gazdák, termeljetek a világpiacra.

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.13. 15:56:06

Ezzel a cikkel teljes mértékben egyetértek! És azon a véleményen vagyok, hogy aki nem akar dolgozni, azt ki KELL rúgni, és felvenni olyat, akinek nem büdös a munka!

bz249 2010.01.13. 15:57:53

@balage_81: meg egyszer, kajahianyba mar haltak meg emberek... mobiltelefonhianyba meg nem. A kajanak nincs helyettesito termeke.

Egyebkent igazad van gazt meg olajat se szoktak raktarozni, mert minek, barmikor veszunk a vilagpiacrol.

Tehetetlen Dodó 2010.01.13. 15:57:56

@balage_81: Na, gondolkozz egy kicsit: a mezőgazdaság a legtöbb országban nem versenyképes a jelenlegi torz szemlélet miatt (amit bz249 kolléga is próbalt neked vázolni), tehát mindenhol támogatásra szorul.
Tehát töprengj el azon, hogy a sokkal rosszabb adottságokkal rendelkező tótok és polákok hogyan tudnak mégis magyar árukat kiszorítani a magyar piacról.
Elárulom neked a titkot, kivételesen: nem azért, mert termelékenyebbek, szebbek, jobbak, olcsóbbak, nem.
Egyszerűen ott a gazdák megkapják a támogatásokat, ezeket a pénzeket nem lopják el, nem terelik el meghatározott másféle csatornákba. Ennyire egyszerű.
Talán kezded kapiskálni: nem azt mondom, hogy mindenféle életképtelen ágazatot kell támogatni, hanem amit szükséges és amit a konkurensek megtesznek, nekünk is meg kell tenni.
Ha ezen gondolkodsz egy órácskát, egész érdekes felismerésekre juthatsz a piacról, a támogatásokról és a"szabad versenyről" egyaránt.
De amíg gondolkodás nélkül azt hiszed versenyképtelennek, amire mindenféle okostojások rámondják, addig reménytelen a megvilágosodásod.

Google 2010.01.13. 16:02:42

@balage_81:

Ez már egy kicsit sok.
Ti nemcsak azt hiszitek, hogy a w.blogból megismerhető a világ, hanem azt is, hogy ez a blog, az a blog.
Igaz, a poszt is elég furcsa, legalább a Szollár empátiája kellett hozzá, hogy azt le lehessen írni, hogy másoknak nehezebb, oszt mégsem.
Csodálkozom is, hogy a Tanulmányíró Cégek még nem sztrájkolnak, vagy teszem azt a Képmeseírók.

Senki nem a multik ellen ágál, sokkal inkább azok ellen, akik ezeket a multikat szervilisen kiszolgálják, kiszolgáltatva ezzel rengeteg embert.
Egyébként a szolidaritást jó lesz megtanulni, ha nem állunk ki egymásért, darabokra esünk, az erősebbek fennmaradnak ugyan, de visszahull rájuk a részvétlenségük.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 16:08:47

@Tehetetlen Dodó: na akkor neked főokos, itt van egy link. olvasd csak el szépen, szó sincs benne a támogatás hiányáról. adunk mi a gazdáknak bőven.

www.agrarhirek.hu/innovacio/477.html

ebben pedig a közterhek magas voltát emeli ki fő (nem egyetlen) okként az interjúalany. a támogatások kérdése nem igazán merül fel sehol, ezt maximum te gondolod

index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/27/a_magyar_elelmiszeripar_nem_tanulta_meg_mi_az_a_verseny/

ha tényleg elolvasod ezeket, érteni fogod miért lehet a magyar gazdák termékeit olcsón felvásárolni. a támogatásnál ez egy sokkal összetettebb probléma, és rohadtul semmi köze az ahhoz hogy mennyi a nemtommilyen támogatás. a közteher az pl nagy problénma. és az miért magas? hát a szaros bkv és más állami rendszerek/cégek miatt, amit itt fent te még az előbb védtél. remélem majd összeáll a kép.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 16:14:49

@bz249: ez megint olyan mint a bankos hasonlatod. lehet hogy gondolsz valamit, de nagyon nem jön át. akkor én is mégegyszer, ezúttal utoljára: kaját BÁRHONNAN tudunk venni, Mo-t nem fenyegeti az éhezés. majd a távoli jövőben lehet hogy igen, de az nem úgy megy, hogy most fenntartunk egy rossz rendszert, mert az csak egyre drágábbá tenné a magyar élelmiszert, és mire tényleg szükség lenne rá, már nem tudnánk megfizetni. egyébként miről beszélek itt én: több millió haza fogyasztó tökéletes véleményt mond helyettem az egész magyar agráriumról. miért kell ezen bármit is magyarázni?

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 16:17:33

@Elpet: ki kérdezett faszkalap?
folytassuk?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.01.13. 16:20:29

nem értek egyet a poszttal.
(bár most én is szívok reggel és este)
ha egy-két szervezetnek van még ereje - és oka - sztrájkolni ebben a szétbaszott országban, akkor éljen vele.
az mellékes, ha ehhez pol.felhangok társulgatnak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.13. 16:25:48

@balage_81:

És téged ki kérdezett?

Összefüggéstelen baromságokat hordasz itt össze végtelen mennyiségben. Hallottál valahol két szót, hogy piac meg verseny, és azt hiszed, hogy innentől mindent tudsz a világról. Pont mint azok a kis fasszopók, akik például bekerülnek egy multihoz beszerzési menedzsernek, és azt hiszik, hogy a "nálunk az ár számít" mondattal az ipar és kereskedelem összes összefüggését megismerték. Jókat szoktam röhögni, amikor évente másokat látok az ilyen pozíciókban, el szoktam tűnődni, hogy talán az elődeik mégsem értettek meg mindent.

nlk 2010.01.13. 16:28:57

Nem szeretem a sztereotipizálást, de erröl a posztról mégis az a vicc jut eszembe, amikor a magyarokkal tele üstöt a pokolban nem örzik, mert úgyis visszahúzzák egymást...

Nem értem, hogy miért élik meg olyan sokan rosszul, azt, hogy mások kiállnak az érdekeik miatt... Talán, mert a saját nyomorukra gondolnak, ami ellen nem mernek felszólalni?

Amit a blogíró szerintem nagyon rossz nézöpontból néz az az, hogy nem azzal van a baj, hogy valaki kiáll az érdekei mellett, hanem azzal, hogy a magyarországi törvények milyen kevéssé védik a munkavállalót.
Ezen meg csak úgy lehet változtatni, ha valaki el kezdi jelezni, hogy nincsenek rendben a dolgok; azaz a BKV sztrájk valami jobbnak is lehetne a kezdete... De amennyire én látom, sajnos sokkal többen hajlanak arra, hogy megpróbálják visszahúzni azokat, akik ki akarnak mászni az üstböl... Sajnos

Levéltetű 2010.01.13. 16:29:47

@Elpet: Várnék egy logikus okfejtést.

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 16:30:23

@Elpet: olcsó személyeskedés, semmi több. ez minősít téged, azt hiszem elég ha hátradőlök és iszom egy kávét. ja és te vagy a fasszopó:)

balage_81 (törölt) 2010.01.13. 16:31:51

@Levéltetű: ne várj, mert láthatóan egy frusztrált faszkalap. neki az a fő érve, hogy más mit olvas és milyen szavakat használ. olyan jó kis Churchill mondást lehetne róla idézni, de kihagyom, hátha lenyugszik

Levéltetű 2010.01.13. 16:32:44

@nlk: @balage_81: Faszszopó lesz az, mert nem a fast akarjátok a másikkal szopatni, gondolom.

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.13. 16:39:17

@nlk: "Nem értem, hogy miért élik meg olyan sokan rosszul, azt, hogy mások kiállnak az érdekeik miatt... Talán, mert a saját nyomorukra gondolnak, ami ellen nem mernek felszólalni?"

Talán azért, mert a "mások" a mi kárunkra állnak ki az érdekeikért! Ide értve a sztrájk kellemetlenségeit, és azt is, ha plusz pénzt kapnak, azt mi fogjuk kifizetni!

nlk 2010.01.13. 16:39:34

@Elpet: Igen, ez már nekem is feltünt.
De amennyiben a "verseny" szektort akarjuk nézni, akkor a kapitalista multi (akiknek én is hajtom az igát); minden országban annyit enged meg magának amennyit engednek neki...

A kedvenc példáim - a saját munkáltatóm - németországi, egyesült államok beli, francia, szlovák és magyarországi hozzáállása témáhkhoz, mint például a hivatalos nyelv, szabadság, felmondási idö szabályozása. Érdekes módon mindenhol az adott törvényi szabályokhoz igazodnak és ha fel akarok állítani egy sorrendet az országok között, hogy hol hogyan bánnak az alkalmazottakkal, akkor tutira M.o. az ahol az alkalmazottnak lábtörlö státusza van.

nlk 2010.01.13. 16:44:38

@metal: Komolyan gondolod, hogy a (nem management beli) dolgozók béremelése akkora összeget képvisel a BKV költségvetésébe, hogy az befolyásolná a jegyárakat. (egyébként sem béremelésért sztrájkolnak, hanem, hogy ne veszítsenek el bizonyos kedvezményeket - amit ma megkapnak)

Ugyan már. Az embereket a politikai maffia egyszerüen úgy szocializálta, hogy minden fillérért, ami másoknak jó felháborodjanak - de lemondóan legyintsenek a milliárdos csalásokon!
Ezen nem az fog segíteni, ha a BKV nem sztájkol, azért, hogy ne veszítsenek el juttatásokat.

Samott 2010.01.13. 16:50:00

@nlk: nem a jegyarakrol van szo, a bertomeg nem valtozhat a kormannyal kotott megallapodas miatt. Ki kellene rugni a haverokat a vizfejbol, el kellene zarni a penzcsapokat a partok fele. Na ez nem akarodzik a menedzsmentnek.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.01.13. 17:37:14

ergé: nehogy megijedj a vörös masszától, lehet már kapni népirtó aeroszolt, majd küldök egy flakonnal! befújod az ablakpárkányt, és akár egy hónapon át távol tartja a szervezett munkásokat.

@Elpet: azt ugyan várhatod, viszont arra kajánul készülök, hogy mit fog írni sztrájkügyben a fideszsajtó fél/egy év múlva. a mostani szövegeket elteszem, lesz egy olcsón futtatható Seggszáj rovatom :D

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.01.13. 17:40:09

Ergé, ez most oltári nagy faszság volt, amit írtál, már ne is haragudj. Sorolom, hogy miért:
1/ a buszosok éhbérért keccsölnek (és nyúzzák az idegeiket, meg kelnek mindig fél háromkor).
2/ Közben szétlopják a BKV-t a főnökök, akik a lopnivalót többek között rajtuki takarítják meg;
3/ a többiek, nem BKV-sok, akiknek nincs normális szakszervezetük, és esetleg munkahelyet vesztenek emiatt - hát éppen hogy lássák, mennyire hatékony egy többé-kevésbé létező szakszervezet, és tán lesz annyi eszük, hogy megszerveződjenek - éppen a vadkapitalista (nagyon sokszor nem is magyar) munkáltatóval szemben;
4/ és ez esetben nem lehet bárkit majd ukmukkfukk kirúgni.

A postod azért hülyeség, mert de facto beletörődik, hogy van a BKV-nál is sokkal rosszabb munkáltató, aki azt csinál a dolgozóval, amit akar. Messze nem vagyok se kommunista, se baloldali, de ebbe a magam részéről nem törődnék bele, és úgy gondolom, hogy éppen a hatékony sztrájkok adják a legfőbb lehetőséget a munka világában rendes viszonyok teremtésére.

Nehéz a posztodból eldönteni, hogy a zsúfolt buszon Kádár-nosztalgiád támadt, vagy egyszerűen csak ennyire magadévá tetted a Fidesz-stratégiát, hogy "csak már semmi se történjen, aztán nyerjük meg a választást magától". Mert ennyire pofátlanul csakis a hatalomátvételre koncentráló ellenzék már régen volt...

tevevanegypupu 2010.01.13. 17:47:50

Te jo eg, ki hitte volna, hogy husz evvel a rendszervaltas utan egy jogos sztrajkot elleneznek az emberek.Hat Budapest tenyleg Balkan. Ezek az emberek eladnanak mindent, becsuletet, jogot, tisztesseget ket megallonyi buszutazasert.

elfelejtette 2010.01.13. 17:48:38

Javaslom egy sztrajkugyi iteloszek felallitasat volt katonatisztekbol es munkasorokbol. Ezen gremium lenne jogosult eldonteni, hogy ki sztrajkolhat es ki nem, az adott nephangulattol, es likviden felhasznalhato tokemennyisegtol fuggoen.

Masodik szamu javaslatom az ellenzek tevekenyseget elitelo birosag letrehozasat, amely a torveny erejevel szankcionalna a tetlen es/avagy tulpopulista ellenzeki partokat, amelyek csak eloskodnek a demokratikus orszagtesten.

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.13. 18:41:47

@nlk: "Komolyan gondolod, hogy a (nem management beli) dolgozók béremelése akkora összeget képvisel a BKV költségvetésébe, hogy az befolyásolná a jegyárakat."

Bizony komolyan gondolom! Ha igaz a havi 16e, és 10e emberrel számolva ez 16eX10eX12=1.2milliárd. Szerinted ezt kifizetné meg?
@Molnargoreny: "1/ a buszosok éhbérért keccsölnek (és nyúzzák az idegeiket, meg kelnek mindig fél háromkor)." Azért az a havi 150-200e, az nem éhbér, sok ember örülne neki, ha annyit keresne!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.13. 18:44:32

...A proli nem csak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja éppúgy ellensége. Lesi, figyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli (ez a rosszabb). Tehát maguk között sem tudnak békességben élni. Nem véletlen, hogy régen nem hagyták őket szabadjára. Ma azt mondják, hogy azért nem, mert féltek, hogy az urakat fölfalják. Nem! Az urak féltek, hogy ők egymást fölfalják! "

(Mensáros László 1982)

Shore 2010.01.13. 19:21:13

@Molnargoreny:

"Messze nem vagyok se kommunista, se baloldali,de"
:)

A poszthoz: A dolgozóknak természetesen joguk van a sztrájkhoz, a cégnek meg ahhoz, hogy a sztrájk rá nézve káros hatásait kivédje.

A sztrájk pedig egy nagyon hasznos dolog, mert megmázsálja a munkavállalókat és a céget is, hogy mennyit is érnek a munkavállalók neki és vajon milyen arányban kell osztozni a hasznon a tulajdonosnak és a dolgozóknak. (Az mondjuk jelen esetben egy kicsit zavaró, hogy a BKV-nál nem a hasznot, hanem a veszteséget kellene elosztani:))

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.13. 20:03:32

A bkv alkalmazottak pont azért tudnak sztrájkolni, mert az sok embert érint. Ha egy kis cég dolgozói kezdnek sztrájkba, akkor kirúgják őket vagy találnak sztrájktörőket. A nagy, piaci cégek pedig a szakszervezet gondolatáért is kirúgnak mindenkit.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.13. 20:06:06

@Tóta W. Árpád:

Miért, sztrájkokra számítasz fél év múlva? Végül, ha a taxisblokádra gondolok, nem kizárt. De az sem, hogy el lehet kerülni.

@Grift: Sok mindenhová jó ez az idézet. Ide is pásszol.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.13. 20:15:02

Félévi jegylezárás, hajtás, meló ezerrel, hát most megelőzött ez az Ergé gyerek.

Dejazé hozzászólok:
szenzor.freeblog.hu/archives/2010/01/13/szakszervezetes/

bz249 2010.01.13. 21:36:13

Na mindenkinek, akinek nem tűnt volna fel 2010 van, a szocialista tervgazdálkodást 1990-ben átadtuk a múltnak, azóta kapitalizmus van. A kapitalizmust állítólag az emberek (pl. a buszvezetők) önérdeke mozgatja. Tehát, ha egy ember (pl. egy buszvezető) tesz valamit (mondjuk sztrájkol) akkor az egyetlen szempont, amit mérlegelnie kell, hogy neki ez a tevékenység hasznos-e. A többi ember (pl. az utasok) le vannak ejtve. A fejlett szocialista embertípus gondolna másokra is, a kapitalista nem. Ilyenformán arról az erkölcsi alapról támadni a sztrájkolókat, hogy kicsesznek másokkal, hát mit ne mondjak. Ilyen a box, mindenki magáért.

Az erkölcsi dimenziót kizárva marad a gazdasági, vagyishogy eredményes lehet-e a sztrájk. Namost a buszvezetőknek óriási előnye van a Multi Leányvállalat Magyarország Kft.-nél dolgozó betanított munkással szemben, hogy az ő tevékenysége kvalifikációhoz kötött (buszjogosítvány). Vagyis sokkal nehezebben pótolható, mint Átlag Béla forrasztópáka-kezelő segédmunkás az autógyárban. Ha Átlag Béla sztrájkolna, akkor kibasszák, mint macskát szarni, felveszik a helyére Nulla Józsit, öt perc alatt betanítják és folytatódhat is a termelés. Egy buszvezető helyére azonban csak egy másik buszvezetőt lehet felvenni. Namost ilyenből nem sok van, ergo a buszvezetőknél van az adu, ha nem dolgoznak nehéz pótolni őket, ha kivágják őket, akkor nem lesz pótlás leáll a termelés.

Ilyenkor az önérdek azt diktálja, hogy használjuk ki a helyzetet. A buszvezetők csak úgy viselkednek, ahogy azt a kapitalizmus szabályai diktálják. Azt, hogy tökön szúrják magukat szerintem nem nagyon lehet elvárni.

Tessék kiütni a kezükből a nyerő lapot. Akkor majd nem fognak sztrájkolni, mert magukat szívatnák meg.

Ralph Cifaretto 2010.01.13. 21:37:49

"A sztrájkolók meg örüljenek, hogy lyuk van a seggükön."

Látom neked a segged fejed helyén van, ki is jött belőle sok okos gondolat.

Preskin 2010.01.13. 21:50:47

@bz249:

Bírom a türelmed !
Nánu-nánu !

"Nekem jó ahogy
nekem jó ahogy
nekem jó ahogy
van!"

Fönt vagy lent ?

Töccsért csinálok a kezemből :

www.youtube.com/watch?v=xqtf7HiM4ZE

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.13. 22:17:24

@Grift: Pöpec kis idézet. És ráadásul igaz.

eN 2010.01.13. 22:26:48

@Tóta W. Árpád: már megrendelték a következő mesesorozatot Árpikám? A gonosz sztrájkolókról is lesz szó benne?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.13. 22:38:22

@bz249:

A sztrájk kritikája két lábon próbál állni:

1. A buszvezetők azok csak buszvezetők, nincs joguk arra, hogy érdekeik legyenek és azt képviseljék. Tiszta, elitista gondolat, vitatkozni nem lehet vele, az ember vagy elfogadja, vagy nem. Csakhogy így, egyenesen nem mondja ki senki, körülírja, sunnyog körülötte a kis álértelmiségi sakálok csapata, akik azt hiszik, hogy az index olvasásával tahóból elitté lehet válni, és azáltal, hogy ők véletlenülszereztek maguknak valami külföldi cégnél egy alprogramozói állást fullra bejelentve, a társadalom anyagi oszlopaivá váltak, és mindenki más őbelőlük él.

2. A kritika másik lába nem ilyen alantas, csak hülyeség. Morális problémát találni abban, hogy valaki érdekérvényesítés közben harmadik félnek sérelmet okoz, bizonyára nagyon nemes gondolat, de nem evilágra való. Ugyanis ez szinte mindig fennáll. Ha komoly fizetésemelést harcolok ki, a másiknak kevesebb jut. Fogja ezért vissza magát az ember? Ez nem reális erkölcsi elvárás.

A sztrájkkal kapcsolatosan az egyetlen komoly ellenérv az lehet, hogy politikailag zavaros időszakban vagyunk, amikor az efféle érdekharc könnyen belekavarodik a pártharcok bonyodalmaiba. A most kormányzó hatalomtól már semmit nem lehet várni, ezért eléggé értelmetlen az egész. A jelenleg ellenzéki politikai és szellemi köröknek pedig ezért érdemes távol tartani magukat ezen eseményektől, mert ha fordul a kocka, ami ma nyereség, az holnap csapás lehet.

bz249 2010.01.13. 22:50:33

@Elpet: tudja mi a szörnyű... igazából nem szeretem a buszvezetőket. Nem mélyedtem el az ügyben, de nem is feltétlen érzem jogosnak a követelésüket. Csakhát morális problémává változtatni egy szimpla bérharcot. Ez olyan szocializmus itt maradt mentalitás, amikor mindenki adja fel magát a lehető legnagyobb mértékig, hogy NEKEM jó legyen. A lusta disznó kereskedő dolgozzon vasárnap, a büdös adócsaló vállalkozó fulladjon meg, a tapló parasztja nem ácsingózzon állami támogatásért, a szemét bank adjon plazmatv-hitelt az 50.000Ft bejelentett jövedelmemre, az állam gyengítse a forintot, mert a fröccsöntött krokodilokat gyártó vállalkozásom nem lesz versenyképes... stb.

Az, hogy elfogadnánk, hogy más embereknek velünk ellentétes céljai vannak alig-alig merül fel bárkiben. Márpedig a legtöbb ember nem a mi boldogulásunkért tevékenykedik, és ez ellen kb. semmit nem lehet tenni. Együtt kell élni vele, és igyekezni minimalizálni a ránk nézve kedvezőtlen hatást.

Preskin 2010.01.13. 22:50:49

@Elpet:

Hűűű löpötít !

Esztet így beléje ?
Nem semmi !!!
!-)

Shore 2010.01.13. 23:03:19

@Elpet:

"Ha komoly fizetésemelést harcolok ki, a másiknak kevesebb jut. Fogja ezért vissza magát az ember? "

Hú, az a kemény konzervatív gerinc egyre gumisabb. Kezdődött azzal az egy szerető még belefér tétellel, most meg ez a kaparj kurta magadnak túrsz dolog. Háát.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.13. 23:18:19

@Shore:

Na tisztázzunk csak valamit.

Annak idején elég pontosan kifejtettem, hogy az abszolút erkölcsi mércébe egy szerető sem fér bele, a gyakorlati társadalmi higiénia elfogadja, mint az ember realitásának és abszolút mércéjének közti feszültségből adódó szükségmegoldást. Kontextus, előzmények, összevetés a promiszkuitással.

Altruizmusra nem épül versenyalapú társadalom. A versenyalapú társadalmat szintén elfogadjuk, mint az élet szükséges realitását.

Próbáljon meg különbséget tenni elvek és emberi valóság között. Az elvek célok, amelyeket talán soha nem érünk el, talán megközelítünk, talán sikerül betöltenünk. De az irányt mindenképp mutatják.

Preskin 2010.01.13. 23:30:02

Izzik a galagonya .....

Sebastian Knight 2010.01.13. 23:50:46

@Elpet:

Egyetértve önnel bkv-ügyben, annyit fűznék hozzá, hogy ha alruizmusra nem is épül kapitalizmus, nem altruista indítékú proszociális viselkedésre igen.

Tündér_Lala 2010.01.14. 11:26:00

Két féle megközelítés lehetséges.
A neliberális álláspont:
Amit kiharcolsz, kibulizol, kimutyizol magadnak az atiéd. Ez történik.
Morális megközelítés:
Létezik egy közpénzből működő BKV, amelynek vezérkara 10 és 100 milliókat fizet egymásnak, továbbá 10 milliókért rendel semmit mondó tanulmányokat a haveroktól stb. Ezek megmagyarázzák a dolgozóknak (hülyék, mert millió alatt keresnek (Kocsis)), hogy kevesebbel kell beérniük. Ez ugyan az a kör, amelynek csúcsán a pénzügyminiszter áll aki azzal kereste a kenyerét, hogy a leggazdagabbaknak megmutatta, megmagyarázta, hogyan kell adó paradicsomokba menekíteni a pénzüket az adó elkerülése érdekében. Most elmagyarázza nekünk, hogy miért kell a bőrünket is odaadni adóban. Említhetném a kormányfőt is, aki egy tőkés társaság vezetőjeként emberek, családok százait tette földönfutóvá, kihasználva azt, hogy ezek az emberek dolgozni és boldogulni akartak és ennek érdekében még komoly hitelek felvételét is vállalták és minden kötelezettségüket teljesítették, nem úgy mint a velük szemben álló becsődöltetett vállalat. Ő is azt mondja nekünk, hogy húzzuk meg magunkat és örüljünk, hogy még nem jutottunk a libatenyésztők sorsára.
Nos ezekkel szemben léptek fel összefogva a szakszervezetek (Természetesen most is hazudnak a vezetők, nem 13%-os bér emelésért, hanem az újabb hírek szerint havi 16000 Ft jövedelem csökkenés elkerülése érdekében). Ti anyázzátok őket, mert vitathatatlan kényelmetlenséget okoznak nektek és úgy gondoljátok, hogy ez az ő magánügyük. Én pedig azt gondolom, hogy nem az és ha tehetnek ellene, hogy velük is kitoljanak, tegyenek. Vegyétek már észre, hogy az egész társadalmat (szolidaritás és összefogás híján) így szalámizzák fel, fosztják ki és mindenki rosszul jár, miközben a vezető réteg gennyesre keresi magát, lesajnálnak és kiröhögnek bennünket (ilyen hozzáállás mellett joggal).

A két álláspontot azonban úgy mixelni, hogy a vezetők bármit megtehetnek, akármekkora pénzt szakíthatnak, mert az ő pozíciójukból ez kiharcolható viszont a másik félnek be kell látnia, hogy válság van, vissza kell fognia magát morális okokból, stb. az nem megy.

Téglagyári Megálló 2010.01.14. 13:24:23

@Elpet:

Tudja, vannak helyek a világon, ahol a verseny nem a másik sárba tiprását jelenti. Hanem pl. futóversenyt, ahol a győztes díjat kap, viszont az utolsó is kap fizetést és lezuhanyozhat, hogy a híres angolszász filozófust, Mr. Doom Hammer-t parafrazáljam. Valamint: kooperatív versenyzést.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.14. 13:27:31

@Téglagyári Megálló:

Szó sincs sárba tiprásról, ma én győzök, holnap más, közben pedig mindenkinek működik azért a saját biznisze. Az üzlet úgy jó, ha mindenkinek jó. Persze ehhez az kell, hogy ne egyre kisebb tortát szeleteljünk, mert akkor eldurvul a dolog egyhamar.

bz249 2010.01.14. 14:18:09

@Téglagyári Megálló: elhiszi, hogy egy ilyen versenyt is ugy elnek meg a jatekosok, hogy elvettek toluk valamit?

Nezzen par teves vetelkedot. Az emberek ott gorcsolnek es osszeomlanak egy olyan penzosszeg meg nem nyerese kapcsan, ami igazabol legfeljebb, ha kepletesen volt az ovek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.14. 14:27:26

Csak most olvastam el a posztot. Ergé, szerintem elég furcsa, hogy pont most szól sztrájkilag.

Ez nem az a cég, ahol ezek a baromi nagy végkielégítések mennek? Szerintem azok örüljenek, hogy lyuk van a seggükön, akik ezeket a bűncselekményeket megússzák szárazon.

Emelgetik a jegyárakat, miközben csilliárdok mennek el szarházi embereknek. Most ne sztrájkoljanak?

Mindenesetre kár, hogy a taxisblokád idején nem voltak ilyen hangok, mint a Magáé. :>

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.14. 14:30:10

@Loxon:
ha ergé nem ilyen fiatal volna, akkor is szólt volna!

Téglagyári Megálló 2010.01.14. 14:36:10

@bz249:

Persze hogy elhiszem. De mit is akarsz mondani ezzel? Rossz dolog a verseny?

bz249 2010.01.14. 14:38:36

@Téglagyári Megálló: azt, hogy nem letezik olyan verseny (legyen barmilyen meltanyos is a kiiras), ahol a vesztes ne erezne szarul magat.

Ettol fuggetlenul a versenynel jobb modszert meg nem talaltak ki a teljesitmeny megmeresere.

Téglagyári Megálló 2010.01.14. 14:44:21

@bz249:

Ahol nincs verseny, szabályokkal, ott Harc van, szerintem.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.01.14. 14:57:51

@Shore: Szélsőjobboldali vagyok, legalábbis a többség definíciója szerint. Ez van.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.01.14. 14:59:47

@metal: tényleg, fantasztikus bér, főleg ha van néhány gyerek is. Az egész adózik, költségleírási lehetőség nincs, viszont arra a bruttó pontosan elegendő, hogy mindenféle kedvezményből kiírja a dolgozót. Tudod mit? Vezess buszt ennyiért, most biztosan felvesznek...

Ralph Cifaretto 2010.01.14. 19:04:54

@eN: Csak nem ő odajár az állami emlőkre és onnan osztja a munkásosztályt??

eN 2010.01.14. 19:13:40

@Ralph Cifaretto: azt hiszem ez mindent elmond: w.blog.hu/2007/09/26/talalkozas_egy_fiatalemberrel
Pályázat nélküli állami (száz)milliók, az alapanyagot a MEH szolgáltatta (gyk Feri), persze csakis a "jó ügy" érdekében vállalta. Fel kellett világosítani a sok parasztot, na.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 01:13:52

@ERGÉ!

Hallottam a tévében egy (szerintem) villanyosvezető nénit. Ő azt állította, hogy a jelenleg 100 000 forintos fizetése, ha megvonják a juttatásokat, havonta 17 000 forintal kevesebb lesz. Három iskolás gyereket nevel egyedül.

Aki nekem azt mondja, hogy négy ember (1 felnőtt és 3 iskolás gyerek) 100 000 forintból emberi módon (vagy épphogycsak akárhogyan) meg tud ma élni...

És egy idézet:

2430 A gazdasági életben különböző, gyakran egymással ellentétes érdekek szerepelnek, ebből fakadnak a rá jellemző konfliktusok. [176] Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy olyan tárgyalások útján rendeződjenek e konfliktusok, melyek minden szociális partner jogait és kötelességeit számításba veszik: a vállalatvezetőkét, a munkavállalók képviselőiét, például a szakszervezetekét, és adott esetben a közhatalomét is.

(...)

2434 Az igazságos bér a munka törvényes gyümölcse. Megtagadása vagy késleltetése súlyos igazságtalanságot jelenthet. [181] A méltányos bér megállapításához figyelembe kell venni minden egyes ember szükségletét és teljesítményét. "A munkát úgy kell megfizetni, hogy az ember anyagi, társadalmi, kulturális és lelki szempontból egyaránt méltó életet biztosíthasson önmagának és övéinek, figyelembe véve kinek-kinek munkakörét és teljesítményét, valamint a vállalat helyzetét és a közjót. [182] A bér nagyságának megállapítását erkölcsileg nem igazolja a felek puszta megállapodása.

2435 A sztrájk erkölcsileg megengedett, amikor elkerülhetetlen, sőt szükséges eszközt jelent az arányos eredmény eléréséhez. Erkölcsileg azonban elfogadhatatlanná válik, amikor erőszakkal jár együtt, amikor célkitűzései nem közvetlenül kapcsolódnak a munka föltételeihez, vagy ellenkeznek a közjóval.

(...)

No, honnét idéztem?:-)

ü
bbjnick

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.15. 07:31:42

@bbjnick: "Aki nekem azt mondja, hogy négy ember (1 felnőtt és 3 iskolás gyerek) 100 000 forintból emberi módon (vagy épphogycsak akárhogyan) meg tud ma élni..."

És ezzel ők vannak egyedül így? Hányan vannak hasonló helyzetben, akiknek most még azt a 100e-t is veszélyeztetik a sztrájkkal? Ja és ki mondta a hölgynek, hogy egyedül nevelje a gyerekeket?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 07:50:42

@metal:

Jól értem, hogy te most felajánlottad, hogy felebaráti szeretetből hozzájárulnál anyagilag a gyerekek iskoláztatásához?:-)

ü
bbjnick

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.15. 11:28:29

@bbjnick: Nem ajánlottam semmit, de valahogy kialakult, hogy egyedül neveli a gyereket! Akkor nem gondolta, hogy nehéz lesz eltartani őket?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.15. 12:39:43

@metal: Frankó érvei vannak a sztrájk ellen. :D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 12:40:58

@Loxon:
ne féljen, franconak lettek volna érvei a sztrájk ellen! :)

bz249 2010.01.15. 12:43:16

@Grift: nem is mertek sztrajkolni akkoriban. Igaz a spanyol gazdasag ettol fuggetlenul, hat khm. nem volt a vilag elvonalaban. ;)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 12:46:54

@bz249:
persze hogy nem mertek. de nem is kellett. erre való a szindikalizmus. :)

Tehetetlen Dodó 2010.01.15. 13:42:31

@bbjnick: Na, kapsz még ezért a felvilágosult haladároktól!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.15. 13:48:05

@Grift: Franco a sztrájk előtt a komcsi- és korrupciómentesített. Ez csomagban van.
De halga, a Feri és Hős Lajos is reformdiktatúra híve. Mióta erős ez a gondolat, úgy 90-100 éve, azóta kezdtünk el elszakadni Európától.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 13:54:09

@tölgy:

Franco a sztrájk előtt a komcsi- és korrupciómentesített. Ez csomagban van.

ahogy mondja

Preskin 2010.01.15. 14:49:32

ergé !

"A sztrájkolók meg örüljenek, hogy lyuk van a seggükön."

Ez helyesen (mostanságilag) úgy hangzik, hogy :

A sztrájkolók meg örüljenek, hogy segg van a lükájuk körül.

Nem mindegy ez kérem !-)

snorbi 2010.01.15. 18:06:14

@metal: És ki mondta neki, hogy kapásból 3-at neveljen egyedül? Minek vállal 3 gyereket, ha utána nem tudja ellátni őket? Tudom, az ő döntése, de akkor hozzon FELELŐS döntést!

Ne másokat szivasson a saját problémai miatt, kihasználva és zsarolva szegény utasokat! Rengeteg olyan ember van az országban, aki ugyanennyi pénzből él, és nincs lehetősége sztrájkolni, hanem örül, hogy van munkája...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 19:06:04

@metal:

Nem ismerem a néni élettörténetét. Azt viszont tudom, hogy háromgyerekes szülők ritkán válnak. Akkor mit mondanál, ha kiderülne, hogy apu meghalt?:-(

ü
bbjnick

Tehetetlen Dodó 2010.01.15. 19:09:29

@snorbi: De egy segg vagy, háver!
Belőled egyet is kár volt megtartani.

Tehetetlen Dodó 2010.01.15. 19:15:04

@bbjnick: Biztos azt hiszik, hogy a bétéká.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.01.15. 19:17:58

Éljen a magyar szolidaritás! Bár erre nem lehet nagyon mit mondani. A komcsi cekkeres mammerek intelligensebben beszélgettek ma a hatoson, mint Ergé...

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.15. 19:24:44

@bbjnick: Akkor állambácsi odatesz még kb. 100e-t. És máris nem 100-ból kell megéllni, hanem 200-ból. Sajnos ezt tapasztalatból tudom!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 21:21:56

A blogmotor vagy antiklerikális vagy magyargyűlölő:-( Nem mennek át a kommentjeim!:-(

No, ez vajon átmegy-e?!

Tehetetlen Dodó 2010.01.15. 21:23:24

@bbjnick: Ja! Órákig csak oldalt parkolt a válaszod.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.15. 21:25:34

@bbjnick:
a blogmotor zsidó. nincs ezen mit szépíteni. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 21:31:21

@metal:

Ezt nem tudom. De ha te az árvaellátással kapcsolatos szabályokat pontosan, naprakészen ismered, akkor ezen nem is igen volna mit vitatkoznunk.

Már csak arra volnék kíváncsi, hogy miért gondolod, hogy annak, aki három gyereket nevel egyedül, annak nincs joga "elégedetlenkedni" vagy felemelni a szavát az őt élő méltánytalanság ellen (esetleg sztrájkolni)?

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.01.15. 23:06:50

@bbjnick: Nem tudom mások észrevették-e már, de leírom: hogyha oldalt parkol a komment, de a mezőben nem látszik, érdemes egy új kommentet ráküldeni, valami jelentéktelen szöveggel.

Ha ez sem segít, akkor írásod már az Elveszett Kommentek Birodalmában vívja kétségbeesett küzdelmét...
(amúgy elküldés előtt ctr-c javallott)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 23:17:19

@Alfőmérnök:

Beszorul és ki kell pöckölni?

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 23:26:54

Most hallottam a tévében, hogy a BKV-alkalmazottak kollektív szerződésének megváltoztatásával éppen annyi pénzt spórolna meg a vállalat, amennyi kielégítésekre és kamu megbízási szerződésekre elfolyt. Maga a BKV-vezérigazgató mondta:-( Megemelem kalapom a buszsofőrök előtt. Hihetetlen önfegyelemről tesznek tanúbizonyságot. Ez annyira erkölcstelen, hogy az emberben megfagy tőle a vér:-(

Idézek:

A munkásokra, a szegényekre az alábbi kötelességek vonatkoznak: a munkát, amelyet szabadon és méltányos szerzõdéssel vállaltak, végezzék tökéletesen és hûen; semmiféle kárt ne okozzanak a tulajdonos vagyonában, és személyét ne sértsék; saját érdekük védelmezése esetén tartózkodjanak az erõszaktól s ne vetemedjenek soha lázadásra, ne szövetkezzenek rosszindulatú emberekkel, akik irreális reményeket fölkeltve és beválthatatlan ígéreteket téve szedik rá õket, aminek az eredménye általában értelmetlen bûnhõdés, azaz a jólét összeomlása.

17. A munkaadók legfõbb kötelességei közé tartozik, hogy munkásaikat ne tekintsék rabszolgának; tisztelni tartoznak személyiségük méltóságát, hisz méginkább megnemesíti ezt az, amit ,,keresztény jellegnek'' nevezünk. Értsék meg, hogy a kenyérkeresõ munka a keresztény bölcselet fényében nem lealázó, hanem felemelõ, mert az emberi élet fenntartásának tisztességes eszköze; ellenben rút és embertelen dolog az embereket a haszonszerzés puszta eszközeiként használni fel s õket többre nem becsülni, mint amennyit nyers munkaerejük ér. Ugyancsak kötelességük, hogy figyelembe vegyék a munkások vallási igényeit és lelkük javat. Elegendõ idõt kell tehát biztosítani számukra, hogy vallásukat gyakorolják. Nem szabad õket a romlás és a bûnözés veszélyének és csábításának kitenni, családjuk gondozásáról és a takarékosságról leszoktatni, több terhet rajuk rakni, mint amennyit elbírnak, vagy olyasmit követelni tõlük, ami koruknak és nemüknek nem felel meg. De mindenek felett az a kötelességük, hogy mindenkinek megadják a járandóságát. A munkabér összegének méltányos meghatározásánál több tényezõt kell számításba venni. A tehetõsek és a munkaadók azonban soha ne feledjék azt az általános igazságot, hogy sem isteni, sem emberi törvény nem engedi meg, hogy a szegényeket haszonlesésbõl elnyomják, s más ember kiszolgáltatottságából húzzanak hasznot. A munkások jogos bérének elvonása olyan nagy bûn, mely az ég bosszuló haragját idézi magára: ,,A bér, amelyet a munkásoktól elvontatok, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe''(Jak 5,4). Végül pedig kínosan ügyeljenek a gazdagok, hogy a szegények csekély vagyonában erõszakkal, ravaszsággal vagy kamatcsalással kárt ne tegyenek, már csak azért sem, mert a szegények nem elég erõsek a védekezésre a jogsértések és a visszaélések ellen, és így az õ vagyonuk minél kisebb, annál szentebb. Hát nem volna képes ezen törvények megtartása már önmagában is megszüntetni a viszálykodás hevét, vagy akár annak okait?

(XIII. Leó pápa RERUM NOVARUM enciklikája, Róma, 1891)

uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=125

ü
bbjnick

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.16. 18:03:38

@bbjnick: "Már csak arra volnék kíváncsi, hogy miért gondolod, hogy annak, aki három gyereket nevel egyedül, annak nincs joga "elégedetlenkedni" vagy felemelni a szavát az őt élő méltánytalanság ellen (esetleg sztrájkolni)?"

Természetesen van joga, addig a határig, amíg ezzel nem hozzáhasonló helyzetben levő embereket lehetetlenít el! Ha ők tényleg ennyire együttéreznek az utasokkal, akkor minden vonalon járnának buszok, csak 2x-3x megnőne a követési távolság. Magyarul elégséges szolgáltatást nyújtanának!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.17. 05:14:31

@metal:

Ebben tökéletesen egyetértünk!

Csakhogy ott egy csakhogy:-( Nem tudom, mennyire figyeled a BKV-vezetés és a munkavállalók közötti tárgyalások menetét? Egy dolog világosan látszik: a BKV-vezetés nem a megegyezésre, hanem a feszültség fokozására játszik. Velük nagyon valószínűtlen, hogy meg lehetne (lehetett volna) egyezni az elégséges szolgáltatás mértékéről:-( Honnét tudjuk, hogy a sztrájkolók nem próbálkoztak-e?

Én a sztrájknak barátja nem vagyok - a legkevésbé sem tartom vidám dolognak -, de a BKV-vezetés magatartását mélyen erkölcstelennek tartom és már magában ez is a sztrájkolók oldalára állít. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a sztrájkolóknak igazuk is van...

ü
bbjnick

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.17. 08:12:52

@bbjnick:

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen beavatást nyert magyarországi vezetőréteg a mai napig meg van győződve arról, hogy a sikeres piacgazdasági működés legfőbb feltétele a személyekre lebontott bérköltségek minél alacsonyabb szinten tartása.

Ez napjainkban egyszerűen nem igaz. Mindenki, aki embereket foglalkoztat, nagyon pontosan tudja, hogy az életvitel bizonyos szintje alatt, amihez egy megfelelő jövedelmi szint tartozik, nem lehet minőségi munkavégzést elvárni. Ma a termelésben nem az a feladat, hogy 12 éves kisfiúkat kell találni, akik olcsó pénzért húzzák a csillét a szűk tárnákban. Ma a legegyszerűbb betanított munkák is olyan minőségi elvárásokkal járnak, amelyeket csak a munkaerő jólétének egy bizonyos szintje fölött lehet biztosítani. Továbbá fontos a dolgozók stabil és rendezett életvitele. Egy betanított szerelőmunkát sem lehet úgy végezni, hogy valakinek egész nap azon jár az esze: a villanyszámlát vagy a vízszámlát ne fizesse be most éppen.

A moralitás és a realitások hosszú távon mindig fedésbe kerülnek egymással.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.17. 09:59:21

@Elpet:

"A moralitás és a realitások hosszú távon mindig fedésbe kerülnek egymással." --- írod.

Keresztény Magyarországot akarok! Ezért is! Hogy ez evidencia legyen.

ü
bbjnick

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.17. 10:19:15

@bbjnick: Azért az nonszensz, hogy az elégséges szolgáltatásról szóló tárgyalás úgy zajlik, hogy mindkettő mond egy mértéket, nagyon különbözőt, majd erre a szakszervezet azt mondja, hogy akkor nem lesz semmi! Miért nem mondja azt, hogy akkor is csak annyi fog járni, amit mi ajánlunk? Hogy mindjárt válaszoljak is a kérdésemre, azért, mert így nagyobb a zsarolási potenciáljuk. Gaskóék is ezt csinálták tavaly (ugyan ott egy abszolút igazságtalan követelés is társult hozzá), ellenük is fordult szinte az egész ország!

"Keresztény Magyarországot akarok!"

Én meg nem! A vallás mindenkinek a magánügye, ne legyen országos!

Tehetetlen Dodó 2010.01.17. 10:34:44

@bbjnick: Sőt, keresztény Európát, ha lehet kérnem.

@metal: Az, hogy "keresztény", nem jelenti azt, hogy kötelező keresztény vallásúnak lenned.
Majd igen fognak csodálkozni a hozzád hasonlók, ha 50 év múlva viszont kötelező lesz muszlim vallásúnak lenni, leginkább fej-, de minimum karvesztés terhe mellett.

Tehetetlen Dodó 2010.01.17. 10:38:13

@Elpet: @bbjnick:
"A moralitás és a realitások hosszú távon mindig fedésbe kerülnek egymással"
Ha meg nem, annak is van neve: fletó birodalma.

Samott 2010.01.17. 11:30:47

@Tehetetlen Dodó: megjegyzem hitetlenkent nekem egyszerubb lesz azt hazudni, hogy muszlim vagyok, mint egy vallasat komolyan vevo keresztenynek. (bocs hogy beleszolok az emelkedett vitatokba, csak kikivankozott)

Téglagyári Megálló 2010.01.17. 12:15:27

@metal:

"A vallás mindenkinek a magánügye, ne legyen országos!"

Tudod, ennek a mentalitásnak a következménye az a korrupció és kitolás, amit nap mint nap látunk. Egyébként meg az a baj ezzel, hogy a Mammon hívei valahogy mindig közügynek állítják be a ténykedésüket.

Téglagyári Megálló 2010.01.17. 12:16:13

@Samott:

Látod, ez a baj, a hazugságot vallod.

Samott 2010.01.17. 13:10:16

@Téglagyári Megálló: hat, bakker, karvesztes terhe mellett, en inkabb hazudni fogok, ha ugy alakul. Te jo keresztenykent aldozd fel a karod ha akarod... en kimaradok a hulyesegetekbol. ;)

Tehetetlen Dodó 2010.01.17. 15:34:02

@Samott: Ki mondta, hogy hívő vagyok?
Csak keresztény: ez egy paradigma.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.17. 16:25:05

@Tehetetlen Dodó: Nincs olyan, hogy nemhivo kereszteny. A kereszteny ember elfogadja, hogy Jezus Isten fia, a Megvalto. A Szentharomsag ertelmezeseben lehetnek elteresek, de olyan ember aki nem fogadja el Jezust Messiasnak nem lehet kereszteny. Az pedig hitet jelent, Istenben valo hitet. Ehhez nem kell elfogadni egyetlen egyhaz konkret tanitasat sem, de azt bizony igen, hogy van egy Teremto, es ketezer elkuldte a Foldre a Messiast. Aki vagy o maga volt, vagy a fia, ez maganugy. Isten es Jezus lete nem az. A keresztenynek nem kell elfogadnia feltetlenul, hogy minden pontosan ugyanugy jatszodott le ahogy az evangelistak irtak, nem kell feltetlenul elfogadnia, hogy a Szent Sir Templomaban a megfeszites, a kereszthalal es a feltamadas helye pontosan ott volt ahol azt a hagyomany tartja, de olyan kereszteny, aki nem hisz Jezus Krisztus kereszthalalaban es feltamadasaban, nincs. Erted-e.

Tehetetlen Dodó 2010.01.17. 16:27:18

@jotunder: Van. Magam vagyok az élő példa.

emzperx 2010.01.17. 22:19:28

Győztek a szagszervezetek!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.18. 01:35:44

@metal:

Ebben is egyetértünk:-) Az "elégséges szolgáltatás" kérdését rendezni kell. Korrektül (minden érdekelt fél bevonásával, szempontjaik, véleményük figyelembevételével) és alkalmazhatóan törvényileg szabályozni kell ezt a problémát. Jelenleg nincs szabályozva.

És: Nem tudom, hogy tudod-e, ha nem, elmondom: a kereszténység egy missziós (azaz térítő) vallás. Tehát, ha egy keresztény szigorúan magánügyként kezelné vallását (ami nonszensz volna), akkor is köteles volna téríteni, mert hitének ez egyik alapparancsa.:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.18. 01:37:33

@Tehetetlen Dodó:

Keresztény Európát, no!:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.01.18. 08:23:32

@Tehetetlen Dodó: Pedig jotunder nem mond hülyeséget. Ahhoz, hogy valaki keresztény legyen, nem elég, ha annak tartja magát.
Szerinted mi a minimális feltétele annak, hogy valakit "keresztény"-nek mondhassunk?

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.18. 08:39:05

@bbjnick: "törvényileg szabályozni kell"

Igen törvényileg szabályozni kell, azért, hogy az ilyen szakszervezeti bunkók ne éljenek vissza vele! Ha csak egy kicsit is fontos lett volna, az utasok kérdése, akkor az általuk ajánlott mennyiséget elindították volna, de nem volt, azzal basztak ki, akikből élnek, és most ünneplik a győzelmüket. Undorító!

"köteles volna téríteni, mert hitének ez egyik alapparancsa."

Az én "hitem" alapparancsa pedig az, hogy zavarjak el mindenkit, aki téríteni akar, mindegy, hogy szektába, vagy a szekta méretet már kinövő történelmi egyházba (mindegyikben közös, hogy kihasználja a kisembereket).
De a vallási témát hagyjuk, nem itt a helye!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.18. 08:39:36

@Tehetetlen Dodó:
ejnyemán, egy a münnich ferenc társaság túléléseként létező vincentblog emblematikusa kell, hogy megmondja magának a frankót? :)

tevevanegypupu 2010.01.18. 08:55:59

@Alfőmérnök:

"Szerinted mi a minimális feltétele annak, hogy valakit "keresztény"-nek mondhassunk?"

Vannak zsidok is, akik elfogadjak, hogy Jezus Messias volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.18. 08:58:30

@tevevanegypupu:

Igen, a keresztény zsidók:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.01.18. 09:06:21

@tevevanegypupu: Igen, igen, de akik nem fogadják el - nem hisznek benne - (+még néhány dologban), azok bajosan nevezhetőek kereszténynek.

tevevanegypupu 2010.01.18. 09:23:31

@Alfőmérnök:
Igen, jotunternek igaza van (es maganak is(:), a legfontosabb a keresztennye valasban az, hogy valaki elfogadja Jezust Messiasnak.

tevevanegypupu 2010.01.18. 09:24:29

@bbjnick: @Grift:
Na tavozzanak kerem dolgozni!(((:

bz249 2010.01.18. 09:37:58

@metal: "Igen törvényileg szabályozni kell, azért, hogy az ilyen szakszervezeti bunkók ne éljenek vissza vele! Ha csak egy kicsit is fontos lett volna, az utasok kérdése, akkor az általuk ajánlott mennyiséget elindították volna, de nem volt, azzal basztak ki, akikből élnek, és most ünneplik a győzelmüket. Undorító!"

Ilyen ez a manchesteri kapitalizmus, az erosebb kutya el nemi eletet. :)

Egyebkent miert kellene, hogy a buszvezetoknek fontosak legyenek az utasok? Nincs konkurrenciaja es nincs helyettesito termeke a BKV-nak. Mit tud tenni az utas? Ideges lesz? Huha!

Mar persze, ha kapitalista alaprol kozelitjuk meg a sztrajk kerdeset.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.18. 09:54:43

@Alfőmérnök: létezik a kulturzsidó és a kulturkeresztény fogalma. Akik nem hívők, de a hagyományt, a liturgiát, stb. mégis tartják.

@tevevanegypupu: persze, az US tele van ilyen zsidókkal, csak nálunk ismeretlen.
en.wikipedia.org/wiki/Messianic_Judaism

Tehetetlen Dodó 2010.01.18. 09:57:04

@Alfőmérnök: Egyszerű.
Próbáljon meg keresztény normák szerint élni, még akkor is, ha bármi miatt megrendült a hitében.
Van egy nagyon jó példám, azt hiszem, az illető elég hiteles személy volt: Kalkuttai Teréz Anya.

És természetesen van negatív példa is, számtalan: akik folyton a templomot bújják, hetente gyónnak, áldoznak és ugyanakkor laza könnyedséggel élnek bűnös életet, bízva újra meg újra a feloldozásban.

Tehetetlen Dodó 2010.01.18. 09:57:55

@Grift: Mindenhol tanulhat valamit az ember.

Tehetetlen Dodó 2010.01.18. 10:04:08

@bbjnick: @tevevanegypupu: @Alfőmérnök:
Azt hiszem, két malolban őrölünk: én egy más síkról beszélek: arról a síkról, amelynek logikája mentén keresztény Európát szeretnénk.
Ha csak a tényleges, mélyen hívők csoportját tekintitek kereszténynek, és nem azokat, akik keresztény normák szerinti társadalmat óhajtanak, akkor bizony azt a logikát támasztjátok alá, amelynek következtében az EU-alaptörvényből könnyedén kihagyták a keresztény alapvetést.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.18. 10:07:54

@Tehetetlen Dodó: Ezen már régen túl vagyunk. Az EU alapokmányából nem egyszerűen „kihagyták” a kereszténységet, hanem Olaszországból akarják leszedetni a kereszteket.

Különben meg az a véleményem, hogy ha valaki csak úgy vallásos, hogy tartja a liturgiát, akkor nyugodtan menjen el szabadkőművesnek. Az iszlámban korrekt, ha valaki így muszlim, mert ott a liturgiába például a napi ötszöri ima is benne van stb., de a kereszténységnél ez csak porhintés.

Téglagyári Megálló 2010.01.18. 10:16:20

@Tehetetlen Dodó:

Barátom, az, hogy mások bűnösek, nem elég ok arra, hogy magunk is azok legyünk.

Tehetetlen Dodó 2010.01.18. 10:20:27

@Loxon: Erre céloztam én is nagyjából.

Tehetetlen Dodó 2010.01.18. 10:24:00

@Téglagyári Megálló: Nem értem kristálytisztán, mire gondolsz.
Én sosem pártoltam a bűnt, bűnösséget, sőt.
De viszont régi meggyőződésem, hogy elsősorban nem azért kell a bűnt kerülni, hogy az esetleges örök üdvösséget biztosítsuk magunknak, hanem önmagáért.
Az én szememben nagyjából itt kezdődik az a keresztény alapvetés, amelyre például egy Európát lehetne bazírozni.
süti beállítások módosítása