Istenuccse, nem vagyok keményvonalas kapitalista, de hiába tuszkolom vissza, csak előbújik a bennem élő Vaslady szelleme: a munkával eltöltött évek számával egyenes arányban kezdem egyre irritálóbbnak tartani a sztrájk intézményét.
Dickens apó idejében - amikor megannyi Ebenezer Scrooge gyalulta az angol munkásosztályt, 16 órákat dolgoztatva férfiakat, nőket, vagy akár gyerekeket - még volt értelme a sztrájknak. Viszont az egykori nyugati vadkapitalizmus után rendeződött a tulajdonosok és dolgozók viszonya, és számos szociális és jogi védelmet beépítettek a törvénykönyvekbe. Más kérdés, hogy ma a távolabbi keleten kialakult, kommunista bőrbe bújt vaduló kapitalizmus versenyképesebbnek bizonyul az óvilágnál.
Sajnos nálunk is rengeteg példát lehet hozni a munkajogi szabályok be nem tartására, de főleg a versenyszféra területén. Itt volna mit javulni a már törvénybe foglalt keretek betartásá terén. Éppen ezért tartom pimasz luxusnak az állami-önkormányzati óriáscégek rengeteg biztosítékkal védett munkavállalóinak sztrájkját, éppen akkor, amikor a katasztrofális kormányzati gazdaságpolitika és a nemzetközi válság által egyszerre sújtott hazai munkavállalók a mindennapi megélhetésért és munkahelyért küzdenek.
Rengeteg példát tudnék hozni saját környezetemből, amikor is komoly egyetemekről (műszaki, jogi karokról) kikerült, nyelveket beszélő fiatalok keresnek hónapokig munkát, sokszor eredmény nélkül. A - remélhetőleg rövid ideig tartó - kilátástalanság miatt sokan bármilyen munkát elvállalnak, csak hogy végre két kezükkel, vagy agyukkal dolgozzanak meg a mindennapi betevőért, önmagukért és szeretteikért.
Ilyenkor, válság idején tűnik csak igazán irritálónak a sztrájk intézménye. A BKV-s sztrájkolók - akik messze nem képviselik az összes BKV-st -, azt sérelmezik, hogy több, eddig biztosított juttatásuk a BKV tervei szerint kikerülne a kollektív szerződésből, és akkor fizetnék ki nekik, ha a vállalatnak sikerül spórolnia a személyi költségeken.
A kemény tökű buszsofőrök és jegyellenőrök figyelmét felhívnám arra, hogy az elmúlt egy évben több mint százezerrel nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon, akiknek nagy részét nem hogy kollektív szerződés, hanem legfeljebb csak irányadónak szánt, esetleg egyéb funkcióra is alkalmas papiros védte, a kirúgás után pedig reklamációt a legritkább esetben fogadnak el. És a rendszerváltás óta munkába állt azért pár százezer ember, akik a végképp nem értik a sztrájk intézményét, viszont egyéni szoc. problémáikat sem a kívülállók mindennapi életének megzavarásával akarják megoldani.
A BKV feje persze felülről bűzlik: a tapasztalt honpolgárok is elcsodálkozhatnak a napról napra kiderülő ügyletek miatt, melyek láttán lelki szemeink előtt plasztikusan jelennek meg tízmilliókat kitalicskázó jóelvtársak. Róluk döntsön az igazságszolgáltatás. De a sztrájkolók nem fognak támogatottságot szerezni a társadalomban, ha miattuk a munkavállalók nem tudnak bemenni munkahelyeikre, vagy ha a diákok nem tudják időben befejezni a vizsgaidőszakot.
Nem beszélve arról, ha a fenyegetésként már elhangzott több hetes sztrájk miatt maguk a munkáltatók és a nemzetgazdaság egésze kerülnek rosszabb helyzetbe, és a végén ebben az esetben is a keményen dolgozó aktívak húzzák a rövidebbet. A munkát vállaló és munkát kereső tömegekkel szemben arcátlanság, ha mások megakadályozzák őket mindennapi dolgaik elintézésében és kötelezettségeik teljesítésében.
Én a dolgozó néppel vagyok. A sztrájkolók meg örüljenek, hogy lyuk van a seggükön.