XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt elismerte két pápa, XII. Piusz és II. János Pál hősies erényeit, azaz a tiszteletreméltó (venerabilis) címmel ruházta fel őket. Így gyorsan fellángolt a soha véget nem érő vita XII. Piusznak a II. világháborúban játszott szerepéről.
A Magyar Kurír sajtószemléje szerint a Népszabadság idézi Riccardo Di Segni római rabbit: „Egyházi belügy. Mi nem felejtjük a római Tiburtina vasútállomáson vagonra tett 1021 zsidót, XII. Piust nem sietett megállítani a vonatokat. Jobb lett volna megvárni a vatikáni titkos levéltár XII. Piusra vonatkozó dokumentumainak megnyitását.” A Népszabadság hozza Antonio Socci katolikus újságíró sorait is, aki az Il Giornaléban azt írta: „II. János Pálnak a mai napig nem bocsátják meg az egyházban a kommunizmus megbuktatását, ezért is megérdemli a villámgyors boldoggá avatást.”
A Népszavában (16.o.) Rónay Tamás A nap embere címmel hangsúlyozza: XII. Pius pápa személye megosztja a világot, „zsidó szervezetek szerint nem tett meg mindent a holokauszt, a zsidóüldözés ellen. XVI. Benedek azonban a vatikáni levéltári dokumentumok alapján meg van győződve arról, hogy XII. Pius igenis sok zsidót mentett meg, s azért nem emelte fel szavát a nácik rémtette ellen, mert ezzel még nagyobb bajba sodorta volna a világot. Ezért ruházta fel őt is tiszteletre méltó címmel. Történészek dolga, hogy eldöntsék, kinek van igaza. De amíg nem látunk tisztán az ügyben, s nem derül ki XII. Piusról, hogy valóban teljesen pozitív szereplő volt, s minden tőle telhetőt megtett az adott helyzetben, addig nem lenne szabad elsietni boldoggá avatását” – írja Rónay Tamás.
Számos más szervezet vezetője is tiltakozott, lásd pl. itt.
Szóval. XII. Piusszal szemben ugyebár azt szokás felhozni, hogy 1. nem tiltakozott eléggé és ítélte el eléggé a nácikat, 2. nem mentett meg elég embert. Az ilyen érveléssel nem lehet mit kezdeni, ezt mindig lehet mondani.
A pápa amúgy „saját kezűleg égette el az általa olasz nyelven írt, tízezrek koncentrációs táborba való elhurcolása ellen tiltakozó négyoldalas levelét (amelyet aznap délután akart megjelentetni a L'Osservatore Romanóban) ,amikor fülébe jutott, hogy a holland püspökök egy hasonló bíráló hangú pásztorlevelének nyilvánosságra hozatala után a németek negyvenezer embert, mindenekelőtt zsidó származású katolikust letartóztattak, és különböző táborokba hurcoltak. Közöttük volt a katolikus hitre áttért Edith Stein karmelita nővér is" - olvasható a pápa humanitárius tevékenységéről szóló cikkben, amiből még kiragadunk pár példát. Korábban, még XI. Piusz pápa nunciusaként ő fogalmazta meg a náci ideológiát elítélő, kivételesen nem latin, hanem német nyelven írt Mit Brennender Sorge című pápai enciklikát.
Többek szerint diplomáciai tevékenységének köszönhető, hogy Hitler egy héttel elhalasztotta Lengyelország lerohanását. A Summi Pontificatus című apostoli levelében, 1939. október 20-án elítélte Lengyelország lerohanását, a rasszista idelógiákat és a totalitárius államberendezkedést. Amikor a pápa megkérdezte a lengyel püspököket, hogy nyilvános nyilatkozatban ítélje-e el a náci rezsimet, a főpapok határozottan lebeszélték tervéről. Adam Sapieha bíboros, krakkói érsek ezt írta levelében: „Tolmácsolja köszönetemet a pápának. Senki sem lehet hálásabb érdeklődéséért, mint mi, lengyelek. De ha valaha is nyilvánosságra hoznám ezeket a papírokat, vagy ha megtalálnák nálam, az összes lengyel feje sem lenne elég ahhoz a megtorláshoz, amit a nácik művelnének. Nemcsak zsidókról lenne szó, mindannyiunkat lemészárolnának. Mi haszna lenne elmondani azt, amit mindenki tud? Természetes, hogy a pápa velünk van. De semmi szükség arra, hogy közhírré tegyük a pápa elítélő nyilatkozatát, ha ez súlyosbítaná bajainkat.”
Sokan számonkérik rajta a Vatikán deklarált semlegességét, többnyire olyanok, akik amúgy azt követelik, hogy az egyház ne tegye le voksát politikai kérdésekben (mai, itthoni példa: az egyház ne pártpolitizáljon, de azért TGM a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinában írt, jobboldalnak címzett levelében kvázi felszólította, hogy határolódjon el a Jobbiktól. Hogyan ítélnék meg a pápát ma, ha ünnepélyes nyilatkozatban elítélte volna a nácizmust, és utána tízezreket elhurcolnak miatta?
Amint az említett cikkben olvasható, Golda Meir későbbi izraeli miniszterelnök asszony meleg hangon mondott köszönetet a pápának, csakúgy, mint a katolikus hitre később áttért Israelo Zolli római főrabbi is 1958. október 9-én, közvetlen XII. Piusz halála után. Elio Toaff római főrabbi kiemelte, hogy az olaszországi zsidók bárki másnál jobban érezhették és méltányolták azt a könyörületes és nagylelkű baráti magatartást, amelyet a pápa a zsidóüldözés és terror szörnyű évei alatt a zsidók irányában tanúsított. A New York Times közölte a New York-i főrabbi dicsérő szavait XII. Piuszról, és az amerikai zsidó sajtó egésze is csatlakozott ehhez a pozitív megítéléshez. A washingtoni „Jewish Post” azt írta XII. Piusz halálakor, hogy senki sem segített a zsidóknak a legszörnyűbb tragédiájuk órájában olyan mértékben, mint a pápa. Az 1945. október 11-i New York Times beszámolója szerint a Zsidó Világkongresszus húszezer dollárt ajándékozott a Vatikánnak annak elismeréséül, hogy a Szentszék menedéket biztosított zsidóknak a fasiszták és nemzetiszocialisták terrorja elől.
XII. Piusz segítőkészségéről számolt be a már említett akkori római főrabbi, Israelo Zolli is: „A Szentatya egy személyes, kézzel írott feljegyzést küldött az összes püspöknek, amelyben utasította őket, oldják fel a klauzúrát a kolostorokban és szerzetesi közösségekben, hogy azok ily módon menhelyül szolgálhassanak a zsidóknak. A történelemben nem volt még egy olyan hős, aki ekkora hadseregnek parancsolt volna; nagy- és kisvárosokban munkálkodó papok egész hada volt azzal elfoglalva, hogy kenyeret juttasson az üldözötteknek, és útlevelet szerezzen a menekülteknek. Apácák tábori konyhákban serénykedtek, hogy a rászoruló nőknek vendégszeretetükkel segítsenek. Rendfőnökök indultak el az éjszakába, hogy feltartóztassák az áldozatokra vadászó német katonákat. Mindannyian a keresztényi szeretet belső késztetésétől hajtva követték XII. Piusz utasításait, fittyet hányva a halálveszélyre.”
„Tanúsítom, hogy a 9000 római zsidóból 8000-et a Vatikán mentett meg” - mondta Nicolaus Kunkel, a Rómát megszálló német parancsnokság tisztje. És akkor még hol van a többi, vatikáni közbenjárással megmentett ember? Azoknak száma, akiknek megmenekülésében része volt egyházi segítségnek (nem feltétlenül a Vatikáné által) pedig több százezerre, akár 7-800 ezerre is tehető. Persze, biztos lehetett volna jobban is csinálni. A szentek sem azért szentek, mert tökéletesek voltak mindenben, és soha nem hibáztak. Tulajdonképpen XII. Piusz akkor is lehetne szent, ha egy embert sem mentett volna meg, ebből a szempontból ez - horribile dictu - szinte másodlagos kérdés. (Volt kifejezetten katasztrofálisan kormányzó, balfék pápa is, akit ezzel együtt szentként tisztelünk, mert annyira tiszta lelkű volt, például V. Celesztin.) Az, hogy valaki nem csinált elég jól valamit, a balos történelemszemlélet mantrája, ami nem tud megnyugodni afölött, hogy a világ nem tökéletes.
Amint a Vatikáni Figyelő írta, a pápa nem azért indított vizsgálatot pár éve, mert kételkedett volna Piusz életszentségében, hanem hogy megvizsgáltassa, milyen hatással volna a boldoggá, majd szentté avatás a vatikáni-izraeli kapcsolatokra (akkor a lapok részint egy féligazságokat tartalmazó MTI-hír kapcsán ujjongtak, hogy megakadt az eljárás, és hogy talán nem lesz soha szent Piuszból): Nem a boldoggá avatás „teszi" a szentet, hanem csupán kinyilvánítja az ettől függetlenül fennálló tényt. Ám a boldoggá avatásnak van egy konkrét célja is, hogy használjon az adott kor egyházának. Vagyis egy „alkalmassági" megfontolás is része a folyamatnak. Ezalatt elsősorban a az Államtitkárság különlevéltárának anyagait vizsgálták, amelyek inkább a zsidó-keresztény kapcsolatokra vonatkoznak, nem pedig Piusz tevékenységére. A Vatikánon belül azonban mindenki meg van győződve XII. Piusz életszentségéről, a Páncélpápa is.