Mélyélmények Sörisztánból 4.
A minap egy brit kistelepülés külvárosának pubjából jelentkezett a BBC riportere. Onnan konferálta fel saját magát, amint éppen az Irán által letartóztatott fiatal jachtosok aggódó szüleivel beszélget. Az alacsony mennyezetű italmérésből nem sok látszott, a felmárkázott sörcsapokat gondosan kitakarta az operatőr. De úgy is fel lehetett fogni, hogy a háttérben alkarra gyúrnak a polgárok. A pub, mint a hitelesség képi háttere nagyon sokszor előfordul az angolszász médiában. A közösségi élet központja hagyományosan ugye nem a pláza, nem is a multiplex, hanem a kocsma (korcsma, krčma, Bierstube, pub). A pult meg a témák örökké terített asztala. Itt lehet igazán fociesélyt latolgatni, tipposzlopot tölteni, munkán és szerelmeken siránkozni, főnököt, feleséget átkozni. Persze csak akkor, ha van egy pub, ahova járunk, és nemcsak néha elmegyünk. Meg akkor, ha a csapos igazi kocsmáros, aki észben tartja, melyik ital a kedvencünk, és nem átall egy vitaindító how are you-t odalökni. A kocsmáros neve itt többszáz éve publican, vagyis a public house (nyilvános ház) üzemeltetője. Innen a rövidítés is: pub.
Írországban történt. A múltkor a fenti, teljesen jellegtelen tengerparti kocsmában igazítottak el az ügyben, ki rendelkezik a faluban biciklivel, mert akkor nagy valószínűséggel tömlőragasztója is van a jóembernek, és akkor együtt megszerelhetjük kipukkadt első kerekemet. Szóval nincs megoldhatatlan probléma, gyógyíthatatlan seb vagy feloldhatatlan ellentét a kocsma falain belül. A szuperagy, az infoközpont, a mindentudás háza másfél percen belül renderelte számomra az updatelt koordinátákat (“a hatodik ház a jobb oldalon, az udvaron egy új Nissan, otthon lesz”) Az ír pub még azért is jó, mert ha kellően messziről jöttnek látszol, a sör tetejére lóherét is kapsz.
