Azonnal eladni a BKV-t?
2009. december 08. írta: nénike

Azonnal eladni a BKV-t?

Van egy szellemi műhely, melyet aszketikus fegyelmezettséggel hallgatok hetente két-három alkalommal. Orosz József műsora a Klub rádión. Ezt csak magányosan tehetem, nincs rokonom, ismerősöm, akivel szót lehetne róla váltani, lévén, hogy egy polcra teszik a lantművész tévéműsorával. Annyiban áll a párhuzam, hogy Orosz József is nagy nyilvánosság előtt birizgálja a neki önként felajánlkozó betelefonálók ballib csúnyáját, kérdésbe csomagolt vaskos tényállításokkal, másutt egyszerű, gyengéd hallgatással. Ez utóbbira hallottunk tegnap példát.
Hétfő délután a sokat látott Bartus László, az Amerikai Magyar Népszava főszerkesztője kapott szabad pályát, ő pedig nem volt rest a dolgok leegyszerűsítésében utcahosszat ráverni a Fidesz 2.0-ás kommunikációs panel üzeneteire. Orosz József pedig még csak nem is hümmögött.

A BKV letartóztatott jogi igazgatója kapcsán Bartus László ezt mondta: A jobboldal azt állítja, hogy a privatizáció lopás. Nagyon sok olyan cég van állami kézben, amelynek nem kellene állami kézben lennie. Egy magáncég 28 millió forintért nem digitalizáltatja a szerződéseit (BKV). A vízművekre is azért van szükség (Pécs), mert abból lehet pénzt kilopni. Ez ilyen egyszerű.


Remélem figyelik ezt a kristálytiszta logikát: először felesleges állami cégekről beszél, aztán ennek illusztrálásaként mond egy fővárosi, majd egy pécsi önkormányzati tulajdonú céget (utóbbiban jelenleg magántulajdonossal). Az okfejtés tehát így áll Bartus szerint: a Demszkyhez köthető cégben lopnak üzemszerűen, tehát az állam rossz tulajdonos. A pécsi vízműből még nem loptak ugyan, de akarnak, ezért kell az enyveskezű hivatalnokoknak.
Ha most eltekintünk az állam és önkormányzat megkülönböztetésétől, akkor mi a konklúzió? Bartus nem mondja ki (Orosz pedig nem kérdezi meg), így csak következtethetünk rá: „nem kéne állami kézben lennie”. A köztulajdon tisztességes kezelése ezek szerint opcionálisan sem merül fel Bartus fejében.
Biztosan nagy hatással volt a főszerkesztő úrra az amerikai nagyvárosi tömegközlekedés, sok magánszolgáltatóval, visszaszorított autóforgalommal, megfelelő peremkerületi ellátottsággal, dugómentes belvárossal. Végül is miért ne? Adják el a BKV-t! Egy próbát megér, nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr21582626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.12.08. 10:30:58

Ha eladnák a bkv-t a tömegközlekedés színvonala minden bizonnyal akkor sem csökkenne.

bz249 2009.12.08. 10:33:38

@Slanger: ha felrobbantanak, felszanatank, kicserelnek az altalajt 10 meter melyen, megint felszanatanak es bevetnek soval, akkor se :(

Zetek 2009.12.08. 10:44:36

Ki a francnak kell Budapest?

_astronaut 2009.12.08. 10:52:07

Szerintem is adjuk el. DE FELMERÜL A KÉRDÉS: KINEK KELL?

X Y kronosz óra 2009.12.08. 11:02:10

Ne viccelj már? Nyolc-tíz viszonylaton kívül nincs olyan pályaszakasz/útvonal, ami nyereségesen üzemeltethető (csak kb. 2500 forintos jegyár esetén, a jelenlegivel megegyező utasszámmal kalkulálva).
Ami nyereséges volt (járműjavító részleg pl.) már rég kiszervezték.

evil overlord (törölt) 2009.12.08. 11:04:29

Nem ördögől való a közszolgáltatások privatizálása, csak sajnos nálunk mindent elszabnak. A legnagyobb villamoshálózat Melbourne-ben van, magáncég üzemelteti (en.wikipedia.org/wiki/Trams_in_Melbourne).
A BKV-nál két módon lehetne rendet rakni:
- marad önkormányzati kézben, de reaktiválják Felix Dzerzsinszkijt, bár lehet, hogy honi követője, Péter Gábor is elég lenne
- magánkézbe adják az üzemeltetést (lehetőleg az egyes üzletágakat külön, így elvileg lenne némi verseny)
(+ nem ártana, ha végre a főváros is beszállna a finaszírozásba)
Sajnos az elsőhöz hiányzik a politikai akarat, a másodikból meg csak lopás lenne.

@bz249: A metróalagutak feltöltése betonnal kimaradt :)

szpal 2009.12.08. 11:09:06

Nyilván lenne vevő a BKV-ra is, felvennék az államtól járó normatívát, duplájára emelnék a jegyek, bérletek árát, és a fél hálózatot megszüntetnék. Nagy buli lenne, nem is értem, miért nem csinálták még meg.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.08. 11:12:18

megint egy hihetetlenül ostobán megírt valami. nem szégyelli az elkövető ezeket? nincs aki szerkesszen?
nénike járt iskolába?

surcouf 2009.12.08. 11:14:49

a za pecerbalett a klub rádión nade

jenő bácsi se volt formában , kapott 50 ezer jurót prima, erre meg egy mikrofont józsikától és egyből eszébe jutott ,

mert hogy őt meg 44 ben seggberúgta, egy nyilas házmester hamis kicsi külyke ... primissima és ebből eredt az életmű, első hajtása ,
abból meg az életműdíj...
éshogy ő akkor mostakkor magyar é labanc é kuruc é , révén mégiscsak horty mentette meg auswitztól mindenesetre nemkicsit autonóm személyiség.

eszkep 2009.12.08. 11:20:27

Adjuk el a BKV-t?
A kérdésfelvetés is értelmetlen, hisz nincs bolond, aki megvenné, vagy akár INGYEN átvenné az üzemeltetését, a jelenlegi (Demszky-féle) finanszírozási keretek között.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.08. 11:20:52

@Grift: nem értem a haragját. A BKV évtizede a ballibek kifizetőhelyként működik.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.08. 11:21:47

@nénike: én is lelkes klubrádió hallgató vagyok. Osszuk meg a tapasztalatainkat.
Tegnap Bartus azt is mondta, hogy Orbán egy önkényúr, aki nemsokára az első éjszaka jogát is követelni fogja.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.08. 11:28:08

@tölgy:
az nyilvánvaló. de ostoba a cikk. ennyi. maga szereti a makogást? még ha fontos témáról is makognak? már csak lolácskának kéne megjelenni,. hogy összeálljon a reakciós iq kommandó. :)

az teljesen világos, hogy hogyan működnek ezek a cégek és miokból. és tök mindegy, hogy fidesz vagy komcsi irányítással. és itt nem botlik a bartusi logika.

surcouf 2009.12.08. 11:29:13

@nénike:

csak a lényeget emeltem ki :) sallangmentesen

X Y kronosz óra 2009.12.08. 11:32:43

Faszság classic amit itt előadtál. A BKV esetében utalni sem lehet reálisan a magánosításra. Pedig ez volt a bartusi logika.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.12.08. 11:37:44

Most komolyan. Orosz Józsit max, akkor szabad hallgatni, ha az embernek ideggörcsöt kapni támad kedve. Annál nagyobb tahót nehéz találni a ballib oldalon. Amúgy is: Gyurcsányt még a cigánygyilkosságok ügyében is védi az NBH-n keresztül.

2009.12.08. 11:38:38

@nénike: Biztos rossz körökben forogsz, hogy olyan sokan a lantművészhez hasonlítják Oroszt :). Azt azért megjegyzem, hogy bármely kérdést lehet tényállításnak felfogni, ez minden riporterre érvényes.

Ha már úgyis csak támogatással él meg a BKV és egyébként is monopolhelyzetben van, akkor célszerű hogy közösségi tulajdonban maradjon (és nem állami, most sem az). Ehhez viszont olyan konstrukció kialakítása szükséges, amely megakadályozza a korrupciót. Semleges és hatékony felügyelőbizottság és megfelelő nyilvánosság.

X Y kronosz óra 2009.12.08. 11:45:06

@Grift:

Te melyik állami céget adnád el?

Bloodscalp 2009.12.08. 11:47:37

@nénike:
tényleg érdekes cikk...orosz/bartus rosszn emberek( rossz gondolatokal a fejükben), aztán pécsen mi történik mi nem....aztán zsupsz...eladni a békávét...érdekes gondolatkör:)

bandeirante 2009.12.08. 11:49:50

Nincs igaza Bartusnak abban, hogy egy magáncég nem digitalizáltatna 28 millióért. Magáncégekben is ismeretes a korrupció, a mutyizás, a túlszámlázás. Csak ezekből az esetekből általában nem lesz sajtóhír, de attól még vannak (saját tapasztalatom is van ilyesmiről).

az a tag aki a műlábában csempészte a heroint (törölt) 2009.12.08. 11:50:26

@nénike: vazze, néha-néha én is belehallgatok. na, tegnap pont belehallgattam. bartust pont megvolt:)
arról is értekezett, hogy a zorbánéknak milyen felelősségük van a h1n1-ben
kurvaéletbemán, hát gyurcsánynak képzeli ez magát?

orsi00 (törölt) 2009.12.08. 11:57:36

@nénike:
@lelkylola:
Nektek mi az arány, hogy egyensúlyban maradjatok? Egy orosz a klubon, egy tótgyé az echón?

reality 2009.12.08. 12:15:18

Amúgy tényleg, miről akar szólni ez a poszt? Nem lehetett volna kicsit összeszedettebben, szabatosabban fogalmazni?

reality 2009.12.08. 12:18:08

@krüger: Erről én is mesélni tudnék. Mostanában hír a BKV-s ügy. Az egy tipikus eset, ami a multiknál is jelentkezik: magasabb értéken való számlázás, majd visszaosztás, osztályvezetők egymás hátának tartása, stb.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.12.08. 12:18:44

Mi a faszt baszogatjátok állandóan szegény posztolót? Írjatok jobbat bzdmg!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.08. 13:33:11

@Slanger:
az is egy megoldás, de az is, ha a posztoló ír jobbat. :)

evil overlord (törölt) 2009.12.08. 13:36:35

@Slanger: Ez marhaság. Én nem tudok pl. bort készíteni, de azt el tudom dönteni, hogy iható-e. Miért lenne a blog írás ilyen szempontból kitüntetett?

Josef (K.) 2009.12.08. 14:14:26

@nénike:

nénike és a H1N1:

"Néhány nap fekvés, citromos tea, azt’ hahó."
"Csakhogy az a nyomorult vírus, házon belül alig vert le valakit a lábáról, igazán combos járványról tehát nem nagyon beszélhetünk,"
"a Lajtán túl is hapciznak páran, többen viszont már meg is gyógyultak betegségükből. Úgy néz ki mindez Magyarországon túlzó immunreakciót váltott ki"

Már nagyon itt lenne az ideje, hogy megjelenjen egy "bocsánat, tévedtem" post.

bz249 2009.12.08. 14:23:58

@Josef (K.): english.mti.hu/default.asp?menu=1&theme=2&cat=25&newsid=266301

eddig 20 halalos aldozata volt a H1N1-nek november 18 es december 7 kozott

www.police.hu/statisztika/kozbiztstat/kozl0910.html

Az ev elso tiz honapjaban 695-en haltak meg az utakon. Atlagosan 2.17x-en annyian, mint uj influenzaban.

Josef (K.) 2009.12.08. 14:32:01

@bz249:

Igen, és?
Ha nénike arra buzdította volna az embereket, hogy ne kössék be magukat, és hajtsanak minék gyorsabban, akkor azt jeleztem volna az előző hozzászólásomban.

bz249 2009.12.08. 14:42:33

@Josef (K.): tul van rettegve az uj influenza... ha minden ilyen jarvany miatt osszeszarja magat mindenki, akkor szepen bele fognak fasulni a nepek az oltasokba (mert a szaros influenza ellen minden evben oltatni kell). Aztan majd az igazan veszelyes jarvanyt es pont jol le fogjak szarni, merthogy tizedszer jatsza ezt el a hatosag es tele van tokuk vele.

A H1N1 nem kiemelkedoen veszelyes, ha meg azza valik, akkor ugyis uj oltas kell. Aki beteg menjen el orvoshoz es tomesse tele magat antibiotikummal a szovodmenyek ellen.

greybull 2009.12.08. 14:50:43

Állítólag valaki kiszámolta, hogyha azon a pénzen, amin az összes Combino villamost megvették ezek helyett Mercedes C osztályú személygépkocsikat vettek volna, nos azok ugyanúgy elvinnék az összes - az ÖSSZES - utast a 4-es 6-os vonalán - haj és mecsoda különbség lenne az utazásban?!

bz249 2009.12.08. 14:57:27

@greybull: ja allnanak a nagykoruton... kicsit lassabb, de legalabb borulesben es hifivel.

elfelejtette 2009.12.08. 15:02:58

@greybull: Azon a penzen felujithattak volna a Margit hidat gyors utemben, es akkor tan meg a dugok sem lennenek olyan nagyok mostansag. Igaz, nem ilyen szep villamosok kozlekednenek a nagykoruton, de valahogy kibirnank.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.12.08. 15:10:11

BRÉKING OFF!

Egy ombudsmani jelentés szerint fekete egyenruhába öltözött álrendőrök vettek részt az október huszonharmadikai rendezvények biztosításában.

Részlet a jelentésből:

"Az ombudsman kérdéseivel megkereste az országos rendőrfőkapitányt és tőle azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendőri szerveknél nem viselnek fekete, „készenléti szolgálat” illetőleg „tűzoltóság” feliratú egyenruhát, a BRFK-n nincs tűzoltó és műszaki mentő szolgálat nevű szervezeti egység. A BRFK tulajdonában van a rendezvények helyszínén látott gépkocsi, amelyet – tűzoltási feladatokról szóló megbízási szerződéssel – egy polgárőr és önkéntes tűzoltó egyesületnek adtak használatba.

A biztos rámutatott: egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy egy civil szervezet tagjai „Rendőrség” feliratú, megkülönbözető jelzéssel felszerelt gépjárművet használjanak, és ezzel tevékenységük – nyilvánvalóan nem létező – rendőri jellegére utaljanak. Az ilyen látszat keltése alkalmas arra, hogy alapjaiban ingassa meg a rendőrség iránti közbizalmat – mondta ki az állampolgári jogok biztosa."

Cikk nálam:

archiregnum.blog.hu/2009/12/08/alrendorok_az_utcan

PS Nénike, bocs az offért! Ha ti is ránéznétek a témára, itt az ombudsmani jelentés:

www.obh.hu/allam/aktualis/htm/kozlemeny20091203.htm

On:

dr. Sigmund Fraud 2009.12.08. 15:17:26

@greybull: istenem a sok közlekedésmérnök zseni. Állítólag valaki kiszámolta...

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.08. 16:35:15

@Téglagyári Megálló: Kikérem magamnak! A munkásőrök az én blogomon laknak! ;P

Bit Rot 2009.12.08. 16:41:21

Az is jó volt, hogy amikor a Budapest Airport-ot és a BKV-t említette Jóska a letartóztatásokkal kapcsolatban, akkor ez a népszavás faszi elkezd a privatizációról regélni...

Miközben a Budapest Aiport PRIVÁT kézben van, már évek óta!

Nocsak, hát ott is lopnak?

tölgyes 2009.12.08. 16:45:54

Persze !!! Adjuk el szarért-hugyért.. hogy aztán majd amikor a cég egy csomó állami támogatás lenyúlása után csődbe megy, akkor fizessük ki a tartozását, aztán mégis csak üzemeltessük állami pénzből, mert a budapestiek mégse járhatnak gyalog...Mint ahogy mostanában veődött fel a frissen meglopott MALÉV ÁLLAMOSÍTÁSA.. Az egyiket adjuk el mert meglopták, a másikat vegyük meg mert meglopták..OROSZ PISTINEK KB. ENNYI ESZE VAN... Közszolgálttaó cégeket nem szabad eladni.. csak nem kell megengedni, hogy lopjanak.

hegyilany 2009.12.08. 16:50:52

Csak tudnám, miért kéne a BKV-nak nyereségesnek lennie. Felejtsük már el ezt a baromságot! A tömegközlekedés közszolgáltatás, ami pénzbe kerül. Ez a pénz máshol térül meg (pl. a környezet jobb állapotában, kisebb forgalomban stb.). Ezért nem lehet nyereséges és ezért ökörség a privatizáció.
"Csak" arra kellene törekedni, hogy a lehető leggazdaságosabban működjön. A lopást meg a kiszervezést kell megállítani, nem az egészet privatizálni. Állami/fővárosi üzemeltetés + igen erős civil/szakmai kontroll. Tudom, hazánkban ennek kisebb a valószínűsége, mint holnap egy kviddics-meccsnek a Kossuth téren.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.08. 16:54:33

@greybull: Még szép hogy elvinnék. Egyetlen Mercedes C osztály is elvinné az összes utast, az is kiszámolható. Csak esetleg sokat kell várni.

is 2009.12.08. 17:18:57

@poszt: "A köztulajdon tisztességes kezelése ezek szerint opcionálisan sem merül fel Bartus fejében."

szeretném jelezni posztírónak azt az egyszerű tényt, hoyg a világ jó részén folyt egy majdnem 50 éves kísérlet a köztulajdon tisztességes kezelésére, úgy hívták, hogy szocializmus.

el kell mondanunk mindennap, sokszor, nem lankadva: azért váltottunk 1989-ben rendszert, mert ez a kísérlet jól láthatóan, érthetően, visszavonhatatlanul, megmásíthatatlanul megbukott. nem relativizálható, nem sírható vissza, nem javítható, nincs belőle jobb verzió. ott, ahol a magánosítás nem történik meg, tetszőleges gazdasági, hitbeli, ideológiai indokkal, ott MINDENÜTT, MINDENKOR a lopás melegágya volt, van, lesz. az USA-ban, az UE-ban, Kínában, a Föld bolygón, és az alieneknél is. közös lónak túros a háta. az állami tulajdon szükséges rossz, sosem a magántulajdont, hanem mindig az államit kell indokolni.

ez nem hit, ez az 50 éves kísérlet örök tanulsága, amit hangosan, érthetően, világosan, és fáradhatatlanul fel kell mutatnunk, nehogy bárki eltévedjen. te sem, kedves Nénike.

tölgyes 2009.12.08. 17:27:06

@is: Bizony igaza lenne, ha igaza lenne..Elég azonban felhívnom becses figyelmét arra, hogy ez a mostani válság azért jöhetett létre, mert a befektetők pénzét egyszerűen ellopták... sőt még azt a pénzt is ellopták amit a válság mérséklésére adtak.. és mint látja ha látna épp most loptak meg egy magáncéget is.. ezért aztán az Ön megközelítése hibás. AZ EMBEREK LOPNAK OTT, AHOL AZT SZÁMUKRA LEHETŐVÉ TESZIK.. LOPNAK AKKOR IS HA AZ EGY MAGÁNCÉG ÉS AKKOR IS HA AZ EGY ÁLLAMI CÉG..

A SZOCIALIZMUST AZONBAN SÚLYOS HIBA IDEKEVERNI.. AZ EGY MÁSIK TÖRTÉNET.. HA ÉRDEKLI, HOGY ANNAK MI A LÉNYEGE AZT IS LEÍROM ÖNNEK!

Thulsa Doom (törölt) 2009.12.08. 17:38:56

Szerintem meg adjuk el az összes kormánypárti szavazót a képviselőikkel együtt rabszolgának. Mondjuk Zimbabwéba vagy Burundiba. Az jelentős hatékonyság-növekedést jelentene Magyarország számára, nem is beszélve a járulékos bevételekről.

civilkontrol 2009.12.08. 17:46:05

@is: Édes, amikor megpróbáljátok összehasonlitani az almát a körtével, a privatizáció, avagy "azállamrossztulajdonos" harmatos mezején.
A szocilaizmusunkban ugyanis volt egy kis baki, ami körtévé teszi az almát: Az egy diktatórikus rendszer volt. Nem volt hasznos kiállni a térre és üvölteni teli torokból, hogy "NE LOPJÁTOK A KÖZPÉNZT ROSSZ TULAJDONOSOK" mert elvittek, lelőttek, aztán megkúrtak és felakasztottak.
A világgazdasági válság piaci szereplőiről persze emlitést se tegyünk.

Vannak dolgok, amik a köz ügyeit hivatottak szolgálni, ilyen a bkv, a viz, oktatás, egészségügy, meg még számos dolog. A mi (köz) feladatunk, hogy ha a képviselőink bőkezűen bánnak a pénzukkel, kicsipkézzük a popójukat. A piacnak a dolga, hogy adott esetben konkuráljon. Az egyik szabályoza a szolgáltatás minőségét, a másik az árát.
Úgyhogy hadd ne boruljak térdre a piac mindenhatósága előtt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.08. 17:51:42

@civilkontrol: Sose értettem, miért nem tudja valaki összehasonlítani az almát a körtével. A zöldséges minden nap megteszi.

X Y kronosz óra 2009.12.08. 18:00:32

@Loop:

Láthatóan nem vetted a posztíró iróniáját.
Egy ilyen "próba" esetén népfelkelés törne ki.

civilkontrol 2009.12.08. 18:09:06

@civilkontrol: Piacfanoknak egy másik szemszög.
Melyik tulajdonossal szemben tudok hatékonyabban eljárni, ha valami nem tetszik? A piacival? Aki önálló (jogi) személy, törvényes keretein belül azt tesz amit akar?
Vagy netán az állami tulajdonossal? Akiknek én vagyok a munkáltatójuk, én fizetem őket, én mondom meg, hogy mit várok tőlük?
Addig amig valami köztulajdonban van, addig van beleszólása a köznek a dolgok alakitásába. Privatizációt követően meg aligha.

heima (törölt) 2009.12.08. 18:15:50

@is: a világ boldogabbik felén bármilyen hihetetlen, de képesek kiállítani a kormányok egy szett becsületes, hozzáértő menedzsmentet a közszolgáltató állami cégek élére. Ugyanerre képes mondjuk Debrecen városa is, szóval nincs a nemműködés a magyarokban kódolva (max az orulunkvincent világban). ennek semmi köze a szocializmushoz.

heima (törölt) 2009.12.08. 18:21:32

@civilkontrol: olvasom, hogy kínai buszokat vesz a volán, érted, egy 100% magyar állami tulajdonú cég közbeszerzésen kínai buszokat bír vásárolni, amikor Magyarországon ha jól tudom, még most is több helyen gyártanak buszt (Győrben talán?).

Na már most, ha választanom kell, hogy az állami cég csak a menetrendet írja és ellenőrizze az alvállalkozók munkáját, és az alvállalkozókat nem köti a közbeszerzés, azaz olyan gályát vesznek, amit akarnak, és mondjuk így tudnak magyar cuccot választani, már előbbre vagyunk. (ha jól emlékszem, ez a győri cég buszokkal akart tőkét emelni a volánokban, hogy lekösse a kapacitásait). Iszonyat módon pazaroljuk még azokat a szűkös forrásokat és lehetőségeket is, amikkel rendelkezünk.

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.12.08. 18:53:45

a városi tömegközlekedés SEHOL SEM/SOSEM volt/van/lesz nyereséges, minsdenhol állami/önkormányzati/jegybevételi hármasból tartják fenn. A magánosítás nem segítene, szimplán megszűnne.

Egyszerűen a erkölcsnek megfelelően kellene büntetni a lopást Magyarországon. Bilibe lóg a kezem.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.08. 19:36:23

Bár ennél nehezen lehetne rosszabb, de higgyétek el, ha magánkézbe kerülne, azt is megérnénk.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.12.08. 19:51:00

Nos előszöris, megvan a véleményem a bkv vezetéséről, de. Hozzátenném, hogy európában sem kirívóan sokat lopnak.. teljesítik a megszokott lopási szintet. Néha valami kiderül egyéb körökben és néha ügy lesz belőle, aztán ennyi.

A pesti tömegközelekedést, meg úgy a várost is igazából egyetlen városhoz kéne hozzámérnünk(nem ámerikához, nem párizshoz, nem londonhoz, nem bernhez, nem amszterdamhoz..) és abba az irányba haladni, ez pedig Bécs. Nagyon hasonló város, csak egy kicsit jobb, kicsit gazdagabb. A tömegközelkedésük egy picit drágább, mint a magyar (ez nekik kellemes, mivel többet keresnek) és sokkal inkább villamospárti(mint budapest régen).
Ami különbség, hogy Bécs, Ausztria, és a közlekedési vállallat a költségeket 1/3ad arányban osztja el. Nálunk Budapest és az ország csak 50%ot ad. Ha úgy működne a rendszer, mint bécsben, ahogy tényleg kéne, akkor számolgassátok ki, mennyivel lehetne olcsóbb vagy juthatna több mindenre fejlesztés. Ilyen vezetői lopások mindenhol vannak tényleg. A BKV-nak azért is rossz a helyzete, mert nemcsak keveset kap, hanem mert politikai játszótér is lett. Nem BKV szakértők határozzák meg, hogy hova hogyan legyen a metró, hanem politikusok határozzák meg. Négyesmetró és oda. és nem oroszoktól, akik jobb minőségben és olcsóbban csinálnák, mert nekünk francia kell! És a bkvnak nem marad más, csak jópofát kell vágnia hozzá. És minden más fejlesztés is, ténylegesen politikusok kezében van, nagyon durván. Akkor most mit várunk? Én nem mnenstéget akarok a vezérkarnak a lopások miatt, csakhogy a rossz dolgok elsősorban nem onnan jönnek. A BKVnál vannak korrekt fejlesztések, ötletek, olyanok, amikre Bécsben rábólintana a város, nálunk nem. Majd demszky, tarlós és a többi megmondja, hogyan és merre. És ez a gond.
És amúgy nem vagyunk olyan nagyon messze egy bécsi minőségtől és rendszertől, a probléma az, hoggy nem arra megyünk, tehát a különbség csak nagyobb lesz. Nálunk a civil szervezeteknek is csak az számít, hogy legyen klíma. Bécsben még az új villamoson sem találtam. Nem is kell. Nem ez a legfontosabb. És nem buszokat kell venni, ha jó, hosszútávon megtérülő közlekedést akarunk csinálni, hanem trolit és villamost. A 4es metró árából megmondom mi jött volna ki: a fonódó villamosterv, az egyes meghosszabbítása, egy délbuda-Móricz kéregvasút(délbudán diósdiakat, érdieket kötelezni tömegközlekedésre), a hetes buszvonal trolivá alakítása és még maradna is egyre, s másra. És mondom..ez a politika..nem nem lehet pusztán demszkyre mutogatni, , mert van ám ellenzék is, akik erőltethettek volna errefelé is népszavazásokat, illetve van beleszólási joguk és erejük is. De nekik sem céljuk a fejlődés. Senkinek sem az.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.12.08. 20:05:45

@civilkontrol:
És mégis mire mész azzal, hogy te vagy a tulaj. Szerződést bontasz? Jövőre áttérsz a BKV 2.0-ra? Semmit nem tudsz vele csinálni. Leválthatod az igazgatót és slussz. A népszerű legendával ellentétben a hal nem a fejétől büdös, hanem az egész az.

És igen, van értelme privatizálni és(!) kihátrálni mögüle. Az a tudat, hogy ott van mögötted az állam, aki úgyis kihúz a szarból bármit csinálsz is, nagyon káros a hatásfokra. Természetesen ez nem fog megtörténni, mert baromi sokba kerülne konszolidálni és nincs vevő egy veszteségbányára, de az elv nem az ördögtől való.

Antal2009 2009.12.08. 20:33:11

Persze eladni, csak nem magyaroknak

bz249 2009.12.08. 21:11:49

@Lord_Valdez: mert egy magáncéget hagyna csődbe menni az állam... nyilván

surcouf 2009.12.09. 08:21:33

Lord_Valdez 2009.12.08. 20:05:45

mindig ez a menetrend és már unalmas, szemet vet az állam által biztosított szolgáltatásra mert meglátja mögötte a piaci lehetőséget (nem kis bót a budapesti tömegközlekedés ha jól csinálják) ...odamegy eladósítja szétqúrja , agyonkorrumpálja szétrohasztja .. tudatosan ..azért hogy felmutassa óóó ez nem jó bót ám nektek

aztán bőszen mutogat és habzó szájjal pofázik hogy merazállam azaz öö az rossz gazda az állam az , az az... volán is , meg a bkv ... de aztán valahogy mégis csak előkerül egy piaci légy aki rászáll a szarra akármilyen szar is... és arra hivatkozva hogy mennyi a vesztesége és milyen rossz bót , fillérekért megszerzi

ésakkor csudák csudája hirtelen mégis elkezd profitot termelni és jól működni magánzsebbe persze , és mert a bkv sok szempontból monopol helyzetben van kiderül hogy ez nem is olyan rossz bót amúgy , és lehet jól csinálni

surcouf 2009.12.09. 08:28:19

@surcouf:

mindezt úgy hogy természetesen a befektetű először korrekt elemzéseket készít működésről megtérülésről stb

X Y kronosz óra 2009.12.09. 10:01:56

A célszemély az élet császára:

...a rendőrség kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban nem jelent meg, mert Ausztriában síelt és beteget jelentett.

Tehetetlen Dodó 2009.12.09. 10:05:51

@X Y kronosz óra: Helyes. Börtönbe az egész koszos bandával.

surcouf 2009.12.09. 12:56:26

@X Y kronosz óra:

aha menekül..... lanofkával

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.09. 16:45:31

És mennyire igaza van Bartus Lászlónak!

Téglagyári Megálló 2009.12.09. 19:11:16

@s_timcsi:

Tévedsz, a reklámipar végig magánkézben van, mégis hatalmas a korrupció.

evil overlord (törölt) 2009.12.09. 21:53:01

@Téglagyári Megálló: Egy apró különbség azért van: ott meg lehet próbálni keresni másik céget (legfeljebb nem sikerül). A BKV-nak viszont tényleg nincs konkurenciája, és sajnos lassanként már tényleg csak az akasztás segít :(
süti beállítások módosítása