Magyarország mindenki ellen!
2009. december 01. írta: AgentUngur

Magyarország mindenki ellen!

  Amikor arra gondolok, milyennek álmodnám meg Magyarországot, mindig egy Kuvaittal (mínusz sivatag és iszlám) keresztezett, svéd beütésű Svájc jut eszembe. Szeretném, ha úgy leszarhatnánk a világot, mint a svitzerek: vát dö fákk is NATO/EU, iszlám világ (lebontjuk a maradék négy minaratet is, ha sokat ugráltok), Washington/Brüsszel/Moszkva haragja? Nekünk mindenünk megvan, nem tudtok zsarolni.

  Frankó lenne, ha az összes szomszédos országba, pl. Lengyelország, úgy mehetnék, mint egy svájci, hogy milyen olcsók vagytok, és jaj, milyen szegények. Az is jó lenne, ha olyan hadiiparunk lenne, mint Svédországnak, hogyha rosszra fordulnak a dolgok, senkitől se kelljen függenünk. Na meg persze leghőbben szeretném, ha határaink inkább az 1918-asra (mínusz Horvátország meg a szlovák tömb), és nem mostanira hasonlítanának, és egyetlen komoly magyar közösség sem élne a másik oldalon. Szeretném, ha a legnagyobb problémánk az lenne, hogy a szerb, ruszin és román kisebbség területi/kulturális autonómiája szélesíthető-e még, vagy álljunk meg a dél-tiroli modellnél. Ja, és nagyon szeretném, ha táltosaink bárhova szúrják a fokosukat az Al-Dunáig tartó Nagy Magyar Alföldön, feltörne szépen az olaj és a gáz, méghozzá annyi, hogy a szaudiak elsárguljanak az írigységtől.

  Örülnék, ha röhögve küldhetnénk el azt a balgát, aki gumigyárat akar zöld mezőinkre építeni, vagy kaszinóval rondítaná el a Velencei-tó a Genfi tavat is megszégyenítő szépségeit. Nem ironizálok, tényleg szeretném, ha így lenne, még azt is, hogy mondjuk Agárd a világ egyik diplomáciai fővárosa legyen, Sukoró mögött pedig ott terpeszkedjen a 4800 méter magas Fehér-hegy (francia turistáknak Mont Blanc). Kurvára sajnálatos, hogy fényévekre vagyunk ettől, kicseszett velünk a földrajz, a geológia és a történelem. 

  Azt talán még a legsötétebb zombik is tudják, hogy Magyarország 1526 óta nem közép vagy nagyhatalmi tényező Európában, ez alól az 1867-1918 közötti időszak is legfeljebb részleges kivételt jelent. És nem is egy olyan méretéhez képest rendkívül erős, és a világnak viszonylag kevéssé kiszolgáltatott ország, mint Svájc. A helyzet az, hogy eleve nagymértékben függünk a világtól, de hála a 2002 óta uralkodó őrületnek, geopolitikai, gazdasági, katonai helyzetünk 1997 óta a legrosszabb. 

  A következő realitásokkal kell szembenéznünk. Szomszédaink közül néggyel mindenképen konfliktusos a viszonyunk, még akkor is, ha teljesen önfeladó politikát folytatunk. Ha mást nem, ezt a szocik sikeresen bebizonyították. A kapcsolatok alapdinamikáját  ugyanis Románia, Szlovákia és Szerbia és immár Ukrajna nemzeti homogenizációs politikája adja, amelynek a magyarság létezése is akadály. Az időnkénti engedmények és mosolyok ne zavarjanak meg senkit, ez a játék zéró összegű, és ezért nem feloldható. A helyzetet súlyosbítja, hogy talán Oroszország kivételével egyetlen hatalom sincsen, akinek érdeke lenne ezen status quo megbontása, de az isten óvjon meg minket attól, hogy egyszer Moszkva a frankó kis módszereivel a magyar kisebbséget (is) felhasználja, mondjuk Ukrajna szétverésére: minket ugyanis csak kicsavarnának és dobnának. Az EU meg aztán jól bemutatkozott, mit tesz, ha a legordenárébb módon megaláznak és pofánvernek minket: semmit, bár egyébként ezt csak a liberók és szocik várták tőle.  

  Itt vagyunk hát, egy nem túl fényes helyzetben, „barátok közt”: az ember úgy gondolná, hogy az elsődleges cél ilyenkor az, hogy megerősödjünk és ne keressünk ott is konfliktust, ahol nem feltétlenül szükséges. De nem! Sokan érzik úgy ebben az országban, hogy eljött az idő a „vérszívó” befektetőkkel való leszámolásra, akik persze jórészt olyan jelentéktelen kis országok védelmét élvezik, mint az Egyesült Államok vagy Franciaország. Hm, okos, szinte zseniális! A helyzet az, hogy sajnos  majdnem teljesen mindegy, mennyire volt igaza Pécsen Páva Zsoltnak, vagy mennyire van rendben a Sláger és a Danubius ügye. Le fogják verni rajtunk, mert ilyen a világ, mert megtehetik. Hogy mit tehetnek? Esetleg nem szólnak rá a szlovákokra, hogy ne ugráljanak, sőt, vállon veregetik őket. A választások előtt megjelenik egy féltucat cikk Orbánról, mekkora nacionalista (most a jobboldalt revolverezik, nem a szocikat, akiket leírtak), elmondják még ötször, hogy a román nemzetiségi politika ideális, satöbbi satöbbi.

  Biztos vagyok benne, hogy Pécsen nagyon ronda dolgok történtek, Sukoró egy mocskos ügylet volt, és még nagyon sok befektetés van, ami nem hajt hasznot az országnak, sőt káros. Nem szerettem se Bochkort, se Borost, és fogadjuk el erős jóindulattal, hogy a frekvencia projektnél is teljesen rendben van a dolog. Per pillanat mégis az a helyzet, hogy  frontot nyitunk olyan körök ellen, akik a nyereségünknél sokkal nagyobb veszteséget tudnak nekünk okozni. A kilenc követség nyilatkozata és az Economist cikk csak a felszín, egy második figyelmeztetés. A harmadik intőnél Washingtonban listákat szoktak csinálni, mi fáj az adott országnak/politikai erőnek, hogy lehet büntetni, és végre is hajtják, ahogy azt 2001-ben már láttuk.

  Ismétlem, mindegy, hol az igazság. A helyzet az, hogy ma, ebben a szar helyzetben ülni kell, mint szar a fűben, megnyerni a választásokat, helyrehozni az ország gazdaságát, és mindent megtenni azért, hogy egy nap úgy szarhassunk a világra, mint Svájc. Na akkor majd el lehet küldeni az anyjába Brüsszelt, Moszkvát vagy Washingtont, meg azokat a külföldi befektetőket, akik tényleg élősködnek  Sajnos ez kurvára messze van, a Naprendszer egész éllettartama kevésnek tűnik, de célnak jó. Egyébként addig meg annak kell nyalni, aki a haza ügyét előbbre viszi, vagy legalábbis nem rombolja, mert a haza mindenek előtt van, még a büszkeségünk és igazságérzetünk előtt is.

  Csak, hogy egy példát mondjak: Orbán Viktor, akinek tényleg voltak elvei, meg egy nagyon merev gerince, tíz éve még elutasította, hogy a diktatorikus-elnyomó, de egyáltalán komcsi Kínába menjen - most megy. Na és honnan adott adott interjút a Hír Tv-nek, hát nem Oroszországból, ahol találkozott Vlagyimir Putyinnal? Arról beszélt, hogy a nemzeti érdek az elsődleges, nem az érzelmek, á la Richelieu, Bismarck és Kissinger.

  Remélem, hasonlóan racionális lesz a befektetői fronton is, különben, egy kis demjáni túlzással élve, megcélozhatjuk az albán életszinvonalat, és mi fogunk átjárni a szlovák, román gumigyárba, kaszinóba dolgozni, míg ők majd kérdezik, lehet-e euróval fizetni? Szapora bólintgatásaink után az utaink állapotán, ősrégi autóinkon röhögnek, miközben a világ közömbös tekintete előtt basztatják a magyarok maradékait saját földjükön.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr401565650

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország ismét mindenki ellen 2011.01.20. 07:01:04

  Az alábbi dőlt betűs sorokat 2009 decemberében, több mint egy évvel ezelőtt írtam le. A bejegyzés címe Magyarország mindenki ellen! volt. Szimbolikusan azt mondhatnám, mára érett be a vetés. Ma már persze ez nem nóvum a jobboldali méd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ladislaus 2009.12.01. 11:01:54

@blas: vesszen Trianon-rol még nem hallottál? :)))

X Y kronosz óra 2009.12.01. 11:02:51

@Grift:

Tényszerű megállapítások, sajnos ez a reálpolitika. Az erősebb kutya átgyalogol a nemzeti méltóságon. Ami persze nekem is szarul esik, a tényeken azonban nem változtat.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.12.01. 11:06:01

@Joejszaka: Neked meg az ékezetes betűk.
Senki sem tökéletes:(.Jó lenne eldönteni ,hogy most irónia vagy egy elképzelt ideális állapot(nagymagyarország).Esetleg mindkettő:).Bárigazából qvára lényegtlen,klónozzuk Göncz Kingát és akkor minden jó lesz!:)

BruceTheHoon 2009.12.01. 11:06:31

Ha jól értem, feküdjünk le az erősebbnek. Hát szerintem a reálpolitika nem ebben áll, hanem hogy langyosan barátkozunk az erősebbel, de közben megkeressük a hozzá hasonlóan erős ellenségét, és azzal is ugyanúgy teszünk. Ajánlom az OP figyelmébe különösen a Bethlen Gábor nevű hajdani Európa-hírű szakember releváns performanszát a török-osztrák tengely mentén, vagy akár Ceausescu mindvégig sikeres alakítását az "Egyszerre vagyok Kína és a Szovjetunió barátja, sej-haj" című kutyakomédiában.

Vanek B. Eduard 2009.12.01. 11:08:01

@Fedor: Jellemzően egyetértek veled: valóban, nem a lalikirályt kell sajnálni, hanem azt látni, hogy a a két "nagy" párt az ország érdekeit mindenkor leszarva mutyizik, máskor meg jó adag demagógiát vet be, ha pár szavazót remél ezáltal.

Svájcot viszont védelmembe venném (ha szükségük volna rá :)): minnél liberálisabb vagy, annál több idegen kultúrájú embert vonzol be, köztük az elborult fanatikust is az csábítja, ha szabadon gyakorolhatja rögeszméit.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.12.01. 11:09:54

"...ebben a szar helyzetben ülni kell, mint szar a fűben..."

Nagyjából ez a konklúziója az írásnak. Agentungur, te tényleg maradhattál volna otthon krumplit kapálni, vagy a fűrészüzemben hasítani a fenyőt. Több haszna lenne . )

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.01. 11:11:01

@X Y kronosz óra:
az nem reálpolitika, hogy éljen sukoró és kuss legyen nekünk. ez hazaárulás. és szarok a nemzeti méltóságra, ez reálpolitika.

Unbiased 2009.12.01. 11:14:50

Számomra az a közömbösség a legfelháborítóbb, amit az EU tanusít a minősíthetetlen szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban.

Accordion 2009.12.01. 11:17:48

Te cikkíró, hallottál már arról, hogy az ellenség nyelvén kell tudni beszélni?
Még valami Egri csillagokban írták ezt.
Na, ezért ment oda az Orbán, mert az ellenfélt ismerni kell. A legjobb módja, hogy odamész és kiismered, beszélsz vele.

Amellett, hogy a világ két legerősebb hatalma. Pofán is vágnám, ha nem ment volna oda.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.12.01. 11:28:05

Igen a cikkben sok igazság van.

Mégsem hiszem azonban, hogy az lenne a megoldás, hogy letérdelünk, és széthúzzuk farpofáinkat a Kisantant előtt, majd elmegyünk az Antanthoz panaszra, hogy seggbe lettünk qrva.

andrush 2009.12.01. 11:31:43

Akkor csak pár gondolat:

1. Svájc a második világháború kezdete előtt egy XVI. század fejlettségi színvonalán tengődő kis istálló volt, pár órásmesterrel és csokigyárral (csak emlékeztetőül, a nők az 1970-es években kaptak szavazati jogot!), majd szépen a nácik lopott aranyrudainak rejtegetése közben szedték meg magukat;
2. El kéne fogadni már végre azokat a kurva trianoni határokat, úgy vannak vazze és kész, rohand le Romániát, ha vissza akarod szerezni;
3. Románia nem hiszem, hogy egyhamar le fog minket hagyni, Szlovákia is kezd már kifulladni, ez a felfújt lufik sorsa (ahogy Mo is kipukkadt 2000 és 2004 között);
4. Mo az EU tagja, ami számtalan előnnyel jár, el kéne felejteni, hogy Brüsszel tőlünk független valami, aminek a seggét nyaljuk, mert Mo is ott van, tehát mi is ugyanúgy Brüsszel része vagyunk. Az, hogy nem nevetetjük ki magunkat úgy, ahogy a csehek vagy a lengyelek idióta elnökeikkel, még nem jelenti az, hogy lefekszünk nekik.

Egyelőre ennyi, nagyon szar írás, asszem 20 éves lehet, aki írta. Egy naív gyerek, tíz év múlva titkolni fogja a nicknevét is, amivel ezt most felvállalta...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.01. 11:33:28

@Grift: Te beteg f@sz! (sorry, eddig bírtam olvasni ezt a csököttagyút)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.12.01. 11:35:30

@Accordion: és lám, odament és kiismerte őket. mostmár retteghet is az ellenség, hiába tettek együttműködést a Zorbán, mi tudjuk mi van a háttérben ;)

Zetek 2009.12.01. 11:35:48

@andrush: A nácik lopott arany dumája már nem játszik. Ezzel már az érintettek sem próbálkoznak.
A felfújt lufi történethez csatolt időpont 2000-2004 kimeríti a szánalmas kategóriát. Vértes Bandika a példakép?

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.12.01. 11:39:41

@Zetek: azért abban van valami hogy Szlovákia is ugyanazt érte el, ami korábban nekünk is megvolt.

és lám, dependens versenyállam lettek ők is idővel, épp úgy mint mi is, és jön a derűre...

robinzone 2009.12.01. 11:40:59

Sukoró és a LÁGER rádió védését nem épp ezen a blogon várnám. az nem úgy van, hogy a befektetőnek mindent lehet, kedves Reakció. akkor sem, ha maga Xenu áll mögötte. nézz körül a csehelnél, lengyeleknél, horvátoknál. ott porig rombolták volna már a parlamentet egy "sukoró" után. a nemzet érdeke az első - de nem elvtelenül. Hajrá Páva Zsolt!

Rikki Harcos 2009.12.01. 11:44:56

1. ásványkincseink: a legnagyobb vízkészlet, geotermikus energia, és talán Makón is van valami

2. a termőföld nálunk még nem fertőzött, túlműtrágyázott

3. kiegyensúlyozott klíma, földrengés, árvíz nem nagyon pusztító

4. önfeladás csak újabb seggbekúrást jelent

5. Kínával nagyon nagyon jó kapcsolatot kell kiépíteni, kijátszva akár az EU-t és az AEÁ-at

6. a patásorbán

robinzone 2009.12.01. 11:47:57

diplomáciánk 1686 óta nem létezik, vagy teljesen hatástalan. nyilván a gripenekre ment a célzás, ami után Sam bácsi seggbe rúgta Viktort. azért sikerült neki, mert nem számoltak komolyan ilyen lehetőséggel. A NAIVITÁS az, amit el kéne felejteni. Az elveknek nem morálisaknak kell lenniük elsősorban - arra ott a szociálpolitika -, hanem jéghideg racionalitáson alapulónak. ld. újra nemzeti érdek. Mi ez? biztonság, az elérhető maximális függetlenség, ugyanakkor erős szövetségesek, akiknek azonosak az ÉRDEKeik. lehet tovább fűzni. alapja a ma megint sokat emlegetett nemzeti minimum. ami rögtön el is akad az elszámoltatás hiányán. amíg az nem történt meg - legalább jelképesen, de egyértelműen (egy pufajkás sosem a hazát védte pl), nem lesz előrelépés.

Publius Decius Mus 2009.12.01. 11:49:31

Egyszerű ez mint a barlangrajz. Magyarországnak nem kell másoknak megtenni semmit, csak szemforgató módon helyeselni, aztán pedig fű alatt alakítani az ügyeket úgy ahogy nekünk jó. És minden olyanért amihez meg nem fűződik érdekünk pénzt meg szívességet kérni.

Azt mindenki tudja, hogy most csak röhög rajtunk a fél világ, mert ha csettintenek már nyaljuk is fel a szart és még bocsánatot is kérünk. Rejtő Jenő írta, hogy aki nem hisz a saját ártatlanságában az bűnös, mindegy mi az igazság.

robinzone 2009.12.01. 11:51:19

és a "nemzetvezető" sem a nemzetet vezette éppen...

robinzone 2009.12.01. 11:53:11

na és az erős gazdaság is nemzeti érdek. meg valamiféle védelmi koncepció, mert ez a "nato majd megvéd minket" k.rvára nem fog működni. nagy gáz esetén ugyanúgy műveleti terület leszünk, mint lettünk volna a VSZ-ben.

reality 2009.12.01. 11:54:35

Ezzel a cikkel az a baj, hogy nem lehet érteni, mit akar üzenni.
Most akkor mi is a reálpolitika, ha az elmúlt 8 év diplomáciája jópofizás, seggnyalás és lefekvés volt a környező országok és a nagyhatalmak előtt? Ezt szidja a cikk, de a végén ugyanoda jut el. Akkor most mi van?
Svájccal és semmilyen más ország helyzetével sem hasonlíthatjuk magunkat, mert nincs még egy ilyen helyzet, mint Magyarországé. Mi kell kitaláljuk, mi a helyes út.
Amúgy meglepő volt a poszt, mivel Agentungur nem ilyen véleményeket szokott megfogalmazni.

orient 2009.12.01. 11:54:41

@andrush: végre értelmes írás a sok marhaság között.

2.Az én családom 100% székely,erdélyi 2. világháború után betelepült. Én már Budapesten születtem.Én lennék a legboldogabb ha visszaállítható lenne de nézzük reálisan, nem lehet.És nincs is sok értelme ki a franc akar több millió románt magyarországon belül egy fejletlen monarchia óta szétcseszett országrésszel?
3.ponthoz: Szlovákia már kezd kipukkadni. Azért jobbak mint mi mert a politikusaik jobban teszik a dolgukat de alapvetően az egész ország az autóiparra épül ami valjuk be nincs a legfényesebb állapotban és nem is lesz még 1 ideig. Ha lenne, akkor is szar egy iparra építeni a gazdaságot, nem egészséges. Kivéve ha olajról van szó de az sem örökre csak max 50-100 éves távlatra és ha okosan csinálják (lásd. Norvégia és nem hülye Szaudi...)
4.Én utálom ez EU-t de sajnos szükséges rossz. Ha kiszálsz halálra vagy ítélve. Az lenne a jó ha ez egész megszünne és minden ország külön de együttműködve dolgozna('60-'90 -ig nyugat európája). De hát a nagyok mást választottak, menni kell különben szívunk.

Az írás annyira nem szar. Orbán dologgal nem értek egyett bár én sem kedvelem.
Nekem Kína jelenleg az egyik legnormálisabb ország a világban jelenleg(kiv. Tibet és 1-2 más bakit)
Mi történik ha kiderül mondjuk a nagy szabad nyugati világban hogy nyereségvágyból valami cég (pl. gyógyszercég) olyan terméket hoz forgalomba(esetleg járványt indít el) aminek a mellékhatása sok ezer ember halálát okozza? Ki sem derül,eltusolják és akik megpróbálják felhozni azok döglenek bele.Kínában az ilyeneket kivégzik (lásd tejpotló cégvezetés halálbüntetése)melyik is az igazi szabadság?
CIA hogyan is működik? Rosszabb mint KGB volt fénykorában.

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2009.12.01. 12:02:21

Miért kéne bárkinek is odaadni a szlovák meg a horvát "tömböt"? Egyrészt ezer évig jól elvoltak, lázálmukban sem jutott eszükbe a leválás, másrészt nem volt az olyan "tömb", amíg a nagyhatalmi játszadozáson elszemtelenedve ki nem pateroltak onnan mindenkit, aki nem ők.

Egyébként a felvetés jogos/izgalmas. Nem azt az életet éljük és nem azok vagyunk, amire (és most nem a határokra gondolok, iszonyatos lehetőségeink lennének a trianoni országon belül is, lásd a Horthy-korszak gazdasági fellendülését) szóval amire az ország gazdasági adottságai és a magyar szürkeállomány (amit még nem szipkáztak el) predesztinálna minket.

reality 2009.12.01. 12:03:03

@orient: Ó hogy költöztél volna a Kínába te vagy a szüleid.

Nóniás 2009.12.01. 12:03:37

@Regno delle Due Sicilie: Szlovákia egészen mást csinált mind mi. Ott valóban megvalósították a tiszta neoliberális álmot. Nálunk, viszont az eltartottakból élő MSZP nem lépte meg és a megszorításokat is a középosztály kiherélésére használta. A vázolt időpontban az a "vicc" hogy két teljesen eltérő gazdaságpolitikát takar Magyarországon.

orient 2009.12.01. 12:15:13

@reality: barom sértegetés helyett írhatnál érveket. Erről szól egy poszt. Én értelmes ember vagyok és meggyőzhető ellenérvekkel ha felhozol ilyeneket.

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.12.01. 12:15:27

uhhh.

régóta vártam egy ilyen cikkre, ez nagyon kerekre és erősre sikeredett. respekt a szerzőnek.

Nóniás 2009.12.01. 12:18:46

@bs: Pl. a nemzetiségi politikája. De rendívül vonzó ahogyan tönkre teszik a környezetüket is.

Rikki Harcos 2009.12.01. 12:20:47

felhívnám a szenilitás kezdő jeleit élvezők :-) figyelmét, hogy 1998-2002 között kifejezetten tiszteltek minket a szlovákok, a románok, turistaként büszkén vallottuk magunkat magyarnak egész Európában

andrush 2009.12.01. 12:21:33

@Zetek: Miért nem játszik? Mert már túlléptek rajta? Ja kérem, akkor felejtsük is el ugye? Most kirabolom a bankot, de utána senki ne cseszegessen érte, ha tisztára mosom pénzt, hmm...

A 2000 és 2004 között lett Mo fejlődő országból döglődő gazdaság, nem tudom mi nem tetszik benne...

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.12.01. 12:21:45

@Nóniás: ez igaz, a szlovákok még tovább mentek a neolib úton, miközben mi visszafordultunk.

a hasonlat arra vonatkozott, hogy míg a 90-es években mi voltunk "az éltanulók", azóta meg ők lettek.

csak éppen az éltanulóság sem jelent hosszabb távú, fenntartható fejlődést, hiába éri meg rövid távon...mivel éppenséggel dependens versenyállam lett mindkettő.

Pelso.. 2009.12.01. 12:21:54

A cikk csaknem tökéletes. Aki esetleg nem tudná, azt üzeni: fejeket kihúzni a homokból, eljött a racionális gondolkodás utolsó lehetősége.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2009.12.01. 12:22:50

Anyázni nem kívánok, de azért akkor is azt gondolom, hogy igaza van azoknak, akik azt fejtegetik a kommentjükben, hogy a seggnyalás eddig sem vezetett sehová. Sőt, az elmúlt évek tapasztalata alapján azt mondom, inkább rosszfelé.
És sőt: azt is gondolom, hogy ha nem hagyjuk, hogy velünk bármit meg lehessen csinálni, hogy Suez, Hungária/Sláger/magaismutyi, a pofánkba röhögjön, akkor az még tekintélyt is ad nekünk és diplomáciailag is erősít. Ebben határozottan vitatkoznom kell a poszttal.
Halkan (de meggyőződéssel) teszem hozzá, hogy nevetséges beszarni néhány arizonai képviselő pattogásától még akkor is, ha magam is mutyinak tartom ezt a rádiós balhét. Pl. ezt elsősorban nem a seggnyalással, hanem sokkal inkább korrekt pályázati feltételekkel is meg lehetett volna oldani a koncessziós díjat elcsaló, létét mutyinak köszönhető sláger esetében.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.12.01. 12:23:01

@Grift:

hát nem éppen éljen sukoró a cikk mondanivalója, de szerintem tudod ezt te is... csak baszarintja csőrödet, hogy a fidox reálpolitikával kifogja a szelet a kedvenc biztosnemnyilas pártod elől :)

orient 2009.12.01. 12:23:10

@Rikki Harcos: igaz de tegyük hozzá szlovákiában 1 tök szimpatikus dzurinda féle kormány volt szemben ezzel fico-slota párossal.Nyilván nem csak ezen múlt de könnyebb volt velük haverkodni mint ezekkel.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.12.01. 12:23:33

Jó írás, de nem leszünk sohase Svájc.

Arra nem érdemes várni, azt nem érdemes megcélozni. Amúgy a rétorománok sem Svájc.

Ha az olaszok, németek, franciák otthagynák Svájcot, (területükkel együtt az "anyaországaik"-hoz csatlakoznának) akkor Rétorománia sem lenne valami vidám hely.

Ha Svájc akarunk lenni, akkor meg kell győzni a szomszédainkat, hogy alakítsunk egy svájcszerű országot.

De ezt szerintem már lekéstük, a 19. sz. közepén még lehetett volna rá esély. :-(

2009.12.01. 12:24:04

Szerintem Agentungur mondjon le.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.12.01. 12:27:28

@Fedor:
Dehogy nem lett volna hörgés. Az amerikaiak nem a minőségi pályázatot kérik számon, hanem az amerikai érdeksérelmet...

andrush 2009.12.01. 12:28:29

@Rikki Harcos: most letagadod? Te sem vagy normális.....

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.12.01. 12:29:46

@blas: @Joejszaka:

""összes szomszédos országba, pl. Lengyelország"

Ühümm,ugye a földrajz nem az erősséged?"

"ha határaink inkább az 1918-asra (mínusz Horvátország meg a szlovák tömb),"

Tényleg nem az erőssége a földrajz, hisz a szlovák tömbön túl van Lengyelország.
Önálló Szlovák Állam esetén nincs magyar-lengyel határ, hacsak nem kapják meg a polákok Kárpátalját! :-)

orient 2009.12.01. 12:33:32

@Nóniás: szerintem nekem szántad. Igazad van mind2-ben szarok. Csak a nagy nyugatbarátoknak üzentem hogy ott sem sokkal jobb a helyzet.

Kína szar a nemzetiségekkel. USA is jó az indián rezervátumokkal és Irak-Afganisztáni politikájával. Ja azokkal lehet mert azok teroristák. Környezetvédelemben sem sokkal jobb az USA mint Kína. Lényeg szar mind a 2. Ami kínában szimpatikus nekem néha hogy sok ember megkapja a méltó büntetését még akkor is ha befolyásos-gazdag-és jó kapcsolatai vannak. (lásd szigorú büntetés a korrupciós politikusokra) ezek valahogy a fejlett nyugati országokban elmaradnak. De nekik is nagyon sok a hiányosságuk azokban amik említve lettek vagy amikről tudunk.

reality 2009.12.01. 12:36:38

@orient: Aki a kínai eljárást élteti, azzal nincs mit vitáznom. Az az alapokat sem érti.

Rikki Harcos 2009.12.01. 12:41:21

@andrush:
csak éppen nem vagyok büszke rá

ja, magyar? kérdezi a rendőr, aztán legyint egyet, igaz nem köp, de még azt is megérhetjük

ez a magyarság külföldi megítélése és vállalása, ezzel gyökeresen szemben áll a hazai nemzettudatom, ez a 7 év csak jobban megerősített, köszönöm MSZDSZP

orient 2009.12.01. 12:42:51

@reality: nem éltetem csak annyit mondtam szimpatikus bizonyos dolgokban amivel a nyugat adós marad.

orient 2009.12.01. 12:46:52

@reality: ajánlom kicsit olvasgass az Food and Drug Administration (FDA) nevü állami amerikai terorrszervezetről és botrányairól,eljárásaikról. Hogyan teszik tönkre százezrek életét profitért és más érdekekért.

cserenkov 2009.12.01. 12:47:20

Hej, ha legalább lenne jó focink, mennyit enyhítene a bajokon!

reality 2009.12.01. 12:48:42

@orient: Na csak neked most az egyszer:
A hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, semmi sem felügyeli mit tesz a vezetés. Még a média sem. Ha példát kell statuálnia kormányzásnak, akkor megteszi, bárki is legyen az elszenvedő alany. Bármilyen határozatot hozhat, azt végre is hajtja.
Ezért írtam, hogy lennél inkább ott, azt hátha te lennél az elszenvedő fél, akkor nem pattognál, hogy milyen jó, mert nem lenne kinek.
A nyugati demokrácia szimpatikusabb minden hibájával együtt, mert legalább kritizálható stb.
H

reality 2009.12.01. 12:51:16

@orient: Legalább van mit olvasni, míg a kínai dolgokról nem is lehet, mert nem jelenhet meg, vagy nem is tudunk róla.
Na ezért nem vagyok hajlandó tovább vitázni, mert az alapdolgokkal nem vagy hajlandó tudomást venni.

2009.12.01. 12:55:08

Az kéne hogy szélsőjobbos ultranacionalista kormány kerüljön hatalomra, fegyverkezzünk, mert jelenleg elrettentő erőnk semmi, bármit megtehetnek velünk. Egyszer vonulunk fel a szlovák határig 500 tankkal, 50000 katonával, lefossák a bokájukat :) Kelletlen hogy az összes t-72-esünk és BMP-nk Irakban és Törökországban ajándékként fogja a port. A gépkarabélyainkat afgánok és irakiak adják el lázadóknak, külföldiek vásárolják fel a földjeinket, repülőtereinket bezárják, honfitársainkat minimálbéren kisemmizik. Az ország megfelelő vezetés mellett, korrupciót felszámolva évek alatt Közép-Európa gazdasági ereje lehetne, de ez sokaknak nem érdeke

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.12.01. 13:04:37

@tempefoi:

"Miért kéne bárkinek is odaadni a szlovák meg a horvát "tömböt"?"

Ha meg tudnád győzni őket, hogy jobb elmagyarosodni, mint horvátnak/szlováknak lenni, vagy alacsony társadalmi szinten megmaradni horvátnak/szlováknak, akkor rajta! :-)

Nekem úgy fest, hogy a horvátok és a szlovákok nagyon büszkék az önálló államaikra, nem nagyon akarnak engedni belőle. Ez még cirka 50 évig biztosan így lesz. Utána lehet, hogy feltámad a történelmi közös állam iránti nosztalgia.

mbaye (törölt) 2009.12.01. 13:04:50

@orient: Kínában teljesen kiszámíthatatlan a jogszolgáltatás. A gazdagok, befolyásosak ott is megússzák, néha kivégeznek egy nagyon elpofátlanodott korrupt tisztviselőt, de attól még az egyik legkorruptabb rendszer marad.
Ha a falud mellé építenek egy akkumulátorgyárat, akkor egy szavad se lehet, születhet egy gyereked, aki biztosan fogyatékos lesz, kártérítése nem számíthatsz, ha kinyitod a szádat, mehetsz Belső-Mongólia tartományba homokon gyapotot kapálni.
A nyugati demokrácia egy nagy lavór híg, meleg, szar, de inkább ez, mint a kínai rendszer.

Publius Decius Mus 2009.12.01. 13:13:12

@reality: Szerinted nálunk szét vannak választva a hatalmi ágak? Te a télapóban is hiszel?

Zetek 2009.12.01. 13:16:37

@andrush: Mert ma már tudható, hogy a követelt össze töredéke volt a valódi kár. A velük szemben alkalmazott módszer a szokásos bankrablás. Vess fel egy problémát, az esetleges áldozatok számát becsüld felül, lebegtesd az okozott kár nagyságát. Ha a fiúk kooperálnak és elkezdik vizsgálni a történéseket, akkor kiabálj, hogy ez micsoda érzéketlenség az utolsó még élő áldozatokkal szemben és követeld az azonnali megegyezést. Ahol "kompromisszumos" megoldásként is a valós kár sokszorosát követeld. Majd legyél nagylelkű és engedj egy picit. Amikor azután kiderül, hogy a valós számok a töredékét sem érték el a követelésnek, akkor vond meg a vállad és elmélkedj arról, hogy micsoda kegyelettelenség az áldozatok kapcsán pénzt emlegetni. Ez zajlott a svájci bank sztorival is.

orient 2009.12.01. 13:19:56

reality 2009.12.01. 12:48:42: ezzel többnyire egyetértek. Kivéve hogy sajnos nyugat is sokszor 1 látszat demokrácia. Látszólag van választás, kritika..stb. gyakorlatilag pedig ugyan azok a szereplők osztják a lapokat szét egymás között.
2. kommented kb ugyan ez. Szar hogy kína blokkolja az infót de nyíltan és egyenesen csinálja (ezzel együtt szar és igazságtalan).
Míg nyugati médiában látszólag minden szabad ugyanakkor FDA és más cégek szervezetek szemétségeiről sajnos csak szenvedő alanyok történeteiből és tapasztalataiból..stb olvashatsz csak(okulhatsz) igaz ezt szabadon,ugyanakkor ha megpróbálsz felszólalni, tenni ellene perrel..stb, vagy sehova sem jutsz vagy véletlenül eltünsz pár rokonoddal együtt. Nyugaton ami jó hogy amig egy kis senki vagy addig mindent szabad. Mehetsz ordíbálhatsz az utcán hogy utálod az Obamát vagy akárkit senkit sem érdekel.

Ami viszont szar hogy a politikai, gazdasági..stb. befolyás olyan hatalmat ad az emeberk kezébe nyugaton amivel végül is bármit tehetnek a politikusok, vagy befolyásos gazdagok. Ne menjünk messzire csak Bajnai és a lúdbiznisze vidéken.Emberek akasztották fel magukat de szerencsére megkapta méltó büntetését és miniszterelnök lett. De lehet jönni hogy ez csak Magyarország...stb. de lehet sorolni pl.berlusconi,sárközy, vagy tony blair aki hetekkel irak előtt tudta hogy irakban semmi sincs mégis szétcsesztek 1 országot.Ez ami bosszant csak(biztos mert saját körömben is van szenvedő alanya a történteknek).

Nem éltetem kínát ne érts félre de vannak dolgok amik adoptálhatóak lennének onnan (és nem a tibeti politikára, államformára vagy a sajtószabadságra gondoltam nyilván hanem 1-2 jó dologra amiben igazságosabbak mint a nyugat)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.12.01. 13:24:19

@tempefoi:

A nyelvi türelmetlenséget sem értem, miért nem lehetett hagyni horvát és szlovák nyelvű területeket? marad volna elég színmagyar terület!
A horvát nyelvű állampolgáraink meg a közös haza javára üzleteltek volna a szerbekkel, a szlovákok meg a csehekkel, lengyelekkel. A nyelvi magyarosítás egyértelműen baromság volt. A svájciak nem követték el ezt a hibát.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.01. 13:36:58

@Herr SturmLiberator:
butaságot beszélsz. ha valaki sokszor mondta itt, hogy a fidesznek meg kell változtatnia az oroszpolitikáját, és németh fejét kosárban kell vinni moszkvába, az én voltam. a nem nyilas párthoz semmi közöm.
a cikk mondanivalója nem a reálpolitika volt, hanem abba képzelte bele a mindegy ki a befektető, lehet bűnöző is, akár korrupciós hálózsákot szőhet a kormánnyal, lehet pusztán arrogáns-tolvaj, de retorzió ne legyen, mert az rossz üzenet a világnak.

orient 2009.12.01. 13:39:00

@orient: Mondjuk valszeg ez Kínában is hasonló. Csak nekem szimpi volt hogy ott voltak befolyásos emberek politikusok, gyár-cég igazgatók akik bizony kőkeményen börtönben vagy kínpadon végzik. Erre sajnos nyugaton nincs nagyon példa

Lámpaoltó 2009.12.01. 13:56:49

zsírkirálysirály, szeretnék én is Svájcban lenni :D

Oblomov 2009.12.01. 13:57:59

"Na meg persze leghőbben szeretném, ha határaink inkább az 1918-asra (mínusz Horvátország meg a szlovák tömb), és nem mostanira hasonlítanának, és egyetlen komoly magyar közösség sem élne a másik oldalon."
- nemzetállamvízió, etnikai (nem történeti) alapon.

"Szeretném, ha a legnagyobb problémánk az lenne, hogy a szerb, ruszin és román kisebbség területi/kulturális autonómiája szélesíthető-e még, vagy álljunk meg a dél-tiroli modellnél."
- az álom továbbálmodása. Fenti helyzetben lennének kisebbségeink, akiknek megadnánk azt, amit a mai tömbben élő szórványainknak vizionálunk.
- és vizionál maga Martonyi is. Mert ez is vízió, nem realitás.

"az elsődleges cél ilyenkor az, hogy megerősödjünk és ne keressünk ott is konfliktust, ahol nem feltétlenül szükséges. ... Remélem, (Orbán) hasonlóan racionális lesz a befektetői fronton is...".
- kb. ez a mozgástér, nem több. Most történetesen Orbántól (nép-nemzeti oldaltól) is ezt, és ennyit lehet várni.

Mindezt osztom, teccik. Jogállamiság kérdése, demokrácia ügye annyiban érintett a posztban, amennyire Svájc-Svédország-EU érintve van. (Ebből a sorból a Genfi tavas párhuzam kicsit kilóg, ez igaz.)

Avatar 2009.12.01. 14:16:29

"Orbán Viktor, akinek tényleg voltak elvei, meg egy nagyon merev gerince, tíz éve még elutasította, hogy a diktatorikus-elnyomó, de egyáltalán komcsi Kínába menjen - most megy."

Mikor volt Viktornak merev a gerince? Amikor liberális antiklerikálisból konzervatív hívő lett, vagy amikor 14. havi nyugdíj ígéretével balról próbálta előzni a jobboldal az mszpt?

Zetek 2009.12.01. 14:36:47

@Avatar: Szánalmas. Egy huszonévesnek feltétlenül ugyanazt, ugyanúgy kellene látnia, mint egy negyvenesnek azt te sem gondolod komolyan.

geor dar khordak 2009.12.01. 14:46:35

Hát ez kiverte a biztosítékot! Vegyük már észre ha mi magunk nem állunk ki magunkért senki más sem fog! Az önfeladás a pusztulásba vezet sehova máshova.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.12.01. 15:17:24

"A helyzet az, hogy ma, ebben a szar helyzetben ülni kell, mint szar a fűben, megnyerni a választásokat, helyrehozni az ország gazdaságát, és mindent megtenni azért, hogy egy nap úgy szarhassunk a világra, mint Svájc. Na akkor majd el lehet küldeni az anyjába Brüsszelt, Moszkvát vagy Washingtont, meg azokat a külföldi befektetőket, akik tényleg élősködnek Sajnos ez kurvára messze van, a Naprendszer egész éllettartama kevésnek tűnik, de célnak jó. Egyébként addig meg annak kell nyalni, aki a haza ügyét előbbre viszi"

ez kb. annyit mond, hogy:
1. a jelenlegi gyengeségünk következménye, hogy nem tudunk odaütni, mert nem fog fájni a másiknak és végül minket vernek meg, ha bunyót kezdeményezünk.
2. meg kell erősödni, szívos munkával.
3. akkor jöhet a bokszmeccs ;)
4. addig nyalni kell azokat akik a haza ügyét tényleg előbbre viszik, meg nyelni azt ami ellen gyengeségünkben nem tudunk hatékonyan tenni...

kérdezem: mi ebben az elképzelésben az annyira felháborító?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.01. 15:20:49

A sok szerencsétlennek, aki szándékosan nem akarja megérteni a cikket, de szereti az "ál-nacionalista" hőzöngést:

A cikk nem arról szól, hogy "önfeladás legyen", meg, hogy nem kell az érdekeinkért küzdeni. Hanem:

Arról, hogy ezt egyrészt ne tévesszük össze azzal, hogy pédául a magyar állam erővel töri rá a budiajtót a "külföldi tőkére" akár Pécsen, akár az országos rádiókban. A polgárjog ugyanis azért polgárjog, hogy az államtól, vagyis azon belül is a végrehajtó hatalomtól megvédje a polgárjogi alanyokat, akár a "nekünk nem tetsző" külföldi tőkét is. A probléma az, hogy az a mutyi, ami nálunk oly természetes, az ilyen formában nem elfogadható külföldön. Az, hogy van egy kormány, aki lemutyizza a dolgokat, és úgy köt szerződést, hogy az teszem azt nem éri meg az a "mi bajunk" !!mindenki!! szerint, ez nem jogosítja fel a magyar végrehajtó hatalmat, hogy közjogi eszközökkel, vagy mutyikkal kicsinálja azt aki nem tetszik.

Másrészt. Arról szól, hogy a realitás az, hogy az ország szana szét van zuhanva. Ezt kimondani miért önfeladás. Hazánk jelenleg egy áthúzott nulla. Ezt a fidesz sem hagyhatja és nem is hagyja figyelmen kívül. Ezért megy el a Orbán ide-oda. A diplomáciában nem csak a baráti államok szoktak tárgyalni egymással, hanem mindenki aki éppen aktuálisan nem tekinti halálos ellenségének a másikat. Ezen most mit kell rugózni, hogy Orbán elment Moszkvába meg Kínába. Elment oszt kész. Intézi a dolgait, beköszön. Szevasztok, én leszek a miniszterelnök, mi a terv? Ennyiről szól. Mint mindig. Mi ebben egyáltalán a hír?

Emerenz 2009.12.01. 15:50:50

@jvizkeleti: De Sukorót azért nem kellett volna belekevernie a cikkírónak, az nem tőkeellenesség, ha valaki nem akar kaszinót ott a tóparton. Gondolom, a helyiek sem repesnek az ötletért, őket kellene elsősorban megkérdezni. A vízműnél én nem tudom mi történt, se a gumigyár történetét sem ismerem.

Emerenz 2009.12.01. 16:05:19

Az elmúlt évek mulasztásai közül engem pl. az zavar, hogy a tiszai ciánszennyezésért semmi kártérítést nem tudott kicsikarni a magyar állam. Én nem vagyok jogász, de nem lehet igaz, hogy ekkora szennyezésért ne lehessen valami módon behajtani vmi büntetést. Ha mégis így volna, akkor nagyon el van b-va a nemzetközi jog.

nem nemsiker_s 2009.12.01. 16:20:55

Szerintem a Román külpolitikai stratégiát kéne követni, aminek az a lényege, hogy mindegy hogy valamely pillanatban mit írok alá, a következő pillanatban kész vagyok ennek ellentétes elvek szerint cselekedni, ha ezt a nemzeti érdekek megkövetelik.
lásd ezt a linket. www.karpatinfo.net/article21609.html
Hogy nem gerinces dolog? És hogy balkáni mentalitás ? Na és, a nemzet mindenkori érdeke kell hogy releváns legyen.
Trianon azért járt olyan súlyos következményekkel, mert akkor is megpróbáltunk "korrektek" lenni, és nem egyból a fegyver után kaptunk.
Jelenleg, akárcsak a románoknak, csak diplomáciai eszközeink vannak.
Egyenlőre ezen a pályán kéne mozogni.
És kéne egy nemzeti kormány (de nem zsidózós, ugyanis ez az ellenségeink malmára hajtja a vizet) A szittya virtus most lepkefing lenne.

Oblomov 2009.12.01. 16:40:33

@Josef (K.): A "bihari pontok" szegre akasztása akkor se kerülhető el.

Josef (K.) 2009.12.01. 17:24:05

@Oblomov:

Szép megjegyzés. ;)

(A történet extra iróniája egyébként az, hogy a bihari pontok éppen a szögre akasztásuknak köszönhetik mai hírnevüket.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.01. 17:31:27

@AgentUngur:!

Ha Orbán Viktor e cikken keresztül üzente meg nekünk, a népének, hogy nem lesz számonkérés, akkor, kérlek, add át neki a rög üzenetét: Ne b*'z'meg, öreg!

Köszöntem!

ü
bbjnick

Tilikov (törölt) 2009.12.01. 17:38:37

Ovi vezér e cikken keresztül üzente meg nekünk, hogy igenis volt Moszkvában és beszélt Putyinnal. A szájbarágás oka, hogy ezt a történetet már egyre kevesebben hiszik el, vagy legalább is nem úgy ahogy azt az ő vastag és merev gerincével előadta nekünk.

nol.hu/velemeny/20091201-a_santa_kutyat_mar_nem_erik_utol

nem nemsiker_s 2009.12.01. 17:47:38

Josef(K)

És 1918-ban mit akasztottunk szegre a puskán kívül?
Vezetőink azzal voltak elfoglalva, hogy a király mit szándékozik tenni, miközben a Csehek evidensnek tartották hogy immáron szabadok.
Meg majd a Wilsoni pontok betartásával És az Entent utasításainak engedve, majd meghívnak bennünket a béketárgyalásokra.
Mint a csirkének úgy vágták el a nyakunkat.
Na ekkor kellett volna az "ententnek" bólogatni, a királyt kirúgni, az olasz fronton szolgáló haderőt pedig nem leszerelni.
(Persze utólag könnyű okosnak lenni)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.01. 17:47:43

Ez bizony egy elég kiábrándító poszt, mármint Ungur Ágenst meg a Fidesz várható politikáját illetőleg, dehát ízlések és pofonok.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.01. 18:32:06

@bbjnick: @Loxon:

nem hiszem, hogy ennek a háborodott és ostoba ügynöknek köze lenne az orbáni külpolhoz. :)

Avatar 2009.12.01. 19:27:47

@Zetek: Igen. Pont azt várom el. Nyilván.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.01. 19:34:28

Agentungur, te idegenszívű nemzetáruló. Aki magyar, velünk hőbörög! :D

tevevanegypupu 2009.12.01. 22:35:56

Mindenesetre Orbant nehez megerteni, hogy mi a fenenek vagy inkabb ki a fenenek bizonygatja, hogy volt Putyinnal? Csak nem ezeket a hulye volt komcsikat akarja meggyozni? Vagy az eszement Debreczeninek bizonygatni? Viktor az eg aldjon meg ne felejtsd el, hogy rendszervalto vagy, voltal mar miniszterelnok es most is az szeretnel lenni. Viselkedj mar politikushoz meltoan. Maradj csondben.

Josef (K.) 2009.12.01. 23:51:34

@tevevanegypupu:

talán magának bizonygatja...

tevevanegypupu 2009.12.02. 00:05:11

@Josef (K.):
Marminthogy nekem?
Vagy sajat maganak? Jo lenne, ha oda jutott volna mar mi?((:

negeev 2009.12.02. 00:22:30

Nem értek egyet a cikkel. Persze, lehetne az általa felvázolt utat is járni.
Azonban, szerintem népcsoport függő, hogy meghúzódik-e inkább a nép vagy sem.
A magyarok soha nem voltak ilyenek.
Ne is legyünk.
Igaz, az utóbbi 500 évben nem nagyon voltunk eléggé erősek, hogy okunk lett volna nagyon pattogni.
Azonban nem kéne ezt a sajátos önfejűséget kiirtani belőlünk. Legtöbbször kárunkra válik, de nem csak negatív következményei lehetnek ennek a mentalitásnak.

Josef (K.) 2009.12.02. 00:54:48

@tevevanegypupu:

"Jo lenne, ha oda jutott volna mar mi?"

Nem lenne jó. Szomorú lenne.

tevevanegypupu 2009.12.02. 08:26:17

@Josef (K.):
Persze, az lenne. De olyan mulatsagos ez az egesz es mindket oldalon: az egyik ketsegbeesetten bizonygat, a masik ketsegbeesetten cafol. Hat egy bizonyos mertekig mar felek, hogy mindenki oda jutott. Olyan gyerekes az egesz, tenyleg mint egy nagycsoportos ovoda.

greybull 2009.12.02. 10:31:23

Majd egy napon, amikor megértjük, hogy az amik, amikor ellenséges területen leesik egy gépük (mert mondjuk egy afgán tálib amerikai gyártmányú kézi légvédelmi rakétával lepuffantja)miért mennek pánikszerűen kimenteni a pilótát? (no nem emberiességi megfontolásból: szimplán anyagi az ok - egy vagyonba került, amíg az ipsét kiképezték, a gép, mint vas, meg fogyóeszköz szimplán), nos akkor fogjuk majd felfogni, hogy a határainkon kívül élő MAGYAR a lényeg, és nem a föld, "amit ők őríznek a vártán hősiesen, amíg ott kitartanak!", ahogy azt mi itthonról kényelmesen elgondoljuk. Ugyanis vagy vesszük a bátorságot és felmondjuk a trianoni és párizsi békék területi rendelkezéseit, de legalábbis a fenntartásukat a magyarok autonómiájának megadásához kötjük, vagy befogjuk a pofánkat és csöndesen, egy szimpla belügyminiszteri rendelet szintjén korlátozás nélküli magyar állampolgárságot adunk minden magyarnak. S hogy ki a magyar? B....tok meg: egy ilyen k....a nehéz nyelvnél ezt nem tudja bármelyikünk 2 perc alatt eldönteni. Ja hogy lesz egy-két szlovák, román stb.aki elég jól megtanult magyarul, ahhoz, hogy átverjen a magyar nyelvtudásával - adná Isten, welcome!

Oblomov 2009.12.02. 11:18:38

@bbjnick: "nekünk, a népének"

:) Tiborcok halmaza?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.12.02. 11:26:34

"feltörne szépen az olaj és a gáz, méghozzá annyi, hogy a szaudiak elsárguljanak az írigységtől."

Olaj? Hol élsz te, a XX. században?
Tokamak törjön fel inkább, geotermikus erőmű, atom, vagy szél. Nap, esetleg.
Olaj... ne röhögtess.
Amíg kütyük működnek a világban, energiára mindig szükség lesz.
Egyre inkább elektromos energiára, abból kell világhatalommá válni.
Ráadásul ez még nem is akkora elérhetetlen álom.

Oblomov 2009.12.02. 11:34:00

@Josef (K.):
Lezsákéknak is lehet még a dologhoz pár szavuk. Ha nem értem félre Martonyit, akkor Lezsákék halmaza van Orbán (-Semjén) és Vona közé középre tolva.

Bobkó Csaba 2009.12.02. 11:44:43

@cagan:

Kösz a reklámot, tényleg passzol ide. Furcsa, de amikor írtam, a fidesz és holdudvara számára még nagyon egzotikus vélemény volt, azóta ezek Mohamedként csak közeledtek a hegyhez... :-)

Agentungur nagyon statikus világképből indul ki. Nem is amai, hanem a tegnapi helyzetett próbálja kimerevíteni, hogy a világ örökké olyan marad, mint a SZU bukása után, a fukuyamai Vége a Történelemnek értelmében. A mai nagykutyák erejét is öröknek tartja, meg a mai gazdasági világrendet is, amelyben lehet csak úgy "helyrehozni a gazdaságot" (a amagyart).
A modell világszerte bukik, ez a realitás, persze nem kell azért hadat üzenni az USÁ-nak, lehet udvariasan is hárítani a nagykövetségek beleugatását belügyeinkbe, de a gazdasági sajtó londonban arról cikkezik, hogy Dubaj bedőlése után Britannia lehet a következő...

Aki közéleti blogol, az legyen már képben, mi zajlik a világban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.02. 13:55:48

@blogmotor!!!

Nincs neked egészen véletlenül egy icike-picike kis k*rva anyád???!!!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.02. 13:58:26

@Oblomov:

A Tiborcok akarnak már vagy húsz éve miniszterelnökök lenni vagy O. V.?

De, hidd el nekem, @Oblomov, nagyon is tisztában van azzal O. V., hogy miről is van itt szó.

Nemrégiben M. I.-t néztem a tévében, aki azt bizonygatta: nincs kire fölesküdnünk, mint O. V.-re. Ez, ugye, azt is jelent(het)i, hogy rajta kívül nincs más (akire fölesküdhetnénk) és azt is, hogy föl kell rá esküdnünk. Utánaolvastam az „eskü”-nek, itt is (*****), ott is (******) és, persze, másutt is. Majd, némi gondolkodás után, a következőre jutottam...

magyarido.blog.hu/2009/05/20/napi_elkeserito_es_folderito_20_dik_maj_2009

ü
bbjnick

greybull 2009.12.08. 08:37:40

Ahogy elnézem ezt a közép-kelet-ajrópaji vircsaftot Lőwy Árpád örökbecsű szavai jutnak eszembe: "Meg vagyunk már mi b....va mindörökre!"
süti beállítások módosítása