Amikor arra gondolok, milyennek álmodnám meg Magyarországot, mindig egy Kuvaittal (mínusz sivatag és iszlám) keresztezett, svéd beütésű Svájc jut eszembe. Szeretném, ha úgy leszarhatnánk a világot, mint a svitzerek: vát dö fákk is NATO/EU, iszlám világ (lebontjuk a maradék négy minaratet is, ha sokat ugráltok), Washington/Brüsszel/Moszkva haragja? Nekünk mindenünk megvan, nem tudtok zsarolni.
Frankó lenne, ha az összes szomszédos országba, pl. Lengyelország, úgy mehetnék, mint egy svájci, hogy milyen olcsók vagytok, és jaj, milyen szegények. Az is jó lenne, ha olyan hadiiparunk lenne, mint Svédországnak, hogyha rosszra fordulnak a dolgok, senkitől se kelljen függenünk. Na meg persze leghőbben szeretném, ha határaink inkább az 1918-asra (mínusz Horvátország meg a szlovák tömb), és nem mostanira hasonlítanának, és egyetlen komoly magyar közösség sem élne a másik oldalon. Szeretném, ha a legnagyobb problémánk az lenne, hogy a szerb, ruszin és román kisebbség területi/kulturális autonómiája szélesíthető-e még, vagy álljunk meg a dél-tiroli modellnél. Ja, és nagyon szeretném, ha táltosaink bárhova szúrják a fokosukat az Al-Dunáig tartó Nagy Magyar Alföldön, feltörne szépen az olaj és a gáz, méghozzá annyi, hogy a szaudiak elsárguljanak az írigységtől.
Örülnék, ha röhögve küldhetnénk el azt a balgát, aki gumigyárat akar zöld mezőinkre építeni, vagy kaszinóval rondítaná el a Velencei-tó a Genfi tavat is megszégyenítő szépségeit. Nem ironizálok, tényleg szeretném, ha így lenne, még azt is, hogy mondjuk Agárd a világ egyik diplomáciai fővárosa legyen, Sukoró mögött pedig ott terpeszkedjen a 4800 méter magas Fehér-hegy (francia turistáknak Mont Blanc). Kurvára sajnálatos, hogy fényévekre vagyunk ettől, kicseszett velünk a földrajz, a geológia és a történelem.
Azt talán még a legsötétebb zombik is tudják, hogy Magyarország 1526 óta nem közép vagy nagyhatalmi tényező Európában, ez alól az 1867-1918 közötti időszak is legfeljebb részleges kivételt jelent. És nem is egy olyan méretéhez képest rendkívül erős, és a világnak viszonylag kevéssé kiszolgáltatott ország, mint Svájc. A helyzet az, hogy eleve nagymértékben függünk a világtól, de hála a 2002 óta uralkodó őrületnek, geopolitikai, gazdasági, katonai helyzetünk 1997 óta a legrosszabb.
A következő realitásokkal kell szembenéznünk. Szomszédaink közül néggyel mindenképen konfliktusos a viszonyunk, még akkor is, ha teljesen önfeladó politikát folytatunk. Ha mást nem, ezt a szocik sikeresen bebizonyították. A kapcsolatok alapdinamikáját ugyanis Románia, Szlovákia és Szerbia és immár Ukrajna nemzeti homogenizációs politikája adja, amelynek a magyarság létezése is akadály. Az időnkénti engedmények és mosolyok ne zavarjanak meg senkit, ez a játék zéró összegű, és ezért nem feloldható. A helyzetet súlyosbítja, hogy talán Oroszország kivételével egyetlen hatalom sincsen, akinek érdeke lenne ezen status quo megbontása, de az isten óvjon meg minket attól, hogy egyszer Moszkva a frankó kis módszereivel a magyar kisebbséget (is) felhasználja, mondjuk Ukrajna szétverésére: minket ugyanis csak kicsavarnának és dobnának. Az EU meg aztán jól bemutatkozott, mit tesz, ha a legordenárébb módon megaláznak és pofánvernek minket: semmit, bár egyébként ezt csak a liberók és szocik várták tőle.
Itt vagyunk hát, egy nem túl fényes helyzetben, „barátok közt”: az ember úgy gondolná, hogy az elsődleges cél ilyenkor az, hogy megerősödjünk és ne keressünk ott is konfliktust, ahol nem feltétlenül szükséges. De nem! Sokan érzik úgy ebben az országban, hogy eljött az idő a „vérszívó” befektetőkkel való leszámolásra, akik persze jórészt olyan jelentéktelen kis országok védelmét élvezik, mint az Egyesült Államok vagy Franciaország. Hm, okos, szinte zseniális! A helyzet az, hogy sajnos majdnem teljesen mindegy, mennyire volt igaza Pécsen Páva Zsoltnak, vagy mennyire van rendben a Sláger és a Danubius ügye. Le fogják verni rajtunk, mert ilyen a világ, mert megtehetik. Hogy mit tehetnek? Esetleg nem szólnak rá a szlovákokra, hogy ne ugráljanak, sőt, vállon veregetik őket. A választások előtt megjelenik egy féltucat cikk Orbánról, mekkora nacionalista (most a jobboldalt revolverezik, nem a szocikat, akiket leírtak), elmondják még ötször, hogy a román nemzetiségi politika ideális, satöbbi satöbbi.
Biztos vagyok benne, hogy Pécsen nagyon ronda dolgok történtek, Sukoró egy mocskos ügylet volt, és még nagyon sok befektetés van, ami nem hajt hasznot az országnak, sőt káros. Nem szerettem se Bochkort, se Borost, és fogadjuk el erős jóindulattal, hogy a frekvencia projektnél is teljesen rendben van a dolog. Per pillanat mégis az a helyzet, hogy frontot nyitunk olyan körök ellen, akik a nyereségünknél sokkal nagyobb veszteséget tudnak nekünk okozni. A kilenc követség nyilatkozata és az Economist cikk csak a felszín, egy második figyelmeztetés. A harmadik intőnél Washingtonban listákat szoktak csinálni, mi fáj az adott országnak/politikai erőnek, hogy lehet büntetni, és végre is hajtják, ahogy azt 2001-ben már láttuk.
Ismétlem, mindegy, hol az igazság. A helyzet az, hogy ma, ebben a szar helyzetben ülni kell, mint szar a fűben, megnyerni a választásokat, helyrehozni az ország gazdaságát, és mindent megtenni azért, hogy egy nap úgy szarhassunk a világra, mint Svájc. Na akkor majd el lehet küldeni az anyjába Brüsszelt, Moszkvát vagy Washingtont, meg azokat a külföldi befektetőket, akik tényleg élősködnek Sajnos ez kurvára messze van, a Naprendszer egész éllettartama kevésnek tűnik, de célnak jó. Egyébként addig meg annak kell nyalni, aki a haza ügyét előbbre viszi, vagy legalábbis nem rombolja, mert a haza mindenek előtt van, még a büszkeségünk és igazságérzetünk előtt is.
Csak, hogy egy példát mondjak: Orbán Viktor, akinek tényleg voltak elvei, meg egy nagyon merev gerince, tíz éve még elutasította, hogy a diktatorikus-elnyomó, de egyáltalán komcsi Kínába menjen - most megy. Na és honnan adott adott interjút a Hír Tv-nek, hát nem Oroszországból, ahol találkozott Vlagyimir Putyinnal? Arról beszélt, hogy a nemzeti érdek az elsődleges, nem az érzelmek, á la Richelieu, Bismarck és Kissinger.
Remélem, hasonlóan racionális lesz a befektetői fronton is, különben, egy kis demjáni túlzással élve, megcélozhatjuk az albán életszinvonalat, és mi fogunk átjárni a szlovák, román gumigyárba, kaszinóba dolgozni, míg ők majd kérdezik, lehet-e euróval fizetni? Szapora bólintgatásaink után az utaink állapotán, ősrégi autóinkon röhögnek, miközben a világ közömbös tekintete előtt basztatják a magyarok maradékait saját földjükön.