A végén a költők győztek
2009. november 20. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A végén a költők győztek

  Mától új arcai vannak Európának, kereszténydemokrata belgát és angol bárónőt szültek nekünk a hegyek. Az eredménnyel látszólag még az óvilági romantikus konzervatívok is kiegyezhetnek, hiszen Európát két germán, egy Herman nevű flamand és egy (nem született) arisztokrata fogja vezetni a szebb jövőbe - persze ha hagyják nekik. A régi szép világról nosztalgiázók még azt is feljegyezhetik magukat, hogy Herman Van Rompuy belga kormányfő a nagypolitika mellett verset farag: flamand nyelvű haikukat írogat saját kedvtelésére. Vízről, fényről, tehenekről és uniós hármas elnökségről szépeleg a mókás fejű Herman:

Water:

Plassen wachten
op warmte om te verdampen.
Water wordt een wolk.

Licht

Het licht aan zee is
Feller dan over het land
De hemel ademt

Trio-voorzitterschap EU

Drie golven rollen
Samen de haven binnen
Het trio is thuis

  Hogy a haikukon kívül mivel fog hozzájárulni a megroggyant Európa-ház újjáépítéséhez, ma még kérdéses: az európai sajtó kritikusan fogadta felterjesztését az újonnan létrehozott legmagasabb méltóságra. Ha másra nem is lesz képes, majd legfeljebb Catherine Ashton-nal, Upholland bárónőjével sétálgathat karonfogva egy szeles északi tengerparton, és kavicsokat gyűjthet szavalás közben egy hosszúra nyúlt naplementében, Európa alkonyán. A végén a költők győztek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr441539162

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az EU elnokosdirol diohejban 2009.11.20. 19:13:31

Europa elnokot valasztott. Ugy nez ki, hogy vezetoink (kicsit cinikusabban: a nagyok vezetoi) ismet megtalaltak a legkisebb kozos tobbszorost Herman Van Rompuy szemelyeben. Eloszor gondolkozzunk el kicsit a megvalasztasanak a modjan es csak utana terju...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2009.11.20. 12:28:31

megnyerő megjelenésükkel mindenképp sikeresek lesznek..

tevevanegypupu 2009.11.20. 12:59:41

Nagyon jo feju mindketto..(:

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.11.20. 13:07:08

ha már kiesett Blair, legalább egykori iskolai padtársát jelölhették volna...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.11.20. 13:09:33

te ergé, és most mit csináljak a flamand haikukkal? :)

Szt. Ahanov 2009.11.20. 13:16:24

Ha valamiért megtanulok flamandul, hát Herman haikuinak élvezetéért.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.20. 13:21:49

Én annak örülök, hogy nem Blair lett.

Ezek teljesen új posztok. Hagyjunk nekik időt, amíg kiderül, hogy mire viszik!

bz249 2009.11.20. 13:38:45

@tevevanegypupu: inkabb azt nezze milyen boldogok ;)

Cook kapitány 2009.11.20. 13:41:35

Ezen a fenti képen önmaguk karakatúrájának tűnnek.

Zetek 2009.11.20. 13:52:08

A nő bűn ronda. Most humorizált Szabó Vili meg a Fazakas arról, hogy mekkora az orruk.

tevevanegypupu 2009.11.20. 13:56:45

@bz249:
Most meg igen. De hogy birnak majd el a capakkal szegenyek. Valoszinuleg nem veletlenul eppen oket valasztottak.

suski 2009.11.20. 15:02:17

Rompuy ránézésre szimpatikus. Az már eleve égés, hogy a nô azért került oda, hogy nô is legyen köztük. Annak
én is örülök, hogy nem Blair lett.

Várkonyi 2009.11.20. 15:10:45

Oda ne szaladjak ettől a két embertől.
Rompuy úgy kereszténydemokrata, ahogy én okinawai törzsvallású.
(Sehogy.)

De legalább megvalósul az európai szuperállam, az angolszász tengely leagázásaként.

Éljen az új világrend.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.20. 15:22:07

@Várkonyi: nem éppen.

"Van Rompuy is a strong opponent of Turkey joining the European Union. In 2004, he stated "Turkey is not a part of Europe and will never be part of Europe. An expansion of the EU to include Turkey cannot be considered as just another expansion as in the past". He continued "The universal values which are in force in Europe, and which are fundamental values of Christianity, will lose vigour with the entry of a large Islamic country such as Turkey."

feliguresvagyfeligtele 2009.11.20. 15:27:55

Tuti valami Habsburg oldalág ez a két forma

Várkonyi 2009.11.20. 15:40:01

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ok, rendben. Meglátjuk, mennyire veszi komolyan ezen elveit. Mennyire marad keményvonalas a tag. Szerintem meg fogják puhítani.

Egyébként meg a kereszténység manapság sajnos politikai szinten valami ellen (pl. iszlám), mintsem valami mellett szól. Ez jelzi, hogy a kereszténység értékei mennyire kiüresedtek ill. megsemmisültek Európában. Legalábbis politikailag ezt nyomják, aztán hogy sikerül e nekik teljesen kiirtani a kereszténységet, vagy lesz egyfajta megújulás, az már más téma.

Remélhetőleg lesz.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.11.20. 15:43:41

egy muszlim, meleg Habsburg milyen jól mutatna már az EU élén, neem?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.20. 15:48:07

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ennek azért nem csak a vallás az oka. Egy olyan szövetségbe, ahol a tagok átlagos népessége 18 millió fő, elég parás csak úgy bevenni egy új tagot, amelyik egymaga felmutat 75 millió főt, még akkor is, ha történetesen keresztény hagyományokkal rendelkezne.

bz249 2009.11.20. 15:50:50

@Úlfhéðinn: es egyebkent csontszegeny a tagok atlagahoz kepest, nem mellesleg.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.20. 16:05:18

@Várkonyi: Merkel és Sarkozy sem támogatja a török csatlakozást, ki akarná puhítani Rompuyékat?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.20. 16:15:40

@rajcsányi.gellért (ergé):

Az US-nak jól jönne, ha Törökországot az EU erősen a nyugati értékrend felé vonzaná, akár úgy is, hogy felveszi tagnak. Ők attól félnek, hogy elveszthetik egy kulcsfontosságú katonai szövetségesüket.
Más kérdés, hogy valószínűleg Törökország túl nagy falat az EU-nak. Ahelyett, hogy beleolvadna egyfajta EU-identitásba, lehet, hogy megpróbálná_formálni_azt.

Várkonyi 2009.11.20. 16:21:08

@rajcsányi.gellért (ergé):

Például Barroso.
www.nytimes.com/2008/04/10/world/europe/10iht-turkey.4.11876565.html?_r=1

Nem egészen, de azért idetartozik:

www.clubofrome.at/news/sup2009/dl_mar_brusselsnews.pdf

a lényeg - általam nagybetűvel kiemelve:
The recent events should generate the required lucidity to undertake for the 30 years to come a collective
and reasonable management and allocation of natural resources. They should call for a DRASTIC CHANGE in our
way of living (which is different from our living standards). They should lead to the mutualiation of the
planet resources with sound GLOBAL GOVERNANCE; these resources should not be appropriated nor profit a
minority of people, but be managed for the benefit of the WHOLE HUMANKIND.
Otherwise there is a significant risk that humanity will fulfil Malthus' theories, where "natural" adjustment
(in form of famine, disease, epidemic, natural catastrophes, war…) would put back the world population in
line with the available resources.

A Római Klub szerint tehát global governance, vagyis világállam kell, hogy létrejöjjön.
Most készítik elő az ezt magalapozó szerződést Koppenhágában.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.20. 17:07:35

Hmmmm... hát Blairhez képest valóban jobb, de ez nem kunszt. A turbóvigyorgás, öncélú magabiztosság már rég nem elég semmire. Meglássuk. Anno Merkel aggszűz imázsa alapján se hitte a saját pártja se, hogy sikeres politikus (sőt kancellár) lesz aztán nédda, Kohl II.

Sokszor bizony a látszólag szürke egerekről derül ki, hogy nagyon is értik a dolgukat és nagy dolgokra képesek, ha félreáll az útjukból a sok "menő" arc.

Meglássuk

Sebastian Knight 2009.11.20. 17:07:47

@Úlfhéðinn:
Vegyék fel akkor ők ikszedik tagállamnak. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.20. 17:18:14

@Úlfhéðinn:

De még mennyire, hogy így van a török sztori... azt meg sokan elfelejtik, hogy a törökök elsődlegesen nacionalisták és csak utána iszlám ország. A közeljövőben nincs sok értelme felvenni őket az EU-ba, de minimum egy szoros partnerség indokolt.

bz249 2009.11.20. 17:34:21

@Herr SturmLiberator: amennyire torokorszaghoz kotodo ismeroseimtol hallottam ott foleg Kemal Ataturkot szokas vallasosan imadni

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.20. 18:32:44

@Herr SturmLiberator:

Igen, a dilemma az, hogy úgy kellene őket nem-felvenni, hogy közben ne is vadítsuk el őket. Nem könnyű.

De erre van az a foglalkozás, amit úgy hívnak, diplomácia.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.20. 18:52:12

@bz249: de még mennyire, Kemal az ő sikeres Horthy-juk. Ennek köszönhetően alapvetően világias állam, ami nem hátrány az EU küszöbén. De még hosszú az út és a román-bolgár duót is nehezen emészti a Zúnijó. Ergo egy szó szerint hosszú távú csatlakozási folyamatot tartanék célszerűnek, de kézzelfogható menetrenddel. Nekünk is "laza" 13 évbe telt. Ha idővel elfajul az észak-dél ellentét (legkésőbb az arabok olajkészleteinek vége felé), nem mindegy, hogy a törökök védik Európa kapuit, vagy régi hagyomány szerint maguk mennének Bécsig.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.11.20. 20:38:38

@Grift: "atatürk az ő károlyijuk! :))"

Egy lófaszt! :))))))

Tilikov (törölt) 2009.11.20. 20:44:42

@Herr SturmLiberator: Az arabok olajkészleteinek a vége felé még van legalább száz év, addigra Törökország már rég integrálva lesz az EU-ba.

De nem valószínű, hogy ez a Fan Römpöly fogja őket bevezetni a karján Európába.

backg 2009.11.20. 21:56:26

http://translate.google.com/?hl=en#nl|en|Plassen%20wachten%0Aop%20warmte%20om%20te%20verdampen.%0AWater%20wordt%20een%20wolk.

http://translate.google.com/?hl=en#nl|en|Het%20licht%20aan%20zee%20is%0AFeller%20dan%20over%20het%20land%0ADe%20hemel%20ademt

http://translate.google.com/?hl=en#nl|en|Drie%20golven%20rollen%0ASamen%20de%20haven%20binnen%0AHet%20trio%20is%20thuis

hétfőn szerezhetek pontosabbat

blerocs 2009.11.20. 23:22:06

@Várkonyi: "Egyébként meg a kereszténység manapság sajnos politikai szinten valami ellen (pl. iszlám), mintsem valami mellett szól."
A kereszténység azért alapvetően mégis belső út, vallás, kérdés, hogy egy valóban keresztény jogalkotó mennyiben hozna más törvényeket, mint a mostaniak. Pl. nem kéne hagyni, hogy a gazdaság mindent áruvá tegyen, a földet, munkaerőt, jogokat, pénzt de meg lehet-e ezt valósítani más törényekkel?

Alfőmérnök 2009.11.21. 00:41:33

Nem tudom, mennyire torzít a fenti fotó,de remélem nem nagyon.
Aki tudni szeretné, hogy mi is az valójában az az EU, annak mostantól elég ránéznie erre a két debilre.

Várkonyi 2009.11.21. 00:55:19

@blerocs: Egy szekularizálódott világban természetesen kevéssé.
Lehet hozni pl. abortusz-ellenes törvényt, de ha a gazdaság ugyanúgy kapitalista szellemben megy tovább, akkor megette a fene.

Alapvetően a szemléletmódot a pénzről át kell helyezni más dolgokra (Isten - haza - család)

Ennyi.

Várkonyi 2009.11.21. 01:05:33

Na tessék:

"2009 is also the first year of global governance, with the establishment of the G20 in the middle of the financial crisis. The climate conference in Copenhagen is another step towards the global management of our planet. Our mission is one of hope, supported by acts and action."

www.europa-eu-un.org/articles/en/article_9245_en.htm

Globalista nyikhaj. Pont erről beszéltem: úgy keresztény, hogy valami ellen (Töröko. felvétele), nem pedig valami mellett van.

WysiWyg 2009.11.21. 07:45:23

@Várkonyi: Ha! Képes voltál végigolvasni? Grat! (Lehet, hogy egyszer meg kellene próbálkoznom nekem is az olvasással.) Azt akarom mondani, hogy mi lenne, ha a helyükön kezelnénk egyszer ezeket az elnököcskéket? Mit tudnak tenni az ő helyükön? Semmit. És ez így helyes.

Várkonyi 2009.11.21. 09:34:02

@WysiWyg:

"Azt akarom mondani, hogy mi lenne, ha a helyükön kezelnénk egyszer ezeket az elnököcskéket?"

Azért ez már nem az a féléves forgószínpad, mint volt. Ennek a fickónak biztosan több hatalma van. Nem tudom pontosan mennyivel, de azért nem kéne leírni őt olyan könnyedén, ahogy teszed.

Azonkívül meg tényleg nem az ő személye a fontos, hiszen ő is csak egy báb, ez igaz. Az viszont fontos, hogy megtudjuk, mennyire van elkötelezve az Új Világrendnek.
100%-ig.

Ennyi, ennél több figyelmet tényleg nem érdemel.

negeev 2009.11.21. 09:35:31

Egyszerűen katasztrófa, hogy kettőjüket választották meg. Ennyire súlytalan személyiségeket, ezekre a posztra választani kifejezetten bűn.

Mondjuk, soha nem is lesz komoly hatalma egy EU elnöknek, amíg nem az állampolgárok fogják megválasztani erre a tisztségre.

negeev 2009.11.21. 09:40:41

@szamárfül: Bármennyire az EU mellett vagyok, de ez lenne a tökéletes személy. Az mutatná hűen a jelenlegi európai helyzetet.

blerocs 2009.11.21. 13:31:44

A Daily Expressben azt olvastam, hogy az új elnök szívesen betiltaná a nemzeti zálszlókat és a himnuszokat. Ez teljesen hihetetlennek hangzik, csak nem értem, hogy került az újságba.
www.scottishdailyexpress.co.uk/posts/view/140940/Britain-ruled-by-a-Belgian-

fűzfavirág 2009.11.22. 01:01:48

Ha jól tudom, ez a szemrevaló hölgy a Munkáspárt baloldaláról indult, a CND oszlopos tagja volt (emlékszik még valaki? Campaign for Nuclear Disarmament, az oroszok ötödik hadoszlopa Angliában...). Kérdés, mennyi okosodott azóta. A tippem szerint nem sokat, az ilyenek nem szoktak.
süti beállítások módosítása