Nádassal rettegnek a svédek
2009. november 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Nádassal rettegnek a svédek

(Shelf kolléga feltöltötte és feliratozta a riportot)

  A magyar szélsőjobbal, Orbán Viktorral és a Demokrata szarkasztikus írásával foglalkoztak a minap a svéd televízió főműsoridejében, miközben Nádas „Nincsmorálisválság” Péter telefonon emlékeztette a svédeket a vészkorszakra. Unalomig ismert módszerrel indul hát a választások előtti őszön a külföldi sajtóhadjárat az acsarkodó, európaiatlan, könyvégető, zsidózó jobboldal ellen. A minapi svéd riport igazi esszenciája a húsz éve folytatott műfajnak.

„A Magyarországon egyre határozottabban menetelő szélsőjobboldali militáns csoportok Nobel-díjra jelölt írók könyveit akarják megsemmisíteni” - számolt be a Demokratában megjelent Pozsonyi Ádám-írásról a svéd köztévé kulturális híradója, melynek riportere felteszi a kérdést: „Lehet írókat hazaárulónak nevezni egy európai országban? A válasz: igen!”   

  Pozsonyi Ádámot, a Demokrata publicistáját, a Reakció egyszeri szerzőjét (és az UFi egykori interjúalanyát) lehet kedvelni vagy kritizálni, esetleg negligálni munkásságát. De az, hogy a punk múltú író vastagon szarkasztikus stílusú cikksorozatának egyik új darabjából világraszóló rettegést szervezzen az öregecskedő ballib oldal, egyszerűen nevetséges. A Demokratában megjelent írásból a svéd riport idézi: Pozsonyi könyvégetésre buzdítja olvasóit.

  Nádas Péter tekintélyes írói munkásságát vastagon beárnyékolja az őszödi beszéd után tett felmentő ítélete Gyurcsányról, amiben retorikai mesterműnek nevezte az azóta megbukott kormányfő mondandóját. Nádas akkoriban - miközben az ország teljesen felbolydult, és tömegek tüntettek az utcákon - még Sólyom László szavait is cáfolni igyekezett, amikor arról beszélt, hogy nincs morális válság, mert egy ország nem lehet morális válságban.

  Most pedig az árokásók közé teljes joggal bekerült író a svéd közvéleményet formálja kimódolt, körmönfont mondatokkal: „Nádas komolyan veszi a cikket, s 1944 júniusa jut eszébe, amikor is a magyar nácik 400.000 könyvtári kötetet daráltak be” - hangzik el a riportban. „Mindenki tudja, hogy akkor nem csak könyveket semmisítettek meg abban a papírmalomban, hanem azzal egy időben kezdték deportálni a 600.000 zsidó magyar állampolgárt is, akik közül 400.000 nem tért vissza. Tehát, én ezt a dolgot nem tudom nem komolyan venni” - mondta a híradóban Nádas.

  A riporter szerint nincs több ország, mely ilyen hatalmas számban hagyta volna meggyilkoltatni saját polgárait, pusztán zsidó vagy cigány származásuk miatt. A svéd tévé riportja szerint „részben a Jobbikon keresztül mutatja meg arcát a fasizmus, és ennek paramilitáns csoportja, melyet nyolc cigányszármazású ember megölésével gyanúsítanak, és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a szóban forgó, 150.000 olvasót magának tudó lapot a kedvencének nevezi”.

  Igen, jól olvasták: Orbán Viktor a svéd riport szerint a fasizmus arca Magyarországon, folyamán a fasisztaveszély kapcsán kerül említésre. Így mos össze a ballib elit a jól bejáratott információs csatornákon keresztül konzervatívot, jobboldalit, fideszest, jobbikost, gárdistát és cigánygyilkost egy mondatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr281504805

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nádas Péter 2009.11.06. 23:26:35

Egyezzünk meg abban, hogy csak baj van belőle, ha egy író vagy költő szavait szó szerint veszik. Mert ugye mit csinál egy író? Tapasztal, olvas, hall, majd mindezekből létrehoz egy világot, amely több-kevesebb kapcsolatban van a valósággal. Ha az író a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.11.06. 14:55:08

Militáns vagyok, ha a Nádast jól pofonvágnám?

Várkonyi 2009.11.06. 14:56:23

Jajj szegény fidesz, rossz társaságba került?

Mily kellemetlen.

Akkor a svédek már nem fognak OV-ra szavazni?

:)

Alfőmérnök 2009.11.06. 15:02:40

basszátok meg, elnyelte a blogmot a kommentemet

Trig 2009.11.06. 15:04:52

Ilyen amikor egy újságíró behatóan foglalkozik egy kis lesemszart országgal.

Van az a film, amiben az USA úgy tesz mintha megtámadná Albániát, hogy legyen min csámcsognia a sajtónak miközben valakik ügyeskednek valamit (jól körülírtam, de nem jut eszembe a konkrét sztori) Na, ez kb. ilyen.

Várkonyi 2009.11.06. 15:05:20

Követelem, hogy Orbán Viktor hívja vissza a rohamosztagosait az utcáról!!!

Ja és menjen izraelbe, nyaljon talpat (jelentse ki, hogy a 600 - a svédek szerint 400, helyesbítse őket - ezer zsidó halála kitörölhetetlen foltot ejtett MO becsületén), nyilvánosan határolódjék el a Jobbiktól.
Akkor talán visszafogadja őt a "Civilizált Európa". és mindannyian fellélegezhetünk.

tevevanegypupu 2009.11.06. 15:09:51

Vajon Kuncze ciantablettait Nadas mikor fogja komolyan venni? Ha mar ironiarol van szo, akkor az egyiket ercsuk a masikat meg nem?

Alfőmérnök 2009.11.06. 15:09:53

Nem írom le még egyszer, csak röviden: érdekesen asszimetrikus az iróniaérzékelése a ballib értelmiségnek. Na, azért Pozsonyi nem egy Swift, de hogy nem gondolja teljesen komolyan, amit ír, csak polgárpukkaszt, az azért szerintem egyértelmű.

zoli29 2009.11.06. 15:11:35

@tevevanegypupu:

Ez nekik sohasem okozott problémát.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:12:12

„Nádas komolyan veszi a cikket..." - mondta a híradóban Nádas.

Meghasadt?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.11.06. 15:13:56

megint kiakadt a hiszterométer, bazmeg.
ezek a főokosok nem veszik észre sosem, hogy a pozsonyi féle hőbörgéseket elhallgatni kell, nem pedig ingyen reklámozni?! Ehh.
Most Pozsonyi gyönyörében a nagylábaujját nyalogatja, csak mert egy Nádas szeret hisztizni és saját rettegését még fontosnak is éri megosztani a világgal, hátha esztétikai tőkét (!) is tud még belőle kovácsolni (mint pl Závada, legutóbb).

ps.
Ergé, nincs link az árokásóüra... :)

Várkonyi 2009.11.06. 15:14:49

@Szt. Ahanov:
Az ő korában előfordulhat.:)

Idézet a népszabis interjúból:
A két nagy párt közül az egyiknek volt és van programja arra, hogy hogyan lehet az államháztartást megrendszabályozni. A miniszterelnök (kúrcsány) maga nagyon erős ember, de a program az inkább egy ilyen stabilizáló, kiegyensúlyozott program, még nem igazi reformprogram. A másik nagy párt ilyen programot nem ajánlott nekünk, tulajdonképpen egy szocialista programot, szocialista elosztásrendszert mutatott, holott egy nacional-konzervatív párt. Magyarország szituációja romlana abban az esetben, ha a Gyurcsány-kormány megbukna. Több szinten is romlana.

Gyurcsánynak van realitásérzéke, Orbánnak nincs. Márpedig Európa a realitások világa, a politika a realitások világa, és Európa különösen a pragmatikus gondolkodás világa."

Ne ehhez mit szóltok?

tevevanegypupu 2009.11.06. 15:17:02

@Zoli28:
Pedig nagyon ocska vicc volt. Olyasmi mint a Revesz Martiriuszozas. Egy kozonseges, vegtelenul buta tarsasag
szorakozasa. Igazi "ertelmisegi" trefa.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:17:36

Teljes rejtély számomra ezeknek az embereknek a lelkivilága, mint Konrád, Nádas stb. akik alkotóként gecijók, emberként meg jó nagy gecik. Lehet, hogy tényleg tudathasadás áll a háttérben?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 15:19:00

Azért a hisztitek enyhén szólva túlzott.
A Jobbikra simán illik a könyvégető dolog. Túlzás nélkül. Period.
A svédek meg más világ, elég érzékenyek az ilyesmi dolgokra. Náluk Bencsik meg Pozsonyi tényleg vállalhatatlan figurák lennének, nem jobbos celebek.

A kretén Pozsonyi meg megtanulhatna angolul. Bár jobban meggondolva magyarul se tud. XD

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:21:53

@Úlfhéðinn: Az, hogy a Jobbiktól mi telik ki, vagy mi nem, még nem igazolja az "Orbán a fasizmus arca" képzettársítást. Szerintem. Tévedek-e?

Shulc 2009.11.06. 15:25:16

@Úlfhéðinn:

Szerintem is ez a helyzet. Több rokonom már annyira fél, hogy csak nehezen mernek kimenni az utcára.

Nemcsak könyvégetések lesznek, hanem nyilvános akasztások, amint a fasiszták megszerzik a hatalmat.

Félek.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:25:55

Elolvastam az ufis Pozsonyi-interjút, egyrészt jókat röhögtem rajta, másrészt nem sokmindenben tudnék vitába szállni vele. Nincs egyenlőség, beza, vannak hülyék meg kevésbé hülyék, a többség pedit hótt hülye. Ezért lesz az általános választójoggal súlyosbított demokrácia törvényszerűen a csőcselék uralma. (Ezt nem én mondom, hanem Platón.)

zoli29 2009.11.06. 15:28:24

@Szt. Ahanov:

Az általános választójog még mindig igazságosabb, mint ha ki tudja milyen érdekektől vezérelt pártok határoznák meg, kit illet meg ez a jog, és kit nem.

Várkonyi 2009.11.06. 15:29:05

@Griffith:

Az világos, hogy félsz, csak egy dolog nem tiszta:

A dunábalövést hogyhogy kihagytad?
:)

@Szt. Ahanov:

Egyetértek Platón megfogalmazásával.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.06. 15:30:13

@Szt. Ahanov: jeleznem kell, h. a videó pontos fordítását most készíti a svédül tudó Shelf kolléga, így a fasisztaorbánozás lehet, h. nem így hangzott el.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:30:35

@Zoli28: Nem is gondoltam én arra, hogy a pártok határozzák meg. Isten ments!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.11.06. 15:30:40

árokásás rulez
(legalább dolgoznak:)

összemosás meg klasszik mocsokos polit. eszköz, sajnos

off
de a Muszájbetyárok méénem téma?

tevevanegypupu 2009.11.06. 15:31:08

A svedeknel Gyurcsany kormanya is vallalhatatlan lett volna. A Jobbik beszelhet hulyesegeket, de akkora kart meg nem okozott, mint a realitasok demokrata emberei, Gyurcsany es tarsasaga, ide ertve a nagyszeru iroi tarsadalom szine-javat. A hivatasos, mesterseges panikot felidezo seggfejek legalabb olyan karosak egy orszagnak.
Egy teruleten lett volna joguk karogni: amikor lepesrol-lepesre tettek tonkre partfogoik az orszagot. Ezeket legalabb varjak oroklakasaik Londoban, mikor majd az ego konyvek langjainak fenyenel megrakott borondjeikkel menekulnek Orban fasisztai elol.. De akik a gyurcsanyi demokratak eddigi szorakozasait megfizetik, azok Magyarorszagon vesztik el a lakasaikat, egzisztenciajukat. Ehhez szoljanak hozza a svedek. Erdeklodve varjuk.

zoli29 2009.11.06. 15:31:57

@Szt. Ahanov:

Akkor mégis ki? A Parlamentben pártok ülnek, márpedig a választójogi törvényt csak a Parlament tudja megváltoztatni.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:32:53

@rajcsányi.gellért (ergé): Megvárjuk! Mondjuk a posztban ezt még külön ki is emelted, ezért bátorkodtam rá reflektálni.

zoli29 2009.11.06. 15:33:49

Nem csak a svédek, már az Economist is a Fidesztől retteg:
hvg.hu/gazdasag/20091106_econimist_magyarorszag_fidesz_tokeellenes.aspx

Beindult a kampány.
Az ORTT-döntés kapcsán ők is a Fidesz szerepét emelik ki.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 15:35:39

@Szt. Ahanov:

"Az, hogy a Jobbiktól mi telik ki, vagy mi nem, még nem igazolja az "Orbán a fasizmus arca" képzettársítást. Szerintem. Tévedek-e?"

Orbán sztem egyértelműen a Demokrata-kötődés/ajánlgatás miatt került abba a mondatba.
(Ha elolvasod az idézetet, ez teljesen világos. Működik az "embert barátjáról" közmondás. Ennyi.)
Az "Orbán a fasizmus arca" idézet pedig ebben a formában leginkább ergétől származik, és körülbelül ugyanakkora hangulatkeltő csúsztatás, hogy konkrétan ezt állították a svédek, mint amit ő kér számon rajtuk. Újságírók, meg a kis trükkjeik, ugye.

emzperx 2009.11.06. 15:36:07

@Úlfhéðinn: Az már csak természetes, hogy Úlfhéðinn még a jobbiknál is jobban tudja mit csinálna a jobbik. De ezt már megszoktuk a vérballibektől.

Google 2009.11.06. 15:36:13

Az már nem lep meg, hogy Nádas politizál, az viszont igen, hogy a szekértáborok között olyan nagy az ellentét, hogy egymással nem bírnak szóba állni, tisztázni a tisztázandót. Nemcsak a politikusok, de az értelmiségiek között is óriási szakadék tátong.
Egészen Svédországig mennek a másik oldaliak, hogy elsírják a bánatukat, de fognak ők menni mindenhova, erre lesz pénzük, idejük és kedvük.
Pozsonyi ezt a könyvek égetésére való felhívását már korábban megtette, de akkor még nem volt fogadókészség rá.
Meg is ismételte a felhívását a Demokratában. Most boldog? Foglalkoznak vele. Kár, hogy az országgal is.
Ilyen hiúsági kérdéseken kell ennek az országnak rágódnia? És aztán rámennie?
Mert hülyék azok, akik sírnak, de azok is, akik a sípot a szájukba adják, nem?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.06. 15:36:54

„Lehet írókat hazaárulónak nevezni egy európai országban? A válasz: igen!”

Viselkedhet egy író balfasz módjára egy európai országban? A válasz: igen.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:37:12

@Zoli28: Földhözragadt vagy, ne is haragudj. Arra nem is gondolsz, hogy esetleg átváltunk alkotmányos monarchiára, közfelkiáltással megszavazzuk Pozsonyit I. Ádám királynak, oszt majd ő eldönti ki hülye, ki nem. (Vagy Besenyő Pista bácsit VI. Istvánnak.)

Viccet félretéve: Nincs kidolgozott forgatókönyvem a cenzus bevezetésére. Csak vázoltam lesújtó véleményemet az általános választójogról.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 15:40:29

@rajcsányi.gellért (ergé):

"jeleznem kell, h. a videó pontos fordítását most készíti a svédül tudó Shelf kolléga, így a fasisztaorbánozás lehet, h. nem így hangzott el."

Mondjuk ezt lehet, hogy a post előtt kellett volna, furcsálltam is, hogy nincs_eredeti_forrás jelezve. :/

Ha ez visszaég, akkor erősen Mortimer-díjas baki.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.06. 15:41:27

89-ben Nádast még a Fidesz foglalkoztatta.

Gondolom, majd ezt is megírják Richard Schwartz barátjával a legújabb szakácskönyvükben.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.11.06. 15:42:35

@Griffith:
én már hallottam, hogy a fidesznácik élve nyársra húzzák a haladáspárti demokratákat, és az égő könyvek máglyája fölött pörgetve fogják kisütni a zsírjukat.

és vérré válik a nap, az ég s a föld, s az ántikrisztus is köztünk jár majd. és Bauer Tamás jobb gyűrűsujja lesz az ő fogpiszkálója.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 15:44:47

@emzperx:

"Az már csak természetes, hogy Úlfhéðinn még a jobbiknál is jobban tudja mit csinálna a jobbik. De ezt már megszoktuk a vérballibektől."

LOL. Aztán olvasni tudsz-e, te szerencsétlen?:

reakcio.blog.hu/2009/10/14/szabone_kocziha_tunde_esete_a_muveltseggel

reakcio.blog.hu/2009/05/15/a_jobbik_fanatikus_konyvtara

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:45:27

@Úlfhéðinn: Ha a posztbéli fordítás megáll, akkor a képzettársítás nem ergé csúsztatása. Olvasd át mégegyszer: „a fasizmus arca ma részben az ellenzéki Jobbik párt és ennek paramilitáns csoportja, melyet nyolc cigányszármazású ember megölésével gyanúsítanak, és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, aki a szóban forgó, 150.000 olvasót magának tudó lapot a kedvencének nevezi”.

De most már várjuk ki a végét!

zoli29 2009.11.06. 15:46:39

@Szt. Ahanov:

Azt mondjuk én sem tartom elvetendő ötletnek, hogy a választópolgárnak a választás előtt néhány héttel regisztrálnia kelljen magát, ha akar szavazni. (és akkor így nem vagyok annyira földhözragadt, ugye? ;) )

elfelejtette 2009.11.06. 15:46:41

A ballib ertelmiseg attol retteg, amitol csak akar, csak aztan ne csodalkozzanak, ha 2010-tol ki leszenk ebrudalva az allami posztokrol. Sikeresen teszik tonkre a sajat jovojuket. Ha en Fidesz lennek, elso dolgom lenne kibaszni az ablakon a fohiszterikakat.

Google 2009.11.06. 15:47:10

Egyébként TGM volt az, aki újságosbódék felborogatására hívott fel, az is szép produkció lett volna, nem mondom.
Orbán is egyszer mondta azt, hogy támogassák a jobboldali lapokat, köztük a Demokratát, azóta is azt halljuk!
De azóta sokat változott a világ, már nem olyan lesajnálnivaló a jobboldal médiája sem, ezért a harc még ádázabb.
És még segítői is akadnak a baloldalnak. Hogy születettek vagy tanultak, nem tudom.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.06. 15:48:19

@denever: Én eredetileg a bal combcsontjából akartam kiszopogatni a velőt, de ez is egy jó ötlet. XD

Várkonyi 2009.11.06. 15:49:03

@Úlfhéðinn:
Az idézett reakciós cikkecskéid minden, csak nem bizonyíték.

Most is felmerült a lehetőség, hogy a cikkíró bakizott, az idézett cikkek pedig fröcsögnek a gyűlölettől, tehát lószart sem ér a bekamuzott "bizonyíték".

Így jártál.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.11.06. 15:50:07

ergé, segítek, hátha tudok: a retorikai teljesítmény az nem azonos azzal, amit a tartalomról mondunk. Vagyis: ezzel nem felmenti, hanem véleményt mond a stílusról, nem is a tartalomról, nem is a személyről. Szerintem a retorika és a tartalom közötti különbséget lehetne érteni.
Pl. itt vannak olyan szerzők, akik jól írnak (KK, TT), de tök üres, semmi nincs benne. Remélem így érthető a különbség, és nem voltam durva.

zoli29 2009.11.06. 15:50:42

@elfelejtette:

Tudod, én is egyre kevésbé ellenzem az ilyesfajta tisztogatást választások után.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:50:56

@rajcsányi.gellért (ergé): Árnyalatnyi különbség van, de az egyszeri (pláne svéd) nézőben nagyjából ugyanaz marad meg. fasizmus = paramlitáris csoportok = legnagyobb ellenzéki párt vezetője.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.06. 15:51:32

@rajcsányi.gellért (ergé): Ergé! Nem basztatásképpen mondom, de ez így tényleg másként hangzik. (Ezzel együtt csak az hibázik, aki dolgozik, oké.)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.11.06. 15:55:34

az internet korában könyvégetéstől parázni elég nagy gáz ...
az a vicc megvan, hogy mit kér a nádas svédasztalnál?
tolmácsot...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.06. 15:55:46

@mefisto: ez Svédországból nézve erősen ugyanazt jelenti, sajnos.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:57:06

@calam (vdani): Most ezzel azt akarod mondani, hogy Nádas kizárólag a retorikai teljesítményt védte, Gyurcsányt és a beszéd tartalmát védelmébe venni eszében sem volt? Hmm. Érdekes meglátás.

(Lófaszt. Hülyeség.)

Szt. Ahanov 2009.11.06. 15:58:53

@Zoli28: Kezdetnek megtenné. Nekem vannak még ötleteim.

homoródkarácsonyfalvi 2009.11.06. 16:01:04

Sajna van egy régi mániám, Lendvai Ildikónak hívják.
Hogy is kerül ide?
Pozsonyi Ádám urat én nem ismerem, ahogyan szerintem rajtam kívül kb. 9.950.000 ember sem. A publi-ja olyan, amilyen, szerintem nem igazán érdekes.
Lendvai Ildikót 15.000.000 ember ismeri. A hölgy tökéletesen megvalósította a Poszonyi féle cikkben leírtakat. Folyóiratokat tiltott be, cenzúrázgatott szépen. A könytárba már el sem jutottak a betiltott művek, vagy a tönretett folyóiratok. Ildikó drága jelenleg az MSZP elnöke, aki sokat ad arra, hogy a szellemi szabadság ne csorbuljon.
Nádas Pétert annak idején nem tiltotta be, nem cenzúrázta, ők tudják, hogy miért.
Majd ha Nádas úr azért ordít, hogy a kormánypárt vezetője egy ócska cenzor (könyvégető, megsemmisítő betiltó, írótönkretevő ócska ember), akkor foglalkozom Nádas Péterrel. Addig pedig nyalja azok seggét, akik őt nem tiltották be, és szépen megélhetett, mint hivatásos író-seggnyaló.

plastik02 2009.11.06. 16:01:04

azt mondjuk nehéz nem észrevenni, hogy a ballib rettegősdi meg a szélsőjobb uszítás, félelemkeltés keményen egymásra játszik.

Várkonyi 2009.11.06. 16:01:11

@Szt. Ahanov:
Most mi a bajod?

"Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált, és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet, hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban."

Tedd a szívedre a kezed: Ugye milyen nagyszerű szónoki teljesítmény?

:)

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:01:57

@Alfőmérnök:

polgárpukkaszt egy polgári hetilapban?
ugye nem tudnánk idézni a demokratából vállalhatatlan cikkeket? évekkel ezelőtt az edzőteremben, biciklizés közben olvastam a spanyol falangeról szóló szerecsenmosdatásukat, de szerintem találnánk ott még dögivel szép dolgokat (és ehhez nem kellene sokkal több, mint végégrágni bencsik írásait).

Várkonyi 2009.11.06. 16:02:35

"Azt mondjuk-e, hogy a kurva rohadt életbe, jöttek pár napig, meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz majd az útköltség elszámolásunk, bassza meg!"

Szónoki_teljesítmény, gyerekek. Tanuljátok meg értékelni a minőséget.

:)

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:05:08

@Szt. Ahanov:

azért ne feledjük, hogy melyik polgári körből bújt ki vona, honnan eredeztethetőek a jobbik akció hősei, stb, stb.

szerintem ezek tények, mint ahogyan az is, hogy kondor és szűrös már thürmert sztárolja.....

zoligyilkosa 2009.11.06. 16:05:54

@Zoli28: Dunaújvárosban hamar megtalálnak Zoli, és szarkasztikus formában akár egy baltát is nyomhatnak a koponyádba. Kizárólag szarkasztikus formában persze. Ez nem fenyegetés, csak szarkasztikus forma, egy abszurd történet.

Google 2009.11.06. 16:10:29

@Várkonyi:

Nem pár napig jöttek - bár úgy lett volna, évek voltak azok -, hanem páran.
De ezzel semmire sem megyünk.

sHelf 2009.11.06. 16:11:26

"A fasizmus arca ma részben az ellenzéki Jobbik párt és ennek paramilitáns csoportja, melyet nyolc cigányszármazású ember megölésével gyanúsítanak, és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, aki a szóban forgó, 150.000 olvasót magának tudó lapot a kedvencének nevezi."

Delisa fordítása majdnem megállja a helyét, de nyelvtanilag nem követte pontosan a svéd mondat értelmét. Két külön mondatról van szó, helyesen:

"A fasizmus arca ma részben az ellenzéki Jobbik párt és ennek paramilitáns csoportja, melyet nyolc cigányszármazású ember megölésével gyanúsítanak.

[És] A legnagyobb ellenzéki párt vezetője pedig a szóban forgó, 150.000 olvasót magának tudó lapot a kedvencének nevezi."

svtplay.se/t/102863/kulturnyheterna (02:39 - 03:00)

Várkonyi 2009.11.06. 16:13:02

@thetriggerhappy:

Én azt hallottam, hogy Vona a tiszaeszlári polgári körből bújt ki személyesen.

Az "akcióhősök" eredete a hamasz, al-kaida, és waffen ss szervezetekre eredeztethető vissza.

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:14:06

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

mennyivel nagyobb árokásó nádas, mint a hírtv-ben, echo tv-ben riogató megmondóemberek? mennyivel pártosabb konrád mint akármelyik demokratában publikáló?
vagy csak a ballib ás árkot?

Google 2009.11.06. 16:15:34

@homoródkarácsonyfalvi:

Ez mind igaz, de Nádassal sem azért foglalkozunk -tesz róla -, mert milyen nagy író és kit szeret vagy nem, hanem azért, mert külföldre viszi a politikát. Mégcsak politikának sem nevezném, hanem a félelmeit, hogy a kedves oldala, hogy beégett, oda a konc! Oda a tekintély, mi lész az udvarral, a sleppel?

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:16:16

@Szt. Ahanov:

ezen mi lehet irónikus?
pontosabban egy normális történelmi fejlődésű országban valóban irónikus volna, mifelénk ez maga a szürke realitás....

Szt. Ahanov 2009.11.06. 16:16:53

@thetriggerhappy: Komolyan gondolod, hogy ez így logikailag oké: Vona Gábor valaha polgári körös volt, ergo Orbán fasiszta.
?

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:16:59

@Várkonyi:

lehet humorizálni meg maszatolni, a tények magukért beszélnek.

bz249 2009.11.06. 16:17:49

@thetriggerhappy: annyival, hogy a hirtv-ben riogato megmondoember vallaltan kubikus szakmunkas, Nadas meg az exkavator vezetofulkejeben jatsza a fuggetlen ertelmisegit.

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:19:24

@Szt. Ahanov:

nem, de nem is ezt írta a cikk.
amit gondolok az annyi, hogy orbán addig cicázott a szélsőjobbal, hogy mos már maga is retteghet tőle. soha nem gondoltam, hogy orbán antiszemita lenne, egyszerűen politikai okokból kihasználta és bátorította őket (nem ő, hanem a sleppje, élen a magyar gárda alapító bencsikkel, a sík hülye bayerrel és csapatával, pld a thürmerrel parolázó kondorral)

Google 2009.11.06. 16:21:25

@thetriggerhappy:

Vajon riogatnak a hir tévében? Na, tényleg?
Egész véletlenül nem indult el a nyomozás nagyon sok ügyben; Veres, a nagy demokrata, nem azt szerette volna véletlenül, hogy lekapcsoljanak onnan pár embert, mindegy milyen áron?
Azzal jönni, hogy mi lesz, kicsit különbözik attól, hogy mi van, volt.

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:22:48

@bz249:
az nem lehet, hogy nádas nem pártmunkás, csak egy bizonyos kérdésben egyetért azzal, amit csermely hivatalból elutasít?

ezt lehetetlen elképzelni?

nem lehetséges az, hogy van vki, aki rühelli a mai kormányt, mégsem gondolja szalonképesnek és vállalhatónak az ellenzéket annak múltja és jelene miatt?
vagy csak pártokban szabad gondolkodni? ha nem fújom azt, amit csermely, akkor én rohadt komcsi vagyok, nádas meg egy árokásó.....

Várkonyi 2009.11.06. 16:24:01

@thetriggerhappy:

"a tények magukért beszélnek."

A kiirtott cigány falukra, a felgyújtott pesti gettóra, és az egyéb kimondhatatlan atrocitásokra gondolsz?

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:24:23

@Google:

ki írt olyat, hogy csak és kizárólag riogatnak? ki írt olyat, hogy csak és kizárólag hazudnak?
ülj le és nézz 5 percnél többet pld a péntek 8-ból. tömény pártpropaganda. és ezek mondják a bagolynak, hogy nagyfejű?

Szt. Ahanov 2009.11.06. 16:24:44

@thetriggerhappy: Hát ez tényleg annyi. Ezer sebből vérzik, amit gondolni tetszik, de nem baj. Csak annyit, hogy Orbán fix, hogy nem retteg a szélsőjobbtól. Ki is mondta, hogy a Gárda-problémára lenne megoldás: adni nekik két pofont és hazazavarni őket? Ehelyett mit csinált a kormányzat? Pont azt, amivel te Orbánt vádolod: saját aljas politikai céljaira használja a széljobbot, pl. arra hogy külföldön mocskolja, fasisztázza a magyarokat en bloc.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.11.06. 16:25:44

Hát így kell gyerekek, hát megy ez.

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:26:34

@Várkonyi:

mert ugye amíg ezek nem történnek meg, mindenki hülye aki erről beszél?

a rendszerváltás után valaki nekem azt mondja, hogy szalonképes lesz az amit a jobbik művel és, hogy a fiatalok hétvégi bulizáson hungaricát és vádló bitófákat hallgatnak, körberöhögöm. és tessék....

Google 2009.11.06. 16:26:58

@thetriggerhappy:

És milyen kár, Istenem, hogy a szegény Gyurcsány hiába harcolt a szélsőjobb ellen, éppen alatta erősödtek meg.
Hát ez a sors iróniája. Még az sem sikerült neki, a sok egyéb mellett. Erről is beszélhetett volna Nádas!

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:30:03

@Szt. Ahanov:

en bloc. ez a kedvencem.
dehogynem retteg. tőle is elveszik a szavazatokat, pontosan tudja, hogy nem kormányzohat velük, mert ez elfogadhatatlan a kultur világban, orbán pedig minden hibája ellenére egy européer szerintem.

kíváncsi lennék miként höbörögnél itt ha a mostani kormány meglépné az a két pofont és hazazavarná őket. a kormány és a végrehajtó hatalom megítélésének romlásában a mai kormány mellett vaskosan benne van a mai ellenzék is. nem ők a fő felelősök, de szépen rájátszottak. ezt meg is érezték, nem véletlenül olyan csendes ma a fidesz. nem lenne nekik sem jó ha ez a trend folytatódna az ő kormányzásuk alatt is.

bz249 2009.11.06. 16:30:38

@thetriggerhappy: a helyzet rem egyszeru, az orszag allamformaja nem anarchoszindikalista kiskozosseg, hanem parlamentaris koztarsasag. Egy ilyen rendszerben valamilyen partcsoportosulas szokta adni az orszag vezetesevel megbizott kormanyt.

Ha eltekintunk a isteni beavatakozastol/az ufoinvaziotol/az atomhaborutol, akkor ket forgatokonyv realis vazolhato fel:

1.) az MSzP marad kormanyon
2.) a Fidesz veszi at a hatalmat

mas nincs. Minden ember eldontheti, hogy a kettobol melyiket erzi a kisebb rossznak/nagyobb jonak. A dontestol (is) fuggoen valamelyik be fog kovetkezni a kettobol.

Ez az altalanos helyzet.

Hogy Nadas konkret esetrol is mondjak valamit:
Nadas konkretan kiallt Gyurcsany mellett 2006 oszen.

Várkonyi 2009.11.06. 16:31:50

@thetriggerhappy:

"a rendszerváltás után valaki nekem azt mondja, hogy szalonképes lesz az amit a jobbik művel és, hogy a fiatalok hétvégi bulizáson hungaricát és vádló bitófákat hallgatnak, körberöhögöm. és tessék..."

Hát igen. Akkor tévedtél, tévedsz most is.

Szar ügy.

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:33:25

@bz249:

nem igaz. van egy olyan lehetőség, miszerint a jobbik megkerülhetetlen erő lesz.....

ennél pld majdnem mindent jobbnak és elfogadhatóbbnak találnék.

én sem buktam ki az öszödi beszéden, ezt meghagytam a szemforgató idealistáknak, akik el is hiszik, hogy más pártokban nem hangzottak el uezek a beszédek ekkor vagy akkor.

hacsaturján 2009.11.06. 16:33:32

alapvető hiba, hogy ezek a fasz svédek csak a nádassal tudnak aggódni, nem az itteni agyasokkal, pedig megtudhatnák, hogy az egész csak kamu. de a svédek tényleg faszok. bisztos economistot olvasnak, az meg tökhülye. a fene vinné el, hogy ezek a hülyék mindig beleszarnak a levesünkbe!

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:34:35

@Várkonyi:

valóban az. még szerencse, hogy te tévedhetetlen vagy.

Szt. Ahanov 2009.11.06. 16:35:24

@thetriggerhappy: Tudnék tovább vitatkozni, de nem látom értelmét. Ne haragudj.

Várkonyi 2009.11.06. 16:38:46

triggerhappy:

Minden ami politika szar, de az ég óvjon minket a patásördögtől, amely a jobbik.

Ez a te színvonalad, haver. Gratulálok.

Google 2009.11.06. 16:39:18

@thetriggerhappy:

A péntek 8 egy véleményműsor. Nem Csermely a fontos benne, hanem a meghívott. Beszélgetnek, egy magyar televízióban, nem svédben, nem németben.
Olyan is van, hogy nem értesz egyet Csermellyel, de Nádassal sem.
Nagyon sok eset van. Főleg, ha nem táborokba gondolkodik az ember.
Mindegy, ki mondja. Ha hülyeség, akkor hülyeség.
Nagyon nagy súlyt fektetnek komlibék a Jobbik-Fidesz összemosásra - ezért nem volt eredményes a Jobbik elleni harcuk sem, magyarul jól volt nekik így -, ezért most gondold meg, kinél kopogtatsz ezzel a jobbikos dologgal.

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:43:51

@Várkonyi:

büszkén vállalom: az az én színvonalam, hogy nem tartom vállalhatónak a kommunista beütésekkel rendelkező proto-fasiszta pártokat, ahol a kuruc.info és a betyársereg és budaházy színvonala a mérce, ahol a pártelnök szerint ezermilliárdos a magyar reklámpiac, de azt nem tudja, hogy miként valósítanák meg saját csendőrségüket, aminek a legfőbb programpontjait akár rákosi is megirigyelhette volna, ahol volt évfolyam társaim (akik karlendítéssel köszöntötték egymást anno az egyetemen) válltak ilyen-olyan kabinetvezetővé és ahol putyin és ahmadinedzsád a követendő példa.

ezt mind-mind meghagyom neked és a te színvonaladnak.

hacsaturján 2009.11.06. 16:43:58

"Nadas konkretan kiallt Gyurcsany mellett 2006 oszen."

jézusmárja, mi lesz, ha ezek a fasz svédek meghívják a fletot is egy kis együttrettegésre? onnantul kötelező lesz a rénszarvas pörkölt?

bz249 2009.11.06. 16:46:18

@thetriggerhappy: te tudod, viszont innentol kezdve hagy ne vegyem komolyan a demokraciaert valo oszinte aggodasodat. Csa!

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:46:37

@Google:

nem beszélgetnek, hanem egymásra licitálnak. engem nem zavar, akinek ez kell, az nézze.

nem kell összemosni, most már nincs is mit. mostanra a jobbik többet zsideszezik mint komcsizik, pedig ez nagy szó.
amit nem értesz meg, hogy azt, hogy ide jutottunk, nagyban köszönhetjük orbánéknak is. a polgári körökkel, a maszatolással, a minden szoci ellenes erő begyűjtésével. akkor azt hitte, hogy kontroll alatt tarthatja őket, mára kiderült, hogy ez nincs így.

Google 2009.11.06. 16:47:47

@thetriggerhappy:

Ez a beszéd, ez az őszödi siralom, csak egy betetőzése volt az egész gyurcsányi építménynek. Minden szavát elmondhattuk volna mi is, ismertük, tudtuk, kivel állunk szembe.
Tehetünk mi rőla, hogy ő volt annyira balga és csokorba szedte az összes vele kapcsolatos hiedelmet, vélekedést?
Mintha nem tudtuk volna, hogy egy hazug, gátlástalan szélhámos?
Ja, hogy szépen fejezi ki magát? Terjesszék irodalmi Nobelre, hátha azt is megkapja a svédektől!

thetriggerhappy 2009.11.06. 16:48:20

@bz249:

ja, ha most fognam a fejem és azt írnám, hogy ez minden idők legnagyobb arcátlansága, akkor valódi demokarata lennék?

sajnos van fogalmam arról, hogy miként is megy ez máshol és megsúgom, hogy az öszödi beszéd nem volt különb sok hasonló, zárt körnek szánt beszédnél.

ez van, a demokrácia sem tökéletes, csak jobbat még nem találtak ki.

most lépnem kell.

Google 2009.11.06. 16:51:48

@thetriggerhappy:

Ja. Lépje meg a mostani kormány ezt a hazazavarást! Gondolod, sírni fogunk?
A Gárda is mehet aztán az európai fórumokhoz sírni, lássuk, azok meghatódnak majd?

Google 2009.11.06. 16:57:15

@thetriggerhappy:

Hajlandó vagyok a kompromisszumra.
80-20?
70-30?
Melyik legyen?

Várkonyi 2009.11.06. 16:58:09

@thetriggerhappy:

"nem tartom vállalhatónak a kommunista beütésekkel rendelkező proto-fasiszta pártokat"

Pártokat? melyek ezek a pártok?

"ahol a kuruc.info és a betyársereg és budaházy színvonala a mérce"

Igen. Ez a színvonal. Az olyan megérdemelten Nobel díjasokat, mint Imre Kertész, meghagyjuk neked.

"ahol a pártelnök szerint ezermilliárdos a magyar reklámpiac"

Olyan nagyságrendű, igen.

"de azt nem tudja, hogy miként valósítanák meg saját csendőrségüket"

Jan 16-áig még bőven van ideje kitalálni.

"aminek a legfőbb programpontjait akár rákosi is megirigyelhette volna"

Nem hiszem, hogy rákosi mostanában bármit is irigyelne, főleg nem hogy irigylésre méltó helyzetben lenne odalent a pokolban...

mire gondolsz az alatt, hogy megirigyelhette volna?

"ahol putyin és ahmadinedzsád a követendő példa."

Ez szerintem is baj, már dolgozom azon, hogy Menachem Begin legyen a követendő példa:

„A zsidó ’faj’ az URALKODÓ FAJ. Mi isteni lények vagyunk ezen a bolygón. Ugyanannyira különbözünk az alacsonyabb rendű fajoktól, amennyire azok a rovaroktól. Valójában a mi 'fajunkhoz' hasonlítva a többi fajok vadállatok és egyéb állatok; legjobb esetben szarvasmarhák. A többi fajok úgy tekinthetők, mint emberi ürülékek. A mi rendeltetésünk uralkodni az alacsonyabb rendű fajok felett. Vezetőink a földi királyságunkat egy vasvesszővel fogják kormányozni. A tömegek lábunkat fogják nyalni, és rabszolgaként fognak szolgálni minket.”

angolul:
www.rense.com/general45/master.htm

Hiába, egy Nobel békedíjas mégiscsak valaki, ugye?

gyaloghartur 2009.11.06. 17:00:50

Ki nem szarik a Nádasra,
ki meg nem a Spiróra,
Kertészre(Ákos vagy Imre?),
minden ballib íróra?
Csupán az kinek hiányzik
a Szabad Nép félóra...
Ne olvasd és ne is terjeszd,
légy a magad cenzora !

kackia 2009.11.06. 17:04:10

Jönnek ezzel a legszarabb komcsi svéd mintával, svédek mindig is erős baloldali szocdem politikát képviseltek, melynek vezér alakja volt a az 1986-ban meggyilkolt Ulof Pálme, kinek politikáját sokan utálták. Az agymosott nép, nem polgári köreiben viszont rendkívül közkedvelt volt a fickó.
Az én szememben mindig is egy kommunista volt, ki az internacionálé útjára terelte a svéd nemzetet. Gyakorlatilag a svéd monarchiát teljesen megfosztotta minden állami ügyekbe való beleszólástól. Bevándorlási politikája hazavágta a büszke svéd nemzeti öntudatot, annyi külföldit engedett be az országban, mint soha korábban, ha ma valaki Stockholm központjában sétál, több fekete fejű kis-ázsiait lát az utcákon, mint szőke vikinget. Szóval ezért sem tekinthetünk már Svédországra, mint véleményalkotó országra, mely az elmúlt évtizedekben a bal liberálisok mintafalansztere lett, Pálmenak köszönhetően.
Egyébként miért kellene nekünk hasra esnünk pár író ember véleménye előtt. Ők csak írják ki félelmeiket, mi majd elolvassuk őket, más dolguk nincsen.
Szóval ne együk meg ezt a „ goda máj velkommen „ szagú mocskot.

Alfőmérnök 2009.11.06. 17:25:55

@thetriggerhappy: Akkor liberálispukkaszt, tök mindegy. Ezek a liberálbolsevikok (egyébként nem Nádasra gondolok, ő elég bonyolult eset, ráadásul jó író) leragadtak a XX. század elején, amikor a polgárpukkasztás volt a menő. Aztán a hatvanas években is egy kicsit menő volt a polgárpukkasztás, de az már csak halvány visszfénye volt az avantgarde-nak. Most a liberálispukkasztás a menő, éspedig azért, mert a liberálisok vannak hatalmon (az euroatlanti övezetben mindenképpen), és ő ellenük lázad fel az egészséges emberi értelem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.06. 17:27:00

Most, hogy a fidesz közel áll a kétharmados többséghez, Nádasák rettegve ücsörögnek a kofferjaikon, a gazdasági szereplők már régóta a fideszt kérdezik, ha akarnak valamit, szóval most kibonthatná Nádas az egyik klasszikussá vált mondatát, a Pojáca-mentegetős cikke végét:
"Gyurcsánynak van realitásérzéke, Orbánnak nincs. Márpedig Európa a realitások világa, a politika a realitások világa, és Európa különösen a pragmatikus gondolkodás világa."

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.11.06. 17:34:49

Ha Nádas szekrény tetején ficergő bőröndjére piezo generátort köthetnénk ki lehetne váltani Paksot.

elfelejtette 2009.11.06. 17:35:24

@Zoli28: Kivancsi vagyok, mennyire valik be ez a taktika. Ez meg csak alapozas lehet, marmint a kulfoldon rettego erobol fuggetlen ballib ertelmiseg, de ezeket meg belfoldi voksokra kell valtani, es hat valljuk be, kevesen olvasnak nalunk Economistot. Erre volnek kivancsi ezt vajon hogy akarjak megvalositani. Egyelore nem latom, hogy igazan hatasos lenne ez a strategia, de nem gondolom azt, hogy hulyek talaljak ki ezeket.

evil overlord (törölt) 2009.11.06. 17:55:40

És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve Orbán, és a Jobbik követi vala azt; és adaték azoknak hatalom az ország egészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.
Bőröndöt pakolni, rettegni jó lesz.

Tehetetlen Dodó 2009.11.06. 18:02:15

@evil overlord:
A rohadt életbe, az előbb átestem egy bőrőndön.
Öten lakunk egy fedél alatt, a rettegéstől már mindenkinek a kufferja ott van az előszobában, lépni se lehet.
Ahogy mi rettegünk, nem retteg úgy senki.

kackia 2009.11.06. 18:02:50

@evil overlord: És tömbösítik az arany fogakat a Vámház körút. 9 alatt.

evil overlord (törölt) 2009.11.06. 18:34:25

@Tehetetlen Dodó: Mi az, lemaradt a m. közt. zászlóshajójáról? Azoban ne aggódjon elvtárs, jövő tavaszig csak lesz valami lehetőség.

@Kackia: Ezek szerint már Klapkát is beszervezték. Hova jut ez az ország?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 18:39:57

@sHelf:

"Delisa fordítása majdnem megállja a helyét, de nyelvtanilag nem követte pontosan a svéd mondat értelmét. Két külön mondatról van szó, helyesen:

"A fasizmus arca ma részben az ellenzéki Jobbik párt és ennek paramilitáns csoportja, melyet nyolc cigányszármazású ember megölésével gyanúsítanak.

[És] A legnagyobb ellenzéki párt vezetője pedig a szóban forgó, 150.000 olvasót magának tudó lapot a kedvencének nevezi."

svtplay.se/t/102863/kulturnyheterna (02:39 - 03:00)"

Akkor viszont ergé a hunyó, nem? OK, esetleg "Delisa" is, de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy már megint az van, ami a Szolzsenyicin-idézet kapcsán. Források ellenőrzése nélkül írt post. Pont amit ti is kifogásoltok a svédekkel kapcsolatban.
Az idióták kommentjeire inkább nem is pazarlom a karaktert, de basszátok meg, miért vagytok néha ilyen igénytelenek? Túl vonzó volt ez az "átkötés", ugye? Mondom, nagyon úgy tűnik, hogy jár a Mortimer-díj.:(

nyg 2009.11.06. 18:49:08

Ezek a kis hazugságok a legnagyobbak, a leginkább ártók. "A legnagyobb ellenzéki párt vezetője pedig a szóban forgó, 150.000 olvasót magának tudó lapot a kedvencének nevezi." Mikor, hol nevezte kedvencének OV a Demokratát? 2002-ben pusztán arról beszélt a választási vereség után, hogy olvassanak joboldali lapokat, Magyar Nemzetet, Heti Választ,Demokratát. A sugók Svédországban is a helyükön vannak.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.06. 18:56:03

@Úlfhéðinn: drága vagy, Mortimer díj egy mondat árnyalatnyi félrefordításért. :) Mennyiben érinti ez az egész riport és a jelenség értelmezését?

Google 2009.11.06. 19:05:48

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ne hagyja magát! Nem veszi észre, és mindjárt maguk a téma, nem a Magyarországot, az itt lakókat lejárató Író.
A svédek az ő felelősségét is felvethették volna; hogyan van ez, hogyan jutott ide a népe; nem sokkal inkább feladata az írónak a felvilágosítás, mint a sikítás?
De nem a svédek a hibásak, van nekik is elég bajuk, gondolom.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.06. 19:12:16

azért az a nagyon kiakasztó, hogy pont az az ember retteg külföld felé a radikalizálódásról, aki teljes mellszélességgel és befolyásosságával kiállt Gyurcsány őszödi beszéde mellett, tehát a hazugságbeszéd következmények nélkülisége mellett - és ez az, ami a radikalizálódás fő gyutacsa volt.

Google 2009.11.06. 19:12:42

Nádasnak a mondanivalója is annyira igaz, mint a fényképe.
Régi, lejárt.
De azért nem kellene adni alá a lovat.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 19:15:44

@rajcsányi.gellért (ergé):

"drága vagy, Mortimer díj egy mondat árnyalatnyi félrefordításért. :)"

Neked magyarázzam, hogy az "árnyalatok" mennyit tudnak jelenteni? Tudod te azt. :)

A jelenséghez meg annyit, hogy Nádasnak nem nehéz a "dologból jól kijönni", hitelesnek hangzani a svédek előtt.
Bencsik meg Pozsonyi ugyanis tőlük megszokott módon megbízhatóan hozzák a pökhendi, tuskó tahó formát. Elég nehéz egy svédnek úgy "értelmezni a jelenséget", hogy ennek a két alaknak lenne "igaza".

Google 2009.11.06. 19:29:50

@Úlfhéðinn:

Vajon érdekli ez a téma a svédeket?
Nem tudom elképzelni, hogy emiatt az arcukat kapargatnák.
A téma a többi megcélzott szerkesztőséget érdekli, mert itt nem fogják abbahagyni, még csak most kezdték el. A világ nagy, a hazugság kétszer körbejár, amíg az igazság a cípőjét kötözgetni kezdi, ahogy Twain mondaná.
Nem akarom Pozsonyit mentegetni, de tényleg valakinek kell félnie emiatt a kijelentése miatt? Komolyan vehető-e?
Gárda ide, gárda oda, ők köszönik szépen jól vannak, az ostor megint nem rajtuk csattant!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.06. 19:33:18

@Google: A számból vette ki a szót. Abban a Svédországban, amely az Aftonbladet cikke miatt konstans konfliktusban áll Izraellel, és amelyet Kackia egyébként meglehetősen jól leírt, nem hiszem, a kutyán kívül érdekelne valakit Nádas egyébként rosszindulatú véleménye.

tevevanegypupu 2009.11.06. 19:45:19

Nadas lehet, hogy a svedek elott hitelesen hangzik, de gondolnia kellene arra is, hogy olvasoinak legnagyobb resze megiscsak magyar. Dicso hozzaallasa az oszodi beszedhez mar eleve rontott moralis megitelesen, felesleges fokoznia ezt a murettegeseivel.Lassan ellenkezo elojellel lesz olyan mint a szelsojobbos ujsagirok, es nehanyszaz hiven kivul senki nem fogja olvasni.

Google 2009.11.06. 19:51:13

@tevevanegypupu:

Úgy látszik, már ez sem számít. Mindegy minden alapon játszik.
Kár, hogy az országát sem kíméli.

medve2 2009.11.06. 19:58:52

Hölgyek-Urak! Álljon le a menet. Mindenki tisztában van azzal, hogy egy kampányról van szó, és a cél a Fidesz lejáratása. De ettől még a Demokrata újságírója egy állat. És azt szép lassan tudomásul kell venni, ha azt akarjuk, hogy legyen nemzetközi mozgásterünk, akkor ebbe Molnár Oszkárok és ilyen cikkek nem férnek bele.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.06. 20:01:21

@medve2: Ne akarjon pápább lenni a pápánál. Svédországban sajtószabadság van, és ezt még Ávigdor Lieberman úrral való ütközés árán is vállalják.

2009.11.06. 20:07:28

Azt hiszem, a jó Ádám most beírhatja a naplójába: szakmai csúcs!

Ha sziporkázó Pozsonyi interjú kell, akkor a matulásat ajánlom:
www.matula.hu/pag/20020208amaradisag.html

Ebben olyan gyöngyszemek találhatók, mint:

"Az én filozófiám: aki Szakályhőgyészen született, ott is haljon meg."

vagy

"Az igazán jó punkzene halkan is idegesítő."

tevevanegypupu 2009.11.06. 20:11:25

@Google:
a Jobbik majd a fidesz gyozelmevel eltunik, vagy legalabbis sokkal csendesebb lesz, elfelejtodik.
De azt nem fogjak a normalisan gondolkodok elfelejteni, hogy Nadasek mit muveltek..tulajdonkeppen nem a szelsojobbtol valo felelmukben, hanem azert, hogy Orbant lejarassak. Es ugyan kinek a kedveert?

medve2 2009.11.06. 20:17:26

@tevevanegypupu: Akkor sem írhat ilyet a Demokrata, és akkor is saját nemzetközi mozgásterünket csökkentjük.

Pelso.. 2009.11.06. 20:20:34

Talán nem kellene az ilyen agyrokkantnak égetésre, rongálásra (ami persze nem árokásás, á, dehogy) buzdítani, s akkor Nádas sem tudná tuningolni a témát.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 20:20:43

@Google:

"Vajon érdekli ez a téma a svédeket?"

Valamennyire biztosan, máskülönben nem csinálták volna a műsort. Gondolom annyira érdekli őket, mint amennyire minket érdekelne egy riport Kazahsztánról, vagy Albániáról. :(

@Loxon:

"Abban a Svédországban, amely az Aftonbladet cikke miatt konstans konfliktusban áll Izraellel"

De azért Izrael politikájának kritikája azért nem egyenlő a bumburnyák zsidózással, ugye? Nem kéne összemosni...

bretman 2009.11.06. 20:24:12

Régi jobbos beidegződés, hogy ha valamelyik külföldi lap a magyar jobboldal számára kellemetlen cikket ír, akkor azt a magyar ballib intézte el. Nem kínos ilyen erősnek hinni a magyar ballibet, hogy svéd televíziót meg angol lapokat mozgatnak?

Orbán pedig nem van fasisztának nevezve, csak az van róla mondva (a fordítás szerint is), hogy kedvencének nevezte a Demokratát. Hát talán nem kellett volna felszólítani a Demokrata előfizetésére. Úgy tűnik a svédek még komolyan veszik a mondatok értelmét - kétségtelen ezt elég nehéz felfognia annak a pártnak, amelyik szerint nem Molnár Oszkár az antiszemita, hanem a Deutschot díszzsidónak nevező szoci zsidó aktivista.

Ami meg Pozsonyi cikkét illeti: nem hiszem, hogy van 1 százaléknyi Demokrata olvasó, aki ezt iróniának olvasta volna és ne értette volna halálosan komolyan azt, hogy a magyar szellemi élet idegen irányítás alatt van, meg, hogy a magyar gondolat ki van gyomlálva a közéletből, meg, hogy "ők is kiiktatnak minket, csak jóval nagyobb háttérrel, jóval aljasabban, és még csak nem is titkolva."

Google 2009.11.06. 20:26:34

@medve2:

Ezt mondom én is; nehogy már mi adjuk alájuk a lovat, sípot a szájukba stb.
Ne legyünk olyanok, mint ők, hogy a saját hibáinkat ne lássuk, a világgal szembe politizáljunk. Úgysem fog menni!
Megéri nekünk, hogy valakik, akik szerepelni akarnak, mindent tönkretegyenek?
Ha most azt mondjuk, normális az, amit Pozsonyi/Molnár tett, jönnek a többiek is, megtalálják őket, és mindannyiunkra mutogatni fognak.
Kell ez nekünk?

osborne 2009.11.06. 20:27:07

a nap kínzó kérdése:

Mi ég jobban, egy IKEA katalógus vagy egy Nádas Regény?

Google 2009.11.06. 20:32:08

@bretman:

Egyszer, körülbelül ugyanakkor, Lendvai is azt mondta szépen, lassan, tagoltan, ahogy csak ő tudja, hogy nem lesz gázáremelés.
Változnak az idők, Orbán is változhat, nem?
Azt akkor mondta, most most van.
Ha az egyiktől elfogadjátok, a másiktól is el kell!

bretman 2009.11.06. 20:38:00

@Google:

Mér, most már utálja a Demokratát? Én szívesen elfogadom, ha így van, csak lemaradtam a mondatról, ahol ezt mondta.

tevevanegypupu 2009.11.06. 20:40:04

@medve2:
Sajtoszabadsag van, irhat mindenki mindent. Olyat is, amiert megvetest erdemel. Ha valaki ironizalni szeretne politikai ellenfelein, az orszag jelenlegi allapotan, megteheti, de van egy moralis hatar amit nem szabadna atlepni. A Demokratanak es sajnos Nadasnak is eleg sokszor sikerult ezt atlepnie az utobbi idokben.

bretman 2009.11.06. 20:40:21

Egyébként az egész riportban Bencsik András a legkínosabb, aki azt bírja kérdezni, hogy ez egy ilyen fontos probléma, hogy Svédországból felhívnak egy magyar lapot?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.11.06. 20:45:55

"A riporter szerint nincs több ország, mely ilyen hatalmas számban hagyta volna meggyilkoltatni saját polgárait, pusztán zsidó vagy cigány származásuk miatt." A keserves kutyafülés kenyerit a világnak! Már mos aztán tényleg mindent le szabad írni. Éljen a szabadság...

osborne 2009.11.06. 20:47:55

@Google: az alapvető gond ott kezdődik, hogy _súlyosan_ félreinformáltak a rettegő Nádas bácsik.

A Vérfarkas favorizált lapja már rég nem a Demokrata hanem a Heti Válasz nevű fasiszta hetilap.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 20:49:58

@tevevanegypupu:

"de van egy moralis hatar amit nem szabadna atlepni."

A morális határt különböző emberek különböző helyeken húzzák meg.
Ki mondja meg, hol húzódik az a határ?*

(Költői kérdés, tudom, hogy ez messzire vezet, csak jelezni akartam, h sztem nem frankó, amit írtál).

*Példa: A dán karikaturisták sztem nem lépték át a morális határt, a muszlimok többsége szerint meg átlépték.

Google 2009.11.06. 20:53:26

@osborne:

Ne mondja, mert akkor most a Heti Választ kezdik átnyálazni az első számtól az utolsóig!
El nem tudjuk képzelni, milyen nagy a Tét. Náluk. Már-már élet-halál kérdése.

bz249 2009.11.06. 20:54:58

@osborne: nagy különbség eddig a Stürmer volt a kedvenc lapja, most meg a Völkischer Beobachter. Semmi nem változott, az egyik fasiszta újságról váltott egy másikra.

Google 2009.11.06. 21:07:27

@osborne:

Ja, és Osborne, nem tudom, ha félreinformáltak, vagy kihasználnak minden adandó alkalmat, hogy szúnyogból elefántot csináljanak.
Összegyúrnak mindent - szegény ember vizzel főz -, a halottakat, a vészkorszakot, Molnárt, könyvek égetést, és ez sül ki belőle.
A szúnyogot addig utasítsuk vissza, amíg nem lesz belőle elefánt, jelen esetben telefánt a svéd nézőknek.

bretman 2009.11.06. 21:07:56

@bz249:

Nem. A Heti Válasz egy lapon sem említhető a Demokratával. A problémák ott kezdődnek, ha ezt valaki nem érti. Akár a bal, akár a jobboldalon.

Várkonyi 2009.11.06. 21:08:30

@osborne: Szerintem egy nádas-regény.
Jól megöntözve egy kis ólommentessel.

@tevevanegypupu: "a Jobbik majd a fidesz gyozelmevel eltunik, vagy legalabbis sokkal csendesebb lesz, elfelejtodik. "

Persze. Feltéve hogy a fityesz képes megállítani a szekeret.

Képes?

Új IMF-hitelekkel? Végülis csak 70%-a a GDP-nek az államadósság, van olyan ország, ahol 110%... Szóval lehet itt tartozni, a kérdés, hogy mikorra fizetjük ezt vissza?

Várkonyi 2009.11.06. 21:16:09

@osborne: Szerintem egy nádas-regény. Ólommentesben áztatva...

@tevevanegypupu: "a Jobbik majd a fidesz gyozelmevel eltunik, vagy legalabbis sokkal csendesebb lesz, elfelejtodik. "

Feltéve ha a fityesz képes megállítani a szekeret. Szekér= gazdasági válság

Képes?

Új IMF-hitelekkel? Végülis az államadosság asszem csak a gdp 70%-a, van olyan ország, ahol 106 % (asszem Spanyolo.), szóval még belefér, a kérdés az, hogy mikorra tudjuk ezt a borzalmas összegeket +a jövőbeli hiteleket visszafizetni?

100 év?
200?

cserenkov 2009.11.06. 21:20:32

Véleményem szerint a történetben Nádas a hunyó. Öszintén! Hányan hallotak eddig Pozsonyi Ádámról? Ő egy marginális figura (volt?). Nádas viszont lehet olyan sokeszű, hogy össze kell majd egyszer drótozni a fejét, de előhúzta a náci kártyát. Undorító ember, aki igazából nagy ívben szarik a holokausztra!
hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ci_k%C3%A1rtya

tevevanegypupu 2009.11.06. 21:23:43

@Úlfhéðinn:
Mas erzekenyseget es izleset megbantani nem szep dolog, legyen az vallas, szereto vagy
halaszle..mindenkinek izlese szerint.
De ha valaki megkockaztatja, akkor ne csodalkozzek a heves tiltakozason. Esetleg azon, hogy orrba vagjak vagy hatva akarjak loni. Nem mindenki gondolkodik olyan toleransan mint mi.

@Várkonyi:

A fidesznek sikerul lecsendesiteni es hatterbe szoritani a Jobbikot torvenyes keretek kozott. Muszaj, senki nem akar polgarhaborut. A tartozasok es ugy egyaltalan az elszurt dolgok helyreallitasa az elkovetkezendo harminc ev feladatai koze tartozik. Kozben az orszag elete zavartalanul folyik.(:

Google 2009.11.06. 21:25:23

@Várkonyi:

És a Jobbik mit tenne az adóssággal?
A Betyársereggel szedetné össze, olajat fakasztana a sziklából, kiíratna a világgazdaságból, vagy hagyná, hogy az MSZP kormányozzon tovább, mert őket már többen szidják, mint a Fideszt, mellettük a Jobbik is labdába rúghat?
Mintha most gyilkosozták volna le a Jobbik Gárdát, és nem a Fidesz. Arra
koncentráljanak inkább!

Tehetetlen Dodó 2009.11.06. 21:32:37

@cserenkov: Szerintem úgy történhetett a dolog, hogy a svéd tévé azon munkatársa, akinek fő feladata a Demokrata heti rendszerességgel történő alapos szemlézése, felfigyelt arra, hogy ez a Pozsonyi nevű vezető fasiszta újságíró milyen uszító cikket írt, amely magában hordozza rettenetes emberiség-ellenes bűnök ismétlését. Amíg a cikk felett töprengett, eszébe jutott, hogy hát persze, ez az a lap, amelyet a náci jobboldal vezére Tokaji Orbán kötelezővé akart tenni Bukarestben, pardon, Budapesten.
Rögtön telefonhoz nyúlt és megkereste a világhírű antifasiszta írófejedelmet, bizonyos Nádast, hogy első kézből, hitelesen értesüljön e rettenetes provokáció hátteréről és várható iszonyú következményeiről.

No, hát csak így lehetett.

Arra álmomban sem mernék gondolni, hogy itthonról fűtötték fel ezt a liberális Gyurcsány-fant, hogy némi baksisért rossz hírét keltse hazánknak és mindenek előtt annak a nácifasiszta alcsúti cigányhitlernek.

garizim 2009.11.06. 21:35:57

Általában szimpatizálok a Reakcióval, de abban egyáltalán nem értek egyet, ahogyan a szélsőjobbot elbagatelizáljátok. Van olyan ismerősöm, aki csak az ilyen hozzáállás miatt nem Orbánékra, hanem inkább balra szavaz. Sőt hosszú ideig én is ezt tettem, pedig már 1998-ban is hányingerem volt az MSZP-SZDSZ ikerpárostól. Most pedig nem fogok elmenni szavazni. Merthogy most már fogcsikorgatva sem tudok rájuk szavazni, a Fidesz viszont nem hajlandó az én elvárásaim szintjén, vagyis radikálisan elhatárolódni a szélsőjobbtól. Inkább azt a stílust választják, amit ti ebben a cikkben.

bz249 2009.11.06. 21:36:13

@Tehetetlen Dodó: kihagyta, hogy mélynövésű, helyesen:

nácifasiszta acsúti törpe cigányhitler

egyébként a Demokrata 150.000 példányban fogy, ebben nyilván benne van az is, amit a stockholmi náci közösség kap.

Várkonyi 2009.11.06. 21:36:27

@tevevanegypupu: "Muszaj, senki nem akar polgarhaborut."

A Jobbik polgárháborút akar?

A válasz második fele: értem,akkor elástuk magunkat gazdaságilag 30 évre.

@Google: "És a Jobbik mit tenne az adóssággal?"

Mivel ön ezt nem komolyan kérdezte, ezért érdemtelennek tartom rá válaszolni. Kérdezze komolyan, vicces kicsi célozgatások nélkül, akkor jó.

"Mintha most gyilkosozták volna le a Jobbik Gárdát, és nem a Fidesz. Arra
koncentráljanak inkább!"

Jobbik Gárda? Az micsoda?

"koncentráljanak?" Kicsodák? Miért a többes szám? Kikre gondol?

cserenkov 2009.11.06. 21:41:20

@garizim:
Itt éppen a sztárolása történik egy peremfigurának, bocsánat!
Nem ez történt az elmúlt pár évben!
Nádas vagy hülye vagy nem is tudom mér mit mondjak...(3 pont). Csak így tudom befejezni. Bocsánat!

Tehetetlen Dodó 2009.11.06. 21:45:56

@garizim: Tudok javasolni egy pár remek blogot, ahol kőkeményen elhatárolódnak a szélsőjobbtól.
Sőt, még a fasiszta Fidesztől is.

FreeTibet 2009.11.06. 21:47:18

155 komment és a vonatkozó régesrégi Pellengér videót még nem is linkelte senki!
www.youtube.com/watch?v=msDErrwSG0k

@csi: A zseniális matula interjú is ekkörül születhetett. Márcsak a hasonló gondolatok miatt is;)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.06. 21:48:48

@tevevanegypupu:

"De ha valaki megkockaztatja, akkor ne csodalkozzek a heves tiltakozason. Esetleg azon, hogy orrba vagjak vagy hatva akarjak loni."

És esetleg cserébe néhány tankkal és pártízezer katonával megszállják az országát. Mert ők meg az orrbavágást és a lövöldözést tolerálják kevésbe. Kb ide vezet ez a logika. :(
Mondjak példákat erre is?

FreeTibet 2009.11.06. 21:53:53

@FreeTibet: Az előző kommentemből levonható következtetésképp még annyit, hogy a videó legalább 8 éves. Szóval érdekes, hogy az "árokásó" média épp most vette észre, hogy a Bucó szeret ImreKertész könyveket égetni.

Google 2009.11.06. 22:00:41

@FreeTibet:

Igen, de nem tudni, kérésre, vagy magától, betette az egyik újabb Demokratába is. Hogy nehogy nyoma vesszen...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.06. 22:06:14

@bretman: kulfoldisajto.blogspot.com/2009/07/antall-jozsef-kulfoldi-es-belfoldi.html

Egyébként Esterházy hogyan gondozd-ját lehet iróniaként olvasni? Akkor Pozsonyit is, függetlenül attól, hányan képesek rá. Pozsonyi ráadásul jelzi az iróniát, míg Esterházy nem.

A svédeket meg szerintem jobban érdeklik a saját gondjaik, mint a Peter Nadas félelme az ismeretlen k-európai Orbántól, aki a Demokrata (húha) nevű lapot olvassa.

A Jobbik egyébként pártszövetséget kötött Mark Abramsson pártjával, amelynek befolyása Svédországban a nulla körül mozog.

Sebastian Knight 2009.11.06. 22:26:56

@denever:
Így lesz.
A Sötétség seregeinek Vezénylő Tábornoka fehér csontvázlován bevonul majd Budapestre, és beköszönt a fehérterror.
Meneküljön minden európaiértelembenvett demokrata!

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.11.06. 22:37:12

@Loxon: Jaj nekünk érzékeny és művelt embereknek :) szvsz. ez itt nem fog menni. (pedig milyen jó lenne...)

Várkonyi 2009.11.06. 22:58:12

@Loxon: A Jobbik nem támogatottság, hanem elvek alapján szerzi szövetségeseit.

Ennyi erővel a legnagyobb adu ász a kínai komcsi párt, azt legalább 100 millióan támogatják...

Sebastian Knight 2009.11.06. 22:58:26

@Sebastian Knight:
Félrebeszélek. Mit fehérterror, eljövend a Negyedik Birodalom.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.11.06. 23:15:01

Mi pedig (megint) itt maradtunk árván

tevevanegypupu 2009.11.06. 23:43:22

@Várkonyi:
Nem vagyok hive a Jobbiknak, nekem tul szelsosegesek. Sokan szeretnek radikalisan es egy csapassal megoldani az osszes problemat es ugy gondoljak, hogy ez csak drakoi szigorral lehetseges. Lassan es meggyozessel nehez lesz..Es ezert aztan a Jobbikot tartjak a helyzet kulcsanak. Mindenesetre sokakkal ellentetben ugy kepzelem az lesz a megoldas, ha a Jobbik is bekerul a parlamentbe, es az ott hozott hatarozatokkal tamogatjak nem keves hivuket.
Ami az adossagot illeti, hozzaertok mondja, hogy meg unokaink is fizetni fogjak..

@Úlfhéðinn:

Sokszor az ember nem erti, hogy ki mit tesz vagy mond meggyodesbol vagy erdekbol.Es legtobbszor nem is merik fel a kovetkezmenyeket, annyira szeretnenek gyozni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.11.06. 23:45:35

hölgyek s urak!
frischítőként hoztam e klasszik klipet :D

www.youtube.com/watch?v=IQR9bw-4R08

igen, svédo.-ból :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.06. 23:59:42

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:

Hát, nem lett túl jó véleményem a svéd fogszabályzásról. De ha már erre röpködsz, offolok neked egy jó zenét, meg persze mindenkinek, ma jutott eszembe sok év után:

www.youtube.com/watch?v=B1nfjuAfiq4

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.07. 00:05:18

@Várkonyi: Ezt nagyon jól tudom, nem erről írtam, hanem annak kapcsán, hogy mekkora súllyal esik latba Svédországban a "szélsőjobbtól való rettegés".

Várkonyi 2009.11.07. 00:07:02

@tevevanegypupu: Köszönöm a választ.

más:
Ismeritek a KAPU nevű szélsőséges-kirekesztő folyóiratot?

barikad.hu/node/39894

A cikk olvastán egy kicsit talán letisztázódnak a kételyek, amelyek a sok elhallgatásból és félretájékoztatásból táplálkoznak.

bihari_panorama 2009.11.07. 00:26:36

A magyar közvélemény a megnyilvánulásaik és ismétlődő magyargyalázásaik alapján teljesen reálisan ítéli meg Spiró, Konrád, Esterházy, Nádas, Kertes nemzetellenes uszító szerepét.

www.youtube.com/watch?v=_fNOPA7Z9F8&eurl=http%3A%2F%2Fpetter.blog.hu%2F2009%2F05%2F04%2Fspiro_gyorgy_az_erettsegin&feature=player_embedded

Ennek ellenére sem lesz könyvégetés, amitől Peter Nadásék és imrekertesék rettegtetik a világot.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.11.07. 00:50:03

@Elpet: no, ez üt & yo!
kösze! :D

egyébként, nádasch hosszú távon minimálisch hatást kifejtő v. fordítva rövid távon max az ürge?
nem tom, kérdem, satöbbi ... :)))

bretman 2009.11.07. 01:40:58

@Loxon:

Amennyiben nincs fásszárú magyar, Esterházy vonatkozó írását csak iróniaként lehet értékelni. És sajnos, bármennyire is szeretnék néhányan mélymagyar oldalról, ez nem politikai, hanem irodalmi, vagy ha úgy tetszik nyelvi kérdés.

De a példád nagyon jó. Ugyanis láthatóan fel vagy háborodva emiatt az írás miatt. Vajon azok, akik a csokorba kötött magyart meg a fásszárút szó szerint veszik, azok most hol látják az iróniát?

Pozsonyi írásának melyik az a mondata, amelyik a Demokrata szubkultúrájában nem vehető halálosan komolyan?
Azt írod: Pozsonyi jelzi az iróniát. Hol? Hogyan?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.07. 02:17:46

@bretman: Esterházy írását cinikusként és nem ironikusként lehet értékelni. Rosszízű játékot űz. Én nem vagyok ezen felháborodva, az nem az én műfajom. Egyszerűen csak vegytisztán alattomosnak tartom.

Most nézzük Pozsonyit:
“Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!” Ez legyen a felállítandó kis szabadcsapatok indulója. -- írja. Igaz, amit ír? Szerintem igaz. Meg lehet ilyen véleményt fogalmazni? Meg lehet. Vannak vaskos mondatok liberáliséknál is, meg nem-liberáliséknál is. Ez az utóbbiak közé tartozik. Mondóka mivoltában rejlik a játékossága.

Az irónia itt közérthető. Esterházy elbújhat amögé, hogy a mondatai "nyelvjátékok", miközben Konráddal is nyelvjátékot űz, csak ugye a hátsójában.

Pozsonyi nem bújik el:
"A cél az, hogyha egy magyar ember meglát egy esterházy vagy egy bacher kötetet, álmából felkelve is a szemeteskuka felé pislantson, és félig beragadt szemmel, esetleg ásítást elfojtva is egy nagy elhajító mozdulatot tegyen."

Ha fásszárú magyar nincs, akkor ugye mondanom sem kell, hogy ilyen sincs. Ez egy eltúlzott képsor; nyilvánvalóan arra vonatkozik, hogy olvasson a fene ilyen írókat. És teljesen igaza van. Olvassa ezeket a futtatott liberális fő-fő-írócskákat az, aki még nem olvasott százszor jobbakat és krónikus librofágiában szenved.

Tudnék egyébként jóval kevésbé ismert, és még mindig liberális írókat mondani, akiket sokkal jobban volna érdemes olvasni, mint ezt a sok díszelgő nullát. Azoknak még tartalma is van, meg szépsége.

Tehetséges gyerekek ezek? Tehetséges gyerekek. Jó könyveket írnak? Nem írnak jó könyveket. Politikailag beigazolják, hogy az irónia náluk egyenlő az ellenséges és alááásó hozzáállással? Be.

Tömören ennyi.

bretman 2009.11.07. 04:30:52

Akkor próbáljuk meg, hátha egy új üzenettel átmegy az előző is.

bretman 2009.11.07. 04:53:48

@Loxon:

Ilyen zagyvaságot rég olvastam.

Mit jelent az, hogy "beigazol"? És milyen az "aláásó hozzáállás"?

És mi az, ami szerinted igaz? Hogy legyen a szabadcsapatoknak indulója? De hogy lehet egy óhajtó mondat igazságtartalmát vizsgálni? És ha neked mégis sikerül (irodalmi Nobel-díj lesz belőle!), akkor hogy jön ide az irónia? Tudod egyáltalán, hogy mi az irónia?

Valamikor a rendszerváltás környékén írta Esterházy (az MDF-közeli Hitelben), hogy a kommunista sajtóban onnan lehetett tudni egy mondatról, hogy hazugság, hogy így kezdődött: mint az köztudomású. Ezzel próbálkozol te is. "Mondanom sem kell". De. Kéne mondanod, mert fásszárú magyar tényleg nincs (ha láttál már, szólj!), de olyan, hogy valaki álmából felkeltve is undorodik valamitől, olyan van. Pozsonyi mondata ugyanis a belézsúfolt közhelyes fordulatok ellenére sem jelent ennél többet. Az "álmából felkeltve" ugyanis nem irónia, hanem ordenáré közhely.

Maradt még néhány kérdés. Hogy miért is "gyerek" a hatvanéves Esterházy, a majdnem hatvanöt Spiró és a közel hetven Nádas, hogy ha nem írnak "jó könyveket", akkor honnan tudod, hogy tehetségesek és hogy miért érzed fontosnak, hogy meg nem nevezett liberális írókkal példálózz (és hogy egyáltalán, miért van jelentősége annak, hogy egy író liberális-e vagy sem?), de inkább hagyjuk.

Én még egy ideig elleszek a "Politikailag beigazolják, hogy az irónia náluk egyenlő az ellenséges és alááásó hozzáállással" mondattal.

És már nem csodálkozom, hogy nem csak Esterházyt nem érted, de Pozsonyit sem.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.07. 07:03:50

@bretman: Látványos, hogy mennyire nem ért, de azért megpróbálok segíteni -- mint fásszárú olvasónak -- a szövegértés alapjainak elsajátításában. (Figyelem, ez irónia és nyelvjáték volt, egy cseppnyi szarkazmus sem volt benne!)

Először is van a magyar nyelv. Azt meg kéne érteni, azon nem tudok segíteni (ennek körébe tartozik a "gyerek" szó használata is, ld. stílusérték, kedvesség, _magyar_ humor stb.).

Tehetségesek ezek a "gyerekek" (bocsánat, öregurak -- kedvesebb így, nem igaz?), mert írnak jó mondatokat, de nem írnak jó könyveket. Kérem, ne kössön bele abba, hogy én honnan tudom, hogy ezek nem jó könyvek. Ez egyrészt szubjektív, másrészt objektív, bizonyítható, kísérletekkel igazolható tény.

A blogmotor engedelmével fontosnak találtam éreztetni, hogy ők a csúcsra járatott, überszupernek beállított liberális írók, pedig vannak náluk jobb liberális írók is (mármint olyanok, akiket még én, Nobel-díjtalan olvasó is kedvelek. Még talán Obama is kedvelné őket, ha tudna magyarul olvasni és nem inkább kosarazna.)

Az, hogy valaki liberális-e vagy sem, onnantól lesz fontos és főképp megnevezhető, hogy annak tartja magát és azon a szcénán mozog (szcéna szót nem fogom megmagyrázni. --> Bakos-féle szótár)

Valamikor a rendszerváltás környékén a Fidesz felkérte Nádast egy kultúrprojektre. Vele is úgy járhattak, mint az akkori MDF Tom Lantossal, aki még akkor is csak a zsidó érdekekkel volt elfoglalva, amikor inkább egy teljes nemzet érdekeiről lett volna szó, amelyhez állítólag asszimilánsként ők is tartoznak.

Hogy fásszárú magyar van-e. Nézze, Ön például mélymagyarnak nevezi ezt a típust, akit Esterházy fásszárúnak. Tehát fásszárú magyar van. Mélymagyar pedig már előbb van, mint mélyzsidó, valószínűleg. Vagy ha mégsem, akkor nevezzük Konrádot fásszárú zsidónak. Érzi az iróniát? Ha nem, forduljon Esterházyhoz, ő ennek mestere.

Óhajtó mondatok igazságtartalmával kapcsolatban ajánlhatom a kiváló Austin beszédaktus-elméletét. A mélyosztrák Wittgenstein is változtatott korábbi, fássszárú álláspontján, másnak sem szégyen. De, _mondanom sem kell_, hogy egyetértek a pozsonyigyerek-féle mondat felütésével, valamint a képzeletbeli "szabadcsapatokkal". Ő ezzel fejezte ki unalmát e szerzők, és főként (nemzetközi szintű) futtatásuk iránt. Legalábbis én így interpretálom, meghagyva másoknak is a lehetőséget, hogy a sajtószabadságon belül úgy interpretáljanak mondatokat, ahogy bírnak.

Mint az köztudomású (jelzett irónia!) ugyanis, sajtó- és szólásszabadság van.

Téglagyári Megálló 2009.11.07. 07:58:18

@Loxon:

"Óhajtó mondatok igazságtartalmával kapcsolatban ajánlhatom a kiváló Austin beszédaktus-elméletét. A mélyosztrák Wittgenstein is változtatott korábbi, fássszárú álláspontján, másnak sem szégyen."

Ugyanabba a könyvesboltba jártunk? Amúgy a fent nevezett urak legalábbis megkérdőjelezik a "szólásszabadság" liberális óhaját, amennyiben nem látnak a szólás és a cselekvés között éles határt.

Egyébként mélyosztrák Wittgenstein Lajos, muhaha. "What I write is 100 percent hebraic".

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.07. 09:16:56

"Nádas Péter tekintélyes írói munkásságát vastagon beárnyékolja az őszödi beszéd után tett felmentő ítélete Gyurcsányról, amiben retorikai mesterműnek nevezte az azóta megbukott kormányfő mondandóját."

ha azt mondom lefi riefenstahl náci propagandafilmjeire, hogy remekvűvek: náci-e vagyok?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.07. 09:24:20

@Várkonyi:

"A Jobbik nem támogatottság, hanem elvek alapján szerzi szövetségeseit."

akkor már sok mindent értek. szóval ezért szeretnék, az utóbbi idők egyik legnagyobb választási csalásában részt vevő iráni nemzeti gárda "ellenőrizné" itt is a választások "tisztaságát".

persze van olyan verzió is, hogy irán jelenlegi vezetését csak azért szeretik olyan nagyon, mert az csak otthon és csak halkan keresztényellenes, viszont nagyon hangosan antiszemita. persze ez utóbbit csak a lenézett bérrettegők állítják

Alfőmérnök 2009.11.07. 10:59:22

@mavo: "ha azt mondom lefi riefenstahl náci propagandafilmjeire, hogy remekvűvek: náci-e vagyok? "
Nem, sőt kifejezetten jó ízlésre vall. Ellenben a hasonlat nem kicsit sántít: a retorikai teljesítmény vonatkozásban Gyurcsányt nem L. Riefenstahllal, hanem Hitlerrel kéne összevetned.

mrbadger 2009.11.07. 12:58:49

Szerintem ez így igazságos! Ez jár cserébe, ha Jókai Anna teli szájjal szidja Gyurcsányt a Pravdában, illetve Csoóri Sándor heti rendszerességgel járatja le hazánkat a Fox News-son..

Thulsa Doom (törölt) 2009.11.07. 13:25:41

Amúgy meg ki a faszom az a Nádas? És mi ez a disznóröfögés-szerű nyelv, amin a bemondó "beszélt"? Min változtat az, ha egy majom nyavajgását disznónyelven ismétlik ezer kilométerre innen?

Fandorin 2009.11.07. 16:35:19

Nahát ezek a csirkedaráló svédek inkább magukkal foglalkozzanak...

Téglagyári Megálló 2009.11.07. 16:51:07

@Alfőmérnök:

Ja, ja, ezt ismerjük. Felmerül a kérdés: az a baj, hogy pofonvágta Adolfot, vagy az, hogy nem?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.11.07. 17:21:56

@Alfőmérnök: vagyis, ha azt mondom, hogy Hitler kiváló szónok volt, akkor náci vagyok?

Alfőmérnök 2009.11.07. 17:52:54

@calam (vdani): Nem. De ha ezt azzal a céllal mondod, hogy elfogadhatóvá tedd a tartalmi részét is a szónoklatainak, akkor minimum egy barom vagy.

Alfőmérnök 2009.11.07. 17:55:22

@Téglagyári Megálló: Ez így nincs elég tudományosan megfogalmazva, értelmetlen kérdés. (Etikai kijelentések márpedig nincsenek.)

Google 2009.11.07. 18:10:19

Vajon hány hadosztálya van a nemzetközi sajtónak?

Pozsonyi Ádám hülyeségeket beszél, nem szól a Sláger és a Danubius, Európa segíts! Hallod, segíts!

www.hirszerzo.hu/cikk.nemzetkozi_botrany_lett_a_slager-danubius-ugybol.129460.html

Ilyen kis ügyekkel nem átallják felverni a világot, az országot szégyenpadra ültetik, mert ők félnek, gondoljátok meg!
És Istenem, mi is várható ténylegesen: nem fognak könyveket égetni, magyar befektetőkhöz kerül két rádió, önkormányzatoké lesz a vízközmű, mi jöhet még?

Talál egy kicsit ide az, amit Majtényi sír a Financial Times-nak:

"Az Advenio egy olyan csoport tagja, amely Fidesz-barát médiaorgánumokat birtokol. A másik győztesnek, az Econetnek nincs azonosítható szerkesztési irányvonala."

Mint ahogy Nádasnak sincs, ugye?

Tehetetlen Dodó 2009.11.07. 18:23:35

@Google: Óh, inkább örüljünk, hogy ennyire naprakész a művelt nyugat a magyar események terén!
Lám, a FT meg az Economist is külön szerkesztőt tart fenn arra, hogy folyamatosan elemezze a világ legjelentősebb adóit, a BBC-t, a ZDF-et és a Slágert.
És ha bármi rendelleneset észlel, azonnal megkeresi a leginkább illetékes kádert, ez esetben például az igen független Majtényit, aki élesen elítéli egy párttestület pártalkun alapuló döntését.
És természetesen azonnal cikkekben értesítik a világ közvéleményét erről a hallatlanul fontos, Európát, sőt, az egész glóbuszt megrázó szörnyűségről.
Büszke vagyok, mégsem kell kicsinek lennünk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.07. 18:52:09

@Alfőmérnök:

már vethetjük is.

Hitler közismerten kiváló szónok volt, és ezt én is elismerem.

Náci-e vagyok?

szzsm9 2009.11.07. 19:04:40

Sajnálom, hogy megint elsikkad a lényeg. Nem Pozsonyi vagy Nádas miatt lett rossz az imidzsünk külföldön.

fél éve mást sem kérdeznek tőlem svédek (tolmács-idvez vagyok, több száz svéddel társalgok havonta), hogy mi is van ezzel a Gárdával, a cigánygyűlölettel, mi a fene történik Magyarországon? pár hete egy felvidéki magyar, aki Svédországban él, kérdezte tőlem, hogy mi a szösz van, nem érzékeljük-e hogy mennyire rossz hírünk lett a világban és ez nem aggaszt-e bennünket?

a svédek egyébként azért vannak megdöbbenve, mert náluk nagyon is jó volt eddig a hírünk. a demokrácia élharcosai vagyunk - voltunk - szerintük. dicső 56, küzdelem a diktatúra ellen. azt hiszik itt büszke, okos emberek élnek. EZÉRT foglalkoznak annyit azzal, hogy itt milyen fura dolgok történnek mostanában.
ugyanis kívülről, lehet, hogy itt sokan nem érzékelitek, de tényleg nagyon balkáninak tűnik az ország mentális állapota (és itt kérek elnézést a Balkántól).

Tehetetlen Dodó 2009.11.07. 19:07:19

@szzsm9: Vajon milyen forrásokból informálódnak ezek a derék svédek?

Google 2009.11.07. 19:19:20

@szzsm9:

Hát az lehet, hogy Pozsonyi nem (vagy nem annyira), de a másik szereplő (Nádas) sokat tett, tesz és tenni fog azért, hogy olyan hírünk legyen, amilyen. Tudjuk, merjük, tesszük!
Nincs egyedül, az egész ballib oldal ijedt meg, nem Pozsonyitól, nem a Gárdától, hanem attól, hogy oda a hatalom, elveszíthetik a kincstár kulcsát. Kiürítették azt már, nem egyszer, de mindig kerül bele valami. Jól fogna, tetszik tudni!
A svédek 2006-ban nem döbbentek meg vajon? Mert mi eléggé megdöbbentünk akkor, amikor Nádas nem.
De ők, a svédek is megdöbbentek volna a helyünkben. Döbb, döbb.
És itt tényleg valamirevaló emberek élnek, de mit tegyenek, ha a vezetés olyan, de olyan balkáni?

szzsm9 2009.11.07. 19:23:50

@Tehetetlen Dodó: ugyanabból, ahonnan eddig is. ahol megjelenik hírben mondjuk, hogy Magyarországon három helyet szerzett a Jobbik az EU-ban. és a Jobbik haverja az ő egyik rasszista pártjuknak. ennyi nekik bőven elég. ilyen rohadt ijedősek ezek a derék svédek.

aztán persze rájátszanak erre egy ilyen riporttal és ezt én is képmutatónak tartom. de a tényeken nem változtat.

Tehetetlen Dodó 2009.11.07. 19:29:23

@szzsm9: Na, Google kolléga rávilágított arra, amit pedzegettem.
Érdekes, ugye, hogy csak a Jobbik meg a Fidesz korbácsolja fel a kiváló svédek érzékeny lelkét, a Fletó-féle rendőrterror meg sem rezdítette mélyen demokratikus lelküket...?
Mégiscsak a hírvivők körül lehet keresni eme érdekes kettősség okát, nemde?
Mert arra gondolni sem mernék, hogy e mélyen demokratikus, liberális svéd nép ennyire rabja lenne a kettős mércének.

szzsm9 2009.11.07. 19:32:32

@Google: 2006-ban, Gyurcsány beszéde és a tüntetések idején, a svédek - még mindig ugyanazokból a forrásokból informálódva - ezekre is rákérdeztek. igen, akkor is meg voltak döbbenve.
a svédek nem hülyék.
a miniszterelnökünket egy kóklernak tekintették, akinek szerintük le kell mondani egy ilyen blama után, a tüntetők miatt pedig nem mertek közlekedni az utcán turistaként. nem is jöttek annyian abban az időben.

bz249 2009.11.07. 19:33:37

@Tehetetlen Dodó: ha ez megnyugtat valakit, az átlag egyetemi dolgozó/hallgató nyugatnémet továbbra se tudja, hogy merre van Magyarország és nem is nagyon érdekli. ;)

szzsm9 2009.11.07. 19:36:28

@Tehetetlen Dodó: mint írtam fent, a svédek nem hülyék. és a sajtójuk nem a magyar szoci-fidesz vonal szerint oszlik meg. nem Magyarországról irányítják a svéd médiát, bármily nagy csalódás ez nektek :)

a 2006-os történésekről ugyanúgy volt saját véleményük. ami neked tetszett volna. a Jobbikról is van. ami neked nem tetszik. ez van.
egyszerűen sokkal érettebbek politikailag ezek a fránya északiak, na!

Tehetetlen Dodó 2009.11.07. 19:53:04

@bz249:
Persze.
Ezért örülök annyira, hogy a svédek kivételként erősítik a szabályt: rendkívül érdeklődőek és természetesen mindenféle, ellenoldali forrásokból is tájékozódjanak, hogy elfogulatlan képet kaphassanak hazánkról. Ezért hemzsegnek Magyarországon a svéd tudósítók, hogy objektív, pártatlan képet nyújtsanak rólunk a hírekre szomjazó publikumnak.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.07. 19:56:24

@Loxon: Fentebb írta: "Tudnék egyébként jóval kevésbé ismert, és még mindig liberális írókat mondani, akiket sokkal jobban volna érdemes olvasni, mint ezt a sok díszelgő nullát. Azoknak még tartalma is van, meg szépsége."

Kiváncsivá tett. Megtenné, hogy mond?

szzsm9 2009.11.07. 19:58:42

@Tehetetlen Dodó: látom, tökmindegy, mit válaszolok. bocs, hogy próbáltam megzavarni a meggyőződésedet!
ostobaság volt, belátom.

Tehetetlen Dodó 2009.11.07. 20:06:40

@szzsm9: Nem válaszoltál érdemben arra az egyszerű kérdésre, hogy a svéd média milyen forrásokból nyeri a híreit, mert ez a kérdés, nem az, hogy a publikum milyen képet alakít ki a látottak-hallottak alapján. Nyilván olyat, amilyet tálalnak neki. És olyat tálalnak, amilyet tudósítóiktól kapnak.
Ezért érdeklődtem volna tisztelettel tőled, mint a svéd média alapos ismerőjétől, hogy vajon kiküldött tudósítók tucatjai járják országunkat, vagy a nyugaton jól bevált ballib irányultságú "hiteles, pártatlan" hírforrásokra támaszkodnak, mint megannyi más országban, Ausztriától az NSZK-n át Hollandiáig.
Kérdésem továbbra is fennáll.

szzsm9 2009.11.07. 20:23:41

@Tehetetlen Dodó: a kérdés jó és ravasz, mert ehhez tényleg a svéd média szakértőjének kellene lennem, hogy tudjak rá válaszolni. ezt te is tudod:)

én a csak a Magyarország iránt érdeklődőkkel találkozom, olyanokkal, akikben a hírek valahogyan lecsapódnak. és mivel szerintem elég jó képük volt a volt magyar miniszterelnök körül kialakult helyzetről is - olyan véleményük, amit te is helyeselve fogadtál volna - az a feltételezés, hogy egyoldalúan lennének tájékoztatva a gonosz ballibsi ármánykodók által, szerintem nem áll meg.
a jelenlegi helyzet is lecsapódik bennük valahogyan, akkor is ha torzan. a média eleve torzít, minél messzebb van, annál inkább, de azért, mert neked nem kóser, amit ők látnak ma magyar politikaként megjelenni, nem biztos, hogy a "rossz" forrásokat kell keresni.
vannak tények. és van a média-hype. ezeket külön lehet választani. a rólunk alkotott kép pedig igenis megváltozott. cikik lettünk. a magyar kormány miatt és a magyar kormányzásra adott szélsőséges válaszok miatt. ennyi nem elég?

teknős 2009.11.07. 20:25:02

Nekem vannak svédországban élő rokonaim és ismerek néhány svédországi magyart is.

Határozottan olyan érzésem van velük kapcsolatban, hogy az érdekeik úgy kivánják, hogy Mo. el legyen áztatva és nem igazán érdekli őket, hogy milyen egy jobboldali nézőpont. Teljes elutasítást éreztem bennük.

Google 2009.11.07. 20:25:40

@szzsm9:

Balkán, hát tudod!

Szóval a kedves svédek is azt mondták, hogy le kellett volna mondania a "miniszterelnökünknek"? Nocsak, nocsak.
De aztán megunták és hazamentek, ugye?
Mert a "miniszterelnökünk" maradt. Sőt, a Jobbik alatta, és miatta erősödött meg; hát lehet ezt innen így látni, ha megengeded.
Ezeket az ügyeket itthon elkezdik kibontani, kint felhabosítják, aztán hazahozzák és a képünkbe vágják. Hogy örüljünk, azért.
Százszor megcsinálták már és ugyanannyiszor megfogják még. Tudnának ők mást?
Persze, a svéd médiát sem irányítják Magyarországról. Csak megvan minden fontosabb országban az elvtársaknak az az embere (a megfelelő helyen), aki tudja, mit kell tennie, nem remeg a keze, ne félj!
Ha a kommerek nincsenek hatalmon, vagy veszélyeztetve látják azt, rögtön rossz hely Magyarország.

bz249 2009.11.07. 20:32:01

@Tehetetlen Dodó: azért érdekes lenne tudni, hogy a svédeket csak Magyarország érdekli ennyire, vagy a perui, botswanai és üzbegisztáni politikai helyzet is. Mert ha igen, akkor tök jó dolog lehet svédnek lenni, hogy ennyi minden jut energiájuk (meg emellett még kiválóbbnál kiválóbb metálzenekarok közül válogathatnak). Mondjuk, ha az árszínvonal olyan, mint Dániában, akkor azért van árnyoldala is a svéd létnek.

szzsm9 2009.11.07. 20:38:22

ja, és mielőtt azt a képet kezdenétek dédelgetni magatokban, hogy minden svéd mindenről mindent tud és minden érdekli: egy frászt!
csak jelzem, a legtöbb svédet ugyanannyira nem érdekli Magyarország, mint mondjuk Türkmenisztán, vagy Észak- Karolina.
szóval ne vigyük el vicces-túlzós irányba, mert az komolytalan.

evil overlord (törölt) 2009.11.07. 20:50:23

@szzsm9: A gond az, hogy a hivatkozott videó elég egyoldalú:
1. a híresen nagy árokásó Nádas (ld. arokaso.blog.hu) telefoniterjúja.
2. a nyóckerbeli néni állítólagos cigánygyűlöte, miközben simán igaz lehet, hogy egyes antiszociális cigány szomszédaiból van elege, meg abból, hogy többször betörtek hozzá. Kiváncsi vagyok mit szólnának a svédek, ha beköltözne melléjük pár rosszabbfajta cigány.

A fasz Bayer és Pozsonyi amúgy megérdemli, hogy hülyének nézik őket, ha ilyen magas labdát adnak fel.

Disclaimer: a user többször volt Svédországban, kedveli őket (+ a tevedések elkerülése végett: ki nem állhatja a Jobbikot - csakúgy mint a legtöbb itteni szerző és kommentelő - valamint nem Orbán-fan).

Google 2009.11.07. 20:52:57

@szzsm9:

Ezt Nádasnak címezted, ugye hogy?
Ne légy szerény.

bz249 2009.11.07. 20:56:14

@szzsm9: vagyis a svédek is olyanok, mint a többi nyugati, amelyik sejti hogy Magyarország az egy furcsa közép-ázsiai/afrikai ország idétlen helyi népszokásokkal és érdekes étkezési kultúrával... aki meg komoly befektető/turista az úgyse a Nádas internyú alapján tájékozódik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.07. 21:01:09

@Tehetetlen Dodó:

Csak Népszavát olvasnak, de azt naponta többször.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.07. 21:02:58

@Google:

"Persze, a svéd médiát sem irányítják Magyarországról. Csak megvan minden fontosabb országban az elvtársaknak az az embere (a megfelelő helyen), aki tudja, mit kell tennie, nem remeg a keze, ne félj!"

mondom, hogy világösszeesküvés! a komcsik keze mindenütt ott van.

Google 2009.11.07. 21:12:40

@mavo:

A kezük még hagyján, de lehet, a köz pénzéből, javaiból is jut oda.

bz249 2009.11.07. 21:31:35

@evil overlord: a kísérlet szerint repülőjegyet vesznek nekik... ha nem lennének/mi nem lennénk EU-tagok, akkor valszeg lenne vízumkényszer is. ;)

szzsm9 2009.11.07. 21:37:30

@bz249: nem tudom. a befektetőket szerintem jobban zavarja, mint a turistákat. nem ez az interjú, hanem a jelenség. a svéd köztudatban Magyarország EDDIG nagyon okés hely volt. Puskás, 56, okos, ügyes nép, stb.
most is szeretik, csak kicsit úgy néznek ránk, mint olyanra, akiről kiderült, hogy bár rendesen fel van öltözve, de nagyon büdös a szája. a videó ezt persze dramatizálva, hatásvadász módon adja elő, ami nem reális, de szerintem a helyzet a videótól függetlenül nem rózsaillatú.

evil overlord (törölt) 2009.11.07. 22:46:41

@bz249: Mármint a rétinégereknek? Csak odairányút? Hol kell adakozni? :)))))
Nem véletlen, hogy Kanada vízumkényszeren gondolkodik.

evil overlord (törölt) 2009.11.07. 22:54:27

@szzsm9: Ha ez így van, akkor minden tiszteletem ellenére, hülyék a svédek. Le Pen is kapott 15%-ot, Haider 29%-ot (ha jól emlékszem), a Jobbik 14%-a országgyűlésin inkább csak a fele, ráadásul a szavazóik nagy része rendre vágyó (kádári) kisember és nem fasiszta tömeggyilkos (hiába delirálja ezt Nádas az egész országról).

bz249 2009.11.07. 23:08:08

@evil overlord: sajna a svédek főleg a visszaút finanszírozását erőltették :(

www.stop.hu/articles/article.php?id=16682

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.08. 08:26:24

@Google:

és fogadjunk, hogy a bátyjuk zavarta a vizet, amikor ittál.

Gabe2 2009.11.08. 08:29:47

Egy újabb író véleménye. Miről is?
www.mno.hu/portal/674945

sHelf 2009.11.08. 10:27:49

szzsm9 kommentjeihez nem tudok sok mindent hozzáfűzni, csak remélem, hogy alapvetően tényleg jó srácoknak tartottak minket a svédek, és hogy ezt a státuszt még visszanyerhetjük.

Az viszont biztos, hogy azért mert kiakadtak a náculáson, azért még nem kell egyből kommunista-hírvivőzni. Ami ma Magyarországon folyik, az önértéken gáz, teljesen felesleges ferdíteni.

A svédek (és a médiájuk) egyébként tapasztalatom szerint igenis nyitottabbak a küpolra, mint a magyarok. Valószínű, hogy ez a sok bevándorló miatt is van, de az újságokban, tévében a közel-keleti, afrikai, dél-amerikai hírek rendesen képviselve vannak, nem intézik el a külpol rovatot némi EU-val meg Obamával. Nem a komcsi hírvivők miatt kerültünk tehát látómezőbe.

Az egymás hazaárulózása csak nálunk lett normális, szerintem felesleges meglepődni azon, ha nyugaton ez kiveri a biztosítékot. A riport innen, és emiatt indult.

A Jobbik meg vállalhatatlan, és kész. Valójában azt nem értem, hogy fideszes szavazók miért érzik közelezőnek védeni őket. Vagy még mindig az a kép él bennük, amikor szimpatikus fiatalok szórólapozgattak a Fidesz rendezvényein? Kár, mert már nagyon nem ott tart a helyzet.

Egyébként @bz249: Dánia drágább, mint Svédország, kivéve az olcsóbb (és közértben is kapható) alkoholt, ami miatt néha azért átkompoznak Svenssonék. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.08. 11:21:29

@sHelf:

Korrekt.
Csak kár, hogy mindig azok hőbörögnek a legjobban, akik szart sem tudnak egy bizonyos témáról. :(
Komolyan mondom, ennyi agyatlan, ostoba kommentet egy rakáson még_egyetlen_post alatt sem láttam. Még akkor sem, amikor dowNLoad, meg Kündü is kommentelt. Az pedig nagy szó...

Téglagyári Megálló 2009.11.08. 12:06:45

@Alfőmérnök:

Ó, maga nem olvasta a kései műveket?

bryan 2009.11.08. 15:06:39

Pozsonyi talán az egyetlen ember széljobbon akinek jó a humora, ellenben jobbára ártalmatlan. A magyar punk történetéről szóló könyve meg kurva jó. Aki nem érti (nem akarja érteni) mit képvisel azt pedig sajnálom. A szélsőjobb előretörése tényleg aggasztó, a FIDESZ-ben megjelenő szélsőséges vélemények szintén nem tetszenek, de pont Bucóval prezentálni ezeket az elég nagy hülyeségre vall.

Zetek 2009.11.08. 19:04:56

Ki az a Nádas? És kit érdekel a svéd tv? A magyar-szlovák vitába nem kívánnak beavatkozni, mert az a két ország belügye. Nos akkor a következő könyvégetés pedig magyar belügy?! Ha pedig eddig aggódnak a magyarországi cigányokért, akkor hívjanak meg magukhoz.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.08. 21:16:32

Szóval Carl Bildt nem rasszista? Franc se érti ezt. Nálunk itt a Balkánon úgy jön át, hogy a svédek rasszisták.

Alfőmérnök 2009.11.08. 22:05:58

@mavo: Ezt calam is felvetette, válaszom ugyanaz neked, mint neki.

Alfőmérnök 2009.11.08. 22:07:30

@Téglagyári Megálló: A Vizsgálódásokat csak félig, de tervbe van véve. Btw nem olyan nagy a szakadék a korai meg a kései között, mint elsőre látszik.

Alfőmérnök 2009.11.08. 22:09:47

Hoppsz, ez itt egy poszt Nádasról, és a kétszázadik kommenten túl Grift még meg se mukkant. :)

suski 2009.11.09. 02:30:38

@sHelf:
aham, szóval a jó svédek érzékenyek a náculásra. Szlovákiáról, ahol a nácik kormánytényezôk és betiltották a magyar nyelvet, hány riport volt a svéd tv-ben?
Hogy Klaus és a Benes dekrétumok, valamint a svéd elnökség ügyét ne is említsük. (Ha már más is felvetette bocs, de még nem olvastam végig)

suski 2009.11.09. 04:32:10

@mavo: ""Persze, a svéd médiát sem irányítják Magyarországról. Csak megvan minden fontosabb országban az elvtársaknak az az embere (a megfelelő helyen), aki tudja, mit kell tennie, nem remeg a keze, ne félj!"

mondom, hogy világösszeesküvés! a komcsik keze mindenütt ott van.

Igen, mavo, ott van.

Az elvtársak emberét Gabi Gleichmann –nak hívják, magyar származású. Az ürge Konrád fordítója és többek között ezt a rendkívül objektív cikket jegyzi, a kurucon megvolt a magyar fordítás is..

www.expressen.se/kultur/1.1553963/ungerska-ss

Emberünkrôl továbbá ezt találtam, azaz hogy csaló és le kellett mondania a Pen klub élérôl hamis interjúk miatt.
” Enda problemet är att Gabi Gleichmann är än känd bedragare. 1994 avslöjade Tidningen Z att han sålt förfalskade intervjuer till den norska tidningen Aftonposten och senare försökte han lura Tidens Tegn. Han tvingades senare avgå som ordförande för Svenska Pen efter att ha utnyttjat Taslima Nasrin i sina skriverier mot Islam. Kort sagt en bedragare.”
motbilder.blogspot.com/2007/06/expressen-lter-fllda-bedragare-skriva.html

Aztán volt itt még egy francia doku a norvég tv-ben, Vásárhelyi Máriával, Debreczeni Józsival és TGM-mel... Gondolom nem kell ecsetelnem, miket mondtak. Sajnos levették az oldalról, nem találom máshol sem, de a canal+ készítette. Tudjátok mi a vicces ezekben egytôl-egyig? Hogy a Fidesztôl senkit nem kérdeztek meg...vagy igen, de nem passzolt a képbe, amit válaszoltak? Akkor miért nem rinyál a Fidesz sajtóosztálya ilyenkor?

És emberünk persze azt is tudja kiket kell megkérdezni a mo-i helyzetrôl...

Ja, ki se néztem volna a Bencsikbôl,hogy makog angolul.

suski 2009.11.09. 05:18:11

na csak meglett, de sajnos csak franciául .Mondjuk egy része angolul, németül és persze magyarul van.

video.google.com/videosearch?q=canalplus+ascenseur+pour+les+fachos&emb=0&aq=f#q=+Europe+:+ascenseur+pour+les+fachos+&view=2&emb=0&start=0

Az ötödik résznél látom az árpádsávokat...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.10. 13:20:28

@Loxon:

"Szóval Carl Bildt nem rasszista?"

LOL. Ilyen erővel a Reakció meg egyenesen náci...

2009.11.19. 14:00:42

Nádas, de főleg a svéd tévé valószínűleg túllőtt a célon, de a blog szerzője is: miért lenne itt "világraszóló rettegés"? A svéd tévé meg nem a ballib elité. Orbán a mai napig nem cáfolta, hogy a Demokrata a kedvenc lapja, ne csodálkozzon, ha összemossák vele. Mostanában kezd egyértelműen elhúzódni tőlük, de korábban ez nem így volt.

Elolvastam Pozsonyi cikkét, valóban viccnek vehetném, ha a Népszavában jelent volna meg, de sajnos a Demokratában rendszeresen jelennek meg hasonló, viszont komoly marhaságok. Honnan tudja az ember, hogy ez szarkazmus? Lehet, hogy aki ismeri Pozsonyi stílusát, az ezt tudja, de aki először találkozik vele, annak ez nem nyilvánvaló.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.19. 14:02:31

@iii:
honnan tudja? hát úgy, hogy nem butus.

bryan 2009.11.19. 14:31:14

@Grift:
Attól még, hogy egy széljobb felé húzó szerző, akinek kivételesen van humora, Bucó munkássága nem az alapműveltség része.

Alfőmérnök 2009.11.19. 14:47:33

@bryan: @iii: Szerintem a szövegből magából, a szerző ismerete nélkül is kikövetkeztethető a irónia. Persze az okoz némi nehézséget, hogy nem az a fajta irónia, mikor az elsődleges jelentés ELLENKEZŐJE a másodlagosnak, hanem az a fajta, mikor a két jelentés között csak hangsúlyeltolódások vannak.
„Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat, és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál. Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el ... Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok … Ez legyen a felállítandó kis szabadcsapatok indulója, kik hősi, szent harcba indulnak a magyar szellemi élet megtisztításáért. Erkölcsi gátlásuk ne legyen.”

Ez ilyen kakipisis diákhumor-féleség.
Aki ezt komolyan veszi, az valószínűleg képtelen megszabadulni a magyar jobboldalról alkotott sztereotípiáitól, és valamitől nagyon-nagyon retteg.

Egyébként ha valaki elolvas egy ilyen cikket és nem ismeri a szerzőt, még mielőtt elkezd rettegni, sztem írja be a gúgliba vagy a jútubba a szerző nevét, és akkor máris kontextusba tudja helyezni a dolgot.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.19. 15:26:27

@bryan:
persze hogy nem. az irónia, a szarkazmus megorrontása érzék és intelligencia dolga. nem az alapműveltségé.

bryan 2009.11.19. 15:29:50

@Grift:
Demokratában sajnos annyi komolyan vett hülyeség után van egy-egy ironikus írás, hogy azt nehéz kiszúrni. Ha nem olvastam volna Pozsonyi punk-történeti könyvét, nekem sem biztos, hogy sikerül.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.11.19. 15:41:58

@iii: Maga párszáz évvel ezelőtt Swift kannibalizmusra felszólító írásait is nehezményezte volna?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.19. 15:43:50

@elGabor:
kegyetlen ember! ne zavarja össze! :)

2009.11.20. 08:29:01

@elGabor: Swift nem a Demokratába irogatott. Nem vagyok a Demokrata olvasója, csak néha kerül a kezembe, de a sok lázálomba illő cikk mellett simán elfért egy ilyen ökörség is. Ha legalább a Heti Válaszba írta volna...

Egyébként hasonló felhajtást csináltak Bacher kirohanásából is, csak a másik irányba.

@Grift: szállj le a magas lóról, plíz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.20. 08:42:12

@iii:
igaza van, elnézést kérek, bár nem vagyok benne biztos, hogy a swiftet a nem esztergomnál gúglizta. :)

suski 2009.11.20. 15:28:24

@iii: mi? Melyik ország állami televíziója hívta fel Bächert és hol szerepelt ez a svéd/holland/izlandi ?kulturális híradóban mondjuk Jókai Annát megszólaltatva, hogy itten egyfolytában terror alatt van a jobnboldal? Az a cikk meg nem is ilyen volt egyébként. Akkor már az "irtsuk ki a keresztékenyet" kezdetû- dologhoz lehetne hasonlítani, vagy a Lovasék feltrancsírozásához. És akkor is sántít.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.23. 14:19:48

A svéd tévé helyreigazított, de nem teljesen:

barikad.hu/node/41119

„November 5-i adásunkban azt állítottuk, hogy a magyar Jobbik párt paramilitáris ágát gyanúsítják nyolc, cigány származású emberen elkövetett gyilkossággal. A valós adat az, hogy a párt paramilitáris ágát gyanúsítotTÁK. A gyanú tehát már nem áll fenn. A Jobbik párt azt is állítja, hogy NEM egy fasiszta párt.”

"Természetesen ezzel a helyreigazítással, amely gyakorlatilag csak játék a szavakkal, a jelen és a múlt idővel, nem láttam jóvátettnek a svéd állami televízió által elkövetett hitelrontást. Rámutattam, hogy mivel a gyanúsítás jogi, illetve rendőrségi természetű szakkifejezés, ám ezzel ellentétben sem a rendőrség, sem pedig az ügyészség sem a Jobbikot, sem pedig a Magyar Gárdát sohasem gyanúsította e bűncselekmények elkövetésével, az erre utaló rágalmakat – amelyek tehát nem egyenértékűek a gyanúsítással - kizárólag politikai ellenfeleink, valamint a hazai és nemzetközi kozmopolita sajtó terjesztették."

suski 2009.11.23. 14:28:20

szerintetek a Fidesznek is vkije, aki figyeli a nemzetközi sajtót és helyreigazíttat?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.23. 14:51:52

@suski: Nincs. Annyira nyámnyilák vagy benyaliak, hogy még egy ilyesféle közleményt sem képesek soha írni:
konzervativok.blogspot.com/2009/06/die-suddeutsche-zeitung-ist-versehen.html
süti beállítások módosítása