Erőltetett menet
2009. október 12. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Erőltetett menet

  Vasárnap kora délután vonult át Budapesten a cigányok menete, amely a Jászladányból indult zarándoklatot zárta. Sajnos magát a menetet lekéstük, éppen a rendezvény végére értünk fel a Várba, de a hazavonulásnak tanúi lehettünk.

  Két dolog volt számunkra tanulságos. Egyrészt, tavaly ősszel már voltunk egy hasonló cigánytüntetésen, s ahhoz képest ez a mostani - legalábbis amit érzékeltünk belőle - sokkal rosszabb hangulatú volt. Másrészt pedig hiába vártuk a hős hazafiakat, hogy a melegek után a cigányokkal szembeni ellenérzéseiknek is hangot adjanak, most valahogy nem merészkedtek ki az utcára, csak a honlapjaikon hőbörögtek. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr401442898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

negeev 2009.10.12. 07:54:38

Nekem mindig az volt a legnagyobb gondom a cigányokkal, hogy szörnyen csúnya népség. De kétségbeejtően.

Minden más népnél vannak szép emberek, de náluk még egyet sem láttam.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.12. 08:09:54

De kezdenek fehéredni. Vagy Tóniéknak kínai objektívjük van.

kzgy 2009.10.12. 08:15:32

@negeev: Nekem viszont a képekene lévő lányok közül is bejön néhány.

Téglagyári Megálló 2009.10.12. 08:23:19

@negeev:

Én csúnya embert csak az utolsó képen láttam.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.12. 08:26:15

Hű, a tizenegyedik képen bőrkabátban személyesen Lee van Cleef látható! Menő. Harcsabajusz az első képen: menő. Tony Blair a hatodikon: nem annyira.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 08:32:03

mennyivel szimpatikusabbak, persze több empátiával is vannak fotózva, mint a fidesz önkormányzati csürhe! :)

Várkonyi 2009.10.12. 08:39:48

Úgy tűnik, hogy a cikk írója a Fidesz után a "honlapon hőbörgőkbe" is rúgni akar egyet.

Másik: Amíg a Fidesz-tüntetők így meg úgy le lettek oltva, addig a tetvesekről egy szó sem hangzik el. Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem szimpatizálok a Fidesszel. A kettős mérce háborít fel.
Kedves Kálmán & Tóni: Máskor ha tudósítasz egy rendezvényről, akkor ne késsed le, se véletlenül, se szándékosan, mert ha véletlenül késted le, akkor lószart sem ért az egész nagy tudósítás, ha meg direkt késted le, mert nem bírtad a szagukat, de polkorrekt akartál maradni, akkor meg egy kétkulacsos f@sz vagy.

mind2 (törölt) 2009.10.12. 08:57:30

Mi az,hogy nem " merészkedtek " ki ? Jobb lett volna megint egy cirkusz ?
Bár izgalmasabb lett volna az egész, az tény ....
... ma már minden baj : ha kimerészkednek és hőbörögnek, és az is ha nem merészkednek ki, csak a neten hőbörögnek. A legjobb viszont az lenne, ha meg sem szólalna senki. Bár akkor nem lehetne miről írni...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 09:02:31

miért kéne kimozdulni, néhány békés cigányra? lenne értelme? annak, hogy a pokol talpasait, a seggükbe feszületet szúró aberrált díszbuzikat leverik, na annak, van értelme.

f.m.j. 2009.10.12. 09:02:43

@mind2:

szia ;)

nekem is pont ez jutott eszembe, meg az, hogy pont ekkora rasszizmus van nálunk, és én ennek örülök. Ez egy békés menet volt, senkinek nem ártottak, egy cél érdekében elindultak, szívük joga... (most az más kérdés, hogy mi van itt a háttérben, mit üzen ez igazából? stb. stb.

De amit írtál kedves posztoló, az pont a van-nincs rajta sapka-történet...

Várkonyi 2009.10.12. 09:04:13

@elGabor: Az úr aki a szobrot támasztja a 15. képen, valószínűleg "kissé" illuminált állapotban van. (És itt nem a megvilágosodásra gondolok.)

A többi díszpéldány sem sokkal jobb, persze.

Egyáltalán, miért vonultak fel? Kevesellték a segélyt?
Újabb "náci támadástól" tartanak?

A zsindex azt írja, hogy a "kirekesztés ellen" vonulnak. Ezek szerint mindkettő.

Azonnal el kéne venni a segélyt az ilyenektől (az összes cigótól, de mástól is), és helyette a jövedelemből leírható adókedvezménnyel kéne segíteni (1 gyerek: 25%, 2:50%, 3:75%, 4:100%), és így a poronty - biznisz is megszűnne szépen.

Ennyi.

f.m.j. 2009.10.12. 09:06:07

A magyarok a Tavaszmező utcabeli eseményre se indultak meg, pedig mind akkora fasiszta. Pedig ott nem békésen menetelőkről volt szó, bár vannak, akik szerint a fiú kötött beléjük, ők csak védekeztek...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.12. 09:06:35

a rendes világban ilyen ninc, nem volt.
ilyen csapat (színre tekintet nélkül) az elnöki palotában és az elnöknek fogadnia KELL őket.
ilyen nem van. EZ a demokrácia pillanatképe és látlelete egyben.

zoli29 2009.10.12. 09:09:03

@negeev:

Barátom, akkor te csukott szemmel jársz a világban. :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.12. 09:09:43

a 2. buszos képen a gyerek úgy látszik komolyan veszi a hop-on! flsz-t :o))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.12. 09:11:24

@negeev: a csúfság ált. a nyomorúság mutatója.

mind2 (törölt) 2009.10.12. 09:14:40

@Grift: :) igen, ez a hol voltatok köcsög fasiszták...? na ezzel a kimerészkedett mondattal volt bajom... meg azzal a rengeteg szélsőjobb felvonulással, amiből minden hétre három jut nekünk.Leszúrnak egy magyart, megkergetnek egy másikat a Tavaszmező utcában, és a szélsőjobb az utcákon van.
A jobbközép meg békemeneteket szervez, abból is jut minden 2. hétre egy.
Unom, komolyan : unom ;)

Zetek 2009.10.12. 09:17:11

A velük tüntetőknek és Kálmánkának, valamint azoknak, akiknek "bejön" ajánlanám, amit egy hasonló tüntetés után hallottam. Ne csápolj értük, hanem fogj egyet és vidd haza! Sőt párosával olcsóbbak! Apropó, miért pont egy általuk gyűlölt állam képviselője előtt csápolnak? Miért nem a multik előtt? Vagy mondjuk a kanadai követségnél? A piac biztosan nem rasszista. Sorban állnak értük, nem?

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.10.12. 09:24:53

György Péter szeme körül az a sötét folt egyre emósabb.

Tehetetlen Dodó 2009.10.12. 09:26:54

Én ugyan csak a tévében láttam őket, de nem volt semmi baj a dologgal.
Egy intelligens cigányember, talán Komlóról, nyugodt hangon nyilatkozott is, hogy szeretnének nyugalomban élni és nem háborúban, amire ez a kormány uszítja őket. A riporter visszakérdezett, hátha rosszul hallott: igen, ez a kormány, erősítette meg az ember.

zoli29 2009.10.12. 09:31:10

@Zetek:

Miből gondolod, hogy azok a cigányok, akik tergnap a Sándor-palotánál voltak, gyűlölik a magyar államot?

hiba 2009.10.12. 09:32:09

Pedig ez a menet messze a legszimpatikusabb volt az elmúlt évek cigány megmozdulásai közt, mert úgy tűnik, mintha kicsit saját lejáratódott vezetőik ellen is mentek volna. Legalábbis egyik Fidesz, MSZP, Szdsz kötődésű cigány vezető sem szólalt fel és amennyire én látom meglehetősen alulról szerveződött az egész. Persze nyilván nem a putrisorról, de legalább nem azoktól a vezetőktől akikről már nyilvánvaló, hogy érdekvédelmi munkájuk fő célja egyéni gazdagodásuk.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.12. 09:32:51

akár:o) nem csak pénzben mérik az ember fiát. bár ott inkább az új magyar ptk.által megengedett házasságok dominálhattak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 09:33:09

@Tehetetlen Dodó:
jó, ehhez meg kell kérdezni őket, nem csak odamenni és fotózni, mint egy fotószafarin. KKTT egyre szarabb.

stulquec 2009.10.12. 09:41:57

Az utolsó képen az nem véletlenül GYéPé?

Úgy néz ki mint valami SS tiszt, aki épp begyűjtésen van. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.12. 09:56:19

A több képen is felbukkanó bőrdzsekis Valujev-hasonmás elég durva figura lehet...

tevevanegypupu 2009.10.12. 10:27:44

Ha ilyenek lennenek mindig, semmi problema nem lenne. Nyugodtak, jol szervezettek. Az viszont nagy kar, hogy szinte mar teljesen elhagytak a hagyomanyos ruhaikat, meg idos asszonyokat sem latni cigany viseletben.

kackia 2009.10.12. 10:31:49

Nem is tudtam, hogy Gyögy P. úr is cigány.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 10:33:45

@kackia:
gyépé, csak azért van ott, mert ő is üldözött, hiszen antirasszista származású. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 10:34:48

@tevevanegypupu:
na asszonyom, ebből most már elég!!! cigányviselet, mi? megkülönböztetés, mi? sárgacsillag: menő, mi?
LOL

tevevanegypupu 2009.10.12. 10:47:31

@Grift:
Ne kiabaljon velem maga allamvedelmi! (:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 10:52:31

@tevevanegypupu:
jó, ne haragudjon kérem, de engem minden nap kikészít a mindennapi fasizmus. :))

kackia 2009.10.12. 11:04:57

@Grift: És májbetegnek is tűnik szegény, elég sötét a tekintete. Mik derülnének még ki róla, ha a zseniális Gall frenológiai vizsgálatának is alávetnénk.

frenológi :"antropológiai elmélet, amely szerint a koponya külső formája és az ember észbeli és erkölcsi tulajdonságai között kapcsolat áll."
Önkényesen lehagytam a " tévesnek bizonyult" részt, mivel máig is használják a világ sok helyén.

tevevanegypupu 2009.10.12. 11:27:19

@Grift:
Ja, hogy a hetkoznapi fasizmus.Hat sajnos ellene nagyon nehez felvenni a harcot, megertem, hogy kikeszult..Raadasul harmincket neve van, nehez rajonni melyik az igazi.(:

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.12. 11:46:46

Sem a tüntetők, sem a petíciót átvevő, sem a potenciális ellentüntetők részéről nem volt nagy az érdeklődés.

Ergo fölösleges ezen a happeningen rugózni.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.12. 11:46:58

@Grift: "antirasszista származású"
ez a Málnási bestof!!! :DDD

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 11:47:56

@tevevanegypupu:
azt hiszem el is megyek elveim ellenére, hisz édességet csak buzi eszik ha férfi, szóval el is megyek egy cukiba, csendőrt lőni. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 11:49:32

@szamárfül:

az az igazság, hogy ezt szinte loptam. zsirinovszkij mondta egy interjúban: anyám orosz, apám ügyvéd származású. :))

és kérem, bovaryné nem vagyok. :)

Bee-Lah 2009.10.12. 12:00:45

Én ezt nem értem:
mindig csak a jogokat követelik maguknak...
csak hát a "jogok"-hoz jár a "kötelmek" is, mert ez így egy pár: "jogok és kötelmek"
a "kötelmek"-et (gyk. kötelességek) mikor fogják már követelni maguknak?
Bí.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 12:32:33

@szamárfül:
jesszus! /grift rémült arcot vág/ akkor kérjünk bocsánatot! :)

cutcopy 2009.10.12. 12:41:44

Csúcs duma a Hősök terén hangzott el egy felszólalótól "..előbb utóbb nálunk is mint Amerikában - cigány miniszterelnök lehessen!"

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.12. 12:47:10

@cutcopy: vegyük elő a népszabó ama híres érettségi tablós mellékletét?

kackia 2009.10.12. 12:50:24

Én nem vagyok náci ezt elutasítom. Együtt érző, érzékeny lelkű,altruista ember vagyok, kit nagyon is megérint az emberi faj fizikai és szellemi degenerációjának látványa. Igenis,hosszútávú fiziológiai és szellemi szempontok figyelembevételével az eugenikának bevett gyakorlattá kellett volna már válnia.Régóta törvénybe kellene iktatni az állampolgári vizsgát, melynek tartalmaznia kellene egy IQ tesztet, mely elég pontosan kiszűrné a gyermeknevelésre alkalmatlan retardált tudatú, társadalomra káros egyéneket.Természetesen nem megfeledkezve a mindenkori változás törvényéről, mint a lehetséges szellemi fejlődés lehetőségéről, a pótvizsga jogával. És ez nem faji kérdés. Ez lenne az a tudatos szelekció amely elengedhetetlen ahhoz,hogy fennmaradjunk,hogy ne tűnjünk el a földről.Pl.a zsidók már régóta nem keverednek velünk gojokkal, talán tudnak valamit.
Egyébként a genetikai térkép megalkotásával nem az egészséges, tökéletes ember megalkotását tűzte ki célul az orvos tudomány. A növény és állat klónozás, nem szelekció szintén.Hoppá. Nácik lennénk akkor.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 12:54:30

@kackia:
elutasítja vagy nem utasítja, az ilyen igazságbeszédet szokták nácistának mondani! lol

cutcopy 2009.10.12. 13:10:19

@szamárfül: Miért, azon Obama cigány?

kackia 2009.10.12. 13:11:26

@Grift: Meg az ostobábbja fasisztának.

Pedig a tudatos ember nem keveredik, nem üzekedik hűbelebalázs módjára.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 13:20:04

@kackia:
keveredésben egyetértek, de az üzekedés...hát tudja a kíváncsiság is nagy úr. :)

tevevanegypupu 2009.10.12. 13:24:59

@Grift:
Ne rasszistazzon, katolikusozzon! Mi megbocsajtunk. Sok mindent elkovettunk az evszazadok soran, most rajtunk a sor. De hasznalja ki jol az idot, mert a mi turelmunk sem vegtelen, gyarlo emberek vagyunk.((:

kackia 2009.10.12. 13:28:11

@Grift: "elutasítja vagy nem utasítja, az ilyen igazságbeszédet szokták nácistának mondani! lol"

Egyébként meg, ha a terméketlen anyukákat inszeminálás előtt megkérdezik, kitől szeretne megfoganni, nem az állítólagos zseniket - kiknek magjából, gyakran hülye gyerek szokott foganni- szokták kapásból ilyenkor kivágni, Einsteint és Rubinsteint,sohasem Kolompárt,aki mint hallottam a TV-ben nagyon tehetséges politikus.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 13:31:34

@kackia:
ömöljön magára enstein, és rubinstein magja! kolompározik már? vonatra rugdosás is lesz? kikérem magamnak az ilyen diskurzust! :)))

Tehetetlen Dodó 2009.10.12. 13:40:41

@Grift: @kackia:
Volt erről egy vicc is: nesze neked Einstein, nesze neked Alain Delon, nesze neked Schwarzenegger...

kackia 2009.10.12. 13:49:42

@Grift: Feltételezem, hogy látott már vulvát, ha igen, akkor mire kíváncsi még. Higgye el nekem az nem több mint szülőcsatorna, rés, nyílt seb a bomló bőrzsákon. Vagy talán arra kíváncsi, hogyan üzekedik egy továbbszaporodásra alkalmatlan degenerált debil, sokféleképpen, állítólag análisan is.

kackia 2009.10.12. 13:51:13

@Grift: "hát tudja a kíváncsiság is nagy úr. :)"

Tehetetlen Dodó 2009.10.12. 13:52:10

@kackia: Te aztán kedvet tudsz csinálni a szerelmi élethez.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.12. 13:53:14

@kackia:

maga olyan szigorú! el tudja képzelni, hogy egy húsz éves fiút ne érdekelne egy néger nő? vagy sajnos, akár fordítva is. vagy egy ázsiai nő selyembőre? ugyanmá. :)

Zetek 2009.10.12. 13:54:17

@Zoli28: Tapasztalat, a nagy számok törvénye.
Sarrazin hatte mit Aussagen in einem Interview der Zeitschrift "Lettre International" für Empörung gesorgt. Vor allem zwei Sätze werden kritisiert: "Die Türken erobern Deutschland genauso, wie die Kosovaren das Kosovo erobert haben: durch eine höhere Geburtenrate." Und: "Ich muss niemanden anerkennen, der vom Staat lebt, diesen Staat ablehnt, für die Ausbildung seiner Kinder nicht vernünftig sorgt und ständig neue kleine Kopftuchmädchen produziert."

www.spiegel.de/politik/deutschland/0,1518,654465,00.html
„A törökök elfoglalják Németországot ugyanúgy, ahogyan a koszovóiak Koszovóval tették: egy magasabb szülési aránnyal.” „Nekem senkit sem kell elismernem, aki az államból él, ezt az államot elutasítja, nem gondoskodik kellően gyermekeinek oktatásáról és állandóan új fejkendős kislányokat gyárt”.

kackia 2009.10.12. 14:06:57

@Tehetetlen Dodó: " Te aztán kedvet tudsz csinálni a szerelmi élethez."

Megértem aggályait.

Higgye el nekem ez a felszabadulás utja.
Sántidéva 7. századi indiai vallásbölcselő is ezt ajánlotta. A kívánatos bevésődések,tudati programok programok, kevésbé kívánatos képekkel történő átírása.
Kérdezte tőlem valaki, mikor 10-17 éves voltam , hogy akarok e egyáltalán valakire is gerjedni ebben a kurva koitáló világban. Sajnos már 35 lettem mire kezdett derengeni, hogy miért is lenne jó megtartani a magomat.

Tehetetlen Dodó 2009.10.12. 14:11:04

@kackia: No, én már úgy fogom elmorzsolgatni hátralévő napjaimat, hogy nem sok kárt teszek veszélyes, idegen utakon.

kackia 2009.10.12. 14:11:10

@Grift: Nem , ebben igaza van . Nehéz 20 évesen ébernek lenni.Az embert elviszik a hormonok.

kackia 2009.10.12. 14:13:49

@Tehetetlen Dodó: "kárt teszek veszélyes, idegen utakon."
Miért, maga az a roncsoló alkat volt?:)

kackia 2009.10.12. 14:17:03

@Grift: "maga olyan szigorú! el tudja képzelni, hogy egy húsz éves fiút ne érdekelne egy néger nő? vagy sajnos, akár fordítva is. vagy egy ázsiai nő selyembőre? ugyanmá. :)"
Maga nme tárgyiasítja el a nőket egy kicsit?

2009.10.12. 14:44:27

hőbörögni - kádár rendszerben a rendőrök egyik legkedveltebb kifejezése volt

Tehetetlen Dodó 2009.10.12. 15:13:32

@kackia: Csak ártatlanokat illetően.

Alfőmérnök 2009.10.12. 15:40:06

@kackia: Ha nem tudsz különbséget tenni egy növény, egy állat és egy ember között, akkor csak szimplán barom vagy.

Nomante 2.0 2009.10.12. 16:25:42

legközelebb ha 10-en vonulnak fel azis hír lesz?

mikor balaton mellett 2x ennyien "sétáltak" az nem volt hír.

kackia 2009.10.12. 17:27:40

@Alfőmérnök:Csak a te esetedben bizonytalanodok el.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.10.12. 17:51:46

áááááááááá, hogy késheti le egy újságíró az eseményt, amiről tudósít!? Kálmán és Tóni, a két "száguldó riporter":D

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.12. 19:36:50

@aesculus: Vaze, hányszor mondjuk még, hogy nem vagyunk újságírók? Amúgy tényleg száguldottunk, sőt fejenként 840 ft-ot fizettünk a siklóért, hogy elkapjuk odafenn a cigókat.

Zetek 2009.10.12. 20:18:12

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Akkor tegyétek meg a szívességet és maradjatok otthon. Mindenki jobban járt volna.

Alfőmérnök 2009.10.13. 20:27:24

@kackia:
Kicsit elgondolkoztam rajta, hogy milyen növény lennék, ha növény lennék, aztán úgy döntöttem, inkább rád hagyom ezt az egész hülyeséget. Vidám idiótának tűnsz, az ilyenek nem túlzottan veszélyesek.

kackia 2009.10.13. 23:26:01

Ha tanácsolhatom talán képzeld magad 1000 éves vihar edzett tölgynek. :)Vagy ez túl hízelgő?
Én magamat mindig fűszálnak képzelem,hétről hétre lekaszálnak, de mindig kihajtok. Ha leszarnak az se zavar attól növök és zöldülök.

Alfőmérnök 2009.10.14. 13:24:35

@kackia:
Én tölgy, én? Össze tetszik téveszteni valakivel. :)

Mindazonáltal érteni vélem amit írsz.

kackia 2009.10.14. 16:00:41

@Alfőmérnök: Így legyen jó az ember, bezzeg ha tuskót írok megharagszik rám, hát válasszon akkor maga nációt. :)
süti beállítások módosítása