„Nyilván nagy hűhót csapna a szociálliberális kurzus az aradi vértanúk körül, ha a holokausztban haltak volna meg, vagy valamelyik cigánysoron lövik le őket az ügynökök.” (Sinkovics Ferenc: Miért?, Magyar Hírlap)

  Pedig eddig kibírtam megszólalás nélkül. Másfél évvel ezelőttig dolgoztam a Magyar Hírlapnak, elsősorban külpolitikáról írva, de publicisztikáimat is közölték - szerkesztés, húzás nélkül mindegyiket -, amit ezúton is köszönök. Épp ezért fájó volt látni a lap nívójának folyamatos zuhanását. Először félrenézve, aztán véleményemet inkább magamban tartva tettem túl magam az egyre süllyedő színvonalú publicisztikákon. Ez a tegnapi írás azonban tényleg letaglózott: a fenti mondat az ízléstelenség, a kettős mérce, a bornírtság egy olyan foka, hogy tényleg kínosan kezdem érezni magam, hogy ebbe a rovatba valaha is írtam. A cikkíró mindezt ráadásul egy nemzeti gyásznapon teszi, egy olyan hajánál fogva előrángatott apropóból, hogy „a szociálliberális hatalom a tizenhárom aradi vértanút utálja a legjobban”. Szégyellje magát az, aki magát jobboldali, konzervatív közírónak tartva a múlt és a jelen magyar tragédiáit így dörzsölgeti egymáshoz, hogy aktuális rutinpublijába valami szikrát csiholjon. Egyáltalán, egy ilyen vélemény hogy fér bele a polgári értékrendbe? Sajnálom, hogy ez lett a Magyar Hírlapból.