Húsz éve szűnt meg a Magyar Szocialista Munkáspárt, és alakult egy zsír új szervezet, a Magyar Szocialista Párt. A jeles évforduló alkalmával körülnéztünk egy kicsit a számítógépes világhálón, hátha találunk valami izgit a témában.
Találtunk is hamarosan: a fuckyeahkadarrendszer mikroblog elvezetett minket egy doktori disszertációhoz (Csatári Bence: A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája), amelyben igazi gyöngyszem rejtőzött.
***
1980-at írunk. A fiatalok, mint mindig, züllenek, káros zenéket hallgatnak, és nem hajlandók igényesen szórakozni. Na de nem azért szocialista demokrácia Magyarország, és nem azért alakult meg annak idején a Kommunista Ifjúsági Szövetség, hogy a vezetés csak úgy hagyja a fiatalokat össze-vissza lézengeni és holmi csövesekkel szimpatizálni. Az ország jó kezekben van.
Így hát egy harmincas évei közepén járó, igen lelkes elvtársnő, bizonyos Lendvai Ildikó, aki a KISZ Központi Bizottsága Kulturális Osztályának helyettes vezetőjeként keresi kenyerét, jelentést ír a kulturális miniszternek, Pozsgay Imrének az ifjúság szórakozásának néhány időszerű kérdéséről. A sorokat átitatja az aggodalom és a jószándék: a szerző mélyelemzést készít a könnyűzene különböző trendjeiről, a fiatalok szórakozási szokásairól, majd javaslatokat tesz, hogy a párt, az állam és a KISZ miként tudná javítani a szórakozni vágyó ifjúság helyzetét.
Az alábbiakban - a fent említett disszertációból merítve - e jelentésből idézünk részleteket.
„Az ifjúságpolitikai munka eredményei épp a szabadidő-eltöltés, a szórakozás területén maradtak el.”
Az ifjúság megítélésében – főleg szórakozási problémaként kezelve – az utóbbi évek legtöbb vitát kiváltott kérdése a „magyar punk”, a „csövesek” megjelenése. A társadalmi magatartásukban, viselkedésükben, életmódjukban is elkülönülő csoportosulások azonban nem csak a szórakozás problémaköréhez tartozó jelenségek. Tagjaik nem köthetők korcsoportokhoz, rétegekhez. Fiatal munkások, alkalmi munkások, értelmiségiek, egyetemi végzettségű fizikai dolgozók és alkalmi munkából élők, tanulók, állami gondozottak, lumpen elemek egyaránt megjelennek a csoportokban, alkalmanként csatlakoznak vagy leszakadnak.
A zenekarok „sleppjeibe”, az aluljárókba elsősorban szociális okokból, az életmód-kultúrában jelentkező hátrányok (sokgyerekes, széthulló családok, állami gondozás, alkoholizmus, debilitás) miatt kerültek, de sok esetben a társadalmi és családi nevelés hiányai is megmutatkoznak (iskolából kimaradottak, értelmiségi, vezető beosztású szülők gyermekei). A zenekarok meghirdetett ’álküldetés-tudattal’ (s mögötte jól kiszámított közönségszervezési, népszerűsítési manipulációkkal) vállalják e csoportokat ’felemelésük’ érdekében. A gyakorlatban az együttesek a „kitaszítottság”, a „társadalom-kívüliség” (sic!) érzésének és gondolatvilágának további erősítését végzik. A zene, a szövegek, a bennük megfogalmazott mesterséges és álproblémák, a pódiumról diktált érzelmi hatások, viselkedési formák perifériális helyzetüket magasztalják, helyenként társadalomellenes magatartást sugalnak (sic!).”
A könnyűzene – különösen az ifjúság körében – ma nagy hatású kulturális, közművelődési tényező ízlésformáló erő, amely óriási tömegekre hat. A fiatalok körében tevékenységi formákat, divatjelenségeket hív életre, magatartást alakít, igényeket kelt és a művészeti alkotások befogadásának szokásait alakíthatja ki. A hazai könnyűzene történetében a hatvanas évek közepén – külföldi hatásokra – kialakult a beatzene, a sajátos ifjúsági zenei és szórakozási irányzat, amely egységességével, bizonyos mértékű uniformizálásával meghatározó erejű kulturális-szórakozási mozgalomként funkcionált („totális popkultúra”). A hetvenes évek elején új irányzatok jelentkeztek, amelyek hatására az egységesnek tűnő pop-zenei kultúra felbomlott, differenciálódott. A koncerteken népszerűvé vált beat-zene a jazz és a népzene hatására különvált folkra, popra, rockra, jazz-rockra és később egy divatköntösben megjelenő, nem alkotó jellegű, fúziós zenei irányzatra – a diszkózenére. Emellett – bár lényeges tömegbázist veszítve, különösen a fiatalok körében – továbbra is hatott és hat a hagyományos tánczene.
A hagyományos tánczene hatásait tekintve ma már nem jellemezhető az ifjúság zenéjeként, de eszköztára számos együttes és énekes programjában megtalálható. Egy-egy szám vagy lemez a slágerlistákon, hanglemez-piacokon előkelő helyen áll. Azzal, hogy terjesztjük, népszerűsítjük, jórészt a neoromantikus, szentimentális, konzervatív jellegű, gyenge szövegek és zenei hatások továbbélését segítjük. A beatzene koncerteken népszerűsödött hazai hagyományainak folytatását több neves együttes és szólista évtizedes sikere igazolja. A zene igényessége, a szövegek értéke, jelentősége és eredetisége ennek az irányzatnak az értékálló jegyeit jelentik. Kiemelésre érdemes a country-zene megújításaként a folklór hagyományokból is építkező zene sikere, melynek népszerűsége a popzenei felfrissülés ígéretét jelentheti. A folk-hagyományokra épülő tömegzenei irányzat népszerűsége épp az eredeti értékeket felhasználó jellege miatt figyelemre méltó. E törekvéshez egy sor együttes kapcsolódott, amely a táncház-mozgalom szélesedését, népszerűsödését eredményezte. A rock-zene a tizenévesek közkedvelt irányzata. Hódításának igazi színterei a nagy tömegeket lázba hozó koncertek, ahol a „lázító” rock elsöprő élménye mellett agresszivitása; a szövegek jellemző zaklatottsága, túlfűtöttsége mellett a mesterséges konfliktusok, indulatok keltése, a negatív társadalmi nézetek szuggerálása is megjelent. Külsőségeit megőrizve szinte ezzel egyidőben integrálódott a szórakoztatóiparban, megjelenésmódja szelídült, ugyanakkor a zene és különösen a szövegek színvonala, tartalma nem sokat változott. Az irányzat egyik ágaként kibontakozóban van a jazz-rock, amely nagyobb zenei kulturáltságot feltételez, a kidolgozatlan zenei stílusjegyek és agresszivitás helyett tartalmilag, zeneileg a fokozottabb igényesség dominál. A diszkó-zene - a modern tánczene - még nem rendelkezik számottevő hazai hagyományokkal.
Várható kiteljesedését a külföldi diszkó-felvételek itthoni népszerűsítése ígéri. A műfaj reprodukciós jellege (divatos zenei irányzatok, sikerszámok stúdiótechnikával történő átdolgozása – „diszkóba öltöztetése”) és a külföldi tapasztalatok egyrészt a sokszorosított zenei tömegcikkek igénytelenségének veszélyére figyelmeztetnek (színvonalbeli engedmények, utánzások, a zene és a szövegek ellaposodása), másrészt egy felnövekvő tánckultusz kapcsán magában hordozhatja a ritmusvilág gazdagodását, a sokrétűbb kínálatot.
A diszkó az utóbbi évek legnépszerűbb szórakozási formája. Hazai megjelenésekor már bizonyos mértékig átalakult. Elsősorban nem lemezpropagálást – disco-jockey –, hanem táncos szórakozást jelent. Nálunk a lemezlovasok inkább zenei szerkesztői, hangulatteremtő feladatokat látnak el. A diszkók előbb néhány művelődési és ifjúsági házban, egyetemi klubban, később – a vendéglátóipar üzleti érzéke alapján – bárokban, éttermekben, presszókban találtak otthonra. Ma a klubokban, művelődési házakban, iskolákban szerveződnek tovább – inkább alkalmi rendezvények keretében. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a diszkók kelléktárának csak néhány alapelemét használjuk (gépzenei apparátus, műsorvezető közreműködése és hangulatvilágítás - gyakran sötétség). A főszerep a diszkókban a táncé, és ezt szolgálja a zene, a műsorvezető, a fény és hanghatások. Gyors népszerűsödési ütemétől messze elmaradnak a biztosított feltételek. Kevés a hazánkban forgalomba került diszkó-lemez és felvétel (hatására virágzik az illegális zenei börze), kevés a disc-jockey, túlzsúfoltak a rendszeresen nyitva tartó, nyilvános diszkók, az üzleti szellem eluralkodásával a vendéglátásban működő diszkók egy részénél az alapvető egészségügyi és alkohol-korlátozási előírásokat sem tartják be, a megfelelő körülményeket teremtő diszkók drágák. Az alkalmi diszkók a felkészületlen rendező gárda, belső magatartási gondok, a tisztázatlan árfolyamok miatt (150-2000.- Ft) sok problémával küzdenek. Tehát a diszkó – mint új divat – magára vette a szórakozás régi gondjait.
A rádió ifjúsági szórakoztató programjainak döntő részét a könnyűzenei szórakoztatás jelenti. Műsorstruktúrája a hagyományos tánczene szabályaihoz igazodik, és egy sor pozitív értékeket hordozó, divatos zenei irányzatról nem vesz tudomást. A más szórakoztatási tartalmak és formák terjesztésében és orientálásában – ifjúsági műsorok kivételével – az elvárhatótól kevesebbre vállalkozik. A televízió a szórakoztató programok egy részénél érzékelhetően figyelembe vette az ifjúság érdeklődését (néhány diszkó jellegű koncert és show), de a törekvéseiben az óvatosság a jellemző. […] A ’mindenből egy keveset’ felfogás eredménye pedig az, hogy nem tudja betölteni a fórum-jellegű orientáló, befolyásoló szerepét.
Lemezkiadásunk már meg tud felelni azoknak a követelményeknek, hogy lépést tart a divatos ifjúsági igényekkel és nagyobbrészt kielégíti azokat. (Még nem vállalkozik viszont divatirányzatok felkarolására, terjesztésére; és az üzleti, vállalati szempontból veszteségesebb megoldásokra – pl. diszkó-kazetták kiadására.) Hanglemezkiadásunk dinamizmusát köti két meghatározó szempont: a befutott sikeregyüttesek (biztos üzlet) és a könnyűzenei import korlátozott lehetőségei.
A szórakoztató műsorok rendezése, szervezése és a szórakoztatásban résztvevők működési engedélyeinek kiadása az ORI feladata. Elsősorban kész műsorok ’eladásával’, rendezésével foglalkozik. Ezzel az ország műsorigényének 10%-át elégíti ki, főleg nagyvárosokban és üdülőközpontokban. Műsorkínálata – miután meglévő igények teljes körű kiszolgálására törekszik – vegyes és színvonalában is ingadozó. A programok döntő többsége könnyűzenei és elsősorban az ifjúsági közönségigényekre épít. Az ORI a hivatásos művészeket és a működési engedéllyel rendelkezőket alkalmilag foglalkoztatja, képzésükben, felkészítésükben nem vállal feladatokat. Hasonló feladatkörrel és jelleggel tevékenykedik az Országos Szórakoztatózenei Központ, amely a vendéglátóipari szórakoztatást szervezi, e területre érvényes működési engedélyeket ad ki. Elsősorban a cigány- és bárzenei szolgáltatás, műsorok, esztrád programok, haknizók felléptetése, táncos rendezvények, diszkók és gépzenei szolgáltatások kérdéseivel foglalkozik. A vendéglátóipari szórakoztatás az üzleti érdeknek van alárendelve, általában alacsony színvonalú, sok a nívótlan, igénytelen program. […] A szórakoztató intézmények struktúrája, jelenlegi szerepe, a szórakozás kialakulatlan, érdekekre szabdalt kritikája tehát nem képes felvállalni és megoldani a szórakozás tartalmában, feltételeiben és az egyre növekvő igényekben felhalmozódott feszültségeket, gondokat. A szórakoztató műsorok közvetítésének, szervezésének nincs átfogó, hatékony, intézményes közvetítő rendszere.
A diszkózás tartalmának, szórakozási szokásainak hatékony alakítása érdekében összehangolt, látványos propaganda- és reklámtevékenységet kell folytatni a tömegkommunikációs eszközök segítségével is. Ennek érdekében meg kell teremteni a TV-ben, a rádióban a diszkóműsorokat, az ifjúsági sajtóban a szórakozás önálló rovatát, helyét.
Mit is mondhatnánk erre? A legjobb talán az lesz, ha nem mondunk semmit, helyette inkább betesszük ide a régi klasszikust, ami bizonyára nem csak Erdős Péternek íródott, hanem a komplett KSZ KB is nyugodtan magára vehette.