Egykor valami negyven híd ívelt a túloldalra az Ipolyon, mikor még nem túloldalnak hívták, hanem legfeljebb szomszédnak. Negyven-valahány, csak a jelenkori országhatárt jelentő szakaszon: fából, kőből, vasból. Rajta vonat, szekér, kocsi, barmok és vadak, meg az emberfia kelt át, mert hát arra vitt a dolga. Aztán jöttek a háborúk, meg a rendszer. És azóta nincs semmi, csak a hídfők, az oda vezető földutak, meg a pillércsonkok. Ja, meg a Mária-Valéria-híd, de az a Dunán van.
Értjük, hogy nem kellenek a régiók, mert még a végén etnikai alapon új kocsmatársaságok jönnének létre, meg a pék is több helyre tudna értékesíteni, sőt, hétvégente vidám cserkészcsapatok foglalnák el a balpartot. Ja, meg a derék felvidéki szlovákok, hűha, területen kívüli élményeket szereznének, ha átjönnek. Igen, több érv is szól amellett, miért ne fejlesszük a vidéket, határszéleinket, jaj, kis hazánkat, nehogymár, nagyobb pátriánkat. 1. Vidékről úgyis mindenki elköltözik, de legalábbis ingázik onnan. 2. A vidéki vonatok üresek, a szomszéd országba szakadt szárnyvonallal történő összekötés ezért nem éri meg. 3. Aki szomszédolni akar, az menjen Štúrovóba. 4. Mi kis ország vagyunk, és a nagyok (Szlovákia, Románia, Szerbia) mondják meg, mi legyen. 5. A Külügyminisztériumnál nincsenek elég részletes térképek.
Jólesik és jól hangzik a régiók Európájáról való papolás, ilyen-olyan uniós források hívhatók le, meg konferenciák és nyilatkozatok (mondjuk Bajnai-Fico 11 pontja) hangzanak el, de a nyomorult határvidéken marad az őszi harcsázgatás, és a szomszéd messzebb van, mint akkor, mikor csak szomszédnak hívták...
Le kéne ülni végre beszélgetni. Igen, Ficoval. Majd Orbánnak. Mert mindketten megnyerik 2010-ben. És hagyni a sok szemétséget, amit egymással műveltünk, meg amit egymás fejéhez vágtunk. Máshogy nem lesz érdemes. Mert az Ipoly völgye egy táj, két országban. Akár mintakert is lehetne. Jó eséllyel még el is szúrhatjuk.
Határmezsgyénken készített fotóinkon átsüt a történelem, illetőleg jelenkori külpolitikánk szakmai és erkölcsi mélységei.