Szép város Cluj-Napoca 1.
2009. szeptember 30. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Szép város Cluj-Napoca 1.

 Mit adtak nekünk a rómaiak? - ez a kérdés motoszkált a fejünkben, miközben a nyakunkba vettük Kolozsvárt. A legszembetűnőbb, amit adtak: drótokat. Ez valami mániája lehet Decebal és Traianus állítólagos szerelemgyerekeinek, mindenesetre errefelé minden tele van huzalokkal. Ha kábeltolvajok lennénk, ide költöznénk: csak minden délben megráznánk egy-két villanypóznát, s annyi kábel hullna az ölünkbe, hogy abból három palotát is építhetnénk Bánffyhunyadon. A másik dolog, amit adtak, nem is keveset: szép új épületeket. Ezek negyedei minden oldalról körbeveszik a belvárost, sőt a rómaiul csentrunak nevezett központba is be-betüremkednek. Első sétánkon ezeket vesszük szemügyre. (Oké-oké, Uránváros se sokkal szebb, de azt legalább mi basztuk el.)

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr71409655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.09.30. 08:13:11

Kálmán!

Most mit lepődsz meg a vezetékeken? Te is tudod, hogy ugyanezt látod Ázsia szinte minden más részén a Közel-Kelettől a Csendes-óceánig.
Koreában az első mellékutcában olyan bekötéseket és kábelerdőt mutatok neked, hogy egy mérnök sírógörcsöt kapna tőle.

egri Fehér 2009.09.30. 09:05:59

kedvencem a Szamos fölött _hosszában_ végigfutó villanyvezeték. ezeknek tényleg ennyire nincs/nem volt ízlésük? :-o

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.09.30. 09:25:24

@egri Fehér: A cégem révén volt szerencsém a Szamos feletti vezetéket párszor látni. Annyira elbaszni valamit mint azt hát hihetetlen. Pedig milyen szép lehetne. De az a por amikor beérsz Kolozsvárra. Hár mintha folyamatosan köd lenne.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.09.30. 09:26:02

Na a drótokon én is dobtam egy hátast. De a legtöbb helyen mintha a gólyákat is segítségül hívták volna akkora gubancok.

tempetőfi 2009.09.30. 09:29:21

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Szeretem ezt a túrát, kell a friss szem, nekem már fel sem tűnik (azért de, ezért autózok Bánffyhunyadtól Aranyosgyéresig görcsbe rándult gyomorral, csak az útra meredve).
Anno nekem főként a szobrokkal volt bajom, meg is szövegeztem őket (és most azért linkelek, hogy ne érhessen vád, nyomatom szétcsúszó szövegcséimet, szóval csak az kattintson, aki vállalja érte a felelősséget): www.transycan.net/cafe/index.php?contentid=305

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.30. 09:30:56

irigykedtek, mi?

ez törökország.

harcsaparcsa 2009.09.30. 09:46:50

Szóval akkor előznek a románok, vagy mi?

csz0 (törölt) 2009.09.30. 09:48:22

Elcseszett egy város ez a Kolozsvár építészeti szempontból - én már csak tudom, hat évet ott éltem...

A történelmi központot még Csau bácsi megszórta kommunista stílusú épületekkel. Majd eljött ez a fenenagy demokrácia. Választott képviselőik a történelmi épületek felújítása helyett inkább engedtek a moguloknak, ezért jónéhány "modern stílusú" épület is kinőtt a földből a kilencvenes évek közepe óta. Így lett a központból ízléstelen giccsparádé, romos régi és csilivili új épületekkel. Szembántóan rosszul mutatnak egymás mellett, akik tehettek volna a helyzet ellen, azok elmerültek a korrupció mocsarában...

Fejeljük meg mindezt az általános igénytelenséggel, az eredményt kiválóan ábrázolják a képek. A központ "szépségeiről" több képet vártam volna, a régi lakónegyedek amúgy is reménytelen esetek.

virtigli kutató 2009.09.30. 09:49:40

Most nem ezért vagy azért, de ehhez az igénytelenséghez képest Uránváros maga a mérnöki tökély: földkábelek, nagyjából rendezett (5 méterről még úgy néz ki) parkok a tömbök között és van benne koncepció....

Itt csak az lehetett a koncepció, hogy a moldvai és oltyán betelepülők kapjanak egy kicsit jobb házat, mint amit otthagytak.

Szomorú, hogy minden erdélyi városból Balkánt csináltak a dicső dák utódok.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.09.30. 09:52:43

@virtigli kutató: ez a Balkánt idéző módszer sajnos északi szomszédunknál is erőteljesen jelen van. Ott ugyanezek láthatóak. Báár ott már talán látni az alagút végét.

emzperx 2009.09.30. 10:02:00

Szerencsére csak Kolozsvár ilyen borzalom, Arad vagy Segesvár emberibb képet mutat. Valszeg Funarék és a hozzáértő városvezetés öröksége ez.

Stefan_Schneider 2009.09.30. 10:04:58

Na ne csinaljunk mar ugy mintha az ilyesmi valami roman specialitas lenne, aminek mi messze felette allunk. Tegyetek egy kort egyszer Kobanyan! A regioban akarmelyik varosban lehet ronda kommunista es "modern" epuleteket fotozni.

zsommand 2009.09.30. 10:06:50

"(Oké-oké, Uránváros se sokkal szebb, de azt legalább mi basztuk el.)"

Sztem nincs baj vele, mióta pestre felköltöztem a VII kerbe egyenesen visszasírom.

Uránváros relatíve jó állapotban van, csendes, zöld és tiszta pesthez képest.

Ja és nincsenek kábelek.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2009.09.30. 10:09:15

Ez semmi, délkelet-ázsiai országokba van az igazi kábeldzsungel az utcákon.

kisebbik rokk 2009.09.30. 10:15:05

Most ez egy olyan poszt, amelyben direkt a csúnya részekről raktok be fotókat? Mert ez nem túl érdekes - és hiteles - koncepció. Vagy a sorozat többi részében más-más aspektusból kívánjátok bemutatni a várost? Mert akkor megnyugszom, Kolozsvár nagyon sokszínű, azt szeretem benne.

united skates 2009.09.30. 10:17:17

"(Oké-oké, Uránváros se sokkal szebb, de azt legalább mi basztuk el.)"

Hát elég béna összehasonlítás, ezek szerint nem jártál még Uránvárosban. Uránváros még magyar viszonylatban sem számít egyáltalán csúnyának, értéktelennek, pl. Budapest kerületeinek többségénél szebb, zöldebb, 20-30-40 éves fákkal van tele. (Arrafele nem utálják annyira a fákat, mint Pesten.)

Vagy mire gondoltál, amikor Uránvárost írtál? A Nyócker nem lett volna jobb vicces kiszólásnak?

LobMayer (törölt) 2009.09.30. 10:20:43

szovjethatalom + villamosság = kommunizmus.
szovjethatalom + Le Corbusier/Bauhaus = házgyári panel

reality 2009.09.30. 10:22:08

@emzperx: Segesvár egy külön eset, Aradnak is csak a központja különb (bár azt annyira nem ismerem). Elég sok román városban megfordultam (erdélyi lévén), szinte mindegyik így néz ki. Nincs koncepció, városrendezési terv, csak korrupció. Mindenki minden félét épít, alakít át, fest össze vissza. Minden város szürke (kivétel belső Erdély). Egyszer meg is kérdeztem édesapámat mikor otthon voltam, hogy hova lettek a színek? Nagyon érdekes ez a paradoxon: házak, épületek mindenféle színben pompáznak, mégis az az érzése az embernek, hogy a szürkeség mindent elborít, a por és a piszok átvette az uralmat. Tiszta Balkán. Nagyon fáj mikor látom, mi lett Nagyváradból is, és még jobban, mikor arra gondolok, mi lehetett volna belőle.

Amálka666 2009.09.30. 10:23:08

Vannak ennél sokkal keményebb nagyvárosok is Romániában. :D

Void Bunkoid 2009.09.30. 10:24:57

szerintem atomjó, tiszta half-life 2 :)

united skates 2009.09.30. 10:29:12

egyébként tényleg borzasztó, hervasztó, siralmas, deprimáló, szürke, embertelen.
jól beelőztek.

Shitting Bull 2009.09.30. 10:32:27

Ugyan kérem!
www.flickr.com/photos/haa-zee/3968651134/ - Etyek (Budapesttől tán 20-30km-re)

micu · http://www.ingyentv.hu 2009.09.30. 10:35:13

Igen, valóban elk..ták, de gyermekkorom
óta /50-es évek !/ a Szamos felett vezetett a nagyfeszültség.Az ott amúgy
a leglogikusabb helyen van, mert sem a
Fellegvár sem a Belváros vagy a feleki
tető fele nem lehetett volna tenni a sok magas dombtól. Anno pedig biztos így volt a legolcsóbb is...

tempetőfi 2009.09.30. 10:35:16

@reality: Nemrég borzongott Nagyvárad magyar alporgármesternője, hogy a városnak nincs főépítésze (mb. valaki talán ki van nevezve). Számomra az a kérdés, hogy mi lesz belőle a közeljövőben?

2009.09.30. 10:37:45

Méghogy drótok? Ezt három hete csináltam Jaipurban.

img24.imageshack.us/img24/4741/p9021374.jpg

Bele 2009.09.30. 10:38:21

Nagy szemétség lenne itt kábeltolvajnak állni. Soha az életben nem találnák meg, hogy mit kell pótolni.

Joe84 2009.09.30. 10:39:16

Román igénytelenség... nem így kapták, de ez lett belőle.
Afrikát ne vezessék négerek, Kolozsvárt meg románok.

admiral Yamamoto 2009.09.30. 10:57:38

Gyerekek, nem ez Kolozsvár. Illetve nem csak ez. A Monostori negyed, a Marasti-tér környéke az tényleg a kommunizmus legsötétebb foltja, akár egész Erdélyben. De a Donáth utca felújított palotái, vagy a központ már nagyon rendben van. És hogy hol előznek? Nos, még nem előznek. De lendület az van.

Pontosan így nézett ki a Hajnal negyed, vagy a BBTE kampusza is. Az elsőt leaszfaltozták teljesen, a másodikat teljesen felújították.

A felújított utcák fölött a főtéren pedig egyetlen kábel sem lengedez (lásd Deák Ferenc/Eroilor utca).

Nem hiába egyetlen építőtelep az egész város: lendület van.

futyulos barack 2009.09.30. 10:58:22

ez egy eleg igenytelen iras.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.09.30. 11:00:46

kurvara mindegy bazdmeg, hogy igenyes e, hogyha 1xer ez kell nekünk, bazdmeg

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 11:04:43

@Equinoxe:

"Méghogy drótok? Ezt három hete csináltam Jaipurban.
img24.imageshack.us/img24/4741/p9021374.jpg"

A pókról is van fotód?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 11:08:51

1) Kolozsvár szép város, Cluj és Napoca viszont kurva ronda.
2) Szegény Uránváros állandóan a riasztó neve miatt szív, pedig a sokkal szexibben elnevezett Kertvárosnál egy nagyságrenddel jobb lakókörnyezet, és mondjuk országosan még az sem veszélyes. Uránvárosban van zöldfelület, a házak nem túl magasak, műszaki állapotuk jó, a lakosságban pedig felülreprezentáltak az egyetemisták és jóravaló városi értelmiségiek. Uránbányász szerintem nem is él már az Uránvárosban.
3) Ha este lesz időm, feldobok pár képet Iasi építészetéről, az is tanulságos, és autentikusan római a szőlőfuttatástól a dák formavilágú panelcsodákig. Ők azt kapták jutalomból, amit Cluj és Napoca büntetésből.
4) A csehszlovák panelépítészet hagyományosan nem *így* ronda, hanem a tótoszláv lélek kifejeződéséhez méltó módon kaszárnyahangulatú, szürke és embertelen. Ennek megfelelően pl. Kassa szép, de ma már csak egyetlen főutcából és pár mellékutcából álló városát teljesen körülvette Košíce rusnyaszürke rengetege. Disztingváljunk, kérem. :)

driopios 2009.09.30. 11:16:49

És mi ezt akarjuk vissza??

eN 2009.09.30. 11:20:29

Erről az a fazon jutott eszembe aki egy bukaresi iskola udvaran kezdett villat epiteni, merthogy visszakapta azt a teruletet. az egyik kosarlabda palankot is bekebelezte :)
kepek itt: www.libertatea.ro/stire/vila-in-curtea-scolii-257256.html
video (nem kell erteni a szoveget, a kep magaert beszel): www.antena1.ro/index.php?page=news&subcat=1&id=64248¤tPage=1

Kandabula 2009.09.30. 11:25:24

A kolozsvári drótokkal az a baj, hogy a ráhagyásos tekercsek idétlen összképet mutatnak. Viszont sehol sincs több légvezeték mint Japánban, aminek oka a gyakori földrengés. A póznákat itt még a trafó-dobozok is színesítik.

szépmező 2009.09.30. 11:28:23

@reality:

Igen a szürkeség ott van minden minden erdélyi város felett, még Nagyszeben - Brassó sem kivétel (talán Brassó a sok zöld domb miatt egy fokkal jobb). Nagyszeben különösen is lehangoló mert elvileg nemrég kulturális fővárosa volt Ejrópának.

A kábelmánia pedig elképesztő.
Tényleg mintha be lennének oltva jó ízlés ellen.

dJw_ · http://rendszergazdak.blog.hu 2009.09.30. 11:48:58

szerintem fölösleges ezen a panelregentege ennyit viccelődni... budapest, debrecen is hasonló képet mutat... a kábelezés meg tényleg vicces, de ennyi képet nem érdemelt volna a téma. Majd rájönnek ott is egyszer arra, hogy azt a sok rezet másra is fel lehet használni és akkor lelopják majd.

reality 2009.09.30. 11:59:48

@tempetőfi: Ha van is főépítész, egyáltalán nem látszik. az elmúlt majd 20 évben, annyit sikerült elérniük, hogy a sétáló utca homlokzatait, ill. nyílászáróit csak engedéllyel lehet felújítani, kicserélni. Nevetséges (nem szólva a kövezet felújításáról, azt sem tudták európai színvonalon kivitelezni).

reality 2009.09.30. 12:01:52

@admiral Yamamoto: A probléma ott van, hogy ha elhagyod a központot úgy pár száz méterrel, akkor már a koncepciótlanság szembetűnik. Talán akad, egy-két felújított épület, de a lakótelep rehabilitációjáról szó sincs, zöld területet szinte sehol sem találni, új épületektől meg hányni lehet.

betyár (törölt) 2009.09.30. 12:03:15

KálmánTóni,

ajánlom figyelmedbe Vajdahunyadot és a vár épített környezetét. Az erdélyi városok város szélén vivő elkerülő útjai tiszta mad max egyébként.

Emmet Ray 2009.09.30. 12:33:47

Satele Unite - Egyesült Falvak (áthallás a statele - államokból) :D
mellesleg az utcák feletti huzalok nagy része a fejlett trolihálózatnak köszönhető

Veronikamama 2009.09.30. 12:39:22

Sajnos soha nem járta ott, de ez a kábelrengeteg nagyon kiábránditó, ott még nem használták(használják) a sodrott kábelt? Egy nagy vihar elképesztő pusztitást tudna véghezvinni.

nyílméregbéka 2009.09.30. 12:49:47

@dJw_: tény, h. Bp.-en is sok a panel. De itt valahogy kicsit kevésbé lepusztultak a lakótelepek (Bp.-ról beszélek), illetve van igény mostanában, hogy kicsit szebbé tegyék őket, pl. Etele út - Fehérvári út sarkán a "színes házak".
Erdélyben viszont egy csomó városban ott a panel, sokszor a történelmi városmagtól 15 cm-re, és mindig ilyen csúnya szürke, meg lepusztult. Főleg a lepusztultság a nyomasztó; olyan néha, mint Albánia az 50-es években. Szomorú.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 12:54:13

Azért tegyük hozzá, hogy a nyolcvanas évekhez képest Románia városai nagyon sokat fejlődtek és szépültek. Nem, nem tévedés. Szépültek.

Alfőmérnök 2009.09.30. 13:01:40

@elGabor:
Kolozsvár összehasonlíthatatlanul tisztább most, mint a 90es évek elején volt.
Bár a kukák és a padok talán akkor még nem voltak olyan szép szivárványszínűek, nem tom most olyanok-e még, kb. 2 éve jártam ott utoljára.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 13:23:33

@Alfőmérnök: Mi több, ma már van más színű épület is, mint kormos-fekete. A színek használatában valóban van még mit fejlődni.

Potyoló 2009.09.30. 14:17:22

A sok ízléstelen és ronda blokkház azért kellett, hogy legyen hol laknia a városba betelepített 200 ezer regátinak. Azoknak ez is jó volt, a magyar többségű városból meg csináltak egy románt. Ami még nagyon zavaró, az a sok történelemhamisítás a városban. Éppen úgy, mint Erdély más vidékein, itt is egyre szaporodnak az ortodox templomok, az olyan hazug emléktáblák, mint amit a Mátyás házon olvashatunk a nagy román(!) királyról, vagy a Házsongárd közelében a szabadságharc idejében a magyarok által állítólag legyilkolt több tízezer románról. Megemlíthetjük a sok új szobrot, melyekkel a románok igyekeznek maguknak történelmet generálni a szoptatós farkastól Decebálon át a Vitéz Mihály nevű senkiig, vagy az Avram Iancu nevű tömeggyilkosig. De mondhatom a Baba Novac szobrát a Szabó bástya mellett. A szerb haramiának csak azért állították emléket, hogy a magyarokat gyilkosnak állíthassák be.
És akkor még nem beszéltünk a város totálisan elcseszett új címeréről.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.30. 14:17:39

Ez a bravúros elektrotechnikai kivitelezés lófasz ahhoz képest, amit Delhi óvárosának utcáin láttam.

www.loupiote.com/photos_m/3700155454-electrical-wiring-street-delhi-india.jpg

Ott ez a sztenderd. És az ilyen összeköttetési pontok nem ritkán másfél-két méter magasságban a járdától.

thisisjuststupid.com/wordpress/wp-content/uploads/image/india%20wiring1.jpg

Kemény :)

Potyoló 2009.09.30. 14:36:06

@szépmező: Sajnos. Csíkszeredát is hogy elqrták az oláhok. :-(

reality 2009.09.30. 14:37:53

@Potyoló: Mélységesen egyetértek. :(

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.30. 17:48:21

Uránváros!? A neve ellenére, ez egyáltalán nem durva hely (építészetileg, nem politikailag). A magyar (dán "recept" szerint épült) lakótelepek jobbak, mint a románok, vagy a "csehszlovákok". Egyébként Kolozsváron nehéz eldönteni, hogy a rendszerváltás előtt vagy után épült épületek gázosabbak-e...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.30. 17:52:14

@elGabor: ja, látom, ezt már elmondták előttem:)...
Ha már láttuk, milyen lett, nézzük, milyen volt:
kolozsvarikepek.extra.hu/

countrystudy 2009.09.30. 19:06:01

Nekem a Fürdő utca a kedvencem. Ha van valakinek képe róla,tegye már ki.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 19:21:49

(Lássuk, részletekben kirakja-e a blogmotor...)

Na és akkor Iasi. Sajnos rá kellett jönnöm hogy a különösen ótvar panelek egy részét nem fényképeztem le (pedig istenbizony volt egy olyan csoport amely színvilágában a kínai import WC-papírra hasonlít) ezért a képriport nem lesz olyan ütős, mint először reméltem. Vegyes városi képek:

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/209.jpg

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/210.jpg

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/211.jpg

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/212.jpg

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/213.jpg

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 19:24:06

Az egyetem egy különösen hosszú hallja:

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/214.jpg

A Hotel Traian recepciója. Sajnos ennél többet nem tudtam elkapni a bizánci giccsből, mivel a recepciósok fennhangon tiltakozni kezdtek a fényképezés ellen.

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/215.jpg

Még egy mozi:

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/216.jpg

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 19:26:21

A lenti képeken látható titokzatos csövek a Ceausescu-periódus városfejlesztésének felsőbbrendűségét és a román nép ősi találékonyságát hirdetik a gyüttment népekkel szemben. A csövekhez minden esetben egy-egy belső olajkályha tartozik a panelépítés során u.i. nem került minden házba központi fűtés. A várospolitika később megoldást talált a rusnya innen-onnan kilógó kályhacsövek problémájára. A a következő generációs panelelemek jobb felső sarkában már kincstárilag rendszeresített kályhacsőlyuk található.

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/221.jpg

Nagyon sokan írták hogy a XIX. század végén a magyar építészeten a birodalmi gőg uralkodott. Úgy vélem a lenti vámpírpalota látványa más belátásra kell késztessen minket:

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/222.jpg

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 19:27:15

Ez tehát Iasi. Ha valaki úgy gondolja hogy Iasiban nem jó lakni igaza van. A városban ugyanis nem találhatók jó éttermek (puccosak igen megfizethetők igen de jók nem) egyáltalán nem találhatók kávézók vagy más a számottevő polgári életre utaló jelek ellenben nagyon sok a kóbor kutya a megroskadt szerencsétlen ember valamint az ortodox pópa. Itt látható az egyik ortodox templom:

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/226.jpg

...illetve egyik a város két viszonylag épen megmaradt zsinagógájából (a háború előtti 127-ből):

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/225.jpg

Természetesen nem mondhatjuk hogy Iasinál nincs rosszabb mivel a szomszédos Moldávia másként de még vigasztalanabbul néz ki (továbbá fővárosának egyik legmenőbb hoteljében társaságunk két tagja csúf ételmérgezést kapott).

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/223.jpg

Végezetül álljon itt egy magyar vonatkozású kép amit a román-moldáv határon csíptem el és jövőbeli uralkodónkat VI. (Baljós) Lászlót ábrázolja nem sokkal a haladók lemészárlása és a királyság kikiáltása után:

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/224.jpg

(Elnézést a darabolásért, a blog nem vette be a nagyobb üzenetet)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 19:27:59

Ez tehát Iasi. Ha valaki úgy gondolja hogy Iasiban nem jó lakni igaza van. A városban ugyanis nem találhatók jó éttermek (puccosak igen megfizethetők igen de jók nem) egyáltalán nem találhatók kávézók vagy más a számottevő polgári életre utaló jelek ellenben nagyon sok a kóbor kutya a megroskadt szerencsétlen ember valamint az ortodox pópa. Itt látható az egyik ortodox templom:

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/226.jpg

...illetve egyik a város két viszonylag épen megmaradt zsinagógájából (a háború előtti 127-ből):

i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/225.jpg

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 19:29:13

Az utolsó pedig megkettőződött. A blog.hu menjen el a bánatos fenébe.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.30. 19:39:33

@elGabor: köszönjük a képeket! A legdurvább az ortodox templom a korinthoszi pilaszterekkel...

Téglagyári Megálló 2009.09.30. 20:06:31

@LobMayer:

Amiből következik:

szovjethatalom = kommunizmus - villamosítás

zsommand 2009.09.30. 22:38:53

@elGabor: Gábor ez alaposabb volt mint a bejegyzés!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.01. 00:46:25

Ó bazmeg, megint sikerült beleszaladnunk a nagyuránvárosi öntudatba.

@elGabor: Mi is köszönjük a képeket. Tetszik nekünk ez a Iasi, egyszer elmegyünk oda is, csak meg ne egyenek minket.

Téglagyári Megálló 2009.10.01. 09:00:36

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Bákót is ajánlom, reptere is van, és húsz kilométerre magyarok is laknak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.01. 10:15:59

@elGabor: Egykor Jászvásárnak hítták, és magyar husziták lakták, jómódú kereskedőváros volt.

Bacau, ó, szép emlékek. Aki Moldvába menne, az elébb kicsit nézzen körül Máramarosban... annál rosszabb.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.01. 10:40:22

@tölgy: Az egyik este tartott fogadáson (a metropolita fogadóterme - ki lehet azt bérelni ott - bizánci pompával, háromembernyi festményekkel, aranyozott trónussal és mindennel, ami a helyieknek kedves) a kollégám elmesélte ezt a az asztaltársaságban ülő külföldieknek, kitérve továbbá Kisjenő ősi magyar eredetére is. Sok fancsali arcot láttam, de kevés olyat, mint amit a római kollégák akkor vágtak.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.10.01. 13:39:47

tegnap jöttem haza brassóból - kb ugyanilyen lelakott, igénytelen és koszlott városnak láttam. és tök találónak éreztem az elhagyatott, málló falú, múzeumnak használt fekete templom 1999-ben felújított órájára felírt mottót: sic transit gloria mundi.

kepfeltoltes.hu/view/091001/DSCF9745k_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.10.01. 14:53:48

@elGabor:
Azt hittem, valami elírás ez a 127 zsinagóga, de nem. Csak ámulok, bámulok:
www.jewishgen.org/yizkor/iasi/ias065.html

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.10.01. 14:54:59

@triumphator:
Én nyáron kétszer is voltam Brassóban pár napot, de egyáltalán nem találtam igénytelennek vagy koszlottnak.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.10.01. 15:41:16

@TuRuL_2k2:
van ez így. én nagyon kiábrándítónak találtam.

Thulsa Doom (törölt) 2009.10.01. 19:47:24

Amit a románok 'tódtak' hozzá az erdélyi nagyvárosokhoz, azon tényleg csak egy hadosztálynyi tolólapos caterpillar segíthet.

Miután bejártam egész európát azt a hatalmas felismerést tettem, :) hogy három fő dolog miatt néznek ki igénytelenül a közép-európai települések:
1. Az összevissza kábelek,
2. A házak előtti igénytelen kerítések,
3. Az utak és a járdák mentén nincs padka, így a sár ráfolyik az útra, az autók széthordják és az egész település egy koszos porfészek benyomását kelti.

Steve the Great 2009.10.01. 20:40:03

@osborne: afene... :O A teljes pekingi lakosságot kivezényelték az ünnepre?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.01. 21:41:28

@osborne:

Jogos.

@Steve the Great:

"A teljes pekingi lakosságot kivezényelték az ünnepre?"

Épp ellenkezőleg, az volt a parancs, h maradjanak otthon, és nézzék TVn. A helyszínről csak a "kiválasztottak" nézhették. Giccses, de ugyanakkor félelmetes.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.02. 09:14:04

@osborne: Nem felejtettük el, de a Zsenmin Zsipao hétvégi számába kellett cikket írnunk az eseményről. Az ottani olvasók még tudják, mi a tisztelet, míg itt a Kína-cikkeink közutálatnak örvendtek.

Ezekiel 25,17 2009.10.02. 11:30:13

Egyébként tapasztalatból mondom, hogy az erdélyi városok a rendszerváltás idején és után igénytelenedtek el, és keltenek koszos benyomást. Addig a felépült panelek még viszonylag újak voltak, és a technika is így-úgy tartotta magát. Utána viszont már semminek nem lett gazdája, az összetoldozott-foldozott épületek egyre ramatyabb benyomást keltettek, se pénz, se akarat nem volt ezek megváltoztatására.
A helyzet az utóbbi időkben szerintem sokat változott. Magyarországi szemmel persze még mindig lehangoló Kolozsvár meg a többi város is, de én félévente mikor arra járok, meglepődök a fejlődésen. Váradon a városvezetés nagyon korrekten elkezdte rendbe rakni a belvárost (már csak az etnikai arányokat kellene kicsit visszaalakítani a 100 évvel ezelőttire, és megint nagyon fasza város lenne:))), Kolozsvár is szépült a funáros önmagához képest, Vásárhelyen is igyekeznek.

Ami szomorú az a sok ortodox biserica minden város főterén, na azokon tényleg csak a CAT vagy a Зенитная ракета (ru.wikipedia.org/wiki/%D0%97%D0%A3%D0%A0) segíthetne.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.02. 20:41:26

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"itt a Kína-cikkeink közutálatnak örvendtek."

Nekem kifejezetten tetszettek az itteni Kína-cikkeitek!

Azt azért hozzátenném, hogy a nem-Kína cikkeitek többsége viszont kritikán aluli szar. Komolyan. Írjatok inkább Kína-cikkeket! :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.03. 07:32:00

@Úlfhéðinn: A helyzet az, hogy utánanéztünk, ki vagy. A napokban néhány barátunkkal együtt felkeresünk, és addig verünk egy csingafával, amíg le nem írod ide kommentbe, hogy Kínai Kálmán és Trágár Tóni MINDEN cikke KURVA JÓ.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.03. 11:28:45

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

LOL. A csingafa az, amit görnyedező háttal cipeltek, a végén meg két vödör van? Mer' az kevés lesz, csak szólok. Barátaim meg nekem is vannak. ;)

admiral Yamamoto 2009.10.03. 16:37:42

@reality: A lakótelepet kinek kellene rehabilitálni? Nyilván a tulajdonosoknak. Ezért arra még várhatunk. Sokat.

Hans Castorp 2009.10.04. 10:50:58

@Stefan_Schneider: Szerintem senki nem állította, hogy ez román specialitás. Egyszerűen TÉNY, hogy tőlünk észak, északkeletre (Lőcsétől Magadánig) a szociálista építkezés rekvizítumai szignifikánsabban lepusztultabbak (divatos szóval: "kevésbé élhetőek"), mit emerre.
süti beállítások módosítása