Jó ütemérzékkel a kampány felvezetőjében, a legnagyobb nyilvánosságot biztosító napilapban beszélt Orbán Viktor a szokásosnál több részlet megemlítésével a Fidesz leendő kormányprogramjáról. Reakciós szemszögből és a józan ész szempontjából is a magyar társadalmat legjobban sújtó problémákról és azok lehetséges megoldásáról beszélt. Ráadásul a baloldali vívmányok fideszes átvétele helyett jobboldali, konzervatív megoldásokat ígért: a közrend megerősítése, a közterhek csökkentése és takarékosabb gazdálkodás megteremtése mindannyiunk érdeke. Ahogy felelősök jogszerű elszámoltatása is.
A bejegyzés trackback címe:
https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr41408230
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Megmentették a Napkeltét! 2009.09.28. 10:32:04
"Örömmel jelenthetem be, hogy a magyar televíziózás zászlóshajójaként szolgáló Napkelte továbbra is adásban marad." - közölte sajtónyilatkozatában Gyárfás Tamás.A Nap TV producere ugyan a hétvégén sikertelenül próbálkozott a közszolgálati tel...
Trackback: Arany János: Zách Klára - A magyar történelem egyik leghírhedtebb merénylete 2009.09.26. 14:13:04
A magyar történelem egyik leghírhedtebb merényletét 1330. április 17-én Zách Felicián követte el Visegrádon a Károly Róbert magyar király és családja ellen. A merényletkísérletben a gyermekeit védő Erzsébet is megsebesült. Az országot ekkor külföld...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Thulsa Doom (törölt) 2009.09.26. 11:49:10
"Komoly, nagy ívű vállalásokat fogok tenni, és azokat be is tartom majd” – több új hidat szeretnének. A lerombolt Ipoly-hidak újjáépítését, Budapesten egy gyaloghidat is szeretnének építeni... (ennyi)
Hát ez tényleg nagyívű! Bár az Ipolyt kisívben még egy óvodás is átdobja kővel... Budapestre meg gyaloghidat. Ez igen! Véletlenül Orbánnak nem ugyanazok a tanácsadói akik Szekeres "pontonhíd" Imrének?
Egymillió munkahely (Persze tíz év alatt, ami véletlenül kimaradt a cikkből).
Legyen inkább kétmillió - én nyertem!
"Magyarországon emellett komoly tranzitgazdaságot is érdemes lenne létrehozni." Magyarország már ma is tranzitgazdaság. Ahogy jöttek a külföldi cégek, úgy húznak el innen, miután lejárt az adókedvezményük.
Ennyi a "szokásosnál több részlet"!)
"Reakciós szemszögből és a józan ész szempontjából is a magyar társadalmat legjobban sújtó problémákról és azok lehetséges megoldásáról beszélt." Muhaha...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 11:59:51
Nagy és komoly vállalások, OMG what the fucking shit. Hogy akar egymillió munkahelyet teremteni? Mondjuk felvesznek a MÁV-hoz százezer bérszámfejtőt - és utána? És ki fogja azt az egymillió álláshelyet betölteni? A háromszázezer kamu rokkantnyugdíjas vagy a nyolcszázezer korengedményes nyugdíjas? Netán már meg vannak véve hozzá az alkotmánybírók?
És ki fogja ezt az egészet levezényelni? Varga...? Matolcsy...?
Kicsivel lejjebb kéne célozni. Mondjuk kezdetnek meg kéne próbálni túlélni az első évet IMF-kölcsön nélkül. Ez felelne meg a képességeiknek.

dr. Wilbur Swain 2009.09.26. 12:06:25
"A hivatali visszaéléseket fel kell tárni, az azt elkövetőket meg kell nevezni és a büntetéseket ki kell szabni." - lmpvs!
Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 12:11:44
"Reakciós szemszögből és a józan ész szempontjából is a magyar társadalmat legjobban sújtó problémákról és azok lehetséges megoldásáról beszélt."
'meddig lehet nyomni a nyelvet egy seggben' gyakorlatunkat látták, olvasták. szigorúan reakciós szemszögből

WysiWyg 2009.09.26. 12:19:17
@Thulsa Doom:
A hidakhoz nem értek. Ha hidakról beszél, nyilván van valami oka, talán még értelme is az új hidak építésének. Ha nincs, ahogy írod, akár igazad is lehet, de nem hiszem, hogy ezen múlik, hogy mikor lesz nálunk euro.
Fel sem tételezem Rólad, hogy azt gondolod, hogy nincs szükség új munkahelyekre, ezért úgy tekintem, hogy az erre vonatkozó szellemeskedésed szót sem érdemel.
Igazad van, a jelenlegi kormánytöbbség által hozott adótörvények rosszak. Természetesen Veled együtt Orbánnak is igaza van.
A záró mondatodhoz annyit: az említetteken kívül még sok probléma sújtja a magyar társadalmat. Például azoknak az agitátoroknak az "áldásos" tevékenysége, aki hatalmon akarják tartani a "nómenklatúra" (Szily) maradékát.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 12:23:56
Egyébként az mit jelent, hogy nem kér türelmi időt? Azonnali eredményeket garantál, vagy le fogja szarni a türelmetlenkedőket? :)
drkovax 2009.09.26. 12:33:47
@Kettes: Csak annyit, hogy (szemben GYF-BGYG gyakorlattal), nem a választási eredmény kihirdetése után kezdenek el azon gondolkodni, hogy mit is fognak tenni: lesznek azonnal benyújtott tv.javaslatok és elindított vizsgálatok.
[Azt meg csak remélem, mert lehet náczikok vagyok, hogy betartják azt a katonai elvet, hogy menetből támadásnál foglyokat nem ejtünk.)

tevevanegypupu 2009.09.26. 12:34:44
Keretik nem izgulni. Eppen eleg segg(fej) marad az szdsz-ben es mszp-ben, a hiveik nyaljanak csak nyugodtan tovabb ott. Legfeljebb az asztaltol mar nem olyan sok hussal dobjak majd le a csontot nekik, mint az elmult het evben. De labnal azert maradhatnak.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 12:38:51
@Kettes: előre sajnállak, mi lesz itt egy sikeres Fidesz-kormányzás alatt, felrobbansz? :D
Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 12:47:18
@Kettes: beeteti a nyájnak, hogy minden fasza, oszjónapot!
10éve is bejött, most miért ne?
10éve is bejött, most miért ne?
Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 12:47:42
@picur3ka: Azonnal lecserélik a használt Audikat? :-)
@drkovax: Törvényjavaslattal fognak munkahelyeket teremteni? :-o
Elmondok valamit a költségvetésről. Az az egyik nagyon komoly ígéret, hogy ezt a veszélyes költségvetést azonnal vissza fogják vonni és egy másikat készítenek helyette.
Na most ez nem lesz így. :)
Az ország költségvetését normális körülmények között júniusban kezdi el csinálni a PM, az ágazati, államigazgatási, politikai egyeztetés kb. fél év és kb. december közepére már van is egy új költségvetés from scratch.
Bajnaiék az idén 1 hónapot (!) akartak ezen spórolni. Eredmény: hiányos társadalmi egyeztetés, hiányos elemzések, kockázatok felmérése, jogszabályelőkészítés.
Mire a Fidesz elhelyezkedik végre a bársonyszékekben (és first things first: kiválasztja az új Audik kárpitját ;-)), 2010 június lesz - vagyis pont el lehet kezdeni a 2011-es költségvetési tervezést. Párhuzamosan a 2010-es tervezéssel. Miközben átszervezik és kirugdossák a fél államapparátust.
Aha.
Mondhatják persze azt, hogy akinek 62%-a van, annak nem kell társadalmi egyeztetést folytatnia senkivel, politikait meg főképp nem, főleg, ha a költségvetés kiadási oldalát egyszerűen felszorozzák egy 1,0-nél nagyobb számmal. Meg elő is húzhatnak egy kész költségvetési törvényt a fiókból, amiről egész eddig valahogy semmi sem szivárgott ki, mégis tökéletes - de azért a legvalószínűbb mégis csak az, hogy nem új költségvetést írnak, hanem nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyják a meglévőt és vakrepülnek.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 12:49:20
@heima a Cölöpverő: Mivel a sikerkritériumokat a Fidesz fogja definiálni, nincs okom aggódni. Amit elérnek, az lesz a sikerkritérium. :)
drkovax 2009.09.26. 12:55:09
@Kettes: Honnan tudod, hogy ki, mit készít manapság (és február-márciusban)? Tudod, amikor egy 29 éves, minden szakmai tapasztalat nélküli közgazdászpalánta vezényli (szakállamtitkárként) a költségvetés készítését, akkor valóban úgy történik, ahogy te leírod és a látható eredménytelenséggel. Lehet másképp is, és még az sem biztos, hogy mindent fel kell borítani ahhoz, hogy a lényeg megváltozzon ...
Sőt. Azt is meg kell kérdezzem, hogy te elhiszed, hogy ez a förmedvény (ha ne adj isten, ezek maradnak) ktart áprilisnál tovább és nem kell mindenképpen újat alkotni ? (Az is eredmény lesz persze, hisz az idei január közepén bukott meg ...)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.26. 12:57:04
viktornak elég csak ennyit mondani, és már ugranak az őrült komcsi kommentelők! jó jel! :)
Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 12:58:59
@Kettes:
nana, kezdjük az axiómáknál:
Fidesz = haza = siker
vagyis nem kell definiálni a sikert, az már adott konstans az elkövetkező x év egyenletében.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 13:03:04
@Kettes: hát persze, persze, én már látom, hogy a vérfüggetlen értelmiség szemében mekkora kudarc lesz a csökkenő munkanélküliség-növekvő foglalkoztatottság, csökkenő hiány és államadósság, növekvő gazdaság kombó. Ha más nem, az lesz a baj, hogy csak 800 ezer új munkahely jött létre 1 millió helyett. Ismerjük már ezt.
Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 13:03:14
@drkovax: A Fidesz biztos valami dörzsölt vén apparátusbélit fog kinevezni szakállamtitkárnak, és nem valami tehetséges Lakitelki Párt- és Népfőiskolai végzettségű Varga-klónt. LOL
Ami az új költségvetést illeti: de, nagyon is valószínű, hogy módosítani kell menet közben. Válság van és az előrejelzésekben hatalmas bizonytalanságok vannak.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.26. 13:04:42
Ígéretesen keveset ígér; ez eddig megnyugtató. Egymillió új munkahely ugyan valószínűleg tíz év alatt sem lesz (bár Csehország foglalkoztatási adatait nézve ez nem lehetetlen), de nem rossz irány.
A ballibeknek meg úgysem tetszett volna akármilyen program, úgyhogy mérsékelten érdekes, hogy ők mit gondolnak róla. Elolvastuk, nyugtáztuk. Bocs, fiúk.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 13:05:11
@heima a Cölöpverő: Ez nem fog megtörténni az Orbán által kiszabott türelmi időn belül. :)
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 13:05:40
@Kettes: nem a kiadási oldal lesz nagyobb, hanem a bevételi kisebb. a kiadási oldalon a szerkezet lesz más.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 13:07:45
@Kettes: Persze hogy nem, mert az erőforrásokat elviszi majd a gázkamrák és a marhavagonok üzemeltetése.
Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 13:09:40
@heima a Cölöpverő: Höhö. A kiadási oldalon szerkezeti változásokat végrehajtani egy teljes ciklust igényel. Adót csökkenteni, több pénzt adni az eü-nek, a megőgazdaságnak, az oktatásnak: ez tényleg tíz perc alatt menni fog.
A hiánycsökkentést meg majd kivesszük a kritériumok közül. Ki emlékszik már arra?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 13:11:00
@elGabor: Ilyen az igazi fideszes alattvaló: késsel esik neki a saját agyának. Minél kevesebbet tud, annál jobban örül.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.26. 13:12:35
@elGabor: Nem lehet, hogy annak az egymillió munkahelynek jórésze már ma is meg van, csak
feketén? Kérdés, hogy milyen kemény szigorítások, és
mekkora adócsökkentés, esetleg kedvezmények hatására
legalizálhatóak. Itt van egy hatalmas tartalék, amit nagyon gyorsan meg lehet mozdítani, és az látványos lehet.

tanarseged ur 2009.09.26. 13:14:32
Nekem a leendő Fidesz-kormányról az antiszemitizmus jut eszembe.
Az antiszemitizmusról szokták ugyanis mondani, hogy nem is kellenek hozzá zsidók. (Lásd Csepeli György hasonló című könyvét.)
A 2010-es Fidesz-kormány pedig még nem is létezik, de már szidják. Hát igen, lejárt a mínusz nyolc hónapos türelmi idő.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 13:16:04
@Kettes: Hát sajnos nem. Annyira torz a szocialista osztagtó-fosztogató költségvetési modell, hogy még én is bármikor találok párszázmilliárd elfolyt zsetont, amit egy hét alatt meg lehet fogni. A 60ezres segélyek, ingyenes nyugdíjas utazások, löszdombba fúrt autópályák, civil pályázatok és esélyegyenlőségi seggkinyaló programok világában nem olyan nehéz a kiadási oldal módosítása.
Bár ha ezek a szent tehenek, és a spórolást a gyerekek tányérján és a műtétek számán kezdjük, akkor valóban kurva nehéz.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 13:19:25
@Kettes: "A hiánycsökkentést meg majd kivesszük a kritériumok közül" Nem túl optimális most elkezdeni rendet rakni, de muszáj, ha már a világgazdaság pénzbősége idején épp osztogattak éppen az értelem pártjai.
Mindazonáltal a fosztogató, adónövelő-megszorító balliberális program épp látványosan megbukott. Lehet, hogy ideje váltani, elfejtetni ezt a baromságot, és a gazdasági növekedésre összpontosítva kezelni a hiányt?

tevevanegypupu 2009.09.26. 13:24:24
Nem ertem ezeket a kotekedoket, elegedetlenkedoket. Ahelyett hogy orulnenek annak, hogy az elmult tokeletes idoszak utan most majd minden valoszinuseggel egy veszkorszak kezdodik, edoszt kritizalhatnak, konyveket irhatnak a sikeres baloldalrol, itt nehezmenyeznek. Tessek foldalatti mozgalmat alakitani inkabb, felkeszulni a fasizmus elleni harcra, kordonok moge vonulni..Felnek ugye, hogy a megrendelt vizagyut most majd a naci csocselek hasznalja? Latszik mar most, pedig hol vagyunk meg az aprilistol..((:
picur3ka 2009.09.26. 13:26:46
@Pierre (Bezuhov):
Kezdjuk alapmuvekkel, ajanlom figyelmedbe ezt az irast:
konzervatorium.blog.hu/2009/09/18/machiavelli_a_joleti_allamrol_es_a_szocialisan_erzekeny_kormanyrol#more1388512
@Kettes:
Akinek szovegertesbol kettese van az ne gunyolodjek, a cikk elmagyarazza ugyanis, amit kerdeztel. Masreszt, hogy egy millioval kevesebb munkahely van, mint 20 evvel ezelott, nem = hulyeseg, amiket egyesek itt irnak.
Es mint Gloire mondja, ott van bizony rengeteg fekete munkahely most is.
Kulonben le a kalappal, pontosan ezt vartam, remeltem, hogy nem tokolnek es mar masnap munkaba allnak. Csak igy tovabb.

freehckr 2009.09.26. 13:36:42
Kettes, ideje lenne felkeresned orvosodat, gyógyszerészedet. Jelen pillanatban úgy fest, hogy a tavaszi Fidesz győzelem mértékével megegyező szélütést kapsz majd: minél nagyobb többséget fog szerezni a jobboldal, neked várhatóan annál súlyosabb "sztrókod" lesz. Komolyan elvtársak, kezdtek olyan tüneteket mutatni mint Pavlov kutyája, csak nektek nem a csengőszóra indul el a nyálelválasztásotok hanem egy Orbán nyilatkozatra... :) Beteges...
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.26. 13:41:27
@gloire: "Nem lehet, hogy annak az egymillió munkahelynek jórésze már ma is meg van, csak feketén?"
Számoltam velük. Ez egy korai felfuttatásra elég, de egy szinten túl már komolyabb strukturális, mentalitásbeli és egyéb problémák vannak, amit minden százezernél nehezebb és nehezebb lesz feloldani. Nem lehetetlen, csak nyögvenyelősebb és drágább.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell nekivágni. Egyrészt már régen kellett volna, másrészt nem ez a növekedés egyetlen lehetséges forrása; lehet, hogy egy idő után olcsóbb más eszközökkel növelni a foglalkoztatást. Szerintem pl. a minőségi munkaerőkínálat lehetőségeit még messze nem használtuk ki; később el lehet ebbe az irányba is mozdulni.
Mozogni meg muszáj lesz, különben 2014-ben elevenen felfalnak a kommer zombik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.26. 13:41:52
@Kettes: nem értem mit izgatja magát. Meghozta már az ítéletét a fidesz 2010-14 közti teljesítményéről?
Igen.
Akkor?
Csomagol már?
Igen.
Akkor?
Csomagol már?
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.26. 13:44:15
ha a mezőgazdasággal tényleg tudnak mit kezdeni, akkor meglehet az egy milla.
rozsaszin buldog 2009.09.26. 13:46:14
nemtudni miert a balliberalis mszp szdsz es.platfomja arrol gyozkodi a magyar tarsadalmat a patas ordog csak veszelyeket hordoz.KEDVES KOMMUNISTA ELVTARSAK ES ELVTARSNOK!A JOBBOLDALT DELEGALOK ONOK SZERINT HOL SZEREZTEK A DIPLOMAKAT?A KOMMUNISTA NEPPART OSZTOGATTA NEKIK A JO KISZES TAGSAGERT?szerintem az egyetemek ugyan azok ahol onok is vegeztek.csak onoket a cccr ben tovabbkepzesre tovabbkuldtek.es hat be kellene vegre latniok ,hogy a kommunizmus nagyobb bunvolt mint a nacizmus aminek a bunei sem kissebbek es elnem feledhetok az emberiseg szamara.remeli a magyar nep eltakarodtok a hatatokon hordozott mdf es szdsz platformjaitokkal egyetemben.es soha nem tudtok a politika szinpadan szerepet vallalni a tolval csalo velejeig korrupt liberalisan buzerans partocskakkal.ES HOGY ELKELL SZAMOLNOTOK AZ ELMULT EVEKKEL? DRAGA BARATAIM.BIZONY ELJOTT AZ IDO AMIKOR NEMCSAK PEREZER FORINTOS LOPASER KELL EVEKET ULNI,HANEM AZ ORSZAG KIFOSZTASAERT KORRUPCIOERT KIPRIVATIZALOS JATEKOKERT PARTKASSZA MEGTOMKODESEERT E MAGYAR NEP NYUZASAERT KELL SZAMOT ADNOTOK ES FELENETEK A BUNOKERT.EGYSZER VOLT BUDAN KUTYAVASAR.AZ NBH UJ VEZETOJE ENNYI ESSZEL ES SZAKTUDAS NELKUL ES MERT OTT IS AKADNAK MAGYAR JOZAN EMBEREK NEHEZLESZ A BIZONYITEKOK ELTUNTETESE.AZ ORSZAG SZAMOTOKRA SIRALOMHAZZA VALTOZIK.MEGTALALJUK AZ ALTALATOK ELLOPOTT BILLIOKAT.AZ EMBERK HALALAERT KOZVETETT EU.MINISZTEREK FELELOSEK.TI MAR NEM A HATALMAT FELTITEK HANEM A MENTELMI JOGOT.FAJDALMAS LESZ A SIRALOMHAZ NEKTEK.BAJNAI ELVTARSAL AZ ELEN
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 13:47:11
tyűűű... egész Magyarországot simán benevezhetjük a world wrestling federationbe.
Jó mondotta volt Széchenyi:
„A magyarnak mindenkor is most is legnagyobb ellensége, - a magyar.”
Szarabbul szidjuk egymást, mint 4 éve :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 13:47:43
@heima a Cölöpverő: A költségvetés mai kiadási szerkezete valójában alig különbözik a 2001-estől. Erről már írtam a Vincenten, nem ismétlem meg.
orulunkvincent.blog.hu/2009/09/11/az_elmult_husz_ev_legveszelyesebb_koltsegvetese
Egyébként nem fogsz találni egy hét alatt párszázmilliárd elfolyt zsetont. Ez csak szájalás.
"Lehet, hogy ideje váltani, elfejtetni ezt a baromságot, és a gazdasági növekedésre összpontosítva kezelni a hiányt?"
Kurvára egyetértek. Járai Zsigmond a minap igen pártszerűtlenül azt nyilatkozta, hogy az újraelosztás mértékét 50%-ról 40%-ra kéne levinni. Drága barátaim, ez bizony azt jelenti, hogy a hárommillió nyugdíjasból 0,8-1 milliót vissza kéne terelni a munkaerőpiacra.
Ez lenne egy jobboldali-konzervatív program. Ezt még én is megszavaznám. És ki nem fogja megszavazni? Hát a Fidesz.
@picur3ka: Húsz évvel ezelőtt épp lejöttünk a teljes foglalkoztatottságot ígérő tervgazdasági modellről - bár ezt neked nem kell tudnod.
A feketegazdaság fehérítése örvendetes cél, csak vigyázni kell vele, mert rosszat tesz a gazdasági növekedésnek. Nincsenek egyszerű megoldások, akármennyire is szeretnénk azt hinni.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 13:50:41
@Herr SturmLiberator: Összefogás, worldpísz, flowerpower, fogjuk meg egymás kezét és induljon a kumbaja!
tanarseged ur 2009.09.26. 13:53:01
Elolvastam magát az interjút, itt van:
www.blikk.hu/blikk_aktualis/orban-viktor-nem-kerunk-turelmi-idot-2000663/
Mit is ígér Orbán?
1. A közbiztonság javítását.
2. Vállalkozásbarát politikát, adórendszer-módosítást és munkahelyteremtést (az utóbbi nyilván nem megy az előbbi kettő nélkül).
3. Takarékos gazdálkodást és államadósság-csökkentést.
4. Felelősségre vonást.
Mi baja lehet mindezzel akár egy balliberálisnak is? Már a 4. pontot kivéve. :-) Az első háromra szerintem pártállástól függetlenül áment mondhatunk (csak aztán tényleg úgy legyen). A 4.-ről még elvitatkozhatunk, részemről jöhet...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 13:55:57
@heima a Cölöpverő: túl sokat lógtál a Kettős Mérce blogon hogy ennyire füves hippibe mész át? ;)
Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.09.26. 13:55:58
@tölgy: Az a baj velem, tölgy, hogy én a Fidesz-kormány alatt is a nyertesek közé fogok tartozni, veled meg az, hogy te meg nem. Hát miért én csomagoljak?
picur3ka 2009.09.26. 13:57:02
@heima a Cölöpverő:
Az, az, meg a tancolo bohoc.
@Kettes:
Teljes foglalkoztatas, ne vicceljunk. Meglesz az a nyugdijas szam 3.8 m korul is.
Munkanelkuli hany van, ki tudja? A tartosan ilyenek mar nem szerepelnek a kimutatasokban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 13:57:57
@tanarseged ur:
Ezt a 4 pontot gyakorlatilag MINDEN párt hirdeti 4 évenként. Újra... és újra... és újra... valahogy a világ maradék része, amely nem egymás kanálnyi vízbe fojtásával van elfoglalva, egy kicsit elhúz mellettünk. Előre.

freehckr 2009.09.26. 13:57:59
@Kettes:
"én a Fidesz-kormány alatt is a nyertesek közé fogok tartozni"
Ennek fényében végképp nem értem a hisztit, amit rendezel...

tanarseged ur 2009.09.26. 13:59:12
Folytatás:
Amit a mezőgazdaság lehetőségeiről és a tranzitgazdaságról mondott, az egyelőre persze csak szöveg, majd meglátjuk. A hidakat szintén - ha nem a haveri kör építi őket kétszeres áron, akkor OK. Azt pedig, hogy már másnap keményen dolgozzanak, el is várja mindenki.
És mi _nincs_ az interjúban?
13-14. havi nyugdíj, "több pénzt az egészségügynek", a gaz kapitalizmus megrendszabályozása, stb.

picur3ka 2009.09.26. 14:02:26
@tanarseged ur:
Nem tudom, mennyire nyitott a 4. pont is akar.
- sokan el lesznek keseredve, ha nem tortenik meg
- a rendszervaltaskor elmaradt, s jol megszivtuk

tanarseged ur 2009.09.26. 14:04:38
@Herr SturmLiberator:
Épp ezért mondom, hogy nem a pontok hirdetése, hanem a megvalósításuk fényében kell megítélnünk őket. Az SZDSZ is ígérte az egykulcsos adót 2002-ben...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.09.26. 14:06:59
engem igazából az érdekel ,hogy a 40es,50es éveiben járó kifinomult,ki"tanult" tolvajokat és kedves családjukat(kölykeik,sógorok),hogy fenébe fogja lefegyverezni viktor,hogy fogja nekik beadni ,hogy vége a szabadrablásnak...hogy elég volt,hogy eleget loptatok, vagy ezt nem akarja...tudom nagyon befolyásosak és sok az összefonódás de amíg ebbe nem nyúlnak bele nem lesz rend...akarnak...?megy minden a régiben,megyei közgyűlés...,flelsleges megyei hivatalok,költségtérítés, lepasszolt megrendelések...?:(
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 14:07:21
@Kettes:
NCA: 7 milliárd
Cigánytelep program: 1 milliárd
Esélyegyenlőségi faszságok SZMM fejezetből: 1,3M
GYIA, ijsúgpolitikai faszságok: 1M
És máris ott vagyunk, hogy 10 milliárd HUF, egy fejezetet néztünk meg, nem végeztünk semmilyen durva módosítást, csak éppen kihúztuk a totálisan felesleges tételeket, aminek eltörlés esetén a negatív hatása praktikusan 0. A jövő évi, agyonmegszorított költségvetésből.
A mai nap kérdése: vajon mennyivel csökkentené a közlekedés költségvetési támogatási igényét, ha a jogosult nyugdíjasok ingyen utazgatás helyett nyugdíjas bérletet vennének?

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 14:08:53
@Kettes: "Drága barátaim, ez bizony azt jelenti, hogy a hárommillió nyugdíjasból 0,8-1 milliót vissza kéne terelni a munkaerőpiacra.
Ez lenne egy jobboldali-konzervatív program. Ezt még én is megszavaznám. És ki nem fogja megszavazni? Hát a Fidesz."
És fejbe lövöd magad, ha mégis? Mert minden jel arra utal, hogy ez a Fidesz fő célja, visszavezetni az inaktív tömegeket a munkaerőpiacra.

Pelso.. 2009.09.26. 14:11:25
Ünnepélyesen bejelentem, hogy nem Reakciós szempontból is könnyedén megállapíthatók a társadalmat leginkább érintő problémák.
Továbbá, 1100 000 munkahely megteremtésére tett kísérlet még szebben hangzik, mint a fent említett light millió,- merjünk hát még nagyobbat álmodni.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 14:19:54
Aki nem tapsol, csahol, bólogat az egy kocsog kammanista. Átnevelőtáborba velük izibe!
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 14:21:21
@Pierre (Bezuhov): ez nem így van, kellenek udvari bohócok is!
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.26. 14:27:34
@Pierre (Bezuhov): Ez olyan... szomorú, kedves Pierre. Nincs már jobb?
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 14:27:59
@Pierre (Bezuhov): nem, röhögni rajtuk.
blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.09.26. 14:28:23
@Pierre (Bezuhov):
az viszont tetszett neked ,hogy:
"Aki nem tapsol, csahol, bólogat az egy kocsog rasszistafaschistanáci. Átnevelőtáborba velük izibe! "
No hát,ez van kedveském.:)Fordul az érem.:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 14:30:14
@tanarseged ur: ahogy mondod, megvalósítás helyett kifogások lesznek tapasztalat szerint az eredményhirdetés után. A számonkérések meg... nos eddig fidesz (is) inkább a mi gazemberünk jó gazember gyakorlatot alkalmazta. Kormányváltás = Közbeszerzés váltás. Mást engednek a tehén tőgyéhez. A kis bocik meg ezt látva húznak el nyugatra, ott etetik is őket (a kisebb mértékű) fejés előtt. A kevésbé piacképes bocik meg már keresik a Lehet Más Pajtát, avagy Jobbik gazdit.
Téphetjük a szánkat, de lássuk be, nagyon berágott a jónép. Duma helyett teljesítményt kérnek, senkit se tekintenek már isteni megváltónak csak úgy. A régi pártok csiki-csukijára egyre kevesebben kíváncsiak.

Thulsa Doom (törölt) 2009.09.26. 14:32:18
Meglepő és vicces olvasni ezeket a kis emberkéket, akik szájtátva hallgatják a levelibékát arról kuruttyolni, hogy hogyan fog sas módjára szárnyalni a magasban.
Ez a béka húsz éve egyfolytában brekeg és még mindig a fűzfa ágán ül, de még mindig van hallgatósága.
Ha rajtatok múlna, még a következő húsz évben is ott ülne, és brekegne tovább, de szerencsére nem múlik rajtatok semmi. A kis béka barátunknak is hamarosan eljön az igazság pillanata, amikor kiderül, hogy egész végig hülyítette a hallgatóságát. Nemhiába húsz év alatt nulla teljesítményt tud felmutatni.
Szárnyakat fantáziáltatok a hátára, képzeletben olyan tulajdonságokkal ruháztátok fel, amivel nem rendelkezik. Mert ő sajnos csak egy béka és nem sas.

Szentgáli 2009.09.26. 14:35:04
@tölgy:
Nem bérrinyáló, hanem tisztes munkája van a versenyszférában, nem úgy, mint magácskának, aki a reménytelenül reménykedők párthátsó-holdudvarát erősíti. Nyuhuhú.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 14:41:40
@Szentgáli: hát igen, a 8 szűkös esztendőben igen nagyra hízott ez az udvarocska és most hogy az összes nyelv egyszerre nyúl egy lyuk felé, lehet hogy egy-kettőnek nem lesz hely. Sőt. Ezért pörög most annyira a "civil" agitpropgépezet
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 14:47:30
@Thulsa Doom: azért az Ördögpatás egy fokkal jobban kuruttyolt, mert a ballib béka a napi bortány-hírekben nyekken csak...
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 14:50:13
Foglaljuk össze a tanulságokat:
Orbán és a Fidesz nem tud/nem akar/nem fog más csinálni (nem csinált más), mint a jelenlegi mókusok.
Következtetés: akár maradhatnak is. Én az MSZPre szavazok jövőre, tegyetek ti is így!

tanarseged ur 2009.09.26. 14:55:07
@Herr SturmLiberator:
Igen, ez is egy lehetséges jövő... De nagyon remélem, hogy nem lesz igazad. Én Magyarországon szeretnék élni. Ha hagynak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 14:56:02
@heima a Cölöpverő: dehogy, inkább kérjük csatlakozásunkat Szlovákiához! Kapásból lesz eurónk és azonnal a magyar lesz a többségi nyelv is az egyesült birodalomban :)
bz249 2009.09.26. 14:57:20
@Szentgáli: és mekkora hős, jól kibaszik saját magával, tisztára az ország érdekében. Kéne neki egy szobrot is állítani!
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.26. 14:58:57
@Szentgáli: na egy másik csomagolóművész. Magát nem minősítettem kisember. Mert maga minősíthetetlen.
A maguk versenyét ismerem, leginkább a ballib segghez való jobb hozzáférésért zajlik.
Nagyon felbátorodott itt maga, félreértvén a jobberek jó modorát, pedig amekkora szart hoztak az én országomra a maga pártjai és elvbarátai, amiatt hosszú évekig csak a sarokban állhatnak és kukorékolhatnak maguk.

tanarseged ur 2009.09.26. 14:59:12
@heima a Cölöpverő:
Ugyan már! Mint tudjuk, ebben az országban 2002 óta is az történik, amit a Fidesz és Orbán Viktor akar. Csak úgy állíthatjuk meg őket, ha rájuk szavazunk!

tanarseged ur 2009.09.26. 15:05:09
@tölgy:
Tessenek már kibékülni! Ha igaz, hogy:
a) Kettes és Szentgáli most is és egy Fidesz-kormány idején is nyertesek,
és
b) tölgy most is és egy Fidesz-kormány idején is lúzer,
akkor mindannyian hiteles emberek, hiszen érdek nélkül dicsérik vagy szidják a Fideszt. :-)

rozsaszin buldog 2009.09.26. 15:08:01
HAT IGEN A 20 EV SZEP IDO.ES MELLESLEG VAN IS MIT FELMUTATNI.SIKERULT KISZES TITANOKBOL MILIARDOSOKAT MEGCSINALNI SZETPRIVATIZALNI AZ ORSZAGOT KAPOLYI OROSZ KESELYUKET MEGALKOTNI LIBATOLVAJOKAT KINEVELNI KOKISTAKAT KITOMNIZSETONNAL MILIARDO VILLAKAT EPITENI ALLAMI KPRIVATIZALT MILIARDOS TELKEKEN.ALLAMI KOLTSEGVETES TERHERE 10 MILOS AUTOKHOZ ,OROSZ MAFIA RESZERE ATJATSZANIA AZ ANDRASY UTI VILLAKAT FILLEREKERT,ALLAMI KORHAZI INGATLANOKAT ES INGOSAGOKAT SZETLOPNI VASUTISINEKEK OLVASZTOBAKULDENI ORVOSTARSADALMAT KULFODNEK TANITATNI ALAMI PENZEN.ES A LENYEG! EZT A CSAUCSESZKU CSINALTA.A NYUGDIJASOKAT MINDEN TAMOGATAS ALOL KIVONNI MINIMALIS NYUGDIJ NINCS KORHAZI ELLATAS NINCS GYOGYSZERRE PENZ.GYORSABB HALANDOSAGI RATA,A BIZTOSITASI KASSA KEVESEBBET KOLT ES NYERESEGESSE VALIK.HORVATH AGICA MODSZER.800 MILIO TRESOR VAN.WC PAPIR ELMEZES NULLA LEAMORTIZALT EGESZSEGUGY.ES LEHET SOROLNI A 20 EV DICSOSEGET.ES EGY JO FELVETEL ULNI A BUZIK KOZOTT AZ AUTO PLTOJA APROKA KLARIKAVAL ,ES MENEKULNI A RESZUKRE LEZART FOLDALATTIN MIKO KINOSSA VALT AZ UGY.NA EZ A TI ORSZAGOTOK.
Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 15:12:29
@heima a Cölöpverő:
dehogynem fog mást csinálni!
Porhintést a nyájnak, és abban sokkalta jobbak mint a maszop (mondjuk ezzel az alapanyaggal - értsd hívő szavazó, értsd Ti - nincs nehéz dolguk)
Sőt én azt mondom, állítom hogy a mai hiszterizált társadalomban kifejezetten jó fog jönni egy ilyen mesemondó bagázs. Sőt, kell is, mert már tudjuk a leckét: amíg nem engedik őket (a hazát) kormányrúdhoz csak hiszti és cirkusz lesz az országban. Abból meg már elég volt sztem...

Síkos-í tó 2009.09.26. 15:13:35
Roppantul örülök a fideszesek lelkesedésének meg a ballibsik kesergésének. Annyira optimista mégsem vagyok.
Meg kell említenem, hogy 3 Ipoly-hídról van szó - mindössze Medgyessy óta - meg EU pénzről, mint határ menti regionális fejlesztésről. Ebből 2 "hamar", egy meg később. Szóval, mi az újdonság?
A másik dolog kicsit bonyolultabb. A Centrum Parkoló Kft. ezentúl csak a Fidesznek fizet? Vagy hogy lesz?
Már csak a felelősségre vonás miatt kérdezem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 15:17:26
@Síkos-í tó: az lesz felelősségre vonva, aki nem közösen lopott :)
rozsaszin buldog 2009.09.26. 15:20:41
KERDESEM CSAK EGY !!!!!!!!!!!
HANY FIDESZ UL ?? MENNYI VAN VADOLVA? MENNYI ELLEN FOLYIK ELJARAS?
EZEK UTAN A KERDESEM TE IS A KOMMUNISTA BAGAZS ELSZAMOLASTOL RETTEGO TAGJAIT GYARAPITOD,VAGY VAN TESTVERED IS MERT EGYEDUL NEMLEHETSZ ENNYIRE HULYE.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.26. 15:25:03
@tanarseged ur: Pontosan. Sőt, többet mondok: mivel a megidézettek egyikének sem változik a helyzete egy politikai váltás után - baloldali vendégeink a versenyszféra sikeremberei maradnak, a kiváló tölgy pedig hülyevallásos, komcsizó és falangista lúzer (v.ö. 3.bp.blogspot.com/_v7RnlWJwp5Q/SrP-bR04s4I/AAAAAAAAAdw/QQGTEg3pubQ/s1600-h/politikaiterkep.JPG ), igazán nem emelhetnek kifogást azellen, hogy Viktor legyen a góré.
@rozsaszin buldog: Előre mondom, hogy magától a polgári kormány el fogja venni a nagybetűit, úgyhogy készüljön és élje ki magát, amíg még lehet.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 15:30:27
@Pierre (Bezuhov):
Ne félj Bezuhov elvtárs.
Amíg a fidesz agitátorok hűségük bizonyítékaként kinyomtatott commenteiket lobogtatva állnak sorba a maradék IMF hitel elosztásánál, te immár valódi partizánná dicsőülve kérhetsz a külső szponzoroktól túlélőcsomagot. Hosszú menet lesz, mint Mao Ce Tungnak :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 15:32:42
@elGabor: ne szidd mááá a bulldogot, csak vakbarátan gépel :)
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.26. 15:33:48
a nyeretesk! hehe. kettes és szentgáli egy évben kétszer elviszi a rakottkörmű nőjét egy wellnessbe, ahol miattuk kell kiírni az étterem bejáratán, hogy vacsorázni ne melegítőben menjek. bájos. :))
Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 15:43:12
@Herr SturmLiberator: he-he Sturmi:D
én inkább a popcorn-t spájzolom a Fitymasz vs Rosszabbik deathmatch-re.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 15:47:22
@Pierre (Bezuhov): a kopter-o-meter erre ad egy erős 9-est! csak így tovább!
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 15:51:56
@heima a Cölöpverő: milyen méter? plíííz magyarázd meg, nem szeretnék (annyira) hülyén meghalni, lééécciii
picur3ka 2009.09.26. 15:53:53
@Pierre (Bezuhov):
Te most mar a Jobbiknak dolgozol?
@elGabor:
Ne maceralja, ez funkcionalis most szerintem, buldog tenyleg ordit, levegot se vesz, ami valamelyest ertheto is.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 15:54:00
@Pierre (Bezuhov):
Ne örülj, mert Fidesz vs Jobbik deathmatch helyett a végén még az lesz, mint osztrák szomszédainknál: a döbbenetes radijobber sikerek után mégis kénytelen volt nagykoalícióra lépni az egymást szapuló konzi/szoci két öreg... lehet még nálunk is meglepetés.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 15:58:03
@Herr SturmLiberator: kopter-o-meter, vö. mindenki hüjje csak én vagyok helikopter
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 16:05:53
@heima a Cölöpverő: öööö... ja danke schön.
Pelso.. 2009.09.26. 16:25:01
@Herr SturmLiberator:
Sturm, Ön immár egy felettébb cinikus liberátorrá avanzsált itt. Netán nem tudja, hogy ide a forever polgári mérce alapján csak olyasmit illendő írni, amit Szijjártó tegnap mondott, -esetleg holnap fog??

picur3ka 2009.09.26. 16:31:09
@Pierre (Bezuhov):
Nem sertegetes, halalos komolyan kerdezem, hiszen a baloldali inkabb a Jobbik csak a zooooooorban ne kampany mar beindult.

Google 2009.09.26. 16:39:35
@Pierre (Bezuhov):
A tapasztalat beszél és az irigység mozgat?
Talán a Jobbiknál még vannak vakáns helyek.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 16:41:06
@Pelso..: pedig egyértelmű, hogy egy felelős, vérfüggetlen értelmiségi soha, semmilyen körülmények között nem érthet egyet Szijjártó Péterrel.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 16:44:14
@Pelso..:
Mein LMP kapitány (Zikkajl) én bizony az USA császára és Mexikó védelmezőjeként eleve csak úri passzióbol bonyolódom eme furcsa pannon vidék politikai viszonyaiba. És mindenütt a kéretlen ellenvéleményt képviselem, részrehajlástól mentesen :)

Google 2009.09.26. 16:50:10
@heima a Cölöpverő:
Még abban sem, hogy milyen nap van ma.
Mert ugye, Szijjártó nyolc éve hazudik, és közben nem csinált semmit.
Még könyveket sem írt a baloldalról.
Pedig lehetne.

rozsaszin buldog 2009.09.26. 16:52:40
HUUUUUUUUUUUUUU hgy baszop az eget itt csak gyurcsany labtorlok es kokica buziajai szapuljak a fityeszt?meccetfaszuak radikalis gyulevesz gyulekezete okitja itt a csurhet!!!eggyiktekne sincs tesverkeje? mert egyedul ennyir hulyek nemlehettek.demagog komcsi fattyak.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 16:55:16
Szijjártón kár pro/contra filózni, az a funkciója, hogy lejátssza, amit beadnak neki. Más pártoknál is van ilyesmi, max jobban néz ki. Aaah Budai Bernadett, ragadjuk ki Fletó karmaiból...
rozsaszin buldog 2009.09.26. 16:56:56
neveket es cimeket kerek az anyatok varolistara kerulese miatt.csak tudjam kit basszak meg a sorban. fel vorosok ploletarok ,es szornyszulott kicsi kommunistak.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 16:56:57
@rozsaszin buldog: a tesvíres beszólást már elsütötted, új pojén kéne kocsmaczimbora... amúgy grat, megtaláltad a capslock lecsapását :)
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 16:58:45
@rozsaszin buldog: muddafukka vagy? Ja azért nem megy az ékezet, mert a brooklyn-i gettóból írsz.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 17:02:51
@Herr SturmLiberator: itt nem Szijjártón folyik a vita, hanem azon korábbi állításom ékes gyakorlati bizonyítása folyik, miszerint a balfaszság 100%-os biztos jele a harcos antifideszesség.
Meg úgy mellékesen a neomainstream politikafób irányzat kiröhögése.

rozsaszin buldog 2009.09.26. 17:03:06
kommunistak belhazassagarol mar tanulmanyt irtak.de itt az eredmeny tomenytelen emberi selejt lopja a vagyont.nyuzza a nepet es az okori romai birodalom mintajara keteltuek meleg leszbi nembaj.egy jo allasert mindent a partnak.mert partal a neppel egy azutunk,jelszavunk valamit lopnikene
Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.26. 17:04:01
Arról nem beszélt, hogy a közszférából ki lesz-e baszva legalább 10-15%-nyi aktatologató, kávézgató, normális emberek életét feleslegesen megkeserítő bürokrata köcsög?
Érdekelne.
Meg az is, hogy tényleg van-e olyan ember (nem akarom azt írni, hogy naív idióta) ezen a blogon, aki tenne akár egy kisebb összeget arra, hogy 1 millióval több munkahely lesz itt akár 8 év múlva, mint ma.
Ha van ilyen, meri-e írásba adni? ;)
www.longbets.org/

Pelso.. 2009.09.26. 17:07:16
@heima a Cölöpverő:
"Független értelmiségi" -olyan már nincs. Vagy Kapolyi, vagy Csányi veszi meg őket, kilóra.
@Herr SturmLiberator: Miféle társadalomidegen allűr az úri passzió gyakorlása?:) Szóval, fenti írásnak már a címét is érdekes választásnak tartom..

rozsaszin buldog 2009.09.26. 17:08:17
ja mellekesen arrol ki beszel ,a HERENYI KAROLY ELVTARS VEGZETSEGET TEKINTVE ,MIELOTT IBOLYKAT NYALNI KEDTE VOLNA MIVOLT??? BOGARIRTO KISIPAROS.AZ ERETSEGIT IBIKE VETTE NEKI.DIPOLMA NYEMA.NA ILYEN LEPUSZTULT CSOTANYIRTO GECIK OSSZAK AZ ESZT A PARLAMENTBEN.DEHAT IBIKEEKNEL HARMASBAN NYOMJAK A LEPEDOT
rozsaszin buldog 2009.09.26. 17:09:28
NA EZ AZ IRAS LEGALABB IGAZ!!!!!!!!!!!!
Miféle társadalomidegen allűr az úri passzió gyakorlása?:) Szóval, fenti írásnak már a címét is érdekes választásnak tartom..

rozsaszin buldog 2009.09.26. 17:10:57
EN NAGYOBB OSSZEGET TENNEK ARRA,HOGY LESZ
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 17:15:02
@Úlfhéðinn: a stratégiai tervezés proli félreértelmezése baszott unalams már, és már el lett anno lőve, mikor is nem volt 6% gazd növ, csak 4-5, és akkor is kötelezően nevetni kellett ezen, persze csak vérfüggetleneknek.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 17:17:09
@rozsaszin buldog:
OFF: nyomd meg Ibolyka helyett azt a fránya "Válasz erre" gombot, legalább tudjuk, épp kivel megy a pofozkodás. Szép fideszes narancsszínű betűkkel a jobb szélen találod...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 17:20:26
@Pelso..: mivel császárként az állam én vagyok, per definitionem nem lehet társadalomidegen egyetlen passzióm se.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 17:23:20
@rozsaszin buldog: kommunisták belházassága? Mint amikor a Fidesz belügyminisztere, Pintér közös céget alapít a szocik szemkilövető Gergényijével? Vagy amikor Mikola betársul a szadiszoci Hospinvest mutyiba?
Pelso.. 2009.09.26. 17:34:40
@heima a Cölöpverő: Biztos vagyok benne,hogy élesen látod; a szórványosan felbukkanó antifideszesség (s annak mértéke) messze nem egyenlő a széleskörű orbánutálattal.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 17:39:00
@heima a Cölöpverő: hümm a politikafóbok (azaz a piacképes fiatalok) jelenleg döbbentő iramban és mértékben csomagolnak és az EU nyugatabbik végén élik tovább életüket.
Az, hogy a harcos antiakármilyenség mindig balfaxság, aláírom. Paraszt nemzetként már csak szemellenzővel húzza az igát a magyar gebe.

picur3ka 2009.09.26. 17:46:05
@Pelso..:
A szeleskoru utalathoz kepest a legnepszerubb politikus a legutobbi felmeresek szerint. Mazohista orszag.

Thulsa Doom (törölt) 2009.09.26. 17:47:39
Felelősségre vonás... Vehehehehe!
Idióta vaksi fideszmajmok!))
www.youtube.com/watch?v=R0Mx5w8yPlg&feature=related

tevevanegypupu 2009.09.26. 17:52:19
@Thulsa Doom:
Maga egy fuzfapoeta.
@Herr SturmLiberator:
Budai Bernadett mar foglalt. Probalkozzon Szetei volt allamtitkarnal.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 18:10:45
@Herr SturmLiberator: "a politikafóbok (azaz a piacképes fiatalok)" ez miért evidencia?
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 18:28:01
@tevevanegypupu: hát ha Bernadett foglalt, inkább beléd rakom a lompost, Szetei már Spanyolországban huncutkodik (bár ha teve vagy, az már animal eksön, mehet a qrvadurvaporno.com-ra).
@heima a Cölöpverő: nézz csak bele az iwiw/facebook profilokba, szépen lassan átállnak magyar lakcímről... tudományosan meg íme a keserű valóság, nem éppen balos forrásból: www.hirtv.hu/gazdasag/allas/?article_hid=275444
Az EU csatlakozás óta nekik már simán járható út a dobbantás, másutt nem kell egyik politikai tábor seggnyalójának se lenni ahhoz, hogy megélj normálisan, vagy érvényesülni tudj.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 18:29:48
@Herr SturmLiberator: aha, szóval a külföldre távozott fiatalok kirakják az iwiw profiljukba, hogy politikafóbok, vagy mi?
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 18:31:51
@heima a Cölöpverő: belinkeltem egy hírtv cikket. Olvasd el. Utána riposztolj, ez így mellé.
abandi 2009.09.26. 18:49:37
@heima a Cölöpverő:
Ha, normálisak igen!
Leszarják, csak haladjunk a legújabb felé!
Ne feledd: a legjobbjaiknak muszáj, a vállalkozóbbaknak meg nincs más esélyük!
Marad a maradék...
Így is úgy is bevégeztetett..., mert
lassan elfogytunk.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 18:50:23
@Herr SturmLiberator: igen, ehhez gratulálok, és ebben mégis hol derül ki, hogy a külföldre távozó fiatalok politikafóbok?
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 19:10:40
politikafób = utálja a politikát, kiábrándult. A riportban meg is mondja a srác:
"Szerintem nem véletlenül lett ez az eredmény"- kommentálja a fiatalok 87 százalékának véleményét, miszerint külföldön sokkal több lehetőségük van és sokan csalódtak az itthoni kilátásokban. "Ebbe belejátszik a mostani helyzet. Nem feltétlenül a gazdasági válságot értem ez alatt, mint inkább a politikai körülményekből kiinduló társadalmi válságot." Szerinte itthon azért mennek rosszul a dolgok, mert a politikusok többsége - pártállásától függetlenül - teljesen alkalmatlan arra a posztra, amit betölt. Ráadásul a négyévenkénti választások sem oldanak meg semmit, mert "állandóan ugyanazok az arcok cserélődnek."
Nem egyedül van ezzel, nézz végig a fidesz/maszop gyűléseken, egyre inkább nyugdíjasklubok. De ha csakazért se akarod felfogni, mert kellemetlen az igazság, vagy másról szól a bértollnoki megbízás, akkor fölösleges egymás feje mellett elbeszélnünk.

tanarseged ur 2009.09.26. 19:14:18
@heima a Cölöpverő:
Na figyelj csak:
A HírTV által megkérdezett egyetemisták 75%-a (!) nem zárta ki, hogy külföldön vállaljon munkát. Ennek a csoportnak mintegy 33%-a említette indokként a rossz politikai helyzetet. A megkérdezett műszaki egyetemistáknak ugyanakkor 100%-a (!!!) értett egyet azzal, hogy a hazai politikusok többsége pártállástól függetlenül teljesen alkalmatlan.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 19:16:15
@Herr SturmLiberator: szerintem az a tény, hogy Magyarországon nincs érdemi munkahely, lehetőség úgy 7-8 éve, inkább ösztökéli a fiatalokat külföldre, mint a politikafóbság. Általad idézett cikk is erről szól. Nincs lehetőség/nincs jó lehetőség.
"De ha csakazért se akarod felfogni, mert kellemetlen az igazság, vagy másról szól a bértollnoki megbízás, akkor fölösleges egymás feje mellett elbeszélnünk."
Üdvözöllek a vérfüggetlenek díszes társaságában. Nehéz volt leküzdeni magad, de csak sikerült.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 19:16:49
@tanarseged ur: műszakisoktól nem is várnék el többet :D
Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.26. 19:19:46
@heima a Cölöpverő:
"baszott unalams már"
Kit a faszt érdekel, hogy te mit tartasz unalmasnak? Én kérdeztem valamit, nem konkrétan tőled, úgyhogy ha nem akarsz/tudsz válaszolni, akkor nem muszáj reagálnod.
A hablatyra köszi, de nem tartok igényt. Már mondtam párszor, hogy inkább kerüljük egymást. Ugord át a kommentjeimet nyugodtan, nem sértődöm meg. Majd ha végeztél a sulival, talán beszélgetünk. Szevasz.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 19:30:25
@heima a Cölöpverő: ja peeeeeeeeersze, élet csak Orbán alatt van, bárki más alatt elborul az ég és a nap se kél föl. Szánalmas.
Öregem itt HÚSZ kibaszarintott éve csak tökölés megy. Minden szarházi kormány alatt kellett a csók a közbeszerzéshez, mindig ment a visszaosztás, mindegyik a saját klientúrának privatizált. A destruktivitás mértéke valóban eltérő és valóban szoci irányban leng ki.
Külföldön meg a szart se érdekli, kire szavazol, nem kerül veszélybe az állásod miatta, nem vesz elő miatta az APEH, nem rendeznek a váltakozó kormányok tisztítótüzet x évenként. Arról nem is beszélve, hogy aki nyugaton született 20 éve, az nem ugyanazokat a pártvezéreket látja a mai napig, mint nálunk. Hiába pufogsz öreg blogcimbora, de az ifik bizony kimondják, hogy a császár meztelen. 20 éve látják szüleiket vesződni ugyanolyan emberekből álló, időnként változó kormányok mellett. És akkor azt mondják: ezek mind hülyék. Mert 20 éve képtelenek valami közös nemzeti minimum mentén a fontos dolgokban megegyezni, hosszú távon tervezni. És az ifik már nem csak bajcsira mennek, hanem a régi és új eu tagállokba is. És látják, hogy ott megy az összefogás, van haladás. Aztán szépen dobbantanak nyugatra, vagy a velük együtt felnőtt Jobbik/LMP-re voksolnak. Nem túl meglepő módon.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 19:47:30
@Herr SturmLiberator: és még én töltöttem túl sok időt a kettősmércén :D
picur3ka 2009.09.26. 19:50:47
@Herr SturmLiberator:
Sok igazsag van abban, amit mond. A szocializmus maradvanya fejekben, gyakorlatban, mentalitasban a partvonalon helyezkedes.
Nagyon szukseg lenne komoly politika es torveny oktatasra.
A kronologikus oktatasi gyakorlat is nagy karokat okozott abbol a szempontbol, hogy 1945 utanra semmilyen tantargybol, semmi iskolaban soha el nem jutottak/jutnak.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 19:51:53
@Úlfhéðinn: soha ne a hírhozót bántsd, előadtad a szokásos dilettáns hülyeséget, én éppen csak ráviláglottam erre. megértem ha ez dühít, de hát ilyen ez a popszakma.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 20:03:58
@Herr SturmLiberator: ezért írtad ezt a szép mesét?
statez 2009.09.26. 20:14:16
Elkoptatott, elhasznált politikus Orbán, aki 3 éve Gyurcsányból él. Fidesz-szavazóként ez a véleményem. Gyurcsány 5 éve nélkül esélye sem lenne választásokat nyerni, és újból alaposan elpáholnák 2010-ben, ha szocik csak egy kicsit is különb teljesítményt nyújtanak Óriási mázli, hogy ettől retardált ámokfutótól kapott még egy esélyt. Majd meglátjuk, tud-e élni vele.
tevevanegypupu 2009.09.26. 20:18:41
@Herr SturmLiberator:
Verd csak vele tovabb a billentyuket, ugy latom ez is tokeletesen eleg a boldogsagodhoz. Csak vigyazz, nehogy beszoruljon ket betu koze.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 20:20:43
@heima a Cölöpverő: Ez a "mese" a kellemetlen magyar valóság, de te továbbálmodhatsz. Ez amúgy a másik rákfene a magyar politikában, de az újak részéről is: eldöntik, hogy mi van, mi lesz és ahhoz keresnek lasszóval bizonyítékokat, érveket. Aki rá próbál cáfolni, az minimum hülye, de akár hazaáruló/nátzy stb... már őfelsége hatodik Lenin is megmondta: a tények azok mehetnek szibériába. Aztán nem sok jó sült ki belőle, de ha neked struccpolitika kell... biztos jó okod van rá. Szerintem meg ugyancsak kell változnia a Fidesznek. A saját és az ország érdekében, mert a trónkövetelők egyre agresszívabbak és saját ideológiai csőlátásuk miatt nem sok jóval kecsegtetnek. Nagyon nagy tétje van a következő 4 évnek.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 20:24:33
@tevevanegypupu: ha a tied ilyen kicsi... sok sikert hozzá :)
Én inkább írogatom cassandra leveleimet jobbra-balra. És mivel kis hazánkban a jószándéku kritikát is halálos sértésnek veszik, legalább abban egyetért mindegyik tábor, hogy utálnak engem. Ez már valóban boldoggá tesz, végre valami közös a politikai palettán.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.26. 20:28:35
@heima a Cölöpverő:
"soha ne a hírhozót bántsd"
1. Kösz, a "hírekre" nem a te vaksi szemüvegeden keresztül vagyok kíváncsi.
2. Mondtam öreg, majd ha befejezted a sulit. Addig inkább beszélgess Falafellel meg teszvesszel. Kérlek.
ON

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 20:47:14
@Herr SturmLiberator: "Ez amúgy a másik rákfene a magyar politikában, de az újak részéről is: eldöntik, hogy mi van, mi lesz és ahhoz keresnek lasszóval bizonyítékokat, érveket."
mondjuk hírtv riportokat linkelnek arról h megkérdeztek norvég szakos bölcsészlányokat, hogy szeretnének-e külföldön élni? :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 20:49:18
A mezőgazdaság fejlesztése nagyon jó irány lehetne. Az ország tele van parlaggal, miközben mindenki külföldi szemetet eszik (néhányra legfeljebb ráírják, hogy magyar). Ha lenne megfelelő élelmiszerellenörzés, marketing, exporttámogatás be lehetne törni az európai piacra is ezekkel a fantasztikus terményekkel (régen Magyarországon többszáz(!) alamafajtát termesztettek. Ma hányat?).
Ha Budapesten is elindulna valami változás, az is rengeteg munkahelyet teremtene. jó lenne, ha nem csak angol és német bulituristák jönnének ide hányni, hanem olyan réteg is, aki több ideig marad és többet költ.
Abból is csomó munkahely lehetne, ha nem a multikat támogatnánk, akik, ha valami nem tetszik, már viszik is a gyárat, hanem a magyar vállalkozásokat.
És egyebek: pl. miért egyezett bele a kormány Brüsszelben abba, hogy nálunk nem lehet cukorgyár!? A cukorrépa hazájában... Az egyetemen egy LEADER-program vizsgálatakor kiderült, hogy a szobi szörpgyár külföldről hozza a gyümölcssűrítményt. A Börzsöny lábához! Itt valami tényleg nagyon nem ok...

fűzfavirág 2009.09.26. 20:50:38
Kedves hölgyek, urak!
Köszönöm, hogy unalmas szombat estémet felvidították. Külön köszönöm, rózsaszín bulldog, Úlfhéðinn és Herr SturmLiberator közreműködését, őszinte mosolyt csaltak az arcomra. És Ketteske biztos nyerő lesz a következő kormány alatt is, hiszen a mostaninak valahol borba/sörbe/pálinkába kell fojtania a bánatát.
Keserves gondolat, hogy az a lúzer társaság, akiket még Gyurcsány et. is legyőzött, most kétharmados álmokat dédelgethet. Hát igen, ezt emészteni kell :D

tevevanegypupu 2009.09.26. 20:50:56
@Herr SturmLiberator:
Nem utalnak. Nem vesznek komolyan. Ez viszont kozos valoban mindegyik politikai palettan.(:

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 20:51:42
@Úlfhéðinn: nézd, ha nem én, akkor lesz más, aki a szemedbe mondja, ha épp a dilettantizmust szórod. ezen sajnos nem fog változtatni az sem, ha épp befejezem az éppen futó iskoláimat is.
kérni persze mindig lehet, csak lehet hogy majd pont nem fog érdekelni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 20:57:18
@heima a Cölöpverő: majd lehervad a mosolyod, amikor kb 2018 felé már csak gárdakadétokkal és sztojkacsemetékkel tudsz blogolni az megmaradt nyuggereket leszámítva.
@tevevanegypupu: kis öröm is öröm, bontom rá a söröm :)

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 20:58:26
@Herr SturmLiberator: és mindezt azért, mert nem lettem harmadikutas jobbiklmp fanatik?
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.26. 21:02:48
@heima a Cölöpverő: ehhez semmi köze. épphogy arra (is) lyukadna ki a mondókám, hogy párton belül is lehet módosítani és kell is, mert akkor különben felmerül a választók számára a váltás igénye proteszt/meggyőződés alapon. Azaz ne essünk az önismétlés, dogmarögzülés stb hibájába és ehhez hasonlók. A pártok alkalmazkodjanak az országhoz és helyzetéhez, ne a birkanép legyen örök csápolásra ítélve. Na mindegy, meghagyom néked az uccsó szó örömét, oszt jóccakát :)
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 21:21:21
Nagyon, nagyon itt az ideje, hogy megkezdődjön végre a normális élet az országban, ahol a dolgok a munka, a család és a középosztály gyarapodása, szélesítése körül forognak végre. Nagyon fontos annak a kijelentése, hogy ehhez nem az ország fenekestül való felfordítására, hanem egyszerű, világos értékválasztásokon alapuló, nyugodt kormányzásra van szükség. Az Orbán-kormánynak ez lesz a feladata. Nem többet és nem kevesebbet várunk tőle, mint az egyszerű, hétköznapi értékek képviseletét, az aktív életmód, a család, a patrióta szellemiség védelmét és erősítését. Nekünk ez az esélyünk van most, nincs más. Nem szabad hagynunk, hogy ezt bárki elvegye tőlünk.
aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 21:51:19
@Elpet: ó, végre egy normális kommentelő...
Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 21:56:18
@aesculus: Alapvető része lesz az új struktúrának, legalábbis remélem. A stratégiai szempontokon túl a foglalkoztatási problémák megoldásában is fontos, sőt, az egyik lehetséges út a cigányoknak a hasznos társadalomba történő visszailleszkedéshez is.
Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 21:58:31
@Elpet: Én is ebben bízom.
aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 22:06:01
@Tehetetlen Dodó: igen. Ezek a folyamatok erősen segítik egymást. Mindenki mondja, hogy szinte lehetetlen kihúzni az országot a jelenlegi helyzetéből. De ha már egy "dominó" elindul, akkor jön a többi is: pl. megerősödő mezőgazdaság=>új munkahelyek vidéken a cigányságnak is=>erősödő közbiztonság=>az adott vidék (pl. az amúgy gyönyörű Abaúj, Baranya) vonzó is lehet akár az igényesebb turistáknak is, stb. És csomó pozitív láncreakció indulhatna be Budapesten is.
aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 22:09:33
@aesculus: pl. tök jó ötlet, amit Viktor mondott a gyalogoshídról. Mondjuk a Vigadó és a Várkert bazár között. Tervezhetné külföldi sztárépítész is, lehetne olyan, mint a Millenium-híd Londonban. Összekötné a belvárost a felújított várral.
De a Millenárison szó esett (ha jól emlékszem) a kerületi rendszer átszervezéséről/megszüntetéséről is. Az lenne ám az igazi reform...

Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 22:16:53
@aesculus: Persze az első lépés, hogy mielőbb megszabaduljunk ettől a rohadt bandától...
aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 22:18:30
@Tehetetlen Dodó: ja, elfelejtettem volna odaírni, hogy csak azután? De ki tudja, lehet, hogy Sunyifej (B. Gordon) mindezt megcsinálja nyolc hónap alatt:D
Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 22:23:48
@aesculus: Na, attól nem félek, hogy bármi hasznosat is csinálna, inkább attól, hogy megint sikerül nekik annyi embert meghülyíteni és megvásárolni, hogy tovább sanyargathassanak bennünket. Ezektől minden kitelik, ezért mondom, akkor nyugodhatunk meg, ha már csomagolnak (bár azt már teszik, teljes erőből) és elkotródnak.
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 22:29:32
@Tehetetlen Dodó:
@aesculus:
Fog ez menni, urak! Biztos vagyok benne, hogy Orbánék tanultak az első 4 évből, és sok csapdát ki tudnak kerülni majd.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 22:34:51
@Tehetetlen Dodó: akkor úgy látszik nem vagyok egyedül ezzel a félelmemmel...Mindenki azt hiszi, hogy itt 2/3-ados Fidesz-győzelem lesz (amit mondjuk egyáltalán nem bánnék).
De legyen igaza Elpetnek:)
De legyen igaza Elpetnek:)
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 22:35:27
@Tehetetlen Dodó:
Kotródnak már. A Napkelte jelzésszerű kirúgatása is ezt jelzi. Bár az utóbbi időben már közel nem volt olyan durva, mint Forró Tamás és Mélykúti Ilona idejében, de azért egy szimbólum az egy szimbólum.

Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 22:37:31
@Elpet: Bízzunk benne. A nehezebb feladat a társadalom erkölcsi és szellemi újjáépítése lesz, valamint a jogállam, közrend és közbiztonság helyreállítása. Ha ez sikerül, a gazdaság helyrepofozása szinte vidám gyermekjáték lesz.
tanarseged ur 2009.09.26. 22:41:45
@Elpet:
Úgy legyen.
Néhány óvatos-szkeptikus megjegyzés:
1) Csak el ne szúrják.
2) A jó kormányzás szükséges, de nem elégséges feltétel. Magyarország felemelésének munkáját nekünk, az ország lakóinak kell elvégezni. Egy kormány ebben a munkakörülmények javításával vehet részt.
3) Jó Fidesz-eredmény esetén is lesz az országban 4-5 millió választó (az abszolút többség!), akik _nem_ a Fideszre szavaznak 2010-ben. Nagy részük azért, mert el se megy, más részük azért, mert más pártokra szavaz. A 2. pontban emlegetett munkát velük együtt kell elvégezni. A kormánynak úgy kell kormányoznia, hogy az ő kormányuk is legyen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 22:46:21
@Tehetetlen Dodó:
Egyszerű képlet ám. Dolgozom, boldogulok, gyarapszom. Nem dolgozom, tengődöm, semmire se jutok. Ez a rend. Innen épül az erkölcs és a szellem. Ennyi az egész. Nem a rablóduma a reformokról.

tanarseged ur 2009.09.26. 22:47:28
@Elpet:
Úgy legyen.
Néhány óvatos-szkeptikus megjegyzés:
1) Csak el ne szúrják.
2) A jó kormányzás szükséges, de nem elégséges feltétel. Magyarország felemelésének munkáját nekünk, az ország lakóinak kell elvégezni. Egy kormány ebben a munkakörülmények javításával vehet részt.
3) Jó Fidesz-eredmény is lesz 4-5 millió szavazó (az abszolút többség), akik _nem_ a Fideszre szavaznak 2010-ben. (Az el sem menőkkel együtt.) A 2. pontban emlegetett munkát velük együtt kell elvégezni, és a leendő Fidesz-kormánynak úgy kell kormányoznia, hogy az ő kormányuk is legyen.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 22:53:56
@tanarseged ur: jelenleg a kormány GÁTOLJA azt aki értelmes munkát akar végezni (vagy elküldi külföldre). Ha ez megszűnik, már önmagában nagy energiákat szabadít fel.
tanarseged ur 2009.09.26. 22:56:35
@aesculus:
Igen.
(A gaz blogmotor meg elhiteti velem, hogy bedöglött, és megíratja velem a kommentet másodszor is.)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 23:01:49
@tanarseged ur: küldtem én már négy kommentet is egymás után:)
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 23:05:52
@tanarseged ur:
Miért mondod, hogy szkeptikus? Megfontolandó észrevételek.
1. Szerintem nem fogják elszúrni.
2. Az ország olyan, amilyen. Én sem vagyok a közös hozzáállásunkkal maradéktalanul elégedett, de azért rossznak sem tartom, alapvetően minden működik. Viszont menedzselni kell, az eddiginél sokkal jobban.
3. A nem szavazó rész megnyerése reális cél, az ellene szavazó részé nem.

Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 23:07:40
@aesculus: Nem is beszéltünk a gazdasági oldalról: ha a mai maffiotikus klientúra részére kiáramló iszonyú összegeknek csak a felét vissza lehetne nyerni, már szükségtelen az egész Szerelő-féle megszorító bolondéria. Szerény becslésem szerint legalább évi 1000 milliárd (mondjuk a költségvetés 5%-a) egyszerűen eltűnik, kifolyik a klientúra zsebeibe, a legváltozatosabb utakon át: off-shore, út- és metróépítések túlszámlázása, irányított pályázati és EU-s pénzek, tanulmányok, végkielégítések - a sor szinte végtelen - amelyeket az adófizetők, avagy a közösség rovására rabolnak el.
Szerintem OV-ék ezt is jól látják, ezért olyan optimisták a gazdaságot illetően: egyszerűen a szabadrablás lecsükkentésével, egy igazságosabb elosztással szinte csodákat lehet tenni, úgy, hogy a ma már a nyomor szélén tántorgók hamar megérezzék soruk jobbra fordulását.

Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 23:11:32
@tanarseged ur: Rákosi elvtársnak is az volt a dilemmája, hogy milyen nehéz 9 millió fasisztával építeni a kommunizmust.
Talán most nem lesz ennyi ellenség, pártunk és kormányunk (Fletóval az élen) sokat tett azért, hogy sokan akarjanak változást.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 23:15:19
@Tehetetlen Dodó:
Hogyne. Ezért a nagy reformőrület. A baloldal szerint a gazdaság rendbehozásához nagy-nagy reformok kellenek, ami csak akkor lehetséges, ha ők erre korlátlan felhatalmazást kapnak és csorbíthatatlan teljhatalmat. Tehát nem lehet, ezt a Fidox megakadályozza, ezért nincs mit tenni.Ezzel terelik el a figyelmet arról, hogy egyszerűen csak jól kellene gazdálkodni.

tanarseged ur 2009.09.26. 23:22:12
@Elpet:
Az ellene szavazókat nem megnyerni kell, az irreális volna. Már a polgárháborús mentalitás enyhítése is bőven elég lenne Főleg szimbolikus téren kellene a Fidesznek önmérsékletet gyakorolnia, pl. kevesebb kultúrkampf, megfontoltabb beszéd (egy-egy ostoba kiszólás Mikolától, Kövértől vagy Semjéntől hihetetlenül sokat tud ártani).

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.26. 23:30:43
@tanarseged ur: mondjuk Mikola háttérbeszorítása növelné az esélyeket.
@Tehetetlen Dodó: és ha tényleg kidőlnek ezek a csontvázak, akkor a szociknak tényleg annyi. Hiába semmisítik meg a papírokat, azért eltüntetni mégsem lehet. Egyébként Viktor tényleg nagyon optimista gazdasági téren...lehet, hogy tényleg tud valamit. Mondjuk a világválságnak jövőre valszeg vége, és a hullámba már be tudunk kapcsolódni. És szerintem Matolcsy és Varga nagyon ott vannak.

Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 23:35:36
@aesculus: Szerintem a válságnak korántsincs vége.
Az optimizmus oka inkább az lehet, hogy tudják, ma mennyit rabol a mostani garnitúra, és ebből mennyit lehetne visszaszerezni a köz számára. Hogy közben megtelnek a börtönök? Ezek többletköltsége elhanyagolható lesz a megtakarításokhoz képest.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.26. 23:40:03
@tanarseged ur: Mikola doktor a miniszterelnök-helyettes-jelölti kaland óta az egészségügyre korlátozta tevékenységét, és abban viszont meglepően jó. Szerintem kár, hogy 2006-ban annyira felhájpolta pár nyilatkozatát a ballib sajtó, hogy második torgyánt csináltak belőle (lám például te is Semjénnel vagy Kövérrel raktad egy sorba), pedig egy igazi miniszter "eszmény" lehetne: nemhogy szakértő a maga területén (orvos), hanem általános és szakpolitikai menedzsment képessége is jó, viszont egyben politikai gondolkodásra is képes, nem egy hideg technokrata gép. Nem kisgazda kategória:)
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 23:46:06
@Tehetetlen Dodó:
Egy aprócska adalék ehhez. Az ilyen "apróságokból" rengeteg pénz áll össze:
www.hirszerzo.hu/cikk.megszokasbol_havi_859_ezer_forint_toller_egykori_szovetsegesenek.124462.html

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.27. 00:11:03
@Tehetetlen Dodó: én a világszinten gondoltam a válság végét. A németek és a franciák meglepően jól kezelték a válságot. Hiába, a jobboldal...
tanarseged ur 2009.09.27. 00:28:56
@heima a Cölöpverő:
Nos, ha az egészségügyhöz ért, akkor azzal foglalkozzon, egyéb kérdésekben pedig hallgasson. Az nem úgy volt ám, hogy 2006-ban szegény Mikola mondott ezt-azt, amit aztán a gonosz ballib sajtó túlhájpolt. Olyan magas labdát adott az ellenfélnek, amit egyszerűen nem lehetett nem lecsapni.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.27. 00:37:34
@Elpet: egyébként Páva nagyon jól "romeltakarít" Pécsett. Gondolom, ez lesz jövőre is országosan.
tanarseged ur 2009.09.27. 00:48:32
@aesculus:
Távol álljon tőlem, hogy én akarjam megírni a Fidesz személyzeti politikáját, de nem az a lényeg, hogy ki szorul háttérbe, hanem az, hogy akik "elöl" vannak, azok mit tesznek és mit mondanak. Pl. ha Mikola szépen és okosan szólna a 2010-es kampányban, az minden szempontból jó lenne. Most nagy hirtelen nem is tudok olyat felidézni a magyar közéletből, hogy valaki jelentős mértékben pozitív irányban változott volna.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.27. 01:07:44
@tanarseged ur: úgy vettem észre, hogy Mikola háttérbe szorult. Itt van ez a nagy egészségügyi nyomorítás, és nem ő szólal fel, hanem Pesti Imre, vagy olyan civilek, mint Siknó Eszter. De Tulassay is aktív, hallottam olyat, hogy ő lesz a miniszter.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 01:11:05
@heima a Cölöpverő:
Mikola és a meglepően jó egészségügy:
index.hu/belfold/mikola1010/
Jófajta sógor-koma buli maszop módra.
De tud ám szadi recept szerint is privatizálni, már megint családi meghittséggel:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=224591
Meglehet én látom rosszul, de az ürge nem sokban különbözik a ballibber kleptokratáktól. Ja bocs, ha stimmel a párttagságija, az más. Csak aztán nehogy a választók másképp gondolják pár százaléknyival, mint 2002-ben, 2006-ban... a magas labdákat továbbra is le fogják csapni.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 01:49:58
@tanarseged ur: "Nos, ha az egészségügyhöz ért, akkor azzal foglalkozzon, egyéb kérdésekben pedig hallgasson." pontosan ezt teszi.
"Az nem úgy volt ám, hogy 2006-ban szegény Mikola mondott ezt-azt, amit aztán a gonosz ballib sajtó túlhájpolt"
sajnos de.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 01:50:53
@aesculus: már majdnem napi szinten tart sajttájt, én nem mondanám háttérbe szorulásnak.
aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.27. 01:54:09
@heima a Cölöpverő: akkor nem figyeltem jól. Mindegy, azért fegyelmezze magát, ne mondjon félreérthető dolgokat-mindannyiunk érdekében.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 01:55:52
@Herr SturmLiberator: hát ez hatalmas botrány valóban, egy gyógyszerész gyógyszerész kitüntetést kapott. wow.
"Meglehet én látom rosszul, de az ürge nem sokban különbözik a ballibber kleptokratáktól."
Éleslátásod e téren vetekszik a fiatalok kivándorlási motivációi területén felmutatottal.
"Ja bocs, ha stimmel a párttagságija"
Hát igen, Mikola tipikus pártpolitikus. Arról híres.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 01:59:19
@aesculus: nem a te hibád, a mainstream sajtóban az ilyen dolgok egyáltalán nem jönnek át. és nem feltétlenül a baller médiafölény miatt, hanem egyszerűen azért, mert egy egészségszakmai témájú sajtótájékoztató kevésbé érdekfeszítő az állampolgárok többségének, mint egy szinglihordázás.
aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.27. 03:35:50
@heima a Cölöpverő: nem szoktam annyira figyelni a mainstream sajtót. A hírtv-s híradót nézem, az nem tudom, annak számít-e (szerintem nem), ott nem nagyon láttam.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 04:11:46
@aesculus: "az nem tudom, annak számít-e (szerintem nem)"
szerintem sem, a mainstream a tv2/rtl/m1 híradó és közéleti műsorok, meg a metro/blikk.
"ott nem nagyon láttam"
az viszont érdekes, mert legnagyobb esélye ott (és a csoporttagoknál) van, hogy bekerül egy ilyen anyag. sok jót viszont nem jelent a fideszes kommunikációra nézve, hogy még itt se "mennek át" az egészségpolitikai vélemények, üzentek, arcok.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 06:42:36
@heima a Cölöpverő: páratlan logikáddal csak a szemellenződ vetekszik, ennyire kábé csak a BKV felügyelő bizottság néz félre sajátjainál. De ahogy észreveszem, amúgy is főállásban magad győzködöd. Ez így eddig is kevés volt, nem félremagyarázással lesz polgári kétharmad, hanem esetleg hiteles kampányarcokkal. Mikola, Csintalan, Meggyes stb. nem azok, de ezt te majd úgyis jól megmagyarázod. Fletó provokatőre vagy vazzeg ;)
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 08:16:15
@heima a Cölöpverő:
Na meg a fentieken felül lássuk tételesen:
"hát ez hatalmas botrány valóban, egy gyógyszerész gyógyszerész kitüntetést kapott. wow.
Re: WOW hát, pláne, hogy a kitüntetett (puszta véletlenségből) a saját öccse és (puszta véletlenségből) a kamarával való konzultáció nélkül utalta, noha erre törvény kötelezné. Az, hogy a banzáj maradék része is családi keretekben lett szervezve, szóra sem érdemes. Irigylem a szelektív információlátási képességed, ilyennel Kolompár nyilatkozataiban találkoztam utoljára.
"Meglehet én látom rosszul, de az ürge nem sokban különbözik a ballibber kleptokratáktól."
Éleslátásod e téren vetekszik a fiatalok kivándorlási motivációi területén felmutatottal.
Re: pontosan, én a magam téziseit adatokkal, cikkekkel tudom alátámasztani droid-duma helyett és ilyenkkel is tudsz csak az ellenkezőjéről meggyőzni.
"Ja bocs, ha stimmel a párttagságija"
Hát igen, Mikola tipikus pártpolitikus. Arról híres.
Re: jó hogy mondod, Mikola ráadásul 1989/90-ben a komcsi hazafias népfront tagja volt, ráadásul alelnöki tisztségben. Tényleg igazán jó pártpolitikus, a jelek szerint vörös és konzi hátszelet is tud magának gerjeszteni, igazi magyar sikersztori.
Neked lehet, hogy bejön a bácsi mindezek ellenére, a szavazóknak viszont már 2x is savanyú volt a Mikola narancs. Friss portékával megy a zöldségesbolt, nem romlottal.
De majd ezt is jól megaszondod :)

Pelso.. 2009.09.27. 08:17:59
Közeli fentiekben, ugye felmerült Mikola neve. Most tényleg távol álljon tőlem gúnyolódás, de meglehet: ö lesz az, aki miniszterként bejelenti, hogy tényleg be kell zárni kb 35-40 kisebb kórházat, a nagyokra (súlypontiakra) koncentrálva a forrásokat. Immár a Fidesz is sejti ezt, a fenntartó önkormányzatok vezetőjeként rájött, hogy nincs más út. Azt meg nem nem értem, miért egy ilyen fajankót kell tolni, amikor ott található egy roppant okos, higgadt Zombor Gábor, sokkal jobban megfelelve, hitelesebb lenne az emberek szemében. Persze, ő nincs benne a kemény magban, light a párttagságija, ahogy Sturm mondaná.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 08:32:32
@Pelso..: na kórházbezárásokhoz annyit, hogy ugyan valóban kell a racionalizálás, de ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy (túl) soxor a jó kórház ment a levesbe és a szar maradt talpon, mert annak az igazgatója jobb talpnyalója volt a kúrmánynak, avagy nem ellenzéki városkában volt. Ráadásul a jobban felszerelt, de mégis bezárt kórházból ugyebár több mindent lehetett fillérekért kiárusítani. Arra is volt példa, hogy eleve übersúlyponti szűnt meg utód nélkül (Lipótmező), mert hát szép kastélytelek... Nem azzal volt gond, hogy racionalizálni akarta a szadi az EÜ-t. Hanem ahogy az a gyakorlatban kinézett...
Pelso.. 2009.09.27. 08:37:57
@Herr SturmLiberator:
Az elvet hangsúlyoztam. Egyébként, mai napig nem fér a fejembe, hogy lehettek olyan hülyék a szocik, hogy az Szdsz-nek adták az eü-t. Így számukra is ketyegő bombává lett, szép nagy támadási felületet biztosítva.

picur3ka 2009.09.27. 08:39:13
@Herr SturmLiberator:
Ugy szeretnem latni, mikor az Index igy eloszedi a sok komenista klant.
Kulonben a dijat nem a miniszter iteli oda.

Pelso.. 2009.09.27. 08:49:06
@Téglagyári Megálló: Dehogy, az csak az álca. Sima kettős ügynök. Most éppen kivárom a végét (tavaszt). Lesz még az említett személy is kegyvesztett, s akkor nagy piros pont kerül a személyi dossziémba.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 08:54:18
@picur3ka:
pont az a bökkenő, hogy bizony Mikola adományozta: index.hu/belfold/mikola1005/
Az ilyen eksönökön ugyanúgy nincs mit szépíteni mint egyéb/emberek pártok sógorkomamutyijain. Országos szinten áll össze a morális válság és nem kettős mércével lehet ezt leszorítani.

picur3ka 2009.09.27. 09:08:11
@Herr SturmLiberator:
En ugy tudom, a miniszter csak atadja, s nem o dont arrol, hogy ki kapja.
Egyebkent pedig, igazad van. A sajat haza tajan kellene sopornie legeloszor annak, aki rendet kivan tenni ebbol a szempontbol. Nekem ezzel semmi gondom nincsen. Teljesen egyertelmu.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 09:16:33
@picur3ka: ott a linkelt cikk, tessék belekukkantani. Mint említettem, pont az a ciki, hogy ő adta át ÉS (szabály és törvény ellenében) ős is döntött...
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 09:21:16
@Pelso..: a szocik már csak agyhalottak, a hírek szerint Fletó részt vesz a kampányban megint... (végül is sebaj, az öngól is segíti megérdemelt verességüket).
Pelso.. 2009.09.27. 09:26:21
@Herr SturmLiberator: Megérdemlik. Minderre mi is honi vegetatív reakció; a másik zsebében ott a bölcsek köve...
Tényleg meg kell erősíteni a rendőrséget, érted.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 09:48:19
@Pelso..: ühüm, hülye az mindig a másik. De ha a másikat ismernénk el okosabbnak, mi lenne a saját párt létjogosultsága?
Sebaj, kinevezem magam Abszurdisztán császárává, nekem ne zavarják uradalmam nyugalmát holmi pártok. Udvari tanácsadóként elém járulhatnak, kapnak bohóc sipkát is.

rozsaszin buldog 2009.09.27. 11:07:18
@Herr SturmLiberator:
EZ NEM COLOPVERO HANEM IGAZI MSZP S FASZVERO.LIBERATOR??? LEHET EZEKSZERINT A BUZIFELVONULASON TE IS A PLATON TANCOLTAL A A KETELTU GYURCSANYEK FELETT?GONDOLOM TESTVERKED IS LEHET MERT EGYEDUL ENNYIRE HULYE NEMLEHETSZ.A MAGYAR BALOLDALI CSURHE SZEP LASSAN KIVERZETT ES KIEGETT.HAZUGSAGAIKKAL A MEDIA ALTAL ROGZITETT TENYEKKEL PERCENKENT KELL SZEMBESULNIUK.JA HOGY MEG KEZBESULNEK!!MI VARHATO EGY EGY DINOSZANUSZ PARTOL.AZERT SZAMOLTAK FEL A LIPOTOT MERT AZ EGGYIK AZ ELADNI AKARTA A MASIK MEG RETTEGETT AZ ODAZARASTOL.ES HOGY A BALOLDAL TOKELETESSEGET MI FESTI MEG VOROSEBBE?ES MITOL A LEGOSSZETARTOBB PART? A TOMEG ELOTT AVE CEZART KIABALNAK,ES KOZBEN TOROK SZAZAI KESZULNEK HATBADOFNI.

rozsaszin buldog 2009.09.27. 11:17:30
aztan meg az uj hir!!! 4 miniszterelnokot inditanak jovore.
LENDVAI ILDIKO ELVTARSNO,A SHUMAN ELVTARS,A PECSETT AGYONVERT HAZELNOK ELVTARSNO,ES VEGUL ES ESELYTELENUL TALAN A TRAGYAT ARULO A NEMZETI FOLDVAGYON LIBERALIZALO EU SEGNYALO MEZ.GAZ.MIN.
DE A LEGROHEJESEBB AZ EGESZBEN A GYURCSANYT AKARJAK BUDAPESTI FOPOLGARMESTERNEK. NA ANNYI AZ ESELYE MINT SZALASINAK AZ AKASZTOFA ALATT.VAGY A PECSI POLGARMESTERVALASZTAS NEMVOLT ISKOLAPELDA NEKIK?a kommunista liberalisok ugylettek megbasza odafenn,azotais kezelesrejanak.A PTYINELVTARSHOZ.

rozsaszin buldog 2009.09.27. 11:29:22
AZ UJ IGAZSAGBESZED AZ LESZ!!!!HAZUDTUNK UJABB 4 EVET.CSAK AVVAL VOLTUNK ELFOGLALVA,HOGY A MARADEKOT KILOPLYUK ,ELTUNTESSUK A NYOMOKAT,TISZTARA MOSSUK A ZSETONOKAT,ES KAPOLYI ELVTARSAT MEGKORONAZZUK,HOGY LEGYEN VALASZTASI LOVE.SZEGENY HULYE MEG NEMTUDJA AZ O FEJEFELETT EROSEN LOG A HUROK.ADNAK NEKI PRIVATIZACIOS ARAMOT A VILLAMOSSZEKEBE.BASZOM A MOCSKOS VERKOMMUNISTA PRIVATIZALGATO KURVA ANYJAT.LEHET VERESELVTARSAL KAROLTVE PUTYINFASZAT SZOPIKALNI.A VOROSHADSEREG SEM VEDI MEG OKET.KILESZ RAZVA BELOLUK A ZSETON.A VERESGYEREKEK UGYE NEMEVULT EL JOVORE!!!!!VONULAS A SITTRE.OTT LEHET A KANCIGANYOK KOZOTT ZSAROLGATNI.LANYOKKA LESZNEK AVATVA.
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.27. 11:44:49
@Herr SturmLiberator:
Annak idején Mikoláék is gondolkodtak a több-biztosítós modellen, de elvetették. És az javukra szól, ugyanis képesek mérlegelni, nemcsak egy meghatározott gazdasági kör érdekeinek megfelelően jakobinus módszerekkel diktálni

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.27. 12:02:21
Mikola lehet akármekkora szakpolitikus, ha politikai méreg és taszítja a fiatal szavazókat. Ha kell a nagy esze, csináljanak belőle államtitkárt, de tartsák távol a fővonaltól, különben megint úgy járunk, mint 2006-ban.
rozsaszin buldog 2009.09.27. 12:49:14
egy dologban talan ertsun eggyet ifj.titanok.a vilogon a a politika szar.minden szar alapja a penz.es minden penz alapja a penz a foniciaiakota.es hogy ki a faszvan kormanyon engem kurvara nemerdekel.de egy igen.nelegyen alujaros es setelgatos kodus orszaga ,a mento nekeresgeljen a betegnek helyet hanem a legkozelebbi es leggyorsabb orvosi ellata meglegyen,es nelegye kukabol valo etkezes,nelegyen titkolt szegyelt ehezes,nelegyenek kormanymaffiak,minden gyerek kotelezo eretsegi megszerzese,egyetemek ingyenessege a legmagasabb fokon minden igenynek megfeleloen.a burokracia kiirtas a kozeletbol,es a kozelet szereploi javadalmazasaparkonyvektol fuggetlenul megalapitva.es nelegyenek zsidok, ciganyok,keresztenyek,es mas nemzetisegek az orszagban,hanem legyen mindenki egyforman alampolgar es MAGYAR.es ha mindezt eleri a magyar nep akkor lealdozott a trianonnak,a fasizmusnak es a kommunizmusnak.de lealdozott liberalis korrupt tolvaj csalo hazfiatlan partocskak vesszofutasanak a penzert globalizacioert.es a vilag mondhatja egy nep a magyar a karpatmedenceben es ontik megint a vilag szamara a tudast.es aki ezt a par sorocskat nemertette az nem magyar sziv hanem partkatona es teljesen mindegy kie.egy magyar nemzet egy sziv egget akar es eggyutt dobog
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 13:00:46
@Herr SturmLiberator: mert a BKV felügyelőbizottság is olyan egységes, mi?
szerintem próbáld meg feldolgozni, hogy nem csak harmadikutas vérfüggetlen véleménypozíció van ma Magyarországon, mert így te is ketteske sorsára jutsz, és idő előtt megkattansz:)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.27. 13:12:47
@heima a Cölöpverő:
"aki a szemedbe mondja, ha épp a dilettantizmust szórod."
LOL. Hát ez az, nem a szemembe mondod, hanem egy blogon karattyolsz. Szerinted ennek mekkora súlya van, bohóc? ;)
"ezen sajnos nem fog változtatni az sem, ha épp befejezem az éppen futó iskoláimat is."
Jaja. Van benne valami. Rajtad nem segít az oktatás, kidobott pénz. Kár, hogy az enyém is. :(
"kérni persze mindig lehet, csak lehet hogy majd pont nem fog érdekelni."
Akkor mi legyen, hogy végre leakadj rólam? Szimplán küldjelek el a picsába?

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 13:14:27
@Herr SturmLiberator: "WOW hát, pláne, hogy a kitüntetett (puszta véletlenségből) a saját öccse és (puszta véletlenségből) a kamarával való konzultáció nélkül utalta, noha erre törvény kötelezné."
Megírta a zindex meg a népszabó? hagyjuk már ezt, tudod mi ez, a klasszikus PITI ügy. Vetekszik Bajnai villanyszámlájával meg Oszkó pinyójának méretével. Mindazonáltal senki nem mondta, hogy bárki is tökéletes lenne, emberből van Mikola is, meg te is, meg én is. Hibázhatnak, vannak gyengeségeik.
"adatokkal, cikkekkel tudom alátámasztani" Belinkeltél egy cikket, ami arról szólt, hogy a fiatalok nem tudnak itthon érvényesülni, mert nincs lehetőség. Egy, azaz egy arc, egy, azaz egy riportból bírta előadni, hogy ő itten az összpolitikai helyzet miatt nem tud érvényesülni. Egészen biztos van közös keresztmetszet, de ezt a politikafób fiatalok = külföldre vándorolt fiatalok nem igazán sikerült bizonyítanod.
"Mikola ráadásul 1989/90-ben a komcsi hazafias népfront tagja volt, ráadásul alelnöki tisztségben."
Nem kötelező tudni a történelmet, de ha egyszer nem megy a közelmúlt történelme, akkor miért reklámozod?

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 13:16:06
@Úlfhéðinn: "Kár, hogy az enyém is. :("
Ezt a tényt kifejezetten élvezem.
"Akkor mi legyen, hogy végre leakadj rólam? Szimplán küldjelek el a picsába?"
Hagyd abba a balfaszkodást. Bár lehet hogy ez lehetetlen elvárás.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 13:20:30
@Pelso..: félő, hogy ha Zombor Gábor, Pesti Imre etc kerülne előtérbe, akkor meg ők lennének a mumusok. Kósa is addig lesz nagy kedvenc, amíg tényleg nincs a főhatalomban.
Egyébként az remélem megvan mindenkinek, hogy Mikola alig rendelkezik pártkapcsolatokkal, nem is visel semmilyen párttisztséget.

bz249 2009.09.27. 13:23:58
@heima a Cölöpverő: legalább egy ellenpéldát egészen közelről ismerek
- külföldre vándoroltam és nem vagyok politikafób, és bízok abban, hogy a 27 év még fiatalnak minősül :D

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.27. 13:27:38
@heima a Cölöpverő:
"Ezt a tényt kifejezetten élvezem."
Gondolom. Egy érv vagy a tandíj bevezetése mellett. Sajnálatos ez a pazarlás.
ON (Ezt a postot többet nem nézem meg). A többieknek meg bocs, disznókkal birkózás meg sár, meg stb. :(

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 13:45:38
mivel imádjátok a piti ügyeket, megnéztem a joganyagot (sajnos nem a hatályos, de nem hiszem, hogy hatalmas reform volt a területen), és a díjról bíráló bizottság dönt, szinte bárki ajánlhat jelöltet, a kamarai tv nem tud véleményezési feladatról. A díj évtizedes szakmai életművért jár, a köztisztviselői illetményalap 10* a pénzjutalom, azaz bruttó 306k huf (2001).
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 13:46:47
@bz249: és tehetséges is vagy? :)
Pelso.. 2009.09.27. 13:50:47
@heima a Cölöpverő: Zomborba nem lehet belekötni, óriási előny lenne a pártnak, továbbá a kisujjában több ész van, mint pártzombiknak.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 13:59:36
@Pelso..: hidd el, hogy lenne, akinek sikerülne.
Pelso.. 2009.09.27. 14:07:14
@heima a Cölöpverő: Jó személyzeti-humán politika alkalmazása fél választási győzelemmel felér. Ez az oldal igen gyenge a Fidesznél, -lásd mindjárt a vezért, szerintem.
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 14:12:27
@Pelso..: én inkább a szövetséges (anno koalíciós) pártok/szervezetek emberanyagával nem vagyok kibékülve.
rozsaszin buldog 2009.09.27. 14:18:34
te nem colopvero hanem faszvaragoto es tan meg szopogato is lehetsz.
toled 17 ezer kilometerre irok es engem vadolnak?
talan az atv.ujsagiroklubjat kellene megnezned.3.oskovulet kommunista ven strici ossza az eszt!!!
mind a 3 fasz kadarelvtars katonaja,3/3 ugynokok,politikia szerepvallalok mint a horn elvtars.89.ben kiszakitanak miliardos vagyont. evekig kussolnak,es minden valasztas elott oknyaljak elo a voros segget.de mar tegnap irtam ez a blog itt pont azoke akik meg csak rozsaszinek,es a valasztasokra vorosrenyaltak egymas segget.probalnak bujni a komcsik moge hatha meglesz a jutalom egyszer.az elkerulhetetlen rendszervaltas meglesz.es akkor narancssarga segg lesz a divat es azt nyaljatok?az nemvaltozik vorosse.az apaitok 3/3 multjat ugyis kideriti valaki.vagy a ti kameleon multatok kerul napvilagra.arrol nem is beszelek a tanulmanyotokra az anyatok a rakoczi teren kereste a lovet.ahogyan most ti a nepligetben baszassato a seggeteket a cocainert.ifju magyar titan tarsadalmi felsobrendu liberalisan buzik

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 14:29:06
@heima a Cölöpverő: @rozsaszin buldog:
Látószögeteket jelentősen növelhetnétek, ha fejetek kihúznátok Kövér popsijából. De még akkor is sokáig fog látszani a nyakatok körül a barna gyűrű.
Hülyékkel, elvakultakkal vitatkozni nem érdemes, magam részéről ehhez tartom magam a továbbiakban.
Béke poraitokra.

rozsaszin buldog 2009.09.27. 14:44:47
valaki arulja el nekem a lendvai elvtarsno tel.szamat vagy emiljet.megszeretnem baszni.hatha az agya helyrebillen.szerintem 40 eve nemhuzta meg senki.heima a faszvero.cica ha novagy neked figyelmedbe ajanlom a sandor klara liberalisan leszbikus ven kurvat nyalasbol kifolyolag.ha meg ratyika vagy a kokicat probalgasd,vagy harmasban gordonkaval.es ha ez keves a szilvasy voros josdaja megmondja milyen ido lesz jovore.csekely 120 milioert.de tenyleg jobb lenne ha faszt veregetnel idiota
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 14:46:50
@Herr SturmLiberator: hát igen, ez nem a kettősmérce debil szintje, itt lehet még érvekkel is találkozhatsz. nehéz ezt feldolgozni, belátom.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 14:55:24
@Pelso..: na látod erre akartam volna a Mikola-fikával kilyukadni. Zombor hiteles, Mikó nem (sőt ingyen céllövölde az ellenérdekelt pártoknak). Pont Fidesz szemszögből nincs értelme a diszkreditált szereplőket előre tolni. Maradjon felőlem a háttérben jól fizetett haver, szaGértő stb... pláne kampányidőszakban. Az nyer, aki kevésbé múlja alul a másikat. Hiába ássa el magát heti bontásban a kúrmány, de tartsuk észben: 2002/2006 is pofára esés lett. Kár előre inni a medve bőrére, az nyer aki a végén áll jól. Addig meg tenni kell érte. A másikra mutogatás önmagában kevés.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 14:56:36
@heima a Cölöpverő: Önt honnan ismerem? Legyen szép napja.
rozsaszin buldog 2009.09.27. 14:59:22
te hulye fasz !! olvasd a heti valszt.gyurcsanyne alias aproka klarika valik.
allitolag feco ugymegrakta reszegen hogy osszehugyoztamagat.
kommunista nepierkolcsreneveles celjabol kifolyolag.es feco lehet hogy pecsre koltozik a mama 39nm.lakasaba.csak az a gond ,hogy a nekijaro vedelem oda nemkoltozhet vele.lehet a lipotot kinyitjak a szamara????????????????????????????

rozsaszin buldog 2009.09.27. 15:08:25
de a mai legujabb hir a RTL CLUB hiradojabol.
az mszp beleakar olvadni az szdszbe es azutan kerik a tagfelveteluket a fideszbe.orban azt nyilatkozta erre a zaszlo narancssarga es nem lesz voros.nemkernek az ilyen jellegu beszivargasokbol.torok zsolt uj partot alakit lopunk csalun hazudunk.zaszlojuk kockas partjelzo zaszlo.jo a valasztas mert vonalonkivulre esnek.

Zetek 2009.09.27. 15:11:23
@rozsaszin buldog: a pápai gyere miért költözne Pécsre?
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 15:13:37
itt az akkor hatályos gyógyszerész kamarai tv: www.medimagister.hu/data/upload/docstore/TV94.LI.pdf
Nyoma sincs benne semmilyen díjjal kapcsolatos kötelező véleményezésről.
Mit is ír a zindex cikk:
"A Magyar Gyógyszerész Kamara sajtófőnöke szerint az egészségügyi miniszter nem kérte ki a díjazásról a kamara véleményét, holott erre a kamarai törvény is kötelezte volna."
"Sajtóértesülések szerint a gyógyszerészeti kongresszus sajtófőnöki feladatát Mikola Gergely, Mikola Bálint fia látja el. "
Úgy látom, valaki a MGYK sajtósaként nem kapta meg a gyógyszerész kongresszus sajtófőnöki megbízását (btw hatalmas pozi lehet), és emiatt mondott egy nagyot. És a népek lelkesen beszopták.

Zetek 2009.09.27. 15:15:58
@Herr SturmLiberator: Mióta és miben hiteles Zombor? A 2002-es és 2006-os párhuzamok sem igazán játszanak, mert két eltérő okból nyert a maszop. 2002-ben az Orbán még adhatna többet, de a szemét elvette a nyugdíjasoktól a 19000ft-t. 2006-ban a 2005-ben kinyomott lé hatására nem kívánták elhinni a rosszabbul élünk szlogent.
rozsaszin buldog 2009.09.27. 15:16:30
OKTOBER 23.AN.A FOLDALATTIN ZART KORULMENYEK KOZOTT AVATJAK A GYRCSANY SZOBROT.GYURCSANY LIBAKKAL A HONA ALATT.DISZBESZEDET DAVIDKA IBOLYKA MOND.KOSZORUT A LIBAK NYAKABA KOKICA ES HORN GABOR ELVTARSAK RAKJAK.JA ES EZ NEM A MEGALLOBAN LESZ HANEM AZ ALAGUTBAN MERT IGY VEDETTEBB.JA ES A SZOBROT FARAGTA KOLOMPAR ORBANIVICS ELVTARS 189 MILIOERT AMIT A STIRLICZ MSZMP ALAPITVANYA FIZET.KOLOMPAR ORBANOVICS UGY NYILATKOZOTT O KEPES A CIGANYBOLIS EMBERT FARAGNI.
rozsaszin buldog 2009.09.27. 15:26:36
A KOMMUNISTAK 10000 HUF FELTOLTO KARTYAT AJANDEKOZNAK A SZAVAZATOKERT,AMIT A HELYI BOLTOKBA 5000 HUF ERTEKBEN LEHET PALINKARA CSERENI.szavazz az mszpre es felleszel toltve.a helyi boltosoktok meg 8000 hu .ert az aktivistak visszavasaroljak a kartyakat.temeszetesen atutalasra.-igy a sohasenlesz kifizetve.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 15:27:45
@Zetek: hitelesség = ha valakin az ellenfél lakájmédiája nem talál(t) fogást. Ebben Z mint Zombor előrébb van.
2002/2006 meg summa summarum mindkét esetben veresség volt. Valóban eltérő okok, de sok részletből áll össze a kép. A támadható kampányarcok sose előnyös hatással vannak a folyamatra.
De ez úgyse az én bajom, majd a stratégiai okosok kifundálják, hogy most épp milyen imázzsal adják el ugyanazokat az arcokat, mint eddig is... fidesz vezetőség az egyik utolsó nyugdíjas állás, bukás csak felfelé mint pelikán elvtársnál :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 15:29:12
@Zetek: hoppsz, zombor is fekete listára megy. Következőt kérem! Induljon Cölöp Heima, hátha rajta nem talál fogást az ATV firkász klub :)
picur3ka 2009.09.27. 15:57:46
Remelem, Bezu visszanez, jo lesz, ha ismerkedik a nepharaggal. Oriasi ez a pofa.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 16:04:09
@picur3ka: a népharagra már az öszödi böszme is szart magasról... csakis az fáj, ha távol kerülsz a húsosfazéktól, más rémálma nincs politikusnak/lakájnak eme magyar földön.
Pelso.. 2009.09.27. 16:10:54
@Herr SturmLiberator:
Normális országban tényleg kevés az egymásra mutogatás, de ez nem az.
Az eddigi koalició halmozott bal@aszkodásával a Fidesz megfogta az Isten lábát, merthogy nem az orbáni víziók juttatják győzelemre, az biztos. Ezért (is) nagy talány, mi lesz jövő ilyenkor.

Zetek 2009.09.27. 16:21:30
@Herr SturmLiberator: Na látod már Zomborra is dolgoznak. Mint Antallnál, amíg él addig jó ember nem lehet.
Zetek 2009.09.27. 16:23:16
@Pelso..: Most akkor mi van az orbáni víziókkal? Ha tudod, hogy nem azért voksolnak a Fideszre, akkor ismered őket. Tehát azzal is tisztában kell, hogy legyél, amit tartalmaznak, s mi valósulhat meg belőlük. Tehát honnan e bizonytalankodás?
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 16:39:49
@Pelso..: öregem, nem nagy talány. tapasztalat szerint az Ördögpatás ezüsthajózó családi bánya és szőlős ügyei lightos megélhetési zsebtolvajlások a maszop maffia X milliárdos polipszerű cég és mutyibirodalmához képest. Az ezekhez tartozóknak persze szar lesz (már ha nem spájzoltak most last minute eleget), de az nem a nép baja.
Tehetetlen Dodó 2009.09.27. 16:41:20
@Pelso..: Kétségtelen, Gyurcsány víziói megtették a magukét...
Tehetetlen Dodó 2009.09.27. 16:43:04
...meg kiderült az is, hogy mi a különbség a távolbalátó készülék és a gyurcsányi látomások között:
az egyik televízió, a másik üres vízió.
az egyik televízió, a másik üres vízió.
Pelso.. 2009.09.27. 16:53:21
@Zetek: Ismerem, amennyire ismerhető, próbáltam mondanivalójából kiszűrni a racionálisan megvalósítható elemeket. Kevés sikerrel.
Talán,az az elv valósul meg, hogy: "más a kampány, más a kormányzás". (A legkülönbözőbb politikai irányzatok csaknem húszéves aljadék ténykedésének tükrében ez az én tűréshatáromon immár belül van). Tehát, bízom benne, hogy jövő ilyenkor nem a bizonyos víziók dominálnak a főbb stratégiák alakításakor. Mindentől függetlenül fenntartom: a Fidesz legfőbb problémája Orbán. Na meg, bebetonozott, önjelölt messiásokra az országnak sincs szüksége.

Pelso.. 2009.09.27. 16:56:09
@Tehetetlen Dodó: Már akinél, már akié. Én egyiknek sem hiszem egy szavát sem.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 17:04:45
@Pelso..:
A fidesz egyszemélyes Orbán Kft jellegének megvan ám az előnye is: ott nem kell 10-20 azonos súlyú párton belüli/kívüli lobbiplatformnak fejenként egy országnyi tortaszeletet osztani. Így lesz kisebb a korrupció Magyarhonban.

Zetek 2009.09.27. 17:17:34
@Pelso..: Alternatíva? Merthogy ez a duma úgy 2000 óta dúl, amióta már nem lehet ToJóval riogatni. Kipróbáltuk a csak Orbán vissza ne jöjjön alapon a nagyszerű eredményeket felmutató Medgyessy, Gyurcsány I. és Gyurcsány II. kormányokat, valamint most Gordonkát. A választék ismert. Az MSZP világos jövőképe, melyet vegytisztaságban csak a Jobbiké közelít meg.
Pelso.. 2009.09.27. 17:30:52
@Herr SturmLiberator: Mint talány, nem a korrupció-mutyis hagyományok folytatására gondoltam. (Az istenadta nép elnézőbb lesz, ha a kormányzat jobban -de nem csak azt harsogja-, teszi a dolgát.)
Hanem, hogy ténylegesen mi lesz a társadalmat legjobban érintő főbb kérdésekkel, amelyeknek idáig, az elmúlt 7-11-15-19 évben (időintervallum mindenki pártizlése szerint) még csak részmegoldása sem akaródzott.

asz_tapasz (törölt) 2009.09.27. 17:37:36
Z mint Zombor is be van már kóstólva
www.delmagyar.hu/kecskemet_hirek/mercedes-gyar_milliardos_trukkok_a_kulisszak_mogott/2113474/

rozsaszin buldog 2009.09.27. 18:10:25
azert jo latni az itt esztoszto politikai prostitualtak fattyai mennyire rettegik a jovot.es jo latni a retteges mogott valos problemakak az anyuka altal osszekurt diplomak,es az apukak altal lopkodott zsarolt miliardokat felto voros dzsentrik uralma mamar memolyan biztos talaj.es hogy tartani kell a patasordog eljoeteletol?bizony bizony
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 18:21:37
@rozsaszin buldog: amióta megjelent Vonátzy von Szittyakürt, nem Orbántól reszket a haladó megmondológus értelmiség. Sőőőőt... legkésőbb majd a második fordulóban a legnagyobb ciánista is fideszre ikszel, nehogy betyárnindzsák kopogjanak reggel az ajtón.
Pelso.. 2009.09.27. 18:49:09
@Zetek: Alternatíva most? A lehető legkisebb rossz választandó, ez a plafon.
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.27. 19:14:24
@Herr SturmLiberator:
Azt se felejtsük el, hogy az MSZP-network mennyire kiterjedt. A választási sikereiket többek közt annak is köszönhették, hogy becslésem szerint körülbelül az ország egytizede volt közvetlenül érintett az MSZP-től kapható javadalmak osztogatásában, és itt nem a segélyekre meg a nyugdíjakra gondolok, hanem azokra az államhoz köthető jövedelmekre és megrendelésekre, amelyeknek a megszerzéséhez MSZP-lojalitás kellett. A Fidesz hasonló körei sokkal szűkebbek. Az MSZP nagyon sok mindenkinek akart járadékot adni hűségért cserébe, és ennyi pénz ebben az országban nincs. Szikárabb és keményebb irányítás kell, és ez Orbánnak valószínűleg menni fog.

Tehetetlen Dodó 2009.09.27. 19:46:13
@Elpet: Az ujjaimon számlálgatva úgy vélem, hogy a kiterjedt posztbolsi klientúra legalább évi 1000 milliárdot szívott el az utóbbi években az állami költségvetésből (a módszereket ismerjük, az autópályáktól a tanácsadói szerződéseken át az off-shore adókimentésig), így nem csoda, hogy a vörös kulisszák széthasadtak és pőrén kilátszik mögülük a komprádor kapitalizmus nyomorú valósága.
És a klientúra mohósága nem apad: ezért kell most "reform" meg "válságkormányzás" néven végrehajtott adóprés segítségével a többi 9 millióból újabb sarcot kivasalni, hogy menjen még a verkli egy darabig.
Ha a kliensek felé kifolyó lét sikerülne a harmadára-negyedére levinni, már teljesen szükségtelenek lennének ezek a pitiáner, aljas és hülye "megszorítások", amelyekkel a gazdaság előre nem megy, viszont százezreket garantáltan az egzisztenciális katasztrófa felé sodor.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 19:53:16
@Elpet: az MSZP network ezen része a 2006-os önkormányzati választás során összeomlott. (Előtte volt épp az öszödi "igazságbeszéd"). Ez rövid távon megerősítette Fletót, mert már csak a központi költségvetésből jutott a klientúrának csont a levesbe. Hosszú távon azonban kinyírta a vidéki függségi rendszert, hiszen már fideszes polgármestereknél kellett jól feküdni a közbeszerzéshez. Ráadásul az EU-s pénzek többnyire kormánycsók nélkül is mentek a jobbra tolódott vidékre. Ez aztán meg is látszott az EP választáson, a morálisan padlót fogott és kikerülhetővé vált mszp központ éltetése már a régi vidéki bázisnak se volt elemi érdeke. Otthon maradtak, vagy átszavaztak. A közbeszerzésben érdekeltek és bosszúszavazók a fideszre, a "proletárok" a Jobbikra, tekintve, hogy ha a puszta lét és vagyonbiztonság a tét, az kell, aki tesz érte azonnal. A "megélhetési bűnöző" nem vár a kormányváltásig. Ez 2010-ben bizony súlyos tényező lesz a vidéki szavazatoknál.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 19:58:28
@Tehetetlen Dodó: aham, érdemes megnézni, melyik minisztériumnak milyen cégek, külsős szakértők végeztek zabhegyezési tanácsadást, vagy valami egyéb "hatékony" kiszervezett tevékenységet. (Laktanyák privát céges őriztetéséről nem is beszélve...). És azt is érdemes megnézni, ki hagyta jóvá. Majd egy pároslábas trükk után bizonyíthatnak az önszabályozó versenyférában...
rozsaszin buldog 2009.09.27. 20:03:29
lieratorvibrator kirugtak az retkesszdsz csalkpartjabole most ,hgy megszunik az mszp nyalsz jobra
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 21:18:36
@rozsaszin buldog: rossz hír, sehova. Osztom a kéretlen kritikát jobbra balra (most is máskor is) és egyik párt fizetési listáján se fogsz soha megtalálni. Van amiben emezzel tudok egyetérteni, van amiben amazzal. Korrupcióval és kleptokráciával soha, (meséljek most jó anti-fityeszesen mondjuk Kövér tesójának apeh ügyeiről?)
Pusztán ebben az egy posztban is voltam már harmadutas füves, nátzi, maszopos, most néked hála épp exszadis. Full betli, viszem az egész palettát :)
Más blogokon is. Saját vélemény is létezik még a világon. Próbáld ki te is, hidd el, ritka felszabadító érzés, csak hozzá kell szokni, hogy mások mindig jobban akarják tudni, hogy mit is gondolok, ki is vagyok. Abszurdisztán - így szeretem.

Pelso.. 2009.09.27. 21:49:58
@Herr SturmLiberator: Nahát, Te önállóan gondolkodni mersz? Ez módfelett gyanús ám minden hatalom, illetve azok s.nyalói szemében.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 22:10:56
@Pelso..: tudom, ez adja a szépségét, na meg a császári név kötelez :)))
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.27. 22:15:58
@Herr SturmLiberator: leírod hogy mennyire el vagy szállva a harmadikutas vérfüggetlenségedtől, majd kikéred magadnak ha harmadikutasnak neveznek. következetes:D
a függetlenek vajon fel tudják ütni a kamarai törvényt, vagy az már csak a hatalom seggnyalói szokása?

rozsaszin buldog 2009.09.27. 23:02:40
te igen jolertesult es igen muvelt es tobb diplomat is magaenak nem nevezheto kondom szokeveny.te jaratosvagya a biologia hianyaban anyad szerint.hogy lehet szajon keresztul teherbeesni????mert allitolag lehet csak korulmentes es a liberator szdsz korhazaiban a buzik es leszbikusok kiserleti alanyok egesz elorehaladott allapotban vannak.kokica mar lifitis tud fujni a negynapos kondombantarolt spermabol,amit budai bernadettol koboztak el bizonyitekkent,nehogy a ruhajara kertuljon belole. nemtudom mitol feltek ennyire a libatplvaj a nepliget fai alatt szerzi be a napi betevot,es nem holmi nocskekben.sok latens buzerans
Zetek 2009.09.27. 23:04:31
@Pelso..: Mint általában. Esetleg az önálló pártalapítás.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 23:14:30
@heima a Cölöpverő: OFF-ba hajló személyeskedésre ajánlom az emilt, a többiek SZVSZ nem kiváncsiak rá (mondjuk én sem, de nem vagyok könnyen sértődő típus). Amúgy beházasodtál Mikolához vagy mi? Csak hogy én is egy kicsit skatulyázgassalak :)
@rozsaszin buldog:
"A langyos tejbe belekeverjük a szétmorzsolt élesztõt, 1 evõkanál lisztet és porcukrot, majd langyos helyen letakarva felfuttatjuk. A lisztet mély tálba szórjuk, közepébe vájunk egy kis mélyedést, és beleöntjük a megkelt élesztõt, a tojássárgákat, a porcukrot, a sót és annyi langyos tejet, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Ezután beledolgozzuk a vajat is, majd lisztezett tálba tesszük a cipóvá formált tésztát, és a tetejét is meglisztezzük. Ruhával letakarva dupla nagyságúra kelesztjük.
A kelt tésztát lisztezett deszkán 1/2 cm vastagra kinyújtjuk. 5 x 8 cm-es téglalapokra vágjuk, és 15 percig állni hagyjuk. Közben a lekvárt annyi hosszúkás darabra vágjuk, amennyi a tésztalapok száma. Mindegyikre ráteszünk egy darabot, és belegöngyöljük a tésztába. A buktákat olvasztott zsírral bekenjük, és zsírozott tepsibe tesszük, nem nagyon szorosan egymás mellé. További fél órán keresztül még kelesztjük, majd az elõmelegített, forró, gõzös sütõben, közepes lángon megsütjük."

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.27. 23:30:35
@Zetek: Önálló pártalapítás? Mondjuk:
- Radikális Heinrich Kolompár Mozgalom
- Bárkinek Blogolók Bandériuma
- Free Zuschlag Movement
- Korrupt Közbeszerző Klán
- Látszatellenzéki Párt
- Szavazógép Szövetség
- Többségjogi Egylet
- Heimaszop :)
- Radikális Heinrich Kolompár Mozgalom
- Bárkinek Blogolók Bandériuma
- Free Zuschlag Movement
- Korrupt Közbeszerző Klán
- Látszatellenzéki Párt
- Szavazógép Szövetség
- Többségjogi Egylet
- Heimaszop :)
rozsaszin buldog 2009.09.28. 01:26:33
MITAKARSZ "AZTEK" UJ BUZIPARTOT ALAKITANI?MONDJUK BRP?BUZI RETKES PART?VAGY TAN?LLOP? LIBERALIS LIBATOLVAJ OFSWOR PART?BLTP?BUZERANSOK LESZBIKUSOK TRANSZVESZTITAK PARTJA?AVAGY AZ SZDSZ BOL A MDFBOL ES A CIGANYPARTBOL EGY OLVASZOUSTBEN KREALNI EGY LIBERALISAN LIBATOLVAJ KORRUPT CSALO HAZUG ES TELJESEN HOMOKOS PARTOT?TE FASZ HA OSSZEALTOK SINCS 5% .MIRE EROLKODTOK.IDEN IS VAN OKT.23.A.ES A ALTALATOK VEZENYELT PENZELT MAGYAR GARDA FOGJA VEDENI A SZEMKILOVO KOCSOG MSZP RENDORSEGET?A FOLDALATTI KIBERELES MOST KEVESLESZ KOCSOG. A TELJES METROT A MBH FOGJA KIBERELNI LEGYEN HOL MENEKULNI A KOMCSIKNAK MEG NEKTEK.MIND MEGLESZTEK BASZVA.AZ ENYEM A BUDAI ELVTARSNO.GUSZTUSOS KIS BOROTVALT PICSA VAN ALATTA.SZOPNIO MEG TANULNIA KELL ,DE TEHETSEGES EZT A KOZELMULTBOL ALITHATOM AZ EGYETEMI EVEI ALATT CSAK AZ NEMBASZTA MEG AKI NEMAKARTA.JA ES HOGY COCOVAL PORGETI MAGAT ELOTTE?ISTENEM !KI NEM?VISZONT TENYLEG TUZES KI PICSA,ES JO DUGAS.ZETEK!!! TE MELYIK PARTOT SIJJAZOD A BUZIKET?SZDSZ???
rozsaszin buldog 2009.09.28. 01:33:37
LEHET KAPNI KETFELE PIRULAT MAGNUS FEHET ES MAGNUS FEKETE.A FEHERET REGGEL VESZEDBE A FEKETET KESO DELUTAN.
ELSORE A PICSA SZAJAT TOMD TELE.NEKEM KURVARA BEJOTT.-1 PERCIG ELVEZEK A PICSA FEJET RASZORITOM A BROKIMRA ES AZ ORRAN JON VISSZA A GECI MERT NEMGYOZI LENYELNI. NEKEM KURVARA BEJON.UTANNA 3 ORA SEGBEKURASJON SZEGENY MASNAP NEMPANASZKODIK SZORULASRA.PROBALDKI ZEK A KOCSOGODON HATHA NEKEDIS BEJON.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 06:55:56
@rozsaszin buldog:
A macskád lehellete macskaeledel szagú!
HRFBNJFDVN! MMFDGVHM!! FDRVBJZF JVFSEGHBMKD GFSDFVNJMMM NNVXXFCVNLKJHWEWDCJK !!!!!!

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.28. 08:06:55
@Herr SturmLiberator: szerinted mi a személyeskedés, ha rámutatnak egy hülyeségedre*, vagy ha szar poén űznek a nickkeddel (2* ráadásul)?
*mondjuk arra, hogy büszkén vállalod, hogy harmadikutas politikát tolsz, majd kikéred magadnak, ha ekként hivatkoznak rád
vagy arra, hogy egy 8 éves lejárató index cikkre alapozol egy elég súlyos érvelést, érdemi utánanézés nélkül?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 08:33:33
@heima a Cölöpverő:
Felhomályosítalak, hátha bejut az info a fejedbe és némi keresés után agyra talál...
Saját véleményt képviselek. Ez értelemszerűen egyáltalán nem jelenti, hogy 100%-ban mindig és mindentől eltérő akárhányadik utas. Hol ezzel, hol azzal az irányzattal, párttal, politikussal van átfedés a mondókámmal és ha épp semelyiké se gyün be nékem és volt isteni szikrám, akkor van vegytiszta önálló és elkülönülő álláspontom. Neked ez lehet, hogy szokatlan, de hát mindannyian mások vagyunk.
Ui.: te nagyon-nagyon melledre szívod, hogy én bizony NEM smakkolom Mikolát... hanyad fokú rokonod? :) Na meg persze ha kedvencedről kellemetlen infó jelenik meg, akkor az csak lejáratás lehet. Persze. A tévedhetetlenség egyedül a Jóisten kiváltsága és imádni is csak őt szokás, szigorúan polgári szemszögből :)

Pelso.. 2009.09.28. 08:37:17
@Zetek: Lehet, de ahhoz meg pénz kell, sok. Na meg kellene vagy két ciklus a kellő támogatottság eléréséhez.Az meg nyilvánvaló, hogy a jelenlegi nagyok mindent megpróbálnának az újak kinyírására, főleg, ha partiképes ellenfelet látnak benne.
Viszont, nem zárnám ki a kétkamarás parlament létrehozását, ahol az alsóház kizárólag szakmai körökből, civil fórumokból, kamarákból állna, széles jogkörrel felruházva persze. A kis létszámú felsőház meg egyéni kerületekben választott képviselőkből.
Így sem zárhatók ki a különböző összefonódások, de a lakossági érdekérvényesítés a mostaninál csak jobb lenne. Mondhatnám, ez utópia, ismét elfelejtem, hogy Abszurdisztánban élünk.

zoli29 2009.09.28. 08:43:30
OFF:
LOL: MTV ma reggeli műsorának vendégei: Bencze Izabella, Semjén Zsolt, Pröhle Gergely, a politológus vitában pedig Tőkéczky László, Mráz Ágoston Sámuel és Magyar Kornélia.
Úgy látszik, a menedzsmentből valakik nagyon szeretnének 2010 után is pozícióban maradni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 08:48:19
@Pelso..: ez az utópia ellenkezik a mai napig pontos definíció nélkül maradt demokrácia hatályos elveivel. Az általános választójogon alapuló népképviselet mindig alsóház egy kétkamarás rendszerben, max aztán a felsőházban vannak egyéni, területi v. szakmai képviselők, akik több-kevesebb vétójoggal rendelkeznek az alsóházzal szemben. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon a "szakmai", civil és egyéb fórumok szinte mindig valamely párt holdudvarába tartoznak, ergo csak egy fölösleges újabb áttételt hoznál a rendszerbe érdemi változás nélkül.
Tehetetlen Dodó 2009.09.28. 08:55:06
@Zoli28: Te nem az Echora kapcsoltál véletlenül? :o))
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 09:00:26
@Zoli28: késő a nyelvnövesztéshez, 8 év után sok HírTV gyakornok áll sorban a királyi tv-ben megnyíló pozíciókra.
zoli29 2009.09.28. 09:05:13
@Tehetetlen Dodó:
Nem. :)
@Herr SturmLiberator:
Hát, őszintén remélem, hogy nem Philip vagy Ókovács Szilveszter lesznek az MTV új arcai.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 09:23:02
@Zoli28: Ókovács semmivel sem problémásabb mint Verebes (sőt, legalább nem píszís, nem önmagát hájpolja a vitarundokban), Fülöp már gázabb, de a biztosítékot nálam Csintalan verné ki (pedig bizniszemberként kizárt, hogy ne akarna részesülni az állami tv projektből, max háttérben).
zoli29 2009.09.28. 09:26:51
@Herr SturmLiberator:
Ókovács szakmailag össze sem vethető Verebessel, de nem is erről van szó.
Ha valakiről egy egész ország tudja, hogy melyik oldallal szimpatizál, az lehetőleg ne közmédiumnál dolgozzon.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 09:34:29
@Zoli28:
ennek két akadálya van:
a) közmédium közpénzen müxik, azt a mindenkori kormány herdálja, ergo akkor kerülsz be, ha jól fexel az aktuálisnál.
b) tulajdonképpen fölöslegesen rugózunk a pártszimpátián. Normális országokban nem hétpecsétes titok, ki épp merre hajlik és ezen nem is akad meg senki. Kb annyira számít, minthogy barna vagy szőke a bemondó. A riportoknak kell semlegesnek lenniük a köztévében, értékelés helyett kiegyenlített tényközlésre koncentrálva. Kis ország vagyunk, úgyis kiderül legkésőbb valamelyik Blikk számban, hogy a bemondó néni épp melyik párt holdudvarába tartozó emberekkel bulizott stb.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.28. 09:40:12
@Herr SturmLiberator: vedd már észre, hogy már rég nem Mikoláról van szó, hanem a felszínes infok alapján mondott súlyos véleményekről.
Meg mit is írtam erről?
"Mindazonáltal senki nem mondta, hogy bárki is tökéletes lenne, emberből van Mikola is, meg te is, meg én is. Hibázhatnak, vannak gyengeségeik."
De te most azért nyugodtan nyomjad a kampányt, hogy itten bálványozás folyik, a végén még talán a kamarai törvényben is megmutatod a tényként előadott okosságot :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 09:45:13
@heima a Cölöpverő: figyu, te, vagy én rugózok még mindig az M aktán?
heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.28. 09:52:21
@Herr SturmLiberator: lehetne akármelyik másik politikus is. tudod, úgy van ez, hogy nem kötelező szimpatizálni egyikkel sem, én sem teszem, de ha a tettei/politikája alapján nem megy a véleménynyilvánítás adott személyről, akkor mondjuk ki egyszerűen, hogy nem szimpi, oszt jónapot. Felesleges körítést, élbotrányt gyártani, meg történelmet kitalálni (hazafias népfront mint komcsi szervezet 89-90-ben).
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 10:31:35
@heima a Cölöpverő: rossz hír, a népfront 89/90-ben a legjobb esetben is "csak" reformkomcsi volt, de nem épp mélykonzervatív kereszténydemokrata... de partizánból is a 2.VH után lett sok.
És a kitüntetősdire visszatérve: még ha nem is lett volna törvényellenes az akkori előírások szerint (utánanézek) de nehogy már etikusnak nevezzem , ha valaki öcsit dekorál a fél család bevonásával egyéb feladatok és jutalmak közepette. Erre nem a becsületesség a szó, hanem a NEPOTIZMUS. Nem Mikó haja színe, vagy kriptamotyogása zavar (az inkább cool). Gerincesség az, amit Popcorni májszter csinált: ugyan nem róla, hanem apjáról derült ki a besúgóság egy gunyoros-fröcsögős maszop eksön keretében, ő mégis lemondott a frakcióvezetőségről. Na ez a polgári méltóság. Ettől Mikola piszok messze van.

Google 2009.09.28. 10:35:08
@Herr SturmLiberator:
Azért azt letagadni sem tudná, hogy a lieblingjei mégis inkább a fideszesek, Orbán, Mikola, Kövér és akit még elér.
Független független, de azért nem annyira! Ahhoz külön ország is kellene.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 10:53:59
@Google: Sorry, most kiről van szó?
Google 2009.09.28. 11:00:13
@Herr SturmLiberator:
Úgy láttam, inkább Fideszéket kritizálja. Függetlenként, persze.
Rosszul látom?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 11:24:49
@Google: (fájósan a fejem hez kapok...)
Megismétlem az eredetileg Heimához intézett nagy Lenini beszédem:
"Saját véleményt képviselek. Ez értelemszerűen egyáltalán nem jelenti, hogy 100%-ban mindig és mindentől eltérő akárhányadik utas. Hol ezzel, hol azzal az irányzattal, párttal, politikussal van átfedés a mondókámmal és ha épp semelyiké se gyün be nékem és volt isteni szikrám, akkor van vegytiszta önálló és elkülönülő álláspontom. Neked ez lehet, hogy szokatlan, de hát mindannyian mások vagyunk."
Benne van a válasz. Ha végigolvasod ennek a kétszázakárhányasra nyúlt posztnak a történetét, látni fogod, hogy meg lettem vádolva független fidesz-seggnyalással, független (ex)szociszadizmussal, független harmadik utassággal, általad meg most épp független fideszkritzátorsággal.
Persze ha van rá időd, készíts elemzést mind a majdnem 2000 blog.hu commentemről és szerencsére csak alig maréknyi cikkemről, jómagam is kíváncsi lennék, külső szemlélők szerint alles zusammen kinek is látszom a láncos kutyájának :)

Google 2009.09.28. 11:35:26
@Herr SturmLiberator:
Kár a gőzömért, most mondod, hogy független vagy, nem láncos kutya. Aztán azt mondod még, hogy a látszat. Az csal.
Maradjunk ennyibe.
Még annyit, azok közül, akik itt a Fidesz ilyen-olyan irányultságát, váltását hánytorgatják fel -nem kevesen - maguk tényleg eljutottak az egyik széltől a másikig, mert ki mint él, úgy ítél.
(Ne vegye magára! Feje se fájjon!)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 11:46:29
@Google: Nyugi, se füvet, se kritikát nem szívok mellre. Csak hát azok a finom különbségek:
- valamiben egyetértés nem egyenlő a mindenben egyetértéssel
- valamiben ellenkezés nem egyenlő a mindenben ellenkezéssel
- és egyik verzióhoz se kell párttagsági (láncoskutyaság)
(SZVSZ szerintem csak a párttagságitól/aktivistáskodástól számítva nincs függetlenség, addig számtalan fokozata van a dolognak kívülállástól a szimpatizánsságig. Összességében, vagy esetileg.)
Tök jó, hogy ez a poszt is lassan egymás közéleti preferenciáinak kiokoskodásáról szól az eredeti topic helyett :)

statez 2009.09.28. 11:56:46
Most kezdődik egyébként az az időszak, amikor Fidesz és Orbán minden erejét megfeszítve el szokta kezdi ledolgozni az MSZP hátrányát. Úgy hogy én azért kellő óvatossággal kortyolgatnék előre a medve bőrére...
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 12:15:47
@Google:
uccsó OFF a témában: nem én kezdtem :) Bár aláírom, hogy provokatív nick-nevem nincs előnyömre. (libber blogokon a Sturm elem miatt nátzy vagyok hót bizti, polgári partikon meg libbant hót bizti) No meg a jó öreg magyar-effekt, értsd: hajlamosak vagyunk jobban tudni, hogy a másik mit gondol mint ő maga. Utána aztán ezt a halálig bizonygatjuk, nehogy már máshogy legyen. Saját tévedés beismerése egyenest sci-fi elvárás, inkább megmagyarázzuk mint a vesztett foci-meccset.
@statez:
hümm, eddig így volt. Most azonban a kúrmány galaktikus öngólokat rúg magának napi bontásban, már oknyomozó riport se kell a kihulló csontvázakhoz.
De Omár blogtársam már megmondta a tutit: az nyer, aki nem múlja alul a másikat. Van még pár hónap, de nem a Zorbán volt hatalmon az utóbbi 8 évben, ergo mutyik nem róla tudnak kiderülni. Max van egy-két zakkant helyi überpolgár, mint az esztergomi feleségverő. Orbánveszéllyel riogatni meg nem fog menni, ha a durvább ligában játszó Jobbikot se sikerült mumusnak beállítani (vö.: ki legyen a harmadik erő).

zoli29 2009.09.28. 12:21:47
@statez:
Tudom, hogy általánosan elfogadott nézet, hogy a Fidesz saját magát győzte le 2002-ben és 2006-ban is, de egészen biztos vagy benne, hogy ez így van?
Nem arról van szó, hogy valójában MSZP-s politikusok is mondanak ugyanakkora baromságokat, mint Kövér vagy Mikola, csak azokból nem csinál olyan (vagy semmilyen) ügyet a média nagy része?
Olvastad Szanyi közelmúltbeli megnyilatkozásait Molnár Oszkárról meg a Fideszről? Pl azt, hogy a Fideszt már régen be kellett volna tiltani?
Ha egy fideszes politikus mond hasonlót az MSZP-ről, országos botrány lett volna belőle, Napló-riporttal, sms-szavazással, Szili Kati félrehajtott fejével.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 12:31:49
@Zoli28:
Ebben van igazság, a siker oka: 2002/2006-ban még nagy szerepe volt a hagyományos médiának, az meg szoclib holdudvar. Ez ellen persze azzal lehetett volna védekezni, hogy nem játszik fölösleges céltáblát a fidesz kevesebb-több alapon. Az utóbbi időben visszafogottan kampányol és mégis nagyobb sikerei vannak. Kevesebb nyilatkozat és kampánybeszéd = kevesebb joggal/jog nélkül kiforgatható szöveg. Az mszp viszont most kormányon van még, tehát ő áll a célkeresztben.
Másrészt most már viszont óriási sikere van a netes politizálgatásnak (ezért is prókárkodunk mindannyian itten). És ebben viszont piszok nagy lemaradása van az Mszp-nek. A balos bloggerek is inkább szadiközeliek, a Jobbik digitális légióiról nem is beszélve (érdemes nézni a webcountert, lassan többen nézik a kuklux.infót, mint pölö az indexet).
na meg a HírTV a csillogó szemű bemondogatásból átrakta a hangsúlyt a következetes oknyomozó riportokra á lá HVG, azóta hápognak is a mutyialisták.

Tehetetlen Dodó 2009.09.28. 14:41:42
@Zoli28: Így van. Azaz így volt, ezért is röhög az ember kéjes pofával, hogy az M1-en kirántották alóluk a szőnyeget, szinte az Echo-n érzed magad, ha odakapcsolsz...
Fogyatkozik a médiabefolyás, lassan már csak a 168 óra tartja magát, meg a nemzetközi brigád: egy orosz, egy bolgár meg egy németh, hehe.
Meg persze a rettenthetetlen és fáradhatatlan Gréczy Zsolti, de az külön műfaj, az ember azt hinné, szed valamit normalitás ellen.

Google 2009.09.28. 15:04:42
@Herr SturmLiberator:
Elnézést, hogy ilyet kérdezek, de tényleg nem tudom, nem vagyok jártas stb., a "kuklux.infonak", barikadnak van-e fóruma, fórumai?
Rengeteg kommentelőt látok imitt-amott otthontalanul csángálni, ebből arra következtettem, nincs hol megszólalniuk, csak a más fészkébe.
Mi az igazság?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 15:56:02
@Google: nincsen, a radijobber szférában ahogy észrevettem csak a Bombagyár meg a Hunhír enged commenteket többé-kevésbé szűrve. Vonáék vérig vannak sértve, ha az egyéb médiák szapulják őket, bezzeg ők maguk sem tesznek mást és nem is kíváncsiak az ellenvéleményre (esélye sincs fórum híján). Follow the Leader vagy hazaáruló vagy logika. De persze kikérik maguknak, ha fasírozottozni merészeled őket. Talán ezért is ősiségkutatnak a messzi múltban, mert egy kicsit közelebb kutatva 1848 tájékán ciki módon még egymással jól szót értő nemzeti radikálisok voltak, akik az összefogásban és nem egymás kanál vízbe fojtásában utaztak. Szép magyar valóság.
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 16:30:15
Kieg: pedig egyik oldal se fogja megúszni a párbeszédet, ha jó eséllyel 2010-ben bejutnak Vonáék a parlamentbe. Azzal, hogy kölcsönösen elhatárolódnak, csak újabb lövészárkok jönnek a régiek mellé. A röhögő harmadik meg nem a haza lesz, az tuti. Vérzivataros történelmünk pont arról híres, hogy saját elmérgesedett belharcaink kötöttek le míg a tatár, török, osztrák, kisantant, német, orosz már csak egy kávét kért és beleült a tutiba.
rozsaszin buldog 2009.09.28. 20:44:09
jajajajaj.
en harcikutyakkal tepetnem szet a barati kutyakat es a kommunistakat. a csaldjaikkal eggyutt.de azt hiszem a kutyak is felfordulnanak ennyi mocsoktol.a dunaba beleloni meg kornyezet szenntezes.szeinten a cirkusz a nepnek jo szlogen lenne. mondjuk nyivanos akasztogatas majus 1 en. a andrasy ut faira.lacipecsnyevel sorrel lufikkal.a gyerekeknek meg samlikirugo verseny. ki ugyesebb ! igy a fiatalok megtanuljak nemszabad mszp be belepni,es megtanuljak a gyulolet azon fokat amin oket nevete ez a mocsok kormany. a noi akasztottaknak kijar a kenyelmes selyem zsinot. a temetes egyszeru lenne egy elhagyatott homokbanya es rajukrobbantani a homokot.es felengedni halastonak.aztan lehetne keresgelni mint attila sirjat.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.28. 21:35:59
@Herr SturmLiberator: rossz hír, de a népfront 89 okt 23 után egy volt a sok civil mozgalom közül.
Kitüntetés: az nem etikus, ha életműdíjjal tüntetnek ki egy 28 éves embert (ágikának sikerült ugyanezzel a díjjal), vagy úgy adja a testvérének, hogy köze nincs a szakmához. És még mindig egy utolsó szagágazati díjról beszélünk, amit évente megkap 50 ember, nem a Kossuth-díjról.

statez 2009.09.28. 21:37:33
@Herr SturmLiberator:
zoli28
Sikeres 4 évnyi kormányzás után vesztettek el 2 egymást követő választást, amire semmilyen mentsége nincs különösen Orbánnak. Fidesz és Orbán népszerűsége relatív, mindenekelőtt Gyurcsánynak köszönhető és nem a 8 évnyi ellenzéki teljesítménynek. Ezt a közvélemény-kutatások egyértelműen jelzik. Bajnaiék már megkezdték az osztogatást a saját szavazói bázisuknak, távfűtés, gázárcsökkentés, és ez még csak a kezdet. Az MSZP és a kormány népszerűségvesztése megállt, sőt enyhén emelkedni kezdett. És még több, mint félév hátra van.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 22:03:35
@heima a Cölöpverő: menjen Ágika is a sunyiba :) Amúgy egy percig se vitatom, hogy Mengelicáékhoz képest Mikulás a rendes bácsi a szomszédból ÁMDE (most mindegy hogy joggal/jog nélkül) őt tapasztalat szerint nagyon eredményesen "hájpolják" tönkre. A logika azt diktálja, hogy maradjon felőlem háttérben Orbán udvari EÜ guruja, de kampányarcnak - alkalmatlan. Kevesebbet hoz, mint amennyit veszít. Ezek a fránya és bizonyított tények. Na mindegy majd Egytáborzászlós Viktor eldönti, hogy mit variál össze, aztán meglássuk lehet-e még szarabbul kampányolni, mint 4 éve.
@statez: Bajnainál csak egy dologban van tartalék, az EP választás alatt otthon maradt (bajcsizó, kertészkedő, nyaraló, segélyt elvedelő), de most már parázó szavazók. Tartsuk észben, hogy a 40%-ot se érte el az EP választás részvétele, ergo a szavazók 60%-a (többség) vagy hányik az egésztől, nem veszi komolyan, vagy uccsó pillanatban dönt. Na ők lesznek a királycsinálók - mint mindig. A közvélemény fürkészek csak arra tudnak építeni, aki bevallja szavazófülkén kívül is az épp aktuális pártszimpátiát.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.28. 22:05:28
@rozsaszin buldog: dr. flash rokona vagy? Lökjed!
zoli29 2009.09.29. 09:38:14
@statez:
"Sikeres 4 évnyi kormányzás után vesztettek el 2 egymást követő választást, amire semmilyen mentsége nincs különösen Orbánnak"
Egészen biztos, hogy Orbán is hibázott, meg mások is, de lássuk be, hogy nem egyenlő feltételek mellett indult a Fidesz és az MSZP, 2006-ban különösen nem.
A kereskedelmi tévék és sokszor a közszolgálati is egyértelműen kettős mércével mért/mér: ha fideszes politikus környékén történik valami botrányszagú, annak hírértéke van, ha ugyanez egy MSZP-ssel fordul elő, arról szemérmesen hallgatnak, mert hát "nem akarnak politizálni". Ilyen módszerek mentén működik a Mokka, a Napló, a Tények, az Este, a Napkeltéről már nem is beszélve.
Csak két példa:
1. A HírTV az elmúlt években számolatlan botrányt derített fel különböző MSZP-vezette önkormányzatoknál, MSZP-s polgármesterek körül, de ezek közül gyakorlatilag egy sem érte el az országos tévék hírműsorainak ingerküszöbét.
A fóti és esztergomi botrányok (vagy Edelény) viszont hónapok óta a kereskedelmi tévék fókuszában vannak, szinte nincs nap, hogy ne lenne szó róluk valamilyen formában.
2. 2006-2007 körül talán az ÉS-ben megjelent egy írás, ami arról szólt, hogy Martonyi János a Kádár-rendszerben jelentett bizonyos külföldi magyarokról. Krizsó Szilvia egyből meg is hívta Martonyit az Estébe, és (helyesen) 10-15 percen keresztül keresztkérdésekkel próbálta őt sarokba szorítani.
Néhány héttel vagy hónappal később Petrétei Józsefről is olyan hírek jelentek meg a sajtóban, hogy a rendszerváltás előtt jelentett egyes ellenzéki mozgalmakról a belügynek.
Nos, az ő esetében ugyanez a Krizsó Szilvia úgy kezelte a dolgot, hogy valami teljesen más témában Petrétei vendég volt az Estében, majd az interjú legvégén egy rövid kérdésre adott rövid válasszal el is volt intézve az ügy.
Ez csak két példa, de még nagyon sokat fel lehetne hozni, ami azt mutatja, hogy a mainstream média nem azonos mércével mér a két nagy párt esetében, ami pedig nem kis mértékben befolyásolhatja a választási eredményeket.
"Fidesz és Orbán népszerűsége relatív, mindenekelőtt Gyurcsánynak köszönhető és nem a 8 évnyi ellenzéki teljesítménynek."
Sokan mondják, hogy a Fidesz milyen csapnivaló ellenzék, mennyire rossz teljesítményt nyújt ellenzéki pártként, stb. De azt a kérdést még kevesen tették fel, hogy volt-e egyáltalán lehetősége sokkal többet tenni annál, amennyit tett. Mit kellett volna tennie Orbánnak, hogy azt mondják rá: ez nagyszerű ellenzéki teljesítmény volt!
(Azokat a butaságokat most hagyjuk, hogy le kellett volna mondaniuk a mandátumukról, és akkor ki kellett volna írni az új választásokat, mert ez nem igaz! Meg azt is hagyjuk, hogy Orbán miért nem állt a Kossuth tériek élére, hogy megdöntsék a rendszert, mert ennek sincs sok értelme!)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.09.29. 10:59:12
"Horn Gyula sajnos beteg"
Hát miket beszél ez a Viktor? :)
Hát miket beszél ez a Viktor? :)
Thulsa Doom (törölt) 2009.09.29. 11:17:22
Orbán egy szánalmas balfasz. Igazi vesztes.
2002-ben még minden idők legszerencsétlenebb balfékével, Medgyessyvel is le lehetett győzni. 2006-ban megjátszotta a megfontolt halvérű okostojást, Gyurcsány meg lemosta a színpadról.
Erre jön a rajongói válasz hogyaszondja: "Há' nem a Viktor a hibás, mert a tanácsadói mondták neki, hogy nyugdíjas múzeumi teremőrnek maszkírozza magát, hogy legyőzze az idegbeteg Gyurcsányt". Aha, persze...
Kormányzása során is csak akkor kezdett el nőni a népszerűsége, mikor behülyítette az embereket lakáshitellel, diákhitellel, a közalkalmazottaknak nulla százalékos kamatra adott hitelekkel, hitelből finanszírozott állami beruházásokkal, aminek a fedezetét elfelejtette mellé rakni, utánam az özönvíz alapon. Hú de nemzeti politika vót!
Most meg kurváranemzeti nemkelvizitdíj, szociális népszavazás, neazemberekfizessékmeg szöveggel nyomul.
Remélem miután kormányra kerül és kiderül, hogy ez csak szöveg volt, őt már tényleg meglincseli a tömeg, nem úgy mint a kibaszott Gyurcsányt.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 11:34:26
www.mindigamasikahibas.hu
Felőlem regnáljon akár az ördög öreganyja, csak mutogatás, magyarázás helyett így lassan 20 évvel a módszerváltás után ideje valami eredménynek...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 13:53:03
@Pelso..: jaja, már köremilben is 2x megjött. Szép csomagolás és ráadásul folymatosan bővül a cikk.
Legalább a humoros puma dübörög :)
Legalább a humoros puma dübörög :)
Pelso.. 2009.09.29. 16:46:23
@Herr SturmLiberator:
Humor mellett elgondolkodtató, mennyi minden történhetett volna másképp az elmúlt 7 évben, sőt, az elmúlt 20-ban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 17:16:36
@Pelso..: idézzem Kölcsey Huszt c. versét? :)
zoli29 2009.09.29. 18:15:58
@mavo:
Szerintem nem magyarázat mindenre "a ballib médiafölény". Le is írtam, hogy nyilván a Fidesz és OV is követett el hibákat. Viszont az MSZP semmivel sem volt különb sem 2002-ben, sem 2006-ban, de velük mindig kíméletesebb volt a média. Ezt talán te is beláthatod.

Tehetetlen Dodó 2009.09.29. 18:54:09
@Zoli28: Mindenre nem, de vastagon belejátszott. Ne felejtsd el, a 3 földi sugárzású adó hatását, és az abszolút fölényt a sajtóban. És ezek a független médiamunkások tényleg utolsó lehelletükig szogálják a Pártot és az Eszmét.
statez 2009.09.29. 19:30:09
Ne legyen igazam, de a 4 évvel ezelőtti forgatókönyv megint Damoklesz kardjaként kezd lebegni a Fidesz feje felett. A legfrissebb, mai közvélemény-kutatások szerint is jön fel az MSZP, Bajnai pedig valóságos szárnyalásba kezdett. És még hol vannak a választások. Minden jel szerint Bajnai lesz Orbán ellenfele, még kéreti magát egy kicsit, aztán Orbánnak annyi. Még egyetlen miniszterelnök-jelölti vitán sem állta meg a helyét, Bajnaival szemben pedig szerintem minden idők legnagyobb zakója vár rá. Ha viszont képes lesz ezt a választást is elveszíteni, legalább annyi haszna lesz a jobboldalnak, hogy egyszer s mindenkorra eltűnik a közéletből. Már legalábbis, ha nem rajta múlik a távozás, hanem a Fidesz végre megembereli magát, és elkergeti. Mert ha rajta múlna, lenne bőr a képén maradni. Ebből kaptunk kóstolót 2006-ban...
bz249 2009.09.29. 19:42:52
@statez: négy évvel ezelőtt 50:41-ből jött fel az mszp, most 67:18-ról indul a meccs
2005
www.median.hu/object.bd312fd9-2309-4d2d-856e-b7212404210d.ivy
2009
www.median.hu/object.48441cf4-3c9e-455b-8ddc-6eb11e3381e4.ivy

Google 2009.09.29. 20:00:42
@statez:
Tényleg ne legyen igaza!
Egyébként nem is lesz.
Ez egy egész gépezet, egy szoc-lib gépsor, amíg lassan átállítják, telik az idő, de menni fog, avagy: Isten malmai lassan örölnek, de örölnek.

bz249 2009.09.29. 20:11:31
@statez: a mediánt szoktam nézni, mert náluk a legalacsonyabb a bizonytalanok aránya... egyébként láttuk mennyit ért Szili népszerűsége, amikor ténylegesen is használnia kellett
statez 2009.09.29. 20:17:07
@Google:
Én 2006 óta nem hiszek semmilyen közvélemény-kutatásnak. Ami persze nem azt jelenti, hogy csalnának, vagy tévednének. Egyszerűen az országgyűlési választásokkal kapcsolatban az emberek nem őszinték, ezért óriási kockázatot rejt mindenféle előre jelzés. Nagyon nagy a bizonytalanok száma, az MSZP-ből kiábrándult embereket pedig bármikor újra maguk mellé tudják állítani egy kis alamizsna osztogatással. Márpedig osztogatás lesz, és már van is. Lásd gázár- és távhőcsökkentés. A Fidesz pedig a hajrában hibát hibára halmoz, és amíg Orbán az első ember, ebben nem is lesz változás...

tevevanegypupu 2009.09.29. 20:19:21
Bajnainak nagyon jo sajtoja van, ugy tuntetik fel mint aki a valsagbol kivezeti az orszagot es ezt napont minden ballib ujsag leirja ketszer-haromszor. Mar senki nem emlekszik a gazdasagi miniszterre a Gyurcsany kormanybol, sem a libakra. A libak (szocialista noszavazo) koreben kulonben is nepszeru lehet, van benne valami egy videki bonvivanbol, az sem baj, hogy masod szerposztasban. Veszelyes lesz ha esetleg megis inditjak. Foleg ha lesz annyi esze, hogy Lendvait es a tobbi lestrapalt szocialistat nem veszik be a kampanyba.
statez 2009.09.29. 21:24:25
Bajnainak, ha ilyen mértékben növekszik a népszerűsége egyszerűen ki sem térhet a jelöltség elől. A legijesztőbb az egészben, hogy a miniszterelnök csere már egyszer bejött, és már megint bejönni látszik...
bz249 2009.09.29. 21:28:34
@statez: Bajnainak azért "nagy" a népszerűsége mert nem politikus... ha politikus lesz, lásd Pécs.
tevevanegypupu 2009.09.29. 21:32:53
Nem kell hinni semmifele kozvelemeny kutatasnak, statisztikanak. Es foleg nem lenne szabad olyan magabiztosan hinni a gyozelemben (fidesz), nem
szabadna olyat igerni amit nem tartanak be. Ne igerjenek, ne hazudjanak, ne nagykepuskodjenek. Meg kellene igernie az elszamoltatast, a ciganykerdes rendezeset (vagy legalabbis megkezedni)
es az oktatas es egeszsegugy rendbetetelet, a korrupcio csokkenteset. Ha ezeket valoban elkezdik, ha nem torodnek azzal ki mit szol hozza, akkor tenyleg bebetonozzak magukat husz evre. Ketharmad kellene..de az nem lesz meg. Es errol nem a Jobbik tehet majd, hanem az eddig tartozkodo szocialista es liberalis szavazok. Nem abrandultak ki, nem csalodtak, es barmire keszek, hogy Orbanek ne gyozhessenek. Merthogy ez nekik nem ideologiai, hanem penzkerdes.

statez 2009.09.29. 21:52:57
@Herr SturmLiberator: Orbán káderpolitikájának a bosszúja, hogy a Fidesz ellenzéki politikájának nincs arca. Szijjártó egy természeti katasztrófa, 20 éve képtelenek alkalmas pártszóvivőt találni...
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 22:03:42
@statez: mondj egy pártot Magyarországon, ahol nem káderpolitika megy :(
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.29. 22:06:11
@Pelso..: én változatlanul országunk Ausztriához, vagy Szlovákiához kapcsolását javallom. Magunkra hagyva csak egymást nyírjuk.
statez 2009.09.29. 22:20:39
@Herr SturmLiberator: Jó, de Orbán káderpolitikája azért megérne egy külön posztot, Mikolától Szijjártóig, meg a ciklusonként ide-oda üldögélő fideszes képviselőkig, amiket már megint ő választ ki egy személyben...
Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.30. 09:07:59
@statez:
És a többi? Nézd csak az EP listákat:
Jobbik: haverok, családtagok (pölö Novák és Hegedűs asszonykája kapásból). Gondolom a nyelvismeret és szakértelem volt a döntő érv...
MSZP: önsorsrontó leszerepeltek listája. Göncz mint húzónév? Vagy mégis apuci meg a hazai kapcsolatok....
LMP: Bibó Kolesz helyett CEU és euroatlanti biztosfüggetlen civil műhelyek pajtásai, szegény Ivádi Gábor lógott csak ki a sorból...
MCF: no comment
SZDSZ: na itt is a régi arcok, haverok a haladás és szabadszelleműség jegyében...
MDF: valóban, nincs UDF ügy...
Lényegében csak annyi a különbség, hogy egyes pártok vezér(klikk) elvűek, másoknál 2-3 rivalizáló "platform" regnál, de pozícióba soha senkinél se elsődleges a szakértelem miatt kerülsz. Rákosi óta fő a párt(vezér)hűség aztán majd csak lesz valahogy.
Olyan eseteket már meg se említek, hogy a demokrata Obama megtartotta a republikánus hadügyminisztert, a konzervatív Sarkozy a szoci külügyminisztert... majd talán Augusztus 2150-ben elérünk idáig, ha még létezünk.

zoli29 2009.09.30. 09:27:42
@statez:
Az óvatosságot és a józan mérlegelést fontosnak tartom, de a károgást nem szeretem. Te most éppen károgsz.
A Századvég valóban 45 pontra méri Bajnai népszerűségét, de nézd meg a többi közvéleménykutatót:
Szonda-27, Medián-22 (többet most nem találtam)
Azt írtad: "Én 2006 óta nem hiszek semmilyen közvélemény-kutatásnak"
Most viszont 1 db közvéleménykutatásra hivatkozva már a Fidesz bukását vizionálod.
Kicsit következetlen vagy.

Szentgáli 2009.09.30. 14:33:16
- - - @tölgy: tölgy · konzervativok.blogspot.com 2009.09.26. 14:58:57
@Szentgáli: na egy másik csomagolóművész. Magát nem minősítettem kisember. Mert maga minősíthetetlen.
A maguk versenyét ismerem, leginkább a ballib segghez való jobb hozzáférésért zajlik.
Nagyon felbátorodott itt maga, félreértvén a jobberek jó modorát, pedig amekkora szart hoztak az én országomra a maga pártjai és elvbarátai, amiatt hosszú évekig csak a sarokban állhatnak és kukorékolhatnak maguk - - -
Lám-lám, elég csak egy kis kritika (párt-segg-holdudvart tetszik nyalni önfeledten, szépen, fényesre) és máris kimutatja a foga fehérjét a jeles és bölcs, ámde méltatlanul el nem ismert, politikailag, de leginkább szellemileg elnyomott értelmiségi, aki a választások eredményétől várja a szakmai sikereket. Magánál ez a csomagolás valami fixáció? Kartonpapíron született, vagy mi? Mulattató, ahogy kijelenti, hogy nem minősít, majd minősít. Nem lehet, hogy az ilyen értelmetlenségei és önellentmondásai miatt akadt el az életben és nem a gaz kommunisták miatt? Aztán meg, honnan tudja, hogy van-e nekem pártom és melyik az? Magácska ilyen buta, vagy ez is csak egy szerepjáték? Tényleg azt hiszi, hogy a politikai elborultság pótolja a szakmai kvalitásokat? A jó modorról való kioktatása is szánalmas, miközben a szarról prédikál és elhallgattatná a más véleményen lévőket. Ez ám a kommunista tempó!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.09.30. 18:51:46
@Zoli28:
2002-ben (kurva neccesen), de még lehetett médiafölényről harákolni (a folyton emlegetett köztévé és közrádió kőkeményen fideszes kézben volt), de 2006-ban már nem. 2006-ban onnan szerezted az infódat, ahonnan akartad, és ha kicsit utána számolsz, az ún. jobboldali média már igazából többségben van az ún. baloldalival szemben, ráadásul az ún, jobboldali média sokkal egyértelműbben pártfüggő, mint az ún. baloldali.
Keress ún. jobb- és baloldali médiákban az egyes pártok mocskáról információt, és ha más nem, az majd rádöbbent, hogy állunk. A Magyar Nemzet, Hír TV, pl. mély kussban van a fideszes botrányok ügyében, míg pl. a Népszabadságban simán megjelenik egy cúslág ügy.
A Népszabadságot például a Teller-ügy óta ekézik azok, akik az egy időben hetente pervesztes Magyar Nemzet törzsolvasói.
Muhaha.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.09.30. 18:55:08
@Zoli28:
"A Századvég valóban 45 pontra méri Bajnai népszerűségét, de nézd meg a többi közvéleménykutatót:"
Ebben az a kurva pikáns, hogy a Századvég tulajdonosi köre révén ... hm ... szóval nem maszop-közeli. Ajánlott keresési vonal: Centum, Stumpf, Simicska, Kövér Szilárd ...
ja, és persze Orbán Viktor.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.09.30. 20:34:50
@mavo: 2002-ben is onnan szereztél infokat, ahonnan akartál, csak éppen akkor is, most is a két országos fogható (tv2, rtlklub) csatorna híradói, közéleti műsorai jelentették a valós médiafölényt. a nyomtatott sajtó/internet csak a máz, közgondolkodás befolyásolására nem igazán alkalmasak "nagy tv" nélkül.
A Népszabadság megy egy proli szar.
A Népszabadság megy egy proli szar.
Bajkon úr 2009.09.30. 21:10:14
@mavo: Az is nagyon jellemző, hogy a Népszabadságban aránylag sok Gyurcsány-kritika jelent meg, míg a jobboldali sajtóban nem létezik Orbán-bírálat, még azok között sem, akik tudnak késsel-villával enni (Heti Válasz) nem beszélve a Magyar Nemzet és a Demokrata sokadrangú firkászairól.
Google 2009.09.30. 21:22:44
@Bajkon úr:
Az utóbbi időben (5 éve) mintha Gyurcsány kormányozna, kormányozott volna, vagy nem?
Ezért járhatott inkább rá a rúd.
Ezenkívül az igazi humor/próza ellenzéki, azt hallhattuk akkor, amikor a szoclibek nem voltak hatalmon.
Ki hitte volna, hogy ez csak Fidesz ellenzékit jelent?

tevevanegypupu 2009.09.30. 21:37:46
Orbannal is lehet talalni kifogasolni valot. De hol van ettol Gyurcsany! Nem kell elfogultnak lenni Orbannal, ha Gyurcsannyal hasonlitja ossze az ember, Orban szinte tokeletesnek latszik mellette. Ezenkivul valoszinuleg amennyien imadtak Gyurcsanyt a baloldalon, annyian utaltak is ugyanott. Rajuk nehezedett, gyotorte, leigazta, tonkretette, fenyegette es zsarolta oket.Es mindenekelott: bolondot csinalt beloluk.
Tehetetlen Dodó 2009.10.01. 07:13:11
@tevevanegypupu: Egy nagy szolgálatot azért ne vitassunk el Fletótól: áldásos munkássága nyomán hullott le a lepel az úgynevezett "baloldal" valódi pofájáról és végülis pártját is sikerrel a lejtőre taszította.
Hogy mellékesen az országot is hazavágta?
Hát, Istenkém, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács.

tevevanegypupu 2009.10.01. 09:51:44
@Tehetetlen Dodó:
kovetkezeskeppen tuti, hogy bekerul a tortenelembe. Megpedig ugy mint a tortenelmi baloldal szetveroje. Tortenelmi, mert nem hiszem, hogy - Oroszorszag az mas - hogy a keleti tombben sikerult volna annyi regi elvtarsnonek es elvtarsnak atmentenie magat a rendszervaltasban. Nem is lehet oket felsorolni hanyan voltak, nem fernek ki a lap aljaig. Az orszag megujulasanak meg talan most jott el az ideje. Tenyleg nullarol indulunk..

Tehetetlen Dodó 2009.10.01. 10:10:20
@tevevanegypupu: Sajnos nem nulláról, hanem erős mínuszról indulunk.
Ezeknek még a maradék meglévőt is sikerült szétverniük. Most rosszabb a helyzet, mint 20 éve: eltűnt az állami vagyon és eltűnt a társadalom erkölcsi tőkéje is. Ív Béla dolga a tatárjárás után vidám karnevál volt ehhez képest, ami most vár az új kormányra.

tevevanegypupu 2009.10.01. 10:18:55
@Tehetetlen Dodó:
Raadasul eros ossztuzben kell dolgozniuk, mert a maradek szocialistak megmaradnak mint a parlagfu. Kis felelossegrevono gyomirtas sem artana majd.

tevevanegypupu 2009.10.01. 10:19:28
@Tehetetlen Dodó:
Raadasul eros ossztuzben kell dolgozniuk, mert a maradek szocialistak megmaradnak mint a parlagfu. Kis felelossegrevono gyomirtas sem artana majd.
Raadasul eros ossztuzben kell dolgozniuk, mert a maradek szocialistak megmaradnak mint a parlagfu. Kis felelossegrevono gyomirtas sem artana majd.
tevevanegypupu 2009.10.01. 10:20:00
@Tehetetlen Dodó:
Raadasul eros ossztuzben kell dolgozniuk, mert a maradek szocialistak megmaradnak mint a parlagfu. Kis felelossegrevono gyomirtas sem artana majd.
Raadasul eros ossztuzben kell dolgozniuk, mert a maradek szocialistak megmaradnak mint a parlagfu. Kis felelossegrevono gyomirtas sem artana majd.
tevevanegypupu 2009.10.01. 10:37:00
@tevevanegypupu:
jaj bocsanat, hat ennyiszer nem akartam leirni.):

Tehetetlen Dodó 2009.10.01. 11:44:01
@tevevanegypupu: Repetitio est mater studiorum.
tevevanegypupu 2009.10.01. 12:16:55
@Tehetetlen Dodó:
Na jo, de ez mar inkabb eroszakolasnak tunt.(:

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.10.15. 16:03:40
Savanyú narancs(ok) in da house:
index.hu/belfold/1989/2009/10/15/mikola_es_stumpf_a_hazafias_nepfront_alelnokei_lesznek/
Ui.: majd heima megmagyarázza :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.15. 19:35:42
@Herr SturmLiberator:
Értsd már meg végre, hogy ők jó komonisták voltak!
Azért tülekedtek a pozíciókért, hogy belülről bomlaszthassák a rendszert.
Hogy ezt mindig el kell magyarázni, ejj, ejj.
XD