Bánffyhunyad büszke várai
2009. szeptember 24. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Bánffyhunyad büszke várai

  Régi vágyunk volt, hogy átkrúzingoljunk Bánffyhunyadon, Kalotaszeg történelmi központján, amely a Nagyvárad-Kolozsvár főút mentén fekszik. Persze mivel primitív suttyók vagyunk, nem a varrottas kézimunkák, a népviselet vagy a környék Kós Károlyt is megihlető régi templomai érdekeltek minket, az ilyesmit meghagyjuk az Aranytíz szőrös lábú néptáncos lányainak és a piliscsabai csodát megálmodó Makona Tervező Kft. még szőrösebb lábú építészeinek. Hanem igazából a híres cifra palotákat akartuk látni, ami most végre sikerült is.

  A cifra palotákat a helyi oláhcigányok építtették maguknak, s ma Bánffyhunyad fő nevezetességeinek számítanak, a főtéri Avram Iancu-szobor és Horea-mellszobor mellett. Az oláhcigányok 1990 előtt ki volta tiltva a településről, csak hetente egyszer jöhettek be a vásárba. Aztán elérkezett a szabadság, és elkezdett teremni a bodza, ami olyan jól fizetett, hogy a korábban sátoros cigányoknak nevezett oláhcigányok beköltöztek a főutcába. Itt aztán az egyikük 10-15 éve kitalálta, hogy neki lesz a legnagyobb és legdíszesebb háza a városban, s meg is indult az építkezés. A többiek látták, mi készül, ezért úgy döntöttek, hogy ők még nagyobbat és még díszesebbet építtetnek maguknak. Vad versengés alakult ki, s vagy 30-35 cifra palota kezdett kiemelkedni a földszintes parasztházak közül. Aztán valami történt, talán lement a bodza ára, vagy ki tudja, úgyhogy menet közben sok tulajnak elfogyott a pénze, s a házak félkészek maradtak - egyedül csillogó tetőzete készült el csaknem mindegyiknek

  Mi ezúton is üdvözöljük a bánffyhunyadi polgármesteri hivatal építésügyi illetékeseit, egyben jelezzük, hogy amennyiben elég büdösrománozó kommentet kapunk, kalandtúránkat Kolozsvár lakótelepein folytatjuk.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr121403112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabe2 2009.09.24. 12:04:42

A Mercedes-jelek nem látszanak jól az egyik villán, pedig motívumként vannak végigvezetve a ház minden részén.

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.24. 12:11:19

Úgy is el lehet Európába jutni, ha jobbra indulunk, csak úgy hosszabb az út.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.24. 12:15:52

A cigányvajdák palotái akkor ütnének igazán, ha piliscsabai csodáról is 1-2 képet berakott volna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 12:16:36

Mit kovettek el a budos romanok Piliscsaban? Mi az ottani csoda?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.24. 12:17:30

na, ezt a témát lecsaptátok a Gasper kezéről. pedig tájképre való!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.24. 12:20:19

@vero:
ezerszer lejátszott téma, nem oda való. ide, pont ide. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.24. 12:23:23

Jules kollégának Kárpátaljából van egy hasonlóan erős gyűjteménye, majd felkérem egy tanulságos fotóposztra :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.24. 12:24:01

akad vmi hasonló pesten is, a vezér utcában, az őrstől 5 percre,
valaki?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.24. 12:39:10

@szamárfül:

urbanista.blog.hu/2009/08/31/zuglo_ket_legrondabb_epulete

A www.norc.hu -n láthatsz csodákat!

Ronda épületekért nem kell annyit utazni. Amúgy meg ízlések és pofonok.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.24. 12:45:25

@Grift: igazából a lion diszkó miatt írtam. :o)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.24. 12:46:40

@vero:
mer nem esett le mi? :)))
én meg direkt és elvtelenül benyaltam! :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 13:07:50

Az oláhcigány szóismétlés, olyan mint a baconszalonna.

szpal 2009.09.24. 13:08:48

én azt hittem, h. lesznek beltéri fotók is. Ha kértétek volna, és mondtátok volna, hogy pesti újságtól vagytok, beengedtek volna, sőt, még meg is kínáltak volna köményes pálinkával. Na majd jövőre! Éljenek a cigányok!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.24. 13:10:08

@vero: na csak nem ejtettem olyan mély sebet :)

Ilyen dzsipó rezidenciákat én is láttam Dél-Erdélyben, de akkor még nem blogoltam.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.24. 13:16:07

@TaTa86.:

kac-kac

Ja, hogy szerinted minden román cigány?
Nem erről van szó.

Kurvára nem minden román cigány, amúgy a cigányokon belül is vannak fokozatok, mint a románokon belül is.

(Spanyolországban jobban bírják a románokat, mint a délamerikaiakat, akkor a délamerikaiak a románnoknál is cigányabbak?)

szpal 2009.09.24. 13:18:37

@Jobb híján MDF-es: pl. Hunyadi János és Mátyás király oláj származásúak voltak, mégsem voltak cigányok.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.24. 13:22:55

@szpal:

És miért nem TaTa86-nak írod? :-)
Amúgy a származás nem jelent semmit, Puskin is "néger" származású volt. :-)

szpal 2009.09.24. 13:25:57

@Jobb híján MDF-es: nekem azért jó érzés tudni, hogy 100%-ban magyar vér folyik bennem, igaz, ezen kívül nem sokat tettem le az asztalra : )

2009.09.24. 13:33:07

@TaTa86.: Olyan, de nem igazán szóismétlés egyik sem: az oláhcigány a cigányok egyik fajtája (tudomásom szerint az oláh a vlach-ból ered - akik, bár cigánnépség, de eredetileg nem cigányok).

A baconszalonna pedig a szalonnák egyik fajtája. Az egy dolog, hogy az angolban az általuk leggyakrabban fogyasztott szalonna általános elnevezésévé vált (a tudomásom szerint eredetileg a bakonyból származó zsírsertésekre utaló elnevezés), de mivel magyarországon elég sok féle szalonnát fogyasztunk (sózott-, füstölt-, abált-, toka- stb.) így a bacon itthon a speciális, vékony húsrétegekkel díszes, jellemzően pácolt szalonnák megnevezésévé vált.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.24. 13:33:43

@szpal:

1. Hogyan lehetsz ebben biztos?
2. Vigyázz magadra mert ha tényleg igaz, amit írsz - és amit én nem nagyon tudok elképzelni - akkor nagyon ritka ember példány lehetsz.

Bizonyos értelmezés szerint én is 100% magyar vagyok, hisz az összes nagyszülőm magyarnak vallotta magát és magyarként halt meg, bár zömük az édesanyjukkal más nyelven beszélt.

A "magyar vér"-be amúgy belefér a kabar, úz besenyő vér? :-)

homoródkarácsonyfalvi 2009.09.24. 13:35:38

off: Az SZDSZ honlapjáról:
Az SZDSZ feltételekkel támogatja a kettős állampolgárság intézményét
2009-09-23 21:56:45
 
A Szabad Demokraták Szövetsége kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát - mondta Retkes Attila pártelnök szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
Amagam részéről csak annyit,hogy nem találok szavakat. Pontosabban amik eszembe jutnak, azt valóban moderálni kellene. A legmocskossabb hazug társaság.

homoródkarácsonyfalvi 2009.09.24. 13:37:05

Tróger, utolsó, szarházi, hazug, hányadék, nemzetgyilkos banda.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.24. 13:39:10

@rajcsányi.gellért (ergé): " Jules kollégának Kárpátaljából van egy hasonlóan erős gyűjteménye, majd felkérem egy tanulságos fotóposztra :) "

Kárpátalján Szentlászlónál, Aknaszlatina és Técső között vannak ilyen csodapaloták, azokat benzincsempész cigányok emelték. Válogatás:
i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/021.jpg
i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/022.jpg
i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/023.jpg
i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/024.jpg
i76.photobucket.com/albums/j23/Gaborspictures/025.jpg (ez állapotából ítélve a vajdáé lehet)

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.24. 14:01:25

Egyébként nem kell nagyon finnyáskodni, ilyen otthona van a volt SZDSZ elnök, ex-miniszternek is Budapesten.

gondak.extra.hu/kep/magy.jpg

orsi00 (törölt) 2009.09.24. 14:09:10

Melyik volt az első?
Csak hogy lehessen látni a stílus fejlődésének útját!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.24. 14:22:52

@nénike: Höhö, úgy látom, Bálint nem egy Rajk László-féle szadeszkonform esztétikájú házban lakik.

(Összehasonlításul: picasaweb.google.com/lh/photo/F-OjBBvTSPeX79qE1K1kYA - a Főgonosz rezidenciája)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.24. 14:32:53

@elGabor: óbazz! Ez a kéró rögtön ott van a felcsúti focipálya mellett. És egy árva fakabát sincs a tövében.

Tehetetlen Dodó 2009.09.24. 14:43:43

No, én nem megyek ilyen messzire ilyen házakért.
Elég, ha hazafelé a Vezér úton csinálok egy-két felvételt.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.24. 15:02:35

Van olyan orvosi kifejezés, hogy fiatorony-fetisizmus?

Aradebil 2009.09.24. 15:20:16

Kedvenc cifrapalotám az,amelyiknek a tetején egy mercedes embléma van ...sajna arról nincs itt kép:(

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.24. 15:41:05

@Aradebil: ez a Merdzsóembléma igen kultikus lehet a körükben, mert például amikor pár éve temették a fóti vajdát, az ő koporsójára is egy ilyen embléma volt festve.
Nyilván haladni kell a korral, hiszen Kharon ladikja már erősen fapados darab.

Tehetetlen Dodó 2009.09.24. 15:42:10

@Aradebil: Az óbudai temetőben van egy-két igen cifra márványsír.
Nekem különösen az a fekete, hatalmas márványtömb tetszik, amelybe arannyal bele van gravírozva a gazda kedvenc igavonója is, a 600-as merdzsó.

Tehetetlen Dodó 2009.09.24. 15:44:05

@Gasper: Óbudán nemcsak a csillagos jel, hanem a komplett merdzsó fel van gravírozva, színarannyal.
(A főbejárattól a baloldali fal mentén kell menni, úgy 300 métert).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.24. 15:45:30

@Gasper:
a dolog még érdekesebb, sok, vagy legtöbb helyen fordítva van a merdzsó embléma. na, ezt fejtse meg valaki! :)
két hete jártam arra, direkt kifigyeltük.

Tehetetlen Dodó 2009.09.24. 15:49:23

@Grift: Mi az hogy fordítva? Fejjel lefelé, beleáll a földbe?
(Vagy csak összetéveszted egy másik közismert szimbólummal, hehe).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.24. 15:52:03

@Tehetetlen Dodó: kössz a tippet, úgyis lassan közeledik Mindenszentek, kéne írni megint egy temetős posztot.

@Grift: csak nem valami szabadkőműves vonalat sejtessz ;)
Vagy ez olyan dolog, mint amikor kihal egy nemesi család és a címeren lefordítják a sisakot. Csak itt a Merci embléma fordul a föld felé.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.24. 15:59:12

@Gasper:
nem tudom, fogalmam sincs. meg kéne kérdezni valamelyik tulajt. az nyilvánvaló, hogy nem tévedésből van így. hátha valamelyik erdélyi posztoló-kommentelő tudja.

valójábannemberci 2009.09.24. 16:45:18

Furcsa, furcsa, de azért Fehérváron az az utolsó tégláig angol stílusú ház is furcsa, ami a Pestre vezető út mellett van. Bár nekem tetszik. Mármint az angolos.
Ezekkel még küzködöm.
Legalább van bennük valami autentikus abból a formavilágból, ahonnan jöttek. Meg kicsit olyan, mint a vándorcigányok szekerei, csak kicsit nagyobban, és téglábban - ergo nem annyira mobilisak. :]

tevevanegypupu 2009.09.24. 16:46:36

Ezekbe nem lehetne romatelepekfelszamolta lakossagot betelepiteni?

holdlátó 2009.09.24. 18:26:00

Az igazán nagy felhozatal ebből a hácsiendából a Maros völgyében van, szerintem több száz, javarész félbemaradt építmény. Ugyanis ezek a délvidéki háború idelyén épültek, főleg olajcsempészetből. (és/vagy fegyvercsempészetből) Aztán annak vége lett, így az üzletnek is befellegzett.

holdlátó 2009.09.24. 18:27:48

hopp hopp "idején" természetesen :S

eeepunk 2009.09.24. 18:51:17

Nekem tetszenek az utolsók, végre elrugaszkodik a kommercializmus uncsi formavilágától, azaz szintre szint, vagy másképpen emeletre emelet. A tető a tetőn jó. Nekik. Merdzsó jelet minden házra :)

holdlátó 2009.09.24. 18:56:59

@eeepunk: Nadenade! Ha mondjuk Debrecentől, Pestig csak Oszkó-villák állnának az baromi uncsi lenne. Nem? 2000 darab üresfejű magamutogatás. :)

eeepunk 2009.09.24. 19:16:52

@holdlátó: Na persze, ha divatot csinálnának ebből, mint ahogy biz. helyeken történik, lásd cím, akkor ez is sablonos lesz. Nekem tíz tetőm lesz egymáson és a Merci alakú kéményen át megy majd a lift a tetejére, az alsó szintek pedig lakhatatlanok lesznek, de az úgyis csak dísz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 21:10:14

@Jobb híján MDF-es: "egyben jelezzük, hogy amennyiben elég büdösrománozó kommentet kapunk, kalandtúránkat Kolozsvár lakótelepein folytatjuk."

Én erre hajtok. :D

Alfőmérnök 2009.09.24. 21:42:01

Még hogy az aranytizes lányoknak szőrös a lábuk! Ez nagyon durva általánosítás.

Emmet Ray 2009.09.24. 22:35:19

Már vártam, mikor írja meg valaki, elég tájidegen építészet. Persze, amilyen koszfészek lett Bánffyhunyadból, talán mégis elmennek "dísznek" ezek a kastélyok.
Nem éppen a főutcán sorakoznak, hanem a város peremén, a nagyváradi bejáratnál.

Alfőmérnök 2009.09.24. 23:04:45

@Doomhammer:
Szerintem tölgy a PPKE-BTK épületére gondolt, amit a hülyemagyarok terveztek. Szerinte az egyenértékű ezekkel a palotákkal, lelke rajta.
(Szvsz a kivitelezése nem tökéletes, és kicsit túzsúfolt - én láttam kevésbé túlzsúfoltan is, akkor jobb volt - amúgy rendben van, bár tudom, ciki szeretni Makoveczet.)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.24. 23:21:09

@Alfőmérnök: szerintem az auditorium kifejezetten frankó lett, legalábbis autóból röptében nézve kimondottan izgalmasak azok a síkban eltolt homlokzati elemek.

Bell & Sebastian 2009.09.24. 23:31:53

Szabadka és a határ közt ízlésesebbek vannak. Csak győzzék rezsivel! :)

Mobil népség meg miért nem ami óriás-lakókocsit vesz? Bútor inclusive, ha meg kitelt a becsület, ráakaszt, oszt' elhúz...

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.24. 23:35:26

Hiába, azt a Kolompi is megmondta, stílusa van a romáknak. Románoknak. Rómaiaknak. Ejj.

Alfőmérnök 2009.09.24. 23:45:12

@Gasper:
Azt hiszem, azt maga a Mester tervezte, egyébként nekem is tetszik. Belülről is jó. Meg a többi épület is izgalmas, csak így együtt kicsit megfekszi az ember gyomrát szerintem. De működőképes a dolog, és úgy tudom, a diákok is meg vannak elégedve vele, legalábbis akik oda járnak, nem az épületet szokták kritizálni.
(Rossz kivitelezésen csak az olyan banális dolgokat értem, mint pl. omlik a vakolat, kopik a lépcső, stb.)
Én mindenestre szívesebben járnék egy ilyen épületkomlexumba egyetemre, mint mondjuk az ELTE-TTK valamelyik kafkai hangulatú épületébe.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.25. 00:01:09

@Alfőmérnök: igen, azt ő tervezte. Az enteriört csak fotókról láttam, de tényleg jól néz ki.
Egy épület meg egyébként is csak úgy tud igazán életre kelni, ha azt maguk a használók töltik meg tartalommal meg élettel. Ha ez valóban létrejön, akkor az épület is működni kezd. De hát ez volna az építészet egyik lényege.

Személy szerint sűrün vagyok gondban Makovecz épületeivel, merthogy nagyon hullámzónak tartom a dolgait. Időnként irgalamatlan ízlésficamokra képes, viszont bizonyos szakrális épületei (siófoki ev. templom, paksi róm.kat. templom) kifejezetten jók.

A kivitelezés meg állandó probléma Magyarországon. Fos kivitelezéssel a legjobb tervet is haza lehet vágni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.25. 07:12:20

Na az ilyen paloták miatt nem hülyeség az ingatlan adó... merthogy papíron szegények, az tuti.

dsw 2009.09.25. 08:09:15

Romaniaban volt/van ingatlanado, mas kerdes, hogy ezek a szornyusegek be vannak-e telekkonyvezve.

dsw 2009.09.25. 08:10:05

KK&TT: ha tenyleg Kolozsvart jartok mutatok nektek ennel cifrabbat is.

Lohengrin 2009.09.25. 08:10:39

@holdlátó: Ez így ebben a formában nem igaz. A marosmenti romáknak semmi köze nem volt a délszláv háborúhoz.
A házak egy része, például a radnóti 100+ befejezetlen emeletes ház, a Caritas nevű piramisjáték hozadéka. Ezek kevésbé díszesek és legtöbbjükön még ablak sincs, teljes mértékben lakhatatlanok. Szerintem a bánffyhunyadi paloták is ebből a pénzből épültek és legtöbbjük a Caritas bukás miatt nem lett soha befejezve.
Az alsó-nyárádmenti karácsonyfalvi paloták pedig bádogos Gábor cigányoké. Kalap, mellény, bajusz, pajesz az asszonyokon szines szoknya és szines kendő. Gábor megy elől utánna a rajkók az asszony meg hátul. (Innen a mondás, hogy nem minden cigány Gábor, de minden Gábor cigány. Nem véletlenül nem annyira népszerű arrafelé ez a név mint az anyaországban.)
A cifra tetőt saját maguknak csinálták mint ahogy ők készítik a környék szinte összes csatornáját és bádogtetőjét. Már a szocializmusba, de lehet még azelött is csatornákkal házaltak. A módszerváltás után jövedelemkiegészítésként valutát árultak és "törökbe" mentek csencselni. Jellemzően nem volt sem autójuk, sem jogosítványuk ezért soföröket fogadtak fel.
Azóta persze biztos, hogy más jövedelemforrásokat is találtak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.25. 09:41:47

így van, lóherng, csak még annyit: bár minden cigány olyan lenne mint a gáborok.

Wildschwein 2009.09.25. 10:00:31

Én a Maros és Nyárád menti palotákat nem láttam, viszont Vajdahunyadon is vannak hasonlók (vagy még ilyenebbek), a város déli részén, a Hátszeg felé vezető főút mellett. Sosem értettem, hogy miért kapcsolódnak az ilyen épületek mindig valami Hunyadhoz.

Amúgy én úgy vettem észre (szigorúan a kocsiból nézve menet közben), hogy ezeket nem lakják.

kendeffybotond 2009.09.25. 11:48:00

Ez is része a mai Erdélynek, meg persze a nyergestetői magyar Thermopülé is.

Ilyen sokszínű a 'mi Erdélyünk'.

hacsaturján 2009.09.26. 09:42:27

eltűnődtem, hogy a nemzet színháza mér nem a vezér úton épült-e. nagyobb, tehát győzött. viszont metálkék beethoven mellszobor csakis és kizárólag a budai villanegyedben képes ereszt tartani. varietas delectat anyád meg repedt sarkú.

Tehetetlen Dodó 2009.09.26. 22:02:27

@hacsaturján: Haha, a Vezér úti palota a kedvencem. Naponta látom. Egyenesen iszonyú. Az építésznek is letörném a kezét és a hátába szúrnám.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.28. 15:36:25

@TaTa86.:

"amennyiben elég büdösrománozó kommentet kapunk"

ja, annak zseniális! :-)
(Bár a büdösromán is baconszalonna, ha már erre gyúrunk! :-)
süti beállítások módosítása