Napistenfestő
2009. szeptember 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Napistenfestő

„Csak ha nem félünk többé, akkor kezdhetünk alkotni”

William Turner

  Tojássárgája az élet, a világmindenség, meg minden színe. Ezt lehet leszűrni az utolsó éveikben a misztikumba merülő festők művészetéből, akik a mindenséggel mérték volna magukat. Ab ovo omnia, még Horatius-szal is ide lyukadunk ki. Sárgán vibráló óriási vásznak, amiken összefolyik a napfény, a levegő, a föld és a víz felszíne... Csontváry, Dalí képei jutnak az eszembe. És Turner művészete. William Turner itáliai festményeit most a Szépművészeti Múzeumban nézhetjük meg, ha pedig még nem ismerjük őt, érdemes rácsodálkozni az egykor élt különc angolra.

  Joseph Mallord William Turner 1775-ben született Londonban, Covent Gardenben, és a szomszédban, Chelsea-ben halt meg hetvenhat évvel később, 1851-ben. A két végpont között azonban hatalmas ívet írt le pályája, de igazi jelentőségét csak évtizedek után ismerték fel. Apja borbélyként kereste kenyerét, de később saját fia festősegédje lett, és haláláig együtt lakott vele. Apa és fia furcsa sorsközösségét a család nőtagjainak tragikus végzetével lehet magyarázni: William húga fiatalon meghalt, édesanyját őrület sújtotta. A fiatal fiút korán rokonokhoz küldte az apja, hamar kitűnt rajztehetsége és művészi érzékenysége. Adottságai szerencsére nem vesztek kárba: 14 évesen a Királyi Művészeti Akadémia diákja lett, néhány évre rá pedig fel is vették a tagok közé. 1796-tól kezdve szinte minden évben részt vehetett az akadémia kiállításain.

  A hamar befutó fiatal festő innentől akár takaros polgárházban is tengethette volna napjait, pénzes portrérendelők kívánságait szolgálva, de az ő útjai kifelé vezettek a városból. Amikor már tömegek indultak az ipari forradalom falansztereibe, ő a kiürülő brit tájakra gyalogolt, naponta sokszor negyven kilométert is megtéve egy-egy szép táj megörökítéséért. A romantika korában vagyunk, amikor a szabadidő lehetőségének megjelenésével egyre több polgár vonult ki a természetbe. A csajok Jane Austen regényeiből, a férfiak a napóleoni történetekből ismerhetik ezt a kort, a buzgó eszmetörténészek pedig szálazhatják a különbségeket Rousseau apó természetimádata és a konzervatív Burke fenségesség-eszménye (Sublime) között, amelyek egyre népszerűbbé váltak a 18. század végén. Abban a korban még nem sejthette senki, hogy hová fejlődnek szét a két gondolkodó eszméi.

  A walesi hegyvidékeken, a skót pusztaságokon és az angol réteken bolyongó Turner Burke eszményeit követve próbálta vászonra vinni az érintetlen természetet. A barokk Lorraine és az akadémikus művészet idealizmusától lassan elszakadva egyre inkább a fényhatásokra, az óceánmenti égbolt pillanatonkénti változására kezdett koncentrálni. Miközben stílusát tökéletesítette, a minőség mellett a megélhetést biztosító mennyiségről sem feledkezett meg: összesen húszezer művéről tudunk, aminek nagy részét kisméretű rajzai, akvarelljei és könnyen sokszorosítható rézkarcai tesznek ki. Turner ebből fedezte rendszeres utazásait, amelyet a napóleoni kor békésebb éveiben már a kontinensre is kiterjesztett. Az ifjú festőnek 1802-nek volt alkalma először elindulni a Grand Touron, az angol elit fiataljainak kötelező körútján, Albiontól Itáliáig. Turner életében ötször járt az Alpokon túli mediterrán vidéken, amely akkor is és most is vonzza a ködös Brit-szigetek lakóit, arisztokratáktól a liverpooli dokkmunkásokig. Ahogy Byron, Shelley, Keats versekben, úgy Turner vásznakon örökítette meg tömérdek délszaki élményét.

Az út Velencébe

A modern Róma

  A Szépművészeti Múzeum kiállítása Turner itáliai munkásságára koncentrál. A festő képein megelevenedik a korabeli, dekadens Velence, az őstörténeti korokra emlékeztető Nápolyi-öböl és az örök város, Róma. A pápák székhelye akkoriban kevésbé a robogós digókról és a román koldusokról, inkább a föld alól azokban az évtizedekben előbukkanó ókori emlékekről volt nevezetes. A műgyűjtés (és műkincsrablás) korának kezdetén a Forum Romanum diadalívjei még nyakig a földben állva hirdették a letűnt dicsőséget a szegényes római bérházak közül. Gyakorlott Róma-járók megpróbálhatják beazonosítani Turner festményein a mai környezetet is. Az Itália hatása alá került angol úr azonban kevésbé a mindennapi életet, inkább a latin táj örökkévalóságát próbálta megragadni: a formálódó Olaszország hangos lakói helyett a píneafenyők és korinthoszi oszlopok között áttetsző fényekre koncentrált. Római és velencei tájképein nézegetve a 21. századba is átsugároz a megunhatatlan reggeli mediterrán Nap.

  Növekvő tudása egyre merészebb megoldásokra sarkallja az öregedő festőt. Egyik velencei akvarelljén szinte teljesen fehéren hagyja a papírt, és csak a különböző mélységű árnyékokat viszi fel laza ecsetvonásokkal, látomássá sűrítve a vízi város panorámáját. Szintén kiállított római festményei egyikén a reggeli fény süt rá Róma dombjaira. Itáliai útjai során többször átkelt az Alpokon, és persze a hegyóriások se hagyták nyugodni: történelmi festménynek (Hannibál átkel az Alpokon) álcázott látomásán szürke-fekete örvény mossa el a katonák kontúrjait. Az egyre szabálytalanabb festmények miatt kikezdik őt a kritikusok, Turner a meg nem értett művész kategóriájába kerül lassan.

Hannibál átkel az Alpokon

Hóvihar

  Őt ez egyre kevésbé zavarja: egy kicsit is nyitott szemmel őt tanulmányozó laikusnak is feltűnhet, hogy Turnert mennyire nem érdeklik az emberek: az eleinte precízen, majd egyre áttetszőbben ábrázolt épületek, városok, a természet és legfőképpen a mindig változó égbolt kötik le figyelmét. Emellett csekély jelentőségűek és nem nagy emberábrázoló tehetségről árulkodnak portréi. Nagy művein pedig legfeljebb az elemeknek kitett, esetleg a napfényben feloldódó foltok az emberek, vagy éppen nem is szerepelnek rajtuk. Cs. Szabó Lászlónak igaza lehet, amikor Turnert antihumanistának nevezi Alkalom című kötetének egyik esszéjében. A festő egyébként sem társasági lény: apjával él, felesége nincs, néhány szeretőről és két, házasságon kívül született gyerekről tudnak az életrajzírók, ezen kívül - bár élete végéig az akadémia büszke tagja - inkább Európát és a kihalt pusztaságokat járja a különc művész.

Eső, gőz és sebesség

  Késői művei - melyekből sajnos csak keveset láthatunk a Szépművészetiben - már korukat messze megelőző, magukkal ragadó színörvények: lángoló narancsszínű, vagy éppen sötétszürke, mélybehúzó óriási vásznak. A megszállottá vált festő egy alkalommal ki akar hajózni a tengeri viharba, hogy az árbochoz kötve élje át az elemek tombolását. A néhány évtizeddel később felbukkanó impresszionisták már ősképüknek tekintették, de Turner művészete mind a mai napig kortalan, archaikus és modern egyszerre.

  A rokokó világába született William Turner hosszú élete végén már az iparosodott, vasutakkal behálózott Angliára tekinthetett rá: a megrendítő változást legjobban kifejező, híres műve, A Téméraire hadihajó utolsó útja a Temzén, amelyen a Napóleont legyőző brit hadiflotta vitorlás büszkeségét egy ócska gőzhajó vontatja a hajóbontóba. Turnert is a Temze partján éri a vég: utolsó éveiben szeretője folyóparti házában húzza meg magát, matrózokkal iszik rumot a kocsmákban, az inkognitóban élő öreg festőt sokan admirálisnak nézik régies öltözete miatt. Legendák szerint utolsó szavai ezek voltak: „The Sun is God”. A Nap az Isten.

 

A Téméraire hadihajó utolsó útja a Temzén

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr391380777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.17. 14:07:32

a sztármúzeum dicsősége: idahozta az életmű összes vázlatát, meghintette pár remekművel, és vakítja a flaszter parasztjait 2-3-4 ezer Ft-os belépőjegyekkel...
Nincs jó véleményem a sztármúzeum főigazgatójáról. és még de finom voltam!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 14:18:52

@szamárfül:
meg kell nézni, és most nem csak turnerről beszélek, hogy ki mennyi jelentőset hozott ide. az, hogy a tahaja sorban áll mert muszáj látni, és pipa, az a kor velejárója. baán jól csinálja amit csinál.
lehet nem hozni semmit, és sírni a finanszírozáson, meg a biztosítási garancián és ilyesmi.
az említett elképesztő belépő összegek talán egy mozijegy árával vetekednek. nem tudom, nem voltam még multiplexben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 14:20:45

gellért,
ez egy jó poszt.
"a mai napig kortalan, archaikus és modern egyszerre",
írod. mint mindenki aki metafizikai igazságok birtokában van.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 14:31:30

Turner elképesztő szférákban nyomta. Még ma sem értik sokan, hát még a saját korában, amikor az egyébként szintén kiváló John Constable volt a nagymenő tájképfestő.

@szamárfül: noha néhány momentum nekem sem szimpatikus a Szépművészeti kapcsán, de ez a múzeum elindult egy olyan úton, ami a teljes magyar múzeumi szakmát komoly önértékelésre késztette az utóbbi években, természetesen pozitív irányban.

tevevanegypupu 2009.09.17. 14:40:21

Gyonyoru. Azert Hillert is elismeres illeti, uralkodasa alatt fantasztikus kiallitasokat rendeznek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 15:03:51

"Csak ha nem félünk többé, akkor kezdhetünk alkotni" turner

ez meg a zen íjászat gondolata, más szavakkal. szóval, rendben volt a faszi.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 15:04:42

és a zenről nyilván lövése se volt, máshonnan jöttek ezek a gondolatok...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 15:06:09

@rajcsányi.gellért (ergé):

ki a fasz mondta, hogy lövése volt a zenről? az igazságok más más hangon szólalnak meg de ugyanarról szólnak.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 15:08:15

@Grift: hajjaj, ezt nem támadólag mondtam, kell neked mindenben a konfliktust látnod? :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.17. 16:03:58

Nagyon jó festő volt ez a pali, és az is tök jó, hogy egy fapados repjegy áránál is olcsóbban lehet megnézni őket. És mást is.

Az első kép szenzációs, imádom, kitenném a falamra és nézegetném sokáig.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.17. 16:51:55

ON HIS BLINDNESS

Már méltatlan vagyok a csillagokra,
a mély kékséget átszelő madárra,
e szóhalmazra, mely csak variálja
az ábécét, s mit más szerkeszt sorokba,
a homályos márványra, az alig
kivehető rózsára, a remegve
vibráló vörösarany tömegekre,
melyek elvesztették kontúrjaik,
de nem a homályba hajnalokat
s tengert nyitó Éjre, az Ezeregyre,
sem Walt Whitmanre, aki megnevezte
a teremtményeket a hold alatt,
s a feledés fehér foltjára sem, se
a nem hívott, de remélt szerelemre.

Borges

(Imreh András fordítása)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 17:57:56

Asszem ő volt az első, aki meg tudta festeni a fényt. Mondjuk Lorraine se rossz-már csak kertépítészeti okok miatt sem...

kholiq 2009.09.17. 18:01:06

Nekem a Hannibalos basz oda. Olyan, mintha a 300 egy posztere lenne (most kovezzetek meg). De mar gimis korom ota nagyon bejonnek a festmenyei (akkor lattam eloszor az irodalomkonyvben :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 18:06:06

@aesculus: na azért korábban Masaccio, de la Tour, van Eyck, vagy éppen Caravaggio és Vermeer is rendesen odatette magát fény dolgában.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 18:13:15

@Gasper: igen; én tájképfestőkre gondoltam. Más egy szabad téri vázalatok alapján festeni, mint Caravaggio vagy de la Tour esetében szobában. Úgy is mondhattam volna, hogy "megfestette a szabad levegőt". Mondjuk azt Claude Lorraine is tudta:)

Bell & Sebastian 2009.09.17. 18:23:24

Maradok a jó öreg William Blake -nél.

Kép:
www.arts-wallpapers.com/wallpaper/william_blake/02/william_blake800.jpg

Vers: London

Sikátor mélyén lépdelek
A Temze partjához közel,
És minden arcon jel remeg,
Bűn és bánat marta jel.

Gyerekhangból, ha fél, eseng,
S ha jaj sikolt a férfiból,
Panaszból, átokból, ha zeng,
Az értelem bilincse szól.

Kéményseprő hangja száll,
S templomot rémitve kél,
Omlik paloták falán
Zsoldos hangja, mint a vér.

És hallom, amint éjféltájt
Ifju szajha csecsemőt
Átkoz és dögvészt kiált
Megposhadt hitvesek előtt.

(Radnóti Miklós fordítása)

Eredeti:

London (by William Blake)

I wander thro' each charter'd street,
Near where the charter'd Thames does flow,
And mark in every face I meet
Marks of weakness, marks of woe.

In every cry of every Man,
In every Infant's cry of fear,
In every voice, in every ban,
The mind-forg'd manacles I hear.

How the Chimney-sweeper's cry
Every black'ning Church appalls;
And the hapless Soldier's sigh
Runs in blood down Palace walls.

But most thro' midnight streets I hear
How the youthful Harlot's curse
Blasts the new born Infant's tear,
And blights with plagues the Marriage hearse.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 18:35:23

Az egyik kedvenc festőm. Anno Londonban jól kiéltem magam:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 18:41:38

@aesculus: "megfestette a szabad levegőt"

Oké, ez így van. :) És való igaz: Lorrain menő!

Bell & Sebastian 2009.09.17. 19:04:06

Nono, nem túlzottan lelkesedni! Fékezni! A sznob amcsik verték fel az árfolyamát (Turnernek), jól mutat a nappali falán, ész sem kell túl sok hozzá! Több, mint gyanús, nem?

Azért egy műértő beszólhatna már ide, emberek...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 19:13:41

@Bell & Sebastian: az impresszionistákhoz és előfutáraikhoz nem kell "sok ész" általában. Talán ezért is népszerűbbek.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 19:14:16

@aesculus: persze ez nem baj, nem kell minden képpel megváltani a világot

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 19:17:12

@Bell & Sebastian: ne keverjük a szezont a fazonnal. Példának okáért másról szól Turner és egészen másról Blake. Nem is lehet a kettőt egybevetni, illetve egy lapon említeni.

Bell & Sebastian 2009.09.17. 19:29:40

@aesculus:

Az emlegetett műértő? :) - ;) Ja.
Na,itt egy igazi ami, Thomas Cole:

z.about.com/d/arthistory/1/0/m/f/pa_neh_09.jpg

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 19:35:03

@Bell & Sebastian: ezért jók Caspar David Friedrich képei. Tájképek tartalommal.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 19:57:25

@Bell & Sebastian: nemrég volt egy film a Dunán "CDF"-ről. Felkeresték azokat a helyeket, amik megihlették. Én egyébként "táj-kép festészet történet" órán tanultam róla bővebben, azóta ismerem jobban.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.09.17. 19:59:48

@szamárfül:
Teljesen egyetértek. A Szépművészeti árai teljesen irreálisak. Az idehozott képek, pedig csak parasztvakítás.
Fél évvel ezelőtt voltunk Bécsben az Albertinában Van Gogh kiállításon, a behányó 10 euró volt szemben a budapesti 3-4 ezerrel. Ráadásul Bécsben hatszor annyi és híresebb kép volt, mint Pesten. És még sorba sem kellett állni.
Turnert érdemesebb Londonban a Tate Gallery-ben megnézni. Ha jól emlékszem ingyért van.
A szépművészeti sztármúzeum sztárigazgatójáról szerintem meg hasonlóan vélekedünk.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 20:03:14

@Bell & Sebastian: LOL!
Te valamit nagyon benéztél a kommentemben. Sértődöttek vadkirálya.

Nézd meg a linkelt poszt elején található részletet egy bizonyos Werner Herzog nevű igen jelentős filmrendező igen fontos filmjéből:

tajkep.blog.hu/2008/09/23/mindenki_onmagaert_es_isten_mindenki_ellen

Ha már C.D. Friedrich.

És még egy kiváló részlet egy bizonyos Jim Jarmusch nevű, szintén jelentékeny filmrendezőtől (szöveget figyeld!):

www.youtube.com/watch?v=x8gNPUzmjJY&feature=related

Barátsággal.

Bell & Sebastian 2009.09.17. 20:03:22

Nekem egy diafilmmel kezdődött és úgy is maradt, mindörökre!

mek.niif.hu/01300/01332/html/nagykep.jpg

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 20:05:29

@aesculus: C.D. Friedrich, avagy a kor béklyói. Nagyon jó film, ha egyre gondolunk.

Bell & Sebastian 2009.09.17. 20:13:12

@Gasper:

Hja kérem, egy ilyen is volt ott: ":)"!
Viszontbarátsággal.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 20:16:49

@Gasper: sajnos csak kb. a harmadik harmadot láttam. Valószínűleg az volt.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 20:17:43

@Szathmáry: a Szépműv sztárjáról szerintem sokan vélekednek így:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 20:18:10

@Bell & Sebastian: rendben, csak jeleztem hogy Tiffanyval nálam igen nehéz bevágódni.

Bell & Sebastian 2009.09.17. 20:24:21

@Gasper:

Gondolja, nehéz volt kikövetkeztetni? :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 20:25:32

ha már friedrich, akkor tessenek földényit olvasni ezügyben. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 20:25:47

@Bell & Sebastian: most így jártunk :))) [mondaná bbjnick]

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 21:33:07

@aesculus: én maga vagyok a tájkép. :)) Te meg a tájkert, ahogy látom. :)))

Gabe2 2009.09.17. 21:52:23

Szamárfüllel és Szatmáryval értek egyet. Utoljára a Monet és barátaira álltam végig a másfél órás sort, és szörnyű nagy cslódás volt, amikor megláttam a felhozatalt. Az angol imrepsszionisták voltak egyedül jók, Monet-tól semmi érdekes, meg egy csomó kép, ami a Szépmű törzsanyagát képezte. Utána megnéztem a Szépmű egyéb képeit, százszor jobb volt. (Meg a Mednyánszky, ami a NG-ban volt akkor.)
SZóval sztem se adjuk el a szart pántlikával bonbonnak.

Gabe2 2009.09.17. 21:57:12

De hogy Grift és Földényi... Ezt nem gondoltam volna.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 22:03:27

@Gabe2: hát jobban passzol neki a Földényi, mint a Beke-féle változat. :))

Bell & Sebastian 2009.09.17. 22:21:38

@Gasper:

Érdekes, hogy kanyarodik a közhangulat...
(Megjegyzem, internetes reprókról nehéz ítélkezni, amikor a kopás, képméret, nézőpont, felület és keret is számít. A fény - az evidens.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.17. 22:51:14

@Mihint: Örülök. :)
Turnerről mindig eszembe jut Borges.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 23:18:13

@Bell & Sebastian: hát kanyargunk rendesen össze-vissza, mint az ökörhugyozás :)

Persze való igaz, hogy a repró igazán csak emlékeztetőnek jó. Amikor például először láttam Giottót élőben, hát bizony rendesen újraértelmeztem addigi vizuális berögződéseimet a fazon munkásságáról. Ráadásul ott a templom atmoszférája adja meg igazán a lényegi dolgokat.
M.S. mester detto ugyanaz, vagy egy Repin-kép is, meg persze még sorolhatnám a végtelenségig. Például egyszer Münchenben láttam egy csomó kevésbé ismert Friedrichet. Na az sem volt akármi.

LobMayer (törölt) 2009.09.17. 23:48:12

A Szépművészeti törzsanyaga egy színvonalas európai gyűjtemény a másodvonalból. A mai nemzetközi kiállításiparban mindenki a maga gyűjteményével gazdálkodhat, a Szépművészeti így csak kiváló, de másodvonalbeli remekművekre pályázhat. Ilyenek a sztárkiállításai is, Monet-tól Turnerig - amik bár nem olcsók, de inkább kétezer-párszáz forintosak, mint 3-4 ezresek. Amúgy Baánnak vannak nagy húzásai is, a nem sokára nyíló nagy olasz reneszánsz kiállításra például kiimádkozta a lengyelekből Leonardo Hermelines hölgyét. Amit Krakkó soha senkinek nem ad oda, az a totemállatuk, a fő szenzációjuk. Akinek meg nem jönnek be a sztárkiállítások, annak ott van 1400 Ft-ért a Szépművészeti remek trecento anyaga, hogy a hollandokról ne is beszéljünk.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.17. 23:49:50

@LobMayer: vagy a spanyol gyűjtemény a sok-sok Goyával

Bell & Sebastian 2009.09.18. 00:45:24

@Gasper:

A kép:
mek.niif.hu/01500/01572/html/aivazov.jpg

"...ne feledkezzél meg
szegény magyarokról!"

Az írás:
mek.niif.hu/01500/01572/html/dokumentum.htm

...és persze ugyanott - A. Rubljov is.
Erre mondják: kultúrsokk!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.18. 02:00:44

@Grift: ember, ott voltam.

Ergé viszont csalt, mert a fotók szebbek, mint az eredetiek :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.18. 02:02:24

@Szathmáry: az a baj, h hillerpifta kirakatmúzeuma lett, vidéken meg már kultúrház sincsen.
vagy mi a fasznak kéne hívni posztmodernül.

Gabe2 2009.09.18. 07:14:04

@LobMayer: Meg az El Grecók is jók.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 08:08:30

@szamárfül:
és azt ki vonta kétségbe, vagy ki beszélt egyáltalán arról? :))
ja, hogy ezt 2 órakor tetszett, ehh ez italközi. akkor elnézem. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 09:17:57

@szamárfül: off
nem szoktam reggel inni, de képzeld el, tegnap felfedeztem a homeopátiás mennyiséggel való ópiátos alkoholizálást. reggel a kínzó torokfájásomra bevettem éhgyomorra egy kanál kanalast amiben van alkohol is, meg kodein is, mit mondjak, érdekes. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 09:21:44

@Loxon:
martin fényei inkább friedrichessek, kicsit halottak, kicsit meszesek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.18. 09:24:00

@Grift: hát ő inkább „túlvilágfestő” volt, Turner meg „evilágfestő”. Mindkettőt nagyon szeretem (Friedrich-et is).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 09:33:33

@Loxon:
én is. friedrich az egyik kedvencem.
de fordítva látom. martin és friedrich inkább evilág festő, hisz az evilági létezésben megélt túlvilági szorongást festik. a túlvilágot az evilágban. ezért a melankólia, letargia. földi életérzést festenek. mit sem ér evilágunk, ha úgyis....stb.
turner ezen túl van. a túlvilágon is. és pláne az attól való szorongáson. a létezést, a magasabbrendűt festi. fényként. turner életérzése nem evilági. éteri.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.18. 09:44:26

@Grift: Innen is lehet nézni, és innen nézve feltétlenül igaz. (Bár „túlvilág” alatt nem feltétlenül pozitívumot értettem, és „evilág” alatt sem negatívumot.)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 09:51:51

@Loxon:
viszont mos felugrott bennem a kérdés, hogy hogyan álltak ezek az emberek hitbélileg, erről nem tudok. gondolom friedrich protestáns, ezért a túlvilágban is csak annyit lát, hogy ott is dolgozni kell majd szépen becsületesen :))), turner meg valószínűleg semmi tételes vallásnak nem lehetett igazi híve. ő nagyon úgy tűnik, hogy a munkájában, mint meditációban jutott bizonyos benyomásokhoz. ha valaki erről többet tud ossza meg!

tevevanegypupu 2009.09.18. 10:19:20

Micsoda elegedetlenek. Ne felejtsek el, hogy a kepeket oda is kell vinni, irtozatos a biztositas es vilagos, hogy nem adjak ki a legszebbeket.
Es nem fair az Albertinaval elohozakodni, osztrak testvereinknek
sokkal de sokkal regebbi kapcsolataik vannak es sokkal tobb penzuk.
Nezegessenek Csontvaryt, Egrit ha olcsobban vagynak fenyre.(:

WysiWyg 2009.09.18. 10:28:03

Király lett ez a post! Két napja olvasgatom. Grat!
ww :-)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.18. 10:35:00

@Grift: Hát Friedrich gondolom evangélikusnak lett keresztelve, de nem tudom, ez túl sokat számít-e, mivel festészete inkább misztikus, mint „jámbor”.

Az biztos, hogy kereszteket, kérubokat is festett, de germán-északi témái is voltak, és — mint „nagynémet” — ellenszenvezett Napóleonnal.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 10:42:33

@Loxon:
igen igen, erre is gondolok. egy spiritualitásra hajló lélek nem kap választ a protestánsoknál semmire, vagy nem sokra. marad az autodidakta, és a kortárs, senyves misztika. talán ezért is szorongató friedrich "miszticizmusa". és ezzel szemben üdvrivalgás turner metafizikai fénye.

Tehetetlen Dodó 2009.09.18. 11:11:54

@Bell & Sebastian: Ez nagyon jó! nem ismertem! Kösz!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 11:23:40

@Bell & Sebastian: á, Zichy Mihály is rulez!

És akkor egy gyönyörű off az idézetedre:

www.youtube.com/watch?v=B71zbLRF8rw

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.18. 11:24:16

@Grift: Nem hiszem, hogy Friedrich misztikája „kortárs”, azt sem, hogy protestantizmusából származna. Ott van Jacob Böhme is, akinél se senyvedést nem látok, se a spritualitás hiányát. Én mindkét festőt szeretem.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 11:53:18

@Loxon:
na, csak hangosan gondolkodtam. és mint mondtam, az egyik kedvencem friedrich. és én sem azt gondolom, hogy miszticizmusa a protestantizmusból származna, mert annak olyanja nincs is. :) a kortársat úgy értem, a kor annyit tudott.
és világért sem szólnám le a kor okkult misztikáját. akkor az volt, kész. európa sosem volt egy spirituális nagyhatalom. lol

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.18. 11:56:56

@Grift: House is így kezdte, mikor dr. sem volt...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 12:01:22

@szamárfül:
eh, már rég túl vagyok a doktor drogkarrierjén. :)

tewton 2009.09.18. 12:58:52

@Grift:
"egy spiritualitásra hajló lélek nem kap választ a protestánsoknál semmire, vagy nem sokra. marad az autdidakta, és a kortárs, senyves misztika."

bah, ne bőszítse a bölcsészt! protestáns misztika? miazhogy, nagyon is! csak ne a racionalistán franciásan puritános kálomistáknál keresse, hanem a melanchthonikusan lutheránus németeknél. pietizmus, meg bizony még holmi okkult moslék is csordogált ott. Aztán jól kiélték magukat a misztikus német romantikus filozófiában, Nietzschével bezárólag.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 13:05:25

@Grift: lol. Még Bergmannál is van olyan, hogy egyszerre két nap van fenn az égen (Hetedik pecsét)

tewton 2009.09.18. 13:05:56

@Grift: és arra nem gondolt, hogy a szorongató miszticizmus mögött esetleg egy elnyomó nőalak lapult?
esetleg a mértanórák emléke?
esetleg a kanti fenséges megsejtése?

ps. szerintem CDF legkomolyabb képei nem a romosak, meg a vizesek, meg az ablakosak meg a hajósak meg a fásak meg a keresztesek (no ez éppen giccshatár), hanem az elveszett franciás. Tudják: kihaltság, havas táj, erdő, németföld, és 1 db ellenséges francia katona. A többi is frankó meg cool, de ez a legmaszekabb. Pont azért, ami nincs a képen, csak lesz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 13:08:16

@Grift:
még annyit: a misztika gyakorlati, napi, élelemszerű. amiről ejrópa beszél, az filozófia, spekulatív pöcstekergetés, homouzion/homoiuzion. és aztán végképp semmiképp sem bölcsész dolog. az aztán soha. :)))

tewton 2009.09.18. 13:11:34

@Grift: "még annyit: a misztika gyakorlati, napi, élelemszerű. amiről ejrópa beszél, az filozófia"

nohát, nohát, tudja-e, hogy a mégiscsak-létezett pietisták pont így gondolták, mint Maga itt? ezért is csinálták meg a maguk "misztikáját".

tewton 2009.09.18. 13:14:23

@tewton: jó, persze ezek a pietisták hülyevallásosak voltak, ezt hozzá kell tenni. Sokáig kellett várni Jevrópában, hogy a nem-hülyevallásos misztika megjelenjen. De az meg vagy filozófiai misztika, vagy okosvallásos-jófej keletivallásos misztika. Vagy nem?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 13:15:31

@Gasper:

mondok jobbat. egyszer ültünk néhányan begombázva egy cimbora udvarán a medencében, éjszaka és azzal játszottunk, hogy egyszerre megállítottuk és elengedtük az égen a hold előtt futó felhőket. akkor mink is misztikusak lettünk? :)))

na, de befejezem ezt a misztika ügyet, az ejrópai kultúra számára az csak filozófia- és kultúrtörténet. ejrópa csak katalogizál. nem él spirituálisan. ejrópa bölcsész. minden szóra cimkék, rekeszek pattannak fel, és nem módszerek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 13:19:57

@Grift: mindenesetre elég misztikusan hangzik ez a medzsikmusrúm téma :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 13:28:17

na, elnézést kérek az uraktól és a bölcsészektől :), de mennem kell. nézzék el nekem, ha a poszt kommentkereteit túfeszítve majdnem, és már megint, hitvitát robbantottam ki. tudom, a hübrisz. de a keresztények olyan gyerekesek. na kimondtam, most tipliiiiiii!
:)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.18. 13:47:12

@tewton: Ne hülyüljenek. Böhme már nem is misztikus? A fene enné meg ezt az Eujrópát, ott ahol van.

tewton 2009.09.18. 14:40:49

@Loxon: Böhmére a filozófiai misztikus cimkét ragasztottam. Mért, nem illik rá?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.18. 18:28:53

@tewton: hol ragasztotta rá? (De egyébként ráillik.)

tewton 2009.09.18. 18:43:33

@Loxon: csak itt, fentebb. Péntek van, nálam ez a cimkézős és rasszista nap.
süti beállítások módosítása