Ebben a pillanatban értem haza besörözve a Népstadion mellől: a Reakció fele velem együtt intenzíven hangolt a meccsre, én viszont az utolsó két napon nem tudtam jegyet szerezni rá. Sebaj, marad a nagyképernyős tévé, legalább volt értelme megvenni. Robin Masters már kellően szigorú szemekkel méricskélte az asztal körüli legyeket, a többiek is kikérték magukat kis családjaiktól ma estére.
A Thököly út környékén alig lehet elférni, vörös-fehér és piros-fehér-zöld színekben pompázó autók, motorosok, bringások és gyalogosok vonulnak a Népstadion felé. Valami történik a városban. Valami foci történik! Ami jobb helyeken minden vasárnap megszokott esemény, az nálunk 15 évente felbukkanó remény. Ebben a pillanatban benne vagyunk az örök magyar 90 perc esélyben, amikor felnőhetünk a világhoz.
Én ma árpádcsíkos pólóba öltöztem a Loki tiszteletére, úgyhogy rosszat ne halljak rólatok! Hajrá Debrecen, hajrá Loki, hajrá Magyarország!