Breaking news: valami készül Komáromban
2009. augusztus 21. írta: aba

Breaking news: valami készül Komáromban

Ritkán fordul elő, hogy ennyire fázisban legyünk a történelemmel. Egy véletlen folytán a hosszú hétvégét éppen Komáromban töltjük, ahol az eredeti tervek szerint egy belvárosi, híd közeli panzióban nyugodt, kicsit elhajlós hétvégére készülődtünk. Nem sejthettük, hogy e hétvége történelmi lesz. A pubertáskori szlovák nemzetállam az ablakunktól pár méterre lóbálja éppen csak szőrösödő pimpilijét.
 

Ebben önmagában semmi meglepő nincsen, hiszen az elmúlt években hozzászokhattunk már, hogy rendszeresen térdepelnünk kell legkülönbözőbb szomszédaink előtt. Most azonban legnagyobb meglepetésünkre a magyar állam mintha megemberelné magát. Legalábbis arra következtetünk abból, hogy a 13-as úton - a Sólyom László sajtótájékoztatóját követő órákban - tucatnyi (úszóképes) páncélozott szállító harcjárművet és teherautót láttunk a híd felé továbbvonulni. Kimentünk utánanézni a dolgoknak. A szóban forgó járművek szétszóródtak a környező utcákban. Egy helyben állnak, járó motorral.  Mintha csak parancsra várnának. Vajon mire készülnek? Megpróbálunk utánajárni.
 

Update1: Fejlemények vannak: a poszt képe természetesen illusztráció, bozóharcos kollégát most küldtem ki egy digitális géppel képeket csinálni, meg kérdezősködni. Remélem nem lövik agyon. Muhaha.

Viszont úgy tűnik, nem csak Komáromban forró a pite: egy párkányi mikroblogger tudósít.

Én hívom a HM kommunikációs osztályát, egyelőre nem veszik fel.

Update2:

Bozótharcos visszajött, kicsit nyűgös, nem engedték fotózni. Próbált egy tisztet előkeríteni, de egy tiszthelyettes küldte el melegebb éghajlatra. Béna Nokiája természetesen csak egy sötét pacát fénykepezett.

Párkányi vonalon is vannak fejlemények: az embert kibaszták a kocsmából a tót hadfiak.

Update3: Hivatalosan ugyan nem tudtuk felvenni a kapcsolatot a Honvédelmi Minisztlriummal, újságíró ismerőseink révén viszont több illetékest is elértünk, akik annyit meg tudtak erősíteni, hogy: valóban van egy több hónapja tervezett csapatösszevonás, amelyet a NATO felé is bejelentettünk (http://www.nato.int/issues/exercises/index-f.html). Arra viszont nem kívántak reagálni, hogy miért éppen egy másik NATO-tagállam határainak közvetlen közelében kerül erre sor.

Update4: Helikopterek húztak el felettünk. Nekem fogalmam sincs róla, milyenek. Kurva zajosak voltak. Bozót viszont esküszik, hogy Mi-24-eseket látott és a Duna felé repültek.

Update5: Párkányban lekapcsolták a közvilágítást. "Bombariadó" miatt már a vonatok sem járnak odaát.

Update6: Bajnai éjfélre nemzetközi sajtótájékoztatót hívott össze.

Update7: Drága olvasók! Elismerjük, ma esti posztunk egy alávaló, pitiáner húzás volt.

Pontosan olyan, mint a szlovák külügyminisztérium mai jegyzéke, amelyet a Magyar Köztársaság elnökéhez intézett.

Aludjatok jól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1001328813

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Diplomáciai sakk-matt 2009.08.23. 18:07:18

1187 szeptember 30.Jeruzsálem mellett, a muszlim táborbanAli vidáman ébredt aznap reggel. A sátrában végre sikerült úgy elrendezni a párnákat, hogy nem kínozta egész éjjel a hátfájás, az otthonról hozott kabalatevéje is pompás formában volt, és persze ...

Trackback: Schlomo Morel - amit tudnia kell mindenkinek 2009.08.22. 15:40:41

Jacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának egy 26 éves, zsidó származású volt partizánt, Shlomo Morelt nevezte ki. A swietochlowice-i tábo...

Trackback: Ha... 2009.08.22. 01:22:22

(Előzmények: itt és itt) "Ha az alábbi cikket nem a aba írta volna, akkor most más lenne a helyzet. Ha weisz manfred huba, Fedor, E-one, vagy a Horváth Andor Márton lenne szerzőként feltüntetve, akkor már dagadna a botrány. A Magyar Bloggerek...

Trackback: Annektálni szlovákiát!? 2009.08.21. 20:56:15

41 éve a magyar csapatok bevonultak csehszlovákia területére. Majd kijöttek 2 hónap múlva. Nem magunktól mentünk: kellett hozzá az orosz medve „rábeszélő ereje”, aki 56-ben már egyszer levert minket. Itt is ők vitték el a balhét, a 4 má...

Trackback: Szlovákia vs Sólyom 2009.08.21. 20:29:18

A szlovák kormányról nyugodtan kijelenthetjük, hogy xenofób soviniszták gyülekezete. Azzal, hogy kitiltották Sólyom Lászlót (na nem karhatalmilag, csak diplomáciailag) újabb bizonyítékot szolgáltattak nekünk a szerdai hiszti, a nyelvtörvény, a Malina H...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.08.21. 20:23:57

Ó, hát mire készülnének?! Vigyáznak arra, nehogy a magyarországi vagy a szlovákiai magyarok olyat csináljanak, ami kellemetlen magyarázkodásra kényszerítené a magyar kormányt:-(

ü
bbjnick

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.21. 20:30:23

ez már a tót hídfőállás, nem? elég könnyen összekeverhetők a címerek :P

patomio 2009.08.21. 20:33:16

szerintem csak viccelnek a srácok ,és semmilyen harci járművek nincsenek ott(csak látni szeretnének ilyesmit)

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 20:37:01

Vannak még magyar harci járművek?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.08.21. 20:37:28

Ha ez csak egy vicc, akkor Abának van egy illetlen "ajánlatom":-(

ü
bbjnick

Mr. Acid 2009.08.21. 20:37:50

Az a probléma, hogy ezzel a tucatnyi páncélozott csapatszállítóval ki s merült a Magyar Honvédség csapásmérő ereje. Esetleg még ki tudnak küldeni 2 db Gripent, levegő-levegő rakétákkal...

Steve the Great 2009.08.21. 20:40:07

@patomio: Hát a kép EXIF-je aszondja, hogy vagy 2 éve készült, szóval inkább csak illusztráció :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.21. 20:41:46

@Steve the Great: ez csak annyit jelent, hogy Aba a netről szedte, és nem h volt nála fotómasina...

Arma Gedeonka 2009.08.21. 20:42:03

Én most minimum hazahívnám a nagykövetet Pozsonyból, a követség épületét pedig kiadnám bérba valami vállalkozásnak, étteremnek, stb., mostanában nem lesz rá szükség...

Valóban, miért is nincs hadseregünk? Mert végetért a történelem? A k... anyját Fukuyamának és a hazai hadseregleépítést megszavazóknak. Lám, milyen sokat ér az EU...

És mivel van elfoglalva rendőrségünk? Hogy a hazai véderő újjáteremtését célzó legkomolyabb alulról jövő szerveződés tagavatását feloszlassa még magánterületen is. A Szentendrén oszlató rendőrök nyugodtan kitűzhetik a szlovák címert.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.08.21. 20:45:51

Mondom, ha ez vicc...:-(

Aki elfelejtette volna, annak felfrissíteném a memóriáját, ma délután történt, hogy a magyar köztársasági elnököt kitiltották Szlovákiából...

Aki szerint ez vicces, az...

ü
bbjnick

Pelso.. 2009.08.21. 20:46:02

A kép csak illusztráció?

Egyébként, pszh-k felfejlődése módfelett aggasztó.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.21. 20:50:22

évek óta próbáják összeugrasztani a két államot. ki a francnak az érdee lehetk ez? most komolyan.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 20:50:38

Az első világháború után elvesztettük Pozsonyt. A második után a pozsonyi hídfőt. Most már lassan Rajka szlovák többségű. Pár év, és a Balatonnál a szerb-szlovák határ?

Nálunk a hadügyérek mindig akkor nem akarnak több katonát látni, amikor készül egy jó kis csonkítás, vagy egyéb támadás hazánk ellen.

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 20:51:16

@Arma Gedeonka: Érdekes, hogy ilyesmiket írtam nemrég a Sólyom-cikkhez, csak a nagykövettel kapcsolatban fordítva: az itteni nagykövetnek én éjfélig adnék határidőt, hogy sértetlenül hazakotródjon régi koronázó városunkba, a híres-neves Bratislavába.

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 20:53:01

@Arma Gedeonka: Ugye, milyen szépen virágba borul újra a Kisantant, immáron a csodálatos únió keretei között?!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.21. 20:53:23

@Pelso..: ilyen magyar gyártású pszh-k már nincsenek rendszerben, Már azt hiszem a rendőrségnél sem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.21. 20:56:40

Remélem, nem a képen látható D-944 PSZH jelenti a fő csapásmérő erőt.

Amúgy komolyan, ha ez most fake, akkor én is kurva dühös leszek.

Alfőmérnök 2009.08.21. 21:00:43

Ha nem vicc, akkor durva, ha vicc, akkor basszátok meg.
Persze az is lehet, hogy filmforgatás. Muhaha. :(
Megpróbáltam felhívni egy komáromi barátomat, de eddig nem vette fel.

eeepunk 2009.08.21. 21:00:46

@Elpet: Ha nem fake akkor nem leszel dühös? Ha igaz akkor is nyilatkozunk kettőt és megint ők a janik. Amúgy köszönjük, hogy mind a nagy és mindenki egyenlő EUban szolgálhatunk.

Pelso.. 2009.08.21. 21:01:15

@Őrnagy Őrnagy:

Nem tudtam. Témában leragadtam ott, hogy az egykori szovjet adósságrendezés keretében kaptunk ilyesmiket.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.08.21. 21:03:35

A legjobbak a poszt címkéi:
sólyom szlovákia bosszú revízió

Steve the Great 2009.08.21. 21:05:06

A mikroblogos linkkel komoly gondok vannak, inkább ez lehet a jó: korkep.tumblr.com/

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 21:06:23

@Alfőmérnök:
Persze hogy nem vette fel. Negyedórája találat érte a telefonközpontot.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.08.21. 21:07:05

Ha a Reakció ebből az ügyből viccet csinált, akkor egy olvasót bizonyosan veszített.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2009.08.21. 21:09:12

@Tehetetlen Dodó:
Nekem más tippem van, hogy miért nem veszi fel. ;)

Anyuska1977 2009.08.21. 21:09:48

Sziasztok srácok, én rendszeres olvasótok vagyok és nem szoktam kommentelni. Komáromi vagyok, az Asztalos Béla utcában lakunk, nem engednek ki a házunkból. Nem mondanak semmit. az utcában jópár harckocsi, vagy nem tudom, micsoda. Mit tudtok?????

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.21. 21:11:44

@eeepunk:

Ha nem fake, akkor kíváncsian várom a fejleményeket, és szorítok a magyar honvédeknek.

Elpet
tart. fhdgy.

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.21. 21:12:06

hahóóó...

ufó hívja föld bolygót...! föld jelentkezzzz...! ufó hívja föld bolygót...! föld jelentkezzzz...! ufó hívja föld bolygót...! föld jelentkezzzz...!

Arma Gedeonka 2009.08.21. 21:14:03

@Anyuska1977:

Szóval te Irakban laksz? Ott vannak a honvédség egykori harckocsijai....


A kibaszott nénikéjét az összes képviselőnek, aki megszavazta a hadseregleépítést. Ki tudja valaki keresni a megfelelő helyen a névsort? Rakja már be ide, aki ebben járatos. Kinyomtatjuk a feketelistát és kiragasztjuk az utcasarkokra "Közellenségek" felirattal, aki látja őket, jogosult igazságot tenni...

patomio 2009.08.21. 21:14:27

namost ez a korkep.tumblr.com (nem sikerült jol belinkelni) első bejegyzése volt.azért ennél ügyesebben is lehetne mediahackelni, de néhányunk indulatában persze egyetértene az eseményekkel.(jozanul meg nyilván nem)

Steve the Great 2009.08.21. 21:16:15

@patomio: Már megszületett második is.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 21:17:37

De mit szólnak a nagyokos fideszesek és bárkik, akik eddig lelkesen elhatárolódtak a Gárdától, amit holnap készül menetrendszerűen oszlatni a Mad'arska Statna Policja, nem kéne ököllel a melleteket verve bocsánatot kérni és felfogni, hogy ők érezték meg, amit a helyzet diktál?

Mr. Acid 2009.08.21. 21:18:00

Szóval innen fúj a szél!
"A tévéinterjúban Fico különösen azt vetette Sólyom szemére, hogy a látogatás előkészítése során "semmiféle érdeklődést nem mutatott az iránt, hogy találkozzon a szlovák államfővel". A miniszterelnök ezt hihetetlennek, elképzelhetetlennek, arrogánsnak minősítette."
Forrás: index.hu/belfold/2009/08/21/fico_solyom_nem_mondott_igazat/

Ja, és még le is hazugoztak minket, ráadásul egy könnyen ellenőrizhető témában. Azt mondom, hogy a XIX. században, amikor még úriemberek irányították az országokat (Bismarck, Andrássy), ez háborút ért volna...

2009.08.21. 21:18:02

Most a szlovák vagy a magyar oldalon látni a csapatszállítókat? nekem nem világos.

patomio 2009.08.21. 21:18:58

amúgy meg nem médiahackelni kell,hanem beülni az autóba átmenni pozsinbya és szétrugni a fico/slota/gasparovic seggét.mikor indultok?

kafferbivalybalamber 2009.08.21. 21:20:29

Szánalmasan hülyék vagytok.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.21. 21:21:24

@rajcsányi.gellért (ergé): Ergé, te maradj a második védvonalban, Benes szerint ott arrafelé van a Balcsinál a határ!

eeepunk 2009.08.21. 21:22:57

@Elpet:
Attól félek, hogy ha odavezénylik az egész honvédelmünket, akkor valaki lerohan keletről. Vagy máshonnét :)
Lehet, hogy nem fake, hanem csel.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.21. 21:23:54

@Elpet: egy svájci gárdistánk már van. :)

Egyelőre szedd le a gépzsírt a karabélyról, az asszonypajtás meg pakolon 3 napi hideget.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.21. 21:24:26

Vannak BtR-80 asok, meg néhány T-72-es. Ennyi. A szlovákoknak legalább lehet vagy 500 tankjuk . Szóval ha megindulnak, akkor a Centralban isszák a reggeli kávét.

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 21:24:53

@eeepunk:
Nem baj, majd jön a csősz és mindenkit kizavar az erdőből.

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 21:26:21

Szekeres józan még?
Már elmúlt kilenc.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.21. 21:27:09

ki most a honv./hadügyminiszter? Esk., nem tudom... még a szekeres?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.21. 21:27:14

@szamárfül:

Elég jól bevacsoráltam, bírom egy darabig.

Mr. Acid 2009.08.21. 21:28:05

Na, a magyar külügy rendesen odab@szott a szlovákoknak:
"A miniszter elmondta azt is, hogy az eset miatt tettek egy nyilatkozatot és kezdeményezte az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását, amelyre várhatóan szeptember elején kerül sor."

2009.08.21. 21:28:11

akkor fagyna a mosoly az arcunkra, ha a szlovákok támadnának be.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 21:28:49

Azért Sólyom szánalmas, odatartja a másik orcánkat is, hogy tessék azt is leszarni:

"Újságírók kérdésére Sólyom László úgy fogalmazott: egy ilyen lépést nem lehet válasz nélkül hagyni és reméli, hogy a magyar diplomácia mindent elkövet, hogy ennek a lépésnek a súlyát éreztesse nemzetközileg, de rámutatott, ettől függetlenül törekedni kell a jó viszonyra.

"Nagyon szeretném, ha a jogi lépések mellett történne valami a lelkekben is" fogalmazott és kijelentette, hogy történtek ellenére a szlovák vezetőket bármikor szívesen látják Magyarországon, az itt élő szlovákság körében is. "

Nincs tisztában a diplomácia és a kutyafalkán belüli rangsorkialakítás alapszabályaival:
Egy ilyen helyzetben nem lehet azt válaszolni, hogy mi azért szívesen látjuk az ő politikusaikat.
Civil kezdeményezésként ki kéne tenni az összes határátkelőre egy-egy táblát, szlovákul, hogy a szlovák köztársasági elnöknek és miniszterelnöknek tilos a belépés!

Pelso.. 2009.08.21. 21:29:09

@rajcsányi.gellért (ergé):

Amit Fico művelt, az felháborító s nem lehet szó nélkül hagyni, de azért még nem kell átkelni a Dunán.

trotro 2009.08.21. 21:30:29

Srácok, ez mennyire komoly? Most valahogy nem vagyok humoromnál, valaki elárulná, hogy mi ez? Egyik országos média sem közölt semmi ilyesmit. Aki ebből viccet űz, az nagyon,nagyon,nagyon...ehh...szóval, most mi van?

Steve the Great 2009.08.21. 21:31:40

@Mr. Acid: Na, akkor várhatóan még idén elfogadnak egy közös, sajnálkozó és a szebb jöv... izé... javuló kapcsolatokban bízó nyilatkozatot. Jól megadjuk nekik!

patomio 2009.08.21. 21:34:35

mivel állítólag nincs magyar hadsereg, ezét az egyik jó hadsereggel rendelekző barátunkkal(izrael) kéne egyezkedni egy kis lövetésről, olcsó persze biztos nem lenne, de az IMF hitelből ugyis van még nem?

eeepunk 2009.08.21. 21:35:12

@Mr. Acid:
Ugye, ahelyett, hogy kezdeményezné a szlovák parlament feloszlatását! Mondom ütős nyilatkozatok várhatók.
Dresscode:
szlovákoknak - hangos melldöngetés
magyaroknak - hunyászkodás

2009.08.21. 21:35:34

sajnos vicc, sajnos.

de örüljünk, szeptemberben összeül a parlament külügyi bizottsága.
nem lennék most a szlovákok helyében.

states 2009.08.21. 21:37:23

Valami rutin biztosításról van szó, csak nem gondoljátok komolyan, hogy ezek képesek bármilyen komolyan vehető lépésre. A külügyi államtitkár arra a kérdésre, hogy milyen válasz várható magyar részről, gyakorlatilag azt válaszolta, hogy nem tudja, mert mindenki szabadságon van a tárcánál. Erről ennyit...

Arma Gedeonka 2009.08.21. 21:39:42

Azért jellemző, hogy kik fogadják az esetet röhécseléssel...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.21. 21:40:06

a szentkirályszabadjai légi bázisról felszálló bombázók pont a siófoki házunk fölött fordulnak északnak!!!

Arma Gedeonka 2009.08.21. 21:41:16

@rajcsányi.gellért (ergé):

lásd előző hozzászólásomat. Szánalmasak vagytok.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.21. 21:42:38

Kafka is végigröhögte saját felolvasáit - ma beleborzongunk...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 21:43:26

Szerintem állítsunk egy kibaszott nagy Cirill és Metód szobrot, hátha megbocsátanak nekünk Fickóék.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.08.21. 21:43:31

A legutóbbi PGII elég jól ment, szóval sacc 14 ezrednyi királytigrist, 6 ezred tüzérséget, némi gyalogságot, meg egy tüchtig kis bombázólégierőt fel tudok ajánlani.

Viccen kívül: onnan indul a történet, hogy nagykövetet visszahív, szlovákot hazaküld. Aztán diplomáciai fronton kattanásig tölteni a tüzérséget, és minden fegyverrel tűz!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.21. 21:45:34

@Arma Gedeonka:

Inkább az a jellemző bazmeg, hogy még ilyen helyzetben is azt akarod bizonygatni, hogy ti jobbikosok vagytok csak magyarok ezen a világon. Összébb.

Alfőmérnök 2009.08.21. 21:46:57

@szamárfül: Látom a filmes ízlésed is kívánnivalókat hagy maga után. A látványvilág és az operatőri munka miatt egyszer nézhető. Amúgy tipikus amcsi giccs.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.08.21. 21:48:14

Ja, és ha a Fidesztől valaki olvassa ezt a posztot:

Srácok!

Az EPP-s pozíciókat nem ártana néha használni is. Ha másra nem, a következő esélyes kombatnál meghívni egy rakás szövetséges párt képviselőjét (nem kell magas rangút), és ha a magyar delegációval együtt visszafordítják pl a CDU-ét is, az már komolyan fájhat a szlovákoknak.

states 2009.08.21. 21:48:26

Egy magára valamit adó kormány már haza is rendelte volna a nagykövetet. Ehelyett majd jön a felköpök és alá állok szokásos szoci diplomácia...

Arma Gedeonka 2009.08.21. 21:51:33

@Elpet:

mikor bizonygattam ilyet? Azt állítottam, vagy céloztam rá, hogy szégyenletes ilyen szívatást röhigcsélve fogadni, azt sugallva, hogy nem komoly ügy ez.
A te készülékedben van az előítélet.
Vagy a bűntudat.

Taktikai Atompingvin 2009.08.21. 21:51:40

Nem tudom mit reméljek: azt hogy ez vicc, vagy azt hogy nem....

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.08.21. 21:52:06

@states: Meg "a jószomszédi viszony fenntartása" kezdetű népdal...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.21. 21:52:09

@states: Acsádi már írja a holnapi Népszabóba az egyrészt-másrészt cikkét. És levonja, a konklúziót: hülyemagyar nacionalizmus, pfujj!

Mr. Acid 2009.08.21. 21:52:43

@states: Ne hülyéskedj, majd szeptemberben esetleg berendelik a szlovák nagykövetet, ahol egy kétórás beszélgetés végén 2 mondatban lerendezik az ügyet, és mély sajnálkozásukat fejezik ki a köztársasági elnök irredentizmusa miatt.

A szaudi kormány Gyurcsány terroristázása után mit lépett? Mert ez annál sokkal súlyosabb.
Viccet félretéve: szerintem el kellene kezdeni készülődni hadseregi és nemzetgazdasági szinten is egy 15 éven belül bekövetkező háborúra.

cseresznye 2009.08.21. 21:53:53

Sziasztok, böngésztem a témát a neten, és megtaláltam ezt a posztot. A férjem reggel elment Párkányba a strandfürdőre, és már rég itthon kellene lennie. A telefont nem veszi fel, pedig ez szinte sosem fordul elő. Szerintetek most aggódjak?

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.21. 21:54:22

melyik zeneszám lesz a köv.?
a "kézigránát kell!"?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.08.21. 21:54:47

És még egy adag lőszer, amit a magyar diplomácia felhasználhat:

Most volt a határnyitás 20 éves évfordulója.

Médiafelületet is kapott.

Mondom szótagolva: ha-tár-nyi-tás

Arma Gedeonka 2009.08.21. 21:54:49

@Elpet:

az jellemző bazdmeg, hogy még ilyen helyzetben is a jobbikosokban keresed a hibát, miközben a fideszed kétharmadra tart igényt. Mire fel? Ki kezdeményezi a nemzeti véderő újra létrehozását, és ki igér a kezdeményezésnek (ami nyilván messze van a végeredménytől is meg a tökéletestől is, de ellenszélben pisál) két pofont?
A fidesz a nagy európaiság nevében szélsőségesezi a Jobbikot és más hazafias erőket, miközben az EU majd megint minket int meg, mint legutóbb, a szlovákoknak fog igazat adni.

cseresznye 2009.08.21. 21:55:25

Már azon kívül, hogy ő maga csinált hülyeséget.

heima (törölt) 2009.08.21. 21:55:43

@Arma Gedeonka: folyamatosan a fideszen pörögsz, geci unalmasan ráadásul.

Steve the Great 2009.08.21. 21:56:15

"Bozót viszont esküszik, hogy Mi-24-eseket látott és a Duna felé repültek."

És gondolom a Nokiájával csak egy sötét pacát tudott lefotózni.

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.21. 21:58:29

@cseresznye: na aggóggyá'
'hősi halált halt' c. nyögdíjat fox kapni :))

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.08.21. 22:00:20

Tisztelt Aba!

Szerintem ez baromira nem vicces. Nem tudom feltűnt-e, de az utóbbi években a szlovákok sportot űznek a magyarok megalázásából.
Malina Hedvig, DAC-meccs, magyar nyelvű tankönyvbotrány, diktatúrára jellemző nyelvtörvény, most meg Sólyom visszaküldése a határról. Tököm tele van a kisebbségi komplexusukkal és a folyamatos magyargyűlöletükkel. Egyetlen bűnünk az, hogy létezünk, és hogy van 10%-i magyar Dél-Szlovákiában. Maga ez a tény a halálos, megbocsáthatatlan bűn.

21. század eleje, EU. Ami majd "mindent megold", meg "nem számítanak már a határok". Igen, tényleg nem.

Ennél már csak az a dühítőbb, hogy az égvilágon semmilyen súlyunk nincs, még ezekhez a fing szlovákokhoz képest sem. De ezen szerintem nem kéne röhögni, ezen a teljes csődön és tehetetlenségen, mert aki ott él Csallóközben, annak tűrnie kell hétről-hétre Slota és Fico ámokfutását, abban a tudatban, hogy az anyaországtól az égvilágon semmilyen támogatásra nem számíthat...

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.21. 22:01:04

@Elpet: kösz, fater :)))

akartam is kérdezni, hogy én most lemennék Szögedébe, így az attak elől, hogy akkor Náladnál aludnék meg lógnék meg minden, hogy akkor találkozzunk má 2-kor a Dóm előtt, oké? :)))

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.08.21. 22:02:50

a magyar államiság ünnepe utáni napon akkorát rúgtak a magyar államba, amekkorát európában jelenleg büntetlenül csak lehet. deszar, gyerekek, deszar. ide jutott a mosolydiplomácia.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:03:49

@heima:

pörög a franc. Az elvtársad vádolt, hogy Jobbikot reklámozok. Pedig nem.
A fidesz tényleg nulla e téren is, cáfold, ah atudod, hogy ellenzi a Gárda-kezdeményezést, ahelyett, hogy jobbjtó javaslatokkal élne, miközben most már csak a vak nem látja, hogy helyre kell állítani a nemzeti véderőt. Azon belül pedig egy önkéntesek mozgósítására alkalmas szervezeti forma is kell. Tehát a Fidesznek kell beismernie, hogy hibázott. Kit érdekel, hogy neked mi geci unalmas, amikor irttt nemzeti érdekről van szó. Senki vagy.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.21. 22:04:15

majd ha gebasz lesz ám, és a géppuska előtt kell majd stand-upolni, akkor kérném, a azok a helyi macsócsávók legyenek az első sorban, akik szerint a jószomszédi viszony baromság

előre is kösz.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 22:04:19

@states:
A diplomáciai kapcsolatok határozatlan ideig való felfüggesztése, és a két ország határának lezárása. Ez utóbbi az EU-tagság okán nem volna minden zökkenő nélküli. Viszont a hazai hivatásos rettegők előretteghetnék az EP-ben, hogy annyira félnek a szlovákoktól, hogy kénytelenek vagyunk katonailag megerősíteni a közös határt.

heima (törölt) 2009.08.21. 22:05:44

@Arma Gedeonka: mondom kurvára unalmas. tudjuk zsidesz szar, jobbik, gárda király, megértettük, szervusz. akár arrébb is tolhatod a biciklidet.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.08.21. 22:05:53

@bbjnick:

"Aki szerint ez vicces, az..."

...egy elég nagy gyökér lehet. Nyugodtan befejezhetted volna a mondatot. :(

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:06:30

@Pierre (Bezuhov):

tehát: csináljanak bármit, odatartjuk a másik orcánkat is?
A jószomszédi viszony Ficóék szerint baromság.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:07:03

@heima:

te vagy itt a biciklitároló őre?

Crile Fisher (törölt) · http://crilefisher.blog.hu/ 2009.08.21. 22:08:39

@Pierre (Bezuhov): A jószomszédi viszony definíciója nem az, hogy ha a szomszéd hetente egyszer a küszöböm elé szarik, én akkor is kussolok és mosolygok rá.

states 2009.08.21. 22:10:40

@Non est volentis: Erről van szó, a folyamatos megalázással vélnek történelmi bosszút állni. Amit egyébként még a Németh Zsolték sem látnak, ehelyett a hülye magyarkártyázásra, meg szlovák belpolitikára vezetik vissza a szlovák magatartást. Pedig teljesen egyértelmű, hogy nem erről van szó, hanem egyszerű, primitív bosszúról az ezer év miatt...

heima (törölt) 2009.08.21. 22:11:14

@Arma Gedeonka: én vagyok az, aki apád helyett apád, és megmondja, ha benézted a házszámot.

heima (törölt) 2009.08.21. 22:11:44

@heima: ha már magadtól nem megy.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.21. 22:12:05

@ufó - a kozmikus éxerteknőc:

Szólj egy nappal előtte legalább. De vigyázz, ha be kell vonulnom, viszlek magammal irányzónak a parancsnoki hk-ba. :)))

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:12:16

@states:

mármint az ezer évnek azon meghamisított torzképe miatt, amit bebeszélnek maguknak, illetve a nemzeti értelmiség a többieknek.
A dolog a nacionalizmus koráig (ami nem magyar találmány volt) példás együttélés volt.

heima (törölt) 2009.08.21. 22:12:40

francia meg fizetős MTI link, fasza :)

Prophet 2009.08.21. 22:13:32

Baranyában néhány éve láttak egy tigrist. Bár jól elbújt, a haza hívására szolgálatba áll. Javaslom, ha akad ottani olvasó, lépjen kapcsolatba vele, és adjon neki egy Szlovákia térképet. De viszonylag frisset. Ja, hogy csak olyan van?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 22:13:51

@heima: @Arma Gedeonka:
Hagyjátok már a picsába ezt az ellenségeskedést más témákra. Inkább reménykedjünk, hogy a szlovákok nem állnak meg a saját államuk megszüntetésére tett erőfeszítéseikben. Mert az, amit most csináltak, előrevetíti szlovákia megszűnésének reális lehetőségét.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:14:11

@heima:

te hallottál már arról, hogy egy vitafórumon érvelni is lehet? Vagy inkább csak eltanácsolnád a te Egyedül Üdvözítő Pártodat bírálókat?
Milyen értelmes hozzászólásodat olvashattuk itt a témában, te senki?

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 22:15:25

@Mr Falafel: Ez kellene. Nehézség csak a határ katonai megerősítése körül lehet: ezt mégse kellene az In-Kal-ra bízni.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.21. 22:15:38

@Arma Gedeonka:

cirkuszi majmokkal nem kell szóba állni, főleg nem a szintjükre süllyedni

Akinek meg nagyon viszket a kiskacsója az vegye meg a Call of Duty legújabb részét... vagy playboy/girlt

Steve the Great 2009.08.21. 22:15:38

@heima: A franciának van angol változata is, de csak egy egyszerű leírás a nato hadgyakorlati gyakorlatáról :)
Szvsz. abbahagyhatnák már.

mortel 2009.08.21. 22:15:51

Nem jók a linkek:(

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:15:55

@Mr Falafel:

Márminthogy "mi" hagyjuk? Olvasd el a vitát, én állítok, érvelek, ez a segg meg elzavarna, mert nem tetszik neki, hogy a szentséges Pártját bírálják. De érve nincs. Én nem ellenségeskedek, ez a hülye érzi itt magát itthon. Legyen neki, de akkor minek álcázzák ezt vitafórumnak?

Taktikai Atompingvin 2009.08.21. 22:19:07

átbaszás, úgy éljek átbasztok!!!!

Crile Fisher (törölt) · http://crilefisher.blog.hu/ 2009.08.21. 22:20:09

De bazz, egy ilyen francia linkkel jönnni a Google Translate korában, az MTI linket meg egyből a login oldalhoz irányítani... Hanyagnak érzem az urakat. Orwellnek jobban ment.

Na ja, amúgy tényleg kurvára nem vicces.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 22:20:29

@Arma Gedeonka:
Ebben a helyzetben nincs helye a Fidesz bírálatának. A Jobbik.hu és a Barikád sem ír egyetlen szót sem az eseményről. A Szentkoronarádiót meg lelőtték, ahogy ilyenkor szokták.
Szerintem a Fidesz keményen oda fog vágni most.

jörgömös 2009.08.21. 22:21:09

@mortel: persze, mert csak szopatnak

Taktikai Atompingvin 2009.08.21. 22:23:21

Tessék már el is tűnt az MTI-s link

patomio 2009.08.21. 22:24:11

ahelyett ,hogy itt eksztra béna médiahekkeltek inkább molotovval dobálnátok a szlovák követtséget.
meg kéne ejteni holnap az első budapesti defenesztrációt :)

mortel 2009.08.21. 22:24:34

jaja
kamu

csak szar poén.

heima (törölt) 2009.08.21. 22:26:49

na és melyik reakciós született 1977-ben? :)

Steve the Great 2009.08.21. 22:27:02

Na, a "bombariadót" le is fújták már, talán megnyugodnak a kedélyek, hazamentek a tankok és a post bővítése is lezárható talán lassan.

trotro 2009.08.21. 22:29:39

Ez már olyan, mint az office c. sorozatban. A béna humorú főnök nem veszi észre, hogy már az első poénja is szar volt, azért csak folytatja, nem látja, hogy senki nem nevet rajta. Srácok, ez már kínos, lejáratjátok csak magatokat. Mi a célotok ezzel? BTW rémhírtejesztés miatt nem üthetitek meg a bokátokat?

patomio 2009.08.21. 22:30:04

aZÉRT A spontán tüntetést szervez egy elég szép kifejezés:)

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.21. 22:30:59

@Elpet: Te Yó Ég!

asse tom, hogy mijaza hk... :PPP

tipp: hadkörlet ?
na?
inkább megyek a zenész-századba :)))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 22:31:32

@Crile Fisher:
Ezt jól benéztem! Csak a kiemelt híreket figyeltem. Ott még mindig a gárda-ügynél tartanak.
Ennek ellenére sem helyénvaló most a Fidesz-Jobbik ellentét élezése.

Crile Fisher (törölt) · http://crilefisher.blog.hu/ 2009.08.21. 22:32:41

@patomio: Tény, de őszintén hiszem, hogy nyelvtanilag megállja a helyét. :)

Hm, az SZKR is megy amúgy. Falafel, te is ugyanazt az Internetet nézed?

Alfőmérnök 2009.08.21. 22:33:21

@trotro:
Szerintem azt tesztelik, hogy ki mennyire paranoiás.
Hülye vicc, amúgy.

Mr. Acid 2009.08.21. 22:33:56

Egyébként ez a "poén" tényleg ciki, s nem tudok röhögni rajta. Asszem sokat elárul a reakciós szerzőkről, s lelkivilágukról. Vagy legalább a "humor"-hoz való hozzáállásukról.

Crile Fisher (törölt) · http://crilefisher.blog.hu/ 2009.08.21. 22:34:13

@Mr Falafel: Ez igaz, e pillanatban nem sok értelme van. Pár nap múlva esetleg lehet majd a reakciókat elemezni, de hogy most minek kell egymás torkát rágni, azt nem igazán értem.

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.21. 22:35:10

amúgy ez nem kamu
- basszátok meg egyébként -
hanem egy yófajta kis szocpszicho kísérlet, hogy mi lenne ha...?
nos..., gondolom, mindenki tudja, hogy mi lenne..., mármint a magyar sorokban :P

ja, és orson welles: világok harca rulzzz... :)))

trotro 2009.08.21. 22:39:01

@Alfőmérnök: És ennek mi értelme van? A fujjfujjgyursány nevű nick nem paranoiás, a hajrámagyarok nevű viszont az. ÉÉÉSSS???

@Mr. Acid: Teljesen egyetértek. Bár szlovákiai magyar barátaim is ilyen jókat tudnának poénkodni, amikor felettük lebeg a büntetés, mert magyarul beszélnek. Ez, amit itt művelnek, egész egyszerűen bunkóság. És látni kellene, hogy a médiahack nem jött be, a hírtv-n kaszinóznak, echon menedékeznek. A jó poént is el lehet rontani, ha nem hagyja abba időben az ember. De ez az egész nagyon messze van a jó poéntól.

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 22:39:27

Gondolatkísérletnek nem rossz: pillanatok alatt kiderül, hogy tűrhetetlen állapotok uralkodnak nálunk, a lezüllött posztbolsevik diplomáciának és a szétvert hadseregnek egy valódi provokáció esetén még esélye sem lenne bárkivel szemben.
A tanulságokat máris le lehet vonni, változtatásra persze majd csak akkor lesz (remélhetőleg) lehetőség, ha mostani úgynevezett kormányunk végre elkotródik az őt megillető helyre.

Taktikai Atompingvin 2009.08.21. 22:40:32

Köszönjük, jót mulattunk...

Mr. Acid 2009.08.21. 22:42:05

@trotro: A poén az, hogy ha tényleg lenne "valami", akkor azt nem a reakción, keresztül lehetne megtudni, hanem a kurucon, hírtévén, barikádon keresztül. Ha ilyen témakörben ezek a források nem tudnak valamiről, akkor az nagy valószínűséggel nem létezik... És ez az igazán elszomorító. A többi, "országos" médium.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.08.21. 22:43:47

Na, szép volt, reakciós fiúk, köszönjük szépen!

Jót röhögtünk azon, hogy mennyire lúzerország vagyunk...

Jóéjt!

trotro 2009.08.21. 22:44:03

Kár volt ennyit fáradni ezzel a "gondolatkísérlettel". Mit is tudtunk meg ebből?

Na, köszönjük szépen, nagyon ügyesek voltatok.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.08.21. 22:44:30

eddig azt hittem, hogy a reakcio.hu különb a szlovák kormányzatnál.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:48:11

@Mr Falafel:

Ezt nem értem.

Hogy érted, hogy "ebben a helyzetben" nincs helye a Fidesz bírálatának?

Ha én úgy látom, hogy a Fidesz politikája több téren hibás volt az idevezető úton és a Fidesz az a párt, amely kormányzásra készül, sőt nyíltan ábrándozik kétharmadról, akkor mikor van helye bjrálatnak, ha nem ebben a helyzetben?
Mitől venné észre egy párt, hogy módosítania kell , ha nem pl. bírálatokból? (nemcsak abból, maguktól is levonhatnak pár következtetést az eseményekből)

Konkrét kritikáim, amiket megfogalmaztam, mia fenéért ne lehetne ezeket megvitatni, akár itt is:

- A Fidesz partner volt a véderő leépítésben - tragikus hibának bizonyult, ideje visszacsinálni.

- A Fidesz túlértékelte az EU integráció hasznosságát a szomszédokkal való viszony normalizálásában és a magyarság békés újraegyesítésében - naív volt.

- a Fidesz az előbbire is alapozva, a nemzetközi körök jóindulatát lesve szélsőségesezte a hazai társadalom egészséges önvédelmi immunreakcióit, pl. a Gárdát (ami joggal kritizálható, jobbító javaslatokkal indokoltan támogatható kezdeményezés, pl. nem jó, hogy per pillanat nem igazán pártsemleges, de ki tehet erről?), helyette semmi jobbat nem javasolt, csak hajtogatta az írott malasztjait az állami erőszakmonopóliumról stb.

Mi a fenéért nincs most helye az ilyen kritikának és az erről folyó vitának? Mikor lesz?

svonk 2009.08.21. 22:49:10

Orson Welles buszke lenne ratok, ha most itt csak viccelgettek.

negeev 2009.08.21. 22:50:40

Ebből a cikkből csak az derült ki, hogy a Reakciósok egy része még most is egy 12 éves értelmi szintjén van.
:S

negeev 2009.08.21. 22:52:03

Legyen inkább, érzelmi szint.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 22:52:25

@Tehetetlen Dodó:

Mert a történelem illedelmesen kivárja a magyar választásig hátralevő fél évet...
Hacsak el nem halasztják a választást valami rendkjvüli helyzetre tekintettel.
A dodó is így morfondírozott: Majd elrepülök innen a sok husángos ember előtt pár perc múlva, csak még ideteszemn ezt a szalmaszálat a fészkembeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.21. 22:54:53

@negeev: és ez kapott gódenblog bronzot... no commnet. (Mondjuk ha az aranyat nézzük akkor méginkább no comment)

negeev 2009.08.21. 22:59:27

@Pierre (Bezuhov): Inkább, csak bebizonyították, hogy jobb helyezést nem érdemelnek. Ettől még továbbra is jövök ide, csak véleményem van a teljesítményükről.
Azonban az első két helyezett a Goldenblogon, valami tragédia.

states 2009.08.21. 23:01:20

A NOL szerint a magyar diplomácia kemény lépésekre készül. Na a szlovákok a hír hallatán máris szétrettegték magukat. Mi meg szétröhögtük. Vagy fordítva...

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.21. 23:06:41

@csodagyerek: szia!
konkrétan nem vágom ezt a belga határépítős kísérletet, de sejtem :)))

amúgy meg mindenki figyelmébe ajánlok egy ravasz húzást:

velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/08/20/svajc_gleccserekkel_foglalja_el_olaszorszagot/

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.08.21. 23:06:55

@Arma Gedeonka: "Hogy érted, hogy "ebben a helyzetben" nincs helye a Fidesz bírálatának?"

Valószínűleg úgy érti, hogy nem célravezető

1.)azelőtt bírálni a Fideszt, hogy bármit is mondhatott volna; illetve

2.) kiélezett külpolitikai kérdésből kiélezett pártpolitikai kérdést csinálni.

states 2009.08.21. 23:12:28

@Arma Gedeonka: Hagyjad már a fideszezést, a hadsereget az elmúlt 7 évben, a szoci-szadi kormányok építették le, Orbán alatt volt határozott, érdekérvényesítő külpolitiká, még csak fel sem merültek ilyen szituációk, mint az elmúlt években, például a szlovák viszonylatban sem.

Alfőmérnök 2009.08.21. 23:21:59

@svonk:
Orson Welles forog a sírjában.

Arma Gedeonka 2009.08.21. 23:30:53

@states:

3 dolgot említettem, egyiket sem cáfolod.

A fidesz partner volt a hadsereg leépítésében.
Az EU nem fog mellettünk kiállni.
A Gárda-kezdeményezést a Fidesz tény, hogy ellenségesen fogadja és szerintem ez tarthatatlan.

A külpolitikának most már határozottan realista alapokon kell állnia, értsd el kell felejteni a nagy EU-t, a "nemzetközi közösséget" és meg kell keresnie konkrétan ellenségeink ellenségeit.

Akármilyen békalenyelés is lesz a Fidesznek, tudomásul kell venni, hogy a potenciális ellenségem-ellensége-potenciális barátom térképen a kisantant legnagyobb tagja, Románia és az esetleges tag, Ukrajna ellen az oroszok nagyon komolyan számjtásba jönnek, még akkor is, ha sose lesznek persze szerb, vagy szlovákellenesek.
Tehát a fidesz-jobbik vitában e térewn is van mit meggondolnia a fidesznek.

Friss hír volt, hogy a románok fegyvert szállítanak a grúzoknak, nagyon is van mit keresnie a magyar külügynek Moszkvában.

Nem háborúról beszélek, hanem a Kisantant gyengítéséről. A jövőbeli háború lehetőségét teljesen kizáró és ezért a véderőt teljesen leépítő politikusok az ország vezetésére szóba sem jönnek. Nem háborúpárti, aki számol azzal, hogy lehet háború, csak egyszerűen épelméjű.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.21. 23:34:00

Na fiúk, ez az, amit nem kellett volna. Nagyon nem.
Olyannal viccelődtetek, amivel nem kellene. Ezt nagyon komolyan mondom.

freiherr 2009.08.22. 00:05:34

Hát igen, tökéletesen igazatok van. Úgy kb. ez lett volna a minimum

dörgö 2009.08.22. 00:08:15

GYerekek, oriasiak voltatok!
Gratula a "vilagrekord farkak" cim elnyeresehez:-(...

Nem modtak meg nektek sohasem, hogy nem mindennel kell es szabad jatszadoznotok?

Vagy ollyan fatöküek vagytok, hogy meg a pöcsötök sem leltetek meg, hogy azzal
szorakozhattatok volna?

Ezt az ovodas szintet_ajve, megall az esz!

Ennel mar csak okosabbak lehetnetek- lesztek is valaha?

freiherr 2009.08.22. 00:08:48

(persze ezt a cikkre értettem nem a befosós nyávogó észrevételekre, hozzászólásokra amit egyébként nem tudom mi a bánatos égnek kell anyanyelvünket feledve kommentnek nevezni)

freiherr 2009.08.22. 00:10:07

egyébként tudjátok hogy az ország területét hány katona védi például a mai napon? na??

freiherr 2009.08.22. 00:12:55

elképesztő egyébként ez a kollektív posztkiszes befosás. már várom, hogy valamelyik fotoskodó provokációtól tart még és szomszédaink érzékenységével hozakodik elő

freiherr 2009.08.22. 00:14:31

na, lassúak vagytok és/vagy korán fekvők, megmondom: kb. 5800

légierő és nehéztüzérség illetve tankok nélkül

na jóccakát

freiherr 2009.08.22. 00:15:39

már hogy nem plusz tankok meg plusz légierő, mert azt nmár szétlángvágóztuk és elliberáliskodtuk
tehát ohne egyéb fegyvernemek

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.22. 00:51:30

@bbjnick:

Kettőt. Csatlakozom.

Tudod, nálam ez úgy van, hogy amennyiben én azt mondtam, hogy láttam valamit, az azt jelenti, hogy láttam. És csak olyan közegben tudok kommunikálni, ahol ez érvényes.

Majd benézek a blogodra. Szia.

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.08.22. 01:09:07

motörhead: Don't talk to me, I don't believe a word
Don't try to make me feel alright
All the love in all the world
Is not enough to save my soul tonight
Don't be my friend I'm not a fool
Don't talk of things that we cannot see
When all the ones that sing the blues
Sometimes I think of how it used to be

etc.........

www.youtube.com/watch?v=VnJ7hmhjPQA

Spody 2009.08.22. 05:28:37

Még korábban olvastam ezt a degenerációt, és mikor rájöttem, hogy ti ezzel poénkodni akartok, szó nélkül mentem. Most már kint van mint update, hogy jót vigadoztatok. Egészségetekre.

Isten nem ver bottal.

Itt sem vagyok.

Pelso.. 2009.08.22. 05:58:48

Buta, felelőtlen játék volt, a szlovák jegyzékhez meg semmi köze.
Aki meg játszani akar, annak inkább ott a jobb keze..

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.22. 08:00:15

köztársasági elnökünk az a típus aki már gyerekkorában is kiváltja a legbékésebb emberből is, hogy jól felfrászolja. az ilyet jó ütni. ez valami atavisztikus és kódolt kéj az emberben. ilyen a hazánk is. azt is biztos jó ütni, ha már ennyit ütik.
mindenesetre bíztató látni, hogy az euban azért lehet erőt mutatni, ha valakinek van vér a faszában.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.22. 08:09:43

@Arma Gedeonka:
Súlyos tévedésekben leledzel.
A Fidesz nemhogy nem volt partner a véderő leépítésében, de éppenhogy ellenezte azt, és ennek a véleményének folyvást hangot adott.
A Fidesz-Jobbik ellentétnek nincs köze az EU-hoz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.22. 08:17:50

Még egy gondolat, aztán tényleg magatokra hagylak benneteket, játszadozzatok kedvetekre nélkülem.

Már a gáztározós hoaxok idején gondolkodtam azon, hogy megírom, a valós hírek közé vegyített álhírek milyen káros hatással vannak az emberi kommunikációra. Régimódi ember lévén arra építek elsősorban, hogy a kommunikáció lehetséges, tehát létezik az az alapvető bizalom, amely az információáramlás elsődleges feltétele. Teljesen mindegy, hogy valaki elhiszi-e vagy sem az ilyen becsapásokat, az emberi személyiséget rombolja, ha nincsenek biztos pontjai a világról való adatgyűjtésének. Nagyon rossz út ez, talán nem érzitek át kellőképpen ennek felelősségét. Ti ezt egy játéknak fogjátok fel, és kurvára nem az. Világéletemben viszolyogtam azoktól a tréfás fickóktól, akik odaragasztják az ötvenforintost a padlóhoz, meg kiöntik betonnal a focilabdát, aztán meg röhögnek azon, hogy valaki a földön heverő pénzérmét földön heverő pénzérmének, a focilabdát meg focilabdának nézi. És eközben úgy hiszik, hogy gondolatban előrébb járnak amazoknál, holott csak morálisan járnak hátrébb.
Én eltűnök innen, de majd kommentelnek helyettem mások. Amíg lószar van, lesz veréb is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.22. 08:28:34

@Arma Gedeonka:
Nem tudom, milyen alapon várod, hogy az EU beavatkozzon. Az ún. demokratikus nyugati államok 56-ban sem avatkoztak be. Hagyták, hogy lemészárolják a magyarságot, és további évtizedeken át rabságban tartsák. Itt uloljára áldozatot az egységes Európáért Mátyás király hozott. A jutalma az lett, hogy egy tehetségtelen féldebilt választottak német-római császárrá Mátyás ellenében. Az eurpéer identitástudat nem létezik, csak az USA ellenében kellett valamit felmutatni. Kitaláltak egy hangzatos nevet, amely azt a hamis látszatot kelti, mintha a dekadens, haldokló Európa képes lenne összefogni még utoljára, és egy erős közösséget létrehozni. Csakhogy közben az amerikai és orosz dögkeselyű itt köröz felettünk, és alig várja mindkettő, hogy a súlyosan sebesült Európa testébe vájja karmait. Földrajzi elhelyezkedésünket, és a kulturális közeget is figyelembe véve, az oroszoknak van nagyobb esélye a lakmározásra. Az energiafüggőségünk gyengévé tesz. Oroszország a legnagyobb ország, és ráadásul szláv ország, egy szláv birodalom. A kulturális összetartozást fegyverekkel is képes megvédeni. Az EU csak egy játszótér gyerekeknek, s ha jönnek a felnőttek, a homokvárak leomlanak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.22. 08:39:34

@Elpet:
Ó, jaj, neeee, ne menj el! Úgy fog hiányozni ez a karót nyelt, gyomorbeteg stílus. Annyira belém égett már az epehányásod illata, amely kimarja a virtuális NEM valóság szövetét, és mögötte felsejlik az egyetlen igaz valóság, Elpet World kietlen pusztáinak látképe, a vériszamban markolászó csontvázujjak, és férgek által lakott aszott koponyák harmónikus idilljének megnyugtató ritmikussága.

Maderspach 2009.08.22. 10:10:12

Ha Sólyom tökös ma átmegy Révkomáromba, sétálgat az utcán, beszélget az emberekkel. És mindenki jót röhög a tótokon...

egy_vélemény 2009.08.22. 10:48:26

A szlovák viselkedésre adott jópofi rekciós válasz sajnos, az alázásnak volt a fokozása, ugyanazok felé, akik tehetetlenül tűrik csak az aktuális jópofáskodást.
Nem gondoltam volna, hogy a szlovákok, pont a Reakció részéről kapnak friss erősítést.
Ha lehet, ne így tovább!
Ez mindenkinek árt.

betyár (törölt) 2009.08.22. 11:35:42

@Elpet:
Ne legyen ilyen szigorú, hiszen még majdnem gyerekek. Meg kell tanulniuk a határokat, most erősen túl lőttek a célon. Bár egy bűnbánó bejegyzés valóban elférne, ha nem akarják elveszteni a törzskommentelők jobbik részét.

Ikhór 2009.08.22. 12:32:36

Na, Reakció, most már elmehettek a picsába a kitalált híreitekkel együtt. Szánalmas, amit csináltok, már jó ideje.

Invictus 2009.08.22. 13:57:40

Ha lenne komoly hadseregünk, akkor nem is ártana egy ilyen erődemonstráció, de hát így csak kiröhögnének.

Viktus 2009.08.22. 14:34:01

Töketlen köztársasági elnök meg bohóc kormány ... csoda, hogy szarba sem veszik őket semerre.

Nekünk 2002 -ig állt a zászló a vesztesekre senki nem kíváncsi ...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.08.22. 14:55:15

Nana, fiúk-lányok, megsértődni hülyeség. Egyszerűen csak a magyar-szlovák viszony mérhetetlen abszurditását próbáltuk érzékeltetni, a magunk sajátos módján. Megírhattuk volna a magyar blogoszféra ezerkétszázadik "Mekkora köcsögök a szlovákok, és erről is Gyurcsány tehet" című bejegyzését, de nem volt kedvünk.

egy_vélemény 2009.08.22. 15:31:04

Jó hírem is van.
Pár órás gyomorremegés és egy rossz éjszaka után megvilágosodtam. Felkészülök az elköv. kampányra, a magam módján.
Semminek nem dőlök be, első olvasatra.

medve2 2009.08.22. 15:49:58

Na jó, akkor most józanabbul gondoljuk át, mi lesz most.

1. Egyelőre a nemzetközi sajtó lehordja Szlovákiát. Engem különösen meglep, hogy a cseh sajtó mennyire nekiesett Ficoéknak. Ficoékkal úgyse fogunk tudni mit kezdeni, magyar-ellenességük legitimitásuk része. Viszont ebben a helyzetben közébb távon visszaüthet rájuk, hogy a nemzetközi közvélemény őket tartja bajkeverőnek. Malina Hedvig, nyelvtörvény és ez a mostani baromság túl sok volt nekik.
2. Lehet Fideszezni, jobbikozni, szocizni. Én viszont nem bánom, hogy Szlovákia ügyében itthon egység van.
3. Van egy hiányérzetem. Megértem, hogy tegnap Sólyom nem ment át. De hamarosan át kéne mennie, az ottani magyarok miatt.

heima (törölt) 2009.08.22. 17:15:35

És valahol megint felsír egy gyerek.

states 2009.08.22. 17:30:00

Balázs bejelentette, nem rendelik haza a nagykövetet, sőt a soros találkozókat sem mondják le. Remélem ezek után vérszemet kapnak a szlovákok, és seggbe is rúgják a határon a magyar politikusokat. Ha van igazság, akkor Bajnai és Balázs részesül először ebben a szlovák megtiszteltetésben. Megjegyzem, a Fidesznek sem nagyon hallom a hangját, gondolom nyaralnak, Orbán meg éppen valahol Németországban tart előadást, ami ugye rendkívül fontos, legalább annyira, mint a mexikói nyaralás...

bz249 2009.08.22. 17:40:35

@states: ez ugye komoly? Mert viccnek nagyon durva.

Paszternak 2009.08.22. 18:05:56

Aztat nem értem, hogy a tót atyafiak miért vannak úgy felháborodva a 41 évvel ezelőtti dolgokon. Hiszen az a Csehszlovák Szocialista Köztársaság volt, ahova bevonultunk, nem pedig a nemes és világhírű Slovenská Republika. De meg oszt ráadásul ki is mentünk onnét. De meg még pláne: egy hülye reform-mozgalmat akasztottunk meg, amit ha nem teszünk, a stupíd helyett még akár men's look szocializmus is lehetett volna ott, vagyis ma sokkal hülyébb dolog lenne tagadni az egykori cseszkólandot, múltját, komenizmust, rendőrállamot, piacellenes etatizmust, stb.

Nem akarom azt mondani, hogy a szlovák elvtársak kezet csókolhatnának nekünk (elvégre fenntartottunk nekik 1000 éven át egy országban helyet, majd nem akadályoztuk meg vérrel és vassal, hogy csináljanak egyet maguknak, amit sem 1938-ban, sem 1968-ban nem voltak képesek megvédeni, lúzereeeeek!), de most komolyan nem értem, mire ez a nagy sértődömség. Nemá, hogy a mai magyar demokratikus köztársaság felelős legyen a 41 évvel ezelőttiekért. Mert akkor Szlovákia is felelős ugyanazért, ami akkor kialakult. Sőt, időben nincs is limit. A mai Szlovákia felelős az 1939-1945 közti fasiszta állam viselt dolgaiért is.

Stb, stb.

Ja, vagy hogy a cselákokat mégsem utáltuk annyira soha, mint a magyarszki brátyét? És látensen mindig is ez volt az identitásképző erő?

Hoppá waze. Akkor viszont lehet, hogy 1968-ban is ez volt a helyzet? És az akkori Malina Hedvigek ügyeit akkor Moszkvából szarták le? Benes-dekrétum alapján?

Nocsak, nocsak. Talán akkor mégsem volt olyan ostoba dolog az a bevonulás akkor, magyar szemmel?...

Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Észak-Balkánon is csak az erőből értenek. Ha a magyar kormány ehhez túl diplomata, akkor alkalmatlan. Amíg a tótok nemhogy visszavonnák, de beépítik a Benes-dekrétumokat a hülye alkotmányukba, addig ki sértődhet itt meg és min?!?!?!

Bazmeg, Fico.

Demokratikus Csehszlovák Köztársaság abcúg, csak az antidemokratikus Benes-dekrétumok helyesek belőle.
Egész csehszlovák egység fasság, de a Benes-dekrétumok faszányosak.
Szoci Cseszkoszlovenszkó seggség, de a Benes-dekrétumokhoz való ragaszkodása érvényben hagyása által, az jó vót. 1968-ban is jó volt. Azóta is jó. Rendszerek jönnek-mennek, de a Benes-dekrétumok maradnak.

Nóóóóóórmális?

Hát a kőolaj, az nem finóóóm... A Benes-dekrétum nem demokratikus... és nem is a tótokat sérti. Vagy az mind le van szarva, mert mi a nemzeti kisebbség megbélyegzése egy stupíd Varsói Szerződés nemzetközi megszálló akciójához képest, melyet NYILVÁN, úgyszólván KÖZTUDOMÁSÚLAG a soviniszta CSermanek Jani fújt háturúl, mi mogyerik vótunk a felbujtók, a Honekker elvtárs csak vonakodott, a Brezsnev elvtárs meg inkább nóbeldíjra gyúrt volna, ehelyett mehetett a szadista állat magyarok nyomásának engedve bevonulósat játszani, ami uncsi is, meg költséges is, meg baráti gesztus se nem.


Hülyék.

Üdv mindenkinek,

P.

Paszternak 2009.08.22. 18:08:19

Bocs, helyesb és kieg: Ulbricht elvtárs már nagyon unta a dolgokat, az ifjú titán, Honecker volt, aki majd csak két év múlva lesz König von Preussen...

states 2009.08.22. 19:28:32

@bz249: Ez a legkomolyabb, délután nyilatkozott Balázs, több csatornán is látható volt...

medve2 2009.08.23. 00:36:07

@states: Néneth Zsolt rögtön nyilatkozott.

states 2009.08.23. 07:28:54

@medve2: Ja de mit. Hogy összehívja a sóhivatali bizottságot. A legkevesebb az lett volna, hogy felszólítsák a kormányt, rendelje haza a nagykövetet, miután kiderült, hogy ezeknek eszük ágában sincs semmilyen komolyan vehető lépést tenni. És amit persze amúgy is tudtunk.

countrystudy 2009.08.23. 09:37:29

Nem lehet,h ez az egész az mszp és a a szlovákok összjátéka.Ugyanazok a barátaik, meg az ellenségük is.

medve2 2009.08.23. 11:49:15

@states: Mást is mondott. Amúgy a nagykövet konzultációra történő hazarendelésében osztom a véleményedet. De kb. annyira szimbolikus, mint a bizottság összehívása.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.23. 17:18:37

@countrystudy:
Ki van zárva. Minden azért van, mert az előretörő revizionista jobboldal fenyegeti szlovákia létét.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.23. 17:45:29

Ezt figyeljétek!

Már Gréczynek is megjött az esze. Tudjátok annak az arcnak, aki gyurcsány kommunikációs főtanácsadója volt, és ott lihegett mindig a mester árnyékában, bárhová ment, s nála nagyobb orbán(sólyom)fóbot aligha találtok.

Ezt írja utcsó blogbejeygzésében:

"Szlovákiából kitiltották Sólyom Lászlót. Elfogadhatatlan cselekedet ez az Európai Unióban két szövetséges ország viszonyában. A Magyar Köztársaság elnöke oda utazik az unióban – útlevél és engedély nélkül – ahova akar. Csakúgy, mint minden állampolgár.
Nem kétséges, hogy a két ország viszonya további mélypontra hűl és az Uniónak hivatalosan is foglalkoznia kell a kérdéssel. Fico és a szlovák közjogi méltóságok ezzel a lépéssel kiíratkoztak az EU-ból. Más kérdés, hogy Brüsszel mennyire lesz karakán ebben az ügyben."

www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=780

Jelzem, újságíró létére írhatna már helyesen a szerencsétlen:
a "kiíratkoztak" az bizony "kiiratkoztak" rövid i-vel.

Üdv.

tevevanegypupu 2009.08.24. 09:12:36

Nyugodtan avathatnak nemzetisegiek szobrot nalunk. A Kadar-rendszerben is avathattak, talan egyik jo tulajdonsagunk a rendszervaltas elott az volt, hogy a nemzetisegiekkel vegre egyenlokent bantunk. Most is igy van.
A szlovakok egy resze szimplan feltekeny, es kaptak hozza egy olyan ostoba fajanko vezetot mint Slota.
"Friss nemzetallamrol van szo". Nem olyan friss az, ezer eve megvan, csak eppen legnagyobb resze akkor nem oda tartozott. Ugy latszik tisztaban vannak vele, hogy valami nincs rendben
a tulajdonjoggal. De tudomasul vehetnek, hogy ok Szent Istvannak legalabb olyan halaval tartoznak mint szlovak nemzeti hoseiknek, mert akar tetszik akar nem, az o "nemzetuk" sem letezne ma Szent Istvan nelkul.

Tehetetlen Dodó 2009.08.24. 10:07:26

@tevevanegypupu:
Svätý Štefan I. az ő államalapító nagy királyuk.

tevevanegypupu 2009.08.24. 10:57:43

@Tehetetlen Dodó:
Lelkuk rajta..
De borzasztoan erdekes, hogy ha mashol talalkoznak szlovakok, romanok es magyarok, akkor a legnagyobb bekessegben, baratsagban elnek egyutt, soha, semmi problema. Ugyanigy van a vallassal is..Magyarorszagon kivul magyar zsidok es magyar keresztenyek a legnagyobb egyetertesben vannak. Nem tudom tenyleg lehetseges az, hogy az orszag hatarain belul megvadulunk?(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.24. 11:13:30

@tevevanegypupu:
na, ezeken sürgősen változtatni kell!!! az ellen, az külországban is ellen! :))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.24. 11:45:19

Ó bakker, én meg már elkezdtem tisztogatni a nagypapi keleti frontról hazacsempészett MG42-esét.
Most tehetem vissza a sifonérba. Ráadásul dög nehéz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.08.24. 11:51:12

@tevevanegypupu: "Magyarorszagon kivul magyar zsidok es magyar keresztenyek a legnagyobb egyetertesben vannak.."

Ezt hol tetszett álmodni?

tevevanegypupu 2009.08.24. 14:28:06

@gloire:
Magyarorszagon kivul.(: De komolyan, legalabbis nekem szemely szerint nem volt soha es velem sem volt senkinek abban a tarsasagban ahova kerultunk. Igaz otthon sem, es almomban sem kepzeltem, hogy a rendszervaltas utan ez egyaltalan szoba kerul barmelyikunk reszerol is. Ez egyszeruen akkora baromsagga notte ki magat az elmult evtizedekben, hogy hihetetlen.

tevevanegypupu 2009.08.24. 14:30:09

@Grift:

Vizagyu, Molotov-koktel, macskako, gyalazkodas kerulendo jeligere otleteket kerunk a szerkesztoseg cimere..((:

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.24. 17:06:09

@Elpet: nyaraltam és most vettem észre, hogy közben megléptél. Ne csináld már! Gyere vissza!
légyszi-légyszi :)

heima (törölt) 2009.08.24. 18:23:33

@lelkylola: ja, csatlakozom, coem back! :)

sőt, bloggernek is meg lehetne hívni a Reakcióra.

Alfőmérnök 2009.08.24. 18:41:20

@lelkylola:
Elpet még mindig nem dolgozta fel a gyemekkori traumáit, pl. hogy fogkrémet kentek a kilicsére és bepisilették vízcsorgatással az osztálykiránduláson.

Ha adsz egy puszit neki,talán visszajön.

...de Elpet nem olyan. Amit ő megígér, az úgy is lesz. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.24. 19:22:27

@lelkylola:
@heima:

Áhh, rendben. Győztetek. Köszönöm, ez jól esett. Már amúgy is kezdtetek hiányozni.

De drága szerkeztők, ez a bejegyzés akkor is rossz vicc volt. Nagyon mérges voltam miatta.

@Alfőmérnök:

Igen, amit megígérek, ahhoz igyekszem magam tartani. Bár szép szóval el lehet téríteni, különösen, ha megbánom, amit ígértem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.24. 19:25:15

szerkeztők=szerkesztők, kéne szereznem egy normális "s" betűt a billentyűzetre.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.25. 10:17:17

picsába! itt érdemes elmenni! :)))

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 10:52:29

A poszt szellemiségétől én is elhatárolódom. Ne legyetek már idióták. A viccet azt szeretem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 10:55:28

Ez a kilepohullam az idegeimre megy. Ezt a kornyezetet en nem birom. Ez volt az utolso kommentem a Reakcio blogon.

Ezzel a linkkel bucsuzom:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/03/ferigyerevissza.html

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.25. 11:11:52

@Doomhammer:

Ugyan már, ne legyen olyan hisztis maga is. Mivé lennénk maga nélkül?

Mások nevében nem nyilatkozhatom, de én még attól is hajlandó vagyok eltekinteni, hogy maga Kovátsch Gamma Bertalannal kokettál, az ő eszmeiségével kacérkodik.

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 11:15:04

@Doomhammer:

Ki mondta, hogy elmegyek? Csak útmutatást adok a fiataloknak.

bz249 2009.08.25. 11:17:37

@Elpet: milyen nemű KGB szellemisége? Vagy nem kexuális értelemben kacérkodott vele Doom?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 11:18:49

Nem, ne is probaljanak visszatartani.
A kerleles nem segit.
Dontesem megvaltoztathatatlan.

Egyetlen dolog valtoztathatja meg a dontesemet: ha Elpet tavozik a Reakciorol es tavozik a kozeletbol.

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 11:22:29

@Doomhammer:

Ön nem szereti a Metallika rajongókat, mintegy kirekesztő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 11:28:20

@Téglagyári Megálló:
Utalom a Metallikat es a rajongoit is.
Az utobbi idoben a Reakcio blog egyertelmuen Metallika iranyba ment el. Hatarozottan ugy erzem, hogy a Metallika rajongoit titkos akciokkal csabitjak ide.

Ez az egyik oka tavozasomnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 11:32:22

Ne is próbálják Pörölyt visszatartani. Él és hal a 70-es évek müncheni diszkózenéjéért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 11:34:54

@tölgy:
Ez az igenytelen, eroszakos nyomulas is az oka annak, hogy a tavozas mellett dontottem. Ha Elpet mellett Tolgy is tavozik, talan maradok. Egyebkent ez volt az utolso kommentem ezen a blogon.

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 11:37:52

@Doomhammer:

Végzet Kalapácsa, maga lehet, hogy félreért engem, én csak a kirekesztés miatt lettem Metallika rajongó. Tudja, ahol szidják a pirézeket, ott piréz vagyok, ahol bántják a zöldségeseket, ott kofa vagyok, ahol pedig kipécézik a Lederhosen és a basszgitár rajongóit, ott Metallika rajongó vagyok.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 11:44:18

csak még utoljára visszajöttem, mert azt akarom mondani, hogy nagyon ellaposodtatok, régóta nem dícsértek és bárhol máshol jobban megértenek, mint itt. Na de mostmár tényleg ennyi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 11:44:22

@Téglagyári Megálló:
A Reakcio Metallika-ellenessege csak egy ravasz poz, ezt a vak is latja. Igazabol a Metallika titkos nepszerusitese mellett kotelezte el magat a reakciosok egy jol meghatarozhato kore. Habar ez eddig nem volt vilagos szamomra, most dobbentem ra, hogy maga, Teglagyari Megallo, maga is resze az osszeeskuvesnek. A maga tavozasat is kovetelem.

Ilyen korulmenyek kozott az en kommentelesem is csak ezt a titkos tervet tamogatja, ezert kell tavoznom.

Elpet, Teglagyari Megallo es Tolgy nyilatkozzanak, hogy tavoznak. A Reakcio blog pedig hatarolodjon el a Metallikatol. Ha a koveteleseim nem teljesulnek, nem kommentelek tobbet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.25. 11:47:13

@tölgy:

Ilyennel azért ne vádolja meg. Ennek egyenes következménye lenne a 80-as évek eleji alpesi szoftpornó iránti rajongás. Pofaszakállas férfiak, szőke, masnis-copfos lányok gyapjú térdzokniban. Aki megindult ezen az úton, annak nem volt megállás.

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 11:47:46

@lelkylola:

Remélem nem Ferinél talál megértést! Vagy már érik egy sajtósi poszt a Táncsics alapítványnál?

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 11:56:02

@lelkylola:

Akkor miért válaszol mégis? Vagy maga egy népmesei hős, aki válaszol is meg nem is?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 11:58:25

@Téglagyári Megálló: utálom ezt a modoros magázást is, amit tölgy kezdette el. És idegesít, hogy Doom nem használ ékezeteket, az olyan idétlen, mint az amerikás rokon akcentusa.
Csak akkor maradok, ha Tölgy és Doom elmegy.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:00:31

@Doomhammer: én szeretem a Metallikát, elhatárolódom a Metallika-haterektől!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:03:12

@lelkylola:
A magazast - ami a kulturembereknek nem modoros, hanem a civilizacio alapveto feltetele - en kezdtem el, nem Tolgy. Tolgy csak utanzott engem, mert neki eredeti otlete egyaltalan semmi nincs, csak agressziv nagy pofaja. Szivesen hasznalnek ekezeteket, ha a Reakcio blog tamogatna a billentyuzetemet. Azert azonban nem fogok uj billentyuzetet venni, mert a reakciosok nem akarnak megfizetni engem, hogy csinaljam meg nekik.

Egyebkent pedig biztos vagyok benne, hogy valaki a poszt kommenteloi kozul maga Greczy Zsolt.

bz249 2009.08.25. 12:03:22

Helo! Előbb kerüljünk hatalomra, majd utána ráérünk a bénább elvtársakat tarkón lőni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:04:06

@rajcsányi.gellért (ergé):
"én szeretem a Metallikát, elhatárolódom a Metallika-haterektől! "

Lehet elhuzni.

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 12:04:09

@lelkylola:

Dárling, ha ezen múlik, személyesen keresem fel Doom-ot Jersey-i otthonában, és győzöm meg egy magyar billentyűzet beszerzésére _és_ a kommentfolyam abbahagyására.

Tölgy ügyében a Vatikánban fogok közbenjárni, ő biztos észlelni fogja a legközelebbi pápai enciklikában a rá vonatkozó utalást a nemelit köreitől való távolságtartás ügyében.

Remélem így sikerül maradásra bírjalak.

bz249 2009.08.25. 12:07:01

@Doomhammer: hah kisebbségbe szorult és most vádaskodik! Így megy ez amikor lehull az álarc az állítólagosan nyugatosan polgárosult halvérű angolokról!

Alfőmérnök 2009.08.25. 12:07:01

Hú, micsoda terelés folyik itt.
A szlovákok mindjárt bombáznak minket, maguk meg elhatárolósdit játszanak és metalicskáról disputálnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:08:20

@bz249:
A metallikas haverjaidat is idehivtad, te gyava? Elbirok mindegyikotokkel, aztan a hajadra kenheted a tobbsegedet. Gyere ki a hora!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:09:23

@Téglagyári Megálló: @Doomhammer: rohadtul nem vagytok viccesek, akkor állok veletek szóba, ha megtanultok humorizálni.
Doom mit keresel még itt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:10:20

@Alfőmérnök:
Nagyon jol latja. Egy falka megvadult Metallika-rajongo arasztotta el a kommentmezot, hogy a lenyegrol elterelje a figyelmet. Vajon ki fizette meg oket, hogy romboljanak? Talan a szlovak titkosszolgalat?

Csak kerdezek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:11:10

@lelkylola:
Maga mit keres meg itt? Nem arrol volt szo, hogy tobbet be se teszi ide a labat?

Magazva es ekezet nelkul, ahogy a civilizaltak szoktak, szemben a bunkokkal.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:11:47

@Doomhammer: ha még egyszer leírod azt a szót, hogy metallika, tényleg elmegyek.

bz249 2009.08.25. 12:11:53

@Doomhammer: egyrészről az igazi, svéd death metalt szeretem, az ilyen nyálas szarok, mint a Metallica nem izgatnak. De egyébként igen, most alkalmi szövetségesek, mint ahogy a katkók is azok lennének maga ellen. Mert Végzet úr, ön a Főellenség!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:13:38

tölgy legalább eltűnt. nehéz ez a tisztogatósdi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:14:50

@lelkylola:
Metallika!

Metallika!
Metallika!

Metallika!
Metallika!
Metallika!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:15:55

@lelkylola:
Hogyne, hogy a hatam mogott aljas pletykakat terjesszen rolam, ahogy szokta.

Mi ez a tegezes, egyutt oriztunk talan disznot?

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 12:16:09

@lelkylola:

Most te sértettél meg engem (orr fel)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:16:53

@bz249:
Lehullt a lepel. Maga a szlovak titkosszolgalat ugynoke.

bz249 2009.08.25. 12:20:40

@Doomhammer: kikérem magamnak, hogy szlovák titkos ügynöknek nevez! Én csak és kizárólag saját magamat valamint XVI. Károly Gusztávot szolgálom.

Hüje angol!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:23:05

@bz249:
Ki van adva. Ha nem tetszik, el lehet huzni a blogrol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:24:43

@lelkylola:
Ajto egy blogon? Na, te se ertesz az internethez. A netikettrol biztos meg nem hallottal. Elobb tanulj meg viselkedni, jo?

Alfőmérnök 2009.08.25. 12:25:17

@Doomhammer:
Nem hiszem. A titkosszolgálatis bérkommentelők leginkább kussolnak, mikor szóba kerülnek. Hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rájuk. De én átlátok a szitán.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:27:47

@Alfőmérnök: Doom titkosszolgálati bérkommentelő és nincs fantáziája és nem ért a szép szóból.
@Elpet: Te meg mit keresel itt?

NEM IGAZ, HOGY NEM HAGYTOK BÉKÉN!

bz249 2009.08.25. 12:28:14

@Doomhammer: hiába vádaskodik, attól fél, hogy itt is az lesz, mint a tirpákblogon. Doom Ön gyáva és ezt agresszivitással palástolja. Vagyis párbajképtelen.

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 12:29:09

@lelkylola:

Csak a nemelit használja a "bunkó" kifejezést.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 12:35:34

@lelkylola: a francokat, csak az elitszűrő elkapta a kommentemet.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:35:57

@Elpet: :) De mostmár menj el, mert EGYEDÜL akarok lenni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:43:58

@lelkylola:
Ne ordits!
A csupa nagybetu a netikett szerint kiabalast jelent. Rajtad kivul itt mindenki nyugodtan, civilizaltan beszelgetsz, kiveve talan Tolgy, csak te kiabalsz, hisztizel, csinalod a feszultseget.

Menj el mondjuk egy hetre es csukd be az "ajtot" magad mogott! :)))))))))

Alfőmérnök 2009.08.25. 12:44:34

@lelkylola:
Szerintem likvidáltasd őket végleg a főnökkel. Neked csak egy telefonhívásba kerül.

bz249 2009.08.25. 12:45:31

@lelkylola: éppen olyan agresszív, mint ez a másik itt alatta. Picológushoz kellene járnia azzal a Doom nevű alakkal együtt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:46:26

@Alfőmérnök:
A szlovak titkosszolgalat fonokenek nincs hatalma itt. Annak szokott lelkylola telefonalni.

Alfőmérnök 2009.08.25. 12:47:59

@Doomhammer:
"A szlovak titkosszolgalat fonokenek nincs hatalma itt."

Épp azon dolgoznak, hogy legyen. :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:48:46

Turul!

Tiltsd már ki ezt a sok barmot! Nem hagynak békén és sértegetnek!

Köszi

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:50:37

@lelkylola: ja jó, megjelent.

Sálálálá, nincs itt senki, jaj de jó.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:52:35

@Doomhammer: én észre se veszlek. Szóltál, vagy csak a kutya ugatott?

bz249 2009.08.25. 12:53:15

@Doomhammer: haha most végleg lelepleződött... és nyilván azért nem használ ékezetes betűket sem, mert ilyenekkel lenne tele a mondandója: č

Ezzel persze, hogy nem kompatibilis a reakció blogmotorja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:53:37

@Alfőmérnök:
Tamogasson engem akkor maganyos harcomban a szlovak titkosszolgalat ellen.

Allitsunk ossze listat azokrol, akik szlovak ugynokok lehetnek.

Elkeztem a listat.

Szlovak ugynokok:
lelkylola (!)
bz249 (?)
Tolgy (?)
Alfomernok (?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:54:29

@lelkylola:
Meg egy sertegetes es teljesen kitiltatlak. Jo kapcsolataim vannak a moderatorokkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:55:39

@bz249:
Az egy cseh betu, maga szerencsetlen.
A bz egy cseh motormarkara utal. Egyertelmu a bizonyitek.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 12:55:50

Pampogjatok még egy kicsit. Turul úgyis mindenkit töröl, amint meglátja, hogy erre kértem.
Nevetségesek vagytok. Vicces amikor az ügynök ügynöközik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 12:58:00

@lelkylola:
Jo, ennyi volt. Kitiltottalak. Legyen ez into pelda minden ugynoknek.

bz249 2009.08.25. 12:58:25

@lelkylola: helyes törölje is ki a Doomhoz hasonló szlovák ügynököket, akik itt mérgezik a magyar fiatalságot.

Alfőmérnök 2009.08.25. 12:59:31

@Doomhammer:
Valakit mintha kihagyott volna...
Én egyébként Tölgyre tippelek.
De Kováts Gamma Bertalanhoz is vezetnek szálak. Az egész tirpák gyanús volt nekem a kezdetektől.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 13:02:26

@bz249:
Ha sokat pampogsz, a kovetkezo kitiltott te leszel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 13:03:00

@Alfőmérnök:
"Valakit mintha kihagyott volna..."

Irjam at a maga neve mellett a kerdojelet felkialtojelre?

bz249 2009.08.25. 13:04:35

@Doomhammer: azt hiszi félek magától? 32 nicknevem van, találja ki melyik az igazi. Jó volt a brindza amúgy?

Alfőmérnök 2009.08.25. 13:04:56

@lelkylola:
"Vicces amikor az ügynök ügynöközik. "

Ez gyenge volt. Amatőr.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 13:05:49

Visszajöttem. Látod nekem ilyen moderátori kapcsolataim vannak. 3 perc alatt vissza tudok jönni.
De most már Te vagy kitiltva. Hello hülyegyerek!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 13:08:02

@Alfőmérnök: Téged is kitiltattalak. MINDENKIT KITILTATTAM! HAHA!

Alfőmérnök 2009.08.25. 13:09:18

@Doomhammer:
Nézze, itt mindenki ügynök, ha nem vette volna még észre, csak az a kérdés, melyik titkosszolgálaté. Úgyhogy átírhatja nyugodtan. Inkább lolával kerülnék egy csapatba, mint magával.

bz249 2009.08.25. 13:12:35

@Alfőmérnök: akkor is aljasság, hogy tisztességes nyugat európai ügynököket, aki fejlődést, haladást és progressziót visznek ebbe a mucsai hüjeország ugarjába összemosnak szlovák bajkeverőkkel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 13:17:45

@lelkylola:
Hat ez nem lehet igaz, hogy ezek a debil moderatorok egy kitiltast se tudnak megcsinalni. Most messengereztem az egyikkel, Tolgyet tiltottak ki. Azt mondtak, azonnal intezkednek. Lolacska, vege a dalnak!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 13:18:43

@Alfőmérnök:
Rendben, ahogy ohajtja.

Frissitett szlovak ugynoklista:
lelkylola (!!!)
Alfomernok (!)
bz249 (?)
Tolgy (?)

Alfőmérnök 2009.08.25. 13:19:30

@lelkylola:
Szánalmas ez a kapálódzás, amit már lassan két órája itt előadsz nekünk. Véged van, már nem tudsz kiszállni. Előbb kellett volna gondolkodni.

bz249 2009.08.25. 13:20:11

@Doomhammer: Doom most azt szeretné, hogy nyilvánosságra hozzam a stokholmi központ legújabb kommunikációját, amelyben egy különösen veszélyes román ügynökre hívták fel a figyelmet?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 13:21:27

Doom akkora ügynök vagy, mint a ház (!!!!!!).
@Alfőmérnök: te meg fogd be!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 13:21:41

@Alfőmérnök:
Igaza van. Mar nincs mas valasztasa. Lelkylolanak torolnie kell a nickjet, kulonben allando beeges var ra.

Fogadjunk, hogy visszasunnyug majd valami fikanicken, ahogy szokott.

Alfőmérnök 2009.08.25. 13:24:14

@Doomhammer:
A három felkiáltójel melyik titkosszolgálatot jelöli? És az egy? Nem arról volt szó, hogy lolához osztanak be?

bz249 2009.08.25. 13:27:43

@Alfőmérnök: A három a belföldi elhárítás, az egy a külföldi hírszerzés még ennyit se tud?

www.politicalcapital.hu/lista/felepites.htm

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 13:28:24

Szánalmas alakok. Egykor milyen jó volt a Reakció, de most már tök gáz. Ki is veszem a kedvencek közül.
Tele van ékezetes és éktelen ügynökökkel.

ljubova 2009.08.25. 13:31:11

A tisztességes blogolvasók nevében szeretném kifejezni a felháborodasomat azon, amit itt folyik. A Reakció blog a könyvjelzőim között van, de most nagyon elgondolkodtam, hogy kitöröljem onnan! Lelkylola hagyja abba az ámokfutását és fejezze be a köztiszteletben álló kommentelők elleni lejaratókampányát!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 13:34:10

@ljubova: doom, annyira feltünően fikanick vagy. Béna.
Ilyen hülye, mégse lehet ügynök. Max szlovák, mert ott nincs választék.

ljubova 2009.08.25. 13:43:11

@lelkylola:
Semmi kozom nincs Doomhammerhez. Olvasom a kommentjeit es tisztelem a vegtelen bolcsesseget, de en nem o vagyok. Barcsak en is lehetnek olyan okos, mint Doomhammer!

Vagdalkozasod ismet azt mutatja, hogy at kellene gondolnod az eletedet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 13:46:43

@ljubova:
Zavarba hoz. :-) Nem vagyok en annyira okos. Az eletfilozofiam alapja a moral es az erkolcs, ezert peregnek le rolam az ilyen lelkylola-felek nemtelen tamadasai.

Maganlevel ment!

betyár (törölt) 2009.08.25. 13:54:08

Ezt nem értem! Többször megpróbáltam megnyitni a reakciót, és min dig idelökött a Tirpákra, hát mi van itt?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 13:57:46

@Doomhammer: ezt úgy hívják önbuzulás. Ha lett volna az életedben egyetlen csajod is, akkor tudnál viselkedni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 14:02:40

@lelkylola:
Ez a te szinted, a buzizas. Tudod, kik szoktak buzizni? A rejtett buzik.

Legyel onmagad, fogadd el a megvaltoztathatatlant es johet a coming out.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 14:03:56

@betyár:
Osszefoglalom.
Szlovak ugynokok akarjak Metallikaval elarasztani a Reakcio blogot.
Egyetlen remenyunk, ha kitiltjuk oket.

Alfőmérnök 2009.08.25. 14:04:50

@lelkylola:
Neked van fent az iwiwes alkalmazásaid között a Kerítő, nem? Inkább segítenél szegény Doomnak.

gyönyörű lány 2009.08.25. 14:08:25

Sziasztok!

Én most találtam rá erre a blogra. Tíz szintén nagyon csinos barátnőmmel szeretnénk itt beszélgetni, de csak akkor, ha Doomot kitiltják.

Lelkylola nagyon jófej vagy :)

bz249 2009.08.25. 14:11:16

Most már nincs megoldás ki kell tiltani Doomot. A tirpákok már megtették, itt is el kell jönnie ennek a pillanatnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 14:13:13

@lelkylola: látom, kezdi felismerni, hogy maga itt teljesen felesleges. Szegény Manyikát is hogy elüldözte ?!


@gyönyörű lány:
Lola ne próbálkozzon visszajönni. A maga ügyét lezártuk.

jehova tanúja 2009.08.25. 14:16:21

Előbb a drogos ozoraparti reklámozását kellett eltűrnünk, most pedig nyílt kerítés folyik. Ez a blog is a médiaszenny kloákájává vált. Reakció helyett Szodoma&Gommorrának kellene a blogot hívni.

gyönyörű lány 2009.08.25. 14:16:23

@tölgy: itt ilyen undok emberek vannak. Akkor húsz barátnőmmel megyünk a vastagbőrre beszélgetni.

fonseca 2009.08.25. 14:19:01

@gyönyörű lány:
nem fogtok hiányozni.pont olyan buta tinik vannak ott,mint te vagy.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.25. 14:19:44

@gyönyörű lány: 6 perc alatt 10 új lány!
szép szaporulat!

csincsilalányok járnak ide blogolni?!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 14:19:52

@gyönyörű lány: te is nagyon kedves vagy :)
Doom a legrosszabb, de a többiek is szörnyűek. Én szeretném, ha itt Színvonal lenne, de így nem lehet.

gyönyörű lány 2009.08.25. 14:21:36

@szamárfül: sok barátnőm van és mind szeretünk blogokba irogatni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 14:22:21

Nesze neked méjnsztrím brunzérmes blog!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 14:25:56

@Mr Falafel: tini lányoknak maszkírozott szlovák ügynökök szállták meg. Elkezdődött a Kulturkampf.

gyönyörű lány 2009.08.25. 14:27:51

A Falafelt és a Tölgyet is tiltsák ki, csak akkor jövünk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 14:34:05

@gyönyörű lány:
Szólj Oli bácsinak, ő képzeletben már kitiltott mindenhonnan.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 14:36:32

@tölgy:
Mindenesetre jól szét lett baszva e hely.

betyár (törölt) 2009.08.25. 14:39:13

@Doomhammer:
A Metellikát vagy a Reakció blogot?!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 14:42:13

@lelkylola:
"Ez van, veszett vagyok és harapok,
Ha segíteni akarsz akkor is odakapok."

"Kire lőjek? Mond meg Garett
Barátra vagy ellenségre"

Most csak ez a kettő jutott eszembe.

Alfőmérnök 2009.08.25. 14:57:48

@Mr Falafel:
Idejössz és belepiszkítasz a csajozásunkba. Pedig már éppen alakult. Ez nem volt szép.

dalrymple 2009.08.25. 15:06:19

Eddig nem szóltam bele a társalgásba, inkább olvasok. Csak azt szeretném mondani, hogy én Lola miatt járok erre a blogra. Ha ő ír, az bevilágítja a napom. Ne merje senki se bántani Őt! Hajrá, Lola! Hajrá, Reakció blog!

bz249 2009.08.25. 15:20:52

Nincs más megoldás: mézbirkózó versenyt kell rendezni Lola és Doom női rajongói között, a győztes maradhat a vesztest kitiltják.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 16:48:56

Szanalmas macskajancsik gyulekezete. Azert is enyem lesz az utolso szo!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.08.25. 16:58:01

@Mr Falafel:
Ah, drága, ha tudná, hogy mennyire vágyom tiltani magácskát. Ezzel kelek, ezzel fekszem.

[oroszlánhörrentést hallat]

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.25. 16:58:04

@Doomhammer:

Az nem úgy megy ám. Maga itt szabályokat hirdet önkényesen, aztán azok alapján győztesnek kiáltja ki saját magát. Ebbe azért másnak is lesz beleszólása. Én például soha nem fogom ezt hagyni.

dalrymple 2009.08.25. 17:01:05

@lelkylola:
Hajrá, Lola! Mondd meg ennek a köpködőnek!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 17:03:31

@Elpet: Te voltál eddig a legkeményebb versenyző, mert tényleg leléptél, de ÉN uralom a terepet és ide többet nem ír senki, mert most már tényleg csapok.

dalrymple 2009.08.25. 17:07:04

@lelkylola:
Miért ne? Megbántottalak? A legkevésbé se volt szándékomban! Talán helyesebb lett volna, ha most se szólok bele! Bajt okoztam szándéktalanul, érzem! Lola, bocsáss meg!

dalrymple 2009.08.25. 17:08:11

@lelkylola:
Ez durva volt. Tőled nem ezt vártam. Lehet, hogy félreismertelek?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 17:15:33

@dalrymple: oké, rendben van minden, csak huzzál már el, mert ez az én helyem, csak az enyém!
Egyébkéntis ki vagy te, három kommentes kis izé!

bz249 2009.08.25. 17:17:20

És a szemétdomb királynője.

Trarararám:

dalrymple 2009.08.25. 17:23:07

@lelkylola:
Nézd, Lola! Már akartam írni neked korábban is! Nagyon tisztellek meg szeretem az írásaidat! A modorod azonban hagy maga után kívánnivalót! ĺgy még nem beszélt velem senki! Különösen nem egy fiatalasszony! Több tiszteletet kérek! Én tettem egyet és mást az országért! Felelős munkakörben dolgoztam! Fontos állami poszton! Nem szoktam ehhez hozzá!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 17:36:35

@Oli bácsi:
Igaz, hogy már nem elérhető a kis szösszeneted rólam, te szerencsétlen pojáca, de azért emlékszem, mit olvastam ott. Oroszlánhörrenés, mi, te makimajom!

gyönyörű lány 2009.08.25. 17:39:57

@dalrymple: ez egy ilyen sértődős-sértegetős poszt, akinek nem tetszik menjen másik posztba.
Te Feri vagy és átjöttél a tirpákoktól?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 17:41:57

@dalrymple: gyönyörű lány már megmondta a lényeget. Én is tisztellek-becsüllek és csak miattad megyek el szavazni, de most akkor hello innen!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.08.25. 17:42:07

@Mr Falafel:
És a tumblr-bejegyzésben volt intenzív képzelgés, Bélám? Asszem keverni teccik valakivel.

[egyik fáról a másikra lendül, seggét vakarja]

dalrymple 2009.08.25. 17:44:24

@gyönyörű lány:
Nem vagyok Feri, Zoltánnak hívnak, 62 éves vagyok. 1989-ig egy nagyvállalatnál voltam felelős beosztásban! Később minisztériumban is dolgoztam, mint főosztályvezető! Megszoktam, hogy velem tisztelettel beszélnek!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 17:47:08

@Oli bácsi:
Csak az volt. Te összekeverhetetlen vagy Sherlock, ahogy kinyomozod a trójai falovak invázióját, és frankón megmondod a magadét. Pááááratlan!

dalrymple 2009.08.25. 17:49:04

@lelkylola:
Tévedtem veled kapcsolatban, Lola. Te is csak egy nyafka fiatal vagy. Azt hittem, benned van tartás, mint bennünk volt, a mi időnkben. Tévedtem. Téged is megfertőzött a konzumidiotizmus.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 17:50:30

@dalrymple:
Akkor te a titkárnődet kúrtad, aki nálad 20 évvel volt fiatalabb, feleségedet és két gyermekedet hagytad el egy punciért. Riszpekt, bazmeg!

dalrymple 2009.08.25. 17:51:49

@Mr Falafel:
Ha most a minisztériumban lennénk, a portással dobatnálak ki ezért.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.08.25. 17:57:22

@Mr Falafel:
és ha kérhetem, legközelebb: legyen inkább prompt, ne promt. Úgy a prolik használják.

Ezt tessék megmondani a ziziblog gazdájának, a Rubophen-versíróverseny királyának is.

Kiváló tisztelettel maradok.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.25. 17:58:38

@Oli bácsi:
Kösz, biboldó! Egy posztban linkeltem a régit, és nem műkszik, de most gyorsan frissítettem, sőt az egészet elmentettem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 18:08:39

Lola,
magácskát eddig is szerettük, de ne essen túlzásba. Három azért mán kicsit sok.
Látja, már Oli vs Falafel is kezdi elvetni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 18:17:13

@dalrymple: lehet, hogy azt hiszi, te-én vagyok.
Tényleg furcsa vagy, lehet, hogy Doom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 18:19:41

@lelkylola:
Muhahahhaha! Azt hittem, raharapsz a komcsira!

De akkor is az enyem az utolso szo!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 18:26:06

@lelkylola:
Bena?
Szinte ereztem a hezitalast, hogy jaj, most mit csinaljak ezzel a dalrymple-lal.

Gondolom, a konzumidiotan buktam meg. Az egy kicsit sok volt.

bz249 2009.08.25. 18:26:23

@lelkylola: @Doomhammer: Majd jól tönkrecseszik a blogmotort a hüje ovodás versengésetekkel. Szégyeljék magukat mindketten!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 18:27:20

@Doomhammer: azon buktál meg, hogy így élő ember nem fogalmaz.

bz249 2009.08.25. 18:28:21

@lelkylola: Doom halott? Zombiként jár vissza a blogoszférába?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 18:30:47

@bz249: Doom nevetséges, van valami spanja a moderátoroknál és azok mindig visszaengedi. Az én spanom meg azért nem tud vele semmit se csinálni, mert ő a kisfőnök haverja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 18:31:05

@lelkylola:
Hat ez legfeljebb csak a vastagboros tinikre igaz.

Igenis fogalmaznak igy, sot meg igyebbul!

Bz249 fogja be!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 18:32:36

@lelkylola:
Moderatori jelszavam van.
Csak szolok.
Nem a kisfonoktol kaptam, hanem a nagyfonoktol. Igy szivozzatok velem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 18:57:31

@lelkylola: ja, hogy maga csak a cicanadrágos tini volt a vastagról, és Doom volt a dalrymple? Belőle nem néztem ki, nem elit :(

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 19:01:22

@Doomhammer: akkor kezdjük elölről: Metallika a világ legkirályabb zenekara!

Most akkor már tényleg elmész?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 19:04:08

@lelkylola: erre mindenki elmegy, és itt lesz egyedül a blogsivatagban.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.25. 19:06:51

@tölgy: csak menne már, ezért nem fogok aludni, hogy megtarthassam a pozíciómat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.25. 19:19:35

@lelkylola: most el, de visszajövök, amikor nem lesz már itt :P

Leskelődő 2009.08.25. 20:16:22

Na végre! Órák óta lesem, mikor mennek már el, hogy lekapcsolhassam a villanyt Maguk után.
Mer' azt persze elfelejtik.
Rendetlen bagázs >:(

Téglagyári Megálló 2009.08.25. 21:14:03

Hm, Elpet hogy eltűnt. Lehet, hogy metallikát hallgat? Vagy, horribile dictu, meccset néz?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.25. 22:08:21

@Téglagyári Megálló:

Meccset? Én? A mexikói VB után fogadtam meg, hogy a legközelebbi labdarúgó-mérkőzés, amit megnézek, az lesz, amikor a magyar válogatott a világbajnoki döntőt játssza. Szóljon majd, kérem, ha elkerülné a figyelmemet valamiképpen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 22:45:19

Felhívom a figyelmüket arra a szomorú tényre, hogy itt egy órával korábban van. Ami maguknak alvásidő, az nekem még javában blogolóidő.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.25. 22:52:08

@Doomhammer:

Igen? És ékezetekkel ír?

Megint lelepleződött.

bz249 2009.08.25. 22:53:12

@Elpet: van pénze a szlovák titkosszolgálatnak, ott már véget ért a válság, ez jó hír

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 23:10:53

@bz249:
Jól van, maga akarta.

Frissitett szlovak ugynoklista:
bz249 (!!!!! főügynök)
lelkylola (!!!)
Alfomernok (!)
Tolgy (?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.25. 23:11:51

@Elpet:
Maga is ékezetekkel ír.

Maga is lelepleződött.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.25. 23:54:11

@lelkylola:

Hahaha, csak elaludtál, én győztem!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.26. 00:04:27

@Elpet: akkor most elkezd beszélni a hüvelygombáról?

Leskelődő 2009.08.26. 00:23:21

A fenébe.
Már megint égve hagyták a villanyt >:(

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.26. 00:23:55

@Doomhammer:

Az ékezetek olyan írásjelek, melyek segítségével a szűk latin ABC betűiből eltérő magánhangzók jelölésére alkalmas betűket nyerünk.

@lelkylola:
Te már 00:00 után írtál, a tegnapi nap lezárult.
Tegnap is ma fekszünk le.

@tölgy: Pardon?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.26. 00:24:54

@Leskelődő:

És kiürítetlenül hagyták a köpőcsészéket!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.26. 00:28:17

@Elpet:
Helyesen látja, 23:59-kor beküldött kommentemmel augusztus 25.-ét én nyertem meg.

Ezért magát nem is teszem a szlovák ügynöklistára.

Nem adott magyarázatot arra, miért ír ékezetekkel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.26. 00:32:00

@Doomhammer:

Nem adok magyarázatot. Hagyom, hadd őrlődjön kétségek között.

bz249 2009.08.26. 08:51:40

@Elpet: ez az fárassza a beszivárgó zergeba... szóval fárassza a tót ügynököt, nemsokára összeomlik.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.26. 09:53:30

Most sasoljatok. Az igazi ovis trükk.

Tuti én győztem!

Aki ezalá írja a nevét az buzi, azé lesz a vödör szar, kolbász legyen az orra helyén:

Savonarola 2009.08.26. 10:21:14

Ez csak az álnevem, tehát álbuzi vagyok. Lolácsaka, te viszont egy boszi vagy.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.26. 10:26:07

ELEGEM VAN!

Aki ez alá írja a nevét az SZDSZ-es:

zoli29 2009.08.26. 10:28:57

@lelkylola:

Ezzel max tesz-veszt vagy Mr Falafelt tudod zsarolni. :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.26. 10:31:40

Zöli a szlovák ügynök (!!!!!), lebukott!
Aki ma nem szégyeli, hogy SZDSZ-es, az szlovák.

Savonarola 2009.08.26. 10:31:55

By the way a szaktopik itt van, esetleg átköltözhetünk:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9030679

zoli29 2009.08.26. 10:34:16

@lelkylola:

Neked bármit elnézek ;)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.26. 10:35:24

@Savonarola: fú, de azok ott nagypályások. Nekem épp elég lenne, ha ebben a kis disznóolban rendet tudnék végre tartani.

zoli29 2009.08.26. 10:42:27

@jotunder:

Hoppá! Ez tényleg nem vicces.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.26. 10:47:05

@jotunder: szerintem is a komcsi trükk. De attól még nem vicces.

zoli29 2009.08.26. 10:48:45

@Grift:

Vagy a komcsik voltak, vagy nem. Ebben az országban már fene se tudja, hogy ki kicsoda, és ki kivel van.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.08.26. 11:04:56

Mármint abban a városban, ahol annak idején tankok
ellen harcoltak molotovkoktéllal, most egy mozdulatlan épületet dobott meg valaki, és még csak be se gyulladt a cucc, az vicces . )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.26. 15:44:28

Majd pont Lelkylola tud itt rendet tartani. Gyengekezu, pipogya rendtartonak ismertuk meg, nem bizunk benne. Ide egy igazi, hiteles rendparti kell.

En.

medve2 2009.08.26. 15:47:58

@Zoli28: Igen, de amikor egyrészt itthon is vannak faszok, meg a szlovák titkosszolgálat is okozott már meglepetést, akkor ebben a helyzetben hogyhogy nem őriztékk jobban a nagykövetséget. Mi a fasz van itt?

bz249 2009.08.26. 15:49:13

@medve2: Magyar Banán Köz- és Részvénytársaság... ez van itt.

Tehetetlen Dodó 2009.08.26. 16:24:49

@medve2: Őrízték jól, meg is tudták dobni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.26. 20:21:42

@Doomhammer: tessék, ennyire tudsz fegyelmezni, hogy közben a többiek elkezdtek szakmázni. Gratulálok, mondhatom.
A rendrakás a nők dolga, punktum.
Reggelre tűnés innen, mert kihívom az erős haverjaimat!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 08:27:56

@Doomhammer: Maga? Maga egy megvett zugfirkász, ráadásul bizonyítottan náci is. A rendhez erkölcsi megbecsülés kell.

Téglagyári Megálló 2009.08.27. 09:03:24

@Őrnagy Őrnagy:

Füstjelekkel kapcsolatba léptem Doom szomszédjával, aki azt mondta, Doom házából esténként metallika szól. Mit kezdjünk egy ilyen emberrel? Fenti kommentjében pedig gátlástalan hatalomvágyát villantja meg. Ő a Vérfarkas példaképe. Nem engedhetjük, hogy hatalomra kerüljön.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 09:08:08

Metallica+Magyar Sziget. Doom, felajánlom a revolveremet az öngyilkosságához.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 10:03:08

@lelkylola:
Mondtam, Lelkylola, feladom.
Gyoztel. Tied az utolso szo a kommentlistaban.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 10:27:44

@Doomhammer: nagyon kedves. Akkor enyém az utolsó szó.
Legyen az is ovis:

Sohaviszontnemlátásra!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 10:46:33

@lelkylola:
Latja, mennyivel jobb lett a hangulat, ha megertjuk egymas allaspontjat es egyuttmukodunk. Igy kellett volna csinalni az elejetol fogva es nem en voltam, aki allando tamadasokkal ezt megakadalyozta.

Nagyon orulok, hogy vegre belatta a haboruzas ertelmetlenseget es vegre bekesen egyuttmukodik.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 11:03:38

@lelkylola:
Lola, Doomhammerrel ne háborúzz. Nincs esélyed ellne. Ő Tényező. Sajnos. Mi is már mióta próbáljuk kicsinálni a tirpákokkal és nem sikerül.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 11:07:17

@Doomhammer: a nők kitartóak, a férfiak lusták, úgyhogy a végén úgyis én győzök.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 11:09:09

@Őrnagy Őrnagy: nektek tényező, nekem nem. Elnyomom, mint a hangyát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 11:11:24

@Őrnagy Őrnagy:
Maga is a haboru embere, Ornagy. Gondolja at, hova vezettek a haboruk eddig? Ertelmetlen elpazarlasaba az emberi tehetsegnek, eletoromnek.

A beke az, amelyben mindenki kepessegei kiteljesedhetnek es en a beke partjan vagyok. Lam, most is bekejobbot nyujtok meg az olyan nyiltan ellensegeskedoknek is, mint maga vagy Lelkylola.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 11:12:48

@lelkylola:
"a nők kitartóak, a férfiak lusták, "

Maga most vagy szexista, vagy feminista. Meg nem dontottem el, melyik iranyt kovessem.

Talan a feminista nagyobb ellenerzest kelt a kozonsegben. Legyen akkor feminista.

Maga egy besavanyodott, undok feminista.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 11:13:54

@lelkylola:
"Elnyomom, mint a hangyát. "

Tessek, megint az agresszio kontrollalhatatlan kitorese.

Maga egy agressziv, besavanyodott, undok feminista.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 11:16:31

@lelkylola: már ha stílusnak lehet hívni, ezt a humortalan szövegelést.

bz249 2009.08.27. 11:17:21

@Doomhammer: "Gondolja at, hova vezettek a haboruk eddig? Ertelmetlen elpazarlasaba az emberi tehetsegnek, eletoromnek."

Ami után lehetett agresszív gazdasági növekedésre építő stratégiával újratermelni az elpusztított javakat, meg ismét lett igény a magas TFR mutatóra. Kéne mán egy jó kis háború, ahol az újjáépítési alapot a felügyeletemre bízzák.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 11:20:32

Feladom. Legyen Doom az ovis, övé az utolsó szó, ha ettől boldog.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.08.27. 12:01:27

Doom nyert, Lola vesztett. /TP mottó/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 12:02:21

@lelkylola:
Nem, Lola, en nem akarok mast legazolva, eroszakosan "gyozni". Ebben az ertelmetlen, ovis szintu csataban senki se gyozhet. Legyen tied a gyozelem, ha annyira akarod. Neked ez fontos, nekem nem. Nekem csak a beke szamit, a kozos epitkezes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 12:04:12

@bz249:
Latom, maga is a haboru hive. Jol megerti magat Lelkylolaval es Ornaggyal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 12:05:11

@dzsucseharcos:
Vegre egy tiszta, szuveren hang a partoskodo demagogia tengereben. Akar egy medalt?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.27. 12:11:31

Én mindig is Doomhammer mellett álltam, a legnehezebb pillanatokban leginkább. Még azt sem emlegetem föl, hogy Kovátsch Gamma Bertalannal paktál.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 12:17:21

@Elpet:
Koszonom, de az en szemelyem nem szamit, en csak egy kis pont vagyok, aki a nagy kozos cel, a blogbeke erdekeben harcolok. Amely blogbeket Kovatsch Gamma Bertalan fenyegeti. Ezuton is elhatarolodok tole.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 12:26:27

Elpet, csalódtam magában. Pedig a földim.

Maga a legnagyobb veszély a blogbékére Tomcat széljobbra tolódása óta Doomhammer. KGB a blogbéke őszinte harcosa, egy hippi-zöld aktivista.

Lola nem lehet feminista. Azok nem tudják használni a karikás ostort.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 12:35:36

@Őrnagy Őrnagy:
Ime egy ujabb bizonyitek, hogy a szelsoseges Kovatsch Gamma Bertalan, Ornagy, bz249 es Lola egy taborba tartoznak, a haboru taboraba.

Veluk szemben en kuzdok a beke neveben. Egyedul kuzdok, de nem segitotarsak nelkul. Segitotarsaim olyan nagy tekintelyu, szuveren, fuggetlen blogtenyezok, mint dzsucseharcos es Elpet. Ok is elvetik a haboru taboranak demagog partoskodasat es a beke erdekeben - fuggetlenseguket nem feladva! - a beke ugye melle allnak. Nem birkamod egyutt begetve, mint a haboru tabora, hanem, kritikusan, esetenkent kemenyen megmondva, de megis egy ugyert kuzdve.

bz249 2009.08.27. 12:55:53

@Doomhammer: tudja Doom az élet nagy igazságát a Strategic Air Commando mottója írja le:

"Peace is our profession (war is just a hobby)"

De most KGB, az Őrnagy és Lola oldalára kell állnom, mert

- KGB-nek több mogyija van, mióta fb tag a Tényező Alapítványnál
- Haladóbb Állásponton vannak, mint Ön
- Haladás=Béke

Azt hiszem egyetlen kötelessége maradt még. Aláírni a békeszerződést, amiben egyébként az őszinte békevágyunkat kifejezendő, hihetetlen nagyvonalúságot tanúsítva nem csonkítjuk meg Önt, csak egészen kis mértékben. Egy fejjel, több vagy kevesebb kinek számít?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:06:01

Nem békülünk, bz249 honvéd. Még a korrekt javaslata alapján sem. Feltétel nélküli megadás az egyetlen tárgyalási alap.

Lola, Doomhammer bármire képes. Ha érdekei úgy kívánják, akkor megbuzul. Ha pénztárcája hízik tőle, akkor benácul.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 13:06:27

@bz249: mellém aztán ne álljál. Én buziságnak tartom a békét. A háború éltet.
Mire háromig számolok, mindenki kussoljon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:07:27

@lelkylola:
Mar korabban megallapitottam, hogy buzizni a latens buzik szoktak.

Lola, eljott az ideje, hogy coming outozzon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:08:33

@lelkylola:
Termeszetesen a bekeharcosok utolso lehelletukig kuzdeni fognak az olyan militans vadallatok mellett, mint maga.

4.

Na es akkor mi van?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:10:11

@bz249:
Latja, egyetlen lehetosege, ha velem harcol a bekeert. Akar egy medalt?

bz249 2009.08.27. 13:13:20

@Őrnagy Őrnagy: Igaza van Őrnagy, Doom egy agresszív héja, aki egy ilyen méltányos békét sem hajlandó elfogadni a valóságtól elrugaszkodott delíriumos hatalmi ábrándjaiban tobzódva. Egyetlen lehetőségünk maradt: a harcmezőn kell legyűrni.

Igaz jobb is így, most kell megállítani, hogy az unokáink végre élvezhessék a békét.

bz249 2009.08.27. 13:14:19

@Doomhammer: szakajtónyi medálom van. A béke egyetlen őszinte hívét csak mogyiért cserébe hagyom ott. Sok mogyiért.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 13:16:35

@Doomhammer: haha, mellett, haha. freudi elszólás, béna. Mellettem soha nem fogsz küzdeni, soha.
Ne ábrándozz.
6 7 8 9 10
utána már úgyse tudjátok a számokat

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:28:40

@lelkylola:
"Mellettem soha nem fogsz küzdeni, soha."

En is pontosan igy gondoltam. Nem freudi elszolas volt, internetes hekkerek valtoztattak meg az uzenetemet. Digitalis alairassal tudom bizonyitani igazamat.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 13:33:56

@Doomhammer: nemsokára küldöm azokat a hekkereket is, akik leszedik az összes lóvét a számládról, amit a szlovákok utaltak.
De ha nem szólalsz meg többet akkor marad a mocskos, hazaáruló pénzed nálad. Nekem nem kell.

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 14:04:24

Hű, de utálom, ha egy libsi harciaskodik. Hol voltál, amikor az ÁVH támadott? Ültél a komputered előtt. Szlovák hekkerek, hehe. Mi tudsz te a szlovák hekkerekről? Mi a frontvonalban naponta összecsapunk velük.

bz249 2009.08.27. 14:47:18

@kirisima: ilyen gagyi papírbőrű japáni hajókról elnevezett nikkek mit keresnek itt?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 14:55:06

@kirisima: úgy látom a pénzedet azért félted annyira, hogy elbújtál egy nevetséges újnick mögé, Doom.
MAGYAR hekkerek veszik el a pénzed! te már mindent tótnak látsz? Küldöm hozzád Falafelt, aztán csinál neked olyan terápiát, hogy a végén thetriggerhappy lesz belőled!

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:17:18

@lelkylola:
Ne hasonlítgass ahhoz a másik libsihez, Doomhoz. Mi vagyunk a magyar hekkerek, akik elveszik a júdáspénzét. Utána a te júdáspénzeddel folytatjuk. Kipakoljuk az egész hazaáruló csürhét.

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:19:25

@bz249:
Regensburg? Van ott egy jó barátom, neki pedig egy igazi nagynémet hazafiakból álló akciócsopotja. Szólok nekik és visszaveszel majd az arcodból, libsikém.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 15:24:08

Figyelitek milyen hatalmas arca lett, ennek a papirkutyának öltözött Doomnak?
Haha!

gyönyörű lány 2009.08.27. 15:25:39

@kirisima: Szia! Szügségem lenne egy erős férfi segítségére. Gondolom Te az vagy :)

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:27:24

@lelkylola:
Majd nem lesz ilyen nagy a szád, ha a hazafiak százával küldözgetik a lemondásodat követelő leveleket a szerkesztőségbe! Együtt erősek vagyunk!

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:28:57

@gyönyörű lány:
Segítek szívesen minden igazi magyarnak, mert az igazi magyarok ilyenek. Te remélem igazi magyar vagy és nem egy drogos libsi cafka?

gyönyörű lány 2009.08.27. 15:32:27

@kirisima: én igazi magyar vagyok (hosszú barna haj, csillogó szemek) és azt szeretném kérni, hogy zavarj el innen mindenkit és utána intézd el, hogy csak a Lola írhasson ide. Köszi.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 15:34:56

@kirisima: haha! egy percembe kerül és ott vagy a kurucon Doomkutya.
Falafelnek ilyen gyorshatású terápiái vannak egyébként?

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:35:37

@gyönyörű lány:
Lola a barátnőd? Miért barátkozol libsikkel?

Az ősmagyar nőknek nem barna haja volt, hanem fekete. Nézd meg a kazahokat, olyan. Hosszú barna haja a zsidóknak van.

gyönyörű lány 2009.08.27. 15:38:17

@kirisima: te nem vagy túl kedves nácimaci, akkor nem is találkozom veled.

Lola a barátnőm, de ő az egyetlen libsi a környezetemben, sajnálom.

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:41:04

@gyönyörű lány:
Akkor miért akarod, hogy csak Lola írhasson ide? A libsiket le kell rúgni az internetről, ezekből a kommentekből is.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 15:41:54

@kirisima: Te nem csak a kurucon, hanem az összes többin ott vagy. Olyanokon, amiről nem is hallottál, de sokkal veszélyesebb.

Kijelentehetem, hogy győztem: Doom saját néven már nem mer idejönni. A félti a zsozsóját!

gyönyörű lány 2009.08.27. 15:44:10

@kirisima: mert a barátnőm és úúgy szeretné, én meg mindenben próbálok neki segíteni. Kérlek szépen, most ne morogj, hanem segíts!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 15:50:39

Bakura! Gyere, már csak te tudod megmenteni a posztot Manyi Bécitől, vagyis kirisima-tól.

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:53:18

@gyönyörű lány:
Amíg libsikkel barátkozol, nem vagy igaz magyar. A gyönyörű magyar haza parazitáinak nem segítek.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 15:54:01

@Őrnagy Őrnagy: ha még Manyi is tényleg megjelenik itt, a kardomba dölök.

kirisima · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com 2009.08.27. 15:55:01

@lelkylola:
"Te nem csak a kurucon, hanem az összes többin ott vagy. Olyanokon, amiről nem is hallottál, de sokkal veszélyesebb."

Így van. Ezeknek a nemzeti portáloknak a szerkesztésében mind ott vagyok.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 15:55:21

@kirisima: régi trükk, újra. ha ideírod a neved, libsi vagy:

Manyi Béci_1 2009.08.27. 15:58:48

Itt vagyok, ki hívott? :))))

kill004 2009.08.27. 16:09:53

@kirisima: Pedig igaz magyar!

www.kuruc.info/r/20/45674/

( az aláírást tessék nézni!)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 16:29:34

@Manyi Béci: kardomba dőltem. győztetek!
De ez így nem volt fair.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 16:47:59

@lelkylola: hoppá! most néztem meg. Nem is az igazi Manyi Béci jelent meg itt, hanem egykommentes álmanyi. Ez megint Doom lesz.
Nagyon akarod az aranyat domikám, höhö.

Manyi Béci_1 2009.08.27. 17:00:41

@lelkylola:
lolácskám :))))
elfelejtettem a jelszót
én vagyok, ne aggódj :)))
hol is hagytuk abba? volt valami zsidózás ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 17:33:21

@Manyi Béci:
Beci, hagyd mar abba. Lola, latnod kell, hogy kirisima kozos ellensegunk. Kirisima nezetei vallalhatatlanok es itt terjeszti oket, ebben a nagy olvasottsagu kommentfolyamban. Harcoljunk kirisima ellen egyutt!

Harkonnen Devastator 2009.08.27. 17:35:17

@Doomhammer: gyönyörű lány szerintem veszélyesebb, mert több követője van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 17:46:24

@Harkonnen Devastator:
Gyonyoru lany nezetei nem vallalhatatlanok, csak az izlese szar. Azt a tre Vastagbort olvassa, hat milyen ember az ilyen? Vagy tini, vagy proli, mert a vastagborosok mar csak ilyenek.

Mindez azonban nem indokolja, hogy Gyonyoru lanytol elhatarolodjunk.

Téglagyári Megálló 2009.08.27. 20:49:49

@Doomhammer:

Nagybetűsítetted gyöngyörű lányt. Ismered őt a szlovák nemzeti ellenállásból? Ő szerzi neked a mogyit?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 21:02:13

szánalmas próbálkozás. Én inkább itt öregszem meg, ráteszem az életem, de nem fogtok győzni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 21:03:27

@Manyi Béci: álmanyik nevetségesebbek még az áldoomoknál is, haha.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 21:04:38

@Doomhammer: egy kicsit fájhat, hogy az összes szlovák zsé eltűnt a számládról. Most mond meg őszintén, megérte?

Téglagyári Megálló 2009.08.27. 21:23:00

@lelkylola:

aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 22:26:49

Na végre elhúztak. Lola, ide egy palackkal a borodból!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.27. 22:43:11

@lelkylola:
A szlovák hekkerek megnézik, merre ment a pénz és megtalálják kirisimát és bűntársait. Feltűnt ám, hogy nem határolódtál el tőle! Biztos mert kokettáltok.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.27. 22:44:37

@Őrnagy Őrnagy:

Nana, csak semmi bizalmaskodás. Figyelek.

Őrnagy, furcsa vagy nekem. Lassan két éve, hogy ismerlek, és semmi előléptetés? Se soron, se soron kívül? Aktív vagy te egyáltalán?

Jelzem: fölösleges kimennem a Búza utcába. A Diófa Spar-ba járok vásárolni, és az ottani szalagtizesbe telepítették a reptéren felszámolt lakásokból a családokat, úgyhogy arrafelé is alakul a helyzet. Tudomásom szerint eddig nem volt még balhé, bízunk benne, hogy így is marad.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.28. 09:42:08

Teljesen depressziós lettem. Ezt tettétek velem...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.28. 09:42:47

Ez volt az utolsó kommentem, itt a Reakción.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 10:22:59

@lelkylola:
Xanaxot ajanlok vagy egyeb antidepresszanst. Az majd vegleg kiut es halucinalni is fogsz.

Remelem, halucinacioidat megosztod velunk, mint eddig is tetted.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 10:23:42

@lelkylola:
Na vegre. Aztan nem am visszasunnyogni huszadnickek moge rejtozve, mert figyelek am!

bz249 2009.08.28. 10:27:16

@Elpet: A Tirpák Alkotmány szerint a Tirpák Honvédség legmagasabb rangja az Őrnagy. Vagy húsz embert egy tábornok kommandírozzon?

Leskelődő 2009.08.28. 10:58:51

Amíg Lola visszajön, igazán rendet csinálhatnának. Szanaszét hevernek a metallikák, ügynökök, ékezetek és teli köpőcsészék. Hogy tudnak ilyen disznóólban kommentelni?
Egyedül Elpet nem volt hajlandó hüvelygombákkal hajigálózni - köszönet érte :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 11:02:02

@Leskelődő:
Lola nem jon vissza. Olvashatta, feladta es kilepett a blogrol.

Igaza van, kemeny rendpartisag kell ide. Senki nem merjen ide tobbet kommentelni, ezzel rendetlenseget okozva.

Leskelődő 2009.08.28. 11:21:57

Helyes. Le a rendetlenséggel!
Lenne olyan kedves felszedni a csikkeket? Köszönöm.
Lola hamarosan kiheveri a(z egyébként rá oly jellemző) depressziót, itt terem, és lehordja Magát. Lássuk be, teljes joggal.
Szóval jobb lesz, ha csipkedi magát.

További szép, eseménydús napot kívánok :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 11:23:29

@Leskelődő:
Az en kepessegeim a szervezes teren teljesednek ki.

A csikkszedes megszervezeset ezennel elvallalom.

Mindenki szedje a csikkeket, nem akarok potyautasokat latni!

Téglagyári Megálló 2009.08.28. 12:47:48

@Leskelődő:

Lolának blogterápiát fognak felírni, attól tartok.

gyönyörű lány 2009.08.28. 13:01:26

@lelkylola: Lola, kérlek ne menj el! Úgy szeretünk. Inkább áthívom a többieket egy másik blogba és tiéd lehet az utolsó szó.

Ugye többiek? Nektek is hiányozna Lola.

gyönyörű lány 2009.08.28. 13:08:53

@Doomhammer: én életemben nem nyúltam még hozzá egy csikkhez se. Nem akarok aidses lenni. Segítsen visszahívni Lolát, lehet, hogy valami baja van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 13:10:47

@gyönyörű lány:
Ez azert egy nagyon sulyos vad, hogy Lola aidses lett egy eldobott cigarettatol.

gyönyörű lány 2009.08.28. 13:14:40

@Doomhammer: maga a gazdája ennek a borzalmas disznóolnak?
Nem zavarja a bűz?

gyönyörű lány 2009.08.28. 13:15:49

@Doomhammer: Lola eltűnt, amióta elkergette. Lehet, hogy aidses, mindenki lehet aidses, nem tudta?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 13:17:14

@gyönyörű lány:
A buz a legjobb modszer arra, hogy a vetelytarsakat kitakaritsam errol a helyrol.

Majd ha elmentek, akkor fogadok valami csicskast es kitakaritok.

Nezze, itt egy gumikesztyu. Kezdjen mar neki a csikkszedesnek, kerem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 13:18:01

@gyönyörű lány:
Ha aidses, mennyi ideig all fenn a veszelye, hogy a betegseggel valo kuzdelem heveben idekommentel?

gyönyörű lány 2009.08.28. 13:24:37

@Doomhammer: úgy tudom Falafellel és még pár hasonló barátjával elindultak Önhöz. Felesleges elbújnia, nagyon kemény fickók -, az Ön szlovák főnökei.

ÁrPi 2009.08.28. 14:01:58

Én augusztus 22-én estefelé

megkérdeztem egy párkányi parkolóban lehorgonyzott emeletesbusz bárpultjánál, hogy merre van a legközelebbi hídfő az Ipolyon!

Különben minden sötét volt már (este), de Forinttal fizethettem egy sört.

Eddig nem jelentkeztem, de elmondhatom:
Átjutottunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 15:52:16

@gyönyörű lány:
Nem ertek ide. Lehet, hogy utkozben lesujtott rajuk az AIDS.

Ami egy szornyu, kegyetlen betegseg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.28. 21:30:56

@lelkylola:
Örülök, hogy nem lett aidses. Vagy ez itt egyfajta halálhörgés lenne?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.29. 09:15:29

@Doomhammer: Magát Manyi Béci lefizette, hogy csinálja ki Lolát. Lelepleztem. Lola, ne hagyd magad!

Téglagyári Megálló 2009.08.29. 09:48:09

@Őrnagy Őrnagy:

Maguk teljesen ellaposodtak, húzzanak el, de előtte kapcsolják le a villanyt!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.29. 10:24:41

@Téglagyári Megálló:
Én is érzem néha. De azért még jól szórakozunk. De lehet, hogy már csak mi?
Nem baj, ki érdekel?

Téglagyári Megálló 2009.08.29. 15:46:20

@lelkylola:

Éljen éljen - mondta Fonák Tamás.

bz249 2009.08.29. 17:38:12

Hurrá elűztük Doomhammert!

betyár (törölt) 2009.08.29. 17:44:49

@bz249: Doom elszégyellte magát, de Lola szégyentelen.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.29. 17:57:32

Nagyon kedves mindenkitől, hogy drukkoltatok nekem. Nehéz meccs volt, ezért édes a győzelem.

Alfőmérnök 2009.08.29. 19:14:03

Udv mindenkinek a napfenyes Italiabol!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.29. 19:20:59

@Alfőmérnök:
nabazmeg én meg menőzök itten egy tanyával a fosóhomok közepén? :)

Téglagyári Megálló 2009.08.30. 23:11:59

@lelkylola:

Azért nézz utána, ki az a Fonák Tamás.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.31. 11:00:17

@Téglagyári Megálló: utánanéztem: egy olyan figura, aki mindent fordítva csinál.
No, de én nem csinálom fordítva: tisztán, sportszerűen győztem. Ennyi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.31. 23:40:00

Hurrá!
Doomhammer gyáván megfutott!
Mienk a győzelem!

tewton 2009.08.31. 23:50:36

@Doomhammer:
ez KGB hangja! felismerem!

stramm kabinos a Mare Imbrium partjáról 2009.08.31. 23:53:42

ne ba'meg!

itten svindli van e fennforgásba', he?

tewton 2009.09.01. 00:13:34

@ufó - stramm kabinos a mare imbrium partján:
vagy skizofrénia! KGB a Lobster-szigeten nyaral, internet nélkül!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 00:14:50

@tewton:
Maga pontosan kivel is van?
Mert ez alapján lehet megállapítani, győzött-e vagy sem.

Maga olyan vesztesfélének látszik a kifényesedett nadrágjával és a széttaposott cipőjével.

tewton 2009.09.01. 00:44:40

@Doomhammer:
én a Haladás ügyének kis csavarja vagyok. Amit Maga lát, az a rozsda.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.01. 08:40:19

Az illem azt diktálja, hogy hagyjatok győzni.
Hol van itt a lovagiasság és a becsület?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 09:04:57

Doomhammer egy becstelen proli.
Lola győzött, Doomhammer vesztett, mert Doomhammer egy Fospumpa.

Leskelődő 2009.09.01. 09:46:27

@lelkylola:
Látják, Őrnagy úr milyen lovagias? Nálam ő a nyerő!

(De nem értem, mért kellett Tevvton cipőjét széttaposni?
Balos volt?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 09:48:29

@Őrnagy Őrnagy:
Őrnagy, most kimutatta a foga fehérjét. Azzal, hogy lealázta ezt a Doomhammert, Lola győzelmét próbálja lekicsinyelni.

Aki Lola győzelmét kisebbíteni igyekszik, annak velem gyűlik meg a baja. Ez magára is vonatkozik, Őrnagy.

Ezt követeli a lovagiasság és a becsület, melyekre én annyira adok.

Éljen Lola, éljen a győztes!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 09:49:39

@tewton:
Muhahaha, maga a rozsda személyesen?
Rozsdával nem megyünk sokra a Lola győzelmét fitymáló hordákkal szemben.

bz249 2009.09.01. 09:54:12

@Doomhammer: ezzel akarja bizonyítani, hogy semmi köze KGB-hez? Hogy itt kommentál valaki Ön helyett. Gyenge próbálkozás... nagyon gyenge. (mondjuk én tudom, hogy az Őrnagy KGB, de ezt nem árulhatom el)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 09:55:24

Doomhammer, magához képest a Szélkakas Fospumpa egy stabil tölgyfa.

Leskelődő, jó magát újra látni.

bz249 2009.09.01. 10:01:46

@Őrnagy Őrnagy: mi köze ahhoz, hogy milyen szinesbőrű félembereket zsákmányolok ki? Van rendes munkavállalási engedélye a segédeimnek, ráadásul Ön nem is hatósági személy. Ha hoz igazolást, akkor majd kiadom a személyes adataikat! Azt hittem az Európai Unióban vagyunk!

Téglagyári Megálló 2009.09.01. 10:04:55

@Őrnagy Őrnagy:

Spektrálanalízisnek alávetve a fenti mondatot levonhatjuk a következtetést, hogy tölgy maga Orbán Viktor!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 10:14:41

@bz249: Mag szerncsétlan. Párbajra hívom az óriási sértésért. Mint sértett, én választok fegyvert: kézigránát, és mint sértett én dobok először! Ha-ha-ha

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 10:31:17

@bz249:
Maga azt inszinuálta, hogy mögöttem KGB állna, ami más fénybe helyezi Lola győzelmét. A lovagiasság és a becsület azt követeli, hogy elégtételt követeljek. Karddal vagy pisztollyal?

bz249 2009.09.01. 10:34:22

@Őrnagy Őrnagy: most már értem miért csapták ki a seregből. A párbaj során fegyvert mindig a sértő fél választ... még ennyit se tud?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 10:39:25

@bz249:
Látja, én például lovagias és becsületes voltam. Karddal vagy karddal?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 10:39:47

@bz249: A szabályokat én szabom meg, nem maga. Különben nincs értelme a párbajnak.

Várjon Doom, álljon be a sorba. Előbb én veszek elégtételt, utána jöhet maga is.

bz249 2009.09.01. 10:40:15

@Doomhammer: nem jó az énekhangom, legyen inkább sörétes

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 10:45:27

@Őrnagy Őrnagy:
Ezen a ponton kell a blogközönség tudomására hoznom, hogy Őrnagy Őrnagy valójában csak egy főtörzsőrmester.

Ilyen hazugság után párbajképessége nulla.

Leköpni vagyok csak hajlandó magát, a karddal való átszúrás magának nem jár.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 11:00:02

Párbaj nélkül is felszúrom Lola gigantikus esernyőjére, nem gond

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.01. 11:28:28

Hahó! Nem a középkorban vagyunk! Mi ez köpködős párbajosdi? Ez csak szimplán a XXI. század, ahol a lovagiasság és becsület legjobb kifejeződése, ha nem írnak a hölgy után. Utánam SEMMIT!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.01. 12:24:43

@Savonarola: én nem értem, van, aki a küszöb alatt is átfér, pedig még a vaspántot is bezártam. (Tudom, hogy Doom az, egyébként.) Most le lehet állni, mert különben Ti lesztek Magyarország szégyene!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.01. 13:06:39

@lelkylola:
Érdekes, úgy tudtam, hogy a lovagiasságnak és becsületnek ezt az értelmezését a feministák nyomják.

Én a hagyományos lovagiasság és becsület híve vagyok, tehát előreengedem a hölgyet. Lola hozzászólása elől, az enyém a végén.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.02. 14:16:28

@Doomhammer: besurranó, alattomos, tolvaj. TOLVAJBANDA!
Nem lopjátok el az utolsó szavam!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.02. 15:43:02

@Őrnagy Őrnagy: az egész Internetet be kellene tiltani. Az agyamra megy.

bz249 2009.09.02. 15:56:23

@lelkylola: @Téglagyári Megálló: gyerünk Lola mutasd meg milyen kemény vagy, hogy csak azért se mosol be ennek a mazochistának!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.02. 21:25:05

Nem volt könnyű, de újra itt vagyok!
Földalatti ellenállók egy kis csoportja alagutat ásott az internethez, így újra blogolhatok.

Éljen a blogszabadság! Éljek én!

Öreg borász és a tender 2009.09.03. 00:13:16

@Téglagyári Megálló: Ja.

Kicsit hosszúkás, de üt, mint a Kecskecsőcse-dűlői karcos vörös.
Meg mint a "Kalapács".

www.youtube.com/watch?v=aZz3DaYu2HM

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.03. 10:39:26

@Téglagyári Megálló: minden metalikásnak frissen mosott haja van, ezen a klippen. Ez csalás.

Domikám küzdjél válvetve a Metallikásokkal. Haha!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.03. 10:45:04

@lelkylola:
Én nem diszkriminálok. Szövetséget kötök bárkivel, aki a blogolás szabadságát a lelkén viseli. Te maradj csak az elitista elefánttornyokban, mert neked csak azok felelnek meg, akik ilyenek ÉS olyanok ÉS amolyanok. Az én táboromba viszont mindenki belefér, aki ilyen VAGY olyan VAGY amolyan. No meg a többiek is, kivéve a Lelkylolák.

Akarjátok a blogszabadságot? Halljak egy nagy IGENt! Kezeket a magasba! És most kezdje mindenki skandálni, hogy LOLA MENJEN!

bz249 2009.09.03. 11:24:45

@lelkylola: szerintem egy lánctalpas jármű felfüggesztése... Doom és Téglagyári Megálló rohamra készül!

Téglagyári Megálló 2009.09.03. 11:26:32

@lelkylola:

A kínai zokniárusokkal árulsz egy gyékényen és ezt nem fogadhatjuk el. Még Doom-mal is szövetkezek, ha kell!

Egyébként meg: "kezeket a magasba"

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.03. 11:27:01

@bz249: szerintem pedig valami rituális násztánc, nyolc kiscsibét kelesztenek.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.03. 11:29:22

@Téglagyári Megálló: nem tudom, hogy megfigyelted-e, de Kálmán és Tóni udvariasak és nem lépnek be állandóan az aurámba. De Ti beletelepedtetetek, mint valami élősködők.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.03. 17:21:08

@lelkylola:
Már megbocsáss, de ez nem a te aurád, hanem az enyém, továbbá a blogszabadságot a szívükön viselőké, mint például Téglagyári Megállóé és bz249-é.

LOLA MENJEN!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.03. 18:43:05

@Doomhammer: Na jó, akkor döntsük el szavazással. Téglagyár, Elpet, bz249 rám szavaznak. Eddig 3:0 az állás.
De azt tisztázzuk, ha engem szavaznak meg legtöbben, akkor Te ezt tudomásul veszed és távozol, ha téged, akkor én megyek.

gyönyörű lány 2009.09.03. 18:44:09

Én is Lolára szavazok, tíz barátnőmmel együtt.

Leskelődő 2009.09.03. 19:34:07

Elnézést,
egy pillanatra félrevonnák egymásnak feszülő aurájukat? Szeretném Őrnagy urat üdvözölni.

@Őrnagy Őrnagy:
Drága Őrnagy úr, én is változatlanul szeretem Magát! Találkozunk a sáncon. :)

Na. Köszönöm.
Most már visszaengedhetik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.03. 21:41:20

Sajnálom, de például Téglagyár egyértelműen közölte, hogy rám szavaz. Ezek után te magadhoz számoltad a szavazatát, ami választási csalás. Ilyen csaló választási hajcihőbe én nem megyek bele.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.03. 22:12:52

@lelkylola:
@Doomhammer:

Természetesen Lolára szavazok, Doomhammer. magának nincs olyan helyes kis avatarja, mint neki.

Amúgy nagyrabecsülöm magát is. Ám ez nem menti fel az alól, hogy tisztázza Kovátsch Gamma Bertalannal való, módfelett gyanús kapcsolatát.

Alfőmérnök 2009.09.03. 22:32:19

Én Lolára szavazok. De még mielőtt valami szoci trükkel megpróbálná kiforgatni a szavaimat, tisztázzunk valamit: a távozására szavazok.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.04. 09:40:35

Akkor ma éjfélig eldől a verseny, aki több szavazatot kap, az nyer. helo!
Téglagyár rám szavazott, különben tiltakozott volna, Elpet is, bz249 is, plusz gyönyörű lányék 11-en.

Alfőmérnök lehet a tiéd, mert nagyon pimasz.
Tehát 14:1 az állás, az én javamra.
Igyekezz, különben lapát!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.04. 10:28:38

Én Lola mellett vagyok. Most hozott a futár egy doboz bort. Abcug Doomhammer!

Téglagyári Megálló 2009.09.04. 12:03:11

@Őrnagy Őrnagy:

doboz? bort? Utoljára ilyet a mélyen megvetett Franciaországban láttam. Szégyellje magát, maga igénytelen millitarista!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.04. 12:45:39

@Téglagyári Megálló: Látszik, hogy nem vett még kereskedésben bort. Proli. Dobozban szállítják a palackokat, általában hat van egy dobozban. RágalmBazás miatt magára uszítom Spirált (akurát).

Téglagyári Megálló 2009.09.04. 13:00:55

@Őrnagy Őrnagy:

Termelőtől vettem, amíg tehettem, valamint in situ a pincében ittam.

bz249 2009.09.04. 15:34:47

@Téglagyári Megálló: es hogy lesz ebbol gazdasagi fellendules? Kihagyja a kozvetito kereskedelmet, munkahelyek vesznek oda az On fillereskedese miatt. Szegyellje magat!

Téglagyári Megálló 2009.09.04. 17:01:40

@bz249:

Well, az adófizetést is kihagytam. Emberek halnak éhen miattam.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.04. 20:18:18

Független megfigyelők súlyos kételyekkel viseltetnek eme "választás" szabályosságát illetően.

Lola, ezért a Választási Főbíróság előtt felelsz majd. Te is és mindenki, aki rád szavazott.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.04. 22:13:24

@Téglagyári Megálló:

Mire gondol, barátom? Bár titkon mindig örülök, amikor fiatal hölgyekkel hoznak hírbe, no de hogy celebekkel is újabban, erre még nem volt példa.

Téglagyári Megálló 2009.09.04. 22:18:33

@Elpet:

a metallikára gondolok, maga intézte el, hogy az ifjú pár erre vonuljon be az esküvőjére. de ez még semmi, mert a klérust ugyan hogy győzte meg a metallikáról, tudtommal az nincs benne a "hozsanna" c. énekeskönyvben. vagy csak nem láttam a legújabb kiadást?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.04. 23:12:46

@lelkylola:
Inkább te maradtál egyedül.
Ki hajlandó Lola választási csalásai miatt börtönbe vonulni?

Szerintem menjen Lola egyedül a börtönbe. Ki szavaz erre?

Alfőmérnök 2009.09.04. 23:40:35

@lelkylola:
Az nem úgy van, hogy valaki bejelentkezik egy nicken és kijelenti, hogy még x ismerőse is erre és erre szavaz. Látod, ilyenek vagytok TI.
Nem. Egy nick egy szavazat. Ilyen alapon én is kijelenthetem, hogy még 200 ocsmány mérnök haverom ellened szavaz és akkor 201:15.

Alfőmérnök 2009.09.04. 23:43:16

upsz elveszett a kommentem

Leskelődő 2009.09.05. 00:06:40

@Alfőmérnök: Ne viccelődjön, kérem. Nincs erre időnk. Azonnal jelentse ki!

Egyébként azt hiszem, rájöttem, kicsoda Doomhammer egyik független megfigyelője.

"Mint tapasztalt nemzetközi választási megfigyelő azt tartanám még fontosnak, hogy a választási csalások elkövetőivel szemben induljon büntetőeljárás."

www.eorsi.hu/politikainaplo/?085

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.05. 09:43:09

@lelkylola:
Én nyertem, 201:15 arányban.
Alfőmérnököt azononnal Kiemelt Blogtényezővé léptetem elő.

Elpet sajnos a börtönbe megy Lolával együtt, mivel antikratikus szavazást támogatott.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.05. 17:53:52

@Doomhammer: Alfőmérnököt már elszállítottuk, most maga jön.

A győzelem, csodát terem. Győztem!

Téglagyári Megálló 2009.09.05. 21:41:37

@lelkylola:

Lola, te valami önbizalomerősítő tanfolyamon vettél részt a múlt héten?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.05. 23:37:54

@Téglagyári Megálló: én maga vagyok az überönbizalom, egy ilyen győzelem után.

Oblomov 2009.09.06. 13:16:37

szoknya körüli hancúr, miközben oli úr magányosan porlik sziklaként címlapon. naszép.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.07. 11:29:18

@Oblomov: ezt most nem értettem, Oli úr tudtommal nem porlik semmilyen címlapon.

Téglagyári Megálló 2009.09.07. 11:41:08

@lelkylola:

Jó ezt hallani a mai patriarchális társadalomban.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.07. 13:47:54

HA Lola előadja az ostorcsattogtatást fürdőruhában, akkor egy egész század műszaki baka szavaz rá. Dommhammer-nek akkor vége van.

bz249 2009.09.07. 13:57:15

@Őrnagy Őrnagy: remélem ez egy háborús szintre feltöltött század nem olyan békelegénységes

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.07. 14:18:21

@bz249: A békelétszám is elég. A sofőrök a több tonnás műszaki járművekkel palacsintává lapítják a Doom-ra voksolókat idolostul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.07. 21:49:41

@lelkylola:
Értem.
Elszakadt a valóságtól és egy álomvilágot hisz valóságnak. Ezt a betegséget nyilvánvalóan a túlzott blogolás okozta.

30 napos blogelvonókúrát írok fel. Első lépésként eltiltom ezen poszt kommentjeinek látogatásától.

Vegye komolyan a kezelést, élet-halál múlik rajta.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.07. 22:59:51

@Doomhammer: csak azért ugrálsz, mert 5 percre levették rólad a kényszerzubonyt.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.08. 09:52:55

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget: Te meg mit keresel itt? Úgy állnak a dolgok, hogy én vagyok az örökös és megkérdőjelezhetetlen győztes.

Oblomov 2009.09.08. 11:01:54

@lelkylola: Trágárék voltak a Gyurcsány-fotógaléria poszttal címlapon, ott láttam Olit magányosan emberkedni, kommerként. Csomó dolog bántotta jóízlését, még pofozkodott is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.08. 13:15:14

@lelkylola:
Nézze, Lola, írhat azért - ritkán - jókat valaki, mert amúgy mániákus bipoláris személyiségzavarban szenved. Szerintem meg kellene várnod a regresszív szakaszok végét és csak akkor a billentyűzethez ülnöd.

Csak a te érdekedben adom a jó tanácsaimat.

Karma rendben?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.08. 15:03:38

@Doomhammer: nemsokára ott kocognak az ablakodban a kristálykoponyák. Csak szólok.

bz249 2009.09.08. 16:48:36

@Őrnagy Őrnagy: vagy kézigránát? Mit kell az ilyen alávaló aljadékokat, mint Doom figyelmeztetgetni. Oda kell sózni neki oszt kész. Úgyse tanulna a figyelmeztetésből.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 11:16:15

@bz249: maguk csak dumajancsik. Tőlem dobhatnak kézigránátot is, de TEGYENEK MÁR VALAMIT.
Addig kocognak a koponyák.

Leskelődő 2009.09.09. 12:09:45

@Őrnagy Őrnagy: @bz249:
Nálam Lola 11.16-os hozzászólása még 12.10-kor sem látszik. Nyilván Doomhammer keze van a dologban.
Nem kívánják módosítani az állásfoglásukat?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 12:38:33

@lelkylola:
Értem és átérzem a problémáját. A roham alatt nagyon rossz lehet.

Javaslom, vegyen be valamit, amitől napi 23 órát alszik, a maradék egy órában pedig meditáljon.

Számítógéphez semmiképpen se nyúljon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 12:39:36

@bz249:
Pofád befogod, hülyefejű és meditálsz.
Ha meglátom, hogy meditálás alatt akár csak a kisujjadat megmozdítod, tarkón váglak egy szívlapáttal.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 12:51:08

@Doomhammer: épp azt képzeled magadról, hogy pszichológus lettél? Röhejes. A kristálykoponyákkal mi a helyzet? Birod őket?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 12:55:27

@lelkylola:
Sose állítottam, hogy képzett pszichiáter lennék, de a regresszív-mániákus kényszerbetegség tüneteinek felismerése ma már az alapműveltség része. Magánál pedig ezek a tünetek nagyon határozottak.

Látogassa meg orvosát, gyógyszerészét és addig is hagyja abba a blogolást.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 12:56:39

@lelkylola: mondanám, hogy ez a Dúm, kicsi, köpcös, kopasz, büdös a lába, most szabadult erőszakoskodásért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 12:58:03

@szamárfül:
Ez mit dumál bele?
Neked is mániákus depressziód van?
Az félelmetes, hogy itt minden kommentelő idegrendszeri problémákkal küzd.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 13:04:10

@Doomhammer: látják? Erről beszéltem. Ilyen aggresszív alak. Már délelőtt berugik.
Jobb helyekről már kitiltották, és csak az KGB nevű gyanús cimbije áll vele szóba.

Google 2009.09.09. 13:09:09

Gyurcsány föld alá szállása van magukra ilyen rossz hatással?
Ezen segíthetünk. Felhozhatjuk, ha akarják.

Leskelődő 2009.09.09. 13:13:51

@Google:
Maga direkt be akarja fagyasztani ezt a kellemes társalgást?!
Nem szép dolog :(

Alfőmérnök 2009.09.09. 13:17:36

@lelkylola:
"Alfőmérnököt már elszállítottuk..."
(...)
"én vagyok az örökös és megkérdőjelezhetetlen győztes."

Egy súlyosan beteg, torz személyiség utolsó vergődései ezek.

bz249 2009.09.09. 13:23:10

@Doomhammer: ha gondolja, akkor meghívom magát még egy boros kólára, engem még kiszolgálnak.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 13:30:00

Rosszabbak vagytok, mint a pletykás vénasszonyok.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 13:31:03

@tevevanegypupu: már régesrég agresszív, engem bánt állandóan, azt akarja, hogy megsértődjek. De nem fogok!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 13:33:16

@Alfőmérnök: Te meg beállsz Doom mögé puffogni. Te még nála is szerencsételenebb és nevetségesebb vagy.
A győzelmem pedig ténykérdés.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.09.09. 13:39:33

borfeszt lesz, én napokig magamtól is így fogok beszélni, kamerádok...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 13:40:57

@szamárfül: ah, borfeszt! Legalább nem lesz időd ide beírogatni.

tevevanegypupu 2009.09.09. 13:41:46

@lelkylola:
jo lesz vigyazni vele, Hasfelmetszo Jack meg mindig szabadlabon van..

Google 2009.09.09. 13:50:11

@Leskelődő:

(Nekem kellemetlennek tűnt, de én már öreg vagyok. Nézze el nekem, jó?
Már itt sem vagyok.)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 14:07:19

@tevevanegypupu: szerintem mi nők tartsunk össze és akkor virágozni fog minden virág, Doomék pedig visszavonulót fújnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 14:15:02

@lelkylola: helyes, Doom balra el.
Én maradnék a hölgyek között, ha lehetne.

Leskelődő 2009.09.09. 14:15:36

@Google:
Álljon meg, kérem!
Szerintem nem látta az előzményeket. Kb. itt kezdődött:
reakcio.blog.hu/2009/08/21/breaking_news_valami_keszul_komaromban/fullcommentlist/1#c6858760

Ha elmegy, akkor jön Doomhammer, és indul az egész elölről :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 14:16:29

@lelkylola:
Így van. Vegyétek be Manyi Bácit is.
Domm akkor visítva fog menkülni

tevevanegypupu 2009.09.09. 14:26:32

@lelkylola:
Vegyuk be Manyi Becit. Ornagy Ornagy elfojtott erzelmekkel viseltetik iranta.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 14:43:11

@tevevanegypupu: bevehetjük Manyit, de akkor Őrnagy beszélget vele. De mi van, ha Doom ennek ellenére idepofátlankodik?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 15:00:51

@lelkylola: mst akkor Doom-mal vagy ellene akar harcolni?
Vagy előbb egy kicsit ellene, azután vele harcolna?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 15:04:00

@tölgy: természetesen ellene harcolok, de ha végre kiléptek innen és hagytok újra győzni, akkor mindenkit szeretni fogok a világ végéig.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 15:07:27

@lelkylola: "mindenkit szeretni fogok a világ végéig." - nem túl nagy a hygiéniai kockázat?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 15:15:12

@Alfőmérnök:
"Egy súlyosan beteg, torz személyiség utolsó vergődései ezek. "

Ne bántsd Lolát, beteg, inkább segítségre van szüksége. Ebben a pillanatban a legfontosabb feladat, hogy megállapítsuk a diagnózist, amit aztán a blogolástól való eltiltással kezelhetünk. Akut bipoláris depresszió tűnik számomra a legvalószínűbbnek.

Egyéb ötletek?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 15:18:56

@lelkylola:
Úgy látod, hogy mindenki összeesküdött ellened? Ez azt jelenti, hogy depresszív mániákus üldözési kényszerképzeted van. Azonnali beavatkozás szükséges. Most kapcsold ki a számítógépet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 15:21:15

@Téglagyári Megálló:
Nem számít, én mit állapítok meg, Lolát mihamarabb képzett doktorok kezére kell adni. Egyébként szerintem Lolának vagy akut bipoláris depressziója, vagy depresszív mániákus üldözési kényszerképzete van. Mindkét betegség kezelése szigorúan blogmentes környezetet igényel.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 15:39:46

@Doomhammer: te csak azért pattogsz, mert pszichopata vagy, ezt mindenki tudja rólad, csak te nem tudod magadról. Veszélyes vagy a társadalomra, nyílván azért ültél börtönben is.
Nemsokára rajtad lesz a kényszerzubbony, aztán pá!
Addig nyugodtan ugrálhatsz. Engem nem zavar, rendkívül toleráns vagyok.

Tölgy! A szeretet nem betegség.

Google 2009.09.09. 15:41:54

@Leskelődő:

Egyébként ez nem tudom, milyen Doomhammer. Nylon, vagy milyen.
Az igazi azt mondta valahol, hogy szeptember közepéig: nyaral.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 15:44:56

@lelkylola:
Ültem börtönben és kezeltek, mint pszichopatát, na és? Ennek vége, életemnek ez a szakasza mögöttem van, amióta buddhista vagyok és mindenkit szeretek, azóta új ember lettem.

Személyeskedő támadásaiddal csak magadról állítasz ki bizonyítványt. Hitvány dolog az ember múltbeli botlásait előhozni egy érdemi és nívós vita során. Én is megemlíthetném azokat a nagyáruházból ellopott kicsi, ámde nagy értékű tárgyakat, de nem teszem. A kleptománia betegség, ez a te kezelőorvosaidra tartozik.

Amúgy ha meggyógyultál, miért kapcsoltak le múlt héten annak az ékszerboltnak a biztonsági őrei?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 15:49:12

@lelkylola: lehet, én azt nem tudhaom. Sosem kaptam még el.

Manyi Béci_1 2009.09.09. 15:50:00

Lolácskám:)
A szomszédasszonyomnak pont ilyen mániákus izéje volt:)
Ma már a sárga házban kötöget:)
Vedd komolyan és vizsgáltasd ki magad:)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 16:00:54

@Doomhammer: tudod az a baj Doom, hogy az olyan beteg ember, mint Te, csak akkor tud érvényesülni a világban, ha azt hiszi, hogy mindenki beteg, nem csak ő.
Sajnálattal közlöm: nem vagyok depressziós.
Viszont Te úgy látom elindultál a skizofrénia irányába, 3-4 személyiséget képviselsz (itt a vita során: Doom, Leselkedő és ál-Manyi Béci), de vagytok még többen is.
Az a baj, hogy ez már nem vicces, hanem veszélyes. épp egy ilyen tipus szúrta le egy ismerősünk feleségét.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.09. 16:06:28

"Ültem börtönben és kezeltek, mint pszichopatát, na és? Ennek vége, életemnek ez a szakasza mögöttem van, amióta buddhista vagyok és mindenkit szeretek, azóta új ember lettem.

Hitvány dolog az ember múltbeli botlásait előhozni egy érdemi és nívós vita során. Én is megemlíthetném azokat a nagyáruházból ellopott kicsi, ámde nagy értékű tárgyakat, de nem teszem. A kleptománia betegség, ez a te kezelőorvosaidra tartozik.

Amúgy ha meggyógyultál, miért kapcsoltak le múlt héten annak az ékszerboltnak a biztonsági őrei?"

Atyaúristen! Hová kerültem? Ez most komoly vagy ennyire sajátságos a humorotok?

Google 2009.09.09. 16:06:35

@lelkylola:

És meghalt a nő? (sopánkodik)
Vagy férfi volt? (nem tudja)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 16:07:14

@lelkylola:
Nézd, Lola, ne menjünk bele a veszélyekbe. Én tényleg nem akarok a múltadban vájkálni, de amikor két éve az ékszerboltból elemelted azt a nyakláncot és ráfogtad a fiatal eladólányra, őt kirúgták az állásából és elkeseredésében a Dunába ugrott. Látod, így lesz egy kleptomániásból gyilkos.

De igazán nem helyes, hogy erről beszélgetünk, ami volt, elmúlt. Nem is említeném, ha nem terelnéd állandóan errefelé a beszélgetést.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 16:08:06

@Jobb híján MDF-es:
"Atyaúristen! Hová kerültem?"

Szerintem ez a reakcio.blog.hu

Google 2009.09.09. 16:11:48

@Jobb híján MDF-es:

Ez már vagy a Gyurcsány-hiánybetegség egyik tünete, vagy a sertésinfluenza előszele lehet, azt gyanítom.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 16:12:49

@Jobb híján MDF-es: próbáljon meg felnőni a feladathoz.
Ha sikerül, mardhat :)

Leskelődő 2009.09.09. 16:26:05

@lelkylola:
Téved. Nekem Doomhammertől teljesen független személyiségeim vannak.
Róla én is ma tudtam meg Google-tól, hogy nylonból van. Mi több, állítólag a lába is büdös!

Kár. Mert amúgy olyan szimpatikus őrült lenne :(

Google 2009.09.09. 16:32:18

@Leskelődő:

Pardon, pardon. Csak az ál van nylonból, az igazi: nyaral.
Ezt még hozzáfűzném.

Alfőmérnök 2009.09.09. 16:42:05

@Doomhammer:
Szerintem még nem olyan súlyos eset, még segíthet neki, ha szembesítjük a tényekkel.

Egyszer hallottam egy bloggerről, aki Tóta W. Árpádnak képzelte magát és élete végéig nem tudott kigyógyulni a betegségéből...

bz249 2009.09.09. 16:56:01

@Doomhammer: "Szerintem ez a reakcio.blog.hu "

Nem egészen, ez ugyanis nem az egész reakcio.blog.hu, hanem annak egy posztja és a hozzá tartozó kommentek. Ez itt ni

reakcio.blog.hu/2009/08/21/breaking_news_valami_keszul_komaromban#c7024444

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 17:46:26

@bz249:
Ne hazudjon. A poszt címe ez:
reakcio.blog.hu/2009/08/21/breaking_news_valami_keszul_komaromban
Lebukott, provokátorkám.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 17:47:23

@Alfőmérnök:
Szomorú ügy.
És nem próbálták eltiltani a blogolástól?

Alfőmérnök 2009.09.09. 18:03:46

@Doomhammer:
De igen, próbálták. Sajnos kevés sikerrel. :(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 18:07:24

@Alfőmérnök:
Tartok tőle, ez lesz Lolával is.
Nem hallgat a szép szóra.
A humanizmus nevében azonban meg kell próbálnunk a lehetetlent.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.09. 18:20:16

A verseny még nem dőlt el!
Blogfüggésben, kommentjeik száma alapján
egyelőre Doomhammer vezet.

Domm : 11 490
Lola : 2 120

(Az összesített eredménybe a nicknév duplikálást is ellenőrizni kell majd, kommentszám azonosság esetén az utolsó hozzászólás a döntő . )

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 18:31:58

Domikám! Én egyszer loptam egy Pink Floyd CD-ét Londonban. Te viszont azért ültél tudtommal, mert részegen leütötted a sógorodat. Öngyilkos pedig a te szomszédod lett majdnem, akinek megmérgezted a kutyáját. Egyébként nevezhetsz bolomdnak, attól még én gyöztem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 18:41:21

@lelkylola:
"Én egyszer loptam egy Pink Floyd CD-ét Londonban."

Nagyon jó. Ugye, most megkönnyebültél? Látod, ahogy bevallod a blogközönségnek a bűneidet, megkönnyebülsz és visszatérsz a valóságba. Majd kikapcsolod a számítógéped és elfelejted a blogolást.

Ott tartunk tehát, hogy bevallottad, hogy tolvaj vagy. Erről beszélgetünk most, nem a szomszéd kutyájáról. Egy bolond győzelmei pedig senkit se érdekelnek.

tevevanegypupu 2009.09.09. 18:46:14

@lelkylola:
20 ezer forintig nyugodtan megfujhat barmit, Kucze miniszter ur meg regebben megengedte, nem szamit lopasnak. Egyszeruen mondja azt ha elkapjak, hogy nelkulozhetetlen a nyaklanc a megelhetesehez. Az az eladolany kulonben szerelmi banataban ment a Dunanak, egy Doom...ize nemtudom mar milyen nevu hazassagszedelgo karmaiba kerult. Akirol raadasul egy vizsgalat soran kiderult hogy no.

Alfőmérnök 2009.09.09. 19:14:20

@lelkylola:
Melyik volt az? Az Atom Heart Mother, vagy az Ummagumma? Ezeket szokták az ilyen zakkant alakok hallgatni. (Ill. ezekbe szoktak belezakkanni az egészséges lekületű egyének.)

De megtaláltam a megoldást. Elsőként menjél át a www.bura.hu valamelyik fórumára, ahol majd Babarczy Eszter kezelésbe vesz.
Ha kell, regisztrálok neked egy nicket.

Tehetetlen Dodó 2009.09.09. 19:18:24

@Alfőmérnök: Ugyan, az Ummagumma nálunk ma sem vesztett aktualitásából. Különösen az "Óvatosan azzal a fejszével, Jenő!" című opus.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 19:21:25

@Alfőmérnök: lol, a hetvenes évekbeli munkásságuk megemésztése után most megyek rá a Pink Floyd hatvanas évekbeli cuccaira. Veszélyes?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.09.09. 19:29:42

@rajcsányi.gellért (ergé): ha atom be vagy állva zenehallgatás előtt-alatt-után, akkor nem
most amúgy is lecsószezon van... :)

davkedav 2009.09.09. 19:32:25

@rajcsányi.gellért (ergé): "Veszélyes?"

Careful With That Axe, Eugene

:)

davkedav 2009.09.09. 19:34:27

@davkedav: Hopp, közben már látom, hogy más is írta!

Alfőmérnök 2009.09.09. 19:35:49

@rajcsányi.gellért (ergé):
A 70es évek elejinél nem sokkal veszélyesebb. Egyes vélemények szerint az első albumuk a legjobb, bár én ezt nem osztom. Olyan benyomott Beatles-féleség.

A Live at Pompeii filmet érdemes megnézni, nagyon vad!

Tehetetlen Dodó 2009.09.09. 19:47:01

@Tehetetlen Dodó: Bár ez is valami koncertfelvétel, a Jenő eredetije a 69-es dupla Ummagummán van.

Alfőmérnök 2009.09.09. 19:54:42

@Tehetetlen Dodó:
Igen, ez a Pompeii koncert. De a Zabriskie Pointban is ugyanez a szám van, csak más a címe.

No, de úgy látom, valaki(k) a Metallica után most a Pink Floyddal akarják elterelni a szót a lényegről.
Sajnálom, hogy én is bedőltem ennek az ócska provokációnak.

tevevanegypupu 2009.09.09. 20:02:24

@Alfőmérnök:
Antonioni nagy tevedese az a film..A zene sem segitett rajta. De ne terelodjon meg messzebbre.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 20:09:55

Hé, ne tereljenek. Itt két ember szorul segítségre. Ez a pinky Floyd meg biztosan nem segít.

Alfőmérnök 2009.09.09. 20:15:48

@tevevanegypupu:
OFF (látjátok, én jelzem, ha eltérek a lényegtől!)
Szerintem nem olyan rossz. Bár kétségtelen, hogy a Nagyítás után nem igazán csinált jó filmet.
ON

Alfőmérnök 2009.09.09. 20:18:22

@lelkylola:
OFF
Én meg Rolad Barthes "Világoskamra" c. könyvét loptam el a Westend City Center Libri könyvesboltából. Már több mint öt éve, tehát elévült. Amióta elolvastam, abbahagytam a fotózást, vagy szándékosab szar képeket csinálok.
ON

bz249 2009.09.09. 20:21:45

@tölgy: és ezen felül még mennyi nikk!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 20:25:21

@bz249: ja, sok nykkhaj.

@Alfőmérnök: addig is szart képeket csinált, lássa be.

tevevanegypupu 2009.09.09. 20:28:08

@Alfőmérnök:
Nem merek ehhez hozzaszolni, majd maskor, mas helyen. Most csak a targyra koncentralodjunk. Ugye Komarom megszallasarol volt szo eredetileg.((:

Alfőmérnök 2009.09.09. 20:28:49

@tölgy:
OFF
Én nem tudom megállapítani, hogy milyen képeket csinálok. De a külső vélemények azelőtt pozitívak voltak, utána pedig negatívak.
ON

stramm kabinos a Mare Imbrium partjáról 2009.09.09. 20:31:32

a tököm tele van már a sok nick csereberélővel, ezt komolyan mondom :)))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 20:33:40

@Alfőmérnök: látja, ennyire nem ért hozzá. Előbb készül a negatív, azután a pozitív.
Elkaptuk.
Talán nem is alfőmérnök.

Alfőmérnök 2009.09.09. 20:37:31

@tölgy:
OFF
Már jó ideje digitális gépet használok. Azelőtt diára fotóztam.
ON

tevevanegypupu 2009.09.09. 20:42:58

@bz249:
ez nem Doomhammer volt hanem az ufo a stramm kabinos. Tudja aki a medenceben szokott..

bz249 2009.09.09. 20:44:12

@tevevanegypupu: ne becsülje alá Doomhammer álcázási képességeit. Mondjuk lehet, hogy ez tényleg nem ő volt, de éberség elvtárs ez a legfontosabb!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 20:44:48

@Alfőmérnök: ne vetítsen. Olyan nincs is.
Jó hogy nem diabetikus gépet használ.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.09. 20:45:22

@bz249:
Jól van, ez nem jött igazán össze.
De a kirisima jobb volt, nem?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 20:46:07

@bz249: szerencsére ilyenkor áramszünet van a Lobster-szigeteken, ezért nyugton lehetünk Doom felől.

bz249 2009.09.09. 20:50:45

@tölgy: szerzett egy dinamós biciklit és arról hajtja az internetet :)

tevevanegypupu 2009.09.09. 20:53:00

@bz249:
Hat ebben igaza van..Gondolja, hogy o volt a veszelyes lufik keszitoje is??

bz249 2009.09.09. 20:55:23

@tevevanegypupu: én csak egyet tudok, Lola győzött, Doom veszített. Ugye érzi mit akarok sejtetni, azzal kapcsolatban, hogy ki lehet a valódi Doomhammer...

Alfőmérnök 2009.09.09. 20:56:55

@tevevanegypupu:
Ne féljen. Egy demokrata nem fél.

ufó - csodabogár a gyepmesteri hivatalból 2009.09.09. 21:03:49

@bz249:
nem vok semmifele doom
ufo vok meg metallicas meg goa partis meg punk meg new waves meg minden
es kesz :)))
es sose nem alcazom magam :)))

Alfőmérnök 2009.09.09. 21:12:59

@tölgy:
"ne vetítsen. Olyan nincs is."
Maga csak a barlang falára vetülő árnyképeket szemléli, nyilván ezért gondolja így.

tevevanegypupu 2009.09.09. 21:13:07

@bz249:
Erzem es tudom. De itt nem beszelhetunk, a falnak is fule van.

@Alfőmérnök:
De felek. En liberalis konzervativ vagyok, idonkent kis naci erzelemkitoresekkel.

ufó - a kozmikus éxerteknőc 2009.09.09. 21:25:56

@Elpet: igen, úgy van, az is
modorosch motorosch, yee :))

most látom csak, hogy egy újsütetű blogtulaj lettél
grat meg hajrá meg minden! :)))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 21:47:56

@Alfőmérnök: volt egy Platóny nevezetű görög, az aszonta, hogy őt leszámítva mindenki csak az árnyakat láttya a barlang falán.
@tevevanegypupu: "De itt nem beszelhetunk, a falnak is fule van." - akkor csak írja le.

tewton 2009.09.09. 21:55:34

tolgy,
Platany szerint o es az Elit latja a tutit.
A tobbiek csak a kepmeseket a barlang falan

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.09. 22:57:10

@ufó - a kozmikus éxerteknőc:

Köszönöm, nézz be, ha van kedved és időd engedi.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.09. 22:59:40

@tewton: igaza van, elfelejtettem, hogy elitek vagyunk.

tevevanegypupu 2009.09.09. 23:12:03

@tölgy:
rendben, de csak nyomtatott betukkel!

tewton 2009.09.09. 23:34:14

@Tölgy,
így van. Milyen színű Lancia Thesist lát?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.09. 23:53:40

Idesündörögtök, mert itt jó a hangulat, a süti, meg a bor, mert én vagyok a háziasszony, a győztes.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 08:11:14

Le kéne már zárni ezt a posztot. Lola győzött, Doomhammer vesztett.

Leskelődő nem Doomhammer, azért kezeskedem:)

El.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 09:51:17

@Őrnagy Őrnagy:
Tehát akkor maga meg a bz249 lett megvéve Lola által, mint bértollnokok, hogy a "győzelmét" hirdessék. Egy bolond győzelmét hirdetik? Mi lesz így a hitelességgel?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 09:51:59

@Őrnagy Őrnagy:
"Leskelődő nem Doomhammer, azért kezeskedem:)"

Megint hazudott. Leskelődő is én vagyok, ahogy Alfőmérnök is.

Leskelődő 2009.09.10. 10:03:54

@Doomhammer: Nem értem, mért buktatott le, ennek semmi értelme :( Remélem, legalább Alfőmérnök tartani fogja magát.

Na jó, mégsem büdös a lábunk.

@Őrnagy Őrnagy: Szép napot Őrnagy úr! :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 10:47:23

@Doomhammer: Ivott már a borából? Nem. Akkor meg hallgasson. Ha elhúz, kaphat maga is. Igaz nem külföldi, így nem elit bor.

Szép napot Leskelődő?
Na, beérett már a lukullusz paradicsom?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 10:52:52

@Leskelődő: Itt már nem két magányos nikk vív elkeseredett küzdelmt, hanem nikkek hada mozdult meg.
Magának is állnia kell majd valamelyik oldalra.

Alfőmérnök 2009.09.10. 11:05:17

@Őrnagy Őrnagy:
Köszönöm az együttműködést. Akkor holnap küldöm a videót.
üdv: Lelky Lola

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.10. 11:28:29

Őrnagyra lehet számítani, egy igazi férfi itt a sok bölcsészkedő, nyammogó, Doommal pusziszkodók között.
Ufó is lehetne férfias, de ő még éretlen egy ilyen komoly meccshez.

Na mindegy: győztem!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 13:15:00

Így van. Győztél. Doom meg egy senki. Nem is Tényező. Ellentétben KGB-vel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 18:16:25

@lelkylola:
Nem csodálom, hogy tetszik Őrnagy: hiszen csak egy sokadnikkje, amit a szavazás meghamisítása érdekében hozott létre és azóta a kesztyűbábjaként használja.

A racionálisan és előítéletek nélkül blogolók tisztán látják, hogy én győztem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 18:18:01

@Alfőmérnök:
Na végre, előbb kiderül Loláról, hogy lopott, most meg kiderül, hogy sokadnikkeket használ. Vajon mi mindenről fog még lehullni a lepel?

Ezen a ponton kell a blogközönség tudomására hoznom, hogy Lola bora tablettás.

bz249 2009.09.10. 18:25:31

@Doomhammer: hiába vádaskodik alaptalanul, attól még nem fog egy újabb pohár vbk-t kapni. Maga csak irigy arra, akinek jutott az alkoholból.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 18:41:47

@bz249:
Hogy én, alaptalanul? Bizonyítsa be, hogy Lola bora nem tablettás.

bz249 2009.09.10. 19:11:24

@Doomhammer: az ártatlanság vélelméről hallott már valamit? Itten jogállam van maga nácibolsevik fenevad? Magának kell igazolnia, hogy Lola bort hamisított, különben hamis vádért megy a dutyiiba. Akár három évre is!

mgysz.lanzona.hu/jogszabalyok/bTK_hamis_vad_233..pdf

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 21:50:11

@bz249:
Igenis hallottam az ártatlanság vélelméről. Maguk itt a legelképesztőbb vádakkal támadtak meg és semmit se bizonyítottak belőle. Kabátlopási ügyekbe kevert maga, Lola és most sír itt egy sokadnikkjén, hogy az ártatlanság vélelme.

Jogi úton veszek elégtételt, mert igaztalanul rágalmaztak itt. A kommenteket közjegyző előtt elmentettem!

Most jól megszívjátok, kis hülyék.

Alfőmérnök 2009.09.10. 22:00:55

@lelkylola:
Addig örülj(etek), amíg nem demonstrálom, hogy milyen, amikor férfias vagyok.

Alfőmérnök 2009.09.10. 22:06:59

@Alfőmérnök:
Most látom csak, hogy valaki (na ki?;) délelőtt az én nickemen lépett be. Jelszavamat megváltoztattam, remélem többször nem fordul elő ilyen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 22:15:15

@Alfőmérnök:
Lola volt, ugye? Lola meghekkelte a blog.hu-t, hogy a nevedben kommentelhessen. Ez nagyon súlyos ügy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 22:18:34

@Doomhammer: hoppá, Lolát nickhamisításért körözik?
Ezzel nem büszkélkedett.

Alfőmérnök 2009.09.10. 22:20:02

@Doomhammer:
Igen, és még alá is írta, ennyire amatőr a csaj. Ezért gondolom, az ő érdekében, hogy elébb elmeorvosi szakvélemény kéne róla, ami enyhíthetné az ítéletet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.10. 22:25:45

@Alfőmérnök:

Nagy tévedés. A hölgy a blogoszférában lelkylola, a print változatban volt Lelky Lola. Valaki visszaél úgy Alfőmérnök mint lelkylola nikkjével. Mindenkit átvert, de engem nem tud.

Alfőmérnök 2009.09.10. 22:37:49

@Elpet:
Honnan kapja Elpet úr ezeket a bizalmas információkat?
Számomra már kezd tisztulni a kép...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.10. 23:04:59

@Alfőmérnök:
Csak annyit mondanék: titkosszolgálat.
Abba ne menjünk bele, Elpetnek melyik titkosszolgálattal van kapcsolata. A lényeg, hogy van.

Lola nikkhamisítási ügye több világhatalom érdeklődését is felkeltette.

Alfőmérnök 2009.09.10. 23:46:20

@Doomhammer:
"Csak annyit mondanék: titkosszolgálat.
Abba ne menjünk bele, Elpetnek melyik titkosszolgálattal van kapcsolata. A lényeg, hogy van."

Nekem van egy tippem: KGB.

Alfőmérnök 2009.09.10. 23:47:24

(Abba ne menjünk bele, hogy ez minek a rövidítése.)

Leskelődő 2009.09.11. 00:02:27

Itt az éjfél és Lola nem jött! Megtört a csapások súlya alatt???

@Őrnagy Őrnagy: Gyönyörű lett a kifejlett ricinusom, Őrnagy úr.
Kicsit talán felkopaszodott :(
De sűrű ködben, hunyorítva valóban gyönyörű :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 08:32:41

@Leskelődő: és még magát neveztem ki szárnysegéddé. Katasztrófa.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 09:26:19

@Leskelődő:
"Itt az éjfél és Lola nem jött! Megtört a csapások súlya alatt???"

A regresszív bipoláris személyiségzavarát ápolgatja kamillateával.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 09:27:16

@Alfőmérnök:
"Nekem van egy tippem: KGB. "

Elpet lenne KGB? Ez nagyon sok mindent megmagyarázna.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.11. 09:34:11

@Doomhammer:

Maga csak ne hárítson. Nagyon jól tudja mindenki, hogy legalábbis morális felelősség terheli Kovátsch Γ. Bertalan írásban folytatólagosan elkövetett rémtetteiért. Magának lenne lehetősége, hogy elhatárolódjon tőle, mégsem teszi, pedig ez lenne minden felelősen gondolkodó értelmiségi napi kötelessége.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 09:34:49

Nem Elpet szerintem. Elpet ahhoz túl udvarias, művelt, konzervatív, okos, stb. KGB szerintem Manyi Béci. Másnak nincs értelme

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.11. 09:37:00

Ezennel elhatárolódom úgy Kovátsch Γ. Bertalantól, mint az általa képviselt szellemiségtől. Vakmerő lépés, tudom, de valakinek ezt is meg kellett végre tennie.

bz249 2009.09.11. 09:38:15

@Doomhammer: nem az Őrnagy KGB nickje a reakción? Vagy akkor mégis Elpet-et lőtték le a sáncon és nem az Őrnagyot?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 09:39:02

Nem alég elhatárolódni Elpet, nem elég. Küzdeni is kell ellene.Pl így: beépül a Tóta blogba, és fényesíti az ülepét a Mesternek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 09:41:09

@bz249: Nem lőttünk le mostanában senkit sajnos. Pedig az a csípős hajnali lőporfüst már hiányzik a sáncon. Bár egyes reformerek modern, füstmentes lőszerrel akarnak agyonlőni, nem fekete lőporral. Érzéketlen barbárok.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.11. 09:48:19

Nem veszitek észre, hogy felnőtt létetekre, itt infantiliskodtok egy posztban.
Nagyon ciki.

Leskelődő 2009.09.11. 10:20:09

@lelkylola:
:D

Szívből gratulálok! :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 10:25:57

Doomhammer meg valójában a 12 éves Ágika a 6 C-ből. Hello Kitty rajongó.

Gabe2 2009.09.11. 10:37:24

@Őrnagy Őrnagy: És a tetjébe rózsaszínű Disney Princess bugyikat hord!

Gabe2 2009.09.11. 11:01:27

@Téglagyári Megálló: Áááá, ugyan! Csak láttam, mint anyukája nagy tételben vásárolja őkat az Asia Centerben.

Alfőmérnök 2009.09.11. 11:20:18

@lelkylola:
Még mindig nem vetted észre, hogy itt halálosan komoly dolgokról van szó?
De éljél csak nyugodtan tovább a Te kis álomvilágodban, ha így jó neked.

Téglagyári Megálló 2009.09.11. 15:57:06

@Doomhammer:

Jóban vagy magaddal, te Lolahammer?

tewton 2009.09.11. 19:05:47

Lolhammer lebukott!

Téglagyári Megálló 2009.09.11. 19:21:17

@tewton:

Azt hiszem kollektív harakirit kell elkövessünk a Parlament előtt. Ez lesz a Reakció blog vége.

Alfőmérnök 2009.09.11. 19:23:50

@tewton:
Esetleg Lelkyhammer vagy Doomlola...

bz249 2009.09.11. 19:26:43

@Alfőmérnök: hm ez a Lélekkalapács nem hangzik rossz fegyvernek :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.12. 14:32:48

azt hiszitek, hogy nem vagyok eléggé résen. haha

Alfőmérnök 2009.09.12. 16:08:02

@Doomhammer: @lelkylola:
Felőlem lezárhatjuk a topicot. De remélem sejted, hogy itt valami visszavonhatatlan történt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.12. 20:42:23

@Alfőmérnök:
Ne haragudj, csak ártatlan tréfa volt részemről. Azt hittem, mindenki tudja, hogy a két nick mögött ugyanaz az ember áll.

Engesztelésül:
www.blogcdn.com/www.switched.com/media/2008/03/hello_kitty.gif

Alfőmérnök 2009.09.12. 21:14:09

@Doomhammer:
Nincs szükségem semmiféle engesztelésre. Elismerem, hogy ügyes szerepjátékos vagy (akárcsak a KGB-t játszó Elpet). Ha már engem is sikerült megtévesztened... ;)

Alfőmérnök 2009.09.12. 23:15:32

@Doomhammer:
Kedves Lola!
Javaslom, hogy borítsunk fátylat a történtekre és kezdjünk tiszta lappal!

ü
Alfőmérnök

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.13. 10:39:02

Na végre, erre senki nem szól semmit. Végre megértették.

bz249 2009.09.13. 12:08:23

@lelkylola: ez az Lola adj neki az asztallábbal!

Alfőmérnök 2009.09.14. 20:55:21

@lelkylola:
Azt hittem már, hogy örökké fog tartani a kínos hallgatás.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.09.14. 23:55:31

sad but true

heeey, úgy lám, hogy győzött a politikai abszinencia, yeeeeeeee...
:)))

www.youtube.com/watch?v=xCF19cBWb0I

abandi 2009.09.15. 01:12:06

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget:
Hüjegyerek!
Csak azért nem nyilvánítalak polnáczyvá, mert jó zenét raktál be...
Klasszikust!
Ma még szarhatsz...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.09.15. 01:58:13

@abandi: öööö..., szarhatok?
szüretről jövök, baszod, mustot ittál mán dögivel? :DD
mög asztán, szarvascomb olyan szaftban, hogy hajad lógna a kondérban, ahogy kinyalod, de semmi bajom nincs a magadfajtákkal a RKL-ekkel (Rich Kidz on Lsd)
üdv néked :)))

www.youtube.com/watch?v=Qh1CI5sOh7A

azt, csá :)))

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.15. 09:44:38

Most már komolyan aggódom Doom-ért. Vagy ellopta a nickjét egy tíz éves?

bz249 2009.09.15. 09:58:01

@lelkylola: ez egy nagy problémája Doomnak, hogy hiába tizenkettő olyan gyenge és fejletlen, hogy bármelyik tízéves meg tudja verni az iskolában és elveheti tőle a tízóraiját meg a nikkjét.

bz249 2009.09.15. 10:20:06

@lelkylola: akkor lettem volna bunkó, ha elmondom, hogy egy lány verte meg. Mivel ezt nem tettem meg ezért szerintem szalonképes maradtam.

Tehetetlen Dodó 2009.09.15. 13:07:03

@Elpet: Ilyen törpeautóm van még valahol. Meg egy kék lendkerekes motorom, az is nagyon májer volt anno.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.15. 13:17:08

@Tehetetlen Dodó:

El kell tenni, nagy érték lesz még. Csak gyerekek kezébe ne kerüljön, könnyen elvághatják valamelyik ütőerüket a lemezél sorjával.

Tehetetlen Dodó 2009.09.15. 13:31:05

@Elpet: Akkor elveszem a fiamtól, nála van a polcon. Nehogy megvágja magát vele, még csak 21 éves.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.15. 15:03:09

@lelkylola:
Mi az a lendkerekes autó? A lendkerékkel lehet távirányítani?

bz249 2009.09.15. 15:09:44

@Doomhammer: A lendkerék az a KERS rendszer benne. Formula-1-es technika.

totalcar.hu/magazin/technika/kers/

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.15. 15:24:54

@Doomhammer: te miért nem vagy a suliban? Hazaküldtek?
Szólok anyukádnak, aztán letiltanak a netezésről.

Tehetetlen Dodó 2009.09.15. 15:35:19

@bz249: Régi technika, új mezben.
A cikk egyébként nem taglalja azt a problémát (nem is ez a fő csapásiránya), hogy miért nem váltak be a nagy tömegű lendkerékkel felszerelt Girobuszok: a giroszkóp-hatás miatt voltak a stabilitási problémák, miután a giroszkóp tulajdonsága, hogy a tehetetlenségi nyomaték révén nemigen akar eltérni az egyenes vonalú mozgástól. (Ezekben a buszokban fekvő elrendezésű lendkerék volt, ezért jelentkezett a probléma a hegy- és lejtmeneti szakaszokon). Kiváncsi lennék, hogy a giroszkóp-hatás mennyiben befolyásolja a versenykocsik mozgását.

bz249 2009.09.15. 16:37:30

@Tehetetlen Dodó: semennyire mert csak akkumulátorosak vannak egyelőre. Egyébként a giroszkóphatás vicces dolog (ha nem tart nagyon hülyének érte, már a turbófeltöltőnél sem tudom hogy oldják meg ezt a helyzetet, lévén a hasonló sebességgel pörgő turbómolekuláris pumpákat nem nagyon szerencsés mozgatni működés közben)

Tehetetlen Dodó 2009.09.15. 16:39:38

@bz249: Ez csak vicc volt. A turbóknál viszonylag kicsi a tömeg, a svájci Girobusban másfél tonnás lendkerék volt, ha jól emlékszem. Annak már elég nagy a tehetetlensége.

bz249 2009.09.15. 16:46:24

@Tehetetlen Dodó: a turbó lapátjaira gondoltam... mert a vákuumszivattyút is oldalra lehet dönteni, csak lehet egy újat venni, mert törik a mechanika ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.15. 17:25:30

@lelkylola:
Te meg mit netezel, amikor karót kaptál természetismeretből? Papád tudja már? Kihúzzák a netet a laptopodból egy hónapra!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.15. 20:36:50

Megmondalak benneteket Kovátsch Gamma Bertalannak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.15. 20:59:03

@Elpet: az most nem ér rá, ócsított Lancia Thesisért áll sorba az ALDI-ban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.15. 21:12:59

@tölgy: Hahaha, sehol nincsenek ezzel az újdonsült ALDI-mániával. Én már a `90-es évek derekán az ALDI-ban vettem a Bitburgert, amikor épp a Saar-vidéken építettem a globalizmust. Majd meggondolom, lehet, hogy írok róla egy bejegyzést.

Gabe2 2009.09.15. 22:07:06

@Elpet: 2001, ösztöndíj, Berlin. Lakás mögött Aldi, Kaiser's, Schlecker. Aldiban alapvető élelmiszer meg a mindennapi mélyfagyasztott pizza (a kenyér kivételével minden olcsóbb volt, mint itthon, a pizzából három darab volt hat márka - ja, mert tudjuk, ki volt akkor kormányon, ugyebár), Kaiser's-ban sör (a rövid is szinte féláron volt az itthonihoz képest) meg roppanós virsli (ez a luxus volt).
Amúgy meg a menza is jó volt, voltak magyar hetek, de a fokhagymát nem ismerték ott sem.

Gabe2 2009.09.15. 22:09:04

@Gabe2: Na és persze Aldi: Haribo és Ritter Sport!
És az uszoda is 60 DM volt három hónapra korlátlanul diákigazolvánnyal. (Ki is érdemeltem egy némettől a dicséretet, amikor a nyári részleg megnyitásakor esőben mentem leúszni a napi kilométert: Mutig, mutig - mondta a pénztáros.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.15. 22:22:20

@Gabe2:

Menza? Generálszósz volt még akkor? Gyermekkoromban szüleimmel jártam in der ehemaligen DDR, és a generálszósz egy életre bizalmatlanná tett a német főtt étellel szemben. Viszont Weimarban ettem Heilbut-ot - hogy került az oda? -, és az finom volt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.15. 22:25:23

Bocsánat, Heilbutt, két té-vel

Gabe2 2009.09.15. 22:34:51

@Elpet: Nem volt jellemző (mindig volt alternatíva is). Nagy kevencem lett a Seelachsfilet, úgy persze, hogy bizalmatlan vagyok a halakkal (főleg a folyamival, fene a Duma-menti pofámat).
No persze a Big Döner az mindent vitt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.16. 08:03:52

@Elpet: be kell valljam, engem az ALDI már a kilencvenes évek elején beszervezett Belgiumban. Azóta érte dobog a szívem.

Ki ment át autóval DDR-ből a BRD-be? Mert az is egy élmény volt.

Tehetetlen Dodó 2009.09.16. 09:09:26

@tölgy: Élmény, az biztos. Öcsémet egyszer majdnem lelőtték a bokrok közül, amikor százas tempóban száguldott libafos színű Trabant kombiján a DDR-BRD határ felé.
Amikor feltartóztatták, ők voltak legjobban meglepve, hogy valaki érvényes útlevéllel és NSZK vízummal Trabanton száguld a gaz imperialisták birodalma felé.

Tehetetlen Dodó 2009.09.16. 09:12:53

@tölgy: Én a 80-as évek dereka óta voltam/vagyok rendszeres Hofer-Kunde (mert sűrűbben jártam Ausztriába, mint Németországban).
Érdekes, hogy az árszint nemigen változott huszonegynéhány éve a miénkhez viszonyítva, és a minőség sem lett rosszabb.

bz249 2009.09.16. 09:44:42

A német élelmiszeripar egyik csúcsa akárki, akármit mond akkor is a mogyorós és a csokoládés ízesítésű joghurt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.16. 09:56:14

@bz249: bocs, de "német élelmiszeripart" tetszett írni. Nem vegyiparra gondolt?

bz249 2009.09.16. 10:07:43

@tölgy: mivel ezeket kis magáncégek csinálják és nem a BASF ezért talán tényleg mezőgazdasági terményeket dolgoznak fel

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 10:35:50

Nezd mar, a sok kivagyi nemetorszagi kitantorgott.

Pezsgoport ismeri valaki?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.16. 10:43:59

csak szólok. egy lépésre vannak az ig farbenezéstől!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 11:01:02

@tölgy:
Mi az az ALDI?
Lehet ott Hello, Kittys tolltartot kapni?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.16. 11:33:45

@Doomhammer: Domikám, lehet, hogy Ti most azt gyakoroljátok a pszichológusoddal, hogy milyen sokkok értek 12 éves korodban, de attól még én ebben nem vennék részt. Én egy felnőtt ember vagyok, aki nem ér rá ilyen hülyeségekre.
Tehát menjél valami hülye játékot játszani a neten és ne szólj bele a felnőttek dolgába.

drkovax 2009.09.16. 11:34:29

@Elpet:

www.szerencsijatekbolt.hu/galeria/photo/muzeum/jautomodell/felhuzos/magyar/kozlekedesi/_big/kozlek02.jpg

Nekem ez volt a kedvencem (igaz nem a '72-es, hanem a '66-os kiadás, ami amúgy pont ugyanilyen volt)

drkovax 2009.09.16. 11:36:07

@Doomhammer: Látom van legalább másodikos lányod (az enyém elsős, ő csak most szedi fel az ilyen allűröket, elsőre elég volt egy mezei "tündérkés" is ...)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 11:39:35

@drkovax:
Hello, Kittyt Lola dobta be. Neki van masodikos lanya meg aztan o maga is kisse infantilis.

Le mernem fogadni, hogy decens retikuljeben Hello, Kitty tolltartot rejteget.

drkovax 2009.09.16. 11:45:06

@Tehetetlen Dodó: Azt nem próbáltam ki, elég volt Rábafüzes. Az is elég élvezet volt, amikor a kétüteműbe tankolni kellett (megmérni a maradék benzint, cumisüvegbe kimérni az olajat, aztán jöhet a BRD benzin - meg hallgatni a kutasok megjegyzéseit és úgy tenni, mintha nem érteném ...) vagy amikor Göttingen felé a 3 sávos, de elég hullámos autópályán a legkülső sávban erőlködik a trabi fölfelé (nem mindig jön össze a 80 padlógázzal) és előznek (és anyáznak) a kamionok emelkedőnek fölfelé (ebbő a lgelveszetteb érzés a mögötted egy kamion, előtted egy kamion a harmadik meg épp előz ... brrr) vagy amikor a Kehlheimi kocsma+panzió távozó vendégeit hallom a nyitott ablakon, amint tanácskoznak a trabi rendszámát látván, hogy "aber wo ist 'R'" (lévén DD-xx-xx volt a rendszám) ...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.16. 11:58:21

@Doomhammer: erősen kidomborodik a két éned. Hányan vagytok, ha szabad kérdeznem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 12:07:28

@lelkylola:
Doomhammert egy projektcsapat irja napi 24 oraban.
Eppen most valtottam le a pszichologushallgato lanykat, mert neki orara kellett mennie.

Hol marad a komcsizas, Lola? En a komcsizasban vagyok szakerto.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.16. 12:16:20

@Doomhammer: rohadt, mocskos kommunista banda, mikor lesztek végre felakasztva!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 12:34:41

@lelkylola:
Es az elszamoltatas? Az hol marad?
Elobb az elszamoltatas, aztan az akasztas!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 12:35:46

@lelkylola:
Igen, eleg sulyos esettel kuzdok itten.

Mikor huzol mar el a kommentsavbol?

Ez itt az en kommentsavom.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.16. 12:53:19

@Doomhammer: hosszú per, aztán akasztás. A haverodat koptasd már le.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 13:08:54

@lelkylola:
Ne aggodj, delutan 4-ig en vagyok. Akkor jon meg az iskolabol a Hello, Kittys kislany es amig a hazi feladatat irja, o szologat be.

Addig komcsizhatunk.

A komcsikat en vasketrecbe zarnam a nagyobb varosok foterein, hogy ott kopkodhessek oket az emberek. Kisebb telepuleseket mozgo ketrecekkel szolgalnek ki.

Hu, hogy utalom a komcsikat! Alig varom mar, hogy Lendvai Ildikot dobalhassam rohadt paradicsommal a vasketreceben!

bz249 2009.09.16. 13:18:31

@Doomhammer: nem lehetne a münsteri módon a templomtoronyra telepített vasketrecben?

Igaz így nem lehet dobálni őket, de több mindenki láthatja.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.16. 13:32:50

@Doomhammer: én nem akarom látni őket, de titeket se akarlak itt látni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 15:04:08

@lelkylola:
Huzzal a nathasba, hulye komcsi.
A Matyas-templomra lesz felakasztva a ketreced. Ott dobalnak majd rohadt paradicsommal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 15:04:44

@Téglagyári Megálló:
"Akkor miért jársz ide? "

Komcsiolat akar csinalni a topikombol.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.16. 15:34:02

@Doomhammer: szóltál, vagy csak tüsszentettél Hapci Benőkém?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 15:43:38

@lelkylola:
Azzal a Hapci Beno nevu komcsival leszel egy ketrecbe zarva, hogy mindenki jol eltalalhasson a rohadt paradicsommal.

Meg 15 perc es jon a valtas.

Gabe2 2009.09.16. 16:00:47

@Doomhammer: Upgrade-elhetnének már egy magyar ékezetes billentyűzetet is... Nem értem, miért csak az esti órákban működik?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.16. 18:44:44

@Doomhammer: ki fognak csúfolni az isiben, ha megmondom, hogy velem levelezel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.16. 22:20:11

Én vagyok az éjszakás.
Doomhammernek van igaza!
Más eligazítást nem kaptam.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.09.17. 00:22:06

ojjan, de ojjan ordenárék vagytok tik, hogy
hüpp
hüpp

www.youtube.com/watch?v=Qxm_cY5jqmo

( hun van a metalickas tábor :)))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 10:25:00

Allandoan veszekedtek, pedig olyan szepen megbeszelhetnenk a dolgokat.

Ki akarja kezdeni? Beszeljetek ki, mi nyomja a lelketeket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 10:33:09

@lelkylola:
Talalgathatok? :)
Az zavar, hogy nem nezel ki ugy, mint Samantha Fox? :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 10:50:12

@Doomhammer: valószínűleg te se vagy a Bros ikrek egyike se. Szépnek születni kell...

Tehetetlen Dodó 2009.09.17. 10:51:44

@Doomhammer: Hát, huszönöt éve jól nézett ki...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 10:54:15

@lelkylola:
A szepseg belulrol fakad, Lola.
Legyel onmagad es sugarozni kezd beloled a szepseg. :)
Reggeli meditacio megvolt mar?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 10:59:11

@Doomhammer: nem. rosszul tudod. szépnek születni kell. ne beszélj már hülyeségeket.

Tehetetlen Dodó 2009.09.17. 11:05:38

@Doomhammer: Még csak 43? Azt hittem öregebb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 11:07:31

@Tehetetlen Dodó:
Nagyon fiatal volt annak a videoklipnek az idejen, kabe 18. Tipikus tinisztar.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 11:09:15

@lelkylola:
Lola, a kulsosegek tul sokat jelentenek neked. Csalodasok ernek, amelyeken csak belso energiaid megerositesevel lephetsz tul. Probalj tobb idot tolteni befele nezessel es onmagad megtalalasaval.

Tehetetlen Dodó 2009.09.17. 11:11:45

@Doomhammer: Jó ötlet ez? Én már próbáltam több időt tölteni befelé nézéssel, de legkésőbb 3 perc után rémülten menekültem.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 11:18:39

@Doomhammer: ahelyett, hogy magadat nézegeted belülről, inkább mosakodj meg, vegyél fel valami dögös rucit és felejtsd el Popper Pétert. Ha ez sikerült, akkor szólj vissza, de ne ebben a posztban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 11:46:16

@lelkylola:
Nem akarlak lebeszelni arrol, hogy a kullemeddel is torodj. Sok nonek fontos ez. Ha igy vagy onmagad, akkor vallald fel batran! Csak nehogy tulzasba ess! Nincs baj a dogos rucival, ahogy te hivod, de ne ez toltse ki az eletedet! Hany es hany felresiklott eletrol tudunk, ahol a ruhak, a csillogas, a tetszeni vagyas pokhalojaba annyira belegabalyodott a no, hogy a lejto vege a nyugtatok, a kabitoszer lett, az alkalmi kapcsolatok altali kihasznaltsag lett!

Keresd meg az egyensulyt az eletedben! Kezdheted egy kis meditacioval.

Popper Peter tanar urat ne bantsd, rengeteget lehet tanulni tole. Mindjart megyek az orajara.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.17. 14:01:34

Kérem szépen, újabb rejtélyről lebben fel a fátyol.

Manyi Béci írta egyszer, hogy Doomhammer horgolt sapkát hord.
Nos, kitalálják-e, hogy ki szerepel a következő videoklipen?

www.youtube.com/watch?v=4IZyFHG9ZJI

Való igaz, nem épp dandy módjára öltözködik.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 14:24:05

@Doomhammer: ha sokat popperezel, akkor buzi leszel, aztán öngyilkos, de csak nyugodtan...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 14:28:59

@lelkylola:
Popper egy komcsi es a komcsik buzik mind. Utalom a buzi komcsikat, mint a szart.

Felolem mind nyugodtan ongyilkos lehet.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 15:21:51

@Doomhammer: ti mind elviselhetetlenül hülyék vagytok. Kérem vissza az eredeti Doomot, a bokáig sem értek.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.17. 15:23:19

@lelkylola: jav: boájáig. De Doom se jöjjön ide, senki se jöjjön ide.

Bajkon úr 2009.09.17. 15:26:24

Ez egy kicsit beteges poszt így már, nem?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.17. 16:10:32

@Leskelődő: maga is csak nemet tud mondani, mint a ki-nem-mondom-kicsodák.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.17. 16:23:01

@lelkylola:
Itt vagyok. Csak egy pillanatra tudtam beugrani egy komoly politikai komment erejeig.

A fulop-szigeteki allamkotvenyek arai estek. Vajon ilyen korulmenyek kozott Bajnai tudja tartani a deficitcelt?

www.forbes.com/feeds/afx/2009/09/17/afx6897599.html
" HONG KONG, Sept 17 (Reuters) - Philippine bond prices fell on Thursday as dealers took some profits on recent rises and as the market grew cautious ahead of August budget data that may be released next week.

Bond yields had fallen in the last two sessions to their lowest levels in nearly four months, prompting the profit taking, dealers said. "

Gabe2 2009.09.17. 22:00:20

Na miez miez miez, csillagcsücsörikisgádzsi?
Mr két törzsposzt is megy egyszerre? És még ott van a tirpákokrétás is?

Téglagyári Megálló 2009.09.17. 22:56:13

@tölgy:

A kinemmondomkicsodák azok mindig visszakérdeznek, nem?

Téglagyári Megálló 2009.09.17. 22:57:47

@Gabe2:

Az Kovátsch Gamma Bertalan felségterülete. Az, aki azt gondolja, hogy bármi kapcsolat lenne az itt publikáló szerzők és a Tirpákblog között, az összeesküvés-elméletekben hisz.

Leskelődő 2009.09.17. 23:19:44

@Téglagyári Megálló:
Ki a fenék azok a kinemmondomkicsodák?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.17. 23:46:02

@Leskelődő: azok a ki-nem-mondok-kicsodák, akikre én gondoltam, azok mindenre csak nemet mondanak, de főleg a haladásra, eü-reformokra.

Gabe2 2009.09.18. 07:14:51

@Téglagyári Megálló: Akkor miért reklámozzák azt az oldalt a nickjük mellett?

Téglagyári Megálló 2009.09.18. 09:09:45

@Gabe2:

Az a megtévesztés. Az a gyanús, aki nem gyanús. Akarom mondani, aki gyanús, az nem gyanús.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.21. 12:42:50

Visszajöttem a szüretről. És látom már eltakarodtatok innen. Akkor most lekapcsoltam a villanyt.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 14:29:51

@lelkylola:
Jó lett a teremés? Cukorfok magas? Lehívhatta volna Doomhammert, berúgatta volna, és utána bele a présbe.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 15:04:48

Ez a hátránya a helyesírás ellenőrzőre támaszkodásnak. A magában értelmes hülyeséget megeszi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 15:51:53

@Őrnagy Őrnagy:
Hahaha, maga azt se tudja, hogy eloszor kell preselni es aztan lesz a bor!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 16:00:30

Nem fog nevetni, mikor a koponyája szétrobban a présben

bz249 2009.09.21. 16:04:45

@Doomhammer: maga szerint a bort nem lehet raktározni és a tavalyi borral leitatni valakit, hogy utána az idei szőlővel lepréseljék?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.21. 17:01:57

@Őrnagy Őrnagy: a bor zseniális, ezért nem pazarolom Doom-ra. Küldök neki vakulós pálinkát, aztán abbahagyja a netezést, mert nem lát. haha

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 17:24:51

@bz249:
Miert tenne barki ilyet? Oriasi szervezest igenyel, elore kell latni egy evre.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 17:25:48

@Őrnagy Őrnagy:
Majd maga sem fog nevetni, amikor a zombi kitepi a szivet es meg latja homalyosulo tekintettel, ahogy a zombi elcsocsalja a rangatozo szivet.

Nem lesz kellemes, megmondom elore.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 17:27:03

@lelkylola:
Ha maganak vakulos a palinkaja, akkor milyen lehet a bora?

Novabor, mi? Az EU-nak mar reg ki kellett volna irtatnia azokat a tokeket.

bz249 2009.09.21. 17:33:42

@Doomhammer: mert túltermelt és nem tudta versenyképesen eladni illetve elfogyasztani

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.21. 17:40:50

@bz249:
Adot kellene az ilyen mohozokra is kivetni. Csakugy, mint azokra, akik hitelbol fogyasztanak.

Nehogymar en fizessem meg azt, hogy nem tudja magat a bortermelesben visszafogni. Potyautasok.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.22. 23:41:47

Sosókák! Az ezredik kommenttel le lesz zárva a buli, az ezrediket pedig kibéreltem, úgyhogy még tizenegy-kettőt izélhettek, aztán győztem! Puszi:
Lola

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.23. 10:19:34

@lelkylola:
Mitol olyan specialis az ezredik?
Nekem az 1014 a kulonosen erdekes szam.

Téglagyári Megálló 2009.09.23. 12:08:51

@Doomhammer:

Szoktál arrafelé járni? Én már régen voltam ott, pedig sokat járok abban a hegységben.

bz249 2009.09.23. 12:14:08

@Doomhammer: a Keleti- vagy az Adriai-tengertől mérve?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.23. 12:20:57

@Téglagyári Megálló: @bz249:
1014 egy onkenyes szam es nem kotodik a hegy magassagahoz. Nekem az a szam tetszik es kesz. Lola ezerfetisizmusa ezert nem ertheto szamomra.

Mostanaban nincs nagyon modom magyar hegysegeket jarni. :-)

bz249 2009.09.23. 12:24:50

@Doomhammer: de egy önkényes számhoz is ki kell választani a skála nullpontját. Vagy tán nem?

Egyébként ha nem lenne ilyen globalista izé, akkor tudná, hogy az ezres szám az államalapításunkra utal! x-(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.23. 13:16:13

@bz249:
Es kit erdekel az, hogy egy Vajk nevu tronbitorlo nemet globalkapitalistak tamogatasaval megszerezte a hatalmat es megtorte a nemzet gerincet?

Akkor mar 937 fontosabb datum: Burgundia feldulasa a kalandozo magyarok altal!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.23. 13:29:33

@bz249: Balti-tenger, maga szerencsétlen. A Kronstadti mareográfról hozták el a szintet.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.23. 13:30:23

@Doomhammer:
Maga ráadásul szittyamagyar újpogány is? Mi jöhet még?

Leskelődő 2009.09.23. 13:40:41

Hogy a tisztítóviharba van ez? Maguk itten a múltba révednek, ahelyett hogy 2012-re gyúrnának?

"A földtúrók hamis próféták."

reakcio.blog.hu/2006/12/01/legyel_te_is_molvan/fullcommentlist/1#c6907860

Lolának kertje van és zöldséget termeszt, vagyis hamis próféta. Nem szabad hagyni, hogy itt ezerrel garázdálkodjon.

Alfőmérnök 2009.09.23. 13:45:35

Stipi-stopi enyém az ezredik. Nyertem!

Alfőmérnök 2009.09.23. 13:49:52

@Doomhammer: Ön milyen számrendszerben számol? Én decimálisban. Az európai kultúrkörben ez így szokás, ha még nem hallott róla (amin csöppet sem lepődnék meg).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.23. 13:52:11

@Alfőmérnök:
Mi az, hogy szamrendszer es decimalis?
A post alatt van a kommentek szamlaloja. Nalam 777-et mutat most.

Alfőmérnök 2009.09.23. 13:55:18

@Doomhammer:
Nem arra reagáltam.
Nálam most 1003at. Bemásolom.
"Pontosan olyan, mint a szlovák külügyminisztérium mai jegyzéke, amelyet a Magyar Köztársaság elnökéhez intézett.

Aludjatok jól.
1003 komment"

Alfőmérnök 2009.09.23. 14:00:22

A hülye 1014edre reagáltam, azaz a számrendszer-relativizmusodra. A 775ödre nem akartam reagálni, de még nem is olvastam, csak 16mp telt el a két komment között.

bz249 2009.09.23. 14:21:59

@Őrnagy Őrnagy: Ostsee, és ne nyalja olyan fényesre Putyin valagát, mert beleszorul!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.23. 15:28:39

@Alfőmérnök:
Ne idegeskedjen.
Virus fertozte meg a gepet, azert mutat hamis erteket a szamlalo.

Szerezzen egy virusirtot.

bz249 2009.09.23. 17:54:01

@lelkylola: "1000. nyertem! "

Coubertin báró is megmondta, hogy "L'important dans la vie ce n'est point le triomphe, mais le combat"

szóval gratula az az 1000. helyezésedhez. Milyen versenyen volt? Futás?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.23. 18:17:40

Hihetetlen, hogy nektek semmi se szent, simán nyomultok itt 1000 után is. Megbotránkoztam!

Alfőmérnök 2009.09.24. 00:25:43

@Doomhammer:
Úgy nyolccal ezelőtt még 775öt írtál, te szerencsétlen.
Ennyire nem lehetsz befaszva!

@lelkylola:
Te is megéred a pénzed, pitiáner csaló! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 10:12:42

@Alfőmérnök:
Reszegen mi a fasznak kommentelsz, he?
Ha kijozanodtal, szamold mar meg a kommenteket, hulyecskem. Mar ha megy a szamolas 10 felett is. Tudod, elfogynak az ujjak.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.24. 11:24:27

@Doomhammer: te nem tudsz számolni, vedd már észre! Alfőmérnök csak csalni akart, de én győztem!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 11:35:45

@lelkylola:
Te akkor szajalj, ha meg tudod mondani, mennyi 926 minusz 775.

Alfőmérnök 2009.09.24. 11:40:54

@Doomhammer:
Megszámoltam. Az eredmény a következő (vegyél nagy levegőt):
A Te 776osnak képzelt kommented az 1001edik.
A 926os pedig az 1009edik.
Lola "ezredik" kommentje az 1008adik.

Nem voltam részeg és a gépemen nincsenek vírusok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 13:29:35

@Alfőmérnök:
Egyszeru kerdest tettem fel.
Mennyi 926 minusz 775?
Erre te ossze-vissza szamolgatsz, amikor teljesen nyilvanvalo, hogy szamolni se tudsz.

A kerdesre valaszolj!
Mennyi 926 minusz 775????

Ha valaszoltal, utana beszelhetunk.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.24. 15:29:59

Ezegyszer Doommal értek egyet, Alfőmérnök nem tud számolni és még okoskodik is. Ez elég gáz.
Alfőmérnök! Nem érdemes a becsületedet kockáztatni, csak azért, hogy nyerjél. Ráadásul ez fekete-fehér - ott van fenn a szám, amiből kiderül, hogy én vagyok az ezredik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 16:58:33

@lelkylola:
Kit erdekel, hogy ezredik voltal, amikor en voltam a 926.???

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.24. 17:00:07

@Doomhammer: pöttömpanna, dugódani és egyebek, az a 926. Haha.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 17:03:45

@lelkylola:
926 az Sankt Gallen eve. Minden igazi magyarnak szent ez a datum, kiveve a hazatlan bitangoknak.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.24. 17:14:23

@Doomhammer: aki nem használ ékezeteket, az nem igaz magyar, hanem nyelvromboló, hazátlan, hülye. 1000. a nyerő, az pedig én vagyok!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 17:17:01

@lelkylola:
Azok az ekezetek a lelkemben egnek! A globalizalt multikapitalista internet nem szamit! Kar belejuk az ekezet!

926 a nyero. Neked mit jelent Sankt Gallen?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.24. 17:25:02

@lelkylola:
Lola, te most egy vodorhoz hasonlitottad nemzeti tortenelmunk egyik legfenyesebb gyozelmet. Nem is tudom, mit mondjak, a dobbenettol nem jutok szohoz.

Hazatlan bitang vagy.

Alfőmérnök 2009.09.24. 20:44:45

@Doomhammer: @lelkylola:
Kedves Lola és Doom!

Őszinte aggodalommal olvastam az elmúlt napokban született kommentjeiteket.
Most utoljára még (korántsem kötelességből, inkább a segítés szándékával) válaszolok Doomnak: 926-775=151. Ismétlem: nem lett volna kötelességem erre válaszolni, ugyanis én egy előző kommentre reagálva írtam, amit írtam, a kérdés Lolának lett feltéve.
Ezzel a „vitát” a magam részéről lezártnak tekintem, a játékból kiszálltam.

p.s.:Ha elfogadtok egy jótanácsot, aminek talán a való világban is hasznát vehetitek: tanuljatok meg veszíteni!

bz249 2009.09.24. 20:49:39

@Alfőmérnök: rossz tanácsot adott Alfőmérnök úr, mindkét versenyző kiválóan tud veszíteni. A vereség elfogadása megy nehezen nekik.

Alfőmérnök 2009.09.24. 20:52:58

@bz249:
Köszönöm a helyesbítést. Pontosan erre céloztam én is.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.25. 01:30:16

Buták és vesztesek. Sajna ilyen világban éltek...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 10:21:27

Itt van a szep reggel es milyen jo hirekkel kezdodik!
Alfomernok es bz249 kilove.

Most mar tenyleg csak Lola maradt.

Lola, kerdeztem valamit. Miert hasonlitottad vodorhoz nemzeti tortenelmunk legfenyesebb gyozelmet?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 11:59:06

@lelkylola:
Sankt Gallen nem lehetett a te stabil gyozelmed.

Ott se voltal, csak a szad jar.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.25. 12:47:45

@Doomhammer: te nem tudsz olvasni? Már az új posztban is megírtam, hogyha nem hagysz békén, akkor eltűnök, a tobbiek ezért meg fognak verni.
Ehhez képest sanktvödör kutyafüle.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 12:51:12

@lelkylola:
Bocs, te nem hagysz beken.
Tessek, neked uj posztod is van, jatszodjal ottan, senki nem zavar.

Itt most Sankt Gallen jelentosegerol folyik erdemi es nivos vita, van valami hozzafuznivalod?

A tobbiek ra fognak jonni, hogy vereseget szenvedtel es emiatt igaztalanul vadaskodsz es tudni fogjak, ki ezert a felelos. Te.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.25. 12:53:18

Verjétek meg okostónit, vagy jön a világvége!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 12:56:45

@lelkylola:
Hahaha, nincs itt senki. Csak en vitazok higgadtan, tenyszeruen Sankt Gallenrol, te meg rikacsolsz idegesen.

Felhivom a figyelmedet, hogy okostoni nick meg nem fordult meg a kommentek kozott.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 13:04:03

Nem lehetne inkább akasztani? Megverni az olyan brutális.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 13:14:45

@Őrnagy Őrnagy:
Pofa be es lehet innen huzni.
Mar csak ketten vagyunk Lolaval es csak egy maradhat.
Kibicekre semmi szuksegunk.

bz249 2009.09.25. 13:16:15

@Doomhammer: Sankt Gallen jelentőségét fokozza, hogy a haladáspárti erők a hüjevallásosak és az általuk terjesztett babonák ellen léptek fel. Ezen túlmenően a sankt galleni győzelem, a jövedelemcentralizációt is csökkentette és igazságosabb elosztást valósított meg társadalmi szinten.

Erre gondolt kb?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 13:21:50

@bz249:
Ez egy komcsi ertelmezes. Lebuktal, komcsikam.

Tarsadalom, mi? Es mi van a sankt galleniekkel, akiknek jol bevertuk a pofajat es megtanultak, hogy velunk nem lehet kukoricazni? Azt bezzeg elfelejtetted, mi?

bz249 2009.09.25. 13:27:43

@Doomhammer: nem tudsz olvasni te sötét állat, amit írtam az FOKOZZA Sankt Gallen jelentősségét. Mindenkinek bevertük a pofáját abban az időben, de Sankt Gallenben a globalista egyházat és pénzt szivattyúzó komprádor papokat is valagba rúgtuk. Az így megmentett pénzből meg a kultúránkat ápoltuk.

A kommunistát meg addig vond vissza amíg jó kedvemben vagyok!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 14:18:14

@bz249:
Na jellemzo. Allatozas meg buzizas, kiabalas nagybetuvel, ez nagyon megy, ha kifogytatok az ervekbol. Te ugy probalod beallitani a sankt galleni gyozoket, mintha azok csak a papokra mentek volna es nem a harci dicsosegre! Kenyelmes ilyenkor elfelejteni a 927-es ulmi esetet, ahol a kalandozo magyarok eppenseggel megmentettek a kolostor lakoinak eletet, amikor fosztogato nemet lovagok tamadtak rajuk!

Ezt csinaljatok ti, komcsik. Kifacsarjatok meg a tortenelmet is, csak hogy megtevesszetek a johiszemu magyarokat. Nem vonom vissza azt, hogy te komcsi vagy, sot buszken hirdetem!

bz249 2009.09.25. 14:26:03

@Doomhammer: ugye tudod, hogy minden egy rendes harcias kultúrában, amilyen a miénk is, egyetlen módon lehet harci dicsőséget szerezni... ahhoz meg nem papok kellenek.

Az élősködő papokat igenis társadalmi szolidaritásból metszették ki a nép testéből, ahogy egyébként a fosztogató lovagokat is.

Alfőmérnök 2009.09.25. 14:30:17

@Doomhammer:
"Mar csak ketten vagyunk Lolaval es csak egy maradhat."

Nyugodtan használhatod csak az egyik nicket is, úgyis mindenki unja már ezt a szerepjátékot. Egy ideig jópofa volt, de már nem az.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.25. 14:44:13

@Alfőmérnök: igazad van lebuktam. Mostantól minden nick én vagyok, úgyhogy tényleg vége, győztem. Lehet, hogy beírok még Doom-ként, meg ilyenek de ne dőljetek be :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 15:50:49

@bz249:
Fosztogato lovagokat es papokat egy kalap ala venni, na erre csak egy komcsi kepes.

Alfőmérnök 2009.09.25. 22:41:22

@lelkylola:
De vigyázz, mert az egyik nickednek veszítenie kell. Szar dolog a skizofrénia.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.26. 19:17:15

@lelkylola:

Épp ideje, hogy felfedjem: én vagyok az, aki minden oldalon mozgattam a szálakat. Akár Doomhammer, akár Lola győz, mindenképpen az én akaratom jut érvényre. És ezzel le is zárom ezt a hosszas vitát. Aki most utánam szól, hiába teszi.

bz249 2009.09.26. 20:21:18

@Elpet: legalább a játék kedvéért csinálhatna úgy, hogy részt vesz a játékban és Doomlola mindkét nickjének válaszol... ne spóroljon a "válasz erre" linkre való kattintással.

Leskelődő 2009.09.26. 23:47:46

Az imént egy futár kézbesített nekem egy kérést. Állítólag Elpet küldte.
Ezért most lekapcsolom a villanyt.

Szép álmokat :)

Leskelődő 2009.09.28. 10:45:08

@Doomhammer:
Na végre. Már másfél napja lábujjhegyen járkálok Maguk miatt. Álomszuszékok!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.29. 10:22:15

@Leskelődő: jó reggelt! Átaludtunk egy napot, vagy mi a pálya?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.29. 10:27:32

@Doomhammer: ne kicsinyíts, mert az olyan puhabácsis, ehhez még túl korán van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.29. 10:33:47

@lelkylola:
Hahaha, ez mulatsagos, minek ez a szinjatek? Ilyen erovel azt is mondhatnam, hogy te ne kicsinyits. :)

Egy mosolygot mindenkinek Lola/Doomtol, hogy jol induljon a nap!
blogs.warwick.ac.uk/images/cooperl/2006/07/30/smiley_sunflower.jpg

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.29. 17:25:45

@Doomhammer: haha, az a fontos, hogy az ember legalább magát tartsa viccesnek :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.29. 19:41:44

Sokba került, de végre: nyertem!
Lezárva. Haha!
süti beállítások módosítása