Gigi Becali tejfoga az EP-ben
2009. július 28. írta: tempetőfi

Gigi Becali tejfoga az EP-ben

  Nem akarom úgy kezdeni, hogy a mieink/övéik (ezért a Morvaiék jelenését követő Fidesz-levelet nem kapcsolom ide), viszont tény, hogy Gigi Becali szélsőromán EP-képviselőre jelen pillanatban néhány erdélyi magyar tehén is sajátjaként tekint.

  Becaliról érdekes módon az Újpest-Steaua meccs kapcsán rém keveset lehetett hallani (még a román médiában is alig-alig), pedig a román klub tulajdonosaként élen jár a baromságok sorjáztatásában. A tévéviták felkapott meghívottja, mert nézettséget emel és utánlövések sorozatát generálja. Sokáig értetlenül álltam ez előtt, vadásztam a csávóra, mondok, más megél belőle, én mér' ne, de azonkívül, hogy egy magyar EP-képviselőnőnek azt mondta, „ne haragudjon, de csütörtökön meg fogjuk Önöket verni”, csak annyit volt képes összekalapálni a témában, hogy „most nem mondok rosszat a magyarokról, most a román-magyar barátságról beszélek”. (Ezzel szemben az Újpest szurkolói oldala ezt a nyilatkozatát idézi: „A Steaua szétveri őket, főleg azért, mivel magyar csapat.” Most nem döntöm el, melyik az igazabb.)

  Nos, kiderült, Gigi Becalinak egyéb dolga van, mintsem ilyen román-magyar huncutságokkal foglalkozzon, Becalit a román igazságszolgáltatás végre kiengedte Brüsszelbe dolgozni, és ő bele is vágott a közepébe: az agrárbizottságban javaslattal élt, mely szerint meg kellene emelni az iskolatej-programra szánt összeget (69 millióról 103,5 millióra; lusta voltam alaposabban utánanézni, de valószínűleg ehhez kapcsolódhatott a felvetés).

  Érdemesebb inkább a szakpolitikai hátteret kihámozni: Becali, aki juhászból lett mágnás (és nem a szokásos címkézős sorba álltunk be, ez most fontos) kirepül Brüsszelbe (feltételezem, ahogy a kampányban mondta: magánrepülőjével, nem neki találták ki a reptéri sorbanállást), és látja, hogy a belvárosban ott egy rakás traktor. Tüntetnek a tejgazdák (szép szó!), Becali rájuk néz, és pöki is a bizottságban a megoldást: emeljük meg az iskolatej-kvótát, egészségesebbek lesznek a gyermekeink, és a tejtermelők is jól járnak.

  Az erről szóló közleményét européer szöveggel zárja, a gazdák egészen konkrét segítséget várnak, mondja, és a lövétei tehéncsorda testületileg bólogat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr731270699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.07.28. 09:32:59

Egy régi örökzöld. Gigi a Maybachját nyitogatja:

www.youtube.com/watch?v=i8M5UEFThco

Csak a miheztartás végett, hogy kiről is beszélünk :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.28. 09:38:17

lehet, hogy a szokásosnál is tompább vagyok, de kérdezem: miről szól ez a poszt?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.28. 10:03:13

magad uram, ha szolgád nincs.
hát ha nem nyílt ki az a szar!

Arma Gedeonka 2009.07.28. 10:04:19

Akkor ragadjuk meg a lehetőséget, hogy a tej kapcsán valami sokkal fontosabbról szóljunk:

kuruc.info/r/2/44339/

"Morvai Krisztina a háziasszonyokhoz: magyar gazdától vásároljunk magyar terméket!"

Morvai pofára ejti és megszégyeníti a Fideszt a pörgésével, ahelyett, hogy az előre terjesztett fideszes-reakciós, ballib és bármilyen elképzeléseknek megfelelően mondjuk cigányozással és zsidózással hozna szégyent a hazára az EP-ben, azonnal elkezd dolgozni valami számunkra fontos konkrét ügyben, rávilágítva, hogy a bal és jobboldali EP-képviselőink eddig alfelüket vakargatták kint.

"Az kapjon az EU-tól mezőgazdasági támogatást, aki kiveszi a részét a jelenlegi drámai válság megoldásában és továbbiak megelőzésében úgy, hogy a mezőgazdasági tevékenységhez emberi munkaerőt vesz igénybe – a kizárólag gépi nagyüzemi termelés helyett – s ezáltal munkahelyeket létesít és tart fenn, emberhez méltó életlehetőséget, munkalehetőséget biztosít a vidéki embereknek.
Az ezzel kapcsolatos felszólalásom igen nagy sikert aratott Brüsszelben. A kis és családi gazdaságok európai érdekvédelmi szövetségeinek jelenlévő képviselői a szünetben gratuláltak, s megkérdezték, miért olyan kevés a magyar gazda, illetve gazdaszervezet az európai ernyőszervezetekben. Felhívták a figyelmemet arra, hogy az érdekvédelem lehetőségei, többek között a hipermarket láncok elleni fellépés lehetőségei megsokszorozódnak, ha a kisgazdák határokon át is érvényestik az érdekeiket. Rámutattak: a magyar és a francia vagy más európai kisgazda közös ellensége az a multinacionális /hipermarket „birodalom”, amely a felvásárlási árakat mindenhol leszorítja, profitéhségével a gazdákat tönkreteszi. Itt az ideje az összehangolt érdekvédelemnek. Szintén fontos küldetésemnek tekintem, hogy a magyar gazdáknak ebbe az európai, nemzetközi érdekvédelmi rendszerbe segítsek bekapcsolódni. "

Lehet, hogy a fideszes EP-képviselők vitán felül szalonképesek, csak éppen mi jót tettek értünk?
Fel kell kötni a gatyát.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.28. 10:06:15

@Arma Gedeonka: nem lesz ez így jó! vége a sütkérezésnek.
lesz még itt anyázás.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.28. 10:09:46

@Arma Gedeonka:
na, pont hasonlót írtam a másik posztban. jó, hogy ott van a csaj! :)

Arma Gedeonka 2009.07.28. 10:10:33

@vero:

Képzelem, amint a legnépesebb EP-delegációnk tagjai kiutaztak letenni az esküt, vagy mia fene, pofavizit az ünnepélyes megnyitón, aztán mindenki készült elhúzni nyaralni.
Most meg mennek a kétségbeesett táviratok Mexikóba, hogy mit csináljunk...

Arma Gedeonka 2009.07.28. 10:12:39

Nem értettem, mit keres Morvai az ő szakmai előéletével pont a mezőgazdasági bizottságban, most már kezdem kapizsgálni. Arany kézzel kapta ki magának a legizgalmasabb területet.
Az a kor ütőerén tartott ujj...
Csak bele ne szaladjon valami farkincázásba...

Monkey_Business · http://gmintgeza.blog.hu/ 2009.07.28. 10:14:29

Jó, hogy ma reggel mindezt megtudtam. Köszi!

teknős 2009.07.28. 10:19:43

Leszögezem, szeretném támogatni a magyar gazdákat, de:

Itt nálunk konkurencia van, házhoz jön a tej. Választottam úgy látatlanba beszállítót, csak a termék alapján.
Nem az ár volt a döntő, hanem a minőség. Mint kiderült, a holland nyert.

Mivel nem hétköznapi mennyiséget vásárolok, így veszek a magyartól is, de csak a magam dolgát teszem nehezebbé vele, mert minőségben jócskán alatta marad a külföldinek. Nem tudom akárhová felhasználni.

Bell & Sebastian 2009.07.28. 10:21:27

Kedves Tempefői!

A juhászok áradásán mi már túl vagyunk.
Fűszeres stílusodon túl (szép magyar beszéd), a tartalom megértésével bajban vagyok. (jó magyar beszéd?)

A tehenéntartás árnyoldalait meg alant illusztrálnám:

www.youtube.com/watch?v=zIforUNXrUQ

tempetőfi 2009.07.28. 10:24:47

@Bell & Sebastian: Kedves Bell & Sebastian, vettem, igyekszem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.07.28. 10:25:00

Nem kell elterelni a figyelmet a tejrol, mert az rendkivul ha'la's tema.

www.morvaikrisztina.hu/szakbizottsag.pdf
"Nagy örömmel értesítem Önöket, hogy teljes jogú tagja lettem az Európai Parlament Mezőgazdasági
és Vidékfejlesztési (Szak)Bizottságának. A munkát már a jövő heti (július 20-21.) ülésen megkezdem.
Nagyon számítok a magyar gazdák segítségére, támogatására, arra, hogy tapasztalataikat és
javaslataikat megosztják velem. Az első ülés egyik fő témája a TEJTERMELŐK helyzete lesz.
Szeretnék felszólalni és közvetíteni az EU felé a magyar gazdák üzenetét, tapasztalataikat és
követeléseiket. A Jobbik és a magam értékrendjének, választási programunknak megfelelően
elsősorban a "kisgazdák" képviseletét vállalom és ígérem."

A bizottsag osszeult es kiderult, hogy a tejtermelok bekaphatjak a fospumpat, mivel tejtultermeles van.

Innen inditva az o kepviseletuk biztos gyozelem. Lehet ertuk harcolni es nem fenyeget a veszely, hogy a problema hirtelem megoldodik.

Arma Gedeonka 2009.07.28. 10:31:55

Az valóban nem fog menni nagyon hosszú távon, hogy így, vagy úgy szabjuk át a támogatási rendszert. Morvainak van esélye népszerűségszerzésre ezzel és erre megy ki az ő szakmájuk, ezért ugorhatott meg most leginkább a fidesz EP-frakció adrenalinszintje.

Nyilvánvalóan a támogatási rendszer komplett eltörlése lenne a megoldás, nem toldozni-foltozni kell, hogy inkább a kicsik kapják a többet, ha nem lenne semmilyen nyílt és burkolt támogatás, adókedvezmény, korrupció a nagy multi rablók javára, meg a kicsiknek se (bár ők tényleg csak dísznek kapnak), akkor minden a helyére kerülne.

Az a népképviselet csapdája, hogy ezzel a javaslattal viszont nem lehetne most népszerűséget aratni, tehát Morvai észnél van.
Azt hiszem, nyitott kaput döngetek a támogatási rendszer eltörlésével, a gazdasági válság kiüríti a kasszát, nem lesz miből támogatni. Az egész EU-bürokratabirodalom összedől majd emiatt. De a hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk, addig hajrá Krisztina!

Bell & Sebastian 2009.07.28. 10:42:42

@Doomhammer:

Ha eltörölnék (a támogatást), kéttő hatás jelentkezne:

- megdrágulna kb. háromszorosára
- az újak tejét innák a régiek, az meg elképzelhetetlen

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.07.28. 10:44:21

@vero:
Ugyan mar, hat a gazdak imadjak a Krisztinat.

barikad.hu/node/33380
"Tisztelt Képviselő Asszony!

Nagy örömünket fejezzük ki, hogy Ön képviseli a MAGYAR GAZDÁT az Unióban.

És, mivel a magyar gazdát már kis betűvel sem írják itthon, Öntől kell segítséget kérnünk a következő időszakra – képviseljen bennünket és segítsen megmaradni.

Most éppen az SPS-rendszer bevezetése kapcsán kérjük azonnali segítségét, mivel július l4-én az agrárminiszter sajtótájékoztatót tartott a bevezetés lehetőségéről annak ellenére, hogy alkotmánybíróság előtt van a törvény, mellyel végképp tönkre fogják tenni a magyar családi gazdálkodókat.

Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a nagyüzemi, tőkés érdekeket kiszolgáló társaság meg kívánja szerezni a még állami tulajdonban lévő földvagyont és elvenni az életlehetőséget a földből élő, egyénileg gazdálkodó gazdatársadalomtól."

A kerdes egyebkent nagyon erdekes: ki kapja az EU-tamogatast, a tulaj, vagy aki berli? Jelenleg a tulaj kapja, nem a berlo. Oszinten szolva en se ertem, miert.

A tulajdonosok most tiltakoznak, hogy ezt meg akarjak valtoztatni, Krisztina pedig veluk van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.07.28. 10:46:06

@Bell & Sebastian:
"- az újak tejét innák a régiek, az meg elképzelhetetlen"

Nyilvan kiderulne, hogy a lengyel tej rakkelto es nem felel meg az EU-normaknak.

Ne legyen mar naiv.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.28. 10:47:15

@Doomhammer: ej, ej. olit a milfért is kikezdték.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.07.28. 10:52:16

@Arma Gedeonka: az szuper, hogy Morvai népszerűsítésére használod fel a blogot és drága idődet, de hadd linkeljem be neked Glattfelder Béla, mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó fideszes EP-képviselő 12 pontját a tejpiaci válság megoldásáról:

glattfelder.fidesz-eu.hu/hu/cikk/138/

Sőt, bemásolom neked ide:

"A tejpiaci válság oka, hogy a felvásárlási árak alig érik el a termelési költségek felét. Ez európai szinten a tejtermelő gazdáknak 14-20 milliárd eurónyi veszteséget okozhat 2009-ben. Ezt egyetlen ágazat sem képes elviselni. Az a veszély fenyeget, hogy a tejtermelő gazdák tömegesen mennek tönkre az elkövetkező időszakban.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a tejágazat jelenlegi súlyos helyzetéért az Európai Bizottság és a tagállamok kormányai is felelősek, mivel 2008-ban támogatták a tejfeleslegek kialakulásához és az árak összeomlásához vezető kvótaemelést. Glattfelder Béla hozzátette, a fideszes képviselők végig a kvótaemelés ellen szavaztak, és arra szólították fel a magyar mezőgazdasági minisztert - hiába -, hogy utasítsa el a kvótaemelést.

A fideszes képviselő most, a jelenlegi súlyos helyzetben 12 pontban foglalta össze követeléseit:


1. Az Európai Bizottság és a tagállami agrárminiszterek vonják vissza az eddigi kvótaemeléseket, és a jövőben sem emeljék tovább a kvótákat.

2. Az EU tartsa életben a kvótarendszert 2015 után is (amely egyébként automatikusan megszűnne).

3. A kvótalapú támogatásokat azonnal emeljék meg legalább 50%-kal.

4. Az EU ne törölje el az exporttámogatásokat 2013 után, és az erre vonatkozó, WTO-ban tett egyoldalú ígéretét vonja vissza..

5. Széles körben nyissák meg az exporttámogatási lehetőséget, és terjesszék ki minél több tejtermékre (pl. sajtra is).

6. A Bizottság a tejtermékek intervenciós időszakát hosszabbítsa meg augusztus 31. utánra, emelje fel az intervenciós árakat, valamint növelje a magántárolási támogatásokat.

7. Az iskolatej-program folytatásával és bővítésével, valamint más, fogyasztást ösztönző intézkedésekkel növeljék a belső felhasználást.

8. Az uniós és nemzeti hatóságok tegyenek lépéseket a fogyasztók védelmében, pl. annak érdekében, hogy csak valóban tejből készült termékeket lehessen tejtermékként forgalmazni, és bontsák le a helyi, termelők általi értékesítés előtt álló adminisztratív akadályokat.

9. A Bizottság a tagállamok versenyhivatalaival együttműködve indítson vizsgálatot az élelmiszerláncok tisztességtelen, árletörő kereskedelmi gyakorlata és árpolitikája ellen (elfogadhatatlan, hogy bár a termelői árak csökkentek, az élelmiszerláncok mégsem csökkentették a tej fogyasztói árát).

10. A Bizottság javítsa piaci előrejelző képességét, mivel az elmúlt időszakban többször tévesen ítélte meg a várható agrárpiaci folyamatokat (a tej esetében azt prognosztizálták, hogy növekedni fog az ár, miközben ennek épp az ellenkezője történt).

11. A 2004 után csatlakozott tagállamok szarvasmarhatartó telepei számára a trágyakezelő rendszerek kiépítésére adott határidőt jelentős mértékben hosszabbítsák meg. Az ilyen célra megítélt támogatások felhasználásának határidejét hosszabbítsák meg.

12. A tejpiac válsága miatt vállalni kell a politikai felelősséget: Mariann Fischer Boel, ne induljon újra az agrárbiztosi posztért."

Ehhez képest az, hogy "Morvai Krisztina a háziasszonyokhoz: magyar gazdától vásároljunk magyar terméket!" az alapos javaslattétel, a mélyenszántó szakmaiság és eredeti gondolatok izgalmas elegye, ugye? :D

Bell & Sebastian 2009.07.28. 10:52:46

Milk, The Deadly Poison! (,avagy miért _ne_ igyunk tejet?)

www.youtube.com/watch?v=tYpafipJyDE

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.28. 10:56:04

@Bell & Sebastian: én sosem értettem, hogy mi a tosznak kell a mezőgazdaságot külön támogatni. Mi a túróért kell adóból fizetnem a kenyeret, ha a péknél is megvehetném drágábban. Cserében viszont nem menne át 150 kézen az a pénz. Lehet, hogy a 150 kéznél van a kutya elásva?

(Az EU-s piacot meg lehet védeni védővámmal is...)

Bell & Sebastian 2009.07.28. 10:59:12

@Doomhammer:

Nem talált el, csupán arra céloztam, azonnal versenyképes lenne az új tagállamok ridegtartása a régiek tejgyáraival szemben.

Bell & Sebastian 2009.07.28. 11:01:57

@Naszta:

Mivel mesterséges cserearányokat tartanak fenn a világ többi részén is.

Bell & Sebastian 2009.07.28. 11:05:10

@rajcsányi.gellért (ergé):

Az meg egyenesen pikáns, hogy a Torgyán-érát egyedül a gazdák nem szidják. (azért szidja az urbánus-politika)

Arma Gedeonka 2009.07.28. 11:06:14

@rajcsányi.gellért (ergé):

Nem tudom, hogy elolvastad-e, a címen túl, amivel annyira egyetértek, hogy régóta gazdától vesszük a tejet, a javaslat lényege a támogatások munkahelyteremtéshez kötése.
Továbbá mivel Morvai természetesen nem agrárszakértő, fellépése hatékonyságát politikai szempontból mérjük. A politika sajnos cirkusz. Akkor hasonlítsd össze annak a profizmusát, hogy EGYETLEN javaslatra hegyezi ki a felszólalását, ami után a folyosún régi tagállambeli érdekvédők gratulálnak neki, a glattfelderi unalomba fúló 12 ponttal, ami alatt mindenki elbóbiskolt a teremben...

Mellesleg Glatttfelder nem látja a fától az erdőt, nyilvánvalóan kiderül javaslataiból, hogy a bürokratikus csődtömeg és a status quo örökkévalóságával számol és ezen belül próbál fűrni-faragni.
Krisztinánk kezében meg látni vélem a gordiuszi csomók elvágására szolgáló kardot.

Baj, hogy reklámozom? Nincs kint a blogon a Fidesz-logó....
Persze tudjuk, hogy mintha ott lenne, de igazából persze a Reakció csapata nagyon a maga vélte helyes irányba ráncigálná a Fidesz. Kedves RG, én régóta jósolom, hogy egyre több frusztrációbban lesz részetek, mert az alattatok levő ló (fidesz) kezd nagyon a Jobbik mutattta irányba menni, és ha sokáig erősködik a nyeregben levő, hogy másfelé kéne, még ledobja.

Nem a Jobbik, mint szervezeti keret a lényeg, meg az épp aktuális vezető személyiségek, hanem az irány, a korszellem. Pontosabban nagyon is fontos a párt, de ha nem lennének ők, vagy elszúrnák, vagy lelőnék őket, lenne más. Korszellem az korszellem.

Bell & Sebastian 2009.07.28. 11:11:02

@Doomhammer:

Köszönöm, nekem úgy 400 lépés. :)

Bell & Sebastian 2009.07.28. 11:14:22

@Arma Gedeonka:

A korszellem és a Zeitgeist nálatok külön hűtőszekrényben van? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.07.28. 11:19:20

@Arma Gedeonka:
Igazad van.
Nagyon ideje volt, hogy valaki a tejtermeles politikai vetuleteit is mediatizalja.

Ha a buszkesegnaposoknak szabad mediacirkuszt rendezniuk, a tejtermeloknek miert nem?

Ezen piaci res betomesere vallalkozott dr. Morvai Krisztina.

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.28. 11:22:13

@Bell & Sebastian: ez igaz. Az EU 8%-os túltermelésben van a saját maga által elfogyasztott élelmiszerhez képest. És Afrikában egy halom dolgot lehet termelni olcsóbban. De erre a védővám való, nem pedig a nyakló nélküli támogatás.

Arma Gedeonka 2009.07.28. 11:24:16

@Naszta:

Glattfelder javasolta az exporttámogatások kiterjesztését. Ez csapja agyon az afrikai helyi termelést.

Bell & Sebastian 2009.07.28. 11:26:28

@Naszta:

Emlékezz, hogyan kezdődött (náluk):
vidékfejlesztés, importtámogatás, munkahelyteremtés.

Erről beszél fentebb a Béla is!

Arma Gedeonka 2009.07.28. 11:27:16

Az egész átkozott bürokratikus szabályozási rendszert meg kell szüntetni a kvótáival, támogatásaival, tilalmaival.
Pl. Lengyelországban tilos kereskedelmi célra szőlőbort termelni, mert az EU nem ismerte el bortermelő országként. Normális? Van az országban max. 500 hektár borszőlőültetvény, nem lehetne a piacra bízni ennek a teljesen jelentéktelen mennyiségnek az eljuttatását a fogyasztókhoz?
Vesszen az EU.

Bell & Sebastian 2009.07.28. 11:28:18

@Bell & Sebastian:

import - visszaszorítás
export - támogatás

természetesen így értettem.

Bell & Sebastian 2009.07.28. 11:29:41

@Arma Gedeonka:

Hja kérem, a francia vegyészet világhírűbb! :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.28. 11:34:03

@Doomhammer: mediatizalja. ma már érdemes volt idejönnöm.

sosem értettem, miért baj, ha valaki nem csak csinál valamit, hanem úgy is tesz.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.07.28. 12:48:20

1. Sajnos nem szeretem a tejet.

2. A vám egy faszság, a fogyasztó szopatása, hogy a kereskedő hízzon tőle. (Ezt csak úgy általánosságban).

Arma Gedeonka 2009.07.28. 13:17:44

Talán ma még nem írtam, hogy mellesleg az olcsó energián és más erőforrásokon alapuló globalizáció összeomlásának kezdetét éljük. Amint előrehalad ez a folyamat, a szállítás megdrágulása és egyéb okok miatt nem lesz jellemző a tej és tejtermékek exportja. Marad a kényszerű újralokalizálódás, magyar vevő magyar tejet fog inni, ha fog egyáltalán. Határmenti körzetek lehetnének kivételesek, de ott meg bejöhetnek az újra leereszkedő vámsorompók, netán szögesdrótok. Utóbbit én elkerülném, ha valaki megkérdez.

Arma Gedeonka 2009.07.28. 13:21:22

@Úlfhéðinn:

Nekd még nem mondták, hogy a vám nem a kereskedő, hanem az állam bevétele?
A vám kb. akkora fasság, mint az adó.
Amíg elvárjuk, hogy az állam működtessen ezt-azt, valamiből muszáj bevételre is szert tennie.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nagy állami újraelosztás híve lennék. De anarchistának se szabad lenni és az állami funkciók privatizálása épp mostanában bizonyul csődnek.

Szerintem alább kell majd adni sok állami feladatból, jöhet vissza a csináld magad-társadalom, a rendfenntartás, honvédelem egy részét is beleértve, de az államot meg kell őrizni, el kell dönteni, hogy milyen közfeladatainak megtartása a minimumkövetelmény, főleg válságos időkben, és ehhez valamilyen bevétel kell.

jozicsenko 2009.07.28. 13:25:44

@Doomhammer: persze, a lengyel tej

www.mebih.gov.hu/index.php/hu/szakmai-rovat/rasff/135-olaszsajtrasff.html

én olaszra emlékeztem, mert szerencsétlen marhákat és bivalyokat eltemetett szemétmezőkön etették

hpp, csokolom mi ki nem derül...

szerintem elég volna, ha itthon csak és kizárólag azt engednék forgalomba, akinél ugyanolyan (HAPCC) vagy szigorúbb élelmiszerbiztonsági rendszer van: ha nekünk kellett ez, miért nem várjuk el azoktól, akik idehozzák a szemetet?

törvényelötti egyenlőséget!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.07.28. 13:33:31

@Arma Gedeonka:

"Nekd még nem mondták, hogy a vám nem a kereskedő, hanem az állam bevétele?"

Azért a kereskedő bevétele, mert a vám akadályozza, hogy megvegyek valami jobbat olcsóbban külföldről.
Rákényszerít, hogy az itteni a kereskedőtől vegyem meg a szart drágán.

Bizonyos esetekben nekem semmi szükségem a kereskedőre, mégis rám erőlteti az állam.
Egyébként nem az élelmiszerekről beszélek, hanem más dolgokról. Főképp tartós fogyasztási cikkekről.

Arma Gedeonka 2009.07.28. 13:43:52

@Úlfhéðinn:

ez a korlátlan szabadpiaci duma (mivel az igazi szabad piac sok dologban egyenesen kívánatos) csak fügefalevél volt a nagy arblásokhoz és a hazai termelés leépítéséhez.
Ezt lehetett csinálni a boldog békeidőkben, de azok épp végetérnek. Ellátási zavarok esetén nagyon fog hiányozni a hazai termelés, gyártás.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.07.28. 13:50:11

@Arma Gedeonka:

Nekem konkrétan olyan dolgok szabad piacára lenne szükségem, amit itthon soha nem gyártottak, és soha nem is fognak, úgyhogy ez mellé.

Arma Gedeonka 2009.07.28. 14:21:34

@Úlfhéðinn:

ilyen dolgokra az embernek nincs szüksége...

Bell & Sebastian 2009.07.28. 23:23:23

@tempetőfi:

Kösz a linket, de ezek szerint sokan még nem érzik, nettó befizetők vagyunk, mi tápláljuk a német, francia, osztrák (mértékletes) elégedettséget!

A szokásosnál 4% -kal magasabb kamatlábbal.

Brávó, hülyék az Országomban!
(Szűnni nem akaró vastaps: Sztáálin, Ráákosi!)
Pardon: Obaama, Baajnai!
süti beállítások módosítása