Romániában ősszel államelnökválasztásra kerül sor. Stilárisan nem egy nagy dobás a kezdőmondat, de a romániai politikum nagy része még a tengerparton is kukkra szökik, ha meglátja valahol.
Pedig első megközelítésre nem is olyan nagy a tét:
1. az elnökválasztást végre nem a parlamenti választásokkal egyidőben tartják, látszatra a demokrácia játékszabályainak megfelelően nincs mismásolás, hogy az elnök embereinek kell alakítaniuk a kormányt, a választó elvileg tudja, mire voksol (közvetlenül a nép, románul „popor” választja az elnököt, két fordulóban, ha az elsőben egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget);
2. az érvényben lévő félelnöki rendszer a hatalommegosztás elvén alapszik, az államfő ugyan része a végrehajtó hatalomnak, de nem a feje (elvileg, naná);
3. leszűkíthető az alapkérdés arra, hogy Románia következő elnökét Traian Băsescunak hívják-e vagy sem.
Kezdjük az első kérdéskörrel: jelenleg Romániát egy monstrum-koalíció vezeti, amely a demokrata-liberálisokból és a szocdemekből áll, laza hetven százalékos többséggel a parlamentben, az ellenzéki liberálisoknak és az RMDSZ-nek esélyük sincs bármit is megvétózni. Max. aláírhatják a jelenléti ívet, és egyszerű bizalmatlansági indítványokat nyújthatnak be, de ezzel legfeljebb a hírek végére kerülhetnek, Jacko gyógyszerei és a tengerparti hangulatjelentés közé. A koalíciót alkotó két nagy párt között egyetlen doktrinális különbség van: a demokraták a jelenlegi elnök katonái, a szocik meg épp, hogy nem azok.
Kitérő: mindkét párt ugyanabból az utódkommunista politikai katyvaszból nőtte ki magát (Nemzeti Megmentési Front), a demokraták viszont RMDSZ-es segédlettel néppártiakká fazonírozták magukat (innen az Orbán-kapcsolás, erről kicsit később), a szocik meg nevükben élnek, az EP-ben is szocikként vöröslenek. Csak azért nem büdös kommunistázok, mert Romániában a politikai migráció teljesen megszokott, olyannyira, hogy törvényben kellett szabályozni – vagyis aki ma demokrata, tegnap még szoci volt, kis liberális kitérővel esetleg, és holnap ismét szocdem lesz, ha úgy alakul a helyzet. Jó példa erre Theodor Stolojan, aki frontos miniszterelnökként kezdte a bányászjárások után, 1996-ban Iliescut támogatta, oszt' nemzeti liberálisként domborított, most a román néppárti delegáció vezetőjeként rekcumolná Tőkéséket – és a köz szerint még ő a legemberarcúbb. Kanyar vissza.
Az elnökválasztás tétje tehát a kormánykoalíció fennmaradása is. Nem marad fent – a román politológusok ezzel ébrednek, a nyertes mindent visz, és a kormány tagjai ennek megfelelően nyírják is egymást böcsülettel, a cirkuszra nem lehet panasz, a kenyérrel most ne foglalkozzunk (bár következmény). Na, és ebben az esetben nyílik játéktér az RMDSZ-nek, vélik a romániai magyar politológusok, a rommagyar parlamenterek ennek megfelelően királycsináló szerepben tetszelegnek (és vágyakoznak vissza a kormányba).
Az RMDSZ-ben sokáig kérdés volt, állítsanak-e államfőjelöltet (megelőző alkalmakkor mind Markó, mind Frunda György aránylag jól szerepelt, Frunda az „oláhbérenc Neptunos” jelzőt is sikeresen lerúgta magáról az istenadta nép fejében). A kérdés a trónutódlás problémájával találkozott, Markó Béla 2011-ben valószínűsíthetően visszavonul verset írni (vagy a történelemkönyvekben a magáról szóló fejezetet bütykölni, mer' az utókor hálátlan). A helyére bejelentkezett Borbély László (szintén neptuni őstárgyaló, viszont sikeres miniszteri korszakon és egy elbukott marosvásárhelyi polgármester-választáson van túl), akit gyorsan megtámogatott a Tőkés-ellensúlyként beejtőernyőzött, azóta önjáróvá fejlődött bihari keménymag. (Ők azok, akik még Markónak is megizenték, monnyon le, mert „eljátszotta az RMDSZ becsületét”.) Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy Béla elnök úr gyorsan átnyomta a különböző döntéshozó fórumokon Kelemen Hunor ügyvezető elnököt államelnök-jelöltként. (A másik racionális érvről, mely szerint a magyar szavazatokat egyben kell tartani, ha továbbra is az etnikai szavazásból akarnak megélni, kevés szó esik.) Hunort a sajtó Markó utódjaként tálalta, ugyanaz a habitus, mondják, bár irodalomítész barátaim Markót jobb költőnek tartják. Lesz ebből még komparatisztika, én mondom.
Ezért ment Băsescu Tusványosra Orbán Viktorral találkozni. Mindenki tengerészkapitányát vehemensen utálja az RMDSZ-vezérkar, egyrészt, mert erősebb kutya (amikor 2007-ben le akarták váltani, Băsi lazán elvitte a magyar szavazatok 75 százalékát, a érdekvédelmi potentátok meg nyeltek nagyokat, ez volt egyik mélypont a szervezet történetében), másrészt, mert felrúgta azt a hallgatólagos megállapodást, hogy a romániai magyarok a romániai magyaroké (egyszerűsítve erről szólt Neptun: tük lábhoz feküsztök, mink meg nem szólunk belé, mivel etetitek magyarjaitokat, sőt, fejadagra kiszámoljuk a moslékot, és ti oszthatjátok). Băsescu átnyúlt az RMDSZ feje fölött, belerúgott egy-két rmdszes vezércsődörbe, kicsit megtámogatta Szász Jenőt, kicsit parolázott Tőkés Lászlóval, oszt' jól szájon vágta az egész erdélyi magyar közösséget; Sólyom Lászlóval hol októberünnepel, hol felmossa a padlót. Most – néppárti ernyő alatt – direkt kapcsolatot épít Orbánnal (a Nabucco kapcsán egyébként ez már létrejött, további közös pont, hogy mindketten nagyon nem szeretik az Orosz Anyácskát).
A jelenlegi államelnök tehát nagy játékos és az elkövetkezendő évek kulcsfigurája lehet. Tőkés László szerint Băsescu nem rosszabb, nem korruptabb és nem nacionalistább, mint a többi román államfő-aspiráns, ráadásul az ő kezdeményezésére állt fel az ún. Tismăneanu-bizottság, amely Jelentést készített a kommunizmus romániai bűneiről, külön fejezetben tárgyalva a kisebbségek ellen elkövetett gazemberségeket. Igaz, ugyancsak Tőkés jelezte Tusványoson, hogy ennek a jelentésnek az égvilágán semmiféle jogi következménye nem lett, lefordítva: a szekus ezredesek továbbra is élvezik magas nyugdíjaikat, átvilágítás coki. Băsescu játszotta fel a decentralizáció és regionalizáció labdáját is, amit most épp a „gazdasági válságban szükséges szolidaritás” lózungjával fednek el. És Băsescu hozzámatatna az Alkotmányhoz is (az ominózus első cikkely, mely szerint Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam egyébként megváltozhatatlan, akármennyire értelmetlen).
És ez a 2. problémakör. Băsescu megunta a tingli-tanglit, az előző kormány liberális miniszterelnökével, Călin-Popescu Tăriceanuval elég rendesen meccsezett, most ugyan odarakta az Emil Boc nevezetű törpepapagájt miniszterelnöknek, de a volt kolozsvári polgármester nem krokodilból átoperált palotapincsi, mást meg nem talál – ez a parlamentarizmus/szemiprezidenciális rendszer nem Băsescu formátuma, na. Elnöki rendszer köll neki, oda álmodja magát az ország élére, majdnem teljhatalommal, lesz itt rend, móka, kacagás.
Ezért fontos a 3. felvetés. Traian Băsescu újabb mandátumot nyerve nem fog leszállni elnöki vesszőparipájáról, a kérdés csak az, hogyan viszonyul ehhez a politikum. Az RMDSZ-esek, kiemelten Kelemen Hunor nem is olyan régen még dikatúrát vizionáltak, de a nyakamat tenném rá, hogy a kormányszerep elfeledtetné velük aggodalmaikat. Márpedig az RMDSZ rosszul érzi magát ellenzékben (egyébként ilyen cselekvési lehetőségek mellett nem is csoda), és őszig feltehetően nem csak a pártalapon kinevezett magyarokat távolítják el a székely megyék állami adminisztrációjából (tkp. mindenünnen, sok az éhes demokrata-szoci száj), hanem a magyar vezetésű önkormányzatoknak is megmutatják, hol lakik a román Úristen.
Markó a minap ezért szólt be Orbánnak: „Orbánnak igaza van abban, hogy az egyazon politikai családhoz tartozó pártoknak támogatniuk kell egymást. Mindazonáltal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőinek tájékoztatniuk kellett volna a Fidesz elnökét arról, hogy Romániában a helyzet kissé bonyolultabb.” – írja az RMDSZ-pártlapként elkönyvelt napilap. Aszongya az elnök úr: „Orbánnak meg kellett volna várnia, hogy Băsescu és a többi román államfőjelölt mit ajánl a romániai magyaroknak, és csak ennek alapján kellett volna határoznia. Hangsúlyozta: nem véletlen, hogy az RMDSZ csak az első forduló után határozza majd el, kit támogat a választás második fordulójában.”
Fordítsunk: Tőkés el kellett volna magyarázza Orbánnak, hogy várjá', amíg valaki meg nem ígéri a kormányszerepet Béláméknak, oszt' magyarösszefogva bólintsunk balra vagy jobbra. Vagy reszkessen a fejünk vagy két hétig.
Ugyanis a román politikum egyáltalán nem ígér semmit az erdélyi magyarságnak (alappremissza: Romániában a kisebbségi helyzet modell-értékűen megoldódott, testületileg képesek ezt mantrázni az EP-ben és mindenhol). A szocik hagyják, hogy az RMDSZ kislépésezzen választóival, Băsescu viszont elmegy csűrdöngölni. Namármost a szocik jelöltje, a pártelnök Mircea Geoană épp veszít támogatottságából, először előzte meg a közvéleménykutatás adatai szerint Crin Antonescu liberális ifjú titán (az RMDSZ-kongresszuson ő kapta a legnagyobb tapsot, ezt nem győzik hangsúlyozni a rommagyar liberók). Ez utóbbinak Băsescuval szemben esélye sincs, a szocik a második fordulóban viszont megszoríthatják az elnököt (és ilyenkor szokás az általános választójog kapcsán burkoltan parasztozni, a vidék, ugyi).
Hát ezért nem tudja Markó Béla elmagyarázni, mit keres ott Kelemen Hunor államelnökjelöltként. Aki a maga során az így nyert médiatérben higgadtan válaszolgat a ráérő riportereknek, anyósom nagy örömére.
A magam részéről már megint két rossz közül választhatnék (volt már egy ilyen, Ion „Babeşbolyai” Iliescu és WC Tudor versenyeztek akkoriban kegyeimért), ezért Drakula grófot látnám szívesebben az elnöki székben. Mert most már a büdös életben nem fogjuk tudni elmagyarázni, hogy Bukarest nem Budapest, viszont Drakulához még az Óperenciás tengeren túl is Transsylvaniát társítják. Ezt nevezném országrész-imázsnak, csinos kis flash-játékban nyúzná a román-magyar-roma (történelmi felvezetőben: szász és zsidó) alattvalókat, fröccsenne a vér a karóba húzáskor, és milicisták védenék az elnöki palotát.
Hátha végre valakinek leesne, mi történik itt.
[Reakciós kampányüzenet: csapataink harcban állnak a GoldenBlog frontján, támogasd őket szavazatoddal! (Az első helyre tett blogot szereted a legjobban.)]
