Mi történt Gyulakután?
2009. július 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Mi történt Gyulakután?

  Bayer vs. Cser-Palkovics deathmatch izzaszthatja most a jobboldali főket: egy minapi erdélyi történet kapcsán két teljesen ellentétes álláspont késztetheti heves fejvakarásra azon milliókat, akik feltétel nélkül hisznek mind Orbán Viktornak, mind Bayer Zsoltnak. De akkor kinek van igaza?

  A neves közíró július 17-én megjelent publicisztikájában írt arról, hogy a székelyföldi Gyulakuta népe kétszer is hiába várta Orbán Viktort. Bayer szerint az MPP-t támogató Gyulakuta Szász Jenőhöz, ő pedig Németh Zsolthoz fordult, hogy Orbán Viktor Tusnádra menet álljon meg a faluban. Németh ezt meg is ígérte, de aztán az utazás napján lefújták a találkozót. Bayer szerint egy gyulakutai ember azonban elment a marosvásárhelyi reptérre, hogy találkozzon Orbánnal, aki meglepetten hallotta a gyulakutai hírt, ugyanis ő nem tudott az egészről. Orbán azt mondta, rendben, elmennek a faluba, a helyiek pedig újra elkezdték szervezni az ünnepséget. Következzenek a hamisítatlan bayeri mondatok:

  „A tanár úr repesett az örömtől, ugrott hamar a kocsijába, s igyekezett haza Gyulakutára, de már telefonon közölte a jó hírt: Mégis jön az elnök úr! Gyulakuta népe pedig nagy örömmel visszament gyorsan a kultúrház elé. Akkor már két órája vártak, s tudták, alig egy órácska, és beteljesül az álom. Összeálltak hát megint. Ünneplősen, kalácsosan, pálinkásan, kicsike műsorukat gyakorolva. Gyulakuta nagyszerű, amúgy mozgássérült polgármestere is kiállt a helyére, öltönyösen, a negyven fokba.”

  A találkozást azonban másodszor is lefújták, és Bayer ezt igen zokon vette. Olyannyira, hogy ezt írta:

  „Jó, ha tudják, hogy Gyulakuta Maros megye egyetlen települése, ahol az MPP győzött a helyhatósági választásokon. Hogy világos legyen: az atlantista-realisták s az RMDSZ pusztán azért hazudta le a csillagokat az égből, hogy Orbán Viktor nehogy megállhasson egy MPP-s faluban. Disznó szerencséje van Orbánnak amúgy, hogy a segesvári úthoz közeli Szentábrahám falucska lakói nem akarták megállítani az elnök urat. Ugyanis Szentábrahám is MPP-s település. S ha meg akarták volna állítani elnök urat, akkor elnök urat elvitték volna a Fogarasba, s mostanában keveredne elő a Bucsecs hegyeiből… Amúgy pedig, tudják miért írtam meg ezt az egészet? Hogy Orbán elnök úr ne legyen annyira naiv, s ne hagyja, hogy semmibe vegyék. Továbbá azért, mert rajta és a gyulakutai népen kívül mindenki menjen a jó …a! Hát azért…

  A megszokott bayeri elragadtatás tehát ezúttal ősfideszes barátai ellen irányult. A már így is zavaros és meghökkentő történet a mai napon vett egy újabb fordulatot. Maga Orbán Viktor kabinetjéből érkezett a válasz Bayer vádjaira: Cser-Palkovics Andrásra hárult a feladat, hogy betámadja a nagy népszerűségnek örvendő közírót:

  „Bayer Zsolt a Magyar Hírlap július 18-i számában Orbán Viktor gyulakutai, meg nem történt látogatásáról közöl jegyzetet. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az írás részben valótlan állításokon alapul, a történet hiányzó részeit pedig – a mifelénk közkedveltségnek örvendő – Bayer Zsolt gazdag írói fantáziájával tölti ki.

  A nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozó olvasók számára nyilvánvaló, hogy a Magyar Hírlap nemzetpolitikai szakírói, jegyzetírói és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség egymástól lényegesen különböző politikai irányvonalat tart kívánatosnak a követendő nemzetpolitikát illetően.

  A magyar nemzet érdekében álló politikai irányvonalról lehet is, érdemes is nyílt, egyenes, hozzánk méltó párbeszédet, vitát folytatni. Valótlan állításokra, ravaszkodó megjegyzésekre, árnyékbokszra azonban semmi szükség. Méltatlan volna hozzánk.

Cser-Palkovics András, a Fidesz Elnöki Stáb helyettes vezetője

  Mivel én nem tartozom sem Orbán Viktor, sem Bayer Zsolt stábjához, sőt, Gyulakután sem jártam a napokban, csak annyi a kérdésem: mi történt?

 

  [Reakciós kampányüzenet: csapataink harcban állnak a GoldenBlog frontján, támogasd őket szavazatoddal! (Az első helyre tett blogot szereted a legjobban.)]

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr221260815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szempontpuska 2009.07.22. 12:50:13

Messiások szokása, hogy várják őket, de nem jön el....

szempontpuska 2009.07.22. 12:59:24

@TuRuL_2k2: nemtom, a zsidó kultúkörben nem (sem) vagyok járatos, mindenesetre akárkik laknak Gyulakután, most várniuk kell a megváltásra :-P

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.07.22. 13:03:15

@szempontpuska:
(Várják, mint zsidók a messiást. :])

szempontpuska 2009.07.22. 13:05:18

@TuRuL_2k2: ezzel az erővel Godot-ra is várhatnak :-)

Ombudsmanyus 2009.07.22. 13:17:39

Ha egyszer hívták, és megígérte, akkor el kellett volna mennie. Jellemző a Fidesz kommunikációjára, hogy az nem derül ki a Fidesz Elnöki Stáb helyettes vezetője (ez aztán a pozíció!!!) nyilatkozatából, miért nem ment el Orbán Viktor Gyulakutára.

Tipp: nincs választási kampány, minek erőltesse magát ebben a melegben.

Meg különben is, a gyulakutaiak nem itthon szavaznak. A hitelesség rombolását pedig véletlenül sem szabad abbahagyni, még a végén megnyeri a 2010-es választást.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.07.22. 13:22:05

@Ombudsmanyus:
Igen, igazad van: a közleménynek elsősorban azzal kellett volna foglalkoznia, ki mit ígért és mit nem, s nem a Magyar Hírlap nemzetpolitikai irányvonalával (bár így kétségkívül szórakoztatóbb :)).

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.22. 13:24:47

"Ímé elküldöm nektek a Megváltót, midőn a jeruzsálemi templom felépüle, és a víz vérré változa és Káldea és Mechenéa hangos lészen a gyermekek sírásától. És majd lejöve a Megváltó az Al-Chut hegyéről és lett lészen öt láb magas. " (Zakariás könyve 9.7)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.07.22. 13:25:08

@szempontpuska:

pedig a messiás ugye eredendően és kifejezetten a zsidó kultúrkör egyik alapfogalma

ehh

nemkellnemzetivagta 2009.07.22. 13:27:45

Én első kézből tudom, mi történt: kiállt a falu szépen felöltözve, zászlókkal, nemzetiszín-szalagos cipóval. Meg is érkezett Orbán Viktor tizenkét vadonatúj, füstüveges Porsche Cayenne-ből álló konvoja és százhatvannal, megállás nélkül átrobogott a falun. Egy kisgyereket el is ütöttek.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.07.22. 13:28:11

engem még ezen talányos sorok jelentése izgat: "S ha meg akarták volna állítani elnök urat, akkor elnök urat elvitték volna a Fogarasba, s mostanában keveredne elő a Bucsecs hegyeiből…"

mármint hogy vendégül látták volna egy kiadós vadászattal, vagy pedig ez fenyegetés volt? :)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.07.22. 13:30:11

@jotunder:

az öt láb nem olyan sok,~ 170 cm

(már ha az ókori zsidó láb annyi volt mint a mai angolszász)

szempontpuska 2009.07.22. 13:30:27

@Az Olei Hagardom terroristái: najóvan, azért ennyit tudhatok :-)
de készséggel elfogadom a zsidó kultúrkörben nálam járatosabb turulok és terroristák kommentjeit :-P

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.22. 13:34:08

Látom, még pár nap, és teljes körben tündököl az "Orbán nem is szereti az erdélyieket" legenda.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.22. 13:34:37

@rajcsányi.gellért (ergé): Nem érted. A Bayerguminőnek két üzemmódja van. Be lehet rajta nyomni a Krúdy gombot vagy a Wass Albert gombot. És még le is szopja utána az aktuális gazdit. Bocs, előtte be kell dobni nyolcvanezer forintot, utána kell nyomogatni. Akármelyik szexshopban hozzá lehet jutni.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.07.22. 13:35:06

@rajcsányi.gellért (ergé):

mit nem értesz ezen? :)

a góbék bevitték volna Orbánt az erdőbe :)

amúgy a sztori elején rögtön a "miniszterelvtárs meglátogatja a vidéki téeszt" kép jutott eszembe

kinőhetnének az ilyen reflexekből az emberek, hogy cipóztatjuk a fejest a kultúrház előtt

ahh

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.07.22. 13:54:22

@jotunder:

Hát, a post alapján inkább az van, hogy a kutyus kicsit beleharapott a gazdi kezébe.

"Akkor már két órája vártak, s tudták, alig egy órácska, és beteljesül az álom."

Az álom. Hmmm.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.22. 14:01:23

@Úlfhéðinn: Van egy gazdi, akinek úgy százmilliárd forintot sikerült összesíbolnia ő osztja a zsetont Zsolti néninek, és van egy gazdi, aki lebeg a vizek felett. Mindkettőnek meg kell felelnie. Mindenkit elküldött mamiba, kivéve Orbánt, aki továbbra is a vizek felett lebeg, csak megtévesztették a globálcionista tanácsadói. Bayer ritkán hibázik.

Bummer 2009.07.22. 14:01:58

És mi tartott ilyen kurva sokáig a reptértől a kb. 15 perce lévő Gyulakutáig?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.22. 14:02:31

@Úlfhéðinn: Ha mondjuk én gyulakutai lennék, ezért nagyon durván szétrúgnám Bayer seggét.

szempontpuska 2009.07.22. 14:04:29

@elGabor: részletek a Magyar Hírlapban ....

szpal 2009.07.22. 14:05:47

mi történt, mi történt, a Fidesz továbbra is egy össze-vissza beszélő, túltaktikázó, elvtelen hazug bagázs, nincs egy őszinte pillanatuk sem! Kivétel ez alól az egyetlen Orbán Viktor, na de ő is minek tűri maga körül ezt a sok léhűtőt? Különben meg ha Cser-Palkovics András nem ért egyet Bayer cikkével, indítson sajtó-helyreigzaítási pert, ahhoz jól értenek ezek a Fideszes Urak!

szpal 2009.07.22. 14:08:00

mi történt, mi történt, a Fidesz továbbra is egy össze-vissza beszélő, túltaktikázó, elvtelen hazug bagázs, nincs egy őszinte pillanatuk sem! Kivétel ez alól az egyetlen Orbán Viktor, na de ő is minek tűri maga körül ezt a sok léhűtőt? Különben meg ha Cser-Palkovics András nem ért egyet Bayer cikkével, indítson sajtó-helyreigzaítási pert, ahhoz jól értenek ezek a Fideszes Urak!

szpal 2009.07.22. 14:09:07

bocs, h. kétszer ment, de újabban cseles módon szűritek a hozzászólásaim. Megvannak a módszereitek, mi tagadás.

Bummer 2009.07.22. 14:11:42

Na jó, leírom, hogy mi történt.
Gyulakuta a reptérről 25 perc.
A tanárember a reptéren hívja Orbánt, aki azt mondja, OK. Tanárember elhúz, szól a gyulakutaiaknak. Orbán stábja elgondolkozik: 25 perc múlva ott vannak Gyulakután, így a helyi népnek 5 perce van, hogy összeszedje magát. Elég furán jött volna ki, ha Orbán ott várná meg Gyulakután, amíg felköszöntik, ezért inkább került Segesvár felé, és szóltak Gyulakutára, hogy mégsem mennek.

szempontpuska 2009.07.22. 14:15:12

@Bummer: hiányolom gyurcsány aknamunkáját a sztoriból...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.07.22. 14:16:21

@szpal: ezt ugye nem gondolod komolyan? :) blog.hu-s technikai problémák vannak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.22. 14:36:10

jó kis poszt! senki nem tudja mi történt, mi történhetett, de vitassuk meg! kicsit gyomorforgató, de nem baj.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.22. 14:40:40

Hát nagyon ciki, de azt spec nem bánom, hogy kordában tartják a Viktor programját. Mert az még cikibb, ha té elnöki stáb betervez egy napra hatvannyolc programot, az utolsó ötön meg az elnök úr már se nem lát, se nem hall...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.07.22. 14:55:13

egy biztos(nak tűnik)


OV nem járt Gyulakután


az, hogy hogyan is nem járt Gyulakután, két félnek lehet kellemetlen:


OV/Fidesz (beleértve romániai magyar politikia szöveccségeseiket)

Gyulakuta népe


Kérdés: nekünk innetől mi dolgunk ezzel?

Jó, születik róla egy cikk a sajtóban, enyni kell is a hoppon maradt gyulakutaiak lelkének, de mi van ezen nekünk vitatkoznivaló?

meccseljék le a politikusok a gyulakutaiakkal

bahh

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.07.22. 14:56:23

@szpal:
:D
Mit szűrjük? Rostáljuk! :]

Taktikai Atompingvin 2009.07.22. 15:11:16

Én nem vágom, hogy minek kell minden világvégi kis falut végigvizitelni

Trig 2009.07.22. 15:13:33

Ezen mennyit gondolkodhatott a Bayer Zsóti. Nagy küzdelem lehetett.
Ellenben a cser-palkoviccsal, belőle nem nézem ki.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.07.22. 15:15:56

amúgy


a bíróságokon miért van nyári szünet?


se az eüben, se a tűzoltóknál, se a rendőröknél nincs


még a papoknál sincs, pedig azok urak! :)

hiba 2009.07.22. 15:23:08

Hát ez érdekes lesz, ahogy a FIDESZ majd lemorzsolja most a háborúban hasznos, de kormányon kínos arcokat. Vajon felszedegeti ezeket a Jobbik?

Ravasz Cugel 2009.07.22. 15:35:53

@hiba:
Egyáltalán nem tudjuk, mi történt. Bayer ott sem volt, csak hallomásból származnak az infói. Cser-Palkovics egy tehetségtelen, huszadrangú fidesznyik, akit érdemei léte hiányában nevezte ki Orbán. A Jobbik és Bayer nincsenek túl jó viszonyban.

betyár (törölt) 2009.07.22. 16:11:21

Én megnéztem a googliban, Marosvásárhelyről Tusnádra a segesvári utat javasolja. Én azonban nem voltam rest, megkerestem Gyulakutát is. A falu a Segesvár - Szováta leágazástól kb. 5 km-re van. Ennyi lett volna a kitérő. Most jöhetnek az elméletek, de tényleg nem világos, ha megígérte, mért is nem. Elolvastam a BZs írást is, hát méltán pályázhat Lovas helyére. Stílus oda, tartalom ....

zoli29 2009.07.22. 16:12:04

Bayer-Cserkó-pengeváltás: pikáns ínyencfalat uborkaszezon idejére.
LOL

Bayer is elindul a pörzsei úton? Úgy látszik, az Echo Tv már csak ilyen hatással van az odatévedő közszereplőkre. :)
Az Echonál és az MH-nál vannak a magyarnál is magyarabb magyarok...

tevevanegypupu 2009.07.22. 16:23:37

De meg lehetett volna mondani azt is, hogy draga barataim, ott leszunk Tusnadon, ott beszelgethetunk, ha erdekli magukat amirol szo lesz, jojjenek el, sajnos most nem tudok elmenni Gyulakatanra. De udvozletem es aldasom kuldom a falu nepenek.
Viszont ha megigerte, hogy elmegy, akkor nem is kerdes, el kellett volna mennie. Beult volna a kocsmaba es megvarja, mig a falu nepe felsorakozik, elfogyasztja a sot meg a kenyeret es hajt tovabb.

Diocles 2009.07.22. 16:31:54

1. Bayer kedveli Szász Jenőt (aki valójában Erdély Kóka Jánosa, mind a népszerűségét, mind a khm.. érdekes ügyeit, mind a poziciójához való görcsös ragaszkodását tekintve), és zokon vette, hogy a Fidesz ejtette azt a lúzert, nem utolsósorban Németh és Tőkés hatására.
2. És itt jön be a képbe Németh lefikázása, sima bosszú.
3. És van egy csúsztatás is, Toró T. Tibor NEM RMDSZ-es, hanem Tőkés seggnyalója (hogy formálisan még RMDSZ-es-e, azt nem tudom, de már vagy kétezerszer ki akarták zárni a Tőkés-rajongása miatt.


Szal szerintem meglehetősen egyszerű a történet, Bayer bosszút akart állni a haverja, az erdélyi Kóka János (=Szász Jenő) kegyvesztettsége miatt, ám mivel Orbánt és Tőkést nem fikázhatja, ezért marad a "jó király, rossz tanácsadók" formulánál.

A sztorit nem ismerem, de a nyakam rá, hogy nem úgy történt teljesen, ahogy megírta.

Diocles 2009.07.22. 16:37:50

ja, és ez az elmélet abból is láccik, hogy Szász Jenő (az erdélyi Kóka János) rendkívül pozitívan szerepel a cikkben (pedig hát...)
sima sematikus cikk, gonosz tanácsadók (Németh, Toró), a nép gyermeke (Szász Jenő), és a jó király, akit félrevezetnek.

nem egy történetet ír le, hanem belegyömöszöli a szereplőket egy ősrégi mesébe.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.07.22. 16:40:18

@Diocles: Ha OVi kormányozni akar, akkor el kell lépni a guerillák mellől, mint Bayer.
Gondolom kemény lehet most az "udvari élet".

Diocles 2009.07.22. 16:47:05

@tölgy: nem is annyira Bayer mellől kell ellépnie, hanem a lúzerkirály Szász Jenő mellől. (bár ez már többé-kevésbé megtörtént.)
és Bayernek el kéne magyarázni valami értelmes embernek, hogy oké Zsoltikám, megértem, hogy a haverod, de lásd már be, hogy a Fidesz nem vállalhat be egy olyan faszt az RMDSZ-szel szemben, akinek a közkedveltsége és elismertsége Drazséval és Kókával vetexik, mert nullára írná magát mind Magyarországon, mind Erdélyben.

Németh Zsolt ezt ezek szerint nem tudta megértetni Bayerrel, aki így törleszt.

betyár (törölt) 2009.07.22. 17:20:07

@Diocles:
Ezt nagyjából én is így gondolom. Kérdés: Orbán ezzel nincs tisztában és ezért ígérte meg, hogy odamegy? Mert az is egy érdekes verzió lenne:)

medve2 2009.07.22. 17:41:07

Mi történt valójában? Elmondom. Szász Jenő, aki totál lúzer és Erdélyben nem szeretik, kitalálta, hogy 160 székellyel megállítja Orbánt ünnepeltetni. Neki kell az ilyesmi, rá akar kapaszkodni Orbánra, mert más nem maradt neki. Amikor ezt megtudta Orbán, közölte, ő nem játékszer, és ne szórakozzanak vele, nem miniszterelnök, ezért elment más irányban. Ezután Szász Jenő a Mélymagyarba bement Zsolthoz, ott elmondhatta neki, hogy Orbán Isten és milyen gecik a többiek, és Zsoltika vélhetően mámoros állapotában, a többieket meg nem kérdezte írt egy baromságot. Ezért Orbán iratott egy választ.

medve2 2009.07.22. 17:43:09

@tevevanegypupu: Orbán és Németh senkinek semmit nem igért.

Ravasz Cugel 2009.07.22. 17:45:03

@Diocles:
Rendben van, értjük! Az erdélyi kókajános az erdélyi kókajános és orbán az erdélyi kókajános lépjen el az erdélyi kókajánostól, mert az edélyi kókajános az erdélyi kókajános és bayer az erdélyi kókajános, amikor az erdélyi kókajánost védi. Sssszuper!

dannyrose 2009.07.22. 17:46:05

Ha Orbán azt mondja elmegy Gyulakutára, akkor menjen el, volt azért neki arra ideje Tusnádon.
DE, hogy pont a Bayer kéri ezt rajta számon, aki hetente csinálja meg, hogy elígérkezik a rendezvényre, majd összegyűlik a tiszteletére a falu apraja-nagyja, aztán amikor látják, hogy Bayer sehol és hívják mobilon, akkor lazán nem veszi fel nekik a telefon. Szóval a Bayer csak ne gyulaikutazzon!

dannyrose 2009.07.22. 17:47:56

A Szász Jenő meg egy barom, ha Orbán miatta nem megy, na, azt mondjuk megértem.

tevevanegypupu 2009.07.22. 17:49:25

@medve2:
Csodalkoztam volna, ha nem megy el, amikor megigerte. Bayerrel meg kellene ertetni, hogy sokszor tobbet art mint hasznal egy-egy tulfutott irasaval. Es hogy nem szabadna felelotlenul belekeverni senkit egy elkepzelt, de nem egyeztetett tervbe.

Ravasz Cugel 2009.07.22. 17:49:46

@tölgy:
Ezt nem jól látja. Logikus, ha a helyzet eszkalálódik, a vérnyomásnak felfelé kell mennie, nem lefelé. Az ország sorsa napról napra rosszabb, ezért egy becsületes konzervátor radikalizálódik, vagyis elégedetlenebb lesz. Ezzel szemben a Fidesz és Orbán úgy teszi, mintha minden fasza lenne, és már csak egyet kell aludnunk, hogy eljöjjön a kánaán. Én elhiszem, hogy egyre inkább érzik a közelgő győzelem ízét, de ez sokaknak úgy jelenik meg, mintha a Fidesz tőlük nagyon liberális balra kerülne. Ne legyen igazam, de ennek lehet még böjtje.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.07.22. 17:49:47

@dannyrose: ez nem csak falvakban, hanem az ELTE jogi karának egyik diákrendezvényével is megtörtént (ti. h. Bayer nem ment el, telefonja meg ki volt nyomva :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.07.22. 17:51:24

Medve 2-re figyeljenek az olvasók, akik választ vártak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.07.22. 17:56:57

@medve2: csak nem a válasz íróját tisztelhetjük II.Medvében?
;)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.07.22. 17:58:42

@Ravasz Cugel: ezt a fílinget leginkább a Jobbik nyomja.
De teljesen érdek nélkül.

medve2 2009.07.22. 18:02:55

@tölgy: Nem, én a "szereplőkhöz" képest senki vagyok. De voltam Tusnádon, és sokan elmondták, többek között a "legfőbb" szereplő is, hogy mi történt.

zoli29 2009.07.22. 18:03:12

@rajcsányi.gellért (ergé):

Dunaújvárosban is meghirdették Bayert, oszt' nem jött.
Ezzel együtt, ha OV nevében valóban megígérték, hogy megy Gyulakutára, akkor eléggé necces, hogy mégsem ment.
Kérdés, hogy valóban így történt-e.

zoli29 2009.07.22. 18:03:57

@medve2:

Mesélj! Szavaidon csüngünk.

medve2 2009.07.22. 18:06:13

@tevevanegypupu: Pont erről van szó. Ez az eljárás háborítiotta fel Orbánt, és nem volt nehéz rájönnie, hogy valójában az egész arról szól, hogy az Erdélyben leszavazott Szász Jenő vele akar kampányolni. És végül: NEM MINISZTERELNÖK, így az ilyen ünnepelgetés Erdélyben egyszerűen ciki.

medve2 2009.07.22. 18:07:10

@Zoli28: Nem igért senkinek semmit sem ő, sem más.

Ravasz Cugel 2009.07.22. 18:10:12

@tölgy:
Vagyis hülyeség. A Fidesz nem téved, a szavazóik nem tévednek. Ócska szélsőjobbos cselszövés minden aggodalmas hang.

states 2009.07.22. 18:11:22

Miután Cser-Palkovics nyilatkozata az ügyben leginkább Nyakó Pisti gyűjteményeseit idézi, tehát semmilyen információt nem tartalmaz, tartok tőle, hogy Bayer verziója áll közelebb az igazsághoz...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.22. 18:27:48

Hát nem oly régen még éppen Orbán volt az erdélyi kétfejű magyarság egyik legfőbb híve, a pluralitás jegyében.
Akkor esztet most hogy?
Orbán váltott, de erről elfelejtette értesíteni Bayert?

Esetleg arról van szó, h fontos nyugati lapok (pl. Le Monde) Orbánt úgy állították be, mint a főantiszemita Bayer haverját, akivel együtt szoktak mulatozni, ámbátor Orbán nem antiszemita csakhát mégis:

www.hirszerzo.hu/cikk.a_szelsojobboldal_viragzik_magyarorszagon_.116300.html

és akkor most a közelgő hatalomra kerülés fényében, a nyugat csókosságának megszerzése jegyében elindult a leszámolás a bayeri vonallal, egyáltalán az MH-val és az Echoval?
Olyan pitinek tűnik ez az ügy, h ennek kapcsán Cser-Palkó egyből az MH-re menjen rá, ahelyett, h az igazságra gyúrná a szövegét.

Üdv.

tevevanegypupu 2009.07.22. 18:30:02

@medve2:
Orban parszor mar "vallalta" Bayert eleg kenyes szituaciokban is, szoval Bayernek meg kellene gondolnia, mit mond. Ez igy nem lesz jo, nem hasznal vele senkinek.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.07.22. 18:33:51

De ki a fasz az a Szász Jenő? >:|

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.22. 18:41:40

@tevevanegypupu:

Bayer most prezentál(hat)ta, h ő nem egy seggnyaló bértollnok, aki sosem fog szembefordulni, ha furcsaságokat tapasztal.

Sztem ez a történet akár mindkét oldal hitelét is növelheti, csak nem pontosan ugyanabban az irányban.

A fidesz középpárt, Bayer nem vehető meg. Vmi ilyes

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.22. 18:45:28

Én egyszer láttam Bayert józanul. Nagyon-nagyon csendes volt.

Azt tudtátok, hogy van egy szlovák off-shore cége?

Diocles 2009.07.22. 18:51:20

@Ravasz Cugel: Mi a faxt provokálsz? Jobbikos vagyol, vagy csupán jobbikost játszó szoci?


Szász Jenőt azért hasonlíttam Kókához, mert egy az egyben ugyanaz a személyiség.
- nulla népszerűség
- kétes ügyek
- a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás
A pártelnökségéhez olyannyira ragaszkodik, hogy amikor felvetődött, hogy lenne kihívója, egyszerűen név szerint szavaztatta meg a publikumot; olyan körülmények között, lehetetlenítette el a kihívóját, Csinta Samut, hogy azt még a leszámolásokban edzett Herényi Károly is túlzónak tartotta volna.
Tőkéssel is összeveszett.

és ennek a figurának most nincs más aduja, mint ráakaszkodni Orbánra, aláásni előtte az olyanok hitelét (egyenlőre még csupán Németh Zsolt, de később tán Tőkésnek is nekimegy), akik azt a tanácsot adták neki, hogy ne közösködjön ezzel a fasszal, mert rajtaveszt.
Bayer itt csupán Szász hasznos idiótája, aki a kegyvesztett haver sorsán megrendülve próbál segíteni.

tevevanegypupu 2009.07.22. 19:00:19

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:
Nem mondom, hogy Bayer megveheto, senkirol nem telezek fel ilyesmit. Meg szoktam erteni legelkeseredettebb cikkeit is, neha egyet is ertettem vele, mert szemelyes tapasztalatait irta meg - bar a stilus lehetett volna mersekeltebb - neha olyasmit, amit mindenki eszrevehet, csak eppen gyava szova tenni.
De itt eppen nem ilyesmirol van szo. A hataron tuli magyarokat mi, magyarorszagi magyarok mar tobbszor verig sertettuk. Ovatosabban kellene banni az erzelmeikkel es nem taplalni a felreerteseket.

Diocles 2009.07.22. 19:33:14

@osborne: miért is?
bár kétlem, hogy valaha is írtam volna hozzád, vagy akarnék, szal nekem nyóc.

osborne 2009.07.22. 19:39:26

@Diocles: az első kérdésére írtam a választ nem magára ;]

betyár (törölt) 2009.07.22. 19:40:14

@medve2:
Mer az persze más volt, amikor ő kampányolt Szásszal. De azóta persze kiderült, hogy Szász bukóágon van:(. Oké, de ezért mért a Gyulakutaiakat kell megszívatni? Azér mer Bayer farok, még Oviék is lehettek bumburnyákok.

Diocles 2009.07.22. 19:50:45

@betyár: most nem azért, nem Orbán seggét akarom nyalni, de itt, ebben a szituban aligha ő a hibás.
már ahogy medve2 leírta.

ha elmegy Orbán oda Szásszal bájologni, kimennek Szász népviseletbe öltözött emberei, templomi éneklés meg minden, akkor a ballib sajtó itt olyan hecckampányt csinál, hogy csak na, hogy a zOrbán már miniszterelnökként, vezérként ünnepelteti magát, biztos kezet is csókoltak ott neki...
Hát nem, ha úgy volt, ahogy medve írja, akkor Orbán helyesen mondta, hogy Szász ne az ő farkával verje a csalánt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.22. 19:53:35

@Diocles: Mikor zavarta Orbánt, hogy milyen hecckampányt csinált a ballib sajtó?

Diocles 2009.07.22. 20:04:01

@medve2: nem tudom, hogy végignézted-e a Mélymagyar azon adását, asszem a múlt héten volt, engem az bosszantott föl, hogy Bayer, meg ez a senki SzászJenő elkezdte Tőkést fikázni, hogy úgymond az RMDSZP őt megvette.
Egy Szász Jenő (!!!) fikáz egy Tőkés Lászlót! Egyszerűen nem hittem a fülemnek, hogy hogyan asszisztálhat ehhez Bayer?! Haverság ide, vagy oda.

Meg hogyan lehet ennyire önző valaki? Szász Jenő még arra sem hajlandó, hogy az MPP-t átengedje valami szalonképes arcnak, pl. a Herényi-Dávid tandemhez méltó módon nyomta le Csinta Samut, de Tőkést lefikázza, mert helyette, Szász Jenő helyett Markóékkal állt össze.
Pedig ha Tőkés önállóan indult volna most az EP-n, és nem jut be, többek közt mert Piszkos Fred (Szász Jenő) ott áll mellette, akkor az hihetetlen presztízsveszteség lett volna a Fidesznek, no meg hatalmas labda itthon az MSZP-nek (a zOrbán csúnyán megosztja a magyarokat)
Orbánnak nincs szükséges ellenségre ilyen "barátok" mellett. :(

Diocles 2009.07.22. 20:06:32

@Kettes: "Mikor zavarta Orbánt, hogy milyen hecckampányt csinált a ballib sajtó?"

Korábban nem zavarta, el is vesztett emiatt két választást, de ha igaz a történet, amit medve írt, és szászjenőt elzavarta a p.cs.ba, akkor megjött az esze, és tudja, hogy a magyar választás messze fontosabb annál, mintsem ilyen lúzerek miatt kockáztassa.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.07.22. 20:23:23

@Diocles:

és mi köze OV Szász Jenővel való viszonyának a magyarországi választásokhoz?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.22. 20:52:57

@Kettes:

"Én egyszer láttam Bayert józanul."

De többnyire tajrészeg voltál, amikor vele összefutottál:o))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.22. 20:54:37

@Diocles:

Tképpen mi Szász főbűne?
Miért az utálat iránta?
Hogy lehetne ezt két mondatban összefoglalni?

medve2 2009.07.22. 20:57:21

@betyár: Ha senki semm9it nem igért a gyulakutaiaknak, akkor megszivatni sem lehet őket Orbán által.

medve2 2009.07.22. 20:59:57

@Diocles: Szász Jenő akkor is korrupt és kétes alak volt, amikor a Fidesz támogatta. Mert ne felejtsük el, nemrég még ez volt a helyzet. A Fidesz erdélyi politikáját nem teheti a vitrinbe, szerencsére Tőkés és a közös lista lehetőséget teremtett arra, hogy saját hibáját helyrehozza.

Diocles 2009.07.22. 21:53:31

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége: malacka, megpróbálom röviden összefoglalni.

- megalakult egy párt, az MPP, amelyet az RMDSZ ellenfelei hoztak létre, és Orbán és Tőkés támogatásával kapaszkodott meg.
Ezt a pártot Szász a magántulajdonaként kezeli, többek között azért bukott meg csúfosan a román önkormányzati választásokon, mert Szász Jenővel azonosították, aki - mint mondtam - az erdélyi Kóka János.
Te szavaznál Kóka János pártjára, malacka? Na ugye.
Fel is merült az MPP-ben, hogy váltás kéne, megyei elnökök léptek fel, volt jelölt is a az Erdélyi Krónika volt főszerkesztője, a kiváló Csinta Samu személyében, aki rendezhette volna a konfliktust az RMDSZ-szel, és aki elismert Erdélyben.
Mit tett Szász Jenő? Olyan módszerekkel hiúsította ezt meg, tette lehetetlenné a leváltását, amit még Dávid Ibolya is túlzásnak tartana.
A neten rákereshecc, nem részletezném.

felmerült, hogy kiegyezzen az MPP az RMDSZ-szel. Tőkés és Orbán szinte könyörgött neki. Az RMDSZ korrekt lett volna, 2 helyett adott volna nekik, és tárgyalt volna az önkormányzati posztokról is. Szásznak ez sem kellett, inkább a semmi, mint a kompromisszum.
Majd amikor Tőkés és Orbán kiegyezett az RMDSZ-szel, hoagy legyen közös lista, akkor elkezdett célozgatni arra, hogy a püspök úgymond elárulta az elveit...

(és akkor a különféle ügyeiről, amiről Erdélyben legendákat mesélnek, ne is essék szó (ezeket nem is mondom, mert magam sem tudom, hogy mi az igazság. Egy biztos, nem egy szegény emberről van szó, hogy finom legyek.)

Hát egy ilyen embert nyomat itt most Bayer.
Félreértés ne essék, Bayert tisztességes szándékúnak tartom, de ezt nagyon elnézte, Szász nagyon megvezette, ha már nem lát a szemétől, hogy milyen alak mellett emel szót, nekimenve egy ilyen senki kedvéért akár Tőkés Lászlónak is.

cutcopy 2009.07.22. 22:30:58

Azért furcsa, hogy 2002-óta is mindenre a Fidesznek kell magyarázkodnia jobbról balról..

Bajkon úr 2009.07.22. 23:22:46

It bizony profi kormányzás lesz jövőre, érzem.

Bajkon úr 2009.07.22. 23:48:17

@tevevanegypupu: jojjenek el, sajnos most nem tudok elmenni Gyulakatanra. De udvozletem es aldasom kuldom a falu nepenek.

Áldást oszt? Gyóntat is?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.23. 00:24:11

@Diocles: Komolytalan. Az hihetőbb, hogy Orbán nem akart egy helyi bugris szendvicsembereként fellépni. Persze, ha tudta volna, hogy "a mifelénk közkedveltségnek örvendő Bayer Zsolt" megorrol érte, talán kimenti magát.

@Bajkon úr: És templomot szentel.

suski 2009.07.23. 01:15:46

szerintem sem Bayer, sem Orbán nem tudja valójában mi történt.
Azt még értem , hogy nem akartak Szász Jenônek parádézni, de Szász Jenô nem Gyulakuta polgármestere, csak közvetített. Most akkor Szász Jenô is ott volt és várta Orbánt Gyulakután? Szász Jenô ide vagy oda, a falusiak nem korrupt politikusok, tehát nem is illene így kezelni ôket. Mert ôk úgysem szavaznak? Annál inkább: tisztelje meg ôket, vagy mondjon nemet, minek a kavarás? Már ha egyáltalán eljutott hozzá a kérés és nem a táskahordozói döntik el helyette hol ildomos megjelennie.
Egyébként minek mondta volna elôször Németh Zsolt, hogy okés, ha esze ágában sem volt megjelenni? Cser-Palkovics közleményében meg lófax sincs. Talán akkor Orbán vmely csicskása válaszolhatott volna, hogy mi történt konkrétan.
Az is gyanús, hogy Bayer ne ellenôrizte volna le, hogy mi az igazság, mielôtt megírja, hiszen egy csomó ember cáfolhatja, ha nem igaz.
Meg miért nem tud a gyulakutai polgármester egyenesen Orbánhoz fordulni, minek ide Szász és Németh???

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.23. 08:24:18

@Diocles:

faszikám, te bele fogsz őrülni ebbe a szászjenőzésba. százhuszadszor leírni, hogy ő az erdélyi kóka, na, az meg mán nagyon gáz. és jenő nem kajmán. :)))
szászjenő semmivel nem rosszabb, mint a folyamatos magyarárulásban bűnös rmdsz. esetleg érintett vagy valahogy jenővel?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.23. 08:25:36

@suski:

"szerintem sem Bayer, sem Orbán nem tudja valójában mi történt"


ezt rögtön tudtuk, de a poszt azért íródott, hogy lehessen ekézni orbánt és bayert.

Ravasz Cugel 2009.07.23. 10:00:26

@osborne:
Igen, troll vagyok, és mindjárt a seggedbe harapok.

Ravasz Cugel 2009.07.23. 10:03:34

@Diocles:
Tudjuk, Szász János az erdélyi Kóka jános. Mulatságosnak találtam, hogy egyetlen kommentben vagy tízszer leírtad.

katje 2009.07.23. 10:21:19

Szász frankón ki akarta használni Orbánt, a szendvicsember-elmélet telitalálat.

Amúgy micsoda f*szság valakit letámadni a reptéren. Mindennek megvan a hivatalos útja-módja, és Orbán erdélyi útjának szervezője NÉMETH Zsolt.

Ilyeneket elkerülendő: Németh Zsoltnak vagy az elnöki stáb számtalan tagja közül az egyiknek kellett volna OV elé menni, hogy megfelelően kezelje a reptéren a helyzetet. De Németh tutkó egy sörsátorban héderezett, a sajtósok szintén. Ennyi.

Bajkon úr: Cser-Palkovics az Elnöki Stáb része. Ő az illetékes válaszadó.

medve2 2009.07.23. 10:42:53

@suski: Bizony Suski, Szász Jenő ott állt, és még a médiát is beizzította. Az meg meglep, hogy Zsoci nem nézett utána a dolognak?

medve2 2009.07.23. 10:46:07

@katje: Katje! Németh Zsoltnak és a sajtósoknak egy 5000 fős táborban, 200 meghívott előadóval és a határon túli magyar vezetőkkel kellett törődniük, a nem egy bukott erdélyi magyar politikus magánszámával 150 kilóméterre.

medve2 2009.07.23. 10:48:16

@Grift: Nem, éppenséggel Bayer érintett Jencivel. Abban igazad van, nem rosszabb: kb annyira korrupt, mint Verestóy Attila. Csak közben nemzeti dumát nyom, ezért imádják a kurucosok.

medve2 2009.07.23. 10:49:42

@suski: Suski, se Németh Zsolt, se Orbán nem mondta, hogy OK, hanem rögtön jelezték, hogy nem. Ezért írja cserpa, hogy Zsoci füllent.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.23. 10:53:54

@medve2:
te vagy a diocles nick is? és még van? :)

szpal 2009.07.23. 10:57:11

@suski: ami elromlott, az elromlott, hogy ki a hunyó ebben az ügyben, így kívülről nehezen tisztázható. Viszont utólag léphette volna azt is a Fidesz, h. nem Bayernek írogat, hanem a gyulakutaiaknak ígéri meg, hogy na majd legközelebb mindenképpen meg fogunk állni a faluban. Orbán Viktor és a Fidesz annyira más súlycsoport, mint az RMDSZ és Markó Béla, h. nyugodtan megengedhetik maguknak, hogy Erdélyben akárkivel, akár Szász Jenőékkel is kvaterkázzanak.

medve2 2009.07.23. 13:50:42

@Grift: Miért, ha valaki nem ért egyet veled, az mind egy nick?:-)

medve2 2009.07.23. 13:52:05

@szpal: Szerintem meg nem. Szász Jenő előszőr bizonyítsonErdélyben, ahelyett, hogy a média előtt a Fidesszel kvaterkázzon.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.07.23. 13:58:58

@medve2:
ja, nem, csak azt a nicket kérdeztem, hogy érintett e jenővel és te válaszoltál, hogy nem, hanem.....
nem is olyan bonyolult, ugye?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.23. 14:04:18

@Grift:

Ezek itt mind liberálbolsevikjudeoplutokrataglobalistakolompárfanok

:o)

Bajkon úr 2009.07.23. 14:04:55

@tevevanegypupu: te intézed azt? Te már kaptál áldást tőle? Kézcsók?

tevevanegypupu 2009.07.23. 14:13:19

@Bajkon úr:
Csak egyszer talalkoztam vele, kezfogas volt, kezet nem csokolt, de nagyon kedves volt. Jol elbeszelgettunk.

Thulsa Doom (törölt) 2009.07.23. 14:24:15

Azt azért mégsem mondhatta cserpalkovics, hogy: leszarjuk a Gyulakuta nevű porfészket."
Az Orbán nevű celeb így is jól járt, hiszen beszélnek róla.

Graziano 2009.07.23. 15:24:49

A magyar hírlap megint árnyékra vetődik. Ebbe a történetbe már nincs semmi. Szász j. eltűnt a sülyesztőben, a gödörben, amit maga ásott. A haverei még morognak egy kicsit. De hogy már nincs benne semmi, azt nem a gyulakutai "incidens" jelzi, hanem, hogy Basescu elnök Orbánnal és Tőkéssel fórumozott Tusnádon.
Hogy mi történt Gyulakután? Néha kiáll oda egy rendőr fotózni a gyorshajtókat.
Ennyi.

tevevanegypupu 2009.07.23. 15:57:44

@Bajkon úr:
Hat tudod romai katolikus vagyok. Ha jol tudom o reformatus. Athidalhatatlan szakadek tatong kozottunk. Bizalmaskodasrol szo sem lehet.

suski 2009.07.23. 16:45:09

@medve2:

Akkor miért nem azt nyilatkozta Cserpa, hogy se Orbán, se Németh nem ígért semmit?
Azt mondod, hogy az elutasítás ellenére összehívta a falut Szász Jenô, ahol nem is ô a polgármester. 2-szer összehívta?

Eddig sose parádézott a fidesz Szász Jenôvel? És akkor talán igent mondott volna Németh Zsolt, ha nem Szász Jenô hívja?
Igen, meglep, hogy Bayer nem ellenôrizte, mert 2 perc alatt kiderülhet, ha hazudik, sajtóper etc. Vagy be volt rúgva, az a másik lehetôség.

medve2 2009.07.23. 17:09:25

@suski: Cserpa nyilatkozta: a tényeknek nem felel meg Bayer állítása. Ez eléggé világos szerintem. Amúgy Bayer és mondjuk Lukács Csaba (Magyar Nemzet)viszonya Szászhoz eléggé sajátos. Ők az RMDSZ-t az MSZP-hez sorolják (sok tekintetben szerintem is joggal), ezért Jenő funok. A gond csak az, nem veszik észre, Jenőke nem alternatíva. És amit ő mondott, azt szentnek veszik. Innentől kezdve két kérdés merül fel: miért tájékoztat félre Szász (akit Erdélyben nem szeretnek, ezért kapaszkodik minden áron Orbánra és ezért nem lehet a döntést meghozó Orbán a bűnös, hanem a gonosz tanácsadók). A másik kérdés az önmagáról rengeteget képzelő, jó tollú, ám íróból politikai bohóccá vált Bayer újságírói eljárása, aki tényleg baszott megkérdezni a másik felet.

suski 2009.07.23. 17:32:21

@medve2:
nem, nem világos Cserpa nyilatkozata, mert mindenféle nemzetpolitikáról megy magyarhírlapról hadovál, ahelyett, hogy világosan megírná, Orbán nem ígért semmit, oszt jónapot.
Szász Jenôke meg lényegtelen az ügyben, ugyanúgy Szász Jenôke kapcsolata Bayerrel, vagy Lukács Csabával, hol van itt a falu népe, aki kétszer kivonult? Na róluk beszéljünk, ne arról, hogy Orbán/Németh de jól keresztbetett a jenôkének. Bayer személyesen ismeri az egész fidesz vezérkart, már hogy ne tudná kideríteni, mi hogy volt.

Bajkon úr 2009.07.23. 17:32:35

@tevevanegypupu: Olyan vagy, mint a bakfislányok, akik zenészek posztereit aggatják falaikra. Csak te politikusokkal teszed ugyanezt.

medve2 2009.07.23. 18:02:34

@suski: És éppenséggel nem Szász Jenő a felelős azért, hogy egy, a tusnádi tábortól több mint 100 kilóméterre lévő faluban kétsuzer kiállított 100 embert, mert így akart politikailag nyomulni?

Miért lényegtelen Jenő, ha ő hülyítette be az embereket és hazudott? Miért lényegtelen Bayer, ha az ő cikkéről van szó? Miért nem világos cserpa, ha kerek perec kimondja, hogy nem felelnek meg a valóságnak az állítások? Ki tett be Szász Jenőnek? Nem arról van szó, hogy ő próbált kavarni? Téged érdekel, hogy mi történt? Ha nem, szóljál.

suski 2009.07.23. 18:55:46

@medve2: de azt mondod, hogy a Szász Jenô miatt nem ment oda Orbán, mert az mekkora egy f.rok. Hát akkor ment volna oda az emberek kedvéért.
Én biztos nem állnék ki az út szélére 2-szer 40 fokban azért, hogy Orbánt láthassam, de lehet, hogy ez az ottaniaknak fontos, különben csak jenôke állt volna ott egyedül max a polgármesterrel.
De érdekel az igazság, de honnan tudjam, hogy ki hazudik? Most a gyulakautaiak mit hisznek szerinted, a Jenô vagy Orbán/Németh hazudott?
A kérdéseimre nincs válasz, csak ugyanakörül pörgünk.
Cserpa azt írja, részben valótlan a cikk, hát akkor mondja meg, melyik része valótlan.
És akármilyen lököttnek tartod Bayert, azért nem hinném, hogy mindent bevesz, mert a jenôke a haverja. Kivéve, mondom, ha részegen írta a cikket, akkor el tudom képzelni. Amúgy túl nagy a beégés veszélye.
Meg amúgy ebbôl mit profitált most Jenôke? Már ha tudta, hogy a válasz nem és mégis odahívta az embereket? Mert ha nem szeretik, akkor ettôl senki nem fogja jobban szeretni.

Diocles 2009.07.23. 19:01:33

@medve2: Medve, most olvasom, hogy Szász Jenő elhúzott Tusványosról, mert részt kellett volna vennie egy vitaműsoron, ahol számot kellett volna arról adnia, hogy miért tette tönkre az MPP-t. Volt balhé ebből?
Erről miért nem ír Bayer?

Az RMDSZ szerintem egy megélhetési társulat (akárcsak Szász Jenő, csak két dudás nem fért meg a csárdában), túlzás afféle helyi balliberális alakulatnak tartani, mint Lukács Csaba teszi, nyilván vannak olyan részei, de túl nagy konglomerátum ahhoz, hogy sommásan lehetne ítélkezni róluk.
Naccerűen ki fognak ők jönni a Fidesszel is, ha Orbánnak kell majd nyalni a pesti pénzekért.

De nem is az a baj, hogy az RMDSZ-t fikázzák, hanem az, hogy már nekiálltak rámászni Tőkésre is, és mindezt egy Jenőke kedvéért.

Pedig csak fel kell lapozni mondjuk az egyébként Tőkés- és Orbán-párti Krónikát, hogy mekkora gáz faszi ez.

a többieknek: itt egy cikk arról www.kronika.ro/index.php?action=open&res=26881 , hogy miként "választatta meg" magát újra pártelnöknek az őszi önkormányzati bukta után, pl. nyílt szavazás, a közönség küldöttnek nyilvánítása, a kivonulók kizárása, a kritikusok árulózása...
tiszta torgyánizmus, a legrosszabb balkáni módszerek egyvelege

Diocles 2009.07.23. 19:11:50

@suski: Tegyük fel, hogy Orbánt meghívják egy faluba mondjuk emlékműavatásra, ahol az utsó pillanatban kiderülne, hogy ott van az első sorban Gyurcsány is, meg - mit ad Isten - a fél média, hogy lekapják a "nagy pillanatot", hogy Orbán meg Gyurcsány "haverkodik".
Orbán lemondaná a banzájt? Biztosan.
Jogosan? Szerintem igen.
Ekkor is azt mondanád, hogy Orbán csalódást okozott a falubelieknek, bazsajogni kellett volna egy kicsit akár Gyurcsánnyal, ha már összegyűlt a falu?

suski 2009.07.23. 19:28:24

apró különbség, hogy jenôke nem egyenlô kurcsány.

Diocles 2009.07.23. 19:55:14

@suski: valóban nem, de csupán azért nem, mert ez a piti alak sosem fog olyan szintre eljutni, hogy lehetősége legyen érdemben beleszólni a dolgokba, hogy lehetősége legyen "elkúrni" egy egész országot.
ettől még Jenőke nem lesz vállalhatóbb, olvasd csak el a cikket, amit belinkeltem.

Thulsa Doom (törölt) 2009.07.23. 19:59:24

Mit mosdatjátok a Fideszt majmok?
Az írás lényege az hogy a Fidesz stábaja - Németh Zsolttal az élen - MEGÍGÉRTE!!, hogy arra mennek! Értitek seggfejek!? Megígérte!
Ennek ellenére basztak arra menni és még arra se vették a fáradságot, hogy megköszönve az invitálást, lemondják!

Csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni, most pedig nyalhatjátok tovább a Fidesz meg Orbán seggét...

medve2 2009.07.23. 20:57:01

@suski: Jenőke kész helyzetet akart teremteni annak ellenére, hogy mondták neki, ne tegye. És a szeretem Jenőkét -nem szeretm Jenőkét csak Orbán döntésének egyik része, a másikat is korábban leírtam: ne szórakozzunk, nem miniszterelnök, hanem egy ellenzéki politikus, és az ilyen megszerkesztett imádatok cikisek.

medve2 2009.07.23. 20:59:37

@Thulsa Doom: NEM IGÉRÉK, érted, NEM IGÉRTÉK!!!!!

medve2 2009.07.23. 21:06:33

@Diocles: Bevallom, a táborban csak fél füllel terjedt el, hogy Jenőke saját pártjának a tagjaival hajlandó csak vitázni. Így maradt neki partnernek az erdélyi jobbikos politológus üdvöske, Borbély Zsolt. Amúgy mindenki leszarta, mert a vezetők Bacescu előkészítésével, aaz érdeklődők meg a Markó-Csáky-Brenzovics-Pásztot műsorszámmal foglalkoztak. Én meg Mertonyit hallgatnam Schöpflinnel, terényivel és Jeszenszkyvel, akik párhuzamosan léptek fel. Azt megelőzően pedig Szávay Ágnest és Farkas Ágit hallgattam.

Az RMDSZ egy összetett dolog. Egyetértek veled, vannak gázos részei, azzal is egyetértek, hogy diferenciált társaság. Viszont az erdélyi magyarok rájuk szavaznak, és a legitimitás szigorú dolog, ezt tudomásul kell venni. 1 valaki tudott rést ütni az RMDSZ-en Erdélyben, és ez Tőkés. Aki ráadásul - a korábbi szerepléseihez képest - mostanában még a médiával is megtanult bánni és egyre profibb politikus.

medve2 2009.07.23. 21:08:12

@suski: Ebben nem vagyok biztos, hogy kicsiben nem egy Fletó. Mint ahogy abban sem vagyok biztos, hogy a maga ura. Gondolom érted.

Ravasz Cugel 2009.07.23. 21:39:52

@Thulsa Doom:
A Vastagbőrön a jelzőkért kitiltás jár. Annyit engedj meg magadnak máshol, amennyit otthon is eltűrsz.

suski 2009.07.23. 22:02:09

@medve2: okés, majd meglátjuk lesz-e még fejlemény, vagy csak a hülyeség és köd virágzik tovább a sztorin.

katje 2009.07.23. 22:10:19

@medve2: Én úgy tudtam, hogy a tusványosi tábort a Pro Minoritáááte szervezi, s nem Németh Zsolt, de még csak nem is a Fidesz-sajtóosztály. :(
Tehát véleményemet fenntartom, az elnököt kivételesen kellemetlen helyzetbe hozták. ez van!

Azért a Magyar Hirlap kommentjeiből jól látszik, Németh Zsoltnak több ellensége van, mint barátja...

zoli29 2009.07.24. 09:29:07

Széles Gábor vezekel Bayer Zsóti kirohanásáért. LOL

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=174204

hacsaturján 2009.07.24. 14:00:05

akkor mostan pedig a kóka jani a pesti szász jenci, valamint a fleto is egy szász jenci továbbá, ha jól értem gyulakután a bégetés a hivatalos nyelv, amiért a széles gábor vezekel, mert a cserpalkó az antinyakó?

medve2 2009.07.24. 14:04:10

@katje: Amely alapítványnak Németh zsolt kurátora, és a tábor egyik fő szervezője.
süti beállítások módosítása