Egy államférfi nehézségei
rend. Babiczky László
1989

(Mácsay Pál a vád képviseletében, egy másik filmből - az Államférfi nehézségeiből nincs képkocka a neten)

 Egyórás tévéjáték ért véget az imént, Sükösd Mihály darabja az 1945-tel lezárult magyar sorstragédiá(k)ról szólt. "Gróf Szapáry Imre kormányfő" a nyilas puccs előtti utolsó kormány feje, aki ugye Lakatos Géza volt - még leginkább őrá illik a józan, de tragikus kényszerdöntésekbe sodródó politikusok képe. Blaskó Péter Szapáryja konkrétan egyik sem, és mindegyik: egyáltalán nem a futóbolond Szálasi, de még csak nem is Bárdossy, sem Imrédy. "Szapáry" ezeknél józanabb, sőt szimpatikusabb figura: benne az egész "zsákutcás történelem" minden keresű abszurdját gyúrta össze a film.

 Maga a story a népbírósági tárgyalás, közbe-közbeszúrva Szapáry emlékképeivel, ahogy pl. mindig megvezetik őt saját emberei, vagy épp a német nagykövet.
A kisfilm végén a bíró, civilben, évek múltán, virágot visz Szapáry sírjára...

 Semmi kiemelkedő jelenet, semmi drámai bravúr. Nem is kell. A magyar írók hozott anyagból dolgozhatnak. A témát véres tálcán kínálja a történelmünk, a krónika itt mindjárt tragédia lesz, nem kell a műfajt kitanulni.

 Persze ahogy kezdtük lakályosan érezni magunkat ebben a zsákutcában, nézhetjük legott komédiának is. Hiszen történt-e bármi a legpéldátlanab rablás nyomán, mikor is csak azért fúrtak alagutat  a csekélyke löszbe, hogy még nagyobb legyen a számla?
Amikor még Kosztolányi végzős diákként összebalhézott egyik tanárával, hiába  volt az iskola igazgatója a saját apja (!), kirúgták, és magánúton érettségizett. De ez még a századfordulón volt... Talán 100 év, és a mai panamák is rég behegedt sebek lesznek, és csak a szépre és a jóra emlékezünk. Igaz, a jövő Szindbádja nem a sörhabot keni el jóízűen a szája szélén, hanem a gyros kicsurgó, híg szaftját, és kivillanó bokák és dekoltázsok helyett a kidomborodó pinapiercingeket stíröli, de azért majd csak lesz valahogy.