Zsákbanfutás
2009. július 12. írta: szamárfül/pável

Zsákbanfutás

Egy államférfi nehézségei
rend. Babiczky László
1989

(Mácsay Pál a vád képviseletében, egy másik filmből - az Államférfi nehézségeiből nincs képkocka a neten)

 Egyórás tévéjáték ért véget az imént, Sükösd Mihály darabja az 1945-tel lezárult magyar sorstragédiá(k)ról szólt. "Gróf Szapáry Imre kormányfő" a nyilas puccs előtti utolsó kormány feje, aki ugye Lakatos Géza volt - még leginkább őrá illik a józan, de tragikus kényszerdöntésekbe sodródó politikusok képe. Blaskó Péter Szapáryja konkrétan egyik sem, és mindegyik: egyáltalán nem a futóbolond Szálasi, de még csak nem is Bárdossy, sem Imrédy. "Szapáry" ezeknél józanabb, sőt szimpatikusabb figura: benne az egész "zsákutcás történelem" minden keresű abszurdját gyúrta össze a film.

 Maga a story a népbírósági tárgyalás, közbe-közbeszúrva Szapáry emlékképeivel, ahogy pl. mindig megvezetik őt saját emberei, vagy épp a német nagykövet.
A kisfilm végén a bíró, civilben, évek múltán, virágot visz Szapáry sírjára...

 Semmi kiemelkedő jelenet, semmi drámai bravúr. Nem is kell. A magyar írók hozott anyagból dolgozhatnak. A témát véres tálcán kínálja a történelmünk, a krónika itt mindjárt tragédia lesz, nem kell a műfajt kitanulni.

 Persze ahogy kezdtük lakályosan érezni magunkat ebben a zsákutcában, nézhetjük legott komédiának is. Hiszen történt-e bármi a legpéldátlanab rablás nyomán, mikor is csak azért fúrtak alagutat  a csekélyke löszbe, hogy még nagyobb legyen a számla?
Amikor még Kosztolányi végzős diákként összebalhézott egyik tanárával, hiába  volt az iskola igazgatója a saját apja (!), kirúgták, és magánúton érettségizett. De ez még a századfordulón volt... Talán 100 év, és a mai panamák is rég behegedt sebek lesznek, és csak a szépre és a jóra emlékezünk. Igaz, a jövő Szindbádja nem a sörhabot keni el jóízűen a szája szélén, hanem a gyros kicsurgó, híg szaftját, és kivillanó bokák és dekoltázsok helyett a kidomborodó pinapiercingeket stíröli, de azért majd csak lesz valahogy.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr201241370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.07.12. 12:15:22

"Kenedi János nem volt mindig ilyen megértő az őket, és rajtuk keresztül a Demokratikus Ellenzéket eláruló ügynökökkel. ""Kezdesz olyan hülye lenni, mint a Bence Jancsi meg a Kis Gyuri" - válaszolta atyai barátom, Sükösd Mihály, akivel először megosztottam kételyeimet. Csak jóval később tudtam meg, hogy atyai jósága mögött egy egész szervezet áll. Leesett az állam, és úgy is maradt bénán a fél pofám majd egy évig, annyira megdöbbentett Sükösd beismerő vallomása a Széchényi Könyvtár dohányzójában, miszerint éjjeli kikötőhelyemen, a Berlin Kávéházban ő délelőttönként, persze csak néhanapján, az utánam érdeklődő nyomozókat is megpróbálja bevonni az irántam való szeretet körébe, hisz "nekem is jobb, ha egy gondolataimat ismerő, elfogulatlan barátom, s nem holmi tájékozatlan besúgó ad felvilágosításokat rólam"" - írja Kenedi Elhülyülésem története című, 1986-ban Párizsban a Magyar Füzetek kiadásában megjelent könyvében, és az idézett szövegből nem érzékelhető, hogy a spicli Sükösdöt a Szolgálat áldozatának tekintette volna. Ehelyett - szerintem igen érthetően - olyan fokú döbbenetet váltott ki belőle barátja árulása, hogy arcidegbénulást kapott."

Petri Lukács Ádám

Gift 2009.07.12. 12:18:01

@tölgy:
ezt nem lehet csinálni murcival! itt a határ, elég legyen! még egy lépés, és sükösd is gonosz lesz! :)))

vincent.freeman 2009.07.12. 12:22:01

Az utolsó mondat nagyon geil lett. Gyros meg pinapiercing, ugyanmár.

Bell & Sebastian 2009.07.12. 17:13:00

Murci!

Szeretem az írásait, lendüljön már át végre a sötétenlátás mélypontján!

(meglehet, csak azt érzi, nemsoká' lerepül a födő/vihar lesz)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.07.12. 20:29:56

üdv a uraknak
Tölgy, maga igazi gyöngyhalász...
Ez ered. egy magánlogba hányt poszt, ezért utólag is fogjuk rá a nyárra és a melgre a minőségét - és ígérem, lesz vidámabb, hóbortosabb is! :)
(Addig is fenjék pengéiket a köv. Spiró-poszthoz)

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.07.12. 21:46:42

@murci/szamárfül: Erről miért nincs poszt itt a reakción, pl?

Bell & Sebastian 2009.07.13. 01:17:23

@murci/szamárfül:

Segítek, de nem fog örülni, (másodközlés).
Idézem (más poszt, általam másnak adott válasz, vitában):


@berciXcore

1., Te teljesen hülyére veszel
2., Fiatal vagy, most még a napos oldalon
3., Kiművelt provó

"Nem kell velük üzletelni!" -javaslod, mármint a zsidókkal. Hát akkor éhendöglünk, mert ha nagyáruházba-, bankba-, orvoshoz-, ügyvédhez-, iskolába mész, nagy eséllyel találkozol, -ha nem is a személyükkel-, a képviselőjükkel, ugyanis hasonló körülmények közt született Horthy alatt Európa első zsidótörvénye.
A mieink a leggátlástalanabbak!

Képzeld el azt a humoros helyzetet, hogy a kamerák előtt a kormány tagjai bokára engedik a pendelyüket, persze szemből.

Anélkül, hogy vitára bocsátanám, elmondom a jövőt. SzDSz átfazonírozás után befekszik a Fidesz alá és orgazmust színlelve nyögdécsel, a Maszop meg a háttérben összedolgozik a Jobbikkal, így aztán ismét a cionizmus mentén osztódnak a térfelek, amíg le nem züllünk: létszámban, gazdaságban, tudásban, mentalitásban a béka segge alá végleg. Akkor aztán...

Ja, itt Európában a régi tagállamokban sokkal nagyobb az ellenérzés a zsidók iránt, de ez nem a reklám helye.
(Biztosan több a tapasztalatuk, minket most sokkol a mocsok, de megy a brainwashing ezerrel, ugye Berci?)

A "Zeitgeist" idevonatkozó részeit a Youtube már törölte, a Google -on fellelhető, terjesztését, birtoklását jópár országban "díjazzák".

Aki kíváncsi a magyar jövőre nézze csak meg, megfordul vele a világ, pontosabban benne, a hányinger garantált.

Hát így valahogy működik a cionizmus... Szegény Hazánk, csak nehogy visszahívjuk az Oroszt pár év múlva!
(próbáltuk már, Fletót azóta is injekciózzák...)

Elnézést kérek, ha nem idevaló vagy túl szókimondó töröljétek, légyszi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.07.13. 06:20:12

Legalább ne a velejéig korrupt és egyben elnyomó századvégi urambátyám korszak lenne az ideál tárgya ...
süti beállítások módosítása