Kik a Reakció olvasói?
2009. június 24. írta: TuRuL_2k2

Kik a Reakció olvasói?

  Tegnap végre túlestem a szakdolgozat-védésemen, így elkezdhetem ledolgozni a reakciós kérdőívvel kapcsolatos adósságaimat. Szeretném még egyszer megköszönni annak a 818 embernek, aki vette a fáradságot és megválaszolta kérdéseinket.

  Több poszton keresztül zajlik majd az elemzés, a kutatás demográfiai blokkjának eredményeivel indítunk. Egyrészt, ez már ki van értékelve, másrészt az olvasókat is érdekelheti, hogy kikkel került egy klubba. (Elnézést a csúnya táblázatokért, de már így is annyi felesleges html-kódot kellett kiszedegetni a forráskódból, hogy eluntam az életemet.)

Nem
Teljes népesség (%)
Internetezők
(%)
Reakció blog olvasói (%)
férfi
47
50
88
53
50
12
Válaszadók megoszlása nemek szerint
 
  Korábban is tudtuk, hogy olvasóink között (erősen közélet-központú témáink miatt) elsősorban férfiakat találunk: a blogot a Facebookon rajongóként megjelölők (356 ember) közül csak minden ötödik nő.1 A felmérés még a vártnál is erőteljesebb férfi-dominanciát mutat: a látogatók 88%-a az erősebb nemhez tartozik – ennél még a legtöbb autós magazin olvasótáborában is alacsonyabb az arányuk.2
 
Korosztály
Teljes népesség (%)
Internetezők
(NMA, %)
Internetezők (VMR3, %)
Reakció blog olvasói (%)
15-17 éves
4
8
14
0,5
18-29 éves
21
32
35
45
30-39 éves
17
21
23
39,4
40-49 éves
16
18
18
8,8
50-59 éves
17
14
 
10
4,5
60 év felett
25
6
1,7
Válaszadók megoszlása életkor szerint
 
  Az olvasótábor életkori összetételéről szintén a Facebookon regisztrált rajongók statisztikái alapján rendelkezhettünk előzetes feltételezésekkel: ott 2%-uk legfeljebb 17 éves, 36% 18-24, 50% 25-34, 9% 35-44 év közötti, 3% pedig legalább 45 éves. A kapott válaszok alapján a blog táborának életkori összetétele ettől számottevően eltér, például csal 20%-uk tartozik a 18-24 korosztályba.
 
  A táblázatból kitűnik, hogy a blog olvasóinak 85%-a a 18-39 korosztályhoz tartozik. A NMA szerint az internetezők 53, a VMR szerint 58%-a 18 és 39 év közötti, tehát a Reakció olvasói között erősen felülreprezentáltak (különösen a 30-39 évesek).
 
Iskolai végzettség
Teljes népesség (%)
Internetezők
(NMA, %)
Internetezők
(VMR4, %)
Reakció blog olvasói (%)
8 általános alatt
8
1
 
18
0,1
8 általános
30
20
0,7
szakmunkásképző
21
17
12
0,6
középiskola
28
39
44
27,9
főiskola, egyetem
13
23
26
70,6
Válaszadók megoszlása iskolázottság szerint
 
  Látható, hogy a blog olvasótáborának iskolázottsága messze meghaladja a teljes népességre jellemző szintet, de az internethasználókét is. Mivel várható volt, hogy sok válaszadó rendelkezik majd felsőfokú végzettséggel, ezért nagyobb részletezettséggel tettük fel a kérdést. Így kiderült, hogy az olvasók 17,1%-ának van főiskolai végzettsége, 47,5%-ának egyetemi diplomája, 6%-uk pedig PhD. fokozattal rendelkezik.
 
  Ráadásul, ha csak a középiskolai végzettséggel rendelkező 227 válaszadót vizsgáljuk, akkor 22. kérdésre adott válaszaikból kiderül, hogy közülük 144-en (63,4%-uk) még diákok, illetve hallgatók, azaz esetükben a későbbiekben valószínűsíthető magasabb iskolai végzettség megszerzése.
 
Lakhely
Teljes népesség (%)
Internetezők
(NMA, %)
Internetezők
(VMR5, %)
Reakció blog olvasói (%)6
Budapest
17
21
30
54,6 (60,1)
megyeszékhely
18
22
 
47
13,8 (15,2)
egyéb város
32
33
14,1 (15,5)
község
32
25
23
8,4 (9,3)
külföld7
-
-
-
9 (-)
Válaszadók megoszlása lakhely szerint
Régiók
Teljes népesség (%)
Internetezők
(%)
Reakció blog olvasói (%)8
Budapest
17
21
54,6 (60,1)
vidék
83
79
36,4 (39,9)
Észak-Magyarország
12
11
3,5 (3,9)
Észak-Alföld
15
13
4 (4,4)
Dél-Alföld
13
14
5,5 (6,1)
Közép-Magyarország
29
32
8 (8,7)
Közép-Dunántúl
11
11
6,2 (6,8)
Nyugat-Dunántúl
10
11
5,7 (6,2)
Dél-Dunántúl
10
9
3,6 (4)
külföld9
-
-
9 (-)
Válaszadók megoszlása földrajzi régiók szerint
 
  A két táblázatból egyértelműen látszik, hogy a blog olvasói körében a fővárosban élők erősen felül-, az egyéb városokban és községekben élők pedig nagyon alulreprezentáltak. A válaszokból kiderül, hogy érdemes volt a „külföld” kategóriát külön válaszlehetőségként megadni, mivel a válaszadók 9%-a az ország határain kívülről olvassa a blogot.
 
Foglalkozás / státusz
Teljes népesség (%)
Internetezők
(%)
Reakció blog olvasói (%)
Vállalkozó, vezető
6
11
12,2
Szellemi foglalkozású
15
26
56,7
Fizikai dolgozó
24
22
3
Diák/hallgató
11
22
23,4
Nyugdíjas
33
10
1,4
Munkanélküli
6
4
2,7
A válaszadók foglalkozása/státusza
 
  A blog olvasói körében az összes internetezőhöz képest a szellemi foglalkozásúak erősen felülreprezentáltak, míg a nyugdíjasok és fizikai dolgozók aránya jóval alacsonyabb, mint az internethasználók között.
 
Háztartásnagyság
Teljes népesség (%)
Internetezők
(%)
Reakció blog olvasói (%)
1 fős háztartás
20
10
21,3
2 fős háztartás
31
24
27,5
3 fős háztartás
21
27
22,6
4 fős háztartás
18
27
17,8
5 és több fős háztartás
11
12
10,8
A válaszadók háztartásnagysága
 
  A Reakció blog látogatói közül legtöbben 2 fős háztartásban élnek, illetve nagyjából ugyanannyian laknak egyedül, mint harmadmagukkal. Mindössze 11 százalékuk él egy fedél alatt 4 vagy több emberrel. Érdekes, hogy az olvasók háztartásnagyságának megoszlása szinte teljesen megegyezik a teljes népességével, annak ellenére, hogy minden más demográfiai mutatója nagyon eltér attól.
 
Háztartás nettó jövedelme (Ft)
Teljes népesség (%)
Internetezők
(%)
Reakció blog olvasói (%)
60.000 alatt
7
2
2,3
60.001 - 90.000
11
4
3,2
90.001 - 120.000
12
7
6,1
120.001 - 180.000
17
16
20
180.001 felett
17
26
61,6
válaszhiány
36
45
6,8
Válaszadók megoszlása háztartásuk jövedelme szerint
 
  A Reakció olvasók jóval magasabb jövedelmű háztartásban élnek, mint egy átlagos magyar vagy átlagos magyar internethasználó. Összehasonlításképpen: az Index olvasóinak 40, az Origo olvasóinak 36 és a Startlap olvasóinak 30 százaléka esik a 180.001 Ft feletti háztartási jövedelmű kategóriába.10
 
  A felmérés alapján a tipikus Reakció-olvasó 24-29 év közötti, Budapesten élő, felsőfokú végzettséggel rendelkező férfi, aki szellemi munkát végez, 2 fős háztartásban él, melynek jövedelme meghaladja a havi nettó 180.000 forintot.

 

---
 
2NMA (2008), pp. 28-103.
3NRC Piackutató (2008a), p. 2.
4NRC Piackutató (2008a), p. 3.
5NRC Piackutató (2008a), p. 4.
6Zárójelben az olvasók lakóhelyének összetétele, ha (a NMA és a VMR adataival való összehasonlíthatóság érdekében) kiszűrjük a külföldön lakó válaszadókat
7A NMA adatfelvétele személyes megkérdezéssel, Magyarországon történik, ezért ez a válaszlehetőség nem szerepel benne, a VMR is csak a hazai internethasználókkal foglalkozik.
8Zárójelben az olvasók lakóhelyének összetétele, ha (a NMA-sel való összehasonlíthatóság érdekében) kiszűrjük a külföldön lakó válaszadókat
9A NMA adatfelvétele személyes megkérdezéssel, Magyarországon történik, ezért ez a válaszlehetőség nem szerepel benne, a VMR is csak a hazai internethasználókkal foglalkozik.
10GfK – Szonda (2008), pp. 107-111.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr341204980

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 25-39 éves, felsőfokú végzettségű, férfi – A Mandiner olvasói I. 2010.03.23. 15:39:32

  Tavalyi felmérésünk után idén is készítettünk egy kis kutatást a Mandiner olvasótáboráról. A 2010. február 15. és 25. között véletlenszerűen kiválasztott látogatóinknak felugró kérdőívünket 696-an töltötték ki.   Összefoglaló...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nénike · http://mandiner.hu 2009.06.24. 12:14:54

Két fős háztartásban él a legtöbb olvasónk? (Anyuval, vagy a csajával gondolom.)Ez drámai. Mikola doktor forog a zakójában...

Nemzethalál.

civilkontrol 2009.06.24. 12:19:10

@nénike: A lyányok közönyéről nem is beszélve :o(
Azért ettől függetlenül imponáló a mérleg.
Gratula az átlagon fölüli, kifejezetten igényes blog igényes szerkesztőségének és közösségének ;o)

Kenguru 2009.06.24. 12:21:02

Nomost semmlyen VALOS statisztikai adat nincs az emberek valodi jovedelemrol.

Tehat a velhetoen oszinte anonim valaszokat osszevetni a hivatalos statisztikaval hibas.

A versenyszfera legnagyobb foglalkoztatoi a KKV-k. Az o alkalmazottaiknak legalabb a 2/3 "nem hivatalos", a statisztikakaban meg nem jeleno modon is kap fizetest.

Es akkor meg nem szoltam arrol, hogy a munkenelkuleik jelenos resze is dolgozik feketen.

meronem 2009.06.24. 12:42:27

@nénike: hát, akinek gyereke van, lehet, hogy nem ér rá blogolgatni annyit, mint előtte

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.24. 12:52:04

@Kenguru: nem vagyok a téma szakértője, de egy anonim közvéleménykutatásban miért írna be valaki magasabb jövedelmet a valóságosnál? ilyen erővel a lakhely és a végzettség adatai is értelmezhetetlenek lennének.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.24. 12:55:14

a legkeményebb a hat százaléknyi PhD-s olvasó, meg vagyunk tisztelve.

devuscka 2009.06.24. 12:56:22

Épp ideje volt már!

Érdeklődve olvastam, de nem okozott a 'demográfiai blokk ' meglepetést.
A kommenteket olvasva kb. hasonlóra lőttem volna be a blog olvasó közönség életkorát és végzettségét.
A diákléttel és életkorral összefügg
a háztartás nagyság is.
Egyedül a NŐ-k aránya szomorú. (de ezt tapasztalom a környezetemben is)

@civilkontrol:
"Gratula az átlagon fölüli, kifejezetten igényes blog igényes szerkesztőségének és közösségének ;o) "
Egyetértek!
(bár most a választások utáni 'leengedés' miatt(?), a megszokott szintet a 'Hova tűnt démon?'-ban tartják a kommentelők. :P
Pedig néhány külön bejegyzésre alkalmas témát is felvetnek ott..)

Kenguru 2009.06.24. 12:58:24

@rajcsányi.gellért (ergé): Hat pont ezt mondnom.
Az anomim kerdoiv az pontos, a hivatalos(APEH, KSH) az hazugsagon alapul.

Tehat a Reakcio olvasoi nem annyival magasabb jovedelmuek az atlagnal(sot), mint amennyire tunik.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.24. 12:59:42

@rajcsányi.gellért (ergé): Nem a'sszondja. Hanem, hogy annyira nem lóg ki az átlagból (szerinte) ez az arány, mivel a hivatalos statisztika torzít, lefelé.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 13:03:48

@nénike:
Viszont mivel a zöm 30-as, pár év múlva átmennek 3 fős családba, tudja, a biológiai óra:)

rognork 2009.06.24. 13:11:24

örülök, hogy a főnyájhoz tartozhatok. itt sem vagyok kisebbség, juhhéééééé!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.24. 13:23:14

@Kenguru:
A viszonyítási alapként használt adatok is anonim felmérésből, a Szonda-GfK Nemzeti MédiaAnalíziséből származnak, nem a KSH-tól. (Ez - még ha nem is a legegyértelműbben, de - kiderül a lábjegyzetből.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.24. 13:25:20

@devuscka:
Tisztelet a Hová tűnt démon? kommentelőinek. :)
Minket még mindig erősen leterhel a Mandiner fejlesztése-szerkesztése + egyes szerzőink korán érkező sziesztája. :]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.24. 13:27:51

És úgytűnik, az olvasóközönség idősebb, mint a szerzőgárda. Ez a kommentekből is érzékelhető volt már . )

Stoney Hill Billy 2009.06.24. 13:32:05

Üdv mind a 30 Dél-Dunántúli olvasóknak!
A csajok mind innen vannak! (remélem)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.24. 13:40:36

@gloire: miért gondolod, hogy idősebb az olvasóközönség?

devuscka 2009.06.24. 13:44:44

@TuRuL_2k2:

Jaja, tisztelet :)
értem. :)
(a szieszta nálunk is jöhetne már)

@Stoney Hill Billy:
Szép remények, de máshol is nőnek 'virágok'.. ;) - csak úgy tűnik ritkák.

bomi 2009.06.24. 13:50:16

@Stoney Hill Billy: arról nem is beszélve, hogy a 28-ból (kettőnket levonva) nehezen jöhet össze ~100 hölgy ;-)

Stoney Hill Billy 2009.06.24. 13:52:23

@bomi: elég a 28, hagyunk másnak is

reality 2009.06.24. 14:23:39

@lelkylola: Ők a 45%-ba tartózók. :)

indus 2009.06.24. 14:45:21

@civilkontrol:
A gratuláció helyett inkább siránkozzunk!
Hogy miért is, mert a többségében 20-40 év közötti, felsőfoku végzettséggel rendelkező fővárosi férfi blogolvasó akár hogy is nézzük, nincs arányban a kommnetelők társadalmi összetételével. Mert az odáig oké hogy Falafel, civilkontrol, és még sorolhatnám nagy valószinüséggel 20 és 40 év közötti nemrég Bp-re költözött férfi, de hogy felsőfoku intézmény közelében jártak az majdnemhogy kizárt!
Tehát ezzenel szeretném a szinvonal emelése érdekében megkérni minden tanult, iskolázott blogolvasót, hogy vegye a fáradtságot és néha napján ne csak olvassa hanem kommnetelje a megjelenő posztokat!
Előre is köszönettel!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 14:58:36

@indus:
Honnan tudod? Manapság egy diploma már nem nagyon jelent semmit. Ismertem több olyan pályakezdő mérnököt, akiknek nem sikerült megnevezni az első magyar királyt.

bz249 2009.06.24. 15:02:39

@Őrnagy Őrnagy: az már túlhaladott ismeret. Az utolsót kellett volna megkérdeznie, mert az a frissített verzió, azt kell ismernie egy mérnöknek.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.24. 15:11:52

@bz249: :)))

Habsburg Ottó tehát egy piacról kivont progi, Habsburg György pedig egy béta verzió.

Téglagyári Megálló 2009.06.24. 15:12:45

@rajcsányi.gellért (ergé):

Én inkább lecseszném őket, publikálás helyett klikkolnak!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.24. 15:29:34

hát, nem egy csajozós blog, az biztos... :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.24. 15:41:30

12%? hát csajozni nem érdemes idejárni! :)

de legalább elitklub

Kündű kitöltötte?!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 15:53:34

@murci/szamárfül:
Az elitklub a Tirpák. Ez pedig egy neofideszes heccblog.

@Grift:

Arra ott a csángó táncház. Kb 1 férfira jut 5 nő.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:02:41

@Őrnagy Őrnagy:
tarisznyás csajok, pfff! :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:05:38

@Grift:
Nem csak. 50% nem az. Van 25% tarsolyos is. És ha leveszik a tarisznyát, akkor nem mind1?
( többek között az ilyen kommentek miatt kevés itt a szebbik nem)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:07:32

@Őrnagy Őrnagy:
és ez egy elitklub. lol
nem mindegy, mert a tarsolylemez levételig is el kell jutni valahogy, és az egy kínos folyamat egy ilyen néplánnyal...

ValleyFloydRoad 2009.06.24. 16:11:30

Érdekes volt olvasni, de asszem semmi meglepő nincs benne.Kb. erre számítottam. Kitöltöttem én is, és szinte mindenhol a "többséghez" tartozom (Bp, 37yo, 2fő, szellemi munka,jöv., férfi, stb.), így mondhatom, hogy "átlag" Reakció-olvasó vagyok. Ha azt nézem, hogy 20-40 éves között találni a legtöbb törzsolvasót, akkor egy pár év múlva történő kutatásban elképzelhető, hogy a születenedő gyerekek miatt az egy főre jutó jövdelem kisebb lenne mondjuk. Még az is érdekes lehet, hogy ki hogyan lett reakciós? Jómagam pl. UFI, Reakció nyomtatott majd Reakció blog, permanens fejlődés:-)
Talán meglepő a hapsik nagy aránya, de ha belegondolok, sok csajt én sem ismerek, aki bármilyen blogot is olvasna. Munkatársak között több a csaj, de inkább fórumoznak,azt is célirányosan, szinte semmilyen blogot nem olvasnak. De pl. napilapot sem (boardsheet)olvasnak annyian szerintem, mint a férfiak. De megintcsak azokból tudok kiindulni, akik körülöttem vannak, élnek, de valahogy a "hivatalos" statisztika is alátámasztja ezeket a megérzéseket, tapasztalatokat.
Ja és így tovább srácok (és csajok:-)), jók a cikkek, a Goldenblog szavazáson is kattintgatok a Reakcióra szorgalmasan:-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.24. 16:31:30

@ValleyFloydRoad:
"Még az is érdekes lehet, hogy ki hogyan lett reakciós? Jómagam pl. UFI, Reakció nyomtatott majd Reakció blog, permanens fejlődés:-)"

Volt félig-meddig erre vonatkozó kérdésünk, meglepően sok blogolvasónk olvasta a nyomtatottat is. De ezt majd egy másik elemzésben. :)

civilkontrol 2009.06.24. 16:45:51

A lyánykákra is van megoldás. 1-1 "Mit sütött ma Dávid Ibolya" poszt csodákra képes :o))))

heima (törölt) 2009.06.24. 16:46:07

@Kenguru: szerintem a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatása terén a kkv-k messze elmaradnak a multik mögött. Meg az itteni tipikus jövedelmeket se a magyar kkv-k szokása osztogatni...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.24. 16:56:57

@lelkylola:

"És a nők hány évesek?"

Jó kérdés, dehát te hozzáférsz az adatokhoz, nem?
Bár ezt firtatni nem túl illendő, de azért én megkockáztatnám, hogy a 12%-nyi nő legalább 50%-a 40+ ezen a blogon. Ha nem így van, nyugodtan javítsatok ki.

reality 2009.06.24. 17:19:37

@Úlfhéðinn: Én nem hiszem. Szerintem 30+ az átlag. Remélem. :)
És arra is kíváncsi lennék,, milyen a nők átlagos iskolázottsága.

kappel 2009.06.24. 17:28:37

Azt hiszem nem vizsgáltátok (pedig érdekes lehetne), hogy a fővárosiak echte budaiak/pestiek, vagy olyan egy(néhány) éve (átmenetileg) itt élő vidéki jöttmentek mint én - vagy épp fordítva (bár a törzsközönség életkoránál fogva valszleg meglehetősen mobil, emiatt is nehéz rá válaszolni, pl. ergé, v. turul mit írnátok? főváros, vagy pannónia? :)
emiatt szépen behúztam az Észak-dunántúli községet, amúgy típuspéldány volnék. :)
a klerikális reakció arányára leszek kiváncsi.
szamárfül/murci: csak a recepteket ne! a reakció a végén elkezd erősen nyomulni a női témákra :)
amúgy valleyfloyd lyányokkal kapcs. netezési tapasztalatait csak megerősíteni tudom

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.24. 17:57:11

@kappel: röhögj ki, de már nem emlékszem, melyiket ikszeltem be, a fővárost vagy a vidéki kisvárost :) hangulatomtól és tartózkodási helyemtől is függ. de asszem a fővárost jelöltem be, munkám ideköt.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.24. 17:58:27

@reality:

"Én nem hiszem. Szerintem 30+ az átlag."

Meglepődnék, ha így lenne.
A 30 körüli nők nem ilyesmivel foglalkoznak. Hál'istennek, teszem hozzá. Van jobb dolguk.

"Remélem. :)"

Nemtom, sztem amúgy nem oszt nem szoroz. Tudod, this is the internet, where men are men, women are men, and little girls are FBI agents...

tistedur 2009.06.24. 18:26:42

@Úlfhéðinn: :DD
receptek tényleg nem kellenek - habár én pont nem vagyok átlag reakció-olvasó

teknős 2009.06.24. 18:36:42

@devuscka: Ezen ne csodálkozz! Én is erősen elgondolkodtam azon, hogy nekem, egy konzervatív negyvenes nőnek, van-e keresnivalója egy olyan blogon, ahol Falafel öncélú trágárkodását szó nélkül eltűrik.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.06.24. 19:05:33

@murci/szamárfül: "de legalább elitklub"
Ez nagyon vicces volt, szamárfül!
Őszinte részvétem, ha neked ez az elit.

teknős 2009.06.24. 19:15:43

@Spirál: No, igen. Ahol te ott vagy nehéz elitről beszélni...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.24. 19:16:38

@teknős:

falafel nem trágár. csak szókimondó.
te meg az ilyen megjegyzésekkel feljelentő vagy. ki szeretnéd zárni aki csúnyán beszél. ez nem szép dolog ám! :)
érdekes, hogy mindíg van olyan, aki feljelentgeti a kommentelőket... milyen emberek vanak...

reality 2009.06.24. 19:33:24

@Úlfhéðinn: Ugyanezt elmondhatjuk a 25-40 közötti pasikról is. Tehát itt csak 40+ női és 50+ férfi kommentelők vannak. :)

HToma 2009.06.24. 19:34:24

@TuRuL_2k2: Épp most költöztünk át. A Te egyik posztodat foglalta el Doomhammer :)
reakcio.blog.hu/2006/06/09/mindennek_az_arviz_az_oka

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.06.24. 19:59:18

Sziasztok!
Juhééé, tehát ha olvaslak Benneteket, akkor én is AZ leszek? De izgi! Amúgy tényleg olvasom a blogot, csak eddig nem jutottam szóhoz. Most viszont a statisztika alapján... ! Igen!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.24. 20:11:02

@reality:

"Ugyanezt elmondhatjuk a 25-40 közötti pasikról is. Tehát itt csak 40+ női és 50+ férfi kommentelők vannak. :)"

Nem, konkrétan arra gondoltam, hogy a 30 körüli nők többségének kicsi gyereke van.
A 30 körüli férfiak meg bele-belenéznek néhány blogba, szigorúan munkaidőben*.
Amúgy nekik (nekünk) is van jobb dolgu(n)k out of office...
Általában én se nagyon szólok hozzá 5 után, ez a mostani időszak kivétel. ;)

*Kár lenne tagadni, már írtam, h meggyőződésem szerint ha ez nem így lenne, pl. az index 2 hét alatt csődbe menne.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.24. 20:41:38

@Úlfhéðinn: nem férek hozzá az adatokhoz. Turul néhány elemzést átküldött, de abban nem volt benne a nők életkora, viszont a facebook-on a Reakció klubos nők fiatalok és szépek.

@teknős: sokat gondolkodtam én is falafelen, mert nagyon trágár, ami az én finom, női lelkivilágomat is zavarja. De szerintem nagyon jó, hogy nem moderálunk, mert ez a szabadság. Az Internet nagyon durva, néha kiborultam rajta, de aztán megtanultam teljesen figyelmen kívül hagyni azokat a megjegyzéseket, amelyek csak a bunkóskodásról szólnak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.24. 20:49:38

@TuRuL_2k2:
Kitől védted meg a dolgozatodat? A rászarni készülő legyektől? Hány esztendő a WC-s Néni Képző Népi Főiskola?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.24. 20:51:11

@lelkylola:

"nem férek hozzá az adatokhoz. Turul néhány elemzést átküldött, de abban nem volt benne a nők életkora, viszont a facebook-on a Reakció klubos nők fiatalok és szépek."

Oké, oké, nem akarom ezt nagyon firtatni. Ha Turul akarja, majd ír egy számot, ha nem, akkor is megleszünk valahogy. :)
Nekem a blogon kommentelő nickek alapján lett ez a tippem, a Facebook klubotokat nem láttam.
Persze lehet, h valaki rajta van a Facebook-on, de nem kommentel.
Végülis sokat nem számít, itt úgyis mindenki csak egy nick (vagy több nick).

remetebal 2009.06.24. 21:01:56

@indus:

"Tehát ezzenel szeretném a szinvonal emelése érdekében megkérni minden tanult, iskolázott blogolvasót, hogy vegye a fáradtságot és néha napján ne csak olvassa hanem kommnetelje a megjelenő posztokat!"

---
Ehhez két megjegyzésem lenne:

1. Ha jól emlékszem, volt olyan kérdés is, amely a kommentek elolvasására vonatkozott. Bevallom, én személy szerint a válaszadás közben döbbentem rá, hogy szinte sosem olvasom a kommenteket. Ezt követően regisztráltam csupán.

2. Noha 8-9 éve még aktívan fórumoztam, az volt a tapasztalatom, hogy igen hamar az "anyázás" kategóriájába csap át bármilyen vélemény képviselete. Itt - számomra is meglepő módon - nem ez lett a tapasztalatom.
Hülye mindenhol van, de itt a mindenkori átlagnál lényegesen kevesebb. Következésképp szerintem többeknek (a ma még "némáknak") el kell jutniuk odáig, hogy merjék vállalni a véleményüket, majd ne háborodjanak fel egy másik (esetleg bárdolatlan) ellenvélemény olvastán.

Végül egy kiegészítés(az általad említettek nickekre nem vonatkozóan): Sosem szerencsés kiindulni abból, hogy kinek milyen végzettsége van. Egészen szofisztikált véleményt is tud képviselni "papírral" nem rendelkező ember, de még több az, akinek papírja ugyan van róla, hogy "elittag", valójában azonban csak egy újabb bunkó.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.24. 21:09:51

@remetebal:
Válaszadóink elsöprő többsége a hozzászólásokat is olvassa. Érthető, hiszen sokszor jobbak, mint maguk a bejegyzések. ;)

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.24. 23:28:14

jajj gyerekek, igazán jót nevettem, amikor lola falafeles kommentje után olvastam rögtön falafel kommentjét. @TuRuL_2k2: amúgy te is viccelsz nyilván, hogy jobbak, mert nyilván nem lehet összehasonlítani, de jók, persze :)

___________________________ (törölt) 2009.06.24. 23:31:23

"A felmérés alapján a tipikus Reakció-olvasó 24-29 év közötti, Budapesten élő, felsőfokú végzettséggel rendelkező férfi, aki szellemi munkát végez, 2 fős háztartásban él, melynek jövedelme meghaladja a havi nettó 180.000 forintot."

Na, ezt megmondtam volna kapásból, a kommentek stílusa alapján, de így persze todományosabb ;-)))

Ara Jerezian 2009.06.25. 02:39:58

Ott olvassák kevesen a reakciót, ahol erős volt a jobbik. Van összefüggés? :)

Ja, és hogy alakult a szerzői népszerűségi lista?

martonx 2009.06.25. 08:08:10

Az a néhány 15 éves, akik rendszeresen reakciót olvasnak, se lehetnek normálisak. Én olyan idős koromban csak a csajokra, meg a piára koncentráltam :-)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.25. 09:30:44

@martonx:

"Az a néhány 15 éves, akik rendszeresen reakciót olvasnak, se lehetnek normálisak."

Hát, biztos, h nem azok. Én sajnálom őket.

Téglagyári Megálló 2009.06.25. 10:56:05

@teknős:

Nem tudom segít-e abban, hogy itt maradj, de én kérek elnézést Mr. Falafel kirohanásaiért. Máskülönben: szerinted lehetne rá hatni?

Téglagyári Megálló 2009.06.25. 10:59:03

@Mr Falafel:

Ha egyszer Woody Allen filmet forgat majd a pesti zsidókról, te leszel a negatív hős.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.25. 11:01:55

@Téglagyári Megálló:

Volt ma már egy tisztességes, kendőzetlen Mr Falrafel zsidózás?
Mi lesz már, ébresztő magyarok!
:o)

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.06.25. 12:43:29

Ez azért meglepő. Ilyen kevés Reakciós kétkezi munkás van... (Kicsit egyedül érzem magam:))

Uzoni Ábel · http://ezerleutes.freeblog.hu/ 2009.06.25. 12:43:50

Jo munka, gratulalok. Mar elore kivancsi voltam, h. vajh' hany hataron tuli (Karpat-medencei) olvasoja bukkan elo a reakcionak, es erre tessek, csak kulfold kategoria volt. Na mindegy, de veletlenul nem kozolhetok a RO, SRB, SK, UA, HR viszonylatok? (Erdely, Felvidek... azokat hosszabb leirni). Ha mar a szekelyek kitalaltak a .sic internetvegzodest, legyunk annyira otthon a netterkepen :-)

teknős 2009.06.25. 13:09:35

@Grift: Rosszul látod a dolgokat. Először is nem azt írtam, kértem, hogy távolítsa el valaki innen Falafelt, hanem, hogy talán ez az oka, hogy mics itt nő. Én azok közé tartozónak vélem magamat, aki szellemiekben felveszi a versenyt a férfiakkal, de nem akar férfivá válni, ezért ezt nem tudom és akarom elfogadni. Ha több lenne itt a nő, nyilvánvalóan nem lehetne ezt a stílust elfogadni.

Nem vagyok prüd, úgy gondolom van helye bizonyos szabadszájúságnak, sőt, lehet élni időnként trágársággal is, ha célravezető,de Falafel öncélúan és érvek helyett esik neki bárkinek, amit nem kellene hagyni és tűrni.

Egy igazi proli, akinek kilóg a kapanyél a szájából és akit értelmiségi körökből ki kellene nézni és nem elfogadni, mert beszennyez mindent.

teknős 2009.06.25. 13:14:45

@Téglagyári Megálló: Nem. De vigyázni kellene, hogy valami megkülönböztesse az értelmiséget a prolitól. Ők azok, akiken a diploma sem segített, megmaradtak a páriaszinten. Egyébként maradtam, köszönöm a marasztalást. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.25. 16:08:48

@Pinkerton:

"Maga vón az egyik? ;>"

Nem, én még csak 12 vagyok, 15 éves koromra remélem kinövöm ezt a buta szokást...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.25. 17:51:03

@Uzoni Ábel:
Sajnos nem kérdeztünk rá külön, hogy valaki szomszédos országban él-e - már folyt a lekérdezés, amikor eszembe jutott, hogy ez is kéne.

Alfőmérnök 2009.06.25. 18:10:40

@indus:
Szerintem meg Te nem jártál felsőfokÚ intézmény közelében, mert foggalmad sincs róla, hogy milyen emberek (is) járnak ilyen intézményeknek nem_csak_a_közelébe.

2009.06.25. 18:52:44

Észak-Alföld: 4%

Ebből is látszik, hogy mi nem pofázunk róla, hanem csináljuk. Hogy mit, az még kérdéses.

Kopiás Attila Steve 2009.06.26. 01:38:05

Én írtam aggályaimat már a kérdőív postjánál is. Most itt megdobnám azzal, hogy ez a statisztika azon Reakció olvasókról szól, akik hajlandóak idejüket és energiájukat erre szánni. Szerintem ez jelentős mértékben szűri a közönséget, kicsit olyan, mintha a közvéleménykutatások az alapján zajlanának, hogy be kell telefonálni és megválaszolni az óriásplakáton kint lévő kérdéseket...

Ettől függetlenül érdekes, csak szerintem nem az olvasókról, még nem is feltétlenül a kommentelőkről, viszont egész biztosan a kérdőív-kitöltőkről kapunk infót...

A nők alulreprezentáltsága is ideköthető szerintem. Szűkebb környezetemben elég sok társadalom/politika iránt érdeklődő hölgy van, sokakról tudom, hogy olvasnak idevágó blogokat, némelyek még kommenteket is, olyanról viszont nem tudok, aki kommentelne is. Ennek több oka is lehet. Az egyik nyilván a teknős által is említett hangulat. A pasik nagy része valahogy érzéketlenebb erre, azaz nagyon nem zavar minket, amikor eldurvul a téma, cserébe viszont nem is figyelünk oda, hogy mi ne durvítsuk. A nők nagy része (nem lehet persze általánosítani) viszont érzékenyebb a környezeti feltételekre, gondoljunk csak a balul sikerült randijainkra. Ahogy a legtöbben igénylik a romantikához a megfelelő fényviszonyokat, zenét, egyéb érzelem-befolyásoló körülményeket, ugyanígy a gondolataik megosztásához is fontos számukra hogy megfelelően ihletett körülmények legyenek, nyitott és kedves legyen a társaság stb. Szerintem ez eléggé befolyásoló tényező, persze a kialakult sztereotíp nemi szerepek mellett. Illetve amellett, hogy mi pasik általában jobban szeretünk fontoskodni. Simán el tudom képzelni, hogy arányait tekintve nagyobb a női látogatók aránya, csak nem érezték fontosnak, hogy jelezzék ittlétüket. Márpedig ha a válaszadási hajlandóság fele akkora a nőknél, mint a pasiknál, akkor majd' kétszerekkora a valódi százalékos arányuk, de ezt persze nem tudhatjuk...

Sebastian Knight 2009.06.26. 13:32:49

@Spirál:
Az igazság gyakran idegesítő. Nézz vele szembe, dolgozd fel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.02. 00:14:06

"a reakció olvasói az elithez tartoznak"
ez igen
süti beállítások módosítása