Reakciós tehetségkutató: frísztájl frizbi
2009. június 22. írta: night hawk

Reakciós tehetségkutató: frísztájl frizbi

  Mostanában Ózdról elég sokat hallani, sajnos nem pozitív ügyek kapcsán. Ez a poszt talán a maga szerény lehetőségei között ellensúlyozza ezt. Két olyan srácot (Major Balu & Németh Gery) szeretnék bemutatni, akik Ózdról indulva jutottak el sportáguk legjobbjai közé. Kicsit elfogult vagyok a témában, mivel egy másik, frizbivel játszott sportot majdnem tíz éve űzök, így nekem e téren minden szép. Kíváncsi vagyok, nektek mennyire emészthető a dolog, és mennyire jön be.

  Maga a frizbi nem sport, hanem sportszer, amivel több különféle sportot játszanak. Ezek közül az egyik a freestyle. A versenyzők párban vagy hármas csapatban („coop”-ban) mutatnak be gyakorlatot, melyet zsűri pontoz több szempont alapján, mint pl. a műkorcsolyában. A többi frizbivel játszott sporthoz hasonlóan itt sincs külső bíró, a zsűriben a játékosok váltják egymást.

  A két videó Riminiben, a frizbisek Mekkájában készült. Itt rendezik meg a világ legnagyobb frizbi versenyét minden húsvétkor. Személyes kedvencem az első, amivel 2008-ban első helyen jutottak döntőbe. A második felvételen pedig a 2009-es döntő látható, ahol harmadikok lettek. Jelenleg a világranglistán a 25-26. helyen állnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr271196879

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.06.22. 14:21:41

Netes petíció Joshi Bharat házelnökségéértTársadalmi mozgalom indult azzal a céllal, hogy Joshi Bharat a második legfőbb közjogi méltóság, azaz az országgyűlés elnöke lehessen. Az internetes körlevélben terjedő aláírásgyűjtő ívet az eddig jóformán ismere…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.22. 10:09:00

nagyon jó poszt! biztosan sokszor elolvasom még! LOL

budai zöld 2009.06.22. 11:02:24

Nincs magyar oknyomozó újságírás, ti itten frizbiztek.
index.hu/velemeny/eheti/2009/06/22/az_artatlanok_kora/

Balatonpartra, sör mellé én (is?) inkább az ultimate-et ajánlanám, mert az játszható és élvezhetö kezdöknek is.

Gratula a srácoknak - és ki jöhet még ebben a ki mit tudban?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.22. 11:51:37

Francois kérésére, felajánlom a versenybe az ostorcsattogtatós videómat, bár az komolyabb dolog, mint egy sport.
www.youtube.com/watch?v=TGiZnz_RfNI

Héttörpe (törölt) 2009.06.22. 13:54:58

Mi történt a Reakcióval? Mindenki szabadságon van. Feszt csak jönnek az ilyen és ehhez hasonló fosposztok, na meg hát ez a mandineres bulvárjellegű erőlködés... Tudom, persze nem kötelező ezt olvasnom és az én k...a anyámat egyébként is, de szerintem sok ember nevében írok. Sajnálnám, ha ez a szint állandósulna.

Héttörpe (törölt) 2009.06.22. 13:56:19

jav.: Mindenki szabadságon van?
süti beállítások módosítása